Az OTP-nél vezetett számlájának száma: 11711034-20081971
Munkatárs: Szlepák Timea
A
Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság
örökös elnöke:
Dr. Gaizler Gyula
örökös tiszteletbeli alelnök
Dr. Gyökössy Endre
Irásaink az egyes szerzők véleményét tükrözik.
A közlésre szánt kéziratokat lehetőség szerint e-mailen vagy mágneslemezen a felelős szerkesztőnek - [email protected] vagy [email protected] ill. Vető István 1026 Budapest, Balogh Ádám u. 18/c címre – kérjük elküldeni.A KÖT Elnöksége és az Ökumené szerkesztőbizottsága Isten bőséges áldását kéri Dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke szolgálatára.
ELŐADÁSAINK
Szeverényi János: Ökumené a gyakorlatban·.
Azért vagyunk ma este is így együtt, mert még nem vagyunk készen.
Az ökumenéről azért kell beszélni, mert a bűn realitás az egyházon belül is. Az ember elszakadt Istentől, az egység megszakadt. Ennek következtében beszélünk sajnos férfi nő problémáról és válásról, testvér és testvér közötti bűnökről, gyilkosságokról. Az első gyilkosság az oltár mellett történt, ahol Káin fejbe vágta testvérét, Ábelt. Vallásos, liturgikus közegben indult föl, mert úgy érezte, hogy az ő áldozatát Isten nem fogadja el, Ábelét pedig igen és személyválogatónak érezte az Istent. Frusztrálttá lett, nekiesett a testvérének.
Akinek nem fáj a széttöredezettség, az nem érzi igazán az Isten szívének fájdalmát.
Pio atya, amikor imádkozott a keresztyén egységért mindig sírt, könnyezett.
Az Isten sír miattunk és értünk, mert az egység hiányában kevésbé tudjuk betölteni küldetésünket. Amikor látjuk Magyarország, Európa és a világ bűneit, nekünk pirulnunk is kell, nem csak kritizálni. A keresztyének azáltal, hogy egymást „marták és falták” sok lehetőséget kihagytak és kihagynak, ahogy Pál apostol írja: „vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek”! Mennyi gazdasági, lelki, szellemi erő, energia ment el egymás lejáratására, bántására.
Isten az előadásra készülés közben rám nehezítette a következő gondolatot: az „ökumené a gyakorlatban” még mindig siralmas állapotban van.
Tudjuk, hogy az új pogányság, a lelki-szellemi éhség következtében az emberek „mindenevővé” váltak. Kevesen vannak Krisztus által megragadott, Őérte lángoló szívű és Őt konzekvensen követő keresztyének.
Testvérek, bűn, ha nem Isten szíve szerint látjuk egymást és gondolunk egymásra. Nem hobbit, vagy kegyes hóbortot kell látnunk a közös szolgálatban.
A nem hívőkkel egyes keresztyéneknek jobb a kapcsolata, mint egy más felekezetűvel. Ez botrány. Amikor az Atya még a gyerekgyilkosra is felhozza a napját, ellenségében is meglátja a megújulás lehetőségét. Léha emberből lesz majd Hippo püspöke például. Ezt a szellemet, ezt a lelket vette Mónika is, ezért tudott ő is imádkozni és ezért tudott ő is így nézni fiára, Augusztinuszra. Mi hogy beszélünk a más felekezetűekről?
Több közösségben megfordulok, Isten az én életemben is és a jelenlevő testvérek életében is olyan helyzetet teremtett, hogy látjuk Isten munkáját más közösségek, felekezetek éltében. Ezért merek bizonyos szempontból kritikus is lenni, hiszen amikor én felekezetekről beszélek, nem csupán, mint evangélikus szólok a többiekről, hanem úgy, mint az én tágabb családomról. Vannak közösségek, lelki vezetők, akik még mindig a másik ellenében fogalmazzák meg magukat. Fáj, amikor azt látom pl. az egyik aluljáróban, hogy egy misszió, szolgálata kapcsán, elhatárolódik a többi felekezettől.
Van helye a bocsánatkérésnek, a közeledéseknek, egységtörekvéseknek is, de jól tudjuk, hogy az egység Krisztusban egyértelmű és adott.
Gyanús az, amikor nagyon keressük az egységet. Sok konferenciát, zsinatot tartottunk évtizedeken, évszázadokon keresztül és nem sokra jutottunk.
Szörnyűség volt, amit a XVI-XVII. században elkövettünk egymással szemben, szégyentelen módon Istenre hivatkozva. Azóta Isten megengedte, hogy elvétessék az egyháztól a politikai, gazdasági, katonai hatalom, emiatt nincs lehetőség ma mások „grillezésére”, egymás üldözésére. De ma is vannak mindegyik felekezetben „keményvonalasok”. Nem sokat változott a gondolkodásunk. A sejtjeinkben, zsigereinkben megvannak a korábbi szeretetlen gondolatok és ezek időnként megfogalmazásra is kerülnek. Ismerek olyan budapesti gyülekezetet, ahol a helyi lelkész szájából elhangzik: „be nem teszem a lábam katolikus templomba”.
Ezt én istentelenségnek tartom. Az Isten munkája ellenében való bűnnek. A közös szolgálatra kellene tenni a hangsúlyt.
Egy friss gyakorlati példa: egyházunkban megjelenik egy színes, képes magazin a szerkesztésemben. Ökumenikus szempontból átnéztem a legutóbbi számot. Huszonöt írásból tizenkettőt más felekezetű írt, vagy az író más közösségekre, felekezetekre hivatkozik pozitív értelemben. A rádiómissziónkról szóló anyagban említést teszünk az egri Szent István Rádióról. Ez pozitív példa, de sajnos a közös misszió nehezen megy a média területén is.
Tanulnivalója van a protestantizmusnak a katolikusoktól és tanulnivalója van a katolikus egyháznak is a protestáns egyházaktól.
Eszembe jut az, amikor teológiai hallgatóként elhajtottak minket a fővárosi tanács épületébe papi békegyűlésre. Ott láttam a legnagyobb skálán együtt lenni egyházi képviselőket. A Hazafias Népfront hozta össze a papokat, felekezeteket.
A háborús bombázások alatt vagy később a katonaságnál nem a felekezeti különbségek domináltak.
A szeretetmunkában, lepramisszióban vagy a hajléktalanok szolgálatban nem az a kérdés, hogy ki milyen hitvallású. Miért kell ennek így lennie, hogy csak a baj, az üldözés hoz minket össze?
Egy héttel ezelőtt volt egy temetési szolgálatom. Érdekes, hogy erre egy katolikus pap testvérünk kért: „Hivatalosan katolikus temetés lesz, de kéri, hogy én is menjek ki, mondjak néhány szót, egy imát.” Abban maradtunk, hogy a szertartás előtt, a papi öltözőben néhány percet fogunk beszélgetni a liturgiáról, a két pap egymással. Belépek a kispesti temető öltözőjébe, ahol egy copfos hajú, szakállas, Lenon – szemüveges srác fogadott. Gondoltam, csak a kántor lehet. Kiderült, hogy ő a pap, egy szelíd, kedves, intelligens fiatalember, a húszas éveiben lehet. Röviden megbeszéltük a szertartást, de már abban is egyértelmű szeretet és összhang volt. Szépen, harmonikusan, egymást felváltva ment végig a szertartás, áldások, igék, imák és tartalmilag is jó volt minden. A temetés után úgy köszönt el, hogy köszöni ezt a „fantasztikus egységet”, amit most megéltünk. Akik Isten országában élnek, azok között nem lehetnek igazi problémák, nehézségek.
Karácsonyi ünnepkörben vagyunk, megtestesül az Ige, eljön, átszakítja az eget és meglepetés sorozatot okoz az egész világnak, folyamatosan határokat, küszöböket, ajtókat lép át. A legnagyobb határ a menny és föld közötti hatalmas szakadék, amit Jézusban Isten átlép és megjelenik a földünkön.
Isten pedig egy, a teljességnek és az egységnek az Istene. „Emeljétek fel szíveteket!”
Azért tudjuk felemelni szívünket, mert Ő van és vonz és megadja ezt a kegyelmet, hogy a szívek találkozhatnak és egyesülhetnek. Ha már Isten atyai szíve dobog bennem, az Ő érzései, indulatai, akarata, szándéka vannak bennem, akkor egészen másképpen látom a földet, mert „az Úré a föld és annak teljessége.”
Édesanyám Békéscsabán született 1922-ben, szegény iparos családban. Nagyapa kommunista érzelmű, de szelíd asztalosmester volt. Éheztek, szegények voltak, sok gyerek született, időnként egy-egy közülük meg is halt. Hármat vitt ki nagymama a temetőbe. Édesanyám volt a legidősebb gyermek. Járt nagymamával a templomba, de nem tudták fizetni az egyházi adót és az adószedő elvitt tőlük egy díszpárnát és egy konyhaszéket. Akkor nagymama azt mondta, hogy „én ezek közé többet nem megyek”. Nagymama kemény, határozott asszony volt, korábban sztrájkokat is szervezett. Ez Békéscsaba, Békés megye, „viharsarok”, ahol nagy szegénység volt. Nem véletlen, hogy Békéscsabán az én gyerekkoromban is legalább tizenötféle felekezet volt. Nagy lázongások voltak ezen a vidéken, a szociáldemokrata mozgalom is erős volt itt a XX. század elején. Vörös lobogós temetések voltak már abban az időben. Anyám, Nagyanyám elkezdtek járni a pünkösdiekhez. A húszas évek végén a pünkösdi egyház nem volt elismert felekezet és közösségi alkalmaikra tizennyolc éves kor alatt nem mehetett be senki. Ott állt a ház előtt a detektív, vagy be is ment a lakásba. Egy igehirdetés hatására Anyám megtért. Talán nyolc éves volt. Szomjazott az igére és ment nagymamával ezekre az együttlétekre. Beült az alkalom előtt a spájzba a befőttek közé, hogy onnan hallgassa az igét, vagy beöltözött idős asszonynak fekete ruhába, így csapták be a detektíveket. A nehézségek miatt továbbmentek a baptista egyházba, és ott édesanyám bemerítkezett, baptista lett. Mandolinozott, verseket írt, hívő, bizonyságtevő életet élt. Aztán jött a szintén hívő apám, aki megkérte a kezét. Édesapám akkor az evangélikus Keresztyén Ifjúsági Egyesület megyei titkára volt, ezért teljesen természetesnek tartották, hogy a nagy csabai evangélikus templomban lesz az esküvő. Erre anyámat kizárta a baptista gyülekezet, de nagy részük ott volt az evangélikus templomban az esküvőn. A mai napig is használják anyu verseit a baptista gyülekezetben. Azután jött a kommunizmus, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületet feloszlatták és ez a közösség illegalitásba vonult. Volt egy nagyhatású igehirdetője ennek e közösségnek, akinek egyszer csak, hogy így mondjam leesett a tantusz. Anyám, aki akkor már hétgyermekes édesanya volt, üzenetet kapott tőle Budapestről: „halálos bűnt követtél el azáltal, hogy bemerítkeztél, mert megtagadtad az Isten elénk jövő szeretetét.”. Kétségbeesett anyám felült a vonatra és jött a lelkét mentendő, tárgyalni a nagy vezetővel. Ezzel még nem volt vége szegény anyám nehézségeinek, még volt egy–két kanyar a későbbiekben is. Ökumené a huszadik században hazánkban…
Még ötven évvel ezelőtt gyónnivaló bűn volt, ha csak benéztünk egymás templomába is.
Rettenetes állapotból hoz ki minket az Isten.
Gyermek koromban jártunk ugyan templomba, de apám, aki laikus igehirdető volt; látván az egyház hibáit, hiányosságait, sokat kritizálta az egyházat, papokat. Kizárólagossági tudatban éltünk. Katolikusokról, szabadegyházakról jó szót nem hallottunk. Fényképész ipari tanuló lettem, tizenöt éves voltam ekkor és Békéscsaba mellett egy kommunista községben voltam fényképész. A falu közepén a mai napig is vörös csillag látható. Cselédség élt ezen a területen. Templomba nem jártak, lelki, szellemi életet kevésbé éltek. Ezt a réteget a szocializmus megemelte. Ezek az emberek, akik földönfutó cselédek voltak, hozzájutottak házhoz, földhöz. Más kérdés, hogy ezekben a falvakban a hetvenes, nyolcvanas években és ma is sok az iszákos, öngyilkos, a válás, sok-sok lelki nyomorúság van.
Ott kerültem kapcsolatba a kilencven éves plébános bácsival, Steib Jánossal, aki korábban a Wenckheim grófék papja volt. 1945-ben a kommunista fiatalok agyon akarták ütni és a községi párttitkár el akarta vitetni Szibériába. Az elhurcolandók a községháza udvarán gyülekeztek és a plébános urat az orosz katonatiszt küldte haza, mert túl volt a korhatáron.
Amikor megtudta, hogy van olyan beteg a faluban, akinek szüksége lenne segítségre, vitt neki ebédet, ha párttag volt, akkor is.
Említettem, hogy szigorú, törvényeskedésre hajló kegyességben éltem. Olvastuk a Bibliát, templomba is jártunk, de nem volt Istennel kapcsolatom. A plébános bácsi és húga, Mariska néni, aki a plébániát vezette, olyan természetes, intelligens szeretettel fogadott, hogy ebből barátság lett. Elcsodálkozunk utólag, hogy Isten milyen utakon vezetett és milyen embereket adott az úton nekünk. Olyan embereket, testvéreket, akikre szükségünk volt, akkor, abban az élethelyzetben. Őket Isten küldi.
Nem imádkoztattak, nem „térítettek”. Ezt az érzékenységet a Szentlélek adta nekik. Jó volt bemenni hozzájuk, jó volt köszönni, jó volt beszélgetni, hosszan, szeretettel; téli estéken és máskor. Egy ilyen közegben természetes volt, hogy elmentem a búcsúba, jó volt ott lenni, mert ennek a bácsinak és néninek a szívében Isten szeretetének intelligenciája lakott.
Az utolsó időkben a szobájában misézett, mert már nem tudott kimenni a templomba. Ha ott voltam a faluban és láttam, hogy világít a lámpa a plébánián, bementem, felolvastam a bibliai igét. Egy ilyen alkalommal észrevettem, hogy nem tudja megemelni a kezét az ostyával s én, a tizenhat éves gyerek fogtam a kilencvenéves plébános kezét, aki így tudta behelyezni az ostyát az áldozók szájába.
Amikor már teológus voltam, megérkeztem egy téli este a faluba, a plébánia teljes sötétségben, pedig nem volt még késő. A plébános úr ravatalon feküdt szeretett templomában. Isten ezt is megadta, hogy pont hazaértem –több havonta tudtam csak hazajutni - az ő temetésére és a grófi kriptában csak ketten voltunk jelen, mint családtagok a harminc papon kívül. Mariska néni a húga, meg én - a család.
Néhány éve arra autóztam és a plébániáról kijött egy ősz hajú asszony, a valamikori grófnak a lánya, aki Angliából hazaköltözött az elmúlt években. Visszaemlékezett arra, hogy ő kislányként mit kapott ugyanettől a paptól. A hitoktatáskor kapott hit vezette egész életén keresztül. Rendbe hozta a plébániát, ott lakik. Szervezi a hitoktatást, látogatja a szegényeket, a cigányokat, visz nekik evangéliumot, ennivalót, ruhát. Megtörténik, hogy beverik a plébánia ablakát, kiszúrják késsel az autógumiját, de ő megy és végzi ezt a szolgálatot, amit a plébános úr végzett valamikor.
Tizenkilenc éves koromban jelentkeztem a teológiára és akkoriban, ez 1979-ben volt, akik jelentkeztek a teológiára, azoknak a nevét leadták az állam felé. Tizenheten jelentkeztünk. Kettőnket, akik egy ébredési ifjúsági körnek a tagjai voltunk, behívtak. A többi fiú nem kapott behívót, mi kaptunk, Békéscsabáról Lentibe. Hát hová vigyenek? Négyszázötven kilométerre. Ennek az alakulatnak az volt a híre, hogy „kispapdaráló”, így mondták akkor: „politikailag megbízhatatlan alakulat”. Sok cigány, írástudatlan volt ott, de leginkább büntetett előéletűek. Ötvenen voltunk teológusok, öt felekezetből. A kiképzési időn belül, minden este a takarodó előtt fél órás közös keresztyén alkalmat tartottunk a pincehelyiségben, titokban. Az is tilos volt, hogy ketten a Miatyánkot elmondják, mert közös vallásgyakorlatnak számított. Római katolikus, görög katolikus, református, baptista, evangélikus és még egy szabadkeresztyén fiú is volt, meg egy cigány fiú, aki ott tért meg. Szerettünk volna úrvacsorázni is. Kaptunk Győrből, bencésektől „beszentelt” ostyát. Várszegi Asztrik hozta be nekünk és én is beálltam a sorba gyónni nála. Beültem hozzá, mondtam, hogy nem tudom hogy kell katolikus módra gyónni, de szeretnék beszélgetni. Fegyverek között - Isten országa. Visszatérve a kis pincehelyiségre, egy hokedlit tettünk középre, az volt minden: a berendezés, oltár, vagy Úr asztala. Volt, aki letérdelt, volt aki állt, aztán törtük, negyedeltük, hatodoltuk az ostyát, hogy jusson a többieknek is. Isten országa jelen volt ott, abban a helyzetben
Lelkészi szolgálatomat a két szomszédos békésmegyei faluban, Gerendáson és Csorváson kezdtem. Gerendáson a plébánossal jó testvéri, baráti kapcsolatban voltunk, együtt szolgáltunk az egész faluért. Két felekezetből állt a falu, havonta közös bibliaóráink voltak, és gyermekfoglalkozások. Az ökumenikus imahét mindezeknek a csúcsa, tehát nem az évi egyszeri találkozás alkalma volt. Közös énekes füzeteket adtunk ki. Egyik közös alkalmunkon, szokott jó testvéri légkörben, a katolikus Józsi bácsi, azt mondja: Plébános úr, énekeljük el a Mária jó anyánkat! A plébános úr, aki Isten gyermeke volt, egy egyszerű paraszt ember, aki időnként ki-ki utazott pl. Medzsugorjéba, így is mondhatom a mi megfogalmazásunkban, hogy „máriás pap” volt, szorosan kötődött a Mária-kultuszhoz, ránézett Józsi bácsira és csak ennyit mondott: Józsi bácsi, majd máskor.
Másik történet: egy erős, hagyományos evangélikus gyülekezetbe meghívtak egy ismert katolikus plébánost, igehirdetőt. Ő azzal kezdte, hogy több száz példányban szétosztotta a „Mária jó anyánk” éneket az evangélikus testvéreknek. Próbálta énekeltetni velük. A gyülekezet kiborult, kikészült, a nagyon szeretett előző lelkészét kellett hívni, aki három estén keresztül gyógyította őket.
Két példa, evangélikus, katolikus résztvevőkkel. A felekezet lényegtelen szerintem, mert itt indulatokról, intelligenciáról, hitről van szó. Amiben kaptunk közös nevezőt, annak örüljünk. Mi ez a közös nevező? Az Atya, Fiú, Szentlélek, közös hitvallás, közös valóság. Ezen kívül mindegyik felekezetnek vannak sajátos karakterjegyei, ajándékai, szolgálatai, tapasztalatai. Ezek egy részét jobban meg kellene ismernünk, mert felszínes ismereteink vannak egymásról.
Bizonyára olyan tantételek is vannak, melyekkel nem tudunk azonosulni.
„Szent küldetéstudattal” próbáljuk a mi felekezeti karakterjegyeinket, sajátosságainkat valamilyen módon átvinni a másik közösségre: „ha majd rájöttök, hogy milyen fontos a Máriával való kapcsolat, vagy rájöttök arra, hogy mi is az a predestináció, vagy rájöttök arra, hogy Luther a kegyelemtanban mit ismert föl, ha majd rájöttök, hogy be kell merítkezni, mert az a bibliai keresztség stb.”
Csorvás főterén, első szolgálati helyemen, négy templom áll egymás mellett. Hétezer lakosú településről van szó, de nagyon kevesen jártak a különböző közösségekbe. Éppen akkor Isten kegyelméből, olyan csapat jött ott össze - román ortodox, katolikus, baptista, evangélikus, református - , hogy minden lelkész, pap megújult életű volt. Isten úgy vezetett minket, hogy nagy ünnepek előtt együtt böjtöltünk, imádkoztunk a faluért, a közösségért.
Második gyermekünket vártuk, telefon nem volt a parókián. Mínusz húsz fokos időben tönkrement a fűtés és vízrendszer. Jártam a presbitereket, de senki nem tudott segíteni. Ahogy mentem a nagy hóban, elkönnyeztem magam. Eszembe jutott a plébános úr és bementem hozzá. Jött azonnal. Kibontotta a kályhákat, ahogy kell, kitisztította, visszatapasztotta.
Máskor Trabanttal kellett volna bevinni a feleségemet terhes gondozásra a városba, de a kocsi alig működött. Átzötyögtem vele a plébániaudvarba. Benyitok a kápolnába, éppen kezdődött volna a gyászmise. István már be volt öltözve fehér miseruhába, kijött, pedig tiltakoztam. Suhogott a ruhája, ahogy ment a folyosón. „Tekerd el a kormányt!” Aki ismeri a Trabantot tudja, hogyan kell benyúlni a megszakítóhoz, a sáros, havas kerék és a kasztni közé. Megtalálta a hibát. Sáros miseruhában ment vissza a kápolnába.
Az ég és a föld összeért.
CSÁKI TIBOR és SCHALLER TAMÁS
Ökumené Monoron·
Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,35)
Csáki Tibor katolikus plébános és Schaller Tamás református lelkész Monoron élnek néhány éve.
Tibor atya mögött sok éves lelkipásztori szolgálat van, és különböző helyeken volt káplán és plébános. Legutoljára Verőcén, ahonnan nem volt könnyű eljönnie, amikor 4 éve megkapta a dispoziciót. Erre így emlékszik vissza: „2oo1 nyarán kerültem Monorra plébánosnak. Az Úristen nagyon „visszametszette az én szőlőtőmet” amikor egy jól müködő, áttekinthető helyről ide helyezett, ahol minden olyan bonyolultnak tűnt először. Három templomban kell szolgálnom az itt élő katolikus híveket. Elég hagyományos, elöregedő közösségeket örököltem. Tudtam az Istenhez való hűségből születik mindig valami új. És született. Fél év után elindítottuk a felnőtt katekumenátust, baba-mama közösség szerveződött, a fiatalok a házasok érezték, közösség nélkül nem tudnak keresztények maradni. Lassan lassan született egy kis mustármagnyi közösség, akik segítettek focipályát építeni, közösségi házat rendbe hozni. A többségében protestánsok lakta városban nem volt barátságos kapcsolat az egyházak között. Úgy tűnt, túl sok a seb, az előítélet.
Formálisan találkoztak az ökumenikus imahéten, de hiányzott valami. Az hogy a lelkészek szeressék egymást. Nagy változást jelentett , amikor 2oo2 nyarán Schaller Tamás református lelkipásztor került a református nagytemplomba.
Tamás tiszteletes úr is több településen teljesített szolgálatot, de a katolikus pap köszönését sem fogadta. Monoron nem így történt: Tibor atya viszonozta és ekkor elindult valami. Kölcsönös látogatások, előítéletek elfelejtése, tiszta szívvel nézés a másikra, akkor is ha vannak elemek, amelyek elválasztanak, de még több az, ami összeköt.
„Mikor jön el hozzánk megint Tibor bácsi?” – kérdezte kislányom, egy hosszabb szünet után. Ebből született meg, hogy Tibor atya a karácsony estét a református tiszteletes családjában töltötte egy ötöd éves szeminaristával.
„Nem nehéz elképzelni, hogy milyen kapcsolatban vagyunk egymással, ha egy család legintimebb pillanatát, mint a karácsony este, megosztja egy katolikus plébánossal és kispappal.” – meséli Tibor atya.
Igyekszünk megosztani gondolatainkat, kérdéseinket, örömeinket, egyszóval az életünket és ez nem marad hatástalan sem közösségeinkre, sem a város vezetőségére.
Az első igazi meglepetés a város számára akkor tűnt fel, amikor 2oo3-ban az Ökumenikus imahét után meghívtuk a gyülekezeteket, hogy minden hónapban gyűljünk össze egy alkalommal felekezetközi imádságra. A négy felekezet lelkészei már minden héten találkoztunk, és így a hívek is szívesen bekapcsolódtak a közös imádságba. Ismerősként üdvözöltük egymást az utcán, a boltban. Az volt a benyomásunk megvalósult amit Jézus ígért: „Isten Országa köztetek van” A nemhívőknek is feltűnt, hogy barátságban élnek az egyházak. Ez új kapcsolatot teremtett a város vezetésével. Elkezdték támogatni közösségeinket. A város Önkormányzatának képviselői focimeccsre hívták ki a lelkészeket. Pici csírák ezek, a növekedést pedig Isten adja. A különbségeket nem letagadva, hanem inkább meglátva bennük Isten gondviselésének gazdaságát, hogy ajándéknak teremtett bennünket egymásnak.
Schaller Tamás így ír erről: Két kisebb lányaink azt kérdezték karácsonykor: Tibor bácsiék ugye most is jönnek hozzánk. Természetessé vált, hogy együtt voltunk az Úr Jézus születésnapján. Milyen jó lenne, ha ez néhány év múlva is így lenne. Talán éppen az a baj, hogy a Krisztusban megélt összetartozásunk ilyenkor január harmadik hetében inkább az illendőségről szól, mint a testvériségről. Azt mondja az Úr: „Arról ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy egymást szeretni fogjátok.” –mit tettünk ezzel? Mi lett a közösségeinkkel?
Monoron 2oooo ember él. Vasárnaponként 6-7oo-an járnak valamelyik keresztyén gyülekezetbe. Hol van a tizenkilencezernégyszáz? Nem ismerték meg Krisztust talán nem is akarják, mert mi nem szeretjük egymást. Egy idős testvérünk mondta évekkel ezelőtt, hogy ha akik elfogadtuk életünk Urának Jézust és áldozatáért a mennybe kerülünk, ideje lenne már itt megszokni egymást.
Meg kellett értenek, hogy más nyelvet beszélünk, különböző fogalmakat használunk. Ha nem szánunk időt ezek tisztázására könnyen félreértjük egymást. Tibor atyával sokat beszélgetünk. Nem az illendőségből, hanem a krisztusi szeretetben vagyunk testvérek.
A monori felekezetekkel –baptista, evangélikus római katolikus, református- közösen szerveztük meg a Pro Christ evangelizációt egy általános iskola tornatermében, keresztyén koncertet a városi piaccsarnokban, hetente találkozunk a lelkipásztorok, hogy imádkozzunk a város ébredéséért..
Sokan attól félnek, hogy elhalásszák egymást- és mit tapasztalnak: kevesebben lesznek. A tapasztalatunk az, hogy gyülekezeteinkben nem fogyatkozás, hanem növekedés van, mióta felismertük a másikban a testvért. Az emberek érzékenyek arra, hogy amit hirdetünk azt meg is éljük.
Egy idős ember mondta- aki az elmúlt évben meghalt-: De jó lenne sűrűbben együtt lenni.
Tapasztaljuk meg egyre többen a Lélek egységének ajándékát.
SZIGETI JENŐ
A BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET ÉS A KORÁN·
Három nagy monoteista vallás közös hite, hogy a világot Isten teremtette és az emberi nem kezére adta, hogy mint Isten sáfára, helytartója, örököse éljen a föld és a teremtett világ javaival. Ez a megbízatás nem az egyes embereknek, sem embercsoportoknak, nem is egyes vallásközösségeknek szól, hanem egyetemesen minden embernek, mindenféle megszorítás nélkül. Ez a hit a zsidóság és a kereszténység viszonylatában közismert, de amióta a manipulatív tömegkommunikáció az iszlámot a Sátánnal, minden rossz kútforrásával próbálja azonosítani, a Biblia és a Korán kapcsolatáról kevés szó esik.1 A Korán az arab félszigeten született a Biblia hatására. Ezért a Korán tekintélye hasonlóan alakult, mint a Bibliáé. Az ortodox iszlám szerint a Koránnak nemcsak a szövege örök és a teremtésen kívüli – hasonlóan a verbális inspiráció keresztény tanításához -, hanem szentek még a kéziratai, sőt még a betűformái is.2
A zsidóság és a kereszténység hatása több irányból érkezett Közép Arábia beduinjaihoz. A legnagyobb szerepet az északról érkezett szír keresztények és a dél felől beáramló abesszinek játszották. Közép-Arábiában számos törzs felvette a kereszténységet. Tudunk arról is, hogy az Arab sivatag nyugati oázisaiban élő egyházaknak püspökeik voltak. A dél arábiai Nedzsrán tartományban sok monofizita és nesztoriánus „eretnek” élt, akiket előbb a zsidók, majd pedig a perzsák üldöztek. Közülük többen kerestek itt menedéket, és megjelenésükkel tovább színezték Közép-Arábia amúgy is színdús vallásos térképét. A szír kereszténység aszketikus jellegű gondolkodásából is sokat átvett az iszlám. A muszlim aszkéták nem különböztek a keresztényektől. A világhoz, az emberekhez és az Istenhez való viszonyuk ugyanaz volt. A VIII. századtól kolostorokat alapítottak, amelyeknek épp úgy voltak rendi szabályai, mint a keresztények hasonló intézményeinek. Ruhájuk gyapjúból készült (szúf), ezért kapták a szúfi nevet. De ahogyan a keresztény szerzetesség, úgy a szúfik is hoztak idegen hatásokat az iszlámba. Hatottak az indiai képzetek és az egész hellenista világban elterjedt újplatonizmus is, sőt a különböző keresztény irányzatok hatása is érezhető az iszlámban. Így semmi csodálnivaló nincs abban, hogy a bibliai teremtéstörténet hatása kimutatható a Koránban is.
A Korán 2. szúrája (fejezet) ami a leghosszabb, hiszen 286 versből, szakaszból (ájá =jelek) áll, beszél összefüggően a teremtés történetéről. A szúra neve: „A tehén” (al-Baqara), onnan kapta a nevét, hogy a 67. versben előfordul ez a szó. „(Emlékezzetek arra), amikor Mózes így szólt a néphez: ’Allah megparancsolja néktek, hogy áldozzatok egy tehenet! 3[i]Ez a szúra nemcsak terjedelme miatt jelentős, hanem mondanivalójának súlya miatt is. Ezért kezdődik így: „Ez az Írás, amelyhez nem férhet kétség: útmutatás az istenfélők számára, akik hisznek abban, ami rejtve van előttük, elvégzik az istentiszteletet, s adakoznak abból, amivel elláttuk őket” ( 2-3. vers). 4 Itt a következőket olvassuk a teremtéstörténetről.
„29. Ő az, aki teremtette néktek mindazt, ami a földön van, azután az ég felé fordult, és hét égbolttá formálta azt. Ő minden dolog tudója.
30(Emlékezz arra), amikor az Urad így szólt az angyalokhoz: ’Egy helyettest fogok rendelni a földre’, akkor (azok) azt mondták: ’Vajon olyasvalakit rendelsz oda, aki romlást okoz ott és vért ont, holott mi a te dicsőségedet zengjük, és a szentségedet magasztaljuk?’ (Az Úr pedig így) szólt: ’Én tudom, amit ti nem tudtok.’
31. És megtanította Ádámnak az összes nevet. Azután megmutatta az angyaloknak (a dolgokat) és ezt mondta: ’Közöljétek velem ezeknek a neveit, ha igazat mondotok!’
32. (Azok így) feleltek: ’Dicsőség néked! Mi nem tudunk mást, csak amit te tanítottál nékünk Te vagy (mindenek) tudója, a bölcs.’
33. (Ő pedig) azt mondta: ’Ó Ádám, közöld velük a neveket!’ Miután közölte velük a neveket, (az Úr) így szólott: ’Vajon nem mondtam nektek, hogy tudom az ég és a föld rejtett titkait? Én tudom azt, amit kinyilvánítok, és azt, amit elrejtek.’
34. És (emlékezz arra), amikor így szóltunk az angyalokhoz: ’Boruljatok le Ádám előtt!’ És ők mindnyájan leborultak, kivéve Iblist. Ő megtagadta azt és fennhéjázóan viselkedett, (mivel) a hitetlenekhez tartozott.
35. Azt mondtuk: ’Ó, Ádám! Lakozzál a feleségeddel együtt a Paradicsomban, és egyetek annak (gyümölcséből) amennyit szemetek és szátok megkíván, ahol csak akartok. Ám ne közeledjetek ehhez a fához, különben a gonoszokhoz fogtok tartozni!’
36. És botlásra késztette őket a Sátán, és kiűzte őket abból az állapotból, amelyben leledztek. És mi így szóltunk: ’Induljatok lefelé (a Paradicsomból) a földre! Legyetek egymás ellenségei és legyen egy ideig a földön a szálláshelyetek, s (mindaz) ami az élethez szükséges.
37. És Ádám (ezután) a (vigasztalás) szavait kapta Urától. Allah megenyhült iránta: bizony Ő a kiengesztelődő, a könyörületes.
38. Azt mondtuk: ’Induljatok mindnyájan innen (a Paradicsomból) lefelé (a földre)! És ha később útmutatás érkezik majd tőle, azoknak, akik követik azt, nem kell félniök és nem fognak szomorkodni.
39. Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne (égnek) örökké.
40. Ó Izrael fiai! Emlékezzetek a kegyességemre, amelyet irántatok tanúsítottam! Teljesítsétek az egyezségeteket irántam, s akkor én (is) teljesítem az egyezségemet irántatok! Én vagyok az, akitől félnetek kell !”
Ez a szöveg, első olvasásra is, a Biblia teremtéstörténetétől függ, és döntő módon, nemcsak emberképében, hanem eseménytörténetében is, eltér a keleti teremtésmítoszoktól. A bibliai alapokon túl viszont tükröződik benne a zsidó ággádikus hagyomány és a különböző ókori keresztény irányzatok hatásai is. Az idézett szöveg első olvasásra is sejteti, hogy forrásirata a Biblia, hiszen a következőkben a Korán Mózesről beszél, a zsidókhoz, mint Izrael fiaihoz szól, őket szólítja megtérésre, mivel a medinai zsidók Mohammed szerint ősidőktől kezdve letértek a helyes útról. Szerette volna megtéríteni őket, de kísérlete kudarcot vallott és a szakaszból már a szakítást is kiérzi az olvasó.(vö. 2: 40-73. 83-86). 5 Még a szombatrontást is felrója őnekik. (pl. 65. vers: „Hiszen ismeritek azokat, akik közületek vétkeztek a sabbottal kapcsolatban, és akkor (mi) így szóltunk hozzájuk: ’Legyetek kitaszított majmok’”). Majd Jézusra hivatkozik, Mária fiára és a keresztényekhez fordul, hogy megtérést hirdessen nékik is (87. vers!) 6
A Korán szerint Isten a világot hat nap alatt teremtette (7:54. – 10: 3. – 11, 7. - 41:9-12. – 5o: 38.) Simon Róbert kommentárja szerint ezt a zsidó-keresztény hagyományból vette át a Korán, hiszen ez a korai keresztény irodalomban közhelyszerű állítás volt. 7 A Korán 11. szúrája szó szerint idézi a teremtéstörténetet (7. vers – 1Móz. 1, 1-2). A Korán teremtéssel kapcsolatos szűkszavúsága eszerint arra vezethető vissza, hogy Mohammed ismertnek tételezhette a Biblia ide vonatkozó igéit.
A szöveg első jellemzője, hogy Isten tiszteletének alapját abban látja, hogy Ő teremtette az eget és a földet. Ez megegyezik a Biblia teremtéstörténetével. A Korán kutatók szerint a 2. szúra 21-39. versének keletkezése, ahol szövegünk is található, Mohammed korábbi mekkai éveihez köthető. A Koránnak ezek a mekkai szúrái értékesebbek, elevenek, rövidek, rímeik üteme egyszerű, de tartalmuk gyakran homályos. Mohammed működésének Mekkai szakaszában az emberek megnyerésére koncentrált, ezért jobban épített a külső forrásokra. A mekkai és medinai szakaszokat a muszlim kommentátorok formai jegyek alapján szokták elkülöníteni. Itt arra hivatkoznak, hogy a 21. vers megszólítása: „Ti emberek” eltér a későbbi medinai megszólítástól: „Ti hívők”. Ennek a szakasznak a bevezető versei is rögtön a teremtéshittel érvelnek: „Ti emberek! Szolgáljátok az Uratokat, aki teremtett benneteket és azokat, akik előttetek éltek. Talán istenfélők lesztek. (Szolgáljátok őt), aki a földet fekhelyetekké, az égboltot építménnyé tette, és aki az égből vizet küldött le, s azzal mindenféle gyümölcsöt termesztett – táplálékul nektek. Ezért ne helyezzetek Allah mellé hozzá hasonló (isteneket), holott ti tudjátok (azt).” (2, 21-22. vers.).
A Korán szövege Allahot a föld és a „hét égbolt” teremtőjének, formálójának tartja. A hét égboltról szóló kozmogóniai elképzelés, mely az ókorban közhelyszerű volt, a babiloni hét bolygóistenségre megy vissza, mely föltehetően iráni vagy zsidó közvetítésen keresztül alakult a zsidók és a keresztények hét égbolt elképzelésévé. Elvesztve mitologikus tartalmát, szekularizálódott, de alkalmas modellnek tűnt a bolygók mozgásának kiszámítására, megértésére. 8 A hét ég képzetével az apokrifok és a Talmud is foglalkozik. 9 Minden különösebb spekuláció nélkül Pál is átveszi ezt az elképzelést. (Ef. 4, 10. 2Kor 12, 2) 10, sőt a korai egyházatyáknál is szerepel ez az akkor már közkeletű frázisként használt fogalom. 11 A Korán viszont mitologizálja ismét ezt a fogalmat. Az iszlám szent könyve szerint mind a hét égboltnak meg van a maga feladata (41:12) 12 A legalsó égboltot lámpások ékesítik (v.ö. 15: 16-18. – 67: 5.), és strázsák is őrzik „minden pártütő sátán ellen” (37: 7. még: 15, 16-18. 21:32. – 67: 5). Speyer szerint13 ez az elképzelés is zsidó keresztény lehet. Sátán az Újszövetségben is „levegőbeli hatalmasság” (Ef. 2, 2. v.ö. 1, 21. Jn. 12. 31. ApCsel 26, 18) 14 A teremtéstörténetben itt belekapcsolódik a mennyei lázadás képe. Az angyalok egy része ellene mond az ember teremtésének, méltatlannak tartja, hogy ez az új teremtmény lesz a földön Isten helyettese. Úgy érzik, hogy dicsőítésüket nem méltatja Isten kellő módon. 15
Ádám úgy lesz a teremtettség ura, hogy minden dolognak a nevét megtanítja neki Isten. A név tudása hatalom volt, a névadás pedig, egyenlő volt a meghódítással.16 Ez a felfogás tükröződik az ószövetségi emberek gondolkodási módjában is. József (1Móz 41, 45) és Dániel (Dán. 1, 7) amikor idegen hatalom uralma alá került, más nevet kapott. Eljákim király nevét Jojákimra változtatja az egyiptomi fáraó, amikor uralma alá hajtja országával együtt. (1Kir. 23, 34). Ugyanezt teszi a babiloni király Mattániával, amikor Sedékiásra változtatja a nevét (2.Kir. 24, 17). Ádám, mint a dolgok nevének tudója, sőt elnevezője az ószövetségi teremtéstörténetben is ismert (1Móz 2, 19). Hangsúlyos volt ez az elem a korai keresztény irodalomban is (pl. Kincsesbarlang, 8).17 De az itt található szöveghez legközelebb a Num. 19,3. Midrása áll: „Miben állt (Ádám) bölcsessége? Azt találod, hogy amikor Isten meg akarta teremteni az embert, tanácskozott az angyalokkal. Azt mondta nekik ’Embert csinálunk a képmásunkra’. Ők azt mondták neki: ’Mi az ember, hogy megemlékezel róla?’ Ő azt mondta: ’Az ember, akit teremtek, okosabb, mint ti.’ Mit cselekedett? Összegyűjtötte az összes barmot, vadat és szárnyast, az (angyalok) elé vitte azokat és mondta; ’Mi ezeknek a neve?’ Azok nem tudták. Amikor megteremtette az embert, elébe vitte azokat és megkérdezte tőle: ’Mi a nevük?’ Ő pedig azt mondta: ’Ennek ökör, ennek oroszlán, ennek ló, ennek szamár, ennek teve és ennek sas.’” 18 Alexandriai Philón (Kr.e. 20-Kr.u.45) szerint - aki Püthagorasz és Platon által felvetett nyelvvitához szólt hozzá -, a nyelv, az első, a legbölcsebb ember szellemi terméke.19 A Korán ezzel szembefordul, és azt állítja, hogy Allah tanította meg a dolgok neveire az embert.
Mint látjuk, a Korán emberközpontú teremtéstörténetet örökít ránk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a természet világát nem Isten alkotta. „Két nap alatt teremtette a földet” (…) „és szilárdan rögzített (hegyeket) helyezett rá (amelyek) föléje (magasodnak). És megáldotta azt és megszabta azon az élelmüket négy nap alatt” (41: 9-10). A teremtés célja mégis Ádám. Őneki kell megtanítani az angyalokat a dolgok neveire. Ezért kellett az angyaloknak leborulni őelőtte. Ádám Allah helyettese, utódja, helytartója a földön. A halifa szó gyakran fordul elő a Koránban. Egyrészt abban az értelemben használja, hogy az egyik nép felváltja a másikat. Ez arra az értelmezési módra ad lehetőséget, amit néhány muszlim kommentár is követ, hogy az angyalok nemzetségének uralmát – akik egyetlen értelemmel bíró lényekként egyedül lakták a földet -, felváltotta Ádám nemzetsége.20 A halifa szónak a másik értelmezése az lehetne, hogy „helytartó”. W. Beltz ezt az értelmezést tartja helyesnek, hiszen ez egybeesik 1Móz. 1, 26.-al. 21 Simon Róbert a Korán istenszemlélete alapján ezt az értelmezést kizártnak tartja.22 Ezt a botránkoztató állítást többen megpróbálták gyengíteni. Muhammad’Abdu szerint Ádám és Éva csak a mohamedánok ősei voltak. Emberek már őelőttük is voltak, mert különben az angyalok honnan tudták volna, hogy Ádám megteremtése az emberiség romlását okozza? Az újabb Korán magyarázók ezen az alapon még a darwinizmussal is megpróbálják a Koránt összeegyeztetni.23 Van egy harmadik lehetőség is a szót haliqa-nak olvassák, ennek jelentése: ’teremtmény’.24 Ez a megoldás talán túl gyenge lenne ezen a helyen.
A Korán úgy tudja, hogy Allah agyagból teremtette Ádámot, ahogyan ezt a Bibliáéban is találjuk.(1Móz 2, 7). A Korán szerint az angyalok leborultak Ádám előtt, ezzel elismerték, elfogadták az Istentől néki rendelt rangját. Csak Iblis lázad föl ellene.25 De ki ez az Iblis? 18: 50 szerint – ahol ezt a leborulási jelenetet megismételi a Korán -, így jellemzi. „Dzsinn volt ő a dzsinnek között és bűnös módon nem engedelmeskedett Ura parancsának.” Az iszlám hagyományos magyarázata szerint nem egy bukott angyal volt Iblis, hanem csak dzsinn, aki imádságos élete miatt az angyalok szintjére emelkedett. Most viszont öntelten és gőgösen válaszolt Allahnak. Azt a kifogásolta, hogy Ádám „agyagból teremtetett”(17:61. 38: 71-76.), míg a dzsinnek, akik közül ő imádságos, Istent dicsérő magatartásával kiemelkedett, samum tüzéből teremtettek (15:27. 7:11-12.) A samum melléknév ’nagyon forrót’, ’perzselőt’ jelent, 26 a pokol tüzét. A kutatok szerint ez az anyag is zsidó, és biblikus gyökerű. Jó párhuzama ennek a zsidó eredetű, de keresztény feldolgozásban ránk maradt Vita Adae et Evae (Ádám és Éva élete) című pszeudóepigráf irat, a szláv Hénokh-könyve27 vagy Szedrakh apokalipszise28 és a Kincsesbarlang29. A gazdag párhuzamokból kiderül, hogy ez a jelenet feltétlen zsidó-keresztény eredetű. Az Iblis név a görög diaboloszból származik, ami közismerten a Sátán neve. 30
A paradicsomi tiltott fa története is feltételezi 1Móz. 2:16 és 3, 3. ismeretét, mint ahogyan erre Speyer utalt. 31 A sátán (saytan) szó használata a Koránban bizonyos problémákat vet fel. Ádám és Jób (Korán 38:41) megkísérőjeként határozott névelővel álló személynév. Ebben a funkcióban a héber Satan-t idézi a Bibliából, ami ott ellenséget jelent.32 Mohammed valószínűleg az etióp Saytan közvetítésével vette át. Ebben az alakjában az as-Saytan = Iblis. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez a szó az iszlám előtti korban is volt és a ginn (dzsinn = démon) vagy a gyann szinonimájaként használták. Ebben az értelemben mindig többes számban (sayatin) fordul elő. A Koránban ilyen értelemben 18-szor találjuk. A szónak ez a köznévi használata és az, hogy törzsi névben is előfordul (a Banu Kinda = a Kinda törzs egyik ágának Banu Saytan a neve) arra utal, hogy ez a szó az arabban őshonos volt, tehát nem tekinthető átvételnek.
A muszlim lexikográfusok szerint a saytan alapjelentése: kígyó.33 A Sátán és a kígyó azonosítása egyértelműen keresztény eredetű. Jól igazolja ezt Jel 12, 9. De lehet az apokrif irodalomból is párhuzamokat idéznünk.34 Hogy a Sátán miért a kígyó képében jelentkezik és nem a saját formájában arról a Kincsesbarlang azt beszéli, hogy olyan undorító volt a külseje, hogy Éva biztosan elfutott volna előle. A Korán Sátánnal kapcsolatos kettős szóhasználata arra vezethető vissza, hogy élt a korábbi arab szó tartalma, és az új, etióp közvetítéssel érkezett bibliai alak is. Az arab alapjelentés találkozott a keresztény kígyó = Sátán azonosítással, és így került a Koránba.
A Korán 2: 37 a párhuzamos helyek alapján érthető. Az elbukás és a kiengesztelődés történetét 2o:115-123. így beszéli el: „Megállapodást kötöttünk korábban Ádámmal. Ám ő elfeledkezett (arról), és nem találtunk benne szilárdságot. És (emlékezz arra), amikor azt mondtuk az angyaloknak: ’Boruljatok le Ádám előtt!’ És (mindnyájan) leborultak, kivéve Iblist. Ő megtagadta. És azt mondtuk: ’Ádám! Ez ellenséged neked és a te feleségednek. Csak ne űzzön ki kettőnket a Paradicsomból, mivel (akkor) szerencsétlen leszel! Bizony, megadatott (neked), hogy ne éhezz benne és ne légy mezítelen, és hogy nem szomjazol ott és a tűző naptól nem szenvedsz’. Ám (gonosz gondolatokat) sugalmazott neki a Sátán. Azt mondta: ’Ádám! Megmutassam-e neked a halhatatlanság fáját, és olyan hatalmat, ami nem múlik el?’ És mindketten ettek belőle és látható lett nekik a szemérmük. És a Paradicsom (fáinak) leveleit kezdték összeróni magukon. Ádám nem engedelmeskedett az ő Urának és eltévelyedett. Azután kiválasztotta Őt az Ura és kiengesztelődve fordult hozzá és az igaz útra vezette. Azt mondta: ’Induljatok lefelé innen (a földre) mindnyájan! Legyetek egymásnak ellenségei! És ha majd útmutatás jő el tőlem hozzátok – aki követi az útmutatásomat, az nem tévelyeg és nem lesz szerencsétlen.” A szakasz nyilvánvalóan 1Móz 3. 1-7. és 15.–től függ. A Korán 7. szúrájának egy szakasza azt is elmondja, hogy mi motiválta az Istennel megszakadt kapcsolat megjavulását. „(Ekkor) szólította őket az Uruk: ’Vajon nem tiltottalak-e el benneteket ettől a fától, és nem mondtam-e néktek, hogy a Sátán nyilvánvaló ellenségetek?’ Ők ketten pedig azt mondták: ’Önmagunk ellen vétkeztünk. Ha nem bocsátasz meg nékünk, és nem leszel irgalmas hozzánk, bizony kárvallottak leszünk a kárvallottak között.’” (7: 22-23). A kiválasztás oka: Ádám bűnbánata volt, amit úgy a zsidó, mint a keresztény hagyomány jól ismer.35 A kiűzetés története is többször ismétlődik a Koránban. (20: 123-124. – 7:24. – 35:6). A Paradicsomból való kiűzés a Korán szerint földre űzést jelent, ahol Isten gondoskodik arról, ami az élethez szükséges. Ez a kiengesztelődés egyik leglényegesebb eleme. Ezért a Paradicsomon kívül születetteknek az a legfontosabb tudnivalójuk, hogy: „Bizony, a Sátán a ti ellenségetek. Tekintsétek hát őt ellenségnek! Ő csak szólítja a szövetségeseit (hizba-hu), hogy a (Pokol) tüzére kárhozottak közé tartozzanak”(35:6).
Összefoglalva tehát az iszlám, teremtésről szóló tanítását, azt kell mondanunk, hogy a folklorizálódott bibliai alapú teremtés-történet emberközpontú magyarázatot ad az élet indulásának titkára. Allahot, minden más arab istenség fölé emelte és a zsidók, és a keresztények Istenével azonosította, mint egyetlen istent, aki a világot teremtette. A világot az ember számára hasznossá tette, hogy éljen a teremtett világ javaival. Ezért nevezi a Korán a föld minden kincsét az Istentől nékünk adott jóknak. Sem a természet erőivel birkózó munka, sem pedig annak fáradtságos volta nem rossz, nem Isten büntetése, hanem az ember javára adott lehetőség. Ezért, aki megveti a munkát, az vétkezik Isten akarata, törvénye ellen.
Jegyzetek.
Néhány eligazító tanulmány: Goldziher Ignác: Az iszlám. Bp. 1881. - Hans Küng: Christentum und Weltreligionen. Islam. München 1984. Piper. – Németh Pál: Mohammed és az iszlám. Theologiai Szemle (tovább: ThSz. 2o. évf. 1977. 3-4. 86-92. – Németh Pál: Az iszlám – társadalmi rendszer? Th.Sz. 24. 1981. 4. 230-232. – Németh Áron: Jézus a Koránban. ThSz. 36. 1993. 2. 122-123.
2 Németh Pál (1977). 92.
3 A Korán szövegeket Simon Róbert fordításában idézem: A Korán. Fordította Simon Róbert. Az eredetivel egybevetette Fodor Sándor. (Bp.) 1987. Helikon. Prométheusz Könyvek 17. A zárójelbe tett szavak, értelem-kiegészítők). Ezt egészíti ki külön kötetben Simon Róbert: A Korán világa. Ami részletes kommentárt és gazdag irodalomjegyzéket tartalmaz.
4 Érdekességként jegyezhetjük meg, hogy a 2. versnek ez a kifejezése: „akik elvégzik az istentiszteletet” valószínűleg a szíriai egyház nyelvéből került ide. Jeffery, A. The Foreign Vocabulary of the Qur’an, Braoda 1938. 198. – Goirtein, S. D. Studies in Islamic History and Institutions. Leiden, 1966. 82.
5 Nöldeke, T: Gesichte des Qorans von T.Nöldeke. 2. Auflage bearbeitet von F. Schwally, I: Über den Ursprung des Qorans, völlig umgearbeitet von F. Schwally, Leipzig. 1909. 173-174.
6 Németh Áron (1993. 122.
7 Simon Róbert (1987). II. 175.
8 Speyer, H. Die Biblischen Erzählungen im Qoran. Hildesheim. 1961. 53-54.
9 Speyer, H. (1961). 12 – Az apokrifok: Lévi Testamentuma 2. – Assumptio Mosis 35. – Vanyó László (szerk): Apokrifek. Bp. 1980. Sz. István Társ. 184. –és 155.
0 Bietenhardt, H: Die himmlische Welt im Urchristentum und Spätjudentum. Tübingen, 1951.
1 Ireneusz: Adversus Haereses 1, 9.
2 Allah e szerint: „Úgy rendelkezett (az egek felől), hogy hét ég legyen két nap alatt. És mindegyik égnek kijelölte a dolgát”
3 Seyer H. (1961) 15-17. – vö. Beltz, W. Sehnsucht nach dem Paradies. Mythologie des Korans. Berlin, 1979. Buchverlag Der Morgen. 32-34.
4 Varga Zsigmond: Az Efézusi levél. Debrecen, 1973. A Debreceni Református Teológiai Akadémia Újszövetségi Szemináriumának Tanulmányi Füzetei 3. 34-35. – Balikó Zoltán: Az Efézusi levél. Bp. 1985. A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya. 64-65.
[1]5 Sidersky, D: Les origines des légendes musulmanes dans le Coran et dans les vies des Próphétes. Párizs. 1933. 9-11. – Speyer, H (1961) 51-54.
[2]6 Pálfy Miklós: Isten neve és az ember az Ótestamentumban. Lelkipásztor. 35. évf. 1960. 7-8. sz. – Szigeti Jenő: Név és névhasználat vallásos háttere az Ószövetségben. in. Dankó Imre – Küllős Imola – Molnár Ambrus: Vallási néprajz. V. Debrecen 1991. Református Teológiai Doktorok Kollégiuma Egyháznéprajzi Szekciója. 55- 74. – A siiták értelmezése szerint a nevek megtanítása azt jelenti, hogy Allah az imámok nevét nyilatkoztatta ki Ádámnak. Goldziher Ignác: Die Richtungen der islamischen Koranauslegung. (An der Universitäte Uppsala gehaltene Olaus-Petri-Vorlesungen. Leiden. 1920. 300.
[3]7 Speyer H. (196l) 54. – A Kincsesbarlangról (Meárat gazzé) Komoróczy Géza cikke irodalommal: Király István (szerk) Világirodalmi Lexikon. (tovább VL.) Bp. 1979. VI. kötet. 289.
[4]8 Speyer H.(1961) 53-54. – Simon Róbert (1987) II. 18-19.
[5]9 Speyer H.(1961) 53-54. – A forrásmunkák itt.
20 Paret, Rudi: Kommentar und Konkordanz. Stuttgart-Berlin-Köln-Mainz. 1971. Kohlhammer. 16. A muszlim forrás pl Zam. I 67.
2[6] A muszlim hagyományban Bayd 23. W. Beltz: (1979). 56.
22 Simon Róbert (1987). 19.
23 Goldziher Ignác: Die Richtungen der islamischen Koranauslegung. (An der Universitäte Uppsala gehaltene Olaus-Petri-Vorlesungen). Leiden. 1920. 358
24 N. A. Faris: Khalifa or khaliqa. A variant reading of surah 2, 28. Muslim World, XXIV. (1934) No. 2. 183-186. – uö. Khaliqa not khalifa. U.o. 412-413. – Jeffera, A. Another Note on Khalifa. Muslim World, XXIV. 1934. 413.
25 Speyer (1961) 54-58. – Torrey, Ch: The Jewish Foundation of Islam. New York. 1933. 71.
26 Simon Róbert (1987). II. 245. Egyes muszlim nyelvészek szerint az éjszakai hőséget jelenti, majd pedig azt a perzselő sivatagi szelet ami áthatol a pórusokon.
27 Vanyó László (szerk.): Apokrifek. Bp. 1980. Sz. István Társ. 38-144.
28 Komoróczy Géza cikke. VL. (1992) 14, 207. (irod.)
29 v.ö. 17. jegyzet.
30 Horovitz, J. Das koranische Paradies (első kiadás 1923). in. Paret, Rudi (Hrsg): Der Koran. Wege der Forschung, Bd. CCCXXVI, Darmstadt. 1975. 87. – magyarázata: Simon Róbert (1987). II.20.
3[7] Seyer (1961) 61, 68-77.
32 Schäferdiek, Knur cikke. In. Gerhard Friedrich (ed): Theological Dictionary of the New Testament. Vol. VII. Grand Rapids, MI. 1971. WM. B. Eerdmans P.A. 151-165. (irod.) – Újszövetségi előfordulásáról: Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög-magyar szótár. Bp. 1992. Magyar Bibliatanács - Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. 859-860.
33 Wellhausen, J. Reste arabischen Heidentums. Berlin und Leipzig 2. Aufl. 1927. 153. – Firuzabádi; Tag al- arabus, s.v.
34 Kincsesbarlang 10-11. Vita Adae et Evae 16. Mózes apokalipszise 15-30. az etióp Ádám-könyv
35 A zsidó hagyományhoz: Speyer (1961) 74-75. – Apokrif keresztény párhuzamok: Vita Adae et Evae. 6,47. Kincsesbarlang 12.
IRÁSAINK
KAMARÁS ISTVÁN
Misztika az új vallási jelenségekben
Aszkézis és misztika
M. Weber (1992) megkülönbözteti a tipikusan, de nem kizárólagosan keleti ( a világot elutasító), valamint a tipikusan, de nem kizárólagosan nyugati (a világba illeszkedő) aszkézist. A világot elutasító aszkéta harcban áll a világgal, a világon belüli cselekvés számára kísértés, mellyel szemben meg kell őrizni kegyelmi állapotát. A világba beilleszkedő aszkéta feladata a világ átalakítása az aszketikus ideálok szerint, vagyis etikai racionalizálása, hivatásának szerves része a társadalmi célok valóra váltásában való ésszerű és józan közreműködés. A világon belül cselekedni akaró aszkézis legkövetkezetesebben a kálvinizmus talaján fejlődött ki, csúcsteljesítményei a 17-18. századi neoprotestáns vallásosság kontextusában születtek. A világot elutasító, vagyis a társadalomból kivonuló aszkétának is megvan a helye és hivatása a világ rendjében, ugyanis a világ „rendetlen” rendjével szemben őrzi meg kegyelmi állapotát. A világban maradó aszkéta csak azt utasítja el a világból, ami kegyelmi szempontból irreleváns (például a gyönyör és az élvezet világát), igenli a világon belüli fegyelmezett és módszeres életvitel keretében megvalósított racionális cselekvést.
A kontempláció nem akadályozta meg a cisztereket vagy a jezsuitákat abban, hogy magukat Istennek átadva racionálisan dolgozzanak a társadalomban. Még a XIV. század nagy misztikusa, Eckhart mester is Mária fölébe helyezi Mártát. Jézus mindkettőjük érdemeit látja: megdicséri a szorgoskodás helyett meditáló Máriát, de értékeli Márta világon belül maradó aszkézisét is, és ezt azzal is kifejezi, hogy az ő kedvéért támasztja föl Lázárt. Gyümölcseik alapján mindkét út lehet üdvös, és mindkettő lehet az üdvösség szempontjából kerülőút vagy zsákutca.
E kétféle vallásosság kombinációja inkább, de nem kizárólag a nyugati kereszténységben jelenik meg: előbb a hagyományos szerzetességben, majd az új - de nem csak keresztény - vallási jelenségekben. A krisnások körében a keleti misztika művelése mellett legalább ennyire erős (és felettébb időigényes) elem a teljesítményelvű aktivizmus, és nem könnyen állapítható meg, mit ad ki ötvözetük (Kamarás 1998).
Az új vallásosság típusai
Az új vallási jelenségeket azzal a mércével vizsgálom. hogy mennyiben kínálnak lehetőséget a misztikum csendjéből fakadó racionális társadalmi cselekvésre. A mérce tehát Mária és Márta egymást feltételező és kiegészítő aszkézise, a csendből születő, az én-körünkből kilépő, önkörünket átlépő közösségépítő cselekvés. Ezzel a mércével operálva remélhetően elkülöníthetjük az eszköz-jellegű (vagyis más célt szolgáló) és az ön-célú vallásosságból fakadó társadalmi cselekvést, az üdvjavakat gyűjtő aktivizmust és a szolgálatot, az önmagát mint vallásos embert túlságosan komolyan vevő és az önmagát, övéit, ügyeit, „szent céljait” - mindezeket odafentről nézve - megmosolyogni képes hívőt, a valódi misztikát és a fogyasztható misztikumot. A misztika hiányának vagy alacsony fokának árulkodó jele lehet az adott vallási jelenség túlzott komolysága, racionalizmusa, prakticizmusa, „szolgáltatásainak” megvásárolhatósága.
Az új vallásosságnak következő típusait különböztem meg:
1) A hagyományos vallásosságon belüli új irányzatok, mozgalmak, divatok, stílusok. Ide sorolható a kereszténységnek - az ortodox, katolikus és hagyományos protestáns kereszténység mellett - immár negyedik ága, a pünkösdi, a karizmatikus kereszténység, mely intézményes egyházak, lazább szervezetek és szinte naponta születő informális csoportok formájában egyaránt jelen van. De ide sorolhatók a hagyományos vallásokon belüli, a megújulást szolgáló vallási mozgalmak, például a hinduizmuson belüli a krisnások, a katolikus egyházon belül a lelkiségi mozgalmak, a protestáns egyházakon belül a különböző kegyességi irányzatok, a zsidó valláson belül a haszid és a Jézus-mozgalmak.
2) Másodszólamok a hagyományos vallásosság mellett. Történeti egyházak hívei is gyakran látogatnak tagként, alkalmi vendégként, alkalmi vagy rendszeres kliensként számukra misztikus élményt, csendet kínáló és biztosító más vallási csoportokat és szervezeteket, leggyakrabban a kvázi vallások közé tartozókat.
3) Barkácsolt vallásosság. A maga módján vallásosok, akiknek jelentős része egyetlen egyház-jellegű szervezethez sem tartozik, gyakorta különböző vallások, szellemi irányzatok, filozófiák és praxisok elemeiből alakítják ki saját személyiségükre formált, általuk vallásnak nevezett hit- és nézetrendszerüket.
4) Régi-új szekták. Szociológiai értelemben a szekta nem vallási vadhajtás, hanem a vallási tiltakozás mozgalma. Tagjai hitük alá rendelnek mindent, magukat az igaz úton járóknak gondolják, elvetik az Isten és ember közötti intézményes közvetítést, a világgal valamilyen módon szemben állnak. vallási csoportjai, Tudatos és artikulált szervezetek, melyek egy-egy - leggyakrabban keresztény - vallás pereméről indulnak. A szekták egy részéből intézményes közösség lesz (például a Jehova tanúk, az adventista és a pünkösdi egyházak), melyekből aztán rendre újabb szekták válnak ki, másik részük - ha nem hal el - többé-kevésbé megmarad a közösségi-mozgalmi szerveződés szintjén.
5) Szinkretikus új vallási jelenségek. A hatvanas évektől keletkező, többféle vallásból összeötvöződő (kultusznak, alternatív vallásnak, ifjúsági vallásnak és új vallási mozgalmaknak is nevezett) csoportok, mozgalmak és az intézményesülés útjára lépő szerveződések.
6) Kvázi-vallások. A szigorúbb vallásszociológiai kritériumok alapján ezek nem igazi vallások, hanem a vallások és más szellemi irányzatok határán álló jelenségek, melyek egy részének nincs hívőközössége, csak funkcionáriusai és kliensei. Ide tartoznak szűkebb értelemben
a) a New Age jelenségek (az okkultizmus, a neosámánizmus, a természetimádat, szellemi potenciál növelését ígérő elméletek és praktikák)
b) a fogyasztható misztikum jellegű tömegkultúra (techno-house party),
c) a misztikához kapcsolódó természetgyógyászat,
d) a vallás-pótlékként és kultuszként kínált és befogadott művészet,
e) a természettudományt, a filozófiát, és a vallási misztikumot összekapcsoló New Science és metatudomány (Kamarás 2003:189-199).
A pünkösdi kereszténység
1982-re első alkalommal haladta meg a színes bőrű keresztények száma a fehérekét, és ez elsősorban a pünkösdi és karizmatikus mozgalmak és egyházak terjedésének köszönhető. A legfeljebb 80 év óta létező pünkösdi felekezetek[8] ekkorra váltak a legnagyobb protestáns egyházi csoporttá, számuk felülmúlta a baptista, a lutheránus, az anglikán vagy a kálvinista csoportét, 1990-re pedig létszámukban megelőzték a keleti ortodox egyházakat, s másodiknak zárkóztak föl a maguk mintegy 200 millió tagjával a közel egy milliárdos katolikus egyház mögé (Martin 1997:27). Ehhez a 200 millióhoz még hozzá kell számítani 50 millió földalatti pünkösdi egyházhoz tartozó kínait, a hagyományos protestáns egyházakhoz tartozó 55 millió és a katolikus egyházhoz tartozó 72 millió karizmatikust[9]. Így aztán 1992-re a keresztények egynegyede pünkösdi vagy karizmatikus (Martin 1997:80-81). Sok országban ők alkotják a keresztények többségét, így a velük találkozó nem keresztények számára ezentúl immár ők testesítik meg a keresztényt. Elképzelhető, hogy Luther óta a legnagyobb hatású keresztény reformmozgalom zajlik világunkban (Brown 1997). Nem magát a hagyományos protestantizmustól egyértelműen a misztikum irányába elmozduló pünkösdi-karizmatikus mozgalmat, hanem annak (többségi, a történeti egyházakon kívüli) evangéliumi protestáns ágát tekinthetjük a globalitás legjellemzőbb vallási arculatának, mert erre jellemzők a misztikus jegyeken kívül (a nyelveken beszélés, a megtérésről szóló tanúságtételek, a közösségi öröm elragadtatott, extatikus megélése) a munkához való fegyelmezett, beosztó és racionális hozzáállás, a gyökeres változások a férfi-nő kapcsolatban a gyermekek iskolázásában és felnevelésében, a hagyományos hierarchiához való viszonyban, és általában a nyugati pluralizmus értékeinek hordozása.
Mivel hazánk hagyományos egyházai eléggé későn és eléggé felemás módon találkoztak össze a modernizációval, s nem alakultak ki az „imádkozzál és dolgozzál” mellett az „imádkozzál és vállalkozzál” elfogadható mintái, az e téren támadt űrt elsősorban a pünkösdi neoprotestantizmus töltötte be. Ennek az irányzatnak markáns képviselője nálunk a Hit Gyülekezete, mely a pünkösdi mozgalom egyik vonulatát képező Hit mozgalomhoz áll legközelebb. Utóbbinak két irányzata van: a jólét és egészségé (avagy a „bővölködés” teológia)[10] és a pozitív megvallásé. E mozgalom evilági aszkézisének jegyében az isteni ígéretek hittel történő megvallása alapján mindenki igényelheti Istentől az egészséget és a jóllétet, ő pedig hitük szerint automatikusan megadja, s garantálja a „bővölködő” életet szellemi, fizikai és anyagi téren. Kenyon és Hagin arra biztatják a híveket, hogy ugyanazzal a szabadsággal használják Jézus nevét, ahogyan csekk-könyvüket. A dél-koreai mester, Cho pedig hozzáteszi, hogy a pozitív megvallás fontos eleme az imában kért dolog, tárgy, személy (férj, feleség) intenzív elképzelése, s elmondja, hogy a Szentlélek így panaszkodott neki: „annyira határozatlanok a kérések, hogy nem tudom teljesíteni.” E felfogás szerint az igazi hívőnek minden sikerül, s a tizedfizető hittel igényelheti az Úrtól befektetése profitját (Nagy, Szalai 1999:2-3).[11] Ugyanakkor a gyógyulás jegyében zajló „imakommandók”, valamint a drogból és a rendetlen életből való csodálatos kigyógyulások a másfajta gyümölcsökre utalnak. Zenészeik a legjobb minőségű pop-zenészek közül tértek meg, magukkal hozták „világi” zenéjüket, dalaik szövege pedig tanításukat tolmácsolja. Egyebek mellett ennek a zenének is köszönhetően sikeresen hatoltak be a legtöbb hazai egyház számára alig-alig elérhető szubkultúrákba. Konzervatív keresztény értékek - sokak számára igen hatásosan - keverednek pragmatikus (gyógyulás és meggazdagodás) és liberális (szabad vállalkozás) világiakkal, a fundamentalista írásmagyarázat az oldott, gyakran extatikus hangulattal. Lelkészeik állandóan megerősítik őket, hogy „csodálatos emberek vagytok”, „ne féljetek”, „fogadjátok el magatokat”. A felszabadultság és a néha már-már erőltetettnek tűnő „örömködés” sajátosan ötvöződik a sátán emlegetésével. Bárhogy is alakuljon a Hit Gyülekezetének története, úgy tűnik, hogy a történelmi egyházak egy ideig még nem igen lesznek képesek kielégíteni az ilyenfajta vallási közösség által lefedett igényeket, ezt a sajátos aszkézist és misztikát (Kamarás 2003:340-357).
A kettős kötődés - mit kezdjünk vele?
Míg a jezsuita Jálics Ferenc a legmagasabb (és egyben a legmélyebb) szinten egyesíti a keleti és a nyugati misztikát keresztény lelki iskolájában (Jálics 1994), jó néhány[12] vallását rendszeresen gyakorló keresztény hívő találja meg a saját egyházában hiányzó dimenziót, élményt (olykor csúcsélményt), stílust, praxist a horoszkópban, az agykontrollon, a Szcientológiai Egyház dianetikai kurzusán, a Transzcendentális Meditáció, az Ezoterikus Tanok Egyházának előadásain, különféle guruk szeánszain vagy éppen a doboló sámán gyülekezetben, vagyis zömmel a kvázi-vallások és a New Age körébe tartozó vallási csoportokban és szervezetekben. Ezek szinte mindegyike - miként a buddhizmus is - megengedi a kettős tagságot, vagy nem féltékeny a másik (az elsődleges) vallásra, vagy pedig kliensi viszonyban van az érdeklődőkkel. A motívumok és az eredmények eléggé eltérőek. A szellemi potenciált növelő, gyógyító vagy a sorsot feltáró vallási és kvázi-vallási szolgáltatások zömmel olyan praktikus célokat szolgálnak, melyeket az elsődleges vallás nem tud kielégíteni, vagy nem olyan könnyen-gyorsan és látványosan teszi, mint a kiegészítő vallások. A másik részük olyan csendet képes teremteni, amilyent az elsődleges vallásban nem tapasztaltak híveik. Mivel ez a jelenség még alig egy-két évtizedes hazánkban, nehéz megjósolni, hogy meddig tartható a domináns és szubdomináns vallás békés egymás mellett élése, mikor válik a másodszólam elsődlegessé. Mindenesetre az a tény, hogy az angliai és más európai keresztények negyede-harmada hisz a reinkarnációban, jelez valamit ennek a kettős kötődésnek az eredményéből. K. Rahner nem ijed meg ettől a felemás helyzettől, hanem úgy véli, hogy „nyugodtan és jóindulatúan el kell tűrni, ha az egyházzal szimpatizálók hallhatóan és nyilvánosan kijelentik, hogy csak részben tudják magukat azonosítani az egyházzal vagy a kereszténységgel. Anélkül, hogy bevételezni akarnánk őket, ők is az egyházhoz számítanak. Nincs értelme a csak fenntartással betérőknek állandóan értésükre adni, hogy csak megtűrt vendégek” (Rahner 1994:80).
A hagyományos keresztény egyházak hivatalos megnyilatkozói nem igen tudnak mit kezdeni az új vallási jelenségekkel, olykor még saját megújulási mozgalmaikkal sem, ugyanis egyfelől szinte kizárólag a keresztény tanításhoz mérve tanaikat marasztalják el őket, másfelől az új vallási mozgalmakkal ellen harciasan fellépő szervezetek (anti-cult mozgalmak) rémhíreire és előítéletes, szakszerűtlen brosúráira támaszkodnak, mellőzve a valláslélektani és vallásszociológiai szempontokat. Némiképpen kivételt jelent ugyan a „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója” című vatikáni dokumentum, mely megkísérli a jelenség árnyaltabb láttatását.
Az ilyen-olyan - legtöbb esetben könnyen-gyorsan fogyasztható, olcsóbban vagy drágább áron megvásárolható - vallás-pótlékok kínálata igen széles terjedelmű a kvázi-vallásoktól az új tudományon keresztül egészen a széles körben fogyaszthatókig, melyek között megemlíthető a sztár-kultusz, a kreativitás és gyermek-kultusz, a népszerű művészet „misztikus” műfajai a Gyűrűk urától a Harry Potterig, a fantasytól a katasztrófa-filmekig. Ezeket nem lehet egyszerűen az áltudomány vagy a szórakoztató-ipari termék feliratú skatulyákba vagy éppen szemétládákba bedobálni. A szaléziánus szerzetes kultúr-antropológus Mészáros György meggyőzően mutatja ki a techno-house party vallási elemeit és vallás-pótlék funkcióit (Mészáros 2003). A katasztrófa-filmekben a közjót szolgáló hősök nem csak profi technika segítségével, hanem hittel, áldozatkészséggel és önzetlenséggel küzdik le a természetfelettit súroló vészhelyzeteket és szörny-lényeket, és ez joggal emlékeztethet minket az Istennek átadott, célszerű és racionális társadalmi cselekvésre.
Kitekintés
Az új vallási jelenségek képviselői rendre megállapítják, hogy a Nyugat történetének egyik legjellemzőbb vonása a transzcendenciától, a misztikától való menekülés. B. Berger, M. Eliade, T. Luckmann és még jó néhány valláskutató ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a transzcendencia és a misztikum rendre utoléri az előlük menekülőt a különböző új vallási és kvázi-vallási jelenségekben. Az is igaz, hogy a mai „homo religiosus” számára az innen-onnan megkapott, megszerzett, megvásárolt misztikum sok esetben az unaloműzés eszköze, egészség-javító terápia, sikeresség-növelő kapszula, a könnyen-gyorsan megvilágosodás kanyarokat levágó rövid útja, szellemi élmény-fürdő, magány-oldó társas-utazás. Még ilyen esetekben is lehet első lépés mélyebbre, magasabbra, nagyobb távlatok irányában, ugyanis kilépés a gépies mindennapiságból a merő pragmatikusból és haszonelvűségből, kilépés önkörömből befelé én-körömbe és felfelé a transzcendencia és misztikum felé. Ezek misztikumok igen gyakran a zajos világ forgatagában érhetők el (vagy éppen a mindennapi zajokat túlkiabáló zajban), pedig csak a csend időtlenségéből léphetünk át immár hétköznapi misztikusként a társadalmi térbe és időbe. És ha az első lépés hiányzik, akkor a második helyett a transzcendensre csak hivatkozó, de annak "energiáját", ihletét nélkülöző aktivizmus születik.
Nagyon nehéz megállapítani mi a valódi és mi az álmisztika, miképpen azt is, hogy milyen arányú legyen a világra irányuló keresztény aszkézis és az „öncélú” (vagyis nem eszközjellegű) keresztény misztika megfelelő ötvözete. Ebben K. Rahner is csak annyit segít, hogy „az ember társadalmi lény, aki csak akkor létezhet, ha az emberi létezés valamennyi dimenziójában társadalmi kapcsolatban áll másokkal. És ebből még világosabban megérthetjük, hogy a keresztény vallás egyházi vallás” (Rahner 1983:345). Ugyanakkor ez az egyház őszerinte a misztérium egyháza lehet. A társadalmiság és a misztikum összekapcsolásának módját, vagyis a lélek csendjéből születó belátáson alapuló, ugyanakkor az idők jeleire figyelő, Istennek magunkat átadó racionális társadalmi cselekvés mikéntjét és hogyanját nekünk kell itt és most kimunkálni.
Felhasznált irodalom:
Brown, Michael L. (1997) Senki ne csaljon meg titeket. Bp. Hit Gyülekezete
Jálics Ferenc (1994) Szemlélődő lelkigyakorlat. Dobogókő - Kecskemét, Manréza
Jesus Christ the Bearer of the Water of Life. A Christian reflection on the “New Age” (2003) Vatican City, Libreria Editrice Vaticana
Kamarás István (1998) Krisnások Magyarországon. Bp. Iskolakultúra
Kamarás István (2003) Kis magyar religiográfia. Pécs, Pro Pannonia
Mészáros György (2003) Techno-house szubkultúra és iskolai nevelés. Bp. Iskolakultúra, 9. sz. 3-53. old.
Nagy Iván és Szalai András (1999) A hit-mozgalom. Bp. Kézirat 11 old.
Rahner, Karl (1994) Egyházreform. Bp. Egyházfórum.
Rahner, Karl (1983) A hit alapjai. Bp. Szent István Társulat Kiadó.
Weber, Max (1992) Vallásszociológia. = u.ő.: Gazdaság és társadalom. Bp. KJK, 109-323. old.
Magától?
A világ kialakulása a Biblia és a tudomány szerint
Viczián István
Mint geológus és mint a Szentírást élete alapjának tekintő hívő ember lépten-nyomon belebotlom az egyházi sajtóban mostanában mind gyakrabban megjelenő, a teremtés és az evolúció kérdését vitató írásokba. Ez része a tudomány és a hit kapcsolata iránt megmutatkozó érdeklődésnek. Örömmel állapítom meg, hogy sok olyan szerző van, aki nem kívánja a Bibliát a természettudományokkal szembeállítani, hanem hangsúlyozza, hogy a bibliai teremtéstörténet esetében is ugyanúgy az Ige lelki mondanivalóira kell figyelnünk, mint a Biblia más részeinek olvasásakor. Ez sok lelki tanítóval összhangban van, Kálvin Jánostól1 egészen II. János Pál pápáig2. Sajnos másrészt a ma kapható népszerű hívő irodalom nagy része úgy tekint bizonyos tudományágakra, ezen belül különösen az úgynevezett „evolúcióra”, mint ellenséges, a Bibliával össze nem egyeztethető tanításra, ami a világból ki akarja rekeszteni a teremtő Istent3.
A vitatott jelenségre már az „evolúció” megnevezés sem pontos, hiszen itt sokkal többről van szó, mint egy, Darwin által a fajok eredetéről 150 évvel ezelőtt megfogalmazott elméletről. A geológia egész rendszeréről, történeti szemléletmódjáról van szó, amiről pl. a Tudományos Akadémia néhány éve lezajlott u. n. diszciplína-vitája is megállapította, hogy ez adja a földtudományok sajátos jellegét a többi természettudománnyal szemben. A földtudomány valóban historia naturalis, azaz természettörténet. E történeti megállapítások rendszerében azonban nemcsak az élőlények, hanem a Föld élettelen anyagának története is benne van, a hegységek lepusztulásától és az üledékek lerakódásától egészen a kontinensvándorlásokig. Helyesebb lenne tehát nem evolúcióról, hanem földtörténetről4 beszélni.
Idős vagy fiatal-e a Föld?
A földtörténeti jelenségek nagy része lassú, év-százezreket, sőt évmilliókat igénybevevő folyamat. Az időtartamok becslésénél a tudomány nem tehet mást, mint az üledékképződés, a kontinensek egymástól való távolodása, vagy a radioaktív bomlás ma megfigyelhető sebességéből számol vissza, így viszont ilyen hosszú időtartamok jönnek ki. A csillagászat az égitestek távolságának meghatározásakor a létezhető legnagyobb sebességgel, a fény sebességével számol, mégis sokszor millió fényéveket kap.
A Biblia szövegével fennálló ellentét elsősorban ezekben a hosszú időtartamokban van. Az említett jelenségek lefolyása ugyanis semmiképpen sem fér bele sem a teremtés 6 napjába, sem az özönvíz kb. másfél évébe, de még a hagyományos magyarázat szerint azóta eltelt 5-6 ezer évbe sem5. Ha csak ezt a rövid időtartamot fogadnánk el, ahhoz hasonlítana, mintha egy pályaudvaron állva tanulmányoznánk az érkező vonatok menetrendjét, és minden olyan adatot kihúznánk belőle, amely mondjuk 5 percnél hosszabb menetidőt ad meg. Nem sok állomás és járat adata maradna meg az egész menetrendből.
Sok keresztyén egyszerűen hitbeli alapon veti el a történeti földtan eredményeit. Ezt sajnos annál könnyebben megteszik, mert az oktatás hiányosságai miatt a társadalom nagy része, de még tanult mérnökök, informatikusok is, nincsenek tisztában azzal, hogy min is alapulnak ezek a megállapítások. Ezek az eredmények alapos megfigyelések alapján, biztos logikai alapokon jöttek létre, részei általános természettudományos világszemléletünknek. Az élet, a napi nyersanyag-kutatási gyakorlat sokszorosan bizonyítja őket, legalább annyira, mint pl. a mechanika alapegyenleteit egy statikus mérnök, vagy az elektromosság Maxwell-féle alapegyenleteit egy TV-szerelő napi munkája.
Azok, akik a földtani eredmények elvetését tudományos érvekkel is igyekeznek alátámasztani, magukat teremtéskutató tudósoknak, vagy kreacionistáknak nevezik. Ők megfogalmaztak bizonyos kétségeket a tudomány eredményeivel szemben, de nem jutottak el oda, hogy ezzel ellentétes összefüggő magyarázatot tudjanak adni a jelenségekre. Bizonyításaikban mindig visszatérnek a bibliai, teológiai érvekre, és nem tudják igazán a természet megfigyeléséből eredő érvekkel bizonyítani állításaikat. Ez önmagában még nem volna baj, de mindenesetre ez nem nevezhető természettudománynak. Nem létezik tehát kétféle tudomány, egy „evolucionista” és egy „kreacionista”, csak egyetlen tudomány van, és az – legalábbis jelenlegi állása szerint - semmiképpen sem egyeztethető össze a rövid, néhány ezer éves földtörténet elképzelésével.
Természetvizsgálat a Paradicsomban
Ha tehát nem létezik olyan természettudomány, amely a rövid időket, vagyis a fiatal föld elméletét alátámasztaná, felmerül a kérdés, hogy talán a természettudománnyal mint olyannal van a baj, hátha ez valamilyen alapvetően elhibázott, netán bűnös tevékenység, amit hívő embernek jobb kerülnie. Úgy látom, hogy ezt a lehetőséget éppen a Teremtéstörténet zárja ki.
Nekem kedves részletem a Teremtéstörténetből az a jelenet, amikor Ádám előtt Isten bemutatja az általa formált állatokat, és Ádám mindnek nevet ad (I. Móz. 2,19-20). Mi más ez, mint a természettudományok kezdete? Linné állat- és növényrendszere óta máig minden tudomány az elnevezéssel kezdődik, és a nevezéktani szabályok betartása mind az állattanban, mind a növénytanban, mind pl. a kémiában, vagy az ásványtanban az egyik legszigorúbb követelmény. A vizsgált tárgyak elnevezése közvetlen kapcsolatban van azok meghatározásával, tulajdonságainak leírásával, ez elvezet a rendszerezéshez, azaz a rokonsági kapcsolatok megállapításához, ez viszont már magában hordozza az eredet kérdését is. Linné nevezéktanától és formális rendszerétől már logikus út vezetett az élővilág törzsfájának megalkotásáig.
Az más kérdés, hogy ez a tudományos tevékenység nem elégítette ki Ádám vágyát egy hozzá illő társra, akit azután Istentől más, csodás módon kapott meg. De az mindenképpen látszik ebből a történetből, hogy a természettudomány éppenséggel nem bűnös dolog, vagy ellensége a hitnek, hanem még paradicsomi, mégpedig még bűneset előtti örökségünk. Mintegy Ádám „kutatómunkájának” isteni jóváhagyását jelenti az a határozott kijelentés, hogy „amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak a neve” (2,20). Mintha azt mondaná, hogy amit a tudomány – Isten parancsát követve – megállapított, az úgy van, természetesen a tévedések lehetőségének és az emberi tökéletlenségnek a figyelembe vételével. Ez a névadással lefolytatott számbavétel is része volt annak a feladatnak, amivel Isten az embert bízta meg, amikor az Édenkertbe helyezte, hogy „mívelje és őrizze azt” (2,15), tehát Ádám azt tette, amit Isten helyeselt, sőt megkövetelt. Az elnevezéssel Ádám Isten által ráruházott jogánál fogva mintegy Isten uralkodói tevékenységét folytatta, mert az első részben még Isten adott nevet az általa alkotott dolgoknak („és nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának” 1,5). Azt mondhatjuk tehát, hogy a Teremtéstörténet nem a tudomány elvetésére, hanem megállapításainak tiszteletben tartására tanítja a hívő embert.
Út az ellentét feloldása felé
Ha az Igéhez is hűek akarunk maradni, de nem akarjuk elvetni a tudomány eredményeit sem, valamilyen más megoldást kell találnunk a fenti ellentét feloldására. Ezt a bibliai írásmagyarázattól remélhetjük, ennek részleteiben nem tartom magam kellőleg felkészültnek. Mindenestre úgy látom, hogy a megoldás keresésének első lépése az lehet, ha belátjuk, hogy az időtartamok a bibliai leírásnak inkább a külső, formai részéhez tartoznak, mintegy annak külső ruháját alkotják. Az pedig ilyen vonatkozásban is igaz, hogy „több a test, hogynem az öltözet” (Máté 6,25). Vannak olyan bibliai részek, mint pl. a 104. zsoltár, amelyek szinte teljesen ugyanazt mondják el, mint I. Mózes 1. fejezete, de időmeghatározások nélkül. Az alábbiakban azt szeretném megmutatni, hogy ha ettől a külső formától a mélyebb mondanivaló felé hatolunk, ez az ellentét többé nem áll fenn. Ennek érdekében arra a kérdésre keresek választ, hogy hogyan tekintsünk a tudomány által vizsgált természetnek a működésére az Ige, közelebbről a Mózes I. könyve első két fejezetében leírt Teremtéstörténet tükrében.
Az engedelmes természet
A természet működésére nézve számomra a Teremtéstörténetből az a leghangsúlyosabb, hogy a természet, és ezen belül a Föld milyen tökéletesen engedelmeskedik Isten parancsainak. Az 1. részben szinte refrénszerűen ismétlődik Isten minden teremtő igéjére a válasz: „és lőn világosság” (1,3), „és úgy lőn” (ötször: 1,7, 9, 11, 14, 24). Mikor Isten felszólítja a földet, hogy hajtson füveket és fákat, természetesen jön a válasz: „hajta tehát a föld” (1,12).
A 2. részben Isten korlátlan hatalmát a nedves agyag képlékenysége, gyúrhatósága fejezi ki. A felszálló pára által megnedvesített, és így plasztikussá lett „földnek porából” formálja ki Isten az embert (2,6-7), majd később „mindenféle mezei vadat és mindenféle égi madarat” (2,19). Ez mintegy előrevetítése a fazekas Bibliában sokszor felbukkanó képének. A fazekas kezében lévő agyag korlátlan alakíthatósága fontos mondanivalókat fejez ki. Jeremiás számára a nedves agyag formálhatósága annak kifejezője, hogy Isten az ő népe sorsának korlátlan Ura („Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza!” Jer. 18,6). Ésaiás számára az agyag és a fazekas viszonya arra példa, hogy Izráel Istent nem vonhatja felelősségre tetteiért („vajon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz?” És. 45,9). Az Újszövetségben Pál apostol is használja ugyanezt a képet („Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon?”), most már kiterjesztve érvényességét minden népre („nemcsak a zsidók, de a pogányok közül is.” Róma 9,21-24).
A természet, és benne a Föld tehát semmiképpen sem isteni hatalom, még csak olyan mértékben sem, hogy mint „termő anyaföld” együttmunkáljon a „teremtő Atyaistennel”6, hanem egyszerű teremtmény és engedelmes szolga, amely, mint a nedves agyag, olyanná formálható, amilyenné a mester akarja. Ha valakinek a közreműködéséről beszélhetünk, az csak a vizek felett lebegő Lélek (I. Móz. 1,2) és az isteni bölcsességként megjelenő Fiú lehet, aki azt mondja magáról, hogy „mellette valék mint kézmíves” (Péld. 8,30). Íme Isten teremtő munkája emberi mesterségek képében: fazekas, kertész, kézműves, akiknek az anyag engedelmeskedik.
Magától?
- és utána a többi elem, víz, föld stb.
Hamis tehát az a szembeállítás, hogy a világ ma látható jelenségei, és benne az élőlények vagy maguktól jöttek létre, vagy Isten teremtette őket. Vagy evolúció, vagy teremtés. Személyekben kifejezve: vagy Darwin, vagy Krisztus. Ezek nem összemérhető dolgok, mert a Teremtőt nem lehet a teremtményeivel egy szintre hozni, még egyenrangú ellenfelek formájában sem. A teremtés sokkal alapvetőbb esemény, mint az evolúció. A teremtéskor „ami látható, a láthatatlanból állt elő” (Zsid. 11,3). Az evolúció pedig mint minden más természeti folyamat csak a már meglévő, „látható” teremtmények mozgása, egymásba való átalakulása. Ezek tehát nem összehasonlítható dolgok, de abban mégis hasonlítanak, hogy ugyanúgy ezt is, azt is Isten irányítja11. Ilyen értelemben a „látható” nemcsak az idők kezdetén állt elő a „láthatatlanból”, hanem azóta is folyamatosan. „Ímé, újat cselekszem, most készül, avagy nem tudjátok még?” (És. 43,19) – mondja az Úr. Így szövi Isten a természet és az emberiség történetének fonalát számunkra átláthatatlan és megjósolhatatlan módon mind máig és az idők végezetéig.
A Fekete-erdő lábánál, Donaueschingenben van egy kis tavacska, amit a Duna forrásának tartanak. Ebbe a tavacskába látszólag sehonnan sem folyik be víz, kifelé viszont már egy egész kis folyócska ered belőle. A víz a látszólag sima felszín alatt a mélyből, egy karsztforrásból jön. Így jön valahogyan a „láthatatlan” örökkévalóság mélyéből a „látható” világ általunk is megismerhető felszínére minden pillanatban az események folyamata. Az események mögött nemcsak időbeli, hanem logikai értelemben is „kezdetben” (I. Móz. 1,1) a teremtő Isten áll12. Mindezt az úrvacsorai liturgia úgy fejezi ki, hogy Isten az, aki „teremtett, fenntart és igazgat mindeneket. Ámen”. „Nálad van az életnek forrása” (Zsolt. 36,10) – mondja Dávid, és az élet nemcsak kialakulásának pillanatában, hanem azóta is folyamatosan ebből a forrásból táplálkozik. Itt van végső fokon az egyes egyén létének eredete, és „a fajok eredete” is, függetlenül attól, hogy meg tudjuk-e azt magyarázni evilági okokkal, vagy nem.
Kegyelemből – „magától”
Ha viszont el kell fogadnunk, hogy mai ismereteink szerint az ókori elképzelésekhez képest egy hihetetlen mértékben kitágult világban élünk, elfoghat bennünket a hontalanság érzése látva vagy elképzelve az embertelen távolságok kietlen világát. Vajon Isten, akinek trónusát ide képzeltük egészen közel magunkhoz, a felhők fölé, most elkerült az évmilliók elé, és a fényév-milliók mögé, reménytelenül távolra mitőlünk? A bibliai teremtéstörténet egyik fontos mondanivalója a számunkra az, hogy ez éppen nem így van. Ő, aki a csillagvilágot és a ködbevesző múltat is teremtette, különösen számon tartja ezt a Földet, és benne a saját képmására teremtett embert. Már az 1. fejezet leírása is a Földre koncentrál. A mennyet éppen hogy csak megemlíti, és az égitestek is csak nagyon alárendelt szerepet játszanak, szinte csak az a szerepük, hogy a földi időt jelezzék. A 2-3. fejezetben pedig különösen közel jön az emberhez a világ Teremtője. A bűnbeesés után „hűvös alkonyatkor a kertben jár” (I. Móz. 3,8), a saját maga által ültetett növények és a saját kezével formált állatok között, és az embert keresi, akibe a saját lelkét lehelte. Biztosak lehetünk benne, hogy ez most is így van. Jézus is ezért jött: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk. 19,10). Isten tehát nem távozott az évmilliók vagy fényévek messzeségébe, hanem itt maradt, hozzánk közel: „Bizony nincs messze egyikőnktől sem” (Csel. 17,27) – mondja Pál Athénben.
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától –éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Jegyzetek:
1 Idézi: Bolyki János: Hit és tudomány. – Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest. 1989. 136 old. Idézet: 37. old.
2 II. János Pál pápa: Fides et ratio kezdetű enciklikája. – Szent István Társulat, Budapest. 1999. 118 old.
3 Pl.: Tasi István (szerk.): A tudomány felfedezi Istent. – Aeternitas Irodalmi Műhely, Felsőörs. 2004. 231 old.
4 A kifejezés a következő könyv hatására terjedt el: Vadász Elemér: Földtörténet és földfejlődés. – Akadémiai Kiadó, Budapest. 1957. 847 old.
5 A hagyományos időszámítás módjáról jó ismertetést ad: - Wiskin, Richard: Die Bibel und das Alter der Erde. – Studiengemeinschaft Wort und Wissen e.V., Hänssler, Neuhausen-Stuttgart. 1996. 80 old.
9 Jubileumi Kommentár. Az Újszövetség könyveinek magyarázata. – Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest. 1969. 364 old. Idézet: 48. old.
10 Kalevala. Fordította Vikár Béla. – Európa Könyvkiadó, Budapest. 1962. 622 old. Idézet: 189. old.
HÍREK, ISMERTETÉSEK
A rádio riportot Brigitte Krautgartner szerkesztette.
Ez év január 17-én az ausztriai keresztény egyházak hetedszer tartották meg a „zsidóság napját”. A zsidó örökség minden kereszténynek közös. Egy Bécsben tartott nemzetközi értekezleten részvevő szakértők egy rádióműsorban mondták el véleményüket a kereszténység és zsidóság között történelmileg megterhelt időszakról, a modern antiszemitizmusról, és annak a II. világháború utáni lényeges változásáról.
A „zsidóság napjá”-nak megünnepléséről az osztrák metodista lelkész, Helmut Nausner elmondta, hogy már közös liturgiát is dolgoztak ki. Ő említi a református teológust, W. Marquardt-ot, aki a zsidó-keresztény kapcsolat feldolgozását élete témájává tette és megmondta: „Ez az az alap, amelyből mi kinőttünk.”
A műsor moderátora hozzáfűzi, hogy amikor Jézus a tanítványait a Miatyánk mondására tanítja, akkor a zsidó hagyományokra nyúl vissza. A Miatyánk minden sorának megfelelője megtalálható a zsidó hagyományban, - a zsidóság a kereszténység gyökere.
Nausner: Jézus zsidó volt, anyja Mária egy zsidó fiatal asszony. A 12 apostol zsidó volt, az első közösségek zsidó közösségek voltak. Az akkori kialakulást tekintetbe véve, zsidó-keresztényekről és pogány-keresztényekről beszélünk. Ez azt jelenti, hogy ha magunkat egyházként szeretnénk érteni, akkor a kezdeteket kell megértenünk.
Az én családom 1732-ben Salzburgból települt át a cári Oroszországba. Apám és nagyapám mindig zsidókkal voltak munkakapcsolatban. Nagyapám olyan jól beszélte a jiddis nyelvet, hogy zsidó ügyfelei alig akarták elhinni, hogy nem zsidó. Ezért mondanám: a nem negatív magatartás és a tisztelet keverékét a családomban is megéltem.
Moderátor: Amikor 1948. Aug. 23-án Amsterdamban megalapították az Egyházak Világtanácsát, mely ma 347 egyháznak a kapcsolata, - elfogadtak az alapító gyűlésen egy szöveget, mely az antiszemitizmust egyértelműen bűnnek nevezte és az egyházakat felszólította, hogy határolják el magukat ettől. A római katolikus egyház is, amelyik máig nem tagja az Egyházak Világtanácsának, egyértelműen megváltoztatta a zsidókhoz való viszonyát. A fordulópont a II. Vatikáni Zsinat, és különösen a 40 év előtt nyilvánosságra hozott dokumentum, a „Nostra aetate”, -méltatja az egyház és a zsidóság maradandó kapcsolatát. Visszautasítja a zsidó nép általános elitélését Jézus kereszthalála miatt, és az antiszemitizmus minden formáját. Ezenkívül olvasható a dokumentumban, hogy a zsidó nép, - az apostolok bizonyítása szerint, az Isten által szeretett nép, az ő kegyelme és a nép elhivatottsága visszavonhatatlan.
Allerhand judaisztika és orientalista professzor: A zsidó-keresztény dialógus eszköz legyen ahhoz, hogy zsidók és keresztények között egy híd legyen, hogy a zsidó zsidó és a keresztény keresztény maradjon. És az ember ezzel a különbözőséggel mégis megérti őket. Sokat nem igérünk magunknak ebből, de megértést, elfogadást és barátságot igen.
Moderátor: Ausztriában ma kereken 12.000 zsidó él. Legtöbben Bécsben és környékén. Bécsen kívül a kis létszám miatt nehéz elkötelezett zsidókat találni, akik rendszeresen részvesznek keresztény-zsidó dialógus rendezvényeken. A Chicagóból származó John Pawlikowski professzor, római katolikus lelkész, a „Nemzetközi Keresztény és Zsidó Tanács” elnöke, és mint ilyen a vallásközi kapcsolatokról a legjobban tájékozott.
Pawlikowski: Mindenki, aki biblia-tudománnyal foglalkozik, az automatikusan szembesül a zsidóságról szóló ismeretekkel. Egyszerűen egy más kép jelenik meg a zsidóságról, az emberek gondolkodása megváltozik a zsidóságról, és ez fontos.
Moderátor: A 2000. évben megjelent a „Dabru Emet” zsidó dokumentum, ez azt jelenti: „mondj igazat”. Az egyházaknak a zsidóság iránti megváltozott magatartására utal. Itt az idő a zsidók számára arról gondolkodni, a zsidóságnak ma mi a mondanivalója a kereszténységnek. A keresztények és zsidók együttműködése túllépi a beszélgetés határait. Döntő jelentőségű a közös cselekvés, ahogyan azt az amerikai professzor hangsúlyozza.
Pawlikowski: Az utolsó hivatalos konferencia a Vatikán és a „Nemzetközi zsidó bizottság vallásközi ügyekről”- között, valóban éppen ezzel a témával, - a közös munka az igazságosságért és a békéért - foglalkozott. Történelmi tekintetben is az együtt működés keresztények és zsidók között szociális kérdésekben a legnagyobb jelentőségű. Katolikusok, protestánsok és zsidók az 1930-s és az 1940-es években együtt sokat tettek azért, hogy a munkások helyzetét az USA-ban javítsák. Eközben egymást megismerték és az egymással szembeni előitéleteket leépítették
Moderátor: Párizs nyugalmazott érseke, Jean-Marie Lustiger Bécsben egy értekezlet főelőadója volt, melyet „Koordináló bizottság a keresztény-zsidó együttműködésért” címen ő is szervezett. Lustiger bíboros egy zsidó család fiaként született, fiatal korában áttért a keresztény hitre. Ma mélyen meg van győződve arról, hogy keresztények és zsidók együtt sok mindent meg tudnak mozgatni.
Lustiger: Az együttműködés példájául beszámol a Chilében nyomorgó gyermekek helyzetét javítani kívánó zsidó szervezetek és az USA katolikus püspöki konferenciája együttes tevékenységéről. Másik példa amiről beszámolt, hogy zsidó-keresztény együttműködés lehetővé tette, hogy az Afrikában igen nagy számú AIDS beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerek előállítására gyárakat állítottak fel.
Keresztény-zsidó együttműködés eredménye volt az is, hogy Ukrajnában a nemzeti szocialista csapatok által meggyilkolt 1 millió zsidó tömegsírjait felfedezték, feltárták és katalogizálták, emlékhellyé változtatták Ilyen együttműködések az antiszemitizmust lehetetlenné teszik.
(fordította és kivonatolta Dr. Hervei Sarolta)
Az Ökumenikus Tanulmányi Központ 2006. május 4-én tartotta közgyűlését a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében. A közgyűlés második részeként tartotta meg Szentpéteri Péter által tolmácsolt angol nyelvű előadását Wang lelkész, az 1911-ben amerikai protestáns misszionáriusok által alapított nankingi teológiai szeminárium alelnöke. A legalább százfőnyi hallgatóság soraiban ott volt a külső józsefvárosi kínai protestáns gyülekezet képviselője és a budapesti kínai nagykövetség kulturális attaséja.
Az előadó röviden szólt a kínai evangelizáció történetéről. Az első protestáns, (angol) misszionárius 1807-ben érkezett Kínába, kb. 150 évvel Matteo Ricci jezsuita és rendtársai után. Azonban már jóval korábban, a VII. században eljutottak a Han dinasztia Kínájába a szíriai nesztoriánus keresztények. Mivel a katolikusok a „mennyei Király” követőinek míg a protestánsok egyszerűen keresztyénnek nevezték magukat, a két vallást a nép teljesen különbözőnek tartotta/tartja. Történelmi okokból még 20 évvel ezelőtt is a katolikusok között nagyon kevés volt az értelmiségi, a kereszténységgel kapcsolatos kifejezések ezért protestáns eredetűek.
1949-ben megalakult a kommunista állam és valamennyi külföldi misszionáriust kiutasították az országból. A protestáns hívők száma ekkor 700 ezerre volt tehető. 1952-ben megszüntették a protestáns felekezetek országos szervezeteit, a gyülekezetek a Kínai Keresztyén Tanácsban (KKT) tömörülnek, de követik saját felekezeti hagyományaikat. Például a 40 évnél nem idősebb Wang anglikán hátterű. A kulturális forradalom szörnyű évei után 1977-ben Kína és a kínai egyházak is megnyíltak a világ felé. Ma kb. 10 milliónyi katolikus és 60 millió protestáns él Kínában. Az egyház jelen van a hatalmas ország minden részén, Tibetben is, vidéken és a városokban egyaránt. A 40 ezer gyülekezetben élő 60 millió hívőt 2000, többségükben nagyon idős lelkész - egyharmaduk nő - és 30 ezer presbiter szolgálja. A vidéki presbiterek között sok a képzetlen; gyakran eléggé erőszakosak a lelkészekkel szemben is. A hívek 70%-a is nő. A protestáns istentiszteleteken kínai a zene, a zsoltárokat is kínai dallamra éneklik. Az utolsó 15 év során 40 millió teljes Bibliát nyomtattak Kínában. A főként nyugati egyházak által adott nyomdagépeket és papírt vámmentesen hozhatták be az országba. Így a nyilvánosan árusított Biblia 1 dollárért kapható.
A 40 ezer bejegyzett gyülekezet mellett sok a nem bejegyzett „házi” egyház, vagyis igen sok hívő lakásokban jön össze istentiszteletre. 50 ezerre tehető az ilyen találkozó helyek száma. 1980 óta a hatóságok naponta 3-5 „házi” egyházat jegyeznek be gyülekezetként. A bejegyzés egyik feltétele, hogy a gyülekezet valamilyen módon tartozzon egy lelkészhez. Ezen kívül az istentisztelet céljára szolgáló épületet nem lehet más célra használni, tehát a „házi” egyház bejegyzése előtt a tulajdonosnak ki kell abból költözni, a pénzkezelésnek szabályos formák között kell történni, az új gyülekezeteknek egyházi elismerést kell kapni és igazolniuk kell bizonyos számú hívőt. A szervezeti kérdés nagy kihívás a KKT számára. A bejegyzett és a nem bejegyzett gyülekezetek problémájával kapcsolatban az előadó hangsúlyozta, hogy nagyon szereti Ratzinger bíboros 12 évvel ezelőtt tett kijelentését, miszerint Kínában csak egy egyház van.
Ifjúsági találkozók szervezésének nincsenek akadályai. A külföldi egyházakkal szorosak a kapcsolatok; pl. a nankingi szemináriumban 4 kanadai professzor tanít és a szeminárium könyvtárában csak az USA-ban kiadott könyvek száma 50 ezerre tehető. Milanóban 100, Németországban 70 kínai kispap ill. teológus tanul.
Az egyház anyagi szükségleteit három forrásból biztosítja. (1) A hívek között vannak tehetős emberek, a gazdag tengerparti területen sok milliomos hívő van. (2) Jelentős a külföldön élő kínaiak és a nyugati egyházak segítsége. (3) Az álam segíti a szemináriumok bővítését. Erre nagy szükség van, mert pl. a nankingi szemináriumba évente 800 fiatal jelentkezik és csak kisebb részüket tudják felvenni
Gyülekezeti szinten és egyes szemináriumok között is jók a katolikus-protestáns kapcsolatok. A protestáns teológiai szemináriumokban számos katolikus teológiai munkát, pl. Rahner, Ratzinger és Congar műveit is használják. Ezek némelyikét az előadó Wang lelkész fordította kínai nyelvre.
Az előadó imádságot és pásztori látogatásokat kért a magyar egyházaktól.
(Lejegyezte és a kérdésekre adott válaszokkal összedolgozta Vető István)
Anasztáz tiranai érsek, az albán ortodox Egyház prímása március 26-i közleményében bejelentette, hogy egyháza segíteni fogja egy templom és egy mecset rekonstrukcióját valamint egy ifjúsági központ építését Koszovóban, azzal a céllal, hogy bátorítsa a szerb ortodox kisebbség és az albán moszlim többség békés együttélését. Ezekre a célokra 600 ezer dollárt fordítanak. „Ezt az összeget abból pénzből veszik el, ami eredetileg egy albániai ortodox székesegyház rekonstrukciójára szántak. Mindennek a Balkánon különleges értelme van, ez egy üzenet a különböző vallási közösségek együttéléséről” hangsúlyozta a prímás, aki néhány nappal azután szólalt meg, hogy albán szélsőségesek erőszakos és vandál cselekedeteket követtek el Koszovó szerb kisebbsége ellen. Mindezt két - belgrádi és nisi - mecset szerb tüntetők általi lerombolása megtorlásának szánták A prímás szerint „templomok és mecsetek felgyújtása nem bátoríthatja az igazságot és a békét a Balkánon. Megvan a veszélye annak, hogy a közelmúlthoz hasonlóan a Balkán ismét a nyomor, a tragédiák és újabb véres összecsapások színhelye lesz. A vallási türelem és a szeretet ereje le kell, hogy győzzék a vég nélküli konfliktusokhoz vezető vak bosszút. Azok, akik összekötik a vallást és az erőszakot megcsúfolják a vallás szellemét. Nem azt kell tisztázni, hogy melyik fél van birtokon belül, hanem tisztelni kell a szakrális helyek szentségét és jellegét. Ezek a helyek a kiengesztelődés és a béke központjai és nem a gyűlölet termőtalaja kell, hogy legyenek.”
A vallási elöljárók nyilatkozata
- Az albániai hagyományos vallási közösségek hosszú, békés és gyümölcsöző együttélésének ismeretében;
- Emlékezve arra, hogy a vallási intézmények teljes betiltásának közösen elszenvedett 50 évét hitünk hagyományainak értékei és eszméi csak óriási áldozatok árán tudták túlélni;
- Tudva azt, hogy, Istennek hála, az elnyomás időszaka már mögöttünk van és a vallási élet különböző formákban ismét virágozhat Albániában és visszanyerhette helyét egy demokratikus társadalomban;
- De ugyanakkor tudatában léve a vallási diszharmónia szerepének a világ számos pontján sőt a mi régiónkban is meglévő etnikai, szociális és politikai konfliktusokban;
- Mi, Albánia hagyományos vallási közösségei: a moszlim közösség, Albánia autokefál ortodox Egyháza (ortodox Egyház), a katolikus Egyház és a bektasi közösség··, úgy érezzük, hogy hivatásunk megmutatni a jövő útját és elhatároztuk, hogy a következő közös nyilatkozatot tesszük:
- Elismerjük és elfogadjuk, hogy vallási közösségeink különbözzenek egymástól és valamennyien úgy érezzük, hogy a saját vallásunkat kell követnünk. Ugyanakkor elismerjük, hogy vallásaink és spirituális hagyományaink sok értéke közös és, hogy ezek a megosztott értékek a kölcsönös megbecsülés, az együttműködés és a szabad közös élet valódi alapjául szolgálhatnak Albánia egész területén.
- Mi, a moszlim közösség, az ortodox Egyház, a katolikus Egyház és a bektasi közösség, büszkék vagyunk a vallások együttélésének albániai történetére. Kijelentjük, hogy az emberi személy és az emberi érték méltósága Isten adománya. Hiteink, mindegyik a maga módján, minden személy alapvető emberi jogainak a tiszteletben tartására hívnak minket. Úgy gondoljuk, hogy a személyek hátrányos megkülönböztetése vagy alapvető jogainak megsértése nem csupán az emberi törvényt szegi meg, de az Isten által hozottat is.
- Mint a megfelelő vallási közösségek képviselői, kifejezzük abbeli meggyőződésünket, hogy vallási közösségeink helyreállítása után új kihívások előtt állunk. Ezek a kihívások megkövetelik tőlünk, hogy miközben hangsúlyozzuk közösségeink, mint társadalmunk fontos intézményei szerepét, újítsuk meg erőfeszítéseinket együttműködésünk és hagyományosan jó kapcsolataink előmozdítására. Ezzel a nyilatkozattal a következőkre kötelezzük magunkat:
-
- Kötelezettség vállalások
-
- Továbbra is elkötelezzük magunkat a türelemért és a békéért való imádságra és azok előmozdítására úgy közösségeinken belül mint az egész albán társadalomért. Kötelezzük.magunkat, hogy továbbra is előmozdítjuk a „béke légkörét” közösségeinken belül felszólítva hivatalos képviselőinket arra, hogy a prédikációk ne legyenek okai vallási gyűlöletnek.
- Ezentúl is „nevelünk” mindenkit különböző vallási hagyományaink megértésére és tiszteletére, hogy megakadályozzuk, hogy a tudatlanság és a félelem a diszkriminációt és az erőszakot táplálja. Biztosítanunk kell, hogy az iskolai tantervek és a tankönyvek mindegyik vallási hagyományt nyíltan és egyenlő mértékkel mérve tárgyaljanak.
- Ezentúl is nyitott szellemben működünk együtt más társadalmi szervezetekkel közösen fontosnak tartott célok eléréséért.
- Ezentúl is kutatjuk az eszközeit annak, hogy segíteni tudjuk mindazokat, akik szenvednek társadalmunkban.
Felhívás az Államhoz
Mi, a moszlim közösség, az ortodox Egyház, a katolikus Egyház és a bektasi közösség, kérjük a polgári hatóságokat, hogy:
Őrködjenek azon, hogy a vallási vezetők szabadon teljesíthessék küldetésüket;
Védjék meg a hagyományos vallási közösségeket minden olyan személytől, aki (a közösségen belül vagy kívül) megkísérli egy vallási közösség tulajdonát, pecsétjét vagy szimbólumait rossz célra használni. Ilyen esetekben szükségesnek látjuk, hogy az Állam a törvény erejével szilárdan lépjen fel ezeknek a közösségeknek a java érdekében;
Támogassa egy erős civil társadalom kifejlődését megfelelő törvények, pénzügyi szabályok és más alapelvek elfogadásával, amelyek megfelelő környezetet teremtenek a vallási közösségek és más civil szervezetek tevékenységéhez;
Mozdítsák elő és gyakorolják a demokráciát, tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a törvény alapelveit;
Dolgozzanak azon, hogy végleges formába öntsék a vallási közösségek legális státuszát ill. visszaszolgáltassák ezeknek a közösségeknek a múltban államosított vagy kisajátított javait;
Fejlesszék az olyan média tevékenységet, amely nem bátorítja a népek közötti megosztást, gyanakvást és ellenségeskedést, hanem hozzájárul egy egészséges és demokratikus társadalom kialakulásához. Felszólítjuk a médiát, hogy méltányosan és tisztelettel foglalkozzon a vallási témákkal;
Záró felszólítás
Végül kérjük az egész albán társadalmat, hogy még inkább forduljon a hit, az élet tisztelete és az emberi méltóság értékei felé. Bánjunk úgy embertestvérünkkel, ahogy szeretnénk, hogy ő bánjon velünk.
(Fordította Vető István)
Dr. Gaizler Gyuláné Dr. Madarász Judit
1920. október 21 - 2006. március 17.
Búcsúzunk
a KÖT háziasszonyától, Judittól, aki közel tíz évig vitte azt az égő fáklyát, amit férje Dr. Gaizler Gyula gyújtott. Gyula és Judit lakásukat nyitották meg, először 1983-tól az első hétfői "teadélutánok" keretében tartott előadások és beszélgetések számára. Majd 1989-től, amikor már lehetséges volt a civil szervezetek alakítása, ezek az összejövetelek megszakítás nélkül hivatalos formát ölthettek Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság címen. 1996. novemberében az Úr magához szólította Gyulát, de a megkezdett munka nem szakadt meg. A KÖT-öt 2005. őszéig Ullrich Zoltán vezette, Judit pedig továbbra is biztosította a "működési hátteret", a lakást, ami már évek óta szinte irodaként szolgált. Ennél azonban sokkal többet is: Judit mint szervező és "irodavezető" a háttérből aktívan segítette a KÖT munkáját, részt vett a konferenciák előkészítésében, gondozta férje hagyatékát. Emellett - noha már egyedül élt a lakásban - fontos volt számára a család, három lánya, tizenkét unokája, és mindig hallottuk hírét egy-egy dédunoka születésének .
Az Isten segítségével szeretnénk továbbvinni az égő fáklyát ...
1939-ben tanítónőképzőt végzett Kalocsán, a háború alatt (1941-1945) Budapesten tanított, majd 1948-ban gimnáziumi érettségit tett és 1953-ban summa cum laude orvosi diplomát szerzett Debrecenben. 1957-ben gyermekgyógyászati, 1960-ban röntgenológiai szakvizsgát tett. Debreceni munkahelyek után 1957-től Budapesten működött, 1960-tól a Heim Pál Gyermekkórház röntgen osztályán, 1975-től osztályvezető főorvosként. Innen ment nyugdíjba 1983. január 1-én.
Dr. Gaizler Gyulával a debreceni egyemen ismerkedett meg, 1947-ben kötöttek házasságot. Férje számára mindvégig kitartó, hűséges lelki és szellemi társ volt. Igazi "erős asszony", aki ezt a nyugodt hátteret a család, saját tanulmányainak a végzése, később pedig tudományos munkái mellett tudta biztosítani...
Hálát adunk, Istenünk, hogy Juditot adtad nekünk!
Requiem aeternam dona ei Domine,
et lux perpetua luceat ei.
Requiescat in pace!
(Boronkainé Salacz Ágnes)
Meghívó
A Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT)
KONFERENCIÁJÁRA és KÖZGYŰLÉSÉRE
amit a PPKE Jog- és Államtud. Kar dísztermében rendezünk
2006. szeptember 14- 15- 16-án
Budapest, VIII. Szentkirályi u. 28/30.
Korunk erkölcsi problémái
címmel
„Minden szabad, de nem minden használ
Minden szabad, de nem minden épületes.”
(1Kor.10.23)
Védnökök:
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök
Dr. Márkus Mihály református püspök
Program
Szeptember 14. csütörtök
9.00-9.30 regisztráció
9.30-9.45 bevezető áhítat - megnyitó
Az etika keresztény alapjai - előadások
Beran Ferenc (rk.), Korányi András (ev.), Ódor Balázs (ref.) teológusok - Hozzászólások, vita
13-14 ebédszünet
14.30 Horváth Szabó Katalin pszichológus, ifj. Szebik Imre bioetikus - Hozzászólások, vita
16-tól Határontúliak kerekasztal beszélgetése
Szeptember 15. péntek
9.30 Bevezető áhítat
5 éves az Ökumenikus Charta
Kránitz Mihály (rk.), id. Hafenscher Károly (ev.), Bóna Zoltán (ref.) teológusok
13-tól ebédszünet
du. 15-től az Európai Protestáns Közösség meghívására részvétel a nemzetközi ökumenikus találkozón: a Magyar Katolikus Egyház az ökumenében
Szeptember 16. szombat
9.30-tól bevezető áhítat
Az etikai értékek átadásának módszertana
Jelenits István piarista tanár;
Koczó Pál (ref.) és Kézdy Péter (ev.) a Sylvester János Protestáns Gimnázium hittanárai;
Fekete Ágnes református lelkész - Hozzászólások, vita
13 - 14 ebédszünet
14 Közgyűlés (határozatképtelenség esetén 14.30) - Jelentések, beszámolók
A részvétel ingyenes, adományokat köszönettel fogadunk.
2006. október 2-tól a KÖT első hétfői előadásainak a helye:
HÁLÓ 1053 Bp. Ferenciek tere 7-8. III. lph. II. em.
SZERZŐINK
Kamarás István 1966-ban magyar--könyvtár szakon, 1975-ben szociológia szakon szerez diplomát az ELTE-n. A 80-as évek közepétől vallásszociológiával, többek között az egyházközségek működésével, a vallási ifjúsági mozgalmakkal, az utóbbi években a Magyarországon új vallási jelenségekkel is foglalkozik. 1999. február 1. óta a Veszprémi Egyetemen működik, 2001-től vezeti az Ember-, erkölcs- és vallásismeret szakirányú továbbképzési szakot, 2003-tól az Etika, ember- és társadalomismeret szakot. Lapunk 56. számában közöltünk tőle írást.
Szeverényi János
1959-ben született Békéscsabán. Fényképész mesterséget tanul és öt éven át dolgozik műtermi, riport majd múzeumi fotósként. Megtérése után elvégzi az Evangélikus Teológiai Főiskolát. Két békés megyei faluban kezdi lelkészi szolgálatát /Csorvás, Gerendás/, majd kinevezik országos ifjúsági lelkésznek. Az 195o-ben betiltott Keresztyén Ifjúsági Egyesület /KIE/ újraszervezője. Konferenciákat, munkatársképző tanfolyamokat szervez Erdélyben és Kárpátalján is. Szerkeszti a Vezess! c. ifjúsági módszertani lapot. 1995-2003. Budapest-Kelenföldi igazgató-lelkész és budai esperes. Gyülekezeti szolgálata mellett, két éven át, utcai szociális munkát végez a VIII. kerületben. Elsődleges munkaterületei: evangélizáció, ifjúsági munka, szeretetszolgálat. 2003. szeptember 1-től országos evangélizációs és missziói lelkész.
SZIGETI JENŐ 1936-ban született. habil. egyetemi tanár, adventista lelkész. Teológiai tanulmányait az Adventista Teológiai Főiskolán, majd az Evangélikus Teológiai Akadémián végezte, 1978-ben a Debreceni Teológiai Akadémián egyháztörténelemből teológiai doktori címet szerzett. A Szabadegyházak Lelkészképzőjének kezdettől (1967-1989) szervezője, tanára. 1989-1996. az Adventista Teológiai Főiskola főigazgatója. 1995.-től a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, 1999-től habilitált professzora. 42 könyv és több mint 400 tanulmány szerzője.
Viczián István 1940-ben született. 1963-ban nyert geológusi diplomát az ELTE-n.
Nős, három gyermeke van. 1970 óta a budapesti Torockó-téri református
gyülekezet presbitere. Folyóiratunk 52. számában közöltünk tőle írást.
ELŐADÁSAINK
Szeverényi János: Ökumené a gyakorlatban
Csáki Tibor és Schaller Tamás: Ökumené Monoron
Szigeti Jenő: A bibliai teremtéstörténet és a Korán
ÍRÁSAINK
Kamarás István: Misztika az új vallási jelenségekben
Viczián István: Magától? A világ kialakulása a Biblia és a tudomány szerint
HÍREK, ISMERTETÉSEK
Vallások és megbékélés Albániában
Megemlékezés Dr. Gaizler Juditról
· Elhangzott 2006 január 20-án, a Fokoláre Mozgalom által az ökumenikus imahét alkalmából szervezett találkozón.
[4] Nem vesszük közéjük természetesen a történelmi egyházak karizmatikus megújulásban is résztvevő tagjait
[5] Míg jó néhány hagyományos protestáns egyház — például református és az evangélikus — nem fogadta be karizmatikus mozgalmait, az egyébként szintén Amerikában alakult katolikus karizmatikus mozgalom (jeles európai főpapok jóvoltából is) nem csak hogy benn maradt a katolikus egyházban, hanem — a 72 millió katolikus karizmatikusával — megújításának egy fő tényezője lett.
[6] Jóllehet Pál apostol arra intette gyülekezeteit, hogy becsülettel végezzék munkájukat a világban, a katolikus hagyomány a zárt szerzetesi életet tette meg a keresztény tökéletesség ideáljává. Emiatt a munka és a bővölködés közötti kapcsolat évszázadokra feledésbe merült, s a puritán örökségre építő Új Gondolat írói (W. Trine, C. Fillmore) foglalkoznak újból a tisztességes munkavégzésben elérhető megszentelődéssel.
[7] A Hit mozgalom megítélése a pünkösdi mozgalmon belül sem egységes. A Dictionary of Pentecostal and Charismatic Movements szerint például a Hit-mozgalom tévelygés és peremjelenség.
[8] Arányuk elérheti a keresztény hívek 5-10 százalékát is.
· Kivonat az osztrák rádió vallásos tárgyú adásait megjelentető MEMO nevű folyóirat 13. évfolyamának 2006/3. számából. A folyóiratot az osztrák püspöki konferencia adja ki.
· Válogatás a L’Église dans le Monde (Egyház a Világban) francia katolikus információs folyóirat 2005 3. negyedévi számában megjelent híranyagból, esetenként rövidítésekkel. A folyóirat kiadóhivatalának címe 29, rue du Louvre - 78750 MAREIL-MARLY TÉL. 01 39 17 30 10