Köszöntöm Ôfelségét, a Nobel Bizottság tagjait, az itt megjelent kiválóságokat és a kedves vendégeket!
Nagy megtiszteltetés, hogy ma itt a "Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért" mozgalom többi képviselôivel együtt átvehetem az 1997-es év Nobel Béke-díját. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a díj elnyerésének érdekében ránk szavaztak és megköszönni a Nobel-díjat odaítélô Bizottságnak, hogy az idei év díjának átadásával - a béke megteremtéséért szorgalmasan harcoló számos jelölt közül minket megválasztva - elismerte Nemzetközi Kampányunk munkáját.
Mélyen meg vagyok hatva -- de bármilyen személyes elismerés is jár ezzel a kitüntetéssel, hiszem, hogy ez a nagy megtiszteltetés egyben annak a teljes egészében történelmi teljesítményt megvalósító humanitárius erôfeszítésnek az eredménye, amelynek célja megszabadítani a világot egy diszkriminációt nem ismerô fegyvertôl. A Nobel Béke Bizottság köszöntô szavaiban is hallottuk, hogy a Nemzetközi Kampány "elindított egy folyamatot, amely néhány év alatt az emberiségellenes taposóaknák betiltásának harcát elmozdította a vízió szintjérôl és a megvalósíthatóság szintjére helyezte." Továbbá, a Bizottság szavai szerint a kampány képes volt "közös vélemények, állásfoglalások sokaságát példátlan módon kifejezésre juttatni és közvetíteni. Számos kis és közepes méretû ország kormányával együtt az ügyet felkarolva ... munkánk meggyôzô példájává vált a béketeremtés hatékony politikájának."
A taposóaknák betiltásának vágya nem újkeletû. A 70-es évek végén a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága egy maroknyi nem-kormányzati szervezettel (NGO) együttmûködve felhívta a világ figyelmét a különösen veszélyes és/vagy diszkriminációt nem ismerô fegyverekre. Egyike a különleges figyelmet igénylô fegyvereknek a taposóakna volt. Sokan kérdezik, miért ez a kiemelt figyelem ennek a fegyvernek? Miben különbözik a taposóakna a többi hagyományos fegyvertôl?
A taposóakna abban különbözik a többi fegyvertôl, hogy amint elásták, amint a katona dolgát elvégezve otthagyja a földben, a taposóakna nem tesz különbséget katona és civil személy között -- legyen az áldozat nô, gyerek vagy nagymama, aki az ebéd elkészítéséhez szükséges rôzse gyûjtése miatt megy ki a földekre. A probléma gyökere, hogy míg a fegyver használata jogos lehet a harc napjai, hetei ill. - a küzdelem elhúzódása esetén - hónapjai alatt, de a béke kihirdetésének tényét a taposóakna nem veszi figyelembe. A taposóakna a földbe elásva az idôk végtelenségéig kész áldozatokra lesni. Hétköznapian szólva, ô a tökéletes katona, az "örök ôrtálló". A háborúnak vége, de a taposóakna folytatja öldöklését.
A II Világháború óta a konfliktusok többsége a világon belpolitikai eredetû. Ezekben a háborúkban a fegyverválasztás döntése többnyire a taposóaknára esett - olyannyira, hogy mára taposóaknák tízmilliói fertôzik meg közel 70 ország földjét a világon. Ezen országok túlnyomó többsége a fejlôdô világban található. Elsôsorban azokról az országokról van szó, amelyek nem rendelkeznek sem a romok eltakarításának, sem pedig a taposóakna-áldozatok tízezrei ellátásnak erôforrásával. A végeredmény: a nemzetközi közösségnek egy világméretû humanitárius krízissel kell szembenéznie.
Engedjék meg, hogy röviden pár példával szemléltessem a probléma nagyságát. Kambodzsában ma 4-6 millióra becsülik a telepített taposóaknák számát, amelyek az ország területének több mint felét elborítják. Afganisztán területét becslések szerint mintegy 9 millió akna szennyezi. Az Egyesült �llamok hadügyének adatai alapján az orosz megszállás és az azt követô háború ideje alatt az ország területén közel 30 millió aknát ástak el. A volt Jugoszláviában a harcok néhány éve alatt kb. 6 millió aknát telepítettek az ország különbözô területein. Angolában 9 millió, Mozambikban egy millió, Szomáliában szintén egy millió -- és még hosszan sorolhatnám. De nem csak a már földbe rejtett aknákkal kell foglalkoznunk, hanem azokkal is, melyek raktárakban vannak felhalmozva és bevetésre készen állnak. Becslések alapján száz és kétszáz millió közé tehetjük a világszerte felhalmozva álló, készre legyártott aknák számát.
Mikor a 70-es években a "Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért" mozgalom a világ kormányaihoz fordult a különösen veszélyes és indiszkriminatív fegyverek erôteljes korlátozásának vagy egyszerûen a forgalomból való kivonásának kérésével, kevés szó esett a taposóaknák beszüntetésérôl. Az évekig elhúzódó tárgyalások eredménye az 1980-as "Egyezmény a Hagyományos Fegyverekrôl" lett. Az egyezmény érdeme volt, hogy megpróbálta szabályozni a taposóaknák használatát. Míg az Egyezmény megpróbálta utasításba adni a harcmezôkön szolgáló parancsnokoknak, mikor elfogadott az akna használata és mikor nem, szabad döntési lehetôséget adott a jog alkalmazhatóságára a csata tüzében. Sajnos, a harcok hevében a jog törvényei nem éppen kerülnek alkalmazásra. Mikor az ember saját életének megmentésérôl van szó, bármit és minden rendelkezésre álló lehetôséget megragad, csak hogy élve megússza.
Közben a hidegháború évei tovább tartottak, és belháborúk törtek ki, sokszor a szuperhatalmak kezdeményezésére. Végezetül, a szovjet blokk összeomlásával megváltozott az emberek szemlélete a háborút és a békét illetôen. A nukleáris tömeggyilkosság veszélyének elhárulása után az emberek rádöbbentek a hidegháború évei alatt folyt harcok tényleges voltára. Rájöttek, hogy az akkoriban folyt belháborúk alatt a legalattomosabb fegyver a semmilyen megkülönböztetést nem ismerô taposóakna volt -- és, hogy óriási mértéket ölt lelôhelyeinek területe Földünkön.
A hidegháború végét követô viszonylagos béke beköszöntével az Egyesült Nemzetek csoportjainak lehetôségük lett azoknak az országoknak a területére bemenni, ahol korábban polgárháború pusztított. Taposóaknák millióit találták ott, melyek azonban szinte lehetetlenné tették a békefenntartást és társadalom újjáépítésének esélyét a harcokat követôen. Tegyük fel, Önök a kambodzsai Phnom Penh városában vannak és a békefenntartás szervezésén dolgoznak. A feladat meglehetôsen könnyûnek tûnhet elsô látásra. De ha csapataikat vidékre küldik ki a hátországba, ahol 4-6 millió taposóakna van a földbe elásva, egybôl más lesz a helyzet: hiszen a fôutak mind el vannak aknásítva! A békekötés részét képezte, hogy a falvakban lévô menekültek százezreit visszatelepítsék korábbi lakóhelyeikre, hogy részt tudjanak venni a szavazásokon, s az épülô új demokrácia tagjai lehessenek Kambodzsában. A tervezet szerint minden családot vissza kellett volna hozni korábbi lakóhelyére, elegendô földet adva nekik, hogy magukat el tudják látni élelemmel, és így ne legyenek hazájuk terhére, hanem maguk módján, de hozzá tudjanak járulni az ország újjáépítéséhez. És mit találtak a U.N. csapatok? Annyi taposóaknát szétszórva, hogy nem tudtak a családoknak földet adni! Mit kaptak így a családok? USD 50,- t és egy évnyi rizsadagot. Ez hát a taposóakna hatása!
A civil szervezetek kezdtek el elôször komolyan foglalkozni a probléma gyökerével. A végleges megoldást természetesen a fegyverek betiltása jelentené. A nem-kormányzati szervezetek - külföldön végzett munkájuk során - hamar rádöbbentek a fejlôdô országokban lévô taposóaknák okozta problémára. Gyermekcsoportok, szervezetek, menekültügyi szervezetek, egészségügyi és humanitárius segélycsoportok -- valamennyiüknek jelentôs módosítást kellett programjukban végrehajtaniuk, hogy a taposóakna problémakörével is tudjanak foglalkozni, és így tényleges segítséget tudjanak nyújtani azoknak az embereknek, akiket segíteni szándékoznak. Ebben az idôszakban jöttek létre az elsô nem-kormányzati szervezetek szervezésében azok a humanitárius csoportok, melyek az aknák hatástalanítását végzik -- s így próbálják meg visszajutatni az elaknásított területeket a vidéki lakosságnak.
A humanitárius gyökerekkel rendelkezô és az emberi jogokért harcoló nem-kormányzati szervezetek egy kis csoportja 1991 végén és 1992 elején közeledve egymáshoz létrehozott egy szervezett erôt, mely az emberiséget pusztító taposóaknák beszüntetéséért lépett fel. 1992 októberében a Fogyatékosok Nemzetközi Csoportja, az Emberi Jogokat Figyelô Csoport, a Medico Nemzetközi Csoport, az Aknatanácsadó Csoport, az Orvosok az Emberi Jogokért Alapítvány és a Vietnámi Veteránok Amerikai Alapítványa együttmûködve közzétette kiáltványát: "Felhívás az emberiségellenes taposóaknák betiltásáért". Ezek a szervezetek, melyek a "Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért" mozgalom központi irányítói lettek, az embertelen taposóaknák használatának, gyártásának, kereskedelmének és felhalmozásának végleges betiltásáért szólaltak fel. Felhívást küldtek a kormányok felé is, hogy vegyenek részt az aknák eltakarításában és az áldozatok megsegítésében.
A kezdeti nehézségek után a Nemzetközi Kampány 60 országban mûködô 1000 szervezet példanélküli koalíciójává vált közös célként kitûzve a taposóaknák beszüntetését. Ahogy a kampány növekedett, központi szervezete folyamatosan növekvô és gyarapodó sokszínû közösséget képviselt. Az afgán és a kambodzsai kampány, valamint Radda Barnen 1996-ban csatlakozott a szervezethez, míg a dél-afrikai kampány és a kenyai koalíció 1997 elején. Hat évbe tellett célunk elérése! Múlt év szeptemberében 89 ország képviselôi találkoztak itt Oslóban, hogy pontot tegyenek egy hosszú tárgyalássorozatra, s létrehozzák a taposóakna betiltásának egyezményét, mely Ausztria év elején készített tervezetén nyugszik. Épp a múlt héten Ottawa-ban, Kanadában, találkozott ismét 121 ország képviselôje, hogy aláírja ezt az egyezményt. A politikai akarat megnyilvánulásának szép példájaként, hogy az egyezményt minél elôbb hatályba léptessék, három ország -- Kanada, Mauritius és Örország -- alá is írta az egyezményt.
Kezdetben, a Nemzetközi Kampány elsôsorban az északi országokban bontakozott ki -- ott, ahol az emberiségellenes taposóaknák elsôszámú gyártói találhatóak. A cél a taposóaknák betiltásának elérése volt nemzeti, területi és végül nemzetközi nyomás hatására. A tervezet részét képezte, hogy rávegyük a világ kormányait az "Egyezmény a Konvencionális Fegyverek Használatáról" c. megállapodás tanulmányozására, és közben meggyôzzük ôket a fegyver betiltásáról. Azonban ez nem sikerült. De a megállapodás tanulmányozásának két és fél éve alatt az általunk kifejtett nyomás hatására - melynek következménye lett a téma iránti egyre erôsödô nemzetközi érdeklôdés - különbözô kormányok szerettek volna vezetô szerepben feltûnni ebben a témában. Az aknatelepítést mind több ország a világot veszélyeztetô emberiségellenes cselekedetnek tekintette.
Kezdetben az Egyesült �llamok járt élen, ahol 1992-ben exporttilalmat vezettek be. Míg a törvény szerzôje, Leahy szenátor, rendíthetetlenül a fegyver beszüntetésén fáradozott az Egyesült �llamokban, más nemzetek átvették a vezetô szerepet. 1995 márciusában Belgium elsôként tiltotta meg a taposóakna használatát, elôállítását, kereskedelmét és készletezését belföldön. Hamarosan követôkre talált Ausztria, Norvégia, Svédország és még sok más ország részérôl. Bár az "Egyezmény a Konvencionális Fegyverek Használatáról" c. megállapodás felülvizsgálata mindinkább kudarcba fulladt, egyre több ország szólalt fel az aknák betiltása mellett. A nem-kormányzati szervezetek egykori utópiája megvalósulni látszott.
Az "Egyezmény a Konvencionális Fegyverek Használatáról" c. megállapodás felülvizsgálatának egyre reménytelenebb hónapjai alatt elhatároztuk, hogy összehívjuk mindazokat a kormányokat egy tömörülésbe, melyek az aknák beszüntetéséért felléptek vagy felszólaltak. Számuk nem is volt kevés. Tehát létrehoztunk egy találkozót és szép számban vettek részt rajta a legkülönbözô kormányok. A kormányok egy kis csoportja kész volt velünk tárgyalni a mozgalom további útjáról. A történelem során a nem-kormányzati szervezetek és a kormányok túl sokszor ellenséget láttak egymásban és nem együttmûködô felet. Ögy különösen meglepett bennünket nyitott magatartásuk. Már az elsô találkozóra is hét vagy kilenc kormány jött el, a másodikra 14, és 17 a harmadikra. A harmadik találkozó végén, az úgy nevezett "Tanulmány Konferencián", 1996 május 3-án, a kanadai kormány felvállalva a házigazda szerepét meghívott minden kormányt a múlt év októberében megrendezésre került találkozóra, ahol a fegyver betiltását szorgalmazó kormányok gyûltek össze és tanácskoztak a beszüntetés megvalósításáról. Az "Egyezmény a Konvencionális Fegyverek Használatáról" folyamat nem hozta meg azt az eredményt, melyet vártunk, tehát hogyan tovább?
Október 3-5. között zajlott le Ottawa-ban a találkozó. Rendkívül érdekfeszítô volt. 50 kormány teljes jogú tagként vett rajta részt, míg 24 további megfigyelôként. A konferencia résztvevôje volt a Nemzetközi Kampány szervezet is. A konferencia elsôdleges feladata volt az Ottawai Nyilatkozat megfogalmazása - amelynek aláírásával az államok kinyilvánítják szándékukat a taposóakna betiltása mellett - és a "Teendôk Napirendje" összeállítása, mely a beszüntetés konkrét lépéseit tartalmazza. Valamennyien készek voltunk ezekre, mégis sokakat megleptek Lloyd Axworthy, Kanada külügyminiszterének záró megjegyzései. Axworthy külügyminiszter felállt és gratulációját fejezte ki valamennyi résztvevônek az Ottawai Nyilatkozat és a Teendôk Napirendje megfogalmazásáért, melyek egyértelmû bizonyítékai a taposóakna betiltásáért küzdô mozgalom eredményességének. A gratulációk után a külügyminiszter egy felhívással folytatta felszólalását. A kanadai kormány ugyanis felkérte a világ országait, hogy egy év múlva térjenek vissza Kanadába és írják alá azt a nemzetközi egyezményt, mely betiltja az emberiségellenes taposóaknát.
A "Nemzetközi Kampány a Taposóakna Beszüntetéséért" szervezet résztvevôi tapsviharban törtek ki. A kormánytagok részérôl megnyilvánuló csend viszont a felhívástól való elhatároló magatartásukat fejezte ki. Az aknák beszüntetésében élenjáró kormányokat is váratlanul érte a kanadai külügyminiszter felhívása. Kanada ezzel lelépett a diplomácia utjáról és tényleges választás elé állította a résztvevôket. Korábban sokan a betiltás elôfutárának tekintették magukat. Végül is azért jöttek Ottawába, hogy a betiltásról szóló egyezményt elôkészítsék és az elkészült szándéknyilatkozatot aláírják. Mit tehettek volna? Felelniük kellett a felhívásra. Lélegzetelállító volt a pillanat. Felálltunk és tapsviharban törtünk ki, míg a kormányképviselôk bosszankodtak. De miután kezdeti ámulatukból felocsúdtak, azok a kormányképviselôk, akik ténylegesen látni szerették volna egy mielôbbi beszüntetô egyezmény megszületését, csatlakoztak az ujjongó tömeghez és rövid idôn belül meg is született az egyezmény.
A végül is Axworthy külügyminiszter felhívásának szavára létrejött egyezmény az Ottawai Folyamat néven vonult be a történelembe. Az egyezmény maga egy osztrák vázlat után jött létre, mely egy sor Bécsben, Bonnban és Brüsszelben lefolyt módosítás, fejlesztés után kapta meg végleges formáját azon a három hetes konferencián, melyet idén szeptemberben tartottak Oslóban. A tárgyalások történelmi eseménnyé váltak több szempontból is. Elôször fordult elô a történelem során, hogy kis- és közép-hatalmak összegyûltek, hogy szorosan együttmûködve a Nemzetközi Kampány a Taposóakna Beszüntetéséért szervezet nem-kormányzati csoportjaival létrehozzanak egy egyezményt, mely a világ arzenáljából kitöröl egy széles körben használt fegyvert. Elôször történt meg, hogy a kis- és közép-hatalmak nem hátráltak meg a nagyhatalmak nyomásától, melyek az egyezmény létrejöttének meghiúsulásán fáradoztak, és saját érdeküket, politikájukat próbálták volna ráerôltetni a kisebb államokra. Talán elôször fordult elô, hogy a tárgyalások eredményeként létrejött egy egyezmény, mely szigorúbb, mint az a tervezet, mely alapján a tárgyalások lefolytak!
Az oslói tárgyalások olyan kibúvóktól és kitételektôl mentes egyezményt adtak a világnak, mely betiltotta az emberiségellenes taposóaknákat. Az egyezmény betiltja a taposóaknák használatát, gyártását, kereskedelmét és raktáron tartását. Eszerint felszólítja az államokat az egyezmény érvénybelépésétôl számított négy éven belül a raktárukon lévô készlet megsemmisítésére. Az aknák végleges felszámolására tíz évet ad, valamint felszólítja az államokat, hogy járuljanak hozzá a világ aknáktól való megtisztításához és az áldozatok megsegítéséhez.
Mégsem tekinthetjük tökéletesnek az egyezményt. Kételyeink vannak például a hadgyakorlat céljából megtartott aknák miatt és erôsebb hangnemet szeretnénk az áldozatok megsegítése ügyében. De - a kormányzatokkal való szoros együttmûködésnek köszönhetôen, mely végül is az egyezmény létrejöttéhez vezetett - biztosak vagyunk benne, hogy az évenkénti gyûlések és konferenciák útján célt tudunk majd érni a hátramaradó problémák megoldásában.
Mint már említettem, múlt héten Ottowában 121 ország írta alá az egyezményt. Három ugyanakkor már ratifikálta is, jelét adva ezzel a nemzetközi közösség politikai akaratának, hogy az egyezmény minél elôbb hatályba lépjen. Figyelemre méltó cselekedet. Az amerikai polgárháború óta van használatban a taposóakna, és a krimi háború óta próbálják meg kivonni a világ fegyvertárából. Történelmi lépés. Ez bizonyítja, hogy a civil társadalomnak és a kormánynak nem feltétlenül kell vetélytársat látnia a másik félben. Példát ad arra, hogy a kis- és közép-hatalmak képesek együttdolgozni a civil társadalmakkal és lélegzet elállítóan rövid idô alatt célt képesek érni az egész emberiséget érintô ügyekben. Ez is mutatja, hogy az ilyen fajta együttmûködés egyfajta "szuperhatalomként" tud hatni a hidegháborút követô világban.
Jogosan mondhatjuk, hogy a Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért igazi változást hozott létre. Az igazi díj az egyezmény létrejötte - amire a leginkább büszkék vagyunk. De tagadhatatlanul mélységes megtiszteltetés a Béke Nobel Díj elnyerése. Természetesen nagyon örülünk neki. A Béke Nobel Díj átvétele egyben a Kampány munkájának elismerését is jelenti. Annak az elismerését, hogy elsô alkalommal mûködtek szorosan együtt egy fegyver-felügyeleti kérdésben a nem-kormányzati szervek a kormányzatokkal, az Egyesült Nemzetekkel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával.
Közösen követendô példát állítottunk fel. Együtt változást hoztunk a történelembe. Az oslói francia követ záró szavai tetszettek nekem a legjobban. Ögy szólt: "Nem csupán az egyezmény miatt tekinthetô történelmi eseménynek a találkozó. Történelmi jelentôségû, mert elsô alkalommal gyûltek össze az államvezetôk, hogy eleget tegyenek a civil társadalom akaratának."
Éppen ezért, a Nemzetközi kampány köszönetet mond nekik - közös erôvel megteremtettük annak a lehetôségét, hogy egy napon egy teljesen aknamentes bolygón élhessünk.
Köszönöm.
Eredeti cím: Nobel Lecture
Nyelv: angol
Eredeti méret: a fordítás teljes
Forrás: ICBL listserver
Dátum: 1997 december 10.
Fordította: T. E.