Mangel Gyöngyi

Nukleáris agymosás

Elég cifra helyzet alakult ki Magyarországon egy évvel az első szabad választások után.

Tekintélyelvű, ügyetlen kormányzat, európai szellemiségű, de sokszor hibázó liberális ellenzék, politikailag közömbös vagy megfoghatatlan választópolgárok, akik kritikus helyzetben sokkal érettebben viselkednek, mint akik rájuk hivatkoznak. S mindezek mellett a korai kapitalizmusra
jellemző, szabadrablásos még-nem piac, a klerikalizmus és a nyugati kultúrmocsok együttes jelenléte, és joghézagok mindenütt.

Ebben a közegben pedig boldogan lubickolnak a szocialista
nagyipari lobbyk.

Az elmúlt rezsim politikai hatalmát több, rendkívül erős gazdasági érdekcsoport támogatta. Az MSZMP Központi Bizottsága és a gazdaság közötti viszonyrendszer egyszerű földi halandó számára átláthatatlan volt. Mindnyájan emlékszünk még a "zöld bárókra", a mezőgazdasági lobbykra, vagy a nyereségesnek feltüntetett, és közben az állami támogatást habzsoló, valójában veszteséges és dicsőséges nagyiparra. S itt az ismert tyúk és tojás eset. Vajon a veszteséges nagyüzemek politikai támogatása tartotta fenn a puha diktatúrát, vagy a mindenható párt hatalma hagyta vegetálni a nagyüzemeket?

A lobbyk közül valószínűleg az energetikai lobby volt a legerősebb, s hatalmát ma is megtartotta. Gondoljunk csak egy-két nagyon közismert tényre. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer szükségességére való hivatkozások közül az első helyen szerepelt a villamosenergia-termelés. Ez annak ellenére így volt, hogy a gát ügyében a vízügyi lobby volt az igazi hunyó. Az iparban már régebben is ott dolgozó energetikusok pedig azt mesélik, hogy az energetikában egyetlen statisztikai mutató volt fontos: ki tud több energiát felhasználni. Ennek gazdasági célszerűsége könnyen átlátható a csodálatos környezetszennyezésről nem is beszélve.

Az energialobby egyik csendes, de ma úgy tűnik legerősebb ága az atomlobby.

Az atomerőművek építése kezdetben egyetlen célt szolgált: az atombombák különböző típusaihoz szükséges anyagok, elsősorban a plutónium gyártását. Mellesleg elektromos energia is keletkezett, s később ez a cél vált elsődlegessé, különösen az 1973-as olajválság után. Azóta nagyon sok minden világossá vált. Az atomerőművek tervezésekor nem gondolták át a hulladék elhelyezésének illetve ártalmatlanításának hosszútávú problémáját, sem azt, hogy hogyan bontják le az erőműveket. A különösen súlyos csernobili atomerőmű-katasztrófa, és számos kisebb-nagyobb baleset, üzemzavar pedig az egészségügyi kockázat és a biztonság kérdéseire irányította a figyelmet.

Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy az energiatermelés ma elterjedt legtöbb fajtája így vagy úgy súlyosan környezetszennyező, ill.. az erőforrások egy része kimerülőben van. Ezért kerültek világszerte előtérbe az úgynevezett megújuló erőforrások, ill. a szennyeződést ki nem bocsátó megoldások. Az energiatermelés kérdései, az atomenergia veszélyeinek taglalása azonban nem fér be e cikk keretébe.

Visszatérve kedvenc atomlobbynkhoz rá kell ébrednünk, hogy az atomerőmű építésben érdekeltek fáradhatatlan manipulációs tevékenységbe kezdtek. Annak idején még a Németh-kormány visszalépett a szovjetekkel való szerződéstől, amelynek tárgya a paksi atomerőmű újabb blokkokkal való bővítése. A visszalépés egyik oka az volt, hogy egyelőre nincs szükség újabb alaperőműre, hiszen gazdasági szerkezetünk alapstratégiája a pazarlás volt.

Szóval legelőször is egy jó energiapolitikai koncepcióra lett volna szükség. A választások előtt az MDF-nek is volt elképzelése az energiapolitikáról, sőt a kormány első hivatalos energiapolitikai koncepciója, ha nagyon erőtlenül is, de az energiatakarékosságon alapult. Ebben a koncepcióban az is benne volt, hogy még egy-két évig egyelőre nem kell újabb alaperőmű kérdésében dönteni.

Ehhez képest atomlobbynk, hogy úgy mondjam szemérmetlenül erőteljes kampányba kezdett az újabb atomerőművek építése mellett. Első lépésként többször is iderángatták Teller Edét, a H bomba atyját, a hidegháború egyik gerjesztőjét, a csillagháborús terv szorgalmazóját.

Teller Edét az emberek többféleképpen ítélik meg. Vannak, akik a "híres tudóst" látják benne, míg mások - s valószínűleg ők vannak többen - már a meghívás tényét is abszurdnak érzik, akik nem értenek egyet azzal, hogy tudását a hadiipar szolgálatába állította.

Teller Ede jött, mesélt - és nem győzött. Hiába aggattak rá különféle kitüntetéseket, hiába kapott díszdoktori oklevelet, attól ő csak az maradt, aki volt: egy kis, militáns öregúr, aki ellentmondást nem tűrő hangon bizonygatta, hogy egyedül az atomenergia az üdvözítő, és aki minden kérdést, érvet elutasított.

Teller meghívása öngól volt az atomlobbynak. Annyira átlátszó volt, hogy nagyon sokan felháborodtak.

Körülbelül ebben az időben 1991 januárjában kaptam felhívást egy OMFB tanulmányban való részvételre. A tanulmány tervezett címe: Alaperőmű-építés társadalmi elfogadhatóságának kérdései. Hát nem mondom, ravasz. Az energiapolitikai koncepció még csak akkor alakulgatott, az idő tájban a második változat készült el (azóta a harmadikon dolgoznak), de a nem tudjuk még miről döntést siettetni kellett, annál is inkább, mert a Parlament el volt foglalva a kárpótlással és a mindennapi Expónkkal, most érdemes gyorsan kihasználni valami kis joghézagot. Egyébként a tanulmány szerzőgárdája csupa objektív és független, semmiféle erőműépítésben nem érdekelt szakértőkből állt, mint például az Erőműtervező Vállalat vezetője, a Paksi Atomerőmű Vállalat tudományos igazgatója, az Ipari Minisztérium egyik osztályvezetője, a BME Atomfizika Tanszékének vezetője stb. Nem is igen értettem hogy hogyan kerülök oda. Mindamellett azt hittem, hogy ez a tanulmány is döntéselőkészítő anyagnak készül, amiben a pro és kontra érveket el lehet mondani.

Arra azonban, ami szinte azonnal bekövetkezett nem számítottam. Még egy hét sem telt el és a Televízióban megjelentek a Paksi Atomerőmű Vállalat reklámjai. Hasonló jelenségnek vagyunk tanúi most, mint annak idején a vízlépcső építésekor. Az OVIBER szép színes prospektusokkal bizonygatta nekünk, hogy nem élhetünk vízlépcsők nélkül. Az atomerőmű TV-reklámjai is szép színes felvételekkel bizonygatják, na mit gondolnak mit, azt hogy az atomenergia a "legzöldebb" megoldás.

Egyszóval elkezdődött a nukleáris agymosás. A TV-reklámok egyébként nagyon meggyőzőek:

1.) A Paksi Atomerőmű Vállalat biztonságos, botor lakos, ne félj tehát, sőt a háromszoros biztonság minden bajt megelőz.

2.) Kapunk sugárzást a világűrből, az élelmiszerekből, mit nekünk az az iciri-piciri, amit Paks jelent plusz terhelésként.

3.) Az atomerőművek nem bocsátanak ki széndioxidot, mint azok a csúnya szénerőművek, nem okoznak üvegházhatást. Örvendjünk tehát, mert most azonnal építünk egy-két ezer atomerőművet és már meg is oldottuk a globális felmelegedés problémáját.

4.) Ugyanez savas esővel. A csúnya szénerőművek kéndioxidot bocsátanak ki, ami savas esőt okoz. Örvendezés megismételhető, az előbb említett egy-két ezer atomerőmű ezt a kérdést is megoldja.

5.) S végül a legzöldebb megoldás: füstös, szürke meddőhányók és elpusztult erdők képe váltakozik takaros atomerőművekkel és tiszta égbolttal. Ez csak úgy ismétlésképpen, hiszen az ismétlés a tudás anyja!

Persze annak az értetlenkedő olvasónak az is eszébe juthat, hogy ha ez a legzöldebb megoldás, akkor vajon miért antinukleáris az egész zöld mozgalom, de hát nem szabad az apró részletekkel túl sokat törődni.

Atomlobbynknak persze Teller Edén kívül is vannak szövetségesei. Itt van például a kitűnő EDF, az Electricite de France, a francia atomerőmű-építő vállalat. Nem vesztegették az időt, azonnal közvéleménykutattak egyet. Persze nekik könnyű, saját különbejáratú cégük van, ami abszolút objektíven méri neki a közvéleményt már húsz éve... Hát az EDF elhatározta, hogy megment bennünket attól a fránya szovjet villamosáram-exporttól, és mindjárt két 1000 MW-os blokkot épít Pakson. Na most azonnal ki is derült, hogy a magyar nép 60%-a a keblére ölelne egy atomerőművet, főleg azért, mert az a legolcsóbb megoldás. Hogy azóta angol meg amerikai meg egyéb számadatok vannak arra vonatkozóan, hogy ez a legdrágább, az ugyan kit érdekel?

Persze az EDF agymosási technikái meglehetősen jók. A köz-véleménykutatás eredményeit sajtótájékoztatón mutatták be a MUOSZ-ban, ahol mindjárt sok újságíró van. Kínos gondossággal ecsetelgették a reprezentatív mintavétel technikáját, gondosan elkerülve azt, hogy a kérdések feltevése volt a részlehajló. Olyan kérdésekre, hogy miért cserélnénk fel a szovjet függőséget egy sokkal erősebb francia függőségre, vagy hogy egy hasonló időben végzett közvélemény-kutatás szerint a lakosság inkább az energiahatékonyságra szavazott, nem tartották érdemesnek válaszolni.

Az EDF május végére összehívta a második sajtótájékoztatót is, ahol egy tanulmányt fognak osztogatni az újságíróknak. Ebben - hű, micsoda véletlen - benne lesz, hogy az atomerőmű csökkenti a kéndioxid kibocsátását (?), és környezetvédelmi szempontból minden oké. A kockázatokat persze aligha fogják kidomborítani.

Az ügynek van azért egy szépséghibája is. Az EDF-nek több az adóssága, mint a teljes magyar államadósság. Érthető, hogy égetően szüksége van megrendelésekre Kelet-Európában. A kockázat és a hulladék a mienk, a termelt villamos áram egy része - törlesztés fejében - az övék. Ugye milyen ismerős, hiszen az osztrákoknak is árammal fizettünk volna azért, hogy tönkreteszik Visegrádot és Nagymarost.

S végül nagyon csodálkoznék, hogy ha az OMFB tanulmány végkicsengése nem az lenne, hogy előttünk csak két út áll: az egyik az atomerőmű, a másik az, hogy gyertyával világítunk. Különben is az atomerőmű csökkenti a kéndioxidot, savas esőt, globális felmelegedést, lásd, mint fent, örvendezés ismételhető.

Jut eszembe, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület is főnixként támadt fel hamvaiból. Egyre-másra rendezi a vitaesteket, aminek az a végkicsengése, hogy mégiscsak az atomerőmű a legjobb (persze mindjárt a vízlépcső után, ha még emlékeznek az Egyesület dicső véleményére).

Csak aztán valahogy oda ne jussunk, hogy amit a Németh-kormány (az utolsó kommunista kormány) nem akart ránk erőltetni, azt az energiahatékonyság lehetőségeinek kihasználása nélkül, a gazdasági struktúra átalakítása nélkül, a szabadon választott demokratikus kormány erőltesse ránk.

(Egy szelíd energia-stratégiáról a 3. PART 2. számában közöltünk átfogó tanulmányt Amory Lovins: Biztos energia címmel)