Pakisztán Brit-India 50 évvel ezelõtti – vitatott és véres – felosztása eredményeként jött létre. Születésének körülményei máig tragikusan hatnak. Alapítójának álma – hogy világi államban teremtsen békés otthont muzulmánok és más kisebbségek számára – szertefoszlott a messze távolban.
Pakisztáni keresztények szolidaritási gyûlése
„Tragikus, valóban tragikus, hogy a Pakisztáni Iszlám Köztársaságban – melyet a hinduktól való félelmünkben alapítottunk – ma a lahorei muzulmánoknak félniük kell és a mecsetekben azért imádkoznak, hogy megmeneküljenek muzulmán társaik gyilkos fegyvereitõl" – írta a szélsõséges szunniták és siíták közötti erõszakos összecsapásokról a „The Nation" pakisztáni lap szerkesztõje. Lahoréban és környékén iszlám szélsõségesek csak ez év augusztus elején legalább 70 embert gyilkoltak le. A „Friday Times" pakisztáni újság országszerte mintegy 700-ra becsüli az iszlám csoportok katonai kiképzõtáborait, amelyekben 200.000 támadásra kész fiatal vár bevetésre. „A pakisztáni militáns iszlám csoportok szervezete áttekinthetetlen, ezért ellenõrizhetetlen; befolyásuk gyakorlatilag kiterjed az egész világra – írja a Neue Zürcher Zeitung. – Zia ul-Haq (1977–1988) tábornok katonai diktatúrája óta a hadsereg vallási szélsõségesek különös gyûjtõhelye lett." A Punjab tartomány területére összpontosuló szélsõséges szunniták és siíták közötti konfliktuson kívül a gazdasági világváros Karachiban polgárháború tombol a biztonsági erõk és a mohadzsirok – 50 évvel ezelõtt Indiából bevándorolt muzulmánok – között. Mindkét esemény éles ellentétben áll az alapító elképzelésével.
Alkotmányos vita
Mohammed Ali Jinnah – Pakisztán megalapítója – 1947. augusztus 11-én tartotta híres beszédét Karachi elsõ alkotmányozó nemzetgyûlése elõtt: „Szabadok vagytok: korlátozás nélkül látogathatjátok Pakisztán templomait, mecseteit és más szenthelyeit. Tartozzatok bármely felekezethez, kaszthoz, vallási közösséghez – ez a ti ügyetek, melyhez az államnak semmi köze. Az idõk során a hinduk már nem hinduk és a muzulmánok nem muzulmánok többé – nem vallási, hanem politikai értelemben, mivel a hit mindenki személyes ügye –, hanem mindannyian Pakisztán egyenjogú állampolgárai." A bombayi ügyvéd álma azonban rossz csillagzat alatt született. A földrésznyi ország Brit-India muzulmánjai követelte – és más kisebbségek által is támogatott – felosztását a hinduk, muzulmánok és szikhek közti véres összecsapások kísérték. Több mint 1 millió ember elpusztult, 12 millióan elmenekültek. Mohammed Ali Jinnah 11 hónappal beszéde után tüdõvészben meghalt. Az „International Herald Tribune" szerint Jinnah Muzulmán Ligája – Mahatma Gandhi és Jawaharlal Nehru Kongresszuspártjával ellentétben – nem volt alkalmas saját állam létrehozására. Miközben India három éven belül kidolgozta alkotmányát, Pakisztánnak ehhez kilenc évre volt szüksége. A legvitatottabb pontok: államformája világi demokrácia vagy inkább iszlám köztársaság legyen, illetve a hatalom megosztása Nyugat-Pakisztán és Kelet-Pakisztán (a mai Bangladesh) közt. Az évekig tartó alkotmányos viták miatti hatalmi vákuumot – a háttérbõl vagy nyíltan – betöltötte a hadsereg. Az 1956-os elsõ alkotmány – a NZZ szerint a közigazgatás és a katonaság nyomására – Pakisztánt viszonylagos világi iszlám köztársaságként definiálta és a parlamenti helyeket egyenlõ arányban osztotta meg Nyugat- és Kelet-Pakisztán közt. Az ország sorsát – belsõ ellentétei mellett – összeütközése hatalmas és fõleg hinduk lakta szomszédaival megpecsételte.
Az indiai háború
Pakisztán 1948-1965 között háborút vívott Indiával Kasmírért. 1970: Pakisztán megtartja az elsõ nemzeti választásokat, amely Nyugat- és Kelet-Pakisztán között polgárháborúhoz vezet. Kitör a harmadik indiai háború: Kelet-Pakisztán 1971-ben – Bangladesh néven – független állammá alakul. Pakisztán kapcsolata Indiával máig feszült. Következmény: hatalmas katonai kiadások és fegyverkezési verseny (beleértve az atombombát is). Pakisztán és India miniszterelnökei, Mian Nawaz Sharif és Inder Kumar Gujral – családjaik Brit-India szétválása következtében szintén menekültté váltak –, a két ország közti jobb viszony kialakítására törekednek. Ennek ellenére ismétlõdnek az összecsapások a kasmíri fegyverszüneti vonal mentén. Az 1971-es vereség és Kelet-Pakisztán leválása a 13 évig tartó katonai diktatúra végét is jelentette. Ezzel az iszlám irányzat újult erõre kapott. A szekularista Zulfikar Ali Bhutto 1973-ban elfogadta a harmadik, leginkább iszlám jellegû alkotmányt. Az iszlám az államvallás. Az államelnöknek és a miniszterelnöknek muzulmánnak kell lennie. Minden törvényt egyeztetni kell az iszlámmal. Az ahmadistákat – egy múlt században alakult iszlám közösséget – Bhutto 1974-ben nem-muzulmánná nyilvánította.
Zia ul-Haq tábornok – az iszlámisták kegyeltje, Bhutto üldözõje és utódja – 11 éves katonai diktatúrája tovább mélyítette az iszlám befolyását. A következõ négy demokratikusan választott kormányzat megtartotta a legiszlámistább intézkedéseket. „Visszatekintve az elmúlt 50 évre, elmondhatjuk, hogy Pakisztán a muzulmánok államából iszlám állammá vált" – írta a NZZ. Ahmadista muzulmánok, keresztények és más vallási kisebbségek egyaránt szenvednek ettõl.
1947 aug. 14-15. : Pakisztán (Bangladesh tartománnyal) és India elnyeri függetlenségét Nagy-Britanniától
Vallási megkülönböztetés
Zia ul-Haq 1985-ben bevezetett elkülönített választási rendszere a vallási kisebbségek politikai megkülönböztetésére épül: a 217 parlamenti helybõl 207-et muzulmánoknak tartanak fenn. A maradék tíz helybõl négyet kaptak a keresztények; négyet a hinduk; egyet a szikhek, buddhisták és más nem-muzulmánok; és egyet az ahmadisták. Minden vallási közösség csakis a neki fenntartott helyekre választhat képviselõket. A pakisztáni „Friday Times" szerint muzulmán képviselõk nem képviselhetik a vallási kisebbségeket, mióta tõlük nem kaphatnak szavazatokat. A vallási közösségek közti konfliktus esetén saját muzulmán választóikat kell képviselniük. Ezt kiegészíti az a – Zia ul-Haq által bevezetett – törvénycikk, amely csak a vallási többség – iszlám – érdekeit védi. Így könnyû a kisebbségekkel szembeni visszaélés. A 295 B cikkely életfogytiglannal bünteti a korán megszentségtelenítését, a 295 C – ún. blaszfémia-törvény – pedig halállal Mohammed próféta megsértését. 1993. február és 1996. október között – másokkal együtt – Anwar Masih és Ayub Masih kapott börtönbüntetést a próféta állítólagos megsértése miatt. Iszlám szélsõségesek mindegyiküket halállal fenyegették meg. „A 295 C cikkely Damoklész kardjaként függ a vallási kisebbségek feje fölött" – mondta John Joseph püspök, aki szószegéssel vádolja Farooq Leghari államelnököt, aki megígérte, hogy korlátozni fogják a blaszfémia-törvény visszaélési lehetõségeit. A püspök kijelentette: „Mindent megteszünk a törvény megváltoztatásáért. Akár életünk feláldozására is készek vagyunk."
|
Dear Prime Minister, On 11 August 1947, Mohammed Ali Jinnah, in front of the first Constitutional Assembly, laid down his vision of a secular state as a peaceful homeland for Moslems and other minorities. Unfortunately, Pakistan today is marked by violence between Sunnites and Shiites and the suppression of religious minorities such as Ahmadis and Christians. The latter is a direct consequence of religious apartheid in your country, most significantly expressed in the separate electoral system and sections 295 B and 295 C of the Pakistan Penal Code. Fifty years after independence, we urgently ask you to walk in the footsteps of Pakistan's Founding Father and to abolish your country's religious apartheid system. In doing so, you would help to make his dream come true. As a step towards more religious freedom, we ask you to see to it that the victims of the misuse of sections 295 B and 295 C of the Pakistan Penal Code like Anwar Masih from Samundari and Ayub Masih from Arifwala are rehabilitated and set free. Yours respectfully and sincerely,
__________________________ __________________________
Mohammed Ali Jinnah 1947. augusztus 11-én az elsõ alkotmányozó nemzetgyûlésen kinyilvánította álmát egy új világi államról, ahol muzulmánok és más kisebbségek békében élhetnek. Sajnos ma Pakisztánt a szunniták és siíták közti erõszakos összecsapások és a vallási kisebbségek (ahmadisták és keresztények) elnyomása jellemzi. Utóbbi közvetlen következménye az Ön országában folytatott vallási megkülönböztetésnek, melyet legjobban az elkülönített választási rendszer és a büntetõtörvénykönyv 295 B, illetve 295 C pontja jellemez. |
Aláírásoddal te is követeld a vallásszabadságot Pakisztánban!