Cikkek, dokumentumok
55. szám
(III. évf. 1998 júl. 30.)
Gabonát égetnek - mutatja a tévé. A grófi szérūn c. vers jut az ember eszébe. Naponta halljuk a híreket, hogy gabona túltermelés van, a világpiaci ár nyomott (noha csupán annyi történt, hogy az évtized második legmagasabb ára az idei s ez visszaesés a tavalyi legmagasabb árhoz képest), nincs hová tenni az új termést, Románia és Lengyelország importkorlátozásokkal védekezik a magyar búza behozatala ellen, stb.
Ugyanakkor Földünkön évek óta csökken az egy fôre esô élelmiszertermelés, mert az agrárhatékonyság nem tud lépést tartani a népességrobbanással. A emberiség élelmiszertartaléka messze a biztonságosnak tartott szint alá süllyedt. Egyre gyakrabban fordul elô, hogy nagy gabonaexportôr országok a kivitelt (!) korlátozzák, e téren a hiánygazdaság felé tartunk.
Több mint három és fél ezer évvel ezelôtt egy József nevū ember képes volt nem az adott évi termés szerint megítélni a helyzetet, hanem 14 (azaz tizennégy!) éves távlatban gondolkodni. A hét bô esztendô termésének felhalmozásával képes volt egy egész régiót megmenteni a hét szūk esztendôben bekövetkezett éhínségtôl.
Létfontosságú, hogy az agrárgazdaságot és a népesedést befolyásoló döntéshozók ma is képesek legyenek legalább hasonló elôrelátásra.
Fenti aktualitása miatt a "Harc a földek termôképességének fokozásáért" c. ötödik fejezettel mutatjuk be A Világ helyzete (State of the World) c. tanulmánykötetet (tömörítve, ábrák és jegyzetek nélkül). Az amerikai Worldwatch Institute (Világfigyelô Intézet) 1984 óta évente teszi közzé jelentéseit és már nyolcadik éve magyarul is megjelenik a Föld Napja Alapítvány kiadásában.
A kötetek ára 1992-tôl 1998-ig: 220, 270, 320, 380, 500, 550, 650 Ft. Megrendelhetô a Föld Napja Alapítványnál: [email protected] (Csigaposta: 1519 Bp, Pf. 411. Tel: 23-422577, fax: 166-8866).
1. Lester R. Brown: Harc a földek termôképességének fokozásáért
2. Környezeti nevelés: Természetkalauz gyermekeknek. 365 foglalkozás és kísérlet szobában és szabadban
Cikkek, dokumentumok
A Föld népessége gyorsan közelít a 6 milliárdhoz, és a növekedési sebesség enyhe csökkenése ellenére továbbra is évente 80 millióval gyarapodik. Ennek a többletnek a táplálása évente további 26 millió tonna gabonát igényel. Kétszáz évvel azután, hogy megjelent Thomas Malthus híres mūve, az Esszé a népesedés természetérôl, a verseny az élelmiszer-termelés és a népesség-szaporulat között még mindig sok országban gondokat okoz.
Míg Malthus elsôsorban azzal foglalkozott, hogyan hat a népesség növekedése az élelmiszerigényre, a gazdasági élet fejlôdésének hatását nem látta elôre, vagyis azt, hogy a jövedelem növekedésével az igények is nônek. Ázsiában, ahol a Föld népességének több mint a fele él, a jövedelmek rekordsebességgel nônek. Ezzel párhuzamosan nô a disznóhús-, baromfi-, marhahús-, tojás- és tejfogyasztás - és ezek mindegyike gabonán alapuló termék. Kínában, ahol a 90-es években a világon a leggyorsabban fejlôdött a gazdaság, a gabona-felhasználás növekedésének jó kétharmadát a vágóállatok és a baromfiállomány takarmányozása viszi el.
Az igények világszerte tapasztalható erôteljes növekedése egy idôben jelentkezik azzal, hogy a gabonatermelés növekedése éppen lendületét veszti. Ennek eredményeképpen a 90-es évek végén a felhalmozott gabonakészletek az eddig feljegyzett legalacsonyabb szintre süllyedtek. A gabonaárak pedig, fél évszázados csökkenés után, 1993 óta emelkednek. Ha ezt a trendet nem lehet befolyásolni, az soha nem látott politikai zavargásokhoz vezethet a harmadik világ városaiban.
Csak két lehetôség van
A farmerek az élelmiszer-termelést vagy a megmûvelt terület növelésével, vagy a föld termôképességének javításával fokozhatják. A mezôgazdaság kezdeteitôl fogva egészen e század közepéig elsôsorban az elôbbire támaszkodtak; az ötvenes évektôl viszont a farmerek növelni tudták a termésátlagokat. Negyven éven át olyan gyorsan javították a termelékenységet, hogy az könnyedén lépést tudott tartani az igények rekordsebességū növekedésével. 1990 óta azonban a termelékenység növekedése drámaian lelassult. Az Egyesült Államok ismét használatba vette azokat a termôföldeket, amelyek az árutermelési program következtében az elmúlt fél évszázad nagy részében parlagon hevertek.
A világ termôföldjeinek legnagyobb részén gabonát termesztenek, amely közvetlen fogyasztással az ember kalória-bevitelének durván a felét adja, közvetett fogyasztása állati termékek formájában pedig a fennmaradó rész jelentôs hányadát. ...
Termôföld veszteségeket okoz a föld települési, ipari és üdülési célokra való használata, valamint a talajerózió. Indiában például, 8 személyt tételezve fel lakásonként, az 1995-ös 936 milliós lakosság 2030-ra 1 milliárd 403 milliónyira növekszik az elôrejelzések szerint, ami további 58 millió lakóhely felépítését jelenti, akár családi házban falun vagy városon, akár nagyvárosi magasépületekben. Mivel India falvai és városai a termékeny mezôgazdasági területek szívében fekszenek, az elôre jelzett növekedés súlyos termôföld-veszteségekhez vezet. Kína is súlyos veszteségekkel néz szembe mind a lakóhelyi, mind az ipari építkezések miatt, mivel 2030-ra 247 millióval nô lakosainak száma, és több mint 100 millió munkásnak kellene majd munkát adni, aki elhagyja a falvakat, és munkát keresve a városokba és az építkezések környékére megy. Ehhez Kínának meghökkentôen sok: körülbelül egymillió gyárat kell felépítenie. Mivel Kína népességének és ipari területének legnagyobb része egy 1500 kilométer szélességū sávra koncentrálódik az ország keleti és délkeleti partján, mindez szintén elkerülhetetlenül súlyos termôföldvesztéshez vezet majd.
Az üdülôterületek terjeszkedése is kezd versenyre kelni az élelmiszer-termeléssel. Az egyik legtöbb területet igénylô szabadidôs tevékenység a golfozás. Ahogy Ázsiában a jövedelmek növekednek, a golfozók száma is rendkívül gyorsan nô. Ezért Japánban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Vietnamban, Malajziában és Kínában ezerszám létesítenek golfpályákat. Érezvén ennek fenyegetô mivoltát, Vietnam megtiltotta, hogy rizsföldeken golfpályákat hozzanak létre. Kína leggyorsabban fejlôdô részén, a déli parton fekvô Guangdong tartományban is megtiltották golfpályák építését, hogy védjék a termôföldeket.
Általános jelenség a talajerózió okozta veszteség is, fôleg a fejlôdô országokban. Kazahsztán, Közép-Ázsia legnagyobb búzatermelô országa 1980 óta termôföldjeinek egyharmadát vesztette el erózió következtében.
Az egy fôre jutó gabonatermô terület, ami az 1950-es 0,23 hektárról 1997-re 0,12 hektárra zsugorodott, 2030-ig 0,08 hektárra csökken tovább.
Egy friss világbanki jelentés szerint a kutatók 1,5-1,7 százalékos évenkénti növekedést, vagy az "utóbbi évekhez hasonló" mértékūt várnak. E rózsaszín kilátások fényében a Világbank úgy látja, hogy összességében a világ mezôgazdaságának fölös kapacitása van, és ezt csökkenô élelmiszerárak kísérik. A mi elemzésünk egészen más eredményre vezet. A Világbank gazdasági szakértôi elôrejelzéseiket egyszerū extrapolációra alapozzák, úgy érvelve, hogy "a termésátlagok 1960 és 1990 között lineárisan nôttek, és elôreláthatóan továbbra is a múltbeli növekedési arányt fogják követni". Igaz, hogy a korábbi évtizedekben elég jól bevált a múltbeli trendek extrapolációja, ez azonban egy olyan világban, ahol biológiai és hidrológiai kényszerūséggel kell számolni, már nem megy. Az 1950 és 1990 közötti erôteljes, évi 2,1 százalékos növekedéssel szemben 1990 és 1995 között a termésátlagok már csak évi 1 százalékkal nôttek.
A termôképesség növelésének forrásai
1878-ban a japán rizstermesztôk hektáronként átlagosan 1,4 tonnát termeltek. 1984-re az átlagos terméshozam ennek több mint háromszorosa, 4,7 tonna lett. Azóta ez az érték tetôzött - általában 4,3 és 4,6 tonna között mozog. Japán több mint tíz éve már képtelen tovább növelni az átlagos rizstermést, annak ellenére, hogy a farmereknek nyújtott állami ártámogatás hatszorosa a világszínvonalnak, valamint annak ellenére, hogy a kormány a létezô legjobb technológiát nyújtja a termelôknek. Az Egyesült Államokban a II. világháború elôtti 80 év során a búzatermés hektáronként 0,9 tonna körül mozgott. Ahogy a háború elkezdôdött és nôtt az igény az USA-ban termelt gabonára, mert külföldön abbamaradt a termelés, úgy kezdtek a farmerek egyre többet fordítani nagyobb terméshozamú gabonafajtákra és mūtrágyára. 1983-ra a búza termésátlaga hektáronként 2,65 tonnára növekedett, ami csaknem háromszorosa a régi szintnek. Azóta azonban nem volt további növekedés.
Ámbár a búzatermés nagy ugrása az Egyesült Államokban évtizedekkel késôbb kezdôdött, mint a rizsé Japánban, úgy látszik, hogy a gazdák mindkét országban nagyjából ugyanabban az idôben érték el a plafont. Vajon idôleges-e ez a tetôzés a két mezôgazdaságilag legfejlettebb országban? Vagy azt jelzi, hogy a jövôben a többi ország is megáll hasonló szinten, miután a farmerek már kimerítették a termés növelésének ismert, hasznot hozó lehetôségeit? A gabonaföldek termelékenységének a század közepe óta elért 2,5-szeres növekedése a világon három forrásból ered: genetikai eredményekbôl, agronómiai fejlesztésekbôl és a kettô egymást erôsítô hatásából. ...
Ámbár a növénynemesítôk jelentôsen megnövelték a magba jutó fotoszintézis-termék arányát, arra még nem képesek, hogy magát a fotoszintézis folyamatát alapvetôen megváltoztassák. Az egy adott alapterületū levélben képzôdött anyag mennyisége nem különbözik attól, amit a növény vad ôsei termeltek.
Az agronómia frontján a legfontosabb módszerek a föld termôképességének fokozására a több trágya használata, az öntözés kiterjesztése, a növénybetegségek leküzdése, a rovar- és gyomirtás. Mindezek a módszerek elôsegítik azt, hogy a növény termésmennyisége mindjobban megközelítse a genetikai lehetôségei által megszabott határt. ...
A növénynemesítés és az agronómia elônyei gyakran egymást erôsítik. ...
A gabonahozam növelése
A búzának, az emberiség jelenlegi legfontosabb élelmiszer-növényének a hozama országról országra erôsen változik. Kazahsztán, a közép-ázsiai köztársaságok legnagyobb búzatermelôje például 1995-ben csak 0,6 tonnát aratott hektáronként; Franciaország, Európa legnagyobb termesztôje ugyanabban az évben ennek a tízszeresét, 6,8 tonnát. Csábító lenne ezeket az egyenlôtlenségeket annak bizonyítékaként felhozni, hogy a fejlôdô országok elôtt ezen a téren nagy növekedési lehetôségek állnak, ez az állítás azonban igen félrevezetô lenne. A valóságban Franciaországnak sokkal jobb kilátása van arra, hogy tovább növelje termésátlagait, mint Kazahsztánnak. Esôt alig kap a kazahsztáni mezôgazdaság, a szél okozta talajerózió pedig igen nagymérvū, s a kazah talajkutatók jelentése szerint a földek termôképessége egyre gyengül. ...
Tévedés azt hinni, hogy a kis hozam a fejlôdés lehetôségét hordozza magában. Ezt illusztrálja India és Ausztrália összehasonlítása is. 1950-ben hektáronként 0,9 tonnával mindkét ország búzatermése azonos szinten volt. 1995-re India ezt közel megháromszorozta, és 2,5 tonnát ért el, míg Ausztrália csak 1,7 tonnáig jutott. A különbség azonban nem az indiai gazdák jobb képességeit tükrözi. A tény az, hogy az ausztráloknak igen nagy találékonyságról kellett tanúságot tenniük még ennek a szerény eredménynek az elérésében is. A különbséget az okozza, hogy Indiában, ahol a búzaföldek jelentôs részét öntözni tudják, megfelelô a talaj nedvességtartalma, míg Ausztráliában kénytelenek a szórványos esôkre hagyatkozni, az öntözésre nincs lehetôség. Ez megmagyarázza azt is, hogy Afrika, amelynek legnagyobb része sivatagi vagy félsivatagi terület, miért nem érte utol Ázsia terméseredményeit. Mivel esô és öntözés híján a talaj nem jut nedvességhez, a gazdák nem tudnak hatékonyan sok trágyát felhasználni - és így teljesen kihasználni növényeik genetikai adottságait.
A gabonaföldek termôképességét közvetlenül befolyásolja a talaj nedvességtartalma, a földrajzi szélesség, illetve a nappalok hossza, és a napsugárzás erôssége. ... Ha egy ország búzatermése jóval kisebb a lehetségesnél, a terméshozam gyorsan növelhetô egészen a környezet által megszabott határokig - ezután nincs az a pénz, találékonyság vagy mūtrágya, ami további fejlôdést hozhatna. ...
Kínában a termésátlagok javítása egyre nehezebb, mert a talaj víztartalékai kimerültek, ezért a trágyázás növelése nem javítja az eredményeket, az ország gyorsan növekvô városai pedig elvonják az öntözôvizet a mezôgazdaságtól. Mivel a Huang-ho (Sárga-folyó) mostanában minden tavasszal hetekre kiszárad, mégpedig évrôl évre hosszabb idôre, a folyó alsó szakaszán élô búzatermelôknek egyre csökkenô öntözôvíz-ellátottsággal kell számolniuk. ...
Mexikó, ahol kinemesítették azt a nagy terméshozamú törpe búzafajtát, amelyet a harmadik világ országai széles körben termesztenek, az elsô olyan fejlôdô ország, amely "elérte a plafont" a búzaföldek termôképességének fokozásában. Akárcsak az Egyesült Államok, Mexikó sem mutatott semmi fejlôdést a legutóbbi 13 év során.
Biológiai realitások
Az egyes gabonafélékre és országokra vonatkozó történelmi trendek kijózanító képet mutatnak. Minden olyan mezôgazdasági területen, ahol az eredmények látványosan nôttek, elérkezik az az idô, amikor a növekedés lelassul és vagy megáll, vagy ennek elôjeleit mutatja. Ugyanilyen leleplezô a globális trendek vizsgálata. ...
Vajon a biotechnológia visszaadhatja-e az elvesztett lendületet? A fejlôdés itt sem ígéretes. Húsz évi kutatás után a biotechnológusok nem állítottak elô egyetlen nagy hozamú búza-, rizs- vagy kukoricafajtát sem. Hogy lehet az, hogy egyetlen nagy vetômagtermelô cég sem dolgoztatta ki a biotechnológusokkal a fajták olyan második generációját, amely ismét két- vagy háromszorosára növelné a termést?A válasz az, hogy a hagyományos technikákkal dolgozó növénynemesítôk már nagyrészt kimerítették azokat a genetikai lehetôségeket, amelyek a magba jutó fotoszintézis-termékek arányát megnövelhetik. Ha ezt eltolták a határértékig, viszonylag kevés lehetôség marad, az is fôleg a téren, hogy növeljék a növény ellenálló képességét a különbözô hatásokkal, például aszállyal vagy a szikesedéssel szemben. Az egyetlen nagy lehetôség, ami még a tudósok elôtt áll az, hogy magának a fotoszintézisnek a hatékonyságát növeljék - ezt azonban mindeddig nem sikerült elérniük. ...
Thomas R. Sinclair, az USA Mezôgazdasági Minisztériumának növénytani szakértôje szerint "néhány lehetôséget kivéve, amely egy kicsit megemelheti a plafont, a terméshozamok élettani határait kísérleti körülmények között már elérték". ...
Általánosságban véve egy S-alakú görbe szemlélteti, hogyan alakult a világ gabonaföldjeinek termésátlaga. Az emberiség történetének legnagyobb részében a földek termôképessége lényegében állandó volt. Körülbelül 1880-tól kezdôdôen azonban Japán állandó ütemben kezdte növelni rizsföldjeinek hektáronkénti hozamát. Az 1950-es évek közepére majdnem minden ipari ország megnövelte gabonatermését a föld termôképességének fokozásával. 1970-re pedig a fejlôdô országok fôbb gabonatermesztôi is csatlakoztak hozzájuk. 1970-tôl 1985-ig gyakorlatilag minden gabonatermelô országban, bármekkora legyen is, nôttek a termésátlagok. Azután ez az egyedülálló idôszak véget ért, amikor mind az Egyesült Államok és Mexikó búzatermése, mind Japán rizstermése állandó értéken maradt. Végsô soron a gabonatermés mindenütt állandósulni fog, de hogy egy-egy országban ez pontosan mikor következik be, azt nehéz megjósolni. Ha a következô években több ország is eléri a plafont, ami valószínūnek látszik, az tovább lassíthatja a gabonaföldek termôképességének növekedését az egész világon, és így az jóval alatta marad majd a gabonaigények növekedésének. ...
A hiánygazdaság megjelenése
Az 1990-es évek lassuló hozamnövekedése jele lehet annak az átmenetnek, ami az élelmiszertöbblet fél évszázad óta tartó korszakából az élelmiszerhiánnyal jellemezhetô jövôbe visz át, olyan idôbe, ahol a termelés növekedése elmarad a piaci igények növekedése mögött. Az élelmiszer-fogyasztást kényszerūen csökkentik a kis jövedelmek, a növekvô árak miatt pedig a szegények még kevesebbet esznek, és egyre nô az éhezôk tábora. Ha a bôség politikáját felváltja a hiány politikája, a kérdés nem az lesz, hogy jut piachoz néhány exportáló ország, hanem hogy hogyan jut élelemhez több mint 100 gabona-importáló ország. Vajon az exportáló országok készletei hozzáférhetôk lesznek-e az egekig szárnyaló gabonaárak idején is?
A világ gabonatermelésének eme lendületvesztése idején nem meglepô, hogy a világ gabonatartalékai az 1990-es évek alatt minden korábbinál alacsonyabb szintre zuhantak. Az 1980-as évek közepének rekordtermései a tartalékokat 1987-ig több mint 100 napi fogyasztásra elegendô mennyiségre növelték. Azóta azonban ez az érték 60 napi fogyasztás alá esett vissza.
Válaszképpen az Egyesült Államok megszüntette azt az árutermelési programot, amely úgy tartotta fenn az árakat, hogy bizonyos területeket kivont a mūvelésbôl. 1996-ban ezek a tartalékolt földek mind mūvelés alá kerültek. A megnövekedett terület és a világszerte szokatlanul kedvezô idôjárás ellenére az 1996-os termésbôl igen kevés jutott a tartalékok növelésére...
A minimális biztonsághoz a világ 70 napi fogyasztására elegendô mennyiséget kell tartalékolni. Enélkül egyetlen rossz termés is elég a gabonaárak meredek emelkedéséhez. Ha a tartalék a 60 napi alá csökken, az árak rendkívül ingataggá válnak. Ha a biztonság ennyire borotvaélen táncol, a gabonaárak minden idôjárás-jelentésre változnak. Amikor például 1973-ban a tartalékok az 56 napi fogyasztás alá süllyedtek, a világpiaci ár megduplázódott. Amikor 1996-ban újabb mélypontot értek el 52 napi készlettel, a búza és a kukorica - a két legnagyobb mennyiségben termesztett szemestermény - világpiaci ára ismét több mint kétszeresére emelkedett.
Mivel a világ napi gabonafogyasztása 5 millió tonna, ahhoz, hogy az 1997-es 57 napi tartalékot 70-re növeljük, a termésfölöslegnek 65 millió tonnával kellene meghaladnia a fogyasztást. Ez olyan feltétel, amit könnyū lett volna teljesíteni a 80-as években, amikor az Egyesült Államok termôföldjeinek jó része parlagon hevert, de manapság már sokkal nehezebb lenne.
A világ legfontosabb élelmiszerének, a búzának a század közepe óta tartó reálár-csökkenése valószínūleg az 1990-es években éri el mélypontját. Egy véka (= 36,35 liter) búza ára 1993-ban 3,97 dollárra csökkent, majd a következô három évben emelkedett, és 1996-ban elérte az 5,54 dollárt, ami 39 százalékos növekedést jelent. Bár a jövôben az árváltozások egyik évrôl a másikra néha csökkenést mutatnak, mint valószínūleg 1997-ben is, hosszú távon az árak valószínūleg emelkedni fognak...
Ahogy a gabonafélék iránti igény meghaladja a termelést, az importáló országok még kiszolgáltatottabbakká válnak, mint eddig, mivel importjuknak közel a fele egyetlen exportôrtôl, az Egyesült Államoktól függ. Az USA nagyobb arányban vesz részt a gabona exportjában, mint Szaúd-Arábia az olajéban. Ez igen kockázatos, mert az USA gabonatermése, lévén, hogy túlnyomórészt öntözi a földeket, évrôl évre változik és erôsen függ az aszályoktól és a növényzetet hervasztó hôhullámoktól.
A farmereknek, az exportáló és importáló országokban egyaránt, mindig meg kellett küzdeniük az idôjárás szeszélyeivel, most pedig talán az éghajlatváltozással is. Az adatnyilvántartás 1866-os kezdete óta a 13 legforróbb év 1979 után következett be. A négy legmelegebb év 1990 után volt, a listavezetô az 1995-ös. Sajnos a termesztôk és fogyasztók számára egyaránt kedvezôtlen hôhullámok, amelyek például az 1995-ös aratást tönkretették az egész Egyesült Államokban, Kanadában, számos európai országban, Ukrajnában és Oroszországban, még gyakoribbak lehetnek, ha a légköri szén-dioxid-szint tovább emelkedik.
A legutóbbi kilenc év alatt háromszor történt meg, hogy az USA gabonatermése az idôjárás következtében nagyjából egyötödével csökkent a megelôzô évihez képest. Amikor 1988-ban a hektáronkénti hozam 22 százalékkal esett az elôzô évihez képest, a gabonatermés nem érte el a fogyasztást. Szerencsére abban az idôben az Egyesült Államok hatalmas készletekkel rendelkezett, és ezek eladásával ki tudta elégíteni az importáló országok igényeit. Az 1990-es években, amikor a tartalékok majdnem rekord mértékben kicsik, ez már nem volna lehetséges. Az, hogy az USA gabonatermése a fogyasztás alá csökkenhet, minden élelmiszer-importáló országban aggodalomra adhat okot.
1994-ben Kínában a gabonaárak közel 60 százalékkal emelkedtek, annak megfelelôen, hogy az igény gyorsabban nôtt, mint a termelés. Politikai nyugtalanságtól tartva Kína a külvilághoz fordult nagyobb gabonaimportért, ami viszont a gabona világpiaci árának emelkedéséhez vezetett. Ekkor az exportáló országok korlátozásokat, sôt teljes embargót vezettek be, hogy a honi árakat kézben tarthassák.
1995 tavaszán például Vietnam néhány hónapra embargót rendelt el a rizskivitelre egyszerūen azért, mert ebbôl az alapélelmiszerbôl olyan nagy mennyiség lépte át az északi határt Kína felé, ahol a rizs jóval drágább volt, hogy az kezelhetetlen mértékū inflációhoz vezethetett volna. 1995-ben az Európai Unió (EU), amely az USA és Kanada mögött a harmadik legnagyobb gabonaexportôr, tonnánként 32 dolláros extra adót vezetett be a búza kivitelére, hogy gyengítse az exportot és enyhítse a kenyérárak európai emelkedését. 1996 januárjában ugyanez történt az árpa esetében is, ami a legfontosabb takarmánygabona: az árpa ára közel megkétszerezôdött, és így az állati termékek ára is emelkedni kezdett.
Az EU csak akkor vonta vissza az exportadót, amikor 1997-re kivételesen bôséges aratásra volt kilátás, s a gabona ára csökkent 1997 áprilisában. Azonban, amikor a búzaárak ismét emelkedni kezdtek, a brüsszeli hivatalos körök megint exportadót vetettek ki. Minden esetben, amikor ez bekövetkezik, az EU valójában kettôs árat hoz létre a gabonára: egy Európán belülit és egy sokkal magasabbat az Európán kívüli országok számára, ahol a világ legkisebb jövedelmū lakossága él. Ez egy már létezô, korai példa arra, hogyan vezetik az emelkedô gabonaárak a kormányokat az export korlátozására, és hogyan taszítják veszélybe ezáltal az importáló országokat.
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb részében élelmiszersegélyek teremtettek biztonsági hálót az ínségben lévô ország számára, lett légyen az háború sújtotta európai ország a 40-es évek végén, vagy afrikai a 90-es évek közepén. Az 1993-as gazdasági évtôl az 1996-os gazdasági évig azonban az élelmiszersegélyek nemzetközi költségvetését a felére csökkentették - vagyis a rendelkezésre álló gabona menyiségét durván 15,2 millió tonnáról 7,6 millió tonnára. Mivel az adományozó országoknak pénzügyi szigorításokkal kell szembenézniük, az élelmiszersegélyek politikai támogatása egyre gyengül. A bôség korszakában az a lehetôség, hogy csökkentik a fölösleges készleteket és ugyanakkor élelmiszersegélyt nyújtanak, az adományozó országok számára vonzó politikai stratégia volt. Az ínség idején azonban, amikor az élelmiszersegély a hazai élelmiszerárakat emelheti, egyre nehezebb politikai támogatást szerezni ilyen segélynyújtáshoz. Mindez pedig akkor történik, amikor az USA mezôgazdasági minisztériumának becslése szerint 2005-re az élelmiszersegélyek szükséges mennyisége eléri a 27 millió tonnát - ez négyszerese az 1996-os mennyiségnek.
A szükségnek ebben az új világában azok az országok, amelyek gabonaimportra, és fôleg élelmezési célú gabonaimportra szorulnak, veszélyes helyzetbe kerülnek. Kelet-Ázsia országai, mint például Japán, Dél-Korea és Tajvan, amelyek gabonakészleteik legalább 70 százalékát importból szerzik be, különösen kiszolgáltatottak, annak ellenére, hogy mindegyikük lényegében önellátó rizsbôl, amely a legfontosabb élelmiszerük. Az olyan országok is veszélybe kerülnek, mint Algéria, Egyiptom, Irán és Szaúd-Arábia, amelyek a gabona egyharmadát, sôt kétharmadát importálják.
A népességi, mezôgazdasági és kereskedelmi politika alapjául szolgáló becsléseket, amelyeket a bôség korszakában tettek, újra kell értékelni, ahogy a világ az ínség korszaka felé halad. Ebben az új korszakban a nemzetbiztonság azt diktálja, hogy a kormányok olyan mezôgazdasági és népesedési politikát dolgozzanak ki, amely elkerülhetôvé teszi az élelmiszerimporttól való túlzott függôséget. Annak ellenére, hogy jelenleg divat a globalizáció, nincsenek olyan átfogó intézmények, amelyek az egyes országoknak megfelelô élelmiszerellátást tudnának biztosítani. Egy-egy országnak csak saját kormánya vállalhatja a felelôsséget lakóinak biztonságos élelmezéséért.
Ezek a súlyos problémák a népesség növekedésében gyökereznek. Sok gabonahiánnyal küzdô országban várhatóan még nagyobb lesz a hiány a jövôben. A Közel-Kelet 1995-ös 215 milliós népessége például az elôrejelzések szerint 2030-ra 443 millió lesz, és ez arra kényszeríti ezt a vízhiányos térséget, hogy gabonaszükséglete legnagyobb részét importból fedezze. Afrika északi partvonalának országaiban Marokkótól Egyiptomig - ahol már most is vízhiánnyal küszködnek - a népesség az 1995-ös 137 millióról 2030-ig várhatóan 234 millióra nô. E két régió országai, köztük Algéria, Izrael, Jordánia, Kuvait, Libanon, Líbia, Szaúd-Arábia és Tunézia, a gabona felét, vagy még többet, már most is importból szerzik be.
Afrika Szaharától délre fekvô térségeinek elôre jelzett népesség-szaporulata még meghökkentôbb, mert lakossága az 1995-ös 588 millióról 2030-ra 1,37 milliárdra fog növekedni. Mivel itt vékony a talaj és alig van lehetôség az öntözés fejlesztésére, úgy tetszik, hogy Afrika kénytelen lesz erôs gabonaimportôrré válni - feltéve, hogy a régió országai egyáltalán képesek lesznek versenyezni a feltehetôen gyérülô forrásokért.
A gabonaárak megkétszerezôdése több embert szegényít el, és rövidebb idô alatt, mint bármi más a történelem folyamán. Kelet felé tekintve, Ázsia importja, amely ugrásszerūen nô, tovább fog bôvülni. Kína már a külvilághoz fordult nagy mennyiségū gabonáért és 2030-ra valószínūleg körülbelül 200 millió tonnát fog importálni; ez a mennyiség a világ jelenlegi teljes exportjával ér fel.
India, amelynek népessége 1999-re valószínûleg meghaladja az 1 milliárdot, 2030-ra várhatóan eléri az 1,4 milliárdot. Már most is sokfelé a talaj víztartalékainak kimerülésével kell szembenéznie, és bizonyára nagy mennyiségeket kell importálnia. Pakisztán is mostanában éri el vízforrásainak határait, és az elôrejelzések szerint népessége az 1995-ös 126 millióról 2030-ra 224 millióra nô.
Mexikóban, amelynek 1995-ös 94 milliós populációja 150 millióra nô 2030-ra, a jelenlegi gabonahiány feltehetôleg még tovább erôsödik, ismét csak azért, mert az ország kezdi elérni vízkészleteinek határait. Brazília, az egyik legszegényebb mezôgazdasági talajadottságokkal rendelkezô ország, már most is a nyugati félteke legnagyobb gabona-importôre és szembe kell néznie azzal, hogy népessége az 1995-ös 161 millióról 202 millióra nô 2030-ra.
Sok ország érzékeli, hogy több gabonát kell majd importálnia, és úgy tetszik, valamennyien feltételezik, hogy az Egyesült Államok képes lesz fedezni szükségleteiket. Mivel azonban már nem sok föld maradt felszántatlanul, a kulcsfontosságú mezôgazdasági területeken a víztartalékok kezdenek kimerülni és lassul a föld termôképességének növekedése, méghozzá valószínūleg jobban, mint ahogy a népesség növekszik, bármiféle nagyobb exportnövelés nehézségekbe fog ütközni. Ugyanakkor Kanada és Ausztrália exportlehetôségeit nagyban korlátozza a csapadékhiány. Argentína képes lehet évi 12 millió tonnás gabonaexportjának megkétszerezésére, ha elég nagy kiterjedésū füves pusztát felszánt, de a megmūvelt területek határai már az erôsen erodált zónáig húzódnak, és még az argentín export megduplázása is csak 6 százalékkal növelné a világ gabonaexportját.
Mivel a világ gabonaigénye kezdi meghaladni a kínálatot, ez az elemzés azt mutatja, hogy a gabona reálára (az inflációval korrigálva) emelkedni fog az elôttünk álló években - és így megfordul a csökkenô reálárak régi irányzata, ami oly erôs volt az 1990-es évek elejéig. Ez megkérdôjelezi a Világbank és az ENSZ Élelmezési és Mezôgazdasági Szervezete (FAO) elôrejelzéseit, amelyek növekvô fölösleget és csökkenô gabona reálárakat jósolnak 2010-ig. Japán kormányzata viszont számos globális elôrejelzést tett, s ezek azt ígérik, hogy a búza és rizs ára 2010-ig megkétszerezôdik - ez a becslés jobban összecseng az itt felvázolt kilátásokkal.
A gabonaárak megkétszerezôdése, ha bekövetkezik, több embert szegényíthet el és rövidebb idô alatt, mint bármely más esemény a történelem folyamán. Ahelyett, hogy a rosszul tápláltak száma 800 millióról 400 millióra csökkenne 2010-re, amit az 1996-os római világélelmezési csúcstalálkozó tūzött ki célul, az éhezôk gombamód fognak szaporodni, és megdöntik az abba vetett hitet, hogy a kormányok képesek megbirkózni legsúlyosabb feladatukkal.
Ahogy a világ az élelmiszerhiány korszaka felé halad, kezd eltūnni az a nemzetközi biztonsági háló, ami a második világháború óta eltelt fél évszázadban létezett. Mint korábban megjegyeztük, nincsenek már az USA-ban árutermelési program miatt pihentetett termôföldek. Közben a világ gabonatartalékai 60 napi fogyasztásra elegendô mennyiség alá csökkentek. Ez a szint jóval kevesebb annál a 70 napra elegendô minimumnál, ami csak egyetlen gyenge termés hatásait enyhíthetné.
Ha az árak a jövôben emelkednek, hogyan fogja ez érinteni a termelést? A történelem folyamán az árak emelkedésére a termelés mindig azonnal reagált. A farmerek több földet tudtak eke alá fogni. Most azonban kevés felszántható föld maradt. A múltban a farmerek befektethettek a vízforrások fejlesztésébe. Amikor a 70-es években a gabonaárak megkétszerezôdtek, többet fektettek be az öntözôkutakba, és ez segítette a termés növelését. Az 1990-es évek végén azonban a legtöbb élelmiszertermelô területen az öntözés további fejlesztése csak a talaj víztartalékainak kimerülését gyorsítaná. Ebben a helyzetben nem az öntözôkutakba való befektetés, hanem a víztartó rétegek fenntartható hozama határozza meg az öntözôvízzel való ellátást. Egyszerūen szólva, az öntözés hagyományos gazdasági feltételeinek helyét a környezeti feltételek vették át. Az öntözéshez hasonlóan a 70-es években a farmerek a gabonaárak emelkedésekor lényegesen növelni tudták a felhasznált mūtrágya mennyiségét. Az 1990-es években azonban a világ legnagyobb részén a nagyobb mértékū trágyázás kevéssé befolyásolná a terméseredményeket. A meglévô gabonafajták élettani képessége a mūtrágya felvételére - ez ismét egy környezeti korlát -, váltja majd fel a farmerek mūtrágyavásárlási hitelhez jutásának gazdasági korlátját.
Nem azt akarjuk állítani, hogy a 90-es években a termelés nem fog reagálni a magasabb gabonaárakra. Bizonyára regál. De ez a válasz tompított lesz a korábbiakhoz képest, egyszerūen azért, mert a termelési színvonal néhány kulcsfontosságú gazdasági feltételét környezeti feltételek váltják fel.
Az elemzés egyik nyilvánvaló konklúziója, hogy sürgetô szükség van a mezôgazdaságban a nagyobb beruházásokra - a mezôgazdasági kutatásban, a mezôgazdasági mūvelés kiterjesztése, a talaj megôrzése és az öntözés hatékonyságának növelése érdekében. A legfontosabb következtetés azonban az, hogy a következô generációk élelmiszer-ellátása messze túlmutat a mezôgazdaságon. Az élelem és a népesség elfogadható mértékū egyensúlyba hozása legalább annyira függ a népesedési politikától és a családtervezéstôl, mint az agrárpolitikától és a farmerektôl. Az energiapolitikának, amely befolyásolhatja az éghajlat stabilitását, nagyobb hatása lehet a jövô biztonságos élelmiszer-ellátására, mint a mezôgazdasági politikának. Egy olyan világban pedig, ahol terület- és vízhiány van, a mezôgazdaság és az egyéb felhasználások között a földnek és a víznek megosztását irányító politikának közvetlen hatása lesz a jövôbeli élelmiszer-ellátás biztonságára.
Eredeti cím: The Agricultural Link - How Environmental Deterioration Could Disrupt Economic Progress
Nyelv: angol
Eredeti méret: 55 ezer leütés
Forrás: The State Of the World (Worldwatch Institute)
Dátum: 1998
Fordította: Dr. Amtmann Mária
Magyarul megjelent: A világ helyzete 1998 (Föld Napja Alapítvány) 5. fej.
Környezeti Nevelés
Természetkalauz gyermekeknek. 365 foglalkozás és kísérlet szobában és szabadban
Környezeti nevelési báziskönyvtár (Selyemgombolyító): 502[37] M 68 Milord, Susan: The Kids' Nature Book. 365 Indoor-Outdor Activities and Experiences Természetkalauz gyermekeknek. 365 foglalkozás és kísérlet szobában és szabadban Charlotte, VT : Williamson, 1989. - 158 p., ill. ISBN 09-13589-42-X
KIKNEK SZÓL
Általános iskolásoknak, tanáraiknak, szülôknek.
TARTALOM
A könyv olyan, mint egy kalendárium. Minden napra ad egy ötletet, hogy hogyan lehet a természettel foglalkozni, még a legrövidebb, hideg téli napokon is. Megtanít használni az érzékeidet a természet csodáin keresztül. Kedves rajzokkal illusztrálja ötleteit, javasolja az odavágó irodalmi szemelvények használatát
FEJEZETEK
Hogyan használjuk ezt a könyvet; Pár szó a szülôkhöz; Az év kezdôdik: innen hetes ciklusokban 52 héten át ad ötleteket a kisérletekre, vizsgálódásokra, megfigyelésekre; Függelék, Index.
MAGYAR NYERSFORDÍTÁS
Nincs
Darvas Katalin ismertetése
(A Soros Alapítvány támogatásával)
GAIA Sajtószemle tartalomjegyzék
Kiadja: ETK. Szerk: György Lajos, [email protected] http://www.foek.hu/gaia
16. évfolyam 331. szám - 1998. július 17. tartalom:
(A nyomtatott változat oldalszámaival)
Szerkesztôségi-I: Jövôképem Kolumbia 4036
Szerkesztôségi-II: Betonbarcika 4036
Nyelvôrség - Molnos Angéla 4036
Levelek a Szerkesztôhöz
(Vancouverbôl, Lentibôl és Miskolcról) 4037
Pénzügyi viták és számadatok 4038
Kovács Mária: Könyvajánlat 4039
Chomskyról 4040
10. Hírek 4040
18. Közösségek 4041
1. Víz 4042
2. Levegô 4044
3. Növényvilág 4045
Iraki utazás 4040
Donella Meadows: Együttlakás 4041
Mayo és Norberg-Hodge egy könyvrôl 4041
Kóbor József: Vízlépcsôvita Pécsett 4041
Három Szurdok Gát, Mahashwar gát 4042
Goldsmith: Ôsi öntözési rendszerek 4043
Donella Meadows: Ipar és jó levegô 4044
Nemzetközi biobiztonsági jegyzôkönyv 4045
Wendell Berry: Az egész ló 4046
Gy.O.: A gyôztes 4046
