Beavatás – Cz. G. mûsora


(kiavatás)

Fõcím: Michelangelo: Dávid ébresztésébõl (Sixtusi kápolna) a két csaknem érintkezõ kéz óriásira kinagyítva. Eleinte az egész képet látjuk, ezen jelenik meg a Beavatás (Kiavatás) Cz. G. mûsora szöveg. A kamera folyamatosan közeledik, végezetül már csak a z Úr és Ádám keze látható. Ekkor tûnik el a szöveg. A kamera tovább közelít: a két ujj közti hézag kitágul, mintegy átbújunk egy másik világba. A két ujjat "elhagyjuk". Utunk – a nézõ számára észrevehetetlenül – az Ádám keze fölötti repedés felé kanyarodik . A repedés feketéjében áttûnés. Megjelenik Cz. G. A kamera tovább fahrtol Cz. G. közelijéig és a fény fokozatosan jön föl.
Helyszín : Meghitt, vöröses-barnás tónusú, otthonos sziget fotellel, állólámpával, könyvekkel egy nagy térben, melyben messze távol ajtó, rajta háttérvetítésre alkalmas anyag. Ezen jelennek meg az illusztrációk.
Szöveg: Cz. G. szeretettel üdvözli a Beavatás nézõit. Dörrenések, csatazaj.
Kép: Számítógép képernyõn interaktív csata. Robbannak és halnak. A játékos gyermeket hátulról látjuk. Mögötte Cz. G., szintén hátulról.
Cz. G.: Hányat öltél meg?
Kisfiú: Húszat.
Cz. G.: Ebben a játékban?
Kisfiú: Ebben.
Cz. G.: És amióta játszol?
Kisfiú: Nem számoltam.
Cz. G. Az eredeti térben.
Szöveg : Számtalan kérdés merül föl: beavatást végez-e a kisfiú, vagy kiavatást? Netán rajta végeznek ilyesmit? Kik? Hogyan? A hogyan meglehetõsen jól látszik. A beavatás voltaképpen a teljes tudás megszerzése, megértése, pontosabban fölébresztése volna. Mûködésbe hozni azt, ami születéstõl szunnyad bennünk. Például a helyes és helytelen különbségét és ellentétét. A kiavatás pedig éppen az ellenkezõje: elaltatni, amit tudunk.
Aligha kétséges, hogy nem a kisfiú a folyamat, vagy mélyebben: a szertartás ura, hanem inkább tárgya. Ez következik játékának az arányából és erejébõl.
Vegyük például ezt a fadarabot.
Vesszük a fadarabot.
Ebbõl a fadarabból lehet hajó, mely egy pocsolyán lebeghet, hajóvá változhat, úszhat ismeretlen tengerekre, lányokhoz, harcokba, kalandokba. Faragható, szerelhetõ, szögelhetõ, bevezetheti/beavathatja a játékost különféle fölnõtt- szerepekbe. Ugyanez a fadarab egy kislány kezében lehet baba. És õ anyává változhat általa.
A klasszikus játékban az eszköz szinte semmi, a kiegészítés a játékos/ok/ból, képzeletükbõl, közösségükbõl= csapatukból, stb. tevõdik össze. A gyermek a játék ura. A játék által fölébred benne a teljes tudás: az anya, a munka, az alkotás, a közösség stb.
Az interaktív gyilkolós a játszásnak túlnyomó részét adja. Százalékban: a fadarab, a baba, a focilabda egy százalék, ez kilencvenkilenc. Kiiktatja a közösséget, megtakarítja a fizikai cselekvés lehetõségét, megkímél az alkotástól, hisz a gép által szabott pályán zajlanak az események, nyugdíjazza a képzeletet, hiszen a hõs és az ellenfelek készen érkeznek a harcterekkel, csapdákkal, miegyebekkel együtt.
Cz. G. könyvet vesz elõ, olvas, közben áttûnés: Michael B. Rothenberg (1975): egy amerikai gyerek, mire elvégzi a középiskolát, addigra 15 ezer órát tölt a képernyõ elõtt, mialatt 18 ezer gyilkosságot lát, nem beszélve a rablásokról, üldözésekrõl, lövöldözésekrõl, kínzásokról, gyújtogatásokról stb. Percenként egy ilyen jelenet van a tíz év alattiak számára készült rajzfilmekben.
Tehát 1975! Azóta jelentek meg a számítógépes játékok új nemzedékei, melyekben a gyerek aktívan is ölhet .
Ezalatt Tom és Jerry. Rajzfilmgyilkosságok.

Szöveg: Nos, kedves nézõk, a bébihorror beavató-e vagy kiavató? Mibõl avat ki? És mibe be? Egyszerûen csak arról van-e szó, hogy az alapoknál kezdi: a gyermekeinket kell piaccá tenni, hogy fölnõve szeressék Drakulát? Vegyék a jegyet a Terminátorra, Schwarzeneggerre?
Vagy komolyabb a helyzet?
A lényeg a kiavatás a bûntudatból? Hogy a bûn nem ügy. Lám, millió gyilkosság történik, mégsincs semmi következménye. Ölni poén, izgalom, akár a híradóban. Az ölés nem az én ügyem. Nem rám tartozik. A véleményem, vagyis a gondolatom, a szavam és a tettem három különbözõ dolog. Gondolatban ölök, egész gyermekkoromban reggeltõl estig, de ez nem hat ki rám, a cselekedeteimre. Nézem, csinálom, izgulok és kész. Kikapcsolódom. Voltaképpen nincs is bûn.
Divatos költõ a rádióban: nem tudható, mi a helyes és mi a helytelen. Ha orrbavágnánk, tudná-e, hogy helytelen, s édesanyja megsimogatná kopaszodó fejét?

A kiavatás következménye, hogy kiavatódom. A kiavatottság persze nem ürességet jelent, mert sem a természet, sem a lélek nem ismer vákuumot. Észre sem veszem, a bébihorrorban bizonyos õsrégi sátánjelképek mély és állandó propagandáját. Az európai kultúrkörben a patkány, a sárkány, a denevér a gonosz jelképei. A modern baba, a barbi sem az anyaságba való beavatás eszköze, hanem, de hallgassuk meg szakértõnket:
Kislány : a barbikkal úgy kell játszani, hogy levetkõztetjük õket és a fiúbarbit ráfektetjük a lánybarbira.

Vége fõcím. A beszélõrõl elfahrtol a kamera. A kép fokozatosan elsötétül. Feketébe vágunk át, s innen térünk vissza Az Úr és Ádám két ujja mögül.
A szöveg és a stáblista az eredeti képre íródik.


Babos Tamás és Czakó Gábor