Különösnek, sõt, ellentmondásosnak tûnhet a környezetvédelem modern ökológiai igényeit teológiai megfontolásokkal összekötni. Az egész ökológiai kérdéskört sokan praktikus, használható stratégiákon keresztül közelítik meg, míg a teológiához, vagy a teológiai alapú kozmológiához elvont, elméleti gondolatokat kötnek, amelyek nem valóságosak és dogmatikus eszmefuttatásokból származnak.

A kortárs ökológia, mind tudományos kutatások tárgyaként, mind pedig környezetvédelmi küzdelmek formájában elsõsorban a Föld emberközpontú hasznosítására összpontosít. A környezet megõrzésének logikája szigorúan utilitarista logikára korlátozódik. Ha nem óvjuk meg környezetünket, saját túlélésünk válik mind nehezebbé és problematikusabbá, és rövidesen az emberi faj puszta fennmaradása kerül veszélybe bolygónkon.

Ennek a profán logikának a keretében az egész problémát a környezet jövõbeni használatának kérdéskörére korlátozva fogják fel. Ez pedig nem veszi figyelembe a természeti valóság gyökereit. senki sem kutatja azt a mély "jelentést", amely megmagyarázhatná a kozmosz rendjét és harmóniáját, vagy a természet szépségét és bölcsességét.

A gyakorlatiasság számító és utilitarista racionalitása által vezérelve, az ökológiai mozgalmak az emberiség környezethasználatát szabályozó törvényeket és rendeleteket követelnek. Az ökológiára gyakran úgy tekintenek, mint valamiféle gyakorlati etikára, amely az ember természettel szembeni viselkedését irányíthatja. Azonban, mint minden etikával kapcsolatban, itt is felmerül a kérdés: ki jogosult megfogalmazni az emberi viselkedést befolyásoló szabályokat, és milyen hatalom nevében? Milyen logika fûzi egybe ezeket a szabályokat, és mibõl származik legitimitásuk?

Az ortodox kereszténység számára a teremtés megõrzésének etikája nem alapulhat a természet hasznosságának számító logikáján. Már a IV. században Aranyszájú Szent János, az egyik legjelentõsebb keleti egyházatya megfogalmazta: "Ha Isten a teremtést jónak találta, kik vagyunk mi, hogy a tenger állatainak célját kérdezzük? Kik vagyunk, hogy a csúszómászók hasznosságát vitassuk? Kik vagyunk, hogy ki merjük jelenteni, hogy a teremtés egyes részei nem hasznosak, ha nem hoznak gazdasági nyereséget?"

Vitathatatlan, hogy a természet használata nem csak az emberi faj túlélése szempontjából alapvetõ a Földön. A haszonelvûség számító logikája azonban a természeti környezet pusztulásához vezetett. Az ember nem azért pusztítja környezetét, mert háborodott mazochista volna, hanem mindennapi élet mind kényelmesebbé tételének folyamatos igénye miatt. Az ortodox Aszkéta Szent Neilosz azt mondja az embereknek, hogy figyeljenek az állatokra, amelyek soha nem hágják át a természet adta korlátokat, szemben azokkal, akiket ugyan az értelem adományával ajándékozott meg az Úr, mégis megsértik törvényeit.

A környezet pusztításának gondolati háttere ugyanaz, mint a természet megõrzésének, amennyiben mindkettõ haszonelvû módon közelíti meg azt. Semmiféle más jelentõséget nem tulajdonítanak a környezetnek. Ha meg akarjuk menteni Földünket, másfajta "logikára", másfajta gondolati sémákra van szükségünk, amelyek alkalmasak arra, hogy helyettesítsék az optimális felhasználást szem elõtt tartó számító gondolkodásmódot. Ezt a megközelítést olyan vonások kell hogy jellemezzék, mint az altruizmus, a jövendõ generációk sorsa iránti aggódás, és a minõségi élet vágya, amely nem a fölösleges fogyasztástól függ. Elkerülhetetlenül másfajta igények és prioritások kell hogy jellemezzék az embereket. Erre pedig csak akkor van lehetõség, ha az emberiség úgy tud tekinti a természetre és a kozmoszra, mint amely nem pusztán utilitarista jelentõséggel bír.

A legtöbb monoteisztikus vallás, köztük a kereszténység és természetesen az ortodox kereszténység is alapvetõen úgy tekint a természeti valóságra, hogy nem pusztán annak hasznosságát nézi. Hagyományosan a világot mint Isten mûvét fogják föl. A világ használatba vételével az ember közvetlen kapcsolatba lép Istennel. Isten a természet javait adományozta az emberiségnek, amely elfogadta azokat, mint az isteni szeretet ajándékait.

· Elõször is a környezet használata nem tekinthetõ önmagáért valónak, hanem sokkal inkább úgy kell felfogni, mint egyfajta kapcsolatot Isten és az ember között. Ha az ember a természet használatát énközpontú telhetetlenséggé, a természet elnyomásává és elpusztításává változtatja, azzal egyúttal megtagadja és semmissé teszi Istennel való kapcsolatát - a kapcsolatot, amely Isten szándéka szerint az örökkévalóságig tart.

· Másodsorban a kozmosz, mint Isten mûve, nem semleges tárgya az emberi használatnak. A Logosz, az isteni Ige testesül meg benne, ahogy egy mûalkotás is megjeleníti a mûvész szándékait. A természeti valóság tárgyai Teremtõjük bölcsességének és szeretetének pecsétjét viselik magukon, és Isten szavaiként hívják az embert párbeszédre Istennel.

Az ortodox kereszténységben az ember nem áll egyedül az ellenséges teremtésben, de nem is egy, az õt körülvevõ anyagtól elkülönült szellemi lény. Szellem és anyag elválaszthatatlan, szétszakíthatatlan egységet alkot benne. A teremtés meghívottja. És ez Isten kegyelmének megnyilvánulása.

Az ember és a teremtés egységének gondolata egyértelmûen megjelenik egyebek között az ortodox aszketikus tradícióban. "Mi az irgalmas szív?" kérdi Szíriai Izsák, egy VII. századi keleti egyházatya. Válasza a kérdésre: " Szív, amely az egész teremtésért ég - emberekért, madarakért és állatokért, és a lelkekért és minden teremtményért. És amily gyakran eszébe jut és gondol rá, könnyek patakzanak a szemébõl. És a hatalmas és felzaklató irgalom, mely szívét összetartja, nem nézheti vagy hallhatja tétlenül, hogy a teremtést bármely ártalom vagy szenvedés érje. És imigyen könyörögni fog az Úrhoz az oktalan teremtményekért is, könyörög a csúszómászókért nagy irgalmában, mely szívében van."

Mindezek ellenére történelmi tény, hogy a felfogás, amely a természetet, mint a hasznosítás semleges tárgyát tekinti csupán, amelyet az ember önkényesen ural egoista vágyai által irányítva, egyértelmûen a keresztény Európa terméke és jellegzetessége. Külön konferencia témája lehetne azon történelmi körülmények és eszmetörténeti feltételek elemzése, amelyek az ember és a természet kapcsolatának megváltozásához vezettek a keresztény Európában. Ennek okai legalább a XI. századi egyházszakadásig vezethetõk vissza, amikor a kereszténység keleti és nyugati egyházra vált szét.

Az ortodoxia számára nyilvánvaló, hogy a természeti környezettel szembeni viselkedés és hozzáállás megváltozása szorosan függ attól a változástól, ami a kozmosznak és az anyagnak tulajdonított tartalomban kell hogy beálljon. Az ökológiai mozgalmak akkor segíthetik elõ a természet iránti tisztelet kialakulását, ha olyan kozmológiát képesek felépíteni, ami különbözik a ma általánosan elfogadottól. Olyan kozmológiát, amely mentes mind a naiv materializmustól, mind pedig a naiv idealizmustól.

Az ortodox teológia fontos szerepet játszhat a környezeti válságban. Ez két egyedülálló tulajdonságon alapszik: egyrészt azon a történelmi tulajdonságon, hogy nem vett részt a modern civilizáció kialakításában, másrészt pedig ontológiai sajátságain, mivel metafizikai elõfeltevései különböznek a nyugati kereszténységétõl, sõt, bizonyos esetekben kifejezetten ellenkeznek azokkal. Nos, mivel járulhat hozzá az ortodox kozmológia ehhez a sürgõs és rendkívül idõszerû kérdéshez?

Az ortodox egyház figyelme, amely környezetünk jövõjére irányul, napról napra növekszik. Erõfeszítéseinek legutolsó gyümölcse a "Kinyilatkoztatás és a Környezet: Anno Domini 95 - 1995" címû szimpózium volt. A tanácskozást ez év* szeptember 20-27. között tartották egy hajóút során, Isztambulból a görög Patmosz szigetét érintve Pireuszig.

Az alkalmat a János Jelenései, a Biblia utolsó könyve megírásának 1900. évfordulója szolgáltatta. A Szimpóziumot Õszentsége I. Bartolomeiosz Konstantinápolyi Pátriárka hívta össze, és több mint 30 ország mintegy 150 vallási vezetõje, akadémikusa, környezeti szakembere és aktivistája vett részt rajta. A Pátriárka megnyitó beszédében hangzottak el a következõk: "Különbözõ kultúrákat, nemzeteket és vallásokat képviselünk, különbözõ nyelveken beszélünk, de közös az aggodalom bennünk bolygónk jövõjét valamint az emberi élet és az emberi kapcsolatok minõségét illetõen az egész Földön". Minden résztvevõ osztozott abban a meggyõzõdésben, hogy környezetünk állapota ledönti a korlátokat tudomány és vallás között, hogy a tudománynak szüksége van alapértékekre és támogatásra, hogy megfogalmazza irányultságát, a vallásnak pedig sürgõs szüksége van megbízható valóságképre.

Ami különleges a Pátriárka kezdeményezésében, az az, hogy egy asztalhoz ültette különbözõ vallások és a tudomány képviselõit. Mind a vallásoknak, mind pedig a tudománynak fontos szerepe van bolygónk további fennmaradásában, a múltban mégis oly sokszor ellentétes volt véleményük a teremtésrõl és az életrõl, ami nem éppen a párbeszédhez vezetett. Amint ez a tanácskozás világosan megmutatta, a két területnek egymást kiegészítõ feladatai vannak az általános válság megoldásában. Ahogy azt a Pátriárka megfogalmazta: "A tudomány megmentheti a hitet a fantáziálástól, a hit pedig erõt adhat egy új világ számára".

A Pátriárka vezetõ szerepet játszhat nem pusztán saját vallásán belül, de a többi vallás számára is a környezeti tudatosság kialakulásának elõsegítésében és támogatásában, ami perdöntõ a teremtés megõrzése szempontjából. A "Kinyilatkoztatás és Környezet" szimpóziumon elfogadtak egy hét lépésbõl álló Akciótervet, amelyet "Patmoszi Javaslatok - A tettek hét lépcsõfoka"-ként ismerünk:

1. A bûn fogalmának új meghatározása: Minden vallás egyetért a Föld és a természet mint egész megõrzésének szükségességében, valamint kihangsúlyozzák a védelmüket célzó konkrét tettek sürgõsségét. A környezetszennyezést és a környezettel való nemtörõdöm bánásmódot bûnnek kell tekinteni. A bûn új definíciója sokkal messzebbre megy, mint amit napjainkig bûnnek tekintettek.

· a genetikai változatosság csökkenését idézik elõ;

· a természetes élõhelyek és a hagyományos életformák pusztulását okozzák

2. A tradicionális közösségek jogainak elismerése és támogatása: Fel kell ismernünk, hogy a hagyományos életformát élõ népek azok, akik valóban tudják mi a fenntartható és természetkímélõ fejlõdés; õrszemek, akik a termesztett növények és tenyésztett állatok esetében a biodiverzitás fenntartói is. Az egyházaknak, tudósoknak és környezetvédõknek támogatniuk kell az õslakosok és a tradicionális közösségek érdekeit mindenütt a világon. Konkrétan:

3. A fejlõdés támogatása és oktatási programok megvalósítása: Az ortodox egyház felismerte, hogy számos tennivaló van ezen a területen, az oktatás minden szintjén - a vasárnapi iskoláktól a felnõttoktatásig. A következõ javaslatokat dolgozták ki:

· Olyan mûvek publikálása, amelyek összekötik a vallásokat a természettel kapcsolatos hagyományaik alapján;

· A felelõsségi elv kihangsúlyozása a környezetet, a gyermekek oktatását és a családalapítást illetõen.

4. Alapvetõ jelentõsége van az egyházak, nem-kormányzati szervezetek és kormányok közötti környezeti információcserének, az ortodox egyház ennélfogva megsokszorozza erõfeszítéseit a tervezés, kooperáció és együttmûködés területén, ahol és amikor ez egyáltalán lehetséges. Az egyházaknak:

· Együtt kell mûködniük legalább egy, a jövõ századnak szóló projekt megvalósításában, a Fekete-tenger és az Égei-tenger megtisztításában például;

· Minden eszközzel támogatniuk kell a kormányokat, hogy a társadalmat bevonják a természeti erõforrások kezelésével kapcsolatos vitákba;

· Továbbá az egyháznak részt kell vennie azokban az erõfeszítésekben, amelyeknek célja, hogy Patmosz szigetét ökológiai mintaterületté tegyék.

5. Az ortodox egyháznak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy a Föld mezõgaz-dasága környezetbarát szektorrá válhasson a fenntartható fejlõdés fogalmának megfelelõen; bátorítania kell a "zöld" beruházásokat, és támogatnia a természeti erõforrások környezetbarát kiaknázását. Ennélfogva:

· Természetvédelmi területeket kell létrehozni, vagy újraerdõsítési programokat megvalósítani minden erre alkalmas egyházi területen; Biztosítani kell, hogy minden egyházi befektetés "zöld" vagy környezetbarát üzletekbe vagy befektetési alapokba kerüljön.

· Minden egyházi közleménynek, az egyházközségi hírlevelektõl a nemzeti és nemzetközi közleményeken át a televíziós programokig, rendszeresen nagyobb figyelmet kell szentelnie azoknak a témáknak, amelyek erõsítik az emberek környezeti tudatosságát, és bátorítaniuk kell minden olyan akciót, amely elõsegíti a környezet megóvását.

7. Ezen Patmoszi Javaslatokon tovább kell dolgozni, és kiterjeszteni õket minden területre, tekintettel a környezeti problémakör sürgõsségére. Ennek intellektuális hozzáállásunk megváltozásához kell vezetnie, ami végsõ soron egész világképünk megváltozását jelenti. Végülis egy bizonyos világkép az, ami az ökológiai krízishez vezetett, és folyamatosan súlyosbítja azt.

Az ortodox egyház hiszi, hogy az ökológiai krízis megoldása nem pusztán technikai kérdés vagy a megfelelõ környezetkezeléstõl függ - jóllehet ezek az aspektusok alapvetõ jelentõségûek.

"Az égetõ ökológiai válsággal kapcsolatban, amely mindannyiunk számára fenyegetést jelent, megismételjük ezen üzenetben az Ortodox Egyházak mély érdeklõdését a környezet helyes hasznosítását illetõen. Érdeklõdésünket már korábban megfogalmaztuk Phanar-i találkozónkon (1994 március 12-15.). Felidézzük azon tanácskozásokat, amelyeket az Ökumenikus Patriarkhátus kezdeményezésére tartottak a témakörben, valamint azt, hogy minden év szeptember 1. a természeti környezet megóvásáért szóló imádságoknak lett szentelve. Ismét leszögezzük, hogy a kérdést különlegesen fontosnak tartjuk, és mindenkit éberségre intünk, valamint arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az isteni teremtés megõrzése érdekében. Az Ortodox Egyház úgy tekint az emberre, mint szolgálóra, nem pedig mint az anyagi világ birtokosára. Ez a nézet világosan megnyilvánul aszketizmusában és szertartási hagyományaiban, valamint eucharisztikus tradícióiban. Alapvetõ manapság, hogy kimutassuk szeretetünket a teremtés iránt, és hogy ne szûnjön bennünk az aszketikus magatartás."