Jn 6, 1-15

0.) Bevezetés: Ez a gondolatsor, amibe most belevágunk,
mindössze két fö gondolatból fog állni.

Az elsö: Miért nem megy úgy az emberiség dolga a
környezettel, ahogy mehetne? Erre a kérdésre keressük a választ.

A második: Mit tehet az egyén, a csoport a környezetért?
Erre a kérdésre olyan gondolatokkal kell válaszolnunk, melyekböl
cselekedetek, hatékony és a megoldáshoz elvezetö cselekedetek
fognak származni.

Néhány szó az elöbbi két ponthoz:

ad 1. Miért nem megy úgy az emberiség dolga a környezettel,
ahogy mehetne? Miért, mehetne másképp is?! Bizony mehetne! Az
egész emberiség tulajdonképpen kicsi pont csupán a Földgolyón.
Mint faj, nagyobb lélekszámú ugyan, mint biológiai adottságai,
testméretei alapján várható lenne, de ez csak annak tudható be,
hogy nagy alkalmazkodóképességével minden égövön sikeresen
elterjedt és saját magán kívül ellenségei nincsenek. Viszont
megdöbbentöen kicsi pont a Föld golyóbisán. 1 km3-be belefér az
egész emberiség, szemben a Föld ezermilliárd köbkilométernyi
térfogatával, s még az élök rendszerében is csak egy vagyunk a
sok közül, s nem is a leghatalmasabb. Ugyanakkor az emberiség
valami olyasmit csinál, ami semmi másra nem jellemzö, és
feltünö, veszélyes: Saját tömegénél, táplálékigényénél
százszorta nagyobb anyagmennyiségeket mozgat meg, szór szét,
rendezkedik, szemetel. Olyan változásokat kezdeményez,
amelyekhez nincsen meg a védöbiztosíték az élövilágban. Az
eredmény, vagy legalábbis a pillanatnyi állás: Vészes mértékben
felhalmozódott hö, széndioxid, kénes gázok, nehézfémsók, olaj,
vegyszerek, szemét, zaj, rendezetlenség földön, vizen,
levegöben.

ad 2. Mit tehet az egyén, a csoport a környezetért? Vagyis
nem a hivatal, önkormányzat, üzem, az ország vagy az ENSz.
Mindezekröl ugyanis nagyon jól el lehet vitatkozni, föként
olyanoknak, akik messze vannak az említett döntéshozói
testületektöl, és így világsorsrendezö tanácsaikat sem az
illetékeseknek, hanem egymásnak adják. Természetesen mindenkinek
megfordul a fejében, hogy mit tenne, ha miniszter vagy
polgármester lenne. A fair dolog az, ha az ilyen gondolatainkból
születik legalább egy olvasói levél valamelyik országos
napilapba, vagy egy beadvány a polgármesterhez. Egyébként csak
agytorna, esetleg pótcselekvés azok helyett a dolgok helyett,
amit magunk is megtehetnénk, eldönthetnénk. Ezért nagyon
örülnék, hogy ha a megvitatásban koncentrálnánk a saját magunk,
családunk, közösségünk hatáskörében is ténylegesen és hatékonyan
megoldható lényegi cselekvésekre a környezetünk érdekében.

1.) Miért nem megy úgy az emberiség dolga a környezettel, ahogy
mehetne? Sejtésem, hogy a bajok gyökere nem az ideológiai
alapoknál van. Csak nagyon kevés embertársunk vallja magáénak
azt az önzö szlogent, hogy "utánam a vízözön". A legtöbben
elismerik, hogy a saját gyermekeinkre nem volna helyes egy
végletekig kifosztott, egészségtelenségig elszennyezett világot
hagyni. S ha valaki mégsem ismerné el, vagy nincsen gyermeke,
az is mindenesetre folytonosan megszenvedi a már kialakult
kellemetlen környezeti állapotot, s ez alapot adhat valamiféle
cselekvésre. Tehát nem ott kell kezdenünk a fejtegetéseinket,
mint pl. a katonaság esetében, ahol tudvalevö, hogy az emberek
jószándékú többsége is abban a téves meggyözödésben él, hogy a
béke okozója a hadsereg. Ha tehát ideológiailag tiszta, hogy
jobb környezeti helyzetre volna szüksége a mának és a holnapnak,
akkor a megvalósulás akadályai, úgy tünik csak gyakorlatiak
lehetnek, úgy mint lustaság, tudatlanság, és még néhány egyéb
tényezö, amelyekröl majd szót ejtünk.

A lustaság témakörét egyelöre lépjük át nagyvonalúan,
különben ez a gondolatsor is pillanatokon belül olyan
huszonvalahánypontos zöld parancsolatgyüjteménnyé válna, melyben
a sokadik pont már úgy szól, hogy nadrágunkra kizárólag csontból
faragott gombokat szabad varrnunk, csalánteánk alapanyagát hány
méterre gyüjtsük az olyan utaktól, ahol még ólmozott benzinnel
etetett autók járnak, vagy hogy a szorgos ember nemcsak a
mosáshoz, de még a mosogatáshoz is szorgalmasan gyüjtött
esövizet használ. Az ilyen eklektikusan összehordott
biotanácsokkal - megfelelö indoklás hiányában - az értelmes
ember nem tud mit kezdeni; az embert ilyenkor leginkább az "ez
képtelenség, úgyis minden hiába" érzése keríti hatalmába, még
akkor is, ha tudja, hogy valahol élnek azok a zöld brigádok,
akik efféle jótanácsok gyártásával és megvalósításával
hivatásszerüen foglalkoznak. Mindazonáltal jó ötleteket lehet
meríteni ezekböl a zöld-ségekböl, tehát illö, hogy ha némi
kritikával bár, de alaposan olvassuk át és szívleljük meg
azokat.

Tudatlanság: Talán ezen a legkönnyebb segíteni: oktatással,
ismeretterjesztö elödásokkal, önképzéssel. Tudatlanság: Nem
tudjuk, hogy megy az emberiség dolga a környezetével; ha rosszul
megy, miért megy rosszul. Nem tudjuk, hogyan mehetne, mi az ami
megvalósítható, mi fog megvalósulni, amit szeretnénk nem
utópia-e. Nem ismerjük - még kevésbé szakszerüen sem -
környezetünk állapotát. Nem tudjuk, hogy magunk mennyire veszünk
részt ezen állapot létrehozásában. Nem tudjuk, hogy
tevékenységeink közül melyek befolyásolják lényegesen a
környezetet, s melyek másodlagosak. Vajon mit jelent az pl.,
hogy Budapest villamos energia fogyasztása 6,3 millió MWh
(1988-ban); sok ez, vagy kevés? lényeges-e? mennyinek szabadna
lennie? elöállítható-e ez az energiamennyiség ártalmatlanul is?
Saját háztartásunk ehhez hogyan viszonylik: többet markol-e a
közös kalapból az átlagnál, vagy kevesebbet? Fontos-e ez? Az
energiaárak megfelelöen befolyásolnak-e minket? Drága-e a
villany vagy olcsó?

Lássunk hozzá a tanuláshoz! Hogy egészen tananyagszerüek
legyünk, állapítsuk meg azt a tényt, hogy környezetszennyezésünk
legnagyobb része valamilyen az életünkhöz szükséges, vagy
kevésbé szükséges anyaggal, annak elöállításával,
felhasználásával kapcsolatos. Az ember és környezete
kapcsolatában a kulcstényezö a mammon, az anyag. Kövessük végig
ennek az útját, és vegyük sorra az okozott károkat.

Minden anyagot

1.) ki kell termelni - nem, ez így rosszul hangzik, nem kell
kitermelni, csak az igaz, hogy környezetromboló útja mindennek a
kitermeléssel kezdödik.

2.) feldolgozás, mozgatás és maga a felhasználás

3.) és minden anyaggal végül lesz valami.

Elsö pont: Kitermelés: Ezen a területen viszonylag könnyü
áttekinteni az összefüggéseket, környezeti helyzetet. Az anyagok
jó darabig elrejtve helyezkednek el valahol a Földön, olyan
helyen, ahol érezhetöen semmi bajt nem okoznak, és a
kitermeléssel elindítjuk öket, egy hosszú ívü nehezen
kiszámítható pályán, azonkívül pedig elöbb vagy utóbb kifogynak.
Ha pedig valami kifogy, akkor késöbb nem lesz, és kész. Az
egyszerüsítö tényezö az, hogy a készletcsökkenést a piac is
visszatükrözi. Ha valami kifogy, annak elöbb fölmegy az ára, ami
egész gyakorlatias Bokor-nyelven azt jelenti, hogy mi már nem
tudjuk megvenni. A baj csak az, hogy a piac ezeket a
folyamatokat rosszul szabályozza. Egyik bányavállalkozó sem érzi
különös gondjának azt, hogy egy mondjuk 30 év múlva bekövetkezö
kifogyással törödjön; érzi magát és gyermekeit elég rugalmasnak
ahhoz, hogy majd a kellö idöben módosítson a vállakozás irányán,
és esetleg valamely más anyag végkitermelésére nyergeljen át. A
kifogyás elött öt-tíz évvel azonban már jelentkezik az
árfelhajtó tényezö, akkor már minden bánya egyszerre megemeli az
árakat, csakhogy akkor már késö. A készleteknek csak a
legnehezebben kiaknázható 1-2 %-a marad a helyén. Ilyen
áremelkedés észlelhetö már ma is sok nyersanyagnál, pl. réz,
ólom, néhány kulcsfontosságú vasötvözö anyagnál, pl. króm,
nikkel, azonkívül a fánál, tiszta ivóvíznél és még számos más,
korábban megújulónak nevezett eröforrásnál, létforrásunknál is.
A helyes az lenne, ha a természet kincseit nem egy generáció
(mi) vagy kettö (mi és apáink) tüntetné el a Földröl, hanem
hagynánk másoknak is. Ha a kitermelést jóval elöbb mérsékelnénk,
amikor még a készleteknek legalább fele-harmada a helyén van,
akkor a kifogyást 4-5 generációra lehetne széthúzni, ami emberi
számítás szerint elegendö lehet ahhoz, hogy az adott anyag
pótlását, vagy összegyüjtését és újrafeldolgozását az utódaink
megoldják. Abba azonban végképp bele kell törödnünk, hogy a Föld
véges, tehát mindennek ki kell fogynia, és ha valamire
szükségünk, azt újra és újra körbe kell járatnunk. Még ilyenkor
is van persze veszteség, fogyás, amit szintén csak kitermeléssel
lehet pótolni, de csak ha van miböl. Az anyagok ciklikus
megújítását jó lett volna, ha már mi megtudtuk volna oldani, de
ilyenfokú fegyelemhez és technológiához, úgy látszik, még túl
primitívek vagyunk. Gondoljunk csak arra, hogy a végképp
irracionális világháború cipöjéböl is még csak nemrég léptünk
ki, ha egyáltalán...

Azután vannak olyan nyersanyagok is, és talán ezek vannak a
legtöbben, amelyeknek a kifogyása 20-30-50-60 év múlva várható.
Ha most megemelkedne drasztikusan az áruk, úgy mint ahogy majd
az utolsó években fog, akkor éppen elég maradna belölük az
utódainknak. Az egyetlen, amit magunk tehetünk, hogy felemeljük
az árat legalább önmagunk számára. Atgondoljuk, hogy akkor is
ennyi olajat vagy gázt fogyasztanánk-e például, ha éppen
tízszeresébe kerülne. Akkor mennyit fogyasztanánk? És akkor
fogyasszunk is csak annyit! Igen kemény akarati eröproba,
különösen, ha belegondolunk, hogy nagyon sok azoknak a dolgoknak
a száma, amelyek 1-2 generáción belül kifogynának, ha a
fogyasztás nem mérséklödne. Ide sorolhatjuk a köolajat és a
földgázt, az urániumot (a legkényelmesebb energiahordozóinkat) a
legtöbb színesfémet, a foszfort és a héliumot például. Ezekkel
tehát nagyon takarékoskodnunk kell, különösen a köolajjal, amely
értékes vegyi anyag, mégis leginkább energiahordozóként
használjuk.

Egy harmadik kategóriába tartozik például egy olyan nyersanyag,
mint a szén, amelyböl kb. 1000 évre való készletek vannak a
Földön. Könnyen belátható, és érdemes is utánaszámolni, hogy ha
ezt a teljes szénmennyiséget elégetnénk, vagyis széndioxid gázzá
alakítanánk, akkor ahhoz éppen a Föld légkörének teljes
oxigénkészletére lenne szükség. Tudniillik ez a szén éppen úgy
keletkezett, hogy a növények a saját testük építésére
megkötötték a széndioxidtartalmú légkörböl a szenet, és mintegy
mellékesen elöállították azt az oxigén- atmoszférát, mely nélkül
nem élhetnénk. A megkötött szén ma a föld alatt van, az oxigén a
levegöben. Ha a kettöt kémiailag egyesítjük, akkor visszajutunk
ahhoz a légkörhöz, amelyböl még nem lélegezhettek állati
élölények. Természetesen eddig az állapotig soha nem juthatunk
el, hiszen már a 6% széndioxid tartalmú levegö sem lélegezhetö,
és már 0,05% széndioxid tartalom mellett is biztosan
felforrósodna a légkör az üvegházhatás miatt. Tehát szénböl is
csak a készletek néhány százalékának elégetésével számolhatunk,
ami gyakorlatilag megint igencsak közeli kifogyásra való
felkészülést jelent.

Talán itt az energiahordozóknál érdemes megjegyezni, hogy
azoknál az anyagoknál, amelyeknek az árát még nem a ritkaságuk
határozza meg, az ár valójában a kitermelésbe, elöállításba
belefektetett energia árát tükrözi vissza. Az alumínium árában
például benne van a bauxit mozgatásához, a lúgozó anyag
elöállításához, a timföld elektrolíziséhez szükséges energia
ára. Az energia elöállítása és felhasználása pedig mindenképpen
környezeti károkat okoz, szinte független az energia konkrét
fajtájától - egy adott országra jellemzö mértékben. Igy az ár az
energiával, az pedig a kártékonysággal arányos. Drágább dolog =
több meló = több kár. Ez legalább egyszerüen áttekinthetö!

Második pont: A helyükröl elmozdított anyagokat azután
hosszadalmas fizikai és kémiai folyamatokban alakítgatjuk,
mozgatjuk, raktározzuk, csomagoljuk, míg végül egyszercsak
elfogyasztjuk, és hipp-hopp máris hulladék lesz belöle. Érdemes
megfigyelni, hogy maga a fogyasztás ebben az egész folyamatban
egy viszonylag csekély, jelentéktelen változást okozó lépés.
Mennyi minden történik például egy derék fával, míg papír, majd
füzet lesz belöle, aztán ráfirkantunk valamit, és megy a
szemétbe. Mindezek a feldolgozási lépések persze mind energiát
igényelnek, és mindig - a technológiától függöen több-kevesebb -
veszteséggel is járnak. Ügyes technológiai változtatásokkal
ezeket a folyamatokat persze lehet észszerübbé, takarékosabbá,
környezetkímélövé alakítgatni, de ez most nem a mi asztalunk.

Amire oda kell figyelnünk az három dolog:

a) mindezek a folyamatok és szennyezések értünk vannak, azokért
a dolgokért, amelyekre szükségünk van(?), hogy éljünk. A mi
országunk szinte már semmit nem tud eladni külföldre, tehát
mindaz a szennyezés, amit a Dunában, a talajvízben vagy a városi
levegöben találunk, annak a mellékterméke, amit az utóbbi 10-20
éven megettünk, magunkra húztunk vagy közlekedtünk.

b) Persze ugyanazt az eredményt kisebb szemeteléssel is elö
lehetett volna állítani, de annyi bizonyos, hogy minden
mozgatás, átalakítás legalábbis hövel, porral, zajjal jár, és a
hozzá szükséges energiát is csak hövel, porral, zajjal és a vele
együttjáró szennyezésekkel (korom, széndioxid, szénmonoxid,
kéndioxid, nitrogén-oxidok, radioaktív hulladékok) tudjuk
megtermelni.

c) Fontos ismernünk az arányokat, hogy életünkben, mely dolgok
képviselik a nagy környezetszennyezést (ezekböl lehet sokat
lefaragni), és melyek kicsik, jelentéktelenek (ezekkel csak
akkor érdemes foglalkoznunk, ha rendkívül egyszerüen
lefaraghatók, különben felesleges erölködés, esetleg
pótcselekvés).

Szerencsére itt is megvan az a jó dolgunk, hogy hasonlóan mint a
nyersanyagoknál, a feldolgozás esetében is nagyjából minden ár
és szennyezés energiafüggö, tehát az ár vagy az energia
ismeretében jól tudjuk modellezni, hogy mivel okozunk nagy bajt,
és mivel kicsit.

Nagyjából igaz az az állítás, hogy az energiafogyasztásnak és
környezetszennyezésnek nagyjából 3 egyenrangú forrása van:
egyharmad rész az ipar, egyharmad rész a mezögazdaság, és
egyharmad a lakossági közvetlen. Ezt azonban át kell fogalmazni
a tisztább látás kedvéért: egyharmad rész a tárgyaink, egyharmad
rész az élelmünk, egyharmad rész az életünk.

Diákjaim esetében kiszámoltuk, hogy milyen az életünk
energiatérképe, és a következö arányok jöttek ki:

100 W elektromos energia (fütés nélkül; ez azt jelenti, hogy ha
a háztartási gépeink (mosógép, hütö, vasaló stb.) ill.
villanyunk fogyasztását egész napra egyenletesen eloszlatnánk,
akkor 100 W folyamatos teljesít mény felvétel jönne ki.)

200 W közlekedési energia (persze csak akkor, ha valaki úgy
utazik mint a diákok, villamossal, vonattal. Rendszeres autózás
esetén az a 200 W-os érték a 10-szeresére is felmehet, akár a
legnagyobb tétel is lehet; 1 l benzin/nap megfelel kb. 600 W
átlagos teljesítmény felhasználásnak.)

700-900 W fütési energia (ez szintén egy egész évre eloszlatott
átlagos érték, és egy före, nem pedig az egész családra van
vonatkoztatva.) Erösen függ a fütés módjától és a
höszigeteltségtöl.

kb. 1000 W élelem

kb. 1000 W egyéb tárgy (föként a lakásunkban lévö tégla; de sok
drága ipar cikket birtokló emberek esetében ez az érték
jóval nagyobb is lehet.)

Nagyjából látjuk, hogy melyek a legnagyobb tételek, és gondolom
sokan meg vannak lepödve az arányokon, vagy éppen elkeserednek,
hogy ennyire a mindennapjainkba van beleépülve mindaz a
fogyasztás, szennyezés, amelynek következményei megbetegítenek
minket illetöleg gyermekeinket.

Mi a teendönk ezekkel a számokkal?

- elöször is megérteni mit jelentenek (Nem legyinthetünk,
mondván mi humán és etikai érdeklödésüek vagyunk: a 20.
században erkölcsi kötelességünk megérteni cselekedeteink
hatását, súlyát. A természet tönkretétele szem pontjából
tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az bün volt-e részünkröl
vagy csak (tudatos) tudatlanság.

- másodszor: kiszámolni a saját életünkre ezeket a számokat,
vagy hasonló tájékoztató arányokat. Ez a gyakorlatias
környezettudomány, valójában középiskolás ismereteket igényel. A
szükséges számadatok a függvény táblában megtalálhatók, és csak
szorozni-osztani kell olykor. Elegendö 1-2 jegy pontossággal
számolni, mert nem a tizedszázalékokból van nekünk
lefaragnivalónk, azzal nem mennénk sokra, hanem a 30 meg a 80
százalékokkal kell törödnünk. Ha valaki csak egyszer is
utánaszámol annak, mit tesz, és a váratlan értékek a különbözö
ellenörzések hatására sem akarnak csökkeni, akkor talán
elgondolkozik, és talán rászánja magát valamilyen helyes csele
kedetre...

- harmadik teendönk: A legnagyobb tényezökböl nagy, döntö
mennyiségeket lefaragni.

Eljutottunk a mammon útjának utolsó kérdéséhez: Harmadik pont:
Mi lesz a tárgyakkal, anyagokkal? Ma Magyarországon egyértelmüen
szemét lesz belölük, és szétszóródás, lassú lebomlás lesz a
sorsuk. Mindenböl és mindig keletkeznek hulladékok, de sajnos
eléggé különbözö a veszélyességi fokuk. Ezek a szennyezések még
nincsenek beleépítve az árakba, tehát lehet egy egészen kicsi és
olcsó dolog is, mint hulladék nagyon veszélyes. Az emberre
közvetlenül talán a városi füstgázok a legveszélyesebbek,
amelyek szénmonoxidot, ólmot, ózont, aldehideket, rákkeltö
anyagokat tartalmaznak. Ezek hatását, aki mostanában pesti
buszon utazott, már ismeri. Az erömüvek, kohók füstgázai
messzire eljutnak, és savas esövel, korommal károsítják a
környezetet. Igen nagy baj, hogy nálunk sok helyütt
rendezetlenül tárolják a hulladékokat, vagy egyéltalán nem
gyüjtik, és így a legkülönfélébb háztartási szemetek szóródnak
szét úton-útfélen. A háztartási szemétbe sok veszélyes hulladék
is kerül (festékdobozok, higítók, elemek, akkumulátorok,
permetlémaradékok), amelyek a közönséges szeméttelepekröl
bemosódhatnak az élö vizekbe. A talajvíz készletet már több,
mint ezer településen károsította a túlzott
nitrogénmütrágya-felhasználás. A folyóvizeknél a fokozódó
szervesanyagtartalom és az olajszennyezés a legveszélyesebb.
Szintén pusztító hatásúak az élö vizekre a fenolok, mosószerek
és növényvédöszer-maradványok. Más jellegü problémát jelentenek
a tudományos alapossággal kezelt izotóp- és veszélyeshulladékok.
Ha több ezer év a bomlási idejük, nem tudjuk, mitöl és meddig
kell majd megvédenünk öket.

Amit tehetünk, hogy például nyomkövetö játékot játszunk. Föként
vásárláskor ajánlatos. Próbáljuk meg lehetöleg valósághüen
elképzelni, hogy egy bizonyos tárgy, amit megfogunk vagy
megvennénk, milyen alapanyagokból, hol, milyen technológiával
készült. Vajon mennyi energia kellett hozzá, és ez mennyi
füstgáz, hulladék kibocsátással egyenértékü. Ezeket is képzeljük
mellé egy nagy zsákban. A számításokhoz szükséges adatokkal a
szünetben tudok szolgálni. Azután gondoljuk meg, hogy
ténylegesen mi a haszna az adott dolognak. Nagyobb-e a haszna az
okozott kárnál? És végül kövessük nyomon, hogy mi lesz a sorsa.
Ki fog gondoskodni az elhelyezéséröl, hol, mikor, mivé fog
elbomlani? Örülni fognak-e a gyerekeim a végeredménynek? Ezután
általában gazdagabban jövünk ki a boltból, mint ahogy bementünk.

A hulladékügy ABC-je: rendezett lerakás, hatástalanítás,
újrafeldolgozás. Nézzünk körül a házunk táján, mit tehetünk
annak érdekében, hogy ezen a skálán egy-egy lépéssel
elörejussunk.

Végül, ami szintén leginkább idetartozik: nézzük meg, hogy mit
dolgozunk. Különösen férfiakra vonatkozik, hogy életünk
legnagyobb részét, hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb
hatású részét a munkánkkal töltjük. Allapítsuk meg, hogy az
egészséges környezet szempontjából mit teszünk többet: jót vagy
rosszat - a munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal
szálljunk erösen magunkba. Természetesen a nöknek otthon a
háztartási üzemben is megvannak a maguk fegyvereik, amelyekkel a
természet ellen küzdenek. Ezek különféle mosó és maró anyagok,
energiafogyasztások, ételmaradékok stb. formájában ölthetnek
testet. A munkahely és az otthon távolsága pedig mindenkinél
nagyon fontos környezeti tényezö, aki valamilyen okból
rendszeres utazgatásra kényszerülni látszik.

Nagyjából áttekintettük, melyek azok a föbb területek, ahol az
embereknek a természettel, a saját létforrásaikkal kapcsolatban
rosszul áll a szénájuk. Kérdés: Fog-e javulni a helyzet? Milyen
akadályai vannak az elörejutásnak. Le lehet-e gyözni ezeket az
akadályokat?

Az egyik legnagyobb akadály, amit itt ezen a lelkigyakorlaton le
tudunk gyözni, az "egy fecske érzés". Miért pont én legyek az
elsö fecske, aki mindezt elkezdi? Mindig épp nekem kell olyan
baleknak lennem, aki mindent megreformál, miközben az emberek
zöme a markába röhög és nyugodtan szemetel tovább? Mondjuk meg
ma egymásnak, hogy ebben a teremben nem te vagy és nem én vagyok
az elsö fecske, mert mi legalábbis, akik itt vagyunk, együtt
szeretnénk repülni, mindnyájan együtt ekerjuk meggyógyítani
beteg környezetünket, amely nélkül nem élhetünk. Tudatosítsuk,
hogy itt, ebben a teremben senki sem lehet az elsö fecske, mert
mások ezt már réges-rég elkezdték, és egész életüket rááldozták
arra, hogy környezetvédö áramlatokat, divatokat létrehozzanak a
Föld megmentése érdekében. Itt az a kérdés, hogy akarunk-e
beállni a csapatba, biztatjuk-e magunkat és társainkat, hogy
elinduljunk együtt a meleg Afrikából. No, persze repülni
nehéz... De gondoljunk csak arra, hogy Afrikában hideg tél
várható...

Szintén lelkigyakorlatra való téma: a vallási eligazítás hiánya.
Szinte már beletörödtünk abba, hogy környezetvédelemröl nem szól
a Szentírás, hiszen abban az idöben ez még nem volt probléma. De
bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a
textusokat. Talán senkinek nem tünt föl, hogy a félórával
ezelött olvasott evangéliumi mondatokban Jézus parancsot ad
tanítványainak arra, hogy gyüjtsék össze a maradékokat. Az
ételmaradékok puritán összeszedegetése, amit Jézus megparancsol,
egyrészt takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett
hulladékgyüjtés és vélhetöleg újrafelhasználás is. Az éhínségek
korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus
jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma
szükséges, de már nem természetes.

Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be ill. hajtsátok
uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének
fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják,
hogy az eredetiben használt ige valószínüleg csak ennyit
jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell
a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a
természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Hasonlóan
érdemes lenne újraértelmezni a kollektív bünösségröl szóló
ószövetségi fejezeteket (pl. Nábot szöleje), ugyanis ma igencsak
aktuális, hogy az egyén büne maga után vonhat kollektív, söt
hetedíziglen tartó bünhödést. A 8., 23., 148. zsoltárban
természeti képek formájában az élövilágot, mint megbonthatatlan
egységet szemlélhetjük, Dániel próféta énekéhez, vagy Szent
Ferenc Naphimnuszához hasonlóan.

Mondta az Ur a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg
magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti küldött. Ma
vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet,
hogy láss!, vagy épp ellenkezöleg: Vak farizeusok, világ
megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták
legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok, meg,
és lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az
embert, amit felvesz, hanem amit eldob.

Azon testvéreinknek pedig, akik nem ismerik a Szentírást, nem
ebben nöttek fel, másfajta érzelmi motivációra is szükségük
lenne. Hiányzanak, meg kell írnunk, ill. össze kell gyüjtenünk a
környezetvédelemre inspiráló verseket, dalokat, közmondásokat,
szállóigéket, mindazt, aminek emócionális hatása lehet
embertársainkra, gyermekeinkre. Amennyire csak lehetséges,
vegyünk részt környezetvédö szervezetek munkájában, mert ezzel
is érzelmi megerösítést nyújthatunk egymásnak. Magyarázzuk el
gyermekeinknek, hogy itt minden elöbb volt, mint mi; mi csak
vendégségbe jöttünk rókakomáékhoz, és udvarias ember nem festi
sárgára vendéglátói hálószobáját, pláne, ha tulajdonképpen meg
sem hívták.

Kérem, hogy három percig maradjunk csendben, és gondoljuk át,
hogy milyen szentírási idézetekkel, hatásos mondatokkal,
gondolatokkal tudnánk egymást, vagy magunkat a környezet
megóvására motiválni. Jegyezzük is fel az idevágó ötleteinket!

2.) Második rész: Mit tehetünk? Ez a rész nagyon rövid lesz.
Kevés dolog is elég, ha az hatásos. Kevés dolog is lehet
fárasztó, életreszóló feladat. Mit tehet az egyén, a közösség,
a család a környezetünk megóvása érdekében? A közösség és a
család esetében egy mondat a válasz: Tulajdonképpen alig
valamit, alig valamivel többet, mint amit az egyénnek meg kell
tennie. Közösségeink nincsenek olyan sokat együtt, hogy
jelentösen szennyezhessék a környezetet, ugyanakkor
környezetvédö közös cselekedeteink sem lehetnek túlságosan
hatásosak, ha nem kapcsolódnak szervesen a mindennapok, percek
életéhez. Még az együttélö családok életében is a
környezetszennyezés szinte magánügy; a takarékos nagymama piciny
spórolásait semmivé teheti egy költekezö unoka, vagy
nagyon-nagyon szorgalmasan dolgozó családapa. Amit közösen
tehetünk, hogy erösítjük, biztatjuk, neveljük egymást -
közösségben és családban egyaránt. Kérem, hogy akinek ezen
túlmenö tapasztalatai vannak, a megvitatáskor szíveskedjék
közreadni.

Hát akkor az egyén mit tehet? Szinte mindent, ha eléggé elszánt.
Tizedére csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti,
söt a többségnek el is kell érnie, különben meghalunk, hogy
tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz.
Nagyjából mi szükséges ehhez?

Logikailag az elsö helyre teendö (nem feltételenül ezt tudjuk
legelöször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkböl,
szennyezéseinkböl a lehetö legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok
esetben a munkahely. Máskor a fütést kell megváltoztatnunk, ha
lehetséges, valamilyen hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a
nehézipari termékek vásárlását; csökkenteni kell a kemizált
mezögazdaságból származó, vagy "magasan feldolgozott"
élemiszeripari termékek fogyasztását. Ha ezeket túl meredeknek
érezzük elsöre, akkor nagyon komolyan lássunk hozzá néhány
közepes tényezö felszámolásához: Kevés család van abban a
helyzetben, hogy valóban autóra legyen szüksége. A közlekedési
költségeket akkor lehet jelentösen csökkenteni, ha valakinek
napi fél óránál több autóznivalója volt eddig. Ez a korábban
használt Watt skálán 1500 W-os fogyasztásnak felel meg, mégpedig
a legjobban szennyezö, legveszélyesebb energiafajtából.
Feltétlenül megszüntetendö. Sokszor az segít, ha a munkahelyet
és a lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb
egymáshoz. Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet.
Csökkentenünk kell lakásunk fütési veszteségeit, elsösorban a
nyílászárók szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk
csupaszon, és otthon is felöltözködünk kevesebb fütési energia
is elegendö. A mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot,
detergenst a csatornába (ahol pöcegödörbe megy az egyenesen
tragédia). Optimális mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak
nagyon kevés mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még
jól láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes
hulladékot, ne dobjunk a szemétbe. Gyüjtsük össze biztonságos
edényben, talán tíz éven belül Magyarországon is megoldódik ezek
elszállítása, addig meg talán nem halmozódik fel olyan sok.
Építkezésnél vigyázzunk a veszélyes anyagokra, és hogy általában
semmi ne szóródjon szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak
minimális mértékben permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha
van kertünk, használjunk szerves trágyát, törödjünk sokat a
növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket
elérni.

A kisebb, de gyakran ismétlödö fogyasztásokra is érdemes még
odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas
energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal,
hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor
csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel nincs különösebb
értelme takarékoskodni, de a haszontalan folytonos
veszteségeket, pl. a WC csöpögését meg kell szüntetnünk.
Altalában ne engedjük meg, hogy bármi is cél nélkül pazarlódjék
a környezetünkben. A mosogatásnak is van környezetvédö
technikája. Csak kevés, de nagyon forró vízzel, és nagyon kevés
mosószerrel mosogassunk, a helyes sorrendet betartva.
Használjunk kefét, kesztyüt. Kevés hideg vízzel, de alaposan
öblítsünk.

Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok
lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki
az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdöben sem dobja el
az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes
cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs
különösebb jelentösége, különösen akkor, ha a fentebb említett
nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban. Egy
vizitúrán persze mindenki szeretné megcsillogtatni összes zöld
ismeretét például a mosogatással kapcsolatban. Ilyenkor azonban
jobb, ha csak arra koncentrálunk, hogy senki ne legyen beteg, és
jó alaposan elmosogatunk, olyan szerrel, amilyen éppen van. Ezt
tíz napig megengedhetjük magunknak. Inkább azzal törödjünk, ami
egész életünkben mindennap ismétlödik, és amely életmódunk
szennyezési színvonalát egy adott szintre beállítja.

Egyelöre ennyit. Szünet. Van egy kérdésem is a szünetre: sokba
fog-e kerülni nekünk ez a környezetvédelem?