Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 1779

[2006-10-15] Az utcára sereglő cigányok kirángatták autójából és 14 ill. 5 éves kislányai szeme láttára agyonverték Szögi Lajos tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, miután a cigánytelepen átvezető úton látszólag elütött egy 11 éves lányt (akit a kórházból még aznap kiengedtek, mert az eleséstől csak kisebb zúzódásai lettek).
A 44 éves pedagógus a Környezetvédelmi Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének elnöke volt.
[Részletek...]
[2006-03-09] Megtalálták Tom Fox holttestét Bagdadban. A CPT (Christian Peacemaker teams, Keresztény Békemunkás Csapatok) négy küldöttét 2005. nov. 26-án rabolták el.
A CPT 2002 október óta dolgozik Irakban. (A balkáni háború idején az ex-yu országokban is dolgoztak, a BOCS együttműködött velük.) Az evangéliumi erőszakmentesség alapján állnak, ellenzik Irak megszállását, nem kémek, sem nem misszionáriusok, nem dolgoznak kormányoknak. Rengeteg interjút készítettek szenvedő irakiakkal, számos esetben elsőként értesítették a médiát az USA működtette börtönökben és táborokban történt kínzásokról, a polgári lakosság elleni fegyveres bűnökről. Védelem nélkül iraki barátaiknál éltek.

(háború)
[Részletek...]
[2006-01-30] Coretta Scott King halála (szül. 1927. ápr. 27.). Férje, Martin Luther King (házasságkötésük 1953. jún. 18.) megölése (1968) után is folytatta annak polgárjogi és béke küzdelmét, és ebben négy gyermekük is követte őket. Első babája még három hónapos sem volt, amikor 1956. jan. 30-án először dobtak bombát a házukra. A vietnami háború ellen már 1965-ben beszédeket mondott, férjét ebben két évvel megelőzve. Ellenezte a halálbüntetést és 2003-ban az iraki háborút. Küzdött a nők jogaiért, kiállt a homoszexuálisokért és támogatta az AIDS megelőzést.
(Férje sokat volt távol családjától, órási munka és szörnyű fenyegetések nehezedtek rá, s ugyanakkor milliók rajongtak érte, számos nő vígasztalta és erősítette. Amikor újságírók férje szeretőiről kérdezték, azt mondta: ez nem ér fel a mi szerelmünkhöz.)
(háború, halál)
[Részletek...]
[2005-11-26] Megtalálták Tom Fox holttestét Bagdadban. A CPT (Christian Peacemaker teams, Keresztény Békemunkás Csapatok) négy küldöttét 2005. nov. 26-án rabolták el.
A CPT 2002 október óta dolgozik Irakban. (A balkáni háború idején az ex-yu országokban is dolgoztak, a BOCS együttműködött velük.) Az evangéliumi erőszakmentesség alapján állnak, ellenzik Irak megszállását, nem kémek, sem nem misszionáriusok, nem dolgoznak kormányoknak. Rengeteg interjút készítettek szenvedő irakiakkal, számos esetben elsőként értesítették a médiát az USA működtette börtönökben és táborokban történt kínzásokról, a polgári lakosság elleni fegyveres bűnökről. Védelem nélkül iraki barátaiknál éltek.

(háború)
[Részletek...]
[2005-10-24] Egy fekete nő, Rosa Louise McCauley Parks (szül. 1913. febr. 4., +2005. okt. 24.) nem volt hajlandó átadni a helyét a buszon egy fehér férfinak, Montgomery-ben (Alabama, USA), ezért letartóztatták.
Martin Luther King Jr. erre meghirdette a tömegközlekedés bojkottját, amely 1956. dec. 21-én ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a bőrszín szerinti elkülönítés a buszokon alkotmányellenes.
1957-ben McCauley elköltözött Michigan-be az üldözések miatt. 1996-ben megkapta a Szabadság elnöki medált, 1999-ben pedig a Kongresszus arany medálját.
[Részletek...]
[2005-10-05] Prof. Dennis Meadows kapta az Euronatur és a Bellagio Fórum a Fenntartható Fejlődésért közös Környezetvédelmi Kommunikáció díját az egyéni kategóriában. Stuttgartban adta át a Baden-Württemberg-i környezetvédelmi miniszter.
A növekedés határai - 30 év múltán c. könyve 2005 Föld Napjára magyarul is megjelent, az Akadémián díszülésen maga mutatta be.
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=901
http://bfsd.server.enovum.com/en/content/view/39/76/
(megjelent)
[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, halál, konferencia, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org

(konferencia)
[Részletek...]
[2005-08-31] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(halál, konferencia, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[2005-08-29] A Katrina hurrikán 240 km/h sebességgel lépett partra New Orleanstól félszáz km-re. Megrongálta a gátakat, a várost elöntötte a tenger, nincs víz, wc, villany, telefon, közlekedés, reptér. A megelőző kiürítéskor egymillió ember menekült el, de így is többszáz halálos áldozat. Több kisebb város teljesen rombadőlt. 1,3 millió háztartás maradt áram nélkül. „Ilyen lehetett Hirosima 60 éve” - mondta Mississippi állam kormányzója. Rögtönítélő bíróságot vezettek be a fosztogatók miatt.

Az USA történetének eddigi legpusztítóbb hurrikánja a Katrina. A Floyd hurrikán 1992-ben Floridában és Lousianaban 52 embert ölt meg, és százezer házat semmisített meg. 1965-ben New Orleans felét lepte el a Betsy hurrikán, amely 74 áldozatot követelt.

[Részletek...]
[2005-08-16] Roger Schutz testvért, Taize alapítóját a templomban imádság közben megölték.
[Részletek...]
[2005-06-07] Norvégia (Svédországtól való) függetlenné válásának százéves évfordulója.
Egy norvég csoport 2000 óta kampányol azért, hogy a norvégok újra függetlenségi nyilatkozatot tegyenek e napon, szabaduljanak fel a fogyasztás okozta időnyomorból. (www.07-06-05.com)
[Részletek...]
[2005-04-19] A sellafieldi Thorp újrafeldolgozó üzem (Anglia) bezárásra kényszerült, mert fölfedezték, hogy egy csőtörés miatt hónapok alatt 83 m3 erősen sugárzó (kb. 20 tonna uránium és 160 kg plutónium tartalmú, százezer TBq aktivitású – ami több, mint ami Csernobilnál kiszabadult) salétromsav szivárgott el, szerencsére egy ilyen esetekre készült biztonsági tárolóba. Az anyagi kár óriási.

[Részletek...]
[2005-02-23] Endreffy Zoltán filozófus halála (szül. 1944. febr. 7.).
"hogy művelje és őrizze" című esszégyűjteménye (Liget, 1999) a magyar nyelvű zöld irodalom értékes darabja. A Mérleg c. katolikus folyóirat munkatársaként sok-sok éven át nyitott ablakot fordításaival a világra. Az 1989-es bázeli első európai ökumenikus "Igazságosság, béke és a Teremtés megőrzése" találkozón a tíz fős magyar küldöttség tagja volt.
1974-es Lelkiismeret-vizsgálat c. negyven oldalas tanulmányában leírta, miért nem folytatta szépreményű marxista filozófus oktatói pályáját az egyetemen s ment el helyette gyári fizikai munkásnak.
- - - - - - - - - -
(halál)
[Részletek...]
[2005-02-16] letbe lépett a Kiotói Jegyzőkönyv a klímát megbolondító gázok kibocsátásának korlátozásáról. A legnagyobb szennyező, az USA nem írta alá.

[Részletek...]
[2005-01-06] Kína népessége elérte az 1,3 milliárdot, az 1980-ban bevezetett egy-gyermek politikának köszönhetően nem 2000-ben, csak öt évvel később.
Mivel a kínai szülők 90 %-a fiút akar, ma 100 lánycsecsemő mellett 119 fiú születik. 2020-ban 40 millió felnőtt férfinak nem jut majd feleség Kínában, akkor nyilván majd a lánygyermekek értékelődnek föl. Kína népessége várhatóan a század közepére tetőzik, másfél milliárd körül.
Kína ökológiai lábnyoma több mint 200 %, azaz duplán túlterheli területének eltartóképességét, s még élelmezni sem képes lakosságát, így már ma a világ legnagyobb gabonaimportőre (amíg van honnan vásárolni, főleg az USÁ-ból, ami politikai függőséggel jár). Gabonatermését ugyan megnégyszerezte a XX. század második felében, de az utóbbi húsz évben beépítések stb. miatt elveszítette termőföldjeinek 16%-át, beleütközött az ökológiai korlátokba, így a termés már évek óta csökken.
- + -
A kínaiak egyre terjeszkednek s eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két sereg, s a kínai hadvezér átkiált a székely hadvezérnek:
- Nem féltek?
- Há mér félnénk?
- Mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
Elkerekedik Áron szeme, feltolja a kucsmáját, megvakarja a fejét, majd hátrafordul a hadaihoz:
- Emberek! Hová a bánatba fogunk eltemetni 200 millió kínait?
[Részletek...]
[2004-12-26] Tengerrengés okozta cunami árhullám pusztított el számos települést az Indiai óceán partjainál és ölt meg több mint negyedmillió embert 11 országban (főleg Indonézia, Sri Lanka, India).
Ha nem pusztították volna el a partokat védő korallzátonyokat és a mangróve-erdőket (hogy ráktenyészeteket, falvakat, strandokat luxushotelekkel csináljanak a helyükre), nem halt volna meg ennyi ember. A cunami jelensége jól ismert a térség lakói számára, az utóbbi évtizedekig a helybéliek sohasem építkeztek a tengerpart közelében.

[Részletek...]
[2004-11-02] Theo van Gogh 47 éves holland filmrendezőt (a híres festő rokonát) kerékpározás közben az amszterdami utcán lelőtte egy marokkói származású holland férfi. Számos halálos fenyegetést kapott, miután vetítették filmjét, amely bemutatja a nők elleni erőszakot az iszlám társadalmakban. Alkotótársa a liberális holland politikusnő, Ayaan Hirsi Ali volt, aki Szomáliából menekült egy kényszerházasság elől. (Hollandiában közel egymillió muzulmán él, ez a lakosság 5,5 %-a.)
[Részletek...]
[2004-10-08] [idezet] Wangari Maathai kenyai környezetvédő kapta a Nobel Béke Díjat. Az általa 1977-ben alapított Green Belt (Zöldövezet) mozgalom (www.greenbeltmovement.org) keretében szegény asszonyok már több mint 30 millió fát ültettek Afrikában.
Ez az első alkalom, hogy nem fegyveres konfliktus kapcsán, hanem környezetvédő tevékenységért kapott valaki Nobel Béke Díjat. Maathai szerint a kettő összetartozik: "Az emberek a vízért, élelemért és más természeti forrásokért harcolnak, amikor ezek szűkösek. A fenntartható fejlődés a béke magva."
Maathai vezetőségi tagja az Ökolábnyom Hálózatnak (Global Footprint Network, www.footprintnetwork.org).
[Részletek...]
[2004-09-09] Az űrből is látható krátert és gombafelhőt okozott egy hatalmas robbanás az észak-koreai Rjanggang tartományban. Pár nap hallgatás után hivatalosan vizierőmű építéssel magyarázták.
A 123 ezer km2-es országban a világ veszélyeztetett növényfajainak 4 %-a, gerinces állatfajainak 11 %-a él.

[Részletek...]
[2004-07-13] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(halál)
[Részletek...]
[2004-07-09] Paul Klebnikovot, a Forbes magazin orosz kiadásának főszerkesztőjét elrobogó autóból agyonlőtték Moszkvában a szerkesztőség előtt. Könyvet akart írni az orosz tényfeltáró újságírás atyjának tartott, nagyon népszerű Vlagyiszlav Lisztyev 1995-ben történt meggyilkolása ügyében.
Tíz év alatt mintegy kétszáz újságíró vesztette életét Oroszország területén harci cselekmények ill. merényletek következtében. Az utóbbi négy évben merényletben megölt 15 újságíró gyilkosait egyetlen esetben sem sikerült megtalálniuk a hatóságoknak.

[Részletek...]
[2004-06-09] Sokszázmilliós kárt okozott egy Magyarországon átvonuló vihar. A Budaőrsi reptéren egy reklámozásra használt léghajót, több helikoptert és repülőt tört össze, Miskolc környéként a diónyi jégeső autók százainak szélvédőit törte be és tetejét verte ragyásra.
(A megbolondult időjárás visszavág a megbolondulásáért felelős autóknak és reklámoknak?)
[Részletek...]
[2004-05-25] Haiti szigetén az esőzések miatt a folyók megáradtak, kétezren meghaltak, 13 ezer ember otthona semmisült meg.
(A média természetesen az esőzéseket okolta, senki nem beszélt arról, hogy az erdőket kiirtották, a talaj lemosódott, nincs ami természetes módon fékezze/tárolja a csapadékot. A Magyarországnál háromszor sűrűbben lakott sziget erdeit a 17-18. században a francia gyarmatosítók pusztították, hogy helyet csináljanak a cukornádültetvényeknek s tüzifát a cukorfinomítóknak, majd az európai bútorgyártás mahagóni iránti éhsége tizedelte meg a faállományt. Még 1950-ben is a sziget területének 25 %-a erdő volt, de a túlnépesedés miatt kell a terület a szántóföldeknek, kell a tüzifa, így ma már csak 2 % az erdő. Haiti korunk „Húsvét szigete”.)

[Részletek...]
[2004-05-24] Felborult, kigyulladt, majd az oltás közben felrobbant egy nitrogénműtrágyát szállító kamion Romániában. Tizenhatan meghaltak (7 tűzoltó, 2 tévés, többen a várakozó autók utasai közül) és sokan megsebesültek. Tíz méter mély kráter keletkezett, az út hetven méteres szakasza megsemmisült.
(Vajon hány bomba és vegyifegyver rohangál útjainkon?)
[Részletek...]
[2004-05-21] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[2004-05-19] A kiszabható legnagyobb (!) büntetést, 1 (azaz egy!) év börtön ítéletet kapott az első ilyen perben egy iraki foglyokat kínzó amerikai katona.
(Más amerikai katonák azért kerültek hadbíróság elé, mert dezertáltak, hogy ne kelljen ilyen kínzásokat végezniük.)
[Részletek...]
[2004-05-11] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[2004-04-28] A thaiföldi Pattani tartományban egy késforgató banda rátámadt egy rendőrőrsre. Mivel nem tudták legyőzni a rendőröket, a közeli Krue Se mecsetbe menekültek. Az állami fegyveres erők pár óra alatt szitává lőtték a XVI. századi épületet és megölték a harminc embert.
Legtöbbjük még tizenéves volt. Szegények voltak, iskola, állás és jövedelem nélkül, sok értelmetlen idővel. Abban a több mint száz országban, ahol a népességrobbanás miatt a lakosság harmada, sőt közel fele fiatal, sokkal több az erőszak és a polgárháború kockázata.
(háború)
[Részletek...]
[2004-04-21] Seán Mac Bride ír jogász születése (+1988). Az ír függetlenségi mozgalom tagjaként számtalanszor letartóztatták. Később külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, ENSZ főtitkár-helyettes. Az Amnesty International (ld. jún. 19.) társalapítója és (1961-74) elnöke, 1968-85 az IPB (Nemzetközi Békeiroda, ld. dec. 1.) elnöke. Tanácsadó a Pápai Igazságosság és Béke Bizottságban. Az egyetlen Béke Nobel-díjas (1974), aki Lenin Béke-díjat is kapott. 1992-ben az IPB békedíjat nevezett el róla.
- + -
IPB békedíjasok:
1992: Michael D. Higgins ír emberi jogok ügyvéd, később művészetek miniszter.
1993: Hilda Lini, Vanuatu-i egészségügyi miniszter, aki elérte, hogy a békemozgalom kérdését az atomfegyverek jogszerűségéről az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) föltegye a Hágai Nemzetközi bíróságnak (csak országok és ENSZ szervezetek fordulhatnak Hágához).
1994: Mordechai Vanunu, izraeli nukleáris mérnök, akit 18 év börtönre ítéltek (ebből tíz évet magánzárkában töltött, 2004. ápr. 21-én szabadult), amiért bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
1995: Oroszországi Katonaanyák (ld. márc. 8.).


1996: Selim Beslagic, Tuzla polgármestere, a többnemzetiségű megoldás kidolgozója a boszniai válságban.
1997: A Remény magvai csoport (ld. jan. 29.).
1998: John Hume, Európa Parlament tag (ld. jan. 18.).
1999: Barbera Gladysch, Anyák a Békéért (Németország), sokéves küzdelmükért a leszerelésért és a háborúk áldozataiért.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[2004-04-21] [idezet] Mordechai Vanunu izraeli nukleáris technikus 18 évnyi börtönbüntetése (amiből tíz évet magánzárkában töltött) véget ért. Az izraeli titkosszolgálat rabolta el Rómában, mert bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
(A békemozgalomban egy viccel illusztrálják az USA kétszínű külpolitikáját, amikor lerohanta Irakot a nemlétező tömegpusztító fegyverek vádjával, miközben Izrael atomfegyverkezhet:
„A sötét moziban egy nő felkiált: Hé, vigye innen a mancsát! Nem maga, hanem maga!”
Az izraeli "Ma'ariv" újság online angol változata a szabadulás kapcsán olvasói szavazást indított: Mit kell tenni Vanunu-val? Az egyik megadott válaszlehetőség: Meg kell ölni. Az olvasók közül sokan ezt választották és a lap ezt is közölte.)

[Részletek...]
[2004-01-16] Az első Európai Szociális Fórumot Firenzében tartották nov. 6-10-én.

(2003-ban Párizsban volt nov. 11-16-án, 2004-ben Londonban. A II. Világ Szociális Fórumon Bombay-ben 2004. jan. 16-21-én a BOCS küldötte is részt vett.)
- + -
Noam Chomsky világhírű amerikai médiakutató szerint "a 'globalizáció' kifejezést a hatalmi pozícióban lévők kisajátították, ... a globalizáció egyéb formáinak híveit 'anti-globalizációsnak' nevezik ... Ez egy tisztán propaganda-fogalom, amit mint nevetségest kéne elutasítani. Egészséges ember nem ellenezheti a globalizációt, azaz a nemzetközi integrációt. Bizonyosan nem tehetik ezt a baloldali- és munkásmozgalmak, melyek éppen a nemzetközi szolidaritás elvére épülnek, vagyis a globalizáció egy olyan formájára, mely az emberek, és nem a magán-hatalmi rendszerek jogait veszi figyelembe."
[Részletek...]
[2003-12-15] Vörös festékes dobozokkal dobálták meg a Hirosimára atombombát dobó Enola Gay B-29-es Superfortress nehézbombázót a hirosimai túlélők a washingtoni Nemzeti Repülési és Űrkutatási Múzeum új épületének nyitónapján.
Novemberben 25 ezer ember – köztük Hirosima polgármestere, a filmes Oliver Stone, E.L. Doctorow és Kurt Vonnegut írók – petícióban követelte, hogy a gépet ismertető felirat a technikai adatokon túl térjen ki az Enola Gay-hez fűződő tragédiára is és tüntesse fel, hogy az atomtámadásnak összesen mintegy 230 ezer halálos áldozata volt.

[Részletek...]
[2003-11-07] Megalakult a HAND Szövetség (Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség) 12 tagszervezettel és 5 megfigyelővel. A hivatalos bejegyzés 2003. nov. 7.
www.hand.org.hu
A BOCS Alapítvány kezdettől, 2000 őszétől résztvett az előkészítés folyamatában, alapító és elnökségi tagja lett a HAND-nek.

[Részletek...]
[2003-10-09] Carolyn Heilbrun amerikai írónő, oktató, feminista születése (+2003. okt. 9., saját maga vetett véget életének, annak megfelelően, hogy írásaiban is ezt tartotta az élet legjobb befejezési módjának). Regényeit Amanda Cross írói álnéven írta.
(halál)
[Részletek...]
[2003-10-09] Az első Egyetemi Fenntarthatóság Nap (Campus Sustainability Day) az USÁ-ban és Kanadában. Célja, hogy a fenntarthatóság az egész oktatási rendszer, s különösen is a felsőfokú szakképzés alapelvévé váljon.
http://www.scup.org/sustainability/telecast2003.htm

[Részletek...]
[2003-08-30] Ismét elsüllyedt egy orosz atomtengeralattjáró a Barents-tengeren. A már kiselejtezett hajót kikötőbe akarták vontatni, amikor a baleset történt. A 10 fős legénységből egyet sikerült csak kimenteni. A hajó atomhajtóműve állítólag nem volt bekapcsolva és nukleáris fegyverek sem voltak rajta.

[Részletek...]
[2003-08-22] A már rászerelt két műholddal együtt felrobbant a VLS-3 saját fejlesztésű műhold-hordozó rakéta Brazíliában az Alcántara űrközpontban, amikor a tervezett felbocsátás előtt három nappal az átvizsgálás során tévedésben begyújtották a négy hajtómű egyikét. Legalább 19-en meghaltak és számosan megsebesültek.
Az első két VLS rakéta is csődöt mondott a fellövés után, 1997 ill. 1999 decemberében.

[Részletek...]
[2003-08-17] Amerikai katonák lelőtték a Reuters hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. A vezérkari szóvivő szerint tévedés történt, a katonák a kamerát vállról indítható rakétának nézték.
A 43 éves Mazen Dana az iraki háború 17-ik újságíró áldozata volt. Izraeli katonák 2000 májusában és októberében megsebesítették, 2002. április 30-án pedig letartóztatták felvétel készítés közben. 2001. nov. 14-én Nemzetközi Sajtószabadság díjat kapott Washingtonban.


(háború)
[Részletek...]
[2003-07-17] Egy ukrán hadgyakorlat során „eltévedt” föld-levegő rakéta lelőtte a Siberian Airlines utasszállító gépét, amely Tel-Avivból Novoszibirszkbe ment. Az utasok közt öt izraeli mikrobiológus is meghalt, akik egy orosz tudományos laboratóriumba utaztak.
Két év alatt 25 híres mikrobiológus halt meg rejtélyes körülmények közt a világon. A fenti öt mellett másik öt repülőgép-szerencsétlenségekben (pl. a 63 éves amerikai Steven Mostow fertőző-betegség specialista saját kisrepülőgépének levált az egyik motorja), ötöt a lakásukba betörők öltek meg, egyet megkéseltek, négyet lelőttek. Pl. a 24 közt az egyetlen nőt, dr. Tanya Holzmayer San Francisco-i virológust egy soha meg nem rendelt pizzaszállító csöngetett ki otthonából és a lépcsőházban lesben álló volt kollégája lőtte le. Egy szakértő a laboratóriumának zsilipkamrájában halt meg szénmonoxidtól, egyet elgázoltak, egy harvardi professzor, Don Wiley pedig „leszédült” egy Missisipi fölötti hídról.
Ketten öngyilkosok lettek. Egyikük az angol David Kelly biológiai-fegyver szakértő, 2003. júl. 17-én, miután munkahelye, az angol hadügyminisztérium bedobta a köztudatba a nevét, mint aki a BBC forrása volt a kormány iraki fegyverdossziéjának ’feltupírozását’ leleplező tudósításokhoz.
- - - - - -
Assisi Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének ünnepe.
- + -

...Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfôképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ô és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Ôket az égen alkotta kezed fényesnek,

drágaszépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegô, felhô, jó és rút idô,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ô,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ô és erôs, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,

füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tôled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nôvérünk, a testi halál,

Aki elôl élô ember el nem futhat...
(Assisi Szt. Ferenc: Naphimnusz - részlet)
- - - - - -
Nagybörzsönyi Erdei Vasút napja (infó: 27-378025)
Marosvásárhelyi Kisvasút napja (infó: +40-744-528206)
- - - - - -
Nemzetközi madármegfigyelő napok (október első hétvégéje)

Infó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, www.mme.hu 275-6247 [email protected]

[Részletek...]
[2003-06-24] Megalakult a HAND Szövetség (Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség) 12 tagszervezettel és 5 megfigyelővel. A hivatalos bejegyzés 2003. nov. 7.
www.hand.org.hu
A BOCS Alapítvány kezdettől, 2000 őszétől résztvett az előkészítés folyamatában, alapító és elnökségi tagja lett a HAND-nek.

[Részletek...]
[2003-05-18] Az UNESCO világörökség-bizottsága a Fertő/Neusiedler See kultúrtájat Ausztria és Magyarország közös fölterjesztése alapján a világörökség részévé nyilvánította. A diplomát 2003. máj. 18-án vették át.
A világörökség listán 2003-ban 730 helyszín szerepel 125 állam területén, a világörökség-egyezményhez 176 állam csatlakozott.
(A magyar várományosi listán még a következő helyszínek szerepelnek: a tarnóci őslelőhely, a komárom-monostori erőd, a visegrádi középkori királyi központ és vadászterület, a mezőhegyesi állami ménesbirtok, az észak-keleti Kárpát-medence fatemplomai, Esztergom középkori vára, a rózsadombi termálkarszt, valamint egy egységként a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a hévízi tó.)
- - - - - -
Kérjük támogassa a BOCS Alapítványt személyi jövedelemadójának 1%-ával.

Adószámunk: 18481862-1-07


(egyezmény)
[Részletek...]
[2003-05-05] zembe helyezték az első hidrogénüzemű autóbuszt, Madridban, a Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) világkonferenciája alkalmából.
[Részletek...]
[2003-04-08] Taras Protsyuk, a Reuters ukrán újságírója, és Jose Couso, a Telecinco operatőre meghalt, hárman megsebesültek, amikor egy amerikai tank belőtt a bagdadi Palestine Hotel 15. emeletére, ahol sok külföldi újságíró lakott.
(2003-ban 42 sajtómunkatársat öltek meg a világon, ebből 19-et Irakban. 2004-ben már június első hetéig 59 ilyen gyilkosság történt, ebből 30 Irakban, s ennek negyedét az amerikai hadsereg okozta.
A Bizottság az Újságírók Védelmére – CPJ – nyilvántartása szerint az elmúlt tíz évben 347 tudósító vesztette életét munka közben, kilencven százalékuk saját hazájában, nem háborús körülmények közt, miközben valamely forró témának igyekezett utánajárni. A tetteseket csak az esetek 6 %-ában találták meg.)
(háború)
[Részletek...]
[2003-02-14] Az indiai Aligarh-ban meggyilkolták A. J. Khan egyetemi tanárt, mert szakszervezetet szervezett a riksahajtók között, meg történészként a kormánynak nem tetsző dolgokat tanított.
Lánya, Taran Khan a média szerepéről írta disszertációját (angolul olvasható: bocs.hu).

[Részletek...]
[2003-01-31] Az USA Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik vezetője szigorúan titkos emailben kérte a főként elektronikus hírszerzéssel foglalkozó angol Kormányzati Kommunikációs Központ (GCHQ) segítségét annak kiderítéséhez, milyen álláspont várható a tervezett iraki beavatkozás ügyében az ENSZ BT hat nem állandó tagjától. Vagyis Washington szerette volna a brit titkosszolgálatok közreműködését az „ingadozó országok”, Chile, Bulgária, Kamerun, Angola, Guinea és Pakisztán ENSZ-irodáinak és küldötteinek lehallgatásában.

Az emailt a GCHQ 29 éves kínai szakfordítója, Katherine Gun hozta nyilvánosságra a The Observer március eleji számában, ezért júniusban elbocsátották és novemberben perbe fogták, de a vádat a 2004. február 25-i tárgyaláson ejtették, nehogy még nagyobb botrány keletkezzék. Az ügy mégis tovább gyűrűzik, mert Clare Short, a brit kormány nemzetközi fejlesztési minisztere, aki az iraki háború elleni tiltakozásul 2003. májusban lemondott, bejelentette, hogy annakidején látta Kofi Annan ENSZ-főtitkár lehallgatásának dokumentumait.

(háború, tilt)
[Részletek...]
[2002-12-20] Az ENSZ 57. közgyűlése a 2005-2014 évtizedet a Tanulás a fenntarthatóságért nemzetközi évtizedének nyilvánította.

[Részletek...]
[2002-12-06] Philip Berrigan öt Ploughshares (Ekevasat a kardokból) aktivistával vért locsolt szét egy B-52 bombázó pilótafülkéjében az Andrews légitámaszpont (USA) éves légibemutató napján. Tettük és - a látogatók tömege és a média előtt végbemenő - letartóztatásuk felhívta a figyelmet, hogy ezek tömeggyilkos eszközök.
Philip testvére, Daniel ekkor épp börtönben volt. Mindketten katolikus papok, több mint harminc éve hajtottak végre erőszakmentes akciókat. Életünk legszebb napja címmel film mutatta be 1973-ban, amikor betörtek egy amerikai hadkiegészítő parancsnokságra és Vietnamba szóló behívókat öntöttek le vérrel az aktaszekrényekben, más alkalommal pedig a behívókból máglyát raktak egy hadkiegészítő parancsnokság udvarán és napalmtűzben égették el, szemléltetve, hogy ezek a behívók emberek vérének kiontására és emberek élve elégetésére kiadott parancsok.
Philip és felesége (Elizabeth McAlister) egy Jónás Háza erőszakmentes ellenállás közösséget alapítottak Baltimoreban. 2002. dec. 6-án halt meg rákban. Életében összesen kb. 11 évet volt börtönben erőszakmentes tiltakozásai miatt.


Daniel jezsuita, nyolcvan éves elmúlt, New Yorkban él és sokadik könyvét írja. 2002. ápr. 24-én a Rapture of the Gospel c. könyv elolvasása után ezt írta a Bocsmagazin szerkesztőjének: "Kedves Gyula barátom, gratulálok a könyvetekhez. A hűség és bátorság ezen története inspiráló itt az erőszak és zűrzavar idején. Isten áldja egész közösségeteket."

(tilt)
[Részletek...]
[2002-12-06] Phil Berrigan, a legendás amerikai békeaktivista, katolikus pap, 79 évesen rákban meghalt. Feleségével, Liz McAlister-rel 1973-ban Baltimore-ban alapítottak egy szociális és béke közösséget, a Jónás Házát. Számtalanszor volt letartóztatva polgári engedetlenség miatt, összesen 11 évet töltött börtönben. Még 74 évesen, 1997 őszén is Maine-ben két év börtönre ítélték, amiért egy háborúellenes eseményt szervezett egy hadikikötőben.
(háború)
[Részletek...]
[2002-11-19] Spanyolország északnyugati partjai közelében kettétört és elsüllyedt a Prestige nevű, görög tulajdonban lévő, bahamai bejegyzésű tartályhajó. A 70 ezer tonna nyersolajat szállító tankhajó rakományából mintegy 10 ezer tonna ömlött az Atlanti-óceánba, az addigi legnagyobb ilyen jellegű környezeti katasztrófát okozva.
[Részletek...]
[2002-11-07] Sajóbábonyban húsz magyar, román, osztrák és angol Greenpeace-aktivista saját testével zárta el az amerikai TRI csoport tulajdonában lévő Észak-Magyarországi Vegyiművek bejáratát, ezzel akadályozva meg az ott gyártott, az EU-ban és az USÁ-ban már betiltott, emberi életre veszélyes gyom- és rovarirtószerek szállítását.
A gyár területén átfolyó Bábony patak vize a legszennyezettebb kategóriába esett (a gyom- és rovarirtószerek mennyisége benne az elfogadható maximum negyvenszerese), beleinni életveszélyes, és ez a jogszabályok alapján az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség azonnali beavatkozását igényelte volna.



(tilt)
[Részletek...]
[2002-11-06] [idezet] Az első Európai Szociális Fórumot Firenzében tartották nov. 6-10-én.

(2003-ban Párizsban volt nov. 11-16-án, 2004-ben Londonban. A II. Világ Szociális Fórumon Bombay-ben 2004. jan. 16-21-én a BOCS küldötte is részt vett.)
- + -
Noam Chomsky világhírű amerikai médiakutató szerint "a 'globalizáció' kifejezést a hatalmi pozícióban lévők kisajátították, ... a globalizáció egyéb formáinak híveit 'anti-globalizációsnak' nevezik ... Ez egy tisztán propaganda-fogalom, amit mint nevetségest kéne elutasítani. Egészséges ember nem ellenezheti a globalizációt, azaz a nemzetközi integrációt. Bizonyosan nem tehetik ezt a baloldali- és munkásmozgalmak, melyek éppen a nemzetközi szolidaritás elvére épülnek, vagyis a globalizáció egy olyan formájára, mely az emberek, és nem a magán-hatalmi rendszerek jogait veszi figyelembe."
[Részletek...]
[2002-11-06] Iránban halálra ítélték Hasem Agadzsari liberális egyetemi oktatót, amiért megkérdőjelezte a papság jogát a hatalomgyakorlásra.
[Részletek...]
[2002-10-24] [idezet] Vedd vissza az idődet! Szabadidő Világnapot szervezett az Amerikai Egyszerűségi Fórum az USÁ-ban. http://www.timeday.org

Az amerikaiak 350 órával (9 héttel) többet dolgoznak évente, mint a nyugat-európaiak. Azaz az év végéig hátralévő 9 hetet már előre ledolgozták, mától szabadságra kellene menniük, hogy utolérjék az európaiak gazdagságát szabadidőben.
Az USA gazdaságának hatékonysága több mint kétszeresére nőtt a hatvanas évek óta, amikor még ugyanannyit dolgoztak, mint Európában, és amikor a szabadidő korszakát, 14 órás munkahetet ígértek nekik 2000-re. Már 1933-ban, amikor a hatékonyság a mainak negyede sem volt, az USA szenátusa komolyan fontolgatta a 30 órás munkahét bevezetését. Vannak kultúrák, amelyek a munka hatékonyságának növelésével szabadidőt nyernek, más kultúrák cuccokat és természetpusztítást.
- + -


A szabad idő létünk virága, gyümölcse: csak általa jutunk saját énünk birtokába. Boldogok, akiknek értékes az egyénisége - a legtöbb ember nem tud mit kezdeni szabad idejében azzal az unalmas fickóval, aki csak teher önmagának is.
A sok munka igen rosszat tesz az egészségnek, a családi és társasági életnek, a lelki és szellemi gazdagodásnak, a kreativitásnak - és legfőképp a természetnek.
"Ne vágj ki minden fát!! - legalább néha-néha lazíts egy félórát..." (Koncz Zsuzsa)

[Részletek...]
[2002-10-23] Közel ezer embert (nézőket, színészeket és személyzetet) ejtett túszul a moszkvai Dubrovka színházban 41 csecsen fegyveres (köztük 19 nő), hogy a csecsenek elleni sokéves háború befejezésére bírják rá az orosz vezetést.

Okt. 26. szombaton az orosz kommandósok visszafoglalták az épületet, az általuk bevetett ideggáztól több mint százhúsz túsz is meghalt. (A csecsenek nem öltek meg egyetlen túszt sem.)
Az oroszok és a tőlük délre élő muzulmán népek közti civilizációs-törésvonal háborúkban szintén nagy szerepet játszik a népességrobbanás. A csecsen népességnövekedés a Szovjetúnió felbomlásakor öt-hatszorosa volt az oroszországinak. A nyolcvanas évtizedben a csecsen lakosság 26 %-kal nőtt, pedig Csecsenföld népsűrűsége korábban is igen nagy volt, így a kivándorlók és harcosok száma felszökött.

(háború)
[Részletek...]
[2002-10-23] Az 1997-es kiotói klímakonferencia újabb utó-csúcstalálkozója kezdődött Újdelhiben (s végződött aztán eredménytelenül a legnagyobb légszennyező, az USA miatt).
(konferencia)
[Részletek...]
[2002-10-15] Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus halála (szül. 1893. szept. 16.).
1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". 1947-től az Egyesült Államokban élt, ahol fő kutatási területe a sejtlégzés, a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia, bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és gyógyítása volt.
- + -
"Vagy a túlnépesedést kell megakadályoznunk, vagy egy jobb és nagyobb bolygóra kell költöznünk. Az egyensúly nem tartható fenn a halálozás szabályozásával (modern orvostudomány) születésszabályozás nélkül."

(Szent-Györgyi Albert: Kis katekizmus)
- + -
Az ENSZ 2002. okt. 15-i jelentése szerint a világ kb. egymilliárd házaspárjának egyharmada még mindig nem végez semmiféle családtervezést (főleg az oktatás és az eszközök hiánya, valamint a vallási és patriarhális uralom miatt).
Az ENSZ Népesedési Alapja (The United Nations Population Fund, UNFPA) becslése szerint a munkájukhoz adott minden ezer dollár segít megelőzni 360 nemkívánt gyermek megszületését, 150 abortuszt, 1 anya halálát, 11 csecsemő halálát, 14 (1-5 éves) gyermek halálát.
Az USA jelenlegi kormánya a saját korábbi ígéretét megszegve visszavont 34 millió dollár támogatást az UNFPA-tól.
A történelem eddigi legnagyobb létszámú generációja lép most termékeny korba.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[2002-09-23] Szexmúzeum nyílt New Yorkban. A bemutatkozó kiállítás témája: hogyan formálta New York az amerikaiak viszonyát a nemiséghez.

(Az emberréválás jelen evolúciós fázisában az egyik legfőbb lépés a szexualitás humanizálása, a korlátlan állati termékenységtől a felelős nemzés felé, az erőforrás-igényes párhódítási harcoktól a szabad, természetes szeretetkapcsolatok felé stb.)
[Részletek...]
[2002-09-22] Az UNESCO képviselője hivatalosan átadta a Fertő-tó világörökségi címéről szóló diplomát Fertőrákoson, illetve az ausztriai Mörbischben.
[Részletek...]
[2002-09-22] [sms] Az UNESCO képviselője átadta a diplomát a Fertő-tó világörökségi címéről(Fertőrákos ill.Mörbisch).
[Részletek...]
[2002-09-21] Gleccser zúdult Karmadon településre (Észak-Oszétia, Kaukázus, Oroszország). A 20 millió tonnányi, sziklákkal keveredett jégáradat 100 km/h sebességgel tarolta le a házakat, 80 méter vastagon borította be a Karmadoni-hágót, öt települést elzárt a külvilágtól, és eltorlaszolt két folyót. Több mint száz ember eltűnt. A katasztrófaügyi minisztérium közleménye szerint nem tudják, mitől indult meg a hegyoldalnyi jégtömeg.
(Netán a klímaváltozástól, amitől szerte a világon olvadoznak a gleccserek?)
- - - - - -
Örményország függetlenségének ünnepe.
(1991-ben jött létre a volt Szovjetunió területéből kiszakadva.)
- - - - - -
Holnap autómentes világnap!

(katasztrófa)
[Részletek...]
[2002-08-26] [idezet] Megnyílt (és szept. 4-ig tartott) a Föld-csúcstalálkozó a dél-afrikai Johannesburgban. A végén a résztvevők elfogadták a "Johannesburgi Nyilatkozat a Fenntartható Fejlődésről" elnevezésű dokumentumot.


[Részletek...]
[2002-08-15] Balogh János Széchenyi- és Kossuth-díjas zoológus, akadémikus születése (+2002. aug. 15.). A Corvin-lánc kitüntetettje. Egyetemi tanárként az MTA Botanikai és Ökológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, állatrendszertannal, ökológiával, talajzoológiával és zoocönológiával foglalkozott. 1963-78 között 28 tengerentúli expedíciót vezetett. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája. 1959-től rádiós sorozatokat írt, két televíziós sorozat szerzője, illetve tudományos tanácsadója volt. Ismertebb művei: A zoocönológia alapjai (1952), Haldokló őserdők nyomában (1984), Megsebzett bolygó (1980), Érdekes szigetek (1982).
(halál)
[Részletek...]
[2002-07-20] A pályán mérkőzés közben összeesett és meghalt Dárdai Balázs, a Barcs focistája.
(Hasonló magyar esetek: Zavadszky Gábor, Bánka Kristóf. Amerikában a legtöbb ilyen hirtelen halál a baseball és rögbi meccseken állt be, de előfordulnak jégkorong, atlétika és úszás esetek is.)

[Részletek...]
[2002-07-10] Az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra idején elkövetett bűnök miatt az argentin igazságszolgáltatás elrendelte mintegy 30 egykori magas rangú tiszt, köztük az egykori diktátor, Leopoldo Galtieri és Carlos Suárez tábornok letartóztatását.
(Közel két évtized kellett hozzá.)

[Részletek...]
[2002-05-29] [idezet] A környezet állapota - múlt, jelen, jövő? címmel jelent meg az ENSZ harminc éves Környezetvédelmi Programjának (UNEP) előrejelzése a következő harminc évre.
- + -
Rövid ismertetés:
Az emberi terjeszkedés tönkreteszi a Földet. Harminc éven belül az emberi tevékenység a szárazföldi területeknek (a jelenlegi 50 % helyett) már több mint 70 százalékát rongálja meg (utak, bányászat, városok, infrastruktúra, talajkizsigerelés stb.). Pedig a jövő generációk élete a Föld eltartóképességétől függ. A Földre nehezedő teher gyors növekedésének fő hajtóereje a népességrobbanás: az utóbbi 30 év alatt 2 milliárd 220 millióval lettünk többen!
Az ENSZ 1972-ben, a stockholmi környezetvédelmi konferencia után hozta létre a Környezetvédelmi Programot. Azóta drámai mértékű romlás következett be. A most közzétett Globális Környezetvédelmi Szemlélet-3 (Global Environment Outlook-3, GEO-3) tanulmány több mint ezer szerzo munkáit összegzi.
Bár vannak eredmények, pl. a gazdagabb országokban jelentosen csökkent a levego és a vizek szennyezettsége, és a század közepére talán sikerül helyreállítani az ózonréteget és megállítani az üvegház gázok légköri arányának növekedését, a globális környezetünk romlik. Latin-Amerikában és Ázsiában a terület 80 ill. 75 százalékát fogja már károsítani a sebesen növekvő népesség lakhatása, megélhetése és a gyors infrastruktúra építés.

A Föld talajkészletének már 15 %-a erodálódott emberi beavatkozás miatt. Az emberiség 40 %-a él súlyosan vízhiányos területen, ez 30 év múlva 50 % fölött (Nyugat-Ázsiában és a Közel-Keleten 90 %) lesz. Az emberiség terjeszkedése már az emlosállatok egynegyedét és a madarak 12 %-át fenyegeti kihalással.
A Föld folyóinak már kb. fele szennyezett. A szennyvíz nagy része tisztítatlanul ömlik a folyókba és óceánokba. Pl. a fertozött halak miatt évente körülbelül 2.5 millió ember kap hepatitist.

Az ember okozta természeti katasztrófák a nyolcvanas években átlagosan 147 millió embert sújtottak évente, a 90-es években már 211 milliót, és csak 1999-ben több mint száz milliárd dollár kárt okoztak. Egyedül India, csak az ember okozta talajpusztulás miatt GDP-je 4.5 %-át veszíti el évente.

A tanulmány kimondja, hogy csak azonnali cselekvéssel tudjuk megállítani a környezet pusztulását. Dr. Klaus Töpfer, az UNEP vezetoje szerint "konkrét cselekedetekre, konkrét menetrendre és vasakaratra van szükségünk. Ez nem lehet egyedül a politikusok felelossége. Ennek a vállalatnak mindannyian a részvényesei vagyunk."


(konferencia)
[Részletek...]
[2002-04-24] Philip Berrigan öt Ploughshares (Ekevasat a kardokból) aktivistával vért locsolt szét egy B-52 bombázó pilótafülkéjében az Andrews légitámaszpont (USA) éves légibemutató napján. Tettük és - a látogatók tömege és a média előtt végbemenő - letartóztatásuk felhívta a figyelmet, hogy ezek tömeggyilkos eszközök.
Philip testvére, Daniel ekkor épp börtönben volt. Mindketten katolikus papok, több mint harminc éve hajtottak végre erőszakmentes akciókat. Életünk legszebb napja címmel film mutatta be 1973-ban, amikor betörtek egy amerikai hadkiegészítő parancsnokságra és Vietnamba szóló behívókat öntöttek le vérrel az aktaszekrényekben, más alkalommal pedig a behívókból máglyát raktak egy hadkiegészítő parancsnokság udvarán és napalmtűzben égették el, szemléltetve, hogy ezek a behívók emberek vérének kiontására és emberek élve elégetésére kiadott parancsok.
Philip és felesége (Elizabeth McAlister) egy Jónás Háza erőszakmentes ellenállás közösséget alapítottak Baltimoreban. 2002. dec. 6-án halt meg rákban. Életében összesen kb. 11 évet volt börtönben erőszakmentes tiltakozásai miatt.


Daniel jezsuita, nyolcvan éves elmúlt, New Yorkban él és sokadik könyvét írja. 2002. ápr. 24-én a Rapture of the Gospel c. könyv elolvasása után ezt írta a Bocsmagazin szerkesztőjének: "Kedves Gyula barátom, gratulálok a könyvetekhez. A hűség és bátorság ezen története inspiráló itt az erőszak és zűrzavar idején. Isten áldja egész közösségeteket."

(tilt)
[Részletek...]
[2002-04-16] Lemondott a holland kormány a srebrenicai jelentést tárgyaló válságülés után. A korábban nyilvánosságra hozott jelentés elítélte a holland kormányt, mert a helyszínen tartózkodó holland békefenntartók révén nem akadályozta meg a boszniai háborúban 1995-ben elkövetett srebrenicai vérengzést.

(háború)
[Részletek...]
[2002-03-08] [idezet] Az Őrség-Vendvidék tájvédelmi körzetből nemzeti park lett, amely több mint 40 ezer hektáron terül el, és 44 őrségi, illetve vend-vidéki települést érint.
Az ország első olyan nemzeti parkja, amelyet "népi kezdeményezés" hívott életre, a tájat ismerő és szerető emberek aláírásgyűjtése és lobbizása. A kezdeményező Kiszely Károly volt, aki 1976-tól katonaságmegtagadóként 33 hónapot volt börtönben, Zöld meditációk c. könyve 1985-ben szamizdatként jelent meg.

(aláírás)
[Részletek...]
[2002-02-22] Tűzszünetet kötött Sri Lanka kormánya a Tamil Tigrisek Felszabadító Seregével, három évtizednyi polgárháború után.
1970-ben nacionalista szingaléz felkelés tört ki, a nyolcvanas évek közepén pedig tamil kisebbségi szabadságharc. Mindkettőnél a fő ok a népességrobbanás: a szingalézeknél 1965-1980 közt, a tamiloknál 1975-1995 közt volt a 15-24 évesek hulláma az adott népességben 20 % fölött.
- - - - - - - - - -
(háború)
[Részletek...]
[2002-01-21] Fahide Sahindal 26 éves kurd nőt agyonlőtte az apja Svédországban, mert nem fogadta el a család által kiszemelt kérőjét. 22 éves korában megszökött családjától, ahol a legdurvább zaklatások közt élt, és nyilvánosan fellépett az úgynevezett „becsületgyilkosságok” ellen a tévében, sőt a parlamentben is.
Nem csak a kötelező házasság megtagadásáért, hanem válási szándékért, akár egyszerű flörtölésért is életével fizethet egy nő, de gyilkoltak már meg nőt azért is, mert egy hódolója szerenádot adott neki, vagy mert „hagyta magát” megerőszakolni, vagy nő létére egyetemre akart menni, vagy nyugati divat szerint öltözködött.
Jordániában 2004. februárban mindössze 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki megölte házasságon kívül teherbe esett húgát. Jordániában kéthetente, Törökországban 4-5 naponta követnek el egy „becstelenséggyilkosságot”. A pakisztáni Pandzsábban 1998-ben közel kilencszáz nőt öltek meg így.
[Részletek...]
[2002-01-16] Horvátországban külföldi szállítóknak megtiltották az országúti kőolaj és kőolajtermék szállítást.

(tilt)
[Részletek...]
[2001-12-16] [sms] Az UNESCO bizottsága a Fertő tó/Neusiedler See kultúrtájat a világörökség részévé nyilvánította.
[Részletek...]
[2001-12-16] Az UNESCO világörökség-bizottsága a Fertő/Neusiedler See kultúrtájat Ausztria és Magyarország közös fölterjesztése alapján a világörökség részévé nyilvánította. A diplomát 2003. máj. 18-án vették át.
A világörökség listán 2003-ban 730 helyszín szerepel 125 állam területén, a világörökség-egyezményhez 176 állam csatlakozott.
(A magyar várományosi listán még a következő helyszínek szerepelnek: a tarnóci őslelőhely, a komárom-monostori erőd, a visegrádi középkori királyi központ és vadászterület, a mezőhegyesi állami ménesbirtok, az észak-keleti Kárpát-medence fatemplomai, Esztergom középkori vára, a rózsadombi termálkarszt, valamint egy egységként a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a hévízi tó.)
- - - - - -
Kérjük támogassa a BOCS Alapítványt személyi jövedelemadójának 1%-ával.

Adószámunk: 18481862-1-07


(egyezmény)
[Részletek...]
[2001-11-30] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(halál, katasztrófa, megjelent)
[Részletek...]
[2001-11-30] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(halál, járvány)
[Részletek...]
[2001-11-19] A szingapúri székhelyű ún. WC Világszervezet (World Toilet Organisation) WC világnappá nyilvánította nov. 19-ét és felhívta a figyelmet, hogy minden embernek joga van megfelelő minőségű vécére. Az emberiség egyharmadának még latrinája sincs.
Évszázezredekig az emberi ürülék a természetes körfolyamatok része volt, összegyűjtötték trágyázás céljára, csak a folyóvölgyekben élők juttatták a vízbe. A vízöblítéses wc talajjavító anyagból vízszennyező anyagot csinált belőle. Kínában 1980-ig több emberi ürüléket használtak a földeken, mint műtrágyát. Az vízöblítéses wc terjedése az ipari országokban óriási vízpazarlással jár.
Vespasianus római császár 79-ben megadóztatta a nyilvános illemhelyeket, s amikor fia, Titus (később császár 79-81-ig) ezt helytelenítette, a máig is gyakran használt mondással felelt: A pénznek nincs szaga.
Az ókorban még nem különítették el a wc-ket, sem nem voltak külön női és férfi wc-k. A népsűrűség növekedése miatt kellett szabályokat hozni, hogy a városokat ne borítse el az ürülék. 1539-ben Párizsban kimondatott, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, s kötelezővé tették a házi pöcegödröt. 1739-ben szintén Párizsban terelte először külön mellékhelyiségekbe a férfiakat és a nőket egy csapszék tulajdonosa.
[Részletek...]
[2001-11-14] Amerikai katonák lelőtték a Reuters hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. A vezérkari szóvivő szerint tévedés történt, a katonák a kamerát vállról indítható rakétának nézték.
A 43 éves Mazen Dana az iraki háború 17-ik újságíró áldozata volt. Izraeli katonák 2000 májusában és októberében megsebesítették, 2002. április 30-án pedig letartóztatták felvétel készítés közben. 2001. nov. 14-én Nemzetközi Sajtószabadság díjat kapott Washingtonban.


(háború)
[Részletek...]
[2001-11-14] gerházi Imre festőművész halála (szül. 1925. szept. 2.). A Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor alapítója éa vezetője volt. Szülővárosában (Hajdúhadház) alkotóházat hozott létre.
(halál)
[Részletek...]
[2001-11-01] A dániai Aarhusban megnyitották aláírásra a környezeti demokrácia alapdokumentumának számító nemzetközi szerződést.
Az Aarhusi Egyezmény 2001. nov. 1-én lépett hatályba, miután már legalább 16 aláíró állam ratifikálta. Jogkövetési Bizottsága az ENSZ keretében működik. Magyarország a 2001. évi LXXXI. törvénnyel hirdette ki. Garantálja egyrészt a közvélemény környezeti információkhoz való hozzájutását, másrészt a környezeti döntésekben való közösségi részvétel lehetőségét, harmadrészt pedig a jogorvoslat lehetőségét a környezet védelmével kapcsolatos ügyekben.
(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[2001-11-01] Hatályba lépett az Aarhusi Egyezmény, miután már legalább 16 aláíró állam ratifikálta. Magyarország a 2001. évi LXXXI. törvénnyel hirdette ki.
1998. jún. 25-én a dániai Aarhusban nyitották meg aláírásra a környezeti demokrácia alapdokumentumának számító nemzetközi szerződést. Jogkövetési Bizottsága az ENSZ keretében működik. Garantálja egyrészt a közvélemény környezeti információkhoz való hozzájutását, másrészt a környezeti döntésekben való közösségi részvétel lehetőségét, harmadrészt pedig a jogorvoslat lehetőségét a környezet védelmével kapcsolatos ügyekben.
(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[2001-10-04] Egy ukrán hadgyakorlat során „eltévedt” föld-levegő rakéta lelőtte a Siberian Airlines utasszállító gépét, amely Tel-Avivból Novoszibirszkbe ment. Az utasok közt öt izraeli mikrobiológus is meghalt, akik egy orosz tudományos laboratóriumba utaztak.
Két év alatt 25 híres mikrobiológus halt meg rejtélyes körülmények közt a világon. A fenti öt mellett másik öt repülőgép-szerencsétlenségekben (pl. a 63 éves amerikai Steven Mostow fertőző-betegség specialista saját kisrepülőgépének levált az egyik motorja), ötöt a lakásukba betörők öltek meg, egyet megkéseltek, négyet lelőttek. Pl. a 24 közt az egyetlen nőt, dr. Tanya Holzmayer San Francisco-i virológust egy soha meg nem rendelt pizzaszállító csöngetett ki otthonából és a lépcsőházban lesben álló volt kollégája lőtte le. Egy szakértő a laboratóriumának zsilipkamrájában halt meg szénmonoxidtól, egyet elgázoltak, egy harvardi professzor, Don Wiley pedig „leszédült” egy Missisipi fölötti hídról.
Ketten öngyilkosok lettek. Egyikük az angol David Kelly biológiai-fegyver szakértő, 2003. júl. 17-én, miután munkahelye, az angol hadügyminisztérium bedobta a köztudatba a nevét, mint aki a BBC forrása volt a kormány iraki fegyverdossziéjának ’feltupírozását’ leleplező tudósításokhoz.
- - - - - -
Assisi Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének ünnepe.
- + -

...Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfôképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ô és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Ôket az égen alkotta kezed fényesnek,

drágaszépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegô, felhô, jó és rút idô,
kik által élteted minden te alkotásodat.
Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ô,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ô és erôs, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,

füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tôled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nôvérünk, a testi halál,

Aki elôl élô ember el nem futhat...
(Assisi Szt. Ferenc: Naphimnusz - részlet)
- - - - - -
Nagybörzsönyi Erdei Vasút napja (infó: 27-378025)
Marosvásárhelyi Kisvasút napja (infó: +40-744-528206)
- - - - - -
Nemzetközi madármegfigyelő napok (október első hétvégéje)

Infó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, www.mme.hu 275-6247 [email protected]

[Részletek...]
[2001-09-08] Az UNESCO Világörökség Központ igazgatója átadta a Hortobágyi Nemzeti Parknak (HNP) 1999 dec. 1-én megítélt diplomát, mely szerint a kulturális táj kategóriában elnyerte a világörökség része címet.

[Részletek...]
[2001-07-22] Mészöly Miklós Kossuth-díjas író halála (szül. 1921. jan. 19.). Meséket, ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket, regényeket, esszéket, tanulmányokat, publicisztikát írt. Fő művei: Saulus, Az atléta halála.
A Hadkötelezettség Elleni Liga támogatója volt.

(halál)
[Részletek...]
[2001-06-22] Tűz ütött ki a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának egyik kábelcsatornában, amit a szórt-vizes oltórendszer gyorsan lokalizált és el is oltott.

[Részletek...]
[2001-04-03] Pierre Székely magyar származású francia szobrász születése Budapesten (+2001. ápr. 3.). A modern szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Monumentális alkotásai francia városok tereit, parkjait, lakónegyedeit díszítik, de művei megtalálhatók a világ csaknem minden táján. Alkotásai között szerepelnek még kisplasztikák és érmek is. A magyar közönség 1972-ben láthatta monumentális alkotásainak makettjeiből, kerámia szobraiból és grafikáiból rendezett kiállítását, valamint 1982-ben néhány művét a Műcsarnokban rendezett "Tisztelet a Szülőföldnek" című kiállításon. 1991-ben öt alkotásával berendezett kőkertet nyitottak Pécsett.
(halál)
[Részletek...]
[2001-02-26] Az afganisztáni fanatikus iszlám tálib vezetés parancsot adott az országban található értékes műemlékszobrok (köztük a világ legnagyobb Buddha-szobrai) lerombolására.
[Részletek...]
[2001-02-20] Donella H. Meadows környezeti tudós, egyetemi tanár és író halála (szül. 1941. márc. 13.). Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fő szerzőjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, gazdaság és környezet hosszútávú globális trendjeit tanulmányozta, 28 nyelvre fordították le és tízmilliónál is több példányban kelt el. A világhelyzetet húsz évvel később újra vizsgáló könyvének címe: Túl a határokon.
2004-ben korábbi szerzőtársai kiadták A növekedés határai - 30 év múltán c. átdolgozást (magyarul is megjelent 2005 Föld Napjára, Dennis Meadows mutatta be az MTA díszülésén).
1981-ben korábbi férjével (Dennis Meadows) együtt megalapította az International Network of Resource Information Centers (INRIC, erőforrás információs központok nemzetközi hálózata), amely a Balaton Group (Balaton csoport) néven vált ismertté (a magyarországi tó neve után, ahol a csoport évente találkozik).
- + -
Kapható a Donella Meadows emlékkötet, amelyet a Bocs Alapítvány adott ki 2001. Föld Napjára. Magyarul olvasható írásainak (főleg György Lajos fordított rendszeresen tőle) gyűjteménye megtalálható: bocs.hu

(halál, megalapít, megjelent)
[Részletek...]
[2001-02-20] Donella H. Meadows környezeti tudós, egyetemi tanár és író születése (+2001. febr. 20.). Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fő szerzőjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, gazdaság és környezet hosszútávú globális trendjeit tanulmányozta, 28 nyelvre fordították le és tízmilliónál is több példányban kelt el. A világhelyzetet húsz évvel később újra vizsgáló könyvének címe: Túl a határokon.
1981-ben korábbi férjével (Dennis Meadows) együtt megalapította az International Network of Resource Information Centers (INRIC, erőforrás információs központok nemzetközi hálózata), amely a Balaton Group (Balaton csoport) néven vált ismertté (a magyarországi tó neve után, ahol a csoport évente találkozik).
- + -
Kapható a Donella Meadows emlékkötet, amelyet a Bocs Alapítvány adott ki 2001. Föld Napjára. Magyarul olvasható írásainak (főleg György Lajos fordított rendszeresen tőle) gyűjteménye megtalálható: bocs.hu
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[2000-12-19] Harminc fogoly és 2 katona halt meg 21 török börtönben, amikor egy éjszakai rajtaütéssel a kormány véget akart vetni a rabok már hónapok óta folyó, óriási méretű, szervezett éhségsztrájkjának. A baloldali, magukat politikai elítélteknek tartó foglyok azóta is tartó éhségsztrájkjában 2004 közepéig már 114-en haltak meg.

(sztrájk)
[Részletek...]
[2000-11-22] Emil Zatopek csehszlovák sportoló halála (szül. 1922. szept. 19.). A hosszútávfutás történetének legnagyobb alakja. 1968-ban felemelte szavát a szovjet megszállás ellen, attól kezdve segédmunkásként egy bányában dolgozott.

(halál)
[Részletek...]
[2000-10-26] Dr. Theodora E. Colborn (amerikai ökológusnő, szül. 1927, endocrine rendszerre ható vegyi anyagok) és Dr. Karl-Henrik Robert (svéd orvos, szül. 1947, a Természetes Lépés - Natural Step - nemzetközi szervezet alapítója) kapta a Blue Planet Prize-t (Kék Bolygó Díj, ún. Környezeti Nobel-díj) Tokióban.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[2000-10-20] [idezet] Megjelent a Living Planet Report (Élő Bolygó Jelentés) a WWF Svájc, az UNDP Anglia, a Centre for Sustainability Studies (Fenntarthatóság Központ, Mexico), és a Redefining Progress (A haladás átértelmezése, USA) kiadásában.
Az emberiség ökológiai lábnyoma legalább 30 %-kal meghaladja a Föld eltartó és regenerálódó képességét és az ökoszisztémák egyharmadát elvesztettük 1970-hez képest (amikortól túlterheltük a Földet). A tengeri és szárazföldi élőlények populációja 30 százalékkal, az édesvízi élőlényeké pedig 50 százalékkal csökkent 1970 óta. Ez az emberiség táplálék-, szövet-, energia- és vízigényének közvetlen következménye. Az "ökológiai lábnyom" legnagyobb ütemben növekvő komponense az energiaigény, ami 1961 és 2000 között 700 százalékkal emelkedett. Az észak-amerikai polgárok különösen "nagy lábon" élnek. A Föld felszínére gyakorolt lenyomatuk duplája az európai polgárokénak és hétszerese az afrikai és ázsiai átlagnak. panda.org/livingplanet
(megjelent)
[Részletek...]
[2000-10-09] Csődeljárás kezdődött a Chiyoda Mutal Life Insurance Co. japán biztosító ellen. A cég 27 milliárd dolláros adóssága az addigi legnagyobb biztosítóbukás Japánban.
[Részletek...]
[2000-09-29] Ann Pettifor, Jubilee 2000 Coalition igazgatója (Jubileum 2000 Koalíció, Anglia), és Laura Vargas (CEAS, Peru) kapják a Pax Christi Nemzetközi Béke Díját (amelyet 1988-ban hoztak létre), a Harmadik Világ adósságának elengedéséért folytatott munkájukért.


[Részletek...]
[2000-09-15] [idezet] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.

Cathy Freeman 1994-ben női 400 méteren meglepetés-győzelmet aratott a Brit Nemzetközösségi Játékokon, majd utána az ausztrál zászló helyett egy fekete-vörös, a közepén sárga körrel a napot szimbolizáló lobogóval, az aboriginik, az ausztrál őslakosok saját zászlójával futott tiszteletkört.
Az aussie-k (ejtsd: ózik) - azaz a bevándorlók - majdnem megkövezték ezért.
Ugyanis az 1770 után egyre érkező telepesek fokozatosan elvették az őslakosok földjeit, sőt irtották őket.


Tasmániában például ma már egyetlen őslakos sem él.
Az 1920-as, 30-as években a kormány hivatalos politikája az asszimiláció, a beolvasztás volt.
Az őslakosok gyermekeit ebben az időben teherautószám vadászták össze a bozótból. Elválasztották őket a szüleiktől, akiket soha többé nem láthattak, és táborokba zárva próbálták őket átnevelni.
(Egy ötvenezer éve fenntarthatóan működő civilizáció gyermekeit egy alig tízezer éve elfajult, mára teljesen pusztítóvá vált életformára.)
A 90-es évek elejéig Ausztráliában erről az intézményesített gyermekrablásról, az "ellopott nemzedékről" a fehérek mélyen hallgattak.
Akkor kezdődött egy mozgalom, melynek részéről Cathy Freeman is szót emelt.
1997-ben Athénban, 1999-ben Sevillában világbajnoki címet nyert, 2000-ben pedig - az ausztrál őslakosok közül először - olimpiai bajnok.

- + -
A görög városok egymás közti háborúikban az ünnepeken - hosszabb ünnepi periódusokban is - fegyverszünetet tartottak.


Fegyvertelennek kellett lennie négyévenként az Olümpia időszakának is. Az első olimpia, amelynél már ismerjük az egyik győztes nevét, i. e. 776-ban volt (maguk a játékok még régebbi időre nyúlnak vissza).
I. sz. 394-ig, közel ezerkétszáz éven át voltak olimpiák (293 ókori olimpia adatai maradtak ránk). A következő évben a keresztény Theodosius császár betiltotta, mint pogány szokást.
(Lám, a béke ünnepe és a vallásos intolerancia.)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[2000-09-15] [sms] Az olimpiai lángot Cathy Freeman, őslakos (aborigini) ausztrál futónő gyújtotta meg Sydneyben.
[Részletek...]
[2000-08-18] Kigyulladt egy földgázkút a Békés megyei Pusztaszőlős közelében. A baleset akkor következett be, amikor a karbantartó munkások szűrőt cseréltek, s a kút, a fúrószál kiemelése közben belobbant. A gázkitörést többszöri sikertelen próbálkozás után csak majdnem három hónap múlva, 2000. november 16-án sikerült elfojtani.

[Részletek...]
[2000-08-12] A Barents-tengeren elsüllyedt a Kurszk orosz atom-tengeralattjáró. A fedélzeten tartózkodó 118 ember mindegyike életét vesztette.
(Még ki tudja hány halált okoz a következő évezredek alatt – hiszen a sugárzó anyagok rádióaktivitása nagyon lassan csökken -, s mennyi pusztulást a tengerek élővilágában. Ez legalább a hetedik elsüllyedt atomtengeralattjáró.)
[Részletek...]
[2000-08-08] [idezet] A chilei Legfelsőbb bíróság megfosztotta mentelmi jogától Augusto Ugarte Pinochet (sz. 1915. nov. 25.) diktátort, aki 1973-ban katonai puccsal került hatalomra és 1990-ben kényszerült lemondani.
(Hiába írta bele az alkotmányba saját örökös mentelmi jogát.
2002-ben az ellene folyó eljárást megháborodottsága miatt megszüntették, később újra perbe fogták.
Diktátorként betiltotta az Andokban használt fuvolát és a charangót, a mandolin-szerű gitárt, mert Allende 1970-es választási kampánya alatt ezt a feliratot lehetett olvasni az ország sok helyén: "Dal nélkül lehetetlen a forradalom".
(tilt)
[Részletek...]
[2000-07-16] Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró születése (+2000. júl. 16.). 1975-1988 között versei kizárólag szamizdatban és külföldön jelenhettek meg. 1989 után saját kifejezésével "jelző nélküli liberálisként" a történelmi változások költői tényrögzítője, kommentátora volt.
(halál)
[Részletek...]
[2000-07-05] A csehországi keresztény egyházak nyilvánosan bocsánatot kértek a németek és a magyarok 2. világháború utáni kollektív kitelepítéséért a Cirill és Metód szláv hittérítők ünnepén Velehrad-ban megrendezett hagyományos nemzeti búcsú alkalmával.
(háború)
[Részletek...]
[2000-04-23] Dr. Fodor István születése (+2000. ápr. 23.).
Az Ungvári Egyetem (Kárpátalja, Ukrajna) botanikai tanszékének és arborétumának alapítója.
Küzdött a Kárpátok erdőségeinek esztelen pusztítása ellen, amely a Szovjetunió felbomlása után még fokozódott, és amely a tiszai árvizek egyik fő oka.
(halál)
[Részletek...]
[2000-03-15] Latabár Kálmán Jászai Mari-díjas színész halála (szül. 1938. dec. 7.).

A Magyar Sajtó Napja
1990 óta ünnepeljük március 15-én annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit: a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
(halál)
[Részletek...]
[2000-03-12] II. János Pál pápa bocsánatot kért az egyház nevében elkövetett történelmi bűnökért (az igazság, a keresztény egység, a zsidók, a szeretet, a béke, a népek jogai, a kultúrák és vallások tisztelete, a nők méltósága, az emberi nem egysége és a személy alapvető jogai ellen).


[Részletek...]
[2000-02-22] Richard A. McCormick SJ, vezető amerikai jezsuita morálteológus, bioetikus halála. Világszerte előmozdította a születésszabályozást tiltó Humanae Vitae enciklika után az erkölcsteológusok szembehelyezkedését a római tanítóhivatallal.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[2000-02-19] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(halál)
[Részletek...]
[2000-01-31] [idezet] Százezer m3 ciántartalmú szennyvíz ömlött a Szamosba a nagybányai Aurul vállalat telepéről. Ökológiai katasztrófa a Tiszán.
A kolozsvári ügyészség még elindítani sem volt hajlandó a büntetőeljárást a Délkelet-Európa eddigi legnagyobb környezetszennyezését okozo ausztrál-román Aurul cég ellen, hanem "előre nem látható időjárási esemény következményének" nyilvánította a történteket.
Ettől független a magyar állam 28,5 milliárd forintos kártérítési pere az Aurul ellen.
(katasztrófa)
[Részletek...]
[2000-01-19] Hedy Lamarr osztrák születésű amerikai színésznő halála (szül. 1914. nov. 9.). A negyvenes évek hollywoodi filmsztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon.

(halál)
[Részletek...]
[2000-01-19] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(halál, találmány)
[Részletek...]
[1999-12-26] A Lothar névre keresztelt szélvihar Franciaországtól Svédországig millió hektáron százmillió köbméternyi fát döntött ki.
Az ipari forradalom ipari-, bánya- és tüzifa, valamint faszén igényei miatt tarra vágták Európa őserdeit, s a faültetvények (mert az ültetett, egyfajú erdők nem igazán erdők) sokkal sérülékenyebbek.
[Részletek...]
[1999-12-12] A francia-atlanti Bretagne partjainál elsüllyedt a Total 30 ezer tonna kőolajat szállító Erika tankhajója. 13 ezer tonna nehéz dízelolaj ömlött a tengerbe. Húszezer tengeri madártetemet szedtek össze.

[Részletek...]
[1999-12-12] [sms] A francia-atlanti Bretagne partjainál elsüllyedt a Total 30ezer tonna kőolajat szállító tankhajója
[Részletek...]
[1999-10-27] [idezet] Az Amnesty International jelentést adott ki az "elfeledett" jugoszláviai katonaság-megtagadókról.
Angolul és a Bocs Alapítvány fordításában szerbül is olvasható:
http://bocs.hu/beke/aireport-sz.htm

[Részletek...]
[1999-10-01] A Magyar Nemzeti Bank hivatalosan kivonta a forgalomból a fillért, így megszűnt a forint váltópénze.
[Részletek...]
[1999-07-22] [idezet] Kínában betiltották a Falunkung vallási csoportot azzal a váddal, hogy "valótlanságokat és babonákat terjeszt, zavart kelt, s veszélyezteti a társadalom egyensúlyát". A csoportnak állítólag 80 millió követője van.
(tilt)
[Részletek...]
[1999-07-01] j alkotmányozási korszak kezdődött Nagy-Britanniában: Európa egyik leginkább központosított állama hatalmi jogköreinek lebontásával az Angliával uniót alkotó Skócia és Wales önálló törvényhozására szállt át a két térség életének irányítása.

(törvény)
[Részletek...]
[1999-06-12] A koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) kötelékébe vezényelt orosz kontingens első 500 fős csapata - felrúgva az előzetes megállapodást - mindenkit megelőzve bevonult Pristinába és elfoglalta a stratégiai fontosságú repülőteret. A hír hallatán időnek előtte megkezdték a bevonulást a francia, angol és amerikai erők is.

[Részletek...]
[1999-04-20] Egy amerikai (Littleton, Colorado) középiskola két (17 és 18 éves) diákja bőröndnyi fegyverrel érkezett és 46 perces lövöldözés során tizenkét diákot és egy tanárt megöltek, 23 társukat megsebesítették, végül főbe lőtték magukat. Saját készítésű bombáik fel sem robbantak, melyekkel eredetileg közel 250 ember megölésére készültek.
A sebesült túlélők elbeszélése szerint az áldozatok egyikétől, a 17 éves Cassie René Bernalltól (szül. 1981. nov. 6.) a könyvtárban fejéhez szorított pisztollyal megkérdezték, hisz-e Istenben, s amikor igent mondott, meghúzták a ravaszt. (She said yes címmel dokumentumregényt jelentetett meg róla a Bruderhof erőszakmentes keresztény közösség.)
A fiúk Hitler csodálói voltak, ezért választották annak születésnapját tettükhöz. Kiderült, hogy tettük által nagy hírnévre akartak szert tenni. Előre bejelentették az interneten, s azt is megbeszélték, melyik hollywoodi rendező fog róluk filmet készíteni (nem találták el, Gus Van Sant forgatott Arany Pálma díjas (2003) drámát az esetről Elephant címmel).
A littleton-i mészárlás mintájára és inspirálására azóta számos iskolai lövöldözés történt (tizenhat az USA-ban, három Németországban, egy-egy Svédországban, Hollandiában, Kanadában, Bosznia-Hercegovinában), az elkövetők életkora 6 és 19 év között mozgott.
A házkutatás során sok erőszakos videó és videojáték került elő. A szülőket nem érdekelte, mit csinálnak a fiúk. Észre sem vették, mikor az interneten megrendelt, házhoz szállított fegyvereket átvették.
Gus Van Sant érzékeny fényekkel festett doklírája felvillant néhány lehetséges kiváltó okot: Amerikában könnyen beszerezhető fegyvereket, közönyös szülőket, valós problémákra nem figyelő tanárokat, erőszakra szoktató videojátékokat …

- - - - - - - - - -
(halál)
[Részletek...]
[1999-03-01] Az Aknabetiltás Egyezmény hatályba lépett. Eddigre 133 ország írta alá (de az USA, Oroszország és Kína nem!) és 65 erősítette meg. Még ilyen gyorsan (15 hónap) nemzetközi egyezmény nem lépett hatályba. Ennek ünneplésére és az aknák mindenkori áldozatait siratva a történelem eddigi legnagyobb harangozása zúgott e napon a Földön a Aknabetiltási Kampány (ld. dec. 3.) szervezése nyomán.
- + -
A gyalogsági típusú aknákat elsősorban nem halál, hanem sérülés okozására tervezték. Ha egy előrenyomuló katonai egység egyik tagja megsérül, el kell őt látni, amelyhez felszerelés és idő kell, míg halál esetén késlekedés nélkül folytatódhat az akció. Emiatt a gyalogsági akna okozta sebesülés költség- és időigényesebb a halálnál. Új fejlesztések a műanyag aknák, amelyeket nem érzékel a fémkereső, és a légből szórható aknák, amelyek pontos feltérképezése, jelölése, felderítése lehetetlen. Egy akna előállítása és telepítése 3-30 dollár, felszedése 300-1000 dollárba is kerülhet.


(egyezmény, tilt)
[Részletek...]
[1999-02-11] [idezet] A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint az infláció 11 év óta először 1999 januárjában került 10 százalék alá, az év első hónapjában a fogyasztói árak 9,8 százalékkal voltak magasabbak, mint 1998 januárjában.
- - - - - - - - - -
Betegek világnapja
- + -
1993-tól II. János Pál pápa kezdeményezésére február 11-e a betegek világnapja az 1858. február 11-i Lourdes-i jelenés emlékére. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegnek, illetve segítse elő a szenvedés megértését".
- - - - - - - - - -

[Részletek...]
[1999-02-02] Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész, zenepedagógus halála (szül. 1912. okt. 7.). A Tátrai-vonósnégyest 1946-ban alapította, s a zenekarral világhírnevet szerzett. 1957-ben megalapította a Magyar Kamarazenekart. Mintegy 200 hanglemezfelvétele készült, 64 magyar mű ősbemutatója, 52 külföldi mű első előadása.

A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél.
- - - - - - - - - -
"Szép születésnapokat vígan megélhess,
sok napjaid számlálni ne légyen terhes,

az ég harmatja szívedet újítsa,
áldások árja házadat elborítsa!
Tenéked minden öröm holtig adassék,
semmi bánat semmi bú ne találtassék,
légyen éltednek virága mind kinyílt,
szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt!
Végre az egek várát nyílván szemlélhesd,
ott a földi éltedet jobbra cserélhesd,
az Úr az örök életből részt adjon,
a szentek serge közikbe fogadjon!"
(Széki köszöntő)
- - - - - - - - - -
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1999-02-02] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(halál)
[Részletek...]
[1998-09-25] A The Ecologist tematikus számát a génmanipulációról és a Monsanto cégről a nyomda, rögtön elkészülte után, minden előzetes jelzés nélkül az utolsó példányig bezúzta.

A Penwells of Saltash Cornwall nyomda, amely 29 éve készítette a The Ecologistot, elzárkózott attól, hogy bármiféle magyarázatot adjon.

A Monsanto szóvivője sem tudott semmiről.
A számot máshol nyomták újra.

[Részletek...]
[1998-08-02] Szántó Piroska Kossuth-díjas festő, grafikus halála (szül. 1913. dec. 7.). 1939-től a festészet és a grafika elemeit ötvöző képein a természet ábrázolásából indult ki. Fő művei könnyed rajzú szimbolikus jellegű kompozíciók, amelyeken a növények metamorfózisát jelenítette meg. A népművészettől inspirált Falusi corpus sorozatát a szakma szintén fő művei között tartotta számon. Számos könyvhöz készített illusztrációkat, a képzőművészet mellett prózaírással is foglalkozott. Vas István költő-műfordító felesége volt.
(halál)
[Részletek...]
[1998-06-25] Hatályba lépett az Aarhusi Egyezmény, miután már legalább 16 aláíró állam ratifikálta. Magyarország a 2001. évi LXXXI. törvénnyel hirdette ki.
1998. jún. 25-én a dániai Aarhusban nyitották meg aláírásra a környezeti demokrácia alapdokumentumának számító nemzetközi szerződést. Jogkövetési Bizottsága az ENSZ keretében működik. Garantálja egyrészt a közvélemény környezeti információkhoz való hozzájutását, másrészt a környezeti döntésekben való közösségi részvétel lehetőségét, harmadrészt pedig a jogorvoslat lehetőségét a környezet védelmével kapcsolatos ügyekben.
(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1998-06-25] A dániai Aarhusban megnyitották aláírásra a környezeti demokrácia alapdokumentumának számító nemzetközi szerződést.
Az Aarhusi Egyezmény 2001. nov. 1-én lépett hatályba, miután már legalább 16 aláíró állam ratifikálta. Jogkövetési Bizottsága az ENSZ keretében működik. Magyarország a 2001. évi LXXXI. törvénnyel hirdette ki. Garantálja egyrészt a közvélemény környezeti információkhoz való hozzájutását, másrészt a környezeti döntésekben való közösségi részvétel lehetőségét, harmadrészt pedig a jogorvoslat lehetőségét a környezet védelmével kapcsolatos ügyekben.
(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1998-05-29] Greenpeace tüntetés India és Pakisztán atomkísérletei ellen, az érintett országok nagykövetségei előtt.
A két ország közt állandó a feszültség Kasmír hovatartozása miatt. Valójában a muzulmán túlnépesedés (még a gyors indiainak is másfélszerese) miatt tömeges a kivándorlás Pakisztánból Kasmírba, így ott növekszik az ellenállás az indiai fennhatóság ellen.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1998-05-28] Első ízben fényképezett le Naprendszeren kívüli bolygót a Hubble űrteleszkóp. 450 fényévre egy fiatal kettőscsillagtól 200 milliárd kilométernyire egy óriásbolygó kering, amely két-háromszor nagyobb a Naprendszer legnagyobb bolygójánál, a Jupiternél.

(Valószínű-e, hogy százmilliárdnyi galaxisban, mindegyikben százmilliárdnyi csillag körül ne lennének bőven olyan bolygók, amelyeken ugyanúgy értelmes élet van, mint a Földön?)
[Részletek...]
[1998-05-20] A világ tíz legnagyobb aranybányája közé tartozó, 1997 óta 4400 m magasban, gleccser alatti külszini fejtésként, fagypont alatt működő kirgizisztáni Kumtor aranybányánál egy cianidot szállító teherautó egy hídról belezuhant a Barskoon-folyóba. A 20 tonnás szállítmányból 1800 kg nátrium-cianid ömlött a folyóba, a szennyeződés még a Közép-Ázsia egyik fő turista célpontjának számító Iszik-Kul tóba is bejutott.
Egy 1998. május 28-i újsághír szerint a ciánszennyezés következtében több mint ezer embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, 93 főt kórházba kellett szállítani. Két ember meghalt, nyolc fő súlyos állapotba került. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság ugyanakkor nem tudott halálesetről, miközben az orosz védelmi minisztérium jelentése egy halálos esetről számolt be. 1998. június 9-én 4800 embert ideiglenesen áttelepítettek. Július elején egy független szakértő csoportot hívott meg a kirgiz parlament az eset kivizsgálására, de a bányavállalat nem engedte be őket a területre. A baleset utáni időszakban kirgiz tudósok statisztikai elemzése szerint a környéken megnőtt a lakosság halálozási aránya. A kirgiz környezetvédelmi miniszter szerint a ciánszennyezés által okozott közvetlen környezeti kár elérte a kilenc millió dollárt.
A bánya Világbank és Európai Fejlesztési Bank kölcsönből épült és tíz év adómentességet kapott a kirgíz kormánytól. Az évi több tízezer tonna nátrium-cianidot használó bánya a hulladékot egy gleccser tetején tárolja, miközben a gleccserek gyorsulóan olvadnak.
A vegyesvállalatként működő kirgiz bányacég és a Cameco a térség lakóinak (többek között a turizmusból származó bevételkiesés ellentételezésére) fizetendő több millió dollár kártérítésről kötött megállapodást a kirgiz kormánnyal. Ugyanakkor a kártérítés elosztása körül visszaélésekre derült fény, s 1999 májusában fellázadt a helyi lakosság. A 2005 márciusi kirgiz forradalom után kiderült, hogy a Cameco által kártérítésre fizetett pénz magas beosztású állami vezetők zsebébe kerül.
2000. január 20-án újabb baleset történt, amikor egy vegyianyagokkal megrakott teherautó zuhant le egy hídról, s 1,5 tonna ammónium-nitrát jutott a folyóba.
(Kumtor - the Poisoned Gold - Jozsef Feiler, in: Heavy Footprint: The World Bank Group and the Environment in Europe and Central Asia: http://www.bankwatch.org/downloads/heavyfp/ch4.pdf

[Részletek...]
[1998-05-17] [idezet] Philip Berrigan öt Ploughshares (Ekevasat a kardokból) aktivistával vért locsolt szét egy B-52 bombázó pilótafülkéjében az Andrews légitámaszpont (USA) éves légibemutató napján. Tettük és - a látogatók tömege és a média előtt végbemenő - letartóztatásuk felhívta a figyelmet, hogy ezek tömeggyilkos eszközök.
Philip testvére, Daniel ekkor épp börtönben volt. Mindketten katolikus papok, több mint harminc éve hajtottak végre erőszakmentes akciókat. Életünk legszebb napja címmel film mutatta be 1973-ban, amikor betörtek egy amerikai hadkiegészítő parancsnokságra és Vietnamba szóló behívókat öntöttek le vérrel az aktaszekrényekben, más alkalommal pedig a behívókból máglyát raktak egy hadkiegészítő parancsnokság udvarán és napalmtűzben égették el, szemléltetve, hogy ezek a behívók emberek vérének kiontására és emberek élve elégetésére kiadott parancsok.
Philip és felesége (Elizabeth McAlister) egy Jónás Háza erőszakmentes ellenállás közösséget alapítottak Baltimoreban. 2002. dec. 6-án halt meg rákban. Életében összesen kb. 11 évet volt börtönben erőszakmentes tiltakozásai miatt.


Daniel jezsuita, nyolcvan éves elmúlt, New Yorkban él és sokadik könyvét írja. 2002. ápr. 24-én a Rapture of the Gospel c. könyv elolvasása után ezt írta a Bocsmagazin szerkesztőjének: "Kedves Gyula barátom, gratulálok a könyvetekhez. A hűség és bátorság ezen története inspiráló itt az erőszak és zűrzavar idején. Isten áldja egész közösségeteket."

(tilt)
[Részletek...]
[1998-03-06] Rab Zsuzsa József Attila-díjas költő, műfordító születése (+1998. márc. 06.). Az orosz népköltészet, illetve Anna Ahmatova, Csingiz Ajtmatov és Mihail Bulgakov műveinek tolmácsolásával tűnt ki.
(halál)
[Részletek...]
[1998-02-17] Floridai lakásában 90 évesen saját kézzel vetett véget életének (Gróf Czegei) Wass Albert erdélyi költő, író (szül. 1908. jan. 9.). 1945 után német, majd USA emigrációban élt. Közel száz könyve jelent meg, számos nyelven. 1979-ben a román hatóságok kiadatási kérelmét bizonyítékok híján az USA elutasította. Többször próbálták bérgyilkosokkal megöletni.
- + -
„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.” (Wass Albert: Erdők könyve – 1946)
- - - - - - - - - -
(halál)
[Részletek...]
[1998-02-17] Gróf Czegei) Wass Albert erdélyi költő, író születése (+1998. febr. 17, floridai lakásában 90 évesen saját kézzel vetett véget életének). 1945 után német, majd USA emigrációban élt. Közel száz könyve jelent meg, számos nyelven. 1979-ben a román hatóságok kiadatási kérelmét bizonyítékok híján az USA elutasította. Többször próbálták bérgyilkosokkal megöletni.
- + -
„Ide figyeljetek, én, az ember, aki szomorú voltam, és most már nem vagyok szomorú, ígéretet teszek nektek, tavi állatoknak, a magam és minden utánam következő igaz ember nevében, hogy nem bántalak és nem zavarlak benneteket semmiféle játékaitokban. Ha ti ezzel szemben megígéritek, hogy valahányszor szomorú leszek, vagy bármelyik utánam következő ember szomorú lesz, megvígasztaljátok, mint ahogyan most tettétek velem. Szólottam és az én szavam szerződés.” (Wass Albert: Tavak könyve - 1942)
[Részletek...]
[1998-02-05] A kormányülésen az MSZP-s miniszterek támogatásával (az SZDSZ-es miniszterek ellenszavazatával) elfogadták, hogy Pilismarótnál vagy Nagymarosnál épüljön fel a dunai vízlépcső alsó duzzasztóműve.

[Részletek...]
[1998-01-08] Mike bátyó", "a gujarati Szupermen", Fr. M. A. Urrutia spanyol jezsuita (szül. 1927. július 11.) halála. 1951-től Indiában (Gujarat államban) szociális és iskolaszervezési munkát végez. A Gujarat Education Society (Gujarati Oktatási Szervezet) létrehozója. 2005-ben kb. harmincötezer gyerek tanult száznegyven chattralaya-ban (kollégium) és balwadi-ban (iskolaelőkészítő). 1991. márc. 1 óta Cedric Prakash (vö. nov. 19.) az igazgató, aki 1986 óta már ötször járt Magyarországon.
(Magyarországról 1977 óta támogatjuk őket. Működésükről havi magyar hírlevél rendelhető: [email protected], ill. angolul és magyarul: bocs.hu)

(halál)
[Részletek...]
[1997-12-29] [idezet] A taizéi ökumenikus szerzetesközösség 20. európai ifjúsági találkozóját "Nem sejtett öröm" jelmondattal Bécsben rendezték. Mintegy 100 ezer fiatal vett részt.
(A többnapos taizei találkozót szilveszterkor minden évben Európa más nagyvárosában rendezik. A mozgalom kiszélesedése az 1974-es Ifjúsági Zsinattal kezdődött a francia Taize falucskában. Korabeli napló olvasható róla: bocs.hu)
A pontos cím: http://bocs.hu/eletharm/ev/ev02512.htm
[Részletek...]
[1997-10-27] Hongkongi tőzsdekrach, 6 %-ot, másnap pedig 13,7 %-ot zuhant a tőzsde ármozgását jelző ún. Hang-Seng index.

(Amint a Föld klímája is sokkal bonyolultabb rendszer, sem hogy akár a szuperszámítógépekkel modellezhető legyen néhány napnál távolabbra, hasonlóan a „pénzviharok” természete is csak utólag magyarázható úgy-ahogy. Ennek a krachnak a magyarázatában a következő tényezőket emlegették: a kínai részvények körüli bizonytalanság, a papírok túlértékeltsége, a spekulációs nyomás, a július óta Kína részévé vált városállam belső gazdasági gondjai, főleg az egészségtelenül nagy befolyással bíró ingatlanszektor.)
[Részletek...]
[1997-09-25] Szlovákia és Magyarország között a bős-nagymarosi duzzasztó vitájában a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletet hirdetett, mely szerint a szlovák elterelés jogtalan és Magyarországnak nem kell megépítenie a nagymarosi művet, de a két félnek tovább kell tárgyalnia és kölcsönösen kártérítést kötelesek adni egymásnak.
[Részletek...]
[1997-09-06] Solti György (Sir George Solti) karmester, zongoraművész születése (+1997. szept. 6.). Az 1930-as évek végén eltávozott Magyarországról. Volt a Bajor Állami Operaház zeneigazgatója, a Frankfurti Városi Operaház művészeti igazgatója, a londoni Covent Garden zeneigazgatója, a chicagói szimfonikus zenekar főigazgatója, a berlini, majd a londoni Filharmonikusok vezető karmestere. 1972-ben az angol királynő lovaggá avatta. A klasszikus és a romantikus zene kiváló tolmácsolójaként vált világhírűvé.
(halál)
[Részletek...]
[1997-08-31] Lady Di (Diana Francis Spencer) walesi hercegnő halála (szül. 1961. júl. 1.). Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Károly herceggel 1981. július 29-én a londoni Szent Pál Székesegyházban esküdtek meg. Magánéletének kisiklása ellenére Lady Di az egész világon nagy népszerűségnek örvendett. A válást 15 évi házasság után, 1996. augusztus 28-án mondták ki. A szenzációkra éhes sajtó fáradhatatlanul követte mozgását és főként utazásait új barátjával, Dodi al-Fajeddel, aki a hercegnő mellett szintén azonnal életét vesztette a paparazzikkal folytatott tragikus végű autós versenyfutásban.
(Az aknabetiltás kampány egyik fontos támogatója volt.)
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1997-06-07] Dr. Kovács István (Doki) katolikus pap halála. 1978-tól 1995-ig járt a csángókhoz Moldvába. Ulászló utcai sérült gondozottjaival ő kezdett el először nyaralni Söréden 1984-től, a fehérváriak segítségével.
(halál)
[Részletek...]
[1997-06-05] Foltányi Zsuzsa (az Ökotárs Alapítvány igazgatója) UNEP díjat kapott.
www.okotars.hu
[Részletek...]
[1997-05-21] Noel Browne ír orvos halála (szül. 1915. dec. 20.). 1948-tól egészségügyi miniszterként jelentősen visszaszorította a tüdőbajt, amiben szülei meghaltak gyermekkorában és amiben maga is megbetegedett egyetemistaként.


1950-ben ingyenes anyasági ellátást és 16 éves korig ingyenes orvosi kezelést akart bevezetni, ami a katolikus egyházvezetés viharos ellenállását váltotta ki, mert az abortusz és családtervezés felé vezető lépésnek látták. Az orvosok is ellenezték, mert a bevételeiket féltették. John McQuaid érsek nyomására menesztették a kormányból, de 1951-ben függetlenként újra képviselővé választották. 1982-ig többször is volt még parlamenti képviselő és radikálisan küzdött a katolikus maradiság ellen. 1986-ban publikálta önéletrajzát „Ár ellen” címmel.
A dublini National Gallery-ben egy haladó katolikus művész kereszt alakú festményén látható az alakja, ami nagy vitát váltott ki, hiszen az egyház áldozataként mutatja be.


(halál)
[Részletek...]
[1997-04-29] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)

(egyezmény, háború, tilt)
[Részletek...]
[1997-04-08] Az Országgyűlés elfogadta a polgári szolgálatról szóló törvényt. Először szabályozták külön törvényben, a hadkötelezettséggel teljesen egyenrangúan a katonáskodást elutasító állampolgárok számára biztosított lehetőséget.
(törvény)
[Részletek...]
[1997-04-05] Allen Ginsberg amerikai költő halála (szül. 1926. jún. 3.). A beatnemzedék egyik legfontosabb poétája, "atyja és pápája". Egyik legfontosabb műve, az Üvöltés 1957-ben látott napvilágot, s ma már klasszikusnak tekintik, bár megjelenésekor inkább értetlenség és felhördülés fogadta. Ginsberg lázadt minden hatalom, a fogyasztói társadalom minden vívmánya ellen. Élő, személyes találkozásai a közönséggel, az együttes éneklések és szavalatok gyakran végződtek botránnyal, rendőrségi elvezetéssel. Végül aztán elfogadták: 1972-ben megjelent Fall of America című kötete megkapta a rangos National Book Awardot. Több kötete látott napvilágot magyarul. Hobó (Földes László) társaságában fellépett Budapesten is.

(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1997-02-23] Az Orisza állambeli Csandipurban India saját gyártmányú föld-föld rakétát próbált ki sikeresen. A Prithvi elnevezésű rakéta 250 km hatótávolságú, s 1 tonnányi robbanótöltet hordozására képes.
[Részletek...]
[1996-07-22] Peter Ludwig német műgyűjtő halála (szül. 1925. júl. 09.). Aacheni csokoládégyára biztosította anyagi hátterét. Gyűjteménye 25 ezer képből állt, Kölntől Bécsen és Budapesten át Szentpétervárig számos Ludwig-múzeum nyílt, amelyekben kizárólag az ő általa vásárolt és ajándékba adott művek láthatók.
(halál)
[Részletek...]
[1996-07-08] [idezet] A Világbíróság Akció (World Court Project, WCP) sikere: a Hágai Nemzetközi Bíróság lényegében betiltotta (a vegyi és biológiai fegyverek után) az atomfegyvereket.

"Az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok használata ellentétes a fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható nemzetközi törvényekkel".
Az atomfegyverek betiltásának követelése szinte egyidős a létrehozásukkal.
Már 1950-ben a szocialista blokk Béke Világtanácsa (World Peace Council) félmilliárd aláírásra hivatkozott. De amikor a Szovjetúnió is atomhatalom lett, ez érdekes módon feledésbe merült.
Japán békeszervezetek 1955-ben 32 millió aláírást gyűjtöttek.
A svéd népszavazásokon 1957 júniusban még csak 36 % ellenezte, hogy Svédországnak atomfegyvere legyen (40 % támogatta), 1969 őszén már 69 % ellenezte (és csak 17 % támogatta).
Az orvosok (ld. márc. 29.), az END (ld. ápr. 28.), a jogászok (ld. ápr. 9.) szerveződése vezettek a Világbíróság Akcióhoz, melynek partnere a magyar nyelvterületen a Bocs Alapítvány volt.
(aláírás, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1996-03-15] [idezet] Az ENSZ addig példa nélkül álló, 25 milliárd dollárt megmozgató tervet jelentett be a legelesettebb kontinens, Afrika támogatására. A "Különleges Afrika-kezdeményezés" nevet viselő, tíz évre szóló projekt fő célja az oktatás és az egészségügy fejlesztése.
(S lám, tíz évvel később Afrika még szegényebb és betegebb.)
[Részletek...]
[1996-03-13] [sms] Fegyverviselési engedéllyel rendelkező ámokfutó 16 gyereket és egy tanárt ölt meg Skóciában.
[Részletek...]
[1996-03-13] 16 gyereket és egy tanárt ölt meg egy fegyverviselési engedéllyel rendelkező ámokfutó Skóciában (Dunblane általános iskola).


[Részletek...]
[1996-01-29] A Ploughshare (ekevasat a kardokból) csoport 4 nőtagja (Seeds of Hope, a Remény magvai elnevezésű akció) a Warton-i (Anglia) fegyvergyár biztonsági rendszeréből bohócot csinálva tönkretett egy méregdrága Hawk vadászbombázót, amit Indonéziának gyártottak. Utána maguk hívták fel a biztonságiakat, hogy vegyék már észre és tartóztassák le őket, mert céljuk a tárgyaláson a fegyveripart vádlóból vádlottá tenni. Valóban, a bíróság fölmentette őket, mert bizonyítani tudták, hogy ezekkel a gépekkel civil lakosságot bombáznak. 1997-ben ők kapták az IPB (ld. dec. 1.) Sean MacBride (vö. jan. 26.) békedíját.

[Részletek...]
[1995-12-05] Országgyűlési határozat: 500 fős magyar műszaki kontingens vesz részt a délszláv válság békés rendezésének végrehajtását biztosító erők (IFOR) munkájában.
(Nem sokkal később az igazi IFOR, a 77 éve működő világméretű vallásos békemozgalom (A Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetsége, International Fellowship of Reconciliation) tiltakozására a Nato balkáni műveletét átnevezték SFOR-nak. A tiltakozó akcióban az IFOR magyarországi csoportja, a Bocs Alapítvány is részt vett.)

(tilt)
[Részletek...]
[1995-12-04] Egyetemisták béke világtalálkozója (The World University Students' Peace Summit) Kiotóban (Japán) félezer résztvevővel. A magyar küldöttet (Simonyi Cecília) tanulmánya alapján beválasztották a tizenegy fős szóvivői testületbe. bocs.hu
[Részletek...]
[1995-11-19] [idezet] Cedric Prakash indiai jezsuita az első keresztény, aki megkapta a legmagasabb indiai polgári kitüntetést, a Kabir Puraskar díjat.
Indiában ez a nap a vallási béke, a közösségi harmónia ünnepe (Communal Harmony Day).
"India kultúrájának része a vallások sokfélesége" - mondta India elnöke a díjátadáskor Új-Delhiben.
Olyanok kaphatják (1990 óta 22-en), akik vagy tartósan dolgoznak a vallási harmóniáért, ill. nagy fizikai vagy erkölcsi bátorsággal lépnek fel vallási zavargások idején az övéktol eltéro csoportba tartozók élete, tulajdona megmentéséért, saját életük kockáztatásával (vö. dec. 6.).
- + -
Kabir nagy indiai szent, tanító, költő és vallásreformer volt, a hagyomány szerint 1398-tól 1518-ig élt (120 évet). Hite szerint nincs különbség emberek között, minden vallás istene ugyanaz, így minden élo felé gyengédséget kell tanúsítanunk. Hitt az emberiség egységében, egyetemes vallást hirdetett, túl a hindu vagy a muzulmán ortodoxián. Hinduk, muzulmánok, szikhek ugyanúgy tisztelik.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1995-10-13] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org

(konferencia)
[Részletek...]
[1995-07-24] George Rodger angol fotográfus születése (+1995. júl. 24.). A Magnum képügynökség alapítója Robert Capaval (Friedmann Endrével), a lengyel Szyminnel és a francia Cartier-Bressonnal együtt. A háború után Afrikába utazott, ahol évtizedeken át kutatta és örökítette meg a civilizációtól még ideig-óráig érintetlen emberek mindennapjait és ünnepeit. A nabu törzset egyenesen ő fedezte fel az európaiak számára.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1995-04-20] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1995-03-28] A román szenátus megszavazta, hogy idegen állam zászlajának kitűzése, jelvényeinek használata vagy himnuszának éneklése nyilvános helyen 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönnel legyen büntethető.

[Részletek...]
[1995-03-17] A Nagymarosnál félbehagyott dunai vízerőmű-rendszernél átvágták a körtöltést, s megkezdődött annak bontása, az eredeti természeti állapot visszaállítása.

Írország nemzeti ünnepe, az ország védőszentjének, Szent Patriknak a napja.
A skót születésű, brit-kelta származású későbbi katolikus püspököt 16 évesen kalózok Észak-Írországba hurcolták, ahol mint rabszolga juhokat őrzött hat éven át. Eközben megtanulta az ír nép nyelvét és szokásait. I. (Szt. ) Celesztin pápától kapott engedélyt, hogy Írországban igehirdető legyen, s létrehozta az ír-kelta egyházat.
- - - - - - - - - -
[Részletek...]
[1995-03-08] A cseh alkotmánybíróság érvényesnek ismerte el Edvard Benes elnök 1945. október 25-én kelt 108-as számú dekrétumát, amelynek alapján 1945 után mintegy 2,5 millió németet utasítottak ki az ország területéről a nácikkal folytatott együttműködés vádjával, vagyonukat pedig elkobozták.
[Részletek...]
[1995-01-28] Vietnam és az USA húsz évvel a vietnami háború befejezése után hivatalos kapcsolatot létesített egymással. Rendezték a háború során kölcsönösen kisajátított diplomáciai épületek és magánvagyonok kérdését.
- - - - - -
Kérjük támogassa a BOCS Alapítványt személyi jövedelemadójának 1%-ával. Adószámunk: 18481862-1-07
Tizenkettedik évfolyamába lépett Internet magazinunkban 15 nyelven kb. kétezer szöveg és ezer kép jelent már meg: http://bocs.hu

- + -
Alkoss velünk! Biztosan találkoztál már elkeserítő történésekkel, de csodálatos küzdelmekkel, örömteli sikerekkel, nagy egyéniségekkel, jó mókákkal is az ökológia és béke témában. Írd meg a Fenntartható civilizáció infó számára!
A hibaigazításokat is köszönettel fogadjuk!

(háború)
[Részletek...]
[1995-01-09] Valeri Poljakov orosz űrhajós eltöltötte 366. napját a MIR űrállomáson. Ez az eddigi leghosszabb megszakítás nélküli tartózkodás a világűrben.

[Részletek...]
[1994-12-02] A Nyíregyházáról Budapestre tartó gyorsvonat - rossz váltóállítás miatt - Szajol állomáson kisiklott. Több kocsi szétrombolta az állomás épületeit, 31 utas meghalt, több mint ötvenen megsebesültek.

[Részletek...]
[1994-06-29] Egyezmény az együttműködésről a Duna védelmére és fenntartható használatára (Szófia).

(egyezmény)
[Részletek...]
[1994-06-17] ifj. Bartók Béla mérnök, unitárius lelkész halála (szül. 1910. aug. 22.). Bartók Béla fia. A MÁV-nál dolgozott, apja szellemi örököseként számos előadást tartott külföldön. A Magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka volt.

(halál)
[Részletek...]
[1994-05-30] [idezet] II. János Pál "véglegesen" nemet mondott a nők pappá szentelésének lehetőségére.
(Hivatalosan nevezik véglegesnek, teljesen biztos tanításnak, tovább nem vitathatónak, stb. de kínosan kerülik, hogy a "tévedhetetlen" tanítások közé sorolják, hiszen nyilvánvalóan csak idő kérdése.)
[Részletek...]
[1994-05-20] [idezet] Az állam köteles érvényesíteni mindenki jogát az egészséges környezethez. Nincs szabadsága arra, hogy a környezet állapotát romlani hagyja vagy a romlás kockázatát megengedje. Nem léphet vissza a megelőzéstől az utólagos szankcionálás felé." (28/1994. Alkotmánybírósági határozat)
[Részletek...]
[1994-05-14] [idezet] Tábornoki rangot kapott az új magyar katolikus tábori püspök.
Elődje, Dr. Hász István, az 1942-ben teljes egyházi jóváhagyással kiadott katona-imakönyvben (vö. jún. 23.) kárhozattal fenyegette a katonaság-megtagadókat.

- + -
"Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hutlenül, esküszegoen, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikrol, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek. A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyubb és szörnyubb lesz, - üldözoidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitol félrevezettetni... Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentol, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!"
[Részletek...]
[1994-04-25] A kis szigetállamok első fenntartható fejlődés világkonferenciája, Barbados.
[Részletek...]
[1994-02-23] Csilla Freifrau von Boeselager (Fényes Csilla) magyar származású német bárónő születése (+1994. febr. 23.). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Az 1988-ban Németországban megalakult Ungarischer Malteser Caritasdienst 1989. februárban Budapesten egyesületté alakult. Körülbelül 70-80 millió márka értékű segélyt juttatott el a kelet-európai kórházakba és szociális otthonokba.
(halál)
[Részletek...]
[1994-01-15] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1994-01-10] [idezet] Aláírták a Vatikán és Magyarország közötti államközi megállapodást a tábori lelkészi szolgálat felállításáról.
(Az új tábori püspökség még nem kért bocsánatot a legutóbbi tábori püspök, Dr. Hász István által 1942-ben teljes egyházi jóváhagyással kiadott imakönyvért, amelyben a katonaságmegtagadókat kárhozattal fenyegette és a hitleri agressziót a szovjet ateizmus elleni szent háborúnak állította be:
"Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád...
Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől ... attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani!
Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon - sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is."

"Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hűtlenül, esküszegően, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikről, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek. A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyűbb és szörnyűbb lesz, - üldözőidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitől félrevezettetni... Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentől, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!")
(háború)
[Részletek...]
[1993-12-29] [idezet] letbelépett az 1992-es Rio-i ENSZ konferencia biodiverzitás egyezménye.
A biodiverzitás védelmének világnapja (volt 2000-ig, amikor az ENSZ közgyűlés áthelyezte május 22-re).
A biodiverzitás, az élővilág sokfélesége gyorsan csökken: becslések szerint naponta kb. 140 állat- és növényfaj pusztul ki.
Pedig a biológiai sokféleség teszi lehetővé a természetes kiválogatódás útján a megváltozott környezethez való alkalmazkodást, az evolúciót, ami egyben az élő rendszerek viszonylagos stabilitását is eredményezi.
A mezőgazdaság feltalálása óta, kb. tízezer éven át az emberiség létszáma kb. másfélezer évenként duplázódott meg.
1650-től 1850-ig a duplázódáshoz már csak 200 év kellett (félmilliárdról 1 milliárdra), és ez a fajok kihalásának sebességét megtízszerezte.
A következő duplázódás már 80 év alatt bekövetkezett (1930-ban 2 milliárd), azután már csak 45 év kellett hozzá (1975-ben 4 milliárd), és ez a fajok kihalásának sebességét újra megtízszerezte. (vö. júl. 11. és okt. 20.)
- + -
"Valahányszor egy Elvevő pár arról beszél, milyen csodálatos lenne egy nagy család, újra és újra a Jó és Rossz Tudásának Fája alatti jelenetet játsszák el:
- Természetesen jogunkban áll úgy felosztani az életet ezen a bolygón, ahogy az nekünk tetszik.
- Miért állnánk meg... lehet akárhány gyermekünk, legfeljebb beszántunk további néhány száz hektár esőerdőt ... és kit érdekel, ha ennek következtében még egy tucat faj eltűnik?"
(Daniel Quinn: Izmael)
(egyezmény, konferencia)
[Részletek...]
[1993-12-18] Natalia Iljinicsna Szac szovjet-orosz rendező születése (+1993. dec. 18.). Ő alapította az első szovjet gyermekszínházat, amelynek 1921-től igazgatója és művészeti vezetője volt. Az ugyancsak az ő kezdeményezésére létesített első Gyermek Zenei Színházat 1964-től vezette.
(halál)
[Részletek...]
[1993-11-13] Budapesten megalakult a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája. Egy évtized alatt siker :-)
- + -
1925-ben és 1930-ban a hadkötelezettség elleni kiáltványokat az egész világról sok híres ember, pl. Martin Buber, Albert Einstein, Sigmund Freud, Gandhi, Kéthly Anna, Selma Lagerlöf, Thomas Mann, Romain Rolland, Bertrand Russel, Rabindranath Tagore, H. G. Wells, Stefan Zweig írta alá.
- + -
A francia forradalomban feltörő népi tömegerő Napóleon kezében lerohanta Európát, ezért vezették be mindenhol a sorozást. Mára a haditechnikának nincs szüksége néphadseregre, a tömegeket és infrastruktúrát pusztító csúcstechnikához csak kisebb létszámú, de profin kiképzett és jól fizetett zsoldos kell.
A hadkötelezettséget végigkísérő lelkiismereti tiltakozás, katonaságmegtagadás továbbra is felbukkan a profi zsoldosok közt is, amikor látják, hogy támadásaiknak kilencven százalékban ártatlan civilek esnek áldozatul (a II. világháborúban ez még csak ötven százalék, az I. világháborúban csak húsz százalék volt).
A tiltakozás nem elég: a békemozgalomnak az erőszak gyökereit is kutatnia és orvosolnia kell.

(háború, tilt)
[Részletek...]
[1993-10-31] A Szabad Európa Rádió megszüntette 1951. október 6-án megkezdett rendszeres magyar nyelvű adását.
[Részletek...]
[1993-10-11] Lőrincze Lajos nyelvész halála (szül. 1915. nov. 24.). A szép magyar beszéd ápolója, kutatója és terjesztője volt. Nyelvészeti tanácsaival országosan ismertté vált a rádió Édes anyanyelvünk című, 1952-ben indult előadássorozatából.
(halál)
[Részletek...]
[1993-10-11] [sms] Lőrincze Lajos nyelvész. A szép magyar beszéd ápolója, kutatója és terjesztője volt.
[Részletek...]
[1993-06-19] William Golding Nobel-díjas (1983) angol író halála (szül. 1911. szept. 19.). Első sikerét máig legismertebb regényével, A legyek urával aratta (1954), melyből világsikerű filmet rendezett Peter Brook. További regényei: Az utódok (1955), Ripacs Martin (1956), A vétkes visszanéz (1959), A torony (1964), A piramis, A skorpióisten (1970), Látható sötétség (1979). A Papíremberek (1984) az irodalmi körök szatírával és öniróniával ábrázolt környezetrajza.

(A Legyek ura kis lombikban mutatja be a társadalmak természetét…)
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1993-06-17] A XIV. Dalai Láma, Tendzin Gyaco avatta fel a zalaszántói Világosvár-hegy tetején Európa legnagyobb buddhista ereklyeőrző szentélyét, az aranyozott ülő Buddhával ékesített, 30 méter magas hófehér sztupát. A boldogságot és a megvilágosodottságot jelképező szentély beton üregei Buddha csontjainak egy darabját, a tanításairól szóló 120 kötetet, egy feliratozott életfát és többféle termény mintáit őrzik.
[Részletek...]
[1993-05-26] Joseph Jr. Pulitzer amerikai sajtómágnás, műgyűjtő halála (szül. 1913. máj. 13.). A magyar Pulitzer József (aki nagy lapkiadó vállalatokat hozott létre, s megalapította a Pulitzer-díjat) unokája. Apja 1955-es halálakor lett a médiabirodalom (három lap, hét televízió és három rádió) elnöke. Lapjai elsőként ítélték el a vietnami háborút, és közöltek részleteket a CIA szerepével foglalkozó titkos Pentagon-iratokból.

(háború, halál, megalapít)
[Részletek...]
[1993-03-29] Meggyilkolták az osztjákok szent Num tavát az orosz olajipar környezetpusztításától védő Prokopij Szopocsin helyi képviselőt.
[Részletek...]
[1993-03-29] [sms] Meggyilkolták az osztják Num tavat az orosz olajipar pusztításától védő P. Szopocsin képviselőt.
[Részletek...]
[1993-03-01] A közegészségügyi hatóság felfüggesztette a nagytétényi Metallochemia gyár tevékenységét.
(Már 1977-ben hullottak el a gyár közelében legelő tehenek a talaj ólomszennyezettsége miatt. 1993. márc. 1-én 1273 magánszemély és a XXII. kerületi önkormányzat 5,6 milliárd Ft-os kártérítési pert indított a gyár és a tulajdonos állam ellen, de az még 2004-ben is csak húzódik.)
[Részletek...]
[1993-02-07] Mensáros László színész, rendező halála (szül. 1926. jan. 26.). 1949-51 közt politikai elítéltként, 1958-tól 1956-os szerepe miatt újra börtönben volt. 1961-től a szolnoki, 1964-84 közt a Madách társulatának tagja volt. Előadóművészként a XX. század című műsorával új műfajt indított el a versmondás művészetében. Számos filmszerepe volt. Játszott és rendezett a Nemzetiben is. 1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért díjat kapott.
(halál)
[Részletek...]
[1993-01-26] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1993-01-13] A gáz- és bakteriológiai fegyverek használatát betiltó, nagy nehezen megszületett egyezményt Genfben mindössze negyven ország írta alá. Pl. az USA és Japán sem. Csak az ilyen fegyverek bevetését tiltotta, így a vegyi fejlesztés, gyártás, felhalmozás óriási ütemben folytatódott. De a háborús használat tilalmát se tartották be.
Csak 1993. jan. 13-án született nemzetközi egyezmény a vegyifegyverek általános betiltásáról. Ebben is vannak kompromisszumok, valójában csak az első csapást tiltja. A megsemmisítés ki tudja mikorra történik meg.
(egyezmény, háború, tilt)
[Részletek...]
[1993-01-13] Hatályba lépett a vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet 165 ország írt alá s 87 állam parlamentje már ratifikálta.
(1993. jan. 13-án Párizsban született az egyezmény, a magyar parlament 1996. október 31-én ratifikálta. Csak az első csapást tiltja. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.
Sajnos az első és a második világháborúból származó vegyi lőszerkészleteket sok országban elástak (pl. Cornwall, Nagy-Britannia) vagy a tengerbe süllyesztettek (pl. Bornholm, Balti-tenger) az elmúlt évtizedekben, emiatt kiszabadulásuk potenciális ökológiai katasztrófával fenyeget.
Az USA többek között a csendes-óceáni Johnston-atollon hozott létre hamvasztásos elven működő megsemmisítő művet, valamint egy vegyi technológián alapuló közömbösítő üzemet az Utah állambeli Toole-ban. Az amerikai készletek megsemmisítésének becsült költsége 8 milliárd dollár.
A volt szovjet vegyifegyver-arzenál megsemmisítését Novo-Csebokszáriban (Csuvas-föld), Kambarkában (Udmurtia körzet) és Gorniban (Szaratovi körzet) végzik, de még csak a kezdetén járnak.
A feltételezések szerint vegyi fegyverrel rendelkező országok: USA, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Irán, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szerbia, Örményország, Azerbajdzsán, Angola, Mozambik, Kína, Izrael. Sajnos ezeket a fegyvereket egyre olcsóbb és egyszerűbb előállítani, így terroristák kezébe is kerülhetnek. Azonos létszámú katonai élőerő megsemmisítése 1 km2 területen hagyományos fegyverrel 2000 dollár, atomfegyverrel 800 dollár, vegyi fegyverrel 600 dollár, biológiai fegyverrel csupán 1 dollár.)

(egyezmény, háború, tilt)
[Részletek...]
[1993-01-13] Párizsban aláírták a vegyi fegyverek betiltását: Egyezmény a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről.
(Magyarország is aláírta 1993-ban, a parlament 1996. október 31-én ratifikálta. A megállapodás 1997. április 29-én lépett életbe. Csak az első csapást tiltja. A megsemmisítésre tíz év határidőt adott, de ki tudja mikorra történik meg. A meglévő készletek minden életet el tudnak pusztítani a Földön.)
(egyezmény, tilt)
[Részletek...]
[1993-01-13] [idezet] Az arizonai Bioszféra2 kísérletben, ahol egy kupolarendszer alatt megpróbáltak egy önfenntartó természeti rendszert működtetni két évig, már bő egy év után nagy mennyiségű oxigént kellett kívülről bevinni, mert az emberek állapota a fogyó oxigén miatt egyre romlott.
(A természet „szolgáltatásai” pótolhatatlanok, de sajnos tönkretehetők. A filozófus erre figyelmezteti a dúvadakat: ne vedd el azt, amit adni nem tudsz.
Nagy Sándornak sokan kívántak szerencsét, a filozófus Diogenészt kivéve, aki otthon maradt Kraneionban. Elment tehát hozzá a király, s megkérdezte, mit kíván, mire a hordóban élő filozófus csak annyit kért: „Állj egy kicsit odébb, ne fogd el előlem a napot!”. Ez akkora hatással volt az uralkodóra, hogy később ezt mondta: „Ha nem volnék Alexandrosz, Diogenész szeretnék lenni.")

[Részletek...]
[1992-12-26] John Kemeny (Kemény János) matematikus halála (szül. 1926. máj. 31.). 1940-ben került Amerikába. Egyetemistaként Albert Einstein munkatársa volt. A második világháború idején Los Alamosban részt vett az atombomba létrehozására irányuló ún. "Manhattan-terv" elméleti munkálataiban. 1964-ben kollégájával, Thomas Kurtz professzorral kidolgozták a Basic néven ismert számítógépes programnyelvet.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1992-11-03] Hal Roach háromszoros Oscar-díjas amerikai filmproducer születése (+1992. nov. 3.). A Stan és Pan (Stan Laurel és Oliver Hardy) filmek "atyja" (1927), az ő felfedezettje a világhírű komikus páros. 1912-ben rövidfilmek készítésével kezdte, 1920-tól már saját stúdiójában forgatott.
(Több mint száz évig élt, lám, a jó kedély ... :-))
(halál)
[Részletek...]
[1992-06-14] Befejeződött a Föld Csúcstalálkozó Rio de Janeiroban. A Greenpeace a hegytetőn hatalmas transparenst állított fel, amely a Földet ábrázolta, rápecsételve a SOLD (eladva, elárulva) szót.
A fiatalok (a népesség 60 %-a) a csúcstalálkozó hivatalos idejéből 22 percet kaptak, 10 pontjukat nem fogadták el.
A konferencia 12 napja alatt 3.3 millióval nőtt a Föld népessége, közel ezer faj halt ki, 200 ezer hektár vált sivataggá, félmillió hektár esőerdőt irtottak ki.
Az 1972-es stockholmi csúcs óta eltelt két évtized alatt a népesség 3.8 milliárdról 5.5-re, az atomreaktorok száma 100-ról 428-ra, az autóké 200 millióról 480-ra, a széndioxid-koncentráció 327 ezrelékről 356-ra, a tízmilliós városok száma 3-ról 13-ra nőtt.
(konferencia)
[Részletek...]
[1992-06-03] [idezet] Föld csúcstalálkozó (UNCED, United Nations Conference on Environment and Development) kezdődött Rio de Janeiroban. A világ addigi legnagyobb, 11 napig tartó környezetvédelmi konferenciáján a résztvevo 150 ország képviseloi aláírták a Föld klímájának védelmérol szóló nemzetközi megállapodást, valamint a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelmérol szóló dokumentumot. Ez utóbbihoz az USA nem csatlakozott.
Párhuzamosan világszerte UNSAID ("amiről nem beszélnek") NGO-találkozók voltak a kihagyott fontos témákról (pl. a túlnépesedésrol).

[Részletek...]
[1992-05-15] A berlini igazságügyi hatóságok vádat emeltek Erich Honecker, volt keletnémet párt- és állami vezeto, illetve más személyek ellen „eroszakos cselekmények engedélyezése” miatt. Bunük a berlini fal és a német-német határ egyéb szakaszaira kiadott úgynevezett tuzparancs volt, aminek következtében a határ keleti oldalán több mint 200 ember lelte halálát.
[Részletek...]
[1992-05-07] Az oromhegyesi (Vajdaság, Szerbia) anyák, feleségek, lányok és a május 6-án kézbesített kb. 200 behívó visszautasítói bejelentették a rendőrségnek azt a békegyűlést, amely aztán hónapokig tartott és a Zitzer Szellemi Köztársaság létrehozásához vezetett (ld. jún. 26.).
[Részletek...]
[1992-04-29] Több mint 40-en haltak meg Los Angelesben a zavargásokban, amit az váltott ki, hogy a bíróság felmentett négy rendőrt, akik korábban bántalmaztak egy fekete autóvezetőt.
[Részletek...]
[1992-04-11] George Zabelka (szül. 1915) halála. A michigeni Lansing egyházmegye katolikus papja volt fél évszázadon keresztül. Motoros, gitáros, ejtőernyős katona-pap volt, számos kitüntetést kapott az amerikai légierőnél. Ő volt a 509th Composite Group tábori lelkésze 1945 nyarán a Tinian szigeten, így ő áldotta meg az atombombákkal induló pilótákat és gépeket az út előtt.
A Hirosimáról és Nagaszakiról szóló beszámolókat hallva rádöbbent, mekkora bűnt követett el, s attól kezdve földi érdekeit feladva kereste a Szentírás valódi értelmét. Küzdött az agymosás ellen, amelynek hatása alatt cselekedett. Együtt dolgozott Martin Luther Kinggel. 1975-től meggyőződéssel hirdette Jézus erőszakmentesség tanítását. 1982-83-ban (67 évesen) 12 ezer km-t gyalogolt egy washingtoni atomtengeralattjáró támaszponttól Betlehemig. 1984. aug. 6-án és 9-én Hirosimában és Nagaszakiban kért nyilvánosan bocsánatot.
(halál, tüntetés)
[Részletek...]
[1992-04-06] Isaac Asimov orosz származású amerikai író, természettudós születése (+1992. ápr. 6.). A tudományos-fantasztikus irodalomban is mély társadalmi, történelmi, filozófiai kérdésekkel foglalkozott, emellett még rendkívül változatos témakörökben publikált, Shakespeare-től a biokémiáig, könyveinek száma jóval meghaladta a kétszázat.
"Az erőszak a gyengék utolsó menedéke." (A hét kötetes Alapítvány sorozat egyik mottója)
(halál)
[Részletek...]
[1992-04-06] Isaac Asimov orosz-amerikai író halála (szül. 1920. jan. 2.). A tudományos-fantasztikus irodalom megújítója.
(halál)
[Részletek...]
[1992-02-18] Domokos Pál Péter népzene- és néprajzkutató, író halála (szül. 1901, Csíksomlyó).
(halál)
[Részletek...]
[1992-02-14] A Nobel-békedíjas, albán születésű Teréz anya a korábban hivatalosan ateista Albániától állampolgárságot és diplomáciai útlevelet kapott.
[Részletek...]
[1992-02-04] [idezet] Samuel Epstein orvosprofesszor (szül. 1926) 65 társával levelet írt az amerikai kongresszusnak: "Elveszítjük a rák elleni háborút" (Nixon 20 évvel korábban hirdette meg a rák elleni háborút). A rák fő oka a környezetszennyezés, a rákkeltő termékek és mérgek. Epstein fogyasztóvédelmi könyvet írt. Alternatív Nobel Díjat kapott 1998-ban.
(háború)
[Részletek...]
[1991-12-16] Vas István Kossuth-díjas költő, műfordító születése (+1991. dec. 16.). Az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt.
(halál)
[Részletek...]
[1991-11-05] Titokzatos körülmények között a tengerbe fulladt a Kanári szigeteken Robert Maxwell cseh származású brit sajtómágnás (szül. 1923. jún. 10.). Birodalmához tartozott a Daily Mirror és a New York-i Daily News. Az elsők között fektetett be tőkét Magyarországon napilapokba.
Csak halála után derült ki, hogy a nehézségekkel küzdő Maxwell elsikkasztotta alkalmazottainak nyugdíjalapját is.
(halál)
[Részletek...]
[1991-08-23] Nemes Nagy Ágnes Kossuth-, József Attila-, és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító halála (szül. 1922. jan. 3.). Népszerűek gyermekversei és meséi. Ő fordította magyarra Bertold Brecht A kaukázusi krétakör, valamint Kurázsi mama és gyermekei c. műveit.
(halál)
[Részletek...]
[1991-08-23] Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas (1983) költő, író, műfordító születése (+1991. aug. 23.). 1946-ban férjével, Lengyel Balázzsal hozták létre az Újhold című folyóiratot, ezt 1948-ban betiltották. Ezután a Vigiliában jelentek meg versei. 1986-tól Lengyel Balázzsal és Lakatos Istvánnal szerkesztette az Újhold-Évkönyvet. Gyermekversei és meséi a legismertebbek. Fegyelmezett, humoros, könnyed nyelvezete mély, bonyolult gondolatait érzékletessé és élvezhetővé tette. Racine- és Moliere-fordításait több színház játszotta. 1946-ban Baumgarten-, 1969-ben József Attila-díjat kapott.


(halál, tilt)
[Részletek...]
[1991-03-01] Mike bátyó", "a gujarati Szupermen", Fr. M. A. Urrutia spanyol jezsuita (szül. 1927. július 11.) halála. 1951-től Indiában (Gujarat államban) szociális és iskolaszervezési munkát végez. A Gujarat Education Society (Gujarati Oktatási Szervezet) létrehozója. 2005-ben kb. harmincötezer gyerek tanult száznegyven chattralaya-ban (kollégium) és balwadi-ban (iskolaelőkészítő). 1991. márc. 1 óta Cedric Prakash (vö. nov. 19.) az igazgató, aki 1986 óta már ötször járt Magyarországon.
(Magyarországról 1977 óta támogatjuk őket. Működésükről havi magyar hírlevél rendelhető: [email protected], ill. angolul és magyarul: bocs.hu)

[Részletek...]
[1991-02-04] A Magyar Honvédségnél megkezdődött annak a 24 SCUD és 107 FROG-7 típusú rakétának, valamint annak a 27 indítóállványnak a rendszerből való kivonása, amelyek leszereléséről még 1990 végén született egyoldalú, bizalomerősítő döntés abban a reményben, hogy a hazánkkal szomszédos országok is hasonló lépésre szánják el magukat, s leszerelik ezeket a támadóeszközöket.
[Részletek...]
[1991-01-25] Az 1902 óta létező Gilette borotvacéget 1975-től 16 év alatt világelsővé fejlesztő Colman Mockler vezérigazgató szívrohamban meghalt irodájában, miután kézhez kapta a Forbes magazin címlaptervét, melynek karikatúrája abszolút győztesként őt ábrázolta egy hegy tetején, óriás borotvát tartva diadalittasan a feje fölött, míg a piaci versenyben legyőzöttek a lábánál hevernek. A nyilvánosságtól irtózó Mockler nem engedte fényképét a címlapra tenni, ezért készült a karikatúra.
[Részletek...]
[1991-01-09] A Vörös Hadsereg bevonult Litvániába (amely az előző év márc. 11-én kikiáltotta függetlenségét a Szovjetúniótól). Vilniusban emberek ezrei vonultak a páncélosok elé.
[Részletek...]
[1990-12-14] Hegyi Bélát, a Vigília főszerkesztőjét azonnali hatállyal kirúgta Lékai László esztergomi érsek. Hegyi Béla 16 éve dolgozott a szerkesztőségben, 1980-tól, Rónay György halála után, az ő kifejezett utódlási kívánságára lett főszerkesztő.
(A rendszerváltás után a kormány Rahabilitációs Bizottsága 1990. dec. 14-én erkölcsi elégtételt és egyszeri anyagi segélyt adott neki, de ez az egyházon belüli viszonyokra nem vonatkozott.)
[Részletek...]
[1990-12-14] Friedrich Dürrenmatt svájci német író születése (+1990. dec. 14.). A XX. század második felének legjellegzetesebb és legsikeresebb színpadi szerzőinek egyike. Világhírű drámái A fizikusok és Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédia.
- + -

Az atombomba ledobása rettenetes erővel dobta felszínre a fizikusok, a tudósok felelősségét: félelmetes tudásukat kinek bocsátják rendelkezésére. Legvilágosabban talán Dürrenmatt A fizikusok c. drámája veti föl a problémát:
"Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, ismereteink halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: ... vissza kell vennünk a tudásunkat!"
De azóta kiszélesedett a felelősség: nemcsak a tudósoknak van felelősségük, hanem minden embernek, aki a maga kis mindennapi munkájával ugyanazt a gazdasági-tudományos-technikai folyamatot (szándékosan nem írok fejlődést vagy haladást!) viszi előre, amelyet a tudósok nagy lépésekkel lendítenek meg. Mert ez a folyamat még békés úton is katasztrófába visz.



"Kérdésessé vált a reneszánszra visszamenő fenntartás nélküli bizalom egy olyan tudományban, amely a természet uraivá és birtokosaivá tesz bennünket. Főleg 1968 után nyilvánvalóvá váltak a természeti forrásokban keletkezett rombolások, az ember elidegenedése és manipulációja, a környezet halált hozó elszennyeződése, és a fejlődésben való vak hit rabszolgává tevő illúziói! Életünknek és történelmünknek többé nem lehet értelmes célja ez a tudományos-technikai-gazdasági növekedés!" (Roger Garaudy: A "bázis" a marxizmusban és a kereszténységben, Concilium 1975/4.)
"Még egyetlen társadalom sem hirdette ily mértékben a maga termelésének fontosságát, s ugyanakkor egyetlen társadalom sem rombolta szét ily mértékben a földgolyó biológiai harmóniáját, zsákmányolta ki a földgolyó ásványi gazdagságát, szennyezte be kontinenseit és tengereit piszokkal és kártékony, megsemmisíthetetlen melléktermékekkel, melyektől az emberiség aligha tud többé megszabadulni." (Hubert Lepargneur: Az egyház kritikai funkciója a társadalom által elrendelt halállal szemben, Concilium 1974/4.)
Sajnos a fizikusok döntési szabadsága csupán annyi, hogy szerencsés esetben eldönthetik, melyik hatalmat akarják szolgálni. Hiszen ma már a kutatás olyan eszközöket és beruházásokat, annyi pénzt igényel, hogy azt csak valamely hatalomtól lehet megkapni. Az sem megoldás, ha a fizikus visszaveszi a tudását, hiszen "minden kigondolhatót előbb-utóbb kigondolnak"! (Dürrenmatt, Utószó 19. pont)
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1979)


(halál)
[Részletek...]
[1990-10-25] Taxisblokád kezdődött Magyarországon (miután a kormány váratlanul 65 százalékkal megemelte a benzin árát) s tartott az Érdekegyeztető Tanács október 28-i ülésén született döntésig, mely szerint október 29-én 24 órától a bejelentett emeléshez képest 12 forinttal (tehát csak kb. 25% emelés maradt) csökkentették az árakat.
(Noha az emelés előtti 30 Ft-ról azóta nyolcszáz %-kal ment fel a benzinár, még mindig meg sem közelíti a közlekedés tényleges költségeit. Az autózás költségeinek jó részét a nem-autózók adójából az állam fizeti, okozott kárait pedig a természet, a jövő generációk, az asztmások, a rezgéstől és zajártalomtól szenvedők, a balesetben megsérültek, a rákosok, stb. viselik. A sokat autózók a társadalom erős informális érdeklobbyját alkotják.)
[Részletek...]
[1990-10-24] A Magyar Alkotmánybíróság 8 igen és 1 nem szavazattal alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést.
(Az indoklás szerint ellenkezik az emberi méltóság tiszteletével. Gyakorlatilag pedig szinte mindig a politikai ellenfelekkel való leszámolásra használták.
Az emberi méltóságot sokszor emlegető Vatikán még az 1992 nyár végén kiadott Katolikus Katekizmusban is megengedhetőnek tartotta a halálbüntetést, de az 1997-es hivatalos latin kiadásban a széleskörű katolikus tiltakozásra ezt a jogot már „szinte” megtagadták az államtól.)
(tilt)
[Részletek...]
[1990-10-15] Hivatalosan is érvényét vesztette a dél-afrikai faji megkülönböztetés egyik alappillérének számító törvény, amely megakadályozta a feketéket abban, hogy a fehérekkel közösen jelenhessenek meg nyilvános létesítményekben.
(törvény)
[Részletek...]
[1990-10-09] Ottlik Géza író, műfordító születése (+1990. okt. 9.). Iskola a határon című regénye (1959) a békeirodalom jelentős műve.
(halál)
[Részletek...]
[1990-10-09] Ottlik Géza író, műfordító halála (szül. 1912. máj. 9.). Iskola a határon című háborúellenes főműve a XX. század egyik legjelentősebb magyar regénye.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1990-09-23] Ladányi László jezsuita lelkész születése (+1990. szept. 23., Hongkong). 1936-ban Budapesten lépett a jezsuita rendbe, 1939-ben telepedett le Kínában, 1943-47 között Sanghajban teológiát tanult és ott szentelték pappá. Az 1949-es kínai forradalom győzelme után távozni kényszerült az országból és attól kezdve Hongkongban élt. 1953-ban kezdte meg és 1982-ig folytatta a China News Analysis című kiadvány szerkesztését, amelyben Kína gazdasági, politikai folyamatait elemezte annak nyomán, hogy a kínai életet Hongkongból rádión követte nyomon. Három évtizedes dokumentációs munkáját összegezte, az 1988-ban angol nyelven kiadott A Kínai Kommunista Párt és a marxizmus 1921-1985 című kötete.
(halál)
[Részletek...]
[1990-08-01] Az Ökotópia nemzetközi környezetvédő tábort Magyarországon rendezték meg.
[Részletek...]
[1990-06-12] Az orosz parlament kikiáltotta az ország függetlenségét, a Szovjetuniótól való elszakadást. Nemzeti ünnep Oroszországban.
(Anglia is megünnepelhetné már végre az Indiától való elszakadást, Anglia függetlenségének napját, amit Gandhinak köszönhet. :)

[Részletek...]
[1990-05-25] A közegészségügyi hatóság felfüggesztette a nagytétényi Metallochemia gyár tevékenységét.
(Már 1977-ben hullottak el a gyár közelében legelő tehenek a talaj ólomszennyezettsége miatt. 1993. márc. 1-én 1273 magánszemély és a XXII. kerületi önkormányzat 5,6 milliárd Ft-os kártérítési pert indított a gyár és a tulajdonos állam ellen, de az még 2004-ben is csak húzódik.)
[Részletek...]
[1990-04-15] E naptól a magyarországi kaszinókat látogathatták a 18 éven felüli magyar állampolgárok, és valutáért játszhattak is.
[Részletek...]
[1990-03-25] sztország arra szavazott, hogy függetlenné váljanak a Szovjetuniótól.
[Részletek...]
[1990-03-19] Németh Miklós miniszterelnök és négy magyarországi egyház, illetve felekezet vezetői felbontották a Magyar Köztársaság kormánya és az érintett egyházak, felekezetek között 1948 októberében, illetve decemberében kötött megállapodásokat, mivel azok ellentétesek voltak a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény szellemével.
(törvény)
[Részletek...]
[1990-03-11] Litvánia kikiáltotta függetlenségét a Szovjetúniótól.
[Részletek...]
[1990-02-09] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1990-01-17] A Halálbüntetést Ellenzők Ligája kérte az Alkotmánybíróságtól a halálbüntetés eltörlését.
(Az Alkotmánybíróság még abban az évben, okt. 24-én eltörölte a halálbüntetést. A XX. században a Magyarországon halálra ítéltek, kivégzettek legtöbbje politikai elítélt volt.)


[Részletek...]
[1989-12-29] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1989-12-22] Samuel Beckett ír születésű, angol és francia nyelven alkotó Nobel-díjas író, költő születése (+1989. dec. 22.). 1938-tól Párizsban élt. A Molloy, a Malone meghal és A megnevezhetetlen (1953) című regényei trilógiát alkotnak. Nevét klasszikus abszurd drámája, a Godot-ra várva (1952) tette világhírűvé.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-12-06] A montreali Műszaki Fôiskolán 14 fiatal női hallgatót mészárolt le gépfegyverrel egy 25 éves, állásából épp elbocsátott és a főiskolai felvételin elutasított férfi, majd „Gyűlölöm a feministákat!” felkiáltással végzett magával is.


A mészárlás okozta sokk hatására 1991-ben elindult Kanadában a Fehér Szalag mozgalom, amely férfiak kezdeményezése a nők elleni agresszióval szemben. A mozgalom különféle nôi programokat, segélyszolgálatokat, menedék- és krizisotthonokat, képzéseket, kiadványokat támogat.
[Részletek...]
[1989-11-17] Bársonyos forradalom Prágában.
A berlini fal leomlásához egy hétre szabad választásokat követelő békés tüntetés indult Prágában, hogy megemlékezzen a Cseh-Morva Protektorátusban a nácik által kivégzett cseh diákokról. A rendőrség brutálisan feloszlatta, 143 embert letartóztattak. De a megmozdulás néhány nap alatt országos méreteket öltött, majd 24-én lemondott a kommunista párt vezetősége. December 29-én a parlament Václav Havel írót választotta az ország elnökévé.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1989-10-02] Közös nyilatkozatot írt alá a Vatikánban II. János Pál pápa és Robert Runcie canterbury érsek, az anglikán egyház feje. Kinyilvánították szándékukat, hogy minden erővel keresik az egység helyreállítását egyházaik között.
(A különválás 1535-ben történt, amikor VIII. Henrik angol király elutasította a római pápa fennhatóságát.)
[Részletek...]
[1989-09-11] Határnyitás: a magyar kormány döntése szerint a Magyarországon tartózkodó és hazatérni nem kívánó keletnémet állampolgárok kiutazhatnak olyan más országokba, amelyek hajlandók számukra a be- vagy átutazást engedélyezni. Napokon belül félszázezer NDK állampolgár ment át Ausztriába.


[Részletek...]
[1989-08-20] [sms] Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamson természetvédot, Joy Adamson kutató férjét.
[Részletek...]
[1989-08-20] Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét, aki folytatta a természetvédelmi munkát azután is, hogy 1980. jan. 4-én szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában feleségét, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.
[Részletek...]
[1989-08-19] Sopronban és Fertőrákoson a Páneurópai Piknik során a megnyitott határon át több száz keletnémet menekült Ausztriába, a határőrök hallgatólagos beleegyezésével.
[Részletek...]
[1989-07-16] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1989-06-04] [idezet] A kínai hadsereg vérbefojtotta a négy hete kitartó erőszakmentes diáktüntetést a pekingi Tiananmen téren. Több mint ezer halott. A világot bejárta a "fehéringes férfi" felvétel, aki eléjük állva kis időre megállította a tank-menetoszlopot.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1989-05-25] Esterházy Pál herceg földbirtokos, jogász halála (szül. 1901. márc. 23.). 1948-ban letartóztatták, a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként 15 év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. 1956 októberében szabadult, ezután Ausztriában, majd haláláig Svájcban élt.

(halál)
[Részletek...]
[1989-04-07] Elsüllyedt a Komszomoleszk szovjet atomtengeralattjáró. Egyik torpedója felrobbant, a fedőlemezek szétnyíltak, az 1600 méter mélyen fekvő roncs atomtöltetei ki vannak téve a korróziónak és a tengervíz áramlásának. 4 kg plutónium juthat a tengervízbe. (A plutónium nagyon vegyülékeny és rendkívül mérgező radioaktív fém, felezési ideje - ami alatt a radioaktív sugárzás erőssége a felére csökken - 24 ezer év.)
(Az óceánokban heverő féltucat atomtengeralattjáró-roncs közt van két amerikai is, több mint 4 ezer méter mélységben.)
[Részletek...]
[1989-03-04] Kartúmban Szudán harminc politikai pártja és legnagyobb szakszervezetei békeegyezményt írtak alá, hogy megpróbáljanak véget vetni az ország déli részét hat éve sújtó polgárháborúnak.
(egyezmény, háború)
[Részletek...]
[1989-02-27] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:


1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(halál, megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-02-27] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(halál, megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1989-02-14] Ian Lancaster Fleming angol író születése (+1964. aug. 12.). A kémelhárításnál szerzett tapasztalataiból merítette az ötleteket híres Bond-kémregényeihez. Az első 1953-ban jelent meg, további 11-et írt, s szinte valamennyit megfilmesítették.
A 007-es ügynök nevét barátjától, James Bond amerikai ornitológustól (1900. jan. 4. – 1989. febr. 14.) kölcsönözte. Fleming cserébe felajánlotta nevét Bond számára, mondván: ha az felfedezne egy ronda madárfajt, akkor nevezze el nyugodtan flemingnek. De Bond hosszú élete, dél-amerikai és karibi madármegfigyelő expedíciói során egy madarat sem talált rondának...
[Részletek...]
[1989-01-22] Weöres Sándor Baumgarten és Kossuth-díjas költő, író, műfordító halála (szül.1913. jún. 22.).
- + -
„Ez pedig itt senki más:
fasorok irtója,
mesebeli fanyüvő

késői utóda,
csillog-villog keziben
a hatalmas balta,
s hol jegenyesort talál:
uccu neki rajta!
Nem kell nékünk bükk, se tölgy,
legyen az út széles,
modern világforgalom
roppant terebélyes,
vágtasson a gépkocsi
fátlan sivatagba,
úgyse néz a bent-ülő
se jobbra, se balra.”
(A tájrongáló)
(halál)
[Részletek...]
[1989-01-22] Weöres Sándor Baumgarten és Kossuth-díjas költő, író, műfordító születése (+1989. jan. 22.). Csodálatosan sokszínű költészetére hatással volt a Nyugat, Babits, Füst Milán, Hamvas Béla, valamint a szinte valamennyi területre és korszakra kiterjedt műfordítói munkássága. Több drámát és színművet is írt. Gyerekversei a magyar gyermekirodalom gyöngyszemei.
"Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előttelévőre."
- + -
Nincs munkám. Karomat csak díszül adta az Isten.
Mint gyámoltalan agg, rágom a más kenyerét.
Küldjetek új csillag talajára, ha nincs hely a Földön,
vagy vegyetek bunkót s vágjatok engem agyon.
(Fiatalember az 1930-as években)
(halál)
[Részletek...]
[1989-01-13] [idezet] Zaire felmondta a függetlenné válásakor, 1960. június 29-én a volt gyarmattartójával, Belgiummal kötött barátsági, segítségnyújtási és együttműködési szerződést, valamint az 1976-ban aláírt kétoldalú együttműködési megállapodást, s felfüggesztette Belgiummal szemben fennálló adósságának visszafizetését mindaddig, amíg nem tisztázzák "alaposan és kimerítően" azt a kárt, amelyet "Belgium okozott az országnak".
[Részletek...]
[1989-01-11] A vegyi fegyvereket betiltó genfi egyezményt megerősítő (ratifikáló) országok száma elérte a 149-et.
(Mégis még annyi van a Földön, hogy kipusztítaná a teljes élővilágot. Megsemmisítésük tízszer drágább a gyártásuknál. Az amerikai hadsereg újabb 20 év haladékot kapott a kongresszustól.)
(egyezmény, tilt)
[Részletek...]
[1988-11-13] Doráti Antal karmester halála (szül. 1906. ápr. 9.). A budapesti Zeneakadémián Bartók, Kodály és Weiner Leó tanítványa volt. Az Operaházban 1924-ben vezényelt először. 1928-ban a Drezdai Opera segédkarmestere, majd a Münsteri Opera főzeneigazgatója lett. 1933 és 1941 között a Monte Carló-i Orosz Balettel turnézott. 1941-45 közt az újonnan alakult American Ballet Theater zeneigazgatója, majd a dallasi, a minneapolisi zenekarok vezetője. 1962-66 között a BBC Simphony Orchestra dirigense, ezután a stockholmi filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, Amerikában a washingtoni, majd a detroiti szimfonikus zenekarok élén működött. Zeneszerzőként is jelentős, főleg gordonkaversenyeket komponált.
(halál)
[Részletek...]
[1988-08-08] A baracskai fogházban és börtönben engedélyezték a Biblia használát a Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózat beadványai nyomására.
(Addig beszélőelvonás, fogda járt érte, már ha fölfedezték - mert természetesen a rabok különféle trükkökkel kijátszották ezt a tiltást.
Nagyon fontos olvasmány Habos László katolikus katonaságmegtagadó visszaemlékező könyve, az Acél ajtók mögött. Ld. bocs.hu)
(tilt)
[Részletek...]
[1988-08-08] Az ENSZ közvetítésével Irak és Irán kormánya is elfogadta a tűzszünetet, amely augusztus 20-án lépett életbe. Ezzel befejeződött az 1980. szeptember 22-én kitört irak-iráni háború. A nyolc évig tartó harcok több mint egymillió áldozatot követeltek.
(háború)
[Részletek...]
[1988-07-13] Romániában megkezdődött az erőszakos urbanizálást és az aprófalvak felszámolását célul kitűző, világszerte tiltakozást kiváltó ún. településrendezési terv végrehajtása.
(tilt)
[Részletek...]
[1988-07-13] Gobbi Hilda Kossuth-díjas színészno születése (+1988. júl. 13.). 1945 elott részt vett a munkásszínjátszásban és az ellenállási mozgalomban. A háború után fizikai munkával járult hozzá a megsérült Nemzeti Színház újjáépítéséhez, és széles köru társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1947-ben a munkás- és parasztszármazású színinövendékek számára megszervezte a Horváth Árpád Kollégiumot, az idos és magányos színészek számára pedig a Jászai Mari Színészotthont. Szívós és kitartó munkával létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Több filmben is szerepelt, s népszeru rádiószerepe révén o volt mindenki "Szabó néni"-je.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1988-07-03] [idezet] A Perzsa-öböl fölött az amerikai haditengerészet Vincennes nevű romboló cirkálója véletlenül lelőtte az Iran Air iráni légitársaság Airbus A-300 típusú utasszállító repülőgépét. Mind a 290 utas meghalt.
(I. George Bush, aki éppen nyakig volt a választási kampányban, újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: "Soha nem fogok mentegetőzni az Egyesült Államok nevében. Nem érdekelnek a tények."
Összehasonlításként: Líbiát sok évre kizárták a nemzetközi életből és óriási kártérítést kellett fizetnie egy hasonló eset miatt.)


[Részletek...]
[1988-07-03] [sms] Perzsa-öböl,USA hadihajó véletlenül lelőtte az Iran Air utasszállító repgépét.A 290 utas meghalt.
[Részletek...]
[1988-06-27] [idezet] Több mint 30 ezren tüntettek a budapesti Hősök terén Ceausescu román diktátor falurombolási terve ellen. Falvak százait akarta templomaikkal, temetőikkel együtt eltüntetni, hogy azután lakóikat városi lakótelepek panelházaiba zsúfolja össze.
A bukaresti sajtó és a román vezetés "irredenta megmozdulásként" és a "román belügyekbe való beavatkozásként" bélyegezte meg a demonstrációt. Bukarestben hamarosan közölték: "Románia azonnali hatállyal megszüntetettnek tekinti a kolozsvári magyar főkonzulátus működését".
(Az urbanizáció szerte az iparosodó világban hasonló hatással volt, diktatúra nélkül is.
A román diktátor harmincmilliós Romániáról álmodott, tiltott minden fogamzásgátlást és családtervezést. Eredményként elszaporodtak a zsúfolt államigondozott nyomortanyák. Népesedési verseny, fegyverkezési verseny, gazdasági-természetkizsigerelési verseny, a harmonikus, nem-versenyző falusi-törzsi-bennszülött kultúrák lerombolása...)
(tilt)
[Részletek...]
[1988-06-08] A bangladesi parlament államvallássá nyilvánította az iszlámot. Az országban az akkor 111 millió állampolgár 86 százaléka muzulmán vallású volt.


(Ma már 130 millió fölött van, fél évszázad alatt 42 millióról megháromszorozódott a népesség. Noha óriási a szegénység és a világ legjobb eltartóképességű területén van az ország, a népesség így is 800 %-osan túlterheli a másfél magyarországnyi területének eltartóképességét. 2030-ra 190 millió fölötti népességet jósolnak.
Vannak a természettel harmonikus életre nevelő vallás-alfajok, és vannak népességrobbanást és ennek következtében agresszív terjeszkedést okozó vallás-alfajok. Egy-egy világvallásban keveredhet mindez és az ellenkezője is, ezért célszerűbb vallás-alfajokat nézni.)
[Részletek...]
[1988-02-02] [idezet] Katonaság-megtagadás témában Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke először hátrált meg nyilvánosan (bécsi sajtókonferencián föltett kérdésre): "Lehet törvényes megoldást találni."
(törvény)
[Részletek...]
[1988-01-29] A Fülöp-szigetek püspökeinek drámai hangú pásztorlevele az ökológiáról (magyarul olvasható az Egyházfórum különszámában: http://bocs.hu/konyv7-5.htm).

[Részletek...]
[1987-12-08] Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök Washingtonban aláírta az INF-megállapodást a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról.

[Részletek...]
[1987-12-02] Budapesten született Paul Arma francia zeneszerző (+1987. dec. 2.). Bartók Béla tanítványa.
A német megszállás alatt mintegy 1600, az ellenállás idején keletkezett francia népdalt gyűjtött össze.
[Részletek...]
[1987-12-02] Paul Arma magyar származású francia zeneszerző, zene-etnológus, népdalgyűjtő halála (szül. 1905. okt. 22. Budapest). A Zeneakadémián Bartók Béla növendéke volt. 1936-tól Párizsban élt. A német megszállás alatt mintegy 1600, az ellenállás idején keletkezett francia népdalt gyűjtött össze. Több mint 300 művet komponált.
(halál)
[Részletek...]
[1987-10-17] A Negyedik Világ mozgalom által összehívott 100.000 szegény tüntetése (Párizs).
- + -
A szegénység felszámolásáért világnap
1992 decemberi ENSZ közgyűlés döntés a Negyedik Világ mozgalom kezdeményezésére. Magyarországon 1996-tól tartják.
- + -
(Ha a gazdagok mind elhagynák esztelenül pazarló életformájukat és szegényen élnének, ha az OECD országok mind leszállnának a harmadik világ átlag-életszínvonalára, az emberiség ökológiai lábnyoma akkor is meghaladná a Föld eltartóképességét. Hatmilliárd embert a Föld csak szegényen tud eltartani.
Az igazságosság önmagában kevés: a népességrobbanás megállítása nélkül a szegénység nem számolható fel.)
(tüntetés)
[Részletek...]
[1987-05-24] Ligeti Lajos Kossuth-díjas nyelvész, orientalista, akadémikus születése (+1987. máj. 24.). Magyar őstörténeti kutatásai során járt Kínában, Belső- Ázsiában, Perzsiában, Afganisztánban és Japánban. 1939-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanszékvezető. Az MTA Altajisztikai Kutatócsoportjának megszervezője (1969), a Kőrösi Csoma Társaság újjászervezője (1969) és első elnöke volt. 1966-ban megalapította az Acta Orientalia című folyóiratot.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1987-03-10] [idezet] Az ENSZ a katonaság-megtagadást az emberi jogok közé sorolta.
"A katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadását tekintsék az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye által elismert gondolatszabadsághoz, lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog törvényes gyakorlásának." (E/CN.4/1987/L.73). A szocialista országok tartózkodtak a szavazásnál.
1989-ben megerősítették (ekkor már Magyarország is - egyetlenként a szocialista táborból - támogatta).
A folyamat 1967-ben indult, amikor az IPB (International Peace Bureau), az AI (Amnesty International), a WRI (War Resisters International), a Kvékerek és a Service Civil International közös kampányt indított a katonaság-megtagadás jogáért. Az eredmény főleg a Kvékerek hosszú, kitartó munkájának köszönhető.
(egyezmény, törvény)
[Részletek...]
[1987-02-06] Megtiltották a dohányzást Amerikában a szövetségi épületekben.
(1998-ban a legnagyobb dohánygyártók peren kívüli egyezséget kötöttek 46 US szövetségi állammal, mely szerint 25 év alatt 246 milliárd dollárt fizetnek az egészségügyi költségek miatt, amit a dohányzás okoz. Évente félmillió amerikai hal bele a dohányzás okozta egészségkárosodásba.
Csalás és fogyasztók megtévesztése címén 2004 szeptemberben az USA szövetségi kormánya indított újabb pert a dohánygyártók derékhada ellen. Amikor ugyanis tanulmányok kezdtek megjelenni a dohányzás és a tüdőrák összefüggéséről, hat nagy cég összejött 1953 decemberében a New York-i Plaza hotelben és összeesküdtek egy hazugsághadjáratra. Létrehozták a Dohánykutatási tanácsot és a Dohányintézetet és médiakampányban biztosították fogyasztóikat, hogy mindenekelőtt az ő jóllétüket tartják szem előtt. Soha el nem végzett tesztek eredményeire hivatkozva támadták a tudományos publikációkat, viszont valódi tesztekkel kutatták, mely dohányfajtákkal lehet a leggyorsabban függőséget előidézni. Milliárdokat költöttek a füstölgés veszélytelenségének és az ugyanolyan káros ’light’ cigaretták propagálására. Tagadták a függőség veszélyét de ugyanakkor külön stratégiát dolgoztak ki a gyermekek befolyásolására már 12 éves kortól.)

(tilt)
[Részletek...]
[1987-01-06] ron Nagy Lajos kétszeres Munkácsy-díjas festőművész születése (+1987. jan. 6.). 1939-től Székesfehérvárott volt rajztanár. Posztimpresszionista tájképeket, lírai hangulatú életképeket és portrékat festett. Csongor és Tünde című pannója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban látható. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári István Király Múzeum őrzi.
(halál)
[Részletek...]
[1986-12-29] Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező születése (+1986. dec. 29.). Műveiben a lét értelme, a mai ember konfliktusai foglalkoztatták, s mesterien mutatta be különböző korszakok életét, hangulatát és tájképeit. Legismertebb filmjei: Iván gyermekkora, Andrej Rubljov, Solaris, Sztalker. 1984-től Nyugat-Európában forgatta utolsó két filmjét, a Nosztalgiát és az Áldozathozatalt. Az utóbbi elnyerte a Cannes-i filmfesztivál különdíját.
(halál)
[Részletek...]
[1986-10-27] Tizenkét világvallás képviselői II. János Pál pápa meghívására Assisiben együtt imádkoztak a békéért.
(Közös nyilatkozatuk magyar fordítása olvasható: bocs.hu)
[Részletek...]
[1986-10-22] Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus halála (szül. 1893. szept. 16.).
1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". 1947-től az Egyesült Államokban élt, ahol fő kutatási területe a sejtlégzés, a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia, bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és gyógyítása volt.
- + -
"Vagy a túlnépesedést kell megakadályoznunk, vagy egy jobb és nagyobb bolygóra kell költöznünk. Az egyensúly nem tartható fenn a halálozás szabályozásával (modern orvostudomány) születésszabályozás nélkül."

(Szent-Györgyi Albert: Kis katekizmus)
- + -
Az ENSZ 2002. okt. 15-i jelentése szerint a világ kb. egymilliárd házaspárjának egyharmada még mindig nem végez semmiféle családtervezést (főleg az oktatás és az eszközök hiánya, valamint a vallási és patriarhális uralom miatt).
Az ENSZ Népesedési Alapja (The United Nations Population Fund, UNFPA) becslése szerint a munkájukhoz adott minden ezer dollár segít megelőzni 360 nemkívánt gyermek megszületését, 150 abortuszt, 1 anya halálát, 11 csecsemő halálát, 14 (1-5 éves) gyermek halálát.
Az USA jelenlegi kormánya a saját korábbi ígéretét megszegve visszavont 34 millió dollár támogatást az UNFPA-tól.
A történelem eddigi legnagyobb létszámú generációja lép most termékeny korba.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1986-10-22] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1986-09-07] Szentiványi Jenő író halála (szül. 1909. júl. 18.). A modern magyar sci-fi egyik úttörője. Világjárt ember volt, már 16 évesen Jamaicában és a Fülöp-szigeteken kalandozott, Borneóban is járt. Kalandregényeivel óriási sikert aratott. Leghíresebb könyve a Kőbaltás ember, amelyben három egymás mellett élő ősembertípust elevenít meg. A regény 1937-ben jelent meg, azóta majd félmillió példányban adták ki.
(Az emberréválás ma is folyik, sokféle embertípus él egymás mellett, a fenntartható civilizáció visz tovább, az ökológiai tévutak mindig kihalnak.)

(halál)
[Részletek...]
[1986-08-01] Montágh Imre logopédus, egyetemi tanár halála (szül. 1935. júl. 29.). Gyógypedagógusként süketnéma gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése során került kapcsolatba a beszédtechnika oktatásával. 1973-tól ennek tanára volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
(halál)
[Részletek...]
[1986-06-13] Benny (Benjamin David) Goodman amerikai klarinétművész, "a szving királya", zenekarvezető halála (szül. 1909. máj. 30.). A legelső dzsesszkarmester volt, akinek zenekarában színes és fehér muzsikusok együtt szerepeltek. Bartók Béla számára komponálta Kontrasztok című művét, ezt 1940-ben együtt vették fel lemezre.
(halál)
[Részletek...]
[1986-05-20] Fr. Erviti spanyol jezsuita tanár, az indiai Szt. Xavér szociális szolgálat társaság (Saint Xavier Social Service Society) alapítójának (1976) halála. Közösségszervezés, egészség, környezet, nők és gyermekmunkások oktatása. Munkáját 1987 óta Cedric Prakash folytatja.
(halál)
[Részletek...]
[1986-02-23] Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus halála (szül. 1909. nov. 24.). A klinikai és szociálpszichológia, a gyermeklélektan kiemelkedő kutatója.
(halál)
[Részletek...]
[1986-01-15] Dömötör Sándor néprajzkutató születése (+1986. jan. 15.). Múzeumigazgató, a honismereti mozgalom megalapítója.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1985-12-26] [sms] Orvvadászok Ruandában megölték Dian Fossey-t, az emberszabású majmok kutatóját és védőjét.

[Részletek...]
[1985-11-06] Csapody Vera botanikus, művész születése (+1985. nov. 6.). Az első nő volt, aki matematika-fizika szakon diplomát szerzett. A Sacré Coeur apácarend leánygimnáziumában tanított 1914-től annak erőszakos megszüntetéséig (1948), az utolsó évtizedben ő volt az igazgató.
13 ezer növényt festett le. Az ő rajzaival jelent meg pl. Jávorka Sándor A Magyar Flóra képekben című műve.
(halál)
[Részletek...]
[1985-10-25] Bíró László József bejelentette első golyóstoll-szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak, Töltőtoll néven.
A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe, ahol kitalált egy folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett erre Magyarországon, a gyártási kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára ott kapott szabadalmat 1943. jun. 10-én. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985. okt. 25-én. Választott hazájában az ő születésnapja, (1899.) szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja.
[Részletek...]
[1985-09-08] John Franklin Enders amerikai bakteriológus, víruskutató halála (szül. 1897. febr. 10.).

Izolálta a kanyaró vírusát is, amely korábban laboratóriumi körülmények között nem tenyészett. Víruskutatói munkásságáért 1954-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kapott.
(Az emberiség átlagéletkora hirtelen megemelkedett a vírusokkal, baktériumokkal, valamint a rovarokkal szembeni csata megnyerése után. Ebben jelentős szerepük volt a II. világháború katonai fejlesztéseinek - a seregeket a betegségekkel szemben is védeni kellett. De a vírusok és rovarok elleni háború ezzel a csatával nem dőlt el. Talán egy kevésbé hadiipari hozzáállással többre mennénk...)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1984-12-13] Amerigo Tot (Tóth Imre) Olaszországban élt szobrász születése Fehérvárcsurgón (+1984. dec. 13.). Sokféle alkotása született a figuratív szobrászattól a nonfiguratív plasztikáig, monumentális műveket is alkotott.
(halál)
[Részletek...]
[1984-12-13] Amerigo Tot (Tóth Imre) szobrász halála (szül. 1909. szept. 27. Fehérvárcsurgó). Olaszországban élt. A figuratív szobrászattól eljutott a nonfiguratív plasztikáig. Monumentális műveket is alkotott.


(halál)
[Részletek...]
[1984-12-03] Bhopalban (India) a Union Carbide évi 50 ezer tonna rovarirtót termelő vegyi gyárának egy tartályából emberi mulasztás miatt 42 tonna mérgező metil-izocianát gáz szabadult ki kora hajnalban. Mire négyszázezer embert kitelepítettek, már négyezren meghaltak, s a mérgezéstől kb. 50 ezren súlyosan károsodtak (több ezren megbénultak, megvakultak). A következő években további több ezer ember halálát is a gázmérgezés okozta.

Az Union Carbide csak öt év pereskedés után, 1989-ben fizetett némi (470 millió dollár) kártérítést. A gyár azóta is mérgezi a vizet és a talajt.
[Részletek...]
[1984-11-12] Feltárult a Beremendi kristálybarlang a mészkőbánya egyik robbantásakor. Húsz év alatt kb. 700 m járatot, közel 60 méter mélységet tártak fel, lenn langyos karsztvíz tóval.
(A barlangot bemutató kisfilm első díjat nyert 2003-ban a franciaországi Tengeri Show – Víz Alatti – Filmfesztiválon.)
A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó barlangot csak tudományos kutatók látogathatják.
[Részletek...]
[1984-10-31] Meghalt Indira Gandhi (szül. 1917. nov. 19.), India (már 1966-77 között, majd 1980-tól újra) miniszterelnöknője.
Amikor áthaladt a rezidenciáját a hivatalától elválasztó fal kapuján, az ott posztoló két őr tüzet nyitott rá. Indira Gandhi azonnal meghalt, gyilkosai ellenállás nélkül hagyták, hogy társaik elvezessék őket.
(A népességrobbanást fékező intézkedései széles körű felháborodást váltottak ki vallásos és nacionalista körökben.)
(halál)
[Részletek...]
[1984-08-06] George Zabelka (szül. 1915) halála. A michigeni Lansing egyházmegye katolikus papja volt fél évszázadon keresztül. Motoros, gitáros, ejtőernyős katona-pap volt, számos kitüntetést kapott az amerikai légierőnél. Ő volt a 509th Composite Group tábori lelkésze 1945 nyarán a Tinian szigeten, így ő áldotta meg az atombombákkal induló pilótákat és gépeket az út előtt.
A Hirosimáról és Nagaszakiról szóló beszámolókat hallva rádöbbent, mekkora bűnt követett el, s attól kezdve földi érdekeit feladva kereste a Szentírás valódi értelmét. Küzdött az agymosás ellen, amelynek hatása alatt cselekedett. Együtt dolgozott Martin Luther Kinggel. 1975-től meggyőződéssel hirdette Jézus erőszakmentesség tanítását. 1982-83-ban (67 évesen) 12 ezer km-t gyalogolt egy washingtoni atomtengeralattjáró támaszponttól Betlehemig. 1984. aug. 6-án és 9-én Hirosimában és Nagaszakiban kért nyilvánosan bocsánatot.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1984-06-12] Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas karmester születése (+1984. jún. 12.). 1942-ben a milánói Scalában (három évvel Budapest előtt) ő vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját. 1945-től a Rádiózenekar vezetője volt. 1953-tól haláláig az Operaház és az Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatójaként a magyar zene egyik nemzetközi "nagykövete".
(halál)
[Részletek...]
[1984-05-10] Duray Miklóst ismét letartóztatták, emiatt június 6-án Cseres Tibor, Csurka István, Mészöly Miklós írók nyilatkozatban tiltakoznak. Benda Gyula, Nagy Bálint, Törzsök Erika és Vargha János részvételével Duray-bizottság alakul. Duray csak 1985 májusában szabadult ki, az általános amnesztia keretében.
(tilt)
[Részletek...]
[1984-05-01] Andrej Szaharov szovjet ellenzéki tudós éhségsztrájkot kezdett, hogy rávegye a szovjet hatóságokat, engedélyezzék feleségének Nyugatra utazását orvosi kezelés céljából.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1984-03-31] Vankóné Dudás Juli naiv festő születése Galgamácsán (+1984. márc. 31.). Gyermekkorától gyűjtötte és ápolta falujának szokásait, népművészeti emlékeit. Munkadal- és népszokástanítás anyaga lemezen is megjelent. Képeinek népviseletbe öltözött figurái világszerte ismertek. Munkájáról Moldován Domokos filmet készített Dudás Juli galgamácsai parasztfestő címmel.) Önéletrajza: Falum, Galgamácsa.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1984-03-24] Megölték Hilda Murrell angol antinukleáris aktivistát. 78 éves volt, híres rózsakertész, halála után David Austin rózsanemesítő róla nevezte el egy új rózsafajtáját.
Hogy ki ölte meg és miért? A teóriákat összefoglalja:
http://www.greenanarchist.org.uk/Wkhm.htm
Adatokat gyűjtött a Sezewell B reaktor hibáiról, de titkos információk birtokában volt a Belgrano argentin csatahajó elsüllyesztéséről is a Falkland háborúban, unokaöccse, Rob Green révén, aki az angol haditengerészetnél a nukleáris fegyverekért felelős parancsnok volt, és aki a gyilkosság után a nukleáris fegyverek ellen kezdett kampányolni. (2004-ben került nyilvánosságra, hogy nukleáris fegyverek is voltak az angol hadihajókon a Falkland szigeteknél.)
(Más magasrangú katonai parancsnokokkal is történt ilyen fordulat: Lee Butler generális, a Stratégiai Légierő parancsnoka, az USA atomháború tervének felelőse és az elnök biztonsági tanácsadója 1995-ös nyugdíjazása után a tömegpusztító fegyverek ellen lépett fel. Hasonlóan Ramdas admirális, aki 1994-ig India haditengerészetének parancsnoka volt. Robert McNamara, az USA Védelmi Titkára, aki a vietnami háborút hajtotta és igazolta a nukleáris fegyverkezési versenyt, nyugdíjazása után a NATO atompolitikája ellen fordult.)
Naplója megjelent: Hilda Murrell's nature diaries, 1961-1983 (Collins).
Maggie Gee regényt írt róla (Grace, 1989)
Fejezet szól róla Russell Gould: Unsolved Murders (True Crime S.) c. könyvében.
Judith Cook: Unlawful Killing, The Murder of Hilda Murrell c. könyve is a titkosszolgálat szerepét vizsgálja a gyilkosságban.
Halála után vált kifejezéssé az angolban: "holtan találták az erdőben", ami azt jelenti, hogy a titkosszolgálat végzett valakivel amiatt, amit tudott.
(háború, halál, megjelent)
[Részletek...]
[1984-03-23] Greguss Pál Kossuth-díjas botanikus, biológus születése (+1984. márc. 23.). Növényrendszertannal, örökléstannal, faanatómiával foglalkozott. Egyik alapítója volt a Búvár című folyóiratnak.
(halál)
[Részletek...]
[1984-02-21] Mihail Alekszandrovics Solohov irodalmi Nobel-díjas (1965) szovjet-orosz író halála (szül. 1905. máj. 24.). Emberi sors, Csendes Don. Sok művét megfilmesítették.

(Feltört ugar és Új barázdát szánt az eke című könyvei jól szimbolizálják azt a kort, amikor a fosszilis energiák segítségével az ember elűzte az élővilágot szinte minden általa használható területről és azokból monokultúrát, öko-sivatagot (termőföldet) csinált.)
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1984-02-21] Hegyi Bélát, a Vigília főszerkesztőjét azonnali hatállyal kirúgta Lékai László esztergomi érsek. Hegyi Béla 16 éve dolgozott a szerkesztőségben, 1980-tól, Rónay György halála után, az ő kifejezett utódlási kívánságára lett főszerkesztő.
(A rendszerváltás után a kormány Rahabilitációs Bizottsága 1990. dec. 14-én erkölcsi elégtételt és egyszeri anyagi segélyt adott neki, de ez az egyházon belüli viszonyokra nem vonatkozott.)
(halál)
[Részletek...]
[1984-01-13] A kambodzsai Kok Trap faluban felavatták a magyarok által felépített 1.4 hektáros gyermekvárost, ahol óvodáskortól 16 éves korig gondozzák, oktatják, nevelik az árva gyerekeket.
(felavat)
[Részletek...]
[1983-12-06] Molnár Antal Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, pedagógus születése (+1983. dec. 6.). A filozófiai koncepción alapuló magyar zeneesztétika megalapítója.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1983-11-11] [idezet] II. János Pál pápa tudósokat és mérnököket hív fel arra, hogy szüntessék meg a "halál laboratóriumait és üzemeit."

[Részletek...]
[1983-09-26] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[1983-09-17] először lett színesbőrű hölgy (Vanessa Williams) szépségkirálynő az USÁ-ban (Miss America).
(1984-ben a – 2003-ban csődbe jutott - Penthouse férfimagazin 14 millió dolláros rekordnyereséget ért el, amikor lehozta meztelen képeit. Emiatt utólag elvették a koronáját.)
[Részletek...]
[1983-09-15] Szervátiusz Jenő erdélyi szobrász születése (+1983. szept. 15.). Eredetileg kerékgyártó mester volt, első szobrát 1924-ben faragta, majd Párizsban és Kolozsvárott tanult. Első önálló tárlatát 1933-ban Kolozsvárott rendezte. 1933-34-ben Szolnay Sándorral szabadiskolát tartott fönn Kolozsváron, ezután huzamosabb ideig a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1941-43-ig a csíksomlyói Kalot népfőiskola szobrászati tanfolyamát vezette, majd angol hadifogságból hazatérve 1949 és 1965 között a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára volt.
Művészetének főként az Erdélyi parasztfolklór és a falvak világa volt ihletője. Kőből, márványból, de leginkább fából készítette szobrait és domborműveit. 1964-ben Bukarestben gyűjteményes kiállítása volt. Romániában többek közt érdemes művész címmel és állami díjjal ismerték el munkásságát. Szobrait 15 ország múzeumai őrzik, természetesen Magyarországon is vannak alkotásai.

Élete utolsó éveiben Magyarországon élt. Fia, Szervátiusz Tibor szintén szobrász. 2003-ban posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.
(halál)
[Részletek...]
[1983-09-01] A Szahalin-szigetek fölött egy szovjet MIG vadászgép lelőtte a dél-koreai légitársaság Boeing-747-es utasszállító gépét. A 269 utas életét vesztette. 1992-ben kiderült, hogy a lelövésre az akkori szovjet vezetés adott parancsot, kémkedés feltételezése miatt.
(Sem ezt az esetet, sem azt, amikor az amerikai haditengerészet lőtte le az iráni utasszállítót, nem nevezték terrorizmusnak, mint a skóciai Lockerbie fölötti repülőgép-robbantást, amelyben 270-en haltak meg. Vajon a Szovjetúnió és az USA is fizetett 10-10 millió dolláros kártérítést minden meghalt utas után a hozzátartozóknak, mint Libia a Lockerbie ügyben?? Vagy a hadseregek és nagyhatalmak kivételek?)
[Részletek...]
[1983-06-01] [sms] Megalakul az ELTE Természetvédelmi Klub. Kiadványa ma is a Gaia Sajtószemle.
[Részletek...]
[1983-06-01] Megalakult az ELTE Természetvédelmi Klub (ma Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület Klub). Alapvető fontosságú kiadványát, a Gaia Sajtószemlét György Lajos szerkesztette kb. két évtizedig.

[Részletek...]
[1983-04-20] Mezei Mária színésznő halála (szül. 1909. okt. 16.). Apja ügyvéd volt, édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt. A Kecskemétet sújtó nagy földrengés összedöntötte házukat, ezután előbb Erdélyben, majd Szegeden éltek. Érettségi után férjhez ment. 1935-től a Kamara, a Belvárosi és a Vígszínház tagja volt, főként a végzet asszonya típusú szerepeket játszott. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1956-ig méltatlanul mellőzték: kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. 1964-1970 között a Nemzeti Színház művésze volt.
(halál)
[Részletek...]
[1983-03-23] Kora hajnalban a szovjet rakétaészlelő műholdrendszer azt jelezte, hogy amerikai interkontinentális rakétát lőttek ki a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrov (szül. 1939) ügyeletes tiszt úgy ítélte, hogy téves riasztás lehet, hiszen egy atombomba támadást az amerikaiak bizonyára számos rakéta egyszerre kilövésével indítanának. Nem értesítette nyomban a szovjet felsővezetést, amint az érvényben lévő parancs szerint kellett volna. Ekkor azonban a számítógép további négy rakéta kilövését jelezte az USÁ-ból a Szovjetúnió felé. Stanislav Petrovra iszonyú felelősség nehezedett. Ha megnyomja a szirénázva villogó Start gombot, elindul az atomtöltetű rakétaraj ellencsapás. A szovjet felsővezetésnek pár perc alatt kell döntenie, s bizonyára tényként kezelik az észlelését. Mire a földi radarok megerősíthetik a rakéták feltűnését, már semmit nem lehetne tenni.
A két szuperhatalom közt pattanásig feszült volt a helyzet, mert három héttel korábban, szept. 1-én a szovjet légvédelem lelőtt egy koreai utasszállító gépet, a 269 utas (köztük sok amerikai) mind meghalt. A CNN arról tudósított, hogy ezután a KGB üzenetet küldött nyugati ügynökeinek, hogy álljanak készen egy lehetséges atomháborúra. Az amerikai vezetés „a gonosz birodalmaként” emlegette a Szovjetúniót. Reagan elnök 1983. márc. 23-i „csillagháborús beszéde” után a szovjetek arról beszéltek, hogy az USA az ellencsapás kivédésével felborítja „az elrettentés egyensúlyát” és arra készül, hogy büntetlenül indíthasson atomcsapást. Az orosz stratégia lényege volt, hogy az amerikai rakéták kilövésének észlelésekor nyomban indítani kell az ellencsapást. Ráadásul a NATO hadgyakorlatot tartott Európában taktikai atomfegyverekkel, s a szovjet vezetés szerint ez egy invázió fedőművelete is lehetett.
Stanislav Petrov úgy döntött, hogy nem vállalja egy atomháború kirobbantását. Noha a műholdrendszer riasztása tévesnek bizonyult, hosszú vizsgálati eljárást indítottak ellene parancsmegtagadásért. Végül nem büntették meg, de kérésére leszerelték, mint alkalmatlant. Nyugdíjasként élt tovább, megromlott egészséggel s pszichológusi kezelésre szorult.
Utóirat: Aznapra nem Stanislav Petrov volt beosztva ügyeletes tisztnek, csak valami váratlan esemény miatt helyettesített.
2004. máj. 21-én World Citizen Award díjat kapott az USÁ-ban.
(háború)
[Részletek...]
[1983-03-16] Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről (Genf).

Magyar aláírás ott, megerősítés 1980. szept. 22, hatályba lépés 1983. márc. 16.

(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1983-02-22] Olty Magda Kossuth-díjas színésznő halála (szül. 1912. jún. 28.). 1933-68 közt a Nemzeti Színházban játszott. Részt vett az ellenállásban, letartóztatták, 1945-ben szabadult. 1948-tól tanított, 1957-61-ig igazgató volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
(halál)
[Részletek...]
[1982-12-10] Az ENSZ tengerjogi egyezményét 119 ország ratifikálta (Nagy-Britannia és az USA nem). Az aláíró országok jogosultak a partjuktól számított 12 tenger mérföldes területi vizeiken túl még 200 tengeri mérföld szélességben kizárólagos gazdasági tevékenységre a tengerben és illetve a tengerfenéken.

(egyezmény)
[Részletek...]
[1982-11-21] Bartók Béláné Pásztory Ditta zongoraművésznő halála (szül. 1903. okt. 31.). 1938-tól férjével együtt kétzongorás hangversenyeket adott Európában és az USÁ-ban. 1940-ben emigrált Bartókkal az USÁ-ba, ahonnan 1946-ban tért haza. A Bartók-zongoraművek leghűbb előadója volt.
(halál)
[Részletek...]
[1982-09-19] [idezet] Feltalálta a smiley-t (a mosoly-ikont és egyből annak szomorkodó változatát is) a Carnegie Mellon Egyetemen dolgozó Scott E. Fahlmann. :-))

- + -

Minden jó, ha a vége jó!
Avagy ahogy a játékban van: Az nevet igazán, aki utoljára nevet.

A Biblia is azt mondja: Szomorúságtok örömre fordul.
Az angol is Happy End-ről (boldog befejeződés) beszél, s bizonyára más nyelvek is kifejezik, hogy az ember alapvetően egy jó végkifejletet remél kis és nagy időtávlatú ügyeiben egyaránt.
Nos, az email figura-nyelve ugyanezt fejezi ki.

Gondoljátok csak el, milyen szörnyű lenne, ha JOBBRA billentett fejjel a KEZDŐ zárójelet látnánk mosolyogni (-: és a VÉGzárójelet sírni )-:
Úgyhogy amikor elkeseredtek,
és nem használható a "Fel a fejjel!",
(mert sok és sürgős munkátok miatt a képernyőt kell néznetek
és nem merenghettek kedvetek szerint a felhőkön,
a madarak és angyalkák repülésén,

vagy éjszaka a csillagokon),
akkor egyszerűen csak billentsétek picit BALRA a fejeteket és máris
minden VÉGzárójel :) mosolyog
és azt juttathatja eszetekbe, hogy
Minden jó, mert a VÉGE jó! :-)
(Simonyi Gyula)
[Részletek...]
[1982-09-12] A Balaton Group első találkozója Csopakon. A fenntarthatóság-tudósok eme világméretű baráti körét Donella Meadows, a Római Klub világhírű A növekedés határai c. 1972-es könyvének társszerzője alapította. A 2001-ben elhunyt világhírű amerikai ökológusnő magyar emlékkötete a BOCS Alapítvány kiadásában kapható (880,- Ft plussz postaköltség, rendelhető a [email protected] címen).
(A Balaton Group hivatalos neve Erőforrás információs központok nemzetközi hálózata - International Network of Resource Information Centers. Bővebb infó: bocs.hu)
[Részletek...]
[1982-09-12] [sms] A Balaton Group első találkozója Csopakon.Fenntarthatóság-tudósok világméretű baráti köre. bocs.hu
[Részletek...]
[1982-05-25] Az angol flotta büszkeségét, a Coventry rombolót elsüllyesztették a Falkland sziget hegyei mögül váratlanul lecsapó argentin vadászrepülők hagyományos bombái, mert számítógépe nem volt elég gyors rakétáinak vezérlésében.
(Ezidőtájt ajánlgatták a katonai bíróságon S.Gy. informatikus végzettségű katolikus katonaságmegtagadónak, hogy nem kell fegyverhez nyúlnia, elég ha számítógépezik a hadseregben.)
[Részletek...]
[1982-05-15] dám Jeno Kossuth-díjas zeneszerzo, karmester, egyetemi tanár halála (szül. 1896. dec. 12.). Muveinek nagy részét a Bartók és Kodály által kezdeményezett népzenei ihletésu stílusban írta. A Liszt Ferenc Zenemuvészeti Foiskolán - ahol Kodály tanítványaként szerezte diplomáját - nyugdíjba vonulásáig szolfézst, népzenét, kamaraéneket, módszertant és dalirodalmat tanított, s az operatanszak, majd az ének-fotanszak vezetoje volt. Rádiós és televíziós eloadásaival széles néprétegeket nevelt a zene szeretetére.
(halál)
[Részletek...]
[1982-04-02] Argentin csapatok szállták meg az Argentina partjainál fekvő, de brit fennhatóság alatt levő Falkland-szigeteket, és argentin felségterületté nyilvánították azokat.
(Az angolok az ún. Falkland-háborúban hamarosan visszafoglalták.)
(háború)
[Részletek...]
[1981-11-06] Egy amerikai (Littleton, Colorado) középiskola két (17 és 18 éves) diákja bőröndnyi fegyverrel érkezett és 46 perces lövöldözés során tizenkét diákot és egy tanárt megöltek, 23 társukat megsebesítették, végül főbe lőtték magukat. Saját készítésű bombáik fel sem robbantak, melyekkel eredetileg közel 250 ember megölésére készültek.
A sebesült túlélők elbeszélése szerint az áldozatok egyikétől, a 17 éves Cassie René Bernalltól (szül. 1981. nov. 6.) a könyvtárban fejéhez szorított pisztollyal megkérdezték, hisz-e Istenben, s amikor igent mondott, meghúzták a ravaszt. (She said yes címmel dokumentumregényt jelentetett meg róla a Bruderhof erőszakmentes keresztény közösség.)
A fiúk Hitler csodálói voltak, ezért választották annak születésnapját tettükhöz. Kiderült, hogy tettük által nagy hírnévre akartak szert tenni. Előre bejelentették az interneten, s azt is megbeszélték, melyik hollywoodi rendező fog róluk filmet készíteni (nem találták el, Gus Van Sant forgatott Arany Pálma díjas (2003) drámát az esetről Elephant címmel).
A littleton-i mészárlás mintájára és inspirálására azóta számos iskolai lövöldözés történt (tizenhat az USA-ban, három Németországban, egy-egy Svédországban, Hollandiában, Kanadában, Bosznia-Hercegovinában), az elkövetők életkora 6 és 19 év között mozgott.
A házkutatás során sok erőszakos videó és videojáték került elő. A szülőket nem érdekelte, mit csinálnak a fiúk. Észre sem vették, mikor az interneten megrendelt, házhoz szállított fegyvereket átvették.
Gus Van Sant érzékeny fényekkel festett doklírája felvillant néhány lehetséges kiváltó okot: Amerikában könnyen beszerezhető fegyvereket, közönyös szülőket, valós problémákra nem figyelő tanárokat, erőszakra szoktató videojátékokat …

- - - - - - - - - -
(születés)
[Részletek...]
[1981-09-04] A PBI (Peace Brigades International - Béke csapatok) nemzetközi szervezet létrejötte Kanadában. igc.apc.org/pbi
Tíz más békeszervezettel együtt működtették a Balkan Peace Team - Balkán béke-munkacsoportot 1993-tól.
[Részletek...]
[1981-07-03] [idezet] Az AIDS feltűnése a médiában: A The New York Times egy rövid hírben a "homoszexuálisokat sújtó ritka rákról" tudósított.
[Részletek...]
[1981-06-03] [sms] Folyamatos, ma is tartó demonstráció indult a Fehér Ház elott a nukleáris leszerelésért. prop1.org
[Részletek...]
[1981-05-21] 65 évesen beiktatták hivatalába Francois Mitterand-t. A háziorvosa által aláírt közlemény szerint egészségi állapota kifogástalan volt. Öt hónappal később előrehaladott prosztatarákot diagnosztizáltak nála, amit nyomban államtitoknak minősíttetett. Állandó orvosi kezelés alatt állt és gyakori depresszió jellemezte. 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot egészségi állapotáról. Kezelőorvosa Mitterand halála után, 1996-ben kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte."
(halál)
[Részletek...]
[1981-05-11] Bob Marley könnyűzenei énekes, reggae-sztár születése, Jamaica (+1981. máj. 11.). A reggae döcögős, strófákra alkalmas muzsikájára népét szerető, az emberi elnyomás minden formáját elítélő, ellene harcra szólító szövegeket írt.
(halál)
[Részletek...]
[1980-12-09] [idezet] Először osztották ki az ún. Alternatív Nobel-díjat.

A Right Livelihood Award (a helyes életvitel díja, www.rightlivelihood.se) kb. negyedmillió dolláros összeggel jár, egy svéd gyáros és zöld politikus, Jakob von Uexkull alapította 1980-ban.
A világ legsúlyosabb problémái, köztük a környezeti válság ellen legsikeresebben küzdő személyek vagy szervezetek kaphatják meg.
A Nobel-díj kiosztása előtti napon adják át Stockholmban.
- + -
A 2001-es díjazottak:
Jeuness Kamenge központ, Burundi. Keresztény ifjúsági szociális projektek polgárháborús áldozatoknak, 1991 óta.
Kvinna Till Kvinna alapítvány, svéd nők a balkáni háború női áldozataiért, 1993 óta.
Martin Almada emberjogi aktivista (Paraguay), a Juan Baptista Alberdi Intézet A Közösségi Képzésért és Fejlődésért alapítója, akit doktori disszertációja miatt a diktatúra mint "intellektuális terroristát" három évig koncentrációs táborban kínzott, miközben feleségét megölték. 1977-ben száműzték az országból. Környezeti nevelés szakemberként dolgozott az UNESCO-nak Afrikában és Latin-Amerikában. A diktatúra bukása után 1989-ben visszatért szülővárosába és újraindította az emberjogi és környezetvédő mozgalmat.
Prof. Martin Green, a Sydney egyetem napelem-szakértője, két évtizede intézetet hozott létre és nagy eredményeket ért el a tiszta energia kutatásban. 2004-től tervezik gyártani a sokkal olcsóbb, üvegen szilikonfilm napelemeket.
- + -
A legkorábbi és a legutóbbi díjazottak közül néhány:
1980:
Hassan Fathy (Egyiptom, 1900-1989) a "szegények építészetének" fejlesztéséért.
Plenty International és azt 1974-ben alapító Stephen Gaskin a szegények fenntartható életmódjának védelméért, az életterüket veszélyeztető környezetrombolás ellen (www.plenty.org).
1981:
Mike Cooley (Anglia) 1976-ban társaival kidolgozta a munkások tervét (Lucas Workers Plan) hadicégük polgárivá alakítására, hogy társadalmilag hasznos termékeket gyártson. Sokan követték példáját, írásai 20 nyelven jelentek meg.
Bill Mollison (sz. 1928, Ausztrália), a permakultúra (alacsony energiaigényű, természetes mezőgazdaság) tervezője.
Patrick van Rensburg (Dél-Afrika nagykövethelyettese Kongóban, de lemondott 1957-ben és apartheid-ellenessége miatt száműzték) és az általa alapított Képzés munkával (Education with Production, Botswana, Dél-Afrika) szervezet, a harmadik világ szegényei közt megvalósítható oktatási rendszerért.
1999:
Hermann Scheer világszerte előremozdította a napenergia használatot.
Júan Garcés a diktatúrák elleni hosszú küzdelméért.
A COAMA (Consolidation of the Amazon Region, az Amazonas régió helyrehozása), megmutatta a bennszülöttek erejét, hogy megóvják esőerdőiket és fenntartsák kultúrájukat.
A Grupo de Agricultura Organica (GAO, biogazdálkodó szövetség), mert a biogazdálkodás a környezeti fenntarthatóságnak és az élelem-biztonságnak egyaránt kulcsa.
2000:
Hermann Daly közgazdász (USA), aki a gazdasági növekedés és szabadkereskedelem uralkodó tanaival ellentétben különös hangsúlyt fektet alapvető etikai elemekre, mint az életminőség, környezet és közösség.
George Vithoulakis athéni orvos Európa szerte támogatja a homeopatikus kutatást és képzést (amit ő Dél-Afrikában és Indiában tanulmányozott).
Kerala Sastra Sahuthya Parishat (KSSP) Délkelet Indiában 2100 csoportból, 60 ezer tagból álló hálózat: képzés, környezet, fejlődés, energia, egészség, nők problémái, kommunikáció, kutatás és fejlesztés.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1980-11-29] Dorothy Day születése (+1980. nov. 29.).
A Catholic Worker (Katolikus munkás) amerikai pacifista mozgalom alapítója.
Utoljára 75 éves korában volt letartóztatva.
catholicworker.org
(halál)
[Részletek...]
[1980-09-22] Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről (Genf).

Magyar aláírás ott, megerősítés 1980. szept. 22, hatályba lépés 1983. márc. 16.

(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1980-08-31] A sztrájk és a szabad szakszervezetek jogát elismerő egyezményt írt alá Gdanskban az általános sztrájk miatt tárgyalni kényszerülő lengyel kommunista kormány és a Szolidaritás vezetője, Lech Walesa. Ez volt az első eset, hogy egy szocialista országban elismerték egy szakszervezet függetlenségét.
(Walesa 1943. szept. 29-én született, hajógyári munkás volt, 1976-ban kirúgták, 1978-tól többször letartóztatták a szabad szakszervezet szervezése miatt, Béke Nobel-díjat kapott 1983-ban, a rendszerváltozás után lengyel elnök 1990-1995.)
(egyezmény, Nobel-díj, sztrájk)
[Részletek...]
[1980-05-18] Előre láthatóan, de a vártnál sokkal nagyobb erővel tört ki a Mount St. Helens tűzhányó (USA), így 57 ember életét vesztette, köztük sok kutató és operatőr, akik a kitörést filmezték.
[Részletek...]
[1980-05-08] Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ünnepélyesen bejelentette, hogy az esetek 30 %-ában halált okozó variola (fekete himlő) vírus eltűnt a földkerekségről.
Ez volt az első betegség, amely ellen védőoltást alkalmaztak (1796-ban), de a már megfertőzöttek kezelésére mindmáig nincs orvosság. Hogy minek orvosság egy nemlétező betegségre? Több hadsereg halállaboratóriumaiban is őriznek víruskészleteket.
Még a XX. században is 300 millió áldozatot szedett. Utoljára 1977-ben Szomáliában okozott járványt. A tömeges védőoltást így abba lehetett hagyni. 1999-ig meg kellett (volna) semmisíteni minden variolavírus készletet a két jogosult őrzőn (az atlantai közegészségügyi központ és a szibériai Vektor kutatóintézet) kívül.

(járvány)
[Részletek...]
[1980-04-28] [idezet] Az END (European Nuclear Disarmament, Európai Nukleáris Leszerelés, angol mozaikszóként VÉG, "legyen vége") kampány indító sajtótájékoztatója (válaszul az amerikai és orosz atomrakéta telepítésekre). Az END-nek csak magában Angliában negyedmillió tagja volt. Bekapcsolódtak a szakszervezetek, zöldek, szociális- és nőmozgalmak, oktatási és vállalkozói szervezetek, politikusok sőt katonák is. Kelet-Európából is (miközben a hivatalos "békeszervezetek", sőt a nagyegyházak is "megértették" a szovjet "válaszlépéseket") résztvett néhány független csoport: pl. a Dialógus, a Bokor és a 4-6-0 (Magyarország), a Charta 77 (Csehszlovákia), a Szabadság és Béke (Lengyelország), az Ekevasat a kardokból (NDK) és a Bizalom (USSR).

[Részletek...]
[1980-04-17] Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas rendező születése (+1980. ápr. 17.) A magyar zenekultúra, a színház- és filmművészet kiemelkedő egyénisége volt. Négy évtizeden át volt az Operaház főrendezője, s évekig igazgatója. Az ő munkája az első teljes egészében színes magyar film, a Ludas Matyi.
(halál)
[Részletek...]
[1980-02-10] Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas székely botanikus, akadémikus születése (+1980. febr. 10.). A magyar geobotanikai iskola megteremtője. Vegetációtörténettel, rendszertannal és természetvédelemmel foglalkozott. Kolozsvár geobotanikai monográfiája, a Balaton vízi növénytársulásainak feltárása, a hazai mikroklíma-vizsgálatok megindítása. 26 évesen tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki a debreceni egyetemre. 1953-tól a budapesti Eötvös Lóránd Egyetem Növényrendszertani Intézete és a Botanikus Kert igazgatója. A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve 3500 oldalas.
(halál)
[Részletek...]
[1980-01-04] Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét, aki folytatta a természetvédelmi munkát azután is, hogy 1980. jan. 4-én szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában feleségét, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.
[Részletek...]
[1980-01-04] Szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában Joy Adamsont, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.

[Részletek...]
[1980-01-01] Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas író, költő, műfordító születése (+1980. jan. 1.). A Magyar Írás köréhez tartozott. Igen értékesek és népszerűek gyermekversei.


(halál)
[Részletek...]
[1979-12-14] Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező halála (szül. 1914. szept. 2.). Elsősorban természetfilmjeivel vált ismertté. Első munkáit madarakról készítette, majd az 1951-ben forgatott Vadvízország és az 1953-ban készült Gyöngyvirágtól lombhullásig sikere olyan országokba is elvitte a magyar film hírét, ahol azelőtt soha nem vetítettek magyar alkotást. Népszerűek még a Cimborák, valamint a Hegyen, völgyön című filmjei. Rendezőként minden művét maga írta és fényképezte.
(halál)
[Részletek...]
[1979-11-13] Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről (Genf).

Magyar aláírás ott, megerősítés 1980. szept. 22, hatályba lépés 1983. márc. 16.

(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1979-11-13] [sms] Egyezmény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről (Genf).
(egyezmény)
[Részletek...]
[1979-11-10] Kisiklott egy veszélyes anyagokat szállító, 106 vagonos tehervonat a kanadai Mississauga kisvárosban. Több tartálykocsi felrobbant, 90 tonna klór került a levegőbe, negyedmillió embert kellett kitelepíteni egy hétre.

[Részletek...]
[1979-09-01] Merza József 49 éves, 4 gyermekes matematikus (MTA Matematikai Kutató Intézet), a Bokor katolikus bázisközösségből elsőként megtagadta a (tartalékos) behívót. Az előzetes letartóztatás 3 hónapja után 8 hónapos börtönbüntetése hátralévő részét másodfokon 36 ezer forint pénzbüntetésre változtatták. Az ügy széles körű szimpátiát és adakozást váltott ki.
Az ENSZ 96 országról 1982-ben készített jelentése (további 54 ország nem adott információt) egyedül Magyarországon említi külön a római katolikus katonaság-megtagadókat.
[Részletek...]
[1979-08-31] Egy elhaladó teherautóból babakocsijára dobott kővel megölték Adeline Schwartz Amish kislányt. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az autóban ülő négy fiú számos más bűntettet is elkövetett az Amish közösség ellen.
A szülők és a közösség megbocsátott.
- + -
A kb. százezer fős Amish erőszakmentes keresztény közösség az USA több államában él önálló farmokon, egy-két száz fős falvakban a természettel összhangban. Az Európából a katolikus és protestáns üldözések elől menekült, legalább vallási nyelvként ma is egy ónémet dialektust használó egyház teljesen elkülönül az államtól. Semmiféle állami támogatást nem fogadnak el. A katonáskodást megtagadják.
Gyermekeik külön engedéllyel együtt dolgozhatnak szüleikkel (hiszen a gyermekmunka egyébként tiltott az USÁ-ban). Saját iskoláikban hivatalos képesítés nélküli tanítóik oktatják gyermekeiket, továbbtanulás nincs. Az ötvenes években számos szülő töltött le többhetes elzárást amiatt, hogy gyermekeiket nem engedték állami iskolákba, de 1972-ben a Legfelsőbb Bíróság az ún. Wisconsin állam kontra Jordan perben a javukra döntött.
A társadalombiztosítás fizetését is megtagadták, mondván hogy ez nem adó, hanem biztosítás, márpedig a bajba kerülőkről, öregekről, betegekről az egyház dolga gondoskodni, nem az államé. Az adóhivatal 1961-ben elkezdte behajtani rajtuk a tb-t, de közfelháborodást váltott ki és 1965-ben a Legfelsőbb Bíróság az Amish egyháznak adott igazat.
A fotózás, filmezés előtt elhúzódnak. Csak maguk közt házasodnak, emiatt némileg gyakoribb körükben néhány genetikai probléma (törpeség, nagyothallás). A vallás nem különül el az életüktől, nincs templom, imaház, hittan. Az istentiszteletet minden második vasárnap a családi otthonokban tartják.
A technikai változásokat társadalmi hatásaik alapján szelektálják, tiltják. Nem kapcsolódnak rá a villamos energia hálózatra (amióta a tej hűtését a gazdaságokban kötelezővé tették, szélkerekes és aggregátoros áramfejlesztőket használnak, de csak a hűtőtornyokhoz). Nincs autójuk, mert az az individualizmus eszközeként (mint a magántelefon is) szétzilálja a közösséget (de taxit, bérautót használhatnak szükség esetén).
A csűrben használnak gépeket a nehéz munkákhoz, de a földeken nem használnak traktort, mert az elvenné a fiatalok munkáját és azok a városi gyárakba kényszerülnének menni dolgozni. (A XX. század harmadik negyedében szerte az ipari országokban a mezőgazdaságból élő lakosság kb. a népesség egyharmadáról egyharmincadára csökkent, óriási tömegek kényszerültek a városi munkáséletbe.)
Az Amish egyházban (ellentétben pl. a mennonitákkal) szigorú kiközösítés van, ha egy megkeresztelt tag nem tartja be a szabályokat. Viszont az Amish fiatalok 20-22 éves korukban szabadon dönthetnek az Amish egyházba való belépésükről, megkeresztelkedésükről, és 85 %-uk ezt választja. A többi 15 % nincs kiközösítve, jó kapcsolatban maradhat a közösséggel, barátaival, kultúrájával, gazdaságával.
(tilt)
[Részletek...]
[1979-08-30] Jean Seberg amerikai filmszínésznő születése (+1979. aug. 30.). 1957-ben a Szent Johanna című film főszereplője, 1959-ben Jean-Paul Belmondo oldalán Godard Kifulladásig című filmjével lett világhírű. Zaklatott életét tragédiák terhelték: négyszer ment férjhez, gyermeke kétnaposan meghalt. Támogatta a afroamerikaiak Fekete Párduc nevű forradalmi pártját, ezért a szövetségi hatóságok és az amerikai pletykalapok is alantas eszközökkel igyekeztek tönkretenni. 41 évesen ideg-összeroppanást kapott, s önként vetett véget életének.
(halál)
[Részletek...]
[1979-06-24] rkény István Kossuth-díjas író születése (+1979. jún. 24.). A Tóték és a Macskajáték című drámái szerte a világon sikert arattak. Ismert színművei: Pisti a vérzivatarban, Vérrokonok, Kulcskeresők. Egyperces novelláival új műfajt teremtett.


(halál)
[Részletek...]
[1979-06-19] Passuth László író, műfordító születése (+1979. jún. 19.). 1945-60 közt a Magyar PEN Klub főtitkára. 1948-ban kizárta az Írószövetség, s 1956-ig cikkei csak álnéven jelentek meg. Történelmi regényei közül kiemelkedik az Esőisten siratja Mexikót.
(Amerika leigázásának egyik vonaláról szól, a cím önmagáért beszél.)
(halál)
[Részletek...]
[1979-06-19] Passuth László író, esszéista, műfordító halála (szül. 1900. júl. 15.). A történelmi regény műfajának kiemelkedő képviselője. Műfordítói munkássága igen jelentős.
(halál)
[Részletek...]
[1979-05-10] Bibó István író, jogász születése (+1979. máj. 10.). 1945-46-ban a közigazgatás átszervezésével foglalkozott. 1946-tól tanított, könyvtárban dolgozott. 1956-ban államminiszter, az oroszok bejöveteléig a Parlamentben maradt. 1957-ben életfogytiglan elítélték, 1963-ban szabadult. Tanulmányai Kelet-Európa és hazánk történelmi katasztrófáit, a fejlődés ellentmondásait elemezték.

(halál)
[Részletek...]
[1979-04-28] A Rocky Flats (Colorado, USA) atomerőmű elleni tüntetésen 284 embert tartóztattak le.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1979-04-11] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény)
[Részletek...]
[1979-03-11] Hont Ferenc Kossuth-díjas színházi rendező, irodalomtörténész halála (szül. 1907. ápr. 4.). Az 1920-as évektől részt vett a munkás-kultúrmozgalomban, s antifasiszta műsorokat is szervezett. 1933-ban létrehozta a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1945-1949 a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, a Madách Színház igazgatója, később az Országos Színháztörténeti Múzeum főigazgatója, 1957-1969 a Színháztudományi Intézet igazgatója volt. A Nagy Magyar Színészek és a Magyar Színháztörténet, valamint a Színházi Kislexikon szerkesztője volt és számos önálló kötete is megjelent.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1979-02-09] Gábor Dénes halála (szül. 1900. jún. 5.). A holográfia fölfedezője fizikai Nobel-díjat kapott 1971-ben. A Római Klub alapító tagja. A technológia és a társadalmi innováció közti táguló szakadékról írt "Az érett társadalom" (The Mature Society, 1972) c. könyvében.
- + -
"A biológiai tudományok... máris megbolygatták világunk egyensúlyát a halálszabályozással; még inkább meg fogják bolygatni azzal, hogy emberek milliárdjai számára elegendő táplálékot teremtenek - egészen addig, amíg a világ elviselhetetlenül túlnépesedik.
De szinte bizonyos az is, hogy hatékony gondolkodásszabályozási módszerekkel is el fognak minket látni, amit aztán jóra és rosszra egyaránt fel lehet majd használni...
Ha még sokáig így megy, bizonyosan katasztrófába rohanunk, nukleáris háború nélkül is. Ha így folytatódik, a világ népessége 2000-re megduplázódik.
Sajnálatos, hogy minden törekvésünk és optimizmusunk a folyamatos növekedéshez kötődik: 'a növekedés kábítószere' korunk íratlan és be nem vallott vallása. Az iparban éppúgy, mint a nemzeteknél, a növekedés a remény szinonímájává vált...
Az élet minőségének, nem pedig mennyiségének növelése felé kellene fordulnunk...
Állítsuk meg a túlnépesedés felé mutató esztelen versenyt, állítsuk meg a fegyverkezési versenyt, állítsuk meg a mennyiségi növekedés imádatát..." (9-10. old.)
(Gábor Dénes: Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, 104. old.
Az 1970-es könyv magyarul csak 2000-ben jelent meg.)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1979-02-09] Gábor Dénes, a holográfia fölfedezője (fizikai Nobel-díj 1971) születése Budapesten (+1979. febr. 9.). A Római Klub alapító tagja. A technológia és a társadalmi innováció közti táguló szakadékról írt "Az érett társadalom" (The Mature Society, 1972) c. könyvében.
- + -
"A ma technikájának legfontosabb és legégetőbb problémája immár nem a primer szükségletek és ősi vágyak kielégítése, hanem a tegnap technikája által okozott károk és rombolások javítása." (17. old.)
"A népességnövekedés megállítása: ez minden erőfeszítésünk alfája és ómegája... Még az USÁ-ban is évente 2 millióval több a születések, mint a halálozások száma... Nagy-Britanniában évi negyedmillió a növekedés, de még ez is bonyolult problémákat okoz egy máris erősen túlnépesedett országban. ... A fejletlen országokban is a fogamzásgátlás technikai eszközeinek propagálása a legsürgetőbb feladat..."
(Gábor Dénes: Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, 104. old.
Az 1970-es könyv magyarul csak 2000-ben jelent meg.)
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1978-12-29] Franyó Zoltán erdélyi költő, író, műfordító halála (szül. 1887. júl. 30.). Több mint négyezer verset fordított magyarra, s magyar költőket is fordított németre, románra. 16 nyelven tudott, óegyiptomi, sumer, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai és kínai költőket is fordított.
(halál)
[Részletek...]
[1978-11-15] Margaret Mead amerikai antropológus halála (szül. 1901. dec. 16.). A csendes-óceáni szigetvilág írástudatlan népének tanulmányozásával szerzett szakmai hírnevet. Könyvei ismeretterjesztő bestsellerek voltak, hozzájárultak a szexualitás tudományosabb és tágabb látókörű szemléletéhez. A "veleszületés vagy belenevelődés" problémáját tanulmányozta, de fokozatosan független szaktekintéllyé, és nemzedéke egyik leghíresebb asszonyává vált.
(halál)
[Részletek...]
[1978-11-09] Mécs László költő, premontrei szerzetespap halála (szül. 1895. jan. 17.). Munkatársa volt a bécsi Tűznek, 1938-tól a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség Nemzeti Kultúra lapjának. 1941-42-ben ő volt a Vigilia főszerkesztője. Tagja volt a Petőfi, a Kisfaludy és a Janus Pannonius Társaságnak és a Szent István Akadémiának. 1945-től visszavonulva, rendházakban élt. 1953-ban koholt vádakkal letartóztatták, tíz évi börtönre ítélték, 1956-ban kegyelmet kapott. Budapesten lelkipásztorkodott, majd 1961-től Pannonhalmán élt. A katolikus lírában merésznek hatott szociális kritikája, a nyomor nyersebb ábrázolása, a Nyugat formai vívmányainak, főleg Ady szimbolizmusának felhasználása.
(halál)
[Részletek...]
[1978-09-28] Albino Luciani (1978. aug. 26-tól 33 napig I. János Pál néven a 263. római pápa) születése (+1978. szept. 28.).
(halál)
[Részletek...]
[1978-09-18] A Church & Peace (Egyház és Béke, keresztény pacifista csoportok európai hálózata) bejegyzése (már 1949-től működik).
A történelmi békeegyházak (Mennoniták, Kvékerek, Brethren) és az IFOR hozták létre, de ma minden felekezetből vannak tagcsoportjai.
Az Egyház és Béke hálózat szorgalmazza az egyházak békeegyházzá válását, teológiai kutatásokat, békeszolgálatot, közvetítést, tiltakozó és emberi jogi akciókat koordinál. Bemutatkozása, hírlevelei, valamint Teológia & Béke füzetei magyarul, angolul, németül, franciául és szerbül olvashatók a bocs.hu weboldalon és kérhetők emailben: [email protected])
(tilt)
[Részletek...]
[1978-08-26] Albino Luciani (1978. aug. 26-tól 33 napig I. János Pál néven a 263. római pápa) születése (+1978. szept. 28.).
[Részletek...]
[1978-08-06] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(halál, tilt)
[Részletek...]
[1978-06-08] Dienes (Geiger) Valéria filozófus, író, műfordító, a modern táncpedagógia egyik úttörőjének halála (szül. 1879. máj. 25.). Párizsban megismerkedett Henri Bergson mozdulatpszichológiai elméletével, ennek nyomán kialakította saját táncfilozófiáját, mozdulatművészeti rendszerét, amelyet orkesztikának nevezett el. Orkesztikai iskolájában (1915-1944, néhány emigrációs év, 1919-1923 kivételével) mozdulatjátékokat, misztérium- és parabola-játékokat, kórusdrámákat koreografált és tanított.
(halál)
[Részletek...]
[1978-04-08] Rónay György költő, író, műfordító halála (szül. 1913. okt. 8.). A Nyugat nemzedékének képviselője, 1945-től a Vigilia szerkesztő bizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője volt. Fő műve a Keresztút című regénye, amely 1937-ben olyan vihart kavart, hogy utána csak álnéven publikálhatott.
Műfordítói munkássága szinte minden európai nyelvre kiterjedt, külön érdeme, hogy Rimbaud verseit elsőként ő ismertette meg a magyar olvasókkal. Jelentősek a műfordítás elméleti kérdéseiről írott esszéi is.
(halál)
[Részletek...]
[1978-04-08] Rónay György író, költő, műfordító születése (+1978. ápr. 8.). A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott, Baumgarten-díjat (1942) és József Attila-díjat (1967) kapott, 1945-től a Vigilia szerkesztő bizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője volt. Fő műve a Keresztút című regénye, amely 1937-ben jelent meg, és olyan vihart kavart, hogy utána egy ideig csak álnéven publikálhatott. Számos európai nyelvből fordított.
- + -
Szerb Antal így ír a regényről a Nyugatban (1938/3. szám, Figyelő rovat):

„Rónay György regénye a szektások világába visz, könyve istenkereső regény, mint a múlt század nagy regényei, két isten harcol benne a faluért, a papoké és a szektásoké. Előtte Móra Ferenc súrolta ezt a témát, de még mikszáthi hagyomány nyugodalmas hangján.
A regény másik problémája is vallási természetű, de még sokkal kényesebb vagy kényelmetlenebb, mint a szektások ügye: a katolikus papi élet kérdéseit bolygatja meg. A regény hőse egy katolikus pap gyermeke, középponti témája a nagyrahivatott pap szörnyű vergődése a bűntudat hálójában, az asszony társadalmi helyzetének kínjai és a fiú küzdelme önmagával, hogy ilyen tehertétel dacára megtalálja útját Krisztushoz és Egyházához. Nyers őszintesége e körül a téma körül úgy tudom hivatalos katolikus részről bizonyos ellenérzést váltott ki — de mindazok a vádak, amelyek Rónay könyvét illetik, ugyanilyen mértékben sújthatnák az új francia katolikus irodalom nagyjait is — akikre pedig oly büszkén szokás hivatkozni, — elsősorban az immár mintaképpé vált Mauriacot.”
(halál)
[Részletek...]
[1978-04-01] Ignotus Pál író, publicista, szerkesztő halála (szül. 1901. júl. 1.). 1936-ban József Attilával alapította és szerkesztette a Szép Szó című folyóiratot. 1938 végén Angliába emigrált. 1949 szeptemberében törvénysértő módon letartóztatták, s csak 1956-ban rehabilitálták. 1956 után Angliában telepedett le, ahol 1962-ig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1978-01-30] Nagy László, Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő születése (+1978. jan. 30.). Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill- és Metód-rendet. Költészete a valóság nem leíró, hanem látomásos átélése. Legismertebb költeménye a Ki viszi át a szerelmet?
(halál)
[Részletek...]
[1978-01-10] Lengyel Lajos Kossuth-díjas grafikus, könyvművész, fotógrafikus halála (szül. 1904. dec. 5.). A világháború után nagy részt vállalt a nyomdaipar beindításában és korszerűsítésében. Számos könyvborítója, könyvművészeti munkája nyert díjat hazai és nemzetközi pályázatokon, s sok kiállításon szerepelt.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1977-12-07] Goldmark Péter Károly fizikus születése (+1977. dec. 7.). 1933-tól Amerikában élt, az ő eredménye az első színes televíziós adás, amellyel a CBS amerikai társaság 1950. január 12-én lépett a nyilvánosság elé. 1970-ben az Apollo-10 űrhajósai az általa készített miniatürizált színes TV-felvevőt használták a holdexpedició során. Ő dolgozta ki a TV-adások rögzítésének módszerét.
(halál)
[Részletek...]
[1977-11-24] A Thor Heyerdahl norvég etnológus vezette nemzetközi legénység nádból épült hajóján útra kelt, bizonyítandó, hogy a sumérok tengeren át is eljuthattak Indiába és Afrikába. A négy hónapig tartó utazás az iraki Tigris folyóról indult, s a Perzsa-öbölben, majd az Arab-tengeren át Pakisztánig folytatódott, 4000 mérföld megtétele után a Vörös-tengeren ért véget.
[Részletek...]
[1977-10-26] A legutolsó himlőmegbetegedés a világon, Szomáliában.
A WHO 1967 januárjában tűzte ki célul, hogy egy évtizeden belül eltöröljék a himlőt a Földről. Akkor évente 10-15 millió ember fertőződött meg és másfél-két millió halt meg himlőben, a világnépesség egyharmada olyan országokban élt, ahol a betegség endémiás (állandóan jelenlévő) volt. A WHO program összköltsége csupán 300 millió dollár volt.
A himlő egyszerű eset volt, mert nincs ’terjesztője’ (közvetlenül kerül át egyik emberről a másikra, nem marad fenn állatokban) és volt ellene megbízható védőoltás. Más betegségeket (malária, sárgaláz, bányaféreg) nagy kampányokkal sem sikerült megszüntetni a Földön.
[Részletek...]
[1977-10-19] A Concorde, a világ első (francia-angol) szuperszonikus utasszállító repülőgépe először landolt New Yorkban. (2003-ban kivonták őket a forgalomból.)
[Részletek...]
[1977-09-16] Aláírták a Bős-Nagymaros vízlépcső felépítéséről és közös üzemeltetéséről a magyar-csehszlovák szerződést Budapesten. A megvalósítás szinte azonnal elkezdődött, de vontatottan haladt. A rendszerváltás után Magyarország felmondta a szerződést, Szlovákia erre egyoldalúan elterelte a Dunát.
A jogi vitában a hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hozott ítéletet, mely szerint a szlovák elterelés jogtalan és Magyarországnak nem kell megépítenie a nagymarosi duzzasztót, de a két félnek tovább kell tárgyalnia és kölcsönösen kártérítést kötelesek adni egymásnak.

[Részletek...]
[1977-09-12] Pretoriai börtönében meggyilkolták Steve Bikot, a Dél-afrikai Diákszövetség egyik alapítóját.

[Részletek...]
[1977-08-18] Déry Tibor Kossuth-díjas író, műfordító halála (szül. 1894. okt. 18.). 1919-től tagja volt a Kommunista Pártnak, az 1920-as években emigrációban élt, 1945 után a párt hivatalos írója lett; 1955-1956-ban azonban szembefordult a rendszerrel, 1957-től évekig börtönben ült, hogy végül is a hatalom ironikusan csipkelődő kritikusaként, de elismert alkotóként élhesse le utolsó másfél évtizedét. Ismert regényei A befejezetlen mondat, a Képzelt riport egy popfesztiválról, a Felelet, az Ítélet nincs című önéletrajz.
(halál)
[Részletek...]
[1977-08-17] Kilenc nap alatt a Murmanszkból elindult Arktyika szovjet atomjégtörő elérte az Északi-sarkot. Ezzel a tengerhajózás történetében elsőként törte át a sarki medence jégpáncélját, és jutott el a Föld legészakibb pontjára.
(Azóta már nyílt vízen is el lehetett jutni az Északi sarkra, ami az éghajlatváltozás sok riasztó jelének egyike.)

[Részletek...]
[1977-08-09] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[1977-06-16] Wernher von Braun német származású amerikai fizikus halála (szül. 1912. márc. 23.). Előbb Hitlernek, aztán az amerikaiaknak fejlesztett rakétákat. A második világháború idején a peenemündei rakétakísérleti telepen fejlesztette ki a V-1 (Vergeltung 1) majd a ballisztikus V-2 rakétákat. A háború végén az amerikaiak magukkal vitték, ő fejlesztette ki az első amerikai mesterséges holdat útjára bocsátó Jupiter-C rakétát és a holdraszálláshoz, az Apolló-program végrehajtásához szükséges Saturnus-rakétákat is. 1970-ben ő lett az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA tervezési részlegének vezetője.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1977-06-04] Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus, szobrász halála (szül. 1902. nov. 30.). Kerekplasztikái, szobrai, faliképei, épületkerámiái számos hazai és külföldi múzeumban megtalálhatók.
(halál)
[Részletek...]
[1977-04-15] A Christian Solidarity International (CSI - Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás) megalakulása. Az utóbbi öt évben közel negyvenezer rabszolgát váltott ki Szudánban. bocs.hu
[Részletek...]
[1977-01-07] Prágában megjelent a Charta '77, amellyel kísérletet tettek arra, hogy a kommunista kormányt a Csehszlovákia által is aláírt helsinki záróokmányban rögzített emberi jogok tiszteletben tartására bírják. Aláírók között voltak Jiri Hájek volt külügyminiszter, Václav Havel író (a rendszerváltás után cseh államfő), Jan Patocka filozófus, Pavel Kohout író és még 253-an. A Charta ellen indított kampány során az aláírók közül sokat letartóztattak.
(Hogy a földalatti mozgalmak közti kapcsolattartást nehezítsék, a rendőrség Magyarországon is kiment éjszaka papokhoz, mozgalmi vezetőkhöz és bevonta a piros útlevelüket is, amivel a szocialista országok közt lehetett utazni.)
(megjelent)
[Részletek...]
[1977-01-06] A Cseh Köztársaság első elnökévé választotta meg a parlament képviselőháza Václav Havel volt csehszlovák szövetségi államfőt.
A Kerti ünnepély (1963) c. darabját Magyarországon is bemutatták, a Leirat (1965) világszerte ismert drámaíróvá tette. A Tvár folyóirat szerkesztője, a '68-as prágai tavasz idején a Független Írók Klubjának elnöke. Utána csak szamizdatban és külföldön jelenhettek meg művei és nem játszották a szocialista színházak. 1975-ben nyílt levelet írt a cseh párt- és államfőhöz. 1977. jan. 6-án letartóztatták a Charta '77 fő szervezőivel együtt, 1979 októberében négy és fél évre ítélték. A magyar ellenzék mindkét esetben tiltakozó nyílt leveleket írt. A rendszerváltozással, 1989. dec. 29-én lett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője. Élharcosa volt a régióban legszigorúbb átvilágítási törvénynek. A kárpótlási törvénnyel ő is jelentős családi vagyont kapott vissza.
(Elnöksége legsúlyosabb mulasztásának nevezte, hogy nem emelte fel szavát időben a temelini atomerőmű építése ellen.)
(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1976-12-10] A környezetmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szándékú alkalmazásának eltiltásáról szóló ENSZ egyezmény. Magyarországon 1978-ban hirdették ki.
(egyezmény, tilt)
[Részletek...]
[1976-12-10] [sms] ENSZ Egyezmény a katonai vagy bármely más ellenséges célú környezetmódosító eljárások tiltásáról
(egyezmény, tilt)
[Részletek...]
[1976-09-07] Kéthly Anna szociáldemokrata politikus születése (+1976. szept. 7.). 1922-1948 között az MSZDP vezetőségének tagja. 1948-ban a két munkáspárt egyesülésének ellenzése miatt kizárták a pártból, 1950-ben összeesküvés és kémkedés koholt vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de még ez év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, november 2-4. között Nagy Imre kormányának államminisztere volt. A II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról, és nem tért vissza Magyarországra. 1962-ben az 1954-es vádak alól felmentették, de egyúttal államellenes tevékenység miatt ugyanannyi évre ítélték, amennyit a börtönben töltött. 1990-ben hazahozták hamvait, és a 301-es parcellában helyezték el. 1994-ben rehabilitálták.
(1925-ben és 1930-ban is aláírta a hadkötelezettség-elleni világméretű tiltakozást.)
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1976-08-02] Kiszely Károly 22 éves esztergályos, civil római katolikus teológus hallgató, megtagadta a katonáskodást.
Aug 6-án 33 hónap börtönre ítélték, amit végig letöltött (kedvezményt a katonaság-megtagadók nem kaptak, mert nem bánták meg tettüket).
Zöld meditációk c. könyve 1985-ben jelent meg szamizdatként.
[Részletek...]
[1976-08-01] Az 1934-37 közt épült bécsi Reichsbrücke, amely a II. világháborút megúszta, építési hiba miatt negyven év után, hajnali 4.43-kor hirtelen összeomlott. Két autó volt rajta, az egyik vezető meghalt.
(háború)
[Részletek...]
[1976-01-12] Agatha Christie angol írónő halála (szül. 1891. szept. 15.). Regényei és bűnügyi színdarabjai, merész ötletei, szellemes megoldásai miatt igen népszerűek lettek. Angol nyelven kb. egymilliárd példányban nyomtatták ki, s kb. ugyanennyit tehetnek ki a negyvennégy nyelven eladott fordítások. Főhősei a kissé komikus, pocakos belga magándetektív, Hercule Poirot, illetve az okos vénkisasszony, Miss Marple. (Poirot 1920-tól 1975-ig szerepelt regényeiben, s valószínűleg az egyetlen irodalmi hős, akinek gyászjelentése megjelent a New York times címoldalán.) Egérfogó című darabját több mint 20 évig játszotta egy londoni színház. Mary Westmacott álnéven két nem bűnügyi regényt is írt. II. Erzsébet királynő 1971-ben lovaggá ütötte.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1975-12-21] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény)
[Részletek...]
[1975-11-01] Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, kritikus, esztéta, költő, író születése (+1975. nov. 1.). Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyisége. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, a Dekameron, Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett.
(halál)
[Részletek...]
[1975-10-09] Andrej Szaharov, a szovjet hidrogénbomba atyja, aki később szembefordult a hidegháborús rendszerrel és békemozgalmat szervezett, Béke Nobel-díjat kapott. A szovjet hatóságok természetesen felháborodottan tiltakoztak, és nem adtak neki kiutazási engedélyt, hogy átvegye a díjat.

(A tudomány történetében is általános a fiatalkori okosság és ambíció által létrehozott találmányok és művek megbánása a bölcsebb idős korban.)
(háború, Nobel-díj, találmány, tilt)
[Részletek...]
[1975-08-19] Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató születése (+1975. aug. 19., Damaszkusz). Sokoldalú tehetség volt, sok hangszeren játszott. Tervszerű kutatómunkával gyűjtötte a délszláv zenei és folklórhagyományokat. Művei: Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok. Ő írta a Bors és A Tenkes kapitánya című tv-sorozatok zenéjét.
(halál)
[Részletek...]
[1975-08-09] Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics szovjet-orosz zeneszerző halála (szül. 1906. szept. 25.). Alkotásai között egyaránt megtalálhatók a zenekari művek, zongoraművek, kamarazene, valamint operák, oratóriumok és balettek is.
(halál)
[Részletek...]
[1975-08-07] Kínában kb. 230 ezer ember halt meg a Shimantan és Banqiao folyógátak átszakadása miatt. A falvak sokaságát elsöprő özönvízben az első 2 óra alatt 85 ezren fulladtak meg, a többieket a két hétig tartó áradás okozta élelemhiány és járványok ölték meg.


Az eseményről eleinte nem csak a nemzetközi sajtó nem szerzett tudomást, de a kínai sajtó sem szólt róla egy szót sem.
(Európában a legnagyobb hasonló ember-okozta katasztrófa Olaszországban volt 1963-ban, amikor 3 ezer ember halálát okozta a Viante gát átszakadása.)
(járvány, katasztrófa)
[Részletek...]
[1975-03-26] Hatályba lépett a biológiai (bakteriológiai) fegyverek fejlesztésének, gyártásának és felhalmozásának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény, amit az ENSZ-közgyűlés 1971. dec. 18-án fogadott el.
- + -
Katonai kísérletek során lépfene, anthrax került a levegőbe 1979-ben Szverdlovszk térségében és 68 ember halálát okozta.
2001-ben az USÁ-ban öten haltak meg ismeretlenek által feladott postai küldeményekben érkezett olyan anthrax törzstől, amelyet amerikai hadi laboratóriumban fejlesztettek ki.
A II. világháborúban a japánok kísérleteket folytattak amerikai és kínai hadifoglyokon pestis és kolera baktériumokkal, és megpróbáltak pestis és kolera járványt terjeszteni kínai városokban.
Ricint először a Szovjetúnióban gyártottak, bombát belőle brit tudósok készítettek a II. világháború után, de nem került sor kipróbálására.

Az amerikai gyarmatosítók már a XVII. században biológiai fegyvert használtak, amikor himlővel fertőzött takarókat ajándékoztak az indiánoknak.
(egyezmény, háború, járvány)
[Részletek...]
[1974-09-27] Szathmári Sándor író születése (+1974. szept. 27.). 1935-ben kezdte írni fő művét, a Kazohiniát, egy modern Gulliver utazását, amelyet Karinthy Frigyesnek ajánlott. A regény érdekessége, hogy az utópiát és a szatírát egyesítette magában, kiábrándítónak ábrázolta a gépi tökéletességű hínek és az emberi indulatoktól és érzelmektől meghatározott behínek világát. Ez a műve a különféle diktatúrák és a technicizmus szellemének karikatúrája. Eszperantó folyóiratokba is írt.
(halál)
[Részletek...]
[1974-01-06] Slachta Margit keresztény politikus halála Buffaloban (szül. 1884. szept. 18.). 1920-tól a magyar parlament első női képviselője volt. 1946 február 1-jén egyedül szavazott a köztársaság kikiáltása ellen. Mentelmi jogát hosszabb-rövidebb időre többször is felfüggesztették. Egy évig illegalitásban élt, majd a vasfüggöny végleges legördülése előtt Nyugatra távozott.
(halál)
[Részletek...]
[1973-12-30] Az ETA baszk terrorszervezet keresztülhúzta az aggastyán Franco diktátor utódlási terveit, amikor felrobbantotta Luis Carrero Blanco spanyol admirális, miniszterelnök (szül. 1903. márc. 4.) gépkocsiját, aki sofőrjével és testőrével együtt meghalt.
(halál)
[Részletek...]
[1973-12-20] Kardos Tibor Kossuth-díjas irodalomtörténész, műfordító, akadémikus születése (+1973. dec. 20.). 1937-től magántanár a budapesti egyetemen, 1946-50 között a római egyetemen a magyar irodalom tanára és a Magyar Intézet igazgatója volt. 1950-től haláláig az ELTE olasz tanszékét vezette. Lefordította Morus Utópia című munkáját, valamint Erasmus híres alkotását A balgaság dicséretét.

(halál)
[Részletek...]
[1973-11-03] Marc Allégret francia filmrendező halála (szül. 1900. dec. 23.). 1927-ben tűnt fel egy nagy hatású, leleplező erejű dokumentarista alkotással, amelyet a belga gyarmatosítók uralmáról (Kongói utazás) készített André Gide íróval együtt. A harmincas években kedvező közönségvisszhangra talált könnyed vígjátékai révén (Fanny, Nebáncsvirág). 1945 után Ausztriában, Olaszországban, Angliában és Kanadában is rendezett, többnyire azonban már erkölcsrajzokat, drámai alkotásokat. Filmre vitte többek között D.H. Lawrence angol írónak a maga idejében rendkívül nagy vihart kavart Lady Chatterley szeretője című regényét.
(halál)
[Részletek...]
[1973-10-22] Pablo Casals spanyol gordonkaművész, karmester és zeneszerző halála (szül. 1876. dec. 29.). 1956-ban Puerto Ricóba települt, onnan hallatta hangját a világ békéjéért. Itt szervezte meg a San Juan-i Ünnepi Játékokat, a puerto ricoi szimfonikus zenekart és konzervatóriumot. Búcsúhangversenyét 1967-ben adta.

(halál)
[Részletek...]
[1973-09-02] John Ronald Reuel Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, regényíró halála (szül. 1892. jan. 3.). Első híressé vált műve, A Babó 1937-ben jelent meg. Ez a történet folytatódik a még híresebb és megfilmesített A gyűrűk ura című mesetrilógiában.
(halál)
[Részletek...]
[1973-04-08] Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász halála (szül.: 1881. okt. 25.). A kubizmus egyik atyja.
Minden alkotása - legyen az hatalmas, szimbolikus, politikai tendenciájú vászon, mint a Guernica, könnyed antik szépségű rajz, mint az Ovidius-illusztrációk, kubista programkép, mint a lágy színharmóniájú Harlequin, ragasztott papír, vemhes kecskét ábrázoló szobor, dekoratív kerámia vagy a béke jelképeként rajzolt fehér galamb - magán viseli a spanyol temperamentumú, az egyik pillanatban a fasizmus ellen heroikusan küzdő, tragédiát látó, a másik pillanatban bohócként kacagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségének jegyeit.
(halál)
[Részletek...]
[1973-03-29] Az 1973. január 27-én Párizsban aláírt fegyverszüneti szerződés alapján az utolsó amerikai katona is elhagyta Vietnamot. Az vietnami háború azonban észak-dél harcával folytatódott, s csak 1975-ben ért véget, amikor az északiak bevonultak Saigonba, majd a két országrész egyesült.

(háború)
[Részletek...]
[1973-02-13] Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin orosz írót (szül. 1918 nov. 12., irodalmi Nobel-díj 1970) a Gulag szigetcsoport c. regényének (a szovjet láger és börtönvilágról, ahol ő maga is nyolc évet raboskodott) külföldi megjelentetése miatt megfosztották állampolgárságától és kiutasították a Szovjetúnióból.
(megjelent, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1973-01-23] [sms] Az USA legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek mondta ki Texas állam abortuszt tiltó törvényét.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1973-01-23] Az USA legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek mondta ki Texas állam abortuszt tiltó törvényét, így számos szövetségi államban legálissá vált az addig tiltott művi terhességmegszakítás.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1972-12-22] Az Andokban megtalálták egy október 13-án lezuhant repülőgép 16 túlélőjét, akik a hidegben, élelem nélkül csak úgy maradhattak életben majdnem tíz hétig, hogy megették a baleset áldozatául esett társaik holttesteit. Tragikus történetükből film és regény is készült Életben maradtak címmel.
[Részletek...]
[1972-12-19] A brazíliai Horta Barbosa tankerrel történt ütközés után a dél-koreai olajszállító Sea Star 840 000 hordó nyersolajjal szennyezte az Ománi-öbölt.
[Részletek...]
[1972-07-22] Diószegi Vilmos néprajzkutató, orientalista halála (szül. 1923. máj. 2.). A magyarság honfoglalás előtti pogány hitvilágát, a magyar néphit történeti rétegeit kutatta. Ázsiában, Szibériában és Mongóliában tanulmányozta a samanizmust, saját gyűjtéseiből és az európai és ázsiai múzeumok, könyvtárak anyagaiból Budapesten létrehozta a világhírű Sámánhit-Archívumot. Foglalkozott a magyarországi nemzetiségiek néphitével is.
(halál)
[Részletek...]
[1972-05-16] A SALT-I egyezményt, a rakétaelhárító védelmi rakétarendszerek korlátozásáról szóló megállapodást (ABM-szerződés), és a hadászati támadó rakéta-rendszerek korlátozásáról, számuk befagyasztásáról öt évre szóló szovjet-amerikai egyezményt aláírta Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev SZKP KB főtitkár Moszkvában.
(egyezmény)
[Részletek...]
[1972-05-15] 27 évi amerikai megszállás után ismét japán fennhatóság alá került Okinava szigete, amely ma is az USA legjelentosebb haditengerészeti- és légi támaszpontja a Távol-Keleten.
[Részletek...]
[1972-04-05] Medgyaszay Vilma Kossuth-díjas színésznő halála (szül. 1885. máj. 3.). A magyar sanzonéneklés megteremtője. A két világháború között a Zeneakadémia irodalmi estjeinek egyik állandó közreműködője volt, s Bartók és Kodály dalainak első népszerűsítői közé tartozott. Babits Mihály neki írta a Gáláns ünnepség című versét.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1972-03-15] A Petőfi-szobornál rendőrattak, KISZ és Ifjú Gárda különítmények biztosították az ünnepi hangulatot. Őrizetbevételek, gumibotozás, előzetes letartóztatás jutott sokak osztályrészéül ezen a jeles napon. Bűnjelként a spontán ünnepség résztvevőitől a rendőrség lefoglalta többek között Petőfi, Ady és Babits gépelt verseit, irodalmi összeállítás tervezetét.
[Részletek...]
[1972-01-09] Hongkong kikötőjében a lángok martaléka lett az éppen átépítés alatt álló Queen Elizabeth I., az angol hajózás egykori büszkesége, a világ egykor leghíresebb és legkényelmesebb utasszállító hajója.
[Részletek...]
[1971-12-18] Hatályba lépett a biológiai (bakteriológiai) fegyverek fejlesztésének, gyártásának és felhalmozásának tilalmáról, valamint megsemmisítésükről szóló egyezmény, amit az ENSZ-közgyűlés 1971. dec. 18-án fogadott el.
- + -
Katonai kísérletek során lépfene, anthrax került a levegőbe 1979-ben Szverdlovszk térségében és 68 ember halálát okozta.
2001-ben az USÁ-ban öten haltak meg ismeretlenek által feladott postai küldeményekben érkezett olyan anthrax törzstől, amelyet amerikai hadi laboratóriumban fejlesztettek ki.
A II. világháborúban a japánok kísérleteket folytattak amerikai és kínai hadifoglyokon pestis és kolera baktériumokkal, és megpróbáltak pestis és kolera járványt terjeszteni kínai városokban.
Ricint először a Szovjetúnióban gyártottak, bombát belőle brit tudósok készítettek a II. világháború után, de nem került sor kipróbálására.

Az amerikai gyarmatosítók már a XVII. században biológiai fegyvert használtak, amikor himlővel fertőzött takarókat ajándékoztak az indiánoknak.
(egyezmény, háború, járvány)
[Részletek...]
[1971-09-25] Mészáros Kálmán orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász halála (szül. 1894. máj. 8.). Élményeit az Abesszínia a vadászok paradicsoma és az Afrikai vadászemlékek című könyveiben írta meg. Gyűjteményével és felvételeivel a Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát bővítette.

(Ahová a felfedezők, lőfegyveres vadászok eljutottak, oda az élővilágot pusztító civilizáció jutott el, így a felfedezők épp egy általuk pusztulásnak kitett élővilág emlékeit „mentik meg”.)

(halál)
[Részletek...]
[1971-07-27] Bernhard Paumgartner osztrák karmester és zenetörténész születése (+1971. júl. 27.). 1920-ban közreműködött a Salzburgi Ünnepi Játékok megalapításában, melynek 1960-tól elnöke lett.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1971-07-25] Az első Bao-Bao néprajzi és környezetvédelmi tábor, amely azóta is minden évben júl. 25-én, Szent Kristófnak, a vándorok vedőszentjének napján kezdődik Kakas Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vezetésével az Esztelnek feletti Lassúágon, az Uzba ömlő Lassúág-patak völgyében, Kézdiszentkereszt közelében.
1999-ben a Bao-Bao-táborozók felállították Szent Ferenc, az ökológia védőszentjének emlékkeresztjét (Winkler Imre faragása).
A vidék természetvédelmében a sepsiszentgyörgyi Nemere Természetjáró Kör dolgozik sokat.
[Részletek...]
[1971-04-19] A szovjetek elsőként juttattak Föld körüli pályára űrállomást, a Szaljut-1-et, amelyen tartósan ember tartózkodott.
[Részletek...]
[1971-03-29] Kiss Manyi Kossuth-díjas színésznő születése (+1971. márc. 29.). 1926-tól Kolozsvárott, 1934-től Budapesten operettekben szerepelt. 1954-től a Madách Színházban drámai és vígjátéki szerepeket alakított. Több mint száz filmben szerepelt.

(halál)
[Részletek...]
[1971-02-07] Svájcban a szavazásra jogosult férfiak elfogadták az alkotmány módosítását, és Nyugat-Európában utolsóként megadták a nők szavazati jogát. A nők 1971. október 30-án szavazhattak először.
[Részletek...]
[1971-02-02] Egyezmény a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint vízimadarak élőhelyéről (Ramsar, Irán). Hatályba lépett 1975. dec. 21.
Az ún. Ramsari Egyezményt Magyarország 1979. ápr. 11-én ratifikálta, hatályba lépés aug. 11. 2001-ig 21 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tó környékét) jelöltünk a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.
- + -
A vizes élőhelyek világnapja
(egyezmény)
[Részletek...]
[1971-01-13] Letartóztatták Pepe Beunzát, az első spanyol politikai katonaság-megtagadót.
[Részletek...]
[1970-11-13] Egy hatalmas ciklon okozta vihardagály a Gangesz-delta keleti peremén több mint 300 ezer embert pusztított el.
(Az emberiség közel fele a Föld 70 %-át borító óceánok parti sávjában lakik. A klímát csak megzavarni tudjuk, megzabolázni nem.)

[Részletek...]
[1970-10-16] Kilenc éves folyamat eredményeképp ezer vallási vezető találkozott Kiotóban (Japán) és megalakult a WCRP (World Conference on Religion and Peace, Világkonferencia a vallásokról és békéről). www.wcrp.org
A WCRP-ben részt vesznek: baha'i; mahayana és terevada buddhizmus; ortodox, protestáns és római katolikus kereszténység; konfucianizmus; a hinduizmus számos ága; sokféle bennszülött vallási közösség; shíita és szunnita iszlám; janizmus; reform júdaizmus; különféle új vallások; shintoizmus; a szikh vallás és a zoroastrianizmus.
(konferencia)
[Részletek...]
[1970-09-25] Erich Maria Remarque német író születése (+1970. szept. 25.). Tizennyolc évesen került az I. világháború nyugati frontjára, ahol többször is megsebesült.

1929-ben jelent meg háborúellenes regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan, s azon nyomban a XX. század egyik legnagyobb könyvsikerévé vált. A cím a hadijelentések száraz tárgyszerűségét idézi, a regény maga pedig egy objektív-szenvtelennek nevezhető híradás azoknak a katonáknak a mindennapjairól, akik számára megszűnt a múlt és nem létezhet a jövő, csak a lövészárok jelene, s vele a háború kegyetlen és értelmetlen szenvedései.
1931-től Svájcban élt. A nácik a katonai becsület meggyalázásával vádolták, majd 1938-ban német állampolgárságától is megfosztották.
Számos regényt írt, melyekben társadalmi hangulatkép formájában dolgozta fel a német köznapi történelemnek az I. világháborútól a II. világégés végéig terjedő időszakát. Ismert műve még az emigránsok sorsáról szóló A diadalív árnyékában.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1970-09-18] Jimi Hendrix (James Marshall) amerikai gitáros születése (+1970. szept. 18.). Virtuozitásban nem akadt párja. Sajátosan ötvözte a bluest, a rockot és a rhythm and bluest, valamint a fekete és mexikói folkot. A kábítószer, az ital és a gyógyszerek következtében 28 évesen halt meg.
(halál)
[Részletek...]
[1970-02-02] Earl Bertrand Arthur William Russell angol matematikus, filozófus születése (+1970. febr. 2.). Irodalmi Nobel-díjat kapott 1950-ben. Jelentőset alkotott a matematikai logika területén.
Az első világháborúban katonaság-megtagadó volt, pénzbüntetésre ítélték, tanári állását elvesztette. 1943-ban is kitették tanári állásából háborúellenes tevékenysége miatt.
1960-tól a háborúellenes brit "100-ak bizottságának" vezetője és haláláig az USA vietnami háborújában elkövetett bűncselekmények kivizsgálására alakult, őróla elnevezett nemzetközi bíróság elnöke volt.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1969-08-10] Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író születése (+1969. aug. 10.). Saját kora (Süllyedő világ, Boldog békeidők, Vízválasztó) és a magyar középkor (A vas fiai, Julianus barát, Boldog Margit) mellett ősi korokat is nagyszerűen megelevenített (Égő csipkebokor, Vízözön).

(halál)
[Részletek...]
[1969-03-31] [idezet] John Lennon és Yoko Ono az amszterdami Hilton szálloda egyik 7. emeleti szobájában "béketüntetést" rendezett az ágyban, amit később Montrealban is előadtak. "Make love, not war": ez volt a Beatles együttes tagja és kedvese nyilvános produkciójának üzenete.
- + -
A magyar nyelv gazdagságának érzékeltetésére néhány lehetséges fordítás a szerkesztőtől:
Szeretkezz, ne hadakozz!
Kedveskedj, ne ellenségeskedj!
Élvezz, ne csatázz!
Szerelmeskedj, ne gyulölködj!
Hódítsd, ne megszállj!
Kedvelj, ne pusztíts!
Elbájolj, ne leigázz!
Ölelj, ne ölj!

Szeress, ne háborúzz!
Udvarolj, ne harcolj!
- + -
Olyat tégy, ami az élet tartalmát, értékét, élményét, a személyiség fejlődését jelenti, ne olyat, ami túlterheli a Földet.
Tehát: szeretkezz (és olvass, alkoss, gyönyörködj, ...), NE szaporodj, termelj, fogyassz, szennyezz, háborúzz!
- + -
(És egy játékos kedvű olvasótól :)

Bujálkodj, ne dulakodj!
Élvezd ki, ne végezd ki!
Ágyban menj el, ne menetelj!
- + -
Egy pedagógiai vizsgálat eredménye is ezt erősíti: Udvarolj, ne harcolj!
Gyerekek meseértését vizsgálták egy 4 mondatos kis történettel:
„John szerelmes volt Marybe, de ő nem akart hozzámenni. Egyszer egy sárkány elrabolta Maryt. John lóra pattant és megölte a sárkányt. Mary hajlandó lett hozzámenni feleségül.”
Hároméves kislányt kérdeznek a történetről:
- Miért lett hajlandó Mary hozzámenni Johnhoz?
- John annyit beszélt neki, hogy menjen hozzá, hogy aztán érdekelni kezdte a dolog…
(Idézi: Umberto Eco, Hat séta a fikció erdejében, Európa kiadó)
Lám, miért kellene a férfinak sárkányokkal küzdeni, pozícióra törni, vagyont halmozni, munkával és harccal tönkretenni a Földet, amikor a szép beszéd célravezetőbb… :-)
(háború, tüntetés)
[Részletek...]
[1969-02-25] Jan Palach (szül. 1948. aug. 11.) élve elégette magát Prága főterén, a prágai tavasz vérbefojtása ellen tiltakozva. Három nap múlva halt meg.
1973-ra sírja az ellenzékiek zarándokhelyévé vált, ezért maradványait elhamvasztották, és a 30 km-re fekvő Vsetatyban temették el. 1990. október 26-án urnáját ismét Prágában helyezték el.
Közös az emlékhelye a Vencel téren Jan Zajic-al (szül. 1950. júl. 3.), aki 1969. febr. 25-én hasonlóan halt meg.
(tilt)
[Részletek...]
[1969-01-23] Bauer Sándor autószerelő-tanuló halála (szül. 1952. febr. 28.). Sokat foglalkozott a nemzet történelmével és irodalmával. Házukban pinceklubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, szamizdatot tervezett, guminyomdát szerzett. Miután Prágában Jan Pallach diák 1969. január 16-án elevenen elégette magát, hogy ezzel tiltakozzon hazája szovjet megszállása ellen, Bauer négy nappal később a Nemzeti Múzeum lépcsőjén benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta magát. Miközben lángolt, két nemzeti színű lobogót tartott kezében. "Szeretnék élni - írta búcsúlevelében -, de most a szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek".
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1969-01-16] Jan Palach (szül. 1948. aug. 11.) élve elégette magát Prága főterén, a prágai tavasz vérbefojtása ellen tiltakozva. Három nap múlva halt meg.
1973-ra sírja az ellenzékiek zarándokhelyévé vált, ezért maradványait elhamvasztották, és a 30 km-re fekvő Vsetatyban temették el. 1990. október 26-án urnáját ismét Prágában helyezték el.
Közös az emlékhelye a Vencel téren Jan Zajic-al (szül. 1950. júl. 3.), aki 1969. febr. 25-én hasonlóan halt meg.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1968-11-07] Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas filozófus, esszéista, író, újságíró, könyvtáros születése (+1968. nov. 7.). Műveinek meghatározó élménye a hiteles lét és a modern világ közti ellentmondás. A társadalom válságát vizsgálta, a lét értelmét a hagyományban ismerte fel. Korának egyik legszélesebb látókörű európai gondolkodójaként megalázó segédmunkákra kényszerült a kommunista rendszerben. Karnevál című, az 50-es évek elején befejezett, ám harmincegynéhány év múlva is csak cenzúrázva kiadott regényében talán egyetlen magyar íróként említi meg a kommunista időszakban végrehajtott, tömeges kivégzéseket. Felkészültségéhez méltó munkát a Kádár-rendszerben sem kapott. Fontosabb művei: A láthatatlan történet, Karnevál, Regényelméleti fragmentum, Forradalom a művészetben.
(halál)
[Részletek...]
[1968-10-05] Az észak-írországi Derryben a katolikus felvonulókra rátámadt a rendőrség, és szétverte a menetet. A brutális rendőrattakról készült képek bejárták a világsajtót, a nemzetközi felháborodás nyomán 1969 elejére a kedélyek lecsillapítására választásokat írtak ki.
[Részletek...]
[1968-08-20] Vértes László ősrégész, barlangkutató halála. 1963-ban Vértesszőlősön az ősi karsztforrások által évezredek alatt lerakott mésztufarétegekbe ágyazva közel félmillió éves előemberi települést tárt fel. 1965-ben itt találta meg a vértesszőlősi előember tarkócsontjának maradványait, valamint egy lábnyomos felületet.
(halál)
[Részletek...]
[1968-05-27] Megkezdődött a Contergan-per Németországban. A Chemie Grünenthal cég altatója feltehetően gyermekek ezreinél okozott fejlődési rendellenességet, akiknek anyja a terhesség alatt használta.
(Noha altató volt, a köztudatban nem annyira a vegyipar, gyógyszeripar iránti gyanakvást keltette föl, inkább - tévesen - a családtervezési vitákban használták ellenérzés keltésére.)
[Részletek...]
[1968-04-04] Martin Luther King amerikai baptista lelkész, a fekete polgárjogi mozgalom vezetőjének születése (+1968. ápr. 4.). 1955-ben lépett fel, az az autóbuszokon érvényben levő, a feketéket sújtó ülőhely-elkülönítés ellen buszbojkottot szervezett Montgomeryben, sikerrel. 1957-ben megalapította és elnökként vezette a Southern Christian Leadership Conference-t, a száz egyházi és polgári szervezetet tömörítő erőszakmentes ellenállási mozgalmat. IFOR tag volt, a vietnami háború ellen is küzdött. Béke Nobel-díjat kapott 1964-ben. Többszöri fenyegetés és merénylet-kísérlet után Memphisben lelőtték. Születésnapja nemzeti ünnep az USÁ-ban.
(háború, halál, megalapít, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1968-03-15] [idezet] Magyar forgatócsoport filmezett Közép-Ázsiában, a Balatonnál tízszer nagyobb Isszik-Kul tó partján. Kis József rendező naplójából két tanulságos részlet:
„Az üzbegisztáni Éhség-sztyeppet, a föld egyik legsivárabb, legnyomorúságosabb pusztaságát, amely nevét valóban joggal viselte, nemcsak felszántották és bevetették, hanem teljes egészében villamosították is. A távvezetékek sűrű hálója, a fehérlő gyapotmezők, a zöldellő legelők és kertek mindenütt bizonyították, hogy a sztyepp neve ma már - csak történelem. ...
S micsoda tájak! 5-7 ezer méteres hegyek, óriási homoksivatagok, csodálatos tavak, mint a Kaspi, az Aral, az Isszik-Kul vagy a kétezer-háromszáz méteres magasságban elterülő Iszkander-Kul. S olyan folyók, mint a rohanó vizű, s ugyanakkor szinte parttalanul széles Amu-Darja. A ritka természeti szépségek beláthatatlan sora.”
A naiv szocialista lelkesedés (amelynél csak a hazug kapitalista lelkesedés rosszabb) nem vette észre, hogy a nagy természetátalakítás, a pusztaság termővé tétele (amelyre a túlnépesedés miatt kényszerültek, de persze ezt sem fogták fel) több kárt csinál mint hasznot. A „rohanó vizű, s ugyanakkor szinte parttalanul széles Amu-Darja”, s hasonlóan a Szir-Darja folyók vizét szétöntözték a terjeszkedő gyapotföldekre, s a folyók már az Aral tó elérése előtt kiszáradtak.
Az 1966-ban még háromnegyed Magyarország méretű (66 ezer km2-es), 1090 km3 vizet tároló tóból 2000-re két darabban 24 ezer km2 és 175 km3 maradt, és háromszor sósabb lett. Fél magyarországnyi területen (a gyapotültetvényekre kiszórt rovarirtóktól) mérgezett sósivatag maradt, melynek porát a szél messze viszi és bizonyítottan genetikai károsodást okoz. Sok a torzszülött és óriási a gyermekhalandóság.
„A gyapot a mi aranyunk", így szólt a propagandadal. A nagy pénzt azonban ma is az uralkodók klikkje és a maffia fölözi le. A munkásembernek az egészségtelen munka marad és a szétrombolt gazdaság, kultúra és környezet.

[Részletek...]
[1967-08-07] prily Lajos költő, műfordító születése (+1967. aug. 7.). Korai verseiben az erdélyi táj szépségeit mutatta be, budapesti évei alatt elégikus költeményeiben szülőföldjére emlékezett vissza. 1944-ben visszavonult az irodalmi életből, a háborús megpróbáltatásokat fájdalmas költeményekben fejezte ki. 1945 után az "Ábel füstje" és a "Jelentés a völgyből" című versesköteteiben elsősorban a természetről és a benne élő ember tapasztalatairól írt.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1967-07-26] Füst Milán Kossuth-díjas (1948) költő, író, esztéta születése (+1967. júl. 26.). Önéletrajza: Ez mind én voltam egykor. Utolsó műve, a Szexuál-lélektani elmélkedések csak 1986-ban, megírása után húsz évvel jelenhetett meg.
(Bizonyára nem véletlen, hiszen e téren az emberréválás még javában folyik, az agyat elborítják az idejétmúlt gén-evolúció, a féltékenység, versengés, korlátlan szaporodás ösztönei. Hogy a társadalmak képesek-e felnőni a szexualitás terén, az a globális válság egyik kulcskérdése, hiszen a válság okai a túlnépesedés valamint a túlfogyasztás, mely utóbbi mögött a szerelem-örömök hiánya és a partnerekért való versengés igen jelentős tényezők.)
(halál)
[Részletek...]
[1967-07-23] Detroitban, az USA ötödik legnagyobb városában példátlan méretű néger zendülés kezdődött. Július 24-én a városban elrendelték a szükségállapotot. A több napig tartó faji zavargásoknak összesen 39 halálos áldozata volt.
[Részletek...]
[1967-07-21] Albert John Luthuli dél-afrikai politikus és író halála (szül. 1898. Rhodesia). Egy zulu törzs főnöke volt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt tagja, 1952-től elnöke. A párt betiltásakor, 1960-ban letartóztatták. Ugyanebben az évben Béke Nobel-díjat kapott.

(halál, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1967-03-18] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író születése (+1967. márc. 18.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(halál)
[Részletek...]
[1967-03-18] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író halála (szül. 1891. jan. 13.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(halál)
[Részletek...]
[1967-03-06] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, akadémikus születése (+1967. márc. 6.). 1905-ben kezdte népdalgyűjtő munkásságát és ismerkedett meg Bartók Bélával. Feltárta a magyar népdal ősi rétegeit, zeneszerzőként kialakította a magyar prozódia elméletét és gyakorlatát, ezzel megteremtve a jellegzetesen magyar deklamáció feltételeit. Tudományszervezéssel és ismeretterjesztéssel is foglalkozott. Az általa kifejlesztett ún. Kodály-módszer ma már világszerte ismert és követett példa a zenepedagógiában. Legismertebb művei: Háry János, Székelyfonó, Budavári Te Deum, Fölszállott a páva, Kállai kettős, Psalmus Hungaricus, Galántai táncok.
- + -

"Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
- + -
"Hétköznap európaiak vagyunk, hogy életünk vasárnapjain önmagunk lehessünk."
- + -
Magyar kórusok napja

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) és a Magyar Zenei Kamara védnökségével 1991 óta rendezik meg Kodály Zoltán születésnapján.
(halál)
[Részletek...]
[1967-03-06] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, zenepedagógus, akadémikus halála (szül. 1882. dec. 16.). A népzenekutatás mellett jelentős volt munkássága a néprajz, zenetörténet, zeneesztétika, zenekritika, irodalomtörténet, a nyelvészet és nyelvművelés területén.
- + -
"Sej! verd meg Isten, aki eztet csinálta!

De még jobban, aki ezt kitalálta!
Elviszik a, elviszik a szeretőmet messzire,
Sej! Ferenc császár sajtalan kenyerére."
(Örzse éneke sorozáskor. Kodály Zoltán: Háry János)
(halál)
[Részletek...]
[1967-02-18] Robert Oppenheimer amerikai fizikus születése (+1967. febr. 18.). A II. világháború idején vezető szerepet vállalt az atombomba kifejlesztésében, de Hirosima tragédiája után szembefordult a hidegháborús politikával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen. 1954-ben megfosztották állásától, ezután már csak elméleti kutatásokkal foglalkozhatott.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1966-12-15] Walter Elias) Walt Disney 26-szoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer születése (+1966. dec. 15.). Sok természetfilmet készített. Az ő rajzfilmjei még szépek, természetközeliek voltak.
A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere. Népszerűségét a rajzfilmjeiben szereplő állat- és gyermekfigurák sajátos bájának köszönheti. Az elsők között vezette be a hangosfilmet (1928), a színes filmet (1932), és a teljes estét betöltő rajzfilmet (1937). Nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland. Az Oscar-díj történetében Walt Disney viszi a pálmát: 64 jelölésből 26 alkalommal kapta meg az aranyszobrocskát.
(halál)
[Részletek...]
[1966-12-15] Walt Disney harmincszoros Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer halála (szül. 1901. dec. 5.). A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. Az ő nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland létrehozása is.

„Több kincs van a könyvekben, mint a kalózok minden zsákmánya a Kincses Szigeten és az bennük a legjobb, hogy e gazdagságot életed minden napján élvezheted.” (Wald Disney)
(halál)
[Részletek...]
[1966-10-08] Veszélyes és illegális kábítószerré nyilvánította az amerikai kormány az LSD-t.
(Az alkohol sokkal több kárt okoz, de a nagy amerikai szesztilalom nem járt sikerrel – mint ahogy Gorbacsov vodka-tiltása sem -, csak a feketegazdaságba vitte át a szesz iránti hatalmas fizetőképes keresletet. A dohányzás radikális visszaszorulása Amerikában viszont azt mutatja, hogy lehetségesek jó megoldások.)
(tilt)
[Részletek...]
[1966-07-03] Komáromy Pál operaénekes születése (+1966. júl. 3.). 1945 után a budapesti Operaház igazgatója. Neki köszönhető az Operaház háború utáni korai megnyitása. Még dörögtek Magyarországon a fegyverek, amikor a budapesti Operaház közönsége március 15-én Kodály Psalmus Hungaricusában és Erkel Bánk bánjának zenéjében gyönyörködhetett. 1959-től az Operaház örökös tagja volt.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1966-06-29] Járdányi Pál Kossuth-díjas zeneszerző és népzenekutató halála (szül. 1920. jan. 30.). Ő dolgozta ki a magyar népzene típusrendjét, és ő szerkesztette a Magyar Népzene Tára első és negyedik kötetét.

(halál)
[Részletek...]
[1966-06-07] Hans-Jean Arp halála (szül. 1887. szept. 16. Strasbourg). Német és francia nyelven alkotó költő, festő, szobrász. A nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere. 1916-ban Zürichben részt vett a dadaista mozgalom alapításában, majd 1925-től a szürrealistákhoz csatlakozott. Az I. világháború, a kor értelmetlensége jelenik meg szélsőségesen nyelvbontó költészetében.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1966-05-26] Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus halála (szül. 1897. szept. 20.). 1923 és 1926 között az Egyesült Államokban élt. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás). Kolozsvárott az Újság és az Ellenzék munkatársa volt, 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1933-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). Budapest ostromát Bajor Gizi házában vészelte át. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő volt, 1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből, később újra megjelenhettek cikkei, elbeszélései. Legnagyobb írói sikerét az Ábel-trilógiával aratta.

Írásaiban főként a székely falvak világát, az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Ismert színpadi műve az Énekes madár.
- + -
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." (Ábel)
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1966-05-26] Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus születése (+1966. máj. 26.). 1923 és 1926 között az Egyesült Államokban élt, írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás). Hazatérése után Kolozsvárott az Újság és az Ellenzék munkatársa volt, előadókörutakat szervezett. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1933-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). Budapest ostromát Bajor Gizi házában vészelte át. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő volt, 1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből. Legnagyobb írói sikerét az Ábel-trilógiával aratta. Írásaiban főként a székely falvak világát, az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Színpadi művei közül kiemelkedik az Énekes madár.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1966-01-12] Lajtai Lajos zeneszerző halála (szül. 1899. ápr. 13.). Operettjei Az asszonyok bolondja (1923), a Mesék az írógépről, A régi nyár, amelyből a Hol van az a nyár kezdetű dalt ma is éneklik (más dalai is máig népszerűek: Hétre ma várom ..., Legyen a Horváth kertben Budán ..., Jöjjön ki Óbudára ...). 1935-től Nyugat-Európában, 1938-tól Svédországban élt.
(halál)
[Részletek...]
[1965-12-08] Befejeződött az 1962. október 11-én kezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
- + -
Ezévben indult a zsinati szellemet magyar nyelven azóta is sugárzó, nyugaton szerkesztett, negyedéves Mérleg folyóirat.
"Mintha mi, magyarok még ma sem vennénk körül kellő tisztelettel azokat, akik az ősibb, magára a szelíd Jézusra visszamenő hagyomány követése miatt a pártállam idején üldözést szenvedtek. S ha akkor nyíltan nem állhattunk melléjük, akkor legalább ma, a szabadság korszakában pótoljuk mulasztásunkat" - írja a katonaság-megtagadókról a Mérleg 90/4. számának főszerkesztői bevezetője.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1965-11-12] A Szovjetunióban felbocsátották a Vénuszt kutató Venyera-2 űrállomást, amely 1966. február 27-én - feladatát teljesítve - 24 ezer kilométer távolságban elhaladt a bolygó mellett és adatokat közölt róla.
[Részletek...]
[1965-02-07] Az USA megkezdte a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Nyolc évvel később vesztesen vonult el.
- + -
Addigra viszont vegyi fegyvereivel úgy kiirtotta Vietnam mocsárerdeinek 36 %-át, más erdőinek 10 %-át, hogy a regenerálódásra egy évszázad sem elég! A kiszórt 76 millió liter Agent Orange és hasonló növényirtó dioxin tartalmától maguk az azt szétszóró amerikai katonák is, negyedmillió veterán családja szenvedett el károsodást. 1984-ben hosszú per után hét vegyi gyártól 180 millió dolláros kártérítést kaptak – ennek közel felét a főbűnös Monsanto Co. fizette. A több mint egymillió vietnami kárpótlása, akik maradandó egészségkárosodást szenvedtek, szóba sem kerülhet Amerikában. Vietnamban ma is négyszer annyi a rákos beteg, mint a környező vidékeken, és sokkal több a fogyatékosan születő gyermek.
[Részletek...]
[1964-10-16] [sms] A Takla-Makán sivatagban, a Lop Nor sóstónál robbantotta fel Kína az elso atombombáját.
[Részletek...]
[1964-10-16] A Takla-Makán sivatag keleti csücskében, az azóta hírhedté vált Lop Nor sóstó körzetében robbantotta fel Kína az első atombombáját és ezzel az ötödik nukleáris hatalom lett a világon.
[Részletek...]
[1964-09-15] [idezet] A Magyar Népköztársaság és a Vatikán közti részleges megállapodás.
Máig sem lehet megismerni a tartalmát. 1989-ben 2500 aláírással kérte az Egyházfórum Közéleti Bizottsága a nyilvánosságra hozását, és Németh Miklós miniszterelnök válaszlevele szerint a magyar kormány "ez idő szerint nem látná akadályát", de Casaroli vatikáni államtitkártól nem érkezett válasz, és később 75 évre titkosították a megállapodást.
(aláírás)
[Részletek...]
[1964-08-28] A háború során sokfelé betiltott, üldözött békecsoportok Svájcban megalakították a Békeszervezetek nemzetközi tanácsát (International Liaison Committee of Organisations for Peace, ILCOP). Elsősorban békekutatásban, közvetítésben, kormányközi tárgyalásokban és az ENSZ-ben volt aktív. Az IPB jogutódja volt, 1964. aug. 28-tól neve ismét IPB lett.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1964-08-12] Ian Lancaster Fleming angol író születése (+1964. aug. 12.). A kémelhárításnál szerzett tapasztalataiból merítette az ötleteket híres Bond-kémregényeihez. Az első 1953-ban jelent meg, további 11-et írt, s szinte valamennyit megfilmesítették.
A 007-es ügynök nevét barátjától, James Bond amerikai ornitológustól (1900. jan. 4. – 1989. febr. 14.) kölcsönözte. Fleming cserébe felajánlotta nevét Bond számára, mondván: ha az felfedezne egy ronda madárfajt, akkor nevezze el nyugodtan flemingnek. De Bond hosszú élete, dél-amerikai és karibi madármegfigyelő expedíciói során egy madarat sem talált rondának...
(halál)
[Részletek...]
[1964-02-29] Austerweil Géza vegyészmérnök halála (szül. 1882. jún. 12.). Fő kutatási területe az ioncserélő anyagok és ezek tulajdonságainak kutatása volt, majd a második világháború után Joliot-Curie munkatársaként az uránizotópok szétválasztásával foglalkozott.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1963-11-30] [sms] Megnyílik az Astoria, az 1. bp-i gyalogos aluljáró. Az utcán az autók, a föld alatt az emberek.
[Részletek...]
[1963-10-11] Edith Piaf (Edith Giovanna Gassion) francia sanzonénekesnő halála (szül. 1915. dec. 19.). Utcai énekesnő volt, amíg Louis Leplée, a Cabaret igazgatója fel nem fedezte. Tőle kapta a Piaf nevet is,ami a francia argóban kis verebet jelent. Több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon. Dalaival, erőteljes, nagy kifejezőerejű hangjával, magával ragadó előadásmódjával érdemelte ki a „sanzon tragikája” címet. Dalai nagy részét maga komponálta, s a szöveget is ő írta. Leghíresebb dalai: Nem bánok semmit sem, Mylord, Padam...Padam... Több filmben szerepelt. Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült. Negyvennyolc évesen halt meg, alkohol- és kábítószer-túladagolás miatt.
(halál)
[Részletek...]
[1963-10-09] Az észak-olaszországi Monte Tocón egy hegyomlás következtében átszakadt a vaionti mesterséges tó gátja. A Piave-völgyre lezúduló víztömeg négy falut sodort el, a katasztrófa 2200 áldozatot követelt.
(katasztrófa)
[Részletek...]
[1963-10-06] Zimmermann Ágoston Kossuth-díjas biológus születése (+1963. okt. 6.). Értékes kutatásokat végzett a gerincesek, főleg a madarak és emlősök összehasonlító anatómiájában, élet- és fejlődéstanában. Ő szerkesztette az Állatorvosi Lapokat.
(halál)
[Részletek...]
[1963-09-28] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(halál)
[Részletek...]
[1963-09-23] Giovannini Rudolf gyógyszerész halála (szül. 1891. márc. 22.). 1919-től a magyarországi gyógynövények kiváló kutatója, termesztője, gyűjtője és kereskedője volt. Külföldi megismertetésüket is szorgalmazta cikkeivel, könyveivel. Részt vett a gyógynövények szabványosításában, főmunkatársa, majd főszerkesztője volt a "Herba" című folyóiratnak.
(halál)
[Részletek...]
[1963-08-05] A légköri kísérleti atombomba-robbantásokat leállító részleges atomcsend-egyezmény aláírása Moszkvában (Szovjetúnió, Nagy-Britannia, USA).


(Példátlan sietséggel hozták össze a Starfish (tengeri csillag) kódjelű másfél megatonnás, 400 km magasságban felrobbantott kísérleti atombomba rendkívüli mellékhatásai miatt: óriási területen fél napra lehetetlenné vált a rádiózás, a robbantástól több mint ezer km-re fekvő Hawaii szigetein összeomlott a közvilágítás, megbénultak az elektronikus berendezések.)
(aláírás, egyezmény)
[Részletek...]
[1963-05-13] Jugoszláviában új szövetségi alkotmányt fogadtak el, amelynek része volt a Vajdaság Autonóm Tartomány statútuma is. A dokumentum egyenrangú és tartós tényezőnek tekintette a nemzetiségeket, és speciális kisebbségi jogokat is megfogalmazott (amelyek azonban gyakran csak a deklaráció szintjén maradtak).
[Részletek...]
[1963-04-25] Szántó Judit szavalóművész halála (szül. 1903. jan. 6.). 1928-tól hat évig volt József Attila élettársa. A költő halála után ő volt az, aki minden róla szóló dokumentumot, értéket igyekezett összegyűjteni és megmenteni az utókor számára. 1948-ban létrehozta a József Attila Múzeumot, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként lett József Attila örökségének gondozója.
(halál)
[Részletek...]
[1962-11-07] Anna Eleanor Roosevelt ENSZ diplomata halála (szül. 1884. okt. 11.). Franklin Delano Roosevelt elnök felesége. Férje halála (1945. április - így megmenekült attól, hogy az atombomba ledobásának bűne az ő kezéhez tapadjon) után 1946-51 között az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökeként jelentős szerepet játszott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (1948) kidolgozásában és elfogadtatásában.
(halál)
[Részletek...]
[1962-10-23] 124 embert tartóztattak le az atomháború szélén tántorgó USA és Szovjetunió londoni követségei előtt tiltakozók közül.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1962-10-22] [idezet] Kirobbant a karibi válság: John F. Kennedy amerikai elnök bejelentette a Kuba elleni részleges tengeri blokádot, amiért Hruscsov szovjet párt és állami vezető közepes hatótávolságú rakétákat és kilövőállomásokat telepített Kubába.
Október 25-én a pápa is békefelhívással fordult a három nemzethez. A válság október 27-én tetőzött: a "fekete szombatnak" minősített napon csaknem húsz órán keresztül ülésezett a washingtoni Fehér Ház "válságstábja". A világ alighanem ezen a napon került legközelebb az atomháborúhoz.
Kemény alkudozások után a válság tárgyalások útján oldódott meg: a Szovjetunió fegyvereket vont ki Kubából, az amerikai blokád pedig november 20-án megszűnt.
(háború)
[Részletek...]
[1962-10-13] Felavatták a Barátság I. nemzetközi kőolajvezeték 150 kilométer hosszú magyar szakaszát, amely Szőny-Százhalombatta-Kápolnásnyék között szállította a határtól a Szovjetunióból Csehszlovákián át érkező olajat.
(felavat)
[Részletek...]
[1962-04-10] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas magyar születésű amerikai filmrendező halála (szül. 1888. dec. 24.). Magyarországon összesen 38 produkciót forgatott. 1927-től élt Hollywoodban, a szórakoztató közönségfilm minden műfajában jelentékenyet alkotott. Művei: Casablanca, Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(halál)
[Részletek...]
[1961-10-22] Torinoban aláírták az Európai Szociális Chartát, amely 45 jogot biztosít, a munkához való jogtól kezdve a férfiakat és nőket megillető egyenlő elbánáshoz való jogon át a szociális juttatásokhoz, az egészségvédelemhez való jogig. 1991-ben Torinóban kiegészítő jegyzőkönyvet írtak alá a charta követelményeinek betartására vonatkozó ellenőrzésről. Magyarország 1991. december 13-án csatlakozott az Európai Szociális Chartához.
[Részletek...]
[1961-09-17] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(halál)
[Részletek...]
[1961-07-01] Lady Di (Diana Francis Spencer) walesi hercegnő halála (szül. 1961. júl. 1.). Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Károly herceggel 1981. július 29-én a londoni Szent Pál Székesegyházban esküdtek meg. Magánéletének kisiklása ellenére Lady Di az egész világon nagy népszerűségnek örvendett. A válást 15 évi házasság után, 1996. augusztus 28-án mondták ki. A szenzációkra éhes sajtó fáradhatatlanul követte mozgását és főként utazásait új barátjával, Dodi al-Fajeddel, aki a hercegnő mellett szintén azonnal életét vesztette a paparazzikkal folytatott tragikus végű autós versenyfutásban.
(Az aknabetiltás kampány egyik fontos támogatója volt.)
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1961-06-04] Atombaleset a tenger alatt. Egy hadgyakorlat során elrepedt a Szovjetunió legelső, nukleáris fegyverekkel felszerelt, atommeghajtású tengeralattjárója, a K-19 hűtőcsöve. A hajón három nukleáris robbanófej volt, s a reaktor elszabadulása is óriási veszélyekkel járt. A hűtőrendszert az öngyilkos feladatra vállalkozók megjavították. Egy-egy ember csak 2-3 percig volt munkaképes a reaktorburkon belül, utána már haldoklott, gyors egymásutánban váltották egymást, így a 139 tagú legénységből 22 halt meg órákon belül óriási szenvedések közepette az elszenvedett sugárzástól. A reaktort sikerült lehűteni, a K-19-est egy dízelmeghajtású tengeralattjáró a Kola-félszigeten lévő támaszpontra vontatta.
[Részletek...]
[1961-04-17] [idezet] A Disznó-öböli incidens: azaz az USA szervezte kubai emigráns csoport inváziója Kuba ellen. A fegyvereseket megsemmisítették vagy foglyul ejtették. A Kennedy-adminisztráció első külpolitikai lépése egyértelmű baklövésnek bizonyult. Fidel Castro és a szovjetek diadalittasan jelentették be az "amerikai imperialisták" újabb kudarcát. Az akciót Kennedy az Eisenhower-kormányzattól örökölte. Kennedyt a CIA igazgatója győzte meg, hogy a partraszállás sikeres lehet, és a titkosszolgálat becslése szerint a kubaiak egyharmada azonnal a Castro-ellenes erők oldalára állna. Alapvető hibákat is elkövettek, például nem vették figyelembe a Nicaragua és Kuba közötti időeltolódást, így az akciót fedező harci gépek egyórás késéssel érkeztek a helyszínre.
[Részletek...]
[1961-04-12] [idezet] Felbocsátották a Szovjetunióban a világ első, embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Alekszejevics Gagarin őrnaggyal. A Vosztok-1 181 327 kilométer sugarú, nyújtott ellipszis alakú Föld körüli pályán 108 perc alatt megkerülte a Földet, majd sikeresen visszatért.
- + -
Az űrhajózás napja
- + -
"...az észlelhető világegyetem azelőtt soha nem sejtett méretekre tágult. Az új megismerésében új törvényszerűségek, a meglepetések olyan halmaza tárult fel, hogy mellettük eltörpül és lemarad minden fantáziaregény." (Bay Zoltán fizikus)
(törvény)
[Részletek...]
[1961-03-15] [idezet] A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele (700. sz.):
"A Püspöki Kar tudomást szerzett arról, hogy katolikus papok és szerzetesek ellen államellenes szervezkedésben való részvétel miatt eljárás indult. ... Minden egyházi személyt, aki államellenes szervezkedésben részt vesz, vagy ilyen tevékenységet támogat, mint a magyar nép ellen vétőt, elítél. Akik a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző államellenes szervezkedést kezdeményeztek, bűnös tevékenységükkel a katolikus egyház kárára is cselekszenek. Sajnálatos, hogy az érintett személyek többsége az államhatalom részéről több alkalommal tapasztalt türelem és amnesztiák ellenére újból okot adott arra, hogy ítélet alá kerüljön. ...
Az MKPK úgy magát, mint a hazáját becsületesen szolgáló, törvényeit tiszteletben tartó katolikus papságot elhatárolni kívánja az ilyen felelőtlen egyházi személyek cselekményeitől és bízik abban, hogy a jövőben ki-ki a maga területén elő fogja mozdítani a Magyar Állam és a Katolikus egyház között kialakult jó viszonyt."
(törvény)
[Részletek...]
[1960-10-01] Parlamenti választásokat követően kikiáltották Ciprus függetlenségét.
A Földközi-tengeri szigetország a XVI. századtól török, a XIX. század végétől brit uralom alatt állt.


A Ciprusi Köztársaság nemzeti ünnepe.
[Részletek...]
[1960-02-05] Genfben felavatták a világ legnagyobb részecskegyorsítóját, amelyet az Európai Magkutató Szervezet 13 tagországa épített fel.
(felavat)
[Részletek...]
[1960-01-04] Albert Camus Nobel-díjas (1957) francia író, esszéista születése (+1960. jan. 4.). "...mélyreható komolysággal világítja meg az emberi lelkiismeret problémáit korunkban."

(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1960-01-04] Albert Camus francia író halála (szül. 1913. nov. 7.). Legfőbb műve a Közöny, legolvasottabb regénye A pestis. Az irodalmi Nobel-díjat 1957-ben kapta "jelentős irodalmi tevékenységéért, amely mélyreható komolysággal világítja meg az emberi lelkiismeret problémáit korunkban".
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1959-04-09] A Fejér Megyei Hírlap 3.oldalán tudósítás jelent meg arról, hogy Leonyid Kuprijanovics moszkvai mérnök vezeték nélküli, fél kg-os hordozható felefont készített. „Elképzelhető, hogy nemsokára már az autóbuszon ’cseng’ a kabátzsebben hordott telefonunk.”
[Részletek...]
[1959-03-25] Budapesten az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében üzembe helyezték a 2 MW teljesítményű (kísérleti) atomreaktort.
[Részletek...]
[1959-03-21] Mansfeld Péter ipari tanuló kivégzése (szül. 1941. márc. 10.). 15 évesen 1956 októberében a Széna téri felkelőknek fegyvert, élelmiszert szállított, összekötőként híreket vitt, a harcokban nem vett részt. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1958 februárjában barátaival ellenálló csoportot akart szervezni, február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, elvették fegyverét, majd szabadon engedték. Február 19-én letartóztatták és "szervezkedésben való részvétel" címén, november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Vártak egy évet, míg betölti a 18. életévét, és másodfokon, 1959. március 19-én eredeti ítéletét halálbüntetésre súlyosbították és 21-én kivégezték.
(Emlékművét - Menasági Péter szobrászművész alkotása - a II. ker.Veronika (Világifjúság) parkban 2004. október 23-án avatták fel. Felirata: Életed és halálod emberségednek és a kor embertelenségének példája.)
(halál)
[Részletek...]
[1959-01-03] Alaszka lett az USA 49. állama. 1867-ig orosz terület volt, akkor az USA 7,2 millió dollárért megvette a cári Oroszországtól. 1912-1959 között jogilag territórium volt. A több mint másfél millió négyzetkilométernyi, de csak 530 ezer lakosú területen aranyat, 1968-ban pedig olajat is találtak.
[Részletek...]
[1958-11-22] Sándor Emma zeneszerző, műfordító születése (+1958. nov. 22.). 1910-től Kodály Zoltán felesége, élete végéig segítőtársa volt.
(halál)
[Részletek...]
[1958-08-10] Hivatalosan átadták a volgai Lenin Vízierőművet, a világ akkori legnagyobb erőművét. 1950-től épült, 1955 végétől már áramot adott, 1957. október 15-től teljes kapacitással dolgozott.
[Részletek...]
[1958-06-22] Martonvásáron az egykori Brunszvik-kastély földszintjén Beethoven múzeumot avattak. Itt helyezték el Ivan Mestrovic horvát szobrászművész Beethoven-szobrát is. A parkban 1960-ban felavatták a Beethoven-hangversenykertet.
1800-1806 között a Brunszvik család vendégeként több alkalommal hosszabb időn át Martonvásáron tartózkodott Ludwig von Beethoven, akinek számos alkotása fűződött a martonvásári kastélyhoz és parkhoz.
(felavat)
[Részletek...]
[1958-06-16] Kivégezték Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót a Budapesti Országos Börtönben.
A törvénysértő per két további vádlottja közül Losonczy Géza a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt, míg Szilágyi József ügyét elkülönítve tárgyalták, majd 1958. április 24-én kivégezték.
1989. június 16-án méltó körülmények között újratemették őket, majd a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án felmentette őket a hamis vádak alól.

(törvény)
[Részletek...]
[1958-06-16] Gimes Miklós újságíró születése (+1958. jún. 16.). Nagy Imre reformjainak híve volt, 1955 májusában egy párttaggyűlésen követelte a koholt perek felülvizsgálatát. Ezért kizárták a pártból és állásából is elbocsátották. A forradalom alatt napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, november 4. után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt. 1956. december 5-én a szovjetek letartóztatták. 1958. június 15-én a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, egy nappal később több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1958-02-21] Gerald Holtom angol grafikus megalkotta a békejelet az angol CND (nukleáris leszerelés) mozgalom számára. A jelet Húsvétkor használták először nyilvánosan, a tiltakozó menetben Londonból Aldermastonba (az angol nukleáris fegyverek gyártó központjába). A jel az N és D betűk tengerészek által használt szemafor-ábécé zászlójeleinek kombinációja.
(tilt)
[Részletek...]
[1958-02-19] Candido Mariano da Silva Rondon brazil felfedező, néprajzkutató halála (szül. 1865). A hadsereg őrnagyaként ő vezette 1907-ben a Cuiabá-Porto Velho távíróvonal kiépítését. 1910-ben megalapította az Indiánvédő Szolgálatot (SPI), amelyet Amerika leghumánusabb ilyenfajta szervezetévé fejlesztett. 1913-ban a Theodore Roosevelt volt amerikai elnökkel szervezett expedíción fedezték fel a rejtélyes Rio Duvidát. A New York-i Földrajzi Társaság kiadványa Rondon nevét Amundsen mellett említette, s a trópusi őserdők legnagyobb kutatójának tartotta. Többször jelölték Nobel-békedíjra, hazája is megbecsülte, 1955-ben megkapta a marsall címet, 1956-ban pedig Guaporé szövetségi területet Rondoniának nevezték el.
(Az indiánoknak is, a természetnek is jobb lett volna, ha nem fedezik fel őket. Hosszútávon egész civilizációnkat is ez szolgálta volna jobban.)
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1958-01-15] Földes Gábor színházi főrendező halála (szül. 1923. máj. 31.). A világháború után sokat tett a vidéki színjátszás, elsősorban a győri Kisfaludy Színház színvonalának emeléséért, amelynek főrendezője lett. 1956-ban Petőfi Kör mintájára létrehozta a győri Petőfi Kört, melynek ő lett az elnöke. November 4-e után cikkeket írt a Hazánk című lapba. Színházi és egyéb kulturális rendezvényeken próbálta meg ébren tartani 1956 szellemét. Sikerült kiharcolnia, hogy a színház első premierje a Bánk bán című tragédia legyen. 1957 májusában letartóztatták, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1958-01-04] Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író halála (szül. 1881. okt. 10.). Hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legértékesebb területeit. Gyűjtött és vadászott a Kilimandzsáró környékének őserdeiben, a Viktória-Nyanza partvidékén, Ugandában. Az első világháború kitörésekor internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. Ezután még kétszer tért vissza Ugandába. Több mint 60 ezer példányból álló anyagot hozott haza útjairól a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel negyvenet róla neveztek el. Szerkesztője volt a Nimród című vadászújságnak. Élményeiből több irodalmi értékű könyvet írt, melyek máig népszerűek.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1957-11-24] Elindult Vivian Ernest Fuchs brit sarkkutató Antarktisz-expedíciója, amely 1958. március 2-án, 3440 km megtétele után érte el a Scott-bázist. Ekkor sikerült első alkalommal átszelni az Antarktiszt.
[Részletek...]
[1957-11-13] [idezet] téletet hirdettek az október 25-én kezdődött "nagy íróperben". A Kádár-kormány egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós perében "a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérlete miatt" Déry Tibor 9 év, Háy Gyula 6 év, Tardos Tibor másfél év, Zelk Zoltán 3 év börtönt kapott.
[Részletek...]
[1957-11-03] Az október 4-én fellőtt első műhold után egy hónappal a szovjetek már élőlényt juttattak az űrbe. A Szputnyik-2 fedélzetén utazott Lajka kutya.
[Részletek...]
[1957-10-25] [idezet] Megkezdődött a Kádár-kormány egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós pere, a "nagy íróper". A tanácsvezető ugyanaz a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-per vérbírójaként vált ismertté. Az elsőrendű vádlott Déry Tibor mellett Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán találtatott bűnösnek "a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében". Déry 9, Háy 6, Zelk 3 évet, Tardos 18 hónapot kapott. A fővádlottakat 1960-ban szabadon bocsátották.
[Részletek...]
[1957-10-07] Atomerőmű-baleset történt Nagy-Britanniában. A cumberlandi Windscale (ma Sellafield) plutóniumtermelő reaktorban tűz ütött ki, és mintegy 500 négyzetkilométer kiterjedésű radioaktív felhő keletkezett. A balesetet akkor eltussolták, de később kiderült, hogy 13-an meghaltak és további 260 embert ért sugárszennyezés. A radioaktív felhőt az NSZK-ban és Norvégiában is észlelték.
[Részletek...]
[1957-10-03] Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító születése (+1957. okt. 3.).
(halál)
[Részletek...]
[1957-10-03] Szabó Lőrinc Kossuth-díjas (1957) költő, műfordító halála (szül. 1900. márc. 31.).
A Huszonhatodik év (1950-1951) szonettciklusa negyedszázados szerelmi kapcsolat rekviemje.

Főként angolból és franciából fordított (Shakespeare, Baudelaire, Verlaine, Moliere), de fordított oroszból (Puskin) és németből (Goethe) is. Műfordításainak nagy részét Örök barátaink című kötetében tette közzé.
(halál)
[Részletek...]
[1957-09-10] [idezet] Az ENSZ Közgyűlése megvitatta a "magyar kérdést", és 14-én elfogadta az öttagú vizsgálóbizottság jelentését. Ez az 1956. októberi eseményeket népforradalomnak nevezte, és törvénytelennek nyilvánította a szovjet intervenciót. Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, s a Közgyűlés évente felvette napirendjére a "magyar kérdést". 1962 őszén a készülő általános magyar politikai amnesztia hírére levették a napirendről a magyar kérdést, a magyar ENSZ-delegáció visszakapta jogait.
(törvény)
[Részletek...]
[1957-08-21] A szovjet R-7 rakéta kísérleti útján 8000 km-t tett meg, ezzel az USA közvetlenül elérhetővé vált a szovjet atomfegyverek számára.
Elkezdődött fegyverkezési verseny új szakasza, a ballisztikus rakétákkal a Föld bármely pontja elérhetővé vált igen rövid idő alatt, bármilyen természeti, éghajlati és időjárási viszonyok között tetszés szerinti katonai és gazdasági objektum, igazgatási és vezetési pont megbízhatóan megsemmisíthetővé vált a rakéták több ezer vagy több millió tonna hagyományos robbanóanyag pusztító erejét megtestesítő nukleáris és termonukleáris robbanótölteteivel.

Az új évezred elején az időközben létrejött rakétakorlátozási és csökkentési megállapodások ellenére óriási rakétaarzenál áll rendelkezésre atomfegyverek céba juttatására. A szuperhatalmi atom- és rakétaelrettentési monopólium szétzilálálódása, az interkontinentális ballisztikus rakétákat hadrendbe állító újabb és újabb államok megjelenése egyre nagyobb veszélyeket teremt.

[Részletek...]
[1957-07-02] [idezet] Először jelentkezett a képernyőn "A Televízió Képes Híradója".
(A hírszolgálatokra leselkedő óriási veszély, hogy áldozatai a piacnak:

- a médiatulajdonosok, gazdagok és hatalmasok szemével láttatják a világot,

- mint minden termékgyártó, a lehető legolcsóbban termelnek eladható bóvlit,
- észre sem veszik hogy agymosóport termelnek, mert maguk is agymosottak,
- éveken át mindennap képesek ugyanazzal a gipszkásával eltömni az emberek agyát, mintha a világon csak egy-két helyen történne valami …)
[Részletek...]
[1957-07-01] Nemzetközi Geofizikai Év kezdődött. Az emberiség addigi legnagyobb szabású közös tudományos vállalkozása keretében 1958. végéig világszerte kétezer különféle észlelőállomás létesült és a felbocsátott meteorológiai kutatórakéták száma meghaladta a tízezret.
[Részletek...]
[1957-03-29] Az Elnöki Tanács rendeletben szabályozta az 1956. októberi forradalom és szabadságharc leverése után külföldre távozottak (egy 1957. áprilisi összegzés szerint 193 885 fő) hazatérését. A regisztrált távozók közül május végéig 11 447 fő (5,9 százalék) hazajött.
[Részletek...]
[1957-03-07] Megtartották Magyarországon az első lottóhúzást.
[Részletek...]
[1957-02-08] Neumann János matematikus, egyetemi tanár halála (szül. 1903. dec. 28.). Az elektronikus számítógép ‘atyja’, annak alapvető tételei – a kettes számrendszer alkalmazása, a memória kérdése, a programtárolás, az utasításrendszer – tőle származnak, de a halmazelmélet egzakt megalapozása is a nevéhez fűződött.

(halál)
[Részletek...]
[1957-02-08] Neumann János matematikus születése (+1957. febr. 8.). A XX. század egyik meghatározó alakja, a programozható elektronikus számítógép atyja.
(halál)
[Részletek...]
[1957-01-09] [idezet] Az 1956-os forradalom leverése után az ENSZ Közgyűlésében megkezdődött a "magyar kérdés" vitája. A világszervezet által kiküldött vizsgálóbizottságot a Kádár-kormány nem engedte be az országba. A Közgyűlés 1957. szeptember 10-én rendkívüli ülésszakot tartott, amelyen az 1956 októberi eseményeket népforradalomnak nevezték és törvénytelennek nyilvánították a szovjet intervenciót. Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, a Közgyűlés 1962-ig évente felvette napirendjére a "magyar kérdést".
(törvény)
[Részletek...]
[1956-12-21] Egy fekete nő, Rosa Louise McCauley Parks (szül. 1913. febr. 4., +2005. okt. 24.) nem volt hajlandó átadni a helyét a buszon egy fehér férfinak, Montgomery-ben (Alabama, USA), ezért letartóztatták.
Martin Luther King Jr. erre meghirdette a tömegközlekedés bojkottját, amely 1956. dec. 21-én ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a bőrszín szerinti elkülönítés a buszokon alkotmányellenes.
1957-ben McCauley elköltözött Michigan-be az üldözések miatt. 1996-ben megkapta a Szabadság elnöki medált, 1999-ben pedig a Kongresszus arany medálját.
[Részletek...]
[1956-12-08] A salgótarjáni sortűz. Négyezer fős tömeg követelte több letartóztatott személy szabadon bocsátását. A rendőr-főkapitányság és a megyei tanács épülete előtt felsorakozott szovjet katonák, valamint a velük együttműködő karhatalmisták tüzet nyitottak a békésen tüntető polgárokra. A lövöldözésben 46 vagy 47 személy halt meg, 86-89-en pedig megsebesültek. A gyilkosok felkutatását csak a rendszerváltozás után kezdhették meg, büntetőperükben 1997 januárjában a Legfelsőbb Bíróság három vádlottat jogerősen több évi fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt.
[Részletek...]
[1956-12-03] Százötven diákot zártak ki a Lomonoszov Egyetemről, mert bírálni merészelték a magyarországi események hivatalos szovjet verzióját, ill. részt vettek az 1956. november 30.-i és december 1.-i diáktüntetésben. Formailag a diákok kizárását huliganizmusukkal indokolták.
Leningrádban is volt egy hasonló diákmegmozdulás, egy külön lapban, a Rózsaszín Bimbóban is kifejtették véleményüket. A diákok a Szovjetúnió több főiskoláján, így Kijev, Harkov, Szverdlovszk, Novoszibirszk valamint a közép-ázsiai köztársaságok egyetemein is mozgolódtak.
A Szovjetunióban lesújtottak a katonákra, akik Magyarországon a forradalom idején a magyar felkeléssel rokonszenveztek, vagy nem voltak hajlandók lőni, és a civilekre, diákokra, akik a magyar forradalmárok iránti együttérzésüket nem rejtették véka alá. A mordvin Autonóm Köztársaság területén Moszkvától mintegy 300 kilométerre keletre, a Dubrovlak helység melletti 3857-es számú lágert “magyar tábor”-nak nevezték, mivel kb. tizenötezer foglya mind a magyar eseményekkel kapcsolatosan került a büntetőtelepre, a KGB vallatója mindannyiunknak feltette a kérdést: Budapesten a barikád melyik oldalán állt volna?
Zsenja Milin kezdetleges elemi oktatásban részesült egy istenhátamögötti tanyán, aztán a hadseregben kitanították tankágyú-kezelőnek. Ezredét 1956 novemberében Budapestre irányították. A tankparancsnok egy célpontra mutat és tüzet vezényel. “Hadnagy elvtárs, itt valami tévedés van, ezek az emberek egy üzlet előtt állnak sort.” A tiszt megismétli a parancsot, mire Zsenja Milin a tisztre tesz nem éppen tiszteletteljes megjegyzést. A parancsmegtagadásért tíz évi szigorított büntetőtáborra ítélték. A táborban Zsenja Milin tettét soha sem bánta meg, újságot nem olvasott, csak a szülőfalujáról mesélt.
A parancsmegtagadó Alexander Katust, akit Kárpátaljáról soroztak be a Vörös Hadseregbe, társai végezték ki a hajdúszoboszlói MÁV-állomáson és a Szováti út mellé temették. Húsz év múlva kihantolták és az adminisztráció kuszasága következtében a köztemetőben a hősök parcellájában újratemették.

A Magyar Honvéd 1956. november 2-i számában a Honvédelmi Minisztérium közlésére hivatkozva írja, hogy egy szovjet zászlóalj Gyöngyös határában átadta fegyvereit a polgári lakosságnak, és a szovjet katonák bejelentették, hogy nem hajlandók a magyar nép ellen harcolni.
A Kommunizmus Fekete Könyvében a kínai Gulággal, a laokajjal kapcsolatban megemlítik a 612. oldalon, hogy egy Harry Wo nevű ember tizenkilenc évet töltött börtön-üzemben, mert bírálta a magyarországi szovjet beavatkozást.
(tüntetés)
[Részletek...]
[1956-11-28] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(halál)
[Részletek...]
[1956-11-11] A CIA jelenlegi álláspontja szerint ön ne buzdítson cselekvésre” – utasította táviratában az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója egyik helyettesét, Frank Wisnert, aki Bécsből figyelte a magyar forradalom vérbefolytását.
Wisner évekig dolgozott óriási csapattal és pénzekkel, mégis sikertelenül a szovjet elleni felforgatáson és amikor 1956 számukra váratlanul megtörtént, az amerikai politika cserbenhagyta. Wisner mélységesen megrendült és depresszióba esett. A szigorú titokfegyelmet felrúgva egy bécsi vendéglőben hangosan kiabálva ecsetelte, hogyan hagyta cserben az USA a magyarokat, akiknek fellazításába pedig oly sok pénzt ölt. Hamarosan idegösszeroppanást kapott és a következő években is nemegyszer okozott botrányt vacsorákon, hivatalos rendezvényeken. 1962-ben elbocsátották a CIA-tól, 1965-ben főbelőtte magát.

„Magyarország a keserű pirula, amit le kell nyelnünk” – summázta a Nemzetbiztonsági Tanács nov. 8-i ülésén Eisenhower elnök. Amikor a Szabad Európa Rádió magyar adása az USA katonai beavatkozását sejtette, még vizsgálatot is rendelt el, hogy ne térjenek el a hivatalos, semleges amerikai állásponttól. A nov. 20-i jelentés megállapította, hogy a SZER „alkalomszerűen túllépte hatáskörét”.
A brit hírszerzés is Bécsbe küldött egy alakulatot, de a szuezi kalandban elmerülő londoni vezetés végül nem engedélyezte a bevetését.
[Részletek...]
[1956-11-06] Jean-Pierre Pedrazzini 29 éves svájci riporter halála. Az 56-os forradalom tudósítójaként okt. 30-án 14 lövést kapott Budapesten a Parlament előtt. Bátyja vöröskeresztes repülőgéppel érte jött, párizsi kórházban halt meg.

(halál)
[Részletek...]
[1956-11-06] Tűzharcban életét vesztette Misa alhadnagy Újpesten a gimnázium környékén. Eredetileg a Temesvárról indult 32. motorizált szovjet hadosztály kötelékébe tartozott, és október utolsó napjaiban állt át ukrán katonákból álló szakasza egy részével a nemzetőrök oldalára.
[Részletek...]
[1956-11-02] Az ENSZ Biztonsági Tanács New York-ban megvitatta a magyarországi helyzetet, a halogató amerikai magatartás miatt azonban határozati javaslat benyújtására nem került sor.
[Részletek...]
[1956-10-26] S. G. Akopjan szovjet őrnagy, aki 1945-ben résztvett a fasizmus szétzúzásában, és akit Hódmezővásárhelyről vezényelték egységével Budapestre, elhagyta a belvárosban őrjáratot teljesítő páncélos szakaszát és átállt a magyarokhoz. A forradalom második hetében egész propaganda-törzs alakult ki körülötte, amely hangosbeszélőn, röplapokon és egyéni beszélgetéseken tájékoztatta a Budapestre vezényelt és az események valódi állását nem ismerő egyszerű szovjet katonákat a magyar forradalom lényegéről. S. G. Akopjan őrnagy három katonájával november 8-án, többórás tűzharc után Óbudán szovjet golyóktól esett el.
[Részletek...]
[1956-10-26] Mosonmagyaróváron a határőrlaktanya előtt tüntettek a munkások, diákok. Amikor az épületen található vörös csillagot akarták leszedni, a laktanyából rájuk lőttek, sőt kézigránátok is robbantak a sebesülten fekvő és menekülő emberek között. 52 ember meghalt, több mint 200 megsebesült.
[Részletek...]
[1956-07-14] Elkészült a Tisza és a Berettyó közötti 110 kilométer hosszú Keleti Főcsatorna. Százezer hektár föld öntözése és 4 ezer hektár tógazdaság létesítése vált lehetővé. A csatorna 1974-től Debrecen és környéke ipari- és öntözővíz-ellátásában is szerepet játszik.

[Részletek...]
[1956-01-30] Coretta Scott King halála (szül. 1927. ápr. 27.). Férje, Martin Luther King (házasságkötésük 1953. jún. 18.) megölése (1968) után is folytatta annak polgárjogi és béke küzdelmét, és ebben négy gyermekük is követte őket. Első babája még három hónapos sem volt, amikor 1956. jan. 30-án először dobtak bombát a házukra. A vietnami háború ellen már 1965-ben beszédeket mondott, férjét ebben két évvel megelőzve. Ellenezte a halálbüntetést és 2003-ban az iraki háborút. Küzdött a nők jogaiért, kiállt a homoszexuálisokért és támogatta az AIDS megelőzést.
(Férje sokat volt távol családjától, órási munka és szörnyű fenyegetések nehezedtek rá, s ugyanakkor milliók rajongtak érte, számos nő vígasztalta és erősítette. Amikor újságírók férje szeretőiről kérdezték, azt mondta: ez nem ér fel a mi szerelmünkhöz.)
(háború)
[Részletek...]
[1955-12-01] Egy fekete nő, Rosa Louise McCauley Parks (szül. 1913. febr. 4., +2005. okt. 24.) nem volt hajlandó átadni a helyét a buszon egy fehér férfinak, Montgomery-ben (Alabama, USA), ezért letartóztatták.
Martin Luther King Jr. erre meghirdette a tömegközlekedés bojkottját, amely 1956. dec. 21-én ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a bőrszín szerinti elkülönítés a buszokon alkotmányellenes.
1957-ben McCauley elköltözött Michigan-be az üldözések miatt. 1996-ben megkapta a Szabadság elnöki medált, 1999-ben pedig a Kongresszus arany medálját.
(halál)
[Részletek...]
[1955-09-30] James Byron Dean amerikai színész (szül. 1931. febr. 8.) autóversenyezni indult, de útközben egy texasi úton ütközésben meghalt.
Az amerikai autós „gyorsan élni” szlogen hirdetője és 24 évesen áldozata.
(halál)
[Részletek...]
[1955-06-25] Megnyílt a Postamúzeum a Posta Vezérigazgatóság Krisztina körúti épületének helyiségeiben.
[Részletek...]
[1955-06-11] A Le Mans-i 24 órás autóversenyen több autó összeütközött és a nézők közé rohant, ahol az egyik felrobbant. 85 ember halt meg, 200 megsebesült.
[Részletek...]
[1955-04-18] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(halál, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1955-04-10] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(halál)
[Részletek...]
[1955-02-08] Zsedényi Béla politikus, jogakadémiai tanár születése (+1955. febr. 8.). A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke volt. 1950-ben letartóztatták és koholt vádak, hamis bizonyítékok alapján kémkedés és államellenes összeesküvés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A börtönben halt meg. 1963-ban rehabilitálták, de erről a közvélemény csak 1989 júliusában értesülhetett.
(halál)
[Részletek...]
[1954-06-30] A svájci foci világbajnokságon a magyar aranycsapat 4:2-re megverte a kétszeres világbajnok Uruguay-t. A FIFA 2000-ben a XX. század tíz legjobb meccse közé sorolta ezt a találkozót.
A Dél-Amerika Svájcaként is emlegetett, (például az 1953-ig tartó koreai háború hadiszállításainak is köszönhetően) virágzó gazdaságú Uruguay hanyatlását sokan ettől a vereségtől számították. Pedig a hagyományosan élőállat-, bőr- és gyapjúexportból élő országot az induló kőolaj- és műanyagkorszak szorította perifériára. A növekvő infláció és munkanélküliség 1958-tól jobboldali hatalomátvételbe, majd terrorba torkollott. Az ellene küzdő Tupamaros gerillamozgalom egyik vezetője, a csak 1984-ben helyreállt demokratikus viszonyokban már parlamenti képviselővé vált José Pepe Mújica a hatvanas évek közepén így buzdította harcosait: „Minden a svájci vereséggel kezdődött és a forradalommal ér majd véget.”
(háború)
[Részletek...]
[1954-06-27] A svájci világbajnokságon (a németek elleni első meccsen harcképtelenné tett Puskás nélkül felálló) magyar aranycsapat 4:2-re legyőzte a brazilokat.
(Ez már nem váltott ki olyan össznemzeti önemésztő bánatot Brazíliában, mint amikor 4 évvel korábban hazai pályán, 200 ezer győzelemre készülő honfitársuk előtt bukták el a világbajnoki döntőt Uruguay ellen. Akkor több szurkoló mindjárt ott helyben, a nem sokkal korábban épült, ma is a világ legnagyobbjának mondott Rio de Janeiró-i Maracana stadion lelátóiról a mélybe vetette magát, de még napok sőt hetek múltán is történtek öngyilkosságok.)
[Részletek...]
[1954-05-25] Budapesten született Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) amerikai fotóriporter, a fotótörténet talán legjelentősebb haditudósítója (+1954. máj. 25.). Háborúellenes felfogást tükröző harctéri felvételeivel világhírnevet szerzett. A legismertebb a spanyol polgárháborúban készült: "A milicista halála". Tudósított a japán-kínai háborúról, a II. világháborúról, majd az indokínai harcokról. Az általa alapított Magnum fotóügynökség égisze alatt a polgári életről is számos képsorozata jelent meg. Indokínában érte a halál, amikor aknára lépett.

(háború)
[Részletek...]
[1954-05-09] tadták a Tiszalöki Duzzasztóművet. Ez egész évben hajózhatóvá tette a Tisza felső szakaszának egy részét, és több mint 200 ezer hold öntözését tette lehetővé.
(Másfélezer rab kubikusmunkájával készült. Sztálin követelte ki, hogy ezertonnás uszályok szállíthassanak árut és szükség esetén hadianyagot a Tiszán. Munkaerőt is adott hozzá, a Gulágon raboskodó magyar sváb hadifoglyokat – ld. okt. 4.)
[Részletek...]
[1953-11-27] Eugene Gladstone O'Neill Nobel-díjas (1936) amerikai író halála (szül. 1888. okt. 16.). A modern amerikai drámaírás megteremtője. Első drámájával - Túl a látóhatáron - 1920-ban rögtön elnyerte a Pulitzer-díjat. Amerikai Elektra, A szőrös majom, Vágy a szilfák alatt, Örökkön örökké, Eljő a jeges, Hosszú út az éjszakába.

(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1953-10-04] A tiszalöki vízi erőmű építésére létrehozott kényszermunkatábor öt foglyát agyonlőtték az őrök, sokakat pedig megsebesítettek. A táborban a kommunista rendszer ellen tiltakozókat és a több éves szovjet hadifogságból hazatérő sváb származású volt magyar katonák egy részét dolgoztatták. A sortűz előzménye az volt, hogy a táborparancsnokság felhívására a rabok el merték mondani sérelmeiket. A szószólókat zárkába vitték, a többiek az ő szabadulásukat követelték, amikor közéjük lőttek.
(Korábban a panaszokra nem ritkán csak annyi választ kaptak, hogy az itt dolgoztatottak nem hadifoglyok, hanem a nemzet ellenségei, akiket nem nevelni kell, hanem megsemmisíteni. De 1953-ban, Sztálin halála és a Nagy Imre kormány évében enyhülés volt. Augusztusban tájékoztatták a táborlakókat közeli szabadulásukról, de kétharmaduk még októberben is hiába követelte a szabadulást. Néhányukat zendülésért elítélték, de a többiek az év végéig visszanyerték szabadságukat: többségüket a nyugati határon kitoloncolták az országból.)
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1953-09-23] A Szovjetunióban egy katonai bíróság halálra ítélte és még aznap ki is végezték Walter-Erich Linse német jogászt (szül. 1903., Chemnitz).

1949-ben Nyugat-Berlinbe menekült, ahol 1951 januárjában belépett a Szabad Jogászok Vizsgálóbizottságába és erőteljesen harcolt az NDK kisajátító gazdaságpolitikája ellen. 1952. július 8-án reggel, amint elhagyta az amerikai szektorban lévő lakását, négyen rátámadtak, lábon lőtték és autóval egy előre felnyitott sorompón át a szovjet szektorba hurcolták. Szabadon bocsátása érdekében mind német, mind pedig neves külföldi személyiségek, valamint befolyásos nemzetközi szervezetek számtalan felhívással fordultak a kelet-német, illetve a megszálló szovjet hatóságokhoz. Csak 1996-ban derült ki, hogy már 1953-ban kivégezték.
A szovjet megszálló hatóságok az NDK területén, illetve a Szovjetunióban mintegy 70 ezer németet állítottak bíróság elé és ítéltek el.
[Részletek...]
[1953-06-19] A New York állambeli Sing Sing börtönben kivégezték a Rosenberg házaspárt. Julius és Ethel Rosenberget 1950-ben tartóztatták le az atomtitok ellopásának és a Szovjetunió számára történt kiszolgáltatásának vádjával, majd 1951-ben a bíróság kémkedésért halálra ítélte őket. Két éven át sorozatosan tűztek ki kivégzési dátumokat, majd az utolsó pillanatban mindig elhalasztották az ítélet végrehajtását, hogy e lelki kínzással beismerő vallomás csikarjanak ki az elítéltekből. Végül az óriási nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték őket. Később bebizonyosodott a feleség ártatlansága, és hogy a férj jelentéktelen kém volt.
(A hidegháborús szovjetellenes légkört számos törvény és a McCarthy szenátor nevével fémjelzett hajsza alakította ki. A koreai háború kitörése után, 1950. szeptember 20-án az amerikai kongresszus elfogadta a McCarran-Wood féle belbiztonsági törvényt, megkezdődött a kommunista párt és más baloldali szervezetek tagjainak kötelező jegyzékbe foglalása és munkahelyükről való elbocsátása, külföldre utazásukat megtiltották. 1952. december 24-én hatályba lépett a bevándorlásról és honosításról szóló McCarran-Walter-törvény, amely 3 millió amerikai állampolgársággal nem rendelkező és 11 millió honosított személy jogait korlátozta.

A Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság vádjaival és nyilvános meghallgatásaival további antidemokratikus törvényeket kényszerített ki. Még Truman „lojalitásvizsgálati” parancsát is túlszárnyalta az 1953. április 27-én, már Eisenhower elnöksége alatt meghozott 10450. számú utasítás az összes állami alkalmazottak politikai hovatartozásának vizsgálatáról.
Az összes szabad országokban a szabad emberek azt csinálják, amit szabad…)
(háború, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1953-06-18] Coretta Scott King halála (szül. 1927. ápr. 27.). Férje, Martin Luther King (házasságkötésük 1953. jún. 18.) megölése (1968) után is folytatta annak polgárjogi és béke küzdelmét, és ebben négy gyermekük is követte őket. Első babája még három hónapos sem volt, amikor 1956. jan. 30-án először dobtak bombát a házukra. A vietnami háború ellen már 1965-ben beszédeket mondott, férjét ebben két évvel megelőzve. Ellenezte a halálbüntetést és 2003-ban az iraki háborút. Küzdött a nők jogaiért, kiállt a homoszexuálisokért és támogatta az AIDS megelőzést.
(Férje sokat volt távol családjától, órási munka és szörnyű fenyegetések nehezedtek rá, s ugyanakkor milliók rajongtak érte, számos nő vígasztalta és erősítette. Amikor újságírók férje szeretőiről kérdezték, azt mondta: ez nem ér fel a mi szerelmünkhöz.)
(háború)
[Részletek...]
[1953-06-17] Felkelés tört ki a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK). A zavargások kiterjedtek az állam egész területére és rendszerellenes felkeléssé szélesedtek. A megmozdulást a szovjet megszálló erők június 19-re egész Kelet-Németországban leverték. A felkelés néhány állítólagos vezetőjét, köztük egy nyugat-berlini lakost, statáriális eljárás után agyonlőtték. Az NDK szerint a halottak száma 21, a sebesülteké 187 volt, a szabadságvesztésre ítéltek számát 1200-ra becsülték.

[Részletek...]
[1953-06-07] Róheim Géza etnográfus és pszichoanalitikus halála (szül. 1891. szept. 12.). 1925-ben megjelent nagy hatású könyvében (Magyar néphit és népszokások) a magyar hiedelemvilág és népszokások egészét tekintette át összehasonlító és pszichoanalitikus szempontból. 1928 és 1931 között Szomáliföldön, Közép-Ausztráliában, Normanby szigetén és Amerikában végzett terepmunkát, amelynek célja a korszak etnológiai és pszichológiai szakirodalmát foglalkoztató Ödipusz-komplexus kutatása volt. 1938-ban Amerikába emigrált, ahol pszichoanalitikusként dolgozott. 1947-ben Új-Mexikóban a navajo indiánok körében kutatott. Munkásságának legfontosabb eredménye a pszichoanalízis alkalmazása az etnológiában.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1953-05-29] Edmund Hillary új-zélandi méhész és Tenzing Norgay serpa ezen a napon értek fel a elsőként a világon a Csomolungma (angol átnevezésben: Mount Everest) csúcsára. (Azóta már több mint ezren, köztük félszáz nő jutott fel, s eddig egyetlen magyarként Erőss Zsolt, 2002. május 25-én. Eddig 175-en haltak meg az expedíciókban, egyharmaduk serpa. Babu Csiri serpa tízszer jutott fel, de a tizenegyedik expedíciójában, 2001. május 26-án lezuhant. A 2003-as jubileumi ünnepségen is lezuhant egy helikopter.)
(A Tibet és Nepál határán magasodó hegyet a kínaiak már a XVIII. század elején fölfedezték és magasságát elég pontosan jelezték a Csing-dinasztia korabeli térképeken. A német és francia térképeken is a tibeti nevet használták, amely egy istennő neve és jelentése: a hegyek anyja.

Az Indiában uralkodó angolok csak a XIX. század közepén fedezték fel a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsát. A nyelvi gyarmatosítás és a hatalmi téboly szokása szerint átnevezték az indiai angol gyarmatokat igazgató tábornokuk nevére (aki szakmája szerint földrajztudós volt és korábban a földmérők főnöke). A talpnyalás mértékét mutatja, hogy az elnevezés még Everest életében történt.
A nemzetközi jogászok, történészek és földrajztudósok szerint a földrajzi neveknél immár mindenütt az adott ország vagy nép által használt elnevezés a bevett, a régi gyarmati név helyett. Így a hegycsúcs neve helyesen: Csomolungma.)
[Részletek...]
[1953-03-20] Graciliano Ramos brazil író halála (szül. 1892. okt. 27.). A kritikai realizmus és a lélektani regény jelentős művelője. Az Emberfarkas a brazil modernizmus első és legjelentősebb paraszttémájú regénye. 1936-ban csatlakozott a Kommunista Párthoz, letartóztatták, börtönbe került. Több mint egy évig raboskodott, megrázó élményeit Memórias do Cárcere (Emlékiratok a börtönből, 1953) című négy kötetes művében írta meg, mely a brazil irodalom és történelem egyik legmegrázóbb dokumentuma.
(halál)
[Részletek...]
[1953-03-05] Szergej Szergejevics Prokofjev orosz-szovjet zeneszerző halála (szül. 1891. ápr. 23.). 1914-ben Pétervárott a konzervatóriumban diplomája átadásakor Anton Rubinstein-díjjal is kitüntették első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1916-ban fejezte be Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésének zeneszínpadra állítását. 1918-1933 közt nyugaton élt. 1935-ben írta a g-moll hegedűversenyt, s a Rómeó és Júlia balettzenéjét, 1938-ban Eizenstein filmjéhez, A jégmezők lovagjához a kísérőzenét. 1936-ban keletkezett a Péter és a farkas meseszvit. A világháború alatt Tolsztoj Háború és békéjéből tervezett operáján dolgozott.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1953-01-21] Gábor Andor posztumusz Kossuth-díjas író, költő, újságíró, műfordító, kritikus születése (+1953. jan. 21.). Megalapítója és szerkesztője volt a Lúdas Matyi című vicclapnak.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1952-12-09] [idezet] letfogytiglani börtönre ítélték Bulányi György piarista szerzetest (szül. 1920), a Bokor katolikus bázisközösség alapítóját.
Szeressétek ellenségeiteket c. könyve 1949-ben jelent meg szamizdatként.
A közösségből kb. 30-an szenvedtek el 1-3 év börtönt katonaság-megtagadásért a hetvenes évek végétől.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1982-ben elítélte Bulányi Györgyöt, 1986-ban és 1990-ben a katonaság-megtagadást is.
1997-ben a Vatikán rehabilitálta.
"Megnézem ezt a csodát, miért nem ég el a bokor?" (Exodus 3,3)
[Részletek...]
[1952-09-24] Bezárták Brennbergbánya (Égő hegy) szénbányáját kétszáz év után. 1753-ban egy pásztortűz kapcsán gyulladt meg a kő, így fedezték föl a felszínen bányászható szenet. Ez volt Magyarország első szénbányája, 1825-ben itt alkalmaztak először gőzgépet. Temetőt 1873-ban létesítettek a kolerajárvány százhúsz áldozatának. Temploma 1930-ban épült, alsó szintjén bányászsörözővel.
(járvány)
[Részletek...]
[1952-06-12] A Skandináv országok állampolgárai e naptól útlevél nélkül utazhattak egymás országaiba.
[Részletek...]
[1952-04-02] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
(halál)
[Részletek...]
[1952-02-28] Bauer Sándor autószerelő-tanuló halála (szül. 1952. febr. 28.). Sokat foglalkozott a nemzet történelmével és irodalmával. Házukban pinceklubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, szamizdatot tervezett, guminyomdát szerzett. Miután Prágában Jan Pallach diák 1969. január 16-án elevenen elégette magát, hogy ezzel tiltakozzon hazája szovjet megszállása ellen, Bauer négy nappal később a Nemzeti Múzeum lépcsőjén benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta magát. Miközben lángolt, két nemzeti színű lobogót tartott kezében. "Szeretnék élni - írta búcsúlevelében -, de most a szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek".
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1951-10-06] William Keith Kellogg amerikai vállalkozó halála (ugyanott, ahol született, 1860. ápr. 7. Battle Creek). A gabonapehely kikísérletezője. 1894-ben véletlenül állítottak elő gabonapelyhet: egy adag főtt búzát éjszakára kint felejtettek a szabadban, s nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, száraz pehely.
- + -
1930. dec. elsején W. K. Kellog bevezette a 3x8 óra helyett a 4x6 órás munkaidőt michigani gabonapehely gyárában. Így a gazdasági válság közepette több embernek adott kevesebb fizetéssel kevesebb munkát. A kísérlet óriási sikert hozott, a kevesebb pénz ellenére a több szabadidő miatt a munkások és családjaik sokkal boldogabbnak érezték magukat. A gyár termelékenysége is nőtt, a rövidebb munkaidőben jobb kedvvel dolgoztak.
Ennek ellenére a cég igazgatósága nem rokonszenvezett Kellog munkásbarát vezetési filozófiájával és egy évtized múltán, a II. világháború kitörésekor megragadták az alkalmat és visszaállították a 3x8 órás munkabeosztást. A munkások azonban nem felejtették el a boldogabb "kevesebb pénz de több idő" korszakot, 1946-ban újra kiharcolták a 4x6 órás munkarendet és a fenyegetések, elbocsátások, lejárató kampányok ellenére közel négy évtizedig, 1984-ig meg tudták őrizni ezt a vívmányt.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1951-06-01] Az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) az ország déli oldalán is kijelölt egy 15 km széles határsávot, a szovjet katonai vezetés tanácsára, a hidegháborús és a Jugoszláviával is megromlott viszonyok miatt, a határ megközelítésének megnehezítésére. Egysoros, majd kétsoros drótakadályokat építettek, aknazárat telepítettek. Három év alatt 90 zászlóalj-, 25 századvédőkörlet, 201 szakasz- és 146 rajtámpont, 963 hadműveleti akadálycsomópont, 513 figyelőhely és többszáz színlelt, az ellenség megtévesztésére szolgáló építmény létesült. Az óriási költséggel és sok szenvedés és természetpusztítás árán felépített erődrendszert végül sose használták. Egy részük eleve rosszul tervezett és kivitelezett volt. Sok ma is ott rondállik az erdőkben.
(háború)
[Részletek...]
[1951-05-21] Megkezdődött Budapestről a nemkívánatos elemek kitelepítése. Június 15-ig 6 volt herceget, 52 volt grófot, 41 volt bárót, valamint hozzátartozóikat, 10 volt horthysta minisztert, 12 államtitkárt, 85 tábornokot, 324 törzstisztet, 67 volt csendőr és rendőr főtisztet, 30 volt gyártulajdonost, 46 volt bankárt, 53 volt gyárigazgatót, 93 volt nagykereskedőt, 105 volt nagybirtokost, valamint hozzátartozóikat, összességében 12.748 személyt költöztettek kényszerlakhelyre Békés, Heves, Hajdú-Bihar és Szolnok megyébe.

[Részletek...]
[1951-03-22] Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező halála (szül. 1895. aug. 22.). Felfedezte a Zarzura-oázist és az Uweinat-hegység sziklafestményeit. Életéről 1996-ban Az angol beteg címmel nagysikerű amerikai film készült.
(halál)
[Részletek...]
[1951-03-02] [idezet] Befejeződött a Magyar Dolgozók Pártjának II. kongresszusa, amelyen (túlbecsülve az ötéves terv első évi eredményeit) jelentősen felemelték a terv legfontosabb mutatóit. A párt fő feladatait az iparosítás meggyorsításában, a mezőgazdaság fejlesztésében, s a falusi pártmunka javításában jelölték meg. Hangsúlyozták az osztályharc éleződését, a fokozottabb éberséget és a "kommunista vasfegyelem" érvényesítését. Az irreálisan feszített program az életszínvonal romlásához vezetett.
(No meg persze a természet romlásához, további népesedéshez, stb.)

[Részletek...]
[1950-11-16] [idezet] A Béke Világtanács megalakulása (nov. 16-22) Varsóban (Londonban lett volna, de az angol kormány sok küldöttnek nem adott vízumot).
A hidegháború (1949 ápr. a NATO létrejötte) veszélyt hozott a békemozgalomra.
Mivel a Szovjetunió több éves lemaradásban volt a nukleáris fegyverkezésben (első kísérleti robbantás 1949, 2. és 3. 1951-ben), a szocialista tábor diktatórikusan megszervezte "békemozgalmát": 1949-ben Párizsban 600 millió tagról beszéltek (pl. Észak-Koreából 31 millió tag, több mint a teljes népesség).
A Varsóban megalakult Béke Világtanács (WPC, World Peace Council), támogatva a szovjet külpolitikát és fegyverkezést - és a civil szervezetekhez képest mérhetetlen állami forrásokkal rendelkezve (mely ingatlanokat és anyagi előnyt sok tagszervezete a rendszerváltások után is meg tudott tartani) - lejáratta a békemozgalom kifejezést.
Magyarországon a békepapi mozgalom is fokozta a szavak ellenkezőjére fordítását.

(háború)
[Részletek...]
[1950-10-21] A kínai csapatok betörtek Tibetbe.
- + -
Egy túlszaporodó civilizáció rátört egy egyensúlyban élőre.
Az áthatolhatatlan természeti akadályok által határolt területeken néhol kis egyensúly-civilizációk alakultak ki. Pl. egy magas hegyekkel körülvett völgyben adott mennyiségű talaj, víz, napfény van, így a népességnek és a fogyasztásnak stabilan kell maradnia.
Az ismert civilizációk kb. kétharmada többnejűség rendszerű, ami túlnépesedéssel fenyeget, hiszen egy férfi sok nő az sok gyereket jelenthet évente. (Egy török szultánnak állítólag közel nyolcszáz fia volt. A lányokat nem számolták.) Ezzel szemben a többférjűség társadalmi berendezkedése (az ismert civilizációk csupán huszada ilyen) akadályozza a túlnépesedést, hiszen egy nő sok férfi csak egy gyermeket jelenthet évente. (1726-ban följegyeztek egy Vasziljeva nevű orosz nőt, akinek élete során 69 gyermeke – köztük 7-szer hármasikrek, 4-szer négyesikrek – született. De hol van ez a török szultán másfélezer utódjától?)

[Részletek...]
[1950-10-09] Jody Williams, az Aknabetiltás Kampány (ld. márc. 1.) alapítójának születése. Ő és mozgalma Béke Nobel-díjat kapott 1997-ben.
(Kelet-Európából elsőként csatlakozott a Bocs Alapítvány a kampányhoz 1995-ben.)

(Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1950-10-07] Kalkuttai Teréz anya (ld. aug. 27) engedélyt kapott kilépni tanító rendjéből és megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendet.
(megalapít)
[Részletek...]
[1950-07-03] Jan Palach (szül. 1948. aug. 11.) élve elégette magát Prága főterén, a prágai tavasz vérbefojtása ellen tiltakozva. Három nap múlva halt meg.
1973-ra sírja az ellenzékiek zarándokhelyévé vált, ezért maradványait elhamvasztották, és a 30 km-re fekvő Vsetatyban temették el. 1990. október 26-án urnáját ismét Prágában helyezték el.
Közös az emlékhelye a Vencel téren Jan Zajic-al (szül. 1950. júl. 3.), aki 1969. febr. 25-én hasonlóan halt meg.
(tilt)
[Részletek...]
[1950-03-23] Az 1873-ban alapított Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
- + -
Meteorológiai világnap


[Részletek...]
[1950-02-13] Amerikai atombomba-baleset történt, a légierő gépe véletlenül (szerencsére plutónium-töltet nélküli) atombombát oldott ki és robbantott fel 1100 méter magasságban Kanada csendes-óceáni partvidékétől néhány mérföldnyire. 45 kilogramm urán került a légkörbe.
(Az interkontinentális rakéták előtt a hidegháborús elrettentés úgy nézett ki, hogy atombombákkal fölszerelt bombázórepülők köröztek állandóan az USA fölött, hogy ha közeledő szovjet bombázókat észlelnek, késedelem nélkül indulhasson az ellencsapás. Néhány atombomba-baleset aztán bebizonyította, hogy a saját hadserege sokkal nagyobb veszélyt jelent Amerikára, mint a szovjetek.)
(háború)
[Részletek...]
[1950-02-03] Letartóztatták Klaus Fuchs német származású, Angliában élő fizikust. 14 évi fegyházra ítélték azzal a váddal, hogy a hidrogénbombával kapcsolatos információkat adott át a Szovjetuniónak.
[Részletek...]
[1950-01-26] Kikiáltották az Indiai Köztársaságot és új, a polgári parlamentarizmuson alapuló alkotmány lépett életbe. India nemzeti ünnepe.
Az indiai szubkontinensen a XV-XVI. század fordulóján kezdődött a gyarmati uralom. Kezdetben a portugálok hódítottak, majd a XVII. századtól az angolok és a franciák versengtek a területért. A XVIII. század közepén Nagy-Britannia önálló hatalommá vált Indiában, de a II. világháború után bejelentette a gyarmati csapatok kivonását. 1947 augusztusában megalakult India és Pakisztán, a brit birodalom önkormányzattal rendelkező államai.
(háború)
[Részletek...]
[1950-01-21] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(halál)
[Részletek...]
[1949-10-01] Pekingben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.
Kínában már 1912-ben megdöntötték a monarchiát és kikiáltották a köztársaságot, de az 1920-as évektől polgárháború zajlott. 1937-ben nemzeti egységfront jött létre a japán megszállók ellen, de a II. világháború után folytatódott a belháború 1949-ig.
A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe.
(háború)
[Részletek...]
[1949-09-29] Megkezdődött az ötéves tervkölcsön jegyzése, amely október 12-én 50 százalékos túljegyzéssel, 752 827 600 forinttal zárult. A tervkölcsön első sorsolása 1950. szeptember 14-én zajlott le.
(Államilag kötelezővé tett szerencsejáték…)

[Részletek...]
[1949-09-13] A háború során sokfelé betiltott, üldözött békecsoportok Svájcban megalakították a Békeszervezetek nemzetközi tanácsát (International Liaison Committee of Organisations for Peace, ILCOP). Elsősorban békekutatásban, közvetítésben, kormányközi tárgyalásokban és az ENSZ-ben volt aktív. Az IPB jogutódja volt, 1964. aug. 28-tól neve ismét IPB lett.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1949-09-01] Megszűnt a kenyérjegy Magyarországon, szabaddá vált a kenyér kereskedelme.
(Amartya Sen Nobel-díjas indiai származású angol közgazdász kiemeli (A fejlődés mint szabadság, 86-89. old.), hogy a szociális igazságosság sokkal jelentősebb az egészséges, hosszú élet szempontjából, mint a GDP növekedés. A jegyrendszer is eszköze annak, hogy a háborús időkben az életben maradás eszközei, pl. az egészségügyi ellátás és a szűkös élelmiszerkészletek sokkal egyenlőbben oszlanak meg a társadalomban. Így paradox módon, noha kevesebb volt az egy főre jutó élelem, a súlyos alultápláltság szinte megszűnt Angliában a két világháború alatt. Annak a 24 évnek, amennyivel az átlagéletkor Angliában a XX. század első 6 évtizede alatt emelkedett, több mint fele a két világháború évtizedeiben történt (az emelkedés évtizedenként: 4.0, 6.5, 2.4, 1.4, 6.8, 2.8). A társadalombiztosítási rendszert is a háborús években vezették be Angliában, amikor a társadalom ezt jobban elfogadta.)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1949-08-03] Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író születése (+1949. aug. 3.). A "Nyugat" egyik alapítója. Elsők között támogatta Ady Endre művészetét.
(halál)
[Részletek...]
[1949-06-19] Ipolyvölgyi Németh József Krizosztóm (1926-2004. máj. 11.) katolikus papot, premontrei szerzetest kényszernyugdíjazta Lékai bíboros. „Nyomatékosan kérem, hogy a jövőben tartózkodjon mindenfajta búcsújárás szervezésétől… Nem szeretném, ha ellenkező esetben komolyabb intézkedésekre kényszerítene.”
1949. jún. 19-én szentelték pappá. 1956 februárjában egyházi felettese az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására kéthetes esztergomi palotafogságra rendelbe te, mert falujában megeskette a párttitkárt; e két hét alatt az állami megbízott agymosásnak próbálta alávetni. Megpróbálta megszervezni a KAPASSZ-t (Katolikus Papok Szabad Szakszervezete), mondván: „Minden pap védelemre szorul az egyházi vezetőség ellenében is, mert az egyházi szervezet diktatórikus jellegű, bár szereti magát hierarchikusnak becézni.” 1959-ben belépett a Premontrei Kananokrend (akkoriban persze illegális) gödöllői közösségébe, 1965. febr. 2-án Krizosztóm néven letette örökfogadalmát. 1961-ben egyházi elöljárója három évre eltiltotta a papi működéstől. 1968. szept. 19-én letartóztatták, három évre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult. 1990 után kiadta a Búcsújárók könyvét és 27 füzetben imákat és énekeket. 1993-tól Balassagyarmaton templomot épített.
(tilt)
[Részletek...]
[1949-05-17] Balázs Béla (Bauer Herbert) Kossuth-díjas költő, író, filmesztéta születése (+1949. máj. 17.). Szövegkönyvei közül A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára Bartók Béla zenéjével, táncjátékként váltak világhírűvé.

(halál)
[Részletek...]
[1949-02-14] Titkos római katolikus püspökké szentelte dr. Bogdánffy Szilárdot Romániában O’Hara nuncius. A Securitate hamar fölfedezte, már ápr. 6-án letartóztatták és a börtönben négy év alatt halálra gyötörték. Első miséjét 1934. júl. 1-én mondta.
[Részletek...]
[1948-12-26] Letartóztatták Mindszenty József hercegprímást a belügyi szervek hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. 1949. február 8-án koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
(Tarnai Imre későbbi nagyoroszi plébános ministrált neki utolsó miséjén, 26-án reggel a házikápolnájában.)
[Részletek...]
[1948-10-06] Wagner János zoológus, muzeológus születése (+1948. okt. 6.). 1933-tól haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában a Puhatestűek (Mollusca) gyűjteményében dolgozott. Számos kutatóutat tett. Az európai házatlan csigák nemzetközi hírű specialistája volt.
(halál)
[Részletek...]
[1948-09-06] Megalakult az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) Péter Gábor rendőr altábornagy vezetésével. 1950. január 1-jével a Honvéd Határőrséget is beleolvasztották.
(Saját népük börtönőrei...)
[Részletek...]
[1948-08-11] Jan Palach (szül. 1948. aug. 11.) élve elégette magát Prága főterén, a prágai tavasz vérbefojtása ellen tiltakozva. Három nap múlva halt meg.
1973-ra sírja az ellenzékiek zarándokhelyévé vált, ezért maradványait elhamvasztották, és a 30 km-re fekvő Vsetatyban temették el. 1990. október 26-án urnáját ismét Prágában helyezték el.
Közös az emlékhelye a Vencel téren Jan Zajic-al (szül. 1950. júl. 3.), aki 1969. febr. 25-én hasonlóan halt meg.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1948-06-23] Berlini válság. A szovjet hatóságok lezárták a Berlin és Nyugat-Németország közti utakat. A nyugati hatalmak június 26-án légihidat nyitottak a nyugati városrész ellátására. A két szektorban külön közigazgatás alakult.
[Részletek...]
[1948-04-11] Fülöp Zsigmond természettudományi tanár, író, fordító halála (szül. 1882. dec. 21.). 1912-1919 között kiadta a Darwin című természettudományi folyóiratot. A Tanácsköztársaság idején a művelődésügy területén végzett tevékenysége miatt 1921-ben állásától megfosztották; ettől kezdve íróként és műfordítóként működött. Számos ismeretterjesztő könyvet és cikket írt és fordított, köztük Darwin egyes műveit.
(halál)
[Részletek...]
[1948-03-15] Megfosztották Budapest díszpolgára címétől Haynau-t.
(Viszont a megelőző évben ’közfelkiáltással’ Budapest díszpolgárává választotta Sztálint a Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága – amit hivatalosan csak 2004-ben nyilvánítottak semmissé.)
(törvény)
[Részletek...]
[1948-01-30] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(halál, sztrájk)
[Részletek...]
[1948-01-30] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(halál)
[Részletek...]
[1947-07-17] Raoul Wallenberg (szül. 1912. aug. 4.) halála a hivatalos szovjet verzió szerint egy moszkvai börtönben. Svéd építész, diplomata, 1944 júliusában a svéd követség titkáraként Budapesten több mint tízezer magyar zsidót mentett meg. 1945. január 17-én nyomtalanul eltűnt Magyarországról. A szovjet hatóságok kémkedéssel vádolták és bebörtönözték.

(halál)
[Részletek...]
[1947-07-10] A Szovjetunió és a kommunista párt nyomására a Minisztertanács a kisgazdapárti miniszterek ellenében úgy döntött, hogy Magyarország más kelet-európai országokhoz hasonlóan távol marad a Marshall-tervet (a háború utáni európai újjáépítés bő 10 milliárd dolláros amerikai segélyét) elindító, július 12-én kezdődő párizsi értekezlettől.
(háború)
[Részletek...]
[1947-06-08] Bolza Pál gróf botanikus, természettudós halála (szül. 1861. aug. 18.). Ő volt a szarvasi arborétum (Pepi-kert) tervezője és kialakítója. Gyűjtőmunkájának eredményeként ma is több mint ezer olyan fafaj és változat él az arborétumban, amelyek eredetileg Alaszkától Mexikóig, Szibériától a Himalájáig, ill. Afrikában honosak.
(halál)
[Részletek...]
[1947-05-30] Nagy Ferenc miniszterelnök visszautasította a kormány hazahívási felszólítását, a berni magyar követségen bejelentette lemondását tisztségéről, valamint a Független Kisgazdapárt elnöki posztjáról, mert attól tartott, hazatérése esetén a kommunisták őt is letartóztatják.
[Részletek...]
[1947-04-27] [idezet] Hajnalban ismeretlen tettesek ledöntötték Prohászka Ottokár katolikus püspöknek a Károlyi-palota kertjében álló szobrát.
(Az elkövetők a pletykák szerint harcos szociáldemokraták voltak, de Faludy György 1988-ban az Új Tükörben valószínűsítette, hogy az 1946-ban hazatért egykori "őszirózsás" miniszterelnök kívánsága is a háttérhez tartozott, mivel többször is hiába kérte ajánlott levélben a Budapesti Érseki Helynökséget, hogy az általa biztosított teherautóval az ő költségére szállíttassák el a kényszerű távolléte idején a palotája kertjébe állított szobrot, még választ sem kapott.)
[Részletek...]
[1947-04-04] [idezet] Felavatták a Gellérthegyen a Szabadság szobrot (pálmaágat tartó 14 méter magas nőalak), Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását.
Kisfaludi a szobrot eredetileg a repülőgépbalesetben 1942-ben meghalt Horthy István kormányzóhelyettes emlékműve számára kezdte el mintázni, majd a világháború befejezése után szovjet parancsra nyert más tartalmat a mű.

Az 1989-90. évi rendszerváltozást követően a szoborcsoport katonaalakját és a szovjet "felszabadítókra" emlékeztető feliratokat eltávolították, de a kompozíció továbbra is Budapest látványossága maradt.
(felavat, háború)
[Részletek...]
[1947-02-25] Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
- + -
Ennek emlékére az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
[Részletek...]
[1947-02-06] Bay Zoltán és kutatócsoportja saját fejlesztésű radarral, akkor egyedülálló eljárással megmérte a Föld-Hold távolságot.
[Részletek...]
[1947-01-04] [idezet] Megjelent a Der Spiegel első száma. Kiadója és főszerkesztője Rudolf Augstein (1923-2002), akit a Hannovert megszállva tartó brit katonai hatóságok korábban a németek politikai átnevelésére bíztak meg hetilap készítésével, de rendre megszegte a katonai cenzúra szabályait és végül önálló lapot indított.
1962-ben 103 napig volt letartóztatásban államtitok-sértés vádjával egy a német hadseregről közölt cikke miatt, de Adeanauer kancellár hiába szónokolt hazaárulásról a parlamentben, végül kiengedték és a hadügyminiszternek kellett az eset miatt lemondania.
2000-ben Németországban az évszázad újságírójának választották, és elnyerte a Nemzetközi Sajtóintézet "A sajtószabadság hőse" díját.
(megjelent)
[Részletek...]
[1946-12-10] Létrejött az ÁVO, a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya. Egyre növekedett, 1948 szeptemberétől Államvédelmi Hatóság (ÁVH) Péter Gábor vezetésével, majd 1950. január 1-től a Honvéd Határőrséget is magába olvasztotta. 1956 októberében Nagy Imre koalíciós kormánya feloszlatta. Az ÁVH a kommunista párt fegyvereként folyamatosan terrorizálta a társadalmat, minden jogi kontroll nélkül juttathatott embereket internálótáborokba, börtönökbe stb.

[Részletek...]
[1946-08-13] Herbert George Wells angol író, újságíró halála (szül. 1866. szept. 21.). Regényei Az időgép, A láthatatlan ember, Világok háborúja, Dr. Moreau szigete. 1880-1883 között rőfös-segéd Windsorban és Southsea-ben: utált munkáját 1905-ös Kipps című regényében írta le. Egy évig magániskolában tanított, majd ösztöndíjjal a Royal College of Science hallgatójaként a híres tudós, Thomas Henry Huxley tanítványa lett. 1887-től biológiát oktatott, ilyen tárgyú tankönyvet is írt. 1903 után egy ideig tagja a Fabiánusok Társaságának, itt szívta magába a reformista, evolucionista szocializmus eszméit, melyek évtizedeken át inspirálták. Sokat utazott, járt Oroszországban és az Egyesült Államokban is.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1946-08-01] A forint kibocsátása Magyarországon vetett véget a világtörténelem legnagyobb inflációjának.
(Vannak országok, ahol a pénzeken tájak, állatok, növények, művészek láthatók. Korábban a magyar bankókon is volt szoptató anya, fogatot hajtó csikós, költő, zeneszerző. A mai magyar papírpénzeken csakis hatalmasok arcképei, ráadásul mind férfiak. Persze a hatalmasok pár év alatt általában eltűnnek a forgalomból, erre utal a magyar bankók sorsa is a hamarosan bekövetkező euró-korszakban.)
[Részletek...]
[1946-07-18] Rajk László kommunista belügyminiszter kezdeményezésére mintegy 1800 magyarországi egyesületet (központi és helyi szervezetet) oszlattak fel, ezek közül mintegy 1500 volt katolikus valláserkölcsi alapú. A szervezetek vagyonát átadták a kommunista-szociáldemokrata szervezeteknek, a vezetők közül az ismertebbeket letartóztatták, internálták vagy emigrációba kényszerítették.
[Részletek...]
[1946-07-05] Megjelent a bikini a nyilvánosság előtt egy párizsi divatbemutatón.
(megjelent)
[Részletek...]
[1946-04-21] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1946-01-24] Az ENSZ-közgyűlés elfogadta első határozatát, amelynek témája az atomenergia békés felhasználása, az atom- és egyéb tömegpusztító fegyverek kiküszöbölése volt.
[Részletek...]
[1946-01-24] [sms] Az ENSZ-közgyűlés első határozata az atom- és tömegpusztító fegyverek kiküszöböléséről.
[Részletek...]
[1945-12-09] A budapesti Operaház bemutatta Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátékát.
[Részletek...]
[1945-11-21] Roosevelt amerikai elnök elrendelte koncentrációs táborok felállítását és a japán származású amerikaiak internálását az USÁ-ban. Aug. 12-re százhúsz ezer japánt (kétharmaduk amerikai állampolgár, sokuk fia amerikai katona volt) zártak öt nyugati államban tíz táborba. A latrinák wc-kagylói közt nem voltak elválasztó falak. A táborok 1945 végéig működtek. Az elsőként létrehozott, a spanyolul almáskertet jelentő Manzanar nevű tábort 1945. nov. 21-én oszlatták fel. 1972-ben Kalifornia múzeummá (Történelmi Nevezetességű Hely) nyilvánította. 1988-ban az USA Civil Liberties Act bocsánatot kért. A Harper’s Magazine 1947-ben megállapította, hogy egyetlen olyan eset sem ismert, amely alátámasztotta volna az USÁ-ban élő japánok iránti gyanakvást.
Manzanar virágzó gyümölcsös régió volt, amíg 1929-ben a tőle kétszáz mérföldre délre fekvő növekvő Los Angeles a vízigénye érdekében el nem vette a régió vízjogait. A tönkrement klímájú terület már csak koncentrációs tábornak volt jó.
[Részletek...]
[1945-11-20] [idezet] A náci háborús bűnösök nürnbergi perének kezdete. 1946. október 1-jén 12 vádlottat halálra ítéltek.
(A béke elleni bűncselekményekre a "parancsra tettem" nem mentség.)
„Érdekes, ahogy Nürnbergben megalkották ezeket az elveket. Azt kellett ott Nürnbergben eldönteniük, hogy mi számítson háborús bűntettnek. És nagyon világos definíció született, tudatosan. Nem lepleztek semmit. Egy gaztett akkor háborús bűncselekmény, ha a németek követték el és nem mi.
Így például a városközpontok bombázása nem háborús bűncselekmény, mert ezt az angolok és az amerikaiak gyakrabban művelték, mint a németek. S a német tengeralattjáró-parancsnokok védekezésül az amerikai tengeralattjáró-parancsnokokra hivatkozhattak, akik kijelentették, hogy 'Na igen, mi ugyanazt csináltuk' – úgyhogy föl is mentették őket, mert ez nem volt háborús bűncselekmény.” (Chomsky: Hatalom és terror)
(háború)
[Részletek...]
[1945-09-26] Bartók Béla zeneszerző halála, New York (szül. 1881. márc. 25.). Zenekari darabjain kívül jelentősek színpadi művei: Kékszakállú herceg vára, Fából faragott királyfi, Csodálatos mandarin című.
(halál)
[Részletek...]
[1945-09-23] Révész Imre Munkácsy-díjas festő, illusztrátor születése (+1945. szept. 23.). A magyar népéletből vett realisztikus szemléletű, tónushatásokra épített képeivel tűnt fel. Humoros tartalmú, népies életképeket is festett.
(halál)
[Részletek...]
[1945-09-22] Vikár Béla etnográfus, folklórkutató, író, műfordító halála (szül. 1859. ápr. 1.). Az első kutató volt, aki a folklórgyűjtést fonográffal végezte. A Kalevala fordítójaként tevékenysége irodalomtörténeti jelentőségű.
(halál)
[Részletek...]
[1945-08-22] Strömpl Gábor geográfus, térképész, barlangkutató halála. Ő hozta létre a magyar barlangok nyilvántartását.
(halál)
[Részletek...]
[1945-08-10] Yosuke Yamahata(28 éves)a halála előtt még öt órán át fotózott Nagaszakiban,150 képet hagyott ránk.
(halál)
[Részletek...]
[1945-08-10] Yosuke Yamahata, 28 éves fotós másfélszáz képet hagyott ránk, a halála előtt még öt órán át fotózott Nagaszakiban, ahol előző nap az USA a plutóniumbombáját próbálta ki, 73 ezer civil áldozat árán (s kb. még egyszer ennyien kaptak sugárbetegséget). A bomba kb. másfélszer erősebb volt, mint a három nappal korábban Hirosimára ledobott urániumtöltetű bomba.
(halál)
[Részletek...]
[1945-08-09] A második atombomba teljesen elpusztította Nagaszakit és kb. hetvenezer lakost.
(Az első urániumtöltetű volt, a második plutónium. A kísérleti áldozatok mindkét esetben japánok.)
[Részletek...]
[1945-07-17] [idezet] Elkezdődött a potsdami konferencia, Truman, Sztálin és Churchill részvételével. A II. világháború európai eseményeit lezáró tanácskozás Churchilltől a "Terminál-akció" fedőnevet kapta.
(Pedig az igazi Terminátor-szörny még csak ezután sújtott le. A győztes szövetségesek potsdami barátságos mosolya igazából már új ellenségek egymás elleni vicsorgása volt. Hitler birodalma már több mint két hónapja összeomlott, a háborúnak rég vége, Japán is békét kért, hiszen csapatait már nem is tudta mozgatni, az óceánt a szövetségesek uralták, de még próbált tárgyalni, nem teljesen feltétel nélkül megadni magát.
Miért kellett három hét múlva (Hirosima, aug. 6.) százezer ártatlan polgári személynek, nőknek, gyermekeknek lángtengerben elégniük? S három nappal később (Nagaszaki, aug. 9.) másik százezernek? Amerika megmutatta a Szovjetuniónak, ki az úr a győztesek közt? Hogy mi a háborús bűncselekmény, meg az emberiség elleni bűntett, az attól függ, ki követi el? Nem csoda, hogy az így kezdődött békét évtizedekig hidegháborúnak hívták.
Vajon most a hidegháború, a kétpólusú világrend utáni békét minek fogják hívni utódaink, ha túlélik?)
(háború, konferencia)
[Részletek...]
[1945-07-16] Az új-mexikói sivatagban az USA végrehajtotta a világ első kísérleti atomrobbantását. Egy labdánál nem nagyobb fémgömbből 19 ezer tonna TNT robbanóanyaggal egyenértékű energia szabadult fel. A robbanószerkezetet tartó acéltoronyból hírmondó sem maradt, 700 méteres körzetben üveggé olvadt a sivatag homokja.

(3 hét múlva már százezer ember olvadt szét a földön Hirosimában.)
[Részletek...]
[1945-06-26] Az ENSZ alapokmányát két hónap tanácskozás után elfogadták San Franciscóban, június 26-án 50 állam képviselője írta alá (1945. október 24-én lépett hatályba). A közgyűlés mellett felállították a Biztonsági Tanácsot.
[Részletek...]
[1945-04-26] San Francisco-ban 50 állam képviselőjének aláírásával elfogadták az ENSZ alapokmányát. A dokumentum 1945. október 24-én lépett hatályba.


(aláírás)
[Részletek...]
[1945-02-22] Schenk Jakab ornitológus, természetvédő születése (+1945. febr. 22.). 1917-től folytatott küzdelmével megmentette a nagykócsagot a kipusztulástól.
(halál)
[Részletek...]
[1945-02-06] Bob Marley könnyűzenei énekes, reggae-sztár születése, Jamaica (+1981. máj. 11.). A reggae döcögős, strófákra alkalmas muzsikájára népét szerető, az emberi elnyomás minden formáját elítélő, ellene harcra szólító szövegeket írt.
(születés)
[Részletek...]
[1945-01-30] Az S-13 szovjet tengeralattjáró a Balti tengerbe süllyesztette a Wilhelm Gustloff német hajót, amelyen közel nyolcezer német, legtöbbjük nő és gyerek, menekült az előrenyomuló szovjet hadsereg elől. Csak ezeregyszáz embert sikerült kimenteni.
1945 február 10-én ugyanez a szovjet tengeralattjáró a vöröskereszt jel ellenére a General von Steuben nevű kórházhajót süllyesztette el fedélzetén 3500 sebesült német katonával.
1945 május 6-án a Goya német teherszállító hajót torpedózták meg a szovjetek, több mint 6 ezer keletporoszországi menekült halt meg.
[Részletek...]
[1944-12-29] A Budapestet körülzáró 2. és 3. szovjet Ukrán Front főparancsnokai fegyverletételre szólították fel a fővárost védő német és magyar csapatokat. Vecsésnél a felhívást vivő szovjet parlamentert, Steinmetz Miklós kapitányt, Budaörsnél pedig az elutasító válasszal visszaútban levő Ilja Afanaszjevics Osztapenko kapitányt máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták. Az ekkor kezdődött városostrom a II. világháború történetében az egyik leghosszabb, legnagyobb áldozatokkal járó ostrom volt, Budapest történelme során példátlan károkat szenvedett.
(háború)
[Részletek...]
[1944-12-27] Salkaházi (Schalkházi) Sára szociális nővér, tanító, újságírónő halála (szül. 1899. máj. 11.). Állandó munkatársa volt a kassai lapoknak, majd a Prágai Magyar Hírlapnak. 1929-ben Kassán lépett a szociális testvérek közé, majd a katolikus karitászban dolgozott. 1941-től a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének központi vezetője lett. Ő alapította az első magyar munkásnő főiskolát. 1944 őszétől Budapesten, a szövetség kezelésében lévő Katolikus Nővédő Otthonban a származásuk miatt üldözötteket és katonaszökevényeket bújtatott. Ezért feljelentésre a nyilasok elhurcolták és több üldözött mellett a Dunaparton kivégezték.
2006-ban XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.
(halál)
[Részletek...]
[1944-12-08] A nyilas rögtönítélő hadbíróság két nappal korábban kihirdetett ítélete alapján kivégezték a Bajcsy-Zsilinszky Endre által szervezett Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága vezetői közül Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost. Bajcsy-Zsilinszky Endrét december 24-én végezték ki.
[Részletek...]
[1944-11-22] Arthur Stanley Eddington angol csillagász születése (+1944. nov. 22.). 1913-tól a csillagászat professzora Cambridge-ben, majd az obszervatórium igazgatója. Felismerte, hogy a spirális szerkezetű csillagködök és felhők a Tejútrendszerhez hasonló galaxisok. Einstein relativitás-elméletének igazolására 1919-ben egy teljes napfogyatkozás révén kimutatta a fény elhajlását a gravitációs térben. A nem-eukleidészi geometria átalakításával írta le a kozmosz geometriáját. Fő eredményeit az asztrofizikában érte el.
(halál)
[Részletek...]
[1944-11-19] Horvay János szobrász születése (+1944. nov. 19.). Gárdonyi Géza szobor (Bartók B. út), Beethoven szobor (Városliget).
(halál)
[Részletek...]
[1944-11-09] Radnóti Miklós pedagógus, költő, műfordító halála (szül. 1909. máj. 5.). 1936-ban jelent meg a Járkálj csak, halálraítélt, 1937-ben a Meredek út, 1940-ben prózai műve, az Ikrek hava.
Származása miatt nem taníthatott. 1944 májusában behívták munkaszolgálatra. A szerbiai lágerben írta utolsó eklogáit. A Győr megyei Abdánál lőtték agyon.

(halál)
[Részletek...]
[1944-11-09] Radnóti Miklós pedagógus, költő, műfordító születése (+1944. nov. 9.). 1936-ban jelent meg a Járkálj csak, halálraítélt, 1937-ben a Meredek út, 1940-ben prózai műve, az Ikrek hava.

Származása miatt nem taníthatott. 1944 májusában behívták munkaszolgálatra. A szerbiai lágerben írta utolsó eklogáit. A Győr megyei Abdánál lőtték agyon.
- + -
"... s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg ..."
(Nem tudhatom...)
(halál)
[Részletek...]
[1944-08-28] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(halál)
[Részletek...]
[1944-07-13] Rubik Ernő építészmérnök, a „bűvös kocka” megalkotójának születése. Játéka minden idők legsikeresebb magyar találmánya, meghódította az egész világot, világbajnokságot is rendeztek belőle.


(születés, találmány)
[Részletek...]
[1944-02-07] Endreffy Zoltán filozófus halála (szül. 1944. febr. 7.).
"hogy művelje és őrizze" című esszégyűjteménye (Liget, 1999) a magyar nyelvű zöld irodalom értékes darabja. A Mérleg c. katolikus folyóirat munkatársaként sok-sok éven át nyitott ablakot fordításaival a világra. Az 1989-es bázeli első európai ökumenikus "Igazságosság, béke és a Teremtés megőrzése" találkozón a tíz fős magyar küldöttség tagja volt.
1974-es Lelkiismeret-vizsgálat c. negyven oldalas tanulmányában leírta, miért nem folytatta szépreményű marxista filozófus oktatói pályáját az egyetemen s ment el helyette gyári fizikai munkásnak.
- - - - - - - - - -
(születés)
[Részletek...]
[1943-12-22] Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró születése (+2000. júl. 16.). 1975-1988 között versei kizárólag szamizdatban és külföldön jelenhettek meg. 1989 után saját kifejezésével "jelző nélküli liberálisként" a történelmi változások költői tényrögzítője, kommentátora volt.
(születés)
[Részletek...]
[1943-10-26] Stein Aurél (Sir Mark Aurel Stein) régész, történész, orientalista, utazó és földrajztudós, akadémikus születése (+1943. okt. 26.). Brit szolgálatban több alkalommal kutatott Belső-Ázsiában, bejárta Nagy Sándor hadjáratának útvonalát. Felfedezte a híres tunhuangi barlangtemplomot és könyvtárat. Több művében foglalkozott az ind történelem és az indo-szkita uralom vallási és művelődési viszonyaival. Sok tízezer páratlan leletét a British Museum őrzi. Könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. 81 éves korában kapott engedélyt, hogy Afganisztánban kutasson, Kabulban halt meg. 42 éves korától brit állampolgár volt, 1912-ben lovaggá ütötték.
(halál)
[Részletek...]
[1943-09-29] A sztrájk és a szabad szakszervezetek jogát elismerő egyezményt írt alá Gdanskban az általános sztrájk miatt tárgyalni kényszerülő lengyel kommunista kormány és a Szolidaritás vezetője, Lech Walesa. Ez volt az első eset, hogy egy szocialista országban elismerték egy szakszervezet függetlenségét.
(Walesa 1943. szept. 29-én született, hajógyári munkás volt, 1976-ban kirúgták, 1978-tól többször letartóztatták a szabad szakszervezet szervezése miatt, Béke Nobel-díjat kapott 1983-ban, a rendszerváltozás után lengyel elnök 1990-1995.)
(egyezmény, Nobel-díj, sztrájk)
[Részletek...]
[1943-09-03] Olaszország a szövetségek szicíliai partraszállása és Mussolini uralmának megdöntése után letette a fegyvert a szövetségesek előtt és aláírta a fegyverszüneti megállapodást. Az ország 1943. október 13-án hadat üzent Németországnak.
- - - - - -
Brüsszelben a Mannekenpis (pisilő kisfiú) szobrocska a Welszi Gárda egyenruháját ölti fel e napon annak emlékére, hogy e szövetségesek felszabadították a várost. A közel négyszáz éves szobrocskának közel négyszáz ruhája van a Broodhuis múzeumban.


[Részletek...]
[1943-06-10] Bíró László József bejelentette első golyóstoll-szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak, Töltőtoll néven.
A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe, ahol kitalált egy folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett erre Magyarországon, a gyártási kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára ott kapott szabadalmat 1943. jun. 10-én. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985. okt. 25-én. Választott hazájában az ő születésnapja, (1899.) szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja.
[Részletek...]
[1943-03-19] Mario Jose Molina kémikus születése Mexikóvárosban. Amerikai kutató lett, 1995-ben megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat az ózonréteg bomlásának tanulmányozásáért. Felismerése nyomán indult meg a nemzetközi mozgalom a freongázok korlátozása érdekében.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1943-03-13] Hitler egyre ritkuló frontlátogatásai egyikén a Szmolenszkben állomásozó Közép Hadseregcsoportot kereste fel. A háború őrültségét átlátó tisztek azt tervezték, hogy egyszerűen lelövik ebéd közben, de mivel nem érkezett meg vele együtt Himmler és Goebbels, ezért Hans von Kluge hadseregtábornok elhalasztotta a merényletet, nehogy a hadsereg és az SS közt polgárháború törjön ki.
(háború)
[Részletek...]
[1943-02-25] George Harrison angol énekes, zeneszerző, szólógitáros születése (+2001. nov. 30.). 1958-tól játszott a később Beatles néven felülmúlhatatlanná vált zenekarban, ő volt a legfiatalabb "gombafejű". Sikerdalai közé tartozik az 1968-as While My Guitar Gentle Sweeps, a Something, a Here Comes The Sun. Az 1970-es szétválást követően szólókarriert kezdett.
Ő szervezte meg a bangladesi menekültek megsegélyezésére irányuló koncertet, amelyen Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russel, Billy Preston és Ringo Starr is fellépett.
(Banglades másfél magyarországnyi területén lassan másfélszáz millió ember él, ökológiai lábnyomuk a nagy szegénység ellenére is 800 %-os, azaz életterük eltartóképességét nyolcszorosan túlterhelik, ráadásul a szaporodás még mindig nagyon gyors.
Az 1970-es évek elejéig Banglades ivóvizét folyók és tavak szolgáltatták. Az egyre szennyezettebb víz okozta betegségek miatt nemzetközi segélyszervezetek kútfúrási programot indítottak. Nem tudták, hogy a Gangesz víztartó rétegeiben természetes módon sok arzén található, és nem vizsgálták meg az üledéket. Minthogy a krónikus arzénmérgezés hatásai akár 15 évig is rejtve maradhatnak, a járványt nem ismerték fel, csak 1995-ben, amikor már a lakosság fele arzénmérgezéstől szenvedett. A WHO előrejelzése szerint néhány éven belül Dél-Bangladesben a halálozások egytizede az arzén okozta rák következménye lesz. Nincs megoldás, mert ennyi embernek egyszerűen nincs elég víz máshogy.)
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1943-02-25] George Harrison angol beat-zenész halála (szül. 1943. febr. 25.). 1958-tól játszott a később Beatles néven klasszikussá vált zenekarban. John Lennon mellett ő is szívére vette az emberiség sorsát és azokon a maga eszközeivel próbált segíteni. Az egyik legszebb példája volt ennek az általa szervezett, filmen és tripla lemezen megjelent Bangladesh-koncert.
(A több mint 120 milliós Bangladesh kb. nyolcszáz százalékosan túlterheli területének eltartóképességét, így az ökológiai pusztulás egyre gyorsul. Hiába fogyasztanak keveset, mivel népsűrűsége már most sokszorosa Magyarországénak és a nők elnyomottsága miatt magas a népszaporulata, az évtizedek óta tartó katasztrófa csak erősödik.)
(katasztrófa, megjelent, születés)
[Részletek...]
[1943-02-21] Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus halála (szül. 1875. máj. 30.). 1920-ban Utrechtbe ment, ahol oktató, később professzor lett. Hazatérése után 1929-től vezette a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet. A Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója, majd 1934-től a budapesti tudományegyetemen a zoológia professzora volt. Főként az egysejtűekkel foglalkozott. Jelentősek a Balaton élővilágára vonatkozó korszerű hidrobiológiai vizsgálatai.
(halál)
[Részletek...]
[1943-01-07] Nicola Tesla horvát származású, Amerikában élt elektrotechnikus és feltaláló születése (+1943. jan. 7.). A többfázisú elektromotor és a Tesla-transzformátor feltalálója. Róla nevezték el a mágneses indukció mértékegységét.

(Edison egyenáramú rendszerével szemben az ő váltóáramú hálózata terjedt el a világon.)
(halál)
[Részletek...]
[1943-01-01] Rejtő (Reich) Jenő író halála (szül. 1905. márc. 29.). Művei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között. Egyaránt jellemzi őket az eleven fordulatos cselekmény, valamint a különleges ötletekben gazdag játékos fantázia, legfőbb sajátosságuk azonban a teljesen egyéni ízű humor és szellemesség. Nagy sikerű kalandregényeit P. Howard álnéven írta. Legnépszerűbb könyvei A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány.
(halál)
[Részletek...]
[1942-11-27] Jimi Hendrix (James Marshall) amerikai gitáros születése (+1970. szept. 18.). Virtuozitásban nem akadt párja. Sajátosan ötvözte a bluest, a rockot és a rhythm and bluest, valamint a fekete és mexikói folkot. A kábítószer, az ital és a gyógyszerek következtében 28 évesen halt meg.
(születés)
[Részletek...]
[1942-09-05] Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő halála (szül.: 1879. júl. 2.).
1915-ben haditudósítóként járta a frontot, de háborús illúziói hamar eltűntek. Üdvözölte a polgári forradalmat, és kezdetben reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz is. A kommün bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est lapok közölték.
A Nyugat munkatársa, majd 1930-1933 között - Babits Mihállyal közösen - a lap főszerkesztője volt. 1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, s azt szerkesztette haláláig. Életművéből kiemelkedik az Erdély-trilógia, a Légy jó mindhalálig, az Úri muri, a Rokonok és az Árvácska.

(Miért is fogan annyi Árvácska???)

(háború, halál)
[Részletek...]
[1942-06-23] [idezet] Egyházi jóváhagyást (Nihil obstat, Imprimatur) kapott a Római Katolikus Tábori Püspökség által kiadott Seregek Ura, a katolikus honvédek ima-, énekes- és oktatókönyve.
"Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád...
Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől ... attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani!
Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon - sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is."
(háború)
[Részletek...]
[1942-06-10] A németek lerombolták a cseh Lidice községet. A Reinhard Heydrich, a Cseh-Morva Birodalmi Protektorátus német helytartója elleni 1942. május 28-án elkövetett merénylet megtorlásaként a rögtönítélő bíróságok szeptember 1-jéig 1357 férfit és nőt ítéltek halálra.
A Kladno melletti Lidicét, ahol a merénylők egyike eltöltött egy éjszakát, június 10-én a németek földig lerombolták: a 95 házból álló helységet teljesen felégették, 199, tizenötödik életévét betöltött férfi lakost a helyszínen agyonlőttek, 184 nőt koncentrációs táborba, a gyerekeket máshová hurcolták. A községet 1946-ban újjáépítették, ma nemzeti emlékhely.
[Részletek...]
[1942-03-15] Háborúellenes tüntetés Budapesten a Petőfi szobornál, a legnagyobb a világháború alatt. A rendőrség szétverte, letartóztatások és bírói ítéletek követték.
(háború, tüntetés)
[Részletek...]
[1942-02-19] Roosevelt amerikai elnök elrendelte koncentrációs táborok felállítását és a japán származású amerikaiak internálását az USÁ-ban. Aug. 12-re százhúsz ezer japánt (kétharmaduk amerikai állampolgár, sokuk fia amerikai katona volt) zártak öt nyugati államban tíz táborba. A latrinák wc-kagylói közt nem voltak elválasztó falak. A táborok 1945 végéig működtek. Az elsőként létrehozott, a spanyolul almáskertet jelentő Manzanar nevű tábort 1945. nov. 21-én oszlatták fel. 1972-ben Kalifornia múzeummá (Történelmi Nevezetességű Hely) nyilvánította. 1988-ban az USA Civil Liberties Act bocsánatot kért. A Harper’s Magazine 1947-ben megállapította, hogy egyetlen olyan eset sem ismert, amely alátámasztotta volna az USÁ-ban élő japánok iránti gyanakvást.
Manzanar virágzó gyümölcsös régió volt, amíg 1929-ben a tőle kétszáz mérföldre délre fekvő növekvő Los Angeles a vízigénye érdekében el nem vette a régió vízjogait. A tönkrement klímájú terület már csak koncentrációs tábornak volt jó.
[Részletek...]
[1941-10-06] Kabos Gyula színész halála (szül. 1888. márc. 19.). Az egyik legnagyobb magyar nevettető. Legnépszerűbb filmjei a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó.
(halál)
[Részletek...]
[1941-10-06] Kabos Gyula színész születése (+1941. okt. 6.). Az 1930-as évek elejétől a magyar filmgyártás és színház egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze volt (Hyppolit a lakáj, Meseautó). Komikusként óriási sikereket aratott. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol még két évig alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget.
(halál)
[Részletek...]
[1941-08-07] Rabindranath Tagore bengáli nyelvű indiai író, költő, zeneszerző, festő születése (+1941. aug. 7.). Irodalmi Nobel-díjat kapott 1913-ban "mély érzésű, friss hangú költeményeiért, melyeket saját maga ültetett angolra, gazdagítva a Nyugat költészetét".
Küzdött a hadkötelezettség ellen (vö. nov. 13.).
Európai körútja alkalmával Bécsben megbetegedett. Korányi Sándor orvos személyesen kísérte Balatonfüredre. 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét és gyógyultan távozott. Erről versben is megemlékezett, és fát ültetett a parkban, ahol sétány őrzi emlékét.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1941-08-04] Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító (szül. 1883. nov. 26.) halála. A Nyugat szerkesztője.
- + -

Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok
láza s tragikus szárnyakon suhan

tünte felé a rövid nyári éj.
Óh éjszaka, aki naponta meghalsz,


taníts meghalni! Mennyit ültem e
hegy fölött, a hajnalok karzatán

s tünődtem, milyen a halál? de egy
csillagot sem értem még rajt, mikor
a semmi mögé elbútt! sem a percet

mikor elhallgat a tücskök zenéje.
Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom...
(Babits Mihály: A nap nem emlékszik a csillagokra)
(halál)
[Részletek...]
[1941-08-04] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1941-08-01] Utoljára jelent meg a Nyugat című irodalmi folyóirat, mert Babits halálakor a nevére szóló lapengedély megszűnt. Utódaként 1941 októberében indult meg a Magyar Csillag Illyés Gyula szerkesztésében.
Az 1908. jan. elsején indult, egyharmad évszázadot élt lap címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettjét viselte, címe a tájékozódás irányát, a világirodalmi mértéket jelezte. Létét jórészt Hatvany Lajos támogatásának köszönhette. Szerkesztői Ignotus, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Ady Endre, Babits Mihály, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és Illyés Gyula voltak. Első korszakát (1908-19) Hatvany és Osvát ellentéte jellemezte, majd az 1919-24 közötti időszakban a magyar folyóiratok közt a legszínvonalasabb és legerősebb, az akkori jobboldallal leginkább szembenálló volt. Az 1925-29 közötti éveket visszahúzódás, kiegyezés jellemezte a kor liberális, konzervatív erőivel. 1930-33-ban, Osvát halála után Móricz Zsigmond irányzata a riportot, a nyers valóságot hozta be a lapba, míg Babits a színvonalra, az európaiságra figyelt. 1933-41 között már egyre inkább a humanizmus, antifasizmus jellemezte a lapot.
(halál)
[Részletek...]
[1941-06-10] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(találmány)
[Részletek...]
[1941-05-17] Csilla Freifrau von Boeselager (Fényes Csilla) magyar származású német bárónő születése (+1994. febr. 23.). A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Az 1988-ban Németországban megalakult Ungarischer Malteser Caritasdienst 1989. februárban Budapesten egyesületté alakult. Körülbelül 70-80 millió márka értékű segélyt juttatott el a kelet-európai kórházakba és szociális otthonokba.
(születés)
[Részletek...]
[1941-04-03] Teleki Pál politikus, miniszterelnök, akadémikus születése (+1941. ápr. 3.). Először 1920-1921-ben volt kormányfő, másodszor 1939. február 16-ától volt miniszterelnök. Önkezével vetett véget életének a háborúba sodródás miatt (konkrétan nem akarta az örök barátsági szerződést megszegve átengedi a Jugoszláviát megszálló német hadsereget).
(háború, halál)
[Részletek...]
[1941-04-03] Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, akadémikus halála (szül. 1879. nov. 1.). 1920-21-ben, majd 1939-től volt miniszterelnök, s igyekezett az országot távol tartani a háborútól. 1941-ben, amikor a magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés aláírása után három hónappal a németek közreműködését kérték Jugoszlávia megtámadásában, nem vállalta azt, s önkezével vetett véget életének.
(aláírás, háború, halál)
[Részletek...]
[1941-03-17] Iszaak Emmanuilovics Babel orosz író, újságíró, műfordító születése (+1941. márc. 17. ?). Vallásos zsidó családban nőtt fel. Novellái főleg a polgárháborúban játszódtak, amelyben Bugyonnij seregének tagjaként részt vett. Híres regénye a Lovashadsereg. A sztálinizmus áldozata lett.
- + -
„Mindenki azt állítja, hogy az igazságért háborúzik, és mindenki rabol.”
(háború, halál)
[Részletek...]
[1941-03-13] Donella H. Meadows környezeti tudós, egyetemi tanár és író születése (+2001. febr. 20.). Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fő szerzőjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, gazdaság és környezet hosszútávú globális trendjeit tanulmányozta, 28 nyelvre fordították le és tízmilliónál is több példányban kelt el. A világhelyzetet húsz évvel később újra vizsgáló könyvének címe: Túl a határokon.
1981-ben korábbi férjével (Dennis Meadows) együtt megalapította az International Network of Resource Information Centers (INRIC, erőforrás információs központok nemzetközi hálózata), amely a Balaton Group (Balaton csoport) néven vált ismertté (a magyarországi tó neve után, ahol a csoport évente találkozik).
- + -
Kapható a Donella Meadows emlékkötet, amelyet a Bocs Alapítvány adott ki 2001. Föld Napjára. Magyarul olvasható írásainak (főleg György Lajos fordított rendszeresen tőle) gyűjteménye megtalálható: bocs.hu
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1941-03-13] Donella H. Meadows környezeti tudós, egyetemi tanár és író halála (szül. 1941. márc. 13.). Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fő szerzőjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, gazdaság és környezet hosszútávú globális trendjeit tanulmányozta, 28 nyelvre fordították le és tízmilliónál is több példányban kelt el. A világhelyzetet húsz évvel később újra vizsgáló könyvének címe: Túl a határokon.
2004-ben korábbi szerzőtársai kiadták A növekedés határai - 30 év múltán c. átdolgozást (magyarul is megjelent 2005 Föld Napjára, Dennis Meadows mutatta be az MTA díszülésén).
1981-ben korábbi férjével (Dennis Meadows) együtt megalapította az International Network of Resource Information Centers (INRIC, erőforrás információs központok nemzetközi hálózata), amely a Balaton Group (Balaton csoport) néven vált ismertté (a magyarországi tó neve után, ahol a csoport évente találkozik).
- + -
Kapható a Donella Meadows emlékkötet, amelyet a Bocs Alapítvány adott ki 2001. Föld Napjára. Magyarul olvasható írásainak (főleg György Lajos fordított rendszeresen tőle) gyűjteménye megtalálható: bocs.hu

(megalapít, megjelent, születés)
[Részletek...]
[1941-03-10] Mansfeld Péter ipari tanuló kivégzése (szül. 1941. márc. 10.). 15 évesen 1956 októberében a Széna téri felkelőknek fegyvert, élelmiszert szállított, összekötőként híreket vitt, a harcokban nem vett részt. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1958 februárjában barátaival ellenálló csoportot akart szervezni, február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, elvették fegyverét, majd szabadon engedték. Február 19-én letartóztatták és "szervezkedésben való részvétel" címén, november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Vártak egy évet, míg betölti a 18. életévét, és másodfokon, 1959. március 19-én eredeti ítéletét halálbüntetésre súlyosbították és 21-én kivégezték.
(Emlékművét - Menasági Péter szobrászművész alkotása - a II. ker.Veronika (Világifjúság) parkban 2004. október 23-án avatták fel. Felirata: Életed és halálod emberségednek és a kor embertelenségének példája.)
(születés)
[Részletek...]
[1940-11-12] Létrejött a Katolikus Legényegyletek Országos Testülete (KALOT). Ötezer helyi csoportja és félmillió tagja volt, húsz népfőiskolát működtetett, kulturális bemutatókat szervezett és vállalta a paraszti érdekvédelmet. 1946-ban a szervezetet feloszlatták, és csak 1988-ban éledt újra.
[Részletek...]
[1940-09-24] Iványi Grünwald Béla festő születése (+1940. szept. 24.). A nagybányai művésztelep alapító tagja volt. A legszebb magyar tájképek közé tartozik Itatás és Tavaszi kirándulás című festménye.

(halál)
[Részletek...]
[1940-04-06] A magyar kormány bevezette a cukor- és zsír-jegyeket. Ennek értelmében a cukor havi fejadagja Budapesten 1 kg, a törvényhatósági városokban 0,5 kg, míg másutt 0,3 kg. A zsírjegyet akkor még csak Budapesten vezették be: 24 dkg/fő.
(törvény)
[Részletek...]
[1940-01-12] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
[Részletek...]
[1939-12-13] [idezet] Betiltották Németország után Magyarországon is a katonáskodást megtagadó Jehova Tanúi Egyházat, akiket "a társadalomra veszélyes bibliamagyarázó vörös ügynököknek" tekintettek. A két országban hatezer Tanút tartóztattak le, kétezren koncentrációs táborokban haltak meg.
1950-től viszont "imperialista ügynökökként" üldözték őket. Egy 1951-es bírósági ítélet 10 év börtönt szabott ki azzal az indoklással, hogy "egy évtized múlva már az emberek ideológiailag képzettebbek lesznek és nem tudják majd őket befolyásolni a Bibliával".
(tilt)
[Részletek...]
[1939-11-08] Hitler a szokásosnál jóval rövidebb beszédet tartott az 1923-as sörpuccs éves megemlékezésén Münchenben és az ünneplőket faképnél hagyva visszasietett Berlinbe, így megúszott egy merényletet. Távozása után 13 perccel a Georg Elser 36 éves asztalos által elrejtett robbanószerkezet rombadöntötte a sörpincét. Elsert - egy háború utáni monstre pert tervezve neki - koncentrációs táborba zárták, de később a háború kedvezőtlen alakulása miatt per nélkül agyonlőtték.
Hitler ellen negyvennél több merényletet kíséreltek meg, főleg a háború őrültségét átlátó magasrangú német katonatisztek.
(háború)
[Részletek...]
[1939-09-01] Magyarországon előzetes sajtócenzúra lépett érvénybe.
[Részletek...]
[1939-08-17] Sik Toma (szül. 1939. aug. 17.) anarchista, humanista békemozgalmárt halálra gázolta egy autó Csongrád melletti Kónya-széki tanyája közelében.
http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=17603
(születés)
[Részletek...]
[1938-12-11] Christian Lous Lange norvég politikus halála (szül. 1869. szept. 17.). 1899-ben a IX. Interparlamentáris Konferencia titkára volt, majd a Nobel-békedíj norvég bizottságának titkára. Évtizedekig a Nobel Intézetben dolgozott, 1909-től az Interparlamentáris Unió főtitkára. Miután az I. világháború idején a brüsszeli iroda megszűnt, Lange sokat küzdött a szervezet újjáélesztéséért, mert szerinte a semleges országoknak jelentős szerepe van a tartós béke megteremtésében. 1921-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva Karl Hjalmar Brantinggal.
(háború, halál, konferencia)
[Részletek...]
[1938-12-07] Latabár Kálmán Jászai Mari-díjas színész halála (szül. 1938. dec. 7.).

A Magyar Sajtó Napja
1990 óta ünnepeljük március 15-én annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit: a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
(születés)
[Részletek...]
[1938-11-13] Jean Seberg amerikai filmszínésznő születése (+1979. aug. 30.). 1957-ben a Szent Johanna című film főszereplője, 1959-ben Jean-Paul Belmondo oldalán Godard Kifulladásig című filmjével lett világhírű. Zaklatott életét tragédiák terhelték: négyszer ment férjhez, gyermeke kétnaposan meghalt. Támogatta a afroamerikaiak Fekete Párduc nevű forradalmi pártját, ezért a szövetségi hatóságok és az amerikai pletykalapok is alantas eszközökkel igyekeztek tönkretenni. 41 évesen ideg-összeroppanást kapott, s önként vetett véget életének.
(születés)
[Részletek...]
[1938-08-29] Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, humorista halála (szül. 1887. jún. 24.). 1908-tól a Nyugat munkatársa. A háború ellen írások sorával tiltakozott (Utazás Faremidóba, Holnap reggel). Tanár úr kérem, Így írtok ti, Krisztus és Barrabás, Nem mondhatom el senkinek, Cirkusz, Utazás a koponyám körül, Mennyei riport, Üzenet a palackban.
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1938-08-29] Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, humorista születése (+1938. aug. 29.). Legismertebbek Így írtok ti címen irodalmi paródiái, valamint diákkori emlékeinek gyűjteménye, a Tanár úr kérem. 19 évesen már rendszeresen közölték írásait, köztük a Margitka álmát, amely Swift modorában, egy igásló sorsán keresztül vallott a goromba és közönyös társadalomról. A Nyugat írócsoportjához csatlakozott. A magyar nyelv bűvésze volt, szójátékai az anagramma, az intarzia, az eszperente, a kecskerím és még sok más. Műfordítóként Goethe, Wedekind, Heine, Milne (Micimackó) műveit tolmácsolta. 1930 után agydaganat támadta meg, Stockholmban Olivecrona, a híres svéd sebész operálta meg. Ebből született sajátos riportkötete, az Utazás a koponyám körül.
- + -
"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy holnapra halaszd, el ne mulaszd elhalasztani."
(Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra, hanem holnaputánra, hátha akkor már meg sem kell venned!)
- + -
"Úgy használnak engem, mint a krumplit először Európában - virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják." (Karinthy Frigyes)
(halál)
[Részletek...]
[1938-06-25] Megnyitotta Horthy Miklós kormányzó a Szent István-évet. Ebben az időszakban a Bethlen István vezette konzervatív-liberális, az ország függetlenségét elsősorban Németországtól féltő erők jelszava az alkotmány és a magyar szuverenitás védelme volt. Ezt a Szent István-tradícióval kívánták megszilárdítani, amelyben a katolikus egyház teljes támogatását élvezték. Ennek keretén belül került sor erre az ünnepségre, ahol felvonult az egész hivatalos Magyarország. Szent István emlékét törvénycikkben is megörökítették.
(törvény)
[Részletek...]
[1938-05-29] A XV. Törvénycikk szerint a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett zsidó származású és izraelita vallású.
(törvény)
[Részletek...]
[1938-05-28] Két szép napom volt: két ún. csángó asszony volt itt Moldvából… A két asszony (analfabéták) dalokat énekelt, meséket mondott, különleges kiejtésével és régies viseletével elbájoló volt.” (Bartók Béla)
A két csángómagyar házaspárt Domokos Pál Péter az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával utaztatta Magyarországra. A két asszony egyike Benedek Péterné Kósa Magdó volt (főorvos fiáról ld. júl. 12.).
[Részletek...]
[1938-04-25] Bíró László József bejelentette első golyóstoll-szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak, Töltőtoll néven.
A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe, ahol kitalált egy folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett erre Magyarországon, a gyártási kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára ott kapott szabadalmat 1943. jun. 10-én. A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985. okt. 25-én. Választott hazájában az ő születésnapja, (1899.) szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja.
[Részletek...]
[1938-04-08] Kofi Annan Nobel-békedíjas ghanai diplomata születése Aranypart fante törzsének főnöki családjában. 1962-től az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Menekültügyi Főbiztosság és Hivatal (UNHCR) és más ENSZ-adminisztrációk alkalmazottja. 1993-tól 1995-ig az ENSZ békefenntartó műveletekért felelős főtitkár-helyettese volt. 1996. december 17-én az egyiptomi Butrosz Gáli utódjaként, első fekete-afrikaiként az ENSZ hetedik főtitkárává választották. 2001-ben neki és az általa vezetett ENSZ-nek ítélték oda a Nobel-békedíjat az emberi jogokért és a globális konfliktusok rendezése érdekében kifejtett erőfeszítésekért.
[Részletek...]
[1937-12-05] Thorma János festőművész halála (szül. 1870. ápr. 24.). A nagybányai művésztelep egyik alapítója, 1919 után vezetője. Fő művét, az Aradi vértanúkat a millenniumi kiállításra festette, de azt témája miatt nem engedték bemutatni.
(halál)
[Részletek...]
[1937-10-28] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-10-28] [idezet] Szent-Györgyi Albert biokémikus élettani Nobel-díjat kap "a biológiai égési folyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában".

A legelső és máig egyetlen olyan magyar kutató, aki Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért kapta a megtisztelő elismerést.
- + -
"Több évszázados hagyomány bennünket, magyarokat, arra tanított, hogy ha hadba hívnak, semmi se kérdezzünk. Ilyesformán cselekedtem én is, de a háború első három éve alatt égető vágy kerített lassan hatalmába, hogy a tudományhoz visszatérjek. Ugyanakkor mindinkább undorított a katonai szolgálat erkölcsi gyalázata is... Ezért egyik nap kinn a csatamezőn fogtam a puskámat és átlőttem a karcsontomat... Így visszakerültem a fővárosba, ahol doktorátust szereztem..."
(Szent-Györgyi Albert: Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1983.).

(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-10-28] Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus halála (szül. 1893. szept. 16.).
1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". 1947-től az Egyesült Államokban élt, ahol fő kutatási területe a sejtlégzés, a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia, bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és gyógyítása volt.
- + -
"Vagy a túlnépesedést kell megakadályoznunk, vagy egy jobb és nagyobb bolygóra kell költöznünk. Az egyensúly nem tartható fenn a halálozás szabályozásával (modern orvostudomány) születésszabályozás nélkül."

(Szent-Györgyi Albert: Kis katekizmus)
- + -
Az ENSZ 2002. okt. 15-i jelentése szerint a világ kb. egymilliárd házaspárjának egyharmada még mindig nem végez semmiféle családtervezést (főleg az oktatás és az eszközök hiánya, valamint a vallási és patriarhális uralom miatt).
Az ENSZ Népesedési Alapja (The United Nations Population Fund, UNFPA) becslése szerint a munkájukhoz adott minden ezer dollár segít megelőzni 360 nemkívánt gyermek megszületését, 150 abortuszt, 1 anya halálát, 11 csecsemő halálát, 14 (1-5 éves) gyermek halálát.
Az USA jelenlegi kormánya a saját korábbi ígéretét megszegve visszavont 34 millió dollár támogatást az UNFPA-tól.
A történelem eddigi legnagyobb létszámú generációja lép most termékeny korba.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1937-07-21] A lángszóró magyar feltalálójának halála. Az égő folyadékot kilövelő fegyvert már az I. világháborúban alkalmazták. 1920-ban háborús bűnösként bíróság elé akarták állítani, de külföldre ment. Később újra szükség lett rá, hazajött és laboratóriumot rendezett be haditechnikai találmányai kidolgozására.
(háború, halál, találmány)
[Részletek...]
[1937-06-12] Nyolc tisztet végeztetett ki Sztálin.
A tisztikar létszáma a felére csökkent a tisztogatások során, amint Sztálin, féltve a hatalmát, sorra megszabadult a régi bolsevikoktól, akik még Lenin alatt léptek a pártba. Amikor a németek a II. világháborúban lerohanták Oroszország európai részeit, az oroszoknál nagy hiány volt képzett tisztekből.
(háború)
[Részletek...]
[1937-05-06] A New York melletti Lakehurst légikikötő felett 63. atlanti óceán átkelése után felrobbant és lezuhant a hitleri Németország büszkesége, a Hindenburg nevét viselő Zeppelin léghajó.
Az angol léghajózás már az 1933. aug. 13-i hasonló katasztrófával végetért (amelyben a légügyi miniszter is meghalt), de a német hadászat még erőltette, hiszen egyfajta légi repülőgép-anyahajó volt, hat harci repülőgép függeszkedett rajta, s tudott indulni és visszatérni rá. A hidrogén gyúlékonysága miatt túlzottan sebezhető volt az időjárás, a szabotázsok és harci cselekmények szempontjából. A katasztrófa után gyakorlatilag megszűnt a nagytestű (utasszállító vagy hadi) léghajók karrierje.

(katasztrófa)
[Részletek...]
[1937-04-06] Juhász Gyula költő halála (szül. 1883. ápr. 4.). Nagyváradon alapítója az Ady körüli Holnap Társaságnak. 1920-ban ő fedezte fel József Attilát. Versei rö- videk, zárt kompozíciójúak; Anna-versei a magyar szerelmi líra gyöngyszemei.
(halál)
[Részletek...]
[1937-02-07] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(halál)
[Részletek...]
[1937-01-17] Tass Antal csillagász halála (szül. 1876. ápr. 14.). Konkoly-Thege Miklós halála után, 1916-tól az ógyallai obszervatórium vezetője volt. 1918-ban a műszereket Budapestre hozta és a Sváb-hegyen megszervezte az új csillagvizsgálót, amely 1921-28 között épült fel, s a Konkoly-Thege nevét viselő Asztrofizikai Obszervatóriumot, melyeknek 1934-ig igazgatója volt.


(halál)
[Részletek...]
[1936-12-19] A náci hatalom megfosztotta állampolgárságától és a bonni egyetem által adományozott doktori címétől Thomas Mann Nobel-díjas írót.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1936-11-03] Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, újságíró születése (+1936. nov. 3.). A Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja volt. 1910: A szegény kisgyermek panaszai, 1925: Aranysárkány, 1926: Édes Anna.
(halál)
[Részletek...]
[1936-11-03] Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, újságíró halála (szül. 1885. márc. 29.). A Nyugat első nemzedékének egyik kiemelkedő alakja.
- + -
"Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap."
(halál)
[Részletek...]
[1936-08-19] Federico Garcia Lorca spanyol költo, író, drámaíró születése (+1936. aug. 19.). A XX. századi spanyol irodalom világirodalmi rangú képviseloje. Muvészetében a legosibb népköltészet egyesült a legmodernebb lírával. Elso könyvét Granadában publikálta 1918-ban Impressziók és tájak címen. 1920-ban bemutatták A halálthozó pillangó címu drámáját. Verseskötetei: Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok. Cigányrománcok címu muvében összegyujtötte Spanyolország különbözo ihletésu dalait, majd eloadó-körutat tett az Egyesült Államokban. 1931-tol figyelme a színház felé fordult, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Jelentos drámai trilógiája: Vérnász, Yerma, Bernarda Alba háza. Falangisták a spanyol polgárháború elso napjaiban meggyilkolták.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1936-08-19] Federico Garcia Lorca spanyol költő, író, drámaíró halála (szül. 1898. jún. 5.). A falangisták gyilkolták meg a spanyol polgárháború első napjaiban. 1914-től a granadai egyetemen tanult filozófiát és jogot, de foglalkozott festészettel és zenével is. Verseskötetei is megjelentek (Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok, Cigányrománcok), figyelme 1931-től fordult a színház felé, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Fő színpadi művei: Bernarda Alba háza, Vérnász, Yerma. Egy fiatal torreádor emlékére írta a Torreádorsiratót.
(háború, halál, megjelent)
[Részletek...]
[1936-07-18] A demokráciával elégedetlen spanyol hadseregvezetés katonai puccsot hajtott végre Marokkóban és Navarrában, majd július 19-én partra szálltak Dél-Spanyolországban. Ezzel megkezdődött az 1939 márciusáig tartó polgárháború.
(háború)
[Részletek...]
[1936-06-18] Makszim Gorkij (Alekszej Makszimovics Peskov) orosz író, publicista halála (szül. 1868. márc. 28.). Korán árvaságra jutott, ifjúságát vándorlással töltötte, s ekkor választotta a Gorkij, azaz a Keserű álnevet. Később szinte valamennyi művének témája vándoréveiből eredt. Hosszú olaszországi tartózkodása után bizonyos ellenérzésekkel, de üdvözölte az októberi forradalmat. Világirodalmi kiadót, folyóiratot alapított, az új irodalom sok fiatal tehetségét fedezte fel. Híres regényei: Az anya, Életem, Klim Szamgin, Az Artamonovok, ismert színműve az Éjjeli menedékhely.
"Az embert megszülni nehéz, de jóra nevelni még nehezebb."
(halál)
[Részletek...]
[1936-01-18] Joseph Rudyard Kipling Nobel-díjas angol író és költő halála (szül. 1865. dec. 30.). Legmaradandóbb műve A dzsungel könyve, a gyermekirodalom klasszikus darabja. Az irodalmi Nobel-díjat 1907-ben kapta "nagyszerű megfigyelőkészségéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért".
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1936-01-18] Joseph Rudyard Kipling angol író, költő születése (+1936. jan. 18.). A dzsungel könyve a gyermekirodalom klasszikus darabja, a világ szinte valamennyi nyelvére lefordították, sok film is készült belőle. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1907-ben a nagyszerű megfigyelőkészségéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1936-01-07] Lambrecht Kálmán ornitológus, paleontológus születése (+1936. jan. 7.). A Búvár folyóirat megindítója.
(halál)
[Részletek...]
[1935-11-22] Eberhard Arnold német lelkész születése (+1935. nov. 22.) A Bruderhof (az egyik történelmi békeegyház) alapítója.
Erőszakmentes keresztények, a fasizmus elől Dél-Amerikába menekültek (Anglia, mint németeket, nem fogadta be őket), ma az USÁ-ban és Angliában saját falvaikban, vagyonközösségben élnek. Több könyvük magyarul is megjelent. bocs.hu
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1935-07-29] Montágh Imre logopédus, egyetemi tanár halála (szül. 1935. júl. 29.). Gyógypedagógusként süketnéma gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése során került kapcsolatba a beszédtechnika oktatásával. 1973-tól ennek tanára volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
(születés)
[Részletek...]
[1935-05-21] Jane Addams amerikai újságírónő születése (+1935. máj. 21.).
Az első világháború kitörése után megalapította az amerikai nők békepártját (vö. jan. 10.) és Zürichben a Nemzetközi Nőszövetséget a Békéért és a Szabadságért. Béke Nobel díjat kapott 1931-ben.
„Nem annyira a nőnek van szüksége a választójogra, mint inkább a társadalomnak a nőre.”
(háború, halál, megalapít)
[Részletek...]
[1935-03-17] Félezer protestáns lelkészt tartóztatott le a Gestapo, amiért antifasiszta kiáltványt olvastak fel templomaikban. A később Hitvalló egyháznak nevezett evangélikus ellenállás alapvető eseménye volt ez.
[Részletek...]
[1934-10-24] Boncza Berta (Csinszka) költő halála (szül. 1894. jún. 7.). 1915-től Ady Endre felesége. A Csinszka becéző nevet Adytól kapta, amelyet később írói névként is használt. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(halál)
[Részletek...]
[1934-07-08] Megindult a rendszeres viharjelzés a Balatonon. A megvalósításhoz a végső lökést az 1933 júliusában pusztító váratlan viharok adták. 1987 óta az európai szabványoknak megfelelő lámpás rendszer működik a tavon.

[Részletek...]
[1934-07-01] Titkos római katolikus püspökké szentelte dr. Bogdánffy Szilárdot Romániában O’Hara nuncius. A Securitate hamar fölfedezte, már ápr. 6-án letartóztatták és a börtönben négy év alatt halálra gyötörték. Első miséjét 1934. júl. 1-én mondta.
[Részletek...]
[1934-03-30] Degen Árpád akadémikus születése (+1934. márc. 30. ). A Magyar Botanikai Lapok alapítója.
(halál)
[Részletek...]
[1934-03-30] Degen Árpád akadémikus születése (+1934. márc. 30. ). A Magyar Botanikai Lapok alapítója.
(halál)
[Részletek...]
[1934-02-08] Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató születése (+1934. febr. 08.).
(halál)
[Részletek...]
[1934-02-08] Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató születése (+1934. febr. 08.). 1905-1922 közt több mint ezer írása jelent meg az Én Újságom című gyermeklapban, s ezek az ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Regényei a Rab ember fiai, Kincskereső kisködmön, Aranykoporsó. Több írását is filmre vitték (pl. Hannibál tanár úr).
(Hannibál feltámasztása c. művét, amely minden önkényuralmat leleplez, teljesen átcenzúrázva, meghamisítva adták ki 1949-ben.)

- + -
"Múlatni kell a szenvedéseinket, hogy fel ne faljanak bennünket. Ezt Seneca javasolja valahol. Szittyául meg úgy mondjuk, hogy ha az ember sóhajtozni nem tudna, hát megfáradna." (Móra Ferenc)

(halál)
[Részletek...]
[1934-01-29] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.
A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.
Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett.
Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott.
Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették.
(A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1933-12-16] Elindult az első trolibusz-járat (az autóbuszüzem kezelésében) Óbudán, a Vörösvári úttól a Bécsi úti temetőig 3,8 kilométeres távon.
[Részletek...]
[1933-11-03] Amartya Kumar Sen indiai közgazdász, filozófus születése. 1963-tól a delhi egyetemen, 1971-től 1977-ig Londonban, majd 1988-ig Oxfordban, 1998-ig a Harvard Egyetemen, azóta Cambridge-ben tanít. 1985-95 között az ENSZ-Egyetem keretében az általa kezdeményezett Szegénység és éhség programhoz tartozó kutatásokat irányította. Az 1998. évi közgazdasági Nobel-díjat az éhezést és a szegénységet okozó gazdasági mechanizmusok vizsgálatáért, valamint azért kapta, mert a közgazdasági gondolkodásba visszahozta az etikai dimenziót.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1933-10-28] A Népszövetség bevezette a Nansen-útlevelet a háborús menekültek számára.
A Nansen-hivatal (Office for Refugees) Nansen (vö. okt. 10.) halálától 1938 végéig működött, Béke Nobel-díjat kapott 1938-ban.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1933-10-03] Sztrájkba lépett tízezer budapesti építőmunkás a kommunista párt és az építőmunkás ellenzék vezetésével. Október 12-én általánossá vált a munkabeszüntetés, béremelést, jobb munkakörülményeket, a bizalmi rendszer elismerését követelték. Az október 31-i megegyezés szerint a követelések túlnyomó részét (a festők, ácsok és vasbetonszerelők igényeit leszámítva) a munkáltatók teljesítették. November 6-ra minden szakmában létrejött a megegyezés. A sztrájk során a rendőrség 400 munkást őrizetbe vett.

(sztrájk)
[Részletek...]
[1933-10-01] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.
A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.
Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett.
Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott.
Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették.
(A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1933-08-13] A New York melletti Lakehurst légikikötő felett 63. atlanti óceán átkelése után felrobbant és lezuhant a hitleri Németország büszkesége, a Hindenburg nevét viselő Zeppelin léghajó.
Az angol léghajózás már az 1933. aug. 13-i hasonló katasztrófával végetért (amelyben a légügyi miniszter is meghalt), de a német hadászat még erőltette, hiszen egyfajta légi repülőgép-anyahajó volt, hat harci repülőgép függeszkedett rajta, s tudott indulni és visszatérni rá. A hidrogén gyúlékonysága miatt túlzottan sebezhető volt az időjárás, a szabotázsok és harci cselekmények szempontjából. A katasztrófa után gyakorlatilag megszűnt a nagytestű (utasszállító vagy hadi) léghajók karrierje.

(katasztrófa)
[Részletek...]
[1933-06-20] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1933-05-12] Krúdy Gyula író, hírlapíró halála (szül. 1878. okt. 21.). Első novellája 15 éves, novelláskötete 19 éves korában jelent meg. 1914-ben a Petőfi Társaság tagjává választották. Írt a Nyugatnak és több más folyóiratnak, de az írói csoportosulásoktól távol tartotta magát. Szindbád-sorozatával (Huszárik Zoltán rendezett kiváló filmet belőle), kivált annak már első kötetével, A vörös postakocsival óriási közönségsikert aratott. Több mint 60 regényt, mintegy 3 ezer elbeszélést, több száz ifjúsági elbeszélést, 7 színdarabot és több ezer cikket írt.
(halál)
[Részletek...]
[1933-05-12] Krúdy Gyula író, hírlapíró születése (+1933. máj. 12.). Bár írt a Nyugatnak is, mindenféle írói csoportosulástól távol tartotta magát. Több mint 60 regényt, mintegy háromezer elbeszélést, 7 színdarabot és több ezer cikket írt. Regényéből rendezte Huszárik Zoltán a Szindbád-ot.

(halál)
[Részletek...]
[1933-02-28] Koncentrációs táborba zárták Carl von Ossietzky német pacifista újságírót (szül. 1889. okt. 3.), ahol súlyosan megbetegedett. Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen. 1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték, kiszabadulása után pedig hamarosan jött a koncentrációs tábor. 1935-ben Béke Nobel-díjat kapott, de nem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1933-02-27] A német nemzetiszocialisták 1933 január végi hatalomra jutásukat követően felgyújtották a berlini parlament épületét, a Reichstagot.
A következő nap Hitler felfüggesztette az alkotmányt és feloszlatta a pártokat. A merénylettel a kommunistákat gyanúsították meg, akik ellen hajtóvadászat indult. Letartóztatták a német kommunista párt több tagját, majd Georgi Dimitrovot és a bolgár kommunista párt Berlinben tartózkodó másik két tagját is. A szept. 21-től dec. 23-ig zajló lipcsei perben Dimitrovot bizonyítékok hiányában felmentették. A bűncselekményben részes holland Marinus van der Lubbét, aki bevallotta a gyújtogatást, halálra ítélték és 1934. január 10-én kivégezték.
[Részletek...]
[1932-04-24] Az Operaházban tartották Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékának ősbemutatóját.
[Részletek...]
[1932-04-04] Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező születése (+1986. dec. 29.). Műveiben a lét értelme, a mai ember konfliktusai foglalkoztatták, s mesterien mutatta be különböző korszakok életét, hangulatát és tájképeit. Legismertebb filmjei: Iván gyermekkora, Andrej Rubljov, Solaris, Sztalker. 1984-től Nyugat-Európában forgatta utolsó két filmjét, a Nosztalgiát és az Áldozathozatalt. Az utóbbi elnyerte a Cannes-i filmfesztivál különdíját.
(születés)
[Részletek...]
[1932-02-21] Gulácsy Lajos festő halála (szül. 1882. okt. 12.). 1902-ben Rómában, Firenzében és Párizsban képezte magát. 1914-ben a háború kitörése annyira megrázta, hogy ideggyógyintézetbe került. 1917-től, 35 éves korától 50 évesen bekövetkezett haláláig a lipótmezei elmegyógyintézetben élt.
Az Ópiumszívó álma és a Rózsalovag című híres képeit is az elmegyógyintézetben festette. Művészete nem tartozik semmiféle "izmushoz". Finom festői hang, lágy tónusok, néhány képén még zománcos színmegoldás jellemzi meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteket ábrázoló festészetét.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1932-02-20] KOBAJASI Takidzsi japán író halála (szül. 1903. aug. 26.). A japán proletár irodalom első jelentős képviselője. 1928-tól a Japán Kommunista Párt lapjának, a "Szekkinek" volt munkatársa. Legjelentősebb műve a Rákhalászok című regénye, megjelenése után felségsértés vádjával börtönbüntetésre ítélték. 1932-ben újra letartóztatták és a börtönben elszenvedett sérüléseibe belehalt.
(halál)
[Részletek...]
[1931-10-18] Thomas Alva Edison amerikai feltaláló halála (szül. 1847. febr. 11.) 1033 találmányát szabadalmaztatta (pl. szénszálas izzólámpa, szénpormikrofon, a lúgos-nikkel-vas-akkumulátor, hengeres fonográf). 1876-ban létesítette Menloe Parki laboratóriumát, a mai kutatóintézetek ősét. 1882-ben ő helyezte üzembe a világ első villamos erőművét. Az ún. Edison-jelenség (termikus emisszió) a dióda működésének alapja. 1893-ban ő alapította az első filmstúdiót, majd 1899-ben az Edison Film nevű filmgyártó vállalatot.
„A lángész: egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.”
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1931-10-17] Al Capone olasz származású amerikai gengsztert 11 évi börtönre ítélték. Főként szeszcsempészéssel több százmillió dollárra tett szert, és közben közvetve vagy közvetlenül gyilkosságok egész sorát követte el. A hatóságok végül csak adócsalás miatt tudták perbe fogni. 1939-ben szabadon engedték.
[Részletek...]
[1931-09-02] Bíró Lajos rovartani kutató, néprajzi gyűjtő születése (+1931. szept. 2.). Gyűjtőútjairól hazahozott értékes anyagain kívül emlékirataival, leíró jegyzékeivel is hozzájárult a magyar tudomány gazdagításához. Nevét 18 állatnemzetség tudományos (latin) neve őrzi, a róla elnevezett fajtanevek száma több százra tehető.

(halál)
[Részletek...]
[1931-04-21] A Fővárosi Könyvtár a Baross utcai volt Wenckheim-palotában nyert elhelyezést, ahol jelenleg is működik (1946-tól Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven, annak emlékére, hogy 1904-18 között a könyvtár első vezetője Szabó Ervin volt).
Az 1903-ban létrejött Fővárosi Könyvtárt a főváros közgyűlésének 1911. július 5-i határozata alapján Budapest nyilvános közművelődési könyvtárává fejlesztették. Kiépítették fiókkönyvtári hálózatát, amely a közművelődésben mind a mai napig jelentős szerepet játszik.
[Részletek...]
[1931-04-20] [idezet] Törökországban kihirdették a "kemalizmus" elveit, amelyek 1924-ben kerültek be az alkotmányba, amikor felszámolták a kalifátust és megszüntették az iszlám jog szerinti ítélkezést. Kemal Atatürk 1923-ban kezdte a világi, szekularizált török állam megteremtését és az egy évtized alatt jött létre, ami nyugati mércével is igen gyors reformnak számított. 1925-ben tiltották meg a vallási hovatartozásra utaló öltözet nyilvános viselését. Az iszlám 1928-tól nem államvallás. A nők 1934-ben kaptak választójogot.

(Svájcban csak negyven évvel később...)
(tilt)
[Részletek...]
[1931-03-02] Mihail Szergejevics Gorbacsov születése. 1985 márciusában az Szovjet Kommunista Párt főtitkárává választották. Meghirdette a peresztrojkát, a gazdasági-politikai élet gyökeres átalakítását, és a glasznosztyot, a nyilvánosságot. 1990 márciusától 1991. december 25-i lemondásáig a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke volt. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(születés)
[Részletek...]
[1931-02-08] James Byron Dean amerikai színész (szül. 1931. febr. 8.) autóversenyezni indult, de útközben egy texasi úton ütközésben meghalt.
Az amerikai autós „gyorsan élni” szlogen hirdetője és 24 évesen áldozata.
(születés)
[Részletek...]
[1930-12-01] [idezet] W. K. Kellog bevezette a 3x8 óra helyett a 4x6 órás munkaidőt michigani gabonapehely gyárában. Így több embernek adott kevesebb fizetéssel kevesebb munkát. A kísérlet óriási sikert hozott, a kevesebb pénz ellenére a több szabadidő miatt a munkások és családjaik sokkal boldogabbnak érezték magukat. A gyár termelékenysége is nőtt, a rövidebb munkaidőben jobb kedvvel dolgoztak.
Ennek ellenére a cég igazgatósága nem rokonszenvezett Kellog munkásbarát vezetési filozófiájával és egy évtized múltán, a II. világháború kitörésekor megragadták az alkalmat és visszaállították a 3x8 órás munkabeosztást. A munkások azonban nem felejtették el a boldogabb "kevesebb pénz de több idő" korszakot, 1946-ban újra kiharcolták a 4x6 órás munkarendet és a fenyegetések, elbocsátások, lejárató kampányok ellenére közel négy évtizedig, 1984-ig meg tudták őrizni ezt a vívmányt.
(háború)
[Részletek...]
[1930-09-30] dr. Pusztai Árpád biokémikus születése. Skóciában él, géntechnológiai kísérletei során úgy találta, hogy a génmanipulált (GM) termények, élelmiszerek károsak az állati, illetve emberi szervezetre. Az erről tett tv-nyilatkozata országos botrányt indított el Angliában, s a nyugati sajtóban is vitát váltott ki.
(születés)
[Részletek...]
[1930-05-13] Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, zoológus születése (+1930. máj. 13.). A Népszövetség menekültügyi főbiztosaként megszervezte úgynevezett Nansen-útlevél rendszert az I. világháború után hontalanná vált személyek részére, amely egyes államokban megkönnyítette letelepedésüket és munkavállalásukat. Béke Nobel-díjat kapott 1922-ben.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1930-04-14] Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij orosz költő halála (szül. 1893. júl. 19.). Festőként, karikaturistaként, színészként, drámaíróként, szónokként és publicistaként is jelentős tevékenységet fejtett ki, de elsősorban mégis költő volt. Az orosz költői nyelv megújítójának számít, újfajta ritmusokat, költői formákat fedezett fel, híresek lépcsős verssorai.
Legismertebb művei a Nadrágba bújt felhő című elbeszélő költeménye, a Hogyan kell verset írni című műhelytanulmánya, az Önagyonülésezők és A protekció című szatírái és Lenin című eposza.
(halál)
[Részletek...]
[1930-03-12] Ghandi és követői elindultak 200 mérföldes útjukra a tengerhez, ahol a sókristályok összegyűjtésével megsértették a brit sómonopóliumot. Verések elszenvedése és letartóztatások árán is kifejezésre juttatták, hogy minden embernek joga van sót gyűjteni a tengerből. A sómenetelés néven ismertté vált cselekedet szimbolizálta India szembeszegülését a Brit Birodalommal a függetlenségért.
[Részletek...]
[1930-03-02] David Herbert Lawrence angol költő, regény- és drámaíró, esszéista, kritikus halála (szül. 1885. szept. 11.). Regényei közül a leghíresebb és legnagyobb vihart kavart az 1928-ban megjelent Lady Chatterly szeretője, amely sokáig tiltólistán volt és amelyet többször is filmre vittek.

(halál, megjelent, tilt)
[Részletek...]
[1930-03-02] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."

(D. H. Lawrence)

- + -




A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)

- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."

"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)

(háború, halál, katasztrófa, tilt)
[Részletek...]
[1930-02-18] Clyde William Tombaugh felfedezte a Naprendszer kilencedik bolygóját, a Plutót.
[Részletek...]
[1929-10-28] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)

(halál)
[Részletek...]
[1929-10-23] Heim Pál gyermekorvos, egyetemi tanár születése (+1929. okt. 23.). A csecsemőgyógyászat egyik magyarországi megalapítója, behatóan foglalkozott a csecsemők táplálkozási ártalmaival, a koraszülöttek ápolásának kérdéseivel. Nagy jelentőségű a gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenysége.


(A legnagyobb jelentőségű gyermekvédelmi lépés lenne, ha a gyermeknemzéshez előbb képzést kellene elvégezni és szülői alkalmassági vizsgát tenni.)

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1929-02-23] Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató születése (+1975. aug. 19., Damaszkusz). Sokoldalú tehetség volt, sok hangszeren játszott. Tervszerű kutatómunkával gyűjtötte a délszláv zenei és folklórhagyományokat. Művei: Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok. Ő írta a Bors és A Tenkes kapitánya című tv-sorozatok zenéjét.
(születés)
[Részletek...]
[1929-01-15] Martin Luther King amerikai baptista lelkész, a fekete polgárjogi mozgalom vezetőjének születése (+1968. ápr. 4.). 1955-ben lépett fel, az az autóbuszokon érvényben levő, a feketéket sújtó ülőhely-elkülönítés ellen buszbojkottot szervezett Montgomeryben, sikerrel. 1957-ben megalapította és elnökként vezette a Southern Christian Leadership Conference-t, a száz egyházi és polgári szervezetet tömörítő erőszakmentes ellenállási mozgalmat. IFOR tag volt, a vietnami háború ellen is küzdött. Béke Nobel-díjat kapott 1964-ben. Többszöri fenyegetés és merénylet-kísérlet után Memphisben lelőtték. Születésnapja nemzeti ünnep az USÁ-ban.
(háború, megalapít, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1928-12-15] Friedensreich Hundertwasser (Friedrich Stowasser) osztrák festő és grafikus, épülettervező halála (szül. 1928. dec. 15.). Erős színezésű, egyenes vagy spirális vonalvezetésű, dekoratív festészetével az osztrák ún. "Jugendstil" hagyományainak folytatója. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. A bécsi "Hundertwasser-ház" egyúttal műveinek otthona. Az elidegenedett városban próbált természetközelit építeni.
(születés)
[Részletek...]
[1928-11-07] Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró születése (+1928. nov. 7.). 1908-tól a Nyugat munkatársa, a lap első nemzedékének jeles tagja volt. 1921-től Az Est munkatársaként is dolgozott. Líráját bámulatos formakészség és fájdalmas rezignáció jellemzi. Versei négy kötetben jelentek meg: Hajnali szerenád (1913), Lomha gályán (1917), Az öröm illan (1922), Lélektől lélekig (1928).
(Az Esti sugárkoszorú a világ legszebb szerelmes verseinek egyike.)
(halál)
[Részletek...]
[1928-11-07] Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró halála (szül. 1886. ápr. 14.). Kiemelkedőek Milton, Baudelaire, Shelley, Keats és Wilde versfordításai.
(halál)
[Részletek...]
[1928-05-24] Umberto Nobile olasz tábornok, léghajókonstruktőr az Italia nevű kormányozható léghajón elérte az Északi-sarkot, de a rossz idő miatt a légi jármű lezuhant. A mentésükre indult Amundsen nyomtalanul eltűnt. Nobilét egy svéd repülőgép kimentette, a legénység több tagját a szovjet Kraszin jégtörő szabadította ki a jég fogságából.
[Részletek...]
[1928-05-17] A IX., amszterdami olimpia megnyitója (aug. 12-ig tartott). 46 országból 2884 versenyző indult, s először lobogott éjjel-nappal az olimpiai láng a stadionban. Először szerepelhettek nők az atlétikában és tornában. A magyarok 5 aranyérmet és 5 ezüstérmet nyertek.
[Részletek...]
[1928-04-28] zembe helyezték a 20 KW-os, két 150 méter magas toronyra szerelt rádióadót Lakihegyen (az előző évben felavatott 3 KW-ost váltotta fel). A magyar rádió így foghatóvá vált az egész Kárpát-medencében, kifogástalan vételt azonban csak 150 kilométeres körzetben biztosított.

(felavat)
[Részletek...]
[1928-03-06] Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író születése. 1955-ben Párizsban járt, itt érte a hír, hogy Rojas diktatúrája megszüntette lapját, s így állás nélkül maradt. 1959-ben Kubában a Prensa Latina hírügynökség tudósítója lett. 1961-ben Mexikóba költözött, újságoknál és a filmnél dolgozott. 1962-ben megjelent A balszerencsés óra című regényével hazájában elnyerte a regény nemzeti díját. 1967-ben Barcelonába költözött. Itt adta közre 1977-ben Száz év magány című regényét, amelyet sok millió példányban, közel 30 nyelven adtak ki a világ minden részében. Ismertebb könyvei még: A pátriárka alkonya, A söpredék, Egy hajótörött elbeszélései, Az ezredes úrnak nincs aki írjon, Mamá Grande temetése, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Szerelem a kolera idején. Regényében reális és abszurd elemek keverednek, mítoszokba kevert hétköznapi realitásokkal kényszerít a konvencionális értékrend felülvizsgálatára.
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1928-01-06] XI. Pius pápa még elutasította az ökumenét (a keresztény egyházak egységre törekvését). Csak az egy igaz egyházba való visszatérést tartotta elfogadhatónak.
[Részletek...]
[1927-12-21] Fényi Gyula csillagász születése (+1927. dec. 21.). 1886-1913 között a Haynald-obszervatórium igazgatója volt Kalocsán. Protuberancia (a Nap gázfelhői) megfigyelései nemzetközi jelentőségűek voltak.
(halál)
[Részletek...]
[1927-09-05] Az Országos Magyar Biológiai Kutatóintézet megnyitása Tihanyban, X. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus.
Az első kizárólag tudományos célokat szolgáló magyarországi intézet. 1982 óta Balatoni Limnológiai Kutatóintézet néven elsődleges feladata a Balaton vízminőségének és élővilágának védelmével összefüggő magyar biológiai kutatások összehangolása.
[Részletek...]
[1927-09-05] [sms] Az Országos Magyar Biológiai Kutatóintézet megnyitása Tihanyban. Ma Balaton kutatása és védelme.
[Részletek...]
[1927-08-23] [idezet] Gyilkosság hamis vádjával - a világméretű tiltakozás ellenére - az USÁ-ban, Bostonban kivégezték Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti olasz származású amerikai munkásokat, anarchistákat, akiket "radikális politikai tevékenység" vádjával 1920-ban tartóztattak le.
(tilt)
[Részletek...]
[1927-06-27] Debrecenben mintegy száz helybeli irodalom-művészetkedvelő részvételével megalakult az Ady Társaság. Az irodalmi, művészeti és tudományos egyesület közösséget vállalt a Nyugat körével, és küzdött Bartók és Kodály elismertetéséért is. A társaság rendszerint Ady születésnapja körül tartotta évenkénti Ady-ünnepeit, s 1947-ben megszűnt.
[Részletek...]
[1927-04-27] Coretta Scott King halála (szül. 1927. ápr. 27.). Férje, Martin Luther King (házasságkötésük 1953. jún. 18.) megölése (1968) után is folytatta annak polgárjogi és béke küzdelmét, és ebben négy gyermekük is követte őket. Első babája még három hónapos sem volt, amikor 1956. jan. 30-án először dobtak bombát a házukra. A vietnami háború ellen már 1965-ben beszédeket mondott, férjét ebben két évvel megelőzve. Ellenezte a halálbüntetést és 2003-ban az iraki háborút. Küzdött a nők jogaiért, kiállt a homoszexuálisokért és támogatta az AIDS megelőzést.
(Férje sokat volt távol családjától, órási munka és szörnyű fenyegetések nehezedtek rá, s ugyanakkor milliók rajongtak érte, számos nő vígasztalta és erősítette. Amikor újságírók férje szeretőiről kérdezték, azt mondta: ez nem ér fel a mi szerelmünkhöz.)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1926-07-16] Megjelent az első színes víz alatti fotó a National Geographic magazinban. A kép Florida partjainál készült.

(megjelent)
[Részletek...]
[1926-07-03] Rab Zsuzsa József Attila-díjas költő, műfordító születése (+1998. márc. 06.). Az orosz népköltészet, illetve Anna Ahmatova, Csingiz Ajtmatov és Mihail Bulgakov műveinek tolmácsolásával tűnt ki.
(születés)
[Részletek...]
[1926-06-03] Allen Ginsberg amerikai költő halála (szül. 1926. jún. 3.). A beatnemzedék egyik legfontosabb poétája, "atyja és pápája". Egyik legfontosabb műve, az Üvöltés 1957-ben látott napvilágot, s ma már klasszikusnak tekintik, bár megjelenésekor inkább értetlenség és felhördülés fogadta. Ginsberg lázadt minden hatalom, a fogyasztói társadalom minden vívmánya ellen. Élő, személyes találkozásai a közönséggel, az együttes éneklések és szavalatok gyakran végződtek botránnyal, rendőrségi elvezetéssel. Végül aztán elfogadták: 1972-ben megjelent Fall of America című kötete megkapta a rangos National Book Awardot. Több kötete látott napvilágot magyarul. Hobó (Földes László) társaságában fellépett Budapesten is.

(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1926-05-31] John Kemeny (Kemény János) matematikus halála (szül. 1926. máj. 31.). 1940-ben került Amerikába. Egyetemistaként Albert Einstein munkatársa volt. A második világháború idején Los Alamosban részt vett az atombomba létrehozására irányuló ún. "Manhattan-terv" elméleti munkálataiban. 1964-ben kollégájával, Thomas Kurtz professzorral kidolgozták a Basic néven ismert számítógépes programnyelvet.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1926-04-16] György Lajos orvos, az orvostudományok doktora (1975), környezetvédő születése. Az ELTE Természetvédelmi Klubjának vezetője, s 1983-tól a Klub által kiadott Gaia Sajtószemle szerkesztője. Ökofilozófiával, általános rendszerelmélettel és környezetvédelemmel foglalkozik. Főbb művei: A jót választanod kell (1996), Vissza a kozmikus rendhez (2000).
György Lajos, akit a zöld mozgalmakban Piros néven ismernek, "a magyarországi környezetvédelem nagy öregje, aki bátor, de meggondolt kiállásával, másrészt a környezetvédelem, mint életszemlélet fáradhatatlan propagálásával és megélésével példakép ma is." (Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte így 80. születésnapján.)
(születés)
[Részletek...]
[1926-01-26] A Vasárnapi könyv ismeretterjeszt? hetilap (Országos Közm?vel?dési Tanács adta ki, szerk. Árkay Aladár) ezt írta: „És ha már nem lehet útját állni a gazdasági fejlődésnek, akkor legalább meg kell menteni valamicskét a Föld eredeti képéből, egy-egy kis paradicsomi maradékot kell csinálni, hogy a késő utódoknak legyen hová elzarándokolniuk, ha látni akarják, milyen szép is volt valamikor a világ.”
[Részletek...]
[1926-01-26] Mensáros László színész, rendező halála (szül. 1926. jan. 26.). 1949-51 közt politikai elítéltként, 1958-tól 1956-os szerepe miatt újra börtönben volt. 1961-től a szolnoki, 1964-84 közt a Madách társulatának tagja volt. Előadóművészként a XX. század című műsorával új műfajt indított el a versmondás művészetében. Számos filmszerepe volt. Játszott és rendezett a Nemzetiben is. 1956-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat, 1989-ben Magyar Művészetért díjat kapott.
(születés)
[Részletek...]
[1926-01-13] Carolyn Heilbrun amerikai írónő, oktató, feminista születése (+2003. okt. 9., saját maga vetett véget életének, annak megfelelően, hogy írásaiban is ezt tartotta az élet legjobb befejezési módjának). Regényeit Amanda Cross írói álnéven írta.
(születés)
[Részletek...]
[1925-09-02] gerházi Imre festőművész halála (szül. 1925. szept. 2.). A Hortobágyi Nemzetközi Alkotótábor alapítója éa vezetője volt. Szülővárosában (Hajdúhadház) alkotóházat hozott létre.
(születés)
[Részletek...]
[1925-07-17] Nagy László, Kossuth-díjas és háromszoros József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő születése (+1978. jan. 30.). Műfordításaiért elnyerte a bolgár Cirill- és Metód-rendet. Költészete a valóság nem leíró, hanem látomásos átélése. Legismertebb költeménye a Ki viszi át a szerelmet?
(születés)
[Részletek...]
[1925-07-09] Peter Ludwig német műgyűjtő halála (szül. 1925. júl. 09.). Aacheni csokoládégyára biztosította anyagi hátterét. Gyűjteménye 25 ezer képből állt, Kölntől Bécsen és Budapesten át Szentpétervárig számos Ludwig-múzeum nyílt, amelyekben kizárólag az ő általa vásárolt és ajándékba adott művek láthatók.
(születés)
[Részletek...]
[1925-04-18] Joseph Cardijn belga pap (1882. nov. 13. - 1967, 1912-ben szentelték pappá) megalapította a JOC (Jeunesse Ouvriére Chrétienne, Keresztény Munkásfiatalok) mozgalmat, amely hamarosan az egész világegyházban elterjedt. 1916-tól a háború végéig börtönben volt, mert szembeszállt a belga munkások Németországba deportálásával. Hatvan éves korában a náci megszállók is lecsukták. VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
(háború, megalapít)
[Részletek...]
[1925-01-17] A gáz- és bakteriológiai fegyverek használatát betiltó, nagy nehezen megszületett egyezményt Genfben mindössze negyven ország írta alá. Pl. az USA és Japán sem. Csak az ilyen fegyverek bevetését tiltotta, így a vegyi fejlesztés, gyártás, felhalmozás óriási ütemben folytatódott. De a háborús használat tilalmát se tartották be.
Csak 1993. jan. 13-án született nemzetközi egyezmény a vegyifegyverek általános betiltásáról. Ebben is vannak kompromisszumok, valójában csak az első csapást tiltja. A megsemmisítés ki tudja mikorra történik meg.
(egyezmény, háború, tilt)
[Részletek...]
[1924-07-24] Szily Kálmán nyelvész, természettudós, akadémikus születése (+1924. júl. 24.). A Természettudományi Közlöny, a Magyar Mérnök Egylet és a Magyar Nyelvművelő Társaság megalapítója. 1889-1905 között az MTA főtitkára volt. A Műegyetem első rektora. Ő szerkesztette A magyar nyelvújítás szótárának I. és II. kötetét.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1924-02-03] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1923-11-15] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(halál, megalapít, sztrájk)
[Részletek...]
[1923-11-12] Az elvetélt müncheni sörpuccs után letartóztatták Adolf Hitlert. Pontosan tíz évvel később ugyanezen a napon a birodalmi gyűlés választásán és a népszavazáson a nemzeti szocialisták csaknem totális győzelmet arattak.
[Részletek...]
[1923-10-01] A Páneurópai Unió megalakulása Bécsben. A mozgalom végső célja egy európai államszövetség, az Egyesült Európa létrehozása. 1972 óta a szervezet elnöke Habsburg Ottó.
[Részletek...]
[1923-06-11] Pierre Székely magyar származású francia szobrász születése Budapesten (+2001. ápr. 3.). A modern szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Monumentális alkotásai francia városok tereit, parkjait, lakónegyedeit díszítik, de művei megtalálhatók a világ csaknem minden táján. Alkotásai között szerepelnek még kisplasztikák és érmek is. A magyar közönség 1972-ben láthatta monumentális alkotásainak makettjeiből, kerámia szobraiból és grafikáiból rendezett kiállítását, valamint 1982-ben néhány művét a Műcsarnokban rendezett "Tisztelet a Szülőföldnek" című kiállításon. 1991-ben öt alkotásával berendezett kőkertet nyitottak Pécsett.
(születés)
[Részletek...]
[1923-06-10] Titokzatos körülmények között a tengerbe fulladt a Kanári szigeteken Robert Maxwell cseh származású brit sajtómágnás (szül. 1923. jún. 10.). Birodalmához tartozott a Daily Mirror és a New York-i Daily News. Az elsők között fektetett be tőkét Magyarországon napilapokba.
Csak halála után derült ki, hogy a nehézségekkel küzdő Maxwell elsikkasztotta alkalmazottainak nyugdíjalapját is.
(születés)
[Részletek...]
[1923-06-09] ARISIMA Takeo japán író születése (+1923. jún. 9.). Kereskedő volt, majd Szapporóban és az Egyesült Államokban tanult. 1907-től a szapporói egyetemen tanított. 1910-ben részt vett az "általános szeretetet" hirdető Sirakaba című irodalmi folyóirat kiadásában. 1916-tól csak az irodalomnak élt. Hokkaidói birtokát szétosztotta bérlői között. Káin utódai és A születés gyötrelmei című regényeiben mélységes humanizmussal és nagy művészi erővel írta le a hokkaidói parasztok nehéz, küzdelmes életét. A halál és ami körülötte van címmel egy drámát is írt. Önkezével vetett véget életének.
(halál)
[Részletek...]
[1923-05-31] Földes Gábor színházi főrendező halála (szül. 1923. máj. 31.). A világháború után sokat tett a vidéki színjátszás, elsősorban a győri Kisfaludy Színház színvonalának emeléséért, amelynek főrendezője lett. 1956-ban Petőfi Kör mintájára létrehozta a győri Petőfi Kört, melynek ő lett az elnöke. November 4-e után cikkeket írt a Hazánk című lapba. Színházi és egyéb kulturális rendezvényeken próbálta meg ébren tartani 1956 szellemét. Sikerült kiharcolnia, hogy a színház első premierje a Bánk bán című tragédia legyen. 1957 májusában letartóztatták, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1923-05-02] Diószegi Vilmos néprajzkutató, orientalista halála (szül. 1923. máj. 2.). A magyarság honfoglalás előtti pogány hitvilágát, a magyar néphit történeti rétegeit kutatta. Ázsiában, Szibériában és Mongóliában tanulmányozta a samanizmust, saját gyűjtéseiből és az európai és ázsiai múzeumok, könyvtárak anyagaiból Budapesten létrehozta a világhírű Sámánhit-Archívumot. Foglalkozott a magyarországi nemzetiségiek néphitével is.
(születés)
[Részletek...]
[1923-02-10] Wilhelm Conrad Röntgen német fizikus halála (szül. 1845. márc. 27.). 1895-ben észrevette, hogy a katódsugarak hatására nagy áthatoló képességű sugárzás lép fel, amelyet X-sugárnak nevezett el, s ez ma már az ő nevét viseli. Felfedezéséért 1901-ben elsőként kapott fizikai Nobel-díjat.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1922-12-23] Megnyílt az első operettszínház, a Nagymező utcában a Fővárosi Orfeum helyén. Elsőként Földes-Buttykay: Olívia hercegnő című operettjét adták elő. 1923-tól Fővárosi, majd Budapesti Operettszínház néven működik és 1936 - a Királyi Színház megszűnése - óta a magyar operettjátszás fő otthona. Többször átépítették, legutoljára 2000-2001-ben a hét épületegységből álló, ezerháromszáz négyzetméter alapterületű színházban ötszáz helyiséget alakítottak ki, köztük zenekari próbatermet, balett-termet, négy és hatszemélyes páholyokat, reprezentatív különtermet.
[Részletek...]
[1922-11-11] Kurt Vonnegut amerikai író születése.
Írásai 1950-től jelentek meg: Utópia 14, A Titán szirénjei, Éj anyánk, Macskabölcső, Áldja meg az isten, Mr. Rosewater című regényei után Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg a nemzetközi sikert számára. Műveinek világa megtörtént és elképzelt események, fantasztikus ötletek halmaza.
- + -
"...azok gyűlölik leginkább a háborút, akik valóban harcoltak."
(háború, születés)
[Részletek...]
[1922-11-04] Az ie. 1350 körül született, 1341-1332 körül uralkodó Tutanhamon fáraó mindaddig érintetlen sírját felfedezte Howard Carter brit régész. A királyi múmia egy 200 kilogrammos, aranyból vert koporsóban feküdt, arany álarc fedte. A máig ismertté vált leggazdagabb egyiptomi lelet, kb. 2000 tárgy nagy része a Kairói Múzeumban látható. A feltárást követően 28 titokzatos haláleset történt, egy részüket a sírkamrában belélegzett mikroorganizmusok okozták.
Tutanhamon a 18. dinasztia 12. fáraója volt. Apja, IV. Amenhotep fáraó (kb. ie. 1355-1341) vezette be a Napkorong (Aton) tiszteletén alapuló monoteista szeretet-vallást és Ehnatonra változtatta nevét. Feleségét, a rendkívüli szépségű Nofretiti-t társuralkodóvá emelte.
A gyermek Tutanhamon idején a rövid vallási megújulás kudarcba fúlt, a thébai papság felülkerekedett, Ehnaton-nak még a nevét is igyekeztek levésni a feliratokról. Már uralkodásának első évében az Ehnaton építtette Tell-Amarnából az észak-egyiptomi Memphiszbe tetették át a királyi székhelyet, három évvel később pedig Tutanhaton nevét Tutanhamonra változtatták, ezzel is hangsúlyozva a régi Amon isten tiszteletét. Fiatalon megmérgezték.
(Kb. egy évszázaddal később történt az egyistenhívő zsidók kivonulása Egyiptomból. Lehetett összefüggés Ehnaton egyistenhívő szeretet-vallásának üldözése és a kivonulás között.)
[Részletek...]
[1922-09-27] Apáthy István zoológus, akadémikus születése (+1922. szept. 27.). 1909-ben Kolozsvárott az akkori európai színvonalat is meghaladó állattani intézetet létesített. Tőle származik az idegingerület vezetésének ún. kontinuitás (folyamatosság) tana. Érdeme volt a mikrotechnika fejlesztése. Kísérletet tett a férgek rendszertani osztályozására. Szépirodalommal és publicisztikával is foglalkozott. Egyik alapítója volt a Társadalomtudományi Társaságnak.
(halál)
[Részletek...]
[1922-09-19] Emil Zatopek csehszlovák sportoló halála (szül. 1922. szept. 19.). A hosszútávfutás történetének legnagyobb alakja. 1968-ban felemelte szavát a szovjet megszállás ellen, attól kezdve segédmunkásként egy bányában dolgozott.

(születés)
[Részletek...]
[1922-03-24] Széchenyi Ödön gróf halála Konstantinápolyban (szül. 1839. dec. 14.). Széchenyi István fia. 1863-ban megszervezte a pesti tűzoltóságot, több tűzoltóeszközt is feltalált. 1868-ban megalakította a Budai Hegypálya Társulatot, segítségével 1870-ben megnyílt a budai Sikló.
(halál)
[Részletek...]
[1922-03-05] Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, kritikus, esztéta, költő, író születése (+1975. nov. 1.). Az olasz újhullám egyik kiemelkedő személyisége. Életműve hatalmas és sokoldalú: húsz verseskötet, tizennégy filmforgatókönyv, kilenc regény. Legjelentősebb alkotásai a Máté evangéliuma, a Dekameron, Canterbury mesék és az Ezeregyéjszaka virága című filmek. 1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett.
(születés)
[Részletek...]
[1922-02-22] [sms] Chernel István ornitológus.Madarak és fák napja,első 1902 Kőszegen. 1906-tól iskolákban kötelező.
[Részletek...]
[1922-01-03] Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas (1983) költő, író, műfordító születése (+1991. aug. 23.). 1946-ban férjével, Lengyel Balázzsal hozták létre az Újhold című folyóiratot, ezt 1948-ban betiltották. Ezután a Vigiliában jelentek meg versei. 1986-tól Lengyel Balázzsal és Lakatos Istvánnal szerkesztette az Újhold-Évkönyvet. Gyermekversei és meséi a legismertebbek. Fegyelmezett, humoros, könnyed nyelvezete mély, bonyolult gondolatait érzékletessé és élvezhetővé tette. Racine- és Moliere-fordításait több színház játszotta. 1946-ban Baumgarten-, 1969-ben József Attila-díjat kapott.


(születés, tilt)
[Részletek...]
[1922-01-03] Nemes Nagy Ágnes Kossuth-, József Attila-, és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító halála (szül. 1922. jan. 3.). Népszerűek gyermekversei és meséi. Ő fordította magyarra Bertold Brecht A kaukázusi krétakör, valamint Kurázsi mama és gyermekei c. műveit.
(születés)
[Részletek...]
[1921-12-03] Mathiász János szőlőnemesítő születése (+1921. dec. 3.). Kassa mellett kétholdas kertet rendezett be csemegeszőlő-gyűjteménnyel. Az 1873-as bécsi világkiállításon fajtagyűjteményével első díjat nyert. Az 1880-as években filoxéra-járvány miatt áttelepítette növényeit Kecskemét közelébe. A futóhomokon kimagasló eredményeket ért el mind csemege-, mind borszőlőivel. 1300 új szőlőfajtát, köztük 180 igen kiválót hozott létre, közülük több világszerte elterjedt. Alföldi csemegeborai világhírnevet szereztek.
(halál, járvány)
[Részletek...]
[1921-11-14] Goldziher Ignác Kelet-kutató halála (szül. 1850. jún. 22. Székesfehérváron, az Oskola u. és a ma róla elnevezett köz sarkán).
(halál)
[Részletek...]
[1921-11-05] Cziffra György zongoraművész halála (szül. 1921. nov. 5.). Virtuóz játékával már ötéves korában feltűnt. 1933-tól hangversenyezett. 1945 után tanulmányait nem folytathatta, bárokban, kocsmákban zongorázott. 1950-ben disszidálási kísérlete miatt elfogták, kezeit szétverték, ezután csak csuklószorítóval tudott játszani. 1953-ig börtönben volt, utána engedélyezték fellépéseit, belföldön, külföldön egyaránt nagy sikerei voltak. 1956 október elején Budapesten Liszt Ferenc Rákóczi-indulóját közel 10-szer játszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a hangversenytermet. 1956-ban elhagyta az országot, Franciaországban telepedett le, ünnepelt zongoraművész lett. Főleg a virtuóz-jellegű romantikus zongorairodalom - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann - mestere volt. 1968-ban megalapította a Chaise-Dieu városában azóta is rendszeresen megrendezett zenei fesztivált. Az általa létrehozott, Senlis-ben működő Cziffra Alapítvány elsősorban tehetséges ifjú zongoristákat pártol. A francia Becsületrend mellé megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti keresztjét is.

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1921-09-27] Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező születése. Oldás és kötés, Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Magánbűnök, közerkölcsök, Allegro Barbaro, Szerelmem, Elektra.
(A katonaságmegtagadók jelentős támogatója.)
(születés)
[Részletek...]
[1921-07-23] Az erdélyi származású gróf Bethlen István miniszterelnöki rendelettel zárta le Magyarország új, trianoni határát a főleg Erdélyből és Felvidékről érkező menekültáradat előtt.

Eddigre már kb. négyszázezer ún. repatriáló érkezett, akiknek szállást, munkahelyet, egészségügyi ellátást, oktatást a háború utáni társadalom még évekig képtelen volt megoldani. A vasútállomásokon vagonokban laktak tízezrek hosszú évekig.

Aki ott maradt, automatikusan egy másik állam polgára lett és közszolgálatban csak akkor maradhatott, ha fölesküdött az új hatalomra. Aki átjött, azt itt se pártolták (a nemzeti érdek egy a vitás területi kérdéseket kedvezőbben megítélő időre várva nem pártolni a beözönlést – mondta a bethleni menekültpolitika), ott se becsülték („Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, aki nem hisz, aki gyenge … az menjen” – Kós Károly: Kiáltó szó).
(háború)
[Részletek...]
[1921-05-30] Jamie Uys délafrikai rendező, forgatókönyvíró, operatőr, producer, vágó születése. Ismertebb filmjei: Sivatagi show; Az istenek a fejükre estek 1-2.; Dirkie Lost in the Desert. A legtöbb filmjében kisebb szerepeket is játszott.
(Filmjeiben a bushman a fenntarthatóság, a természetbe illeszkedés szép példája az őrült civilizációval szemben.)
(születés)
[Részletek...]
[1921-05-21] Andrej Szaharov születése (+1989). 1948-tól orosz atomfegyvert fejlesztett, 1968-ban publikálta erősödő lelkiismereti aggályait. Kiváltságos helyzetét zaklatások váltották fel, emberi jogi társaságot szervezett, barátait bebörtönözték. Béke Nobel-díjat kapott 1975-ben.

(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1921-01-19] Mészöly Miklós Kossuth-díjas író halála (szül. 1921. jan. 19.). Meséket, ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket, regényeket, esszéket, tanulmányokat, publicisztikát írt. Fő művei: Saulus, Az atléta halála.
A Hadkötelezettség Elleni Liga támogatója volt.

(születés)
[Részletek...]
[1921-01-05] Friedrich Dürrenmatt svájci német író születése (+1990. dec. 14.). A XX. század második felének legjellegzetesebb és legsikeresebb színpadi szerzőinek egyike. Világhírű drámái A fizikusok és Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédia.
- + -

Az atombomba ledobása rettenetes erővel dobta felszínre a fizikusok, a tudósok felelősségét: félelmetes tudásukat kinek bocsátják rendelkezésére. Legvilágosabban talán Dürrenmatt A fizikusok c. drámája veti föl a problémát:
"Tudományunk iszonyatossá, kutatásunk veszélyessé, ismereteink halálossá váltak. Nekünk, fizikusoknak, egyetlen lehetőségünk maradt: ... vissza kell vennünk a tudásunkat!"
De azóta kiszélesedett a felelősség: nemcsak a tudósoknak van felelősségük, hanem minden embernek, aki a maga kis mindennapi munkájával ugyanazt a gazdasági-tudományos-technikai folyamatot (szándékosan nem írok fejlődést vagy haladást!) viszi előre, amelyet a tudósok nagy lépésekkel lendítenek meg. Mert ez a folyamat még békés úton is katasztrófába visz.



"Kérdésessé vált a reneszánszra visszamenő fenntartás nélküli bizalom egy olyan tudományban, amely a természet uraivá és birtokosaivá tesz bennünket. Főleg 1968 után nyilvánvalóvá váltak a természeti forrásokban keletkezett rombolások, az ember elidegenedése és manipulációja, a környezet halált hozó elszennyeződése, és a fejlődésben való vak hit rabszolgává tevő illúziói! Életünknek és történelmünknek többé nem lehet értelmes célja ez a tudományos-technikai-gazdasági növekedés!" (Roger Garaudy: A "bázis" a marxizmusban és a kereszténységben, Concilium 1975/4.)
"Még egyetlen társadalom sem hirdette ily mértékben a maga termelésének fontosságát, s ugyanakkor egyetlen társadalom sem rombolta szét ily mértékben a földgolyó biológiai harmóniáját, zsákmányolta ki a földgolyó ásványi gazdagságát, szennyezte be kontinenseit és tengereit piszokkal és kártékony, megsemmisíthetetlen melléktermékekkel, melyektől az emberiség aligha tud többé megszabadulni." (Hubert Lepargneur: Az egyház kritikai funkciója a társadalom által elrendelt halállal szemben, Concilium 1974/4.)
Sajnos a fizikusok döntési szabadsága csupán annyi, hogy szerencsés esetben eldönthetik, melyik hatalmat akarják szolgálni. Hiszen ma már a kutatás olyan eszközöket és beruházásokat, annyi pénzt igényel, hogy azt csak valamely hatalomtól lehet megkapni. Az sem megoldás, ha a fizikus visszaveszi a tudását, hiszen "minden kigondolhatót előbb-utóbb kigondolnak"! (Dürrenmatt, Utószó 19. pont)
(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1979)


(születés)
[Részletek...]
[1920-12-28] A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék gyorsított tanácsa a Tanácsköztársaság 1919 őszén letartóztatott tíz népbiztosa elleni perben Ágoston Pétert, Bokányi Dezsőt, Haubrich Józsefet és Vántus Károlyt halálra, Bajáki Ferencet, Dovcsák Antalt, Kalmár Henriket, Kelen Józsefet, Nyisztor Györgyöt és Szabados Sándort életfogytig tartó fegyházra ítélte.
(törvény)
[Részletek...]
[1920-09-26] Hárs Ernő József Attila-díjas költő, író, műfordító születése. Ő fordította magyarra Michael Ende A végtelen történet című csodáját.
(születés)
[Részletek...]
[1920-08-26] [sms] A nők választójogot kaptak az USA minden államában.
[Részletek...]
[1920-08-26] A nők választójogot kaptak az USA minden államában.
[Részletek...]
[1920-05-18] Karol Wojtyla lengyel katolikus pap születése. II. János Pál néven a 264. római pápa, krakkói érsekként 1978. október 16-án választották meg. Ő az első lengyel származású katolikus egyházfő.
(születés)
[Részletek...]
[1920-01-30] Járdányi Pál Kossuth-díjas zeneszerző és népzenekutató halála (szül. 1920. jan. 30.). Ő dolgozta ki a magyar népzene típusrendjét, és ő szerkesztette a Magyar Népzene Tára első és negyedik kötetét.

(születés)
[Részletek...]
[1920-01-02] Isaac Asimov orosz-amerikai író halála (szül. 1920. jan. 2.). A tudományos-fantasztikus irodalom megújítója.
(születés)
[Részletek...]
[1920-01-02] Isaac Asimov orosz származású amerikai író, természettudós születése (+1992. ápr. 6.). A tudományos-fantasztikus irodalomban is mély társadalmi, történelmi, filozófiai kérdésekkel foglalkozott, emellett még rendkívül változatos témakörökben publikált, Shakespeare-től a biokémiáig, könyveinek száma jóval meghaladta a kétszázat.
"Az erőszak a gyengék utolsó menedéke." (A hét kötetes Alapítvány sorozat egyik mottója)
(születés)
[Részletek...]
[1919-12-04] id. Entz Géza zoológus, akadémikus születése (+1919. dec. 4.). Megalapozta a magyar hidrobiológiát az egysejtű szervezetek mikroszkópos vizsgálatával, az ostorosok, a gyökérlábúak, a spórások számos új faját írta le. 1875-76-ban kísérleti úton bebizonyította, hogy az egyes egysejtű állatfajok sejtjeiben megtalálható "zöld szemecskék" mikroszkópikus moszatok. Ő fordította magyarra Darwin A fajok eredete című munkáját.
(halál)
[Részletek...]
[1919-12-03] Pierre Auguste Renoir francia festő születése (+1919. dec. 3.). Az impresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője. Kezdetben a barbizoni erdőbe járt festeni, s a plein air festészet vonzotta. E korszakból valók Vadászó Diana és Lise című festményei. Szerepelt az impresszionisták első tárlatán is. Az 1880-as évek elején Olaszországban járt, ahol nagy hatással volt rá Raffaello művészete és a pompeji falfestészet. Ezután eltávolodott az impresszionizmustól. Késői korszakában szinte kizárólag aktokat festett.
(halál)
[Részletek...]
[1919-11-22] Simonyi Zsigmond nyelvtudós, akadémikus születése Veszprémben (+1919. nov. 22.). Bpesten, Lipcsében, Berlinben és Párizsban tanult. Egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1879, r. 1893). 1895-től a Magyar Nyelvőr, 1903-tól a Nyelvészeti Füzetek szerkesztője. Négy évtizeden át a magyar nyelvészek új nemzedékeit nevelte fel. Megteremtette az összehasonlító mondattant. A nyelvtudomány eredményeit az iskolai nyelvtanokban népszerűsítette. 1903-ban a közoktatásügyi min. megbízásából elkészítette az új iskolai helyesírást, amelyet csaknem az egész irodalmi élet is elfogadott.
A Tanácsköztársaság alatt tanúsított haladó magatartásáért elszenvedett üldöztetések a beteg tudós halálához vezettek.
(halál)
[Részletek...]
[1919-11-07] Einstein, aki odáig csak tudományos körökben volt elismert, másfél évtizeddel a relativitáselmélet publikálása után, e napon világhírűvé vált. Ugyanis e napon kürtölte világgá a sajtó Arthur Eddington csillagásznak a máj. 29-i napfogyatkozás kapcsán mért, a Royal Society előző napi ülésén ismertetett, a relativitáselméletet kísérletileg igazoló bizonyítékát, hogy a nap tömege elhajlítja a fényt.
(Einstein tudatosan elfogadta a kultikus zseni imázsát, hogy humanista erkölcsi és politikai nézeteit a közvéleménnyel megismertethesse.)
[Részletek...]
[1919-09-10] Hopp Ferenc műgyűjtő, utazó születése (+1919. szept. 10.). A hagyatékából a házában létrejött és róla elnevezett Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 1923-ban nyílt meg.


1882-1914 között ötször utazta körül a Földet, s közben kelet-ázsiai, kínai és főleg japán ritkaságokat vásárolt meg, tudományos képzettség nélkül, de igen jó érzékkel. Gyűjteményét és Andrássy úti villáját 1919-ben az államnak adományozta, kikötve, hogy azt egyesítsék az állam tulajdonában levő kelet-ázsiai műtárgyakkal.

A pesti Calderoni cég tulajdonosaként sokat fáradozott a magyar oktató-szemléltető eszközgyártás fellendítésén.
(halál)
[Részletek...]
[1919-09-05] Schulek Frigyes építész születése (+1919. szept. 5.). A magyar eklektikus építészet jeles alakja, ő építette a Halászbástyát és a Jánoshegyi kilátót (táj, panoráma).
(halál)
[Részletek...]
[1919-09-05] Schulek Frigyes építész halála (szül. 1841. nov. 19.). A magyar eklektikus építészet jeles alakja, ő tervezte a Halászbástyát és a Jánoshegyi kilátót.
(Táj és kilátás...)
(halál)
[Részletek...]
[1919-06-20] Csontváry Kosztka Tivadar festő halála (szül. 1853. júl. 5.). Leghíresebb festményei a Magányos cédrus, a Görög színház Taorminában, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban. Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni.
(halál)
[Részletek...]
[1919-01-07] Vankóné Dudás Juli naiv festő születése Galgamácsán (+1984. márc. 31.). Gyermekkorától gyűjtötte és ápolta falujának szokásait, népművészeti emlékeit. Munkadal- és népszokástanítás anyaga lemezen is megjelent. Képeinek népviseletbe öltözött figurái világszerte ismertek. Munkájáról Moldován Domokos filmet készített Dudás Juli galgamácsai parasztfestő címmel.) Önéletrajza: Falum, Galgamácsa.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1919-01-04] A Népbiztosok Tanácsának az elnök, Lenin által aláírt határozata: Vallásos meggyőződés alapján felmentés adható a hadkötelezettség alól.
(Valójában a cári időkben bevett gyakorlat folytatása volt. Sztálin 1939-ben megszüntette ezt a lehetőséget.)
[Részletek...]
[1918-12-11] Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író születése. Nyolc évig raboskodott szovjet börtönökben és lágerekben, kizárták az Írószövetségből, a Gulag-szigetcsoport című könyvéért pedig megfosztották szovjet állampolgárságától. Ismert művei az Ivan Gyenyiszovics egy napja, a Pokol tornácán, a Rákosztály. Műveit nyugaton publikálták. 1970-ben Nobel-díjjal tüntették ki a Gulagért, de a díjat csak 1974-ben vehette át. 1994. május 27-én, húszéves száműzetés után tért vissza hazájába.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1918-11-23] Választójog Magyarországon férfiaknak betöltött 21. évtől, írni-olvasni tudó nőknek 24. évtől (1918. évi I. néptörvény).
(törvény)
[Részletek...]
[1918-09-30] Szabó Ervin könyvtáros, szociológus halála (szül. 1877. aug. 23.). 1911-től volt a Fővárosi Könyvtár igazgatója, amelyet korszerű társadalomtudományi szakkönyvtárrá alakított át és létrehozta a fiókkönyvtári hálózatot. A könyvtár jelenleg is az ő nevét viseli.
(halál)
[Részletek...]
[1918-07-10] James Harold Edward Aldridge angol író, publicista születése. A világháború alatt haditudósítóként járta a norvég, görög, és közel-keleti hadszíntereket. A háború után a nemzetközi békemozgalomban vállalt jelentős szerepet.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1918-04-13] A francia sajtóban közzétette I.(IV.) Károly osztrák császár (magyar király) 1917 májusi titkos, ún. Sixtus-levelét Clemenceau francia külügyminiszter. Károly békéről próbált tárgyalni a franciákkal 1917 tavaszán, de később mégsem támogatta ígérete szerint a franciák területi igényét, hazugsággal vádolta Clemenceau-t, ezért került sor a publikálásra.
[Részletek...]
[1918-02-09] [idezet] Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elfogadta "A föld szocializálásáról" szóló törvényt, mely lehetővé tette, hogy elkobozzák a nem dolgozók magángazdaságait, és minden földet államosítsanak.
(törvény)
[Részletek...]
[1918-01-31] Oroszországban bevezették a naptárreformot. E naptól a Gergely-naptárt használták, ezért január 31. után február 14. következett.
[Részletek...]
[1917-12-22] Gimes Miklós újságíró születése (+1958. jún. 16.). Nagy Imre reformjainak híve volt, 1955 májusában egy párttaggyűlésen követelte a koholt perek felülvizsgálatát. Ezért kizárták a pártból és állásából is elbocsátották. A forradalom alatt napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, november 4. után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt. 1956. december 5-én a szovjetek letartóztatták. 1958. június 15-én a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélték, egy nappal később több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1917-12-06] A benzint és robbanóanyagot szállító Mont Blanc gőzös a kanadai Halifax kikötőjében összeütközött egy másik hajóval. Az ezt követő robbanásnak kétezer halálos áldozata, közel tízezer sebesültje volt és két km2 területen megsemmisült a város északi része is.


[Részletek...]
[1917-11-19] Meghalt Indira Gandhi (szül. 1917. nov. 19.), India (már 1966-77 között, majd 1980-tól újra) miniszterelnöknője.
Amikor áthaladt a rezidenciáját a hivatalától elválasztó fal kapuján, az ott posztoló két őr tüzet nyitott rá. Indira Gandhi azonnal meghalt, gyilkosai ellenállás nélkül hagyták, hogy társaik elvezessék őket.
(A népességrobbanást fékező intézkedései széles körű felháborodást váltottak ki vallásos és nacionalista körökben.)
(születés)
[Részletek...]
[1917-11-17] Auguste Rodin francia szobrász halála (szül. 1840. nov. 12.). Calais-i polgárok, Gondolkodó, A csók, Balzac portré, Victor Hugo emlékmű. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, befejezetlen Pokol kapuján.
(halál)
[Részletek...]
[1917-11-17] Auguste Rodin francia szobrász születése (+1917. nov. 17.). Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. Életművében egyesült a realizmus és a romantika. Leghíresebb alkotásai a Calais-i polgárok, a Gondolkodó és A csók. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, de befejezetlenül maradt Pokol kapuján.
- + -
"Hódoló tisztelettel szeressétek azokat a mestereket, akik előttetek jártak."

(halál)
[Részletek...]
[1917-10-15] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém születése (+1917. okt. 15.). 1905-ben Párizsban lépett fel először. 1908-ban Berlinben szervezték be a németek, 1916-tól a francia hírszerzésnek is dolgozott. 1917-ben a franciák kivégezték.
(Jelentéktelen kém volt, a háborús őrület áldozata. Az életéről szóló leghíresebb film Greta Garbóval készült.)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1917-04-24] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(halál)
[Részletek...]
[1917-03-18] Ferenczy Károly festő halála (szül. 1862. febr. 8.). A századforduló és a XX. század magyar festészetének egyik legjelentősebb alakja, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója. Számos festményét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.
(halál)
[Részletek...]
[1917-03-01] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború)
[Részletek...]
[1916-12-13] Lavinakatasztófa miatt kb. tízezer osztrák és olasz katona halt meg a Dolomitokban.
(Háborúban az óvatosság elve háttérbe szorul. A gazdasági csatákban, versenyben is.)
(háború)
[Részletek...]
[1916-04-24] Kirobbant az április 30-ig tartó dublini ún. húsvéti felkelés az angol uralom ellen, amelyet az Ír Nemzeti Egységfront, a Sinn Fein szervezet vezetett. Az angolok a lázadás vezetőjét, James Conollyt és 15 társát kivégezték.
[Részletek...]
[1916-04-22] Malonyay Dezső író, művészettörténész, néprajzkutató halála (szül. 1866. máj. 3.). 1907-től öt kötetben kiadta A magyar nép művészete című munkáját, a magyar népművészet forrásértékű adattárát.
(halál)
[Részletek...]
[1916-03-26] [idezet] Babits (ld. nov. 26.) a Nyugat zeneakadémiai matinéján felolvasta nagy háborúellenes versét: Húsvét előtt. Pedig már 1915-ben hazafiatlansággal és erkölcstelenséggel vádolták sajtó hecckampányban, Játszottam a kezével c. verse miatt. Alkalmatlannak tartották a tanári pályára, elhelyezték a gimnáziumból.
A "bűnös" utolsó két sor így szól: "nagyobb örömmel ontanám kis ujjáért a csobogó vért, / mint száz királyért, lobogóért!"
- + -
... nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem tűri géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvad fürge vért...
...de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,

tekintetétől ájul a szó,

kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek

várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,


nemzetmegmentő, kapunyitó,

szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már! ...
(Babits Mihály: Húsvét előtt)
(háború)
[Részletek...]
[1915-12-28] Gundel János vendéglős halála (szül. 1844. márc. 3.). A magyar szálloda és vendéglátóipar úttörője.
(halál)
[Részletek...]
[1915-12-20] Noel Browne ír orvos halála (szül. 1915. dec. 20.). 1948-tól egészségügyi miniszterként jelentősen visszaszorította a tüdőbajt, amiben szülei meghaltak gyermekkorában és amiben maga is megbetegedett egyetemistaként.


1950-ben ingyenes anyasági ellátást és 16 éves korig ingyenes orvosi kezelést akart bevezetni, ami a katolikus egyházvezetés viharos ellenállását váltotta ki, mert az abortusz és családtervezés felé vezető lépésnek látták. Az orvosok is ellenezték, mert a bevételeiket féltették. John McQuaid érsek nyomására menesztették a kormányból, de 1951-ben függetlenként újra képviselővé választották. 1982-ig többször is volt még parlamenti képviselő és radikálisan küzdött a katolikus maradiság ellen. 1986-ban publikálta önéletrajzát „Ár ellen” címmel.
A dublini National Gallery-ben egy haladó katolikus művész kereszt alakú festményén látható az alakja, ami nagy vitát váltott ki, hiszen az egyház áldozataként mutatja be.


(születés)
[Részletek...]
[1915-12-19] Edith Piaf (Edith Giovanna Gassion) francia sanzonénekesnő halála (szül. 1915. dec. 19.). Utcai énekesnő volt, amíg Louis Leplée, a Cabaret igazgatója fel nem fedezte. Tőle kapta a Piaf nevet is,ami a francia argóban kis verebet jelent. Több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon. Dalaival, erőteljes, nagy kifejezőerejű hangjával, magával ragadó előadásmódjával érdemelte ki a „sanzon tragikája” címet. Dalai nagy részét maga komponálta, s a szöveget is ő írta. Leghíresebb dalai: Nem bánok semmit sem, Mylord, Padam...Padam... Több filmben szerepelt. Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült. Negyvennyolc évesen halt meg, alkohol- és kábítószer-túladagolás miatt.
(születés)
[Részletek...]
[1915-11-25] A chilei Legfelsőbb bíróság megfosztotta mentelmi jogától Augusto Ugarte Pinochet (sz. 1915. nov. 25.) diktátort, aki 1973-ban katonai puccsal került hatalomra és 1990-ben kényszerült lemondani.
(Hiába írta bele az alkotmányba saját örökös mentelmi jogát.
2002-ben az ellene folyó eljárást megháborodottsága miatt megszüntették, később újra perbe fogták.
Diktátorként betiltotta az Andokban használt fuvolát és a charangót, a mandolin-szerű gitárt, mert Allende 1970-es választási kampánya alatt ezt a feliratot lehetett olvasni az ország sok helyén: "Dal nélkül lehetetlen a forradalom".
(tilt)
[Részletek...]
[1915-11-24] Lőrincze Lajos nyelvész halála (szül. 1915. nov. 24.). A szép magyar beszéd ápolója, kutatója és terjesztője volt. Nyelvészeti tanácsaival országosan ismertté vált a rádió Édes anyanyelvünk című, 1952-ben indult előadássorozatából.
(születés)
[Részletek...]
[1915-05-07] A brit Lusitania személyszállító hajót, útban New Yorkból Liverpoolba, egy német tengeralattjáró megtorpedózta. A német álláspont szerint a Lusitania lőszert és egyéb hadianyagot szállított fedélzetén, tehát hadihajó volt.
Az utasoknak alig egyharmadát sikerült kimenteni. 1195 ember vesztette életét, köztük 128 amerikai, ami szerepelt az indokok közt, amikor 1917-ben az USA belépett az első világháborúba.
(háború)
[Részletek...]
[1915-05-02] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.
A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.
Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett.
Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott.
Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették.
(A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1915-04-24] [idezet] Letartóztatták és kivégezték a konstantinápolyi örmény elitet. Ezzel kezdetét vette a rövid, de a törökországi kétmilliós örmény kisebbség nagy részét kiirtó genocídium, a Metz Yeghern (Nagy Rossz). A szíriai sivatagba deportálás során hónapok alatt másfél millió örmény férfit, nőt, gyermeket, öreget öltek meg. A tömegmészárlást az Egység és Haladás pártja, az Ifjú Törökök politikai irányzata vitte végbe, nacionalista és iszlám uszítással, és természetesen gazdasági motiválással (a meggyilkolt többszázezer család vagyonának elrablása).
Az 'emberiség elleni bűn' fogalmát ennek hatására vezették be az I. világháború után a nemzetközi jogba.
Törökország hivatalosan mindmáig nem ismerte el a népirtást.
"Ki emlékszik manapság az örmény genocídiumra?" - torkollta le Hitler 1939-ben azokat, akik az általa tervezett népirtások következményei miatt aggódtak.
Például Franz Werfel: Musa Dagh negyven napja c. regénye emlékszik.
A független Örményország 1991-ben jött létre a volt Szovjetunió területéből kiszakadva. Függetlenségének ünnepe szept. 21.
- + -
Az örmények gyásznapja.

Szerte a világon gyászmisét, megemlékezést tartanak.
Franciaországban munkaszüneti napot kaptak az örmények.
A magyarországi örmények 2001-ben állítottak fel egy kőkeresztet a Dunakorzón a Petőfi téren, ezen a napon koszorúzzák meg.
(háború)
[Részletek...]
[1915-03-01] Hét busszal megindult Budapesten a rendszeres autóbusz-közlekedés. A rikító sárga színű, 34 ülőhelyes elektromos járművek félóránként közlekedtek a Városliget és a Kiskörút között.
[Részletek...]
[1914-12-27] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(halál)
[Részletek...]
[1914-12-27] [sms] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor. Osemberkutatás, Ornitológiai Központ.
[Részletek...]
[1914-12-27] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor születése (+1914. dec. 27.). A Magyar Ornitológiai Központ létrehozója és igazgatója, a magyarországi ősemberkutatás elindítója.
(halál)
[Részletek...]
[1914-11-09] Hedy Lamarr osztrák születésű amerikai színésznő halála (szül. 1914. nov. 9.). A negyvenes évek hollywoodi filmsztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon.

(születés)
[Részletek...]
[1914-11-09] Hedy Lamarr amerikai színésznő születése Bécsben (+2000. jan. 19.). A negyvenes évek hollywoodi sztárja azzal vonult be a filmtörténetbe, hogy mint színésznő először volt meztelenül látható a filmvásznon. Hatszor volt férjnél és műszaki zseninek is bizonyult, 1941. jún. 10-én bejegyeztette a frekvencia-ugrás szabadalmát. Ez a ma is az ő nevén emlegetett eljárás az alapja a mai WiFi és Bluetooth technológiáknak. Igaz, ő nem internetre és mobiltelefonra gondolt, hanem (amerikai) hadihajók közötti lehallgathatatlan rádiókommunikációra és torpedóirányításra. Feltaláló-társa George Antheil volt, aki a Méanique balettben a tizenhat lyukszalagos zongorát szinkronizálta, s ugyanezen módszerrel oldotta meg a gyors rádiófrekvencia váltások koordinálását az adónál és vevőnél. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a találmány megvalósításában is 88 frekvenciát használtak.

(születés, találmány)
[Részletek...]
[1914-10-27] Az első ismert vegyifegyver bevetés háborúban (eltekintve egy ókori följegyzéstől, mely szerint a spártaiak a peloponnészoszi háborúban ként és arzént alkalmaztak Plataia és Delión ostrománál, i. e. 428–424-ben). A németek a srapnel- (repesz-) lövedékekben a kaucsuk töltőanyagot, melybe az ólomgolyókat ágyazták, ingerlő hatású kémiai anyagra, xilil-bromidra cserélték, melynek könnyfakasztó hatása már akkor ismert volt. Sikeres kísérlet után az új lőszert a brit csapatok ellen vetették be Neuve Chapelle-nél, de az ötlet a harctéren teljes kudarcba fulladt, a brit alakulatok semmilyen hatást nem észleltek.

(háború)
[Részletek...]
[1914-09-02] Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező halála (szül. 1914. szept. 2.). Elsősorban természetfilmjeivel vált ismertté. Első munkáit madarakról készítette, majd az 1951-ben forgatott Vadvízország és az 1953-ban készült Gyöngyvirágtól lombhullásig sikere olyan országokba is elvitte a magyar film hírét, ahol azelőtt soha nem vetítettek magyar alkotást. Népszerűek még a Cimborák, valamint a Hegyen, völgyön című filmjei. Rendezőként minden művét maga írta és fényképezte.
(születés)
[Részletek...]
[1914-08-03] Leplombált vagonokban kitoloncolták Németországból a Konstanzban aug. 1-én kezdődött találkozó 11 más országból érkezett küldöttségeit, akik ott megalakították a Világszövetséget a nemzetközi barátság elősegítésére az egyházak által.
A háború alatt az egyes országokban kifejlődő Kiengesztelődés szövetségek 1919 októberben (Bilthoven, Hollandia) hozzák létre a Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetségét (International Fellowship of Reconciliation, IFOR) minden vallás békecsoportjai számára.
Az IFOR tagjai közül máig hatan kaptak Béke Nobel-díjat (vö. jan. 8., 10., 14., 15., aug 14., és 1980-ban Adolfo Perez Esquival argentin tag).
A 60-as években eroszakmentesség tréningeket tartottak egész Latin-Amerikában, ahol ennek eredményeképpen megszületett a Servicio Paz y Justicia (Serpaj), a latin-amerikai mozgalom az igazságosságért és békéért. 1993-tól egyik gazdája a Balkán Békecsoportnak.
Amikor a boszniai NATO akciót IFOR-nak (Implementing FORce) nevezték el, az igazi IFOR széleskörű tiltakozó kampányt folytatott, melynek eredményeként egyrészt sokkal ismertebb lett, másrészt a NATO akciót átnevezték SFOR-nak.
www.ifor.org
(háború, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1914-06-28] [idezet] Szarajevóban egy szerb diák lelőtte az osztrák trónörököst és feleségét.
- + -
Ferenc József császárnak nem volt kedvére való a trónörökös, mert rangon alul házasodott, meg is kellett esküdnie az esküvője előtt, hogy felesége, gyermekei és unokái sohasem fognak igényt tartani a trónra. (Ugyanakkor Erzsébet császárné azt tanácsolta, hogy idegen vérrel házasodjon, , mert a császári családban „a férfiak és a nők legalább hússzorosan rokonai egymásnak, ezért a gyerekek fele trotli vagy epilepsziás”.) A Bécsben jelenlévők szerint a császár jéghidegen, sőt némi megkönnyebbüléssel reagált unokaöccse halálának hírére, egyes visszaemlékezések szerint égi akaratot emlegetett, amely helyére tette azt, amit ő nem mert. Lányának prózaian azt mondta, hogy megszabadult egy nagyon nagy gondtól.


"A telegráf előtti, lassúléptű időszakban felnőtt szerb diplomaták nem tudtak megfelelni a Monarchia ultimátumának, hogy 48 órán belül adjanak magyarázatot a lövésre. A háború kitört." (Időökológia - ld. bocs.hu)






"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" – mondta imazsámolyáról fölkelve az agg Ferenc József és elindította az első világháborút. A végére a Monarchiából semmi nem maradt.
Ugyanazért a császárért, aki a magyar szabadságharcot leverte és megtorolta, aki az aradi vértanúkat kivégeztette, öregkorában dalolva mentek a könnyen felejtő magyarok háborúba. "Mire az őszi levelek lehullanak..." - mondták. Aztán tartott öt évig és teljes kivérzésig.
- + -
1919: Pontosan öt évvel később írta alá Németország a békeszerződést Versailles-ben. Elzász és Lotharingia visszakerült Franciaországhoz. A Saar-vidéken átmenetileg francia közigazgatást vezettek be a Népszövetség égisze alatt. A szerződés megtiltotta Ausztria csatlakozását Németországhoz és ez utóbbi elvesztette gyarmatait. A békefeltételek Németországot, mint a háború előidézésében bűnös hatalmat jóvátétel fizetésére is kötelezték.
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1914-06-21] Bertha von Suttner osztrák írónő, újságíró, békemozgalmár születése (+1914. jún. 21.). 1891-ben megalapította az osztrák békemozgalmárok társaságát. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben.
Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
Die Waffen nieder c. önéletrajzát szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg.

(Jó lenne kiadni e százéves bestsellert, amely ma már szinte megtalálhatatlan. A Bocsmagazinban már közölt részek olvashatók a bocs.hu weboldalunkon.)
(halál, megalapít, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1914-06-13] Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító halála (szül. 1914. jún. 13.). A Népek meséi és a Finn irodalom könyvtára sorozatok szerkesztője. Fordított bolgár, orosz, ukrán, lett, finn, afrikai és ausztrál irodalmi műveket.
(születés)
[Részletek...]
[1914-04-20] Asszonyok és gyerekek haltak meg, amikor a nemzeti gárda szétlőtte és felgyújtotta azt a sátortábort, ahová Rockefeller fő vállalkozásának, a Standart Oil-nak Ludlow-i telepéről (Colorado) az 1913. szept. 23-i robbanás és az embertelen munkakörülmények miatt sztrájkba lépett munkásokat kilakoltatták (s ahol négyszáz család kemény telet vészelt át sátrakban).

Mindez óriási felháborodást váltott ki a Rockefellert már addig is rabló-bárónak tartó közvéleményben. Rockefeller fia bocsánatot kért a szenátusban és egész életét annak szentelte, hogy a család becsületét tisztára mossa. Javított a bányászok életkörülményein, engedélyezte a szakszervezeteket. Nyolcvanas éveiben járó apja fokozatosan átengedte neki a vagyont és ő nemzeti parkot, jótékonysági és oktatási intézményeket hozott létre, tudományos kutatásokat, múzeumokat és művészetet támogatott, s olyan templomot épített New Yorkban, amelyben tudósok (köztük Darwin) szobrai állnak.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1914-03-11] Pjotr Petrovics Szemjonov (Tjan-sanszkij) orosz földrajztudós, statisztikus születése (+1914. márc. 11.). 1853-tól Németország, Svájc, Itália és Franciaország földrajzát tanulmányozta, majd 1856-ban indult a Tien-san hegység feltárására. Ő volt az első európai, aki elérte az orosz-kínai határhegység nagy kiterjedésű gleccsereit. Részletesen leírta a hegység domborzatát, övezeti beosztását és geológiáját, ezért kapta egész családjával a Tjan-Sanszkij melléknevet 1906-ban.
(halál)
[Részletek...]
[1914-01-14] Ladányi László jezsuita lelkész születése (+1990. szept. 23., Hongkong). 1936-ban Budapesten lépett a jezsuita rendbe, 1939-ben telepedett le Kínában, 1943-47 között Sanghajban teológiát tanult és ott szentelték pappá. Az 1949-es kínai forradalom győzelme után távozni kényszerült az országból és attól kezdve Hongkongban élt. 1953-ban kezdte meg és 1982-ig folytatta a China News Analysis című kiadvány szerkesztését, amelyben Kína gazdasági, politikai folyamatait elemezte annak nyomán, hogy a kínai életet Hongkongból rádión követte nyomon. Három évtizedes dokumentációs munkáját összegezte, az 1988-ban angol nyelven kiadott A Kínai Kommunista Párt és a marxizmus 1921-1985 című kötete.
(születés)
[Részletek...]
[1914-01-14] Az összeszerelő futószalag bevezetése Henry Ford autógyárában, aminek következtében a gyártási idő 12 óráról 93 percre csökkent.
[Részletek...]
[1913-12-07] Szántó Piroska Kossuth-díjas festő, grafikus halála (szül. 1913. dec. 7.). 1939-től a festészet és a grafika elemeit ötvöző képein a természet ábrázolásából indult ki. Fő művei könnyed rajzú szimbolikus jellegű kompozíciók, amelyeken a növények metamorfózisát jelenítette meg. A népművészettől inspirált Falusi corpus sorozatát a szakma szintén fő művei között tartotta számon. Számos könyvhöz készített illusztrációkat, a képzőművészet mellett prózaírással is foglalkozott. Vas István költő-műfordító felesége volt.
(születés)
[Részletek...]
[1913-11-13] Csató János botanikus, ornitológus születése (+1913. nov. 13.). Részt vett a szabadságharcban. Később visszavonult birtokára, ahol korának egyik legnagyobb autodidakta madár- és növénytani kutatójává vált. Legfontosabb munkája az Alsó-Fehér vármegye növény- és állatvilága. Értékes madár- és növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
(halál)
[Részletek...]
[1913-11-13] Csató János botanikus, ornitológus halála (szül. 1833. ápr. 6.). Korának egyik legnagyobb tudományos felkészültséggel rendelkező autodidakta botanikusa és ornitológusa volt. Legfontosabb munkája az Alsó-Fehér vármegye növény- és állatvilága című műve. Értékes madár- és növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
(halál)
[Részletek...]
[1913-11-07] ron Nagy Lajos kétszeres Munkácsy-díjas festőművész születése (+1987. jan. 6.). 1939-től Székesfehérvárott volt rajztanár. Posztimpresszionista tájképeket, lírai hangulatú életképeket és portrékat festett. Csongor és Tünde című pannója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban látható. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és a székesfehérvári István Király Múzeum őrzi.
(születés)
[Részletek...]
[1913-11-07] Alfred Russel Wallace angol természettudós, zoológus, utazó születése (+1913. nov. 7.). Számos gyűjtőutat tett, bejárta az Amazonas vidékét és Malajziát, s 125 ezer darabos természettudományi gyűjteménnyel tért vissza hazájába. A fajok eredetére vonatkozó értekezésének hatására tette közzé Darwin a természetes kiválasztódásról szóló elméletét (1859-ben, noha már 1842-ben készen volt, de az elítéléstől tartva csak halála után tervezte kiadatni). Ő a korszerű állatföldrajz megteremtője is.
(halál)
[Részletek...]
[1913-11-07] Albert Camus francia író halála (szül. 1913. nov. 7.). Legfőbb műve a Közöny, legolvasottabb regénye A pestis. Az irodalmi Nobel-díjat 1957-ben kapta "jelentős irodalmi tevékenységéért, amely mélyreható komolysággal világítja meg az emberi lelkiismeret problémáit korunkban".
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1913-11-07] Alfred Russel Wallace angol természettudós, zoológus, utazó halála (szül. 1823. jan. 8.). Számos gyűjtőutat tett, bejárta az Amazonas vidékét, Malajziát és nagy gyűjteménnyel tért haza. A fajok eredetére vonatkozó értekezésének hatására tette közzé Darwin a természetes kiválasztódásról szóló elméletét.
(halál)
[Részletek...]
[1913-11-07] Albert Camus Nobel-díjas (1957) francia író, esszéista születése (+1960. jan. 4.). "...mélyreható komolysággal világítja meg az emberi lelkiismeret problémáit korunkban."

(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1913-10-22] Budapesten született Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) amerikai fotóriporter, a fotótörténet talán legjelentősebb haditudósítója (+1954. máj. 25.). Háborúellenes felfogást tükröző harctéri felvételeivel világhírnevet szerzett. A legismertebb a spanyol polgárháborúban készült: "A milicista halála". Tudósított a japán-kínai háborúról, a II. világháborúról, majd az indokínai harcokról. Az általa alapított Magnum fotóügynökség égisze alatt a polgári életről is számos képsorozata jelent meg. Indokínában érte a halál, amikor aknára lépett.

(háború, halál)
[Részletek...]
[1913-10-08] Rónay György író, költő, műfordító születése (+1978. ápr. 8.). A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott, Baumgarten-díjat (1942) és József Attila-díjat (1967) kapott, 1945-től a Vigilia szerkesztő bizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője volt. Fő műve a Keresztút című regénye, amely 1937-ben jelent meg, és olyan vihart kavart, hogy utána egy ideig csak álnéven publikálhatott. Számos európai nyelvből fordított.
- + -
Szerb Antal így ír a regényről a Nyugatban (1938/3. szám, Figyelő rovat):

„Rónay György regénye a szektások világába visz, könyve istenkereső regény, mint a múlt század nagy regényei, két isten harcol benne a faluért, a papoké és a szektásoké. Előtte Móra Ferenc súrolta ezt a témát, de még mikszáthi hagyomány nyugodalmas hangján.
A regény másik problémája is vallási természetű, de még sokkal kényesebb vagy kényelmetlenebb, mint a szektások ügye: a katolikus papi élet kérdéseit bolygatja meg. A regény hőse egy katolikus pap gyermeke, középponti témája a nagyrahivatott pap szörnyű vergődése a bűntudat hálójában, az asszony társadalmi helyzetének kínjai és a fiú küzdelme önmagával, hogy ilyen tehertétel dacára megtalálja útját Krisztushoz és Egyházához. Nyers őszintesége e körül a téma körül úgy tudom hivatalos katolikus részről bizonyos ellenérzést váltott ki — de mindazok a vádak, amelyek Rónay könyvét illetik, ugyanilyen mértékben sújthatnák az új francia katolikus irodalom nagyjait is — akikre pedig oly büszkén szokás hivatkozni, — elsősorban az immár mintaképpé vált Mauriacot.”
(születés)
[Részletek...]
[1913-10-08] Rónay György költő, író, műfordító halála (szül. 1913. okt. 8.). A Nyugat nemzedékének képviselője, 1945-től a Vigilia szerkesztő bizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője volt. Fő műve a Keresztút című regénye, amely 1937-ben olyan vihart kavart, hogy utána csak álnéven publikálhatott.
Műfordítói munkássága szinte minden európai nyelvre kiterjedt, külön érdeme, hogy Rimbaud verseit elsőként ő ismertette meg a magyar olvasókkal. Jelentősek a műfordítás elméleti kérdéseiről írott esszéi is.
(születés)
[Részletek...]
[1913-09-29] Az 55 éves, 1892-ben szabadalmaztatott találmányából busásan meggazdagodott Rudolf Diesel német gépészmérnök (szül. 1858. márc. 18.) a Londonba tartó Dresden postagőzös fedélzetéről a La Manche csatornán vízbe esett (vízbe lökték?) és a tengerbe fulladt.

(A dízel hajtóműben a sűrítés közben felhevült gázolaj-levegő keverék elektromos szikra nélkül, öngyulladással robban be. Jó példája annak, hogy a mennyiségi változás minőségibe megy át, azaz a dolgok módja és mértéke a döntő.
Nem az a baj, hogy terheljük a Földet, hiszen az élővilág így működik – hanem hogy milyen mértékben és módon terheljük…)
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1913-09-23] Asszonyok és gyerekek haltak meg, amikor a nemzeti gárda szétlőtte és felgyújtotta azt a sátortábort, ahová Rockefeller fő vállalkozásának, a Standart Oil-nak Ludlow-i telepéről (Colorado) az 1913. szept. 23-i robbanás és az embertelen munkakörülmények miatt sztrájkba lépett munkásokat kilakoltatták (s ahol négyszáz család kemény telet vészelt át sátrakban).

Mindez óriási felháborodást váltott ki a Rockefellert már addig is rabló-bárónak tartó közvéleményben. Rockefeller fia bocsánatot kért a szenátusban és egész életét annak szentelte, hogy a család becsületét tisztára mossa. Javított a bányászok életkörülményein, engedélyezte a szakszervezeteket. Nyolcvanas éveiben járó apja fokozatosan átengedte neki a vagyont és ő nemzeti parkot, jótékonysági és oktatási intézményeket hozott létre, tudományos kutatásokat, múzeumokat és művészetet támogatott, s olyan templomot épített New Yorkban, amelyben tudósok (köztük Darwin) szobrai állnak.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1913-09-15] Vámbéry Ármin orientalista, néprajztudós, földrajzi szakíró, nyelvész, akadémikus halála (szül. 1832. márc. 19.). 1861-ben „expedíciót szervezett” (azaz szegényen, dervisruhában, ezer veszély és nélkülözés közepette egyedül vándorolt) a magyarok őshazájának felkutatására. Kutatásai úttörő jelentőségűek voltak Közép-Ázsia föld- és néprajza, elsősorban azonban a filológia területén (egyik életcélja volt a magyar és török nyelvek közti rokonság bizonyítása).
A budapesti egyetem tanára, az európai hírű nyelvész és néprajzkutató borzasztó szenvedések közepette többnyire gyalog sántikált végig rossz lábával óriási területeket, Resid Effendi álnéven kolduló dervis rongyaival álcázva magát, mert előtte minden európait megöltek itt a vérszomjas uralkodók, a kánok és emírek.
(Nem véletlenül tartottak az erősebb hatalmak kémeitől, a felfedezők és tudományos kutatók munkáját mindig a hódítók és gyarmatosítók hasznosították. A történészek ma már biztosra veszik, hogy Vámbéry kémtevékenységet is folytatott és azt az angol királynő és a konstantinápolyi szultán egyaránt megfizette.)
A tudomány szenvedélyétől hajtott vándor csaknem szomjan halt a sivatagban, és számtalanszor került a leleplezés, a halál küszöbére. Jegyzeteit arab írással magyar nyelven készítette, mint dervisrendje titkos talizmánjait. Tökéletes nyelvtudásának és a szokások mély ismeretének köszönhette, hogy sikerült betöltenie önként vállalt tudományos küldetését, és számos könyvben írhatta le a közép-ázsiai életet, viszonyokat.
(halál)
[Részletek...]
[1913-08-09] Szinnyei József bibliográfus, akadémikus halála (szül. 1830. márc. 18.). A modern tudományos bibliográfiai irodalom megteremtője, az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárának megalapítója. Több jelentős irodalmi és történettudományi társaság alapításában vett részt. 30 ezer magyar író szerepel 14 kötetes Magyar Írók Élete és Munkái című hatalmas életrajz-gyűjteményében.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1913-06-22] Weöres Sándor Baumgarten és Kossuth-díjas költő, író, műfordító halála (szül.1913. jún. 22.).
- + -
„Ez pedig itt senki más:
fasorok irtója,
mesebeli fanyüvő

késői utóda,
csillog-villog keziben
a hatalmas balta,
s hol jegenyesort talál:
uccu neki rajta!
Nem kell nékünk bükk, se tölgy,
legyen az út széles,
modern világforgalom
roppant terebélyes,
vágtasson a gépkocsi
fátlan sivatagba,
úgyse néz a bent-ülő
se jobbra, se balra.”
(A tájrongáló)
(születés)
[Részletek...]
[1913-06-22] Weöres Sándor Baumgarten és Kossuth-díjas költő, író, műfordító születése (+1989. jan. 22.). Csodálatosan sokszínű költészetére hatással volt a Nyugat, Babits, Füst Milán, Hamvas Béla, valamint a szinte valamennyi területre és korszakra kiterjedt műfordítói munkássága. Több drámát és színművet is írt. Gyerekversei a magyar gyermekirodalom gyöngyszemei.
"Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előttelévőre."
- + -
Nincs munkám. Karomat csak díszül adta az Isten.
Mint gyámoltalan agg, rágom a más kenyerét.
Küldjetek új csillag talajára, ha nincs hely a Földön,
vagy vegyetek bunkót s vágjatok engem agyon.
(Fiatalember az 1930-as években)
(születés)
[Részletek...]
[1913-06-06] Gobbi Hilda Kossuth-díjas színészno születése (+1988. júl. 13.). 1945 elott részt vett a munkásszínjátszásban és az ellenállási mozgalomban. A háború után fizikai munkával járult hozzá a megsérült Nemzeti Színház újjáépítéséhez, és széles köru társadalmi tevékenységet fejtett ki. 1947-ben a munkás- és parasztszármazású színinövendékek számára megszervezte a Horváth Árpád Kollégiumot, az idos és magányos színészek számára pedig a Jászai Mari Színészotthont. Szívós és kitartó munkával létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Több filmben is szerepelt, s népszeru rádiószerepe révén o volt mindenki "Szabó néni"-je.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1913-05-26] Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós, Kelet-kutató halála (szül. 1844. márc. 13., Szentkatolna, Háromszék m.). Már gimnazistaként megtanulta az angol, arab, francia, héber, latin, német, olasz, perzsa, török, újgörög nyelveket. A bécsi egyetemen jogot tanult, Vámbéry Ármin ajánlatára az Akadémia megbízásából ázsiai tanulmányútra indult, ahol 15 év alatt megtanulta a keleti mongol, mandzsu, tamil, kabard nyelveket is. Több könyvet írt: Török nyelvtan, Párhuzam a magyar és mongol nyelv területén, Kazáni tatár nyelvtanulmányok, Kabard szótár, Tamil tanulmányok. Itthon keleti nyelveket és eszperantót tanított a kolozsvári egyetemen. A hun-székely-magyar rokonság mellett szállt síkra A honfoglalás revíziója című könyvében.
(halál)
[Részletek...]
[1913-05-26] Bálint Gábor nyelvész, egyetemi tanár születése (+1913. máj. 26.). Az eszperantó nyelv terjesztésének magyarországi úttörője volt.
(halál)
[Részletek...]
[1913-05-19] Korányi Frigyes báró, belgyógyász, akadémikus születése (+1913. máj. 19.). A szabadságharcban főorvosként vett részt, ezért Nagykállóra száműzték. 1864-ben Pesten előbb a tifusz-fiókkórház, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztály vezetője volt. Ezután megszervezte az I. számú belklinikát, melynek nyugdíjba vonulásáig vezetője, 1886-87-ben a pesti egyetem rektora volt. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában. A belklinikán bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat, indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak. Kezdeményezésére jött létre Budakeszin a TBC-szanatórium, később az első fővárosi tüdőbeteg-gondozó.

(halál)
[Részletek...]
[1913-05-13] Joseph Jr. Pulitzer amerikai sajtómágnás, műgyűjtő halála (szül. 1913. máj. 13.). A magyar Pulitzer József (aki nagy lapkiadó vállalatokat hozott létre, s megalapította a Pulitzer-díjat) unokája. Apja 1955-es halálakor lett a médiabirodalom (három lap, hét televízió és három rádió) elnöke. Lapjai elsőként ítélték el a vietnami háborút, és közöltek részleteket a CIA szerepével foglalkozó titkos Pentagon-iratokból.

(háború, megalapít, születés)
[Részletek...]
[1913-02-19] Balogh János Széchenyi- és Kossuth-díjas zoológus, akadémikus születése (+2002. aug. 15.). A Corvin-lánc kitüntetettje. Egyetemi tanárként az MTA Botanikai és Ökológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, állatrendszertannal, ökológiával, talajzoológiával és zoocönológiával foglalkozott. 1963-78 között 28 tengerentúli expedíciót vezetett. Kutatási területe a trópusi őserdők nagyrészt ismeretlen talajfaunája. 1959-től rádiós sorozatokat írt, két televíziós sorozat szerzője, illetve tudományos tanácsadója volt. Ismertebb művei: A zoocönológia alapjai (1952), Haldokló őserdők nyomában (1984), Megsebzett bolygó (1980), Érdekes szigetek (1982).
(születés)
[Részletek...]
[1913-02-04] Egy fekete nő, Rosa Louise McCauley Parks (szül. 1913. febr. 4., +2005. okt. 24.) nem volt hajlandó átadni a helyét a buszon egy fehér férfinak, Montgomery-ben (Alabama, USA), ezért letartóztatták.
Martin Luther King Jr. erre meghirdette a tömegközlekedés bojkottját, amely 1956. dec. 21-én ért véget, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a bőrszín szerinti elkülönítés a buszokon alkotmányellenes.
1957-ben McCauley elköltözött Michigan-be az üldözések miatt. 1996-ben megkapta a Szabadság elnöki medált, 1999-ben pedig a Kongresszus arany medálját.
(születés)
[Részletek...]
[1912-12-08] Karády (Kanczler) Katalin születése (+1990. febr. 9.). Szegény budapesti család hetedik gyermeke, apja gyakran verte őket. Öt évig Svájcban járt iskolába. 17 évesen házasságba menekült, 19 évesen elvált. 1939-től filmezett, a közönség tódult a mozikba, a zeneszerzők versenyeztek mély hangjáért, a nők utánozták, igazi amerikai típusú sztár lett. Merőben új, modern nőt testesített meg. Játékát a vonzó erotika miatt sokan ítélték botrányosnak: a klérus és számos szervezet tiltakozott.
A politikában a szélsőjobboldal gyűlölte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. 1944-ben, a német megszállás idején a Gestapo letartóztatta, három hónapig tartották fogva, valószínűleg Újszászy Istvánról, a hírszerzés főnökéről és ifj. Horthy Miklósról faggatták. A háború után a hivatalos művészeti irányítás nem támogatta, 1951. február 9-én elhagyta az országot, Brazíliában, majd Amerikában élt visszavonultan. Sose látogatott haza.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1912-10-21] Solti György (Sir George Solti) karmester, zongoraművész születése (+1997. szept. 6.). Az 1930-as évek végén eltávozott Magyarországról. Volt a Bajor Állami Operaház zeneigazgatója, a Frankfurti Városi Operaház művészeti igazgatója, a londoni Covent Garden zeneigazgatója, a chicagói szimfonikus zenekar főigazgatója, a berlini, majd a londoni Filharmonikusok vezető karmestere. 1972-ben az angol királynő lovaggá avatta. A klasszikus és a romantikus zene kiváló tolmácsolójaként vált világhírűvé.
(születés)
[Részletek...]
[1912-10-17] Albino Luciani (1978. aug. 26-tól 33 napig I. János Pál néven a 263. római pápa) születése (+1978. szept. 28.).
(születés)
[Részletek...]
[1912-10-07] Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész, zenepedagógus halála (szül. 1912. okt. 7.). A Tátrai-vonósnégyest 1946-ban alapította, s a zenekarral világhírnevet szerzett. 1957-ben megalapította a Magyar Kamarazenekart. Mintegy 200 hanglemezfelvétele készült, 64 magyar mű ősbemutatója, 52 külföldi mű első előadása.

A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából ébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél.
- - - - - - - - - -
"Szép születésnapokat vígan megélhess,
sok napjaid számlálni ne légyen terhes,

az ég harmatja szívedet újítsa,
áldások árja házadat elborítsa!
Tenéked minden öröm holtig adassék,
semmi bánat semmi bú ne találtassék,
légyen éltednek virága mind kinyílt,
szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt!
Végre az egek várát nyílván szemlélhesd,
ott a földi éltedet jobbra cserélhesd,
az Úr az örök életből részt adjon,
a szentek serge közikbe fogadjon!"
(Széki köszöntő)
- - - - - - - - - -
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1912-09-02] Török Aurél (Ponori Thewrewk) orvos, egyetemi tanár, antropológus, akadémikus halála (szül. 1842. febr. 13.). A budapesti Embertani Intézet és Múzeum megalapítója. A darwinizmus korai híve volt; embertani méréseket végzett, foglalkozott a honfoglaló magyarság antropológiájával is.


(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1912-08-04] Raoul Wallenberg (szül. 1912. aug. 4.) halála a hivatalos szovjet verzió szerint egy moszkvai börtönben. Svéd építész, diplomata, 1944 júliusában a svéd követség titkáraként Budapesten több mint tízezer magyar zsidót mentett meg. 1945. január 17-én nyomtalanul eltűnt Magyarországról. A szovjet hatóságok kémkedéssel vádolták és bebörtönözték.

(születés)
[Részletek...]
[1912-06-28] Olty Magda Kossuth-díjas színésznő halála (szül. 1912. jún. 28.). 1933-68 közt a Nemzeti Színházban játszott. Részt vett az ellenállásban, letartóztatták, 1945-ben szabadult. 1948-tól tanított, 1957-61-ig igazgató volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
(születés)
[Részletek...]
[1912-05-09] Ottlik Géza író, műfordító születése (+1990. okt. 9.). Iskola a határon című regénye (1959) a békeirodalom jelentős műve.
(születés)
[Részletek...]
[1912-05-09] Ottlik Géza író, műfordító halála (szül. 1912. máj. 9.). Iskola a határon című háborúellenes főműve a XX. század egyik legjelentősebb magyar regénye.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1912-04-14] A Titanic nevű 280 méter hosszú, 30 méter széles brit óriásgőzös (a világ akkori legnagyobb utasszállító hajója), útban Southamptonból New Yorkba, miközben megkísérelte megszerezni az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalagot, egy jéghegy víz alatti párkányára futott, és másnap hajnali 2 óra 20 perckor elsüllyedt. A 2209 utas közül 1517 (elsősorban az elegendő mentőeszköz hiányában) életét vesztette. A baleset után valamivel biztonságosabbá vált a hajózás, mert elrendelték, hogy az összes nagyobb tengerjáró szikratávíróval legyen ellátva.
(A versenyző ember buta és gondatlan őrültségének példája, amiből a Földet profithajszával, népesedési versengéssel, tudományos és hatalmi dicsőségmániával, fegyverkezési versennyel tönkretevők máig sem tanultak.)
[Részletek...]
[1912-04-05] rkény István Kossuth-díjas író születése (+1979. jún. 24.). A Tóték és a Macskajáték című drámái szerte a világon sikert arattak. Ismert színművei: Pisti a vérzivatarban, Vérrokonok, Kulcskeresők. Egyperces novelláival új műfajt teremtett.


(születés)
[Részletek...]
[1912-03-30] Karl May német író születése (+1912. márc. 30.). Legismertebb művei A sivatagon keresztül-kasul, Az ezüst tó kincse, A medveölő fia, Életem és törekvéseim és főleg a Winnetou.
(halál)
[Részletek...]
[1912-03-30] Karl May német író halála (szül. 1842. febr. 25.). Könyveit 28 nyelvre fordították le, csak németül nyolcvanmillió példányban fogytak el. Legismertebb művei A sivatagon keresztül-kasul, Az ezüst tó kincse, A medveölő fia, Winnetou.
(halál)
[Részletek...]
[1912-03-23] Wernher von Braun német származású amerikai fizikus halála (szül. 1912. márc. 23.). Előbb Hitlernek, aztán az amerikaiaknak fejlesztett rakétákat. A második világháború idején a peenemündei rakétakísérleti telepen fejlesztette ki a V-1 (Vergeltung 1) majd a ballisztikus V-2 rakétákat. A háború végén az amerikaiak magukkal vitték, ő fejlesztette ki az első amerikai mesterséges holdat útjára bocsátó Jupiter-C rakétát és a holdraszálláshoz, az Apolló-program végrehajtásához szükséges Saturnus-rakétákat is. 1970-ben ő lett az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA tervezési részlegének vezetője.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1912-01-01] Nan-kingban (Csiang tartomány) kikiáltották a Kínai Köztársaságot az 1911 októberében a nemzeti kapitalizmus talaján kezdődött polgári forradalom eredményeként. Kínában a század elejére általános elégedetlenség bontakozott ki a mandzsu Csing-dinasztia ellen.
(Több mint négy és fél ezer év császárság után...)
[Részletek...]
[1911-12-14] Roald Amundsen norvég sarkkutató négy kísérőjével elsőként érte el a Déli-sarkot.
[Részletek...]
[1911-10-29] Pulitzer József (Joe) magyar származású amerikai újságíró, lapkiadó halála (szül. 1847. ápr. 10. Makó). A The World főszerkesztőjeként neve bevonult a sajtótörténetbe, mivel megteremtette a modern újságírás alapjait és alapítványával lehetővé tette az újságírók díjazását, és hogy újságírói szak létesüljön a New York-i Columbia egyetemen. A végrendelete szerint 1917-ben életre hívott Pulitzer-díjat ma 12 kategóriában évente ítélik oda.
(halál)
[Részletek...]
[1911-09-19] William Golding Nobel-díjas (1983) angol író halála (szül. 1911. szept. 19.). Első sikerét máig legismertebb regényével, A legyek urával aratta (1954), melyből világsikerű filmet rendezett Peter Brook. További regényei: Az utódok (1955), Ripacs Martin (1956), A vétkes visszanéz (1959), A torony (1964), A piramis, A skorpióisten (1970), Látható sötétség (1979). A Papíremberek (1984) az irodalmi körök szatírával és öniróniával ábrázolt környezetrajza.

(A Legyek ura kis lombikban mutatja be a társadalmak természetét…)
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1911-08-07] Bibó István író, jogász születése (+1979. máj. 10.). 1945-46-ban a közigazgatás átszervezésével foglalkozott. 1946-tól tanított, könyvtárban dolgozott. 1956-ban államminiszter, az oroszok bejöveteléig a Parlamentben maradt. 1957-ben életfogytiglan elítélték, 1963-ban szabadult. Tanulmányai Kelet-Európa és hazánk történelmi katasztrófáit, a fejlődés ellentmondásait elemezték.

(születés)
[Részletek...]
[1911-03-12] Kiss Manyi Kossuth-díjas színésznő születése (+1971. márc. 29.). 1926-tól Kolozsvárott, 1934-től Budapesten operettekben szerepelt. 1954-től a Madách Színházban drámai és vígjátéki szerepeket alakított. Több mint száz filmben szerepelt.

(születés)
[Részletek...]
[1910-11-20] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, halál, törvény)
[Részletek...]
[1910-10-17] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(halál)
[Részletek...]
[1910-09-24] Vas István Kossuth-díjas költő, műfordító születése (+1991. dec. 16.). Az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt.
(születés)
[Részletek...]
[1910-09-08] Felavatták a Sissy királynőről elnevezett Erzsébet-kilátót Budapesten, a János-hegy 527 méter magas csúcsán neoromán stílusban, Schulek Frigyes tervei alapján épült a 23,5 méter magas, négyteraszos, kerek alaprajzú kőtornyot, “hogy minden idők viszontagságaiban örökre megjelölje a megszentelt helyet, ahonnan Magyarország drága nagyasszonya oly szívesen és oly gyakorta gyönyörködött a csudás természet szemei elé táruló fönséges látványában.” (Idézet a márvány emléktábla szövegéből)
(Bár minden ember szívesen és gyakorta gyönyörködne a csudás természet szemei elé táruló fönséges látványában…)
(felavat)
[Részletek...]
[1910-08-22] ifj. Bartók Béla mérnök, unitárius lelkész halála (szül. 1910. aug. 22.). Bartók Béla fia. A MÁV-nál dolgozott, apja szellemi örököseként számos előadást tartott külföldön. A Magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka volt.

(születés)
[Részletek...]
[1910-05-28] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(halál)
[Részletek...]
[1910-04-21] Mark Twain (Samuel Langhorne Clemens) amerikai író, publicista halála (szül. 1835. nov. 30.). Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjainak realista tónusa, pezsgő humora nagy hatással volt az amerikai prózára. A Koldus és királyfit, az Egy jenki Arthúr király udvarában-t, Az egymillió fontos bankjegyet többször filmre vitték.
(halál)
[Részletek...]
[1910-04-21] Mark Twain (Samuel Langhorne Clemens) amerikai író születése (+1910. ápr. 21.). Regényeit (Huckleberry Finn, Tom Sawyer kalandjai, Koldus és királyfi, Egy jenki Arthúr király udvarában, Az egymillió fontos bankjegy) többször megfilmesítették.
- + -
A Hangos Kis Pöttöm győzelme
A hangos kis pöttöm - ahogy az lenni szokott - háborúért fog kiáltozni. A szószék - óvatosan és kellő körültekintéssel - tiltakozni fog... eleinte. A nemzet hatalmas, nagy, buta tömege dörzsölni fogja álmos szemeit, és megpróbálja kisilabizálni, miért kéne háború; komolyan és felháborodottan azt mondja majd, hogy ez igazságtalan és gyalázatos és nincs is rá szükség.
Ekkor a pöttöm még hangosabban fog kiáltozni. Néhány tisztességes ember a másik oldalon beszédekkel és írásokkal kétségbe vonja, és érvel majd a háború ellen, és eleinte meghallgatásra is találnak és megéljenzik őket, de ez nem tart sokáig; azok a másikak túlkiabálják őket és nemsokára a háborúellenes hallgatóság megritkul és elveszíti népszerűségét.
Nemsokára furcsa jelenséget láthatunk: a szónokokat lekergették a pódiumukról, és a szólásszabadságot elfojtották a tomboló emberek hordái...



Utána az államférfiak olcsó hazugságokat találnak ki a támadott ország vádolására, és minden ember örülni fog ezeknek a lelkiismeretnyugtató kitalációknak, szorgalmasan magolja őket, és elutasítja bárminemű cáfolatuk megvizsgálását; ennélfogva újra és újra meggyőzi magát arról, hogy a háború jogos, és köszöni Istennek, hogy jobban alszik ezután a groteszk önbecsapás után.
(Mark Twain: A különleges idegen, 1910)

(Fordította: La)


- + -
Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, még a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen. (Mark Twain)
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1910-03-08] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború)
[Részletek...]
[1910-02-10] Svédországban bevezették az általános választójogot.
[Részletek...]
[1909-11-24] Mérei Ferenc Kossuth-díjas pszichológus halála (szül. 1909. nov. 24.). A klinikai és szociálpszichológia, a gyermeklélektan kiemelkedő kutatója.
(születés)
[Részletek...]
[1909-10-16] Mezei Mária színésznő halála (szül. 1909. okt. 16.). Apja ügyvéd volt, édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt. A Kecskemétet sújtó nagy földrengés összedöntötte házukat, ezután előbb Erdélyben, majd Szegeden éltek. Érettségi után férjhez ment. 1935-től a Kamara, a Belvárosi és a Vígszínház tagja volt, főként a végzet asszonya típusú szerepeket játszott. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1956-ig méltatlanul mellőzték: kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. 1964-1970 között a Nemzeti Színház művésze volt.
(születés)
[Részletek...]
[1909-09-27] Amerigo Tot (Tóth Imre) Olaszországban élt szobrász születése Fehérvárcsurgón (+1984. dec. 13.). Sokféle alkotása született a figuratív szobrászattól a nonfiguratív plasztikáig, monumentális műveket is alkotott.
(születés)
[Részletek...]
[1909-09-27] Amerigo Tot (Tóth Imre) szobrász halála (szül. 1909. szept. 27. Fehérvárcsurgó). Olaszországban élt. A figuratív szobrászattól eljutott a nonfiguratív plasztikáig. Monumentális műveket is alkotott.


(születés)
[Részletek...]
[1909-07-24] Károlyi Amy költő, műfordító, ifjúsági író születése. Weöres Sándor özvegye.
(születés)
[Részletek...]
[1909-07-18] Szentiványi Jenő író halála (szül. 1909. júl. 18.). A modern magyar sci-fi egyik úttörője. Világjárt ember volt, már 16 évesen Jamaicában és a Fülöp-szigeteken kalandozott, Borneóban is járt. Kalandregényeivel óriási sikert aratott. Leghíresebb könyve a Kőbaltás ember, amelyben három egymás mellett élő ősembertípust elevenít meg. A regény 1937-ben jelent meg, azóta majd félmillió példányban adták ki.
(Az emberréválás ma is folyik, sokféle embertípus él egymás mellett, a fenntartható civilizáció visz tovább, az ökológiai tévutak mindig kihalnak.)

(születés)
[Részletek...]
[1909-05-30] Benny (Benjamin David) Goodman amerikai klarinétművész, "a szving királya", zenekarvezető halála (szül. 1909. máj. 30.). A legelső dzsesszkarmester volt, akinek zenekarában színes és fehér muzsikusok együtt szerepeltek. Bartók Béla számára komponálta Kontrasztok című művét, ezt 1940-ben együtt vették fel lemezre.
(születés)
[Részletek...]
[1909-05-05] Radnóti Miklós pedagógus, költő, műfordító születése (+1944. nov. 9.). 1936-ban jelent meg a Járkálj csak, halálraítélt, 1937-ben a Meredek út, 1940-ben prózai műve, az Ikrek hava.

Származása miatt nem taníthatott. 1944 májusában behívták munkaszolgálatra. A szerbiai lágerben írta utolsó eklogáit. A Győr megyei Abdánál lőtték agyon.
- + -
"... s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg ..."
(Nem tudhatom...)
(születés)
[Részletek...]
[1909-05-05] Radnóti Miklós pedagógus, költő, műfordító halála (szül. 1909. máj. 5.). 1936-ban jelent meg a Járkálj csak, halálraítélt, 1937-ben a Meredek út, 1940-ben prózai műve, az Ikrek hava.
Származása miatt nem taníthatott. 1944 májusában behívták munkaszolgálatra. A szerbiai lágerben írta utolsó eklogáit. A Győr megyei Abdánál lőtték agyon.

(születés)
[Részletek...]
[1909-04-06] Robert Peary amerikai sarkkutató elsőként elérte az Északi-sarkot.
[Részletek...]
[1909-01-10] A Felvidéken - különösen Bereg megyében - éhínség pusztított. A rossz termés, az általános munkanélküliség miatt sok család képtelen volt élelemről gondoskodni. A fővárosi sajtó híradása nyomán a kormányzat - megkésve - intézkedett arról, hogy az érintett településeken ingyenes gabonát és vetőmagot osszanak szét.
(éhínség)
[Részletek...]
[1908-11-22] Megalakult a Galilei-Kör, a budapesti haladó szellemű egyetemi hallgatók szervezete, a Társadalomtudományi Társaság támogatásával, mint a Szabadongondolkodók Magyarországi Egyesületének fiókszervezete.
[Részletek...]
[1908-11-13] Révai Sámuel könyvkereskedő és könyvkiadó halála (szül. 1833. ápr. 13.). A híres Révai-kiadó és a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületének alapítója.
(halál)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat (1908. nov. 4. - 2005. aug. 31.), a leszerelést támogató Pugwash Konferencia elnöke és mozgalma nyerte el az 1995. évi Nobel-békedíjat.
www.pugwash.org

(konferencia)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat halála (szül. 1908. nov. 4.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
A második világháború idején fizikusként dolgozott az amerikai atombombát megvalósító Manhattan-terven, azonban 1944-ben morális alapon otthagyta azt, ugyanis ekkorra világossá vált, hogy Németország képtelen lesz nukleáris fegyvert el?állítani.
? volt az utolsó él? aláírója az 1955-ös Russel-Einstein nyilatkozatnak, melyben kimagasló tudósok álltak ki a nukleáris fegyverek nélküli világ mellett.
(háború, konferencia, Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1908-11-04] Joseph Rotblat születése (+2005. aug. 31.). Béke Nobel-díj 1995-ben a nukleáris fegyverek politikai szerepének csökkentéséért és hosszú távon betiltásukért tett erőfeszítéseiért, közösen a Pugwash konferencia a tudományról és világügyekről (Pugwash Conferences on Science and World Affairs, 1957, Kanada) mozgalommal, melynek 1957-73 titkára, 1988-tól elnöke volt.
(konferencia, Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1908-08-02] Kardos Tibor Kossuth-díjas irodalomtörténész, műfordító, akadémikus születése (+1973. dec. 20.). 1937-től magántanár a budapesti egyetemen, 1946-50 között a római egyetemen a magyar irodalom tanára és a Magyar Intézet igazgatója volt. 1950-től haláláig az ELTE olasz tanszékét vezette. Lefordította Morus Utópia című munkáját, valamint Erasmus híres alkotását A balgaság dicséretét.

(születés)
[Részletek...]
[1908-07-22] Sir William Randal Cremer angol ács születése (+1908. júl. 22.). A Nemzetközi Békebírósági Liga alapítója és titkára. A Nemzetközi Békekonferenciák Szervezetének társalapítója (az első békekonferencia 1888 Párizs, majd évenként más-más fővárosban). Béke Nobel-díjat kapott 1903-ban.
(halál, konferencia, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1908-06-09] Szántó Kovács János földmunkás születése (+1908. jún. 9.). A viharsarki agrárszocialista mozgalom vezetője. Az 1890-es évektől vezető szerepet játszott a hódmezővásárhelyi és a környékbeli földmunkások és szegényparasztok szociáldemokrata szervezésében. 1894-ben letartóztatták. Kiszabadulása érdekében robbant ki a hódmezővásárhelyi zendülés. 1895-ben megrendezett perében öt évi fogházra ítélték.
(halál)
[Részletek...]
[1908-05-28] Ian Lancaster Fleming angol író születése (+1964. aug. 12.). A kémelhárításnál szerzett tapasztalataiból merítette az ötleteket híres Bond-kémregényeihez. Az első 1953-ban jelent meg, további 11-et írt, s szinte valamennyit megfilmesítették.
A 007-es ügynök nevét barátjától, James Bond amerikai ornitológustól (1900. jan. 4. – 1989. febr. 14.) kölcsönözte. Fleming cserébe felajánlotta nevét Bond számára, mondván: ha az felfedezne egy ronda madárfajt, akkor nevezze el nyugodtan flemingnek. De Bond hosszú élete, dél-amerikai és karibi madármegfigyelő expedíciói során egy madarat sem talált rondának...
(születés)
[Részletek...]
[1908-04-05] Herbert von Karajan osztrák karmester születése (+1989. júl. 16.). 1929-ben első karmesternek szerződtette az ulmi városi színház. 30 éves korában Berlinben Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Harmadik Birodalomban állami karmesterré nevezték ki. Karmesteri pályafutása a II. világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig a Berlini Filharmonikusok élén állt, 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Többször vendégszerepelt Budapesten is.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1908-03-19] George Rodger angol fotográfus születése (+1995. júl. 24.). A Magnum képügynökség alapítója Robert Capaval (Friedmann Endrével), a lengyel Szyminnel és a francia Cartier-Bressonnal együtt. A háború után Afrikába utazott, ahol évtizedeken át kutatta és örökítette meg a civilizációtól még ideig-óráig érintetlen emberek mindennapjait és ünnepeit. A nabu törzset egyenesen ő fedezte fel az európaiak számára.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1908-02-25] Dömötör Sándor néprajzkutató születése (+1986. jan. 15.). Múzeumigazgató, a honismereti mozgalom megalapítója.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1908-01-09] Floridai lakásában 90 évesen saját kézzel vetett véget életének (Gróf Czegei) Wass Albert erdélyi költő, író (szül. 1908. jan. 9.). 1945 után német, majd USA emigrációban élt. Közel száz könyve jelent meg, számos nyelven. 1979-ben a román hatóságok kiadatási kérelmét bizonyítékok híján az USA elutasította. Többször próbálták bérgyilkosokkal megöletni.
- + -
„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.” (Wass Albert: Erdők könyve – 1946)
- - - - - - - - - -
(születés)
[Részletek...]
[1908-01-09] Gróf Czegei) Wass Albert erdélyi költő, író születése (+1998. febr. 17, floridai lakásában 90 évesen saját kézzel vetett véget életének). 1945 után német, majd USA emigrációban élt. Közel száz könyve jelent meg, számos nyelven. 1979-ben a román hatóságok kiadatási kérelmét bizonyítékok híján az USA elutasította. Többször próbálták bérgyilkosokkal megöletni.
- + -
„Ide figyeljetek, én, az ember, aki szomorú voltam, és most már nem vagyok szomorú, ígéretet teszek nektek, tavi állatoknak, a magam és minden utánam következő igaz ember nevében, hogy nem bántalak és nem zavarlak benneteket semmiféle játékaitokban. Ha ti ezzel szemben megígéritek, hogy valahányszor szomorú leszek, vagy bármelyik utánam következő ember szomorú lesz, megvígasztaljátok, mint ahogyan most tettétek velem. Szólottam és az én szavam szerződés.” (Wass Albert: Tavak könyve - 1942)
[Részletek...]
[1907-12-23] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(halál)
[Részletek...]
[1907-12-23] [sms] Pierre Jules Janssen francia csillagász. A Nap máig tartó naponkénti fényképezésének megkezdoje
[Részletek...]
[1907-11-08] Első ízben továbbított fényképet az Arthur Korn professzor által szerkesztett fakszimile-távíró Párizsból Londonba. Az 5,5 x 7,5 cm nagyságú fénykép 12 perc alatt ért célhoz egy víz alatti kábelen.
(A fotó - melyet másnap az újságok nagyításban közöltek - természetesen VII. Edward királyt ábrázolta.)
[Részletek...]
[1907-11-02] Dr. Fodor István születése (+2000. ápr. 23.).
Az Ungvári Egyetem (Kárpátalja, Ukrajna) botanikai tanszékének és arborétumának alapítója.
Küzdött a Kárpátok erdőségeinek esztelen pusztítása ellen, amely a Szovjetunió felbomlása után még fokozódott, és amely a tiszai árvizek egyik fő oka.
(születés)
[Részletek...]
[1907-04-04] Hont Ferenc Kossuth-díjas színházi rendező, irodalomtörténész halála (szül. 1907. ápr. 4.). Az 1920-as évektől részt vett a munkás-kultúrmozgalomban, s antifasiszta műsorokat is szervezett. 1933-ban létrehozta a Szegedi Szabadtéri Játékokat. 1945-1949 a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, a Madách Színház igazgatója, később az Országos Színháztörténeti Múzeum főigazgatója, 1957-1969 a Színháztudományi Intézet igazgatója volt. A Nagy Magyar Színészek és a Magyar Színháztörténet, valamint a Színházi Kislexikon szerkesztője volt és számos önálló kötete is megjelent.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1907-01-18] Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas karmester születése (+1984. jún. 12.). 1942-ben a milánói Scalában (három évvel Budapest előtt) ő vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját. 1945-től a Rádiózenekar vezetője volt. 1953-tól haláláig az Operaház és az Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatójaként a magyar zene egyik nemzetközi "nagykövete".
(születés)
[Részletek...]
[1906-12-26] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(halál)
[Részletek...]
[1906-12-24] Az újfundlandi partoknál tartózkodó hajók rádiósai és néhány rádióamatőr a szokásos morzejelek helyett emberi hangot, karácsonyi műsort hallhatott fülhallgatóján. Reginald Aubrey 40 éves kanadai feltaláló próbálta ki új találmányát. Ez volt az első eset, hogy emberi hangot drót nélkül közvetítettek.
(találmány)
[Részletek...]
[1906-12-07] lie Ducommun író, fordító, szerkesztő születése (+1906. dec. 7.). A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda titkára, Béke Nobel-díjat kapott 1902-ben.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1906-12-06] Goldmark Péter Károly fizikus születése (+1977. dec. 7.). 1933-tól Amerikában élt, az ő eredménye az első színes televíziós adás, amellyel a CBS amerikai társaság 1950. január 12-én lépett a nyilvánosság elé. 1970-ben az Apollo-10 űrhajósai az általa készített miniatürizált színes TV-felvevőt használták a holdexpedició során. Ő dolgozta ki a TV-adások rögzítésének módszerét.
(születés)
[Részletek...]
[1906-11-22] Wagner János zoológus, muzeológus születése (+1948. okt. 6.). 1933-tól haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában a Puhatestűek (Mollusca) gyűjteményében dolgozott. Számos kutatóutat tett. Az európai házatlan csigák nemzetközi hírű specialistája volt.
(születés)
[Részletek...]
[1906-09-25] Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics szovjet-orosz zeneszerző halála (szül. 1906. szept. 25.). Alkotásai között egyaránt megtalálhatók a zenekari művek, zongoraművek, kamarazene, valamint operák, oratóriumok és balettek is.
(születés)
[Részletek...]
[1906-04-19] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(halál, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1906-04-13] Samuel Beckett ír születésű, angol és francia nyelven alkotó Nobel-díjas író, költő születése (+1989. dec. 22.). 1938-tól Párizsban élt. A Molloy, a Malone meghal és A megnevezhetetlen (1953) című regényei trilógiát alkotnak. Nevét klasszikus abszurd drámája, a Godot-ra várva (1952) tette világhírűvé.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1906-04-09] Doráti Antal karmester halála (szül. 1906. ápr. 9.). A budapesti Zeneakadémián Bartók, Kodály és Weiner Leó tanítványa volt. Az Operaházban 1924-ben vezényelt először. 1928-ban a Drezdai Opera segédkarmestere, majd a Münsteri Opera főzeneigazgatója lett. 1933 és 1941 között a Monte Carló-i Orosz Balettel turnézott. 1941-45 közt az újonnan alakult American Ballet Theater zeneigazgatója, majd a dallasi, a minneapolisi zenekarok vezetője. 1962-66 között a BBC Simphony Orchestra dirigense, ezután a stockholmi filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, Amerikában a washingtoni, majd a detroiti szimfonikus zenekarok élén működött. Zeneszerzőként is jelentős, főleg gordonkaversenyeket komponált.
(születés)
[Részletek...]
[1905-10-22] Budapesten született Paul Arma francia zeneszerző (+1987. dec. 2.). Bartók Béla tanítványa.
A német megszállás alatt mintegy 1600, az ellenállás idején keletkezett francia népdalt gyűjtött össze.
[Részletek...]
[1905-10-22] Paul Arma magyar származású francia zeneszerző, zene-etnológus, népdalgyűjtő halála (szül. 1905. okt. 22. Budapest). A Zeneakadémián Bartók Béla növendéke volt. 1936-tól Párizsban élt. A német megszállás alatt mintegy 1600, az ellenállás idején keletkezett francia népdalt gyűjtött össze. Több mint 300 művet komponált.
(születés)
[Részletek...]
[1905-07-29] Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata születése (+1961. szept. 17.). 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett Zambiában, halála után 1961-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
(születés)
[Részletek...]
[1905-07-08] Kócsagtoll-gyűjtő orvvadászok a floridai Everglades tónál megölték Guy Bradleyt, az amerikai madárvilág védelmének úttörőjét.
[Részletek...]
[1905-07-07] Ráth György jogász, művészettörténész és műgyűjtő születése (+1905. júl. 7.). Az Iparművészeti Múzeum szervezője és első főigazgatója. Értékes könyvtárát az Akadémiára hagyta, műgyűjteményét özvegye ajándékozta az államnak.
(halál)
[Részletek...]
[1905-06-27] Az orosz fekete-tengeri hadiflotta Patyomkin-cirkálóján fegyveres felkelés robbant ki az 1905-1907-es polgári demokratikus forradalom idején. A közvetlen ok az volt, hogy a matrózoknak romlott húst adtak, valójában a megmozdulás a forradalom része volt. A felkelés elbukott, s a matrózok júl. 8-án a romániai Constantában átadták a hajót az ottani hatóságoknak, akik visszaszolgáltatták azt Oroszországnak.
[Részletek...]
[1905-05-24] Mihail Alekszandrovics Solohov irodalmi Nobel-díjas (1965) szovjet-orosz író halála (szül. 1905. máj. 24.). Emberi sors, Csendes Don. Sok művét megfilmesítették.

(Feltört ugar és Új barázdát szánt az eke című könyvei jól szimbolizálják azt a kort, amikor a fosszilis energiák segítségével az ember elűzte az élővilágot szinte minden általa használható területről és azokból monokultúrát, öko-sivatagot (termőföldet) csinált.)
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1905-03-29] Rejtő (Reich) Jenő író halála (szül. 1905. márc. 29.). Művei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között. Egyaránt jellemzi őket az eleven fordulatos cselekmény, valamint a különleges ötletekben gazdag játékos fantázia, legfőbb sajátosságuk azonban a teljesen egyéni ízű humor és szellemesség. Nagy sikerű kalandregényeit P. Howard álnéven írta. Legnépszerűbb könyvei A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány.
(születés)
[Részletek...]
[1905-01-26] Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas író, költő, műfordító születése (+1980. jan. 1.). A Magyar Írás köréhez tartozott. Igen értékesek és népszerűek gyermekversei.


(születés)
[Részletek...]
[1904-12-05] Lengyel Lajos Kossuth-díjas grafikus, könyvművész, fotógrafikus halála (szül. 1904. dec. 5.). A világháború után nagy részt vállalt a nyomdaipar beindításában és korszerűsítésében. Számos könyvborítója, könyvművészeti munkája nyert díjat hazai és nemzetközi pályázatokon, s sok kiállításon szerepelt.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1904-11-25] Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas rendező születése (+1980. ápr. 17.) A magyar zenekultúra, a színház- és filmművészet kiemelkedő egyénisége volt. Négy évtizeden át volt az Operaház főrendezője, s évekig igazgatója. Az ő munkája az első teljes egészében színes magyar film, a Ludas Matyi.
(születés)
[Részletek...]
[1904-10-04] A német katonák parancsnokaként azt üzenem a herero népnek, hogy hagyja el ezt a földet, különben asszonyt, gyereket nem kímélve megölöm őket” – üzente Német Délnyugat-Afrika parancsnoka, Lothar von Trotha a gyarmati uralom ellen fellázadtaknak. A tábornok tízezer katonája Waterberg hegyeinél közrefogta a menekülő családokat és a becslések szerint 65-105 ezer embert mészárolt le (a herero törzs négyötödét, és kb. tízezer Nama és tizenhétezer Damara törzsbelit). A túlélőket elűzték földjükről és állataikat elrabolták.
A népirtásért „mély sajnálatát” később többször is kifejezésre juttató Németország a mészárlás centenáriumán hivatalosan is bocsánatot kért, de kártérítést nem fizet. Viszont évi 14 millió dolláros segéllyel a jórészt elsivatagosodott, gyéren lakott, 2 milliós (ebből 8 % a Herero törzs), 20 % HIV fertőzöttségű Namíbia legbőkezűbb támogatója.
[Részletek...]
[1904-07-21] Befejeződött a transz-szibériai vasútvonal építése. 1891-ben kezdődött el, a Bajkál-tóhoz vezető szárnya 1917-re készült el. Jelenleg a Moszkvától Vlagyivosztokig vezető 9311 kilométer hosszú utazás hét napot vesz igénybe.
[Részletek...]
[1904-04-22] Robert Oppenheimer amerikai fizikus születése (+1967. febr. 18.). A II. világháború idején vezető szerepet vállalt az atombomba kifejlesztésében, de Hirosima tragédiája után szembefordult a hidegháborús politikával és tiltakozott a hidrogénbomba kifejlesztése ellen. 1954-ben megfosztották állásától, ezután már csak elméleti kutatásokkal foglalkozhatott.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1904-01-26] Seán Mac Bride ír jogász születése (+1988). Az ír függetlenségi mozgalom tagjaként számtalanszor letartóztatták. Később külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke, ENSZ főtitkár-helyettes. Az Amnesty International (ld. jún. 19.) társalapítója és (1961-74) elnöke, 1968-85 az IPB (Nemzetközi Békeiroda, ld. dec. 1.) elnöke. Tanácsadó a Pápai Igazságosság és Béke Bizottságban. Az egyetlen Béke Nobel-díjas (1974), aki Lenin Béke-díjat is kapott. 1992-ben az IPB békedíjat nevezett el róla.
- + -
IPB békedíjasok:
1992: Michael D. Higgins ír emberi jogok ügyvéd, később művészetek miniszter.
1993: Hilda Lini, Vanuatu-i egészségügyi miniszter, aki elérte, hogy a békemozgalom kérdését az atomfegyverek jogszerűségéről az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) föltegye a Hágai Nemzetközi bíróságnak (csak országok és ENSZ szervezetek fordulhatnak Hágához).
1994: Mordechai Vanunu, izraeli nukleáris mérnök, akit 18 év börtönre ítéltek (ebből tíz évet magánzárkában töltött, 2004. ápr. 21-én szabadult), amiért bizonyítékokat hozott nyilvánosságra az izraeli atomfegyverkezésről.
1995: Oroszországi Katonaanyák (ld. márc. 8.).


1996: Selim Beslagic, Tuzla polgármestere, a többnemzetiségű megoldás kidolgozója a boszniai válságban.
1997: A Remény magvai csoport (ld. jan. 29.).
1998: John Hume, Európa Parlament tag (ld. jan. 18.).
1999: Barbera Gladysch, Anyák a Békéért (Németország), sokéves küzdelmükért a leszerelésért és a háborúk áldozataiért.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1903-12-28] Neumann János matematikus, egyetemi tanár halála (szül. 1903. dec. 28.). Az elektronikus számítógép ‘atyja’, annak alapvető tételei – a kettes számrendszer alkalmazása, a memória kérdése, a programtárolás, az utasításrendszer – tőle származnak, de a halmazelmélet egzakt megalapozása is a nevéhez fűződött.

(születés)
[Részletek...]
[1903-12-28] Neumann János matematikus születése (+1957. febr. 8.). A XX. század egyik meghatározó alakja, a programozható elektronikus számítógép atyja.
(születés)
[Részletek...]
[1903-11-07] Konrad Lorenz osztrák etológus, ökológus halála (szül. 1903. nov. 7.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója, az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője. 1973-ban kapott orvosi Nobel-díjat "az egyéni és társas magatartási sémák szerveződésére és előidézéseire vonatkozó felfedezéseiért".
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:
1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1903-11-07] Konrad Lorenz Nobel-díjas (1973) osztrák etológus, környezetvédő születése (+1989. febr. 27.). A korszerű magatartáskutatás egyik fő iskolájának alapítója. Ő volt az impriting (bevésődés) jelenségének felfedezője, bizonyította a viselkedésformák öröklött jellegét.
Fő művei magyarul is megjelentek, többek közt A civilizált emberiség nyolc halálos bűne, a Mentsétek meg a reményt! és Ember voltunk hanyatlása.
- + -
Az emberiség nyolc halálos bűne:


1. A Föld túlnépesedik, a szociális kapcsolatok túlkínálata védekezést, agressziót vált ki.
2. A természetes életteret, megélhetésünk alapját elpusztítjuk, elveszítjük a teremtés szépségét.
3. Vakság az értékekre, a szüntelen versenyben nincs idő őszinte emberi elmélkedésre.
4. Érzelmi sivárság az elpuhulás, a technológia és a pszichogyógyszerészet következtében.
5. Genetikai problémák, a szociális viselkedést fejlesztő szelekciós nyomás zavara.
6. Szülő-gyermek kapcsolat hiánya, generációs meg-nem-értés, a tradíciók rombolása.
7. Tömeg-tudatformálás, dogmatizmus, nézet-uniformizálás, manipulálás a reklám által.
8. Atomfegyverkezés. A világvége-veszély csökkenti a jövő iránti felelősségérzetet.
(Konrad Lorenz, 1972)
- + -
"A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteltétől.”
(megjelent, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1903-10-31] Bartók Béláné Pásztory Ditta zongoraművésznő halála (szül. 1903. okt. 31.). 1938-tól férjével együtt kétzongorás hangversenyeket adott Európában és az USÁ-ban. 1940-ben emigrált Bartókkal az USÁ-ba, ahonnan 1946-ban tért haza. A Bartók-zongoraművek leghűbb előadója volt.
(születés)
[Részletek...]
[1903-08-27] Natalia Iljinicsna Szac szovjet-orosz rendező születése (+1993. dec. 18.). Ő alapította az első szovjet gyermekszínházat, amelynek 1921-től igazgatója és művészeti vezetője volt. Az ugyancsak az ő kezdeményezésére létesített első Gyermek Zenei Színházat 1964-től vezette.
(születés)
[Részletek...]
[1903-08-26] KOBAJASI Takidzsi japán író halála (szül. 1903. aug. 26.). A japán proletár irodalom első jelentős képviselője. 1928-tól a Japán Kommunista Párt lapjának, a "Szekkinek" volt munkatársa. Legjelentősebb műve a Rákhalászok című regénye, megjelenése után felségsértés vádjával börtönbüntetésre ítélték. 1932-ben újra letartóztatták és a börtönben elszenvedett sérüléseibe belehalt.
(születés)
[Részletek...]
[1903-08-03] Békésy Miklós Kossuth-díjas gyógynövény-nemesítő születése. Felismerte a rozson található anyarozs gyógyszeripari jelentőségét, kidolgozta az ún. egyszem-analízist, és a világon elsőként megoldotta az anyarozs üzemi termelését.
(születés)
[Részletek...]
[1903-08-01] Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas székely botanikus, akadémikus születése (+1980. febr. 10.). A magyar geobotanikai iskola megteremtője. Vegetációtörténettel, rendszertannal és természetvédelemmel foglalkozott. Kolozsvár geobotanikai monográfiája, a Balaton vízi növénytársulásainak feltárása, a hazai mikroklíma-vizsgálatok megindítása. 26 évesen tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki a debreceni egyetemre. 1953-tól a budapesti Eötvös Lóránd Egyetem Növényrendszertani Intézete és a Botanikus Kert igazgatója. A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve 3500 oldalas.
(születés)
[Részletek...]
[1903-07-04] Szervátiusz Jenő erdélyi szobrász születése (+1983. szept. 15.). Eredetileg kerékgyártó mester volt, első szobrát 1924-ben faragta, majd Párizsban és Kolozsvárott tanult. Első önálló tárlatát 1933-ban Kolozsvárott rendezte. 1933-34-ben Szolnay Sándorral szabadiskolát tartott fönn Kolozsváron, ezután huzamosabb ideig a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1941-43-ig a csíksomlyói Kalot népfőiskola szobrászati tanfolyamát vezette, majd angol hadifogságból hazatérve 1949 és 1965 között a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára volt.
Művészetének főként az Erdélyi parasztfolklór és a falvak világa volt ihletője. Kőből, márványból, de leginkább fából készítette szobrait és domborműveit. 1964-ben Bukarestben gyűjteményes kiállítása volt. Romániában többek közt érdemes művész címmel és állami díjjal ismerték el munkásságát. Szobrait 15 ország múzeumai őrzik, természetesen Magyarországon is vannak alkotásai.

Élete utolsó éveiben Magyarországon élt. Fia, Szervátiusz Tibor szintén szobrász. 2003-ban posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.
(születés)
[Részletek...]
[1903-06-25] George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
(születés)
[Részletek...]
[1903-06-11] [idezet] Belgrádban meggyilkolták Obrenovics Sándor szerb királyt és feleségét, Draga királynét, továbbá a főhadsegédet, a hadügyminisztert és a királyné egyik öccsét.
A gyilkosságot Dragutin Dimitijevics vezérkari százados (fedőneve Apis) szervezte meg. Később ezredesként ő hozta létre és vezette a "Fekete Kéz" nevű terrorszervezetet, amely 1914. június 28-án végzett a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd trónörökössel és feleségével is, ami közvetlen előzménye volt az első világháború kitörésének.
A Monarchiával békés egymás mellett élésre törekvő király meggyilkolása után az akkor Genfben tartózkodó Karagyorgyevics Péter lett a szerb uralkodó.
(háború)
[Részletek...]
[1903-05-08] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(halál)
[Részletek...]
[1903-03-04] Az ETA baszk terrorszervezet keresztülhúzta az aggastyán Franco diktátor utódlási terveit, amikor felrobbantotta Luis Carrero Blanco spanyol admirális, miniszterelnök (szül. 1903. márc. 4.) gépkocsiját, aki sofőrjével és testőrével együtt meghalt.
(születés)
[Részletek...]
[1903-01-15] tadták Moszkva és Vlagyivosztok között a világ leghosszabb vasútvonalát, a több mint 7 ezer kilométer hosszú transzszibériai vasutat. Az Ural és a Csendes-óceán közötti szakasz 1894-től 1904-ig épült ki teljesen. 1938-tól kettős vágányú a vasút.
[Részletek...]
[1903-01-06] Szántó Judit szavalóművész halála (szül. 1903. jan. 6.). 1928-tól hat évig volt József Attila élettársa. A költő halála után ő volt az, aki minden róla szóló dokumentumot, értéket igyekezett összegyűjteni és megmenteni az utókor számára. 1948-ban létrehozta a József Attila Múzeumot, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként lett József Attila örökségének gondozója.
(születés)
[Részletek...]
[1902-11-30] Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus, szobrász halála (szül. 1902. nov. 30.). Kerekplasztikái, szobrai, faliképei, épületkerámiái számos hazai és külföldi múzeumban megtalálhatók.
(születés)
[Részletek...]
[1902-10-28] Ligeti Lajos Kossuth-díjas nyelvész, orientalista, akadémikus születése (+1987. máj. 24.). Magyar őstörténeti kutatásai során járt Kínában, Belső- Ázsiában, Perzsiában, Afganisztánban és Japánban. 1939-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanszékvezető. Az MTA Altajisztikai Kutatócsoportjának megszervezője (1969), a Kőrösi Csoma Társaság újjászervezője (1969) és első elnöke volt. 1966-ban megalapította az Acta Orientalia című folyóiratot.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1902-03-07] Tímár József Kossuth-díjas (1957) színművész születése (+1960. október 3.).
(Örök ellenzéki volt, a világháború alatt németellenes, később viszont a kommunisták lecsukták, amiért elszavalta a Szózatban, hogy „Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor”.
(háború)
[Részletek...]
[1901-12-16] Margaret Mead amerikai antropológus halála (szül. 1901. dec. 16.). A csendes-óceáni szigetvilág írástudatlan népének tanulmányozásával szerzett szakmai hírnevet. Könyvei ismeretterjesztő bestsellerek voltak, hozzájárultak a szexualitás tudományosabb és tágabb látókörű szemléletéhez. A "veleszületés vagy belenevelődés" problémáját tanulmányozta, de fokozatosan független szaktekintéllyé, és nemzedéke egyik leghíresebb asszonyává vált.
(születés)
[Részletek...]
[1901-12-05] Walter Elias) Walt Disney 26-szoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer születése (+1966. dec. 15.). Sok természetfilmet készített. Az ő rajzfilmjei még szépek, természetközeliek voltak.
A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere. Népszerűségét a rajzfilmjeiben szereplő állat- és gyermekfigurák sajátos bájának köszönheti. Az elsők között vezette be a hangosfilmet (1928), a színes filmet (1932), és a teljes estét betöltő rajzfilmet (1937). Nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland. Az Oscar-díj történetében Walt Disney viszi a pálmát: 64 jelölésből 26 alkalommal kapta meg az aranyszobrocskát.
(születés)
[Részletek...]
[1901-12-05] Walt Disney harmincszoros Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer halála (szül. 1901. dec. 5.). A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. Az ő nevéhez fűződik a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland létrehozása is.

„Több kincs van a könyvekben, mint a kalózok minden zsákmánya a Kincses Szigeten és az bennük a legjobb, hogy e gazdagságot életed minden napján élvezheted.” (Wald Disney)
(születés)
[Részletek...]
[1901-12-02] Gillette szabadalmaztatta az első eldobható borotvát.
[Részletek...]
[1901-11-11] A századforduló pusztító betegsége, a tuberkulózis elleni országos méretű védekezés megalapozója, Korányi Frigyes orvos kezdeményezésére Budakeszin megnyitották a társadalmi adakozásból létrehozott Erzsébet Szanatóriumot. Jogutódja az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet.

[Részletek...]
[1901-09-09] Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus halála (szül. 1864. nov. 24.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb mestere és egyben legkülönösebb, mozgalmaktól és csoportosulásoktól független művészegyénisége. Leghíresebb festményei az Yvette Guilbert, A Moulin Rouge-ban, a Szeparé a "Döglött patkány"-ban, a Szalon a Rue des Moulins-ben és az Orvosi vizit a Rue des Moulins-ben.
(halál)
[Részletek...]
[1901-07-01] Ignotus Pál író, publicista, szerkesztő halála (szül. 1901. júl. 1.). 1936-ban József Attilával alapította és szerkesztette a Szép Szó című folyóiratot. 1938 végén Angliába emigrált. 1949 szeptemberében törvénysértő módon letartóztatták, s csak 1956-ban rehabilitálták. 1956 után Angliában telepedett le, ahol 1962-ig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1901-03-23] Esterházy Pál herceg földbirtokos, jogász halála (szül. 1901. márc. 23.). 1948-ban letartóztatták, a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként 15 év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. 1956 októberében szabadult, ezután Ausztriában, majd haláláig Svájcban élt.

(születés)
[Részletek...]
[1901-01-27] Giuseppe Verdi olasz zeneszerző halála (szül. 1813. okt. 10.). Első hazafias operái (Nabuccó, Lombardok, Ernani) nagy sikert arattak, az osztrák elnyomás elleni tiltakozást fejezték ki. Főbb művei: Rigolettó, Traviata, Simone Boccanegra, Álarcosbál, Don Carlos, Aida, Otelló, Falstaff.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1900-12-23] Marc Allégret francia filmrendező halála (szül. 1900. dec. 23.). 1927-ben tűnt fel egy nagy hatású, leleplező erejű dokumentarista alkotással, amelyet a belga gyarmatosítók uralmáról (Kongói utazás) készített André Gide íróval együtt. A harmincas években kedvező közönségvisszhangra talált könnyed vígjátékai révén (Fanny, Nebáncsvirág). 1945 után Ausztriában, Olaszországban, Angliában és Kanadában is rendezett, többnyire azonban már erkölcsrajzokat, drámai alkotásokat. Filmre vitte többek között D.H. Lawrence angol írónak a maga idejében rendkívül nagy vihart kavart Lady Chatterley szeretője című regényét.
(születés)
[Részletek...]
[1900-11-30] A magyar autóklub elődje, a Magyar Királyi Automobil Club ötven taggal megalakult. A fővárosban 38 autónak volt rendszáma és 49 vezetőnek jogosítványa.



[Részletek...]
[1900-07-15] Passuth László író, műfordító születése (+1979. jún. 19.). 1945-60 közt a Magyar PEN Klub főtitkára. 1948-ban kizárta az Írószövetség, s 1956-ig cikkei csak álnéven jelentek meg. Történelmi regényei közül kiemelkedik az Esőisten siratja Mexikót.
(Amerika leigázásának egyik vonaláról szól, a cím önmagáért beszél.)
(születés)
[Részletek...]
[1900-07-15] Passuth László író, esszéista, műfordító halála (szül. 1900. júl. 15.). A történelmi regény műfajának kiemelkedő képviselője. Műfordítói munkássága igen jelentős.
(születés)
[Részletek...]
[1900-07-15] [sms] Passuth László író, műfordító szül. Esoisten siratja Mexikót - regénye Amerika leigázásáról.
[Részletek...]
[1900-06-05] Gábor Dénes halála (szül. 1900. jún. 5.). A holográfia fölfedezője fizikai Nobel-díjat kapott 1971-ben. A Római Klub alapító tagja. A technológia és a társadalmi innováció közti táguló szakadékról írt "Az érett társadalom" (The Mature Society, 1972) c. könyvében.
- + -
"A biológiai tudományok... máris megbolygatták világunk egyensúlyát a halálszabályozással; még inkább meg fogják bolygatni azzal, hogy emberek milliárdjai számára elegendő táplálékot teremtenek - egészen addig, amíg a világ elviselhetetlenül túlnépesedik.
De szinte bizonyos az is, hogy hatékony gondolkodásszabályozási módszerekkel is el fognak minket látni, amit aztán jóra és rosszra egyaránt fel lehet majd használni...
Ha még sokáig így megy, bizonyosan katasztrófába rohanunk, nukleáris háború nélkül is. Ha így folytatódik, a világ népessége 2000-re megduplázódik.
Sajnálatos, hogy minden törekvésünk és optimizmusunk a folyamatos növekedéshez kötődik: 'a növekedés kábítószere' korunk íratlan és be nem vallott vallása. Az iparban éppúgy, mint a nemzeteknél, a növekedés a remény szinonímájává vált...
Az élet minőségének, nem pedig mennyiségének növelése felé kellene fordulnunk...
Állítsuk meg a túlnépesedés felé mutató esztelen versenyt, állítsuk meg a fegyverkezési versenyt, állítsuk meg a mennyiségi növekedés imádatát..." (9-10. old.)
(Gábor Dénes: Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, 104. old.
Az 1970-es könyv magyarul csak 2000-ben jelent meg.)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1900-06-05] [idezet, sms] Gábor Dénes fizikus szül. Római Klub alapító tag."Állítsuk meg a mennyiségi növekedés imádatát..."
[Részletek...]
[1900-06-05] Gábor Dénes, a holográfia fölfedezője (fizikai Nobel-díj 1971) születése Budapesten (+1979. febr. 9.). A Római Klub alapító tagja. A technológia és a társadalmi innováció közti táguló szakadékról írt "Az érett társadalom" (The Mature Society, 1972) c. könyvében.
- + -
"A ma technikájának legfontosabb és legégetőbb problémája immár nem a primer szükségletek és ősi vágyak kielégítése, hanem a tegnap technikája által okozott károk és rombolások javítása." (17. old.)
"A népességnövekedés megállítása: ez minden erőfeszítésünk alfája és ómegája... Még az USÁ-ban is évente 2 millióval több a születések, mint a halálozások száma... Nagy-Britanniában évi negyedmillió a növekedés, de még ez is bonyolult problémákat okoz egy máris erősen túlnépesedett országban. ... A fejletlen országokban is a fogamzásgátlás technikai eszközeinek propagálása a legsürgetőbb feladat..."
(Gábor Dénes: Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, 104. old.
Az 1970-es könyv magyarul csak 2000-ben jelent meg.)
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1900-05-23] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1900-05-01] Munkácsy Mihály festő születése (+1900. máj. 1.). 1871-től Párizsban élt, ahol nagyméretű vallásos tárgyú és ún. szalonképeivel nagy népszerűséget és vagyont szerzett. A magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere. Tépéscsinálók, Búsuló betyár, Vihar a pusztán, Ásító inas, Siralomház, Rőzsehordó nő. Jézus-trilógiája: Krisztus Pilátus előtt, Golgota, Ecce Homo. Honfoglalás című nagyméretű freskója az Országházban látható.
(halál)
[Részletek...]
[1900-03-31] Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító születése (+1957. okt. 3.).
(születés)
[Részletek...]
[1900-03-31] Szabó Lőrinc Kossuth-díjas (1957) költő, műfordító halála (szül. 1900. márc. 31.).
A Huszonhatodik év (1950-1951) szonettciklusa negyedszázados szerelmi kapcsolat rekviemje.

Főként angolból és franciából fordított (Shakespeare, Baudelaire, Verlaine, Moliere), de fordított oroszból (Puskin) és németből (Goethe) is. Műfordításainak nagy részét Örök barátaink című kötetében tette közzé.
(születés)
[Részletek...]
[1900-01-04] Ian Lancaster Fleming angol író születése (+1964. aug. 12.). A kémelhárításnál szerzett tapasztalataiból merítette az ötleteket híres Bond-kémregényeihez. Az első 1953-ban jelent meg, további 11-et írt, s szinte valamennyit megfilmesítették.
A 007-es ügynök nevét barátjától, James Bond amerikai ornitológustól (1900. jan. 4. – 1989. febr. 14.) kölcsönözte. Fleming cserébe felajánlotta nevét Bond számára, mondván: ha az felfedezne egy ronda madárfajt, akkor nevezze el nyugodtan flemingnek. De Bond hosszú élete, dél-amerikai és karibi madármegfigyelő expedíciói során egy madarat sem talált rondának...
[Részletek...]
[1899-12-02] Szontágh Miklós orvos, botanikus, balneológus születése (+1899. dec. 2.). A magashegyi klimatikus gyógymódok, a Magas-Tátra kutatója és népszerűsítője, az első magyar tüdőgyógyintézet - az Új-Tátrafüredi szanatórium - létrehozója volt. 1875-ben Ótátrafüred szomszédságában kezdte építtetni az első magyar gyógyszanatóriumot, ahol a gyógyítást a tátrai levegőre és a napsütésre alapozta. Balneológiai, klimatológiai és vízgyógyászati problémákkal foglalkozott. Ő írta az addigi legteljesebb Tátra-monográfiát és a legmegbízhatóbb tátrai útikalauzt. 1883-85 között Tátravidék címmel hetilapot szerkesztett, amelyben számos botanikai, zoológiai, geológiai és turisztikai írás látott napvilágot. A Tátrában csúcs és tó is őrzi a nevét.
(halál)
[Részletek...]
[1899-05-11] Salkaházi (Schalkházi) Sára szociális nővér, tanító, újságírónő halála (szül. 1899. máj. 11.). Állandó munkatársa volt a kassai lapoknak, majd a Prágai Magyar Hírlapnak. 1929-ben Kassán lépett a szociális testvérek közé, majd a katolikus karitászban dolgozott. 1941-től a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségének központi vezetője lett. Ő alapította az első magyar munkásnő főiskolát. 1944 őszétől Budapesten, a szövetség kezelésében lévő Katolikus Nővédő Otthonban a származásuk miatt üldözötteket és katonaszökevényeket bújtatott. Ezért feljelentésre a nyilasok elhurcolták és több üldözött mellett a Dunaparton kivégezték.
2006-ban XVI. Benedek pápa boldoggá avatta.
(születés)
[Részletek...]
[1899-04-13] Lajtai Lajos zeneszerző halála (szül. 1899. ápr. 13.). Operettjei Az asszonyok bolondja (1923), a Mesék az írógépről, A régi nyár, amelyből a Hol van az a nyár kezdetű dalt ma is éneklik (más dalai is máig népszerűek: Hétre ma várom ..., Legyen a Horváth kertben Budán ..., Jöjjön ki Óbudára ...). 1935-től Nyugat-Európában, 1938-tól Svédországban élt.
(születés)
[Részletek...]
[1899-03-13] Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író születése (+1969. aug. 10.). Saját kora (Süllyedő világ, Boldog békeidők, Vízválasztó) és a magyar középkor (A vas fiai, Julianus barát, Boldog Margit) mellett ősi korokat is nagyszerűen megelevenített (Égő csipkebokor, Vízözön).

(születés)
[Részletek...]
[1899-03-06] Szabadalmaztatta az aszpirint Berlinben, a császári Szabadalmi Hivatalban Felix Hoffmann. 1904 óta kapható tabletta formájában. Láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladásgátló hatása mellett hatékonyan használható még számos betegség megelőzésében és gyógyításában is.
[Részletek...]
[1899-02-06] Molnár József festő halála (szül. 1821. márc. 21.). Velencében, Rómában és Münchenben tanult. 1853-tól Pesten élt és az elnyomatás éveiben történelmi festményeivel, valamint Nemzeti Album címen megjelentetett táj- és életképeivel állt a nemzeti törekvések mellé. Számos tájképet festett a Magas-Tátráról.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1898-12-18] j sebességi rekordot állítottak fel autóval: 63 km/h.

- + -
Az autókereskedésből meggazdagodott Hugo Erb svájci milliárdos (1918-2003) három fia közül a legidősebb 23 évesen meghalt autóbalesetben, a legkisebbet szintén autóbaleset tette tolókocsiban ülő nyomorékká.
[Részletek...]
[1898-09-10] Erzsébet Amália Eugénia, elterjedtebb nevén Sissi, osztrák császárné, magyar királyné születése (+1898. szept. 10.). 1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Szívén viselte Magyarország sorsát, helyzetét. Jelentős érdeme volt az 1867-es kiegyezés létrehozásában. Európa egyik legszebb asszonya volt, aki nemcsak bájával, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. 1898. szeptember 10-én Genfben szíven szúrta egy olasz anarchista. Szobra áll Budapesten, emlékét őrzi a János-hegyi kilátó is.
(halál)
[Részletek...]
[1898-08-01] Arany László költő, műfordító, közgazdasági író születése (+1898. aug. 1.). Arany János fia. Népmeséit 18 évesen adta ki. A Földhitel Intézet igazgatója volt, gazdasági-jogi cikkeivel a hazai szerzői jog egyik kidolgozója. A Kisfaludy Társaság tagja. 1872-ben verses regénye, A délibábok hőse elnyerte a Társaság pályadíját, hőse, Hübele Balázs szállóigévé vált. Lermontov, Puskin, Shakespeare, Moliére fordítója. Gyulai Pállal a Magyar Népköltészeti Gyűjteményt szerkesztette. Tanulmányt írt az emigrációs mozgalmakról és Kossuthról. Verstani dolgozata a kérdéskör alapműve.
(halál)
[Részletek...]
[1898-06-22] Erich Maria Remarque német író születése (+1970. szept. 25.). Tizennyolc évesen került az I. világháború nyugati frontjára, ahol többször is megsebesült.

1929-ben jelent meg háborúellenes regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan, s azon nyomban a XX. század egyik legnagyobb könyvsikerévé vált. A cím a hadijelentések száraz tárgyszerűségét idézi, a regény maga pedig egy objektív-szenvtelennek nevezhető híradás azoknak a katonáknak a mindennapjairól, akik számára megszűnt a múlt és nem létezhet a jövő, csak a lövészárok jelene, s vele a háború kegyetlen és értelmetlen szenvedései.
1931-től Svájcban élt. A nácik a katonai becsület meggyalázásával vádolták, majd 1938-ban német állampolgárságától is megfosztották.
Számos regényt írt, melyekben társadalmi hangulatkép formájában dolgozta fel a német köznapi történelemnek az I. világháborútól a II. világégés végéig terjedő időszakát. Ismert műve még az emigránsok sorsáról szóló A diadalív árnyékában.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1898-06-12] A Fülöp-szigetek függetlenségének kikiáltása.
Véget ért a XVI. század közepétől tartó spanyol gyarmatosítás. A függetlenségi harc 1896-ban kezdődött, s a spanyol-amerikai háború kitörése után az USA segítségé reménykedők vezetésével elérte célját.
(háború)
[Részletek...]
[1898-06-05] Federico Garcia Lorca spanyol költo, író, drámaíró születése (+1936. aug. 19.). A XX. századi spanyol irodalom világirodalmi rangú képviseloje. Muvészetében a legosibb népköltészet egyesült a legmodernebb lírával. Elso könyvét Granadában publikálta 1918-ban Impressziók és tájak címen. 1920-ban bemutatták A halálthozó pillangó címu drámáját. Verseskötetei: Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok. Cigányrománcok címu muvében összegyujtötte Spanyolország különbözo ihletésu dalait, majd eloadó-körutat tett az Egyesült Államokban. 1931-tol figyelme a színház felé fordult, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Jelentos drámai trilógiája: Vérnász, Yerma, Bernarda Alba háza. Falangisták a spanyol polgárháború elso napjaiban meggyilkolták.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1898-06-05] Federico Garcia Lorca spanyol költő, író, drámaíró halála (szül. 1898. jún. 5.). A falangisták gyilkolták meg a spanyol polgárháború első napjaiban. 1914-től a granadai egyetemen tanult filozófiát és jogot, de foglalkozott festészettel és zenével is. Verseskötetei is megjelentek (Versek könyve, Dalok, Andalúz dalok, Cigányrománcok), figyelme 1931-től fordult a színház felé, s egy vándor színtársulat igazgatója lett. Fő színpadi művei: Bernarda Alba háza, Vérnász, Yerma. Egy fiatal torreádor emlékére írta a Torreádorsiratót.
(háború, megjelent, születés)
[Részletek...]
[1898-05-26] Bielz Eduárd Albert erdélyi szász zoológus, akadémikus születése (+1898. máj. 26.). Jogi tanulmányai után erdőgazdasági hivatalnok volt. A természet megfigyelésére apja, a preparálásra Fuss Mihály flórakutató tanította. Csiga- és kagylógyűjteménye a Magyar Állami Földtani Intézetbe került.
(halál)
[Részletek...]
[1898-05-22] Edward Bellamy amerikai publicista, szociológus és író halála (szül. 1850. márc. 26.). Lelkészcsaládból származott. Leghíresebb regénye a Visszapillantás 2000-bôl 1887-re című utópisztikus mű, amely nagy hatással volt nemcsak az amerikai, hanem a német proletármozgalomra is. A 2000. évben egy szövetkezeti alapon szervezett államkapitalista társadalomban osztályharc nélküli béke és demokrácia van. Bellamy tanainak terjesztésére pártot és hetilapot is alapított. Gondolatainak népszerűsítésére számtalan róla elnevezett klub alakult Amerikában és Európában is.
(halál)
[Részletek...]
[1898-03-20] Ivan Ivanovics Siskin orosz festő halála (szül. 1832. jan. 25.). A XIX. századi orosz realista festészet jelentős alakja. A Vándorkiállítási Társaság alapító tagja volt. 1873-tól a pétervári akadémia professzoraként dolgozott. Műveinek központi témája a természet. Az orosz táj fenségességét adta vissza, ugyanakkor azonban a részletek iránt is beható figyelmet tanúsított. Legnépszerűbb műve a "Reggel a fenyvesben".
(halál)
[Részletek...]
[1898-02-15] A IV. törvénycikk szerint minden településnek csak egy hivatalos neve lehetett. A névmegállapító bizottságok egész vármegyék területén változtatták, gyakran magyarosították meg a helynévanyagot.
(törvény)
[Részletek...]
[1897-11-08] [sms] Dorothy Day szül. A Katolikus munkás amerikai pacifista mozgalom alapítója. catholicworker.org
[Részletek...]
[1897-11-08] Dorothy Day születése (+1980. nov. 29.).
A Catholic Worker (Katolikus munkás) amerikai pacifista mozgalom alapítója.
Utoljára 75 éves korában volt letartóztatva.
catholicworker.org
(születés)
[Részletek...]
[1897-11-03] Schwarz Dávid, az 1897 elején elhunyt magyar feltaláló első merev vázú, alumíniumból készült, kormányozható léghajója felszállt a Berlin melletti tempelhofi repülőtéren. A műszakilag nem kellően képzett vezető miatt a földetérés során összetört a gép, ennek ellenére bebizonyosodott a konstrukció életképessége. A találmányt Schwarz özvegye eladta Zeppelinnek, aki ezt felhasználva alkotta meg a róla elnevezett léghajót.
(találmány)
[Részletek...]
[1897-09-26] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(születés, tilt)
[Részletek...]
[1897-09-20] Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus halála (szül. 1897. szept. 20.). 1923 és 1926 között az Egyesült Államokban élt. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás). Kolozsvárott az Újság és az Ellenzék munkatársa volt, 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1933-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). Budapest ostromát Bajor Gizi házában vészelte át. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő volt, 1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből, később újra megjelenhettek cikkei, elbeszélései. Legnagyobb írói sikerét az Ábel-trilógiával aratta.

Írásaiban főként a székely falvak világát, az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Ismert színpadi műve az Énekes madár.
- + -
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." (Ábel)
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1897-09-20] Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus születése (+1966. máj. 26.). 1923 és 1926 között az Egyesült Államokban élt, írásait folyamatosan hazaküldte. 1925-ben megjelent első novelláskötete (Lélekindulás). Hazatérése után Kolozsvárott az Újság és az Ellenzék munkatársa volt, előadókörutakat szervezett. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1933-tól a Brassói Lapokban külön rovata volt (Tiszta beszéd). Budapest ostromát Bajor Gizi házában vészelte át. 1945-től 1947-ig országgyűlési képviselő volt, 1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből. Legnagyobb írói sikerét az Ábel-trilógiával aratta. Írásaiban főként a székely falvak világát, az erdélyi szegénység életét, a megélhetésért az urakkal és a természettel folytatott küzdelmeit, a székelyek ügyességét és furfangos észjárását ábrázolta. Színpadi művei közül kiemelkedik az Énekes madár.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1897-06-19] Szathmári Sándor író születése (+1974. szept. 27.). 1935-ben kezdte írni fő művét, a Kazohiniát, egy modern Gulliver utazását, amelyet Karinthy Frigyesnek ajánlott. A regény érdekessége, hogy az utópiát és a szatírát egyesítette magában, kiábrándítónak ábrázolta a gépi tökéletességű hínek és az emberi indulatoktól és érzelmektől meghatározott behínek világát. Ez a műve a különféle diktatúrák és a technicizmus szellemének karikatúrája. Eszperantó folyóiratokba is írt.
(születés)
[Részletek...]
[1897-06-10] Miskolc első villamosa végighaladt a Tiszai Pályaudvartól a Veres templomig. A korabeli Magyarországon Budapest és Pozsony után Miskolc volt a harmadik város, ahol villamosközlekedés indult.

[Részletek...]
[1897-04-08] Leövey (Löwey) Klára pedagógus, publicista halála (szül. 1821. márc. 25.). A magyar nőnevelés egyik úttörője. 1846-tól Teleki Blanka pesti nőnevelő intézetében volt tanítónő, majd 1849 elején Debrecenben sebesülteket ápolt, majd a bujdosókat segítette. Erdélyben lett nevelőnő, de hazafias tetteiért elfogták, 5 évi várfogságra ítélték és Teleki Blankával a kufsteini várbörtönben raboskodott. Szabadulása után Máramarosszigeten leánynevelő intézetet alapított.
(halál)
[Részletek...]
[1897-03-23] Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas filozófus, esszéista, író, újságíró, könyvtáros születése (+1968. nov. 7.). Műveinek meghatározó élménye a hiteles lét és a modern világ közti ellentmondás. A társadalom válságát vizsgálta, a lét értelmét a hagyományban ismerte fel. Korának egyik legszélesebb látókörű európai gondolkodójaként megalázó segédmunkákra kényszerült a kommunista rendszerben. Karnevál című, az 50-es évek elején befejezett, ám harmincegynéhány év múlva is csak cenzúrázva kiadott regényében talán egyetlen magyar íróként említi meg a kommunista időszakban végrehajtott, tömeges kivégzéseket. Felkészültségéhez méltó munkát a Kádár-rendszerben sem kapott. Fontosabb művei: A láthatatlan történet, Karnevál, Regényelméleti fragmentum, Forradalom a művészetben.
(születés)
[Részletek...]
[1897-02-10] John Franklin Enders amerikai bakteriológus, víruskutató halála (szül. 1897. febr. 10.).

Izolálta a kanyaró vírusát is, amely korábban laboratóriumi körülmények között nem tenyészett. Víruskutatói munkásságáért 1954-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kapott.
(Az emberiség átlagéletkora hirtelen megemelkedett a vírusokkal, baktériumokkal, valamint a rovarokkal szembeni csata megnyerése után. Ebben jelentős szerepük volt a II. világháború katonai fejlesztéseinek - a seregeket a betegségekkel szemben is védeni kellett. De a vírusok és rovarok elleni háború ezzel a csatával nem dőlt el. Talán egy kevésbé hadiipari hozzáállással többre mennénk...)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1896-12-12] dám Jeno Kossuth-díjas zeneszerzo, karmester, egyetemi tanár halála (szül. 1896. dec. 12.). Muveinek nagy részét a Bartók és Kodály által kezdeményezett népzenei ihletésu stílusban írta. A Liszt Ferenc Zenemuvészeti Foiskolán - ahol Kodály tanítványaként szerezte diplomáját - nyugdíjba vonulásáig szolfézst, népzenét, kamaraéneket, módszertant és dalirodalmat tanított, s az operatanszak, majd az ének-fotanszak vezetoje volt. Rádiós és televíziós eloadásaival széles néprétegeket nevelt a zene szeretetére.
(születés)
[Részletek...]
[1896-12-10] Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros halála (szül: 1833. okt. 21.).
Oroszországban kezdte apja állami támogatású kohóinál, majd Párizsban kémiát tanult és az Egyesült Államokban dolgozott. Hazatérve feltalálta a gyutacsot, de miután laboratóriuma 1864-ben a levegőbe repült, a svéd kormány megtiltotta robbanóanyagokat gyártó létesítmények építését, ezért egy teherhajón folytatta kísérleteit és kifejlesztette a dinamitot.
1895. november 27-i végrendeletében hagyatékából jelentős összeget, 31 millió 250 ezer svéd koronát hagyott az általa létrehozott alapítvány javára, melyet a világ legjobb tudósainak jutalmazására hozott létre. Berta von Suttner hatására (akinek regényét folytatásokban közöljük) Béke Nobel-díjat is alapított.
- + -
1901: Először osztották ki a Nobel díjat.
(halál, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1896-12-10] Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros születése (+1896. dec. 10.). Miután laboratóriuma 1864-ben a levegőbe repült, a svéd kormány megtiltotta robbanóanyagokat gyártó létesítmények építését. Ezután Nobel egy teherhajón végezte e kísérleteit. Feltalálta az indítógyújtást és a dinamitot (a görög dünamisz – erő szó nyomán nevezte el). Meggazdagodott, közel száz gyárat alapított a világ mintegy húsz országában. 1895. november 27-i keltezésű végrendeletében 31 millió 250 ezer svéd koronát hagyott az általa létrehozott alapítvány javára, amelyet a világ legjobb tudósainak jutalmazására hozott létre. A Nobel-díjakat 1901 óta osztják ki.
(Bertha von Suttner hatására - akinek regényét folytatásokban közöljük - Béke Nobel-díjat is alapított. Ha minden feltaláló, cégtulajdonos, döntéshozó igyekezne enyhíteni a károkat, amiket bölcsesség híján és a gazdagság, kiváltságosság hajszolása közben okozott…)
(halál, Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1896-08-31] nnepélyesen átadták a budapesti Nagykörutat. A négy kilométernél is hosszabb körút íve a Margit-hídtól indult és a déli híd kijelölt helyénél, a Boráros téren ért véget.
[Részletek...]
[1896-08-17] Az első följegyzett halálos gázolás. Londonban a Crystal Palace-nál Bridget Driscoll 44 éves kétgyermekes anyát halálra gázolta a 12 km/h sebességre képes, bemutató utazásokat végző autó.
A XX. században becslések szerint 25 millió ember halt meg közlekedési balesetben, többségük a század vége felé. 2002-ben 1.18 millió halálos áldozat (ami az előrejelzések szerint 2020-ra megduplázódhat) és közel félszáz millió sérült volt a közlekedési balesetekben. Az USÁ-ban a 35 évnél fiatalabbak közt a leggyakoribb halálozási ok.
Noha az autók 80 %-a a gazdag országokban fut, a halálos balesetek 80 %-a a szegény országokban történik, ahol az áldozatok fele gyalogos (az USÁ-ban csak 15 %). A szegény országokban keveset költenek közlekedésbiztonságra, mert a balesetek okozta anyagi kár csak a GDP 1 %-a (65 milliárd dollár), míg a gazdag országokban a GDP 2 %-a (453 milliárd dollár, ennek fele az USÁ-ban).
[Részletek...]
[1896-07-01] Harriet Elizabeth Beecher-Stowe amerikai írónő halála (szül. 1811. jún. 14.). 1852-ben íródott Tamás bátya kunyhója c. regénye óriási hatással volt a rabszolgafelszabadításban.


(Magyarországra is villámgyorsan eljutott: már 1855. jún. 16-án, “pontban 6 és fél órakor” hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron a Kenessey Fürdőkertben.)
(halál)
[Részletek...]
[1895-12-17] Irinyi János vegyész halála (szül. 1817. máj. 17.). A 'veszélytelenül használható' biztonsági gyújtó kidolgozója. A kor modern vegytanának terjesztője és magyarországi meghonosítója, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapító tagja és munkatársa volt.
(Veszélytelenül használható? Már az ősembert a legjelentősebb természetátalakítóvá tette a tűzgyújtás képessége, mert szándéktalanul is a természetesnél sokkal gyakoribb erdőtüzeket okozott. Mennyi ház, város, erdő égett már le a százmilliók gondatlan kezeügyében lévő gyufától.)
(halál)
[Részletek...]
[1895-11-22] Vallásszabadság Magyarországon: szabadon követhető bármely vallás, a felekezetenkívüliség is elismert, a politikai jogok gyakorlása nem függ a vallási hovatartozástól (XLIII. törvény).
(törvény)
[Részletek...]
[1895-11-08] [idezet] Katódsugarakkal kísérletezve először látta meg saját kezének "röntgenképét" Wilhelm Conrad Röntgen német fizikus. 1901-ben ő kapta az első fizikai Nobel-díjat.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1895-09-28] Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus és akadémikus születése (+1895. szept. 28.). Lefektette a sztereokémia alapjait, felfedezte az anaerob baktériumokat. 1870 és 1886 között számos fertőző betegséget okozó mikroorganizmust azonosított. Kidolgozta a róla elnevezett pasztörözési eljárást az élelmiszerek, italok tartósítására. 1881-85-ben veszettség elleni védőoltást fejlesztett ki. 1888-ban vezetésével kezdte meg működését Párizsban a Pasteur Intézet.
(halál)
[Részletek...]
[1895-09-28] Felavatták az Esztergom és Párkány közti, az uralkodó lányáról elnevezett Mária Valéria-hidat a Dunán. 1919-ben a csehek felrobbantották. A 30-as évek végén újjáépült, 1945-ben a németek pusztították el. 2001. október 11-én adták ismét át.
(24 évig állt, 20 év hiány, 6 évig állt, 56 év hiány. Háborúban általában a menekülő gyengébb fél robbant hidat, a támadó erősebb pedig épít? S békében kinek profitál a közlekedés és kiknek okoz szenvedést?)
(felavat, háború)
[Részletek...]
[1895-08-22] Almásy László Ede Afrika-kutató, felfedező halála (szül. 1895. aug. 22.). Felfedezte a Zarzura-oázist és az Uweinat-hegység sziklafestményeit. Életéről 1996-ban Az angol beteg címmel nagysikerű amerikai film készült.
(születés)
[Részletek...]
[1895-08-05] Friedrich Engels német filozófus születése (+1895. aug. 5.). Marxszal együtt a dialektikus és történelmi materializmus filozófiájának megalkotója. Részt vett a munkásság nemzetközi szervezete, az I., majd a II. Internacionálé megalakításában.
(halál)
[Részletek...]
[1895-06-29] Thomas Henry Huxley angol természettudós halála (szül. 1825. máj. 4.). Darwin műveit népszerűsítette, kimutatta, hogy az emberszabású majmok anatómiailag közelebb állnak az emberhez, mint a többi majomfajtákhoz. Tőle származik az agnoszticizmus kifejezés.
(halál)
[Részletek...]
[1895-03-29] Frivaldszky János zoológus, akadémikus születése (+1895. márc. 29.). Magyarország állatvilágával, főleg rovarokkal foglalkozott, a magyar barlangok állatvilágának első kutatója és ő készítette az első madár-összefoglalást is. 1870-től a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója volt.
(halál)
[Részletek...]
[1895-03-29] Frivaldszky János zoológus, akadémikus halála (szül. 1822. jún. 17.). Magyarország állatvilágával, főleg rovarokkal foglalkozott. Ő volt a magyar barlangok állatvilágának első kutatója és ő készítette az első madár-összefoglalót is.
(halál)
[Részletek...]
[1895-01-17] Mécs László költő, premontrei szerzetespap halála (szül. 1895. jan. 17.). Munkatársa volt a bécsi Tűznek, 1938-tól a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség Nemzeti Kultúra lapjának. 1941-42-ben ő volt a Vigilia főszerkesztője. Tagja volt a Petőfi, a Kisfaludy és a Janus Pannonius Társaságnak és a Szent István Akadémiának. 1945-től visszavonulva, rendházakban élt. 1953-ban koholt vádakkal letartóztatták, tíz évi börtönre ítélték, 1956-ban kegyelmet kapott. Budapesten lelkipásztorkodott, majd 1961-től Pannonhalmán élt. A katolikus lírában merésznek hatott szociális kritikája, a nyomor nyersebb ábrázolása, a Nyugat formai vívmányainak, főleg Ady szimbolizmusának felhasználása.
(születés)
[Részletek...]
[1894-12-13] Xantus János néprajzkutató, természettudós születése (+1894. dec. 13.). Amerikában topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött, majd meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. Hazatérve részt vállalt a pesti Állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától igazgatója volt.
(halál)
[Részletek...]
[1894-10-18] Déry Tibor Kossuth-díjas író, műfordító halála (szül. 1894. okt. 18.). 1919-től tagja volt a Kommunista Pártnak, az 1920-as években emigrációban élt, 1945 után a párt hivatalos írója lett; 1955-1956-ban azonban szembefordult a rendszerrel, 1957-től évekig börtönben ült, hogy végül is a hatalom ironikusan csipkelődő kritikusaként, de elismert alkotóként élhesse le utolsó másfél évtizedét. Ismert regényei A befejezetlen mondat, a Képzelt riport egy popfesztiválról, a Felelet, az Ítélet nincs című önéletrajz.
(születés)
[Részletek...]
[1894-07-13] Iszaak Emmanuilovics Babel orosz író, újságíró, műfordító születése (+1941. márc. 17. ?). Vallásos zsidó családban nőtt fel. Novellái főleg a polgárháborúban játszódtak, amelyben Bugyonnij seregének tagjaként részt vett. Híres regénye a Lovashadsereg. A sztálinizmus áldozata lett.
- + -
„Mindenki azt állítja, hogy az igazságért háborúzik, és mindenki rabol.”
(háború, születés)
[Részletek...]
[1894-06-07] Boncza Berta (Csinszka) költő halála (szül. 1894. jún. 7.). 1915-től Ady Endre felesége. A Csinszka becéző nevet Adytól kapta, amelyet később írói névként is használt. Ady halála után Márffy Ödön festőművész felesége lett.
(születés)
[Részletek...]
[1894-05-08] Mészáros Kálmán orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász halála (szül. 1894. máj. 8.). Élményeit az Abesszínia a vadászok paradicsoma és az Afrikai vadászemlékek című könyveiben írta meg. Gyűjteményével és felvételeivel a Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát bővítette.

(Ahová a felfedezők, lőfegyveres vadászok eljutottak, oda az élővilágot pusztító civilizáció jutott el, így a felfedezők épp egy általuk pusztulásnak kitett élővilág emlékeit „mentik meg”.)

(születés)
[Részletek...]
[1894-04-05] Zsedényi Béla politikus, jogakadémiai tanár születése (+1955. febr. 8.). A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke volt. 1950-ben letartóztatták és koholt vádak, hamis bizonyítékok alapján kémkedés és államellenes összeesküvés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A börtönben halt meg. 1963-ban rehabilitálták, de erről a közvélemény csak 1989 júliusában értesülhetett.
(születés)
[Részletek...]
[1893-11-25] A Madártani Intézet (a világ első ilyen állami intézete) megalapítása. Első vezetője Herman Ottó, a második Chernel István.

(megalapít)
[Részletek...]
[1893-11-25] [sms] A Madártani Intézet(a világ első ilyen állami intézete)megalapítása.Vez.Herman Ottó Chernel István
(megalapít)
[Részletek...]
[1893-09-16] Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, akadémikus születése (+1986. okt. 22.). Elsőként izolált paprikából C-vitamint. 1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitamin fölfedezéséért.
- + -

Századunkban a közlési sebesség 10 a 7-en (tízmilliószorosra) nőtt, az adatkezelés 10 6, az energiaforrásaink 10 3, fegyvereink ereje 10 6, a népességnövekedés 10 a 3-on (ezerszeresre) gyorsult...
Nem ehhez készült az ember. Hogy fennmarad-e, attól függ, gyorsabban tud-e alkalmazkodni, mintsem alantas erők elpusztítanák.
Pillanatnyi helyzete előnytelen. Arra kényszerültünk, hogy ősemberi aggyal nézzünk szembe ezzel a helyzettel...
Az ősembernek meg kellett ragadnia minden közvetlenül előnyös helyzetet; a hosszú távú kérdések hiányoztak.

A világ azóta megváltozott, de mi még mindig apró, közvetlen előnyökért áruljuk távolabbi létérdekeinket.
Katonai, ipari komplexumaink, melyek veszélyeztetik az emberiség jövőjét, jórészt annak köszönhetik szilárdságukat, hogy nagyon sok ember mindennapi kenyere függ ezektől.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1893-09-16] Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus halála (szül. 1893. szept. 16.).
1937. okt. 28-án orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". 1947-től az Egyesült Államokban élt, ahol fő kutatási területe a sejtlégzés, a sejtoxidációs elmélet, izombiokémia, bioelektronika, biogenetika, a rák keletkezése és gyógyítása volt.
- + -
"Vagy a túlnépesedést kell megakadályoznunk, vagy egy jobb és nagyobb bolygóra kell költöznünk. Az egyensúly nem tartható fenn a halálozás szabályozásával (modern orvostudomány) születésszabályozás nélkül."

(Szent-Györgyi Albert: Kis katekizmus)
- + -
Az ENSZ 2002. okt. 15-i jelentése szerint a világ kb. egymilliárd házaspárjának egyharmada még mindig nem végez semmiféle családtervezést (főleg az oktatás és az eszközök hiánya, valamint a vallási és patriarhális uralom miatt).
Az ENSZ Népesedési Alapja (The United Nations Population Fund, UNFPA) becslése szerint a munkájukhoz adott minden ezer dollár segít megelőzni 360 nemkívánt gyermek megszületését, 150 abortuszt, 1 anya halálát, 11 csecsemő halálát, 14 (1-5 éves) gyermek halálát.
Az USA jelenlegi kormánya a saját korábbi ígéretét megszegve visszavont 34 millió dollár támogatást az UNFPA-tól.
A történelem eddigi legnagyobb létszámú generációja lép most termékeny korba.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1893-07-19] Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij orosz költő halála (szül. 1893. júl. 19.). Festőként, karikaturistaként, színészként, drámaíróként, szónokként és publicistaként is jelentős tevékenységet fejtett ki, de elsősorban mégis költő volt. Az orosz költői nyelv megújítójának számít, újfajta ritmusokat, költői formákat fedezett fel, híresek lépcsős verssorai.
Legismertebb művei a Nadrágba bújt felhő című elbeszélő költeménye, a Hogyan kell verset írni című műhelytanulmánya, az Önagyonülésezők és A protekció című szatírái és Lenin című eposza.
(születés)
[Részletek...]
[1893-06-15] Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus halála (szül. 1810. nov. 7.). Közel ötven éven át a Nemzeti Színház karnagya volt, 1874-től pedig az Operaház főzeneigazgatója. Ő zenésítette meg a Himnuszt (1844). Első nevezetes operája a Hunyadi László. Fő műve a Katona József drámája nyomán írt Bánk bán, amely az uralkodói önkény elleni éles tiltakozás. Az opera dallamai már tiszta magyar zenére épültek (Bordal, Hazám, hazám, Melinda áriái). Műveiben a magyar történelem, a nemzeti eszmék kifejezésére törekedett. Ő alapította meg a Filharmóniai Társulatot, és megalapításától igazgatója volt a Zeneakadémiának.


(halál, megalapít, tilt)
[Részletek...]
[1893-04-27] Rudolf Diesel német mérnök ismertette az általa kifejlesztett motor elméletét. A róla elnevezett dízel hajtómű lényege, hogy a sűrítés közben felhevült gázolaj-levegő elektromos szikra nélkül, öngyulladással is berobban.
(Ahhoz is hiányzott az isteni szikra, hogy az égéstermék további sorsára is gondoljon.)

[Részletek...]
[1893-02-11] Csonka János és Bánki Donát gépészmérnökök szabadalmaztatták a porlasztót (karburátort).

[Részletek...]
[1893-02-09] Fogházbüntetésre ítélték a panamázókat. Ferdinand Lesseps és fia ellen azért indult büntetőeljárás, mert vállalkozásuk a Panama-csatorna megépítésére visszaélések, valamint a természeti nehézségek miatt 1888-ban csődbe jutott, így a részvényesek 1,5 milliárd frankot vesztettek. (A pénzügyi visszaéléseket azóta nevezik panamázásnak.)
A természeti nehézségek pl. a sárgalázat jelentette, amelyben húszezer munkás halt meg. A csatorna későbbi amerikai megépítését a sárgalázat terjesztő moszkitók tudományos kutatása, majd élőhelyeik lecsapolása tette lehetővé.
(A Thaiföld-Burma vasútvonal megépítésének még sokkal nagyobb ára volt: a japánok százharmincezer hadifoglya pusztult bele 1942-43-ban.)
[Részletek...]
[1893-01-31] Megszületett Freya Stark francia-angol felfedező, kutató, utazó és írónő, aki egyedül bejárta a Közel-Keletet Perzsiától Jemenig, elveszett városokat fedezett fel és útközben megalkotott egy náciellenes hírszerző módszert.
[Részletek...]
[1893-01-16] Az amerikai Cortland-Sreet pályaudvaron szállítószalag-jellegű személyfelvonót szereltek fel, néhány évvel később a londoni Harrods áruházban egy másodikat. A ma is ismert és alkalmazott, vízszintes lépcsőfokú mozgólépcső 1911-ben jelent meg.
[Részletek...]
[1892-10-27] Graciliano Ramos brazil író halála (szül. 1892. okt. 27.). A kritikai realizmus és a lélektani regény jelentős művelője. Az Emberfarkas a brazil modernizmus első és legjelentősebb paraszttémájú regénye. 1936-ban csatlakozott a Kommunista Párthoz, letartóztatták, börtönbe került. Több mint egy évig raboskodott, megrázó élményeit Memórias do Cárcere (Emlékiratok a börtönből, 1953) című négy kötetes művében írta meg, mely a brazil irodalom és történelem egyik legmegrázóbb dokumentuma.
(születés)
[Részletek...]
[1892-09-20] [idezet] Egy párizsi fűzőkészítő, Hermine Cadolle ezen a napon mutatta be az első olyan női fehérneműt, amely a modern melltartó előfutárának tekinthető. A melltartó megjelenésével a nők legalább "lélegzethez jutottak" a korábbi, nehezebb viselethez, a fűzőhöz képest, de máig megoszlanak a vélemények a melltartó viselésének hasznosságát illetően.
[Részletek...]
[1892-07-14] Komlóssy Ferenc festő születése (+1892. júl. 14.). A neves festőcsalád alapítója. Főképp tájképeket és virágcsendéleteket festett.
(halál)
[Részletek...]
[1892-07-14] Komlóssy Ferenc festő halála (szül. 1817. dec. 17.). Neves festőcsalád alapítója volt, főképp tájképeket és virágcsendéleteket festett. Kezdetben Pesten és Temesvárott alkotott, majd Bécsben telepedett le, ahol szép albumot adott ki a Schönbrunn-i park rózsafajtáiról.
(halál)
[Részletek...]
[1892-06-02] Komáromy Pál operaénekes születése (+1966. júl. 3.). 1945 után a budapesti Operaház igazgatója. Neki köszönhető az Operaház háború utáni korai megnyitása. Még dörögtek Magyarországon a fegyverek, amikor a budapesti Operaház közönsége március 15-én Kodály Psalmus Hungaricusában és Erkel Bánk bánjának zenéjében gyönyörködhetett. 1959-től az Operaház örökös tagja volt.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1892-05-30] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -

("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.

Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.

Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(halál)
[Részletek...]
[1892-01-14] Hal Roach háromszoros Oscar-díjas amerikai filmproducer születése (+1992. nov. 3.). A Stan és Pan (Stan Laurel és Oliver Hardy) filmek "atyja" (1927), az ő felfedezettje a világhírű komikus páros. 1912-ben rövidfilmek készítésével kezdte, 1920-tól már saját stúdiójában forgatott.
(Több mint száz évig élt, lám, a jó kedély ... :-))
(születés)
[Részletek...]
[1892-01-10] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1892-01-03] John Ronald Reuel Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, regényíró halála (szül. 1892. jan. 3.). Első híressé vált műve, A Babó 1937-ben jelent meg. Ez a történet folytatódik a még híresebb és megfilmesített A gyűrűk ura című mesetrilógiában.
(születés)
[Részletek...]
[1891-09-15] Agatha Christie angol írónő halála (szül. 1891. szept. 15.). Regényei és bűnügyi színdarabjai, merész ötletei, szellemes megoldásai miatt igen népszerűek lettek. Angol nyelven kb. egymilliárd példányban nyomtatták ki, s kb. ugyanennyit tehetnek ki a negyvennégy nyelven eladott fordítások. Főhősei a kissé komikus, pocakos belga magándetektív, Hercule Poirot, illetve az okos vénkisasszony, Miss Marple. (Poirot 1920-tól 1975-ig szerepelt regényeiben, s valószínűleg az egyetlen irodalmi hős, akinek gyászjelentése megjelent a New York times címoldalán.) Egérfogó című darabját több mint 20 évig játszotta egy londoni színház. Mary Westmacott álnéven két nem bűnügyi regényt is írt. II. Erzsébet királynő 1971-ben lovaggá ütötte.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1891-09-12] Róheim Géza etnográfus és pszichoanalitikus halála (szül. 1891. szept. 12.). 1925-ben megjelent nagy hatású könyvében (Magyar néphit és népszokások) a magyar hiedelemvilág és népszokások egészét tekintette át összehasonlító és pszichoanalitikus szempontból. 1928 és 1931 között Szomáliföldön, Közép-Ausztráliában, Normanby szigetén és Amerikában végzett terepmunkát, amelynek célja a korszak etnológiai és pszichológiai szakirodalmát foglalkoztató Ödipusz-komplexus kutatása volt. 1938-ban Amerikába emigrált, ahol pszichoanalitikusként dolgozott. 1947-ben Új-Mexikóban a navajo indiánok körében kutatott. Munkásságának legfontosabb eredménye a pszichoanalízis alkalmazása az etnológiában.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1891-04-23] Szergej Szergejevics Prokofjev orosz-szovjet zeneszerző halála (szül. 1891. ápr. 23.). 1914-ben Pétervárott a konzervatóriumban diplomája átadásakor Anton Rubinstein-díjjal is kitüntették első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1916-ban fejezte be Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésének zeneszínpadra állítását. 1918-1933 közt nyugaton élt. 1935-ben írta a g-moll hegedűversenyt, s a Rómeó és Júlia balettzenéjét, 1938-ban Eizenstein filmjéhez, A jégmezők lovagjához a kísérőzenét. 1936-ban keletkezett a Péter és a farkas meseszvit. A világháború alatt Tolsztoj Háború és békéjéből tervezett operáján dolgozott.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1891-03-22] Giovannini Rudolf gyógyszerész halála (szül. 1891. márc. 22.). 1919-től a magyarországi gyógynövények kiváló kutatója, termesztője, gyűjtője és kereskedője volt. Külföldi megismertetésüket is szorgalmazta cikkeivel, könyveivel. Részt vett a gyógynövények szabványosításában, főmunkatársa, majd főszerkesztője volt a "Herba" című folyóiratnak.
(születés)
[Részletek...]
[1891-01-13] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író születése (+1967. márc. 18.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(születés)
[Részletek...]
[1891-01-13] Baghy Gyula (Julio) eszperantó nyelven alkotó költő és író halála (szül. 1891. jan. 13.). A magyarországi eszperantó mozgalom egyik úttörője.
(születés)
[Részletek...]
[1890-07-29] Vincent van Gogh holland festő és grafikus születése (+1890. júl. 29.). Kálvinista lelkipásztor családból származott, kezdetben képkereskedelmi alkalmazott volt. Teológiát tanult, prédikátornak képezték ki, és a belga bányavidékre küldték. Az itt szerzett élmények felkeltették művészi képzeletét, festeni kezdett, képein komor realizmussal ábrázolta a bányászok nyomorát, a parasztok nehéz életét. 1880-83-ban Brüsszelben végzett művészeti tanulmányokat ezután Párizsban megismerkedett az impresszionistákkal, pointillistákkal. Színei világosabbak, élénkebbek lettek, de ezek a képek sem voltak sikeresebbek, mint sötétebb tónusú vásznai. 1888-ban Arles-ba költözött, a déli napsütésben a ragyogó színektől elragadtatva a posztimpresszionista művek remekeit alkotta meg. A fogadtatás értetlensége, a sikertelenség felőrölte idegrendszerét, többször kezelték ideggyógyintézetben, végül öngyilkos lett. Életében csak egyetlen képet adott el, ma azonban már Cézanne és Gauguin mellett a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mesterévé vált.
(halál)
[Részletek...]
[1890-04-19] Orbán Balázs báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író, székely kutató születése (+1890. ápr. 19.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(halál)
[Részletek...]
[1890-03-29] Csapody Vera botanikus, művész születése (+1985. nov. 6.). Az első nő volt, aki matematika-fizika szakon diplomát szerzett. A Sacré Coeur apácarend leánygimnáziumában tanított 1914-től annak erőszakos megszüntetéséig (1948), az utolsó évtizedben ő volt az igazgató.
13 ezer növényt festett le. Az ő rajzaival jelent meg pl. Jávorka Sándor A Magyar Flóra képekben című műve.
(születés)
[Részletek...]
[1890-01-07] Molnár Antal Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, pedagógus születése (+1983. dec. 6.). A filozófiai koncepción alapuló magyar zeneesztétika megalapítója.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1890-01-05] Ligeti Antal festő születése (+1890. jan. 5.). Az ún. Markó-követők legjelesebb mestere. Beutazta a Közel-keletet, így alkotta vallási-romantikus hangulatú, keleti témájú tájképeit. A Magyar Nemzeti Múzeum képtárának őre volt, részt vett a Magyar Képzőművészeti Társulat megalapításában, támogatója volt Munkácsynak és Mészöly Gézának.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1889-12-31] Greguss Pál Kossuth-díjas botanikus, biológus születése (+1984. márc. 23.). Növényrendszertannal, örökléstannal, faanatómiával foglalkozott. Egyik alapítója volt a Búvár című folyóiratnak.
(születés)
[Részletek...]
[1889-12-31] [sms] Greguss Pál botanikus,biológus szül. Növényrendszertan,örökléstan,faanatómia. Búvár lap alapítása.
[Részletek...]
[1889-11-16] Kéthly Anna szociáldemokrata politikus születése (+1976. szept. 7.). 1922-1948 között az MSZDP vezetőségének tagja. 1948-ban a két munkáspárt egyesülésének ellenzése miatt kizárták a pártból, 1950-ben összeesküvés és kémkedés koholt vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de még ez év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, november 2-4. között Nagy Imre kormányának államminisztere volt. A II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról, és nem tért vissza Magyarországra. 1962-ben az 1954-es vádak alól felmentették, de egyúttal államellenes tevékenység miatt ugyanannyi évre ítélték, amennyit a börtönben töltött. 1990-ben hazahozták hamvait, és a 301-es parcellában helyezték el. 1994-ben rehabilitálták.
(1925-ben és 1930-ban is aláírta a hadkötelezettség-elleni világméretű tiltakozást.)
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1889-10-03] Carl von Ossietzky újságíró születése. Béke Nobel-díj 1935.
Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen.
1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték.
1933-ban koncentrációs táborba zárták, ahol súlyosan megbetegedett.
A Béke Nobel-díját sem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-10-03] Koncentrációs táborba zárták Carl von Ossietzky német pacifista újságírót (szül. 1889. okt. 3.), ahol súlyosan megbetegedett. Katonaként élte át az első világháborút, ezért pacifista lett, a Weltbühne főszerkesztőjeként küzdött a német katonai szellem ellen. 1931-ben hazaárulásért másfél év börtönre ítélték, kiszabadulása után pedig hamarosan jött a koncentrációs tábor. 1935-ben Béke Nobel-díjat kapott, de nem engedték átvennie. Szanatóriumi házi őrizetben halt meg 1938. május 4-én.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1889-05-01] Lambrecht Kálmán ornitológus, paleontológus születése (+1936. jan. 7.). A Búvár folyóirat megindítója.
(születés)
[Részletek...]
[1889-02-11] Szűk körű alkotmányt vezettek be Japánban, de a végrehajtó hatalom nagy része továbbra is a császár kezében maradt.
[Részletek...]
[1889-01-20] Sík Sándor Kossuth-díjas költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus, szerzetespap halála (szül. 1889. jan. 20.). 1911-ben Münchenben ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, s hazatérve a magyar cserkészet egyik alapítója, a Magyar Cserkészszövetség elnöke lett. 1946-tól ő szerkesztette a Vigiliát. 1947-től a magyar piarista rendtartomány főnöke volt.

- + -
Acélember c. nagyszerű verse a helytállás formaetikai erényéről érdekes gondolatokra indíthat, ha a helytállást a cél, a tartalometika szemszögéből vizsgáljuk:
„Ha Sík Sándor Acélembere elgondolkodna, hogy mire megy az energia az általa hordozott vezetékekben, ha átlátná, hogy ezzel működtetik a villamosszéket is, ezzel vetítik a lélekromboló filmeket is, ezt pazarolják a nemtörődömségből égve hagyott lámpák millióiban is, ezzel működteti az átlag fogyasztó az Istentől messze sodró kényelmét biztosító sok gép-rabszolgáját is, ettől csillog-villog a sok gazdag és ’nagy’ ember botrányos reprezentáció-élete is,


s ha átlátná, hogy ugyanakkor a nyomorgó városperemek körül száz kilométeres körzetben kipusztulnak az erdők és még a napon szárított trágyát is eltüzelik (a talaj meg tönkremegy), mert a nyomor valójában energiahiány is,
s ha átlátná, hogy nincs hatalmában a vezetékeket oda irányítani, ahol valóban szükség lenne az energiára -,


akkor talán kiszakítaná magát a csillogó vezetékek szemet gyönyörködtető vonalából és elmenne az emberekhez, hogy emberségre ’rázza’ föl őket (amire valószínűleg nagyobb esélye lenne azokban az otthonokban, ahol csillár helyett gyertyafény, porszívó helyett seprű van), vagy elmenne a szegényekhez, akiknek még ócskavasként is nagyobb hasznukra lenne talán, mint a csillogó vezetékek büszke hordozójaként.”

(Simonyi Gyula: Töprengések a bérmunkáról, 1980)
(születés)
[Részletek...]
[1889-01-20] Följegyezték, hogy az indiai Bharatpur mocsárban a maharadzsa és vadásztársasága közel háromezer madarat ejtett el e napon. Suraj Mal maharadzsa gátakkal és csatornákkal egy egész síkságot öntött el, hogy a vizes élőhely madarak tömegeit vonzza ide és a madárparadicsom vadászparadicsom legyen.
A túlnépesedő India elveszi a madarak élőhelyeit szántó, szemétlerakó stb. céljára.
[Részletek...]
[1888-12-24] Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas magyar születésű amerikai filmrendező halála (szül. 1888. dec. 24.). Magyarországon összesen 38 produkciót forgatott. 1927-től élt Hollywoodban, a szórakoztató közönségfilm minden műfajában jelentékenyet alkotott. Művei: Casablanca, Blood kapitány, Robin Hood, Szerelem és vérpad, Hét tenger ördöge.
(születés)
[Részletek...]
[1888-10-16] Eugene Gladstone O'Neill Nobel-díjas (1936) amerikai író halála (szül. 1888. okt. 16.). A modern amerikai drámaírás megteremtője. Első drámájával - Túl a látóhatáron - 1920-ban rögtön elnyerte a Pulitzer-díjat. Amerikai Elektra, A szőrös majom, Vágy a szilfák alatt, Örökkön örökké, Eljő a jeges, Hosszú út az éjszakába.

(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1888-07-17] Füst Milán Kossuth-díjas (1948) költő, író, esztéta születése (+1967. júl. 26.). Önéletrajza: Ez mind én voltam egykor. Utolsó műve, a Szexuál-lélektani elmélkedések csak 1986-ban, megírása után húsz évvel jelenhetett meg.
(Bizonyára nem véletlen, hiszen e téren az emberréválás még javában folyik, az agyat elborítják az idejétmúlt gén-evolúció, a féltékenység, versengés, korlátlan szaporodás ösztönei. Hogy a társadalmak képesek-e felnőni a szexualitás terén, az a globális válság egyik kulcskérdése, hiszen a válság okai a túlnépesedés valamint a túlfogyasztás, mely utóbbi mögött a szerelem-örömök hiánya és a partnerekért való versengés igen jelentős tényezők.)
(születés)
[Részletek...]
[1888-03-19] Kabos Gyula színész halála (szül. 1888. márc. 19.). Az egyik legnagyobb magyar nevettető. Legnépszerűbb filmjei a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó.
(születés)
[Részletek...]
[1888-03-19] Kabos Gyula színész születése (+1941. okt. 6.). Az 1930-as évek elejétől a magyar filmgyártás és színház egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze volt (Hyppolit a lakáj, Meseautó). Komikusként óriási sikereket aratott. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol még két évig alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget.
(születés)
[Részletek...]
[1888-01-31] Don Bosco (Giovanni Bosco) olasz pap, szociálpedagógus születése (+1888. jan. 31.). 1846-ban Torinóban gyermekfalut hozott létre az árva gyermekek felnevelésére, majd 1857-ben megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szaleziánus rendet. A kongregáció célja a szegény, elhagyott, árva gyerekek felnevelése volt. Rendje nagyon hamar felvirágzott, halálakor már 150 háza működött, amelyekben közel 300 ezer gyermeket neveltek föl. 1934-ben XI Pius pápa szentté avatta. A szalézi rend hazánkban is működött, illetve 1989 őszétől ismét működhet.
(Helder Camara brazil érsek híres mondása: Amikor kenyeret adok az éhezőknek, azt mondjátok: szent vagyok. De amikor megkérdezem, miért nincs kenyerük az éhezőknek, azt mondjátok: akasztanivaló lázító vagyok.
Ennek analógiájára: Amikor segítek az elhanyagolt, elhagyott gyerekeken, azt mondjátok, szent vagyok. De amikor megkérdezem, miért van annyi nem-kívánt foganás és miért van túlnépesedés, akkor elszabadul a lincshangulat.)

(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1887-11-14] prily Lajos költő, műfordító születése (+1967. aug. 7.). Korai verseiben az erdélyi táj szépségeit mutatta be, budapesti évei alatt elégikus költeményeiben szülőföldjére emlékezett vissza. 1944-ben visszavonult az irodalmi életből, a háborús megpróbáltatásokat fájdalmas költeményekben fejezte ki. 1945 után az "Ábel füstje" és a "Jelentés a völgyből" című versesköteteiben elsősorban a természetről és a benne élő ember tapasztalatairól írt.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1887-11-14] Bernhard Paumgartner osztrák karmester és zenetörténész születése (+1971. júl. 27.). 1920-ban közreműködött a Salzburgi Ünnepi Játékok megalapításában, melynek 1960-tól elnöke lett.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1887-11-08] Emile Berliner amerikai feltaláló szept. 28-án beadott kérelmére megkapta a szabadalmat a gramofonra. 1896-tól teljesen kiszorította Edison fonográfját.
[Részletek...]
[1887-09-16] Hans-Jean Arp halála (szül. 1887. szept. 16. Strasbourg). Német és francia nyelven alkotó költő, festő, szobrász. A nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere. 1916-ban Zürichben részt vett a dadaista mozgalom alapításában, majd 1925-től a szürrealistákhoz csatlakozott. Az I. világháború, a kor értelmetlensége jelenik meg szélsőségesen nyelvbontó költészetében.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1887-07-30] Franyó Zoltán erdélyi költő, író, műfordító halála (szül. 1887. júl. 30.). Több mint négyezer verset fordított magyarra, s magyar költőket is fordított németre, románra. 16 nyelven tudott, óegyiptomi, sumer, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai és kínai költőket is fordított.
(születés)
[Részletek...]
[1887-06-24] Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, humorista születése (+1938. aug. 29.). Legismertebbek Így írtok ti címen irodalmi paródiái, valamint diákkori emlékeinek gyűjteménye, a Tanár úr kérem. 19 évesen már rendszeresen közölték írásait, köztük a Margitka álmát, amely Swift modorában, egy igásló sorsán keresztül vallott a goromba és közönyös társadalomról. A Nyugat írócsoportjához csatlakozott. A magyar nyelv bűvésze volt, szójátékai az anagramma, az intarzia, az eszperente, a kecskerím és még sok más. Műfordítóként Goethe, Wedekind, Heine, Milne (Micimackó) műveit tolmácsolta. 1930 után agydaganat támadta meg, Stockholmban Olivecrona, a híres svéd sebész operálta meg. Ebből született sajátos riportkötete, az Utazás a koponyám körül.
- + -
"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy holnapra halaszd, el ne mulaszd elhalasztani."
(Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra, hanem holnaputánra, hátha akkor már meg sem kell venned!)
- + -
"Úgy használnak engem, mint a krumplit először Európában - virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják." (Karinthy Frigyes)
(születés)
[Részletek...]
[1887-06-24] Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, humorista halála (szül. 1887. jún. 24.). 1908-tól a Nyugat munkatársa. A háború ellen írások sorával tiltakozott (Utazás Faremidóba, Holnap reggel). Tanár úr kérem, Így írtok ti, Krisztus és Barrabás, Nem mondhatom el senkinek, Cirkusz, Utazás a koponyám körül, Mennyei riport, Üzenet a palackban.
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1887-02-27] Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző születése (+1887. febr. 27.). Az Ötök néven ismert, Glinka szellemi örökségét magáévá tevő zenei csoport alapító tagja. Fő műve az Igor herceg című opera, amelynek szövegét az orosz Igor-ének alapján ő maga írta. Az operát csak halála után, 1890-ben Rimszkij-Korszakov és Glazunov hangszerelésében mutatták be. Műveiben feltűnő a mindenkor művészien stilizált népiesség és a különösen keleties szín, amely erőteljes dallamérzékkel párosult.
(halál)
[Részletek...]
[1887-02-27] Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző halála (szül. 1833. nov. 12.). Az Ötök néven ismert, Glinka szellemi örökségét magáévá tevő zenei csoport alapító tagja.
(halál)
[Részletek...]
[1886-11-20] Laborfalvi Róza színésznő halála (szül. 1817. ápr. 8.). Tehetsége az első pesti Nemzeti Színháznál bontakozott ki, amelynek kezdettől fogva, 1837-től tagja volt. 1869-ben visszavonult a Nemzetiből, s attól kezdve sokat szerepelt vidéken. Jókai Mór volt a férje.
(halál)
[Részletek...]
[1886-04-16] Ernst Thalmannt (szül. 1886. ápr. 16.) 11 év fogvatartás után a fasiszták titokban agyonlőtték a buchenwaldi koncentrációs táborban.
A német és a nemzetközi munkásmozgalom tagja. 1925-ben megválasztották a kommunista párt elnökévé, s 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának. Hitler hatalomra jutása után is Németországban maradt, s az illegális harcot irányította. A Gestapo 1933-ban tartóztatta le.
(születés)
[Részletek...]
[1886-04-14] Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró halála (szül. 1886. ápr. 14.). Kiemelkedőek Milton, Baudelaire, Shelley, Keats és Wilde versfordításai.
(születés)
[Részletek...]
[1886-04-14] Tóth Árpád költő, műfordító, újságíró születése (+1928. nov. 7.). 1908-tól a Nyugat munkatársa, a lap első nemzedékének jeles tagja volt. 1921-től Az Est munkatársaként is dolgozott. Líráját bámulatos formakészség és fájdalmas rezignáció jellemzi. Versei négy kötetben jelentek meg: Hajnali szerenád (1913), Lomha gályán (1917), Az öröm illan (1922), Lélektől lélekig (1928).
(Az Esti sugárkoszorú a világ legszebb szerelmes verseinek egyike.)
(születés)
[Részletek...]
[1886-02-28] Megszületett a világ legismertebb újságmúzeuma. A német Aachen Suermondt Múzeumban több mint százezer sajtóterméket őriznek.
[Részletek...]
[1885-09-11] David Herbert Lawrence angol költő, író, esszéista, kritikus születése (+1930. márc. 2.). Egy alacsonyabb osztályból származó brit szénbányász fia. A természet volt a legfontosabb dolog az életében. Lawrence a szex és az ökológia kapcsolatának nagy felfedezője.
Legismertebb regénye a Lady Chatterley szeretője (film is készült belőle). Sokáig be volt tiltva, csak elmarasztaló kritikákat kapott, amiért "pornografikus" regényt ír, miközben haldoklik.
- + -
"Ó, micsoda katasztrófa, micsoda megcsonkítása a szerelemnek, mikor pusztán személyes érzéssé tették, elszakítva a nap keltétől és nyugtától, a napforduló és a napéjegyenlőség mágikus kapcsolatától! Ez hát a baj velünk, a gyökereknél vérezünk, mert el vagyunk vágva a földtől, a naptól, a csillagoktól, és a szerelem vigyorgó utánzat, mert, szegény virág, letéptük a száráról az Élet fáján és vártuk, hogy viruljon tovább civilizált vázánkban az asztalon."

(D. H. Lawrence)

- + -




A http://bocs.hu messze legkeresettebb fordítása, a mélyökológiai "Megszentelt szexualitás" c. könyvfejezet, így kapcsolja össze Lawrence nyomán a szexet és az ökológiát:
"Ha az embereknek nem sikerült gyermekeik számát azon határokhoz igazítani, amelyeket az adott terület eltartóképessége szabott meg, akkor természetesen elpusztították saját életük alapját. Egy-egy civilizáció ilyenkor vagy kihalt, vagy elköltözött (megszállva egy másik területet), vagy megtanulták azokat a rituálékat, amelyek képessé tették őket a természettel egyensúlyban élni. Ez a 'megszentelt szex' alapja." (Dolores LaCapelle)

- + -
"Lawrence a krízis elérésének pillanatában szimbolizálta civilizációját ... a népesség és a gazdaság krízisekor."

"Ami ma (a második világháború kitörése előtt írta ezt - a szerk.) Európában történik, és ami kétségtelenül meg fog történni a jövőben, nagy részben a tömegemberiség brutális reakciója azokra a problémákra, amelyeket ez a kivételes ember, a zseniális D. H. Lawrence érzékelt, amelyekkel szembeszállt és harcolt a maga módján."
"Még ma is kevesen látják Lawrence-hez hasonló élességgel a világot ma gyötrő problémák szexuális gyökereit." (Sigrid Undset, skandináv regényírónő)
- + -
Rolf Gardiner, angol farmer, erdész és a Föld Szolgálata ifjúsági táborok úttörője úgy gondolta, hogy az ökológia fiatal tudományának "egyre fontosabb szerepet kell játszania a reformerek javaslataiban". Miután elolvasta Lawrence egyik könyvét, így írt 1919-ben:
"Lawrence lett a fáklyavivő, fiatalságomnak vezérfénye. S ment előre, felfedezve a sötétet, eloszlatva elavult, kimerült látásmódunkat, elszakadva a véges ideák absztrakcióitól, elnyűtt koncepcióktól, terméketlen szavaktól és kihűlt szimbólumoktól... Mindig úgy tűnt nekem, hogy a táj Lawrence által beszél. Valóban a sötét, termékeny nottinghami erdők voltak azok, amelyek újra és újra keresztültörtek a korai könyveiben, megtöltve azokat ... a táj titkos, elrejtett isteneivel, hogy szóljanak hozzánk és követeljenek minket ... A hely szelleme (Olaszország, Ausztrália, Mexikó), ez uralta és táplálta erejével. Minden könyve lüktet ettől a sötét és izgalmas szellemtől... tanítva minket, hogy érezzük és éljük át elemi erővel a földben lakó istenek ősi hatalmát... Tudta, hogy a földből erőt nyerhetünk és értelmesen élhetünk, ha különleges tájakon, a föld múltjának hatalmaival közösségben dolgozunk... Hosszú ideje érzem, hogy valamennyire érvényesíteni kell Lawrence tanítását és meglátását, nem irodalmi kritikákkal, hanem azáltal, hogy az emberek az ő szemlélete szerint próbálnak élni."
- + -
"Az emberiség utolsó háromezer éve egy kirándulás az ideálokba, testetlenségbe és tragédiába, és most a kirándulásnak vége... ez gyakorlatilag kapcsolat kérdése. Vissza kell találnunk a kapcsolathoz, élénk és tápláló kapcsolathoz a kozmosszal... Az út a naponkénti rituálén, az újraébredésen át vezet. Újra gyakorolnunk kell a hajnal, a dél, a napszállat rítusát, a tűzgyújtás és a vízöntés rítusát, az első és az utolsó lélegzet rítusát... Vissza kell térnünk 'a tudásra az együttlét jegyében', amelyben a test, a szex, az érzelmek, a szenvedélyek együtt léteznek a földdel és a nappal és a csillagokkal."
(Lawrence: Lady Chatterley szeretőjének apropói)

(háború, katasztrófa, születés, tilt)
[Részletek...]
[1885-09-11] David Herbert Lawrence angol költő, regény- és drámaíró, esszéista, kritikus halála (szül. 1885. szept. 11.). Regényei közül a leghíresebb és legnagyobb vihart kavart az 1928-ban megjelent Lady Chatterly szeretője, amely sokáig tiltólistán volt és amelyet többször is filmre vittek.

(megjelent, születés, tilt)
[Részletek...]
[1885-08-20] Gelei József zoológus, protisztológus, véglénykutató születése. Számos újonnan fölfedezett élőlényt neveztek el róla.
(születés)
[Részletek...]
[1885-05-03] Medgyaszay Vilma Kossuth-díjas színésznő halála (szül. 1885. máj. 3.). A magyar sanzonéneklés megteremtője. A két világháború között a Zeneakadémia irodalmi estjeinek egyik állandó közreműködője volt, s Bartók és Kodály dalainak első népszerűsítői közé tartozott. Babits Mihály neki írta a Gáláns ünnepség című versét.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1885-03-29] Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, újságíró halála (szül. 1885. márc. 29.). A Nyugat első nemzedékének egyik kiemelkedő alakja.
- + -
"Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap."
(születés)
[Részletek...]
[1885-03-29] Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, újságíró születése (+1936. nov. 3.). A Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja volt. 1910: A szegény kisgyermek panaszai, 1925: Aranysárkány, 1926: Édes Anna.
(születés)
[Részletek...]
[1884-12-20] Titius Pius Vendel algológus, az első magyar Adria-kutató születése (+1884. dec. 20.). Minorita szerzetespap, nyolc nyelven beszélt. Tábori lelkészként 1846-tól az Adria partján tengeri csigákat, kagylókat, algákat, korallokat gyűjtött. 1860-tól az Isztriai-öböl partján, a piarnoi rendházban élt a közoktatási minisztérium állandó évjáradékából. Gyűjteményei eljutottak a Monarchia minden részébe. 64 új algát ő nevezett el. Egész Európában szaktekintélynek számított.
(halál)
[Részletek...]
[1884-10-11] Anna Eleanor Roosevelt ENSZ diplomata halála (szül. 1884. okt. 11.). Franklin Delano Roosevelt elnök felesége. Férje halála (1945. április - így megmenekült attól, hogy az atombomba ledobásának bűne az ő kezéhez tapadjon) után 1946-51 között az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnökeként jelentős szerepet játszott az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (1948) kidolgozásában és elfogadtatásában.
(születés)
[Részletek...]
[1884-09-18] Slachta Margit keresztény politikus halála Buffaloban (szül. 1884. szept. 18.). 1920-tól a magyar parlament első női képviselője volt. 1946 február 1-jén egyedül szavazott a köztársaság kikiáltása ellen. Mentelmi jogát hosszabb-rövidebb időre többször is felfüggesztették. Egy évig illegalitásban élt, majd a vasfüggöny végleges legördülése előtt Nyugatra távozott.
(születés)
[Részletek...]
[1884-08-04] Balázs Béla (Bauer Herbert) Kossuth-díjas költő, író, filmesztéta születése (+1949. máj. 17.). Szövegkönyvei közül A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára Bartók Béla zenéjével, táncjátékként váltak világhírűvé.

(születés)
[Részletek...]
[1884-01-20] Gábor Andor posztumusz Kossuth-díjas író, költő, újságíró, műfordító, kritikus születése (+1953. jan. 21.). Megalapítója és szerkesztője volt a Lúdas Matyi című vicclapnak.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1883-11-26] Babits Mihály akadémikus, költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító születése (+1941. aug. 4.).
Fortissimo c. háborúellenes verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát és istenkáromlás vádjával eljárást indítottak ellene. 1933-41 között egyedül szerkesztette a Nyugatot. 1940-ben jelent meg a Jónás könyve.
- + -
"...csöpp szőlőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.
...
Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,
s nemes-rohadni napmagányt szerettem. ..."
(Babits: Magamról)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1883-11-26] Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító (szül. 1883. nov. 26.) halála. A Nyugat szerkesztője.
- + -

Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok
láza s tragikus szárnyakon suhan

tünte felé a rövid nyári éj.
Óh éjszaka, aki naponta meghalsz,


taníts meghalni! Mennyit ültem e
hegy fölött, a hajnalok karzatán

s tünődtem, milyen a halál? de egy
csillagot sem értem még rajt, mikor
a semmi mögé elbútt! sem a percet

mikor elhallgat a tücskök zenéje.
Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom...
(Babits Mihály: A nap nem emlékszik a csillagokra)
(születés)
[Részletek...]
[1883-10-22] Megnyílt a Metropolitan Opera, New York legnagyobb operaháza. A nyitó előadáson Gounod Faust című művét adták elő. Az operaház fénykorát Arturo Toscanini 1908-1915 közötti működése jelentette. Színpadán mindenkor a világ leghíresebb énekesei lépnek fel.
[Részletek...]
[1883-09-23] Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai író születése (+1956. nov. 28.). 1910-ben átvette a városligeti Wampetich-vendéglőt, majd 1920-25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat.
(születés)
[Részletek...]
[1883-09-21] Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának ősbemutatója.

(Több mint két évtized elteltével vitte színre az 1859-1860-ban írott művet Paulay Ede, a főbb szerepeket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakították.)
- + -
A magyar dráma napja
(1984 óta, a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére, Az ember tragédiája ősbemutatójának tiszteletére.)
[Részletek...]
[1883-08-26] A Krakatau vulkáni sziget elsüllyedt a tengerben.

A Szumátra és Jáva között fekvő sziget a már május 20. óta tartó vulkánkitörés során felrobbant és eltűnt. Helyén 250 méter mély a tenger. A hamu 50-80 km magasra röpült, 800 ezer km2-t borított be, de majdnem az egész Földön félhomályt okozott, amit még három évvel később is érzékeltek. A 35 m magas árhullám elpusztította az egész partmelléket, 36 ezren haltak meg.

[Részletek...]
[1883-07-26] Eberhard Arnold német lelkész születése (+1935. nov. 22.) A Bruderhof (az egyik történelmi békeegyház) alapítója.
Erőszakmentes keresztények, a fasizmus elől Dél-Amerikába menekültek (Anglia, mint németeket, nem fogadta be őket), ma az USÁ-ban és Angliában saját falvaikban, vagyonközösségben élnek. Több könyvük magyarul is megjelent. bocs.hu
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1883-06-05] John Maynard Keynes angol közgazdász születése (+1946. ápr. 21.). A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címu muvében új gazdaságtani-gazdaságpolitikai elméletet fejtett ki, lefektetve az állammonopolista kapitalizmus gazdaságelmélet alapját. 1941-ben az angol központi bank igazgatójává nevezték ki, 1942-ben bárói rangot kapott. Fontos szerepet játszott 1944-ben a Bretton Woodsban folyó konferencián, az új kapitalista nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei (a Nemzetközi Valuta Alap és Világbank) kialakításában.
- + -
Érdekes, hogy Smith és Keynes, ez a két híres kapitalista közgazdász egy napon született.
Keynes így foglalta össze etikai szemléletét: "Megmaradtam, és mindig is meg fogok maradni morál nélkülinek."
1930-ban így ír: "Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség. Az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem. Csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. ...

Amikor az a nap eljönne, lehetőség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktől, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány ilyen utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bűnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyőzzük, vissza tudunk majd térni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1883-04-04] Juhász Gyula költő halála (szül. 1883. ápr. 4.). Nagyváradon alapítója az Ady körüli Holnap Társaságnak. 1920-ban ő fedezte fel József Attilát. Versei rö- videk, zárt kompozíciójúak; Anna-versei a magyar szerelmi líra gyöngyszemei.
(születés)
[Részletek...]
[1883-03-12] Jávorka Sándor Kossuth díjas akadémikus, flórakutató születése (+1961 szept. 28.). A Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, a Magyar Biológiai Társaság első elnöke. Száznál több növényt nevezett el, és számos viseli az ő nevét. A Flora Hungarica terep- és múzeumi kutatásait rögzíti. A Magyar Flóra képekben című műve Csapody Vera rajzaival jelent meg. Megírta Kitaibel Pál életrajzát is.
[Részletek...]
[1883-02-13] Richard Wagner német zeneszerző halála (szül. 1813. máj. 22.). A 19. századi zene nagyhatású újítója, a "Gesamtkunst", a zenedráma megalkotója. Irodalmilag, dramaturgilag is nagy igényű szöveg, képzőművészeti alkotás színvonalára emelt díszlet, maga tervezte kosztümök, motívikus szerkesztésű zene, amelyben a zenekar és az énekesek egyenrangú szerepet játszanak. Nibelung-tetralógia, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok. II. Lajos bajor király támogatásával színházat hozott létre Bayreuthban (1872-1876), s ott azóta is csak Wagner-műveket játszanak. Írt zenekari műveket (Faust-nyitány), oratorikus műveket és dalokat is.
(halál)
[Részletek...]
[1883-02-13] Richard Wagner német zeneszerző születése (+1883. febr. 13.).
Első szimfóniája 1833-ban hangzott el Lipcsében. Főbb művei: A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A Ring, Az istenek alkonya.
Valamennyi operájának szövegét maga írta. 1842-ben szász királyi karmester lett. A Tannha:user 1845-ös bemutatója bukást hozott, csak a Liszt Ferenc vezényelte 1850-es weimari előadáson aratott sikert.
Részt vett az 1848-49-es német forradalomban, ezért nyolc évig zürichi emigrációban kellett élnie.
Szeretője lett a sok művét vezénylő Bülow feleségének, Liszt lányának, Cosimának. Miután már három gyerekük született, Cosima elvált férjétől és 1870-ben összeházasodtak.
Művei előadására a megfelelő helyszínt Bayreuthban lelte meg, A tetralógiát 1876-ban mutatták be a Festpsielhausban, a díszletek és a kosztümök is az ő művei voltak. Utolsó művét, a Parsifalt 1882-ben adták elő Bayreuthban.
(halál)
[Részletek...]
[1882-12-28] Arthur Stanley Eddington angol csillagász születése (+1944. nov. 22.). 1913-tól a csillagászat professzora Cambridge-ben, majd az obszervatórium igazgatója. Felismerte, hogy a spirális szerkezetű csillagködök és felhők a Tejútrendszerhez hasonló galaxisok. Einstein relativitás-elméletének igazolására 1919-ben egy teljes napfogyatkozás révén kimutatta a fény elhajlását a gravitációs térben. A nem-eukleidészi geometria átalakításával írta le a kozmosz geometriáját. Fő eredményeit az asztrofizikában érte el.
(születés)
[Részletek...]
[1882-12-21] Fülöp Zsigmond természettudományi tanár, író, fordító halála (szül. 1882. dec. 21.). 1912-1919 között kiadta a Darwin című természettudományi folyóiratot. A Tanácsköztársaság idején a művelődésügy területén végzett tevékenysége miatt 1921-ben állásától megfosztották; ettől kezdve íróként és műfordítóként működött. Számos ismeretterjesztő könyvet és cikket írt és fordított, köztük Darwin egyes műveit.
(születés)
[Részletek...]
[1882-12-16] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, zenepedagógus, akadémikus halála (szül. 1882. dec. 16.). A népzenekutatás mellett jelentős volt munkássága a néprajz, zenetörténet, zeneesztétika, zenekritika, irodalomtörténet, a nyelvészet és nyelvművelés területén.
- + -
"Sej! verd meg Isten, aki eztet csinálta!

De még jobban, aki ezt kitalálta!
Elviszik a, elviszik a szeretőmet messzire,
Sej! Ferenc császár sajtalan kenyerére."
(Örzse éneke sorozáskor. Kodály Zoltán: Háry János)
(születés)
[Részletek...]
[1882-12-16] Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, akadémikus születése (+1967. márc. 6.). 1905-ben kezdte népdalgyűjtő munkásságát és ismerkedett meg Bartók Bélával. Feltárta a magyar népdal ősi rétegeit, zeneszerzőként kialakította a magyar prozódia elméletét és gyakorlatát, ezzel megteremtve a jellegzetesen magyar deklamáció feltételeit. Tudományszervezéssel és ismeretterjesztéssel is foglalkozott. Az általa kifejlesztett ún. Kodály-módszer ma már világszerte ismert és követett példa a zenepedagógiában. Legismertebb művei: Háry János, Székelyfonó, Budavári Te Deum, Fölszállott a páva, Kállai kettős, Psalmus Hungaricus, Galántai táncok.
- + -

"Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
- + -
"Hétköznap európaiak vagyunk, hogy életünk vasárnapjain önmagunk lehessünk."
- + -
Magyar kórusok napja

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) és a Magyar Zenei Kamara védnökségével 1991 óta rendezik meg Kodály Zoltán születésnapján.
(születés)
[Részletek...]
[1882-11-13] Joseph Cardijn belga pap (1882. nov. 13. - 1967, 1912-ben szentelték pappá) megalapította a JOC (Jeunesse Ouvriére Chrétienne, Keresztény Munkásfiatalok) mozgalmat, amely hamarosan az egész világegyházban elterjedt. 1916-tól a háború végéig börtönben volt, mert szembeszállt a belga munkások Németországba deportálásával. Hatvan éves korában a náci megszállók is lecsukták. VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki.
(háború, megalapít)
[Részletek...]
[1882-10-22] Arany János költő születése (+1882. okt. 22.). A verses epika legkiemelkedőbb magyar művelője. Első nagy sikerét Toldi című népi realista elbeszélő költeményével aratta. Több drámát fordított az első teljes magyar Shakespeare-kiadás számára, s magyarra ültette Arisztophanész vígjátékait. A Kisfaludy Társaság igazgatója, majd az Akadémia főtitkára volt. Élete végén Őszikék címmel adta ki lírai hangvételű verseit, a híres "Kapcsos könyv"-et.


- + -
Ezelőtt a háborúban / Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől / Amit elvehetett, elvett.
Most nem úgy van. A világot / Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz, / Összeűl és - helybehagyja.
(Arany J: Civilizáció. 1877 után)

(háború, halál)
[Részletek...]
[1882-10-12] Gulácsy Lajos festő halála (szül. 1882. okt. 12.). 1902-ben Rómában, Firenzében és Párizsban képezte magát. 1914-ben a háború kitörése annyira megrázta, hogy ideggyógyintézetbe került. 1917-től, 35 éves korától 50 évesen bekövetkezett haláláig a lipótmezei elmegyógyintézetben élt.
Az Ópiumszívó álma és a Rózsalovag című híres képeit is az elmegyógyintézetben festette. Művészete nem tartozik semmiféle "izmushoz". Finom festői hang, lágy tónusok, néhány képén még zománcos színmegoldás jellemzi meseszerűen átfogalmazott olasz történelmi és zsánerjeleneteket ábrázoló festészetét.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1882-07-14] Partot értek az Északi-sarki Jan Mayen-szigeten az első nemzetközi sarkkutató expedíció osztrák és magyar tagjai.
[Részletek...]
[1882-06-12] Austerweil Géza vegyészmérnök halála (szül. 1882. jún. 12.). Fő kutatási területe az ioncserélő anyagok és ezek tulajdonságainak kutatása volt, majd a második világháború után Joliot-Curie munkatársaként az uránizotópok szétválasztásával foglalkozott.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1882-04-19] Charles Robert Darwin angol természettudós halála (szül. 1809. febr. 12.). A modern biológia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű származáselmélet megteremtője. Ő alapozta meg az evolúció, a fajok fejlődésének a természetes kiválasztódáson alapuló nagyszabású elméletét, amelynek alaptételeit a fajok eredetéről szóló, 1859. november 24-én megjelent művében fejtette ki. 1871-ben kiadott másik munkájában az ember állati ősöktől való származását bizonyította.
- + -
Irts ki mindent, amit nem tudsz megenni! Irts ki bármit, ami azt eszi, amit te eszel! Irts ki mindent, ami nem táplálja azt, amit te eszel! Ez szent munka az Elvevők kultúrájában. Minél több vetélytársat pusztítotok el, annál több embert hozhattok a világra s így a pusztítás a létező legszentebb munkává válik. Amint kivonjátok magatokat a korlátozott verseny törvényének kényszere alól, a táplálékotok és annak tápláléka kivételével a világon minden megsemmisítendő ellenséggé válik. (Quinn: Izmael)
- + -
"Mi állat él tehát még a világon?
Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott.
...
Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...

(Madách: Az ember tragédiája, Falanszter szín)
- + -
A Föld panaszkodik a Marsnak:
- Képzeld, homosapiensem van.

- Ne aggódj, hamar elmúlik.
(halál, megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1881-12-17] Lewis Henry Morgan amerikai néprajztudós és régész születése (+1881. dec. 17.). Az őstársadalom történetének világhírű kutatója. Bebizonyította, hogy a matriarchátusból a patriarchátusba való átmenet az egész emberiség történeti útjára jellemző.
(A fenntarthatatlanság kezdete? A más élőlényekre is jellemző fenntarthatatlan viselkedés – pl. túlszaporodás – csak hullámzásszerű környezetpusztuláshoz, nyomorhoz, fajon belüli küzdelemhez és populáció visszaeséshez vezet. Az emberi történelem robbanásszerű túllövését a fosszilis energiatömeg megtalálásának és elhasználásának egyedi eseménye okozta.)
A rochesteri egyetem és a Wells College intézőbizottsági tagjaként mozgalmat indított, hogy női kollégiumot vagy szemináriumot is szervezzenek. (Ezidőben Amerikában a nők még nem részesülhettek egyetemi oktatásban.) Noha életében nem sikerült ezt elérnie, vagyonát e cél kivitelezésére hagyta végrendeletileg az egyetemre.
(halál)
[Részletek...]
[1881-11-19] Lelia Robinson, az első nő az USÁ-ban, aki jogászi gyakorlatot akart folytatni, nem nyugodott bele a Legfelső Bíróság elutasító ítéletébe, hanem a Woman's Journal (Nők Lapja) e napi számában kikelt a döntés jogtalansága ellen. Két év múlva engedélyezték neki a jogi pályát.
„A női nemet a természeti törvény arra rendeli és arra teszi képessé, hogy az emberi faj gyermekeit megszülje, táplálja és őrizze világunk otthonait… A nők egyetlen egész életre szóló hivatása (mint pl. a jogi hivatás) sem egyeztethető össze nemük radikális és szent kötelességeivel. Az ilyen hivatás a természet rendjétől való eltérés, és amikor szándékosan választják, akkor ennek a rendnek az elárulása… A nőt jellegeztes sajátosságai, nemes bájai, gyors érzékenysége, gyenge fogékonysága, tisztasága, gyengédsége, érzelmi ösztönzései, az hogy alárendeli a szigorú észt az együttérző érzelmeknek, nyilvánvalóan nem képesítik a bírósági küzdelemre. A természet a nőt éppoly kevéssé edzette meg a tárgyalóterem jogi konfliktusaira, mint a csatamező fizikai összecsapásaira…” (In re Goddell, 39 Wisc. 1875)
(törvény)
[Részletek...]
[1881-10-25] Pablo Picasso spanyol festő, grafikus, szobrász halála (szül.: 1881. okt. 25.). A kubizmus egyik atyja.
Minden alkotása - legyen az hatalmas, szimbolikus, politikai tendenciájú vászon, mint a Guernica, könnyed antik szépségű rajz, mint az Ovidius-illusztrációk, kubista programkép, mint a lágy színharmóniájú Harlequin, ragasztott papír, vemhes kecskét ábrázoló szobor, dekoratív kerámia vagy a béke jelképeként rajzolt fehér galamb - magán viseli a spanyol temperamentumú, az egyik pillanatban a fasizmus ellen heroikusan küzdő, tragédiát látó, a másik pillanatban bohócként kacagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségének jegyeit.
[Részletek...]
[1881-10-10] Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, állattani gyűjtő, író halála (szül. 1881. okt. 10.). Hatszor kereste fel Afrika keleti részének Egyenlítő vidéki, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legértékesebb területeit. Gyűjtött és vadászott a Kilimandzsáró környékének őserdeiben, a Viktória-Nyanza partvidékén, Ugandában. Az első világháború kitörésekor internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. Ezután még kétszer tért vissza Ugandába. Több mint 60 ezer példányból álló anyagot hozott haza útjairól a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény mintegy 300 új állatfajt tartalmaz, közel negyvenet róla neveztek el. Szerkesztője volt a Nimród című vadászújságnak. Élményeiből több irodalmi értékű könyvet írt, melyek máig népszerűek.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1881-06-10] A Magyar Athletikai Club folyami úszóversenyt rendezett a Váctól a Margit-hídig terjedő Duna-szakaszon, amely egyben az első hazai nemzetközi sportesemény is volt. A versenyen heten indultak, s a győztes egy bécsi sportoló, Bachmayer Emánuel lett.
[Részletek...]
[1881-05-12] Megindult a világ első rendszeres villamosjárata a Berlin közelében fekvő Lichterfeld pályaudvarától a két és fél kilométernyire fekvő Kadett Intézetig.
[Részletek...]
[1881-05-01] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(születés)
[Részletek...]
[1881-03-25] Bartók Béla zeneszerző halála, New York (szül. 1881. márc. 25.). Zenekari darabjain kívül jelentősek színpadi művei: Kékszakállú herceg vára, Fából faragott királyfi, Csodálatos mandarin című.
(születés)
[Részletek...]
[1881-02-09] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1880-12-28] A Magyar Távirati Irodát magánvállalkozásként alapította meg Maszák Hugó és Egyesy Géza gyorsíró. A kormány 1880. dec. 28-án hagyta jóvá az MTI működését. 1882-ben félhivatalos hírügynökség lett, 1920-ban részvénytársasággá alakult. Az 1930-as években az MTI érdekkörébe került a Magyar Hírmondó és Rádió Rt. 1945 után levált a Rádiótól, s mai helyére költözött. 1950-ben ismét államosították. Az MTI Rt. ma nemzeti hírügynökség, tulajdonosa a magyar Országgyűlés.
[Részletek...]
[1880-10-20] A Magyar Távirati Irodát magánvállalkozásként alapította meg Maszák Hugó és Egyesy Géza gyorsíró. A kormány 1880. dec. 28-án hagyta jóvá az MTI működését. 1882-ben félhivatalos hírügynökség lett, 1920-ban részvénytársasággá alakult. Az 1930-as években az MTI érdekkörébe került a Magyar Hírmondó és Rádió Rt. 1945 után levált a Rádiótól, s mai helyére költözött. 1950-ben ismét államosították. Az MTI Rt. ma nemzeti hírügynökség, tulajdonosa a magyar Országgyűlés.
[Részletek...]
[1880-09-23] Lord John Boyd-Orr of Brechin angol tudós születése (+1971). FAO igazgató, Nemzetközi Béketanács elnök volt, Béke Nobel díjat kapott 1949-ben.

[Részletek...]
[1880-02-15] Fischer Mór porcelánfestő, porcelángyáros halála (szül. 1799 vagy 1800). A magyar művészi porcelánok megteremtője, a Herendi Porcelángyár alapítója és felvirágoztatója.

(halál)
[Részletek...]
[1879-12-01] Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színművének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. A darabot Paulay Ede rendezte.
[Részletek...]
[1879-11-01] Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, akadémikus halála (szül. 1879. nov. 1.). 1920-21-ben, majd 1939-től volt miniszterelnök, s igyekezett az országot távol tartani a háborútól. 1941-ben, amikor a magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés aláírása után három hónappal a németek közreműködését kérték Jugoszlávia megtámadásában, nem vállalta azt, s önkezével vetett véget életének.
(aláírás, háború, születés)
[Részletek...]
[1879-11-01] Teleki Pál politikus, miniszterelnök, akadémikus születése (+1941. ápr. 3.). Először 1920-1921-ben volt kormányfő, másodszor 1939. február 16-ától volt miniszterelnök. Önkezével vetett véget életének a háborúba sodródás miatt (konkrétan nem akarta az örök barátsági szerződést megszegve átengedi a Jugoszláviát megszálló német hadsereget).
(háború, születés)
[Részletek...]
[1879-07-19] Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató születése (+1934. febr. 08.). 1905-1922 közt több mint ezer írása jelent meg az Én Újságom című gyermeklapban, s ezek az ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Regényei a Rab ember fiai, Kincskereső kisködmön, Aranykoporsó. Több írását is filmre vitték (pl. Hannibál tanár úr).
(Hannibál feltámasztása c. művét, amely minden önkényuralmat leleplez, teljesen átcenzúrázva, meghamisítva adták ki 1949-ben.)

- + -
"Múlatni kell a szenvedéseinket, hogy fel ne faljanak bennünket. Ezt Seneca javasolja valahol. Szittyául meg úgy mondjuk, hogy ha az ember sóhajtozni nem tudna, hát megfáradna." (Móra Ferenc)

(születés)
[Részletek...]
[1879-07-19] Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató születése (+1934. febr. 08.).
(születés)
[Részletek...]
[1879-07-02] Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő halála (szül.: 1879. júl. 2.).
1915-ben haditudósítóként járta a frontot, de háborús illúziói hamar eltűntek. Üdvözölte a polgári forradalmat, és kezdetben reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz is. A kommün bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est lapok közölték.
A Nyugat munkatársa, majd 1930-1933 között - Babits Mihállyal közösen - a lap főszerkesztője volt. 1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, s azt szerkesztette haláláig. Életművéből kiemelkedik az Erdély-trilógia, a Légy jó mindhalálig, az Úri muri, a Rokonok és az Árvácska.

(Miért is fogan annyi Árvácska???)

(háború)
[Részletek...]
[1879-05-25] Dienes (Geiger) Valéria filozófus, író, műfordító, a modern táncpedagógia egyik úttörőjének halála (szül. 1879. máj. 25.). Párizsban megismerkedett Henri Bergson mozdulatpszichológiai elméletével, ennek nyomán kialakította saját táncfilozófiáját, mozdulatművészeti rendszerét, amelyet orkesztikának nevezett el. Orkesztikai iskolájában (1915-1944, néhány emigrációs év, 1919-1923 kivételével) mozdulatjátékokat, misztérium- és parabola-játékokat, kórusdrámákat koreografált és tanított.
(születés)
[Részletek...]
[1879-05-22] Az 1879:XVIII. törvénycikk kötelezővé tette a magyar nyelv tanítását valamennyi népiskolában és tanítóképző intézetben.


(törvény)
[Részletek...]
[1879-03-12] Szegedi árvíz. Éjszaka áttörte a Tisza a töltést, s majd az egész várost elöntötte. 151 ember halt meg, öt és fél ezer ház romba dőlt, csak 300 maradt lakható.
(A Tisza felsőbb szakaszain ekkorra már sok árteret elvettek a folyótól, hogy termőföldet nyerjenek, így a víz gyorsan lerohant a gátak közti szűk csatornában.)
(árvíz)
[Részletek...]
[1878-11-01] Carlos Saavedra Lamas argentin külügyminiszter születése.
1933-ban elérte, hogy 6 dél-amerikai állam háborúellenes szerződést írt alá.
1936-tól a Népszövetség elnöke. Béke Nobel-díj 1936. +1959. május 5.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1878-10-21] Krúdy Gyula író, hírlapíró születése (+1933. máj. 12.). Bár írt a Nyugatnak is, mindenféle írói csoportosulástól távol tartotta magát. Több mint 60 regényt, mintegy háromezer elbeszélést, 7 színdarabot és több ezer cikket írt. Regényéből rendezte Huszárik Zoltán a Szindbád-ot.

(születés)
[Részletek...]
[1878-10-21] Krúdy Gyula író, hírlapíró halála (szül. 1878. okt. 21.). Első novellája 15 éves, novelláskötete 19 éves korában jelent meg. 1914-ben a Petőfi Társaság tagjává választották. Írt a Nyugatnak és több más folyóiratnak, de az írói csoportosulásoktól távol tartotta magát. Szindbád-sorozatával (Huszárik Zoltán rendezett kiváló filmet belőle), kivált annak már első kötetével, A vörös postakocsival óriási közönségsikert aratott. Több mint 60 regényt, mintegy 3 ezer elbeszélést, több száz ifjúsági elbeszélést, 7 színdarabot és több ezer cikket írt.
(születés)
[Részletek...]
[1878-06-17] Szőnyi Pál pedagógus, pedagógiai író halála (szül. 1808. 4. 22.). 1846-ban az Akadémia levelező tagja lett. A szabadságharc idején Eötvös József vallás-és nevelésügyi miniszter mellett titkár, majd osztálytanácsos. 1850-ben fiúnevelő intézetet alapított Pesten, Pestalozzi elvei szerint. A Természettudományi Társulat elnöke 1851-1858 közt, sokat utazott. Hatalmas ásványgyűjteményét az Akadémiára, a Természettudományi Társulatra és a Debreceni Református Egyházközségre hagyta. Fontosabb művei: Alaktan, magyar szülék, nevelők és tanítók számára (1846-47), A Pesten felállítandó protestáns preparandia terve (1846).
(halál)
[Részletek...]
[1878-03-04] ARISIMA Takeo japán író születése (+1923. jún. 9.). Kereskedő volt, majd Szapporóban és az Egyesült Államokban tanult. 1907-től a szapporói egyetemen tanított. 1910-ben részt vett az "általános szeretetet" hirdető Sirakaba című irodalmi folyóirat kiadásában. 1916-tól csak az irodalomnak élt. Hokkaidói birtokát szétosztotta bérlői között. Káin utódai és A születés gyötrelmei című regényeiben mélységes humanizmussal és nagy művészi erővel írta le a hokkaidói parasztok nehéz, küzdelmes életét. A halál és ami körülötte van címmel egy drámát is írt. Önkezével vetett véget életének.
(születés)
[Részletek...]
[1878-01-19] Szigligeti Ede (Szathmáry József) író, színész, rendező halála (szül. 1814. márc. 8.). A Nemzeti Színház igazgatója, a magyar népszínmű műfajának megteremtője volt. Több mint száz darabot írt, ezek közül többet idegen nyelvre is lefordítottak és megfilmesítettek, például a legismertebbet, a Liliomfit.
(halál)
[Részletek...]
[1878-01-12] Molnár Ferenc író, újságíró születése (+1952. ápr. 2.). Első színdarabját 1902-ben mutatták be, s azt követően szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi színházakban is állandóan játszottak. Szórakoztató színműveit (Liliom, A hattyú, Olympia, Egy, kettő, három, Játék a kastélyban) egy részéből tévéjáték is készült. Regényei közül a Pál utcai fiúk a legsikeresebb, nagyon sok nyelvre lefordították, magyar-amerikai film is készült belőle. Összes művei 1928-ban 20 kötetben jelentek meg. 1931-ben Svájcba, majd 62. születésnapján, 1940. jan. 12-én az USÁ-ba költözött, New York-ban halt meg.
Vészi Margit és Fedák Sári után Darvas Lili volt Molnár Ferenc harmadik felesége, akivel (már a házasságkötés előtt megegyezve) nyitott házasságban éltek. Darvas Lili jó barátságot ápolt férje titkárnő-kedvesével, a négy nyelven beszélő, nagy műveltségű, vele egykorú elvált asszonnyal, Bartha Wandával. Közben Molnár tudtával ő is hosszú szerelmi viszonyt folytatott egy nála négy évvel fiatalabb osztrák szinésszel. Fedák Sári viszont sztár-szinésznőként még azt sem engedte, hogy amikor Berlinben szerepel, ott egyidejűleg más színházban Molnár-darabot játsszanak, vagy feleség-utódja, Darvas Lili fellépjen. A színházigazgatóknak el kellett kerülniük az ilyen időbeli egybeeséseket.
- + -
"...rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is" - írta Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művében.
(születés)
[Részletek...]
[1877-08-23] Szabó Ervin könyvtáros, szociológus halála (szül. 1877. aug. 23.). 1911-től volt a Fővárosi Könyvtár igazgatója, amelyet korszerű társadalomtudományi szakkönyvtárrá alakított át és létrehozta a fiókkönyvtári hálózatot. A könyvtár jelenleg is az ő nevét viseli.
(születés)
[Részletek...]
[1877-05-09] Peter Maurin, a Catholic Worker pacifista mozgalom társalapítója születése (+1949). catholicworker.org
[Részletek...]
[1877-04-07] Osvát Ernő író halála (szül. 1877. ápr. 7.). A Nyugattal a modern magyar irodalom európai szintű folyóiratát teremtette meg. Megszállott fölfedező volt, iránytmutató írónevelő, a "jól megírtság" és a politikamentesség jegyében.
- + -
"Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős." (Osvát Ernő: Az elégedetlenség könyvéből.)

(születés)
[Részletek...]
[1876-12-29] Pablo Casals spanyol gordonkaművész, karmester és zeneszerző halála (szül. 1876. dec. 29.). 1956-ban Puerto Ricóba települt, onnan hallatta hangját a világ békéjéért. Itt szervezte meg a San Juan-i Ünnepi Játékokat, a puerto ricoi szimfonikus zenekart és konzervatóriumot. Búcsúhangversenyét 1967-ben adta.

(születés)
[Részletek...]
[1876-08-07] Mata Hari (Margaretha Gertrude Zelle) holland táncosnő, kém születése (+1917. okt. 15.). 1905-ben Párizsban lépett fel először. 1908-ban Berlinben szervezték be a németek, 1916-tól a francia hírszerzésnek is dolgozott. 1917-ben a franciák kivégezték.
(Jelentéktelen kém volt, a háborús őrület áldozata. Az életéről szóló leghíresebb film Greta Garbóval készült.)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1876-07-29] Kadic Ottokár geológus, paleontológus születése. A magyar ősemberkutatás megindítója, a szervezett tudományos barlangkutatás megalapítója. Feltérképezte a lillafüredi István-barlangot és a Szemlő-hegyi barlangot.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1876-07-29] [sms] Kadic Ottokár geológus, paleontológus szül. Osemberkutatás, barlangkutatás megindítója Mo-n.
[Részletek...]
[1876-06-02] [sms] Schenk Jakab ornitológus, természetvédő szül. O mentette meg a nagykócsagot a kipusztulástól.
[Részletek...]
[1876-06-02] Schenk Jakab ornitológus, természetvédő születése (+1945. febr. 22.). 1917-től folytatott küzdelmével megmentette a nagykócsagot a kipusztulástól.
(születés)
[Részletek...]
[1876-04-14] Tass Antal csillagász halála (szül. 1876. ápr. 14.). Konkoly-Thege Miklós halála után, 1916-tól az ógyallai obszervatórium vezetője volt. 1918-ban a műszereket Budapestre hozta és a Sváb-hegyen megszervezte az új csillagvizsgálót, amely 1921-28 között épült fel, s a Konkoly-Thege nevét viselő Asztrofizikai Obszervatóriumot, melyeknek 1934-ig igazgatója volt.


(születés)
[Részletek...]
[1876-04-03] A király szentesítette az 1876. XIII. törvénycikket, biztosította a földbirtokosoknak a szerződéses cselédekkel szemben a hatósági támogatást és a testi fenyítés jogát.
(törvény)
[Részletek...]
[1875-12-03] Zimmermann Ágoston Kossuth-díjas biológus születése (+1963. okt. 6.). Értékes kutatásokat végzett a gerincesek, főleg a madarak és emlősök összehasonlító anatómiájában, élet- és fejlődéstanában. Ő szerkesztette az Állatorvosi Lapokat.
(születés)
[Részletek...]
[1875-11-30] Heim Pál gyermekorvos, egyetemi tanár születése (+1929. okt. 23.). A csecsemőgyógyászat egyik magyarországi megalapítója, behatóan foglalkozott a csecsemők táplálkozási ártalmaival, a koraszülöttek ápolásának kérdéseivel. Nagy jelentőségű a gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenysége.


(A legnagyobb jelentőségű gyermekvédelmi lépés lenne, ha a gyermeknemzéshez előbb képzést kellene elvégezni és szülői alkalmassági vizsgát tenni.)

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1875-07-17] Mátray Gábor akadémikus, zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus születése (+1875. júl. 17.). 1833-ban megalapította, 1841-ig szerkesztette a Regélő című lapot. 1840-ben a hangászegyesületi Énekiskola - amely később konzervatóriummá (Nemzeti Zenede) fejlődött - igazgatója lett.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1875-06-03] Georges Bizet francia zeneszerző születése (+1875. jún. 3.). Első operája, a Gyöngyhalászok (1863) fő értéke egzotikus keleti háttere, egyéni kórusai, és az álomszép tenorária, Nadir románca. További művei A perthi szép leány (1867, Walter Scott regényéből készült), a Dzsamile és Az arlesi lány. Ezután következett fő műve, a Prosper Merimée novellája alapján készült Carmen. Az 1875-ös bemutatón az újszerű realizmussal megírt zene botrányt keltett és megbukott. Bizet már nem érhette meg áradó, érzelmes és szenvedélyes muzsikájának világsikerét, három hónappal a bemutató után meghalt.
(halál)
[Részletek...]
[1875-05-30] Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus halála (szül. 1875. máj. 30.). 1920-ban Utrechtbe ment, ahol oktató, később professzor lett. Hazatérése után 1929-től vezette a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet. A Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója, majd 1934-től a budapesti tudományegyetemen a zoológia professzora volt. Főként az egysejtűekkel foglalkozott. Jelentősek a Balaton élővilágára vonatkozó korszerű hidrobiológiai vizsgálatai.
(születés)
[Részletek...]
[1875-01-03] Pierre Larousse francia nyelvtaníró, lexikográfus, kiadó születése (+1875. jan. 3.). 1849-től újító pedagógiai munkákat írt, 1852-ben megalapította a Larousse Könyvkereskedést. Monumentális enciklopédikus műve, a XIX. század Nagy Világszótára 15 kötetben (1866-1876) és két pótkötetben (1878, 1888) jelent meg. Ma is vannak újabb kiadásai, az 1990-es évektől már magyar nyelven is.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1874-12-26] Sir Norman Angell Lane angol író (Béke Nobel-díj 1933) születése (+1967). The Great Illusion c. művét húsz nyelvre fordították le, magyarra Kunfi Zsigmond 1915-ben Rossz üzlet a háború címmel. A Szövetség a Demokratikus Ellenőrzésért alapítója.
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1874-10-09] 22 ország, köztük Magyarország, megalapította az Általános Postaegyesületet. 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye. Jelenleg több mint 160 ország tagja az Egyetemes Postaegyesületnek.
- + -
Postai világnap
(megalapít)
[Részletek...]
[1874-06-23] Megindult a fogaskerekű vasút a Városmajortól a Svábhegyig. A 2,8 km hosszú pálya a harmadik ilyen vasút volt a világon. A vonalat 1890-ben a Széchenyi-hegyig meghosszabbították, majd 1929-ben villamosították.
[Részletek...]
[1874-03-14] Albert Einstein Nobel-díjas fizikus, békemozgalmár halála (szül. 1874. márc. 14.). Németországban született, 1933-tól az USA-ban élt. 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat "érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotoelektromos-effektus törvényének felfedezésére". Küzdött a hadkötelezettség ellen (ld. nov. 13.).
(Feleségétől öt évig próbált elválni, végül úgy sikerült, hogy neki adta a Nobel díj teljes összegét.)
(Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1874-01-09] Véget ért az 1872 szeptemberétől másfél éven át pusztító utolsó nagy kolerajárvány Magyarországon. A halálos áldozatok száma a hivatalos kimutatás szerint 250 ezer volt.
(A világ legpusztítóbb járványa eddig az 1918-as spanyolnátha volt, becslések szerint a Föld akkori lakosságának felét, egymilliárd embert fertőzött meg és 20 millió halt bele. Két évig tartott s több áldozatot szedett, mint az I. világháború. A világháborúnak, az emberek zsúfolt szállításának, a katonák és civilek háború miatti legyengülésének, a disznóólakkal és csirkemészárszékek között élő, állandóan cserélődő, gyakran sebesült katonák táborainak jelentős szerepe volt a járvány kialakulásában.
Az 1890-es, az 1918-as, az 1957-es és az 1968-as nagy inflenzajárványok után néhány tudós szerint hamarosan újabb várható.)
(háború, járvány)
[Részletek...]
[1873-09-25] Az egyesített Budapesten első ízben tartottak helyhatósági választásokat. 25-26-án 8 és 20 óra között adhatta le szavazatát a kb. tízezer választó. A szavazóköröket kerületenként alakították ki. A részvétel nem érte el az ötven százalékot. Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett.

[Részletek...]
[1873-07-10] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
(halál)
[Részletek...]
[1873-05-29] Horvay János szobrász születése (+1944. nov. 19.). Gárdonyi Géza szobor (Bartók B. út), Beethoven szobor (Városliget).
(születés)
[Részletek...]
[1872-05-18] Earl Bertrand Arthur William Russell angol matematikus, filozófus születése (+1970. febr. 2.). Irodalmi Nobel-díjat kapott 1950-ben. Jelentőset alkotott a matematikai logika területén.
Az első világháborúban katonaság-megtagadó volt, pénzbüntetésre ítélték, tanári állását elvesztette. 1943-ban is kitették tanári állásából háborúellenes tevékenysége miatt.
1960-tól a háborúellenes brit "100-ak bizottságának" vezetője és haláláig az USA vietnami háborújában elkövetett bűncselekmények kivizsgálására alakult, őróla elnevezett nemzetközi bíróság elnöke volt.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1872-04-02] G.B. Brayton szabadalmaztatta a gáz-meghajtású autót.
[Részletek...]
[1872-01-02] Családja és közössége tiltakozása ellenére bigámia vádjával letartóztatták Brigham Young-ot, a 71 éves mormon vezetőt, akinek 25 felesége volt.
(tilt)
[Részletek...]
[1871-12-24] Kairóban addig soha nem látott káprázatos pompával tartották meg Giuseppe Verdi Aida című operájának az ősbemutatóját. Az első európai előadás 1872. február 8-án volt a milánói Scalában.
[Részletek...]
[1871-05-17] Vízrebocsátották a Lajta nevű hajót, a kiegyezés után születő magyar ipar jelképét. Az akkor nagyon korszerűnek számító monitor átvészelte a kort, a háborúkat és 1992-ben már a világ legöregebb páncélos hadihajójának számított.
(háború)
[Részletek...]
[1871-05-13] Herman Ottó lelkes cikkben számolt be Párizsból a kolozsvári Magyar Polgár c. lapnak az (egyébként általa nem túlzottan kedvelt) Kommün döntéséről, hogy a Vendome tér 42 m magas oszlopát (melynek „domborművei a hamis Gloire fényébe mártott erőszakot, bitorlást, gyilkosságot, jogtiprást dicsőítik”) ledöntik, méghozzá csúfondárosan, egy tíz méter magas, a nép által összehordott trágyadombra.
- + -
A hatalom mindenkori illegitimitásának jó példája a Vendome tér oktogonja (benne a Ritz szálló és az igazságügyi minisztérium palotája), amely a Napkirály korában készült és eredetileg XIV. Lajos lovasszobrának adott keretet. A forradalom a Szabadság emlékművét állította a helyébe, amit Napóleon 1806-ban cserélt fel a 43 m magas oszloppal, 160 méternyi szalagként rácsavarodó, haditetteit ábrázoló domborművel, tetején saját római császárként pózoló szobrával. A Restauráció éveiben a Bourbon-liliom váltotta fel az alakot, Lajos Fülöp újra Napóleon-szobrot rakatott fel, de már csak kabátban és a nevezetes kalapban, III. Napóleon visszatetette az eredeti császári alakot, ezt döntötte le a Kommün. 1974-ben újra fölállították.
[Részletek...]
[1871-04-10] Az Országos Képtárat megalapító 1871:X. törvénycikk. Ezután az Esterházy-képtár megvásárlásával létrejött az állami képtár, a Szépművészeti Múzeum elődje.
(megalapít, törvény)
[Részletek...]
[1871-02-02] Eötvös József író, költő, politikus, akadémikus halála (szül. 1813. szept. 3.). A magyar realista regényírás első nagy mestere: A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben. Az 1840-es években a centrista ellenzék vezetőjeként harcolt a jobbágyság felszabadításáért és Magyarország demokratikus átalakulásáért. 1848 március után az első felelős kormányban vallás- és nevelésügyi miniszter volt, szeptemberben emigrált. 1853-tól ismét részt vett a közéletben. 1867-től haláláig vallás- és közoktatási miniszter volt.
(halál)
[Részletek...]
[1870-09-20] Az olasz csapatok elfoglalták Rómát, és egyesítették az Olasz Királysággal. A pápát megfosztották világi hatalmától. Ezzel befejeződött a Risorgimento, Olaszország újraegyesítése.
(Még a pápai tévedhetetlenség dogmájának kimondása sem riasztotta vissza őket.)
[Részletek...]
[1870-07-21] Joseph Strauss osztrák zeneszerző, karmester születése (+1870. júl. 21.). id. Johann Strauss második fia. Karmesterként gyenge egészségi állapota miatt nem sokat szerepelhetett, zeneszerzőként azonban termékeny alkotó volt.


(halál)
[Részletek...]
[1870-06-21] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.
A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.
Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett.
Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott.
Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették.
(A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1870-06-21] Az Állami Számvevőszék felállítása. A demokratikus jogállam egyik alapvető alkotmányos intézménye.
1989. október 23-án az alkotmány módosításával, majd egy héttel később a számvevőszékről szóló törvénnyel másodszor is létrejött.
[Részletek...]
[1870-04-24] Thorma János festőművész halála (szül. 1870. ápr. 24.). A nagybányai művésztelep egyik alapítója, 1919 után vezetője. Fő művét, az Aradi vértanúkat a millenniumi kiállításra festette, de azt témája miatt nem engedték bemutatni.
(születés)
[Részletek...]
[1870-04-08] A Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézetet alapító királyi rendelet aláírása.
(aláírás)
[Részletek...]
[1870-02-01] Szolgálatba állt a magyar fővárosban az első hivatásos tűzoltócsapat.
[Részletek...]
[1870-01-20] Az előző év végén alakult Pesti Korcsolyázó Egylet a városligeti tó jegén megtartotta megnyitóját. A mai csarnok helyén akkor egy fabódé állt melegedővel, korcsolyacsatolóval, büfével.
[Részletek...]
[1869-11-02] Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író születése (+1949. aug. 3.). A "Nyugat" egyik alapítója. Elsők között támogatta Ady Endre művészetét.
(születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] Móhandász Karamcsand Gandhi születése India Gujarat államában (+1948. jan. 30.). Londonban szerzett ügyvédi képesítést, majd 1893-tól a Dél-Afrikában élő indiai közösség vezetője volt. Hazatérése után (1914) békés küzdelmet hirdetett az angol gyarmatosítók ellen. Az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke (1924-1937).
Az indiai nép még életében a Mahátma - Nagy Lélek - névvel tüntette ki.
India 1947-es függetlenné válása után egy reakciós, fanatikus hindu gyilkos merényletének áldozata lett. (A békességet keresőket gyakran árulónak tartják és üldözik saját közösségük fanatikusai.)
Az erőszak, a kasztrendszer, a vallási ellenségeskedések ellen, a faluközösségek és a kézműipar érdekében lépett fel.


Az erőszakmentességet (az "ahimsa" - nem-ártás - és a "satiagraha" - az igazsághoz ragaszkodás - harmóniáját) politikai, társadalmi és vallási hatóerővé, mozgalommá tette.

(születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] j-Delhiben egy vele egy valláson lévő meggyilkolta Gandhit (szül. 1869. okt. 2.), mint vallási közössége harcának árulóját.
(Mohandász Karamcsand) Mahátma Gandhi indiai politikus, az indiai függetlenségi mozgalom kezdeményezője és legjelentősebb vezetője. A brit gyarmati hatóságok többször bebörtönözték, ő pedig több ízben folytatott éhségsztrájkot. Az erőszak alkalmazása helyett az angol hatóságokkal való "együtt nem működés" békés harcát hirdette.
(A békét keresőket saját közösségük szélsőségesei gyakran árulónak tekintik.)
- + -
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(sztrájk, születés)
[Részletek...]
[1869-10-02] [sms] Móhandász Karamcsand Gandhi szül.(Gujarat, India) Az eroszakmentességet politikai hatóerové tette.
[Részletek...]
[1869-09-17] Christian Lous Lange norvég politikus halála (szül. 1869. szept. 17.). 1899-ben a IX. Interparlamentáris Konferencia titkára volt, majd a Nobel-békedíj norvég bizottságának titkára. Évtizedekig a Nobel Intézetben dolgozott, 1909-től az Interparlamentáris Unió főtitkára. Miután az I. világháború idején a brüsszeli iroda megszűnt, Lange sokat küzdött a szervezet újjáélesztéséért, mert szerinte a semleges országoknak jelentős szerepe van a tartós béke megteremtésében. 1921-ben Nobel-békedíjat kapott megosztva Karl Hjalmar Brantinggal.
(háború, konferencia, születés)
[Részletek...]
[1869-07-14] A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869:IV. törvénycikk elválasztotta az igazságszolgáltatást a közigazgatástól és általánossá tette a bírák kinevezését.
(törvény)
[Részletek...]
[1868-12-09] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.
A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért.
Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett.
Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott.
Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették.
(A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1868-11-13] Gioacchino Antonio Rossini olasz zeneszerző halála (szül. 1792. febr. 29.). Operáit jól énekelhető, szárnyaló melódiák, kristálytiszta, csiszolt formák, üde humor, ragyogóan felépített együttesek jellemzik. Legismertebb művei a Tell Vilmos és A sevillai borbély. Bámulatos gyorsasággal dolgozott, a sevillai borbélyt két hét alatt komponálta, A tolvaj szarka nyitányát pedig az opera bemutatójának napján kezdte el írni, és estére elkészült vele. Csak élete első felében alkotott, a második felében óriási vagyonából élt.
(halál)
[Részletek...]
[1868-08-05] Jacques Boucher de Crevecoeur de Perthes francia régész, történész, író születése (+1868. aug. 5.). Bejárta Európát, az őstörténeti kutatások úttörőjévé vált. Legfontosabb felfedezése: a Somme folyó kavicsteraszain végzett ásatások során a kihalt állatok csontmaradványai mellett embertől származó pattintott kőeszközöket talált. Megcáfolta a vízözön-elméletet vallók rövid ősmúltat bizonygató időrendjét. Nézeteit sikerült széles körben elterjesztenie, igen termékeny szerző volt, kutatási eredményeit többkötetes, vaskos művekben adta közre.
(halál)
[Részletek...]
[1868-06-06] Robert Falcon Scott angol sarkkutató születése (+1912. márciusban). 1901-1904-es expedíciójával nagy nehézségek közepette túljutott a déli szélesség 82 fokán. 1910-1912 közötti második útja során társaival elérte a Déli Sarkot, de csalódva tapasztalta, hogy Amundsen négy héttel megelozte. A visszafelé vezeto úton tüzelo- és élelmiszerhiány miatt megbetegedett, s meghalt. Holttestét az 1912 novemberében keresésére indult expedíció találta meg feljegyzéseivel együtt.
[Részletek...]
[1868-03-28] Makszim Gorkij (Alekszej Makszimovics Peskov) orosz író, publicista halála (szül. 1868. márc. 28.). Korán árvaságra jutott, ifjúságát vándorlással töltötte, s ekkor választotta a Gorkij, azaz a Keserű álnevet. Később szinte valamennyi művének témája vándoréveiből eredt. Hosszú olaszországi tartózkodása után bizonyos ellenérzésekkel, de üdvözölte az októberi forradalmat. Világirodalmi kiadót, folyóiratot alapított, az új irodalom sok fiatal tehetségét fedezte fel. Híres regényei: Az anya, Életem, Klim Szamgin, Az Artamonovok, ismert színműve az Éjjeli menedékhely.
"Az embert megszülni nehéz, de jóra nevelni még nehezebb."
(születés)
[Részletek...]
[1868-01-23] Erdélyi János költő, akadémikus születése (+1868. jan. 23.). Ő állította össze az első jelentős magyar népköltészeti gyűjteményt. A szabadságharc alatt a Nemzeti Színház igazgatója, később a Kisfaludy Társaság titkára volt.
(halál)
[Részletek...]
[1867-11-25] Alfred Nobel szabadalmaztatta a dinamitot.

(A tudomány története a feltalálók utólagos megbánásainak története, amikor látják, mit okoznak a találmányaik?)
(találmány)
[Részletek...]
[1867-10-11] Szabadalmazták az első írógépet, Christopher Latham Sholes amerikai műszerész találmányát, amelyet Samuel Soule-lal és Carlos Giddennel szerkesztett. Az írógépet a Remington kezdte sorozatban gyártani 1873-tól.
(találmány)
[Részletek...]
[1867-10-03] Elias Howe amerikai feltaláló halála (szül. 1819. júl. 9.). Az első használható varrógép megszerkesztője.

(halál)
[Részletek...]
[1867-10-03] Elias Howe amerikai feltaláló születése (+1867. okt. 3.). Az első használható varrógép megszerkesztője.
(halál)
[Részletek...]
[1867-07-12] Kaán Károly erdőmérnök születése (+1940). Az Országos Természetvédelmi Tanács alapítója és elnöke volt.


[Részletek...]
[1867-07-12] [sms] Kaán Károly erdőmérnök szül. Az Országos Természetvédelmi Tanács alapítója és elnöke volt.
[Részletek...]
[1867-06-20] Jackson amerikai elnök kihirdette az Alaszka Oroszországtól 7,2 millió dollárért megvásárlásáról szóló március 30-i szerződést.
[Részletek...]
[1867-05-06] Iványi Grünwald Béla festő születése (+1940. szept. 24.). A nagybányai művésztelep alapító tagja volt. A legszebb magyar tájképek közé tartozik Itatás és Tavaszi kirándulás című festménye.

(születés)
[Részletek...]
[1867-04-16] A porosz alkotmányozó birodalmi gyűlés jóváhagyásával létrejött a 19 német államot és 3 szabad várost magába foglaló Észak-német Szövetség, amely alapja lett az 1871-ben létrejött császárságnak.
- + -
1871: Létrejött az egységes Németország. A Német Birodalmi Gyűlés elfogadta az alkotmányt, ezzel Németország 25 állam és Elzász-Lotharingia alkotta szövetségi állammá alakult. Államfője a porosz királyból lett német császár, a végrehajtó hatalom a birodalmi kancellár kezében összpontosult.
[Részletek...]
[1867-03-30] Az amerikai kormány 7,2 millió dollárért megvásárolta Oroszországtól Alaszkát. Az amerikaiak elhanyagolták a földet, míg a 19. század végén aranyat nem találtak, s ez tömeges bevándorlást eredményezett. Ennek hatására Alaszka előbb területi státust kapott, majd 1959-ben az Egyesült Államok 49. állama lett.
[Részletek...]
[1866-12-21] Tömörkény István író, régész és etnográfus születése (+1917. ápr. 24.). 1904-től a szegedi városi múzeum igazgatója volt. Sok könyvet és elbeszélést írt, amelyek határainkon túl is népszerűek voltak.
- + -
"Tömörkény, mint szegedi múzeumigazgató egy torontáli szerb-magyar vegyes lakosságú község határában ásatás közben elbeszélget a munkásokkal, köztük a 82 éves, szerb Vászó bácsival.
Vászó bácsi: Az úr szerbül beszél és mégse szerbül beszél. Hát milyen nyelven beszél?

Kiderül, hogy Tömörkény mint katona Boszniában tanult meg - bosnyákul.
Tömörkény: A maguk kedvéért voltunk odalent. hogy a görögkeleti keresztényeket felszabadítsuk a török uralom alól... azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége a magyarnak.

Vászó bácsi: Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt a szerb meg a magyar úgy él a faluban egymás mellett, mint a birka... (bárányt akar mondani - hangzik egy másik gödörbol) mint a kis fehér, szelíd birka. Békesség van.
Tömörkény: ... Az nagyon szép... hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát a magyar emberfejekkel rakták körül.
Vászó bácsi: Nem mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink csináltuk, hanem a papok csinálták... Szerb pap felment a templomba és prédikálta: gyünnek a magyarok, és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk."
(Tömörkény: Faj és felekezet, 1911. In: Bulányi György: Egyházak és kisebbségek)
(születés)
[Részletek...]
[1866-09-21] Herbert George Wells angol író, újságíró halála (szül. 1866. szept. 21.). Regényei Az időgép, A láthatatlan ember, Világok háborúja, Dr. Moreau szigete. 1880-1883 között rőfös-segéd Windsorban és Southsea-ben: utált munkáját 1905-ös Kipps című regényében írta le. Egy évig magániskolában tanított, majd ösztöndíjjal a Royal College of Science hallgatójaként a híres tudós, Thomas Henry Huxley tanítványa lett. 1887-től biológiát oktatott, ilyen tárgyú tankönyvet is írt. 1903 után egy ideig tagja a Fabiánusok Társaságának, itt szívta magába a reformista, evolucionista szocializmus eszméit, melyek évtizedeken át inspirálták. Sokat utazott, járt Oroszországban és az Egyesült Államokban is.

(háború, születés)
[Részletek...]
[1866-07-03] Königgrätznél az osztrákok megsemmisítő vereséget szenvedtek a poroszoktól, akik június 14-én indítottak háborút Ausztria és szövetségesei ellen a Németország feletti uralomért.
(Ld. Folytatásos regényünk.)



(háború)
[Részletek...]
[1866-05-03] Malonyay Dezső író, művészettörténész, néprajzkutató halála (szül. 1866. máj. 3.). 1907-től öt kötetben kiadta A magyar nép művészete című munkáját, a magyar népművészet forrásértékű adattárát.
(születés)
[Részletek...]
[1866-03-31] Degen Árpád akadémikus születése (+1934. márc. 30. ). A Magyar Botanikai Lapok alapítója.
(születés)
[Részletek...]
[1866-03-31] Degen Árpád akadémikus születése (+1934. márc. 30. ). A Magyar Botanikai Lapok alapítója.
(születés)
[Részletek...]
[1865-12-30] Joseph Rudyard Kipling Nobel-díjas angol író és költő halála (szül. 1865. dec. 30.). Legmaradandóbb műve A dzsungel könyve, a gyermekirodalom klasszikus darabja. Az irodalmi Nobel-díjat 1907-ben kapta "nagyszerű megfigyelőkészségéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért".
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1865-12-30] Joseph Rudyard Kipling angol író, költő születése (+1936. jan. 18.). A dzsungel könyve a gyermekirodalom klasszikus darabja, a világ szinte valamennyi nyelvére lefordították, sok film is készült belőle. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1907-ben a nagyszerű megfigyelőkészségéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1865-05-25] John Raleigh Mott születése. Béke Nobel-díjat kapott 1946-ban. A Keresztény Diákok Világszervezetének alapítója, vezetője 25 éven át (300 ezer diák és professzor), az YMCA (Young Men's Christian Association - Fiatal Férfiak Keresztény Szövetsége) vezetője 30 évig, az Egyházak Világtanácsának alelnöke.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1865-04-14] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1864-11-24] Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus halála (szül. 1864. nov. 24.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb mestere és egyben legkülönösebb, mozgalmaktól és csoportosulásoktól független művészegyénisége. Leghíresebb festményei az Yvette Guilbert, A Moulin Rouge-ban, a Szeparé a "Döglött patkány"-ban, a Szalon a Rue des Moulins-ben és az Orvosi vizit a Rue des Moulins-ben.
(születés)
[Részletek...]
[1864-10-05] Madách Imre drámaíró, költő, akadémikus születése (+1864. okt. 5.). Az ember tragédiájának szerzője.
- + -
"- Mi állat él tehát még a világon?
- Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott. … Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...” (Falanszter szín)
"Szomszédimat, igaz, Agyonverém már mind, de hasztalan, Mindég kerülnek újak; s oly kevés A fóka-faj. - Ha isten vagy, tegyed, Könyörgök, hogy kevesb ember legyen S több fóka."
(Madách: Az ember tragédiája, XIV. szín)
(halál)
[Részletek...]
[1864-09-08] Csatka határában a Szentkút forrásnál Csöbönyei József zarándoknak, aki ott önmaga ásta barlangban lakott, árnyék forma alakban Gábriel főangyal tudtul adta, hogy másnap reggel 9 órára hívja oda a falu népét, mert Szűz Mária akkor meg fogja mutatni a tiszteletére építendő kápolna helyét. A falu népe másnap reggel ki is vonult énekelve, s a remete vezetésével a kápolna helyét meg is látták. Noha a világi hatóságok a remetét elűzték, az indulatok lecsendesedése után visszatért, a kápolna felépült, 1864. szept. 8-án felszentelték, s a remete annak gondnokaként 1885. május 21-én halt meg. Az ott élő remeték sora máig sem szakadt meg.
[Részletek...]
[1863-10-26] A Nemzetközi Vöröskereszt alapító konferenciája 16 állam részvételével okt. 26-29 Genfben. A Vöröskereszt háromszor is kapott már Béke Nobel-díjat: 1917, 1944 és 1963.
Magyarország 1881-ben csatlakozott.
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1863-10-24] Megnyitották a Cathry Szaléz építette Sió-zsilipet a Balaton vízszintjének és így vízkészletének szabályozására. Fából készült és a Sió vízlevezető képességét később még bővítették. Ugyanez évben létesült a siófoki vasútállomás és megkezdték a kikötőépítést, majd a tó déli partjának rohamos beépítését üdülőhelyekkel.


(A Balaton sebezhetőségét érzékelteti, hogy kicsinyített, 1 méter hosszú makettjén a legnagyobb vízmélység csak egy tized milliméter lenne – csupán egy nedves folt az asztalon!!)
[Részletek...]
[1863-08-13] Eugéne Delacroix francia festő és grafikus születése (+1863. aug. 13.). 1822-ben a Dante bárkája című képe a romantikus mozgalom vezérévé tette. Leghíresebb alkotása a Szabadság vezeti a népet. Vihartól megvadult ló című vízfestménye a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.
(halál)
[Részletek...]
[1863-06-20] A londoni Rothschild beruházó-bankház bizalmas közlést küldött egyik társult bankjának New York-ba:
„Azok a kevesek, akik megértik a rendszert,* vagy annyira érdekeltek lesznek maguk is annak a hasznában, vagy annyira függenek majd e rendszer kegyeitől, hogy ettől a társadalmi csoporttól nem kell ellenkezésre számítani. Közben a lakosság túlnyomó többsége, amely szellemileg képtelen e pénzrendszer működését felfogni, zokszó nélkül fogja elviselni a terheit.”
*(azt a rendszert, hogy miként lehet a levegőből előállított kamatozó banki hitelpénzt normál pénzként használni a forgalomban)
1863 februárjában fogadták el az Egyesült Államok Nemzeti Banki Törvényét (National Bank Act), amelyet Lincoln kényszerűségből nem vétózott meg. Lincoln ellenezte ezt a törvényt, de szüksége volt pártjának, a Köztársasági Pártnak a támogatására a törvényhozás és az elnöki hatalom egységének a fenntartására a polgárháború idején. Lincoln személyes véleményét abban a levélben fejtette ki, amelyet William Elkinshez írt 1864-ben:
„A pénzhatalom békeidőben élősködik a nemzeten, és összeesküszik ellene az ellenségeskedések idején. Despotikusabb, mint a monarchia; arcátlanabb, mint az autokrácia; önzőbb, mint a bürokrácia. Olyan, válság közeledtét látom a közel jövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A cégek kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. Az országunkra telepedett pénzhatalom mindent elkövet, hogy meghosszabbítsa uralmát, felhasználva a lakosság tájékozatlanságát, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság összeomlik.”
(háború, törvény)
[Részletek...]
[1863-04-13] [idezet] Vámbéry Ármin először ébredt jurtában, Közép-Ázsiában. A fogyasztói társadalom számára a jurta a távoli múlt, a primitív, nomád életmód tartozéka, pedig valójában ma is használt, nagyon egészséges lakóhely. Vámbéry így írt naplójába ezen a reggelen: "Az édes álom s a könnyű épület, mely alatt voltam, egészen fölfrissítettek és megkönnyítettek, s az újdonság ingere annyira gyönyörködtetett, hogy örömöm határtalannak tetszett."
[Részletek...]
[1863-03-17] Sándor Emma zeneszerző, műfordító születése (+1958. nov. 22.). 1910-től Kodály Zoltán felesége, élete végéig segítőtársa volt.
(születés)
[Részletek...]
[1863-01-04] Apáthy István zoológus, akadémikus születése (+1922. szept. 27.). 1909-ben Kolozsvárott az akkori európai színvonalat is meghaladó állattani intézetet létesített. Tőle származik az idegingerület vezetésének ún. kontinuitás (folyamatosság) tana. Érdeme volt a mikrotechnika fejlesztése. Kísérletet tett a férgek rendszertani osztályozására. Szépirodalommal és publicisztikával is foglalkozott. Egyik alapítója volt a Társadalomtudományi Társaságnak.
(születés)
[Részletek...]
[1862-11-26] Stein Aurél (Sir Mark Aurel Stein) régész, történész, orientalista, utazó és földrajztudós, akadémikus születése (+1943. okt. 26.). Brit szolgálatban több alkalommal kutatott Belső-Ázsiában, bejárta Nagy Sándor hadjáratának útvonalát. Felfedezte a híres tunhuangi barlangtemplomot és könyvtárat. Több művében foglalkozott az ind történelem és az indo-szkita uralom vallási és művelődési viszonyaival. Sok tízezer páratlan leletét a British Museum őrzi. Könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. 81 éves korában kapott engedélyt, hogy Afganisztánban kutasson, Kabulban halt meg. 42 éves korától brit állampolgár volt, 1912-ben lovaggá ütötték.
(születés)
[Részletek...]
[1862-10-16] A Hegyaljai Bormívelők Egyesületében Preysz Mór kémikus bemutatta az utóerjedés megakadályozására tett kísérleteinek eredményét. A borok megromlásának kiküszöbölésére javasolt eljárással a magyar kémikus három évvel megelőzte Louis Pasteurt, aki csak 1865. május 1-jén jelentett be hasonló eredményt. Mivel azonban Preysz Mór nem publikálta külföldi lapokban felfedezését, így a világ Pasteur révén ismerte meg (és róla nevezte el) az új eljárást.
[Részletek...]
[1862-08-21] Csatka határában a Szentkút forrásnál Csöbönyei József zarándoknak, aki ott önmaga ásta barlangban lakott, árnyék forma alakban Gábriel főangyal tudtul adta, hogy másnap reggel 9 órára hívja oda a falu népét, mert Szűz Mária akkor meg fogja mutatni a tiszteletére építendő kápolna helyét. A falu népe másnap reggel ki is vonult énekelve, s a remete vezetésével a kápolna helyét meg is látták. Noha a világi hatóságok a remetét elűzték, az indulatok lecsendesedése után visszatért, a kápolna felépült, 1864. szept. 8-án felszentelték, s a remete annak gondnokaként 1885. május 21-én halt meg. Az ott élő remeték sora máig sem szakadt meg.
[Részletek...]
[1862-02-08] Ferenczy Károly festő halála (szül. 1862. febr. 8.). A századforduló és a XX. század magyar festészetének egyik legjelentősebb alakja, a nagybányai művésztelep és festőiskola egyik alapítója. Számos festményét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.
(születés)
[Részletek...]
[1861-10-10] Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, zoológus születése (+1930. máj. 13.). A Népszövetség menekültügyi főbiztosaként megszervezte úgynevezett Nansen-útlevél rendszert az I. világháború után hontalanná vált személyek részére, amely egyes államokban megkönnyítette letelepedésüket és munkavállalásukat. Béke Nobel-díjat kapott 1922-ben.
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1861-08-18] Bolza Pál gróf botanikus, természettudós halála (szül. 1861. aug. 18.). Ő volt a szarvasi arborétum (Pepi-kert) tervezője és kialakítója. Gyűjtőmunkájának eredményeként ma is több mint ezer olyan fafaj és változat él az arborétumban, amelyek eredetileg Alaszkától Mexikóig, Szibériától a Himalájáig, ill. Afrikában honosak.
(születés)
[Részletek...]
[1861-07-05] [idezet] A törvénytelen fogvatartás paragrafust 4 évre hatályon kívül helyezték az USÁ-ban. 18 ezer "felforgatót" és békeaktivistát tartóztattak le.


(törvény)
[Részletek...]
[1861-05-07] Rabindranath Tagore bengáli nyelvű indiai író, költő, zeneszerző, festő születése (+1941. aug. 7.). Irodalmi Nobel-díjat kapott 1913-ban "mély érzésű, friss hangú költeményeiért, melyeket saját maga ültetett angolra, gazdagítva a Nyugat költészetét".
Küzdött a hadkötelezettség ellen (vö. nov. 13.).
Európai körútja alkalmával Bécsben megbetegedett. Korányi Sándor orvos személyesen kísérte Balatonfüredre. 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét és gyógyultan távozott. Erről versben is megemlékezett, és fát ültetett a parkban, ahol sétány őrzi emlékét.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1861-04-12] Kitört a polgárháború az USA 23 északi (Unió) és 11 déli (Konföderáció) állama közt: a Déliek tűzérségi tűz alá vették az Északiak által megszállva tartott dél-carolinai Sumter-erődöt, amelyet április 14-én el is foglaltak.
A négy évig tartó háború 1865. április 9-én a Déliek vereségével ért véget. A harcokban 360 ezer északi és 260 ezer déli katona halt meg.
Az északiak győzelme biztosította az USA területén a rabszolgaság felszámolását, a farmergazdálkodás és az iparosítás rohamos fejlődését.
(Amerika megszállásakor a fehérek harcoltak az indiánok ellen, utána a győztes fehérek - angolok és franciák - egymás ellen, utána a győztes angolok az anyaország ellen, utána a győztes amerikaiak egymás közt - Észak Dél ellen. A győztesek mindig újra megoszlanak és tovább veszekszenek a zsákmányon.)
(háború)
[Részletek...]
[1861-03-09] A Nemzeti Színházban volt az ősbemutatója Erkel Ferenc Bánk bán című operájának, a szerző vezényletével. Erkel Katona József tragédiája nyomán, Egressy Béni szövegkönyvére komponálta operáját.
[Részletek...]
[1861-01-17] Szabadalmaztatták az öblítős toalettet (külön víztartállyal és lehúzó lánccal).
(Ami addig visszajuttatta a talajba a növényeknek szükséges anyagokat, azóta milliárdos mennyiségben a vizeket szennyezi.)
- + -

A természet egyensúly-szabályozásának ismert példája, hogy amikor a vizilovak túlszaporodnak egy területen – vagy egy szárazság miatt csökkenő vizes élőhely eltartóképességéhez viszonyítva a meglévő viziló állomány túlszaporodottá minősül -, akkor a vizek öntisztulási képességét meghaladó viziló ürülék mennyiség miatt egy vöröses, mérgező alga szaporodik el, amelytől a vizilovak egy része elpusztul és így az élőhely egyensúlya helyreáll.
[Részletek...]
[1860-09-06] Jane Addams amerikai újságírónő születése (+1935. máj. 21.).
Az első világháború kitörése után megalapította az amerikai nők békepártját (vö. jan. 10.) és Zürichben a Nemzetközi Nőszövetséget a Békéért és a Szabadságért. Béke Nobel díjat kapott 1931-ben.
„Nem annyira a nőnek van szüksége a választójogra, mint inkább a társadalomnak a nőre.”
(háború, megalapít, születés)
[Részletek...]
[1860-04-07] William Keith Kellogg amerikai vállalkozó halála (ugyanott, ahol született, 1860. ápr. 7. Battle Creek). A gabonapehely kikísérletezője. 1894-ben véletlenül állítottak elő gabonapelyhet: egy adag főtt búzát éjszakára kint felejtettek a szabadban, s nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, száraz pehely.
- + -
1930. dec. elsején W. K. Kellog bevezette a 3x8 óra helyett a 4x6 órás munkaidőt michigani gabonapehely gyárában. Így a gazdasági válság közepette több embernek adott kevesebb fizetéssel kevesebb munkát. A kísérlet óriási sikert hozott, a kevesebb pénz ellenére a több szabadidő miatt a munkások és családjaik sokkal boldogabbnak érezték magukat. A gyár termelékenysége is nőtt, a rövidebb munkaidőben jobb kedvvel dolgoztak.
Ennek ellenére a cég igazgatósága nem rokonszenvezett Kellog munkásbarát vezetési filozófiájával és egy évtized múltán, a II. világháború kitörésekor megragadták az alkalmat és visszaállították a 3x8 órás munkabeosztást. A munkások azonban nem felejtették el a boldogabb "kevesebb pénz de több idő" korszakot, 1946-ban újra kiharcolták a 4x6 órás munkarendet és a fenyegetések, elbocsátások, lejárató kampányok ellenére közel négy évtizedig, 1984-ig meg tudták őrizni ezt a vívmányt.
(háború)
[Részletek...]
[1860-01-27] Bolyai János matematikus halála (szül. 1802. dec. 15.). Az euklideszit általánosító geometriai rendszer alkotója.
(halál)
[Részletek...]
[1859-12-11] A Vasárnapi Újság, elsőként a magyar sajtó hasábjain, sakkrovatot indított.
[Részletek...]
[1859-12-02] [idezet] Fölakasztották John Brown-t, az abolicionizmus (rabszolga-felszabadítást követelő mozgalom) fanatikus hívét Charlestown-ban, amiért 1859. október 16-án el akarta foglalni a virginiai Harpers Ferry fegyverraktárát, hogy felkelést robbantson ki. Az abolicionisták a rabszolga-felszabadítás "szentjének", a déliek egyszerűen többszörös gyilkos bűnözőnek tekintették.
[Részletek...]
[1859-11-24] Charles Robert Darwin angol természettudós születése (+1882 ápr. 19.). Az élővilág evolúciójáról szóló származáselmélete nagy hatással volt korának tudományos és egyházi életére, és forradalmasította a biológiát. A fajok eredete természetes kiválasztódás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása c. főműve 1859. nov. 24-én jelent meg (magyarul 1874-ben).
[Részletek...]
[1859-11-24] Megjelent Charles Darwin angol természettudós A fajok eredete című műve az evolúcióról, a fajok fejlődésének a természetes kiválasztódáson alapuló elméletéről.


(megjelent)
[Részletek...]
[1859-10-04] Karl Baedeker német könyvkiadó halála (szül. 1801. nov. 3.). 1827-ben Koblenzben alapította meg kiadóját, itt jelentette meg koblenzi útikalauzát, s lett ezzel az útikönyv műfajának megteremtője.


(A tömegturizmus épp azt a szépséget, természetességet teszi tönkre, ami miatt odacsődül. Az útleírás, az utifilm és természetfilm sokkal többet nyújt, mint amit a sok fáradsággal, költséggel, szennyezéssel a helyszínre tódulók a számukra kialakított mesterkélt karámokból láthatnak.)
(halál)
[Részletek...]
[1859-05-15] Pierre Curie francia fizikus halála (szül. 1859. máj. 15.). Fizikai Nobel-díjat kapott 1903-ban megosztva feleségével, Marie Sklodowska-Curie-vel és Henri Becquerellel az utóbbi által felfedezett sugárzás tanulmányozásáért. Ő az ún. Curie-törvény megalkotója. Feleségével együtt ő fedezte fel a polóniumot és a rádiumot. A becsületrendet viszont visszautasította. 1995. ápr. 20-án hamvait a Pantheonban helyezték el.
(Mennyi áldást és mennyi átkot hozott a rádióaktivitás fölfedezése?)

(Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1859-04-01] Vikár Béla etnográfus, folklórkutató, író, műfordító halála (szül. 1859. ápr. 1.). Az első kutató volt, aki a folklórgyűjtést fonográffal végezte. A Kalevala fordítójaként tevékenysége irodalomtörténeti jelentőségű.
(születés)
[Részletek...]
[1859-02-20] Irinyi József újságíró, műfordító halála (szül. 1822). A márciusi ifjak egyike. Országgyűlési képviselő, Teleki László mellett tanácsos Párizsban. Haynau halálra ítéltette, de kegyelmet kapott. Ő fordította Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója és Dumas A gyöngyös hölgy című regényét.
(halál)
[Részletek...]
[1859-02-17] E napon kezdte írni Madách Imre élete fő művét, Az ember tragédiáját, amelyet 1860. március 26-án fejezett be. A dráma ősbemutatója 1883. szeptember 21-én volt a pesti Nemzeti Színházban.

[Részletek...]
[1859-01-21] Révész Imre Munkácsy-díjas festő, illusztrátor születése (+1945. szept. 23.). A magyar népéletből vett realisztikus szemléletű, tónushatásokra épített képeivel tűnt fel. Humoros tartalmú, népies életképeket is festett.
(születés)
[Részletek...]
[1859-01-17] Moldva és Havasalföld egyesülése megteremtette a román államot. 1856-ban a krími háborút lezáró párizsi kongresszus a 15. század óta török fennhatóság alatt álló két román fejedelemséget a nagyhatalmak kollektív protektorátusa alá helyezte. 1859. január 17-én a fejedelemségek külön-külön országgyűlésen közös fejedelmet választottak Alexandru Ion Cuza ezredes személyében, majd 1861-ben a két állam formálisan is egyesült.
(háború)
[Részletek...]
[1858-11-17] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(halál)
[Részletek...]
[1858-10-14] [idezet] Megnyílt a Gerbeaud Cukrászda. Alapítója a soproni születésű Kugler Henrik (1830-1905), a magyar cukrászipar egyik úttörője volt, aki 1858-ban a József tér 12. (ma József nádor tér 2.) alatt nyitott cukrászdáját 1870-ben helyezte a mai helyére, az V. kerület Vörösmarty tér 7-9. alá. Üzletét 1884-ben a genfi születésű Gerbeaud Emil (1854-1919) vette át. Gerbeaud újszerű süteményei a Kugler Cukrászdára utalva kuglerek-ként váltak híressé. A később már Gerbeaud-ként ismert cukrászdát 1908-tól a Gerbeaud Emil és családtagjainak igazgatósági tagsága mellett életre hívott rt. tartotta fenn, s 1881-ben "az elegáns világ találkozóhelyének" nevezték. 1945 után államosították a cukrászdát, s neve - a térre utalva - Vörösmarty Cukrászda lett. 1984 márciusában visszakapta a Gerbeaud nevet.
[Részletek...]
[1858-08-23] Reguly Antal nyelvész halála (szül. 1819. júl. 11.). A finnugor nyelvek és a nyelvrokonság kutatója. 1843-47 között bejárta az Ural környékét, élt a vogul, osztják, cseremisz, mordvin rokon népek között, közben feltérképezte az északi Ural-vidéket. Az utazással járó nehézségek megviselték egészségét, hazatérve már nem tudta összegyűjtött jegyzeteit feldolgozni. Hatalmas gyűjteménye a magyarságkutatók és nyelvtörténészek számára igen hasznos anyagként szolgál.
1990-ben az Északi-Urál hegység 1703 méter magas csúcsát róla nevezték el.
(halál)
[Részletek...]
[1858-04-23] Szabadalmaztatta a mozdony elé szerelhető hóekét Wodetzky Lajos, aki főreáliskola-igazgató volt Versecen. Noha a pátenst maga I. Ferenc József is aláírta, az államvasutak sokallta a feltaláló által kért összeget és egyszerűen a beleegyezése nélkül elkezdte alkalmazni a hóekét, ami úgy megviselte a feltalálót, hogy hamarosan meghalt.
[Részletek...]
[1858-03-18] Az 55 éves, 1892-ben szabadalmaztatott találmányából busásan meggazdagodott Rudolf Diesel német gépészmérnök (szül. 1858. márc. 18.) a Londonba tartó Dresden postagőzös fedélzetéről a La Manche csatornán vízbe esett (vízbe lökték?) és a tengerbe fulladt.

(A dízel hajtóműben a sűrítés közben felhevült gázolaj-levegő keverék elektromos szikra nélkül, öngyulladással robban be. Jó példája annak, hogy a mennyiségi változás minőségibe megy át, azaz a dolgok módja és mértéke a döntő.
Nem az a baj, hogy terheljük a Földet, hiszen az élővilág így működik – hanem hogy milyen mértékben és módon terheljük…)
(születés, találmány)
[Részletek...]
[1858-03-12] Schöpf-Merei Ágoston orvos halála (szül. 1804. szept. 24.). A magyar tudományos gyermekgyógyászat megalapítója, az első ilyen tankönyv szerzője. Ortopédiai intézetet létesített 1835-ben, 1839-ben nyitotta az első pesti kisdedkórházat, a hallgatózó és kopogtató vizsgálat, a kórházi kórtörténetek rendszeres vezetése, a bőr alatti ín- és izommetszés, a kancsalságot javító műtétek úttörője.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1857-07-05] Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1857-03-25] Az első fotó napfogyatkozásról.
[Részletek...]
[1857-03-08] New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt béregyenlőségért és munkaidő-csökkentésért.

- + -
1910: A nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára az 1857. március 8-i munkásnő-sztrájk emlékére a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá nyilvánította.
- + -
Nemzetközi nőnap
(Magyarországon 1914-ben ünnepelték először.)
(sztrájk)
[Részletek...]
[1856-12-28] Woodrow Wilson amerikai politikus születése (+1924. febr. 3.). 1913-21 között az Egyesült Államok 28. elnöke.
Az I. világháború utáni béketárgyalásokon híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. 1919-ben Béke Nobel-díjat kapott. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban.
1920-ban agyvérzést kapott, elnökségének utolsó fél évét ágyhoz kötötten, bal oldalára lebénulva töltötte, de a Fehér Háznak ezt sikerült titokban tartania, a hatalmat szűk tanácsadói köre gyakorolta.
- + -
Nem csak a Szovjetunióban volt szokás, hogy vezetőinek, pl. Brezsnyev, Andropov, Csernyenko halálos betegségeit eltitkolták, miközben pl. folyt az európai rakétaválság.
Roosevelt a jaltai csúcs után két hónappal meghalt: vajon Európa sorsát mennyire befolyásolta, hogy gyenge alkut folytatott Sztálinnal?
Az ifjúság-szimbólum John F. Kennedy akkor sem élt volna már sokáig, ha 1963-ban Dallasban nem gyilkolják meg, mert számos kór gyötörte.
Abraham Lincoln is egy éven belül betegségben halhatott volna meg, ha 1865. ápr. 14-én színházi páholyában nem lövik le.
Ősi példa Szigetvár ostroma, ami közben a támadó sereg táborában elhunyt a szultán, de sikerült titokban tartani s a török ostrom folyt tovább a győzelemig.
Francois Mitterand már évek óta állandó orvosi kezelés alatt állt prosztatarákja miatt és gyakori depresszió jellemezte, 1988-ban mégis újra indult az elnökségért, nagy többséggel győzött is, választói nem is sejthették az igazságot államtitoknak minősíttetett egészségi állapotáról. Halála után kezelőorvosa 1996-ban kiadott könyvében elismerte: "1994 novemberétől az elnök megítélésem szerint már nem volt alkalmas tisztségére. A betegségén kívül igazán már semmi nem érdekelte." (Forrás: HVG)
(háború, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1856-08-29] Bíró Lajos rovartani kutató, néprajzi gyűjtő születése (+1931. szept. 2.). Gyűjtőútjairól hazahozott értékes anyagain kívül emlékirataival, leíró jegyzékeivel is hozzájárult a magyar tudomány gazdagításához. Nevét 18 állatnemzetség tudományos (latin) neve őrzi, a róla elnevezett fajtanevek száma több százra tehető.

(születés)
[Részletek...]
[1856-07-10] Nicola Tesla horvát származású, Amerikában élt elektrotechnikus és feltaláló születése (+1943. jan. 7.). A többfázisú elektromotor és a Tesla-transzformátor feltalálója. Róla nevezték el a mágneses indukció mértékegységét.

(Edison egyenáramú rendszerével szemben az ő váltóáramú hálózata terjedt el a világon.)
(születés)
[Részletek...]
[1856-04-03] Villám csapott Rodosz szigetén a St. Jean-templomba, amelyben hadianyagot tároltak. A robbanásban 4000-en haltak meg.
(A villámhárítót akkor már több mint száz éve, 1753-ban találta fel Benjamin Franklin.)

[Részletek...]
[1856-02-17] Kitaibel Pál biológus, ásvány és gyógyvíz kutató halála.
+ - - - +
1797: Heinrich Heine német költő, író születése (+1856. febr. 17.). Nem kötelezte el magát sem vallásilag, sem a németek vagy a franciák mellett, mindig a saját igazságát és meggyőződését hirdette. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt, az igazi lírikus, aki minden kis eseményből, benyomásból, élményből dalt írt.
(halál)
[Részletek...]
[1856-02-04] Giesswein Sándor katolikus pap, keresztényszocialista politikus, akadémikus halála (szül. 1856. febr. 4.). 1878-ban szentelték pappá, 1909-ben lett pápai prelátus. A keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója volt Magyarországon. 1904-től a Keresztényszociális Egyesületek Szövetségének elnöke, 1905-től pedig mint néppárti képviselő a társadalmi igazságosság mellett szólalt fel beszédeiben, sürgette a nemzetiségi jogok megadását, a sztrájkjogot, a nyomor felszámolását. Prohászka Ottokár szellemi elődjének tartják.
(megalapít, sztrájk, születés)
[Részletek...]
[1855-11-11] Sören Aabye Kierkegaard dán filozófus, teológus halála (szül: 1813. máj. 5.). A mai egzisztencializmus előfutára. Elsődlegesnek az individuális emberi lét vizsgálatát tartotta. Szerinte az élet értelmetlen, mert tele van félelemmel; a lét kérdései csak irracionálisan, vallásos megközelítésből vizsgálhatók és oldhatók meg. Fő művei a "Vagy-vagy", a "Félelem és rettegés".
Sokat merített belőle Ibsen, Strindberg, Kafka, Sartre és Camus, a filozófusok közül főként Heidegger és Wittgenstein követte.
(halál)
[Részletek...]
[1855-06-16] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
[Részletek...]
[1855-06-16] Harriet Elizabeth Beecher-Stowe amerikai írónő halála (szül. 1811. jún. 14.). 1852-ben íródott Tamás bátya kunyhója c. regénye óriási hatással volt a rabszolgafelszabadításban.


(Magyarországra is villámgyorsan eljutott: már 1855. jún. 16-án, “pontban 6 és fél órakor” hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron a Kenessey Fürdőkertben.)
[Részletek...]
[1854-06-29] Kossuth Zsuzsanna halála New Yorkban (szül. 1817. febr. 19.). Kossuth Lajos húga. 1849 áprilisában a tábori kórházak főápolónőjévé nevezték ki. A világosi fegyverletétel után elfogták és bár felmentették, gyakran zaklatták a hatóságok. 1851-ben Brüsszelbe vándorolt ki, 1853-ban Amerikába települt át.


(halál)
[Részletek...]
[1853-11-11] Karl Marx az Economist cikkéről írt A munkáskérdés c. művében, Londonban (Marx és Engels Művei,9. kötet, 439. old.)
Az Economist a bérek 10 %-os emelkedése kapcsán arról írt, hogy Anglia népességcsökkenése (mivel a kivándorlás meghaladta a szaporulatot) munkaerő hiányt okoz és így esélyt ad a munkásságnak a bérkövetelésekre, a magasabb bér pedig az iskolázásra és anyagi tartalékok létrehozására - ha viszont a munkásság az anyagi többletet szaporodásra fordítja, saját magát hozza újra kiszolgáltatott helyzetbe.
Marx és Engels alapvetően burzsoá és vallásos elméletnek tartották Malthus művét és ez az ellenszenvük elhomályosította látásmódjukat. Malthus ugyan lelkész volt, de szemben állt a szaporodást erőltető hivatalos keresztény erkölccsel. Marxék az elnyomás részének tartották a munkásság szaporodásának korlátozását, pedig a kisebb szaporodás épp hogy a jómódú rétegek kiváltsága volt.
Nem fogták föl, hogy a túlnépesedés az elnyomók érdeke volt végig a történelem során és hogy a munkaerőfölösleghez fűződő érdek csak a fosszilis energiaforrásokkal hajtott gépek miatt kezdett csökkenni. Naiv utópistaként minden problémát a szabadpiac rovására írtak és mindenre a tervgazdaságtól várták a megoldást. Marx gúnyolódott Malthuson, aki a hajókapacitás szűkössége miatt nem hitt a kivándorlás tömegessé válásában. Marx szűklátókörűsége viszont nem értette, hogy a kivándorlás nem oldja meg a globális túlnépesedést. Engels vakon hitt a tudomány mindenhatóságában, amely korlátos földön is korlátlan eltartóképességet fog biztosítani. Mindketten a munkát gondolták döntőnek, így a nagyobb népesség több munkaerőt, több gazdagságot jelentett számukra s gúnyolódtak Malthuson, hogy a nagyobb gazdagságtól hogyan lehetne éhenhalni.
[Részletek...]
[1853-08-09] Három fehér férfi megvert egy kínai bányászt Kaliforniában, majd egyikük (George Hall) agyonlőtte az unokatestvére szeme láttára. Az unokatestvér följelentésére elítélték és lecsukták Hallt, de ő föllebbezett a Kaliforniai Legfelsőbb Bírósághoz és ott fölmentették, mondván hogy az esetet nem bizonyítja fehér tanú. A kaliforniai törvénykönyv 394. paragrafusára hivatkoztak, mely szerint mulattok, indiánok és feketék nem tanúskodhatnak gyilkossági ügyekben. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy a kínaiak az indián etnikumhoz tartoznak, mivel mindkettő az ázsiai földhídon érkezett Amerikába, Alaszkán keresztül.
A kínaiak büntetőügyekben nem tanúskodhatnak fehér emberek ellen, mert „olyan emberfajhoz tartoznak, melynek természete alsóbbrendűnek bizonyult, s egy bizonyos ponton túl képtelen arra, hogy előrelépjen vagy szellemileg fejlődjön… Köztük és köztünk áthidalhatatlan különbséget teremtett a természet.” (People v. Hall, 1954)
Az USA Legfelsőbb Bírósága alig másfél évszázaddal ezelőtt nem csak a kínaiakat tartotta alacsonyabbrendű emberfajnak. Egy 1856-os döntés (Dred Scott v. Sandford) szerint a feketéktől „mint alárendelt és alacsonyabb rendű lények azon osztályától, melyet az uralkodó faj leigázott” helyesen tagadták meg az állampolgári jogokat. Egy 1857-es döntésben kimondta, hogy a kongresszusnak nincs felhatalmazása a rabszolgaság betiltására.

(tilt, törvény)
[Részletek...]
[1853-07-21] A Central Park létrehozása New Yorkban. A törvényhozás vett meg egy 800x4000 m2-es területet Manhattan jobbára lakatlan részén közpark céljára, mert a kevés parkot a gazdagok elkerítették, hiszen a megelőző két évtized alatt 60 ezerről félmilliósra dagadt a város lakossága (főleg az éhínség elől kivándorolt írek miatt).
A sziklás és ingoványos területre tízmillió szekérnyi termőföldet hoztak New Yerseyből. Csak közel negyed évszázad múlva, 1876-ban nyitották meg teljesen a közönség előtt. Frederick Law Olmsted, aki ezután a szintén manhattani Riverside Parkot, a washingtoni Capitolium körüli zöldövezetet is építette, kétszer is idegösszeomlást kapott és 1903-ban egy idegklinikán halt meg.
A XX. század első harmadában a parkot tönkretette a közlekedés a körbeépítés, a szemét és a vandalizmus. 1934-ben helyreállították. 1960 után újra tönkrement, 1979-86 között 35 gyilkosság történt a parkban. Jelenleg különös gonddal vigyázzák, 6 tó, 26 ezer fa, 275-féle madár él benne.
- + -

(A korábbi lakosság jogosan védte a a parkjait a bevándorlóktól? A római birodalom a népvándorlástól? Az avarok és a Nyugat a honfoglaló magyaroktól? Az indiánok az őket “fölfedező” fehérektől?

Miért is éheztek az írek otthon, miért ontotta Ázsia a nomád népeket, Európa meg a fehér nyomorgókat? A szüntelen túlnépesedés…)
(éhínség, törvény)
[Részletek...]
[1853-07-05] Csontváry Kosztka Tivadar festő halála (szül. 1853. júl. 5.). Leghíresebb festményei a Magányos cédrus, a Görög színház Taorminában, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban. Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni.
(születés)
[Részletek...]
[1853-05-30] Isaac Merritt Singer szabadalmaztatta az általa kifejlesztett varrógépet, azon belül a szálfeszítő, tűsíkosító és anyagtovábbító részeket.
[Részletek...]
[1853-03-30] Vincent van Gogh holland festő és grafikus születése (+1890. júl. 29.). Kálvinista lelkipásztor családból származott, kezdetben képkereskedelmi alkalmazott volt. Teológiát tanult, prédikátornak képezték ki, és a belga bányavidékre küldték. Az itt szerzett élmények felkeltették művészi képzeletét, festeni kezdett, képein komor realizmussal ábrázolta a bányászok nyomorát, a parasztok nehéz életét. 1880-83-ban Brüsszelben végzett művészeti tanulmányokat ezután Párizsban megismerkedett az impresszionistákkal, pointillistákkal. Színei világosabbak, élénkebbek lettek, de ezek a képek sem voltak sikeresebbek, mint sötétebb tónusú vásznai. 1888-ban Arles-ba költözött, a déli napsütésben a ragyogó színektől elragadtatva a posztimpresszionista művek remekeit alkotta meg. A fogadtatás értetlensége, a sikertelenség felőrölte idegrendszerét, többször kezelték ideggyógyintézetben, végül öngyilkos lett. Életében csak egyetlen képet adott el, ma azonban már Cézanne és Gauguin mellett a posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb mesterévé vált.
(születés)
[Részletek...]
[1853-01-01] Simonyi Zsigmond nyelvtudós, akadémikus születése Veszprémben (+1919. nov. 22.). Bpesten, Lipcsében, Berlinben és Párizsban tanult. Egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1879, r. 1893). 1895-től a Magyar Nyelvőr, 1903-tól a Nyelvészeti Füzetek szerkesztője. Négy évtizeden át a magyar nyelvészek új nemzedékeit nevelte fel. Megteremtette az összehasonlító mondattant. A nyelvtudomány eredményeit az iskolai nyelvtanokban népszerűsítette. 1903-ban a közoktatásügyi min. megbízásából elkészítette az új iskolai helyesírást, amelyet csaknem az egész irodalmi élet is elfogadott.
A Tanácsköztársaság alatt tanúsított haladó magatartásáért elszenvedett üldöztetések a beteg tudós halálához vezettek.
(születés)
[Részletek...]
[1852-11-29] Augusta Ada Lovelace angol matematikus halála (szül. 1815. dec. 10.). Lord Byron lánya. Charles Babbage angol matematikus munkatársaként egy differenciál- és analitikai gép kidolgozásán munkálkodott, megsejtve a számítógépek későbbi alkalmazhatóságát. Példafeladatok elvégzésére programokat is készített. A számítástechnika korai előfutáraként nevét őrzi az ADA számítógépes programnyelv.
(halál)
[Részletek...]
[1852-04-27] Szántó Kovács János földmunkás születése (+1908. jún. 9.). A viharsarki agrárszocialista mozgalom vezetője. Az 1890-es évektől vezető szerepet játszott a hódmezővásárhelyi és a környékbeli földmunkások és szegényparasztok szociáldemokrata szervezésében. 1894-ben letartóztatták. Kiszabadulása érdekében robbant ki a hódmezővásárhelyi zendülés. 1895-ben megrendezett perében öt évi fogházra ítélték.
(születés)
[Részletek...]
[1852-03-12] [idezet] Megjelent Harriet Beecher Stowe amerikai írónő regénye, a "Tamás bátya kunyhója, avagy a négerek élete Észak-Amerika rabszolgatartó államaiban". Bestseller lett és nagy hatása volt a rabszolgafelszabadításra.
(megjelent)
[Részletek...]
[1851-07-10] Louis Jacques Mandé Daguerre francia festő és feltaláló halála (szül. 1787. nov. 18.). Párizsi díszletfestőként 1822-ben nyitotta meg Dioráma nevű optikai színházát: óriási vászonra jeleneteket és tájképeket rajzolt, előtte átlátszó díszleteket alkalmazott, és változtatta a megvilágítást. Nagy sikere volt, ezért Londonban is épített egyet.
Nicéphore Niepce-szel társult, és ez utóbbi halála után ő fejlesztette ki a korai fényképtechnikát. 1838-ban sikerült elkészítenie az első ún. dagerrotípiákat.


(halál)
[Részletek...]
[1850-06-22] Goldziher Ignác Kelet-kutató halála (szül. 1850. jún. 22. Székesfehérváron, az Oskola u. és a ma róla elnevezett köz sarkán).
(születés)
[Részletek...]
[1850-04-16] Madame (Marie) Tussaud halála (szül. 1761. dec. 7., Strassburg). A londoni Panoptikum megalapítója.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1850-03-26] Edward Bellamy amerikai publicista, szociológus és író halála (szül. 1850. márc. 26.). Lelkészcsaládból származott. Leghíresebb regénye a Visszapillantás 2000-bôl 1887-re című utópisztikus mű, amely nagy hatással volt nemcsak az amerikai, hanem a német proletármozgalomra is. A 2000. évben egy szövetkezeti alapon szervezett államkapitalista társadalomban osztályharc nélküli béke és demokrácia van. Bellamy tanainak terjesztésére pártot és hetilapot is alapított. Gondolatainak népszerűsítésére számtalan róla elnevezett klub alakult Amerikában és Európában is.
(születés)
[Részletek...]
[1849-10-06] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1849-08-23] Szemere Bertalan miniszterelnök többedmagával Orsovánál elásta a magyar koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát. A császári hatóságok, miután megszerezték a leírást, 1853. szeptember 8-án akadtak a kincsekre, amelyeket előbb Bécsbe, majd Budára szállítottak.
[Részletek...]
[1849-08-17] Bodor Péter székely ezermester, mechanikus születése (+1849. aug. 17.). Már kisgyermekkorában kitűnt faragó-és rajztehetségével. A főúri Zeyk család támogatásával gépészetet tanult Bécsben, majd tíz éven keresztül Európa országait járta. 1816-ban visszatért Marosvásárhelyre. Háza udvarán létrehozott egy a mai vidámparkhoz hasonló szórakozóhelyet. A Maroson fából, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül felépített egy 8 méter széles és 63 méter hosszú hidat. 1820 és 1822 között készítette legismertebb munkáját, a Marosvásárhely piacterén felállított zenélő kutat, amelynek szerkezete a víz hajtóerejének hatására szebbnél szebb zenét adott. A kutat 1911-ben lebontották, de a mását 1936-ban felépítették Budapesten, a Margitszigeten. Az 1830-as évektől főként orgonákat készített falusi templomok számára.
(halál)
[Részletek...]
[1849-04-23] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(megjelent)
[Részletek...]
[1849-04-23] Dosztojevszkijt (ld. febr. 9.) letartóztatták. Titkos nyomda terve miatt halálra ítélték, a kivégzés perceiben kapott kegyelmet, négy évet töltött szibériai fegyházban. Ebből született világhírű regénye: Följegyzések a Holtak Házából.
[Részletek...]
[1849-01-04] Franz Xaver Gabelsberger német minisztériumi hivatalnok születése (+1849. jan. 4.). A gyorsírás rendszerének megalapítója.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1848-07-19] [idezet] A New York államban lévő Seneca Fallsban a nők jogaival foglalkozó konferenciát tartottak az egyenlő jogokért.
A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a női jogvédő mozgalmat (Women's Right Convention). A Seneca Falls-i nyilatkozat síkraszállt a nők választójogáért, a tulajdonhoz való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért, s hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek.
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1848-07-04] Francois-René de Chateaubriand francia író és politikus születése (+1848. júl. 4.). A francia forradalom idején emigrált, a Bourbon-restauráció alatt külügyminiszter, később elutasította Lajos Fülöp rendszerét, majd teljesen visszavonult a politikától és csak az írásnak élt.
A kereszténység szelleme című művében a kereszténység évszázados intézményeit kívánta rehabilitálni. Ő teremtette meg a francia történelmi regény romantikus műfaját. A természet szépségét, az ember romantikus nyughatatlanságát és végletességét, a végtelenség, a távoli világok dicséretét rendkívül érzékletesen és metaforikusan tudta megjeleníteni. Egyik versére Liszt Ferenc kórusművet komponált. Életműve nagy hatással volt Jósika Miklósra és Eötvös Józsefre.
(halál)
[Részletek...]
[1848-06-07] Paul Gauguin születése (+1903. május 8. Atuona, Marquesas-szigetek). Francia festő, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. A civilizációtól szenvedett, a természetet és az egzotikus ösi kulturákat szerette.
[Részletek...]
[1848-06-07] Paul Gauguin francia festő halála (szül. 1848. jún. 7.). A posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Kezdetben tengerész, majd tőzsdeügynök volt. 1874-ben kezdett festeni, részt vett az impresszionisták kiállításain, s 1883-tól kezdve már csak a festésnek élt. Az 1880-as évek végén az akkor születő szimbolizmus vezéralakja lett. 1890-ben Tahitira utazott, és a bennszülöttek között élt. Elbűvölte ez az egzotikus világ. Noha két év múlva betegen tért vissza Franciaországba, újra Tahitire ment. 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1900-ban a Marquises-szigetcsoport Fatu-Iwa szigetére költözött.
A XIX. század végének jellegzetes alakja volt, aki a civilizációtól megcsömörlött, s az egzotikus ősi kultúrákban kereste a menekülés útját. Sík, dekoratív formákkal, tiszta színekkel, kalligrafikus vonalakkal alkotott, s a fojtott misztikummal teli festési módot fejlesztette tökéletesre. Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
(születés)
[Részletek...]
[1848-05-13] A pest-budai nyomdászok munkáltatóikkal megkötötték az első kollektív szerződést. A megállapodás szerint felemelték a béreket, és a napi munkaidőt 10 órában határozták meg.
[Részletek...]
[1848-04-08] Gaetano Donizetti olasz zeneszerző halála (szül. 1797. nov. 29.). 1816-1844 között 74 operát írt: Szerelmi bájital, Lammermoori Lucia, Don Pasquale. Számos oratóriumot, kantátát, himnuszt és egyházzenei művet is írt.
(halál)
[Részletek...]
[1847-11-04] [sms] Déchy Mór geográfus szül .Magyar Földrajzi Társaság alapítója. Nemzeti parkok létesítéséért küzd.
[Részletek...]
[1847-04-10] Pulitzer József (Joe) magyar származású amerikai újságíró, lapkiadó halála (szül. 1847. ápr. 10. Makó). A The World főszerkesztőjeként neve bevonult a sajtótörténetbe, mivel megteremtette a modern újságírás alapjait és alapítványával lehetővé tette az újságírók díjazását, és hogy újságírói szak létesüljön a New York-i Columbia egyetemen. A végrendelete szerint 1917-ben életre hívott Pulitzer-díjat ma 12 kategóriában évente ítélik oda.
(születés)
[Részletek...]
[1847-02-11] Thomas Alva Edison amerikai feltaláló halála (szül. 1847. febr. 11.) 1033 találmányát szabadalmaztatta (pl. szénszálas izzólámpa, szénpormikrofon, a lúgos-nikkel-vas-akkumulátor, hengeres fonográf). 1876-ban létesítette Menloe Parki laboratóriumát, a mai kutatóintézetek ősét. 1882-ben ő helyezte üzembe a világ első villamos erőművét. Az ún. Edison-jelenség (termikus emisszió) a dióda működésének alapja. 1893-ban ő alapította az első filmstúdiót, majd 1899-ben az Edison Film nevű filmgyártó vállalatot.
„A lángész: egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.”
(születés, találmány)
[Részletek...]
[1847-01-16] Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése (+1910. máj. 28.). A magyar kritikai realista próza nagymestere. Legjellemzőbb művei a nemesi középosztály értékvesztését és lecsúszását bemutató regények (A gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival). Szarkasztikus gúnnyal ábrázolta a század politikai életét (Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon). Írásai főként anekdotákra épültek. További ismert művei: A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós, Szent Péter esernyője, Különös házasság, A fekete város.
(születés)
[Részletek...]
[1846-08-27] Megkezdődött a Tisza szabályozása Vásárhelyi Pál vízimérnök, majd korai halála után Pietro Paleocapa lombard-velencei mérnök, valamint Széchenyi István tervei alapján. A munkák később félbeszakadtak, majd 1850-ben császári rendelet intézkedett a folytatásról. Akkortól, közel 30 éven át már Herrich Károly mérnök vezette a munkálatokat. A szabályozás során, 1890-ig a kanyargós Tisza 112 leglomhább nagy kanyarját vágták át a folyó alföldi, 1212 kilométer hosszú szakaszán, s így 452 kilométerrel rövidült meg a meder.
(A felső részen megcsinálták, a víz nem terült szét, hanem lerohant, erre lett Szegeden nagy árvíz. A föld utáni mohóságban túl szűkre szabták a medret, a helyi földesurak meg még a terveknél is beljebb építtették a gátat.)
(árvíz, halál)
[Részletek...]
[1845-05-12] Batsányi János költő, akadémikus születése (+1845. máj. 12.). A magyar felvilágosodás jelentős költője, a francia polgári forradalom eszméit követte. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt ő alapította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. Ebben jelent meg „A franciaországi változásokra” című híres forradalmi eszmeiségű költeménye. Napóleon bukása után az osztrákok letartóztatták, majd Linzbe internálták. Hazájától s a magyar irodalmi élettől elszakadva élte le életének jelentős részét.

(halál)
[Részletek...]
[1845-03-27] Wilhelm Conrad Röntgen német fizikus halála (szül. 1845. márc. 27.). 1895-ben észrevette, hogy a katódsugarak hatására nagy áthatoló képességű sugárzás lép fel, amelyet X-sugárnak nevezett el, s ez ma már az ő nevét viseli. Felfedezéséért 1901-ben elsőként kapott fizikai Nobel-díjat.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1845-02-15] Elihu Root Nobel-békedíjas (1912) amerikai politikus születése (+1937. febr. 7.). 1905-1909 között Theodor Roosevelt kormányában külügyminiszter, az amerikai békemozgalom elismert vezetője, a nemzetközi békét támogató Carnegie-alapítvány elnöke volt.
(születés)
[Részletek...]
[1845-01-08] Fényi Gyula csillagász születése (+1927. dec. 21.). 1886-1913 között a Haynald-obszervatórium igazgatója volt Kalocsán. Protuberancia (a Nap gázfelhői) megfigyelései nemzetközi jelentőségűek voltak.
(születés)
[Részletek...]
[1844-10-06] A magyar ipar támogatása érdekében megalakult a Védegylet, elnöke Batthyány Kázmér, igazgatója Kossuth Lajos lett. Célja a külföldi áruk kiszorítása volt a hazai piacról. A tagok kötelezték magukat, hogy csak magyar mestereknél dolgoztatnak és nem vesznek olyan külföldi árut, amelyből belföldit is lehet kapni.
[Részletek...]
[1844-07-02] A Himnusz ősbemutatóját tartották a Nemzeti Színházban. A szerző, Erkel Ferenc vezényletével ekkor hangzott el először Kölcsey megzenésített műve.
[Részletek...]
[1844-06-04] A sziléziai takácsok felkelése. Sziléziában az éhezo, végsokig elkeseredett takácsok a felkelés során szétrombolták kizsákmányolóik házait és az ellenségüknek vélt gépeket, megsemmisítették a fokönyveket, a számlákat és a váltókat. A porosz katonaság vérbe fojtotta a zendülést, sortuzzel 11 munkást megöltek, 24-et súlyosan megsebesítettek. Több mint 100 takácsot letartóztattak, perükben 80 munkást elítéltek.
[Részletek...]
[1844-03-24] Arany László költő, műfordító, közgazdasági író születése (+1898. aug. 1.). Arany János fia. Népmeséit 18 évesen adta ki. A Földhitel Intézet igazgatója volt, gazdasági-jogi cikkeivel a hazai szerzői jog egyik kidolgozója. A Kisfaludy Társaság tagja. 1872-ben verses regénye, A délibábok hőse elnyerte a Társaság pályadíját, hőse, Hübele Balázs szállóigévé vált. Lermontov, Puskin, Shakespeare, Moliére fordítója. Gyulai Pállal a Magyar Népköltészeti Gyűjteményt szerkesztette. Tanulmányt írt az emigrációs mozgalmakról és Kossuthról. Verstani dolgozata a kérdéskör alapműve.
(születés)
[Részletek...]
[1844-03-13] Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudós, Kelet-kutató halála (szül. 1844. márc. 13., Szentkatolna, Háromszék m.). Már gimnazistaként megtanulta az angol, arab, francia, héber, latin, német, olasz, perzsa, török, újgörög nyelveket. A bécsi egyetemen jogot tanult, Vámbéry Ármin ajánlatára az Akadémia megbízásából ázsiai tanulmányútra indult, ahol 15 év alatt megtanulta a keleti mongol, mandzsu, tamil, kabard nyelveket is. Több könyvet írt: Török nyelvtan, Párhuzam a magyar és mongol nyelv területén, Kazáni tatár nyelvtanulmányok, Kabard szótár, Tamil tanulmányok. Itthon keleti nyelveket és eszperantót tanított a kolozsvári egyetemen. A hun-székely-magyar rokonság mellett szállt síkra A honfoglalás revíziója című könyvében.
(születés)
[Részletek...]
[1844-03-08] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1844-03-04] Bálint Gábor nyelvész, egyetemi tanár születése (+1913. máj. 26.). Az eszperantó nyelv terjesztésének magyarországi úttörője volt.
(születés)
[Részletek...]
[1844-03-03] Gundel János vendéglős halála (szül. 1844. márc. 3.). A magyar szálloda és vendéglátóipar úttörője.
(születés)
[Részletek...]
[1844-02-20] Munkácsy Mihály festő születése (+1900. máj. 1.). 1871-től Párizsban élt, ahol nagyméretű vallásos tárgyú és ún. szalonképeivel nagy népszerűséget és vagyont szerzett. A magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mestere. Tépéscsinálók, Búsuló betyár, Vihar a pusztán, Ásító inas, Siralomház, Rőzsehordó nő. Jézus-trilógiája: Krisztus Pilátus előtt, Golgota, Ecce Homo. Honfoglalás című nagyméretű freskója az Országházban látható.
(születés)
[Részletek...]
[1844-01-27] A pesti Nemzeti Színházban Erkel Ferenc Hunyadi László című négyfelvonásos operájának ősbemutatója. A mű szövegét Tóth Lőrinc drámája nyomán Egressy Béni írta.
[Részletek...]
[1843-08-11] Szontágh Miklós orvos, botanikus, balneológus születése (+1899. dec. 2.). A magashegyi klimatikus gyógymódok, a Magas-Tátra kutatója és népszerűsítője, az első magyar tüdőgyógyintézet - az Új-Tátrafüredi szanatórium - létrehozója volt. 1875-ben Ótátrafüred szomszédságában kezdte építtetni az első magyar gyógyszanatóriumot, ahol a gyógyítást a tátrai levegőre és a napsütésre alapozta. Balneológiai, klimatológiai és vízgyógyászati problémákkal foglalkozott. Ő írta az addigi legteljesebb Tátra-monográfiát és a legmegbízhatóbb tátrai útikalauzt. 1883-85 között Tátravidék címmel hetilapot szerkesztett, amelyben számos botanikai, zoológiai, geológiai és turisztikai írás látott napvilágot. A Tátrában csúcs és tó is őrzi a nevét.
(születés)
[Részletek...]
[1843-06-09] Bertha von Suttner osztrák írónő, újságíró, békemozgalmár születése (+1914. jún. 21.). 1891-ben megalapította az osztrák békemozgalmárok társaságát. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke volt. Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben.
Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
Die Waffen nieder c. önéletrajzát szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg.

(Jó lenne kiadni e százéves bestsellert, amely ma már szinte megtalálhatatlan. A Bocsmagazinban már közölt részek olvashatók a bocs.hu weboldalunkon.)
(megalapít, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1842-08-29] Lezárult az első ópium-háború, a hódító Anglia megszerezte Kínától Hong Kong szigetét a nankingi szerződéssel. A sziget folyamatos viszálykodások alapja lett. 1997-ben került vissza véglegesen Kínához, ahol speciális igazgatási területként kezelik.
(háború)
[Részletek...]
[1842-08-24] A pest-budai Lánchíd alapkövének letétele. Kossuth javaslatára 1899-ben Széchenyiről nevezték el, mert ő volt az építés motorja. 1848. július 18-án, amikor az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadta a munkahídon álló Széchenyit is, aki szerencsére jó úszó volt és megmenekült. A kész hídon azonban soha nem mehetett át, mert az avatáskor (1849. november 20.) már a döblingi gyógyintézetben volt.

A félig kész útpályán 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos kocsija a koronát menekítette Windischgrätz közeledő csapatai elől Debrecenbe. Pár nappal később hetvenezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok fel is akart robbantani, de ez szerencsére nem sikerült. A kész híd felavatásakor első emberként a véreskezű Haynau haladt át rajta 'ünnepélyesen'.
(felavat)
[Részletek...]
[1842-04-11] Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, akadémikus születése (+1842. ápr. 11., Darjeeling). A tibeti filológia megalapítója, az első tibeti-angol szótár elkészítője.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1842-03-29] id. Entz Géza zoológus, akadémikus születése (+1919. dec. 4.). Megalapozta a magyar hidrobiológiát az egysejtű szervezetek mikroszkópos vizsgálatával, az ostorosok, a gyökérlábúak, a spórások számos új faját írta le. 1875-76-ban kísérleti úton bebizonyította, hogy az egyes egysejtű állatfajok sejtjeiben megtalálható "zöld szemecskék" mikroszkópikus moszatok. Ő fordította magyarra Darwin A fajok eredete című munkáját.
(születés)
[Részletek...]
[1842-02-25] Karl May német író születése (+1912. márc. 30.). Legismertebb művei A sivatagon keresztül-kasul, Az ezüst tó kincse, A medveölő fia, Életem és törekvéseim és főleg a Winnetou.
(születés)
[Részletek...]
[1842-02-25] Karl May német író halála (szül. 1842. febr. 25.). Könyveit 28 nyelvre fordították le, csak németül nyolcvanmillió példányban fogytak el. Legismertebb művei A sivatagon keresztül-kasul, Az ezüst tó kincse, A medveölő fia, Winnetou.
(születés)
[Részletek...]
[1842-02-13] Török Aurél (Ponori Thewrewk) orvos, egyetemi tanár, antropológus, akadémikus halála (szül. 1842. febr. 13.). A budapesti Embertani Intézet és Múzeum megalapítója. A darwinizmus korai híve volt; embertani méréseket végzett, foglalkozott a honfoglaló magyarság antropológiájával is.


(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1841-11-19] Schulek Frigyes építész halála (szül. 1841. nov. 19.). A magyar eklektikus építészet jeles alakja, ő tervezte a Halászbástyát és a Jánoshegyi kilátót.
(Táj és kilátás...)
(születés)
[Részletek...]
[1841-11-19] Schulek Frigyes építész születése (+1919. szept. 5.). A magyar eklektikus építészet jeles alakja, ő építette a Halászbástyát és a Jánoshegyi kilátót (táj, panoráma).
(születés)
[Részletek...]
[1841-07-14] Budai Ézsaiás történetíró, tanár, klasszika-filológus, akadémikus halála (szül. 1766. máj. 7.). Fő műve a Közönséges história, valamint a Magyarság história.
(halál)
[Részletek...]
[1841-02-25] Pierre Auguste Renoir francia festő születése (+1919. dec. 3.). Az impresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője. Kezdetben a barbizoni erdőbe járt festeni, s a plein air festészet vonzotta. E korszakból valók Vadászó Diana és Lise című festményei. Szerepelt az impresszionisták első tárlatán is. Az 1880-as évek elején Olaszországban járt, ahol nagy hatással volt rá Raffaello művészete és a pompeji falfestészet. Ezután eltávolodott az impresszionizmustól. Késői korszakában szinte kizárólag aktokat festett.
(születés)
[Részletek...]
[1841-01-26] Hongkong szigete brit fennhatóság alá került. 1997. július 1-jén visszakerült kínai fennhatóság alá.
[Részletek...]
[1841-01-20] Nagy Britannia megszerezte Hong Kong szigetét, ami csak 1997-ben került vissza kínai fennhatóság alá.
[Részletek...]
[1841-01-02] Kossuth Lajos szerkesztésében megjelent a Pesti Hírlap első száma, létrejött Magyarországon a harcos politikai véleménysajtó. A bécsi kormány 1844. július 2-án Kossuthot eltávolította a szerkesztőségből, a lap 1848. július 8-án megszűnt.
(megjelent)
[Részletek...]
[1840-11-12] Auguste Rodin francia szobrász halála (szül. 1840. nov. 12.). Calais-i polgárok, Gondolkodó, A csók, Balzac portré, Victor Hugo emlékmű. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, befejezetlen Pokol kapuján.
(születés)
[Részletek...]
[1840-11-12] Auguste Rodin francia szobrász születése (+1917. nov. 17.). Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője. Életművében egyesült a realizmus és a romantika. Leghíresebb alkotásai a Calais-i polgárok, a Gondolkodó és A csók. 1880-tól haláláig dolgozott a monumentális, de befejezetlenül maradt Pokol kapuján.
- + -
"Hódoló tisztelettel szeressétek azokat a mestereket, akik előttetek jártak."

(születés)
[Részletek...]
[1840-01-11] Megalapították Pesten a Magyar Nemzeti Conservatoriumot, amelyben 1840. március 5-én kezdődött meg a tanítás. A zeneiskola 1867 novemberében vette fel a Nemzeti Zenede nevet. Jogutódja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola.
(megalapít)
[Részletek...]
[1839-12-14] Széchenyi Ödön gróf halála Konstantinápolyban (szül. 1839. dec. 14.). Széchenyi István fia. 1863-ban megszervezte a pesti tűzoltóságot, több tűzoltóeszközt is feltalált. 1868-ban megalakította a Budai Hegypálya Társulatot, segítségével 1870-ben megnyílt a budai Sikló.
(születés)
[Részletek...]
[1839-11-16] Magyarországon először bemutatták a pesti Nemzeti Színházban Shakespeare Hamlet című drámáját, Vajda Péter fordításában, a Magyar Tudós Társaság javaslatára.

„Több dolgok vannak földön és égen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes”.
(Az erdélyi magyar színjátszás már 1793. nov. 23-án Kolozsváron a Hamlet ősbemutatójával kezdődött.)
[Részletek...]
[1839-01-07] [idezet] A fényképezés születésnapja. Párizsban Jacques Mandé Daguerre-nek (az azonos irányban kutató Joseph Nicéphore Niépce eredményeit felhasználva) sikerült olyan készüléket szerkesztenie, amely "tükörként" adta vissza az arcmásokat. Francois Arago fizikus ezen a napon jelentette be a francia akadémián a találmányt, majd 1839. augusztus 19-én nyilvánosságra is hozták.
(találmány)
[Részletek...]
[1839-01-02] Elkészítette az első fotót a Holdról Louis Daguerre francia fotográfus.
[Részletek...]
[1838-10-25] Georges Bizet francia zeneszerző születése (+1875. jún. 3.). Első operája, a Gyöngyhalászok (1863) fő értéke egzotikus keleti háttere, egyéni kórusai, és az álomszép tenorária, Nadir románca. További művei A perthi szép leány (1867, Walter Scott regényéből készült), a Dzsamile és Az arlesi lány. Ezután következett fő műve, a Prosper Merimée novellája alapján készült Carmen. Az 1875-ös bemutatón az újszerű realizmussal megírt zene botrányt keltett és megbukott. Bizet már nem érhette meg áradó, érzelmes és szenvedélyes muzsikájának világsikerét, három hónappal a bemutató után meghalt.
(születés)
[Részletek...]
[1838-06-29] Szily Kálmán nyelvész, természettudós, akadémikus születése (+1924. júl. 24.). A Természettudományi Közlöny, a Magyar Mérnök Egylet és a Magyar Nyelvművelő Társaság megalapítója. 1889-1905 között az MTA főtitkára volt. A Műegyetem első rektora. Ő szerkesztette A magyar nyelvújítás szótárának I. és II. kötetét.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1838-03-18] Sir William Randal Cremer angol ács születése (+1908. júl. 22.). A Nemzetközi Békebírósági Liga alapítója és titkára. A Nemzetközi Békekonferenciák Szervezetének társalapítója (az első békekonferencia 1888 Párizs, majd évenként más-más fővárosban). Béke Nobel-díjat kapott 1903-ban.
(konferencia, Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1838-02-22] Mathiász János szőlőnemesítő születése (+1921. dec. 3.). Kassa mellett kétholdas kertet rendezett be csemegeszőlő-gyűjteménnyel. Az 1873-as bécsi világkiállításon fajtagyűjteményével első díjat nyert. Az 1880-as években filoxéra-járvány miatt áttelepítette növényeit Kecskemét közelébe. A futóhomokon kimagasló eredményeket ért el mind csemege-, mind borszőlőivel. 1300 új szőlőfajtát, köztük 180 igen kiválót hozott létre, közülük több világszerte elterjedt. Alföldi csemegeborai világhírnevet szereztek.
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1837-12-24] Erzsébet Amália Eugénia, elterjedtebb nevén Sissi, osztrák császárné, magyar királyné születése (+1898. szept. 10.). 1854. április 24-én lett Ferenc József Habsburg-császár felesége. Szívén viselte Magyarország sorsát, helyzetét. Jelentős érdeme volt az 1867-es kiegyezés létrehozásában. Európa egyik legszebb asszonya volt, aki nemcsak bájával, hanem bölcsességével, liberális gondolkodásával, sokoldalúságával, természetes viselkedésével is nagy tekintélyre tett szert. Rudolf fia öngyilkossága után egyre visszavonultabban élt. 1898. szeptember 10-én Genfben szíven szúrta egy olasz anarchista. Szobra áll Budapesten, emlékét őrzi a János-hegyi kilátó is.
(születés)
[Részletek...]
[1837-10-10] Charles Fourier francia társadalomfilozófus születése (+1837. okt. 10.). A korai vagy utópista szocializmus képviselője, fő műve: "Az új ipari és szocietárius világ". Élesen bírálták az egyenlőtlenségeket, az elnyomást és a kizsákmányolást. Utópisztikus társadalmi modelleket állítottak fel. Fourier elképzelése szerint a szocialista társadalmat autonóm mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetekre osztotta, amelyekben falansztert (önálló életközösséget) alkotott minden 300 család. Célul tűzte ki az emberek önmegvalósítását, a harmónia megteremtésével a munka élvezetté alakítását.
(halál)
[Részletek...]
[1837-07-05] Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus halála (szül. 1837. júl. 5.). Országgyűlési képviselőként sokat tett a magyar mezőgazdaság és ipar fejlesztése érdekében. Erőfeszítései nyomán indult meg az ország 86 városában az alsó fokú iparoktatás. Három tudományos expedíciót szervezett Ázsiába, a magyarság őshazájának felkutatására. Útjairól könyvekben számolt be. Az utazásai során összegyűjtött anyagból létrehozott magánmúzeumát és könyvtárát a fővárosra hagyta.
(születés)
[Részletek...]
[1837-05-05] Kossuthot letartóztatták, mert cenzúrázatlan tudósításokat küldött szét. Ő viszont beperelte a terjesztést megtagadó postát.
[Részletek...]
[1836-12-09] [idezet] letünket a cárért"-ra változtatták Mihail Ivanovics Glinka operájának címét (igazi címe: Ivan Szuszanyin) a bemutatón a pétervári Nagyszínházban megjelent I. Miklós orosz cár "szerény" kívánságára.
(megjelent)
[Részletek...]
[1836-11-12] Toldy Ferenc kezdeményezésére megalakult a Kisfaludy Károly tiszteletére létrehozott emléktársaság. A Kisfaludy Társaság a XIX. század végétől kezdve egyre inkább a konzervatív irodalmi törekvések támogatója és a hivatalos akadémizmus szerve lett, 1952-ben megszűnt.
[Részletek...]
[1836-10-25] Kétszázezer néző és a királyi család jelenlétében háromszáz hadfi állította fel egy gőzgép segítségével Párizsban az obeliszket, amelyet két és fél évig szállítottak Egyiptomból.
(A megérkezés után három évvel állították csak fel, mert új talapzatot kellett csinálni hozzá, a prűd párizsiak ugyanis nem tűrhették, hogy az eredetin látható nagy phalloszú majmok köztéren mutogassák magukat.)
Más nagyvárosok is zsákmányoltak egyiptomi obeliszkeket, már Augustus császár féltucatnyit vitetett Rómába, majd Caligula és Konstantin is, 390-ben I. Theodosius pedig az új fővárosba, Konstantinápolyba. A birodalom ledőlését az obeliszkek is követték az idők során, Rómában csak a 16. század végén, V. Sixtus pápa ötlete alapján kezdték őket a bazilikák előtt felállítani, keresztet téve csúcsukra, hogy a zarándokokat hívogassák.

Londonban 1878 szeptemberében állítottak alexandriai obeliszket, New Yorkban 1880-ban a Central Parkban (ahová négy hónapon át vonszolták a kikötőből).
A Mussolini által 1937-ben Rómába hurcolt 24 méteres, 178 tonnás obeliszk hamarosan visszakerül eredeti helyére, Etiópiába.
[Részletek...]
[1836-02-27] des magyar hazánk három szép megyéjében már régtülfogva tartózkodik egy rettentő gyilkos, kinek tettei amilyen számtalanok, szintolly borzasztók is. … De ezen gyilkost, azon három nemes megye még üzőbe sem veszi s méltókép meg nem bünteti s el nem veszti?” – háborodott fel a Társalkodó c. lapban „Balaton mellékiek” aláírással egy társaság. „Ő az, egy szóval, kit a világ Balatonnak nevez, ki egyéb hasznát az emberrel nem érezteti, minthogy nyáron fürdésre édesgetvén, azt örvényes torkába csalhatja – vagy tisztítani kívánni bőrét, viszketeges pörsenésekkel befekélyesítheti, télen pedig a halászt rianyásiba ragadja, hogy haszontalan sok harcsáit táplálhassa.”
(A partján legalább negyven településen élő több tízezer ember ekkor már nem tartotta „természetesnek” a tó vízmozgását, csapadékos időben kiöntését. A megnövekedett népsűrűség és fogyasztás a vizes élőhelyek nyújtotta tápláléknál fontosabbnak tekintette a sokkal több kalóriát termő szántóföldi gazdálkodást, a monokulturás biosivatagot, ahonnan az élővilágot kiszorítják, s amit a vízmozgás zavar. Már 1827-ben országgyűlési határozatot hoztak a Balaton lecsapolásáról, Beszédes József vízépítő mérnök részletes tervet is készített a tó vízfelületének felére csökkentéséről. Korábban Krieger Sámuel mérnök teljes mértékű lecsapolási tervét Mária Terézia az 1770-es évek végén már alá is írta és a megyék boldogan számolgatták, mennyi gabonát termelhetnek a kiszárított tómederben. Csak a pénzhiánynak köszönhetjük, hogy még van Balaton, amely nagyon fiatal tó, a jelen egybefüggő vízfelület csak 6-7 ezer éve alakult ki. Csapadékosabb századokban, mint pl. a rómaiak vagy a tatárjárás idején, Tihany, Szigliget stb. valóban szigetek voltak.)
(aláírás)
[Részletek...]
[1835-11-30] Mark Twain (Samuel Langhorne Clemens) amerikai író, publicista halála (szül. 1835. nov. 30.). Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjainak realista tónusa, pezsgő humora nagy hatással volt az amerikai prózára. A Koldus és királyfit, az Egy jenki Arthúr király udvarában-t, Az egymillió fontos bankjegyet többször filmre vitték.
(születés)
[Részletek...]
[1835-11-30] Mark Twain (Samuel Langhorne Clemens) amerikai író születése (+1910. ápr. 21.). Regényeit (Huckleberry Finn, Tom Sawyer kalandjai, Koldus és királyfi, Egy jenki Arthúr király udvarában, Az egymillió fontos bankjegy) többször megfilmesítették.
- + -
A Hangos Kis Pöttöm győzelme
A hangos kis pöttöm - ahogy az lenni szokott - háborúért fog kiáltozni. A szószék - óvatosan és kellő körültekintéssel - tiltakozni fog... eleinte. A nemzet hatalmas, nagy, buta tömege dörzsölni fogja álmos szemeit, és megpróbálja kisilabizálni, miért kéne háború; komolyan és felháborodottan azt mondja majd, hogy ez igazságtalan és gyalázatos és nincs is rá szükség.
Ekkor a pöttöm még hangosabban fog kiáltozni. Néhány tisztességes ember a másik oldalon beszédekkel és írásokkal kétségbe vonja, és érvel majd a háború ellen, és eleinte meghallgatásra is találnak és megéljenzik őket, de ez nem tart sokáig; azok a másikak túlkiabálják őket és nemsokára a háborúellenes hallgatóság megritkul és elveszíti népszerűségét.
Nemsokára furcsa jelenséget láthatunk: a szónokokat lekergették a pódiumukról, és a szólásszabadságot elfojtották a tomboló emberek hordái...



Utána az államférfiak olcsó hazugságokat találnak ki a támadott ország vádolására, és minden ember örülni fog ezeknek a lelkiismeretnyugtató kitalációknak, szorgalmasan magolja őket, és elutasítja bárminemű cáfolatuk megvizsgálását; ennélfogva újra és újra meggyőzi magát arról, hogy a háború jogos, és köszöni Istennek, hogy jobban alszik ezután a groteszk önbecsapás után.
(Mark Twain: A különleges idegen, 1910)

(Fordította: La)


- + -
Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, még a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen. (Mark Twain)
(háború, születés, tilt)
[Részletek...]
[1835-06-26] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus halála (szül. 1835. jún. 26.). 1887-ben megindította és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket. Természettudományos munkássága mellett érdeklődése kiterjedt a magyar ősfoglalkozások, a néprajz és a nyelvészet, a régészet területén pedig a paleolitikum körére. Nevéhez fűződött Magyarországon az ősemberkutatás megkezdése. Ő alapította a Magyar Ornitológiai Központot.
(születés)
[Részletek...]
[1835-06-26] Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor születése (+1914. dec. 27.). A Magyar Ornitológiai Központ létrehozója és igazgatója, a magyarországi ősemberkutatás elindítója.
(születés)
[Részletek...]
[1834-11-20] Theodore Verhaeghen megalapította a Brüsszeli Szabadegyetemet. 1843-ban 96, 1875-ben 700, 1923-ban már kétezer beiratkozott hallgatója volt.
(megalapít)
[Részletek...]
[1833-11-12] Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző halála (szül. 1833. nov. 12.). Az Ötök néven ismert, Glinka szellemi örökségét magáévá tevő zenei csoport alapító tagja.
(születés)
[Részletek...]
[1833-11-12] Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző születése (+1887. febr. 27.). Az Ötök néven ismert, Glinka szellemi örökségét magáévá tevő zenei csoport alapító tagja. Fő műve az Igor herceg című opera, amelynek szövegét az orosz Igor-ének alapján ő maga írta. Az operát csak halála után, 1890-ben Rimszkij-Korszakov és Glazunov hangszerelésében mutatták be. Műveiben feltűnő a mindenkor művészien stilizált népiesség és a különösen keleties szín, amely erőteljes dallamérzékkel párosult.
(születés)
[Részletek...]
[1833-10-21] Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros halála (szül: 1833. okt. 21.).
Oroszországban kezdte apja állami támogatású kohóinál, majd Párizsban kémiát tanult és az Egyesült Államokban dolgozott. Hazatérve feltalálta a gyutacsot, de miután laboratóriuma 1864-ben a levegőbe repült, a svéd kormány megtiltotta robbanóanyagokat gyártó létesítmények építését, ezért egy teherhajón folytatta kísérleteit és kifejlesztette a dinamitot.
1895. november 27-i végrendeletében hagyatékából jelentős összeget, 31 millió 250 ezer svéd koronát hagyott az általa létrehozott alapítvány javára, melyet a világ legjobb tudósainak jutalmazására hozott létre. Berta von Suttner hatására (akinek regényét folytatásokban közöljük) Béke Nobel-díjat is alapított.
- + -
1901: Először osztották ki a Nobel díjat.
(Nobel-díj, tilt)
[Részletek...]
[1833-10-21] Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros születése (+1896. dec. 10.). Miután laboratóriuma 1864-ben a levegőbe repült, a svéd kormány megtiltotta robbanóanyagokat gyártó létesítmények építését. Ezután Nobel egy teherhajón végezte e kísérleteit. Feltalálta az indítógyújtást és a dinamitot (a görög dünamisz – erő szó nyomán nevezte el). Meggazdagodott, közel száz gyárat alapított a világ mintegy húsz országában. 1895. november 27-i keltezésű végrendeletében 31 millió 250 ezer svéd koronát hagyott az általa létrehozott alapítvány javára, amelyet a világ legjobb tudósainak jutalmazására hozott létre. A Nobel-díjakat 1901 óta osztják ki.
(Bertha von Suttner hatására - akinek regényét folytatásokban közöljük - Béke Nobel-díjat is alapított. Ha minden feltaláló, cégtulajdonos, döntéshozó igyekezne enyhíteni a károkat, amiket bölcsesség híján és a gazdagság, kiváltságosság hajszolása közben okozott…)
(Nobel-díj, születés, tilt)
[Részletek...]
[1833-08-12] Simai Kristóf író, szótárkészítő, akadémikus halála (szül. 1742. nov. 8.). Vígjátékai átmenetet képeznek az iskola - és a világi dráma között. Összegyűjtötte a XVIII. századi népies színezetű irodalmi nyelv teljes szókincsét, valamint a rokon táj - és régi szavakat.
(halál)
[Részletek...]
[1833-07-18] Keleti Károly statisztikus, akadémikus halála (szül. 1833. júl. 18.). Az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, az 1869-es népszámlálás szervezője.
- + -

("A sátán rászedte Dávidot, hogy számlálja meg népét. ... De fővezére ellene vetette: ... Miért követeli az én uram ezt? Miért terhelje ez a bűn Izraelt?
De a király szava kötelezte Joábot, bejárta tehát egész Izraelt, és átadta a népszámlálás eredményét Dávidnak. Egész Izraelben egymillió-százezer kardforgató ember volt.
Istennek nem tetszett a népszámlálás, ezért megbüntette Izraelt.

Gád, a látóember elment Dávidhoz és elmondta az Úr üzenetét: Válassz, hogy három évig éhség dühöngjön, vagy három hónapig ellenség pusztítson, vagy három napig pestis."
Krónikák első könyve 21. fej., ld. még Sámuel második könyve 24. fej.)
- + -
Nem maradt fenn, hogy a gyűjtögető vagy nomád állattenyésztő népcsoportok mit gondoltak kényszerű vándorlásaik okairól. Konfucius - i.e. 551-479 -, Platón i.e. 427-343 - és Aristoteles - i.e. 384-322 - viszont már foglalkoztak a népesség és a terület eltartóképessége közti ideális aránnyal, melynek megbomlása - különösen a túlszaporodás - szegénységhez, éhséghez, lázadáshoz és egyéb bajokhoz vezethet.
Ezzel szemben pl. a Római birodalomban Augustus császársága alatt - i.e.31-i.sz.14. - expanzív, a népesség növelését célzó állami népesedéspolitika, a születésszám emelkedését kívánó családjog és örökösödési jog jelent meg, hatalmi szempont, a népességszám és a katonai erő közti, akkor még merev összefüggés miatt. Hiszen a gyorsan terjeszkedő birodalomban a római népesség részaránya rohamosan visszaesett a leigázottakhoz képest.
Európában és más kontinenseken is - elsősorban hatalmi, katonai szempontok miatt - a népességnövekedés előnyeit hangoztató szemlélet volt irányadó. Ezt támogatta a merkantilista közgazdasági irányzat is a 17-18. században, mely szerint a gazdagság forrása a népesség ill. annak munkaereje. A gyarmatosítás a népesség egy részének Európából való kiáramlását lehetővé, sőt szükségessé tette, így a népességnövekedést pártoló szemlélet a 20. század közepéig általánosan fennmaradt. Pedig olyan gondolkodók, mint Morus, Machiavelli, Montesquieu, Adam Smith egyaránt hangsúlyozták a nem-növekvő népességszám szükségességét a gazdaság és társadalom előnyös fejlődése érdekében.

Az USA bevándorlási politikáját is a növekedés-mánia határozta meg sokáig: az óriási mezőgazdasági területeknek és természeti kincseknek kiaknázását a népesség növekedése tette lehetővé, különösen a fiatal, de már munkaképes korú és képzett bevándorlók, akik felnevelésének költségeit más országok állták.
(A természet romlása, a romlás természete, 125. old.)
(Az indiánoknak és az élővilágnak nyilván nem volt "szükséges és áldásos" a bevándorlás. Környezeti válságunk fő okát, az emberiség katasztrofális túlnépesedésbe sodródását hatalmi és profit érdekek mozgatták évezredek óta - csak ma már kiáramolni sincs hová, akár leigázó-gyarmatosító módon, a népességnek.)
(születés)
[Részletek...]
[1833-04-28] Hopp Ferenc műgyűjtő, utazó születése (+1919. szept. 10.). A hagyatékából a házában létrejött és róla elnevezett Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum 1923-ban nyílt meg.


1882-1914 között ötször utazta körül a Földet, s közben kelet-ázsiai, kínai és főleg japán ritkaságokat vásárolt meg, tudományos képzettség nélkül, de igen jó érzékkel. Gyűjteményét és Andrássy úti villáját 1919-ben az államnak adományozta, kikötve, hogy azt egyesítsék az állam tulajdonában levő kelet-ázsiai műtárgyakkal.

A pesti Calderoni cég tulajdonosaként sokat fáradozott a magyar oktató-szemléltető eszközgyártás fellendítésén.
(születés)
[Részletek...]
[1833-04-13] Révai Sámuel könyvkereskedő és könyvkiadó halála (szül. 1833. ápr. 13.). A híres Révai-kiadó és a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületének alapítója.
(születés)
[Részletek...]
[1833-04-06] Csató János botanikus, ornitológus halála (szül. 1833. ápr. 6.). Korának egyik legnagyobb tudományos felkészültséggel rendelkező autodidakta botanikusa és ornitológusa volt. Legfontosabb munkája az Alsó-Fehér vármegye növény- és állatvilága című műve. Értékes madár- és növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
(születés)
[Részletek...]
[1833-04-06] Csató János botanikus, ornitológus születése (+1913. nov. 13.). Részt vett a szabadságharcban. Később visszavonult birtokára, ahol korának egyik legnagyobb autodidakta madár- és növénytani kutatójává vált. Legfontosabb munkája az Alsó-Fehér vármegye növény- és állatvilága. Értékes madár- és növénygyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
(születés)
[Részletek...]
[1833-02-19] lie Ducommun író, fordító, szerkesztő születése (+1906. dec. 7.). A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda titkára, Béke Nobel-díjat kapott 1902-ben.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1832-12-17] Megjelent az Országgyűlési Tudósítások az 1832-36-os országgyűlés második napján Pozsonyban, a nyomtatott sajtó cenzúrája miatt kéziratos formában, egy fiatal, Zemplén megyei ügyvéd, Kossuth Lajos szerkesztésében. 25, később 40 országgyűlési ifjú másolta és juttatta el az előfizetőknek. 1836. május 15-ig 344 száma jelent meg, azután a neve Törvényhatósági Tudósítások lett.
(megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1832-08-23] Báró Simonyi József (Simonyi óbester) császári ezredes születése Hajdúszoboszlón (+1832. aug. 23.). A magyar katonatörténet legendás alakja, a napóleoni háborúk során emelkedett vitézsége és rátermettsége révén egyszerű huszárból ezredessé (obester) és báróvá. A békeidőkben azonban már nem találta helyét, kegyetlensége miatt 1823-ban felfüggesztették parancsnoki tisztségéből, végül minden rangjától és címétől megfosztották, várfogságra ítélték és Aradon a börtönben halt meg.
1822-ben az ő kezdeményezésére épült az első fürdő Debrecenben, amit emléktábla és a Nagyerdőbe vezető főút neve örökít meg.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1832-05-25] Wilckens Henrik (Heinrich) Dávid erdész, természettudós születése (+1832. máj. 25.). A selmecbányai Bányászati Akadémián az erdőműveléstan első oktatója volt. Kezdeményezésére vezették be 1816-ban a három éves erdészeti tantervet, az erdészeti szakkönyvtár alapjait szintén ő rakta le. Mivel a selmecbányai intézetet a mai Nyugat-Magyarországi (korábbi Erdészeti és Faipari) Egyetem elődjének tekintjük, Wilckens személyében tisztelhetjük a soproni egyetem alapítóját.
(halál)
[Részletek...]
[1832-05-13] [sms] Georges de Cuvier francia zoológus. Összehasonlító bonctan. Állattípusok idegrendszer alapján.
[Részletek...]
[1832-05-13] Georges de Cuvier francia zoológus halála (szül. 1769. aug. 23.). Összehasonlító bonctanában meghonosította a korreláció elvét: a szervek kölcsönösen meghatározzák egymás működését, tehát kialakulását is. Összehasonlító módszere alapján a gerinctelen állatokat három nagy típusba (ízeltek, puhatestűek, sugaras állatok), a gerinceseket négy osztályba (emlősök, madarak, hüllők, halak) sorolta. Osztályozásának alapja az idegrendszer volt.
(halál)
[Részletek...]
[1832-03-22] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(halál)
[Részletek...]
[1832-03-19] Vámbéry Ármin orientalista, néprajztudós, földrajzi szakíró, nyelvész, akadémikus halála (szül. 1832. márc. 19.). 1861-ben „expedíciót szervezett” (azaz szegényen, dervisruhában, ezer veszély és nélkülözés közepette egyedül vándorolt) a magyarok őshazájának felkutatására. Kutatásai úttörő jelentőségűek voltak Közép-Ázsia föld- és néprajza, elsősorban azonban a filológia területén (egyik életcélja volt a magyar és török nyelvek közti rokonság bizonyítása).
A budapesti egyetem tanára, az európai hírű nyelvész és néprajzkutató borzasztó szenvedések közepette többnyire gyalog sántikált végig rossz lábával óriási területeket, Resid Effendi álnéven kolduló dervis rongyaival álcázva magát, mert előtte minden európait megöltek itt a vérszomjas uralkodók, a kánok és emírek.
(Nem véletlenül tartottak az erősebb hatalmak kémeitől, a felfedezők és tudományos kutatók munkáját mindig a hódítók és gyarmatosítók hasznosították. A történészek ma már biztosra veszik, hogy Vámbéry kémtevékenységet is folytatott és azt az angol királynő és a konstantinápolyi szultán egyaránt megfizette.)
A tudomány szenvedélyétől hajtott vándor csaknem szomjan halt a sivatagban, és számtalanszor került a leleplezés, a halál küszöbére. Jegyzeteit arab írással magyar nyelven készítette, mint dervisrendje titkos talizmánjait. Tökéletes nyelvtudásának és a szokások mély ismeretének köszönhette, hogy sikerült betöltenie önként vállalt tudományos küldetését, és számos könyvben írhatta le a közép-ázsiai életet, viszonyokat.
(születés)
[Részletek...]
[1832-03-04] Jean-Francois Champollion francia nyelvész és egyiptológus halála (szül. 1790. dec. 23.), aki 1822-ben a rosette-i kő segítségével megfejtette a hieroglifákat.
(1798-ban Bonaparte Napóleon tábornok egy tudósokból és írókból álló kutatócsoportot is magával vitt Egyiptomba, így megkezdődött az óegyiptomi kultúra módszeres feltárása. 1799-ben a Nílus deltájában, Rosette-ben megtalálták azt a követ, amelyre V. Ptolemaiosz egyiptomi király rendeletét vésték három nyelven: egyiptomi hieroglif írással, démotikus és görög írással.
A katonák persze ez alkalommal is örök szégyent hoztak nemzetükre: a szfinx orrára Napóleon francia katonái fogadásból célbalőttek ágyúval, így tört le. Az Asterix és Obelix francia film ezt próbálja a köztudatban felcserélni arra a kis balesetre, mely szerint Depardieu alatt tört le, amikor afféle ostoba turistaként, a szép kilátás reményében felmászott rá.)
(halál)
[Részletek...]
[1832-01-25] Ivan Ivanovics Siskin orosz festő halála (szül. 1832. jan. 25.). A XIX. századi orosz realista festészet jelentős alakja. A Vándorkiállítási Társaság alapító tagja volt. 1873-tól a pétervári akadémia professzoraként dolgozott. Műveinek központi témája a természet. Az orosz táj fenségességét adta vissza, ugyanakkor azonban a részletek iránt is beható figyelmet tanúsított. Legnépszerűbb műve a "Reggel a fenyvesben".
(születés)
[Részletek...]
[1831-12-27] Charles Darwin hajóútra kelt az Atlanti-óceánon keresztül, Dél-Amerikát, Ausztráliát és a Polinéziai szigetcsoportokat érintve, ahonnan 1836. október másodikán, közel öt év múltán érkeztek vissza Angliába. Útjának eredménye híres naplója, az Egy természettudós utazása a föld körül, bőséges állattani, növénytani és geológiai gyűjtemény, valamint az a megváltozott szemlélet, mellyel az élővilágot megfigyeléseinek birtokában nézi. Jórészt ennek az útjának tapasztalatait szűrte le és bővítette ki későbbi munkáiban, melyek gyökeresen megváltoztatták a biológiai világképet és megalapozták az általa kidolgozott evolúció elméletét.
[Részletek...]
[1830-03-18] Szinnyei József bibliográfus, akadémikus halála (szül. 1830. márc. 18.). A modern tudományos bibliográfiai irodalom megteremtője, az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárának megalapítója. Több jelentős irodalmi és történettudományi társaság alapításában vett részt. 30 ezer magyar író szerepel 14 kötetes Magyar Írók Élete és Munkái című hatalmas életrajz-gyűjteményében.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1829-02-03] Orbán Balázs báró, néprajzi gyűjtő, akadémikus, író, székely kutató születése (+1890. ápr. 19.). Leghíresebb műve a hat kötetes A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s néprajzi szempontból, valamint a Torda város és környéke.
(születés)
[Részletek...]
[1828-09-09] Lev Tolsztoj pacifista orosz író, a világirodalom egyik legnagyobbjának születése (+1910. nov. 20.).
Előkelő származása széles műveltséggel párosult. Jasznaja Poljana-i birtokán iskolát szervezett a parasztgyermekeknek. Még fiatalon részt vett a krími háborúban, amely élményeinek hatására később az 1812-es Napóleon elleni háborút jelenítette meg a Háború és béke című hatalmas regényében. A mű világsikerét jellemábrázolásával, a társadalom és az egyén viszonyának tükrözésével érte el. Másik nagy műve az Anna Karenina, amelyben az emberek egyéni boldogságát hirdette korának társadalmi törvényeit bírálva. Feltámadás című utolsó nagy regényében az egyházat támadta, amiért ki is közösítették az orosz egyházból.

Válaszul ezt írta a zsinatnak: "Hiszem, hogy mindnyájunk életének értelme a bennünk levő szeretet növelése. Hiszem, hogy a szeretet növekedése minden más erőnél jobban mozdítja elő Isten Országának földi megalakulását, vagyis annak a szervezetnek a helyébe, melyben mindenható a széthúzás, a hazugság és az erőszak, új rend lép majd, az egyetértés, az igazság és a testvériség."
Műveire a valóság kíméletlen ábrázolása, a fokozott társadalombírálat volt jellemző. Regényeit színpadra állították, később számos filmet is készítettek belőlük. Élete végén az ifjúság bálványozta, birtoka zarándokhellyé vált. Egy novemberi éjszakán elmenekült a ’kispolgári’ létből, családjától, s Asztapovo vasútállomásán halt meg.
- + -
"- Hát te hogyan kényszeríted rá a gyilkolásra annak a tanítványait, aki azt mondta, hogy ne torold meg rosszal a rosszat, szeresd ellenségeidet? - kérdezte Belzebub.
- Felkeltjük az emberekben a haszonhajhászást, az izgágaságot, a gyűlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget - felelte fülsértő, recsegő hangon a vérvörös ördög. - Azt sugalljuk az emberek tanítóinak, hogy azzal lehet az embereket legbiztosabban leszoktatni a gyilkosságokról, hogy maguk a tanítómesterek megölik nyilvánosan azokat, akik gyilkoltak...
- És a háborúban elkövetett gyilkosságok? Hogyan veszítek rá ezekre annak tanítványait, aki minden embert egy atyának fiává nyilvánított, és azt parancsolta, hogy ki-ki szeresse ellenségeit?

A vörös ördög elvigyorodott, láng- és füstsugarak lövelltek ki szájából, és vastag farkával boldogan csapkodta a hátát.
- Minden néppel elhitetjük, hogy ők a legkülönb nép az egész világon, ezért nekik kell uralkodniuk. S mivel minden népnek ugyanazt sugalljuk, ők állandó fenyegetést éreznek szomszédaik részéről, szüntelenül készülnek a védelemre és agyarkodnak egymásra..."
(Tolsztoj: Legenda. 1902.)
- + -
"A hazafiság érzése a hatalom támasza, durva, kártékony, erkölcstelen érzés...
Erkölcstelen, mert akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának tartja magát, ahelyett hogy Isten gyermeke vagy értelmi életet élő szabad ember volna.
Így aztán lelkiismeretével és eszével ellentétesen cselekszik..."

(Tolsztoj: A hazafiságról. 1900. máj. 23.)
(háború, születés, törvény)
[Részletek...]
[1828-05-06] Ráth György jogász, művészettörténész és műgyűjtő születése (+1905. júl. 7.). Az Iparművészeti Múzeum szervezője és első főigazgatója. Értékes könyvtárát az Akadémiára hagyta, műgyűjteményét özvegye ajándékozta az államnak.
(születés)
[Részletek...]
[1828-04-16] Francisco José de y Lucientes Goya spanyol festő és grafikus halála (szül. 1746. márc. 30.). 1789-től a madridi királyi udvar festője volt. Leleplezően éles megfigyelésekkel, szinte nyílt gúnnyal ábrázolta a királyi családot.
A 19. század elején megsüketült, művészete megváltozott, az egyszerű emberek forradalmi megmozdulásai, az 1808-as spanyol függetlenségi háború ihlették. A reakció üldözése miatt el kellett hagynia hazáját, Bordeaux-ban keresett menedéket és ott is halt meg.
Leghíresebb vásznai (pl. A meztelen Maya, A felöltözött Maya) a madriri Pradóban találhatók, de jelentős gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumnak is.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1828-03-20] Barczafalvi Szabó Dávid író, szerkesztő, fordító, tanár halála (szül. 1752). A nyelvújítás az ő kezdeményezésével indult, miután 1792-1805 között sárospataki kollégiumi matematika-fizika tanárként latin helyett magyar nyelven adott elő. A tudományok magyarúl (1792) című munkájával a nyelvújítást közüggyé tette. Négyszáznál több új magyar szó képzését javasolta; olykor erőltetett szószerkesztéseit sokan támadták, de közülük majd száz győztesen került ki a "Mondolat-vitából", és napjainkra a magyar szókincs szerves részévé vált.
(halál)
[Részletek...]
[1828-02-23] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1827-12-10] Korányi Frigyes báró, belgyógyász, akadémikus születése (+1913. máj. 19.). A szabadságharcban főorvosként vett részt, ezért Nagykállóra száműzték. 1864-ben Pesten előbb a tifusz-fiókkórház, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztály vezetője volt. Ezután megszervezte az I. számú belklinikát, melynek nyugdíjba vonulásáig vezetője, 1886-87-ben a pesti egyetem rektora volt. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában. A belklinikán bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat, indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak. Kezdeményezésére jött létre Budakeszin a TBC-szanatórium, később az első fővárosi tüdőbeteg-gondozó.

(születés)
[Részletek...]
[1827-08-22] Joseph Strauss osztrák zeneszerző, karmester születése (+1870. júl. 21.). id. Johann Strauss második fia. Karmesterként gyenge egészségi állapota miatt nem sokat szerepelhetett, zeneszerzőként azonban termékeny alkotó volt.


(születés)
[Részletek...]
[1827-02-04] Bielz Eduárd Albert erdélyi szász zoológus, akadémikus születése (+1898. máj. 26.). Jogi tanulmányai után erdőgazdasági hivatalnok volt. A természet megfigyelésére apja, a preparálásra Fuss Mihály flórakutató tanította. Csiga- és kagylógyűjteménye a Magyar Állami Földtani Intézetbe került.
(születés)
[Részletek...]
[1827-01-14] Pjotr Petrovics Szemjonov (Tjan-sanszkij) orosz földrajztudós, statisztikus születése (+1914. márc. 11.). 1853-tól Németország, Svájc, Itália és Franciaország földrajzát tanulmányozta, majd 1856-ban indult a Tien-san hegység feltárására. Ő volt az első európai, aki elérte az orosz-kínai határhegység nagy kiterjedésű gleccsereit. Részletesen leírta a hegység domborzatát, övezeti beosztását és geológiáját, ezért kapta egész családjával a Tjan-Sanszkij melléknevet 1906-ban.
(születés)
[Részletek...]
[1825-10-05] Xantus János néprajzkutató, természettudós születése (+1894. dec. 13.). Amerikában topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött, majd meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. Hazatérve részt vállalt a pesti Állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától igazgatója volt.
(születés)
[Részletek...]
[1825-05-04] Thomas Henry Huxley angol természettudós halála (szül. 1825. máj. 4.). Darwin műveit népszerűsítette, kimutatta, hogy az emberszabású majmok anatómiailag közelebb állnak az emberhez, mint a többi majomfajtákhoz. Tőle származik az agnoszticizmus kifejezés.
(születés)
[Részletek...]
[1824-02-22] Pierre Jules Janssen francia csillagász halála (szül. 1824. febr. 22.). Az 1868-as teljes napfogyatkozás idején ő és az angol asztrofizikus, Joseph Norman Lockyer fedezte fel a napszínképben megjelenő fényes vonalakat, s felismerte, hogy a Nap protuberanciái izzó hidrogénből állnak. Janssen dolgozta ki a napkitörések napfogyatkozástól független megfigyelési módszerét. 1875-ben kezdte meg a Nap felületének naponkénti fényképezését, amit azóta is folytatnak. 1874-ben Japánban a Vénusz átvonulásának megfigyelésénél alkalmazta először a fotoheliográfot. 1876-ban Meudonban obszervatóriumot létesített, amely később a párizsi csillagvizsgáló asztrofizikai részlege lett. 1891-ben a Mont Blanc csúcsán állíttatott fel obszervatóriumot, s bár már béna volt, felvitette magát, hogy a városi szennyeződésektől távol dolgozhasson.
(születés)
[Részletek...]
[1823-10-30] Edmund Cartwright angol feltaláló, lelkész születése (+1823. okt. 30.). 1784-ben szerkesztette meg az első gyakorlatban bevált, gőzerővel hajtott mechanikus szövőszéket. 1786-tól a lincolni székesegyház lelkésze volt.
(halál)
[Részletek...]
[1823-08-15] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(halál)
[Részletek...]
[1823-01-21] Madách Imre drámaíró, költő, akadémikus születése (+1864. okt. 5.). Az ember tragédiájának szerzője.
- + -
"- Mi állat él tehát még a világon?
- Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott. … Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...” (Falanszter szín)
"Szomszédimat, igaz, Agyonverém már mind, de hasztalan, Mindég kerülnek újak; s oly kevés A fóka-faj. - Ha isten vagy, tegyed, Könyörgök, hogy kevesb ember legyen S több fóka."
(Madách: Az ember tragédiája, XIV. szín)
(születés)
[Részletek...]
[1823-01-10] Ligeti Antal festő születése (+1890. jan. 5.). Az ún. Markó-követők legjelesebb mestere. Beutazta a Közel-keletet, így alkotta vallási-romantikus hangulatú, keleti témájú tájképeit. A Magyar Nemzeti Múzeum képtárának őre volt, részt vett a Magyar Képzőművészeti Társulat megalapításában, támogatója volt Munkácsynak és Mészöly Gézának.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1823-01-08] Alfred Russel Wallace angol természettudós, zoológus, utazó születése (+1913. nov. 7.). Számos gyűjtőutat tett, bejárta az Amazonas vidékét és Malajziát, s 125 ezer darabos természettudományi gyűjteménnyel tért vissza hazájába. A fajok eredetére vonatkozó értekezésének hatására tette közzé Darwin a természetes kiválasztódásról szóló elméletét (1859-ben, noha már 1842-ben készen volt, de az elítéléstől tartva csak halála után tervezte kiadatni). Ő a korszerű állatföldrajz megteremtője is.
(születés)
[Részletek...]
[1823-01-08] Alfred Russel Wallace angol természettudós, zoológus, utazó halála (szül. 1823. jan. 8.). Számos gyűjtőutat tett, bejárta az Amazonas vidékét, Malajziát és nagy gyűjteménnyel tért haza. A fajok eredetére vonatkozó értekezésének hatására tette közzé Darwin a természetes kiválasztódásról szóló elméletét.
(születés)
[Részletek...]
[1822-12-27] Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus és akadémikus születése (+1895. szept. 28.). Lefektette a sztereokémia alapjait, felfedezte az anaerob baktériumokat. 1870 és 1886 között számos fertőző betegséget okozó mikroorganizmust azonosított. Kidolgozta a róla elnevezett pasztörözési eljárást az élelmiszerek, italok tartósítására. 1881-85-ben veszettség elleni védőoltást fejlesztett ki. 1888-ban vezetésével kezdte meg működését Párizsban a Pasteur Intézet.
(születés)
[Részletek...]
[1822-08-07] Teleki Sámuel gróf születése (+1822. aug. 7.). Erdélyi kancellár, a marosvásárhelyi Teleki-téka megalapítója. 1753-től gyűjtött mintegy ötvenezer kötetes marosvásárhelyi könyvtárát megnyittatta a nagyközönségnek.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1822-06-17] Frivaldszky János zoológus, akadémikus halála (szül. 1822. jún. 17.). Magyarország állatvilágával, főleg rovarokkal foglalkozott. Ő volt a magyar barlangok állatvilágának első kutatója és ő készítette az első madár-összefoglalót is.
(születés)
[Részletek...]
[1822-06-17] Frivaldszky János zoológus, akadémikus születése (+1895. márc. 29.). Magyarország állatvilágával, főleg rovarokkal foglalkozott, a magyar barlangok állatvilágának első kutatója és ő készítette az első madár-összefoglalást is. 1870-től a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója volt.
(születés)
[Részletek...]
[1821-11-11] Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író halála (szül. 1821. nov. 11.). 1849. ápr. 23-án letartóztatták, mert titkos nyomda felállítását és forradalmi felhívások közzétételét tervezte. (A magyar szabadságharcot épp ekkortájt verte le a cári beavatkozás.) A még csak tervezett tettért társaival együtt halálra ítélték. (Ez aztán a sajtószabadság!) Több mint fél év magánzárka után dec. 22-én az elítélteket a vesztőhelyre vezették. Azután következett a szadista komédia fináléja: hintón megjelent a cár segédtisztje és kihirdette a cár "kegyelmét": négy év szibériai kényszermunka, aztán kényszerkatonáskodás. A szibériai évekből született Följegyzések a holtak házából című világhírű regénye. Tolsztoj így írt levelében egy közös ismerősüknek: "Egész nap gyönyörködtem benne, könyv régen szerzett nekem ennyi örömet. Ha találkozik Dosztojevszkijjel, mondja meg neki, hogy szeretem őt."
Legtöbb regénye (A Félkegyelmű, Ördögök, Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek) elsősorban az eszmék világában játszódik. Mély önismerettel, rendkívül érzékenyen reagált az emberi lélek konfliktusaira. Eltorzult, eltorzított hőseiben sok mindent megsejtett a modern nagyvárosi ember pszichikai sorsából, lelki katasztrófáiból, és általában a tudattalan szerepéről.
"Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény."
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1821-03-25] Leövey (Löwey) Klára pedagógus, publicista halála (szül. 1821. márc. 25.). A magyar nőnevelés egyik úttörője. 1846-tól Teleki Blanka pesti nőnevelő intézetében volt tanítónő, majd 1849 elején Debrecenben sebesülteket ápolt, majd a bujdosókat segítette. Erdélyben lett nevelőnő, de hazafias tetteiért elfogták, 5 évi várfogságra ítélték és Teleki Blankával a kufsteini várbörtönben raboskodott. Szabadulása után Máramarosszigeten leánynevelő intézetet alapított.
(születés)
[Részletek...]
[1821-03-21] Molnár József festő halála (szül. 1821. márc. 21.). Velencében, Rómában és Münchenben tanult. 1853-tól Pesten élt és az elnyomatás éveiben történelmi festményeivel, valamint Nemzeti Album címen megjelentetett táj- és életképeivel állt a nemzeti törekvések mellé. Számos tájképet festett a Magas-Tátráról.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1820-12-13] Széchényi Ferenc főispán születése (+1820. dec. 13.). A Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója. 1802. november 25-én a nemzetnek ajándékozta könyvtárát, s ezzel megalapítója lett a később már az ő nevét viselő könyvtárnak, amely az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeum alapintézményévé vált.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1820-11-28] Friedrich Engels német filozófus születése (+1895. aug. 5.). Marxszal együtt a dialektikus és történelmi materializmus filozófiájának megalkotója. Részt vett a munkásság nemzetközi szervezete, az I., majd a II. Internacionálé megalakításában.
(születés)
[Részletek...]
[1819-07-11] Reguly Antal nyelvész halála (szül. 1819. júl. 11.). A finnugor nyelvek és a nyelvrokonság kutatója. 1843-47 között bejárta az Ural környékét, élt a vogul, osztják, cseremisz, mordvin rokon népek között, közben feltérképezte az északi Ural-vidéket. Az utazással járó nehézségek megviselték egészségét, hazatérve már nem tudta összegyűjtött jegyzeteit feldolgozni. Hatalmas gyűjteménye a magyarságkutatók és nyelvtörténészek számára igen hasznos anyagként szolgál.
1990-ben az Északi-Urál hegység 1703 méter magas csúcsát róla nevezték el.
(születés)
[Részletek...]
[1819-07-09] Elias Howe amerikai feltaláló halála (szül. 1819. júl. 9.). Az első használható varrógép megszerkesztője.

(születés)
[Részletek...]
[1819-07-09] Elias Howe amerikai feltaláló születése (+1867. okt. 3.). Az első használható varrógép megszerkesztője.
(születés)
[Részletek...]
[1819-05-27] Julia Ward Howe amerikai költő és írónő születése New York-ban (+1910. okt. 17.). Vak férjével - aki abolicionista reformer politikus volt - együtt szerkesztette a rabszolga-felszabadításért szót emelő Commonwealth című folyóiratot; emellett a női választójogról is írt. Költészetének legismertebb darabja a magyarul "János bácsi a csatában" kezdetű ironikus harci dal.
(születés)
[Részletek...]
[1818-11-21] Lewis Henry Morgan amerikai néprajztudós és régész születése (+1881. dec. 17.). Az őstársadalom történetének világhírű kutatója. Bebizonyította, hogy a matriarchátusból a patriarchátusba való átmenet az egész emberiség történeti útjára jellemző.
(A fenntarthatatlanság kezdete? A más élőlényekre is jellemző fenntarthatatlan viselkedés – pl. túlszaporodás – csak hullámzásszerű környezetpusztuláshoz, nyomorhoz, fajon belüli küzdelemhez és populáció visszaeséshez vezet. Az emberi történelem robbanásszerű túllövését a fosszilis energiatömeg megtalálásának és elhasználásának egyedi eseménye okozta.)
A rochesteri egyetem és a Wells College intézőbizottsági tagjaként mozgalmat indított, hogy női kollégiumot vagy szemináriumot is szervezzenek. (Ezidőben Amerikában a nők még nem részesülhettek egyetemi oktatásban.) Noha életében nem sikerült ezt elérnie, vagyonát e cél kivitelezésére hagyta végrendeletileg az egyetemre.
(születés)
[Részletek...]
[1817-12-26] Gönczy Pál pedagógus, oktatáspolitikus születése (+1892. jan. 10.). A pesti református főgimnázium alapító igazgatója. A főrendiház tagjaként jelentős szerepet játszott az 1868-as népiskolai törvény végrehajtásában. Egyik megszervezője volt a zeleméri árvagyermek-nevelőintézetnek.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1817-12-17] Komlóssy Ferenc festő születése (+1892. júl. 14.). A neves festőcsalád alapítója. Főképp tájképeket és virágcsendéleteket festett.
(születés)
[Részletek...]
[1817-12-17] Komlóssy Ferenc festő halála (szül. 1817. dec. 17.). Neves festőcsalád alapítója volt, főképp tájképeket és virágcsendéleteket festett. Kezdetben Pesten és Temesvárott alkotott, majd Bécsben telepedett le, ahol szép albumot adott ki a Schönbrunn-i park rózsafajtáiról.
(születés)
[Részletek...]
[1817-12-13] Kitaibel Pál biológus, ásvány és gyógyvíz kutató halála.
(halál)
[Részletek...]
[1817-12-13] Kitaibel Pál biológus, ásvány és gyógyvíz kutató halála.
+ - - - +
1797: Heinrich Heine német költő, író születése (+1856. febr. 17.). Nem kötelezte el magát sem vallásilag, sem a németek vagy a franciák mellett, mindig a saját igazságát és meggyőződését hirdette. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt, az igazi lírikus, aki minden kis eseményből, benyomásból, élményből dalt írt.
(születés)
[Részletek...]
[1817-10-23] Pierre Larousse francia nyelvtaníró, lexikográfus, kiadó születése (+1875. jan. 3.). 1849-től újító pedagógiai munkákat írt, 1852-ben megalapította a Larousse Könyvkereskedést. Monumentális enciklopédikus műve, a XIX. század Nagy Világszótára 15 kötetben (1866-1876) és két pótkötetben (1878, 1888) jelent meg. Ma is vannak újabb kiadásai, az 1990-es évektől már magyar nyelven is.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1817-06-12] Báró Karl Drais fából megalkotta a kerékpár ősét, a futógépet Mannheimben (Németország). Tíz mérföld/óra sebességgel tudott futni vele, de 1829-ben már 14 mérföld/órát értek el. Viszont csak jól karbantartott utakon lehetett használni, pl. úri parkokban.

A párhuzamosan futó két kerék egy tengelyen már ősidők óta ismert volt, de két kerék egymás után? Meglehetősen drámai körülmények kényszerítették ki ezt a találmányt. 1815-ben a Bali szigeteken a Tambora vulkán annyi port lövelt a légkörbe, hogy 1816 „nyár nélküli év” lett. Éhínség, egekbe szökő árak, a lovakat levágták. Amikor újra jó termés jött, a futógépet betiltották.

1839-ben az angol K. Macmillan feltalálta a pedálhajtást. A francia E. Michaux az 1867. évi párizsi világkiállításon mutatta be a velocipedet (gyors láb). A fémfeldolgozás fejlődése létrehozta a bicycles-t (kétkerék) könnyű s szilárd acélból, de az ára egy munkás fél évnyi fizetése volt. A felfújható gumitömlőt J. B. Dunlop skót állatorvos találta ki kisfia számára 1888-ban. A láncos áttétel szabadalmak közül az angol H. J. Lawsoné (1897) terjedt el leginkább. Ugyancsak a hetvenes években vezették be az acélküllőket (W. A. Cowper). 1896-ban Susan B. Anthony azt nyilatkozta, hogy a kerékpár többet segített a nők emancipációjában, mint odáig bármi más.
(találmány, tilt)
[Részletek...]
[1817-05-17] Irinyi János vegyész halála (szül. 1817. máj. 17.). A 'veszélytelenül használható' biztonsági gyújtó kidolgozója. A kor modern vegytanának terjesztője és magyarországi meghonosítója, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat egyik alapító tagja és munkatársa volt.
(Veszélytelenül használható? Már az ősembert a legjelentősebb természetátalakítóvá tette a tűzgyújtás képessége, mert szándéktalanul is a természetesnél sokkal gyakoribb erdőtüzeket okozott. Mennyi ház, város, erdő égett már le a százmilliók gondatlan kezeügyében lévő gyufától.)
(születés)
[Részletek...]
[1817-04-08] Laborfalvi Róza színésznő halála (szül. 1817. ápr. 8.). Tehetsége az első pesti Nemzeti Színháznál bontakozott ki, amelynek kezdettől fogva, 1837-től tagja volt. 1869-ben visszavonult a Nemzetiből, s attól kezdve sokat szerepelt vidéken. Jókai Mór volt a férje.
(születés)
[Részletek...]
[1817-03-02] Arany János költő születése (+1882. okt. 22.). A verses epika legkiemelkedőbb magyar művelője. Első nagy sikerét Toldi című népi realista elbeszélő költeményével aratta. Több drámát fordított az első teljes magyar Shakespeare-kiadás számára, s magyarra ültette Arisztophanész vígjátékait. A Kisfaludy Társaság igazgatója, majd az Akadémia főtitkára volt. Élete végén Őszikék címmel adta ki lírai hangvételű verseit, a híres "Kapcsos könyv"-et.


- + -
Ezelőtt a háborúban / Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől / Amit elvehetett, elvett.
Most nem úgy van. A világot / Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz, / Összeűl és - helybehagyja.
(Arany J: Civilizáció. 1877 után)

(háború, születés)
[Részletek...]
[1817-02-19] Kossuth Zsuzsanna halála New Yorkban (szül. 1817. febr. 19.). Kossuth Lajos húga. 1849 áprilisában a tábori kórházak főápolónőjévé nevezték ki. A világosi fegyverletétel után elfogták és bár felmentették, gyakran zaklatták a hatóságok. 1851-ben Brüsszelbe vándorolt ki, 1853-ban Amerikába települt át.


(születés)
[Részletek...]
[1815-12-10] Augusta Ada Lovelace angol matematikus halála (szül. 1815. dec. 10.). Lord Byron lánya. Charles Babbage angol matematikus munkatársaként egy differenciál- és analitikai gép kidolgozásán munkálkodott, megsejtve a számítógépek későbbi alkalmazhatóságát. Példafeladatok elvégzésére programokat is készített. A számítástechnika korai előfutáraként nevét őrzi az ADA számítógépes programnyelv.
(születés)
[Részletek...]
[1815-09-03] Svájcban engedélyezték, hogy az erőszakmentes keresztények megváltsák magukat a katonáskodástól.
[Részletek...]
[1815-08-16] Don Bosco (Giovanni Bosco) olasz pap, szociálpedagógus születése (+1888. jan. 31.). 1846-ban Torinóban gyermekfalut hozott létre az árva gyermekek felnevelésére, majd 1857-ben megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szaleziánus rendet. A kongregáció célja a szegény, elhagyott, árva gyerekek felnevelése volt. Rendje nagyon hamar felvirágzott, halálakor már 150 háza működött, amelyekben közel 300 ezer gyermeket neveltek föl. 1934-ben XI Pius pápa szentté avatta. A szalézi rend hazánkban is működött, illetve 1989 őszétől ismét működhet.
(Helder Camara brazil érsek híres mondása: Amikor kenyeret adok az éhezőknek, azt mondjátok: szent vagyok. De amikor megkérdezem, miért nincs kenyerük az éhezőknek, azt mondjátok: akasztanivaló lázító vagyok.
Ennek analógiájára: Amikor segítek az elhanyagolt, elhagyott gyerekeken, azt mondjátok, szent vagyok. De amikor megkérdezem, miért van annyi nem-kívánt foganás és miért van túlnépesedés, akkor elszabadul a lincshangulat.)

(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1814-12-24] Kelemen László színész, színigazgató halála (szül. 1762. júl. 26.). A magyar hivatásos színészet, az állandó magyar játékszín megindítója.
(halál)
[Részletek...]
[1814-12-09] Joseph Bramah angol feltaláló halála (szül. 1748. ápr. 13.). Számos találmánya közül (lopásbiztos zár, amit csak 67 év múlva 50 órai munkával sikerült feltörni, hidraulikus sajtológép, sörpalackozó gép, bankjegysorszámozó nyomdagép) a vízöblítéses WC vált ökológiai jelentőségűvé:
ami nélkülözhetetlen tápanyag-visszapótlás a talajnak, az szennyezés a víznek.
(Amikor egy területen a vizilovak túlszaporodnak, vagy aszály miatt a terület eltartóképessége csökken, az egész állomány kipusztulhat, mert az ürülékükkel túlszennyezett vízben számukra mérgező vörösalga szaporodik el.)
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1814-04-01] Erdélyi János költő, akadémikus születése (+1868. jan. 23.). Ő állította össze az első jelentős magyar népköltészeti gyűjteményt. A szabadságharc alatt a Nemzeti Színház igazgatója, később a Kisfaludy Társaság titkára volt.
(születés)
[Részletek...]
[1814-03-26] Joseph Ignace Guillotin francia orvos születése (+1814. márc. 26.). Nevét a híres kivégzőeszköz őrizte meg, pedig a közfelfogással ellentétben nem ő volt a feltalálója, ő csak könyörületből javasolta 1791. október 10-én a francia nemzetgyűlésen a nyaktiló alkalmazását, hogy minél kevesebb kínzással végezzék ki a halálraítélteket. Indítványát 1792-ben elfogadták.

(Már Victor Hugo megjegyezte, milyen szerencsétlenek némely emberek: Kolumbus nem tudta nevét az Újvilágra ragasztani, Guillotin pedig nem tudta a nyaktilóról levakarni.)
(halál)
[Részletek...]
[1814-03-08] Szigligeti Ede (Szathmáry József) író, színész, rendező halála (szül. 1814. márc. 8.). A Nemzeti Színház igazgatója, a magyar népszínmű műfajának megteremtője volt. Több mint száz darabot írt, ezek közül többet idegen nyelvre is lefordítottak és megfilmesítettek, például a legismertebbet, a Liliomfit.
(születés)
[Részletek...]
[1813-10-10] Giuseppe Verdi olasz zeneszerző halála (szül. 1813. okt. 10.). Első hazafias operái (Nabuccó, Lombardok, Ernani) nagy sikert arattak, az osztrák elnyomás elleni tiltakozást fejezték ki. Főbb művei: Rigolettó, Traviata, Simone Boccanegra, Álarcosbál, Don Carlos, Aida, Otelló, Falstaff.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1813-09-03] [sms] Eötvös József író, költő, államférfi szül. 1848-tól és 1867-tol vallás- és nevelésügyi miniszter.
[Részletek...]
[1813-09-03] Eötvös József író, költő, politikus, akadémikus halála (szül. 1813. szept. 3.). A magyar realista regényírás első nagy mestere: A falu jegyzője, Magyarország 1514-ben. Az 1840-es években a centrista ellenzék vezetőjeként harcolt a jobbágyság felszabadításáért és Magyarország demokratikus átalakulásáért. 1848 március után az első felelős kormányban vallás- és nevelésügyi miniszter volt, szeptemberben emigrált. 1853-tól ismét részt vett a közéletben. 1867-től haláláig vallás- és közoktatási miniszter volt.
(születés)
[Részletek...]
[1813-08-02] Diószegi Sámuel botanikus halála (szül. 1760. dec. 29.). A magyar rendszeres növénytan megalapítója. Református lelkész volt, esperes és egyházkerületi főjegyző. Legjelentősebb munkája az első magyar növényhatározó, a Magyar Füvész Könyv, amelyet sógorával, Fazekas Mihály költővel közösen írt. A Karl Linné svéd természettudós növénytani rendszerének tudományos eredményeit felhasználó könyv több mint 3000 magyarországi növény leírását tartalmazza, ékes magyar nyelven. Ő teremtette meg a leíró növénytan és alaktan magyar szaknyelvét.
A magyar nyelv legnagyobb tudora, Arany így írt róla:"...óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas, Földi".
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1813-08-02] Diószegi Sámuel botanikus születése (+1813. aug. 2.). A magyar rendszeres növénytan megalapítója. Legjelentősebb munkája az első magyar növényhatározó, a Magyar Füvész Könyv, amelyet sógorával, Fazekas Mihály költővel közösen írt.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1813-05-22] Richard Wagner német zeneszerző születése (+1883. febr. 13.).
Első szimfóniája 1833-ban hangzott el Lipcsében. Főbb művei: A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, A Ring, Az istenek alkonya.
Valamennyi operájának szövegét maga írta. 1842-ben szász királyi karmester lett. A Tannha:user 1845-ös bemutatója bukást hozott, csak a Liszt Ferenc vezényelte 1850-es weimari előadáson aratott sikert.
Részt vett az 1848-49-es német forradalomban, ezért nyolc évig zürichi emigrációban kellett élnie.
Szeretője lett a sok művét vezénylő Bülow feleségének, Liszt lányának, Cosimának. Miután már három gyerekük született, Cosima elvált férjétől és 1870-ben összeházasodtak.
Művei előadására a megfelelő helyszínt Bayreuthban lelte meg, A tetralógiát 1876-ban mutatták be a Festpsielhausban, a díszletek és a kosztümök is az ő művei voltak. Utolsó művét, a Parsifalt 1882-ben adták elő Bayreuthban.
(születés)
[Részletek...]
[1813-05-22] Richard Wagner német zeneszerző halála (szül. 1813. máj. 22.). A 19. századi zene nagyhatású újítója, a "Gesamtkunst", a zenedráma megalkotója. Irodalmilag, dramaturgilag is nagy igényű szöveg, képzőművészeti alkotás színvonalára emelt díszlet, maga tervezte kosztümök, motívikus szerkesztésű zene, amelyben a zenekar és az énekesek egyenrangú szerepet játszanak. Nibelung-tetralógia, Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok. II. Lajos bajor király támogatásával színházat hozott létre Bayreuthban (1872-1876), s ott azóta is csak Wagner-műveket játszanak. Írt zenekari műveket (Faust-nyitány), oratorikus műveket és dalokat is.
(születés)
[Részletek...]
[1813-05-05] Sören Aabye Kierkegaard dán filozófus, teológus halála (szül: 1813. máj. 5.). A mai egzisztencializmus előfutára. Elsődlegesnek az individuális emberi lét vizsgálatát tartotta. Szerinte az élet értelmetlen, mert tele van félelemmel; a lét kérdései csak irracionálisan, vallásos megközelítésből vizsgálhatók és oldhatók meg. Fő művei a "Vagy-vagy", a "Félelem és rettegés".
Sokat merített belőle Ibsen, Strindberg, Kafka, Sartre és Camus, a filozófusok közül főként Heidegger és Wittgenstein követte.
[Részletek...]
[1812-09-07] Borogyinói ütközet, Napóleon oroszországi hadjáratának legjelentősebb összecsapása, Moszkvától 110 kilométerre.
(Az oroszok szüntelenül visszavonultak, mert Napóleon milliós seregének nem volt katonai ellenfele Európában. De a környezeti válság - éhség és hideg - megverte a legyőzhetetlen sereget. A hadaknak nincs esélyük a természettel szemben, hiszen önnön létalapjukat pusztítják.)
[Részletek...]
[1811-11-16] Latabár Endre színész, karnagy, színiigazgató halála (szül. 1811. nov. 16.). A XIX. századi magyar színipedagógia egyik első és legnagyobb hatású alakja. 1842-től haláláig számos városban aratott sikert, prózát, operát és (az 1860-as évektől) operettet is játszó önálló társulatával. Híres színészek egész sora játszott nála, így Paulay Ede és Újházi Ede.
(A rabszolgafelszabadításért küzdő, 1852-ben Amerikában íródott Tamás bátya kunyhója c. regényt már 3 évvel később, 1855. jún. 16-án hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron.)
(születés)
[Részletek...]
[1811-06-14] Harriet Elizabeth Beecher-Stowe amerikai írónő halála (szül. 1811. jún. 14.). 1852-ben íródott Tamás bátya kunyhója c. regénye óriási hatással volt a rabszolgafelszabadításban.


(Magyarországra is villámgyorsan eljutott: már 1855. jún. 16-án, “pontban 6 és fél órakor” hat felvonásos drámaként adta elő Latabár Endre igazgató színészgárdája Székesfehérváron a Kenessey Fürdőkertben.)
(születés)
[Részletek...]
[1811-02-24] Bessenyei György író, filozófus halála (szül. 1747.). Klasszicista tragédiát (Ágis tragédiája), egy vígjátékot írt (A filozófus), s olyan röpiratokat (Jámbor szándék), amelyekben nagy szabású nyelvi-irodalmi programot hirdetett. 1804-ben írta, Voltaire Candide-jának mintájára, utópisztikus, állambölcseleti, filozófiai regényét, a Tariménes utazását. Fellépésétől számítják a magyar felvilágosodás kezdetét.
(halál)
[Részletek...]
[1810-11-07] Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus halála (szül. 1810. nov. 7.). Közel ötven éven át a Nemzeti Színház karnagya volt, 1874-től pedig az Operaház főzeneigazgatója. Ő zenésítette meg a Himnuszt (1844). Első nevezetes operája a Hunyadi László. Fő műve a Katona József drámája nyomán írt Bánk bán, amely az uralkodói önkény elleni éles tiltakozás. Az opera dallamai már tiszta magyar zenére épültek (Bordal, Hazám, hazám, Melinda áriái). Műveiben a magyar történelem, a nemzeti eszmék kifejezésére törekedett. Ő alapította meg a Filharmóniai Társulatot, és megalapításától igazgatója volt a Zeneakadémiának.


(megalapít, születés, tilt)
[Részletek...]
[1810-10-10] A Humboldt egyetem alapító szenátusi ülése. A német Humboldt-fivérek által Berlinben alapított egyetem néve eleinte III. Frigyes Vilmos egyetem volt, 1949-ben kapta a nagy humanista, Wilhelm von Humboldt nevét.
(Uralkodó helyett értelmiségi – a magyar bankókról viszont eltűnt Ady, Bartók, s csupa, király, politikus – s csupa férfi - került rájuk.)



[Részletek...]
[1810-08-21] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1810-02-24] Henry Cavendish angol fizikus és kémikus, a hidrogén felfedezőjének születése (+1810. febr. 24.). Megállapította, hogy a levegő oxigén és nitrogén keveréke és hogy a víz nem elem, hanem vegyület. Elsőként dolgozott ki módszert a gravitáció mérésére.
(A szén, majd olaj korszak után valószínűleg a hidrogén korszak következik, amely sokkal fenntarthatóbb.)
(halál)
[Részletek...]
[1809-02-12] Charles Robert Darwin angol természettudós halála (szül. 1809. febr. 12.). A modern biológia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű származáselmélet megteremtője. Ő alapozta meg az evolúció, a fajok fejlődésének a természetes kiválasztódáson alapuló nagyszabású elméletét, amelynek alaptételeit a fajok eredetéről szóló, 1859. november 24-én megjelent művében fejtette ki. 1871-ben kiadott másik munkájában az ember állati ősöktől való származását bizonyította.
- + -
Irts ki mindent, amit nem tudsz megenni! Irts ki bármit, ami azt eszi, amit te eszel! Irts ki mindent, ami nem táplálja azt, amit te eszel! Ez szent munka az Elvevők kultúrájában. Minél több vetélytársat pusztítotok el, annál több embert hozhattok a világra s így a pusztítás a létező legszentebb munkává válik. Amint kivonjátok magatokat a korlátozott verseny törvényének kényszere alól, a táplálékotok és annak tápláléka kivételével a világon minden megsemmisítendő ellenséggé válik. (Quinn: Izmael)
- + -
"Mi állat él tehát még a világon?
Él ami hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott.
...
Im itt van az utolsó rózsa, mely nyilt a világon. Hasztalan virág, más százezer testvérrel foglalá el a legbujább tért a lengő kalásztól...

(Madách: Az ember tragédiája, Falanszter szín)
- + -
A Föld panaszkodik a Marsnak:
- Képzeld, homosapiensem van.

- Ne aggódj, hamar elmúlik.
(megjelent, születés, törvény)
[Részletek...]
[1809-02-12] Charles Robert Darwin angol természettudós születése (+1882 ápr. 19.). Az élővilág evolúciójáról szóló származáselmélete nagy hatással volt korának tudományos és egyházi életére, és forradalmasította a biológiát. A fajok eredete természetes kiválasztódás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása c. főműve 1859. nov. 24-én jelent meg (magyarul 1874-ben).
[Részletek...]
[1808-04-22] Szőnyi Pál pedagógus, pedagógiai író halála (szül. 1808. 4. 22.). 1846-ban az Akadémia levelező tagja lett. A szabadságharc idején Eötvös József vallás-és nevelésügyi miniszter mellett titkár, majd osztálytanácsos. 1850-ben fiúnevelő intézetet alapított Pesten, Pestalozzi elvei szerint. A Természettudományi Társulat elnöke 1851-1858 közt, sokat utazott. Hatalmas ásványgyűjteményét az Akadémiára, a Természettudományi Társulatra és a Debreceni Református Egyházközségre hagyta. Fontosabb művei: Alaktan, magyar szülék, nevelők és tanítók számára (1846-47), A Pesten felállítandó protestáns preparandia terve (1846).
(születés)
[Részletek...]
[1807-04-04] Joseph Jérome Lalande francia csillagász, akadémikus halála (szül. 1732. júl. 11.). A párizsi csillagvizsgáló igazgatója. Főképpen a bolygók mozgásának elméletével foglalkozott, kiadott egy Hold-atlaszt és egy csillagkatalógust, 47 ezer objektumot írt le.
(halál)
[Részletek...]
[1807-02-11] Batthyány Lajos gróf születése (+1849. okt. 6.). Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke. 1848. március 17-én István nádor nevezte ki miniszterelnökké, kormánya április 10-én tette le az esküt. Október 2-án mondott le véglegesen, miután kiegyezést célzó politikája háttérbe szorult. Windischgratz 1849. január 8-án Pesten elfogatta, 1849 nyarán törvénysértő módon halálra ítélték, Haynau 1849. október 6-án kivégeztette.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1804-09-24] Schöpf-Merei Ágoston orvos halála (szül. 1804. szept. 24.). A magyar tudományos gyermekgyógyászat megalapítója, az első ilyen tankönyv szerzője. Ortopédiai intézetet létesített 1835-ben, 1839-ben nyitotta az első pesti kisdedkórházat, a hallgatózó és kopogtató vizsgálat, a kórházi kórtörténetek rendszeres vezetése, a bőr alatti ín- és izommetszés, a kancsalságot javító műtétek úttörője.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1804-02-06] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(halál)
[Részletek...]
[1803-12-18] Johann Gottfried Herder német költő, műfordító, esztéta, történetfilozófus halála (szül. 1744. aug. 25.). A természethez való visszatérést hirdető mozgalom, továbbá a német felvilágosodás "Sturm und Drang" (vihar és előretörés) mozgalmának (radikális szakítás a merev klasszicizmussal, mindenfajta kötöttséggel, a szabadság és az énkultusz jegyében) vezető teoretikusa.
(halál)
[Részletek...]
[1802-12-15] Bolyai János matematikus halála (szül. 1802. dec. 15.). Az euklideszit általánosító geometriai rendszer alkotója.
(születés)
[Részletek...]
[1802-04-18] Erasmus Darwin angol orvos, természettudós születése (+1802. ápr. 18.). A származástan előfutára, Charles Darwin, a darwinizmus alapítójának nagyapja. Zoonomia című munkájában evolúciós tanokat hirdetett, a különböző állatfajok embrióinak hasonlóságát, a végtaghasználat alakító erejét hangsúlyozva.
(halál)
[Részletek...]
[1801-11-03] Karl Baedeker német könyvkiadó halála (szül. 1801. nov. 3.). 1827-ben Koblenzben alapította meg kiadóját, itt jelentette meg koblenzi útikalauzát, s lett ezzel az útikönyv műfajának megteremtője.


(A tömegturizmus épp azt a szépséget, természetességet teszi tönkre, ami miatt odacsődül. Az útleírás, az utifilm és természetfilm sokkal többet nyújt, mint amit a sok fáradsággal, költséggel, szennyezéssel a helyszínre tódulók a számukra kialakított mesterkélt karámokból láthatnak.)
(születés)
[Részletek...]
[1801-10-23] Titius Pius Vendel algológus, az első magyar Adria-kutató születése (+1884. dec. 20.). Minorita szerzetespap, nyolc nyelven beszélt. Tábori lelkészként 1846-tól az Adria partján tengeri csigákat, kagylókat, algákat, korallokat gyűjtött. 1860-tól az Isztriai-öböl partján, a piarnoi rendházban élt a közoktatási minisztérium állandó évjáradékából. Gyűjteményei eljutottak a Monarchia minden részébe. 64 új algát ő nevezett el. Egész Európában szaktekintélynek számított.
(születés)
[Részletek...]
[1800-03-09] [sms] Joseph Haydn a Várszínházban vezényelte Teremtés c.oratóriumát. 1992:Kína atomsorompó-szerződés.
[Részletek...]
[1800-03-09] Joseph Haydn osztrák zeneszerző Budán, a Várszínházban vezényelte Teremtés című oratóriumát.
[Részletek...]
[1799-10-09] A holland partok közelében elsüllyedt a Lutine brit fregatt. Harangját később kiemelték, s a Lloyd's biztosító épületében helyezték el. Ezt a harangot kondítják meg, valahányszor a biztosítótársaság fontos hírt kap, általában egy hajó elsüllyedéséről.


(Manapság ennél sokkal rosszabb híreket kapnak a biztosítótársaságok. Sok megy csődbe a klímaváltozás, kiszámíthatatlan időjárási anomáliák, pl. hurrikánok miatt, mert a kockázatok már nem valószínűsíthetők a múltbeli tapasztalatok alapján. Nem véletlen, hogy a biztosítási ágazat a zöldek oldalán küzd a klímakonferenciákon.)
[Részletek...]
[1799-07-19] Megtalálták a Rosetta-követ, amely segített a hieroglifák megfejtésében. Ezen a kövön egymás mellett található egy görög és egy egyiptomi szöveg, a tartalmuk ugyanaz, így a görög szavakból tudtak következtetni a hieroglifa-jelek értelmére.
[Részletek...]
[1799-07-03] A Nagyszentmiklósi kincs megtalálása. A Bánátban, Torontál vármegyében, Nagyszentmiklóson egy szőlősgazda árokásás közben aranyból készült korsókat, csészéket, tálkákat, poharakat talált. Helyi kereskedők és egy bécsi görög gyapjúkereskedő közvetítésével jutottak Pestre, ahol Boráros János városbírónál összegyűlt a kincs 23 darabja. 1799. október 1-jén Ferenc császár intézkedése nyomán az aranyedények a bécsi császári és királyi Régiségtárba kerültek.


A kinccsel tudósok és amatőrök kétszáz éve foglalkoznak. Az egyik felfogás szerint a kincs 8. századi és az avar művészet terméke.

[Részletek...]
[1799-05-18] Pierre-Augustin Caron Beaumarchais francia író születése (+1799. máj. 18.). A sevillai borbély és a Figaro házassága írója, az elsőből Rossini, az utóbbiból Mozart írt operát.
(halál)
[Részletek...]
[1798-06-04] Giacomo Girolamo Casanova (Chevalier de Seingalt) itáliai író, kalandor halála (szül. 1725. ápr. 2. Velence). Az előkelő származású, művelt Casanova rendkívül mozgalmas és kalandos életet élt, volt jogász, pap, bűvész, csodadoktor, hegedűművész, lutri igazgató, könyvtáros, nemes társaságok kedvelt vendége és börtönök lakója, de mindenekelőtt utolérhetetlen szerető. "Életem története" című műve érdekes kordokumentum, amelyben gazdag körképet festett Európa szokásairól, századának jelentős eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Történeti munkákat, matematikai értekezéseket, drámákat és színműveket is alkotott.
(A szoknyavadász Don Juan-nal szemben, aki hódításainak számával dicsekedett férfitársai körében, Casanova arra volt büszke, hogy a gyönyörre talált nők suttogó propagandája terjesztette hírnevét és a dicshimnuszok hatására a nők keresték a társaságát.)
(halál)
[Részletek...]
[1798-04-26] Eugéne Delacroix francia festő és grafikus születése (+1863. aug. 13.). 1822-ben a Dante bárkája című képe a romantikus mozgalom vezérévé tette. Leghíresebb alkotása a Szabadság vezeti a népet. Vihartól megvadult ló című vízfestménye a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.
(születés)
[Részletek...]
[1797-11-29] Gaetano Donizetti olasz zeneszerző halála (szül. 1797. nov. 29.). 1816-1844 között 74 operát írt: Szerelmi bájital, Lammermoori Lucia, Don Pasquale. Számos oratóriumot, kantátát, himnuszt és egyházzenei művet is írt.
(születés)
[Részletek...]
[1797-11-23] Mátray Gábor akadémikus, zenetörténész, zeneszerző, zenepedagógus születése (+1875. júl. 17.). 1833-ban megalapította, 1841-ig szerkesztette a Regélő című lapot. 1840-ben a hangászegyesületi Énekiskola - amely később konzervatóriummá (Nemzeti Zenede) fejlődött - igazgatója lett.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1795-05-20] Lefejezték (az azóta ezért Vérmezőnek nevezett helyen) felségsértésért és hazaárulásért Martinovics Ignác filozófust (szül. 1755.07.22.), az első magyar köztársasági mozgalom, a jakobinusok vezetőjét és négy társát:
Hajnóczy József jogtudós, író (szül. 1750.05.03.),
Laczkovics János költő (szül. 1754.01.13.),
Gróf Sigray Jakab (szül. 1760 körül), aki a Reformátorok Társasága titkos szervezetének igazgatója volt,
Szentmarjay Ferenc (szül. 1767 körül), aki lefordította a francia jakobinus alkotmányt s a mozgalom más dokumentumait.
[Részletek...]
[1795-01-29] Az Amerikai Egyesült Államokban kihírdették a honosítási törvényt, melynek értelmében öt év ott-tartózkodás az alapfeltétele az állampolgárság engedélyezésének.
(törvény)
[Részletek...]
[1794-03-29] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, halál)
[Részletek...]
[1794-03-29] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, halál)
[Részletek...]
[1794-03-27] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség)
[Részletek...]
[1793-11-23] Magyarországon először bemutatták a pesti Nemzeti Színházban Shakespeare Hamlet című drámáját, Vajda Péter fordításában, a Magyar Tudós Társaság javaslatára.

„Több dolgok vannak földön és égen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes”.
(Az erdélyi magyar színjátszás már 1793. nov. 23-án Kolozsváron a Hamlet ősbemutatójával kezdődött.)
[Részletek...]
[1793-11-23] Az erdélyi magyar színjátszás kezdete, Kolozsváron a Hamlet ősbemutatójával.
[Részletek...]
[1793-10-05] letbelépett a francia forradalmi naptár, amely ünnepet szentelt többek közt a természetnek, a tisztaságnak, a barátságnak, a takarékosságnak, az önzetlenségnek, a szeretetnek, a gyermekiességnek, az öregségnek, az ősöknek és az utódoknak.
[Részletek...]
[1793-04-15] Szentmártonyi Ignác jezsuita tanár, csillagász, matematikus, térképész születése (+1793. ápr. 15.). Grazi tanárkodása után V. János portugál király meghívására Brazíliába ment a vitatott spanyol-portugál határvonal kitűzésére. Az 1749-ben megkezdett csillagászati helymeghatározások adatait titkos iratként kezelték. 1760-ban más dél-amerikai jezsuitákkal együtt letartóztatták és csak 18 évi fogság után, Mária Terézia közbenjárására szabadult. Utána Csáktornyán, majd a közeli Belica falu plébánosaként élt. Tudományos munkája még feltáratlan.


- + -
Bebörtönzése az indiánokat védő jezsuiták elleni spanyol fenekedés kapcsán történt. Végül 1767 febr. 27-én a spanyol király parancsot ad a száz éves paraguayi jezsuita redukciók megszállására. A 30 telepen kb. 150 ezer indián élt és a jólétet, békét és védelmet jelentő redukciókba özönlöttek a spanyol nagybirtokosoktól megszökve az indián rabszolgák - megkeresztelkedni. Ld. Robert Bolt A misszió c. regénye (Szt. István Társulat, 1988) ill. a belőle készült, azonos című film, továbbá Fritz Hochwelder A szent kísérlet c. drámája.
(halál)
[Részletek...]
[1793-01-03] Lucretia Mott születése. Az amerikai nők jogvédő mozgalmának egyik megalapítója, a rabszolgaság-ellenes mozgalom vezetője.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1792-04-14] Hell Miksa csillagász születése (+1792. ápr. 14.). A bécsi csillagvizsgáló igazgatója volt. O irányította a kolozsvári, az egri, a budai és a nagyszombati csillagvizsgáló építését, s megindította az "Ephemerides Astronomicea" címu csillagászati folyóiratot.
(halál)
[Részletek...]
[1792-02-29] Gioacchino Antonio Rossini olasz zeneszerző halála (szül. 1792. febr. 29.). Operáit jól énekelhető, szárnyaló melódiák, kristálytiszta, csiszolt formák, üde humor, ragyogóan felépített együttesek jellemzik. Legismertebb művei a Tell Vilmos és A sevillai borbély. Bámulatos gyorsasággal dolgozott, a sevillai borbélyt két hét alatt komponálta, A tolvaj szarka nyitányát pedig az opera bemutatójának napján kezdte el írni, és estére elkészült vele. Csak élete első felében alkotott, a második felében óriási vagyonából élt.
(születés)
[Részletek...]
[1791-12-05] Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, zongorista, orgonista, karmester halála (szül. 1756. jan. 27.). Minden idők egyik legnagyobb zenei lángelméje volt. Már hatévesen sikereket aratott, első vígoperáját 12 évesen írta. 36 évesen halt meg betegségtől, küzdelmektől és anyagi gondoktól megtörve. Rövid élete folyamán 626 művet írt, minden zenei műfajban, Requiem, operák (Don Juan, Varázsfuvola, Figaro házassága, Don Giovanni), zongoraversenyek, szimfóniák. Olyan művész volt, aki függetlenül, önmagára utaltan, feudális kötöttségektől mentesen próbált élni.

(halál)
[Részletek...]
[1791-12-05] Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző születése (+1791. dec. 5.). Csodagyermekként előbb ismerte a kottát, mint a betűket. A 36 évet élt zseni 628 egyházi és világi zenemű alkotója. Figaró házassága, Don Giovanni, Cosi fan tutte, Titusz kegyelme, A varázsfuvola, Esz-dur, g-moll, C-dur (Jupiter) szimfóniák.
(halál)
[Részletek...]
[1791-03-02] John Wesley angol teológus születése (+1791. márc. 2.). A methodista egyház alapítója. Az oxfordi egyetemen tanult, pap édesapjának segédkezett, s 1728-ban ő is anglikán pap lett. Eközben Oxfordban testvére, Charles "Szent Klub" néven közösséget szervezett, amelynek tagjai szabályozott életmódjuk - methodus vitae - miatt methodistáknak nevezték magukat. Oxfordba visszatérve John is csatlakozott a társasághoz. Ezután a klub tagjai másokat is megtérésre buzdítottak, ezért az anglikán klérus kitiltotta őket a templomokból. Ma kb. 43 millió a metodisták száma a világon.
(halál, tilt)
[Részletek...]
[1790-12-23] Jean-Francois Champollion francia nyelvész és egyiptológus halála (szül. 1790. dec. 23.), aki 1822-ben a rosette-i kő segítségével megfejtette a hieroglifákat.
(1798-ban Bonaparte Napóleon tábornok egy tudósokból és írókból álló kutatócsoportot is magával vitt Egyiptomba, így megkezdődött az óegyiptomi kultúra módszeres feltárása. 1799-ben a Nílus deltájában, Rosette-ben megtalálták azt a követ, amelyre V. Ptolemaiosz egyiptomi király rendeletét vésték három nyelven: egyiptomi hieroglif írással, démotikus és görög írással.
A katonák persze ez alkalommal is örök szégyent hoztak nemzetükre: a szfinx orrára Napóleon francia katonái fogadásból célbalőttek ágyúval, így tört le. Az Asterix és Obelix francia film ezt próbálja a köztudatban felcserélni arra a kis balesetre, mely szerint Depardieu alatt tört le, amikor afféle ostoba turistaként, a szép kilátás reményében felmászott rá.)
(születés)
[Részletek...]
[1789-12-05] [sms] Trattner János Tamás nyomdász, könyvkereskedő, kiadó szül. Kazinczy, Kölcsey barátja, támogatója.
[Részletek...]
[1789-07-14] A párizsiak bevették a Bastille várbörtönt. A forradalom első napja.
1790: A népet képviselő nemzeti gárda 14 ezer tagja a párizsi Mars-mezőn hűséget esküdött a nemzetnek, a törvénynek és a királynak. Cserébe XVI. Lajos megfogadta, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt. A szövetség ünnepe.
1880-tól a franciák függetlenségi napja. (Ekkortól nemzeti himnusz az 1792 áprilisában komponált Marseillaise is.)
(törvény)
[Részletek...]
[1789-04-28] Christian Fletcher első tiszt vezetésével fellázadt a fél éves tahiti tartózkodás után Angliába visszaindult Bounty hajó 19 matróza. William Bligh kapitányt és 18 matrózát élelemmel és vízzel csónakba rakták Tahiti közelében. A zendülők visszatértek a szép tahiti lányokhoz. Egy részük később a térképeken még nem szereplő, 4,6 km2-es Pitcairn-szigeten kolóniát hozott létre. Telepüket 1808-ban felfedezte a Topaz amerikai hajó. Tízüket elítélték, négyüket fel is akasztották. (A sziget lakói ma is őrzik a hajó ágyúját és Christian bibliáját, és főleg a történet gerjesztette turizmusból élnek.)

Bligh 1790 márciusában jutott haza Angliába és már júniusban meg is jelent könyve az árulókról. A lázadó tiszt bátyja, Edward Fletcher cambridge-i jogászprofesszor viszont sikeres ellenpropagandát indított az angol sajtóban, Bligh kapitány kegyetlenkedéseit emlegetve. Noha nincs rá bizonyíték, hogy a kapitány keményebben bánt volna a legénységgel az akkoriban szokásosnál, a történetet világhíressé tevő mintegy háromezer írásmű, 3 film és egy musical a rebellisek oldalán áll.
(Bűnös a menekülés az erőszakos, gyarmatosító, természetpusztító civilizációból?)
[Részletek...]
[1789-02-09] Franz Xaver Gabelsberger német minisztériumi hivatalnok születése (+1849. jan. 4.). A gyorsírás rendszerének megalapítója.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1788-12-14] Carl Philipp Emmanuel Bach német zeneszerző halála (szül. 1714. márc. 8.). Johann Sebastian Bach második fia, 1741-ben II. Frigyes porosz király udvari zenésze Berlinben, 1767-től Hamburg öt főtemplomának zeneigazgatója és kántora volt. Több száz művet írt, köztük 19 szimfóniát és 50 zongoraversenyt. Jelentősek pedagógiai művei.
(halál)
[Részletek...]
[1788-09-10] Jacques Boucher de Crevecoeur de Perthes francia régész, történész, író születése (+1868. aug. 5.). Bejárta Európát, az őstörténeti kutatások úttörőjévé vált. Legfontosabb felfedezése: a Somme folyó kavicsteraszain végzett ásatások során a kihalt állatok csontmaradványai mellett embertől származó pattintott kőeszközöket talált. Megcáfolta a vízözön-elméletet vallók rövid ősmúltat bizonygató időrendjét. Nézeteit sikerült széles körben elterjesztenie, igen termékeny szerző volt, kutatási eredményeit többkötetes, vaskos művekben adta közre.
(születés)
[Részletek...]
[1788-06-22] Bodor Péter székely ezermester, mechanikus születése (+1849. aug. 17.). Már kisgyermekkorában kitűnt faragó-és rajztehetségével. A főúri Zeyk család támogatásával gépészetet tanult Bécsben, majd tíz éven keresztül Európa országait járta. 1816-ban visszatért Marosvásárhelyre. Háza udvarán létrehozott egy a mai vidámparkhoz hasonló szórakozóhelyet. A Maroson fából, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül felépített egy 8 méter széles és 63 méter hosszú hidat. 1820 és 1822 között készítette legismertebb munkáját, a Marosvásárhely piacterén felállított zenélő kutat, amelynek szerkezete a víz hajtóerejének hatására szebbnél szebb zenét adott. A kutat 1911-ben lebontották, de a mását 1936-ban felépítették Budapesten, a Margitszigeten. Az 1830-as évektől főként orgonákat készített falusi templomok számára.
(születés)
[Részletek...]
[1788-06-21] letbe lépett a ma is érvényben lévő legrégibb írott alaptörvény, az amerikai alkotmány, miután 9 állam már ratifikálta. Az Angliától elszakadt 12 volt észak-amerikai gyarmat konföderációját kimondó törvény széles körű jogokat biztosított az Unió tagállamainak, így akadályozva meg a túlzott központosító törekvéseket.
(törvény)
[Részletek...]
[1787-11-18] Louis Jacques Mandé Daguerre francia festő és feltaláló halála (szül. 1787. nov. 18.). Párizsi díszletfestőként 1822-ben nyitotta meg Dioráma nevű optikai színházát: óriási vászonra jeleneteket és tájképeket rajzolt, előtte átlátszó díszleteket alkalmazott, és változtatta a megvilágítást. Nagy sikere volt, ezért Londonban is épített egyet.
Nicéphore Niepce-szel társult, és ez utóbbi halála után ő fejlesztette ki a korai fényképtechnikát. 1838-ban sikerült elkészítenie az első ún. dagerrotípiákat.


(születés)
[Részletek...]
[1785-08-22] A magyar jobbágy e naptól a földesúr engedélye nélkül házasodhatott és költözhetett. Tanulhatott mesterséget és szabadon rendelkezhetett javaival.
II. József e napon írta alá Bécsben a jobbágyrendeletet, amely a Magyarországon még érvényben lévő örökös jobbágyság megszüntetését, a jobbágyság életviszonyainak javítását, a mezőgazdaság kapitalista fejlődését célozta.
A halálos ágyán reformintézkedéseinek többségét visszavonni kényszerült uralkodó ezt a rendeletét nem vonta vissza.

[Részletek...]
[1784-04-04] Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, akadémikus születése (+1842. ápr. 11., Darjeeling). A tibeti filológia megalapítója, az első tibeti-angol szótár elkészítője.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1783-08-27] [idezet] Párizsban felszállt Jacques-Alexandre César Charles francia fizikus hidrogéngázzal töltött, selyemmel és gumival bevont 3,5 méter átmérőjű 27 köbméteres léggömbje. Kísérletével a Montgolfier-fivérek 1783. június 5-i személyzet nélküli léggömbrepülésének sikerét folytatta. A világon az első hidrogénballon 42 perces repülés után Párizstól 22 km-re, Gonesse falu közelében ért földet, a környékbeliek nem kis meglepetésére. Alig merték megközelíteni az égből alászállt "szörnyet", majd nekirontottak és vasvillákkal szétverték a földre szállt "ördögöt".
[Részletek...]
[1782-11-27] A Zong rabszolgaszállító hajó, amely szept. 6-án indult Liverpoolból, Jamaikára ért, de Luke Collingwood kapitány úgy döntött, nem köt ki. Megrémülve megbízói gazdasági veszteségétől, mert hogy gyakorlatlansága miatt túl sok rabszolga betegedett meg útközben s vált így eladhatatlanná, napokig körözött a tengeren. Végül biztosítási csalás mellett döntött és 133 beteg rabszolgát a tengerbe dobatott, mintha útközben haltak volna meg.

Az eset kiderült és megrázta a közvéleményt, de még így is csak negyedszázaddal később, 1807-ben szüntették meg a rabszolgakereskedelmet az Egyesült Királyságban.
Joseph Mallord William Turner 1840-ben Rabszolgahajó c. olajfestményén örökítette meg a betegek tengerbe dobását.
[Részletek...]
[1782-05-15] Richard Wilson angol festo halála (szül. 1714. aug. 1.). A Royal Academy egyik alapítója. Tájképfestészete a lorraini és a poussini hagyományokra épült, de a klasszikus keretet lírai elemekkel töltötte meg. Munkássága jelentos hatással volt az angol tájképfestok késobbi generációjára.
(halál)
[Részletek...]
[1781-11-08] A budai vár egykori csillagászati obszervatóriumában az első olyan hőmérséklet-adatot regisztrálták, amely bekerült az abban az évben megalakult Nemzetközi Meteorológiai Megfigyelő Hálózat almanachjába.
[Részletek...]
[1781-03-13] Az Uránuszt, a Naptól számított hetedik bolygót felfedezte William Herschel angol csillagász. Ez volt a Naprendszer első olyan nagybolygója, amelyre távcsővel bukkantak, s mindmáig az egyetlen, amelyet véletlenül fedeztek fel.
[Részletek...]
[1778-05-30] Francois-Marie Voltaire (eredeti neve: Arouet) francia író, történész, filozófus születése (+1778. máj. 30.). A francia felvilágosodás vezéralakja, Diderot Enciklopédiájának támogatója és munkatársa volt.
(halál)
[Részletek...]
[1777-12-12] Albrecht von Haller svájci költő, természettudós, orvos, filozófus halála (szül. 1708. okt. 16.). Bernben kórház- és könyvtárigazgató, 1736-tól a göttingeni egyetem anatómiai, botanikai és gyakorlati orvosi tanszékén tanított. 1753-tól Genfben tíz kötetben megírta a növénytan és orvostan bibliográfiáját, ami száz éven át alapmű maradt.
(halál)
[Részletek...]
[1777-12-11] [idezet] A Helytartótanács rendeletet adott ki a lótenyésztés és a lónemesítés fellendítése érdekében. II. József idején felállították az első állami méneseket: 1785-ben Mezőhegyesen, majd 1789-ben Bábolnán, Pesten pedig "lóorvosi" iskolát alapítottak.
[Részletek...]
[1772-04-07] Charles Fourier francia társadalomfilozófus születése (+1837. okt. 10.). A korai vagy utópista szocializmus képviselője, fő műve: "Az új ipari és szocietárius világ". Élesen bírálták az egyenlőtlenségeket, az elnyomást és a kizsákmányolást. Utópisztikus társadalmi modelleket állítottak fel. Fourier elképzelése szerint a szocialista társadalmat autonóm mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetekre osztotta, amelyekben falansztert (önálló életközösséget) alkotott minden 300 család. Célul tűzte ki az emberek önmegvalósítását, a harmónia megteremtésével a munka élvezetté alakítását.
(születés)
[Részletek...]
[1771-12-06] Giovanni Battista Morgagni itáliai orvos, anatómus születése (+1771. dec. 6.). A padovai egyetem tanáraként A betegségek helyének és okának feltárása az anatómus által című 1761-ben kiadott könyvével a mai értelemben vett kórbonctan megalapítójává vált.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1771-05-14] Robert Owen angol gyáros, utópista szocialista halála (szül. 1771. máj. 14.). A társadalom megváltoztatásáért folytatott küzdelemben ellenezte a gazdasági és politikai harcot, és az emberek átnevelését tartotta elsődlegesnek. Elképzeléseit Skóciában, majd Amerikában létesített kommunisztikus közösségeiben tette próbára, de vállalkozásai gazdaságilag sikertelenek voltak. Később aktív szerepet játszott a szakszervezeti mozgalomban.
(születés)
[Részletek...]
[1770-11-14] Etiópiában felfedezte a Kék-Nílus forrását, a Tana tavat Jack Bruce skót utazó.
- + -
(Mit jelent felfedezni? Az ott lakók bizonyára ismerték és éltek vele.
Felfedezni annyi, mint távoli, a maguk életterét túlhasználó, túlszaporodott, erőszakos civilizáció számára kiszipolyozhatóvá tenni egy újabb életteret?)
[Részletek...]
[1770-04-08] Báró Simonyi József (Simonyi óbester) császári ezredes születése Hajdúszoboszlón (+1832. aug. 23.). A magyar katonatörténet legendás alakja, a napóleoni háborúk során emelkedett vitézsége és rátermettsége révén egyszerű huszárból ezredessé (obester) és báróvá. A békeidőkben azonban már nem találta helyét, kegyetlensége miatt 1823-ban felfüggesztették parancsnoki tisztségéből, végül minden rangjától és címétől megfosztották, várfogságra ítélték és Aradon a börtönben halt meg.
1822-ben az ő kezdeményezésére épült az első fürdő Debrecenben, amit emléktábla és a Nagyerdőbe vezető főút neve örökít meg.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1769-08-23] Georges de Cuvier francia zoológus halála (szül. 1769. aug. 23.). Összehasonlító bonctanában meghonosította a korreláció elvét: a szervek kölcsönösen meghatározzák egymás működését, tehát kialakulását is. Összehasonlító módszere alapján a gerinctelen állatokat három nagy típusba (ízeltek, puhatestűek, sugaras állatok), a gerinceseket négy osztályba (emlősök, madarak, hüllők, halak) sorolta. Osztályozásának alapja az idegrendszer volt.
(születés)
[Részletek...]
[1768-09-04] Francois-René de Chateaubriand francia író és politikus születése (+1848. júl. 4.). A francia forradalom idején emigrált, a Bourbon-restauráció alatt külügyminiszter, később elutasította Lajos Fülöp rendszerét, majd teljesen visszavonult a politikától és csak az írásnak élt.
A kereszténység szelleme című művében a kereszténység évszázados intézményeit kívánta rehabilitálni. Ő teremtette meg a francia történelmi regény romantikus műfaját. A természet szépségét, az ember romantikus nyughatatlanságát és végletességét, a végtelenség, a távoli világok dicséretét rendkívül érzékletesen és metaforikusan tudta megjeleníteni. Egyik versére Liszt Ferenc kórusművet komponált. Életműve nagy hatással volt Jósika Miklósra és Eötvös Józsefre.
(születés)
[Részletek...]
[1767-03-15] Kassai József szótáríró, nyelvtudós születése,
1842: és 75. születésnapján halála. 1833-ban Származtató és gyökeredző magyar-diák szókönyv címen kiadta az első magyar származtató és kritikai szótárt.
(halál)
[Részletek...]
[1767-02-27] A spanyol király parancsot adott a száz éves paraguayi jezsuita redukciók megszállására. 30 telepen kb. 150 ezer indián élt és a jólétet, békét és védelmet jelentő redukciókba özönlöttek a spanyol nagybirtokosoktól megszökve az indián rabszolgák - megkeresztelkedni.
Lásd Robert Bolt A misszió c. regényét (Szt. István Társulat, 1988) ill. a belőle készült, azonos című filmet, továbbá Fritz Hochwelder A szent kísérlet c. drámáját.
[Részletek...]
[1766-05-07] Budai Ézsaiás történetíró, tanár, klasszika-filológus, akadémikus halála (szül. 1766. máj. 7.). Fő műve a Közönséges história, valamint a Magyarság história.
(születés)
[Részletek...]
[1766-01-06] Fazekas Mihály költő és botanikus halála (szül. 1766. jan. 6.). 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1764-07-14] Megjelent Pozsonyban az első német nyelvű napilap, a Pressburger Zeitung, amely a magyarországi sajtó történetének leghosszabb életű újságjaként 1919-ig állt fenn.

(megjelent)
[Részletek...]
[1764-01-07] [sms] Mádéfalvi veszedelem. 1805:Napóleon sorozás. 1839:Fotózás feltalál. 1925:+Durrel. 1977:Charta '77.
[Részletek...]
[1763-11-14] Wilckens Henrik (Heinrich) Dávid erdész, természettudós születése (+1832. máj. 25.). A selmecbányai Bányászati Akadémián az erdőműveléstan első oktatója volt. Kezdeményezésére vezették be 1816-ban a három éves erdészeti tantervet, az erdészeti szakkönyvtár alapjait szintén ő rakta le. Mivel a selmecbányai intézetet a mai Nyugat-Magyarországi (korábbi Erdészeti és Faipari) Egyetem elődjének tekintjük, Wilckens személyében tisztelhetjük a soproni egyetem alapítóját.
(születés)
[Részletek...]
[1763-05-09] Batsányi János költő, akadémikus születése (+1845. máj. 12.). A magyar felvilágosodás jelentős költője, a francia polgári forradalom eszméit követte. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal együtt ő alapította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. Ebben jelent meg „A franciaországi változásokra” című híres forradalmi eszmeiségű költeménye. Napóleon bukása után az osztrákok letartóztatták, majd Linzbe internálták. Hazájától s a magyar irodalmi élettől elszakadva élte le életének jelentős részét.

(születés)
[Részletek...]
[1763-01-27] Királyság humanitásért: a gyermektelen svéd király a parlament egyetértésével utódjává (koronaherceggé) választotta Napóleon egyik francia tábornokát, Jean Baptiste Bernadotte-t (1763. jan. 27. - 1844. márc. 8.). Az 1818-ben trónra lépett Karl XIV Johan király (akinek családja máig is a svéd királyi dinasztia) azzal nyerte el a svéd és norvég nép szeretetét, hogy a Hanza városok kormányzójaként nagyon humánusan bánt a korábbi dán-svéd háború svéd hadifoglyaival.
(háború)
[Részletek...]
[1762-07-26] Kelemen László színész, színigazgató halála (szül. 1762. júl. 26.). A magyar hivatásos színészet, az állandó magyar játékszín megindítója.
(születés)
[Részletek...]
[1762-07-13] James Bradley angol csillagász halála (szül. 1693. márc.). Az oxfordi egyetem professzora, Halley utóda a greenwichi obszervatórium igazgatói posztján. Papi pályára lépett, amelytől aztán megvált. 1728-ban felfedezte a fénysugarak aberrációját (mozgó megfigyelőhelyről nézve látszólagos eltérését, amelynek következménye a csillagok látszólagos mozgása az égen - valójában a Földnek a Nap körüli, illetve saját tengelye körüli forgása) és 1748-ban a Föld forgástengelyének nutációját (a Nap, a Hold és a csillagok együttes hatására történő, kis mértékű ingadozását).

(halál)
[Részletek...]
[1761-12-07] Madame (Marie) Tussaud halála (szül. 1761. dec. 7., Strassburg). A londoni Panoptikum megalapítója.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1761-10-02] Mikes Kelemen memoáríró, műfordító halála Rodostóban (szül. 1690. aug.). A XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja. 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, akit elkísért a száműzetésbe. 1717-től Törökországban négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt Törökországi levelek című, fiktív személyhez címzett levélgyűjteményében, melyet először 1794-ben adtak ki Szombathelyen.
(halál)
[Részletek...]
[1760-12-29] Diószegi Sámuel botanikus halála (szül. 1760. dec. 29.). A magyar rendszeres növénytan megalapítója. Református lelkész volt, esperes és egyházkerületi főjegyző. Legjelentősebb munkája az első magyar növényhatározó, a Magyar Füvész Könyv, amelyet sógorával, Fazekas Mihály költővel közösen írt. A Karl Linné svéd természettudós növénytani rendszerének tudományos eredményeit felhasználó könyv több mint 3000 magyarországi növény leírását tartalmazza, ékes magyar nyelven. Ő teremtette meg a leíró növénytan és alaktan magyar szaknyelvét.
A magyar nyelv legnagyobb tudora, Arany így írt róla:"...óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével és oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi, Fazekas, Földi".
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1760-12-29] Diószegi Sámuel botanikus születése (+1813. aug. 2.). A magyar rendszeres növénytan megalapítója. Legjelentősebb munkája az első magyar növényhatározó, a Magyar Füvész Könyv, amelyet sógorával, Fazekas Mihály költővel közösen írt.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1759-04-14] Georg Friedrich Handel német zeneszerző, orgonista halála (szül. 1685. febr. 23.). Az oratórium műfajának legnagyobb alkotója. Összesen 40 operát, 22 oratóriumot és számos pasticciót komponált.
(halál)
[Részletek...]
[1759-04-14] Georg Friedrich Handel német zeneszerző, orgonista születése (+1759. ápr. 14.). Az oratórium műfajának legnagyobb alkotója volt. 1719-ben vezetésével állandó olasz opera alakult Londonban Európa leghíresebb énekes virtuózainak fellépéseivel.

(halál)
[Részletek...]
[1759-03-01] Schwartner Márton történész, statisztikus születése (+1823. aug. 15.). A magyar statisztika első európai hírű művelője. Kiemelkedő jelentőségű, Statistik des Königreichs Ungarn című könyvében a német egyetemi statisztika leíró módszerét az angol politikai aritmetika kutató irányzatával ötvözte. Ez volt az első statisztikai mű, amely Magyarország népességét és gazdasági helyzetét rendszerbe foglalva ismertette a felvilágosodás eszméitől ösztönözve.
(születés)
[Részletek...]
[1759-01-15] Londonban megnyílt a British Múzeum, Nagy-Britannia országos (nemzeti) történeti és néprajzi gyűjteménye. A világ egyik legnagyobb múzeuma és könyvtára egyidejűleg jött létre. Az állam 1753-ban megvásárolta az akkor elhunyt Sir Hans Sloane polihisztor könyvtárát, gyűjteményeit, régiségeit és műkincseit. Ehhez később újabb gyűjteményeket vásároltak, majd 1757-ben II. György odaadományozta a királyi könyvtárat is. A könyvtárban jelenleg több mint 10 millió kötetet és 120 ezer kéziratot őriznek. Értékes a Hungarica-gyűjtemény, amelyben több régi magyar nyomtatvány egyetlen megmaradt példánya található.
[Részletek...]
[1756-01-27] Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, zongorista, orgonista, karmester halála (szül. 1756. jan. 27.). Minden idők egyik legnagyobb zenei lángelméje volt. Már hatévesen sikereket aratott, első vígoperáját 12 évesen írta. 36 évesen halt meg betegségtől, küzdelmektől és anyagi gondoktól megtörve. Rövid élete folyamán 626 művet írt, minden zenei műfajban, Requiem, operák (Don Juan, Varázsfuvola, Figaro házassága, Don Giovanni), zongoraversenyek, szimfóniák. Olyan művész volt, aki függetlenül, önmagára utaltan, feudális kötöttségektől mentesen próbált élni.

(születés)
[Részletek...]
[1756-01-27] Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző születése (+1791. dec. 5.). Csodagyermekként előbb ismerte a kottát, mint a betűket. A 36 évet élt zseni 628 egyházi és világi zenemű alkotója. Figaró házassága, Don Giovanni, Cosi fan tutte, Titusz kegyelme, A varázsfuvola, Esz-dur, g-moll, C-dur (Jupiter) szimfóniák.
(születés)
[Részletek...]
[1755-02-10] Charles-Louis de Secondat Montesquieu francia deista filozófus és író születése (+1755. febr. 10.). A francia felvilágosodás első képviselője. Fő műve A törvények szelleme.
(Szerinte a népességnek nem szabad növekednie, mert ha túlterheljük a terület eltartóképességét, nem tud a gazdaság és a társadalom megfelelően fejlődni.)
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1754-04-28] Széchényi Ferenc főispán születése (+1820. dec. 13.). A Magyar Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója. 1802. november 25-én a nemzetnek ajándékozta könyvtárát, s ezzel megalapítója lett a később már az ő nevét viselő könyvtárnak, amely az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeum alapintézményévé vált.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1749-08-29] Bél Mátyás evangélikus lelkész, író, tanár, tudós születése (+1749. aug. 29.). 1714-től a pozsonyi evangélikus gimnázium rektora, 1719-től a pozsonyi evangélikus egyház első lelkésze haláláig. Jelentős a pedagógiai, nyelvészi, történeti forrásfeltáró és kutatói munkássága, a magyar földrajztudomány megalapozása, a leíró néprajz és a gazdaságtudomány úttörő művelése, teológiai elméleti tevékenysége. Tantervei, módszerei országszerte elterjedtek. Elsőként foglalkozott a magyar rovásírásal. Fő műve, a "Notitia Hungariae Novae Historico Geographica..." köteteiben a történeti és földrajzi szemlélet sajátos ötvöződése, a táj, környezet, történelem és ember kölcsönhatásának meghökkentően modern szemlélete mutatkozik meg. 1721-22-ben ő adta ki az első rendszeresen megjelenő hazai latin nyelvű újságot "Nova Posoniensia" címmel. Laboratóriumában kémiai kísérleteket végzett.
(halál)
[Részletek...]
[1749-08-28] Johann Wolfgang Goethe német költő, író, természettudós, hegymászó születése (+1832. márc. 22.).
1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. 83 éve alatt munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb művei: Az ifjú Werther szenvedései, A vándor vihardala, Mohamed éneke, Prométheusz, Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Élete fő műve a Faust.



(születés)
[Részletek...]
[1748-09-08] [sms] Tolnay Sándor állatorvos, egyetemi tanár szül. A magyar állatorvosi szakoktatás indítója.
[Részletek...]
[1748-04-13] Joseph Bramah angol feltaláló halála (szül. 1748. ápr. 13.). Számos találmánya közül (lopásbiztos zár, amit csak 67 év múlva 50 órai munkával sikerült feltörni, hidraulikus sajtológép, sörpalackozó gép, bankjegysorszámozó nyomdagép) a vízöblítéses WC vált ökológiai jelentőségűvé:
ami nélkülözhetetlen tápanyag-visszapótlás a talajnak, az szennyezés a víznek.
(Amikor egy területen a vizilovak túlszaporodnak, vagy aszály miatt a terület eltartóképessége csökken, az egész állomány kipusztulhat, mert az ürülékükkel túlszennyezett vízben számukra mérgező vörösalga szaporodik el.)
(születés, találmány)
[Részletek...]
[1746-03-30] Francisco José de y Lucientes Goya spanyol festő és grafikus halála (szül. 1746. márc. 30.). 1789-től a madridi királyi udvar festője volt. Leleplezően éles megfigyelésekkel, szinte nyílt gúnnyal ábrázolta a királyi családot.
A 19. század elején megsüketült, művészete megváltozott, az egyszerű emberek forradalmi megmozdulásai, az 1808-as spanyol függetlenségi háború ihlették. A reakció üldözése miatt el kellett hagynia hazáját, Bordeaux-ban keresett menedéket és ott is halt meg.
Leghíresebb vásznai (pl. A meztelen Maya, A felöltözött Maya) a madriri Pradóban találhatók, de jelentős gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumnak is.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1745-10-19] Jonathan Swift angol regényíró és költő halála (szül. 1667.11.30.). A világirodalom egyik legnagyobb szatirikusa, főműve a Gulliver utazásai. Hatása több magyar író művében érezhető, így modern fordítója, Karinthy Frigyes írásaiban is.

(halál)
[Részletek...]
[1744-08-25] Johann Gottfried Herder német költő, műfordító, esztéta, történetfilozófus halála (szül. 1744. aug. 25.). A természethez való visszatérést hirdető mozgalom, továbbá a német felvilágosodás "Sturm und Drang" (vihar és előretörés) mozgalmának (radikális szakítás a merev klasszicizmussal, mindenfajta kötöttséggel, a szabadság és az énkultusz jegyében) vezető teoretikusa.
(születés)
[Részletek...]
[1744-01-23] Giovanni Battista Vico nápolyi filozófus halála (szül. 1668. jún. 23.). Szegény családban nevelkedett. 1698-tól a retorika tanára volt a nápolyi egyetemen, nyomorúságos fizetéssel, amelyet magánórákkal és irodalmi bérmunkával egészített ki. 1735-ben kinevezték a Bourbon-házból származó IV. Károly király történetírójává. Életében jobban becsülték költőként, mint filozófusként.
"A népek természete eleinte kegyetlen; azután szigorú; későbben jóakaró, majd finom; és végül kicsapongó."
(halál)
[Részletek...]
[1743-09-17] Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat márki) francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus születése (+1794. márc. 29.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára. A forradalom után a girondista többségű Nemzetgyűlés tagjává, majd elnökévé választották. Nem tudta megakadályozni a király kivégzését, majd amikor a jakobinusok kerültek hatalomra, menekülnie kellett. Rejtőzése idején írta híres filozófiai értekezését: Esquisse d'un tableau historique des progres de l'esprit humain. 1794. márc. 27-én letartóztatták és a börtönben másodnapra meghalt, feltehetően megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Matematikusként a valószínűségszámításban és integrálszámításban alkotott maradandót.
Már Malthus előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség fogja megállítani, addig Concordet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők oktatásáért. Kidolgozta a francia népoktatás tervét.
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára. Az ésszerű családtervezés a statisztikai elemzések szerint elsősorban nem a gazdasági helyzettől, hanem a nők oktatásától, munkalehetőségeitől és döntési szabadságától függ.)
(éhínség, születés)
[Részletek...]
[1743-09-17] Megölték a börtönben Condorcet (Marie Jean Antoine Nicolas de Caritat) márkit. Francia matematikus, akadémikus, történész, filozófus, politikus (szül. 1743. szept. 17.). A francia felvilágosodás kiemelkedő alakja, az akadémia tagja, örökös titkára, a Nemzetgyűlés tagja, később elnöke volt. A szélsőséges párt megvádolta, letartóztatták és a börtönben másnap megölték.
Részt vett az Enciklopédia közgazdasági kérdéseinek kidolgozásában. Értekezett a valószínűségről és integrálszámításról.
(Már Thomas Robert Malthus (1766-1834) előtt fölvetette, hogy a túlnépesedés a boldogság folyamatos csökkenéséhez vezethet. A még meg nem születettekkel szembeni kötelesség „nem az, hogy létrehozzák, hanem hogy boldoggá tegyék őket”. A felvilágosult emberek önként választják a kisebb szaporaságot, „semmint hogy bolond módjára haszontalan és nyomorult lényekkel terheljék a világot”.
Míg Malthus csak a gazdasági kényszert látta fékező erőnek, azaz az emberi elszaporodást csak az éhínség (vagy legalábbis az attól való félelem) fogja megállítani, addig Condorcet bízott a józan észben, hogy az oktatás nyomán az átgondolt és szabad döntések csökkentik a születési rátákat. Sokat tett a nők egyenlőségéért és oktatásáért.)
(Azóta bő két évszázad telt el, s nemhogy lassult volna a túlnépesedés, hanem még gyorsult. Mindkét fékező erő gyengének bizonyult, hiszen a túlszaporodók (amíg lehet) a gazdasági kényszerre sem családtervezéssel, hanem terjeszkedéssel válaszolnak, az élővilág, a jövő generációk öröksége és a gyenge embercsoportok kárára.)
(A lemming, a tundrák fő zsákmányállata, nagyon szapora, ezért pár évenként tömeges elvándorlásra kényszerül, amelynek végén gyakran egész csapatok vesznek a tengerbe. Tud ugyan úszni, de egy negyedóra alatt kimerül és megfullad. Sokáig értetlenül állt a tudomány e kis rágcsáló tömeges öngyilkossága előtt, de aztán kiderült, hogy elszaporodása miatt az éhhalál elől próbál a tengeren átjutni.)
(éhínség, születés)
[Részletek...]
[1743-04-24] Edmund Cartwright angol feltaláló, lelkész születése (+1823. okt. 30.). 1784-ben szerkesztette meg az első gyakorlatban bevált, gőzerővel hajtott mechanikus szövőszéket. 1786-tól a lincolni székesegyház lelkésze volt.
(születés)
[Részletek...]
[1742-11-08] Simai Kristóf író, szótárkészítő, akadémikus halála (szül. 1742. nov. 8.). Vígjátékai átmenetet képeznek az iskola - és a világi dráma között. Összegyűjtötte a XVIII. századi népies színezetű irodalmi nyelv teljes szókincsét, valamint a rokon táj - és régi szavakat.
(születés)
[Részletek...]
[1742-01-14] Edmond Halley angol csillagász, fizikus születése (+1742. jan. 14.). Ő készítette az első csillagászati térképeket. Képleteket adott a barometrikus magasságmérésre és a lencse gyújtótávolságának kiszámítására. Kiszámította 24 üstökös pályaelemeit, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét és 76 évente tér vissza a Föld közelébe.
(halál)
[Részletek...]
[1742-01-14] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1741-07-28] Antonio Lucio Vivaldi olasz (velencei) zeneszerző és hegedűművész születése (+1741. júl. 28.). Szinte egész Európát bejárta, s műveivel mindenhol sikert aratott, VI. Károly Bécsbe is meghívta. Mintegy 770 szerzeménye ismeretes, közöttük 46 opera, amelyek közül azonban csak 21 maradt fenn. Sok egyházi tárgyú zenét is szerzett (Gloria, Magnificat), s ő volt a klasszikus háromtételes hegedűverseny és a ciklikus programkoncert kialakítója (A négy évszak).
(halál)
[Részletek...]
[1739-11-17] Teleki Sámuel gróf születése (+1822. aug. 7.). Erdélyi kancellár, a marosvásárhelyi Teleki-téka megalapítója. 1753-től gyűjtött mintegy ötvenezer kötetes marosvásárhelyi könyvtárát megnyittatta a nagyközönségnek.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1738-05-28] Joseph Ignace Guillotin francia orvos születése (+1814. márc. 26.). Nevét a híres kivégzőeszköz őrizte meg, pedig a közfelfogással ellentétben nem ő volt a feltalálója, ő csak könyörületből javasolta 1791. október 10-én a francia nemzetgyűlésen a nyaktiló alkalmazását, hogy minél kevesebb kínzással végezzék ki a halálraítélteket. Indítványát 1792-ben elfogadták.

(Már Victor Hugo megjegyezte, milyen szerencsétlenek némely emberek: Kolumbus nem tudta nevét az Újvilágra ragasztani, Guillotin pedig nem tudta a nyaktilóról levakarni.)
(születés)
[Részletek...]
[1735-01-31] Alexander Mack születése (+1735. jan. 31.). A Brethren (az egyik történelmi békeegyház) alapítója. Erőszakmentes keresztények, az európai üldözések elől Pennsylvániába menekültek.

(halál)
[Részletek...]
[1733-03-24] Joseph Priestley angol természettudós és filozófus halála (szül. 1733. márc. 24.). 1755-ben presbiteriánus lelkész lett, majd az Erdélyből származó unitárius egyház egyik angliai vezetője (noha 1844-ig az áttérést börtönnel büntették vagy megvonták az állampolgárságot az unitáriusoktól, ezért azok inkább radikális máskéntgondolkodóknak nevezték magukat). Gázkémiai kutatásai és az oxigén felfedezése (1774) tette híressé. Angol nyelvtankönyvet, valamint oktatási és politikai könyveket is írt. Vallási és politikai nézetei miatt (pl. támogatta a francia forradalmat és a munkásosztály fölemelkedéséért küzdött) 1794-ben (mivel élete veszélyben forgott) az USA-ba utazott, ahol szívesen fogadták.

(Bartók Béla is unitárius volt. Mivel ma már számos protestáns felekezetben szabad vita folyik arról, hogy Jézus isten volt-e, a szentháromság helyett egyetlen Istenben hívő unitárius különállás jelentősége lecsökkent. Mára Angliában csak kb. ötezren maradtak, ennek fele 65 éven felüli, s 180 templomuk fenntartása egyre nehezebb.)
(születés)
[Részletek...]
[1732-07-11] Joseph Jérome Lalande francia csillagász, akadémikus halála (szül. 1732. júl. 11.). A párizsi csillagvizsgáló igazgatója. Főképpen a bolygók mozgásának elméletével foglalkozott, kiadott egy Hold-atlaszt és egy csillagkatalógust, 47 ezer objektumot írt le.
(születés)
[Részletek...]
[1732-01-24] Pierre-Augustin Caron Beaumarchais francia író születése (+1799. máj. 18.). A sevillai borbély és a Figaro házassága írója, az elsőből Rossini, az utóbbiból Mozart írt operát.
(születés)
[Részletek...]
[1731-12-12] Erasmus Darwin angol orvos, természettudós születése (+1802. ápr. 18.). A származástan előfutára, Charles Darwin, a darwinizmus alapítójának nagyapja. Zoonomia című munkájában evolúciós tanokat hirdetett, a különböző állatfajok embrióinak hasonlóságát, a végtaghasználat alakító erejét hangsúlyozva.
(születés)
[Részletek...]
[1731-10-10] Henry Cavendish angol fizikus és kémikus, a hidrogén felfedezőjének születése (+1810. febr. 24.). Megállapította, hogy a levegő oxigén és nitrogén keveréke és hogy a víz nem elem, hanem vegyület. Elsőként dolgozott ki módszert a gravitáció mérésére.
(A szén, majd olaj korszak után valószínűleg a hidrogén korszak következik, amely sokkal fenntarthatóbb.)
(születés)
[Részletek...]
[1727-03-31] Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász halála (szül. 1643. jan. 4.). Kiszámította a Hold gyorsulását és kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást, valamint az egyetemes tömegvonzás törvényét, a bolygórendszer kialakulását is a gravitációval indokolta. A mechanika általa alkotott és az ő nevét viselő alaptörvényeivel megalapozta a klasszikus elméleti fizikát.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1727-03-31] Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász születése (+1727. márc. 31.). Cambridge-ben tanított, majd közel 25 évig volt a Royal Society elnöke. Megalkotta a tömegvonzás, a gravitáció törvényét, s erre vezette vissza a bolygók mozgását és az ár-apály jelenséget is. Kiszámította a Hold gyorsulását, kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Megalapozta a klasszikus elméleti fizikát. Fő műve az Optika két kötete és a Philsosophiae Naturalis Principia Mathematica.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1725-04-02] Giacomo Girolamo Casanova (Chevalier de Seingalt) itáliai író, kalandor halála (szül. 1725. ápr. 2. Velence). Az előkelő származású, művelt Casanova rendkívül mozgalmas és kalandos életet élt, volt jogász, pap, bűvész, csodadoktor, hegedűművész, lutri igazgató, könyvtáros, nemes társaságok kedvelt vendége és börtönök lakója, de mindenekelőtt utolérhetetlen szerető. "Életem története" című műve érdekes kordokumentum, amelyben gazdag körképet festett Európa szokásairól, századának jelentős eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Történeti munkákat, matematikai értekezéseket, drámákat és színműveket is alkotott.
(A szoknyavadász Don Juan-nal szemben, aki hódításainak számával dicsekedett férfitársai körében, Casanova arra volt büszke, hogy a gyönyörre talált nők suttogó propagandája terjesztette hírnevét és a dicshimnuszok hatására a nők keresték a társaságát.)
(születés)
[Részletek...]
[1720-05-15] Hell Miksa csillagász születése (+1792. ápr. 14.). A bécsi csillagvizsgáló igazgatója volt. O irányította a kolozsvári, az egri, a budai és a nagyszombati csillagvizsgáló építését, s megindította az "Ephemerides Astronomicea" címu csillagászati folyóiratot.
(születés)
[Részletek...]
[1719-08-09] Csiba István jezsuita tanár születése (+1719. aug. 9.). A teológia és a filozófia doktora volt, de két történelmi és két természetrajzi munkát hagyott hátra. Az utóbbiak a magyarországi vizekről ill. hegyekről (ásványvilág, bányászat, kohászat, természeti kincsek) szólnak.
(halál)
[Részletek...]
[1718-10-28] Szentmártonyi Ignác jezsuita tanár, csillagász, matematikus, térképész születése (+1793. ápr. 15.). Grazi tanárkodása után V. János portugál király meghívására Brazíliába ment a vitatott spanyol-portugál határvonal kitűzésére. Az 1749-ben megkezdett csillagászati helymeghatározások adatait titkos iratként kezelték. 1760-ban más dél-amerikai jezsuitákkal együtt letartóztatták és csak 18 évi fogság után, Mária Terézia közbenjárására szabadult. Utána Csáktornyán, majd a közeli Belica falu plébánosaként élt. Tudományos munkája még feltáratlan.


- + -
Bebörtönzése az indiánokat védő jezsuiták elleni spanyol fenekedés kapcsán történt. Végül 1767 febr. 27-én a spanyol király parancsot ad a száz éves paraguayi jezsuita redukciók megszállására. A 30 telepen kb. 150 ezer indián élt és a jólétet, békét és védelmet jelentő redukciókba özönlöttek a spanyol nagybirtokosoktól megszökve az indián rabszolgák - megkeresztelkedni. Ld. Robert Bolt A misszió c. regénye (Szt. István Társulat, 1988) ill. a belőle készült, azonos című film, továbbá Fritz Hochwelder A szent kísérlet c. drámája.
(születés)
[Részletek...]
[1714-08-01] Richard Wilson angol festo halála (szül. 1714. aug. 1.). A Royal Academy egyik alapítója. Tájképfestészete a lorraini és a poussini hagyományokra épült, de a klasszikus keretet lírai elemekkel töltötte meg. Munkássága jelentos hatással volt az angol tájképfestok késobbi generációjára.
(születés)
[Részletek...]
[1714-03-08] Carl Philipp Emmanuel Bach német zeneszerző halála (szül. 1714. márc. 8.). Johann Sebastian Bach második fia, 1741-ben II. Frigyes porosz király udvari zenésze Berlinben, 1767-től Hamburg öt főtemplomának zeneigazgatója és kántora volt. Több száz művet írt, köztük 19 szimfóniát és 50 zongoraversenyt. Jelentősek pedagógiai művei.
(születés)
[Részletek...]
[1712-09-14] Giovanni-Domenico (vagy Jean Dominique) Cassini itáliai származású francia csillagász születése (+1712. szept. 14.). 1672-ben a Mars szembeállásakor negyedmagával kiszámította a Nap parallaxisát (látószögét). Felfedezte a Saturnus négy holdját: 1671-ben a Iapetust, 1672-ben a Rheát, 1684-ben a Thetyst és a Dionét.
(halál)
[Részletek...]
[1708-10-16] Albrecht von Haller svájci költő, természettudós, orvos, filozófus halála (szül. 1708. okt. 16.). Bernben kórház- és könyvtárigazgató, 1736-tól a göttingeni egyetem anatómiai, botanikai és gyakorlati orvosi tanszékén tanított. 1753-tól Genfben tíz kötetben megírta a növénytan és orvostan bibliográfiáját, ami száz éven át alapmű maradt.
(születés)
[Részletek...]
[1707-09-23] Selmecbányán a bányavíz kiemelésénél foglalkoztatott lovasgazdák beszüntették a munkát, majd a sztrájkhoz szeptember 26-án a vájárok is csatlakoztak. A kuruc vezetés (a Rákóczi-szabadságharc idejében vagyunk) azonban nem reagált az eseményekre, ezért a sztrájkot hamarosan felkelés követte a jobb munka- és életkörülmények biztosításáért. A felkelésnek a katonaság sortüze vetett véget október 3-án.
(sztrájk)
[Részletek...]
[1705-11-11] A Rákóczi-szabadságharcban Zsibónál labanc fogságba esett Lósárdy Zsuzsanna költőnő, aki bátyját, a fejedelem zászlótartóját követve sebesülteket ápolt, s dalaival lelkesítette a kurucokat. Bebörtönözték, majd felségsértésért halálra ítélték, de sikerült Törökországba szöknie.
[Részletek...]
[1705-05-30] Kassa, Lőcse és Bártfa felvidéki városokban megjelent az első magyarországi hírlap: a Mercurius Hungaricus, melynek alapítója Gróf Esterházy Antal kuruc generális volt.

(A média, mint hírközlés: ehhez mindig pénz és hatalom kellett. A sajtószabadságnak a hatalmi ágak megosztásával van esélye. A média ma a negyedik hatalmi ág, annak előnyeivel és hátrányaival.
Egy másfajta média az, ami szinte csupán termék, nem közölni akar, csak elkelni. Tartalmának ezért nincs feltétlen köze a valósághoz.)
(megjelent)
[Részletek...]
[1703-11-08] John Wallis angol matematikus és fizikus halála (szül. 1616. dec. 3.). 1649-től haláláig az oxfordi egyetemen tanított, részt vett a Royal Society alapításában. A matematikai analízis egyik megalapítója volt. Ő definiálta először a negatív kitevőjű hatványt, s ő vezette be a végtelen jelét.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1703-06-17] John Wesley angol teológus születése (+1791. márc. 2.). A methodista egyház alapítója. Az oxfordi egyetemen tanult, pap édesapjának segédkezett, s 1728-ban ő is anglikán pap lett. Eközben Oxfordban testvére, Charles "Szent Klub" néven közösséget szervezett, amelynek tagjai szabályozott életmódjuk - methodus vitae - miatt methodistáknak nevezték magukat. Oxfordba visszatérve John is csatlakozott a társasághoz. Ezután a klub tagjai másokat is megtérésre buzdítottak, ezért az anglikán klérus kitiltotta őket a templomokból. Ma kb. 43 millió a metodisták száma a világon.
(születés, tilt)
[Részletek...]
[1703-05-16] Charles Perrault francia író, költő születése (+1703. máj. 16.). A prózai műmese máig is virágzó műfajának megteremtője. 1671-ben a Francia Akadémia tagjává választották. XIV. Lajos százada című költeményével (1687) megindította a Régiek és a Modernek, azaz az újabb kori írók híveinek nagy vitáját (1688-1698). Hírnevét azonban a gyerekek mulattatására összegyűjtött meséinek köszönheti (Lúdanyó meséi, 1697, magyarul 1965). A versben és prózában írt történetek nagy része népi eredetű (Szamárbőr, Csipkerózsika, Piroska és a farkas, Kékszakáll, Csizmás kandúr, Hüvelyk Matyi). Egyik meséjéből született Bartók A kékszakállú herceg vára című műve is.
(halál)
[Részletek...]
[1697-02-28] Haller János erdélyi politikus, író, műfordító halála (szül. 1626). Fogaras várában raboskodva dolgozta át latinból magyarra Nagy Sándor történetét, Trója pusztulását és a Gesta Romanorumot. A három história kiadása a régi magyar nyomdászat egyik remeke volt.
(halál)
[Részletek...]
[1694-11-21] Francois-Marie Voltaire (eredeti neve: Arouet) francia író, történész, filozófus születése (+1778. máj. 30.). A francia felvilágosodás vezéralakja, Diderot Enciklopédiájának támogatója és munkatársa volt.
(születés)
[Részletek...]
[1691-01-13] George Fox (szül. 1624. júl.) halála. A Kvékerekként ismert Barátok társasága (Society of Friends) történelmi béke-egyház alapítója Angliában. Négyszer vetették börtönbe, összesen több mint tíz évre. www.quaker.org
A kvékerek szervezték az első békemozgalmakat a napóleoni háborúk végén (1815). Nagy szerepük volt a rabszolgaság megszüntetésében, a hadkötelezettségre válaszként az alternatív szolgálat bevezetésében, és a ma többszáz egyetemen működő Béketudomány tanszékek létrejöttében. Béke Nobel-díjat kapott a Friends' Service Committee 1947-ben.
(háború, halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1691-01-13] [sms] George Fox, kvéker egyház alapító,10 év börtön.Békemozgalom 1815.Béke Nobel-díj 1947. quaker.org
(Nobel-díj)
[Részletek...]
[1689-01-18] Charles-Louis de Secondat Montesquieu francia deista filozófus és író születése (+1755. febr. 10.). A francia felvilágosodás első képviselője. Fő műve A törvények szelleme.
(Szerinte a népességnek nem szabad növekednie, mert ha túlterheljük a terület eltartóképességét, nem tud a gazdaság és a társadalom megfelelően fejlődni.)
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1687-03-19] Pozsonyban Széchenyi György esztergomi érsek három budai iskola alapító oklevelét írta alá, köztük az Academicum et Universitatis Collegiumét, amely ma a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nevet viseli Budapesten.
[Részletek...]
[1685-10-18] XIV. Lajos francia király visszavonta a vallási türelmet biztosító, 1598 óta érvényben lévő Nantes-i ediktumot, és megkezdte a francia protestánsok, a hugenották üldözését.
[Részletek...]
[1685-02-23] Georg Friedrich Handel német zeneszerző, orgonista születése (+1759. ápr. 14.). Az oratórium műfajának legnagyobb alkotója volt. 1719-ben vezetésével állandó olasz opera alakult Londonban Európa leghíresebb énekes virtuózainak fellépéseivel.

(születés)
[Részletek...]
[1685-02-23] Georg Friedrich Handel német zeneszerző, orgonista halála (szül. 1685. febr. 23.). Az oratórium műfajának legnagyobb alkotója. Összesen 40 operát, 22 oratóriumot és számos pasticciót komponált.
(születés)
[Részletek...]
[1684-03-22] Bél Mátyás evangélikus lelkész, író, tanár, tudós születése (+1749. aug. 29.). 1714-től a pozsonyi evangélikus gimnázium rektora, 1719-től a pozsonyi evangélikus egyház első lelkésze haláláig. Jelentős a pedagógiai, nyelvészi, történeti forrásfeltáró és kutatói munkássága, a magyar földrajztudomány megalapozása, a leíró néprajz és a gazdaságtudomány úttörő művelése, teológiai elméleti tevékenysége. Tantervei, módszerei országszerte elterjedtek. Elsőként foglalkozott a magyar rovásírásal. Fő műve, a "Notitia Hungariae Novae Historico Geographica..." köteteiben a történeti és földrajzi szemlélet sajátos ötvöződése, a táj, környezet, történelem és ember kölcsönhatásának meghökkentően modern szemlélete mutatkozik meg. 1721-22-ben ő adta ki az első rendszeresen megjelenő hazai latin nyelvű újságot "Nova Posoniensia" címmel. Laboratóriumában kémiai kísérleteket végzett.
(születés)
[Részletek...]
[1682-02-25] Giovanni Battista Morgagni itáliai orvos, anatómus születése (+1771. dec. 6.). A padovai egyetem tanáraként A betegségek helyének és okának feltárása az anatómus által című 1761-ben kiadott könyvével a mai értelemben vett kórbonctan megalapítójává vált.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1679-07-27] Alexander Mack születése (+1735. jan. 31.). A Brethren (az egyik történelmi békeegyház) alapítója. Erőszakmentes keresztények, az európai üldözések elől Pennsylvániába menekültek.

(születés)
[Részletek...]
[1678-03-04] Antonio Lucio Vivaldi olasz (velencei) zeneszerző és hegedűművész születése (+1741. júl. 28.). Szinte egész Európát bejárta, s műveivel mindenhol sikert aratott, VI. Károly Bécsbe is meghívta. Mintegy 770 szerzeménye ismeretes, közöttük 46 opera, amelyek közül azonban csak 21 maradt fenn. Sok egyházi tárgyú zenét is szerzett (Gloria, Magnificat), s ő volt a klasszikus háromtételes hegedűverseny és a ciklikus programkoncert kialakítója (A négy évszak).
(születés)
[Részletek...]
[1676-02-12] A magyarországi ellenreformáció idején a pozsonyi rendkívüli bíróság beidézett több mint 700 protestáns papot és tanítót felségsértés, hazaárulás, a katolikus egyház megsértése miatt, hogy hivatásuk feladására kötelezze őket.

A több mint 300 megjelent közül a kínzások és kegyetlenségek többeket megtörtek, a legállhatatosabbakat kisebb csoportokban várbörtönökbe vitték, 42 papot pedig Nápolyba hurcoltak gályarabnak. Közülük 32 volt életben, amikor 1676. febr. 12-én sikerült holland protestánsoknak kiváltaniuk őket.

(Ld. Moldova György: Negyven prédikátor c. regényét.)
(II. János Pál pápa meglátogatta debreceni emlékművűket első magyarországi látogatásakor.)

(megjelent)
[Részletek...]
[1674-11-08] John Milton angol költő halála (szül. 1608. dec. 9.). A polgári forradalom eszméinek hirdetője. Az 1644-ben írt Aeropagitica című írásával a szólás- és sajtószabadságot védelmezte, három latin nyelvű pamfletjében pedig az európai közvélemény elé tárta az angol nép ügyét. Az 1667-ben megjelent Elveszett Paradicsom című vallásos eposzával, vakon és magányosan ért el költészetének csúcsára.
(halál, megjelent)
[Részletek...]
[1674-11-04] Tanyu Kano (Kano Morinobu) japán festő születése (+1674. nov. 4.). Nagyapjánál, Eitokunál tanult festeni. 17 éves korában kinevezték a sógun festőjének. Számos palotát és templomot dekorált Kiotóban. Főként tájképeket, történelmi jeleneteket és virágokat örökített meg. Képeit elsősorban a finom technikai kidolgozás jellemzi.
(halál)
[Részletek...]
[1674-03-05] [sms] Ellenreformáció,Pozsony bíróság,700 protestáns pap,tanító felségsértés pere.Moldova:40 prédikátor.
[Részletek...]
[1674-03-05] A magyarországi ellenreformáció idején a pozsonyi rendkívüli bíróság beidézett több mint 700 protestáns papot és tanítót felségsértés, hazaárulás, a katolikus egyház megsértése miatt, hogy hivatásuk feladására kötelezze őket.

A több mint 300 megjelent közül a kínzások és kegyetlenségek többeket megtörtek, a legállhatatosabbakat kisebb csoportokban várbörtönökbe vitték, 42 papot pedig Nápolyba hurcoltak gályarabnak. Közülük 32 volt életben, amikor 1676. febr. 12-én sikerült holland protestánsoknak kiváltaniuk őket.

(Ld. Moldova György: Negyven prédikátor c. regényét.)
(II. János Pál pápa meglátogatta debreceni emlékművűket első magyarországi látogatásakor.)

(megjelent)
[Részletek...]
[1673-10-28] Csiba István jezsuita tanár születése (+1719. aug. 9.). A teológia és a filozófia doktora volt, de két történelmi és két természetrajzi munkát hagyott hátra. Az utóbbiak a magyarországi vizekről ill. hegyekről (ásványvilág, bányászat, kohászat, természeti kincsek) szólnak.
(születés)
[Részletek...]
[1670-11-15] Jan Amos Komensky (Comenius) cseh-morva író, filozófus, teológus, pedagógus halála (szül. 1592. márc. 28.). 1650-ben Lorántffy Zsuzsanna és fia, Rákóczi Zsigmond meghívta Sárospatakra, ahol 1650-1654 közt tanított. Az általános iskolai oktatás mai szervezetének megalapozója, az általános népoktatás úttörője volt. A pedagógiát forradalmasító munkájának címe a Nagy Oktatástan.
(halál)
[Részletek...]
[1668-06-23] Giovanni Battista Vico nápolyi filozófus halála (szül. 1668. jún. 23.). Szegény családban nevelkedett. 1698-tól a retorika tanára volt a nápolyi egyetemen, nyomorúságos fizetéssel, amelyet magánórákkal és irodalmi bérmunkával egészített ki. 1735-ben kinevezték a Bourbon-házból származó IV. Károly király történetírójává. Életében jobban becsülték költőként, mint filozófusként.
"A népek természete eleinte kegyetlen; azután szigorú; későbben jóakaró, majd finom; és végül kicsapongó."
(születés)
[Részletek...]
[1666-09-02] Hajnalban tűz ütött ki Londonban a Puding utcai sütödében. A helyszínre érkező polgármester a szokásos napi tűzesetek egyikének vélte, „ezt még a nő is le tudná pisilni” nyilatkozattal távozott. A zsúfoltan épült Londonban a száraz meleg szélben négy nap alatt 13 ezer lakóház, 87 templom és számos középület égett le.
Wenceslaus Hollar (1607 Prága – 1677 London) cseh metszetkészítő, aki 1637-től élt London egy óratornyában s negyven éven át készítette apró részletekig pontos látképeit a városról, megörökítette a tűzvészt is.

London története kicsiben az emberi túlnépesedés és környezetszennyezés okozta katasztrófák története is. A várost Kr. u. 43-ban alapították a terjeszkedő római hódítók kereskedőközpontként. Kegyetlenkedéseik miatt az elnyomottak 60-ban fellázadtak Budika királynő vezetésével, Tacitus szerint 70 ezer ember halt meg, Londont felégették. A rómaiak leverték a lázadást, 80-ra újjáépítették és várfallal vették körül a várost. A birodalom hanyatlásával 410-ben elhagyták.

A XII. századra Anglia legnagyobb, 20 ezres városa lett, majd másfél évszázad alatt megnégyszereződött a lakosság a római várfalak közt (még a fahídra is házak épültek). Noha 1345-től már büntették a szemétlerakást és fizetett takarítók és szemetesek dolgoztak (az éjjeliőrök pedig ürítették a köz-pöcegödröket), a zsúfolt London a patkányok és bolhák paradicsoma, a Temze pedig szennyvízcsatorna lett. A lakosság mégis ezt itta, ritkán mosakodtak és váltottak ruhát (pedig abban is aludtak), a testszag és a mészárszékek, ipari műhelyek bűze rátelepedett a városra (még a király is az elviselhetetlen bűzre panaszkodott). Népbetegség volt a vérhas és a bélférgek. Nem csoda, hogy a 80 ezres lakosság fele meghalt az 1348-as nagy pestisjárványban. Ennek ellenére még félezer év telt el a csatornázásig.
A város csak kétszáz év múlva érte el újra a 80 ezres létszámot, de aztán egy újabb évszázad alatt meghatszorozódott, félmilliós lett, ami közrejátszott a polgárháború kitörésében 1642-ben. I. Károly kivégzése után Cromwell és a puritánok köztársasága lerombolta a színházakat (köztük a 3 és fél ezres befogadóképességű Globe-ot, ahol Shakespeare darabjai megtestesültek), eltörölte a Karácsonyt, megszigorította a női öltözködést és viselkedést, betiltotta a táncot és a sportot. 1660-ban visszaállították a monarchiát, de a politikai változások nemigen érintették a környezetszennyezést és a közegészségügyet. 1665 májusban újra pestisjárvány tört ki, az év végére a félmilliós lakosság ötöde meghalt.
(háború, járvány, tilt)
[Részletek...]
[1662-08-19] Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, író és filozófus születése (+1662. aug. 19.). Nevét a nyomás mértékegysége őrzi, megállapította a légnyomásnak a magasságtól való függését, ő alkalmazott először barométert magasságmérésre. 1642-ben feltalált egy mechanikus számológépet. Pierre de Fermat-val folytatott levelezéséből született meg a valószínűségszámítás. Filozófiája szerint a tudás kifejlődésében az értelemnél sokkal nagyobb szerepe van az érzelemnek és intuíciónak. Fő műve, a ragyogó bár töredékes Gondolatok ("Pensées") csak halála után, 1669-ben jelent meg. 1654-től főleg Isten apológiájával (istenbizonyítással, hitvédelemmel) foglalkozott.
(halál)
[Részletek...]
[1660-09-27] Páli Szt. Vince (Vincent de Paul) francia katolikus pap, rendalapító születése (+1660. szept. 27.). A jótékony célú társaságok, kórházak és a rabok védőszentje. Ünnepe: szept. 27.
(halál)
[Részletek...]
[1659-07-23] Megjelent Hollandiában Tieleman Jansz van Braght Mártírok tükre c. kétkötetes, 1290 oldalas műve, az erőszakmentes mártírokról Jézustól saját koráig.

(megjelent)
[Részletek...]
[1656-11-08] Edmond Halley angol csillagász, fizikus születése (+1742. jan. 14.). Ő készítette az első csillagászati térképeket. Képleteket adott a barometrikus magasságmérésre és a lencse gyújtótávolságának kiszámítására. Kiszámította 24 üstökös pályaelemeit, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét és 76 évente tér vissza a Föld közelébe.
(születés)
[Részletek...]
[1656-11-08] Edmond Halley angol csillagász, fizikus halála (szül. 1656. nov. 8.). A greenwichi csillagvizsgáló intézet igazgatója. Ő készítette az első csillagászati térképeket. Felfedezte a csillagok saját mozgásának törvényét. 1698-1700 között tengeri expedíciót vezetett a mágneses elhajlás vizsgálatára. Az üstökösök csillagászatának összegzése című művében 24, 1337 és 1698 között megfigyelt üstökös pályáját írta le, köztük az 1682. évi nagy üstökösét is, amely róla kapta a nevét. A Halley-üstökös 76 évenként kerül földközelbe, utoljára 1986-ban közelítette meg bolygónkat.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1654-05-08] Ottó von Guericke német tudós bemutatta kísérletét Regensburgban a légüres tér és a légnyomás bizonyítására. Két 42 cm átmérőjű réz félgömböt (az ún. ’magdeburgi féltekéket’, mert Guericke polgármester volt Magdeburgban) összeillesztett, kiszivattyúzta a levegőt és kétszer 8 ló sem tudta szétválasztani a gömböt. Amikor visszaengedte a levegőt, maguktól szétestek.
[Részletek...]
[1648-06-30] Szemjon Ivanovics Gyezsnyev orosz kozák elsőként hajózott át a Bering-szoroson (amely nevét második felfedezőjéről, az itt 1728-ban áthajózó Vitus Bering dán sarkkutatóról kapta). Gyezsnyevről van elnevezve a szoros nyugati foka, Ázsia legkeletibb pontja. A legkeskenyebb részén 92 kilométer széles Bering-szoros Ázsiát és Amerikát (Alaszkát) választja el.
[Részletek...]
[1648-04-24] Frölich Dávid matematikus, csillagász halála (szül. 1595). Az első rendszeres magyar földrajzkönyv írója. 1630-tól a késmárki kollégium tanára volt. Irodalmi munkássága mellett kalendáriumokat szerkesztett, matematikát és történelmet tanított. III. Ferdinánd császári matematikus címmel ruházta fel. 1615-ben elsőként mászta meg a Magas Tátra csúcsait. Ezt két könyvében (Medulla Geographiae, 1639 és Cynosura Viatorum, 1664) is leírta.
(halál)
[Részletek...]
[1648-01-30] A harmincéves háború végén Spanyolország és Hollandia Münsterben békét írt alá, amelyben a spanyolok a nyolc évtizedig tartó szabadságharc végén elismerték Hollandia függetlenségét.
(háború)
[Részletek...]
[1646-04-24] Az ungvári unió: az ungvári vártemplomban 63 pravoszláv ruszin pap engedelmességet fogadott X. Ince pápának és utódainak, így a jelenleg Kárpátaljának nevezett területen létrejött a görög katolikus egyház.
[Részletek...]
[1643-01-04] Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász születése (+1727. márc. 31.). Cambridge-ben tanított, majd közel 25 évig volt a Royal Society elnöke. Megalkotta a tömegvonzás, a gravitáció törvényét, s erre vezette vissza a bolygók mozgását és az ár-apály jelenséget is. Kiszámította a Hold gyorsulását, kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást. Megalapozta a klasszikus elméleti fizikát. Fő műve az Optika két kötete és a Philsosophiae Naturalis Principia Mathematica.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1643-01-04] Sir Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász halála (szül. 1643. jan. 4.). Kiszámította a Hold gyorsulását és kimutatta, hogy a fehér fény a szivárvány színeire bontható. Kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást, valamint az egyetemes tömegvonzás törvényét, a bolygórendszer kialakulását is a gravitációval indokolta. A mechanika általa alkotott és az ő nevét viselő alaptörvényeivel megalapozta a klasszikus elméleti fizikát.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1642-01-08] Galileo Galilei itáliai csillagász, matematikus születése (+1642. jan. 8.). A szabadesésre, a hajításra és az ingamozgásra vonatkozó kísérleteivel, eredményeivel ő alapozta meg a kinematikát és ezzel az egész modern mechanika tudományát. Maga készítette csillagászati távcsövével ő fedezte fel a Jupiter holdjait, a Hold hegyeit és azt, hogy a Tejút csillagok halmaza. Vallotta, hogy a megismerés legfőbb forrása a tapasztalat. Miután Kopernikusz elméletét a Föld forgásáról és a Nap körüli keringéséről helyesnek ítélte, ő sem kerülhette el az inkvizíció üldözését. Bár egy ízben visszavonta állításait arról, hogy a Föld mozog, 1633-tól haláláig házifogságban élt.

(halál)
[Részletek...]
[1639-05-21] Tommaso Campanella itáliai filozófus, író halála (szül. 1568. szept. 5.). Fő műve a Napváros című párbeszédes filozófiai értekezés, amely Morus Tamás Utópiájával rokon, filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(halál)
[Részletek...]
[1639-05-21] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(halál)
[Részletek...]
[1639-01-17] Szenczi Molnár Albert református pap, író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító halála (szül. 1574. aug. 30.). Fő műve az 1603-ban készült latin-magyar szótár, amely megnyitotta az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé, valamint 1607. évi teljes zsoltárfordítása.
(halál)
[Részletek...]
[1636-10-28] John Harvard amerikai lelkész egyetemet alapított a Massachusetts állambeli Cambridge-ben. A Harvard egyetem Észak-Amerika legrégibb felsőoktatási intézménye, közel 20 ezer hallgatója van. Mintegy 8 millió kötetet felölelő könyvtára az egyik legnagyobb a világon.
[Részletek...]
[1634-01-17] Szenczi Molnár Albert nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító, református lelkész, egyházi író születése (+1634. jan. 17.). Latin magyar szótárát a XIX. század közepéig használták. Zsoltárfordítása a régi magyar költészet kincse.
(halál)
[Részletek...]
[1630-11-15] Johannes Kepler német csillagász és matematikus halála (szül. 1571. dec. 27.). A bolygómozgás törvényeinek megalkotója.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1628-08-10] Kifutott a tengerre Stockholmban a három éven át ácsok, kötélkészítők, szabók, kovácsok és más munkások százai által készített 69 méter hosszú Vasa, 50 méteres árbocaival és 64 ágyújával korának messze legnagyobb hadihajója, az Európa szerte rettegett hódító, II. Gustáv Adolf svéd király monumentális álma.
1300 méterre jutott a parttól, amikor a szél dagasztani kezdte vitorláit. Hirtelen oldalára dőlt és elsüllyedt, több száz fős legénységével együtt.
A király, aki a poroszokkal csatázott, csak két héttel később értesült a katasztrófáról. Szigorú és teljes vizsgálatot rendelt el, de nem találtak felelőst, nem tudták megállapítani a kudarc okát.
1961-ben kiemelték és egy hét emeletes múzeumot építettek neki, ahol évente százezrek szemlélik meg a katonai őrültség eme szimbólumát.
[Részletek...]
[1628-01-12] Charles Perrault francia író, költő születése (+1703. máj. 16.). A prózai műmese máig is virágzó műfajának megteremtője. 1671-ben a Francia Akadémia tagjává választották. XIV. Lajos százada című költeményével (1687) megindította a Régiek és a Modernek, azaz az újabb kori írók híveinek nagy vitáját (1688-1698). Hírnevét azonban a gyerekek mulattatására összegyűjtött meséinek köszönheti (Lúdanyó meséi, 1697, magyarul 1965). A versben és prózában írt történetek nagy része népi eredetű (Szamárbőr, Csipkerózsika, Piroska és a farkas, Kékszakáll, Csizmás kandúr, Hüvelyk Matyi). Egyik meséjéből született Bartók A kékszakállú herceg vára című műve is.
(születés)
[Részletek...]
[1626-05-04] Peter Minnewit, a holland Új-Németalföld gyarmat első kormányzója 60 guldenért megvásárolta Manhattan szigetét az indiánoktól, s megalapította rajta Új-Amszterdam (ma New York) városát.
(megalapít)
[Részletek...]
[1625-06-08] Giovanni-Domenico (vagy Jean Dominique) Cassini itáliai származású francia csillagász születése (+1712. szept. 14.). 1672-ben a Mars szembeállásakor negyedmagával kiszámította a Nap parallaxisát (látószögét). Felfedezte a Saturnus négy holdját: 1671-ben a Iapetust, 1672-ben a Rheát, 1684-ben a Thetyst és a Dionét.
(születés)
[Részletek...]
[1623-06-19] Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, író és filozófus születése (+1662. aug. 19.). Nevét a nyomás mértékegysége őrzi, megállapította a légnyomásnak a magasságtól való függését, ő alkalmazott először barométert magasságmérésre. 1642-ben feltalált egy mechanikus számológépet. Pierre de Fermat-val folytatott levelezéséből született meg a valószínűségszámítás. Filozófiája szerint a tudás kifejlődésében az értelemnél sokkal nagyobb szerepe van az érzelemnek és intuíciónak. Fő műve, a ragyogó bár töredékes Gondolatok ("Pensées") csak halála után, 1669-ben jelent meg. 1654-től főleg Isten apológiájával (istenbizonyítással, hitvédelemmel) foglalkozott.
(születés)
[Részletek...]
[1622-12-28] Szalézi Szt. Ferenc francia püspök, vallási író születése (+1622. dec. 28.). Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Ő az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.
(halál)
[Részletek...]
[1622-01-01] A pápaság január 1-jét nyilvánította évkezdetnek, március 25. helyett.
(Európában a XV. századtól fokozatosan egyre több országban ez lett az újév napja.)
[Részletek...]
[1618-05-23] A cseh protestánsok vezetői Thürn Mátyás gróf vezetésével a prágai Hradzsinba vonultak, hogy Habsburg Mátyás császár és király helytartóin számon kérjék az 1609-es felséglevélben biztosított szabadságjogokat. Heves szóváltás után Martinitz és Slawata helytartókat, valamint Fabricius titkárt az ablakon át kidobták.
Ezután a csehek ideiglenes kormányt alakítottak, s az időközben meghalt Mátyás utódját, II. Ferdinándot nem ismerték el uralkodójuknak, hanem a német protestáns fejedelmek Uniójának vezetőjét, V. Frigyes pfalzi uralkodót választották királyuknak.
Ezzel megkezdődött a németországi katolikus fejedelmek Ligája, illetve a protestáns fejedelmek Uniója közötti ellentétből táplálkozó harmincéves háború, amely vallásháborúként indult, majd csaknem valamennyi európai ország belekeveredett. A harcok az 1648. október 24-i vesztfáliai békével zárultak le.
(háború)
[Részletek...]
[1616-12-03] John Wallis angol matematikus és fizikus halála (szül. 1616. dec. 3.). 1649-től haláláig az oxfordi egyetemen tanított, részt vett a Royal Society alapításában. A matematikai analízis egyik megalapítója volt. Ő definiálta először a negatív kitevőjű hatványt, s ő vezette be a végtelen jelét.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1608-12-09] John Milton angol költő halála (szül. 1608. dec. 9.). A polgári forradalom eszméinek hirdetője. Az 1644-ben írt Aeropagitica című írásával a szólás- és sajtószabadságot védelmezte, három latin nyelvű pamfletjében pedig az európai közvélemény elé tárta az angol nép ügyét. Az 1667-ben megjelent Elveszett Paradicsom című vallásos eposzával, vakon és magányosan ért el költészetének csúcsára.
(megjelent, születés)
[Részletek...]
[1605-05-04] Ulisse Aldrovandi olasz természettudós, egyetemi tanár születése (+1605. máj. 4.). Az első botanikuskert alapítója Bolognában. Állattani és növénytani múzeumot alapított és összeállította az első tudományos herbáriumot. Elsőként végzett megfigyeléseket kotlós alatt lévő tojáson, s ezzel megvetette az embriológia alapját. Az inkvizíció bebörtönözte.


(halál)
[Részletek...]
[1602-04-04] Tanyu Kano (Kano Morinobu) japán festő születése (+1674. nov. 4.). Nagyapjánál, Eitokunál tanult festeni. 17 éves korában kinevezték a sógun festőjének. Számos palotát és templomot dekorált Kiotóban. Főként tájképeket, történelmi jeleneteket és virágokat örökített meg. Képeit elsősorban a finom technikai kidolgozás jellemzi.
(születés)
[Részletek...]
[1598-12-06] [idezet, sms] Augustini Keresztély orvos, botanikus szül. A "kárpáti balzsam" (Balsamum Hungaricum) eloállítója
[Részletek...]
[1593-05-30] Christopher Marlowe angol költő, drámaíró, műfordító születése (+1593. máj. 30.). Első színpadi sikere a Nagy Tamerlán (1587). A Doktor Faustus tragikus története a Faust-monda első világirodalmi feldolgozása. A máltai zsidó című műve Shakespeare Velencei kalmárjának egyik forrásául szolgált, II. Edward című királydrámája pedig Shakespeare II. Richard alakjának mintája. Kölcsönösen becsülték egymást; Shakespeare sohasem tagadta, hogy a drámai formát Marlowe-tól tanulta. Marlowe egyébként eléggé kicsapongó, verekedős, nagyivó életmódot folytatott, három évig a híres kalózvezér, Francis Drake szolgálatában is állt, halálát is egy kocsmai verekedés okozta.
(halál)
[Részletek...]
[1593-05-30] Christopher Marlowe angol költő, író, műfordító halála (szül. 1564. febr. 6.). Első színpadi sikerét 1587-ben aratta Nagy Tamerlán című kétrészes, tíz felvonásos tragédiájával. Nem sokkal ezután írta a Doktor Faustus tragikus története című művét, amely a Faust-monda első világirodalmi feldolgozása volt. A máltai zsidó című műve Shakespeare Velencei kalmárjának egyik forrásául szolgált. Shakespeare sohasem tagadta, hogy a drámai formát Marlowe-tól tanulta. Híres műve még a Párizsi mészárlás című dráma, valamint a Hero és Leander című kiseposz.
Egyébként eléggé kicsapongó,verekedős, nagyivó életmódot folytatott. Három évig a híres kalózvezér, Francis Drake szolgálatában is állt. Halálát is egy kocsmai verekedés okozta.
Ennek ellenére ezt írta: "Átkozott legyen, aki kitalálta a háborút!"
(háború, halál)
[Részletek...]
[1592-03-28] Jan Amos Komensky (Comenius) cseh-morva író, filozófus, teológus, pedagógus halála (szül. 1592. márc. 28.). 1650-ben Lorántffy Zsuzsanna és fia, Rákóczi Zsigmond meghívta Sárospatakra, ahol 1650-1654 közt tanított. Az általános iskolai oktatás mai szervezetének megalapozója, az általános népoktatás úttörője volt. A pedagógiát forradalmasító munkájának címe a Nagy Oktatástan.
(születés)
[Részletek...]
[1582-02-14] XIII. Gergely pápa közzétette naptárreform rendeletét. A XVI. században már 10 napos késés mutatkozott a Föld Nap körüli forgása és az addig alkalmazott Julianus-naptár között, ezért vált szükségessé a reform, amelynek értelmében 1582. október 4. után közvetlenül október 15. következett. Magyarországon 1587-ben vezették be a reformot.
[Részletek...]
[1581-04-24] Páli Szt. Vince (Vincent de Paul) francia katolikus pap, rendalapító születése (+1660. szept. 27.). A jótékony célú társaságok, kórházak és a rabok védőszentje. Ünnepe: szept. 27.
(születés)
[Részletek...]
[1579-11-15] Dávid Ferenc (szül. 1510?) tudós, pap, tanár, az erdélyi unitárius egyház alapítója, püspöke, akit a gyulafehérvári országgyűlésen (1579) letartóztattak, meghalt a dévai börtönben.
[Részletek...]
[1574-08-30] Szenczi Molnár Albert református pap, író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító halála (szül. 1574. aug. 30.). Fő műve az 1603-ban készült latin-magyar szótár, amely megnyitotta az utat a magyar értelmiség előtt az európai tudomány felé, valamint 1607. évi teljes zsoltárfordítása.
(születés)
[Részletek...]
[1574-08-30] Szenczi Molnár Albert nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító, református lelkész, egyházi író születése (+1634. jan. 17.). Latin magyar szótárát a XIX. század közepéig használták. Zsoltárfordítása a régi magyar költészet kincse.
(születés)
[Részletek...]
[1574-08-30] [sms] Szenczi Molnár Albert nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító, református lelkész, egyházi író szül.
[Részletek...]
[1573-02-04] Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata (a Szt. Jeromos által készített latin fordítás) alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.
[Részletek...]
[1572-08-24] Szent-Bertalan éjszakáján Medici Katalin, IX. Károly francia király anyja, hatalmát féltve vérfürdőt szervezett Párizsban a protestánsok (hugenották) kiirtására. Az 1572. augusztus 23-ról 24-re virradó éjszakán kétezer embert gyilkoltak le, elsőként Coligny tengernagyot, a hugenották vezérét. Az öldöklés vidéken folytatódott, az áldozatok teljes száma 5 és 10 ezer (más források szerint 30 és 90 ezer) között volt.
[Részletek...]
[1571-12-27] Johannes Kepler német csillagász és matematikus halála (szül. 1571. dec. 27.). A bolygómozgás törvényeinek megalkotója.
(születés, törvény)
[Részletek...]
[1571-10-07] A lepantói csatában megütközött a keresztény és az iszlám birodalom, félezer hajó. Alig negyven török hajó tudott elmenekülni, az európaiak 15-öt elsüllyesztettek, 177-et zsákmányoltak, kb. 15 ezer keresztény gályarabot szabadítottak fel. Cervantes elveszítette egyik karját s a 30-40 ezres pusztulás megrázkódtatása is hozzájárult a Don Quiote megírásához. A török dominancia a Földközi tengeren csökkent, de már a következő évben visszafoglalták Kréta szigetét a velenceiektől.
[Részletek...]
[1568-09-05] Tommaso Campanella olasz filozófus, író, dominikánus szerzetes születése (+1639. máj. 21.). Egy politikai összeesküvésben való részvételért 26 évet töltött börtönben. VIII. Orbán pápa szabadította ki, majd Párizsba menekült. Fő műve a Napváros című párbeszédes, Morus Tamás Utópiájával rokon filozófiai értekezés. Filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(születés)
[Részletek...]
[1568-09-05] Tommaso Campanella itáliai filozófus, író halála (szül. 1568. szept. 5.). Fő műve a Napváros című párbeszédes filozófiai értekezés, amely Morus Tamás Utópiájával rokon, filozófiája az utópista szocializmus előfutárának számít.
(születés)
[Részletek...]
[1568-01-06] Tordán tartották a vallási türelmet a világon elsőként meghirdető, törvényben szabályozó erdélyi országgyűlést jan. 6-13. közt, János Zsigmond fejedelemsége idején. Ekkortól számítható az Unitárius Egyház megalapitása is.
(törvény)
[Részletek...]
[1567-08-21] [sms] Szalézi Szt.Ferenc francia püspök,író szül.Újságírók,szerkesztők,írók,katolikus sajtó védőszentje.
[Részletek...]
[1567-08-21] Szalézi Szt. Ferenc francia püspök, vallási író születése (+1622. dec. 28.). Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Ő az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.
(születés)
[Részletek...]
[1566-07-02] Michel de Notre-Dame Nostradamus francia orvos, asztrológus születése (+1566. júl. 2.). Avignonban filozófiát, Montpellierben orvostudományt tanult, orvosi praxisát 1529-ben Agen városában kezdte. 1544-ben Salonba költözött, s itt nagy hírnevet szerzett új gyógymódjaival, melyeket az 1546-47-es, Lyont és Aix-t sújtó pestisjárvány idején alkalmazott. Jövendöléseit 1547 táján kezdte, 1555-ben, Les Prophéties (Nostradamus próféciái) címmel adta ki Lyonban. Művét négysoros rímes strófák alkotják, melyeket százanként csoportosított. Közel ezer verse maradt fenn.
(halál, járvány)
[Részletek...]
[1564-10-15] Andreas Vesalius németalföldi orvos anatómus születése (+1564. okt. 15.). A tudományos bonctan, a modern anatómia egyik megalapítója. Anatómiai vizsgálatait holttestek boncolásával végezte, emiatt az inkvizíció halálra ítélte, de végül megkegyelmeztek neki.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1564-02-15] Galileo Galilei itáliai csillagász, matematikus születése (+1642. jan. 8.). A szabadesésre, a hajításra és az ingamozgásra vonatkozó kísérleteivel, eredményeivel ő alapozta meg a kinematikát és ezzel az egész modern mechanika tudományát. Maga készítette csillagászati távcsövével ő fedezte fel a Jupiter holdjait, a Hold hegyeit és azt, hogy a Tejút csillagok halmaza. Vallotta, hogy a megismerés legfőbb forrása a tapasztalat. Miután Kopernikusz elméletét a Föld forgásáról és a Nap körüli keringéséről helyesnek ítélte, ő sem kerülhette el az inkvizíció üldözését. Bár egy ízben visszavonta állításait arról, hogy a Föld mozog, 1633-tól haláláig házifogságban élt.

(születés)
[Részletek...]
[1564-02-06] Christopher Marlowe angol költő, író, műfordító halála (szül. 1564. febr. 6.). Első színpadi sikerét 1587-ben aratta Nagy Tamerlán című kétrészes, tíz felvonásos tragédiájával. Nem sokkal ezután írta a Doktor Faustus tragikus története című művét, amely a Faust-monda első világirodalmi feldolgozása volt. A máltai zsidó című műve Shakespeare Velencei kalmárjának egyik forrásául szolgált. Shakespeare sohasem tagadta, hogy a drámai formát Marlowe-tól tanulta. Híres műve még a Párizsi mészárlás című dráma, valamint a Hero és Leander című kiseposz.
Egyébként eléggé kicsapongó,verekedős, nagyivó életmódot folytatott. Három évig a híres kalózvezér, Francis Drake szolgálatában is állt. Halálát is egy kocsmai verekedés okozta.
Ennek ellenére ezt írta: "Átkozott legyen, aki kitalálta a háborút!"
(háború, születés)
[Részletek...]
[1564-02-06] Christopher Marlowe angol költő, drámaíró, műfordító születése (+1593. máj. 30.). Első színpadi sikere a Nagy Tamerlán (1587). A Doktor Faustus tragikus története a Faust-monda első világirodalmi feldolgozása. A máltai zsidó című műve Shakespeare Velencei kalmárjának egyik forrásául szolgált, II. Edward című királydrámája pedig Shakespeare II. Richard alakjának mintája. Kölcsönösen becsülték egymást; Shakespeare sohasem tagadta, hogy a drámai formát Marlowe-tól tanulta. Marlowe egyébként eléggé kicsapongó, verekedős, nagyivó életmódot folytatott, három évig a híres kalózvezér, Francis Drake szolgálatában is állt, halálát is egy kocsmai verekedés okozta.
(születés)
[Részletek...]
[1556-07-31] Loyolai Szt. Ignác baszk katolikus teológus halála (szül. 1491). A jezsuiták (Jézus-társaság) alapítója, 1540-ben kapták meg a pápai jóváhagyást. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták.

(halál)
[Részletek...]
[1553-10-27] Szervét Mihály (Michel Servet, Miquel Serveto) spanyol orvos és vallásreformátor halála (szül. 1511. szept. 29.).
1531-ben Németországban, Hagenauban jelentette meg De trinitatis erroribus című művét, amelyben tagadta a Szentháromság dogmáját. 1553-ban adta ki a Christianismi restitutio című munkáját, amely miatt nemcsak a katolikus, de a protestáns egyházzal is összeütközésbe került. Genfben Kálvin fellépésére börtönbe vetették, s mivel tanai visszavonására nem volt hajlandó, a genfi tanács 1553. október 27-én máglyán megégette.
(halál)
[Részletek...]
[1553-10-19] Bonifazio Veronese (de Pitati) velencei festő halála (szül. 1487.). Nagyméretű, sokalakos kompozícióit mély és csillogó színekkel festette meg. Egyházi témáit mesélő kedvvel adta elő, a hátterek és a mellékalakok változatossága miatt képei rendkívül hatásosak. Művei láthatók a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében is.
(halál)
[Részletek...]
[1552-12-02] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

(halál)
[Részletek...]
[1549-01-25] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

[Részletek...]
[1546-02-18] Luther Márton német vallásreformátor, bibliafordító halála (szül. 1483. nov. 10.). Ágoston-rendi kanonok, 1513-tól a wittenbergi egyetem tanára volt. 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte 95 tételét. Róma kiátkozta, V. Károly császár birodalmi átokkal sújtotta, s száműzte. 1524-25-ben kezdte el az önálló evangélikus egyház szervezését: kiadta a Kis Katekizmust és a Nagy Katekizmust (1529), kidolgozta az istentiszteleti és a liturgiai rendet.
(halál)
[Részletek...]
[1541-09-24] Paracelsus (teljes neve: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) német orvos, természettudós és filozófus születése (+1541. szept. 24.). A baseli egyetemen a gyógyászat tanára volt, s egyben csodadoktor hírében állt. Ő indította meg az első orvosi-kémiai irányzatot, az iatrokémiát. A gyógyszerek készítését tekintette fő feladatának. A betegségek okát a szervezet kémiai folyamatainak zavarában kereste. Tanainak nagy befolyása volt az orvostudomány további fejlődésére. Természetfilozófiája a reneszánsz szellemét tükrözte. Felismerte, hogy a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul a beteg akarata is.

"Az ember tudja és értse meg, hogy ha Isten nem adott volna neki természetes orvost és gyógyszert belülről, a külső orvostól nem maradhatna életben."
(halál)
[Részletek...]
[1541-01-01] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

[Részletek...]
[1540-05-24] Kopernikusz halála (csillagász, napközéppontú világszemlélet kialakítója).
(halál)
[Részletek...]
[1536-07-12] Desiderius Erasmus németalföldi tudós, író születése Rotterdamban (+1536. júl. 12.). Évszázadokra humanista iskolát teremtett, s életműve később a felvilágosodás és az újhumanizmus korára is nagy hatást gyakorolt. A vallásháborúk, erőszak, butaság ellen írt (pl. A Béke panasza, A balgaság dicsérete, Nyájas beszélgetések). Kiadta barátja, Morus Tamás művét, az Utópiát. Elkészítette az Újszövetség tudományosan átdolgozott kiadását.
(háború, halál)
[Részletek...]
[1535-10-06] Egy németalföldi bíróság eretnekség vádjával halálra ítélte William Tyndale (szül. 1494?) angol bibliafordítót. Megfojtották és máglyán elégették.
Huszonnégy éves korában Németországba költözött, ahol az eredeti héber és görög bibliából készítette az angol fordítást. A hatezer nyomtatott példány Angliába csempészését VIII. Henrik király és az angol egyház minden erővel próbálta megakadályozni. A londoni püspök igyekezett felvásárolni a bekerült példányokat és elégette azokat. De Tyndale a befolyt püspöki pénzből még többet nyomtatott. A népnyelvű bibliát 1930-ban Thomas More (Mórus Tamás) kancellár is elítélte. Tyndale-t 1535-ben két bérgyilkos rabolta el Antwerpenben és juttatta börtönbe.
Közben ugyan 1533-tól VIII. Henrik létrehozta az anglikán egyházat és ennek érdekében a népnyelvű biblia mellé állt, de ez nem mentette meg Tyndale-t a kontinensen. Halála után egy évvel már királyi engedéllyel nyomták bibliáját Angliában, de a hatalom gyalázatát elkerülendő a fordító nevét mellőzve, „Matthew Bible” néven.

Az angol bibliafordításokat 1611-ben egységesítették, az akkor kiadott, máig is hivatalos St. James fordítás legnagyobbrészt Tyndale fordítását hozza. A közben eltelt közel száz év alatt ugyan sokat változott az angol nyelv, de a biblia szándékosan archaikus hatást is akart kelteni.
[Részletek...]
[1535-07-06] [sms] Morus Tamás kivégzése. Utópiája egy tökéletes állam képe, ahol szabadság és igazság uralkodik.
[Részletek...]
[1535-07-06] Morus Tamás angol filozófus, író kivégzése Londonban (szül. 1478. febr. 7.). 1529-től VIII. Henrik kancellárja volt. Szembeszegült a királlyal az angol egyház különválása ügyében. Az ügyvédek védőszentje.
- + -
Fő műve az "Utópia", melyben egy tökéletes állam képét rajzolta meg, ahol szabadság és igazság uralkodik. Kancellárként szakember volt egy ország működése tárgyában. Számításai szerint ha nincs túlnépesedés, luxusfogyasztás és háború, elég lenne napi 3-6 órát dolgozni a boldog élethez.


- + -
"A háború: merőben vadállati dolog, de a vadállatok nem űzik olyan alakban és olyan buzgalommal, mint az emberek." (Morus)
(háború, halál)
[Részletek...]
[1535-06-06] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(halál, megjelent, törvény)
[Részletek...]
[1533-11-14] A spanyol hódítók elfoglalták az inka birodalom fővárosát, Cuzcót.
[Részletek...]
[1533-08-29] Peru utolsó inka királyát, Atahualpát (noha váltságdíjul egy egész termet teleraktak az indiánok arannyal és ezüsttel) spanyolellenes összeesküvés, bálványimádás és többnejűség „vádjaival” halálra ítélték és meggyilkolták Francisco Pizarro spanyol hódító parancsára.
[Részletek...]
[1533-07-11] Véglegessé vált az egyházszakadás Angliában: VII. Kelemen pápa kiátkozta VIII Henrik angol királyt, aki a pápa tilalma ellenére elvált Aragóniai Katalintól, és feleségül vette Boleyn Annát. Eme konfliktus nyomán jött létre később az anglikán egyház.
(A királyoknak szeretőjük mindig lehetett elég - Henriknek a fiú utód hiányzott, mert az első feleségétől születettek már csecsemőkorukban meghaltak. De hasonlóan járt Boleyn Anna is, a Jane Seymour szülte későbbi VI. Edward angol király (vö. Koldus és királyfi) pedig 16 évesen halt meg. Végül – némi közjáték után - a lány-utód, I. Erzsébet tette protestáns világhatalommá Angliát.)
[Részletek...]
[1528-04-06] Albrecht Dürer német festő és grafikus halála (szül. 1471. máj. 21.). Nagyapja, Ajtósi Antal, ötvös volt Gyulán, apja pedig nürnbergben. A valóságot nagy egyszerűséggel visszaadó vízfestményei a korai tájképfestészet remekei. Rézmetszetei közt új műfajt képviselnek népi életképei. 1498-ban készült az Apokalipszis című fametszete, amelynek 15 lapja a középkort idéző mozgalmas, kavargó grafika. 1511-ben adta ki Nagy Passio és Kis Passio, valamint Mária élete című fametszetsorozatait, amelyekben a reneszánsz művészet formanyelvének teljes elsajátítása tükröződött. Szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti-geometriai kutatásokkal. 1528-ban jelent meg Tanulmány az emberi test arányairól című értekezése.
(halál)
[Részletek...]
[1522-09-11] Ulisse Aldrovandi olasz természettudós, egyetemi tanár születése (+1605. máj. 4.). Az első botanikuskert alapítója Bolognában. Állattani és növénytani múzeumot alapított és összeállította az első tudományos herbáriumot. Elsőként végzett megfigyeléseket kotlós alatt lévő tojáson, s ezzel megvetette az embriológia alapját. Az inkvizíció bebörtönözte.


(születés)
[Részletek...]
[1522-09-08] Magellán öt hajójából egy, a Földet először körülhajózva, egy év után visszaért Spanyolországba.
Fernao de Magalhaes portugál tengerész 1519. szeptember 20-án indult felfedező útjára öt hajóval, 256 főnyi legénységgel. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520. október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra. Egy a Fülöp-szigetekhez tartozó kis szigeten a bennszülötteknek sikerült harcban megölniük az agresszort.
Egyik hajója Afrikát megkerülve 1522. szeptember 8-án visszatért. Az európaiak számára ekkor vált bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte.
[Részletek...]
[1521-08-29] A török elfoglalta Nándorfehérvárt.

1526: Mohácsi vész.
1541: A török elfoglalta Budát. A város 145 évig marad török megszállás alatt.
- + -
(A török birodalom átlagos népsűrűsége még Egyiptom, Bizánc, Mezopotámia és a Balkán bekebelezése után is 14 fő/km2 volt (Magyarországé akkor kb. 10), ami a kor termelési szintjén jelentősen meghaladta a terület eltartóképességét. A túlnépesedés óhatatlanul további agresszív terjeszkedéshez vezetett. A magyar királyságnak nem volt esélye a nála ötször nagyobb birodalommal szemben.
Ma az emberiség népsűrűsége kb. 50 fő/km2, ami a mai, a természet kizsigerelésében jelentősen hatékonyabb termelési szinten is bőven meghaladja a Föld eltartóképességét – nem véletlen tehát a sok erőszakos konfliktus a szűkös erőforrásokért.)
[Részletek...]
[1520-10-21] A Magellán-szoros fölfedezése. Fernao de Magalhaes portugál tengerész, a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként 1519-ben indult felfedező útjára öt hajóval. Az Atlanti-óceánt áthajózva 1520 januárjában érte el a La Plata torkolatát, október 21-én haladt át a később róla elnevezett szoroson, és november 28-án ért ki a Csendes-óceánra.
[Részletek...]
[1514-12-31] Andreas Vesalius németalföldi orvos anatómus születése (+1564. okt. 15.). A tudományos bonctan, a modern anatómia egyik megalapítója. Anatómiai vizsgálatait holttestek boncolásával végezte, emiatt az inkvizíció halálra ítélte, de végül megkegyelmeztek neki.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1511-09-29] Szervét Mihály (Michel Servet, Miquel Serveto) spanyol orvos és vallásreformátor halála (szül. 1511. szept. 29.).
1531-ben Németországban, Hagenauban jelentette meg De trinitatis erroribus című művét, amelyben tagadta a Szentháromság dogmáját. 1553-ban adta ki a Christianismi restitutio című munkáját, amely miatt nemcsak a katolikus, de a protestáns egyházzal is összeütközésbe került. Genfben Kálvin fellépésére börtönbe vetették, s mivel tanai visszavonására nem volt hajlandó, a genfi tanács 1553. október 27-én máglyán megégette.
(születés)
[Részletek...]
[1506-04-07] Xavéri Szent Ferenc spanyol jezsuita (Francisco de Jassu y Javier) halála Kínába tartó útján, Szan-csao szigetén (szül. 1506. ápr. 7.). A két India és Japán apostola. India, Pakisztán, külső Mongólia, a spanyol turizmus és a baszk pelote nevű labdajáték védőszentje.
1542. május 6-án, közel másfél év hajózás után (1541. jan. 1-én indult Lisszabonból) ért Indiába, Goaba (ahol sírját ma is tisztelet övezi). Mylaporéban telepedett le, ahol rátalált Tamás apostol sírjára.
1549. jan. 25-én érkezett Japánba, ahol szintén sok ezren lettek keresztények prédikációi hatására. III. János portugál király elrendelte, hogy hazaküldött leveleit olvassák fel a szentbeszédek után a templomokban.

(születés)
[Részletek...]
[1503-12-14] Michel de Notre-Dame Nostradamus francia orvos, asztrológus születése (+1566. júl. 2.). Avignonban filozófiát, Montpellierben orvostudományt tanult, orvosi praxisát 1529-ben Agen városában kezdte. 1544-ben Salonba költözött, s itt nagy hírnevet szerzett új gyógymódjaival, melyeket az 1546-47-es, Lyont és Aix-t sújtó pestisjárvány idején alkalmazott. Jövendöléseit 1547 táján kezdte, 1555-ben, Les Prophéties (Nostradamus próféciái) címmel adta ki Lyonban. Művét négysoros rímes strófák alkotják, melyeket százanként csoportosított. Közel ezer verse maradt fenn.
(járvány, születés)
[Részletek...]
[1502-05-21] A Szent Ilona sziget fölfedezése. Joao da Nova Castella portugál szolgálatban álló spanyol hajós az Atlanti-óceán déli részén, Afrikától nyugatra addig ismeretlen szigetet fedezett fel. Napóleon francia császárt ide száműzették 1815-ben, s itt is halt meg 1821-ben.
[Részletek...]
[1493-11-10] Paracelsus (teljes neve: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) német orvos, természettudós és filozófus születése (+1541. szept. 24.). A baseli egyetemen a gyógyászat tanára volt, s egyben csodadoktor hírében állt. Ő indította meg az első orvosi-kémiai irányzatot, az iatrokémiát. A gyógyszerek készítését tekintette fő feladatának. A betegségek okát a szervezet kémiai folyamatainak zavarában kereste. Tanainak nagy befolyása volt az orvostudomány további fejlődésére. Természetfilozófiája a reneszánsz szellemét tükrözte. Felismerte, hogy a gyógyuláshoz nagyban hozzájárul a beteg akarata is.

"Az ember tudja és értse meg, hogy ha Isten nem adott volna neki természetes orvost és gyógyszert belülről, a külső orvostól nem maradhatna életben."
(születés)
[Részletek...]
[1493-01-16] Kolumbusz visszaért első útjáról, abban a tudatban, hogy eljutott Indiába.

(A magyar nyelv jól megkülönbözteti az indiánt az indiaitól. Az angol máig se heverte ki Kolumbusz tévedését, az indian szó mindkettőt jelentheti, külön jelzőkkel (american indian, red indian) kell megkülönböztetniük az indiánt az indiaitól (az utóbbit meg hindu-nak mondja az angol nyelv, pedig az vallás).
[Részletek...]
[1492-10-28] A mai Kuba szigetének őslakói nagy vitorláshajókon érkező fehér hódítókat fedeztek fel partjaiknál. Valami Kolumbusz volt a vezetőjük, aki aztán rengeteg szenvedést hozott rájuk.

[Részletek...]
[1492-10-12] Rodrigo de Triana matróz látta meg először a szárazföldet a Nina fedélzetéről. A felfedezett sziget eredeti neve Guanahani volt, de Kolumbusz átkeresztelte San Salvadornak.
Kolumbusz Kristóf genovai tengerész 1492 augusztusában indult útnak három hajójával (Santa Maria, Pinta, Nina), hogy Afrika megkerülése nélkül, nyugat felé hajózva jusson el Indiába. Jóval később Amerigo Vespucci olasz felfedező és térképész állapította meg először, hogy Kolumbusz önálló kontinenst fedezett fel, ezért az ő keresztnevéről Amerikának nevezték el a földrészt. Kolumbusz élete végéig abban a hitben élt, hogy Indiába jutott el.
- + -

(Az Amerika megszállását követő egy évszázad alatt becslések szerint az őslakosok közel 90 %-a, 60-80 millióan pusztultak el.
Vajon amikor az ősember először eljutott erre a földrészre, mekkora pusztítást vitt végbe az élővilágban?
Amerika érdekes példa arra, hogy a győztesek mindig megoszlanak és tovább marakszanak a zsákmány fölött:
- a betolakodó fehér ember a vörösbőrűek ellen (persze különféle vörösbőrű szövetségesekkel színezve),
- aztán a győztes fehérek egymás ellen (angolok és franciák),
- aztán a győztes angolok az anyaországbeli angolok ellen (függetlenségi háború, amelyben az Amerikában vesztes Franciaország már Amerikát támogatta),
- aztán a győztes amerikaiak egymás ellen (Észak-Dél), ...
… s máig a magas erőszak-szint kifelé is, belül is…

A túlnépesedő, így környezetét felélő, így agresszív civilizációk sohase győzhetnek: arra vannak ítélve, hogy mások legyőzése után önmagukban hasonuljanak meg, önnön csoportjuk másik felével kerüljenek szembe, saját típusú agressziójukat szenvedjék el, minden győzelem után újra és újra…
Akinek erejére büszke vagy, mert bajtársad és együtt győztetek, annak erejétől fogsz szenvedni a következő harcban, mert akkor már szemben álltok…
S ha időnként egy birodalom meg is szilárdul egy időre – általában külső fenyegetés hatására -, csak magas erőszakszinttel tartható fenn.)
(háború)
[Részletek...]
[1492-01-02] Visszafoglalták az utolsó mór(arab) erődítményt Granadában, Spanyolországban a spanyol királyi erők. Ezáltal megszűnt a 756 óta tartó, több mint hétszáz éves arab uralom Spanyolországban.
[Részletek...]
[1485-10-27] Rudolf Agricola latinul alkotó német humanista író halála (szül. 1444. febr. 17.). A korai német humanizmus nagy hatású képviselője.
(halál)
[Részletek...]
[1483-11-10] Luther Márton német vallásreformátor, bibliafordító halála (szül. 1483. nov. 10.). Ágoston-rendi kanonok, 1513-tól a wittenbergi egyetem tanára volt. 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte 95 tételét. Róma kiátkozta, V. Károly császár birodalmi átokkal sújtotta, s száműzte. 1524-25-ben kezdte el az önálló evangélikus egyház szervezését: kiadta a Kis Katekizmust és a Nagy Katekizmust (1529), kidolgozta az istentiszteleti és a liturgiai rendet.
(születés)
[Részletek...]
[1478-02-07] Morus Tamás (Sir Thomas More) angol filozófus, író, politikus születése (+1535. jún. 6.). Fő műve az 1518-ban megjelent "Utópia", egy elképzelt tökéletes állam képét rajzolta meg benne. Műve nagy hatást gyakorolt a későbbi korokra. 1529-től VIII. Henrik király lord-kancellárja volt. Katolicizmusa okán szembeszállt a királlyal házassága érvénytelenítése és Boleyn Annával kötött újabb házassága ügyében, ezért árulóként lefejezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták. Az ügyvédek védőszentje.
(Az Utópia szerzője Anglia kancellárjaként értett egy ország gazdaságához, szerinte napi 6 óra munka még sok is lenne, ha nem lenne luxusfogyasztás és pusztítás, és nem népesedne túl az ember.)
"...igazságtalan, hogy az embereket számosabb törvényre kötelezik, mint amennyit elolvashatnának, és azok homályosabbak, semhogy bárki megérthetné." (Utópia)
- + -
e-képeslapként is elküldhető a bocs.hu weboldalról a népességrobbanást ábrázoló grafikon!
http://bocs.hu/index.php?&t=/fdk/minden.php?d=518
(megjelent, születés, törvény)
[Részletek...]
[1478-02-07] Morus Tamás angol filozófus, író kivégzése Londonban (szül. 1478. febr. 7.). 1529-től VIII. Henrik kancellárja volt. Szembeszegült a királlyal az angol egyház különválása ügyében. Az ügyvédek védőszentje.
- + -
Fő műve az "Utópia", melyben egy tökéletes állam képét rajzolta meg, ahol szabadság és igazság uralkodik. Kancellárként szakember volt egy ország működése tárgyában. Számításai szerint ha nincs túlnépesedés, luxusfogyasztás és háború, elég lenne napi 3-6 órát dolgozni a boldog élethez.


- + -
"A háború: merőben vadállati dolog, de a vadállatok nem űzik olyan alakban és olyan buzgalommal, mint az emberek." (Morus)
(háború, születés)
[Részletek...]
[1472-03-27] Janus Pannonius (Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő születése (+1472. márc. 27.). A magyar világi líra első jelentős képviselője.
(halál)
[Részletek...]
[1472-03-27] Janus Pannonius (Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő halála (szül. 1434. aug. 29.). A magyar világi líra első jelentős képviselője.

(halál)
[Részletek...]
[1471-05-21] Albrecht Dürer német festő és grafikus halála (szül. 1471. máj. 21.). Nagyapja, Ajtósi Antal, ötvös volt Gyulán, apja pedig nürnbergben. A valóságot nagy egyszerűséggel visszaadó vízfestményei a korai tájképfestészet remekei. Rézmetszetei közt új műfajt képviselnek népi életképei. 1498-ban készült az Apokalipszis című fametszete, amelynek 15 lapja a középkort idéző mozgalmas, kavargó grafika. 1511-ben adta ki Nagy Passio és Kis Passio, valamint Mária élete című fametszetsorozatait, amelyekben a reneszánsz művészet formanyelvének teljes elsajátítása tükröződött. Szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti-geometriai kutatásokkal. 1528-ban jelent meg Tanulmány az emberi test arányairól című értekezése.
(születés)
[Részletek...]
[1469-10-27] Desiderius Erasmus németalföldi tudós, író születése Rotterdamban (+1536. júl. 12.). Évszázadokra humanista iskolát teremtett, s életműve később a felvilágosodás és az újhumanizmus korára is nagy hatást gyakorolt. A vallásháborúk, erőszak, butaság ellen írt (pl. A Béke panasza, A balgaság dicsérete, Nyájas beszélgetések). Kiadta barátja, Morus Tamás művét, az Utópiát. Elkészítette az Újszövetség tudományosan átdolgozott kiadását.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1468-02-03] Johannes Gutenberg német nyomdász halála (szül. 1397. körül). A könyvnyomtatás feltalálója. 1440 körül Strasbourgban a szöveg fába vésése helyett fémből betűket öntött, amelyek összerakhatók és szétszedhetők voltak. 1448-tól Mainzban tökéletesítette találmányát és az első ilyen könyvet, az ún. Gutenberg-Bibliát 1455-ben jelentette meg 1282 ivrét lapon 2 oszlopos 42-42 soros szedéssel.
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1453-05-29] II. Mohamed vezetésével a törökök hosszú ostrom után elfoglalták Bizáncot. A harcokban elesett XI. Konstantin, az utolsó bizánci császár is.
(A török birodalom átlagos népsűrűsége még Egyiptom, Bizánc, Mezopotámia és a Balkán bekebelezése után is 14 fő/km2 volt (Magyarországé kb. 10), ami a kor termelési szintjén jelentősen meghaladta a terület eltartóképességét. A túlnépesedés óhatatlanul további agresszív terjeszkedéshez vezetett. A magyar királyságnak nem volt esélye a nála ötször nagyobb birodalommal szemben, amely Európa mindegyik hatalmánál erősebb volt.)
[Részletek...]
[1444-02-17] Rudolf Agricola latinul alkotó német humanista író halála (szül. 1444. febr. 17.). A korai német humanizmus nagy hatású képviselője.
(születés)
[Részletek...]
[1434-08-29] Janus Pannonius (Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő születése (+1472. márc. 27.). A magyar világi líra első jelentős képviselője.
(születés)
[Részletek...]
[1434-08-29] Janus Pannonius (Csezmiczei János) humanista, latin nyelven alkotó költő halála (szül. 1434. aug. 29.). A magyar világi líra első jelentős képviselője.

(születés)
[Részletek...]
[1390-11-22] Toldi Miklós ispán halála (szül. 1320 körül). Nem csak Magyarországon volt híres hatalmas erejéről. 1365-ben a pápai zsoldban harcoló angol "fehér csapat" alvezéreként vitézkedett (az akkor öregkornak számító 45 évesen).

(halál)
[Részletek...]
[1388-03-31] Evrard ’t Serclares kivégzése Brüsszel főterén, amit az angolszász helytartó a 8. számú ház balkonjáról nézett végig. A város jogait védelmező hős karja ma is fényes a domborművén, mert azt tartja a legenda, aki megsimítja, egy évig boldog lesz, ha pedig leány, egy éven belül férjhez megy.
(Egy leánynak az a legfőbb boldogság, hogy asszonysor(s)ba kerül?)
[Részletek...]
[1382-05-19] Egy londoni zsinat elítélte John Wycliffe (1324-1384) angol bibliafordítót és betiltotta a népnyelvű bibliát. Wycliffe az üldöztetésben agyvérzést kapott, megbénult, majd hamarosan meghalt.
Tiltott bibliája azonban makacsul terjedt (még máig is százhatvan kézzel másolt példány fennmaradt). Közel másfél évszázaddal később, 1521. május 21-én újra elítélték, csontjait püspöki felügyelet mellett kiásták, máglyán elégették és egy kis folyóba szórták.
Ma a Wycliffe Társaság sok apró, írásbeliség nélküli nyelvre is igyekszik lefordítani a Bibliát.
(tilt)
[Részletek...]
[1375-12-21] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, halál, járvány, Nobel-díj, törvény)
[Részletek...]
[1365-07-27] IV. Rudolf osztrák herceg halála (szül. 1339. nov. 1.). II. Albert fia, 1358-ban vette át elhunyt apjának örökét. Rafináltan, harcok nélkül kivonta magát és országát a német-római császár uralma alól azzal, hogy kancelláriáját hamisító műhellyé alakította át és olyan hamis okleveleket csináltatott, amelyekben a legkülönbözőbb császárok és királyok - Julius Caesar, Nero, IV. Henrik stb. - a legkülönbözőbb kiváltságokkal ruházták fel az osztrák herceget.
(halál)
[Részletek...]
[1339-11-01] IV. Rudolf osztrák herceg halála (szül. 1339. nov. 1.). II. Albert fia, 1358-ban vette át elhunyt apjának örökét. Rafináltan, harcok nélkül kivonta magát és országát a német-római császár uralma alól azzal, hogy kancelláriáját hamisító műhellyé alakította át és olyan hamis okleveleket csináltatott, amelyekben a legkülönbözőbb császárok és királyok - Julius Caesar, Nero, IV. Henrik stb. - a legkülönbözőbb kiváltságokkal ruházták fel az osztrák herceget.
(születés)
[Részletek...]
[1329-07-22] Cangrande della Scala (Scaligeri) veronai fejedelem halála (szül. 1291. márc. 9.). Fejedelem létére békés polgár volt, erről tanúskodik a Castel Vecchióban látható lovasszobra is. Pártfogásába vette 1303-ban a száműzött Dantét, aki művében megörökítette a nemes lelkű urat.
(halál)
[Részletek...]
[1313-06-16] Giovanni Boccaccio itáliai író, költő, humorista halála (szül. 1313. jún. 16.). Törvénytelen gyermek volt, autodidakta. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja a "firenzei hármas koronát", hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után írta meg főművét, a Dekameron-t. Hiteles kézírott példány is maradt ránk.
A Firenzében dühöngő, minden intézményes keretet, törvényes rendet szétromboló pestis elől hét leány és három ifjú, akiknek egész családja elpusztult, a firenzei dombvidék egy kertes villájába vonul el, életüket megmenteni és élvezetes foglalatosságokkal tölteni az időt. Minden nap mindegyikük egy-egy történetet mond el, amelynek témáját a mindennap megválasztott király/nő jelöli ki. A fiatalok ideális formában teremtik újjá az elveszett rendet, amely nemes udvari etika és eleven, bölcs polgári értékrend ötvözete. Test és lélek derűje virágzó természet keretében. A szerelem a természet gyermeke, a természet pedig Isten gyermeke, s ami Istentől származó, az nem lehet bűn.
- + -
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biológusunk írta Az őrült majom c. könyvében (1970) a fiataloknak:
"Minden, aminek valamilyen köze van a házasságon kívüli nemi élethez, az bűnös: ez az érzés az örökség, melyet a vallás hagyott reánk. De úgy látszik, fiataljaink ma lerázták magukról ezt a természetellenes örökséget, ennek eredményeképpen remélhetőleg már a közeljövőben helyesebben, fogékonyabban, ésszerűbben ítéli meg a világ a nemiséget...
Fiatal koromban nemi kapcsolatokat házasságon kívül fenntartani bűnnek számított, a szűzesség erénynek... Mindezek a szokások az erkölcsösség igényével léptek fel, de véget nem érő szenvedéseknek voltak az okozói...
Azután jött a penicillin és a 'pirula', és világszerte fellazult az egész erkölcsi szerkezet. Úgy látszik, régi erkölcseink alapja a terhességtől és a nemi betegségektől való félelem volt... Egy nemi betegségekkel és törvénytelen gyermekekkel terhelt társadalom nem lehetett volna szilárd...
A gyötrő szexuális korlátainktól való felszabadulás lényeges fordulópontja az emberiség élettörténetének.
Szememben fiatalságunknak egyik legnagyobb érdeme - hatalmas erkölcsi bátorságának jele - az, hogy az egyik legerősebb emberi érzésnek, a szexuális vonzódásnak képes volt visszaadni a tisztaságát és méltóságát.
Ezzel sokkal gazdagabbá és derűsebbé tették az emberi életet, és engem személy szerint arra késztettek, hogy sajnáljam, miért nem születtem ötven vagy hatvan esztendővel később...
Ha ifjúságunk képes volt egy új, egészségesebb szexuális kódot alkotni, ha képes volt elvetni a nemiséggel kapcsolatos mélyen gyökerező, hagyományos színlelést és szemforgatást az őszinteségért, becsületességért és méltóságért, nincs okunk kételkedni abban, miért ne lehetne új erkölcsi szemlélet kialakítója minden más - számunkra létkérdést jelentő - területen.

Az ifjúság megpróbálja helyettesíteni a szűk látókörű nacionalizmust az emberi szolidaritással, a háborút a békével...
Sohase adják meg magukat, tartsanak ki mindig, a fenyegetések és megtorlások dacára."
(háború, járvány, Nobel-díj, születés, törvény)
[Részletek...]
[1312-03-22] A vienne-i zsinaton V. Kelemen pápa feloszlatta a templomos lovagrendet.
1118 körül a Champagne-ból származó Hugue de Payens lovag nyolc társával együtt megalapította a templomos lovagrendet. Elsődleges célja volt a keresztény hit és a Szentföldre zarándoklók megvédése a muzulmánokkal szemben. A rend létrejöttét a pápa néhány évvel később hivatalosan elismerte.
A katonai-szerzetesi lovagrend komoly pénzügyi szerepet is betöltött Európában, uralkodók számára folyósítottak kölcsönöket, majd ők lettek a francia államkincstár felügyelői. IV. Szép Fülöp francia király e függőség felszámolása és az egyházi hatalom letörése érdekében 1307. október 13-án Franciaországban száznegyven templomos lovagot börtönbe vettetett. Eretnekséggel, homoszexualitással, boszorkánysággal vádolták őket. A legtöbb templomos a szörnyű kínzások hatására mindent bevallott, amit csak akartak hallani a vádlók.
A hosszú éveken át tartó per során, hogy az egyház tekintélyét helyreállítsa, V. Kelemen pápa átvette a kezdeményezést és 1312. március 22-én a vienne-i zsinaton feloszlatta a lovagrendet. A rend vagyonának nagy része a francia királyságra szállt. A per végső akkordjaként 1314. március 19-én a lovagrend nagymesterét, Jacques de Molay-t egy társával együtt nyilvánosan megégették. A legenda szerint a templomos nagymester ekkor megjövendölte, hogy a pápa és a király még abban az évben követni fogják őt a halálba. Tény, hogy IV. Fülöp és V. Kelemen pápa 1314-ben halt meg.
(megalapít)
[Részletek...]
[1307-11-07] A Vierwaldstätti-tó partján (másfél évtized erőszakmentes ellenállás után) elkezdődött a svájciak szabadságharca a Habsburgok ellen, melyet az időközben egyesülő kantonok közel száz éven át folytattak.

[Részletek...]
[1294-06-11] Roger Bacon angol filozófus és természettudós halála (szül. 1214). Az empirikus természetvizsgálat korai előfutára. Kísérletei miatt kortársai a "doctor mirabilis" jelzővel illették. Ő találta fel a nagyítóüveget, és értékes optikai megfigyeléseket végzett. Kísérletei során sok későbbi technikai találmány (pl. a repülőgép és a tükrös teleszkóp) elvét világította meg. Közel 300 művet írt.
(halál, találmány)
[Részletek...]
[1291-12-02] III. András városi kiváltságot adott Pozsonynak. A kiváltságlevél egyebek között árumegállító jogot tartalmazott, és megtiltotta, hogy megakadályozzák a jobbágyoknak a városba költözését.
(tilt)
[Részletek...]
[1291-03-09] Cangrande della Scala (Scaligeri) veronai fejedelem halála (szül. 1291. márc. 9.). Fejedelem létére békés polgár volt, erről tanúskodik a Castel Vecchióban látható lovasszobra is. Pártfogásába vette 1303-ban a száműzött Dantét, aki művében megörökítette a nemes lelkű urat.
(születés)
[Részletek...]
[1273-12-17] Mauláná Dzsalál-ad-Dín Rúmi békeszerető iszlám filozófus és költő halála (szül. 1207).
1219 körül Rúmi családja a mongol Dzsingisz kán elől menekülve az afgán Balh városából Bagdadon és Mekkán át Medinába, majd Damaszkuszba mentek, végül az anatóliai Konyában telepedtek le. Messze földről jöttek ide az emberek, hogy a híres tudós, Rúmi előadásait hallják. Konya ma is a szúfizmus szent földje. Rumi sírjára az van írva: Ez itt a szerelmesek kábaköve.
- + -
Törökországban e nap Rumi ünnepe. A kerengő dervisek (csak 140 van Törökországban, mert csak 1001 nap gyakorlás után válhat valaki azzá) nádsíp hangjára forogva-táncolva kántálják a Korán szövegeit, az eget ölelve megtisztulnak az evilágiságtól. A szúfik befelé fordulnak, a szív fényét keresik. Azt keresik, hogyan ismerhető meg Allah az ember szívében. A zene és a tánc a mennybe vezető kapu, az egyén feloldódik és egy lesz mindenséggel.

(halál)
[Részletek...]
[1239-06-03] [idezet] Teljes napfogyatkozás volt Európában.
Tamás, spalatói foesperes feljegyezte, hogyan hatott a jelenség az emberekre:
"Mindenkit oly rémület lepett meg, hogy mintegy ész nélkül kiabálva futkostak ide s tova, azt hívén, hogy a világ vége jelen van."
[Részletek...]
[1227-08-24] Dzsingisz kán (Temüdzsin) mongol uralkodó és birodalomalapító halála (szül. 1155 ?). Létrehozta a Mongol Birodalmat, s mivel a törzsek egyesítésével a belső háborúk - mint a vagyonszerzés egyik módja - megszűntek, a mongol tatárok rablóhadjárataikkal a környező népek ellen fordultak. Birodalma, mely halálakor Európától a Csendes óceánig ért, hamar szétesett. Tatár csoportok maradtak szerte a meghódított területeken és olvadtak be vagy éltek tovább kisebbségként.
Unokája, Batu kán pusztította el a volgai magyarokat és 1241-ben Muhinál IV. Béla király seregét is.
A túlszaporodó pásztornépek állandóan ütköztek állataiknak új és új legelőt kereső vándorlásaik során Ázsia sztyeppéin, így Ázsia ontotta magából a rabló seregeket. A népvándorlás hullámai pár évszázad alatt összetörték a Római Birodalmat is.
Az újonnan jött népek kénytelenek voltak letelepedni, áttérni egy a természetből több eltartóképességet kizsaroló földműves életformára.
A földművelés sokkal több robotot jelentett, gyengébb élelmezést, alacsonyabb és betegesebb népet, valamint a birtoklás, a harcok és társadalmi egyenlőtlenség ugrásszerű fölerősödését (a földet védeni kellett vetéstől aratásig). A munkaerő igény és fegyveres erő igény tovább hajtotta a túlnépesedést.
A magyarok e folyamat részeként menekültek a besenyők elől, ütköztek bele a nyugati birodalmakba, nyomták le az avarokat, olvasztották be a kunokat, szenvedték el a tatárokat…
(háború, halál)
[Részletek...]
[1226-10-03] [sms] Assisi Szt. Ferenc olasz katolikus rendalapító, költő. Az ökológia, a környezetvédok patrónusa.
[Részletek...]
[1226-10-03] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.

- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, halál, tilt)
[Részletek...]
[1200-02-03] [idezet] Először ünnepelték a Balázsolást. Szent Balázs 316 körül vértanúságot szenvedett, örmény származású katolikus püspök, a Tizennégy Segítő Szent egyike. A torokfájásban szenvedők védőszentje. A legenda szerint úgy gyógyított meg egy gyermeket, aki már fuldoklott a torkán akadt halszálkától, hogy a torka fölé kereszt alakban két gyertyát tartott. Ennek emlékére ezen a napon a katolikus templomokban "Balázs-áldást" osztanak. A népi gyógyászat a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstöli.
[Részletek...]
[1181-01-12] Assisi Szt. Ferenc (Giovanni Bernardone, szül. 1181. jan. 12.) olasz katolikus rendalapító, költő halála. Ünnepe: okt. 4.
Apja dúsgazdag posztókereskedő volt, de Ferenc sem az üzleti élet, sem a tanulás iránt nem érdeklődött. Két kézzel szórta apja pénzét, részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomás hatására megtért. Felhagyott a léha élettel, s nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbe hozta a bencések Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérelemmel fordult III Ince pápához, aki ezt meg is adta. Misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is.
1980-tól az ökológia hivatalos egyházi patrónusa. A szegények, szociális munkások mellett a környezetvédők védelmezője is.

- + -
Élete vége felé rendje leváltotta a vezetői posztról. Már halála után két évvel szentté avatták, de a harmadrendieknek szóló regulájából kivették a fegyverfogás tiltását, mert az erőszakmentesség csak a klerikusok esetében fért bele kora egyházi tanításába. Leghűségesebb követői kisebbségbe kerültek és felmorzsolódtak. Magyarországon a Szent Ferenc-i erőszakmentesség helyett inkább Kapisztrán János inkvizíciós és törökellenes harcossága lett ismertebb. Szent Ferenc ezzel szemben megpróbálta békességre bírni a keresztes hadakat, és sikertelensége után átment a szembenálló táborba is, hogy a szultánt tanítsa erőszakmentességre, aki nagy tisztelettel hallgatta - de ő sem hallgatott rá.
- + -
"Békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a farkast, Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, társait az öröm ajándékára és a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak elviselésére tanítja." (Ehrenfeld-Jókai kódex, XIV. század)
(háború, tilt)
[Részletek...]
[1173-08-09] [idezet] Elkezdték építeni Pisában a székesegyházat, s annak harangtornyát, Bonanno Pisano és Guglielmo Tedesco tervei alapján. A ma már világhírű "ferde torony" 54 méter magas és már elkészültekor 1,4 méterrel tért el legmagasabb pontja a függőlegestől. 1990-től, amikorra a talaj további süllyedése miatt már több mint 4 méter volt az eltérés, stabilizálták. 2001. június 16-án nyitották meg újra.
(Galilei a hagyomány szerint itt végezte el híres kísérletét, miszerint a könnyű és a nehéz tárgyak egyforma sebességgel esnek, cáfolva az Arisztotelész óta fennálló vélekedést. Ezzel lépett át a tudomány a spekulációból a kísérletező-bizonyító korszakába.)

[Részletek...]
[1142-04-21] Pierre Abélard (Petrus Abaelardus) francia filozófus, teológus halála (szül. 1079). A skolasztika alternatívájaként fellépő konceptualizmus megalapítója volt. Fő művét, a Theologiát és nézeteinek egészét hivatalos egyházi körök többször elítélték. Héloise iránti tragikus szerelmét több irodalmi műben megörökítették.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1092-06-26] [idezet] Külföldi krónikák szerint nagy földrengés (becsülhetően Richter-skála 5,6-os erősségű) volt Magyarországon. "Települések dőltek romba", "...hegy omlott a Dunába, s az medrét megváltoztatta, más felé hegy emelkedett, nagy tó keletkezett."
[Részletek...]
[1077-01-28] Canossa-járás: IV. Henrik német király, hogy az egyházi átok alól feloldozást kapjon, kénytelen volt megalázkodni a pápa előtt, ezért darócruhában vezekelt három napon át Canossa várában, ahol VII. Gergely pápa tartózkodott.
[Részletek...]
[1049-01-12] Abu Szaid perzsa költő születése (+1049. jan. 12.). A hatóságokkal gyakran összeütközésbe került, azzal vádolták, hogy a szószéken a Korán helyett verseket mond, otthon lakomákat rendez, s a fiatalokat eksztatikus táncra tanítja. Világnézetét jellemzi híres mondata: "Nincs más köpenyemben, csak az isten". Legszebb versei magyarul is olvashatók.
(halál)
[Részletek...]
[1038-08-15] I. István (Szt. István) Árpád-házi fejedelem halála (szül. 969.). Az első magyar király, államalapító. Géza fejedelem és Sarolt fia atyja halála után, 997-ben vette át a hatalmat, 1000-ben koronázták. 1083-ban szentté avatták. Három lányunokájának egyike, Margit skót királynő, Skócia védőszentje lett.
(halál)
[Részletek...]
[1007-12-30] Boldog Sebestyén halála. Esztergomi érsek, "Asztrik társa a bencés rendben és a katolikus hit magyarországi terjesztésében". Nagy valószínűséggel azonosítható a Géza udvarába menekült Radla nevű szerzetessel. Bizonyára a Szt. Márton-monostorban, Pannonhalmán is élt, és igen nagy része volt Vajk neveltetésében. Pannonhalma első apátja is ő lehetett. Haláláig irányította a magyar egyházat.
(halál)
[Részletek...]
[0973-03-23] Géza fejedelem képviseletében 12 előkelő magyar vesz részt I. Ottó Quedlinburgban rendezett húsvéti ünnepségein. Jelentős lépése volt a magyarok beilleszkedésének a nyugati, keresztény társadalomba.
[Részletek...]
[0967-12-07] Abu Szaid perzsa költő születése (+1049. jan. 12.). A hatóságokkal gyakran összeütközésbe került, azzal vádolták, hogy a szószéken a Korán helyett verseket mond, otthon lakomákat rendez, s a fiatalokat eksztatikus táncra tanítja. Világnézetét jellemzi híres mondata: "Nincs más köpenyemben, csak az isten". Legszebb versei magyarul is olvashatók.
(születés)
[Részletek...]
[0809-03-24] Hárún ar-Rasid abbászida kalifa halála (szül. 766. febr., Rajj, Irán). Az Ezeregyéjszaka legendás uralkodója, az igazság és a nagylelkűség mintaképe. Al-Mahdi kalifa másodszülött fiaként testvérét követte a trónon 786-ban. Uralma az Abbászida Kalifátus aranykora. A birodalom politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlődött. Az Ar-Rasíd (helyes úton járó) melléknevet apjától kapta, mivel a Boszporuszig hatolva békére kényszerítette VI. Konsztantinosz császárt. A világ legcsodáltabb városává tette Bagdadot, mely vonzotta a tudósokat és művészeket.
(halál)
[Részletek...]
[0476-09-04] Róma birodalmának, 1229 évvel a város alapítása után, vége. Odoaker germán hadvezér megfosztotta trónjától Romulus Augustulust, a Nyugat-római Birodalom utolsó császárát.

(A fenntarthatatlan civilizáció tipikus példája.)
[Részletek...]
[0420-09-30] Szt. Jeromos bibliafordító, egyháztanító halála (szül. 347 körül). A görögből készült latin bibliafordítása, a Vulgata, másfél évezredig a katolikus egyház hivatalos bibliafordítása volt.
(halál)
[Részletek...]
[0404-02-15] [idezet] Innocent pápa Victriciushoz, Rouen püspökéhez (aki maga is katonaság-megtagadó volt és majdnem kivégezték) írt levelében megerősítette: "Aki megkeresztelkedése után a hadsereghez tartozott, nem fogadható be a klérusba."
[Részletek...]
[0397-11-08] Toursi Szt. Márton halála (szül. 316/317 körül).
A 80 évet megért, korábban katonaság-megtagadó püspök Pannóniában (Savaria) született, a szombathelyi, kárpátaljai, kismartoni egyházmegyék és a pannonhalmi (mártonhegyi) apátság patrónusa.
- + -
Szt. Mártonnak leginkább az a tette ismert, hogy katonaköpenyét kettévágta és felét a koldusnak adta.
Apja (pogány római tiszt) bilincsbe verve vitette sorozásra 15 éves korában, hogy eltávolítsa keresztény barátaitól.
18 évesen megkeresztelkedett és később egy csata előestéjén bejelentette a császárnak, hogy kilép a hadseregből: "Krisztus katonája vagyok, számomra törvénytelen harcolni!" (vö. Hornus Nem harcolhatok! c. könyve, bocs.hu).

Ezt a jelenetet ábrázolja Simone Martini 1320 körül festett, Szt. Márton elutasítja a fegyvereket c. freskója az Assisi Szt. Ferenc bazilika altemplomában a Szt. Márton kápolna falán.
Mivel gyávasággal vádolták, követelte, hogy reggel fegyvertelenül a sereg előtt mehessen, hogy békét érjen el.
A barbárok másnap reggel csata nélkül békét kértek.
A nyugati szerzetesség megalapítója 360 körül.
Hogy még fél évszázaddal a konstantini fordulat után is mekkora ellenérzés volt az egyházban a katonáskodás iránt, mutatja, hogy fennmaradt az a történet, mely során egy szerzetestársa egy vita hevében az arcába vágta a sértést: "Ifjúságodat a hadsereg bűnei közt töltötted!"
(halál, megalapít, törvény)
[Részletek...]
[0337-05-22] Flavius Valerius Aurelius Claudius Constantinus római császár halála (szül. 280. körül). A köztudatban ő az, aki államvallássá tette a kereszténységet Rómában.
- + -
A legenda szerint csata előtt a Milvius hídnál keresztény jelképet látott feltűnni az égen – mely egybeesett egy rendkívüli csillagzatnak 312. okt. 10-i feltűnésével - és az “E jelben győzni fogsz” szózatot hallotta, ezért a győzelem után a keresztényüldözést megszüntető türelmi rendeletet adott ki. Valójában ellenfele, Licinius már korábban így rendelkezett, de hát a történelmet nem a vesztesek írják.
Konstantin csak halálos ágyán keresztelkedett meg, annak a hiedelemnek megfelelően, hogy a keresztség lemos minden korábbi bűnt. Volt mit lemosni, pl. Konstantin hatalma érdekében számos rokonát ölette meg, többségüket az államvallási fordulat után:

- Bassianus cézárt, egyik nővére férjét 314-ben,
- Liciniust (Constantia nevű nővérének a férjét) és annak fiát, Licinianust (saját ifjú unokaöccsét) 324-ben,

- második feleségét, Faustát 326-ban (noha 307-ben ezzel a házassággal került be a császári családba, miután eltaszította érte első feleségét, Minervinát),

- apósát, Fausta apját, Maximianust már 310-ben (ezzel nyílt meg előtte az út a legfőbb hatalomhoz),
- Fausta bátyját, Maxentiust 312-ben (ő volt az egyetlen, akit csatában öltek meg),
- első feleségétől, Minervinától született fiát, Crispust 326-ban.
Keresztelkedése előtt még végrendelkezett, hogy fiai tegyék el láb alól testvéreit, akiket felelősnek tartott saját haláláért. A fiúk nem is hibáztak a nagybátyjaiktól és azok családjaitól való megszabadulás tekintetében, így az öröklés kérdése radikálisan leegyszerűsödött. A mészárlástól megmenekült két személy egyike volt Julianus, aki későbbi császársága alatt küzdött a római vallás helyreállításáért, hiszen érthetően kevés csodálatot érzett az effajta kereszténység iránt. (A rövid háttérbe szorítottság után újból államvallássá lett kereszténység emiatt Julianus apostata, azaz hitehagyó melléknévvel látta el a történetírásban.)
(halál)
[Részletek...]
[0000-00-00] [idezet] A kérdés[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid