Grác után - a Jubileum felé

 

SIMONYI GYULA

 

(A Miskolci Nyári Egyetemen 1997-ben elhangzott előadás. Megjelent az Új Holnap 1998. januári különszámában.)

 

 

"A kicsi a szép!" (Schumacher)

 

 

1. A testvériség helyreállítása 2000-ben?

 

A Graz '97 az "Igazságosság, béke és a Teremtés megõrzése" folyamat második európai ökumenikus találkozója volt júniusban (700 egyházi vezetõ, ezer mozgalmi kiállító, valamint tízezer látogató részvételével), amely a Jubileum konkrét követeléseket és határidõt fölmutató eszméjét is nyomatékozta. A Jubileum bibliai parancsa szerint a társadalom testvériességét hétévenként és különösen félévszázadonként újra helyre kell állítani. Többek közt el kell engedni a szegények adósságait, szabadon kell engedni a rabszolgákat, vissza kell adni a nyomor szorításában eladott õsi földeket.

A Jubileum az egyházak gondolkodásában is most a 2000. év­hez kapcsolódik. Az adósság, a (nem jogi, hanem a nyomortól mene­külve önként vállalt) rabszolgaság, a tulajdon egyre kevesebbek kezében koncentrálódása oly mértékû, hogy ez minden korábbi idõ­szaknál égetõbbé teszi a Jubileum eszméjét. S ma már nemcsak a szegények, gyöngék miatt van szükség testvériességre. Az egész emberiség túlélése forog kockán.

 

2. Napi politika: sakkparti a Titanic-on?

Az alaptéma - demokrácia és patriótizmus az egységesülõ Európában - könnyen csábít napi politikai gondolkodásra. De ha az Európai Unióhoz vagy a NATO-hoz való csatlakozással vagy nem- csatlakozással véljük elintézni a problémákat, eltévesztettük a nagy­ságrendet. Nem igazán nagy különbség, hogy szenet lapátolunk a kazánházban, vagy a szalonban szolgáljuk föl a pezsgõt, amikor a Titanic a jéghegy felé száguld. A világon ma domináns észak-atlanti civilizációt kell alapjaiban megkérdõjeleznünk a túlélés érdekében. Látni fogjuk, hogy a fönntartható civilizáció egyben jobb is, tehát nem csupán a növekvõ katasztrófák negatív motivációja, de a boldogság pozitív motivációja is a változást ösztönzi.

 

3. Demokráciább-e a mai, mint a korábbi "népi demokrácia"?

Ademokrácia csak egészen kis méretekben jelenti azt, hogy az egyén és a közösség jelentõsen beleszólhat a sorsát meghatározó dön­tésekbe. A nagy rendszerek ki tudják használni a nem érintett, közöm­bös többséget arra, hogy a hatalmon lévõk akaratát rákényszerítsék az érintett kisebbségre.

Ahatalom három fõ fajtájának ördögi köre: (1) a pénz, gazda­sági erõ vezérelte (2) tömegkommunikációs eszközökkel manipulálóké lesz a (3) politikai hatalom, amit még több (1) gazdasági hatalomra, pénzre váltanak. A média általi tömegmanipuláció egyre nyilvánva­lóbb. Nem csoda, hogy az egyre nagyobb kampányköltségek ellenére egyre kisebb a részvétel a választási színjátékokban.

Lehetséges-e nagy rendszerekben demokrácia? Nem egész­séges követelés-e, hogy "Ruszkik haza!", "r-US-zkik haza!", fõvárosiak haza, keresztülrobogók haza, mindazok, akik a helyi közösségekre idegenként ráerõltetik az akaratukat-érdekeiket, menjenek haza?

 

4. A közbeletörõdést úgy gyártják

Legalábbis az Edward S. Herman - Noam Chomsky szerzõ­páros könyvének (Manufacfuring Consent, The Political Economy of the Mass Media) címe szerint. Érdemes megjegyezni, hogy a tömegkom­munikáció e politikai gazdaságtana nem konszenzusról, közmeg­egyezésrõl beszél, hanem csupán beleegyezésrõl, jóváhagyásról. Noam Chomsky másik könyve (Necessary Illusions, Thought Control in Democratic Societies) egyenesen a gondolkodás vezérlését emlegeti. Mindkét szerzõ szaktekintély a médiák társadalomban betöltött szerepének terén.

Adiktatúrákban nyilvánvaló a cenzúra. A demokratikus rend­szerek tömegtájékoztatási eszközeiben azonban elengedhetetlen kö­vetelmény a sajtó szabadsága és tárgyilagossága látszatának megõr­zése. De ne ringassuk magunkat illúziókban, legföljebb kevésbé látszik ki a "lóláb". A politikai és a gazdasági elit tagjai a médián keresztül teremtik meg a hatalmuk fönntartásához szükséges közhangulatot.

 

5. A többszörösen cenzúrázott média

Chomsky egy ún. propaganda-modellrõl ír, amely több szûrõn keresztül biztosítja a "megfelelõ" tájékoztatást. Ezek a szúrok olyan jól és természetesen mûködnek, hogy maguk az újságírók sem veszik észre, valójában kiknek az érdekei alapján állítják össze a híreket.

Az elsõ szûrõ a tömegtájékoztatási eszközök alapításához, mûködéséhez szükséges befektetés nagysága. Csak a nagy vagyonnal rendelkezõ - többnyire nemzetközi - monopóliumok tudnak verseny­képes napilapokat, magazinokat indítani. Ezeknek a társaságoknak az érdekeltsége azonban túlnõ a tömegtájékoztatási eszközökön. Például egy az afrikai országokban gyémántbányákat (is) üzemeltetõ vállalat nem nézi jó szemmel, ha a saját tévéállomása az USA-ban dokumen­tumfilmet sugároz a gyarmati kizsákmányolásról.

Amásodik szûrõ a hirdetés. A versenyképes újságok jövedel­mének kb. 70 %-a reklámokból származik. Világos, hogy a profit­érdekeltségû vállalatok nem fogják a kritikus hangvételû újságokat támogatni . hirdetéseikkel. A következõ szûrõ maga az újságok hírforrása. A mindenkori kormány, a nagyvállalatok, a rendõrség stb. maguk gyártják a jelentéseket (sajtótájékoztatás), amit a terjesztõk kritika nélkül át is vesznek. Hogy is mernék kritizálni, hiszen mûködési engedélyük és jövedelmük pontosan ezektõl az intézményektõl
függ. A negyedik szûrõt alkotják a tömegtájékoztatási eszközöket bíráló intézmények, melyeket többnyire maguk a pénz- és politikai intézetek hoztak létre. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy kiknek az érdekeit szolgálják.

Évtizedeken keresztül az antikommunizmus volt az ötödik szûrõ. Sok mindenre és sokakra rá lehetett sütni a kommunizmus vád­ját, s ezzel kiszûrni azokat, akik demokratikusabb és kritikusabb han­got ütöttek meg. A szocialista tömb fölbomlása után ennek az ellenség- és bûnbak-képnek a hatásossága csökkent, újabb után kell nézni.

Bár Herman és Chomsky elsõsorban az amerikai társadalmat bírálják, a magyar olvasónak sem elég okosan a sorok között olvasni, azt is tudnia kell, hogy mi maradt ki az újságokból.

 

6. A vezér, a mérnök, a tudós, a cégvezetõ, a sztárriporter is buta

Az emberek többsége jól manipulálható. Többmillió év alatt kifejlõdött agyunk nem a mai helyzetre készült. De a hatalmon lévõk, vagy akár a tudósok, mérnökök, médiacézárok, akik azt hiszik, hogy uralják a helyzetet, szintén "õrült majmok" (Szentgyörgyi Albert kifejezésével). Az õ agyuk is képtelen fölfogni-a nagy egységek mére­teit és bonyolultságát, mégis veszik a bátorságot, hogy gigantomániás döntéseket hozzanak, s tömegeket manipuláljanak. A nagy egységek vezetése - miközben látszólag jó - szükségképpen rossz.

A történelemben kirívó példa erre a látszólag jó, mégis kataszt­rófálisan buta döntéshozóra Napóleon. Roppant sikeres volt "a sakkjátszmában a Titanic-on", de nem fogta föl a tágabb összefüggéseket. Katonailag nem volt, aki szembeszállhatott volna vele, ezért csak hódított és nyomult elõre az orosz pusztán. Milliós hadseregét az éhség és a hideg (azaz egy környezeti katasztrófa) gyõzte le.

Alegfõbb fenyegetést biztonságunkra ma is a környezeti katasztrófa, a túlnépesedés, az élelem- és vízhiány, a talajpusztulás, a klímaváltozás, a vegyi és sugárzó anyagok, a génmanipulációk stb. jelentik. Ezeket nem lehet katonailag megoldani, ellenkezõleg, a mai (és ma is kipusztulásra ítélt) dinoszauruszok ("sok páncél, kevés ész") fegyverkezési programjai éppen hogy csak súlyosbítják ezeket a veszélyeket.

 

7. Az emberi erkölcsiség sem bírja a nagy rendszerek terhét

A sebességkorlátozások statisztikai bizonyossággal csökkentik a balesetek számát. A verseny-civilizációban a tudósok, mérnökök, cégvezetõk, döntéshozók, politikusok nem engedhetik meg maguk­nak, hogy saját természetes emberi butaságukat figyelembevevõ óvatossággal járjanak el. Akinek aggályai vannak, azt lekörözik a vakmerõbbek, a haszonért felelõsségérzetüket félrehajítók, erkölcsi aggályaikat elnémítók. (A vicc szerint a világgal az a baj, hogy az okosak töprengenek, míg a hülyék mindig teljesen biztosak önmagukban.) Ez a verseny-civilizáció állandó "gyorshajtásra" készteti, s így rengeteg balesetbe hajszolja bele a döntéshozókat. Szerencsét­lenségünkre nem saját maguk halnak meg a balesetekben - hiszen akkor a felelõtlenek kihalnának -, hanem a gyöngék, a szegények, a természet, a jövõ generációk szenvedik el a ma közvetlen profitjáért erkölcsileg felelõtlenek tetteinek következményeit.

Természetesen az elhamarkodott döntések meghozói gyakran a nyomor és hasonló problémák megoldásának sürgõsségére hivat­koznak. Századunk történelme világossá tette, hogy minél nagyobb az emberi tudás és erõ, annál nagyobb nyomort teremt. Az ostoba, tech­nokrata önhittség jó példája az egyik nagy nemzetközi bank plakátja, amely a holdralépés fényképére írta egy alig negyedszázaddal korábbi újságcikk kijelentését, mely szerint a holdralépés a belátható jövõben nem lehetséges. A plakát fõ mondandóját - hogy ti. "minden lehet­séges" - természetesen nem az ENSZ élelmezési világkonferenciájára alkalmazták, amely húsz éve a világéhezés megszüntetését tûzte ki az ezredfordulóra, mellyel szemben a valóság mára az éhezés növeke­dése lett. A holdralépés könnyû, apró föladat volt ehhez képest.

Anagy rendszerek más tekintetben is messze meghaladják az átlagos ember (és különösen is a hatalmon lévõk) erkölcsi teherbírását. Az ismert színdarabban az "öreg hölgy" megvásárolja az igazságszol­gáltatást, egymilliárdot ígérve szülõvárosának, ha az általa utált ember meghal. Csak kevés ember adja akár életét is az erkölcsi meggyõzõ­déséért. A nagy rendszerek tétjei túl nagyok, ezért szükségképpeni a korrupció.

 

8. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a patriotizmust

Az emberi (értelmi és erkölcsi) alkalmatlansága miatt a nagy rendszerek a saját törvényeik szerint mûködnek, irányíthatatlanok. Ha a Gólem túl nagyra nõ, az ember már nem éri föl a homlokán lévõ gombot, nem tudja többé leállítani. Ilyen pl. a mai globalizálódott pénzrendszer: a jegybankok szerepe egyre jelentéktelenebb. A tu­domány története is a méretek megnövekedése miatt századunkra átváltozott a tudósok rövidlátása és érdekei okozta szörnyûségek történetévé.

Anagy rendszerek akkor is rosszak, ha diktatórikusan szabá­lyozzák az életet, és akkor is, ha "liberálisan" szabályoznak, hagyják a "szabad" versenyt folyni a maga módján. Ez utóbbi csupán annyit jelent, hogy a politika (amelyre legalább elvileg lehet valami hatásuk a kisembereknek is) egyszerûen szabad utat enged a fõ gazdasági erõszövetségek diktatúrájának. A nagy rendszerekben érvényesülõ szabályozás a korallzátonyok simára gyalulásához hasonlít, nincs többé búvóhely, élettér a kis halaknak, viszont a cápák szabadon száguldozhatnak. A nagy rendszerek diktatórikusan is, liberálisan is a cápáknak jók, így mindkét módon az emberiség életterének pusztu­lásához, diverzitásának csökkenéséhez vezetnek.

A nagy rendszerekben a föld nem azé, aki ott él, hanem azé, aki (jogba öntött) erõszakkal el tudja ûzni róla az õslakókat, hogy távoli gazdagok és hatalmasok számára bányát, erdõirtást, monokul­túrát, autópályát, üdülõcentrumot stb. csináljon belõle.

A helyi közösségeknek vétójoguk kell legyen minden õket és területüket érintõ kérdésben. Csak ez nevezhetõ demokráciának. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a patriótizmust, méghozzá az országoknál is jóval kisebb egységekben. (Talán csak a besenyõk és a nyugati birodalmak miatt kellett a hét törzsnek is szövetkeznie, egy túl nagy, országnyi méretre váltania?)

Az alapkérdés mindig az: ki köti fel a macska farkára a csen­gõt? Kinek van ereje, hogy érvényesítsen egy elgondolást? Az esemé­nyek, döntések, struktúrák mindig az erõsebbek javát tükrözik. A nagy méretekben elsõsorban a nagy erõk érvényesülnek.

Az ököljogot és dzsungeltörvényt csak az korlátozza, ami a dzsungelben is: a gyöngébbek rejtõzési, menekülési, megtévesztési és megélhetési lehetõségei és ezekhez kialakult stratégiái. Nem szabad simára buldózerezni, cápa-sztrádává gyalulni a korallzátonyokat.

 

9. Az emberiség jövõje a helyi, fönntartható szubkultúrákban rejlik

A környezeti válság képlete egy súlyozott összeg:

A Föld terhelése = az ezernyi szubkultúra (hatékonyság * népesség * anyagi fogyasztási szint) szorzatának összege.

Ebben a képletben a hatékonyság az, hogy egységnyi anyagi fogyasztást mekkora környezeti terheléssel valósítanak meg. A népesség az adott szubkultúrát élõk létszáma. Nagyon leegyszerûsített példával etekintetben egy szorzatot ad egy valahány milliós amerikai réteg (népesség), amely háztartásonként két autót tart (anyagi fogyasztási szint), mégpedig kisfogyasztású japáni autókat (hatékony­ság). Egy másik szorzatot ad egy valahány ezres busman népesség, amely fejenkénti átlagban napi x kalóriát vesz magához (anyagi szint) és azt vegyszer, öntözés, fosszilis ásványkincs és energiahordozók elhasználása nélkül szerzi meg (hatékonyság).

Az anyagi fogyasztási szint szubkultúra kérdése, egyáltalán nem arányos az életszínvonallal, s különösen nem az életminõséggel. Ellenkezõleg, a magas anyagi fogyasztási szint az életminõség más területeinek leromlásával függ össze.

A népesség stabilizálódásához nem kell más, mint hogy mindenkinek annyi gyereke lehessen, amennyit szeretne. A fölméré­sek szerint a nem-szándékolt, nem-kívánt fogamzások adják (az abortuszokat és) a népességnövekedést. Ez elsõsorban oktatási és szociális kérdés.

A Föld terhelése tehát egy súlyozott összeg. Enélkül a súlyozás nélkül egybemosódna a Földet önmagában is túlterhelõ gazdag 20 % azzal a többséggel, amely önmagában fönntarthatóan tudna élni, ha ezt a (népesedését szabályozni tudó és a környezetével összhangban élõ) kultúráját nem rombolná szét a fogyasztói civilizáció annak érde­kében, hogy az õ életforrásaikat is az erõsebbek számára sajátítsa ki.

 

10. A gazdasági- és rendszernövekedés hazug mítosza

Nyilvánvaló, hogy egy véges bolygón képtelenség a végtelen növekedés. Csak a nem-anyagi szférákban (szellemi, lelki kincsek, személyes kapcsolatok örömei) élheti meg az ember végtelen fejlõdési vágyait. Ezzel szemben a gazdasági növekedés a legáltalánosabban elfogadott cél a világon. Kapitalisták, kommunisták, fasiszták és szocia­listák egyaránt gazdasági növekedést akarnak, és ennek maximalizálá­sára törekszenek. A leggyorsabban növekvõ rendszert tartják a leg­jobbnak.

Már a múlt század egyik legfontosabb gazdasági tanul­mányában (A politikai gazdaság alapjai) John Stuart Mill világosan kifejtette, hogy a gazdaságnak is (növekedés helyett) stabilnak kell lennie, ez jelentene igazi jólétet. (A Mill- és Keynes- idézeteket saját fordításomban hozom.)

 

"A politikai közgazdászok bizonyára mindig többé-kevésbé tisztán látták, hogy a jólét növekedése nem határtalan; hogy annak a végén, amit õk haladó állapotnak mondanak, stabil állapot rejlik; hogy minden gazdasági haladás csak ennek elhalasztása; és hogy minden lépés elõre közeledés efelé. Hogy nem értük már el régen, az azért van, meri a cél maga elõttünk száll."

 

A cél azért elérhetetlen, mert a gazdagok igénye nem az élet­színvonaluk, hanem hogy többük legyen mint másoknak. Ez valóban végeérhetetlen versengéshez vezetett a növekedésben. Ma a Földön a leggazdagabb háromszáz családnak együtt többje van, mint a legsze­gényebb három milliárd embernek. Ennek ellenére folyik a gyilkos verseny az "Amerika leggazdagabb embere" címért, noha Mill már a múlt századi szinten értelmetlennek tekintette a gazdagok kielégíthe­tetlen mohóságát.

 

"Nem tudom, miért kéne ahhoz gratulálni, hogy emberek, akik már gazdagabbak, mint bárkinek lennie kellene, megduplázták fogyasztásra szánt anyagi eszközeiket, mely kevés örömet ad, ha ad egyáltalán."

 

Millnek a stabil államról szóló írása ellentétes azzal a gondo­lattal is, hogy az emberiségnek le kell igáznia a természetet a termelés növekedésének elõmozdítása érdekében:

 

"Az ember céljával ellentétes, ha semmi nem marad meg a természet spontán tevékenységének; ha minden talpalatnyi föld, amely élelmiszertermelésre alkalmas, meg van mûvelve; ha minden zöld pusztát és természetes legelõt felszántanak, minden négylábút és madarat, mely nincs háziasítva az ember szolgálatára, megsemmisítenek, mert vetélytársak az élelemszerzésben, ha minden növényt és felesleges fát kiásnak s alig marad hely, ahol egy vad cserje vagy virág nõhessen anélkül, hogy gyomként kipusztítanák a tökéletesített mezõgazdaság nevében."

 

A szükség egyre nagyobb fenyegetéssé válik, ugyanakkor a verseny és növekedés hajszájában egyre nagyobb rendszerek jönnek létre. S ezek a rendszerek még mindig a további gazdasági növeke­désben keresik a megoldást. Pedig pont a gazdasági növekedés az, ami hiányt teremt ahelyett, hogy enyhítené. Vékony hatalmi rétegeket milliárdosokká tesz, miközben százmilliókat nyomorba dönt és féken­tartásukra mérhetetlenül fegyverkezik. A fegyverkezéssel és háborúk­kal, valamint a környezet elpusztításával az egész emberiség létalapjait fenyegeti.

Az erõsek versengése luxusra és háborúkra pazarolja az embe­riség és a természet erõforrásait, így egyre növekvõ hiányt, nyomo­rúságot teremt. John Mayhard Keynes ciklonnak tekintette - Hobbes nyomán - ezt a versengést, amely egyre többeket ragad magával. Keynes 1930-ban azt remélte, hogy két generáción belül az ipari társadalom talán végre felismeri azt, ami nézete szerint mindig is az emberiség célja volt:

 

"Talán még száz évig kell magunknak és egymásnak mondanunk, hogy a becsületesség aljas dolog és a hitványság becsületesség, hogy az aljasság, fukarság hasznos és szükséges, míg a becsületesség nem, hogy csak a hitványság, irigység, kapzsiság és versengés tud végleg kivezetni bennünket a hiány sötét alagútjából. Egy hobbesi elemzésbõl kiindulva világossá válik, hogy a hiány alagútja meglehetõsen emlékeztet valamiféle ciklonra, melyben az emberek fogva vannak, körbe keringve egymással versenyezve és egyre több igényt, vágyat teremtve."

 

11. A "kicsi a szép" nemcsak a túlélés mottója, de a boldogságé is

A nagy rendszerek sokkal több emberi szenvedést okoznak, mint amennyit megoldanak. Ezenfelül még a kevés nyertest sem teszik boldoggá, hanem önmagukhoz deformálják õket. Jellemzõ erre a folyamatra Konrad Lorenz könyvének címe: "Ember voltunk hanyat­lása".

Mill a gazdasági növekedés világméretû leállásától jót remél:

 

"Nem tudom a tõke és a jólét stabil állapotát azzal a közönyös idegenkedéssel tekinteni, melyet oly általánosan kinyilvánítanak a politikai közgazdászok régi iskolájának tagjai. Hajlok arra, hogy egészében véve ez nagyon jelentós javulást jelentene jelen állapotunkban. Megvallom, nem vagyok lenyûgözze attól az ideális élettõl, amivel azok kecsegtetnek, akik azt gondolják, hogy az emberi lények normál állapota a küszködés a megélhetésért; hogy a taposás, tolakodás, könyökölés és egymás lábára lépés - melyek a jelen típusú társadalmi életet alkotják - a legkívánatosabb viselkedési formák. Ezek szerintem nem mások, mint az ipari haladás egyik idõszakának kellemetlen tünetei."

 

Mill szerint egy stabil államban sokkal jobb anyagi körülmények között élnénk, mint a jelenlegi elõrerohanásban:

 

"Aligha szükséges megjegyezni, hogy a népesség és a tõke állandósult állapota nem jelenti az emberi haladás mozdulatlanságát, ugyanannyi tere lenne mindenféle szellemi kultúrának, az erkölcsi és társadalmi fejlõdésnek, ugyanannyi lehetõség lenne az Élet Mûvészetének fejlesztésére és sokkal valószínûbb, hogy fejlõdne is, hiszen az emberi elmék nem a megélhetéssel lennének elfoglalva. Még az ipari tudományokat is olyan komolyan és sikeresen lehetne mûvelni azzal az egyszerû különbséggel, hogy csupán a gazdaság növelése helyett az ipari tevékenység jogos hatását eredményezné, vagyis lerövidítené a munkát."

 

Fejezzük be Keynes hasonló álmával:

 

"Amikor az a nap eljönne, lehetõség lenne az erkölcsi törvények megváltoztatására is. Meg tudunk majd szabadulni sok álerkölcsös elvünktõl, melyek kétszáz éven át kísértettek bennünket, s amik miatt néhány utálatos emberi tulajdonságot legmagasabb erénnyé magasztaltunk. A pénz, mint vagyon szeretete valamiféle utálatos betegségként lesz ismert, egyikeként a félig bûnös, félig beteges hajlamoknak, melyeket az elmebeteg ember undorodva vall be a szakorvosoknak. Amikor a hiányt legyõzzük, vissza tudunk majd férni az emberiség hagyományos erényeihez. Tisztelni fogjuk azokat, akik most képesek megtanítani minket, hogyan használjuk ki erényesen és jól a napot, az órát."

 

A témához (Életharmónia címen) rendszeresen további anyagokat teszünk közzé a Bocs Alapítvány Internet oldalán (http://bocs.hu), illetve a csak e-mailen terjesztett Bocs Fordítóban (ingyenesen megrendelhetõ a [email protected] címen).