|
Fordításválogatás a "THE ECOLOGIST" magazinból
A "nyilvánvaló" megkérdõjelezése Zac Goldsmith, a radikális ökológus (A DunaTV-ben 2000 szeptember 9 szombaton 16.45-kor sugárzott Dunatáj c. mûsor pontos szövege, szerk. Hollós László) Nagybáttyja, Edward Goldsmith író, Alternatív Nobel-díjas ökofilozófus indította útjára még 1972-ben a világszerte immáron 162 országban megjelenõ The Ecologist magazint, amely annakidején bizonyos szempontból megváltoztatta a világról alkotott nézeteinket. Mennyire változott meg a folyóirat, amióta Ön szerkeszti? Az utóbbi idõben kissé megfogyatkozott a lap olvasótábora. A megmaradt hívek is inkább egy belterjes klub tagjaihoz kezdtek hasonlítani, akik zártkörû beszélgetéseket folytatnak egymással. E zárt körön kívül fokozatosan csökkent a lap befolyása, ezért az elmúlt két és fél évben elsõrendû célom volt, hogy a The Ecologist olvashatóbb, közérthetõbb legyen, így a lehetõ legtöbb emberhez eljussanak az információk. Mindez lassú folyamat, ráadásul mi nem divatos témákról közlünk röpke kis cikkeket, hanem közérdekû témákat elemzünk alaposan, õszintén, kompromisszumok nélkül. Mi alapján választják ki témáikat? Mivel foglalkoznak? Mottónk olvasható a címlapon: a nyilvánvaló újragondolása. Célunk, hogy megkérdõjelezzük, amit nyilvánvalónak hiszünk. Mert mit értünk pl. fejlõdés alatt. Mindig arról beszélünk, hogy egy társadalom halad elõre, fejlõdik. Ezeket a szavakat magától értetõdõnek véljük. De vajon jobb helyzetben vagyunk-e most, mint ötven, száz vagy éppen ezer évvel ezelõtt. Folyóiratunkban szeretnénk a szüntelenül használt szlogenek, jelszavak és konvencionális alapigazságok mögé nézni és megkérdõjelezni azokat a nézeteket, amelyeket ma mindenki nyilvánvaló igazságként fogad el. Csak nem a fejlõdés ellen kardoskodik? Szó sincs róla. Én csak annak a fajta fejlõdésnek nem vagyok a híve, amely az elmúlt ötven évben ment végbe a harmadik világban és a déli féltekén, és amit nyugodtan nevezhetünk újragyarmatosításnak. Igyekszünk ipari érdekeltségeinket kiterjeszteni más országokra és saját vállalataink számára kedvezõ befektetési körülményeket, bõvítési lehetõségeket és új felvevõpiacot teremteni. Ahhoz, hogy a modern fejlõdés feltételeit megteremtsük, le kell küzdenünk bizonyos akadályokat. Egy kialakult kultúrát, egy ország, város vagy régió identitását. Az ún. fejlõdés következtében szétzilálódnak a családok, felbomlanak a hagyományos, többezer éve meglévõ kötelékek csak azért, hogy megfelelõ terepe legyen az ipari spekulációnak. Egy olyan hagyományos társadalom, mint pl. a tibeti fennsík nyugati szélén, mélyen a Himalája belsejében található Ladakh, ahol kilenc hónapot töltöttem, nem vevõ a Barbi babákra, nem érdekli a Dallas vagy a Dinasztia. Fehér rizst sem akar importálni Dél-Indiából, mert büszke arra, hogy önellátó, hogy mindene megvan, ami csak kell. Gyakorlatilag nincs olyan része a kultúrájának és életmódjának, amely szegényes lenne és kívánnivalót hagyna maga után. A modern világgazdasági mutatók alapján Ladakh a Föld legszegényebb országai közé tartozik. Mégis aki már járt ott, nem érzi úgy, hogy egy szegény országot látott, aminek fejlõdnie kell, és ehhez segítségre van szüksége. Bárhová is megyünk ebben az országban, szemmel látható az egyenletes gazdagság és gazdasági stabilitás. De ökológiai és kultúrális stabilitásban is messze felülmúlnak minket. A The Ecologist meglehetõsen kis példányszámban jelenik meg. Hogyan tudnak mégis széleskörû befolyást gyakorolni a nyilvánosságra? Jelenleg a lapot olyanok vásárolják, akik e szakterületen dolgoznak és szeretnének tájékozottabbak lenni, hogy hatékonyabban végezhessék mindennapi munkájukat. Azután újságírók is olvassák a lapot, akik saját cikkeikhez használják fel a mi írásainkat. Pl. a Monsanto társaságról írott anyagunk szolgált alapul egy egész Angliára kiterjedõ médiakampánynak, amely a Monsanto és általában a génmanipuláció gyakorlata ellen irányult. Befolyásunk olyan emberekre is kiterjed, akik képesek a szélesebb tömegek megmozgatására. Politikusok, felelõs pozícióban lévõ hivatalnokok is olvasnak bennünket. Elõfizetõink jelentõs hányada egyetemi tanár, aki elõadás során használja fel írásainkat. Mivel a világ egészét érintõ problémákkal foglalkozunk, húszezer példány nem elegendõ ahhoz, hogy látványos befolyással bírjunk. Növelni kell tehát olvasóink számát és a lehetõ legtöbb emberhez el kell juttatni a lapot. Említette, hogy a lap szerves része ökológiai kampányoknak. Milyen keretek között zajlik egy ilyen kampány? Milyen alapítványok és szervezetek vesznek részt ebben a munkában? A The Ecologist egy szélesebb nemzetközi mozgalom keretében tevékenykedik, szaktanácsadók, külsõ szerkesztõk vesznek részt a munkában a világ minden tájáról. Amerikában a nemzetközi globalizációs fórumban 40-50 aktivista dolgozik folyamatosan. Igyekeznek felderíteni, hogy milyen hatásai vannak a gazdasági globalizációnak és megpróbálják támogatni a helyi gazdaságokat, felvértezve õket a globalizációs törekvések ellen. Olyan személyiségekkel is szoros kapcsolatban vagyunk, mint Vandana Shiva, aki saját tudományos és technológiai kutatóintézetet mûködtet és az ökológiai kampányok vezetõ aktivistája Indiában. Nehéz tehát mozgalomról beszélni, hiszen inkább arról van szó, hogy több ember azonos célért küzd. Egyre többen csatlakoznak hozzánk, mivel közérthetõ dolgokat próbálunk megértetni olvasóinkkal. És amint az emberek megértik, mirõl is van szó, szimpatizálnak velünk. Egyik lapszámuk a Monsanto társasággal foglalkozik. Miért állítottak egyetlen vállalatot pengellérre? A Monsanto az egész géntechnológiai ipart jelképezi. Hosszú évek óta figyelem tevékenységüket, felháborító amit mûvelnek. Legutóbbi kampányuk mottója ez volt: "Biotechnológia - egyéni vélemény kérdése. A Monsanto azt akarja, hogy Ön is ismerje meg mindegyiket." Mi azonban pontosan tudjuk, nem várható, hogy a cég bárkinek a véleményére is hallgasson. Éppen ellenkezõleg. Ha egy kritikus megpiszkálja a Monsanto érdekeltségi köreit, kíméletlenül eltiporják. A The Ecologist az óriásvállalat hirdetési kampányára válaszul jelentette meg tematikus lapszámát, mintegy nyílt vitát kezdeményezve. E már több évtizede mûködõ vállalatnak gyakorlatilag minden vezetõ terméke gyalázatosra sikeredett. Õk gyártották pl. az ún. Narancs ügynököt (Orange Agent), azt a lombtalanító vegyszert, amit az amerikaiak használtak Vietnámban. Rengeteg nyomorék vietnami csecsemõ születéséért felelõs ez az anyag. Ez felér egy brutális tömegmészárlással. Miközben a Monsanto azt hangoztatja reklámjaiban, hogy a génmanipuláció célja a kémiai növényvédõszerek kiküszöbölése, õk maguk az egyik legnagyobb növényvédõszer gyártó cég. Lapunk említett különszáma a Monsanto nem-hivatalos életrajza. Nyomon követjük a cég történetét napjainkig, és egy kérdéssel zárjuk le a témát: megengedhetjük-e, hogy a Monsantohoz hasonló vállalatok kezébe kerüljön Földünk sorsa. Milyen veszélyeket jelenthet egy ilyen vállalat megjelenése Európa keleti felén? Európában az emberek egyre inkább felismerik, milyen veszélyekkel is jár a génmanipuláció és az, ha túl sok hatalmat kap egy olyan vállalat, mint a Monsanto. Angliában a lakosság 77 %-a szavaz a génmanipuláció betiltása mellett. Németországban még nagyobb ez az arány. Fennáll a veszélye annak, hogy a Monsanto könnyebben megvetheti a lábát Magyarországon vagy Csehországban, ahol a közvéleményt még nem tájékoztatták kellõképpen a génmanipuláció gyakorlatáról és a Monsanto tevékenységérõl. Szerencsére Kelet-Európában is akadnak olyanok, önöknél például Simonyi Gyula, akik kötelességüknek tekintik, hogy a közvéleményt megismertessék a potenciális veszélyekkel. Önöknél szinte családi hagyomány a környezetvédelem, a Föld iránt érzett felelõsség. Saját képességeiket és vagyonukat használják fel e cél megvalósításáért. Hogyan lépett Ön is erre az útra? Költhette volna a pénzét másra is. Meggyõzõdésem, ha az ember hisz valamiben, akkor arra fel kell tennie az életét. Számomra ez nem csak hobbi. Nem lehet részidõben vallásosnak lenni. Ha az ember reggel muzulmán, akkor este is az, mert hisz az iszlámban. Én ökológus vagyok, a szó legtágabb értelmében. A munkám tehát nem a hobbim, hanem a szenvedélyem. Ez az életem. Nincs más választásom, ezen az úton kell továbbmenni. Azt hiszem rengetegen vannak a világon, akik szívesen áldoznák egész életüket a környezet védelmének, de nem tehetik meg, mert nincs rá pénzük, a mindennapi életfeltételeiket kell biztosítaniuk. A nagybátyám és én abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell ezzel törõdnünk és egész életünket ennek az ügynek szentelhetjük. Alapítványunkon keresztül szeretnénk minél több aktivistának lehetõséget biztosítani a munkára, olyanoknak, akik egyébként nem tudnák finanszírozni a tevékenységüket. Volt más, figyelemreméltó és a közvéleményt erõteljesen befolyásoló kampányuk is? A "Hazudnak a szakértõk" elnevezésû kampányunkban arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy évrõl évre egyre többen szenvednek rákbetegségben, miközben a rák gyakorlatilag ismeretlen volt a természeti népek között. Az eszkimók, a szudániak, vagy Etiópia lakossága jószerivel nem ismerte ezt a betegséget száz, kétszáz évvel ezelõtt. Tematikus számunkban arra a következtetésre jutottunk, hogy a fokozott ipari tevékenység, az ebbõl fakadó környezetszennyezés és a jelentõs életmódváltozás a felelõs a rák mind gyakoribb elõfordulásáért. Ez a számunk a rákkutatás kritikája volt. Több milliárd fontot öltek az elmúlt évtizedekben a rákkutatásba, és mégsem jutottunk közelebb a rákot kiváltó okok felfedezéséhez és a szükséges gyógyszer feltalálásához. Hogy miért? A rákkutatásra szánt pénzeket éppen azok az iparágak biztosítják, amelyek felelõsek a kór kialakulásáért: a vegyipar, a gyógyszeripar, a nukleáris ipar. Évente dollármilliókért forgalmaznak gyógyszereket, miközben a forrásoknak csupán töredékét fordítják arra, hogy a rák valódi, és nagyonis nyilvánvaló kiváltó okait feltárják. Következõ kampányunk a globális fölmelegedéssel és a klímaváltozással foglalkozik. Szeretnénk rávilágítani a klímaváltozás mögött húzódó korrupcióra. A végkövetkeztetésünk megintcsak az, hogy pontosan azok az iparágak a leginkább felelõsek, amelyek igyekeznek összezavarni a vitát. Amennyiben a vezetõ pozícióban lévõ politikusok itt nálunk, és fõleg Amerikában, nem hajlandók drasztikus intézkedéseket hozni a Föld kritikus helyzetbe került és rendkívül változékony klímája érdekében, akkor a következményekért õket terheli a felelõsség. Önök kérdéseket tesznek fel, kampányokat szerveznek valami ellen, de vajon milyen konkrét megoldásokat javasolnak, pl. a Monsanto eseteben? Ha rajtam állna, egyszer s mindenkorra kitiltanám a Monsantot a világ valamennyi országából. Tudom, e véleményem talán radikális kissé, de ebben a kérdésben nem ismerek kompromisszumot. A klímaváltozás problémájának is ugyanaz a kulcsa, mint számtalan egyéb anomáliának. Vagyis sürgõsen váltanunk kell. A globalizáció helyett regionális irányba kell eltolni a gazdaságot, és ehhez támogatás is szükséges. Fejleszteni kell a helyi gazdaságot. Le kell rövidíteni az utat a termelõ és a fogyasztó közt. Ha helyben termelik az élelmiszert, kevesebb útra és szállítóeszközre van szükség. Nem kell a drága csomagolás, nem kellenek a konzerváló és növényvédõ szerek. Akik ilyen élelmiszert fogyasztanak, egészségesebben is táplálkoznak. A helyi érdekek kialakítása tehát szinte minden problémára ad egyfajta választ. A globalizáció, a nagy volumenû termelés és a monokultúrás termesztés helyett felértékelõdik a helyi termelés és az egészség. Hát ez az, amit a The Ecologist harminc éve próbál tudatosítani olvasóiban. A megoldás persze minden esetben más és más. Van amikor a politikusokat kell meggyõzni, máskor a széles tömegeket kell tájékoztatni, hogy helyesen válasszanak és ezzel döntéshozóikat is befolyásolják. Folyóiratunk tehát egyaránt szól a felelõs beosztásban lévõ politikusokhoz, akiknek hatalmában áll átalakítani a dolgokat, és a fogyasztókhoz, a hétköznapi emberekhez, akik képesek lehetnek megváltoztatni szokásaikat, alkalmazkodni az új kor követelményeihez, és ezáltal, közvetve, bolygónk jövõjét is befolyásolhatják.
Felelõs szerkesztõ: Hollós László |