| Beavatás 3.
Voltaképpen
fölébredés. Nagycsütörtök
éjszakája – csöppet sem könnyû
ébernek lenni: emlékezzünk: ott folyton elaludtunk, pedig a
Mester kért, hogy virrasszunk mellette.
Fölébredni:
annyit tesz, mint látni végre azt, ami az orrunk elõtt
van. Ami van. Ehhez le kell vetni a maszkunkat, sõt maszkjainkat. A
szerepeinket. Hogy mennyit? Hamvas Béla szerint tízezer
bõrt kell a léleknek levetnie, leégetnie
magáról, hogy végre az legyen, ami.
Mi
hogyan állunk, kedves nézõk?
Gondolom,
ki így, ki úgy – a kérdés
kimeríthetetlen valamennyiünk számára.
Ítéletnapig dolgozhatunk rajta anélkül, hogy
kimozdulnánk saját lelkünkbõl.
De
egyelõre ne merészkedjünk még ennyire mélyre.
Teljes
tudás. Divatos költõ a rádióban, helyes
és a helytelen. Ha orrba ütnénk, tudná, hogy
létezik helytelen és helyes. Oktatási- és
hittanviták. Gazdáságkor álláspontja: nincs
is bûn. Ne keverjük a politikát és a morált, a
gazdaságot és a morált. Vállalkozók
és bûnözõk.
Persze
mégis van bûn, mert létezik bûnözés
és szakadatlanul növekszik.
Mihez
képest?
Zöld
Péter.
A
gazdaságkori államok elvetették a lét
spirituális lehetõségeit és dimenzióit, s
jogi alapra helyezkedtek. Bûn az, amit a törvény
büntetni rendel – nullum crimen, sine lege. A bûn nem a
világrend sérelme, nem istenképmás mivoltunk
megtagadása, sõt, még csak is morális vétek,
hanem jogi esemény.
Az
önkény ellen, hisz a francia király – Bastille, 1789
július 14. Az önkényuralom ellen föllázadt
nép hét azaz hetes foglyot szabadított ki a
Bastille-ból, több tucat áldozat árán. A
polgári forradalmak után kibontakozott
társadalomkísérletek – még azok is,
amelyekben kereszténydemokrata, vagy kerszoc. kormányok a
kísérletvezetõk – azzal az
elõföltételezéssel dolgoznak velünk-rajtunk az
országnyi laborokban, mintha sem Isten, sem egyéb szellemi
tényezõk nem léteznének.
A
fejlemények mondhatni különösek. Bûnállamok
jöttek létre. Bastille 7 foglya, Hitler tízmilliója,
Lenin és Sztalin és Hruscsov százmilliója.
Megtapasztaltuk
ebben az évszázadban többször is, hogy az
önkényuralom milyen rettenetes. Az elmúlt
évtizedekben a politikai küzdelem a jogállam
visszaállításáért folyt. Ebben
pártállásra való tekintet nélkül minden
tisztességes ember egyetértett. Ugyanakkor érezte azt is,
hogy ez kevés. A jog gyatra és durva eszköz. Akkor
mûködne jól a társadalom, ha úgy élhetne
mint a csöbörcsökiek a 18. században. Ott, ahol senki
súlyos bûnt nem követett el, ott a
megállapodásokat megtartották, nem loptak,
hûségesek voltak a férjek és a feleségek.
Elõttünk
vagy egy tökéletes társadalommodell, a saját
családunk. Hogy tényleg tökéletes-e ez
túlnyomórészt rajtunk múlik. Nos. Család:
puszi jogi alapon? Hány, és ki méri hõfokát?
Érezzük, hogy abszurdum, bár megérhetjük.
Erénybõl?
Mert
az erény mûködött?
Engedjük
meg magunknak, hogy kicsit mélyebben nézzük azt, ami az
orrunk elõtt van: lelkünk kívánságát.
Nem,
jó, ha erénybõl vagyunk jók. Úgy is
mondhatjuk, hogy híg dolog az erény, könnyen fordul
álszentségbe.
A
jó család normális. Maga a normalitás. Status
absolutus. A jogon és az erkölcsön innen. A szeretet persze
szellemi dimenzióba vezet. Mindenkit. A tudós professzort, a
milliárdost és az analfabéta hajléktalant
egyaránt. Az utóbbit állítólag még
könnyebben.
Vagyis
a fölébredés odahaza végzendõ el, és a
tökéletes társadalmat is odahaza kell elkezdeni
fölépíteni.
|