BOCS.HU - Fenntartható Civilizáció
|
[1870-06-21] Fritz Haber német kémikus születése (+1934. jan. 29.). A vegyi fegyver kitalálója, a német Kémiai Hadászati Szolgálat igazgatója, javaslatára az I. világháborúban bevetették a mérgesgázokat.A vesztes háború után (amelyben a mérgesgázoktól százezer katona meghalt és egymillió megbetegedett) attól tartott, hogy háborús bűnösként felelősségre vonják, ehelyett (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért (amelyben feleségének is jelentős része volt), a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért. Noha ez hírnevet és gazdagságot hozott neki, intézetében rovarölőszer-kutatások leple alatt továbbra is vegyifegyvereket fejlesztett. Clara Immerwahr (1870. jun. 21. – 1915. máj. 2., 1901-ben házasodtak össze) volt az első nő, aki egyetemen doktorált Németországban. Ő is vegyész volt és a háború alatt mélyen elítélte férje militarista alapállását, hogy a tudományt a tömeggyilkosság eszközévé tette. Férje viszont, amikor századossá előléptetését ünnepelte az otthonában rendezett estélyen, vitájuk során Németország árulójának nevezte feleségét. Clara azon az éjszakán, tíz nappal azután, hogy férje első harctéri akciójában tízezer katona halt meg, férje szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Fritz Haber reggel anélkül indult a keleti frontra gáztámadás előkészítésére, hogy felesége temetéséről gondoskodott volna. A halálesetet a német sajtó természetesen agyonhallgatta. Haber később újra megházasodott. Hitler hatalomrakerülése után felszólították, hogy zsidó munkatársait bocsássa el (ő is zsidó volt, de vele kivételt tettek volna), ezért 1933. okt. 1-én lemondott, Angliába emigrált, majd hamarosan meghalt egy utazása során Svájcban. Végrendeleti kérése szerint első felesége mellé temették. (A Haber-Bosch-szintézis ma is tananyag az iskolákban – pedig háborús bűnös, a Föld teljes élővilágát elpusztítani képes vegyi fegyverkezés megteremtője volt!) (háború, Nobel-díj) |
|
Földrajzi hely (amirol szól): Német, Omán, Svájc, tó Dátum: 1870-06-21 Kategoria: Természet, tudomány Kapcsolódó személy: Fritz Haber |