Franciaországi beszámoló az Élet Kenyere Közösségrôl
Amint tudjátok, ez év augusztusa óta Martonvásáron, az Élet Kenyere Közösségben élek. Mivel ez egy francia alapítású közösség, és Franciaországban viszonylag elterjedt, lehetôséget kértem és kaptam is arra, hogy ott is megismerjem a közösséget. Szeptember 19. és október 11. között 3 hetet töltöttem el túlnyomórészt Sommervieu-ben, a közösség anyaházában, ezen kívül ízelítôt kaptam a közösség életébôl Párizsban, Lisieux-ban, Caen-ban, a belgiumi Fayt-ben, továbbá diaképek és videokazetta révén a kameruni és perui testvériségek életébôl is.
Sommervieu (ejtsd: szomervjô) egy kis falu Normandiában, Bayeux közelében. A közösség a falu mellett egy nagy kastélyszerû épületben él, ami 150 évvel ezelôtt szemináriumnak épült és igen leromlott állapotban van, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan sok munkával tették lakhatóvá a közösség tagjai. (1981.-ben kapták meg használatra a helybeli püspöktôl, a hozzá tartozó földterülettel együtt.) Jelenleg 40-50 ember él itt, fôleg mezôgazdasági munkát végeznek, saját szükségleten túl eladásra is termelnek, és az egyik melléképületben van egy pékség, amely szintén eladásra is termel. A közös imák, közös étkezések és munkavégzés kötött napirend szerint, jól szervezetten folynak. A közösségi tagok száma kb. 10, a többiek befogadottak, ezen kívül a házas közösségi tagok gyerekei is itt élnek. Ôket autóval viszik iskolába, és a velük való foglalkozás is jól meg van szervezve. A közös imák és a mindennapi szentmise helyszíne a kastély melletti parkban lévô "kápolna", valójában egy nagyméretû neogótikus templom, melyet kívülrôl ugyancsak alaposan megrágott az idô vasfoga. A templom oldalkápolnájában éjjel-nappal folyik az adoráció a kitett Oltáriszentség elôtt órás váltásokban, és önkéntes jelentkezôkben soha nincs hiány. Az emberek együttlétére többnyire a másik iránti türelem a jellemzô, ami nem kis dolog ennyi befogadott esetén. A zsolozsmát számomra túl szertartásosan, bonyolult énekekkel végzik.
Caen (ejtsd kb. kaan) egy középnagyságú város Normandiában, és belvárosában található a "Petit bar" (kicsi presszó), amelyet az Élet Kenyere Közösségnek egy már nem fiatal, de energikus hölgytagja (egyébként nagymama) vezet. A betérôkkel elbeszélget, családias hangulatot teremt. A kihelyezett hirdetmények részben a közösséggel, részben egyéb vallási rendezvényekkel, részben a harmadik világ megsegítésével kapcsolatosak. �raik olyanok, hogy a szegények jönnek ide. Összesen ketten dolgoznak itt, és egyszerûbb ételeket is lehet kapni. A presszó fölötti, ugyancsak szûk helyiségben kis kápolna található, oltáriszentséggel, és délutánonként szentségimádás van az ismerôsök bevonásával.
Lisieux ismert zarándokhely hatalmas bazilikával, de a közösség egy félreesô helyen mûködik, ahol három egyszerû kis épületük van. Az elsô egy átmeneti szálló ("Refuge", menedék) kb. 10 fô részére, a második egy barakk, amelyben adományként kapott ruhákat és mindenféle használati tárgyakat árulnak helybeli szegényeknek jelképes összegért, hogy a bevételt a harmadik világba továbbítsák; és végül ide tartozik egy kis olaszos hangulatú kápolna is, kicsiny kertben, mely az utcáról is megközelíthetô. Itt - érthetôen - fôleg egyedülálló férfiak dolgoznak, de van egy idôs szerzetesnôvér is. A kápolnában csak délután van egy rövid szentségimádás és zsolozsma, amire a befogadottak nemigen jönnek. Itt rövid idôre befogadott emberek vannak, a hely nem olyan imádságos hangulatú, mint Sommervieu-ben.
Kamerunban (12 milliós közép-afrikai ország) két helyen van jelen a közösség: egy városban, és egy onnan 230 km-re lévô ôserdei telepen. A városban leginkább a bebörtönzöttekkel és az utcagyerekekkel foglalkoznak (analfabetizmus felszámolása, kézmûves termékek készítésének megszervezése), emellett az egészségügyi ellátásban is részt vesznek. Az ôserdei faluban - a különbözô fertôzô betegségek elterjedtsége miatt - a beteggondozás a fô tevékenységük (gyógyszerellátás, törekvés a betegségek idôbeni felismerésére, súlyos esetben esetleg kórházba szállítás). Emellett az élelmezést javító kertmûvelésbe is belekezdtek.
Peruban egy francia származású, a közösséghez tartozó pap mûködik, aki valamikor maga is kallódó fiatalemberként került a közösségbe. Az érnapi körmenet úgy indul, hogy a templomban a pap körül elkezdenek lelkesen énekelni, aki a szentségtartót az Oltáriszentséggel egyszerre csak odaadja a mellette álló szegény (beteg?) ember kezébe. Aztán visszaveszi, és egy gyereknek adja pár percre, közben a körülállók tovább énekelnek. Majd megindul a lelkes kis csapat a nyomortelepszerû falu földes utcáin. Énekeik ismerôsen hangzanak, tapssal kísért karizmatikus énekek, és van közöttük taizé-i ének is. A papról még annyit, hogy házába fogadott vagy tíz szegénysorsú gyereket.
*
Mi az a lelkiség, ami táplál és összefog egy közösségbe ennyire különbözô körülmények között tevékenykedô embereket? A legegyszerûbben úgy tudok válaszolni, ha felsorolom, hogy a közösség "Életkönyve" szerint a hivatásokat milyen szempontok szerint kell megítélni (zárójelben a saját megjegyzéseim).
Az Eucharisztia szeretete. (Nem érteném, hogy ez miért olyan fontos, ha nem tapasztaltam volna Martonvásáron is és Sommervieuben is hatását a befogadottakra.)
Evangéliumi szegénység. (A közösség egésze a környezô társadaloméhoz képest lényegesen alacsonyabb életszínvonalon él, és ebben eltér a más hasonló közösségek és szerzetesrendek nagy többségétôl is.)
A szegények és kicsinyek iránti szeretet. (Mely a közösség egyes házaiban különbözô módokon, de valahogyan mindenütt érvényesül.)
Népben való élés. (Ez egyrészt azt jelenti, hogy ebben a népben egyaránt helye van a legkülönbözôbb életállapotú embereknek: házaspárok, családok, egyedülállók, szerzetesi fogadalmat tevôk, papok, diakónusok, remeték - rangbeli különbségek nélkül. Másrészt azt is jelenti, hogy a közösség tagjai a befogadottakkal egy "nép"-nek vallják magukat: ugyanúgy részt vesznek a fôzôsben, mosogatásban, és minden munkában, mint a befogadottak, és mindenki tegezi egymást.)
A nyolc boldogság élése, az evangéliumi erôszakmentességig menôen. ("A világban lévô erôszakkal szemben nem a lázadás, hanem az együttérzés a hatásos" - olvasom a párizsi testvériségben elhelyezett egyik plakáton.)
A közösség lelkiségének további jellemzésére ugyancsak az "Életkönyv" egyes megállapításait szeretném felidézni:
Vagy együtt leszünk szentek, vagy sehogyan.
Az Ország matematikája: "Az a legnagyobb, aki a legkisebb."
Legfôbb gondunk az, hogy az örömhír hirdettessék a szegényeknek. "...a többit majd megkapjátok ráadásként."
Nem hagyhatjuk, hogy megzavarjanak azok a jótanácsok, amelyek nem veszik figyelembe, hogy radikálisan a szegénységet választottuk, és a gondviselésre való ráhagyatkozást.
Jézus a betegek és szegények között élt. Nem a megtért és boldog emberek között. És egyedül maradt a ránehezedô súlyokkal. - Ne csak fogyasztója akarjak lenni az Oltáriszentségnek, hanem valóságosan részesedni akarjak belôle azáltal, hogy magamra veszem a néped sebeit, Uram; elfogadom, hogy rámnehezedjenek testvéreim; Veled vagyok, Uram!
Ahelyett, hogy túl sok tudós értekezést hallgatnánk a szent szegénységrôl, inkább annak gyakorlati megvalósításával foglalkozzunk. Válasszuk a kicsinyek boldogságának útját, éljünk valóban Istenre hagyatkozva.
A zsolozsmában az olvasmány után legyen idô a spontán imára, amikor bárki szabadon megszólalhat. A Szentlélek ott fúj, ahol akar, és gyakran éppen a közöttünk levô legkisebb által szólal meg...
*
A Sommervieu-i házba belépve (ha nem a konyha felôl megyünk, hanem a nagyobbik bejáraton) a tágas elôtérben a közösség nagyméretû jelképe fogad (bárány a kereszttel és zászlóval, a falon mozaikból kirakva), és mellette a közösség sokszorosított anyagai, füzetek és szórólapok kínálják magukat. Ezek ismertetik egyrészt a közösség történetét és hivatását, másrészt hírt adnak az alábbi közösségi kezdeményezésekrôl:
"Faire Route Avec Toi" (szabadon fordítva: Menjünk együtt az úton): egyesület a harmadik világ szegényeinek megsegítésére. Nem csak anyagi segítésre, hanem "egy szegény egy szegényért" jelszóval személyes kapcsolattartásra is lehetôséget nyújt.
"Naoussi": mozgalom a leprások megsegítésére. (Kórházban levô leprás gyerekek anyagi támogatására, iskoláztatás, kertmûvelés, hajléktalanoknak házépítés, stb..)
Nyári táborozás: azt javasolják a fiataloknak, hogy töltsenek el egy hónapot a közösség valamelyik afrikai testvériségében.
Gyalogos zarándoklat Labre Szt. Benedek (egy mindenét elhagyó remete, a közösség egyik védôszentje) szülôfalujába, pénz nélkül és élelem nélkül, hogy megtapasztalhassák az úton Isten jóságát és gondviselését.
"L'École Évangile et Developpement" (Evangélium és Fejlôdés Tanfolyam): elméleti és gyakorlati ismeretek az evangélium szellemében az igazságosság és fejlôdés kérdéseirôl.
Franciaország több városában és a Sommervieu-i házban is rendszeresen árulják a Peru, Kamerun, Szenegál, Niger és más országok szegényei által készített gyertyákat, ékszereket, festményeket, hímzéseket, pulóvereket és egyéb kézmûves termékeket, hogy ezzel is segútsék az ottani szegények megélhetését.
*
Hazafelé jövet a párizsi testvériségben szállok meg, és az újságok között lapozgatva egy ismerôs arcképet pillantok meg. A cikk címe: L'invité: Gyorgy Bulanyi. A francia újságból, a L'actualité religiuse okt. 15.-i számából tudom meg, hogy végre rehabilitálták ôt a magyar püspökök.
Ezután volt, hogy lehetôségem nyílt egy rövid találkozásra Pascallal, a közösség alapítójával, aki egyébként ismeri Gyurka bácsit.
Befejezésül Pascal néhány gondolatát szeretném idézni, melyek egy 1996. januári francia újságban jelentek meg:
"A ma legnagyobb nyomorúsága a gazdag és a szegény közötti kommunikáció hiánya. Jól látom ezt pl. Afrikában, ahol a szegények egyre jobban elszegényednek, és a gazdagok egyre jobban meggazdagodnak. De ez ugyanígy van nálunk is. (...) A keresztényektôl elveszik a felelôsség érzését. A tettek elvesztek, pedig Jézus ezt mondja nekünk: 'Adjatok nekik Ti enni!'. A szegények befogadására való nevelés szükséges a családban. A jövô a szegényeké. Ôk megalkotják a szeretet civilizációját."

1997. október Mihálffy László

Pascal Pingault könyvei
(Az Élet Kenyere közösség alapítója) két könyve, mely magyar nyelven is megjelent:
Búzaszemek az élet kenyerébôl: A közösség születésének történetét meséli el, és életképeket közöl a közösség életének elsô éveibôl.
Együtt a szegényekkel: A radikális evangéliumi szegénység - eszményrôl és ennek gyakorlati megélésérôl szól, felhasználva a szerzônek és a közösségnek a harmadik világban szerzett tapasztalatait is.
Érdeklôdni Mihálffy Lászlónál vagy Margit nôvérnél lehet. 2462. Martonvásár, Dózsa Gy. u. 1. Telefon: 22 / 460-616