György Lajos: Mit jelent materialistának lenni, ha nincs többé anyag?
(A Föld Hangja - ahogy Theodore Roszak hallja és nekünk elmondja. The Voice of the Earth, Simon and Schuster, New York, 1992. p.367)
Meg lehet-e fékezni, vissza lehet-e fordítani az emberi faj önpusztító és természetromboló magatartását? - kérdezte már sok zöld filozófus az elmúlt évtizedekben, s most új könyvében Theodore Roszak is. Neves szerzõnk úgy véli, hogy az ember - mint viselkedése tanúsítja - õrült, tehát gyógykezelésre szorul. Könyvében egy új tudományág, az "ökopszichológia" alapjait mutatja be. Azt boncolgatja, hogy miként alakult ki a bolygót tönkretévõ elmebajunk, a "modern" társadalom kóros körforgása, s milyen módon lehet az embert, az emberiséget meggyógyítani.
A szerzõ - mint korábbi könyvében is, (Person/Planet) James Lovelock Gaia-elméletére hivatkozik. Az angol tudós egy helyen kifejti, hogy a szépség élménye örömöt, beteljesülést, gyönyört, izgatottságot, sóvárgást okoz, s ez a szinte szédülést okozó, örökletes anyagunkban gyökeredzõ érzelem akadályozza, hogy bántsuk és pusztítsuk az élõvilágot, tápláló földanyánkat.
Roszak felveti a kérdést, hogy mi és miként nyomta el valami a bolygó iránti öröklött lojalitásunkat, amely létrehozta az emberi tudatot és annak gondját viselte? Tanulmányában a pszichológia és ökológia közti szakadékot igyekszik áthidalni, vizsgálva az egyén és a bolygó szükségleteit. "A Föld jajkiáltása," - írja, - "hogy mentsük meg az ipari rendszer nyomása alól, azonos a saját jajszavunkkal. Olyan életre vágyunk, amely megszabadít bennünket, s olyan teljes személlyé szeretnénk válni, amire születésünk révén alkalmasak vagyunk." Roszak hosszan és színesen elemzi az eszét vesztett fogyasztói társadalmat. Diákjait gyakran elküldi a nagy élelmiszer-áruházakba, hogy - semmit sem vásárolva - nézzenek körül, mi kapható ott, ami valóban kell az élethez és egészséghez, és mi a felesleges, mi a hulladék? Felméreti velük, hogy mekkora hely kellene, ha csak a valóban szükséges dolgok lennének a polcokon? Meg kell nézniük, hogy az emberek miket vásárolnak - pipereszereket, cigarettát, italokat, festett cukrosvizet, papírt és mûanyagot. Egyik "kedvence" a Taiwanon gyártott "neon-telefon". Egyik olyan, mint egy régi wurlitzer, a másik mint egy várkastély, de mindegyik világít, miközben csenget. "Szörnyû dilemma" - fejti ki. Az ilyet elõállító gyár munkabért fizet, amin valaki eltarthatja a családját, s egy eladósodott ország fizetheti a bevételekbõl a kamatokat. Az üzletek tele vannak számítógépes vacak játékokkal, azokon rengeteg gombbal és kapcsolóval. Az amerikaiak 50 milliárdot adtak ki ilyesmire a nyolcvanas évek második felében. Roszak eszmeileg és politikailag kemény zöld nézeteket képvisel. Elutasítja a vállalkozók visszatérõ érvét, hogy az emberek ezt vagy azt akarják, mert az emberek akaratánál fontosabb a Föld akarata. Bûnösnek tartja pl. azt az intézményt (Competitiv Enterprise Institute), mely még az óceánokat is magánkézre szándékozik adni, s a tenger fenekét, akár a földi farmokat, határokkal akarja felszabdalni s elektronikus eszközökkel biztosítani a halak, bálnák, fókák fölötti tulajdonjogot.
Azt, hogy egy amerikai környezetvédõ valóban hol áll, azt azon is lemérhetjük, hogy miként vélekedik a Harmadik Világ gondjairól. Roszak felháborodottan utasítja vissza Dél országainak kizsákmányolását, pl. a Világbank azon terveit, hogy szemétlerakó hellyé tegyék a Harmadik Világot. Roszak megállapítja, hogy õrült kultúra a mienk!
Ismeri és visszautasítja a zöld mozgalommal szembeni legújabb amerikai hadjáratot. A vezetõ üzleti körök nézetei bemutatására Kenneth Chiltont idézi: "...ezek a vélemények (t.i. a zöldeké) olyan degenerált ideológiai vitához vezetnek, amely távol áll az egészséges tudományos és gazdasági elvektõl. Az ökoszisztéma saját érdekében való megvédése kitöltetlen csekket jelentene. Az amerikaiakat arra kérik, hogy az Északi Foltos Bagolyhoz vagy a delta bûzös-lazacához éppen annyira ragaszkodjanak, mint az emberi lényekhez. A legtöbb ember nem tudja magáévá tenni azt, hogy nem jelentõsebb a Mindenségben, mint a baglyok vagy halak." Hasonlóan vélekedik Georg Reisman, aki a környezetvédelmet embergyûlölettõl átitatott méregnek nevezi, amely épp úgy fenyegeti a kapitalizmust, mint a bolsevizmus vagy a nácizmus. Az FBI - fejti ki Roszak - most éppen annyira Amerika ellenségének tartja a zöldeket, mint korábban a kommunistákat.
Az író tudja, hogy milyen módon kellene élnünk - amikor egy röpiratot ismertet: "Nem elég 50 egyszerû dolgot tenni a földért, hanem 50 nehéz dolgot kell csinálni." A jegyzék kezdete:
- Szedd szét a kocsidat.
- Legyél teljesen növényevõ.
- Termessz magad fõzelékféléket.
- Kapcsold ki az áramszolgáltatásodat.
- Ne legyenek gyermekeid.
Könyvének három része a pszichológia, a kozmológia és az ökológia címet viseli. Az elsõ két rész az alapokat ismerteti, a harmadikban összegzést, ha úgy tetszik, szintézist kapunk.
KÖNYVE ELSÕ RÉSZÉBEN arról ír, hogy valaha minden pszichológia "ökopszichológia" volt. Aki a lélek gyógyítására törekedett, az természetesnek vette, hogy az emberi lélek szorosan a világunkba ágyazott, amelyen osztozunk az állatokkal, a növényekkel, az ásványokkal és a kozmosz összes láthatatlan hatalmával. Miként a régi idõkben minden orvoslás 'holisztikus' volt - a test, a tudat és a lélek együttes gyógyítása, úgy valaha minden pszichoterápiának kozmikus kapcsolatai voltak. A nyugati pszichiátria ezzel szemben elszakítja a 'belsõ' világot a 'külsõ' világtól.
Fontos célunk összekötni a létezés két birodalmát, a nagyot és kicsit, magasat és alacsonyt, belsõt és külsõt, s a tudományt el kell hozni a metafizika határára. Roszak a misztikusokat említi, akik gyakran szóltak minden dolog egységérõl.
Mennyire meghatározottak, vagy bizonytalanok az Én határai? Roszak mindvégig gyakran és vitázva idézi Freudot, aki szerint "a 'mindenséggel való egység' úgy hangzik, mint egy vallási vigasz iránti törekvés" és az uralkodó tudományos szellem nevében az ilyen törekvést 'neurotikusnak' nevezte, bár ehhez õszintén hozzátette: 'az egyén határai nem állandóak.' "Eleinte mindent magában foglal, aztán elkülönül a külsõ világtól. A mi én-érzésünk összezsugorodott, az egyén és a világ között valaha létezett, mindent felölelõ szoros kapcsolatnak csupán maradéka."
Freud úgy látta, hogy a jól kialakított és megvédelmezett ÉN, amit a tudomány "normálisnak" és "egészségesnek" tart, az "összezsugorodott maradványa" valami nagyobbnak, ami régen harmonikusan össze volt kapcsolva a világgal. Freud egy nirvána-elvrõl is írt: ami alatt a nyugalom, a megsemmisülés utáni vágyat értette - ez Roszak olvasatában Buddha eszméinek "tanulatlan" idézése, - mert a buddhizmus a vágyak felszámolását tanítja.
Freudot többen bírálták redukcionista felfogása miatt, így tanítványa, Jung is. Nála a nem-anyagi kollektív tudattalan tartalmazza az emberi faj összetett bölcsességét. A tudatban rögzült az archetípusok, jelképek nyelve és az átlépve a szûk kulturális határokon, a tudatot, lelket közelebb hozza a megvilágosodáshoz.
A fõáramlat professzorainak - Junggal szemben - viszont az a fölfogásuk, hogy a tudat - az agy - atomok és elektromosság összessége, és mindez a tudomány világához tartozik. Freud egyetért velük abban, hogy ez a természeti jelenségek egyetlen lehetséges tanulmányozási módja; Jung látszólag elhagyja a tudományt.
Roszak felveti, hogy korunkban igen fontos lett a környezet szerepe egészségünkben-jólétünkben: a mai betegségek a természeti népeknél nem léteztek. A gyûjtögetõ, halász-vadász törzseknél a gyerekek a szabad ég alatt születtek, madárdal és a természet illatai közepette. A régi, animisztikus világképnek a test és a tudat egyaránt része volt, s szoros a természeti világgal való kapcsolat - a megnyomorodás a földmûveléssel kezdõdött. Az ember õsi viszonya a természethez: adás és elvevés, udvariasság és tisztelet; az elejtett és megölt állatoktól bocsánatot kell kérni, áldozatot és kárpótlást kell felajánlani. Õseink ezen érzékenységét elveszítettük és ez magyarázza az ökológiai válságot, az õrülethez vezetõ lelkiállapotunkat is.
Mégis, a Lovelock által említett õsi ökológiai összhangunk nyomai az evolúciós múlt örökségeként ott lappanganak bennünk, mint örökölt képességek, tudatunk mélyén emlékszünk arra az idõre, amikor az emberi és nem-emberi még egészséges kapcsolatban álltak egymással.
A viselkedésünket szabályozó ösztönök helyébe a kultúra lépett, az lett a "második természetünk", amely a nevelés és a társadalmi szabályok révén hat reánk. Elveszett az ember elõtti psziché spontán környezeti kapcsolata, az a képesség, hogy feleljünk a jelekre és engedelmeskedjünk a kéréseknek. Elveszett az állatoknál meglévõ azonnali válaszadás, ehelyett kialakult a szertartás, a mítosz, a jelképrendszer - olyan tanok és képek, amelyek valaha az ösztönök körébe tartoztak. Amit egyszerûbb teremtmények egy szagból, színbõl, az éhségbõl fognak fel, azt nekünk a népmesékbõl vagy vallásos szertartásokból kell megtanulnunk. Talán itt van a mûvészet eredete. A primitív mûvészet naivitása és tisztasága ebbõl származik - gondoljunk az énekekre, mozdulatokra is.
Roszak nem hisz abban, hogy a "pogányság" mindig "vakságot" jelentett. Inkább mi vagyunk a vakok. Elvesztettük azt az érzékünket, hogy úgy lássuk a világot, mint õk látták, hogy ÁTLÁSSUNK a dolgokon, mint õk tették. A dolgok a régiek számára átlátszóak voltak. Azonban bármit támasztunk föl az animista érzékenységbõl, annak egybe kell fonódnia a modern tudománnyal; mennél mélyebbre hatol a modern tudomány a dolgokba, annál inkább talál utalásokat és nyomokat az õsi animista világban A KOZMIKUS TUDATRA! Az ökológiai tudattalan megismerése és föltárása révén új természetfilozófiát kell teremtenünk. Fel kell élesztenünk a bennünk lévõ "vad" maradványt, hogy az találkozzék korunk környezeti szükségességével. Ezért fontos a Gaia-elmélet és az Antropikus Elv - vezet át a szerzõ könyve következõ részébe. Ezek irányítják elsõ botladozó lépéseinket egy olyan tudomány felé, amely megszabadít bennünket mai gondolkodásunk értelmetlen és halott világegyetemétõl. Ezek az elméletek adják a lehetõséget a kapcsolathoz.
Véletlen vagy kozmikus rend?
Az ortodox tudomány az elmúlt 3 évszázad alatt azt tanította, hogy a természet világa tõlünk távoli és idegen. A mai kozmológia, fizika és biológia megváltoztatta elképzelésünket a Mindenségben elfoglalt helyünkrõl. James Jeans, a neves csillagász mondja "The Mysterious Universe" c. könyvében: "...a tudás áramlata egy nem-gépies valóság felé mutat; a Mindenség egyre inkább hasonlít egy nagy gondolathoz, s nem egy nagy gépezethez."
Amikor Roszak egyetemre járt, nem Jeans eszméi képezték a fõ irányvonalat. Filozófiai tanulmányai során inkább Russell tanait kellett magáévá tenni: "az ember eredete, növekedése, reményei és félelmei csak az atomok véletlen kapcsolatainak a következménye. Semmiféle szenvedély, hõsiesség, sem a gondolkodás vagy érzések ereje nem õrzi meg az ember létét a sír után; a korok minden munkálkodása, minden elhivatottság, sugallat, az emberi szellem fényessége arra lesz ítélve, hogy eltûnjön a Naprendszer halálával és az ember tetteinek a templomát eltemeti a Mindenség salakja. Ez annyira bizonyos, hogy semmiféle, ezt a nézetet elvetõ filozófia nem állhat meg a talpán. ..." Hasonló Jacques Monod véleménye is: "Egyedül a véletlen a forrása minden újításnak, minden teremtésnek a bioszférában. Tiszta véletlen, szabad és vak, áll az evolúció gyökerénél: a biológia központi fölfogása ... az egyedüli elképzelhetõ elmélet... és semmi sem engedi meg azt a föltételezést - vagy reményt - hogy ezt a nézetet újra kell értékelni."
Amikor Russell a fenti sorokat leírta, a pozitivizmus uralkodott, s a filozófusok feladata az volt, hogy "megtisztítsák a kultúrát a babonaságtól és érzelmes fecsegéstõl". Roszak felteszi a kérdést, hogy lehet-e a világ valamiféle vak véletlen eredménye? Vagy van-e a természetben nyoma valamiféle tervezésnek, amely értelem jelenlétére utalna? Lehet-e az élet és a tudat véletlen jelenség, miként Freud és Russell föltételezték?
Roszak elfogadja a "Felvilágosodás" politikai eszméit, mert azok képezik a nyugati gondolkodás alapjait. A klerikális elõjogok, mint arisztokratikusak, ellentétesek a demokráciával. Azonban az évek során kételyei támadtak a filozófiai célokat illetõen, amelyet összekötöttek a forradalom politikájával. Roszak isten-fogalma nem azonos a keresztények, zsidók, mohamedánok isten-fogalmával, az övé inkább irányul a tudatiságra, mint az istenségre, egy atyai hatalomra. A materializmus azt tanította, hogy minden anyagi; az anyagra véletlen erõk, energiák hatnak, véletlen (random) módon; az idõ folyama végtelen, ami alatt a tudattalan erõk létrehozzák az anyagot és a tudatot is. Ami történt, véletlenszerû volt, nem kellett hozzá Isten. Ez volt a világi katekizmus, mielõtt Planck, Bohr, Heisenberg, de Broglie lerombolták a materializmus utolsó bástyáit is. Az anyag már nem volt többé egyszerû és alapvetõ. A "dolgok" helyébe "események" léptek, néha igen ellentmondó módon. Az anyag, energia és üres tér közti határok eltûntek, s a korábban "fizikainak" mondott világ képe is szétfoszlott. Az atomok helyére a "részecskék" kerültek, de azok már nem voltak többé az atomok részei, a nagyközönség nyelvén meghatározhatatlanok és homályosak maradtak. Egy "részecske" lehet egy átmeneti lökés vagy töltés vagy csomó amelyik a tér-idõ görbéjén utazik s nem fogható föl mint tárgy, dolog.
Roszak megkérdi: MIT JELENT MATERIALISTÁNAK LENNI AKKOR, HA NINCS ANYAG TÖBBÉ? Korunkban megszûnt az anyag és szellemiség merev szétválasztása.*
Roszak sokat foglalkozik a véletlennel, azzal, hogy mennyire csekély a valószínûsége, hogy véletlenül létrejött volna a maihoz hasonló Mindenség? Ludwig Boltzmann szerint ehhez 10 l0 80 (tíz a tíz nyolcvanadik hatványán) évre lenne szükség. Fred Hoyle és Chandra Wickramashinghe is számolták annak a valószínûségét, hogy az élet ilyen irány nélküli dolgokból született volna. 20-30 aminosavra nézve 10 40000 valószínûséget kaptak... (10 a negyvenezrediken), s John Gribbin úgy számol, hogy ha a Big Bang óta a kiterjedés sebessége csupán 10-60 -ad (tíz a mínusz hatvanadikon) résszel eltérne a jelenlegitõl, akkor sosem alakultak volna ki galaxisok, bennük a csillagokkal. Sosem lett volna Föld, ember, intelligencia.
Ezek a gondolatok nem annyira újak. Lawrence J. Henderson még az elsõ világháború elõtt meg volt arról gyõzõdve, hogy van egy mûködõ tényezõ: a "környezet alkalmassága". Olyan fizikai és vegyi tulajdonságok vannak, amelyek mintegy elõkészíttették az élet megjelenését és evolúcióját. Hendersonra különösen a víz fizikai jellemzõi és a szerves kémia alapjait képezõ elemek sajátosságai gyakoroltak mély benyomást. A víz kedvezõ sajátosságai: oldószer, felületi feszültsége, kitágul, ha megfagy és a jég úszik a vizek felszínén. Mindebben Henderson teleológiai tényezõket látott, mely az élet fenntartását segíti elõ. "Fel kell tételeznünk, hogy a környezet alkalmassága legalább annyira régi, mint a periódusos rendszer, mint az elemek evolúciója, ha egyáltalán evolválódtak." Abban az idõben semmit sem tudtak a táguló világegyetemrõl, a kozmikus evolúcióról. Mégis, az elméletét arra a lehetõségre alapozta, hogy a fizikai anyagoknak is volt egy történelmük. És történelme során az anyag alakította a környezet alkalmasságát és egy adott pillanatban létrejött az élet - talán nem csak a mi bolygónkon. Meg volt gyõzõdve róla, hogy más bolygókon is evolválódott a szerves élet.
John Wheeler kifejti, hogy a Mindenség az emberhez alkalmazkodott. Képzeljünk el egy Mindenséget, amelyben a fizika dimenzió nélküli állandói egyik vagy másik irányban néhány százalékkal megváltoztak volna. Ember sosem lett volna egy ilyen Mindenségben. Ez az antropikus elv legfontosabb pontja. Eszerint az egész gépezet és elrendezés közepén van egy életet adó tényezõ. Tekinthetõk-e ezek véletlennek? Ez az a pont, ahol a tudomány és a teológia kapcsolódnak, legalább is közelednek egymáshoz.
Az antropikus elv az életet és a tudatot a kozmológia középpontjába helyezi. Ennek részletes tárgyalásán túl Roszak foglalkozik a rendszerelmélet azon fölismerésével, hogy a rendszer részei úgy cselekednek, mintha az egész akaratával rendelkeznének, s a vetélkedés/együttmûködés viszonyával, (kifejtve, hogy a szimbiózis a globális homeosztázis fenntartásának eszköze, az evolúció legsikeresebb stratégiája.
Roszak nevetségesnek ítéli azokat, akik tagadják a természetben meglévõ szándékosságot, holott ez a gondolat átitatja minden kimondott szavukat. Élen jár ebben a vonatkozásban Richard Dawkins, "az utolsó ateista harcos". ÖÖ az ortodox darwinizmust a vallásos nézetekkel szemben védelmezve kitalálta azt a szürrealista nézetet, hogy léteznek önzõ gének, amelyek elõreviszik az evolúciós folyamatot. írásai hemzsegnek a mûködõ gének antropomorf jellemzésétõl. Dawkins úgy beszél a megszemélyesített génekrõl mint játékosokról, vetélytársakról, evezõsökrõl, programozókról, sõt chicagói bûnözõkrõl. Azok "oktatnak", "tanácsokat adnak", "harcolnak" és természetesen önzõek.
Részletesen olvashatunk az entrópia elméletérõl. Ezen feltételezés azt állítja, hogy korábban nagyobb "rend" volt a Mindenségben, mint most van. De ugyan mi is volt ez a rend? Egy terjedõ villanás, sugárzás, amiben anyag sem létezett. Az energia összpontosuláson túl miként lehet ezt rendnek nevezni? A Big Bang, a nyers, alaktalan energia a "rend" hiányát jelentette. Mitológiailag ez volt a káosz. ("A föld kietlen és puszta vala...") Az entrópia olyan rendszerre jellemzõ, mely sem energiát, sem anyagot nem ad le a környezetébe és nem is vesz fel onnan, egyensúlyba jut. Egyesek zártnak, mások elszigeteltnek nevezik az ilyen rendszert. Az ilyenre jellemzõ a növekvõ entrópia. Azonban a természetben nem találunk zárt rendszert. Ilya Prigogine és Paul Glansdorf írtak arról, hogy amíg egy nyitott rendszer kívülrõl kap energiát, nem épül le, hanem önszervezõdõ lesz.
A szerzõ részletesen - és korántsem dicsérõen elemzi Pierre Teilhard de Chardin munkásságát. Bírálata szerint az Omega pont statikus és transzcendens, Dante Isteni színjátékára emlékeztet. Ott, a paradicsomban mindenki egy hatalmas mennyei rózsa személytelen szirma lesz. Semmi sem mozog, semmi sem változik, semmi sem történik. Teilhard egy hiperperszonális állapotról beszél, de nehéz belátni, hogy a személyes lélek képes túlélni egy mindenkit magába ölelõ isteni személyiségben. Elérkeztünk a teokratikus totalitarianizmus legmagasabb fokára. Roszak véleménye, hogy Teilhard következetes (bonyolultság, egyesítés, konvergencia, mega-szintézis, egyhangúság, központosítás), de ez az autoritárius központosítás nyelve. Ez a fajta hierarchia az emberi társadalmakban igen régi, a folyam menti kultúrák jól ismerték, ez Orwell Big Brother társadalma. Roszak helyenként gúnyolódik Teilhard felett, nem tud azonosulni vele, mintha nem igazán értené a mondanivalóját. Pedig biztosan nem véletlen, hogy neves filozófusok, mint Henryk Skolimwski, Peter Russell vagy Jacques Grinevald szívesen hivatkoznak reá, belõle merítenek. S Teilhard Omega pontjáról sok minden eszünkbe juthat: a cél is, amit sem elképzelni, sem elérni, sem megismerni nem feladatunk és nincs rá lehetõségünk. A magam részérõl az Omega-pontot felfoghatom a Kozmosz és lényei közös Nirvánájának is, amirõl vitázni nem, legfeljebb elmélkedni érdemes.
A KÖNYV HARMADIK RÉSZE az összegzés. Sok mindenre visszatér itt, amivel már korábban foglalkozott. Az összegzés lényege, hogy ha van egy integráló intelligencia a Földön, az nem emberi intelligencia. Az nagyobb és õsibb, bölcsebb, amely követi a fennmaradása érdekében a feladatait. Metafizikai értelemben ez a LÉLEK: a testi élet princípiuma, amit csak Isten tud teremteni, de ami a tudat igényeinél alapvetõbb szinteken mûködik. A latin ANIMA közelebbi kapcsolatot sugall az animality-vel, (ösztön), mint az intellektus. Roszak deizmusa különbözik Voltaire, Jefferson, Locke deizmusától, körvonalai a rendszerelméleten át alakultak ki, s nem igényli a személyes Isten támaszát.
Képzeletben levetít egy Gaiaról készült filmet. Miként jelentek meg az ember tevékenységének jelenetei, mit jelentett a városok kialakulása, miként tûntek elõ az utak, erõdök, vízcsatornák, majd az ipari városok, megalopolisok, miként betegedett meg Gaia - "városhimlõben." A városok mindent birtokolnak, irányítanak, elfogyasztanak. A természet maradványai a városok játszóterei, a fáradt turisták pihenõhelyei. A parazita városi települések megzabálják a föld minden anyagát, s több hulladékot adnak le, mint amennyit a természetes körök megtisztítani képesek. A városhimlõ végsõ szakaszába jutott. Ebben részben az ökológiai Én csíráit keresi, s igyekszik megtalálni annak filozófiai-irodalmi gyökereit. Visszamegy Kropotkinhoz, aki arra a következtetésre jutott, hogy az emberi természet alapvetõen etikus. Eszméje az olyan ideális állapot volt, ahol az önálló emberek alkotják a társadalmat, olyan önálló emberek, akik mindenkihez etikai gondoskodással fordulnak. Nem kell rendõrség, bürokratikus apparátus. Miért kellene, folytatja a gondolatot Roszak, ha az etikai tudattalan adja a társadalom kötését? Ha ilyen etikai tudattalan nem létezik, semmiféle politikai erõ és bürokrácia nem képes összehozni és összetartani a társadalmat. Ha viszont létezik, akkor mi saját magunk, spontán szervezõdünk családdá, klánná, bandává, törzzsé, céhhé, faluvá, várossá. Ez a mûködõ társadalmi ökológia. Részletesen ismerteti Marshall Sahlins írását a "kõkorszaki gazdaságról", aki a vadászok és gyûjtögetõk társadalmát tekinti az eredeti bõség társadalmának. "A legtöbb primitív nép nem sokat birtokolt, de nem volt szegény. A szegénység nem a javak mennyiségétõl függ, hanem társadalmi helyzet, az emberek közötti viszony, a civilizáció találmánya." Roszak itt Platonra hivatkozik, aki azt tanította, hogy a szegénység nem a kevés tulajdont, hanem a nagy vágyakat jelenti, de nem idézi a Buddha azon beszédét, melyben a vágyak okozta boldogtalanságról, a vágyak megszüntetésének szükségességérõl szólt.
Roszak számára fontos Lewis Mumford, aki az utolsó könyvében - The Pentagon of Power - új fogalmat javasolt a gazdasági gondolkodásban - a teljességet (plenitude), az elégség (enoughness) érzetét, amit akkor lehet elérni, ha az emberek azt kérdik: "gazdagságot - MINEK?" A teljesség uralma megengedi a nagy kiadásokat, ha az ember a tudás, a szépség, a szeretet iránti magasabb igényeit akarja kielégíteni, de szigorú a kevésbé értékes célok esetében. A teljesség nem gazdasági fogalom, a piacon nem mérhetõ. Arra buzdít bennünket, hogy határozzuk meg a valós szükségleteinket, egyénileg és társadalmilag. A közgazdászok azonban azt mondják, hogy ez filozófia és nem gazdaságtan.
Ebben a részben említi a matriarchátus-patriarchátus viszonyát: a patriarchális Én sérti mind a környezetet, mind a nõi személyiséget. A férfiaknak éppen úgy részt kell vállalni a gyereknevelésben, mint a nõknek... Úgy véli, hogy a mód, ahogyan a világ alakítja a fiúgyerekek tudatát, az közel van a környezeti gondok gyökereihez. Amíg a férfiak uralják a tömegtájékoztatást és a mûsor csak olyasmi, hogy terminátor, likvidátor, megsemmisítõ, csúcsfegyverek stb., addig nem tudjuk magunkat megszabadítani a megsemmisítés erkölcsétõl. Odakötõdik a 12 éves gyerek lelkéhez, s ez lesz benne, amikor 30 éves üzletember, 40 éves ezredes vagy 50 éves politikus lesz belõle. Roszak szeretettel szól Aldous Huxley késõi, Sziget címû könyvérõl, amelyik - úgymond - átfogó ökológiai utópia. Huxley meggyõzõdése volt, hogy a vallás és a tudomány végül egy méltóságteljes, egymást kölcsönösen támogató egységben fognak összeolvadni. Szerinte az "örök filozófia" (az egyetemes tanítás, melynek gyökerei a nagy vallásos hagyományokban találhatók) nem igényli, hogy a modern tudomány tanításait seperjék félre. Utópiájában az óvodában kezdõdik a mély rendszerek tanulmányozása és a bevezetés a vallásokba és az erkölcstanba. A tudomány mindennek a viszonylásait tanítja. "Az elemi ökológia egyenesen az elemi Buddhizmushoz vezet," írta.
Könyvének utolsó részében azzal foglalkozik, hogy a tudatalatti én milyen mértékben tartalmaz ökológiai elemeket, milyen kapcsolatban áll a tudatos énnel? A tudatalatti ÉN (Id) támogatja a tudatos ÉNt, máskor az szelidíti meg a vadságot, hogy az társadalmilag elfogadható legyen. Amit a tudatalatti én megõriz hosszú érési folyamatából, az ökológiai intelligenciánk kincsestára. Konok, mélyen ellenáll minden társadalmi formával szemben, amely veszélyezteti az ember és a természet harmóniáját. A megszelidítetlen önzése kapcsolatot jelent a psziché és a kozmosz között, amelynek távoli eredete visszanyúlik a Big Bang-ig. Ahogyan létezik "a test bölcsessége", melynek jobb érzéke van az egészség iránt, mint az orvostudománynak, - úgy létezhet a tudattalan bölcsessége is, amely tudja, hogy van egy olyan egészség, amely jobb minden pszichiátriai iskolánál. Annak normalitási állandói lényegében egy társadalmi, szükségbõl eredõ védekezést jelentenek.
Számunkra hallatlanul fontos, hogy mit teszünk a gyerekekkel. Thomas Traherne így fogalmaz: "A gyerekek a világ örökösei és látják azokat a titkokat, amelyeket a tanultak könyvei sosem tárnak föl". A zsidó-keresztény és iszlám kultúrában felnõni azt jelenti, hogy megfojtjuk örömünket a Traherne féle természeti titkokban és e helyett bizalmatlanok, sõt ellenségesek leszünk a természettel szemben. Tiszteljük az érzelmileg deszakrált tárgyilagosságot, ami a modern tudomány ideálja. Nem építünk a gyerekek természet iránti belsõ ragaszkodására, ellenkezõleg, kételyeket ébresztünk bennük. A tudat alatti énünket megfosztjuk a veleszületett ökológiai bölcsesség jelentõs részétõl. A baj ott kezdõdik, amikor az újszülöttet a kórházban elválasztjuk az anyától, megsértve a gyerek evolvált várakozását. Ezért kiabálva lép a világba, de a hagyományos társadalmakban nem. Kiabálása - tiltakozás. (Charlene Spretnak beszámol arról, hogy 3 napos gyerekét a júniusi meleg éjszakában kilopta a kórház kertjébe és bemutatta a fenyõknek, virágoknak, a holdnak, a csillagoknak - a kozmikus társadalomnak. A mai pszichoterápia nem igyekszik felkelteni az igényt a tiszta levegõ, a madarak éneke, a fák, a tenger, a hegyek, a folyók iránt.) Nem képes kezelni a fõ bajokat az a pszichiátria, amelyik a szexre, családra, társadalmi viszonyokra korlátozza magát, - de nem foglalkozik a tudattalan ökológiai szintjével. Minden pszichológia a neurózis gyökereit keresi és azokat az erõket, melyek gyógyítják a zavart pszichét. Nyomoznak a titkok között, a valódi identitás kulcsai után. Freudnál ez az incesztus és gyilkosság, Jungnál a mítoszok, szertartások, vallásos jelképek maradványai, Reichnél a meghiúsított orgazmus-energia tartalékai, stb. Csak a Gestalt iskola keres mélyebb biológiai összefüggéseket a gyógyításhoz, csak õk használják az ökológia fogalmát. Roszak szerint az ökológiai ÉN a nárcizmusból született, amely bátran vallja a szeretetet és elragadtatást önmaga iránt, aki nem vetélkedõ, hanem figyelmet, tiszteletet érdemel. Ha tömören akarom összefoglalni a könyvet, számomra annak fõ mondanivalója: A KOZMOSZ ÉS A FÖLD (GAIA) - ÉL, CÉLJA VAN. TUDATUK IS VAN, DE AZ SZÁMUNKRA, AZ EMBER SZÁMÁRA MEGFEJTHETETLEN ÉS MEGISMERHETETLEN. AZ EMBER MEGJELENÉSE A MINDENSÉGBEN SZÜKSÉGSZERÛ, NEM VÉLETLEN. AZ EMBER, AKI EVETT A TUDÁS FÁJÁNAK GYÜMÖLCSÉBÕL, IGYEKEZETT ELFELEDNI, AMIT A MINDENSÉGTÕL - (ISTENTÕL) KAPOTT. SAJÁT JÁTÉKA, HATALMA, ÖNZÉSE ÉRDEKÉBEN ELNYOMJA LEGJOBB (ISTENI, KOZMIKUS) ÉNJÉT, ÖKOLOGIAI TUDATTALANJÁT. CÉLUNK ANNAK FELSZABADIITÆSA, MEGISMERÉSE.
* ("Sokszor halljuk, hogy a 19. század materializmusán tudományos szempontból már túl vagyunk; valójában ez egyáltalán nincs így. Csak ma igen gyakran nem veszik észre az emberek, hogy nincsenek is más eszméik, csak olyanok, amelyekkel materiális dolgokat lehet megközelíteni." - írta Steiner a Szabadság filozófiájában.
T. Cs.)