Ugrás a tartalomjegyzékhez
Nincs Ég Föld nélkül
Tanulmányok a CONCILIUM c. folyóirat 1991. augusztusi számából.
Ökológiai Információs Központ, Bp. 1991.
Németből fordították: Bulányi György, Gromon András, Hampel Károly, Márczi Imre, Merza József, Németh Marietta, Szita Annamária, Tarnai Imre, Vágó György, Zsombok György
ISBN: 963 02 9201 7
Tartalom:
A) Isten a megváltást kozmikus és történelmi közvetítéssel viszi végbe
B) Igazságosság, Béke, a Teremtés megőrzése: a zsinati folyamat
C) Igazságosság, Béke, a Teremtés megőrzése: teológiai, természetkapcsolatos és szociális ökológia
D) Egy új Ég és egy új Föld bibliai víziójának jelentősége
.
.
ELŐSZÓ
Edward Schillebeeckx és Johan Baptist Metz:
Nincs Ég Föld nélkül
(Öko-teológia kötet)
Ez a füzet a "teológia és ökológia" téma körül köröz. A füzet elsődleges szándéka, hogy kidolgozza e téma teológiai és ekléziológiai jelentőségét. Tehát nem futurológiáról, kulturális, természettudományos, társadalomtudományi elemzésekről van szó, hanem teológiáról, természetesen olyanról, amely igyekszik megbizonyosodni a kérdés nem teológiai tudományos normáiról. A füzet gyújtópontja az ökológia, egyfelől, mint természetvonatkozású ökológia, másfelől mint társadalmi ökológia. Az egyes írások a "krízis" és a "kairos" szempontjából igyekeznek megközelíteni a problematika egész szélességét.
Gyakran mondogatják, hogy az ezzel a témával összefüggő problémáknak semmi közük sincs az evangélium magjával és az Isten Országa víziójával. A füzet szeretné világosan megmutatni, hogy e kérdésekkel foglalkozás során nem csupán az egyház pótolandó etikai kötelezettségéről van szó, hanem hogy az ezzel foglalkozás az egyház megbízatásának alapjaiból követezik; abból, ami őt magát, mint Jézus Krisztus egyházát terheli. Az elköteleződés az igazságosságért, a békéért, a teremtés megőrzéséért az egyházi azonosság alapjaiba nyúlik bele. "Nincsen ég föld nélkül!" Ezért is van elválaszthatatlanul egybekötve az egyházi élet e földi élet folyamataival. Legyen most újra nyilvánvalóvá, hogy hit és egyházi közösség bizony nem ezen a világon túl létezik, hanem ennek a világnak a számára fejezi ki magát Istentől folyó eredetében és Istenhez fordulásában, megtérésében.
Sajnos már az első témaegységnél - Isten a megváltást kozmikus és történelmi közvetítéssel viszi végbe - fel kell panaszolnunk, hogy nem készült el a "Teremtés és ígéret" c. írás, melynek teremtésteológiai és eszkhatológiai szempontból kellett volna megvilágítani a föld jelentőségét. Szerencsére az első cikkben Johan de Tavarnier foglalkozik azzal a problémával, hogy mi köze van egymáshoz Isten Országának és jelen világunknak, ill. az eszkhatológiai reménynek és evilágban foglalatoskodásunknak. Ebben az összefüggésben még kritériumokat is dolgoz ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a "profán" történelem folyását üdv- vagy pusztulástörténetként értelmezzük.
A kifejezetten a "zsinati folyamatra" összpontosító második témaegység részletes kritikai tájékoztatást nyújt René Coste tollából a Bázel-i és Szöul-i (1989 és 1990) Ökumenikus Találkozókról - főleg a mi témánkra vonatkozó problémafelvetésekre figyelve. Anton van Harskamp a vitatott "zsinati" és "zsinati folyamat" kifejezésekkel foglalkozik, és igyekszik az egyházi közösségek tekintéllyel szólásának ezen kifejezésekben rejlő tárgyi tartalmát az emberiség egységére tekintve kidolgozni és megmenteni.
A harmadik témaegységben a "teológia és ökológia" téma középponti részletkérdései kerülnek elő. Gánóczy Sándor arra törekszik, hogy végig haladva a keresztény hagyományon, biblikus és patrisztikus teológia, középkori jámborság, Második Vatikánum - (újra) indításokat fedezzen fel egy ökológiai etika számára és gyümölcsöztesse azokat a jelen tárgyalás javára. Egy átfogó teremtésértés alapján Günter Altner az embert egy olyan etika felelős szerveként fogja fel, amely figyelembe veszi a nem-emberi teremtést is: alapelveket és szabályokat fogalmaz meg a felelős emberi cselekvés számára, és követeli a természet és a következő nemzedékek jogainak a kodifikálását. Johan van Klinken a teológia és a természettudományok határterületén jelentkező ökológiai kérdésfelvetésekkel foglalkozik, mindenekelőtt azzal a nem-antropocentrikus teremtésfelfogással, amelyben az embert, mint a teremtést óvó, mint a teremtéssel szövetségben álló "sáfárt" látjuk. A "felelősség elvet" fejtegetve (Hans Jonas) valamint a megbeszélés-etikai-kiindulást, Werner Kroch írása kibontja e két álláspont lényegi tartalmát és határait, mert ezek nagy befolyásra tettek szert az alapvető "ökológiai etika" körül folyó viták során. Ennek kapcsán megmutatja az emlékező értelem jelentőségét a kommunikatív etika számára, amelyben megfogalmazódik az emberiség felelőssége a jövőért. John Carmody védőbeszédet mond a kereszténységben feltalálható "ökológiai bölcsesség" mellett, s a bibliai monoteizmusban gyökerező fenntartásokat a természet és a történelem mitologizálása ellen megkísérli egy új "mítikus természetkapcsolat" érdekében megkérdőjelezni.
A füzetet lezáró írásban Roger Burggrave az új ég és új föld bibliai víziójára támaszkodik. Hangsúlyozza hogy a világgal, mint "Isten ajándékával" bánásunk az emberi szabadság premisszáihoz és nem végső következményeihez tartozik, minek következtében a világ, mint teremtés, nem egy uralkodói jellegű antropológia rendelkezési tárgya. A füzet összes írásai végül is arra törekednek, hogy a világi elköteleződést és a hit prófétai kritikáját oly módon kapcsolják egybe, hogy világunk ne kerüljön az isteni teremtés szintje alá.