|
|  | |
Találatok száma: 1 | [2006-11-06] [blog, regény]  Rushdie: Az éjfél gyermekei c. regényét olvastam, készülvén Indiára. E csodás mû elképesztõ öntudatlansággal beszél az elején (1947, India függetlenné válása kapcsán) négyszáz (a statisztikák szerint kevesebb mint 350) millió, a végén (harminc évvel késõbb) hatszáz (a statisztikák szerint 630) millió emberrõl Indiában. (A tíz évvel késõbbi, a magyar fordításhoz írt utószó már 762 milliót említ, s mire a fõhõs elérné a nyugdíjkorhatárt, az 1100 milliót is meghaladja a szám, azaz hat évtized alatt bõven megháromszorozódott India lakossága, duplán túlterhelve az ország területét, tönkretéve talaját, erdõit, vizeit, élõvilágát, egyre növelve a nyomort és az erõszakot.)
A regény mindebbõl semmit nem fog fel, noha központi helyet foglal el benne a kritika a sterilizálás erőltetésének politikája ellen. Egyetlen személynél említi (csupán két helyen, ott is parodizáló jóindulattal) a fogamzásgátlást:
„Narlikár doktor, aki nem szereti a csecsemõket, jól képzett szülészorvos. Szabad idejében elõadásokat tart, röpiratot szerkeszt, szervez, ágál, a fogamzásgátlást propagálja a nemzetnek.
- A születésszabályozás – mondja – a legégetõbb közérdek. Eljön még a nap, hogy belesulykolom a népek kemény fejébe, és akkor munka nélkül fogok maradni.” (179. o.)
„Noha Ahmed Szinai munkaóráit pucéran gépelő titkárnők fantáziaképei töltötték ki, s noha maga elé képzelte az Éva-kosztümben parádézó Fernandákat és Poppykat, kriksz-krakszos nádlenyomattal a fenekükön, a szerszáma meg se moccant, és egy nap, mikor az igazi Fernanda vagy Poppy hazament, és apám Narlikár doktorral sakkozott, a nyelvét (valamint a sakkjátékát) megoldották a dzsinnek, és sután megvallotta: - Narlikár, az gyanúm, hogy elvesztettem az érdeklődésem a tudja-micsoda iránt.
A nőorvos fénylő arcán örömsugarak ragyogtak föl, sötét szemén kiszökkent a fanatikus születésszabályozó, és ezt a beszédet vágta ki: - Bravó! Ezt már nevezem, Szinai testvér! Maga … és bátorkodom hozzátenni, én … úgy van, maga és én, Szinai Bhái, a lelki emberek ritka fajtájához tartozunk! Számunkra idegen a hús lihegős megaláztatása – nem nemesebb-é, kérdezem magától, tartózkodni a nemzéstől, nem szaporítani további nyomorúságos éltekkel ezeket az irdatlan tömegeket, amelyek koldussá teszik hazánkat – és helyette arra fordítani energiáinkat, hogy több földet adjunk a talpunk alá? Én mondom, barátom: maga és én, meg a tetrapodáink: termőtalajt fogunk elhódítani az óceántól!„ (275. o.)
Sok szubkulturában ilyen zsigeri elborzadás veszi körül a szexet és föl sem merül a szex és a nemzés elválasztásának bölcsessége, amit a természettel harmóniában élő népek már ősidők óta gyakorolnak, s ami az emberréválás elkerülhetetlenül következő evolúciós lépcsőjének alapvető ismérve.
Pedig a mém-terjedési versenyben a gén-népesedési verseny elavult, a gének lassúak, nem versenyképesek többé! A következő generáció nem a vérét, hanem a szocializációját követi. A hálátlan gyermekek és fájuktól messze esett almák szubkulturáiban a szülők be vannak csapva. A gépi energia korszakában a túlnépesedés már a hatalmasoknak sem érdekük (mint volt a történelem során végig).
[Részletek...] |
|
