Pál Ferenc

Lángelme a XX. században (Fernando Pessoa)

A huszadik század elejének barbár mohósággal terjeszkedő ipari civilizációjára riadtan tekintettek az érzékeny lelkek, s a kultúra és a művészetek továbbélését féltették az egészséget és a nyers erőt fennen hangoztató műveletlen tömegektől. Nem véletlen, hogy Csontváry a beteglelkű lángelmék menhelyén gondolkodott, hogy ott - mániáiknak élve - szabadon alkothassanak a kiválasztottak. De nemcsak ő tartott ettől a mindent befolyó lármás középszertől. Századunk egyik legnagyobb költője, a ma már Ezra Pounddal és T. S. Eliottal egy sorban számon tartott portugál Fernando Pessoa (1888-1935) művét is át meg átjárja a görögségben gyökerező európai kultúrát félte, a demokráciával manipulált és a hatalomfia beszabadított tömegektől való arisztokratikus elzárkózás gondolata, a kiválasztottaknak járó szellemi szabadság.

Talán azért is tartott ilyen hosszú ideig, míg e jutott hozzánk, s érteni kezdtük költői- gondolkodói mondandójának lényegét. A költészetében és prózájában sorjázó alteregók, vagy másképpen heteronímek látszólagos misztifikációja mögé rejtőző Pessoa egész munkássága tudatos távolodás volt a mindennapitól, a vulgáris értelemben vett emberi problémáktól. Pályája elején, 1912-ben a portói Águra c. folyóiratban megjelent, a korabeli
portugál költészetet elemző írásában megjósolja egy szupra-Camőes, egy új költő fejedelem e jövetelét. Az Indiákat meghódító portugálokról éneklő XVI. századi költő alakja Pessoa írásaiban összefonódik a világot megváltó szellemi birodalom próféciáival. A Dániel könyvében megjósolt Ötödik Birodalom képe lebeg a XX. századi művész szeme előtt: nemcsak nemzetét érzi kiválasztottnak, hanem saját magát is. Ettől fogva lesz munkássága fokozatos készülődés a beavattatásra, valamiféle magasabb dimenzióba történő átlépésre. Egész életét és költői művét ennek az egy célnak áldozza, már-már riasztó és kegyetlen művészi tudatossággal mond le minden érzékileg megragadható - s a tükröző művészetet tápláló - benyomásról, tapasztalatról, hogy ezen a mind anyagibbá váló és csak önmagára figyelő világon túlra transzponálhassa művét. Első pillantásra darabokra töredező, kötetbe nem rendezett versekből, prózatöredékekből, politikai, közgazdasági, művészeti, ezoterikus feljegyzésekből álló hagyatéka egy magasabb rendező elvnek van alárendelve: minden egyes írása - legyen az vers, próza, tanulmány, avagy sietősen odavetett jegyzet - kapaszkodó, útmutató az egyetlen gondolat megértéséhez: hogy materiális világunk tükörképe csupán egy másik világnak.

Ekképpen szeretnénk - magyarul már megjelent verseskötete, én-regényének, a Kétségek könyvének és elméleti, ezoterikus írásainak kötetbe rendezett válogatása után közreadni a lángelméről írt, kimondatlanul is saját művészi alapállását magyarázó, hosszabb tanulmányának részleteit.