(Megjelent a Réce füzetek 2. Környezeti nevelés a táborban c. kötetében, 1993)
Az ökológiai érzés és gondolkodásmód nevelési formái közül az egyik legnagyobb erejû a 'remetenap'. A tábori hagyományunkban van külön Természet-nap is, amelyen a különféle oktatási formák témája a természet, de a remetenap egész más: a személyiség központját, mélyét segíti ezirányú fejlõdésében.
Ezt a fejezetet átszövi a vallásos szóhasználat, de ezzel a legkevésbé sem akarok olyasmit éreztetni, mintha az itt említett értékekre, élményekre, életformára csak az Istenben hívõ ember törekedhetne.
1. Éljétek át az életet!
"Szédülök az Idõ, a történelem mélységeitõl. Az Indiánok Völgyében virrasztok. A holdfényben magasodó tipikbõl dobok tompa ritmusa, õsi ének hallatszik. Elemi erõvel ölel át a Lét. Soha többé felszínességet!"
(1980-as tábornaplóból)
A táborvezetõ virraszt. Nem tud elaludni a boldogságtól. A tábortûz nagy csendben végzõdött, takaróinkban szanaszét heverve merengtünk a csillagokra, mindenki egyedül és mégis az élmény együttlétében s e gyönyörûségbõl egymás után, észrevétlenül siklottak át társaim az álom gyönyörûségébe.
Az Orfûi tó déli partja akkor még vadregényes volt. Középiskolások voltunk, senki nem vitt minket táborozni, magunknak kellett keresnünk a jó tábor ritka kincsét. Azon az éjszakán csak halványan sejtettem, hogy több évtizedes, évszázados, évezredes hagyományok éledeznek lelkünkben, s bennünk él a jövendõ generációknak az a vágya is, hogy még találkozhassanak Természettel.
Azóta is sokszor éreztem úgy: bárcsak soha ne lenne vége ennek a percnek! Egyszerre fájó és édes a tihanyi földvárról a tájban gyönyörködve azon töprengeni, hogyan élhetnék mindig kinn a természetben. Aztán a remetebarlangoknál az emberben borzongás és vágyakozás kavarog. Milyen szörnyû lehetett századokkal ezelõtt így az élet, böjtölve, fázva, minden kényelem nélkül, küzdve a természet erõivel - mint ahogy a jobbágykunyhókban is. Ugyanakkor milyen csodás lehetett a csend, a természet szépsége, az érzelmek és gondolatok elõbukkanása - s a szépségek és gyötrelmek megosztása a társakkal. Vajon mi az igazi boldogság? A boldogulás? Mi az emberi élet célja? Hogyan kell élni? A remete tudja a boldogság titkát, vagy a fogyasztói társadalom karmesterei?
Telnek az órák. A gyönyörködés idejét felválthatja az unalom, vagy elõtolulnak a hétköznapi gondok, esetleg az ember elõveszi a lelki olvasmányt vagy alkotni próbál, elfeledtnek remélt kellemetlen emlékek törnek elõ s döntik az embert szégyenérzetbe, kétségbeesésbe, a Prédikátor könyvének alapgondolatát ("Minden csak hiábavalóság és szélkergetés") átélve keresem az értéket, a célt, a hivatásomat. Fázom, félek, fájongok, fáradt vagyok. A neszekre kapkodom a fejem vagy elálmosodom. Hogy tartalékoljam kis elemózsiámat, fölmelegedjek és éhemet csillapítsam, ehetõ dolgok után kutatok. Megdöbbenek, mennyire nem tudok semmit, nem ismerem a növényeket, gyámoltalan és életképtelen vagyok a természetben.
Mégis, ha az ember a külsõ zajkulisszán átjut, s e kiterjedt belsõ tájon találja magát, hosszú utakat megtéve - belsõ csend teremtése, a belsõ hallás finomítása és gyakorlása, a meghallott Lét jeleinek megkülönböztetése... - újra és újra Találkozást élhet át s ennek erejében döntéseket hozhat.
2. "Az erdõk mint szentélyek"
"Az erdõ határtalan kedvesség és jóakarat... árnyat kínál még a favágónak is, aki elpusztítja..." (Buddha)
Ezt a címet és mottót Henryk Skolimowski tanulmányától kölcsönöztem (György Lajos fordítása). Õ arról beszél, hogy a régi népek az egész világon fenntartották a szent ligetek és erdõk hagyományát. S amilyen mértékben megfosztottuk a szentségtõl a Mindenséget, oly mértékben fosztottuk meg tõle saját magunkat is. Ahogyan a szent ligeteket átadjuk a faiparnak, elpusztulnak a természetes templomaink, amelyekben meg tudnánk újulni biológiailag, szellemileg és lelkileg egyaránt.
Az erdõk szentély mivoltát csodálatosan éltük át a diktatúra évtizedeinek illegális táboraiban. A kõbõl épült templomokban a történelem során különféle hatalmak érvényesülnek, de Isten szabad ege alatt semmi nem tudja meggátolni, hogy összegyûljünk és misztériumot éljünk át: a Teremtõ szeretetét, aki megajándékozott minket az élettel, a Természettel és egymással.
3. Mit akar a remete?
"Mit használ az embernek, ha akár az egész világot megszerzi és lelkének kárát vallja?" (Mk 8,36)
Csak Isten ismeri a csendet, természetet szeretõ emberek lelki gazdagságát. Valamit mégis mondhatunk arról, mit akar a 'remete': közeledni a Teremtõhöz, Õbelõle adni másoknak is, s ennek érdekében - átmenetileg is, véglegesen is - eltávolodni a világtól.
Miért kell ehhez eltávolodni a világtól? S hogyan lehet az eltávolodás átmeneti is, végleges is?
Átmeneti jelleggel - újra és újra - a cselekvés hatékonysága érdekében kell magányba vonulnunk. Az ökológia sok cselekvést kíván az életforma, a nevelés, a gazdaság, a mozgalom stb. síkján, s nem akármilyen cselekvést, hanem lelkiséggel, önneveltséggel, életformával, tudással megalapozottat.
Ez az eltávolodás csak átmeneti, s éppen a világért is történik. A világért, ami ezesetben az élet színterét és az emberiséget jelenti, amelynek világossága Jézus és követõi (Mt 5,14), amelyet Isten úgy szeret, hogy Fiát adja érte (Jn 3,16).
De a remeték példája a világgal való teljes és végleges szakításról is beszél. A 'világ' szó ekkor - mint a mottóban is - a megszerezhetõ, meghódítható javakat jelenti. E téren pedig Jézus kemény lét-szabályt mond ki: Aki az Anyagi Javakat szereti, azokhoz ragaszkodik, az Istent gyûlöli, megveti. (Vö. Lk 16,13) Sõt, jelenti a 'világ' szó az 'evilágot', azt az egész - mai szóval - civilizációt is, amely az anyagi javakat keresi (Lk 12,30), amely ezekért s hatalmi rendjéért ölni is kész (J 18,36). E világ tettei gonoszak, s mivel Jézus ezt bizonyítja, e világ gyûlöli Õt (Jn 14,22-3; 7,7; 15,18) és örül annak, hogy e világ fejedelme (Jn 14,31) meggyilkoltatja Õt (Jn 16,20). Jézus kiveszi tanítványait ebbõl a világból (Jn 15,19), ezért e világ gyûlöli és üldözi õket is (Mk 10,30).
Ez az a világ, amely világnyomorral, erõszakkal és ökológiai válsággal pusztítja a Teremtést. Az ezzel való szakítás nagy és apró döntései születhetnek meg a remetei mélységekben.
Ilyesféléket jelenthet eltávolodni az evilágtól s a Teremtõhöz közeledni: Nem anyagi gazdagságra törekedni, inkább idõt hagyni nem-anyagi kincsek átélésére, szerényen élni az anyagiakkal, s amennyire erõnkbõl telik, inkább a szegényeken segíteni velük. Nem megvédeni javainkat, nem fegyverkezni és hadakozni, inkább erõszakmentesen elszenvedve akár az igazságtalanságot, keresni az embertestvériséget. Boldogságot elsõsorban a nem-anyagi gazdagságban találni: személyességben, szerelemben, saját és fogadott gyermekekben, barátkozásban, közösségben, szellemi kincsekben, tudásban, alkotásban, mûvészetben, lelkiekben, csöndben, természetben, önnevelésben, hivatásban, segítésben... és még ki-ki hosszan sorolhatná.
Mi köze ennek az ökológiához? Éppen a leglényege. Az így érzõ s élõ 'remeték' gyökerében gyógyítják az ökológiai válságot.
4. Gyakorlati megvalósítás
"Forrong a világ, napok állnak versenyt az évekkel, évek a századokkal,
az õrült népek nyugtalanok... Mit számít?"
(Babits Mihály: Mint különös hírmondó)
Felnõttekkel lehetõleg teljes 24 órás remetenapot tartsunk. Kisebbekkel természetesen arányosan rövidebbet. Elõzõ kirándulásokkal ismertessük meg a környéket, hogy ne tévedjenek el, s szép zugot találhasson magának mindenki. Barlang, rom, hegycsúcs, forrás, tisztás, magasles, egy különleges fa, bokor környéke, szigetecske a patakban különösen alkalmas, de minden hely válhat kedvessé. A szemlélõdést kiegészítheti a 'remetelakot' egyszerû eszközökkel otthonosabbá tevõ munka. Az életkornak megfelelõen tegyük vonzóvá a természetközeli emberek értékeit (pl. indián regények, Tarzan, Maugli, Lurkó; Verne regények, Kõrösi Csoma Sándor, küzdelmes utazók, felfedezõk...).
Szellemi fölszerelés:
- Szentírás, füzet, toll;
- segítõ anyagok, pl. versek, kérdéssorozat, tematikus szentírási összeállítás (zárt borítékban, csak valamennyi csend után szabad felbontani, ne szolgáljon menekülésül önmagunk elõl).
Testi fölszerelés:
- ruházat és takaró esõre, hidegre is számítva;
- víz és élelem csak a legszükségesebb;
- igazolvány, lámpa, tisztálkodáshoz holmi, térképvázlat, iránytû...
Felkészítés:
- az esetleges böjtre (értelme, példák);
- a természetben föllelhetõ enni- és innivaló elõvigyázatos keresésére, a tûzrakás szigorú szabályaira;
- a félelemre (egyedüllét, sötétség, idegen felbukkanása; a kicsik, a lányok kettesével egymás közelében telepedjenek le; a táborvezetõ tudjon róla, ki merre van, távolról nézzen utána mindenkinek);
- fegyelemre (éljenek maguk készítette napirend szerint; egymást ne zavarják, ne zajongjanak, beszéljenek, ne vonják magukra a figyelmet, ne vigyenek magukkal más olvasmányt).
Mikor legyen?
- Legalább 2-4 tábori nap után, amikor már kaptak sok gondolatot, élményt, s ismerik némileg a környéket;
- elõzze meg a Természet-nap, amely sok ismeretet adjon a növényekrõl és állatokról, a nappal és az éjszaka hangjairól, színekrõl és nyomokról, levegõrõl és vízrõl, felhõkrõl és csillagokról, kõzetekrõl és talajról, ízekrõl és illatokról...;
- ne halogassuk, hátha késõbb már nem lesz esõtlen nap;
- ne legyen elõtte éjszakázás, kimerítõ túra, mert akkor a csendbõl alvás lesz.
5. Az 'idegen' próbája
"A kislány nem felelt. Észrevétlenül két kis ágat fektetett kereszt alakba és magában imádkozott, hogy ez a félelmetes idegen, aki bizonyára nyomozó, térjen meg." (1979-es tábornapló)
A tábort átszövõ meglepetések, próbák lényege a váratlan helyzet, s hogy az ember nem tudja, mit várnak tõle, miben vizsgáztatják. Így reagálását utólag átgondolva a reális önismerethez kap tapasztalatot.
Ilyen remetenapi próba az 'idegen'. A táborvezetõ meghívja erre a napra egy olyan felnõtt barátját, akit a résztvevõk nem ismernek s miután azok szétszóródtak, megbeszélt helyen találkozik vele, tájékoztatja a tereprõl, a tábor addigi tanulságairól és a résztvevõkrõl. Ezután az 'idegen' a terepen kóborolva egyenként találkozik a magányos 'remetékkel' és - attól függõen, hogy kivel találkozott és milyen nevelési cél van kitûzve - a legkülönbözõbb szerepeket játssza el, a vezetõ és a maga ötletessége alapján. Néhány példa gondolatébresztõnek:
Az illegalitás idején az 'idegen' pl. civilruhás nyomozót sejtetve firtatta, mi folyik itt, kik ezek a szerte kóborlók, ki szervezte az egészet, stb. Kocatúristaként csevegett, hogy milyen fárasztó volt idáig jönnie, s ideje lenne utakkal behálózni ezt a 'sötét Ázsiát', hogy õ a kocsiból fotózhasson. Cinikus anyagelvûként kérdezgette, mire lehet órákon át csendben figyelni, Isten úgysincs, hogy feleljen. Vagy bizalmasan elárulta, hogy ritka védett madár fiókáját megy kiszedni, mert azt jó pénzen el tudja adni. Elemózsiát pakolt elõ, s szanaszét hagyta a szemetet. Esetleg cigarettával kínálta a 'remetét'. Tüzet rakott és anélkül ment tovább, hogy gondosan eloltotta volna.
Figyelmezteti-e a 'remete' a felnõtt 'idegent'? Tud-e szeretettel szólni, meggyõzõen érvelni? Tud-e udvariasan hallgatni, vagy fecseg? Szereti-e a csendet, vagy örül, hogy végre van társasága? Összeszedi-e a szemetet, eloltja-e a tüzet, jelzi-e a táborvezetõnek az orvvadászt?
Mivel a 'remeték' sokan vannak, egy 'idegen' csak kis idõt vesz el egy-egy ember csendjébõl, ugyanakkor sokat pezsdíthet a gondolkodásban, önvizsgálatban. Amikor a 'remeték' visszaérkeztek, tanulságos és vidám program az 'idegen' beszámolója (természetesen anélkül, hogy bárkit is felismerhetõen, személyre szólóan megszégyenítene).
6. Egy példa
"Csak akkor szólalj meg, ha többet tudsz mondani, mint a csend." (Kínai közmondás)
Vincze József pázmándfalui plébános írja: Az idén hat hetet töltöttünk a Bakony egy vadregényes völgyében, hetenkénti váltással egy gyerek, egy felnõtt és négy középiskolás csoporttal. Táborozásaink jelentõs napjai közé tartoztak a remete-napok, melynek céljai:
- megtanulni és megszeretni a csend varázsát
- felfedezni a környezet, az erdõ, a hegyek szépségét
- megtanulni a magunkba nézés képességét
- megtalálni életünk vezérlõ elvét, vagy újra ehhez igazítani életünket
- komolyabb, mélyebb mondanivalót elõhozni magunkból
- valóságosan találkozni a bennünk lakó Istennek, így rátalálni igazi önmagunkra.
A remetenap befejezéseként mindenki felolvasta az imáját, elmélkedését, amit a csendben írt. Ezek közül idézünk.
(P. Benõ, 2. osztályos:) "Istenem, én köszönöm azt, hogy megteremtetted az állatokat, a szép hernyókat, és a többi sok-sok szépet. Sokat is izgultam, hogy s mint lesz. Sokat is játszottam azokkal, mint pl. a méhecskével, a lepkékkel, a hangyával és még sok állattal. És még a növényekkel is játszottam, a csalánnal, a virágokkal. És volt azokban, akikkel játszottam érdekesség, méghozzá olyan fajta, hogy ha valamit mondtam nekik, azt megértették. Hallgattam a fejem fölött csicsergõ kis madarat, és úgy éreztem, hogy minden mozog."
(L. Mónika, középiskolás:) "Olyan nehéz összefoglalni azt a nagyon sok gondolatot, ami jött ezalatt a pár óra alatt, szinte teljesen összefüggéstelenül. Nagyon nagy csöndhiányom volt már, amit magam sem vettem észre... Meg kell álljunk a rohanásban, hogy egy kicsit a természetre és Rád hangolódjunk, Uram. Ahogy körbenézek, szinte mindennek tanító hatása van itt a természetben. A fák csak úgy tudnak ilyen szilárdan állni, hogy nagyon hosszú, mélyrenyúló gyökereik vannak. Úgy gondolom, a szilárdan álláshoz nekünk is kellenek ilyen mélyrenyúló gyökerek: gondolatok, érzések, amelyeket csak a csöndben találunk meg magunknak. Aztán az jutott még eszembe, hogy a csaláncsípés mennyire fáj, mégis gyógyító hatású. Testvéreim feddései is fájnak, de biztos jót akarnak nekem és így segítenek jó irányba változni, Jézus követõjévé alakítani magamat. Egy bogár már másodszor esik le elõttem egy falevélrõl, de megint megpróbál felmászni rá, képes újra és újra nekiindulni. Nekünk is mindig újra és újra erõfeszítéseket kell tennünk, hogy alakítsuk magunkat és minél jobban tudjak szeretni. A küzdésnek és visszaesésnek is megvan az értelme... Uram, Te tanítasz a csöndben, a természetben minket, de nem szabad elfelednünk, hogy Te tanítasz minket a másik emberben is. Kérlek, add, hogy figyeljünk egymásra, hogy ezáltal is tanuljunk a Te Utadon járni."
Bibliai rövidítések: Mt = Máté evangélium; Mk = Márk ev.; Lk = Lukács ev.; Jn = János ev.