A hutteri testvérek keresztény-kommunisztikus alapon álló közösséget képeznek, amely több mint négy évszázada él és így példájuknak csodálatos történelmi hitelessége van. A legnehezebb üldözéseket is átvészelték, hitükért sokszor feláldozták javaikat, sot életüket. Ma kb. háromszáz (két-háromszáz lelkes) falut alkotnak, nagyrészt Észak-Amerikában.

A hutteri közösség a mennonitákéval azonos törzsközösségbol eredt. Létezésük elso hét évében szinte ugyanazokat a tanokat hirdették, és néhány kivételtol eltekintve hirdetik még ma is.

Jakob Hutter, Hans Ammon és Peter Riedmann elso írott üzeneteiben és különösen Ulrich Stadler tanításában igen eros hangsúlyt kap a teljes közösségben éles szellemének rájuk gyakorolt hatása, amelyet a Teremto Atya, a Megváltó Fiú és a Szentlélek közötti megbonthatatlan egység hatásaként értelmeznek. Jézus emberi mivoltának tényét hangsúlyozzák írásaik és tanításaik, miszerint testét Krisztus nem az égbol hozta magával, hanem Máriától kapta. A gyerekek eredendo bune nem létezik számukra Krisztus megváltása következtében, aki meghalt a világ buneiért. Csak a testi halál és a rosszra való hajlam maradt meg az eredeti bunbol. Az államhatalom mint Istentol adott rend a testvérek számára Isten haragjának kinyilvánítását jelenti, de a közösség sohasem tekinti magáénak Isten véres ítéletét, hanem csak szereto szívét, Jézus Krisztus teljes szeretetét és a Szentlélek tiszta szellemi-lelki fegyelmét. Így válik számukra a teljes közösségi élet a végso ido bárkájává. A közelgo utolsó ítélet várásának már az o idejükben is különös élteto hatása volt.

A zürichi közösség elso hírnöke Georg Blaurock volt, aki az Alpok országaiban tevékenykedett, amelyekbol majdnem a teljes hutteri közösség eredt. 1529-ben Tirolban mártírhalált halt. Utódja ezután Jakab Hutter lett, lényegében ugyanazokat a tanokat hirdette, amelyeket Blaurock terjesztett. Mivel szokatlanul keményen üldözték oket a tiroli hegyekben, és ennek az anabaptizmus követoi közül sok százan estek áldozatul, ezért sok család Morvaországban keresett új hazát. A mozgalom elso éveiben a Morvaországba menekülo anabaptisták Nikolsburgban telepedtek le; ott, ahol Dr. Balthasan Hubmaier utoljára tevékenykedett.

Mivel itt számolni kellett a török támadásával, ezért dönteni kellett abban, hogy a várható eroszak ellenére is fenntartsák-e fegyvertelenségüket. Jakob Wiedemann és Hans Hut barátai vezetése alatt mintegy 200 felnottbol álló csoport a feltétel nélküli fegyvertelenség és az oskeresztények szelleme és példája alapján álló vagyonközösség mellett döntött. Elképzelésük megvalósításához egy új közösséget kellett alapítaniuk. 1528-ban elhagyták Nikolsburgot és a szomszédos Austerlitzben, a Kaunitz család birtokán találtak menedéket, akik már 1511-ben kóbor lovagokként telepedtek le. Bogenitz faluban, ahol a vándorlásuk során az éjszakát töltötték, vezetojük Jakob Wiedemann támogatására négy megbízható embert választottak, közöttük volt Jakob Maendl, aki korábban az egyik nagyobb nikolsburgi birtok számtartója volt. De mielott új lakóhelyükre elértek volna, már bevezették a vagyonközösséget. A vezeto a földre fektetett egy kabátot, amelyre mindenki kirakta mindenét.

Ezzel itt 1528-ban (miután korábban Nikolsburgban és Linzben volt már Hans Hut irányításával néhány kezdeményezés) megalakították az elso keresztény-kommunisztikus elvekre épülo közösséget, mely aztán minden üldöztetést túlélt. A tiroli Jakob Hutter ismételten meglátogatta az austerlitzi közösséget, melynek életvitele nagy hatással volt rá. Ezért a Tirolból menekülo anabaptistákat Austerlitzbe és Auspitzbe irányította és ott 1533-ban sok követojével együtt maga is letelepedett. Az erosen megnövekedett közösség vezetését Jakob Wiedemann már nem tudta ellátni. A Tirolból újonnan érkezok jobban bíztak Jakob Hutterban mint az összes többi vezetoben, és el is érték, hogy a legfobb vezeto Jakob Hutter legyen.

Megfontoltan és határozottan kormányozta a közösség életét. A teljes közösség szigorú fegyelmét, melyet bevezetett, nem helyeselte mindenki azok közül, akik elott Austerlitzben majd Auspitzben Hutter tiroliaival közösséget vagy legalább kölcsönös egyetértést kerestek. Sokan aztán eltávolodtak, és a kommunisztikus életvitel enyhébb alkalmazásával egyéni közösségeket alakítottak; de ezek egyike sem lett hosszú életu, miközben Jakob Hutter szigorú közössége, egyre erosebbé vált, mivel a német államokból, amelyekben az anabaptisták üldözése erosödo indulattal folytatódott, és különösen Tirolból továbbra is egyre többen érkeztek. Legvégül sokan visszatértek azok közül, akik ,korábban kiváltak. Így aztán Morvaországban a 16. században több mint nyolcvan helyen alakultak közös háztartások, amelyeket házi uradalomnak neveztek, amelyek hamarosan kiemelkedo helyet szereztek az ország gazdasági életében. Néhány hutteri házi uradalomnak több mint ezer lakója volt, de majdnem mindegyiknek volt félezer. Az ellenfelek azt állították, hogy rövid ido alatt 17 000 hutteri kezdett el ott élni (Erhart), néhányan számukat a századvégre már 70 000-re becsülték (Ottius, Annalen). Ipari tevékenységüket úgy fejlesztették ki, hogy áttekintheto szervezetük összevetheto a mai racionális irányítású futószalagos gyárral, de nem szabad elfelejteni, hogy ezekben a munkaközösségekben mindenki mindenkivel örömet adó lelki egységben élt, melyet ma a gyárakban hiába keresnénk.

Anemesi földbirtokosok a hutteri testvéreket szorgalmuk miatt nagyra becsülték, ezzel szemben a lakosság egyéb rétegei versenyképességük miatt harcoltak ellenük, ugyanígy a papság, amely tanításukat háttérbe akarta szorítani és összekeverte a kommunisztikus hutteri testvéri rendet a tökéletesen más típusú münsteri reformációs igényekkel. A felszíni türelem ellenére is nehéz helyzetben voltak, de állapofok egy ideig lehetové tette, hogy gazdasági és hitbéli erejüket teljes mértékben kibontakoztassák. A gazdasági és a vallási életben kéz a kézben haladtak, mert úgy látták, hogy csak ebben az egységben fejezhetik ki az Isten iránti szeretetet felebarátaik iránti szeretetként. Ezért létezésükbe és munkásságukba vetett hitük a következo vitatkozó és pozitív mondatukban csúcsosodott ki: hitünk Istenben és Krisztusban sáros és értéktelen, ha ez a szeretetben nem mutatkozik meg. Az Isten szeretete, melyet a Szentlélek vált ki bennünk, nemcsak a lelki dolgokban, hanem éppen úgy minden földi dologban is megköveteli a tulajdon feladását az igazságosság és testvériség tökéletes egységeként, de különösen minden munkaeronk átadását.

Minden igyekezetük arra irányult, hogy az oskeresztényi közösséget a leheto legtökéletesebben lemásolják, de nem szolgalelkuen, betu szerint, ami ellen mindig harcoltak, hanem a Szentlélek pünkösdi irányításával, aki nekik évszázadok távlataiban is mindig ugyanazt jelenti. Ebbol folyótag Jakob Hutter mártírhalála után is általában csak az említett részletekben különböztették meg magukat a többi anabaptistától. A vagyonközösség és a szigorú közösségi alkotmány alkotta a nagy vízválasztót. Ahol ezt a szakadékot áthidalták, ott a hutteri közösségeknek, hála szervezettségüknek, alapos felkészültségüknek és mindenekelott a bennük izzó Lélek-eronek, melyet a 16. században az üldöztetés idején szereztek meg, nem okozott nehézséget, hogy követoket szerezzenek, elsosorban a svájci testvérek között. Ahogyan ezeknél, úgy a hutteri testvéreknél is tekintélynek örvendtek az 1527-es schlatteni határozatok mint az "elindítók" iránymutató útbaigazítása a közösségi életrol. De a hutteri közösségeknél a vagyonközösség tanítása maradt a legfontosabb irányelv. Teljes vallási és társadalmi életük erre épül.

A közösség valamennyi tagja számára rugalmas munkamegosztást vezettek be. Ebben határozott szabályokat állítottak fel, amelyhez minden tag Krisztus testébe beillesztettként alkalmazkodott. A munka felosztása nemcsak a termelésre terjedt ki, hanem a házi munkákra és a családi életre is.

A közösségi nevelés a legkisebb gyermekek nevelésétol eltartott egészen azok teljes munkavégzo képességének eléréséig. Itt már a 16. században létrehozták azt a rendszert, amelyet 1779 óta az elszászi Steintal-i Waldbach lelkésze, Johann Friedrich Oberlin és késobb a Noszövetségek, a katolikus apácarendek és az evangélikus egyház belso missziója a kisgyermekek napközi otthonában és az óvodákban alkalmaztak. Itt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szülok ugyanabban az intenzív közösségi életben éltek, mint amelyben gyermekeiket nevelték, ezért szóba sem jött a családi élet megszüntetése. De azok az anyák, akik különleges alkalmasságuk és képességük miatt óvónoként, tanítónoként nem kerültek a gyerekek közé, felszabadultak a közösség számára végzendo egyéb munkára.

Az idosebb gyermekeket német nyelven olyan tantárgyakra oktatták, mint amilyenek a mai népiskolák tantárgyai, de mindenekelott a hittanra, imádkozásra és a közösség vallási hittartalmainak megismerésére. Az oktatásügy, amely az akkori idokben minden országban csak a városi fiatalság egy kis részére terjedt ki, a hutteri testvéreknél olyan magas fokot ért el, hogy alig volt közöttük analfabéta, és írásmuvészetük, mint ritka íráskultúra a mai szakemberek csodálatát váltja ki. Még az olyan nehéz szövegeket is, mint az 1557-es wormi tárgyalásra adott hutteri választ, Baerthel Fliegel tanító vezetésével hibátlanul írták le a nagyobb gyerekek. A hutteriek 1568-as iskolarendszere az egyik legrégebbi német nyelvu iskolarendszer. Iskoláik és nevelo otthonaik olyan fejlettek voltak, hogy azokat más felekezetek gyerekei is látogatták, mint egy mai országos nevelo otthont. A lelki oktatás mellett nagy súlyt helyeztek a diákok egészségére, iskoláik az elsok voltak Európában, amelyekben tudományos módszereket alkalmaztak a fertozo gyermekbetegségek terjedésének megakadályozására.

Még a tanulmányok befejezése elott a nagyobb gyerekeket bevezették a szakmai kiképzésbe, melyen minden fiúnak és lánynak részt kellett vennie. A modern szakmunkásképzot a hutteri testvérek négy évszázaddal elorehozták, így magyarázható, hogy a kézmuvesség virágzott és a hutteri közösségek termékeit megbízhatóságuk miatt keresték, és ezáltal hírnévre tettek szert. A kézmuvesség a közszükségletek majdnem minden ágát felölelte. Kimaradtak azok a termékek, amelyek háborús célokat szolgáltak. De luxuscikkeket, mindenekelott az öltözködésben, szintén nem állítottak elo. Az egyes ipari szakmákat az írásmuvészethez hasonlóan muvészi színvonalon muvelték.

A hutteri gazdasági életben nagy teret kapott a mezogazdaság, amely a mindennapi élet szükségleteirol gondoskodott, de sok ipari tevékenység számára is szállított nyersanyagot: így a malmoknak, sörfozdéknek, cserzomuhelyeknek, fonodáknak, és szövödéknek, pékségeknek, szíjgyártó muhelyeknek, cipészségeknek és szabóságoknak. Fejlettek voltak a kovács-, az asztalos-, a fazekasmuhelyek és az építoipar. A nyersanyagok és a késztermékek kereskedelme a különleges beszerzok és eladók kezeiben volt, akiknek arra is figyelniük kellett, hogy csak a legjobb árukat szállítsák. Minden kézmuvesség számára szabályokat alkottak, melyeket a mindenkori tapasztalatok alapján kiegészítettek.

A házi uradalmak valamennyi lakója igényét a közös pénztárból fedezték, amelybe az összes bevétel befolyt. A lakók szorgalma és az általánosan bevezetett takarékosság a hutteri házi uradalmak második generációja számára növekvo jólétet eredményezett, amely felkeltette az oslakosság irigységét és vallási nézeteik miatt ellenségeskedéshez is vezetett.

A hutteri közösség teljes életét átitatta hitük szelleme. Legmagasztosabb céljuk az egyéneknek is, a közösségeknek is olyan közösségi élet volt, amelyben Isten is jelen van. Ezért kerültek minden olyan cselekedetet, amely életük ezen értelmének ellentmondott. Hogy milyen erosen élt bennük az, hogy Jézus parancsait szelleme szerint és a hit szeretetében teljesítsék, bizonyítják azon mártírok ezrei, akik soraikból hitük kedvéért a halált választották; ezt igazolja a közösségi tulajdon feláldozása is, amikor államhatalmi nyomást gyakoroltak lelkiismeretükre, és inkább vándoroltak országról országra, ha tanításaikból valamit a hatóságok nem respektáltak többé.

Még a 20. században is haltak mártírhalált hutteri testvérek az USA katonai börtöneiben, mert nem tagadták meg azon elvüket, hogy nem fognak fegyvert. Közel 50, többnyire egészen fiatal ember közül, akik a katonaság karmai közé kerültek, a legerosebb nyomás ellenére egyetlenegy sem tért el hajszálnyit sem apáik vallási magatartásától. Közel 350 év telt el, amióta 1573-ban a württembergi Wittlingen börtönének kormányzója a testvérek ezen állhatatosságát nyilvánosan megerosítette, miszerint még sohasem hallott arról, hogy az országban egy hutteri testvér eltért volna a hitétol.

A 16. században a morvaországi testvéreknek az új hitbuzgó testvérek eljuttatták a többi országban üldözött tagok üzeneteit, amelyek felemelo tanúbizonyságot adtak örvendetes hitbuzgalmukról. Hírnökeik, akik a német fejedelemségekben nagyszabású missziós tevékenységet fejtettek ki, ugyanolyan és tartósabb életveszélyben voltak, mint korábban az elso évszázadokban a keresztények. Elmentek Tirolba, Felso-Ausztriába, Csehországba, Stájerországba, Sziléziába, Bajorországba, a Sváb hercegségbe, Hessenbe, Svájcba, az alsó-rajnai síkságra és Pfalzba, ahogyan mondták, hogy "az Úrnak hívoket toborozzunk", és nem riadtak vissza sem a kínszenvedésektol, sem a börtöntol. A 16. században csak igen kevés hutteri misszionárius halt meg természetes hallal, a legtöbbjük börtönökben vagy vesztohelyen felezte be az életét.

A hutteri testvérek irodalma muködésük elso 50 évében és késobb is nagyobbrészt a börtönökben keletkezett, mindenekelott számos írott üzenet, hitvallások, és kitartásra buzdító írások, valamint sok vallási ének. Valamennyi írásukat, az elso ötven év nagy konkordanciáit is kézírással terjesztették és valamennyi még ma is közösségi használatban áll. Vallás-erkölcsi hitük és életük számára a Biblia mellett irányadó Peter Riedemann 1540-ben írott "Beszámoló vallásunkról, tanainkról, és hitünkrol" c. könyve, egyike azon igen kevés hutteri könyveknek, melyet már Morvaországban kinyomtattak. Az 1565-ös kiadásból még két példány található Amerikában. Az amerikai és német testvéreknél orzött és az 15451620 közötti idokbol származó kéziratok 73 kötetet tesznek ki, melyek közül húsz jó 250 lapot, tehát több mint 500 oldalt tartalmaz; az 1620-1700 közötti évekbol származó kéziratok 118 kötetet foglalnak magukba. A késobbi idokben is, különösen 1763-tól, hihetetlen szorgalommal másoltak, az 1760-1824 között keletkezett könyvekbol az amerikai és német testvérközösségeknél 209 kötet található meg. Mivel évrol évre tovább másolták ezeket, így ma néhány ezer kézírásos könyv van a testvérek birtokában. A "Kis történelemkönyv", az "A hutteri testvérek történeti könyvei", melyet Johann Loserth tudományos irányításával, Eberhard Arnold közremuködésével, a fuldai járásban található Neuhof melletti testvérközösségnél nyomtatásban is kiadtak, valamint az ott és a berlini városi missziónál, a Hochweg kiadónál megjelentetett Eberhard Arnold, "A testvérek teljes közössége, akiket hutterieknek neveznek" c. könyv ezeket a kéziratokat a legpontosabban megadják és ismertetik. Írott üzenetek, beszámolók, énekek, konkordanciák, hittételi könyvek és hitvédelmi írások, leginkább az elso nyolcvan év termései és igen nagy számban hitmagyarázatok, tanítások, rövid beszédek, eloszavak, és szabályok az 1858-1700 közötti idokbol. Megmaradt még két igen régi orvosi könyv is.

E kommunisztikus közösség élén Jakob Hutter csak három évig állt. 1535 végén tiroli misszionárius útja során az Eisack melletti völgyszukületnél üldözoi kezei közé került. Szörnyu kínzások után, melyekkel nem érték el, hogy megtagadja hitét vagy elárulja barátait és testvéreit, Innsbruckban a székesegyház elott, 1536. március 3-án máglyán halt mártírhalált. E közösséget Morvaországban és Magyarországon kezdettol fogva róla nevezték el "hutteri testvéreknek", újabban ok sajátmagukról, mint "hutteri testvérekrol" írnak.

Egymás között "testvérek"-nek nevezték és nevezik magukat, és sohasem utalnak vissza a hutteri testvérek elnevezésére és legszívesebben "a testvérek, akiket hutterinek neveznek" kifejezést használják.

A hutteri közösség története rendkívül mozgalmas. Amikor 1535-ben a morva országgyulés a kormány nyomására az anabaptisták kiutasítása mellett döntött, a nemesség csak vonakodva teljesítette a rendeletet, mivel a szorgalmas lakosságot, akik nekik hatalmas hasznot hajtottak, nem akarták elveszíteni. Csak 1547-ben, a háborút követben kényszerült a nagybirtokos nemesség engedelmeskedni a kiutasítási parancsnak. A üldözöttek erdokben és barlangokban tengették életüket, elottük minden ajtót becsuktak, mivel Ferdinánd király rendelete. szerint senki sem fogadhatta be oket. Sok család, teljes közösségek és közösségek túléloi találtak menedéket 1546-ban Magyarországon.

A császár és a protestáns fejedelemségek közötti 1552-es passaui szerzodés és az 1555-ös augsburgi vallási békeköpés után mertek eloször az anabaptisták visszatérni a volt morvaországbeli településeikbe. A rájuk gyakorolt nyomás és üldöztetés alábbhagyott. 1565-ig olyan idoket éltek, melyet kihasználtak erogyujtésre és újraépítésre. Hatásos fellépésükkel barátaik kijárták a császárnál, hogy az országban maradhassanak. A bécsi udvarnál szorgoskodó védelmezoik olyan tiszteletet szereztek nekik, hogy Georg Zobel hutteri orvost többször Bécsbe rendelték, egyszer személyesen a császárhoz, más alkalommal azért, hogy egy járványos betegség leküzdéséhez intézkedéseket javasoljon. Üzemi munkásokként és vezetokként, hála jó felkészültségüknek és szigorú életfelfogásuknak nagy tiszteletnek örvendtek.

1565 és 1592 között képességeiket teljes mértékben kibontakoztatták. Krónikáikban ezt az idoszakot, mely Peter Walpot vezetésével kezdodött, "aranykornak" nevezik. A gazdasági terület nagy sikerei ismét felkeltették a lakosság egyes részének ellenszenvét. Ezzel egyidoben a katolikus papság részérol is heves harc indult meg; mindenekelott kikezdte helyzetüket Ehrhard plébános tevékenysége, a jezsuita Cardanus, késobb Fisher plébános fellépése. Eloször a hutterieknek magasabb adót kellett fizetniük, mint egyéb iparosoknak; és azokra a nemesekre, akik hutteri családot fogadtak be birtokaikra, különleges szolgáltatásokat róttak ki. Ehhez jött aztán 1592-tol, az újabb üldözési hullámtól, a harmincéves és a törökök elleni háborútól kezdodoen a fokozatosan megerosödo irányzat, hogy a hutteri házi uradalmak mindeddig szigorú rendjét, jóllehet a vezetok 130 éven keresztül sikeresen harcoltak ellene, lazábbá tegyék. És így már a 16. század végén érezhetové vált a mindezidáig példátlan külso befolyásuk csökkenése. Súlyosan érintette a közösséget, hogy a nikolsburgi aradalom, melynek közvetlen közelében volt az egyik székhelyük, 1575-ben Christoph von Lichtenstein tékozlása miatt Adam von Dietrichsteinnek, a késobbi Franz von Dietrichstein püspök apjának tulajdonába került. Ott az életfeltételek hamarosan olyan alapvetoen megváltoztak, hogy mindenkinek aki nem akart katolikussá válni, el kellett hagynia otthonát.

1620-ban, a Fehér hegységnél a katolikusok gyozelmét hozó ütközet után tömeges kiutasítást rendeltek el. Az 1622. szept. 28-i császári felhatalmazás megparancsolta, hogy minden lakosnak, aki hutteri közösséghez tartozik, négy héten belül el kell hagynia Morvaországot, különben súlyos testi, sot halálbüntetés vár rájuk. A hutteri közösség több mint 20 000 tagját úgy üldözték el Morvaországból Magyarországra, hogy mindenüket hátra kellett hagyniuk. A menekültek ezen része az akkor Magyarországhoz tartozó Szlovákiába és Erdélybe ment, a többiek szétszóródtak a szélrózsa minden irányába, és többé nem is találták meg egymást. Ezt a csapást sohasem heverték ki annyira, hogy korábbi szerepüket visszanyerték volna. Csak kicsiny töredékük tudta túlélni az üldöztetést és a következo 40 évet, a török támadások és a csapat-elszállásolások gazdaságot romboló és ugyanakkor demoralizáló hatásait. A testvéreknél található egy, az 1663 körüli idokbol származó "Kesseldorfi tanítás" Hans Friedrich Küntsch ige-szolga kéziratában: ezekben az idokben néhány év alatt a kb. tizenkét ezerbol csak ezer tagja maradt meg a közösségnek.

Bár keleten ismét alakíthattak ki házi uradalmakat, többé már nem jutottak olyan szerephez, mint Morvaországban. Így is Magyarországon közel 30 házi uradalmat ("Haushaben" - ebbol a magyar "habánok" szó, amely a hutteriek magyar neve lett a szerk. megj.) létesítettek, melyek közül a legnagyobbhoz kb. félezer család tartozott: Sabatisch és Lewaer helységekben 1620 után még hosszú idon át több ezer hutteri élt, de ellenállásuk utolsó jelentos püspökük, Andreas Ehrenpreis halálát (1662) követoen fokozatosan megtört. A 30 éves háborúban és az ezt követo, törökök elleni harcokban az átvonuló csapatok fosztogatásai miatt sokat kellett szenvedniük, akik számára a nagy raktárházak élelmiszer rekvirálásaikhoz kedves célpontot jelentettek.

1639 és 1665 között vészhelyzetükben a hollandiai mennonitákhoz fordultak segítségért, akik számukra boséges támogatást biztosítottak. Mivel közös raktárházaikat nem fenyegette már többé a háborúskodó hordák állandó támadása, ezért Magyarországon 1685-ben és Erdélyben 1695-ben néhány, de 1699-ben már az utolsó házi uradalmuk is feladta közösségi háztartását, és minden családnak megengedték, hogy gondoskodjék saját magáról. A föld s az épületek közös kezelésben maradtak. A testvérek orzik még e kor utolsó presbiter püspökeinek (Kaspar Eglauch és Tobias Bertsch) eredeti feljegyzéseit arról, hogy ok is a teljes közösséget, a javakét is, tekintették igeszolgálatuk legfontosabbjának. A mai hutteri testvéreknek az 1700-1763 közötti újabb gyengülés idoszakára vonatkozóan van bizonyíték a kezükben arra, hogy akkor is a hutterség hit- és életirányzatát képviselték, ha újból nem is találták meg annak módját, hogy teljes mértékben érvényre juttassák.

Amikor a hadi fosztogatások megszuntek, újból megkezdodött a vallási üldöztetés. A jezsuiták ismételten megkísérelték rávenni a hutteri testvéreket, hogy térjenek át a katolikus egyházba. Amikor szépszerével semmit sem értek el, 1768-ban Mária Terézia engedélyezte a jezsuitáknak, hogy szigorú intézkedésekhez folyamodjanak a hutteriekkel szemben. Egy rendelkezés úgy intézkedett, hogy valamennyi hutteri gyermeket katolikus papnak kell megkeresztelnie. Hittankönyveiket bevonták, sok és tetoig megrakott kétfogatú kocsival katolikus könyvtárakba szállították, nagy részüket elégették, s ellátták a hutterieket katolikus hittankönyvekkel. A hutteri lelkészeket börtönbe vetették és a jezsuitáktól rendszeres katolikus oktatást kaptak. A hutteri imaházakban katolikus istentiszteletet tartottak, és a részvételre katonai eroszakkal kényszerítették a hutterieket. A katonákat a házi uradalmaknak kellett eltartaniuk. Miután uradalmaikat hónapokon keresztül a katonaság tartotta megszállva, azt az ajánlatot kapták, hogy külön összejöveteleken hallgassanak katolikus istentiszteletet és gyermekeiket saját tanítóik taníthassák. Ezenkívül különféle privilégiumokat engedélyeztek számukra, nem kellett katonai szolgálatot teljesíteniük, adómentességet élveztek, és saját községi bíróságot kaptak. A katolikus egyházra átruházott korábbi hutteri földbirtokot közös gazdálkodásra és haszonélvezetre átengedték nekik.

Amire a katolikus egyház más országokban sikertelenül törekedett, az itt eroszakkal s ármánnyal nagymértékben sikerült. A legtöbben áttértek katolikusnak. Habánoknak vagy újkeresztényeknek nevezték oket és legtöbbjük beolvadt a többségbe.

Két kisebb zárt csoport, mindegyik közel 200 lakossal, egyenként 30-40 családdal a Sabatischek és Lewaer falvakban valamint még néhány önálló család a Szent Jánosban máig fennmaradt a mai Szlovákia területén (Pozsonytól észak-nyugatra): Az 1848-as forradalom évében privilégiumaik érvényüket vesztették. A habánokat állami hatóságok alá rendelték, a közös vagyont haszonbérbe adták, és a máig meglévo "testvérközösségek" nevében az elöljáró kezeli úgy, hogy a bérleti díjat szétosztják valamennyi tag között.

A hutteri testvéreknek csak egy nagyon kis hányada tudta magát és a hutteri írások jó részét megmenteni. Erosítette oket egy kis karindai csapat, amely 1752-ben elhagyta a katolikus egyházat és egy lutheri közösséget akart alapítani, amire Luther, Johann Arndt és más lelkész-biblikusok írásai indították oket.

Mivel a katolikus valláshoz nem akartak többé visszatérni, ezért tulajdonuk elvesztése mellett az országból kiutasították és hajóval Erdélybe vitték oket. Egy, a hutteri testvérek közelében fekvo faluban rakták ki oket. Az ottani lutheri egyházközségben nem találták meg azt, amit kerestek azok, akik komolyan vették a hegyibeszédet. Hamarosan csatlakoztak a hutteri közösséghez és 1763-ban megkapták tolük elso lelkészük kinevezését és megerosítését és nagy-nagy titokban ellátták oket régi írásokkal. Az 1685 és 1699 között a háborús sanyarúság miatt feladott vagyonközösséget 1763-ban, Kreuz helységben ismét bevezették.

A hutteri testvéreket a jezsuiták itt is folyamatosan zaklatták. Lelkészeiket és más kiemelkedo testvéreiket és novéreiket börtönbe zárták, vagy részvételre kényszerítették a katolikus istentiszteleteken. Több tagot elhurcoltak különbözo falvakba és városokba. De hamarosan ismét összegyultek. 1767-ben el akarták venni gyermekeiket is, hogy jezsuita árvaházban neveljék oket. Amikor a megrémült szülok errol tudomást szereztek, úgy döntöttek, hogy elmenekülnek. Egy 67 fos csoportnak sikerült a Kárpátokon keresztül elmenekülnie. Havasalföldön, Bukarest közelében földet béreltek, és itt újból kialakítottak egy házi uradalmat. Itt késobb az orosz-török háborúban résztvevo csapatok fosztogatásai miatt sokat kellett szenvedniük. 1770-ben Katalin orosz cárnotol ajánlatot kaptak, hogy mentesülnek a katonai szolgálat alól, az iskolákban saját felügyeletet és messzemeno közigazgatási önállóságot kapnak. Valamennyi havasalföldi hutteri család kivándorolt Oroszországba, és Kievtol 180 km-re, Wischenkában testvérközösséget alapított, amely a magyarországi habánok odaköltözésével eroteljesen megnövekedett.

Amikor a Magyarországon maradt és a katolikus vallásra áttért testvérek megtudták, hogy azok Oroszországban hitük miatt semmiféle kényszernek nincsenek kitéve, sok család szintén az oroszországi kivándorlás mellett döntött. Ezzel létrejött ott egy 140 lelket számláló hit- és vagyonközösség, melynek egyik felét karindai új-hutteriek, másik felét régi-hutteriek alkották, ez utóbbiak részben az erdélyi új alapításban szerephez jutottak, másik részben pedig akiket Magyarországról nyertek meg az új egyházközség számára. Rövid ido alatt jóléthez jutottak, amely a második és harmadik generációban a lelkiélet elsorvadásával járt. A közösségi háztartást idoközben megöregedett vezetojük, Johannes Waldner tiltakozása és igyekezete ellenére 1819-ben feladták, iskolájukat - amely még a legsúlyosabb üldöztetés alatt sem következett be - bezárták és a közösség elszegényedett.

1842-ben elhagyták a települést és a krími félszigettol északra, Melitopol közelében egy igen termékeny területen, ahol már a nyugatporosz mennoniták a Molotschna-kolóniát kiépítették, a Taurusz kormányzóságban alapítottak két falut, Hutertalt és Johannisruht. Itt szintén hamar jólétbe kerültek. A vagyonközösségi életet, mellyel a kormány a kitartóan ismételt beadványok ellenére hosszú idon keresztül elutasítóan szembehelyezkedett, 1850-tot kezdodben több, de nem életképes kísérlet után két csoportnak 1857-ben, ill. 1859-60-ban sikerült ismét tartósan bevezetnie. Hutterdorfban és Scherometben a morvaországbeli példa alapján két házi uradalmat létesítettek, miközben a többi hutertali és johannisruhi lakos tulajdonviszonyban élt; a néhány vagyonosabb johannisruhi által bevezetett harmadik vagyonközösséget néhány év után átmenetileg ismét feloszlatták, és csak 1877-ben Amerikában élesztették fel sikerrel.

Az oroszországi általános katonai szolgálat bevezetése a hutteri közösségeket ugyanúgy, mint a mennonitákat, döntésre késztette: vagy kihagyják a fegyverviselés megtagadását alkotmányukból, vagy egy olyan országba költöznek, melyben mentesülnek a katonai szolgálat alól. A kormányzat felajánlotta, hogy a fegyveres szolgálat helyett erdei szolgálatot teljesítsenek, de ez számukra nem volt elegendo. Amerikába küldött képviseloik ugyanúgy, mint 1873-ban a mennoniták, biztosítékot kaptak a washingtoni és az ottawai kormányoktól arra, hogy a háborúval szembeni vallási meggyozodésüket tiszteletben tartják.

Így 1874-ben és 1877-ben a hutteri testvérek amellett döntöttek, hogy kivándorolnak az USA-ba és Dél-Dakotában három testvérközösséget alapítottak.

A hutteri testvérek most foként földmuveléssel foglalkoznak. Bevándorlásukkor az ipar Amerikában már olyan fejlett volt, hogy kézmuvességükkel már nem tudtak a helyi lakossággal versenyre lépni. A muhelyek, melyeket fenntartanak, szinte csak a testvérktSzösség saját igényeit szolgálják. A henyélést nem tórik el maguk között: Minden munkaképes tagnak az összesség érdekében kell tevékenykednie. A munkát tervszen3en felosztják a testvérközösség lakosai között A eéltudatos egymás keze alá dolgozással arról is gondoskodnak, hogy a túlórázást elkerüljék. Minden testvérközösség élén egy vagy két lelkész, valamint a gazdaság vezetoje áll, akiket tisztségükre (hivatalukra) a választásra jogosult férfiak választanak, és ezt szokás szerint életük végéig betöltik. Tanácsadóként rendelkezésükre áll egy kb. 5 idosebb tagot számláló testület, a közösségi munkák vezetése a gazdasági vezeto feladata, ebben segít neki a munkamegosztó, a házvezetono, vagy a háziasszony. Vezeti a pénztárt és kezeli a készleteket. Hozzá tartoznak az egyes osztályok vezetoi, és neki tartoznak felelosséggel. A tényleges döntések végrehajtásához, mint pl. egy testvérközösség feloszlatása, vagy egy új közösség létrehozása, teljes egyetértés szükséges.

A gazdasági vezeto kivételével a testvérközösségen belül senkinek sincs pénze. Az egyének igényeit a közös pénztárból fedezik. Senkinek sincs személyi tulajdona. Aki belép a közösségbe, mindenét, amivel rendelkezik, át kell a közösségre ruháznia, ezt nem követelheti vissza, ha. ismét ki akar lépni. Az egyes testvérközösségek egymástól függetlenek. A vagyonközösség bizonyos fokig ugyanazon testvérközösség tagjaira korlátozódik. Egy másik testvérközösség nem részesedik annak tulajdonából. Amennyiben egy

testvérközösség egy másikkal árucserét folytat, akku a kiegyenlítéshez gyakran pénzt használnak fel. Ha egy testvérközösség (és ez gyakran megtörténik) egy másiknak anyagi segítséget nyújt, akkor ezt ajándékozásnak tekintik. A takarékosság többnyire a meglévo testvérközösség bovítését vagy egy új kialakífását szolgálja. Egy régebbi közösség egy új testvérkózösség létrehozásánál melyet legnagyobbrészt tagjainak gyermekei laknak be, nem tarthat igényt a kiadások megtérítésére. Az új testvérközösség a szüloi közösséggel különösen szoros kapcsolatot alakít ki, némelykor azonos vezeto testületet.

Mégha minden egyes testvérközösség bizonyos fokig önálló is, a vallási kérdésekben és a gyakorlati munkában és életformában akkor is a legszorosabban együttmuködnek.

A különbözo testvérközösségek bizonyos idoszakonként konferenciát tartanak, melyen képviseloik megbeszélik és megvitatják a közösségi ügyeket és vallási kérdésekrol tárgyalnak. A döntések valamennyiük számára kötelezoek. A 16. századbeli oseik meggyozodésétol a hutteri testvérek nem tértek el. A világtörténelemben ezidáig egyedülálló példával szolgálnak, miszerint egy keresztény-kommunisztikus alapokon felépített családi közösség négy évszázadon keresztül fennmaradt. Ezt bizonyítja az, ahogyan az üldöztetés idejében a legnehezebb helyzeteket is átvészelték, ahogyan hitük kedvéért feláldozták életüket és vagyonukat. Ez a hosiesség csak kevés vallási közösségre jellemzo.

Fordította: Thassy Miklós