Paulinyi Tamás

GONDOLATOK A PARAPSZICHOLÓGIA METAFIZIKAI KÉRDÉSEIRŐL

PARAPSZICHOLÓGIA ÉS MISZTICIZMUS, NÉZETEK, ÉS VILÁGNÉZETEK

1.

Magyarországon ma, az elmúlt évtizedék ideológiai gátjainak átszakadása után, ezekben a témákban is egy olyan szökőárszerű berobbanás tapasztalható, ami mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott — válogatás nélkül terít elénk értékeket és hordalékokat egyaránt.

Ebben a témában az első, óvatosabb hangvételű kiadványok után már eklektikus bőségben találhat könyveket az érdeklődő. Ez az eklektikus jelleg jól kivehető a könyvek tartalmi, világnézeti és formai vonatkozású jegyeiben, célzatosságukat tekintve pedig egymástól gyakran erősen különbözők.

De mi is tartozik ehhez a témakörhöz s egyáltalán, — mit érthetünk ezen téma alatt?

Már a címben találkoztunk a parapszichológiával egyszer a metafizika, másszor a miszticizmus fogalmával párosítva. Hogy a kaotikus jelleg láthatóbb legyen — ez a teljesség igénye nélkül is bemutatható — folytatom a felsorolást. Transzcendens dimenziók, spiritizmus és az önmegvalósítás titkos útjai, a tudatalatti titkai, ezoterika, mágia, isteni, vagy éppen csak még tudományosan ismeretlen erők leírásai, amiket még néven nevezni nem tudunk.

A könyvek címeiben mindenesetre általánosan használt a titok és a titokzatos, és még egy másik cím ugyanerről: Amire nincs magyarázat. A titokzatosság pedig az embert mindig is megbabonázta, de különösen most, a mai természettudományos világképben élve hat bűvös fogalomnak a megismerhetetlen. A megismerhetetlen, ami a különböző könyvek különböző receptjei szerint — megtapasztalható.

Beteljesülő jóslatokról, telepátiáról, csodálatos gyógyításokról olvashatunk, máshol bioenergiákról, amik a kozmosz lényével kötnek össze minket, auráról, ingáról és médiumokról, megint máshol pedig évezredes tanítások beszélnek a valóság láthatatlan lényegéről és hirdetik az ehhez vezető "egyetlen" utat. Hogy az azonosságokat vagy a különbözőségeket vesszük-e észre, előítélet és belátás kérdése.

De a lényeget tekintve a titok és a rendkívüli vonzása mellett ott a kétkedés, a materializmus pedig ami a dolgok mikéntjére eddig megnyugtató magyarázatot adott — erős vára a kétkedőknek.

Mégis mintha ezeknek a kérdéseknek a megítélésében már a tudomány is el-elbizonytalanodna, s mintha engedményeket és törvénymódosításokat tenne mostanában. Hogy ezek részletkérdések-e vagy lényegiek — nehéz eldönteni, az ideológiai viták ekörül mindenesetre lényegi kérdéseket boncolgatnak.

A tudomány a tőlünk függetlenül is létező anyagi valóság megismerhetőségét hangsúlyozza, más nézeten állók szerint viszont a szubjektumon kívül álló objektivitásról beszélni merő képtelenség (lásd pl. mágikus szolipszizmus). S bár az anyaginak nevezett valóság szubjektív ill. illuzórikus voltáról folyó viták a filozófia szintjén zajlanak, bizonyos megmagyarázhatatlan jelenségek létezésének tényével a természettudomány immár egy évszázada szembesült és vizsgálati területét ez irányba is kiterjesztette. Korunk tudományában ez a parapszichológia szakterülete.

Mit is jelent valójában a parapszichológia? Erről a szóról a legtöbb embernek valamiféle okkult vagy spiritiszta foglalatosság jut eszébe, jóllehet az ilyen felfogásoktól ez lényegileg távol áll. Jelentése egy szabatos definíció szerint: — a parapszichológia a természettudományos megismerésnek egy olyan szakterülete, amely az élőlények és környezetük közötti jelenlegi ismereteinkkel nem magyarázható kölcsönhatásokat
vizsgálja.

A vizsgálat tárgya gyakorlatilag az emberi pszichék ill. a psziché és az anyagi környezet közötti kapcsolat, amelyben a kísérletek tanulságai szerint principiális szinten dőlhetnek meg az oksági viszonyokról alkotott eddigi fogalmaink, s a parapszichológia így egyrészt megismerésünknek egyik felelős határterülete, másrészt munkája a fizikai módszertanok kiterjesztésének nagy erőpróbája is.

2.

A tudományos kijelentések és következtetések módszertanilag megalapozottak kell hogy legyenek, vagyis ezen az úton csak lassan lehet és kell haladni.

Az intuitív gondolati megismerés és az ezekből alkotott — tudományosan gyakran nem hitelesíthető — , hipotézisek viszont közelebb vihetnek a jelenségek, és ezen keresztül a lét megismeréséhez.

Felmerülhet tehát egy olyan kutatási módszer lehetősége, ami összehasonlító analitikus igénnyel és hangsúlyozott toleranciával közelít akár az okkultnak nevezett irányzatokhoz is; érzékeny intuícióval felismerve a valós analógiákat, amit aztán kutatási irányként megjelölve a fizika módszertanával vizsgálhat.

Rendkívül hasznos lenne például, ha ezt a — félteke-specifikusnak is nevezhető — megosztott helyzetet a kutatók saját személyükben harmonikusan egyesíteni tudnák.

Természetesen nem várható el korunk gyakorló kutatóitól, hogy , polihisztorként nemcsak az érintett tudománytik felett legyen átlátásuk, hanem otthon legyenek a kérdések humán jellegű megközelítéseiben is. Ezért a résztudományok szakemberei mellett helyet és hangot kaphatnának olyan — akár önjelölt — kutatók is, akiknek természettudományos tájékozódó képessége j6, akik a módszertani lépések okaival tisztában vannak, ugyanakkor beteljesítik a humán oldal metafizikai érzékenységet és kreativitást követelő feltételeit is.

A legideálisabb ezenfelül az lenne, ha a jelenségek vizsgálatánál nemcsak megfigyelőként, hanem kiemelkedően teljesítőképes átélő kísérleti alanyként is jelen tudnának lenni.

Ahhoz, hogy egy ilyen igényű és jellegű integráció jelentőségét megértsük, nézzük meg egy parapszichológiai kísérlet lefolyását, először hagyományos, majd az előzőek szerint ideálisnak tartott feltételek között:

Az első változatban a pacapszichológus mint kísérletvezető, hangsúlyozottan a módszertani megfontolások racionális elvárásával áll a jelenség detektálásához, leírásához és értékeléséhez. Pszichológiai és fiziológiai vizsgálatokból tudjuk, hogy a tudat ilyen beállítottsága kifejezetten balfélteke orientált. Jellemzői tehát: a szavakban, illetve redukált absztrakt fogalmakban való gondolkodás; mérő, elemző, összehasonlító, algebrikus és számítógépszerű működés, ami a részletek, és főként a részletek elemzésében kitűnő.

Érdekes módon a jó paranormál képességű emberek döntő többsége viszont jobbfélteke-domináns tudattal rendelkezik; aminek fő jellemzői a következők: holisztikus, tehát teljességben való gondolkodás, harmonikusabb, lényegibb közvetlen tapasztalás az absztrakt fogalmi jelekké transzformálás igénye nélkül, vagyis fia verbális kommunikációra láthatóan képtelen is, közelebb állhat a parapszichológiai jelenségek területéhez, — mint ahogy ezt a vizsgálatok eredményei is igazolják.

A pacapszichológus és a kísérleti személy tudati beállítottsága így legtöbbször erősen különbözik. Például egy telepatikus kísérlet (képátvitel) leírásánál a jobb félteke érzékeny asszociációinak nemcsak az alany bal féltekéjében kell verbálisan átadhatóvá fogalmazódnia, hanem az értelmezés felelősségteljes szakaszában át kell haladnia a kísérletvezető racionális cenzúráján is.

Ez önmagában nem lenne baj, hiszen a módszertani leírások igénylik az egzakt megfogalmazásokat, de lehetséges, sőt igen valószínű, hogy a balféltekés kritika rostáján ily módon kieső, esetleg fontos, intuitív és szubtilis benyomások nem épülnek bele a pacapszichológus következtetéseinek hosszú távú programjába.

A kutatók egy másik, ideális esetben kétfélteke- domináns típusát tekintve a kísérletekben lényegesen nagyobb eredményeket lehetne elvárni, különösen, ha a vizsgált jelenségek lefolyását saját, ilyen vonatkozású tapasztalatival tudná összevetni. A jelenségek alanyi átélése és értékelése egy közvetlen belső úton történne, intuitív támpontokat adva az eredmények feldolgozásához.

A sokoldalú kutató nyilván nem tudna egy-egy részkérdésben szakértőként vizsgálódni, de adva van a lehetőség számára szakkonzultánsokkal értekezni, és ily módon termékenyen összekapcsolni az intuíciót a tudományos igénnyel. Egy ilyen team-ben viszont a legszélsőségesebb — esetleg okkultnak ítélt — véleményekben is észrevehetne figyelemreméltó momentumokat, amiket egy szakosodott pacapszichológus a szakterületére jellemző megfontolásokból valószínűleg félretolna.

Mint észrevehették, a feltételes mód használata ezen elképzelés kifejtésében folyamatossá vált. Ezt az óvatosságot nemcsak a tudományos aspektus közelsége indokolja, hanem az a reális helyzetismeret is, amelyből látható, hogy a kérdésben "kompetens" tudósálit a fent említett ideális módszernél sokkal egzaktabb irányuk létjogosultságát is csak fontolgatja.

Az ezek után következő gondolatok tehát csak hipotézisek, felmerülő sejtések, amik a PSZI jelenségeket vizsgáló embert továbbgondolásra késztethetik.

3.

A parapszichológiai jelenségek természetéről rendelkezésre álló anyagok, különösen az oksági viszonyokat tekintve, a jelenlegi leíró fizika olyanfokú tanácstalanságot mutat, ami már-már alkalmatlanságnak nevezhető.

Ennél fogva a kutatók vagy nagyon óvatosak esetenként nem lépnek túl a jelenségek puszta leírásán -, vagy nagyon is bátrak — például alapjában kétségbe vonják a jelenségek magyarázhatóságát. Ezen belül aztán vannak, akik mégiscsak felvázolnak egy-két elképzelést, ki fizikai; ki pszichológiai ki metafizikai vagy akár vallásfilozófiai aspektusból.*1

Nézzük meg most közelebbről azokat a jelenségeket, melyek zavarba hozzák korunk — egyébként jól működő — egzakt rendszerbe fogható tudományának művelőit.

Az ESP jellegű események közül a telepátiát mint tényt — bár ez sem magyaráshatóbb a többinél -, az emberek általában elfogadják. A clairvoyance-t, ami a tudattól fizikai úton izolált tárgyról vagy eseménygól való információszerző képességet jelöl, — a közvélemény már inkább kétkedéssel fogadja. A prekogníciós események feldolgozása pedig — itt a tudat által, még meg nem történt eseményekről szerzett információkról van szó — a szakembereket is nehéz kérdés elé állítja.

A pszichokinetikus események létezése — tárgymozgatás és fizikai rendszerekbe való beavatkozás csak tudat, ill. psziché által — megkérdőjelezi a materialista anyagprioritást a tudat felett.

Ezek a jelenségek a tudomány számára is bizonyított tények,*2 most inkább ne szaporítsuk tovább a parapszichológia tárgykörét részletező, helyenként amúgy is kétségbevonható listát, mert mint látni fogjuk, ez a két alapcsoport, vagyis az ESP és a PK is elég lesz messzemenő hipotézisek felállításához.

Ezeknek a jelenségeknek a születésénél, hogy úgy mondjam, csak az anya biztos, és ez ebben az esetben a tudat, ill., az emberi psziché. Képletünk egyetlen biztos kiindulópontja viszont már mindjárt nem is olyan egzakt fogalom, ha megpróbáljuk a jelenségek tükrében definiálni, — hogy a szellem és a lélek fogalmakat ne is említsük.

Tekintsük meg most alaposabban a létezés két alapvető koordinátáját, a (eret és az időt. Ugyanis ezekben foglaltatik az anyagi valóság, s eddigi tudásunk alapján itt zajlanak a gondolkodás folyamatai is, agyunk biokémiája és fiziológiai rendszere által determinálva.

A külső anyagi világról csak érzékszerveink által szerezhetünk tapasztalatokat és ezekből építhetünk fel a logika módszereivel például olyan elképzeléseket, amikkel egy bizonyos határon belül j6 valószínűséggel megjósolhatjuk a jövőbeli eseményeket.

Dr. Shiu frappáns megfogalmazása szerint "racionális logikánk alapja az a hit, amely szerint a jövő hasonlítani fog a múltra."

Nos, a parapszichológiában a térről, az időről és az anyagról felépített tudományos teóriák nem magyarázzák a tudatnak bizonyos megnyilvánulásait, legfeljebb azt tárják fel, hogy milyen rendszerekbe nem illeszthetők bele. Összefoglalóan: a tudat nyilvánvalóan képes időben megtörtént, történő és még meg nem történt eseményekről benyomást szerezni. A telepatikus működés, csakúgy mint a clairvoyance, látszólag független térbeli távolságoktól is. Ezenfelül a céltárgy koordinátája, vagy az adó személye gyakran ismeretlen, vagy ennek definiáltsága racionális szempontok szerint akár elégtelen is lehet. Hogyan találja meg a kísérleti személy tudata, feladata alanyát? Miképp izolálja a pszichokinetikus feladatban — pl. egy számítógépes véletlenszám-generátor megváltoztatni kívánt programtartalmát?

Mondhatnánk, hogy a kérdéskör az érzékelés még ismeretlen módjának megismerésével megválaszolhatóvá válik. De valószínűleg ez nem lesz ilyen "egyszerű". Ugyanis maga az érzékelés jelleg sem nyilvánvaló ezekben az esetekben, sőt a benyomások inkább a képzelet szintjén fogalmazódnak meg.*3 Az információ nem látható és hallható, hanem mintha látható és mintha hallható lenne. Ennek az átéltsége nagyban függ a kísérleti személy immaginációs képességétől. A képzelet ilyen esetekben valóban teremtő erő lehet és feltehető, hogy a pszichokinetikus jelenségek létrehozásában is döntő szerepet játszik.

Azonban ezzel sem jutottunk közelebb a megértéshez, hiszen még nem érthető, hogy az alany honnan tudja, amit egyébként helyesen elképzel, vagy honnan "tudja" a PK hatásra megváltozó anyagi rendszer, hogy mely elképzelésnek kell engedelmeskednie?

Óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy a valóság megnyilvánuló részei egy — ha úgy tetszik magasabb szinten egy egészet alkotnak egymással, tehát valamilyen szinten azonosak.

Az anyagra nézve ez egy megcáfolhatatlan állítás, ugyanis a részecskefizika és a kvantummechanika már eljutott ahhoz a felismeréshez, hogy az anyagi valóság egy olyan megbonthatatlan és kölcsönhatásaiban egymást determináló rendszer, ami például egy fizikai megfigyelésben a megfigyelt objektumot és a megfigyelőt egymástól függően tartalmazza.

És mi a helyzet a tudattal?

Ha e téren is feltételezünk egy átfogó és egyetemes intellektussal leírható jelenlétet, akkor egyrészt kínálkozó magyarázatokat kaphatunk, másrészt kimerítjük a misztikus gondolkodás fogalmát.

Ugyan a fizika módszertanától meredeken távolodunk egy ilyen vonalon, kövessük a meggyőzés igénye nélkül ezt a gondolatmenetet.

Ha a tudat prioritása az anyag felett akár alkalmanként is igaz ez már egy olyan megnyilvánulás, amit szintén idealizmusnak nevezhetünk. Lehet, hogy ezek a kategorizálások merő előítéletek, de lehet az is, hogy a racionális logika kíván ilyen irányba kiterjesztéseket.

Ha a tudat a jelen pontján kívül is létezhet, máris nemcsak időben megnyilvánuló jelenség, s így nemcsak az időbeli tapasztalás korlátai közt létezik. S ha a tudat működései nemcsak a koponyán belül értelmezhetők, vajon milyen távolsági határok kötik?

Ismétlem, ez még csak nem is hipotézis, csak játék a gondolatokkal és a képzelttel, ami látszólag szintén határtalan. S ha a tudat immaginációi befolyásolják az anyaginak nevezett valóságot, elgondolkodhatunk az okon és okozaton, mint ahogyan erre kényszerül a parapszichológia is. S ha a tudomány összefüggéseket lát perifériáinak (pl., kvantummechanika) felfedezései és a többezer éves vallásfilozófiák lételméletei között, mint ahogyan Fritjof Capra a "Fizika Tao ja"*4 c. művében bővebben kifejti, nem lehet, hogy csupán a nómenklatúrák különbözősége mutat közöttük áthidalhatatlan távolságokat? Rész és az egész. Atman és Brahman.

Az analógiák közelről sem felületesek.

A tudat tudományosan pontos definíciója mindmáig leíratlan, dacára annak, hogy létünk és tapasztalásunk központi eredője. Az emberi tudás nem azonos a természettudomány aktuális eredményeivel, a megismerés lehetőségei nem feltétlenül azonosak a racionális logika megismerési lehetőségeivel.

A parapszichológiának véleményem szerint szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel is, s bár a fizika módszereit használja, ha szükségszerűvé válik, túl kell mutatnia ezeken is.

Nehéz, látszólag megoldhatatlan feladatok ezek, de talán egy új tudományos éra kezdeti lépései lehetnek.

4.

A parapszichológiai jelenségek léte legtöbbször csak statisztikusan mutatható ki, a kísérletek kimenetele bizonytalan. Például. a hatások esetenként nem is jelentkeznek, a spontán események körülményei pedig általában nem hitelesíthetők.

Ezt látva felvetődhet a kérdés, egyáltalán mi a jelentősége és a konkrét célja ezeknek a kutatási irányzatoknak?

Elég lehet e motivációjaként a megismerés vágya, mint emberi igény? Filozófiai, vagy gyakorlati jelentőséget érdemes itt keresni? A direkt felhasználások lehetősége igencsak vitatott — gondolok itt olyan SCI-FI-be illó elképzelésekre, mint például a teleportációs közlekedésre, és a levitáció mindennapos alkalmazására, vagy akár a telepátiára mint a telefon és általában a hírközlés felváltójára.

Valószínű, hogy ilyen eredmények egyhamar nem születnek, s így a jelenségek bizonyított létének csak elméleti jelentőséget tulajdoníthatunk. Ezeknek az eredményeknek tényként való elfogadása viszont mint már említettem -. ideológiai változtatások szükségét jelenti a jelenleg általánosan elfogadott világkép szerint gondolkodóknak. Az a mód, ahogy a világ és önmagunk viszonyát szemléljük, megnyilvánul cselekedeteinkben és ezáltal környezeti viszonyainkban is, ami globális méretekben vizsgálva enyhén szólva aggasztóvá vált az elmúlt időkben. Az emberi gondolkodásra olyannyira jellemző a holisztikus látásmód hiánya, hogy ez az élet minden területén megmutatkozik. Erre utal a katasztrofális szintű környezetszennyezés, az emberi kapcsolatokban megmutatkozó megnemértés, a nemzeti, faji gyűlölködés és a gazdasági-politikai szűklátókörűségből adódó esztelen mértékű fegyverkezés is.

Mondhatnánk, hogy ezek alapvetően az ember erkölcsi tökéletlenségéből fakadnak. Ez így is van, de mi az erkölcs, ha nem az a belső törvény és mértékrendszer, amit végül is a világról szerzett ismereteink alapján hitelesítünk magunkban?

Egy elszigetelt intellektuális identitásokban és egymástól független rendszerekben gondolkodó ember számára akár a nagymértékű önzés és az intoleráns viselkedés is nacionálisan megmagyarázhatóvá válik. Ha pedig az ilyen világképben nevelkedett emberben a harmóniára való törekvéseket egy politikai idea vagy egy vallás szavaival — fogalmazzák meg, akkor vagy kritikátlanul követi az egyébként is legtöbbször valahol kifogásolható vagy idejétmúlt eszmerendszer tanításait, vagy — és ez akár vallásos embernél is megfigyelhető továbbra is a racionálisnak érzett világképe határozza meg tetteit. Az a kép viszont, amely, az embert egy testileg és tudatilag is körülhatárolt véges lényként ábrázolja, nemcsak a kiszolgáltatottság érzését keltheti, hanem a jogosnak tűnő felelőtlenségét is. A tettek pedig — és ehhez nem kell még misztikusan gondolkodni — végsősoron visszahatnak az elkövetőre, ha másképp nem, öntudatlan pszichés frusztrációként, ugyanis a harmonikus létezésre való ösztönös hajlam mindenkiben megvan. De a tettek — gondoljunk csak a környezet pusztítására — másként is visszahatnak ránk. Ahhoz pedig, hogy azt a bizonyos "jobbik" felünket kifejezésre juttathassuk, a racionális megértésen át is eljuthatunk.

Az egésznek a leghagyományosabb fizikai értelemben is elidegeníthetetlen részei vagyunk, a parapszichológiai kutatások tanulsága pedig azt sejteti, hogy nem is akármilyen szinten veszünk részt a tapasztalható valóság kialakításában. Az emberi tudás magját már évezredek óta ismerjük az intuitív és megtapasztalás jellegű forrásokból kikristályosodott vallásfilozófiákból. Ha úgy tetszik, a néma jobb félteke hangjai ezek, amik a balféltekés racionalizmus harsány diadalútján alig hallható suttogássá váltak.

A XX. századvég természettudományát viszont már megfontolásokra késztethetik elgondolkodtató eredményei. Talán tényleg küszöbön áll egy olyan új tudományos világkép kialakulása, ami gyökerében formálhatná át a jelenlegi gondolkodást.

És mint láttak, harmóniájából mindinkább kibillenő világunkban egyre égetőbb ennek a szükségessége. A bajokat nyilván nem a technikai civilizáció eszközei okozzák, hanem azoknak a komolyabb belátást nélkülöző alkalmazása, csakúgy, mint ahogy a gondolkodást és a cselekedeteket sem a természettudományos ismeretek rontják meg, hanem inkább az azokból levont következtetések mélyebb összefüggéseinek fel nem ismerése. Ezekhez a felismerésekhez és belátásokhoz mindenkinek személyesen kell eljutnia, így tulajdonképpen az emberek belső átalakulása garantálná a változást.

A parapszichológia szerepe ebben változásban arra korlátozódna, hogy a jelenségek létét tudományos hitelességgel népszerűvé, vagy akár oktathatóvá tegye és hasonló módon nyilvánvalóvá azokat az emberi képességeket, amik a teljesség megértéséhez és az ennek megfelelő cselekvésekhez vezethetnének.

Mindezek mellett időszerű lenne felismernie a leíró tudománynak saját helyét és szerepét az egyetemes emberi tudásban, és ennek a felismerésnek megfelelően olyan toleranciával és nyitottsággal fordulni a világot más nézőpontokból leíró irányzatok felé, hogy ezekből a találkozásokból a valóság mind több oldalról megismert, pontosabb és megértettebb képe rajzolódjon ki előttünk, a megismerés végtelennek tűnő lehetőségeiben.

Jegyzetek

1 Vassy Zoltán, A parapszichológia tudományos irányzata Akadémiai Kiadó Bp. 1989. 110-113.0. 126-151.0.

2 U.o.; 21-22.

3 Vassy Z. (u.o.) 61-62.0.

4 Héjjas István: A modem tudomány és a keleti bölcselet — 1990. Budapest. Orientpress