Dõry István

Középiskolai tanár, biofizikus. Az ELTÉ-n fizikus és biofizikus
diplomát szerzett, majd a Freiburgi Egyetemen végzett biológiai
kutatásai nyomán kapott kandidátusi fokozatot. A Bokor/Ökológiai
Munkacsoport szervezõje. Jelenleg a Szentendrei Ferences
Gimnázium tanára, 4 gyermekes családapa.

ÖKOETIKA
========

MILYEN AZ EMBER?

Az egész emberiség tulajdonképpen kicsi pont csupán a
Földgolyón. Jóllehet nagyobb lélekszámú faj, mint biológiai
adottságai, testméretei alapján várható lenne, de ez csak annak
tudható be, hogy nagy alkalmazkodóképességével minden égövön
sikeresen elterjedt és saját magán kívül ellenségei nincsenek.
Viszont megdöbbentõen kicsi pont a Föld golyóbisán. Egyetlen
köbkilométerbe belefér az egész emberiség, szemben a Föld
ezermilliárd köbkilométernyi térfogatával, s még az élõk
rendszerében is csak egy vagyunk a sok közül, s nem is a
leghatalmasabb. Ugyanakkor az emberiség valami olyasmit csinál,
ami semmi másra nem jellemzõ, és feltûnõ, veszélyes: Saját
tömegénél, táplálékigényénél százszorta nagyobb
anyagmennyiségeket mozgat meg, szór szét, rendezkedik, szemetel.
Olyan változásokat kezdeményez, amelyekhez nincsen meg a
védõbiztosíték az élõvilágban. Az eredmény, vagy legalábbis a
pillanatnyi állás: Vészes mértékben felhalmozódott hõ,
széndioxid, kénes gázok, nehézfémsók, olaj, vegyszerek, szemét,
zaj, rendezetlenség földön, vízen, levegõben.

MI A CÉL?

Az ember célja és feladata a Földön, hogy egy értelmes faj
lehetséges tevékenységei közül a legjobbat valósítsa meg.
Keresse meg és élje meg a leghelyesebb életmódot, viselkedést,
magatartást. Ezt kell tennünk valamennyiünknek. És amíg ez
teljesen meg nem valósul, ezt kell tennünk egyénileg,
családi-baráti közösségeinkben, az általunk elérhetõ társadalmi
csoportosulásokban is.

Értelemmel megfogalmazott célunk értelmes megközelítése, elérése
érdekében meg kell szabadulnunk hátráltató, ellentmondó rossz
szokásainktól, le kell cserélnünk magatartásunk nélkülözendõ
elemeit nélkülözhetetlen erényekre.

Amitõl meg kell szabadulnunk, mert hátráltat:
- veszekedés, háború
- kizsákmányolás, elszegényítés
- gyarmatosítás
- káros szenvedélyek, függõségek
- egészségtelen túlfogyasztás
- mûszaki cikkek bálványozása
- haszontalan utazgatás
- hajszolt, nagyvárosi életmód
- mérgezõ anyagok kibocsátása
- túlnépesedés
- öntörvényûen fokozódó birtoklási vágy
- egocentrikus és antropocentrikus világkép
- hazugság és fogyasztásnövelõ csúcsformája: a reklám
- saját képességeink, lehetõségeink torz felmérése stb.

Ezek a káros szokások, olyan élõsködõkhöz hasonlíthatók,
melyekbõl ki-ki hord néhányat magán; elszívják energiáját,
megcsapolják alkotóerejét, lehetõségét, hogy bármi elõre
elhatározott célt elérhessen. Egyéni és társadalmi csapdák,
melyekben benne bolyongunk, olyan mélyen a fenekén, hogy minden
nagy elhatározást, emberi méltóságunkhoz illõ cselekedetet,
megváltó gondolatot az illúziók, utópiák világába vagyunk
hajlamosak utalni.

De hát, mi is az a nagy cél, amelynek érdekében ennyire meg kell
javulnunk? Rászolgálni a magunk gyártotta névre: Homo sapiens,
értelmes ember; mégpedig az egyetlen értelmes faj a Föld bolygón
a jó gazda teljes felelõsségével. Nincs kitõl ellesnünk a
teendõinket, ezért, amennyire lehet, biztonságosan kell
kiépítenünk a stratégiánkat. Figyelembe kell vennünk, hogy az
Élet nélkülünk is folyt milliárd éveken keresztül. Tartós volt,
jó volt. Az a minimum, hogy ezen ne rontsunk, ne terjedõ
fekélyként borítsuk be a Föld szárazulatait. Lássuk be, hogy a
földi folyamatok nagy részét nem ismerjük elég mélyen ahhoz,
hogy azokba - akár jószándékkal is - kedvezõen beavatkozhassunk.
Itt a legfontosabb teendõnk: pusztító energiáink fékentartása.
Egész életünket embertársaink és élõlénytársaink irányában a
segítõ hozzáállás kell, hogy jellemezze, mely mindenkor
biztonságos gondolkodással párosul, olyan gondolkodással, amely
sem magát, sem a természeti környezetét nem veszélyezteti.
Gondolkodásunknak a valóságot kell utánoznia: a valóság
törvényei tökéletes biztonsággal érvényesülnek mindig és
mindenütt, kivételt nem ismerõ módon. Csapongásaink,
túllövéseink, vakon egyensúlyozásunk, kiszámíthatatlan húzásaink
csak annak adják bizonyítékát, hogy nem felelünk meg a valóság
mérlegén. Irracionális módon nem lehet környezetet védeni, és
hosszabb távon élni sem.

Kezdjük el tehát!:
- A legkisebb helyet elfoglalni, a legkevesebbet változtatni
(v.ö. mezõgazdaság, mûtrágya, rovarirtószerek, elhízás,
élvezeti cikkek, iparvidékek, erdõpusztulás, tarvágás,
lehalászás, megalopolisz, golfpálya, szafarikaland);
- Létszámunkat kedvezõ szinten állandósítani
vagyis az értelmes együttmûködés fenntartásához szükséges
alacsony szinten;
- A természettõl elkülönített anyagokat újra és újra felhasználni
(ld. még újrapapír, üvegbetét, hulladékválogatás, komposztálás,
megújuló energiaforrások, faültetés);
- Megismerni a természet folyamatait és abban a saját szerepünket:
körfolyamatok, önszabályozás, energiahatékonyság,
veszteségcsökkentés, együttmûködés, szimbiózis, tápláléklánc;
- Biztonságos gondolatainkat, fenntartható erkölcsünket átörökíteni
- bármiféle erõszakosság nélkül.

MIT MONDANA JÉZUS?

Szinte már beletörõdtünk abba, hogy környezetvédelemrõl nem szól
a Szentírás, hiszen abban az idõben ez még nem volt probléma. De
bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a
textusokat.

Talán senkinek nem tûnik föl, hogy épp a kenyérszaporítás
órájában Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyûjtsék
össze a maradékokat (Jn 6, 1-15). Az ételmaradékok puritán
összeszedegetése, amit Jézus megparancsol, egyrészt
takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett
hulladékgyûjtés és vélhetõleg újrafelhasználás is. Az éhínségek
korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus
jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma
szükséges, de már nem természetes.

Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be, ill. hajtsátok
uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének
fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják,
hogy az eredetiben használt ige valószínûleg csak ennyit
jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell
a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a
természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Megdicsérne-e
minket Jézus látván, hogy mindazt a sok élõt, halat és szárnyas
állatokat, csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyrõl
a Teremtõ ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap
teremtménye módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában?

Mondta az ér a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg
magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti "küldött". Ma
vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet,
hogy láss!, vagy épp ellenkezõleg: Vak farizeusok, világ
megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták
legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok meg, és
lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az
embert, amit felvesz, hanem amit eldob.

MI A TEEND´┐Ż?

Elõször is meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel,
hogyan és mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élõ
természetet. Nem legyinthetünk mondván, mi humán és etikai
érdeklõdésûek vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk
megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet
tönkretétele szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy
az bûn volt-e részünkrõl vagy csak (tudatos) tudatlanság.

Mit tehet az egyén? Szinte mindent, ha eléggé elszánt. Tizedére
csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti, sõt a
többségnek el is kell érnie - különben meghalunk -, hogy
tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz.
Nagyjából mi szükséges ehhez?

Logikailag az elsõ helyre teendõ (nem feltétlenül ezt tudjuk
legelõször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkbõl,
szennyezéseinkbõl a lehetõ legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok
esetben a munkahely. Nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen
férfiakra vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét,
hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb hatású részét a
munkánkkal töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet
szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a
munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erõsen
magunkba.

Máskor a fûtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen
hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek
vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezõgazdaságból
származó, vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek,
húsfélék fogyasztását.

Ha ezeket túl meredeknek érezzük elsõre, akkor nagyon komolyan
lássunk hozzá néhány közepes tényezõ felszámolásához: Kevés
család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen
szüksége. A közlekedési károkat akkor lehet jelentõsen
csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója
volt eddig. Ennek a személynek valószínûleg ez a legnagyobb
szennyezése, amit a többi embernek okoz. Feltétlenül
megszüntetendõ. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a
lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz.
Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet. Csökkentenünk
kell lakásunk fûtési veszteségeit, elsõsorban a nyílászárók
szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és
otthon is felöltözködünk kevesebb fûtési energia is elegendõ. A
mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol
emésztõgödörbe megy, az egyenesen tragédia). Optimális
mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés
mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól
láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot
ne dobjunk a szemétbe. Gyûjtsük össze biztonságos edényben; tíz
éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig
meg talán nem halmozódik fel olyan sok. Építkezésnél vigyázzunk
a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék
szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben
permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk,
használjunk szerves trágyát, komposztot törõdjünk sokat a
növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket
elérni.

A kisebb, de gyakran ismétlõdõ fogyasztásokra is érdemes még
odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas
energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal,
hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor
csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet
takarékoskodni, ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC
csöpögését megszüntetjük. Általában ne engedjük meg, hogy bármi
is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is
van környezetvédõ technikája. Csak kevés, de forró vízzel és
nagyon kevés mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a
helyes sorrendet betartva. Használjunk kefét, kesztyût. Kevés
hideg vízzel, de alaposan öblítsünk.

Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok
lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki
az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdõben sem dobja el
az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes
cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs
különösebb jelentõsége, különösen akkor, ha a fentebb említett
nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban.

Még az együttélõ családok életében is a környezetszennyezés
szinte magánügy; a takarékos nagymama piciny spórolásait semmivé
teheti egy költekezõ unoka, vagy nagyon-nagyon szorgalmasan
dolgozó családapa. Amit közösen tehetünk, hogy erõsítjük,
biztatjuk, neveljük egymást - közösségben és családban egyaránt.
Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy itt minden elõbb volt, mint
mi; mi csak vendégségbe jöttünk rókakomáékhoz, és udvarias ember
nem festi sárgára vendéglátói hálószobáját, pláne, ha
tulajdonképpen meg sem hívták.

Vegyünk részt környezetvédõ szervezetek munkájában, mert ezzel
is érzelmi megerõsítést nyújthatunk egymásnak.

Végül, ami szintén leginkább idetartozik: Amit tehetünk, hogy
például nyomkövetõ játékot játszunk. Fõként vásárláskor
ajánlatos. Próbáljuk meg lehetõleg valósághûen elképzelni, hogy
egy bizonyos tárgy, amit megfogunk vagy megvennénk, milyen
alapanyagokból, hol, milyen technológiával készült. Vajon mennyi
energia kellett hozzá, és ez mennyi füstgáz, hulladék
kibocsátással egyenértékû? Ezeket is képzeljük mellé egy nagy
zsákban. Azután gondoljuk meg, hogy ténylegesen mi a haszna az
adott dolognak. Nagyobb-e a haszna az okozott kárnál? És végül
kövessük nyomon, hogy mi lesz a sorsa. Ki fog gondoskodni az
elhelyezésérõl, hol, mikor, mivé fog elbomlani? Örülni fognak-e
a gyerekeim a végeredménynek? Ezután általában gazdagabban
jövünk ki a boltból, mint ahogy bementünk.

CSAK A FENNTARTHATà MARAD MEG

Mindazt amit eddig olvastunk, el lehet utasítani. Meg lehet
tagadni. Ki lehet gúnyolni. Mint bármely más gondolatot,
igazságot vagy akár tényt is. De nem lehet nem megérteni azt,
hogy csak a fenntartható marad fenn. Bárhogy döntünk, csak
fenntartható gazdaság létezhet, csak fenntartható gondolatok,
fenntartható erkölcstan maradhatnak meg. Csak fenntartható
életmódot fognak élni - korszakok múltán - a megmaradásra képes,
élhetõ életet élõ emberek... vagy mások.

Keretes:
========

A Bokor közösségek a kezdetektõl - 1945-tõl - az egyszerû
életmód és a legszegényebbeknek nyújtott karitatív támogatás
mellett kötelezték el magukat, mely manapság is a
környezettudatos életmód egyik sarkköve. A Harmadik Világ és a
környezet iránti felelõsség tudatosan is megfogalmazódott az
1977-es Karácsonyi Határozatban, amely egyedülálló kezdeményezés
volt az adott korszakban Magyarországon. 1986-ban, a Simonyi
Gyula által szerkesztett ú.n. B-füzet vitatta meg és foglalta
össze a keresztény életmódnak azt a Bokor-gyakorlatát, mely az
éhezõk támogatásától a környezetvédõ hétköznapokon át a munka és
a lakóhely tudatos választásáig valamennyi közösségi testvér
élethelyzetét felölelte. A Bokor/Ökológiai munkacsoportja 1988.
óta havonta rendszeresen összejön, hogy ezeket az elveket
megvalósítsa, továbbfejlessze és ismertté tegye.