Az emberiségnek az a problémája, hogy megélje a következõ évszázadot, ráadásul a jólét, az egyenlõség és a méltóság elfogadható mértékét biztosítva mindannyiunk számára. A ma még uralkodó gondolkodási és érzékelési mód alkalmatlan e cél megvalósítására. Új gondolkodási és érzékelési mód kell, mert nem csak súlyos problémáink vannak (mint a túlnépesedés, a szegénység, a fegyverkezési verseny, a természetes környezet pusztítása, az energiaforrások kimerülése, stb.) hanem határtalan lehetõségeink is. A választás a mi feladatunk.

Az emberiség növekvõ problémáinak megoldására tett jelen kisérletek kritikus egyensúlyhiányban szenvednek: mert egy elavult racionalitás jegyében fogalmazódnak meg és terjednek. Ez a fajta racionalitás a modern agy bal féltekéjébõl származik - ez a racionalitás beszélhet problémákról és változásról, kiszámíthatja a ráfordítást és hasznot, de nem képes megteremteni a cselekvéshez szükséges erkölcsi világképet és motivációt. Hatékony és idõszerû cselekvéskor nem építhetünk pusztán a politikus ésszerû irányelveire, a közgazdász számításaira, vagy az ökológus figyelmeztetéseire, bármily megalapozottak legyenek is ezek. El kell érnünk az emberi motiváció legmélyebb forrásait is: a jobb félteke forrásait, melyek az emberiség alkotó meglátásainak tartományai a válság és az átalakulás éveiben.

Az emberi kreativitás, noha legnagyobb erõforrásunk, nem képes még megfelelni korunk kihívásainak. Az emberiség jövõjének legfõbb össszetevõjeként a kreativitás félrevezetõ, szervezetlen úton jár. A mûvészetek, a tudományok, valamint a hit és a gondolkodás szellemi területei mind külön célokat tûznek maguk elé, melyek gyakran öszzeférhetetlenek. A jobb és bal félteke - a racionalitás és az intuició - keresztezésével létrejövõ teljes kultúrák és társadalmak helyett elkölönült szubkultúrák léteznek, melyek saját céljaik szûkös ösvényén haladnak, tekintet nélkül a mindannyiunkat érintõ felmérhetetlen kihívásra. Következésképpen napjaink uralkodó tudatossága megosztott, innovációs képességünk lecsökkent. A népek és társadalmak nehezen vezethetõk rá, hogy felmérjék valódi alternatíváikat ahelyett, hogy a jól kitaposott, de egyre veszélyesebb úton haladjanak tovább. Égetõen szükséges, hogy a ma világát uraló tudatosságot továbbfejlesszük.

Az egymás mellett és nem egymás ellen élés, az élet, mely nem akadályozza mások életét; az odafigyelés a szegényekre és tehetetlenekre, csakúgy, mint a természetre; mindez többet kíván a tények és a számok ismereténél: azok átélését, megérzését követeli meg teljes lényüktõl. Csak a magunk megváltoztatásával változtathatunk a világon - és a saját megváltozásunk érdekében el kell mélyítenünk gondolkodásunkat és kiszélesíteni látószögünket.

Közös sorsunk megválasztásának kritikus eleme mindannyiunk gondolkodásán, értékein, a többi ember észlelésén múlik: egyszóval tudatosságunk minõségén. Megtöltjük és kiterjesztjük tudatosságunkat, amikor bölcs és idõszerû döntéseket hozunk. A bölcs választások a létünket irányító tények és tényezõk józan értékelésén múlik: egy magasabb szintû, planetáris perspektívát kíván. E perspektíva ígérete nem univerzális minták gyártásában rejlik a minden körülmények közti helyes választások számára, hanem a gondolkodás és érzés olyan módjának kialakításában, melynek révén meghozhatjuk saját helyes döntéseinket.

Ma a planetáris tudat a hatékony és felelõsségteljes létezés és cselekvés szükségszerû keretét jelenti. Ez a tudat nem homályos és általános kategóriák tárháza, nem is a milliók vagy milliárdok gyûjteménye, akár emberekrõl, hektár földekrõl, vagy hordó olajokról legyen is szó. Folyamatok, nem pedig struktúrák tudatossága; dinamikus egészeké, és nem statikus részeké. A planetáris tudat nem leegyszerüsíthetõ, egy-dimenziós módja a gondolkodásnak és az észlelésnek. Figyelembe veszi a világ összetettségét, de nem retten meg.

A planetáris tudat az emberiség létfontosságú egymásrautaltságának szükségszerû egységének tudása és érzése, és az ebbõl fakadó erkölcsiség és világkép tudatos elfogadását jelenti.