2000. szeptember 3-án akarják boldoggá avatni IX.Piusz pápát (1792.05.13.-1878.02.07.) és XXIII.János pápát (1881.11.25.-1963.06.03.). A Concilium nemzetközi teológiai folyóirat igazgató bizottsága, valamint a német nyelvterület katolikus egyháztörténészeinek munkabizottsága közreadott nyilatkozataikban kritizálták IX.Piusz boldoggáavatásának tervét. Az alábbiakban dokumentáljuk az egyháztörténészek munkabizottságának nyilatkozatát, amelyet a 2000.06.13-án Innsbruckban tartott teljes ülésükön egyhangúlag tettek közzé.

Történeti szempontból IX.Piusz (1846-1878) ez év szeptember 3-ára tervezett boldoggá avatása ellen jelentõs aggodalmunknak adunk kifejezést.

Elõször: A legújabb egyháztörténeti kutatások eredményeit a boldoggá avatás eljárása során semmibe vették. Ehhez tartozik mindenek elõtt Giacomo Martina háromkötetes monográfiája, valamint az I.Vatikánum szövegeinek és közleményeinek számos sora. Ezek a pápa emberi és szellemi hiányosságaira mutatnak rá, amelyek akadályai a boldoggá avatásnak. Senki nem vonja kétségbe IX.Piusz személyes jámborságát és tisztességességét. Kétségen kívül áll a kortársak által dicsért személyes szeretetre méltósága is. Ugyancsak nem elsõ sorban érzelmi kitöréseirõl és kisiklásairól van szó, amelyek egyébként a boldoggá avatást képviselhetetlenné teszik. Sokkal inkább arról van szó, hogy teljes mértékben lemondott a kor józan mérlegelésérõl és türelmes elemzésérõl - különösen az 1848-as forradalom és az egyházi államban végrehajtott "liberális kísérlet" kudarca után. Ellentétpárban gondolkodva õ mindenütt csak Istent vagy az ördögöt, "Krisztust vagy Beliált" látta mûködni. Ez nem menthetõ az egyház védelmi helyzetére hivatkozással: ugyanis annak idején számos püspök és bíboros tágabb látókörrel rendelkezett. A pápa viselkedése mindenesetre az "okosság" erényének hiányát teszi nyilvánvalóvá, amely a pápai hivatal tekintetében olyan súlyosan esik latba, hogy útját állja a boldoggá avatásnak, valamint a "szentség" torzképét mozdítja elõ, ami emberileg nem hitelre méltó.

Másodszor: A boldoggá avatás nemcsak az egyéni keresztény tisztesség elismerése. Az egyben jel a mai egyház számára. Miféle jelet hozna az egyház számára IX.Piusz boldoggá avatása? A pontifikátust ismerõ történész számára itt csak minden nyilatkozat és hitvallás meghazudtolásáról lehet szó, amelyet a Második Vatikáni Zsinat és II.János Pál pápa jelentett ki az emberi jogok, az ökumené, valamint az egyház és a zsidók viszonyára vonatkozóan.

A védekezésnek az az állítása, hogy IX.Piusz a "Syllabus"-ban (1864) pusztán az egyházellenes liberalizmus ellen harcolt, nélkülözi a történelmi valóság alapját. Martina kutatásai igazolják, hogy a pápa mindenek elõtt a "katolikus liberalizmust" akarta telibe találni, amely semmiképp sem az egyház korszellemhez történõ nyugodtabb alkalmazkodásának igéjérõl beszélt, hanem azt az egyházat akarta hitelessé tenni, amely a szabadság értéke körül keringõ világban létezik. Így ítélte el a francia Charles de Montalembert laikust "Quanta cura" enciklikájában, kinek a vallásszabadságról mondott hitvallása a II.Vatikáni Zsinat "Dignitatis humanae" nyilatkozata elõzményét jelenti. IX.Piusz boldoggá avatása a Syllabus utólagos jóváhagyását jelenti, és hatálytalanítja az egyház hitvallását a lelkiismeret- és vallásszabadság értékeivel kapcsolatban. Ugyanakkor a pápa boldoggá avatása arculütése volna az olasz államnak, mivel ellenezte Olaszország nemzeti egyesítését. Új feszültségeket hozna létre az olasz társadalomban, olyan sebeket szakítana fel, amelyek az 1929-es lateráni egyezmények óta gyógyultnak tûntek.

A római gettó 1850. évi újra felállítása, valamint a "Mortara eset" (az egyházi államban 1858-ban egy halálveszélyben lévõ, szülei tudta nélkül megkeresztelt zsidó gyermeket elvettek szüleitõl) mind olyan zsidóellenes magatartás jelei, amelyek sem a II.Vatikánum, sem a jelenlegi pápa magatartásával nem egyeztethetõk össze, és a mai egyház számára nem jelentenek példaképet. Harmadszor: IX.Piusz és XXIII.János zsinati pápák egyidejû boldoggá avatásával létrejön egy tanúságtétel amellett, hogy az I. és II. Vatikáni Zsinatok összetartoznak. Ez azonban már csak azért sem lehet sikeres, mivel IX.Piusz a tévedhetetlenség definíciója melletti merev kitartása révén figyelmen kívül hagyta a legcsekélyebb megértést is a kisebbségek iránt. A kisebbségek püspökeinek, és nem utolsó sorban a keletieknek rendkívül súlyos teológiai és pasztorális gondjai mellett alig volt tekintettel a korszellemre, a közvéleményre és az általa gyakorolható fõúri kegyességre. Ez és a mostanra már bizonyítottnak tekinthetõ követelménye - "La tradizione sono io" (A hagyomány én vagyok) - uralkodásának legszégyenteljesebb oldalait jelentik. Boldoggá avatása kétségtelenül ezért, és nem utolsó sorban a keleti egyházakban, sõt a görögkatolikusoknál, ökumenizmus ellenes éllel fog hatni. Mivel továbbá a boldoggá avatás az I.Vatikánumot IX.Piusz személyére koncentrálja, éppen nem a zsinat tekintélyét fogja növelni, hanem inkább tovább gyengíti azt, és különösen a levált keresztényeknél megnehezíti az elõ-ítéletmentes vitát az I.Vatikánum pápaságot megfogalmazó dogmáiról (amelyeket persze a "La traditione sono io"-val azonosítanak). Ezért a II.Vatikánum ellenzõit fogja erõsíteni, amelyet pedig bizonyos joggal IX.Piusz legitim örökségének lehetne tekinteni. Az egyensúly és integráció elérése helyett így egyházon belül és ökumenikus tekintetben is a szakadás szilárdul meg.

Forrás:Orientierung 2000./13-14.
Fordította :Hampel Károly.