Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Dátum keresés     (Más időszakok)

13 esemény

[1998-05-20] A világ tíz legnagyobb aranybányája közé tartozó, 1997 óta 4400 m magasban, gleccser alatti külszini fejtésként, fagypont alatt működő kirgizisztáni Kumtor aranybányánál egy cianidot szállító teherautó egy hídról belezuhant a Barskoon-folyóba. A 20 tonnás szállítmányból 1800 kg nátrium-cianid ömlött a folyóba, a szennyeződés még a Közép-Ázsia egyik fő turista célpontjának számító Iszik-Kul tóba is bejutott.
Egy 1998. május 28-i újsághír szerint a ciánszennyezés következtében több mint ezer embert kellett orvosi ellátásban részesíteni, 93 főt kórházba kellett szállítani. Két ember meghalt, nyolc fő súlyos állapotba került. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság ugyanakkor nem tudott halálesetről, miközben az orosz védelmi minisztérium jelentése egy halálos esetről számolt be. 1998. június 9-én 4800 embert ideiglenesen áttelepítettek. Július elején egy független szakértő csoportot hívott meg a kirgiz parlament az eset kivizsgálására, de a bányavállalat nem engedte be őket a területre. A baleset utáni időszakban kirgiz tudósok statisztikai elemzése szerint a környéken megnőtt a lakosság halálozási aránya. A kirgiz környezetvédelmi miniszter szerint a ciánszennyezés által okozott közvetlen környezeti kár elérte a kilenc millió dollárt.
A bánya Világbank és Európai Fejlesztési Bank kölcsönből épült és tíz év adómentességet kapott a kirgíz kormánytól. Az évi több tízezer tonna nátrium-cianidot használó bánya a hulladékot egy gleccser tetején tárolja, miközben a gleccserek gyorsulóan olvadnak.
A vegyesvállalatként működő kirgiz bányacég és a Cameco a térség lakóinak (többek között a turizmusból származó bevételkiesés ellentételezésére) fizetendő több millió dollár kártérítésről kötött megállapodást a kirgiz kormánnyal. Ugyanakkor a kártérítés elosztása körül visszaélésekre derült fény, s 1999 májusában fellázadt a helyi lakosság. A 2005 márciusi kirgiz forradalom után kiderült, hogy a Cameco által kártérítésre fizetett pénz magas beosztású állami vezetők zsebébe kerül.
2000. január 20-án újabb baleset történt, amikor egy vegyianyagokkal megrakott teherautó zuhant le egy hídról, s 1,5 tonna ammónium-nitrát jutott a folyóba.
(Kumtor - the Poisoned Gold - Jozsef Feiler, in: Heavy Footprint: The World Bank Group and the Environment in Europe and Central Asia: http://www.bankwatch.org/downloads/heavyfp/ch4.pdf

[Részletek...]
[1994-05-20] [idezet, sms] Az állam köteles érvényesíteni mindenki jogát az egészséges környezethez." (28/1994.Alk.bír.hat.)
[Részletek...]
[1994-05-20] [idezet] Az állam köteles érvényesíteni mindenki jogát az egészséges környezethez. Nincs szabadsága arra, hogy a környezet állapotát romlani hagyja vagy a romlás kockázatát megengedje. Nem léphet vissza a megelőzéstől az utólagos szankcionálás felé." (28/1994. Alkotmánybírósági határozat)
[Részletek...]
[1989-05-20] Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író születése (+1989. máj. 20.). Kinek a törvénye, Pókháló, A közös bűn, Közel a kés, Törvényen kívül és belül, Vidravas.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1986-05-20] Fr. Erviti spanyol jezsuita tanár, az indiai Szt. Xavér szociális szolgálat társaság (Saint Xavier Social Service Society) alapítójának (1976) halála. Közösségszervezés, egészség, környezet, nők és gyermekmunkások oktatása. Munkáját 1987 óta Cedric Prakash folytatja.
(halál)
[Részletek...]
[1912-05-20] Megnyílt az új pesti Állatkert, amelynek épületeit Kós Károly és Zrumetzky Dezső tervezte.
[Részletek...]
[1822-05-20] Frédéric Passy Nobel-békedíjas francia közéleti személyiség, akadémikus halála (szül. 1822. máj. 20.). 1888-ban Cremer angol parlamenti képviselővel együtt létrehozták az Interparlamentáris Uniót (ez volt a Népszövetség elődje), amelynek a háborús viszályok tárgyalások útján történő megoldása volt a feladata.
(háború, születés)
[Részletek...]
[1822-05-20] Frédéric Passy születése (+1912. jún. 12). 1867-ben megalapította az első francia békeszervezetet, 1889-ben az Interparlamentáris Uniót, a Népszövetség elődjét. IPB vezetőségi tag volt. Béke Nobel-díjat kapott 1901-ben.
(megalapít, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1795-05-20] Lefejezték (az azóta ezért Vérmezőnek nevezett helyen) felségsértésért és hazaárulásért Martinovics Ignác filozófust (szül. 1755.07.22.), az első magyar köztársasági mozgalom, a jakobinusok vezetőjét és négy társát:
Hajnóczy József jogtudós, író (szül. 1750.05.03.),
Laczkovics János költő (szül. 1754.01.13.),
Gróf Sigray Jakab (szül. 1760 körül), aki a Reformátorok Társasága titkos szervezetének igazgatója volt,
Szentmarjay Ferenc (szül. 1767 körül), aki lefordította a francia jakobinus alkotmányt s a mozgalom más dokumentumait.
[Részletek...]
[1498-05-20] Vasco da Gama portugál hajós Afrika megkerülésével elérte India partjait és kikötött Kalikutnál, India délnyugati részén. Kereskedelmi telepet hozott létre és megkezdődött a portugál gyarmatosítás.
(Szegény Indiára távoli agresszív rablók találtak rá.)
[Részletek...]
[1444-05-20] Sienai Szt. Bernardin ferences születése (+1444. máj. 20.). Amikor 1400-ban Sienában kitört a pestis és mások elmenekültek, ő a városban maradt és ápolta a betegeket. 1404-ben lett ferences szerzetes pap. IV. Jenő pápa börtönbe vetette. Nem sokkal halála előtt kapta csak vissza a prédikálás jogát. Már hat évvel halála után szentté avatták.
(halál)
[Részletek...]
[1092-05-20] lésezett a szabolcsi zsinat, az első ismert helyszínű és időpontú országgyűlés a történelmi Magyarország területén.
[Részletek...]
[0325-05-20] [idezet] Nagy Konstantin római császár megnyitotta a keresztény püspökök első "egyetemes" (az egész birodalomra kiterjedő) zsinatát a kisázsiai Niceában (ma: Iznik). Elfogadtatott egy ökumenikus hitvallást, a Nicaeumot.
(Noha meg sem volt keresztelve még, vette magának a jogot, hogy zsinatot hívjon össze és elnököljön rajta. A Birodalomnak egységesítő vallásra volt szüksége. A níceai hitvallásban nem szerepel a szeretet szó, sem Istennel, sem Jézussal, sem az emberrel kapcsolatban.)
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid