Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
Pszichológiai Doktori Iskola
Székely Mózes
Világproblémák világképünkben
PhD disszertáció tézisei
Témavezető: Hunyady György akadémikus
ELTE Pszichológiai Intézet
Budapest, 2003
Felütés
Kofi Annan ENSZ főtitkárnak a Millenniumi Közgyűlésen elmondott metafóráját komolyan véve képzeljük el mai globalizálódott világunkat, mint sokat emlegetett „világfalut”! Ennek a falunak azonban legyen mindössze 1000 lakosa, akik a Föld teljes népességét reprezentálják néhány fontos mutató mentén. Természetesen nagyon különböző emberek élnek ezen a képzeletbeli településen, valamennyi nagyobb emberi rassz, vallás, nyelv és kultúra képviselteti magát. Európai, arab, amerikai és ausztrál 320 lakos, 104-en fekete-afrikaiak és 576 az ázsiaiak száma. A lakók 80%-a valláskövető, nagyjából egyharmad a keresztények és egyhatod a muzulmánok aránya, minden harmadik-negyedik ember különböző (néha több) keleti vallás híve (rendben 15, 13 és 11% feletti arányban találunk univerzistákat, hindukat és buddhistákat), az egyéb vallásúak pedig 5%-nál kevesebben vannak. A nyelvek bábeli gazdagságából hét fontosabb emelkedik ki, ezeket a lakosság fele beszéli anyanyelvként: 162 mandarin-kínai, 81 angol, 68 hindi, 65 spanyol, 52 orosz, 37 arab, 34 bengáli. Minden 6 millónál népesebb ország képviselteti magát: Kínából 211-en, Indiából 167-en érkeztek, az USA 47, Indonézia 35, Brazília 28, Oroszország 24, Pakisztán és Banglades 23-23 fővel van jelen, míg Japánnak 21, Nigériának 19, Mexikónak pedig 16 polgára kapott itt helyet.
Az egy főre eső átlagos jövedelem ugyan 21$ naponta, de ennek eloszlása rendkívül egyenetlen. Mindössze 149-en nevezhetők magas (78$/nap), míg 445-en közepes (16$/nap) és 406-an kifejezetten alacsony (5$/nap) jövedelműnek, vagyis a 10 leggazdagabb annyit keres, mint 570 szegény. 227-en alig 1$-ból tengetik napjaikat, s közülük kerül ki a 131 krónikusan alultáplált éhező. A világfalu minden harmadik lakója nehezen jut hozzá a mindennapi élelemhez, miközben az élelmiszer összmennyisége elegendő, sőt 20% az elhízott, túlsúlyos emberek aránya. Hasonló a helyzet az oktatási és az egészségügyi ellátással is. A szegények közül csak néhányan mehetnek egyetemre, 140-en írástudatlanok és 19 gyerek nem is tud iskolába járni, míg a jómódúak 61%-a iratkozik be a felsőoktatásba, s 82-en mára már Internet-használók lettek. 328-an még a minimálisan szükséges egészségügyi ellátásban sem részesülhetnek, évente 2 gyermek gyógyítható betegségben hal meg körükben. Az évi 9 elhalálozásból 3 fertőző betegségekre, ugyanennyi szív és érrendszeri, 1 pedig daganatos megbetegedésekre vezethető vissza. Ötévente 2-en halnak meg HIV/AIDS következtében, s a 104 fekete-afrikai közül 11 fertőzött ezzel a vírussal.
A „világfalu” persze egyre inkább város, a falusi jellegű területeiről évente 10-en költöznek el. Többségüknek azonban csak néhány négyzetméter jut a lepusztult városrészekben, ahol összesen 137-en élnek. Az 1000 fős település 25 lakója kényszerült – háborúk és üldözések miatt – végleg elmenekülni otthonából, és szülőhelyétől távol letelepedni. A GDP 4-5%-át fordítják hadi kiadásokra, a lakosság többsége azonban közvetlenül nem érintett a háborúzásban. A tendenciák mindazonáltal nem túl kedvezőek: míg a második évezred derekán egy évszázad alatt csupán a népesség 0,32%-a halt meg háborúkban, addig az utolsó 100 évben már 4,44%-uk. Elkeserítő, hogy a világfalu közel egyharmadán még ma is 3-5 szárazföldi akna jut egyetlen emberre.
Az 560 nő és 440 férfi között sok a fiatal: egy híján 300-an még nem töltötték be a 15-öt, s mindössze 69-en idősebbek 65 évnél. Évente 22 újszülött jön világra, és összességében – a már említett halálozást is figyelembe véve – 13 fővel gyarapszik a lakosság (köztük 1-1 indiai, kínai, pakisztáni, nigériai, bangladesi és indonéz nemzetiségűvel), elsősorban a szegények számát növelve. Míg 200 évvel ezelőtt alig 160 főt számlált a világfalu, egy fél évszázad múlva – a közepes becslések szerint – az akkorra már több mint 1500 lakosból 300 fölött lesznek az 1$-nál kevesebből élők. A ma még „csak” 83 súlyosan ivóvízhiányos területen élővel szemben (akik közül évente 2-4 hal meg szennyezett víz következtében), 2050-re már 690 lakónak fog rendkívüli problémát okozni az ivóvíz elérése. A többi erőforrással sem túl biztató a helyzet: a jelenlegi felhasználási ütemmel számolva a különböző ásványi anyagok bányászható nyersanyagkészletei 20-200 évre elegendőek. A termelés azonban gyorsabban bővül, mint a népesség, az utóbbi 40 évben 2,5-szeresére, szemben a 1,5-szeres lélekszám-növekedéssel. Az anyagfelhasználás több mint 50%-ából a világfalu 150 jómódú lakosa részesedik, s a leggazdagabbak életük során mintegy 250 millió liter vizet, 15 millió liter benzint, 45.000 kg acélt és 1000 fa anyagát „fogyasztják” el, a 65 tonna gabonát igénylő élelmezésük mellett.
Természetesen a képzeletbeli világfalu méreteihez kell igazítsuk a teljes földfelszín negyedére becsült ökológiailag termékeny területet is (mintha bolygónk – a Kis Hercegéhez hasonlóan – arányosan kisebb lenne). A településhez ekkor összesen 1500 hektár földterület tartozna, azaz fejenként egy-egy 122´122 méteres négyzet alakú birtok. A föld nagyobbik része legelő és erdő, s mindössze 250 hektár lenne művelhető, ami tovább nem növelhető, hiába emelkedik a népesség száma. A fogyasztáshoz felhasznált földterület sem egyenletesen oszlik meg a lakók között, a leggazdagabbak több mint háromszorosát használják fel az egyenlő elosztás esetén rájuk eső mennyiségnek. A biodiverzitás szempontjából egyik legértékesebb esőerdőkből évente 30 hektár tűnik el, a tengeri halászterületek 60%-a már elérte a fenntarthatóságának határát, s a mezőgazdálkodásra alkalmas földterületből 95 hektárt fenyeget a termőtalaj végleges eróziója. A világfalunak helyt adó kicsiny bolygót mindezeken kívül az ózonréteg elvékonyodása, a globális éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, valamint az egyre nehezebben lebomló és növekvő mennyiségű hulladékok szárazföldet, vizeket és a légkört szennyező hatása is fenyegeti. A felmelegedés miatti tengerszint-emelkedés például az alacsony fekvésű síkságokon várhatóan 50-100 embert kényszerít lakóhelyének végleges elhagyására.
Bevezetés
Mindannyian tudjuk, akár a napi híradásokból, akár szakkönyvekből, akár a közelmúlt történelméről szóló írásokból, hogy az utóbbi évtizedekben is a világ számos részén okoz súlyos problémát az éhezés, a háborúk, a szegénység, a környezeti katasztrófák és más gondok. Ezek a problémák olyan emberi szenvedések forrásai, amelyeken természetszerűleg szeretnénk segíteni. A gondok azonban igen nagy számban jelentkeznek és igen összetettek, így abban is döntenünk kell, hogy melyekkel foglalkozzunk előbb, s melyeket soroljunk hátrébb. Melyekre fordítsunk nagyobb figyelmet, s melyekre szánjunk kevesebb anyagi és emberi erőforrást. Rangsorolnunk kell tehát, miközben eltérően ítéljük meg az egyes problémák fontosságát. Minden egyes ember mást lát önmaga számára lényegesnek, és abban is különbözünk, hogy mit tartunk a többség számára fontosnak.
Egyes problémák részben vagy egészében túlmutatnak a helyi közösségek szintjén, országos vagy akár nemzetközi összefogás szükséges hatékony és tartós megoldásukhoz. Az első kérdés az, hogy melyek azok a problémakörök, amelyeket globális szinten tartunk olyan fontosnak, hogy foglalkozzunk velük. Nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy összegezve az egyes emberek problémáit, melyek a leggyakoribbak, hanem arra, hogy az egyes ember mit tart a világ egészét tekintve a legfontosabbnak. Joggal vethető fel, hogy képesek vagyunk-e ilyen nézőpontból véleményt formálni, nem vakítják-e el saját gondjaink a többség problémáinak észrevevését? A 21. század elején főként a tömegtájékoztatás, de az információterjedés más csatornáin is megszerezhető ismeretek elégségesnek tűnnek átfogó kérdések megválaszolására.
A jelen dolgozat célja az, hogy bemutassa az emberiség egészét érintő kérdések közgondolkodásbeli vizsgálatának lehetőségeit, azonosítsa a közvélekedésben legjelentősebbnek ítélt gondolatokat és lehetséges megoldásokat, valamint felszínre hozza az átfogó problémakategóriák viszonyrendszereit és összefüggéseit. Az eredmények a társadalomtudományokban elfogadott felmérési technikákon és statisztikai elemzési módszereken alapulnak, és kizárólag szignifikáns részeredményeket tartalmaznak.
Szakirodalmi előzmények
Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mit mond a szociálpszichológia – akár önálló, akár a szociológia és a pszichológia határvidékének tekintett – tudománya az emberiség legsúlyosabb gondjairól, a válasz egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű azért, mert elenyésző azon szerzők és közlemények száma, akik és amelyek egy időben több problémakör áttekintésére és vizsgálatára vállalkoznak, ráadásul globális szinten. Az összehasonlítás rendszerezett tárgyalására egyáltalán nem kerül sor. A nehézséget pedig az okozza, hogy ugyan néhány világproblémából kiindulva időnként eljutnak a kutatók más témakörökhöz, de ekkor a vizsgálatokban alkalmazott módszerek nem felelnek meg a globális kérdésfeltevés kívánta nyitottságnak és a megkérdezettek befolyásolása mind teljesebb körű elkerülésének.
A szakirodalomban nem találunk a világproblémák együtteséről szóló műveket, s feladatokat is csak néhányukkal, főként a globális környezeti változásokkal kapcsolatban fogalmaznak meg a vezető folyóiratok és tudományos társaságok. Üdítő kivételnek számít David Cooperrider és William Pasmore több mint egy évtizedes, programadó, s talán méltatlanul mellőzött publikációja, amelyben a globális társadalmi változások és a velük való küzdelem korábban soha nem tapasztalt méreteire hívják fel a figyelmet az éhezés, a szegénység, a betegségek, a kábítószer, a népesedés, a tanulatlanság, a kulturális kirekesztés, a fegyveres konfliktusok, a környezetpusztítás és más területeken. Az így szükségessé vált „globális társadalmi innováció” véleményük szerint nem képzelhető el a társadalomtudományok szerepének, témaválasztásainak és módszereinek újragondolása nélkül, hiszen az emberiség előtt álló problémák természetüknél fogva egyszerre társadalmi és technológiai jellegűek.
A környezet-ügy mint a legtöbbet vizsgált problémakör
A közvélekedés homlokterébe került környezetvédelem esetében a leggyorsabban reagálók számos feltárható (és feltárandó) kutatási területet tudtak kijelölni. Lennart Sjöberg például már 1989-ben javasolta, hogy ne csak a kutatásba, de a konkrét intézkedések kidolgozásába és végrehajtásába is vonjanak be pszichológiában járatos szakértőket. Szerinte az iparosodott társadalom eszközrendszereinek kárait sokkal olcsóbban és hatékonyabban lehetne enyhíteni, ha bonyolult technológiai megoldások hosszadalmas keresése helyett az egyéni motivációkon és érzéseken keresztül a fogyasztók magatartását próbálnák meg befolyásolni. Meggyőződése, hogy „a racionális ember nem szennyez, hiszen az túlélését fenyegeti”. Tekintettel azonban racionalitásunk ismert határaira, javaslata a kognitív megismerési hibák okainak feltárásában – az információözön feldolgozását megkérdőjelező korlátozott kapacitás, a viselkedés következményeinek a bevonódottságot akadályozó idő- és térbeli távolsága, a vágybeteljesítő gondolkodás terén – találja meg a szociálpszichológus vizsgálati terepét.
Saegert az egyik első azok között, akik a környezeti veszélyek és az erőforrás-hiányok csökkentéséhez az attitűdök és az egyes ember aktív részvételének viszonyát tartja központi jelentőségűnek, nem utolsó sorban a világméretű éhezés esetében is. Hasonlóképp vélekedik a világ társadalomtudósait tömörítő ISSC (International Social Science Council) és az ENSZ által már 1986-ban elindított Human Dimensions of Global (Enviromental) Change programjának pszichológiai projektjeiért felelős vezetője, Kurt Pawlik. Véleménye szerint fő feladatuk elősegíteni az új keletű és alacsony észlelési küszöbű (rossz jel-zaj viszonyú) problémák felismerését; a viselkedéses válaszok (pl. környezetbarát fogyasztások) hosszú időtávú megerősítéséből és alacsony költség-hatékonyságából fakadó nehézségeinek leküzdését; vagy az egyes ember életében ritkán előforduló, ám súlyos problémák alulbecsült gyakoriságainak helyes megítélését. A környezetpszichológiában jól ismert Paul C. Stern összefoglalása szerint a globális környezeti változásokat illetően három lehetséges területe van a pszichológiai kutatásoknak: a környezeti attitűdök vizsgálata, a globális változásokra hatással levő egyéni cselekvések feltérképezése, és az egyes ember viselkedésének befolyása a közös tettekre, beleértve a magán, az állami és a civil szervezetek erőforrás-felhasználását és programalkotását is.
Mindezek után meghökkentőnek tűnnek, de a tényekkel összhangban állnak a tényleges témaválasztás hiátusait érő komoly belső kritikák. Stuart Oskamp amerikai szociálpszichológus beleérzést sem nélkülöző felszólítása, amit a tudományosan igazolható ökológiai veszélyek elkerülésére tett társadalomkutatási erőfeszítéseket hiányolva fogalmazott meg, máig nem vesztett időszerűségéből: „a társadalomtudósok többségének – ideálisan valamennyinek (így!) – erre kellene összpontosítania” – mondja. Hasonló a helyzet a világproblémákkal, ahol Cooperrider és Pasmore feladatkijelölése érdemi tartalmát tekintve visszhang nélkül maradt, s a tényleges tevékenység elindítása helyett csupán a súlyos témák elhagyásának magyarázataira találunk utalásokat. Vida Gáborral egyetértve röviden és egyszerűen azt mondhatnánk: a napi feladatok és rövid távú célok kötik le a kutatók figyelmét, s – főként talán anyaginak nevezhető okokból – csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy átfogó problémaköröket elemezzenek.
A tudomány szerepvállalása
A jövőt befolyásoló teendőink szempontjából sokak szerint meghatározó fontosságú tudomány számos okból átalakításra szorul. Egyrészt a technokratikus szemléletmód, az előre jelezhetőség és ellenőrizhetőség ebből eredő elvárásai következtében túlértékeljük szerepét napjaink súlyos bajainak kezelésében. Másrészt viszont a tudományos vizsgálatok leegyszerűsítő módszerei nem teszik lehetővé az összetett problémák megannyi fontos részletének egyidejű elemzését. Mindemellett a jelenségek mindenkori külső környezetének csak néhány jól meghatározott tulajdonságát képes figyelembe venni, s a szélesebb értelemben vett emberi és fizikai körülményekre egyáltalán nincs tekintettel. A tartalmi, illetve nem utolsó sorban elméleti és módszertani széttöredezettség oldására született egyik javaslat a „transzdiszciplinaritás”. Katz szerint a tudományterületi besorolásokon és határokon felülemelkedve elengedhetetlen a különböző nézőpontok párbeszéde, az egyes megközelítések önazonosítása és akár a saját szakterülettől való jelentős eltávolodás is. Többen úgy vélekednek, hogy túl kell lépni a tudományos érdeklődés kategorikus besorolásokból eredő meghatározottságán, a kutatás tárgyáról és módszereiről a hangsúlyt a vizsgálni kívánt emberi jelenségekre kell áthelyezni (példaként említhető Amartya Sen és Herbert Simon munkássága).
A tudomány témaválasztásai végül is egyaránt függnek a döntéshozók társadalmi, politikai elköteleződéseitől és a kutatók saját érdeklődésétől. William McGuire általános megfogalmazásában: a témák iránti személyes vonzalomtól, a szakmai közösség által fontosnak tartott eseményektől, s nem utolsó sorban a változást sürgető történelmi erőktől. A viselkedés megváltoztatásához pedig az ismeretek átadásán és a tudatosság felkeltésén (az elkötelezettség kialakításán) kívül mindenekelőtt példaadó cselekvésminták, végrehajtható alternatívák és hatékony kommunikáció szükséges.
Közvélemény-kutatások
A társadalomtudományi teendőket illetően külön figyelmet érdemel a közvélemény-kutatások alkalmazása. A társadalmi problémák közgondolkodásbeli vizsgálatának hasznossága és szükségessége nem kérdőjeleződik meg a szakmai közéletben. A környezetügyben például olyan szaktekintélyek irányítanak nemzetközi felméréseket, mint a környezetszociológia egyik megalapítójának számító Riley Dunlap. Ugyanakkor magyarázatra szorul, hogy miért csak a környezet kerül előtérbe, s hol maradnak olyan további problémakörök, mint a szegénység, az éhezés, a túlnépesedés és a háborúk, a nemzetek közötti erőszak alkalmazása és a népegészségügy vagy éppen a túlzott fogyasztás. A témaválasztás hiátusai itt is fennmaradtak, annak ellenére, hogy az utóbbi 10-15 évben számos kutató fogalmazott meg részletes programokat a súlyos problémák együttes vizsgálatára a társadalomtudományok legkülönbözőbb területein.
A szükségletek, s főként a fogyasztói igények feltárására komoly erőfeszítések történnek, gyakran rangsoroltatják az emberekkel jelentősebb gondjaikat, s egyes felmérésekben még arra is rákérdeznek, hogy mi a legfontosabb az életben. Ezekben az esetekben azonban szinte kizárólag csak az egyén szemszögéből vizsgálódunk, s legfeljebb néha jutunk el kisebb-nagyobb közösségek, esetleg a nemzet, az ország érdekeire való rákérdezésig. Ami szinte teljesen hiányzik, az az, hogy még ha az egyes ember (és ezzel együtt az őt befolyásoló társas-társadalmi környezete) szűrőjén át is, de a globális nézőpontot kiemelve tegyük fel ezeket a kérdéseket. Egyetlen kivételként a Nemzetközi Gallup Intézet „Millennium 2000 Survey” c. felmérése említhető, amelyben az ezredfordulón 60 ország felnőtt lakosait kérdezték meg a környezeten kívül olyan témaköröket is érintve, mint az ENSZ feladatai, a kormányzati és demokratikus viszonyok, vagy a nők helyzete. A nagy nemzetközi vizsgálatok jól ismert módszertani és megvalósítási nehézségei azonban itt sem tették lehetővé az egyes problémacsoportok egymással való érdemi összehasonlítását, sem pedig a kérdéskörök absztrakt fogalmi hálójának feltérképezését.
A vizsgálat
A világproblémák közvélekedésben való megjelenésének vizsgálatára egy 10 kérdéscsoportból álló kérdőívblokkot állítottunk össze, és beillesztettük a „Természet és történelem 2000” című, több különböző tematikus blokkot is tartalmazó kérdőívbe. Az OTKA támogatásával lebonyolított felmérésre 2000. január végén került sor Hunyady György vezetésével. A személyes lekérdezést az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportjával együttműködő kérdezőbiztosok végezték el a 18 év feletti magyar lakosság nem, életkor és településtípus szerint reprezentatív, véletlen kiválasztással összeállított 1000 fős mintáján.
Az egyes jelenségkörök vizsgálatát különböző megközelítések mentén végeztük el. Az első – és a feldolgozás szempontjából talán legérdekesebb – az önálló felidézés vizsgálata. Ekkor a globális problémák, átfogó világgondok fogalmaihoz kellett önállóan megtalálni a válaszadó szerint legjelentősebb problémacsoportokat. Ezt követően az általunk felkínált listán egymáshoz viszonyítva kellett megmondani, hogy melyek a legfontosabb és a kevésbé jelentős problémakörök, először globális értelemben, majd Magyarországra leszűkítve a kérdést. A megoldások irányából először a nemzetközi szervezetek önálló felidézését kértük, majd több kérdéssel vizsgáltuk az egyéni problémakezelési lehetőségeket. Legvégül az egyes problémakörök megoldhatóságára kérdeztünk rá a korábban fontossági sorrendbe rakott lista alapján.
Hipotézisek
Alaphipotézisként elfogadtuk, hogy még a kevésbé tájékozott társadalmi csoportoknak is kell legyenek ismereteik a világproblémákról, s még ha önállóan nem is tudnak ilyet felidézni, az általunk felkínált problémalistát vagy annak legtöbb elemét megértik, és fontosságukról képesek véleményt formálni. Ezt kiegészítve ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy nyitott kérdésekre főként az iskolázottabbak, illetve az emberek problémái iránt elkötelezettebbek fognak érdemben válaszolni. Egyrészt a nagyvilág gondjai értelemszerűen távol esnek az emberek többségének hétköznapjaitól, így nem várható el, hogy az egy-egy kérdéselemre átlagosan jutó nagyjából tíz másodperc alatt eszébe jussanak globális kérdéskörök. Másrészt a bevonódottak, a komoly érdeklődők, illetve az általában jobban tájékozott magasabb végzettségűek esetében könnyebben aktivizálható és differenciáltabb fogalomrendszer alakulhat ki a médiatémaként ismert világproblémákról.
A vizsgálatban kiemelt figyelmet fordítottunk az egyéni közreműködéssel kapcsolatban elterjedt nézetek ellenőrzésére. A nagyvilág problémáit illetően – még szakmai körökben is – nem ritka az a megközelítés, hogy ezek kizárólag nemzetközi, de legalábbis országos szinten kezelendő kérdések, s az egyes ember itt lényegében tehetetlen. „Ugyan mit jelent egyetlen ember magatartás-változása a népesség egészéhez képest?” – kérdezik, s gyakran önbeteljesítő jóslatként – miután elmarad a tömegek bevonása a szükséges lépések megtételekor – valóban nem is változtat szinte senki sem saját helytelen viselkedésén. Ezzel szemben azzal a másik alapfeltevéssel éltünk, hogy egyrészt az emberek tehetnek a globális gondok enyhítéséért, másrészt jó néhányan példákat is fel tudnak erre sorolni. A kérdőívben – ennek igazolására – nem kényelmesen megválaszolható, előre gondosan megfogalmazott alternatívákat soroltunk fel, hanem nyitott kérdésként tettük fel, hogy vajon milyen egyéni cselekvési lehetőségeket látnak a reprezentatív minta résztvevői.
A fenti két alaphipotézisen túl számos kisebb jelentőségű előzetes állítást fogalmaztunk meg, részben Kerekes Sándor és Kindler József, valamint Fischer György vezette korábbi hazai és más nemzetközi felmérések tapasztalatai, részben a közgondolkodásban széles körben osztott vélemények alapján. A problémakörök önálló említésénél feltételeztük, hogy a médiában nagyobb teret kapó problémák a mintában is gyakrabban hangzanak majd el: a háborúk, a bűnözés, a gazdasági helyzet, a szegénység, az egészségügy, a környezetszennyezés. Ezzel szemben háttérbe szorulnak a kevésbé kézzelfogható, nehezebben bemutatható gondok: az erkölcsi és értékválság, a kilátástalanság, vagy az elidegenedés és szeretethiány.
Mind a nyitott, mind pedig a zárt kérdéseknél a fiatalabbak nagyobb fogékonyságára számítottunk az újabb keletű problémakörök, mint a környezetszennyezés, a túlzott fogyasztás, a túlnépesedés, vagy az egészségtelen életmód területein. Feltételeztük továbbá, hogy elsősorban a tájékozottság szerint a társadalmi demográfiai rétegek jelentősen különbözni fognak és például az eltérő iskolázottságú csoportok más és más problémaköröket tartanak majd fontosnak. Ésszerű hipotézisként tételeztük fel, hogy az egyes problémakörökre érzékenyebb válaszolók a nemzetközi szervezetek, az egyéni teendők és a problémák megoldásának megítélésekor is előtérbe helyezik a hozzájuk közelebb álló területeket.
Az elmúlt évtizedben végzett hazai felmérések egynémelyike, s néhány újabb keletű közvélemény-kutatás is gyakran mutat olyan eredményeket, melyek szerint az embereket saját megélhetésük, a szegénység csökkentése, vagy a bűnözés megfékezése sokkal jobban érdekli, mint akár a környezetpusztítás vagy az egészség. Más nemzetközi vizsgálatok a globális megközelítésben az emberi jogok védelmét találták az ENSZ feladataként leggyakrabban elhangzó javaslatnak. Kérdőívünk előstrukturálatlan kérdéseivel és azok részletes elemzésével azt a feltételezésünket kívántuk ellenőrizni, hogy vajon a zárt kérdésekkel végzett összehasonlítások kimenetelei számottevően különböznek-e a szabad asszociáció irányítatlan eredményeitől.
Módszerek
A felmérésben a nyitott kérdésekre kapott válaszok számát nem korlátoztuk, így a kategorizálást követően minden egyes kategóriára kérdésenként külön-külön dichotóm („említette” – „nem említette”) változókat képeztünk. A dichotóm változókkal jellemezhető zárt és nyitott kérdéseknél felállítottuk a válaszkategóriák gyakorisági rangsorait. Az alapsokaságra, a felnőtt magyar lakosságra érvényes megállapításokhoz chi-négyzet próbák (Cochran-féle Q-teszt, Friedman-teszt) segítségével választottuk szét a szignifikánsan különböző csoportokat. Az egyes alminták szerinti rangsorok egymáshoz való viszonyát a szignifikáns Spearman-féle rangkorrelációs együtthatók meghatározásával ellenőriztük, a dichotóm változók együttváltozásainak erősségét pedig a szignifikáns Pearson-féle korrelációs értékekkel mértük.
A különböző demográfiai, szociológiai és pszichológiai rétegző változók szerinti alminták alapsokaságon értelmezett különbségeit független, illetve korrigált t-próbákkal állapítottuk meg. A függvényszerű polinomiális kapcsolat megállapításához az egyszempontos varianciaanalízist (ANOVA), illetve a polinomiális modellek eta-négyzet együtthatójának meghatározását alkalmaztuk. A szignifikancia-szintet minden esetben legfeljebb 5%-ban határoztuk meg, az ennél magasabb értékekhez tartozó eredményeket nem vettük figyelembe az elemzéseknél.
A kutatás eredményei
Általános megállapítások
Az 1000 fős reprezentatív mintán végzett felmérés talán leglényegesebb eredménye, hogy a válaszolók fontosnak tartják a globális problémákat, tudnak és akarnak válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. A mindennapok gondjain túl ezek a világméretű problémakörök is foglalkoztatják az embereket. A széleskörű ismertség egyik legfontosabb igazolása, hogy nyitott kérdésre a minta több mint 95%-a meg tudott nevezni különböző világproblémákat, zárt kérdésben a felkínált probléma-lista fontossági sorrendjére pedig csak alig 1% hiányos válasz érkezett. A tájékozottságot jelzi továbbá, hogy a válaszolók 42%-a említett önállóan olyan nemzetközi szervezetet, amely szerinte valamelyik globális kérdéskörrel foglalkozik. Amikor pedig az egyes ember cselekvési lehetőségeire kérdeztünk rá, 622-en voltak olyanok, akik konkrét egyéni kezelési módokat tudtak felsorolni.
Az emberiség gondjainak általános ismertségét jelzi, de azon túl is mutat a válaszok rendkívüli gazdagsága. Az önálló felidézés esetében a válaszolók fejenként átlagosan 2,14 különböző kategóriába tartozó problémát említettek. A válaszok közel száz tartalmilag-logikailag különböző kategóriába tartoztak, amelyeket a végső feldolgozáskor 18 kategóriacsoportba lehetett besorolni. Hasonlóképp a sokszínűség jellemezte a nemzetközi szervezetek felidézését is, itt összesen 690 válaszelemet kaptunk és összesen több mint 70 intézményt neveztek meg a minta résztvevői. Az egyéni cselekvési lehetőségekből is többet tudtak felsorolni a megkérdezettek, összesen átlagosan fejenként 1,6 választ adtak.
A nyitott kérdésekre adott válaszok fogalmi gazdagsága beható és kimerítő kategorizálásra nyújtott lehetőséget. Ennek során részben (a válaszelemek döntő többségénél) visszakaptuk azokat a kategóriacsoportokat, amelyeket a zárt kérdésekben előre megfogalmaztunk. Ezek (például szegénység, környezetszennyezés, háborúk) adták a válaszok 2/3-át, míg a fennmaradó 1/3 újabb általunk előzetesen nem vizsgált problémakört vetett fel. A kategorizálást a válaszok részletes tartalomelemzésével végeztük el, kontrollált feldolgozással.
A felmérés eredménye, hogy a különböző problémakörök és megoldásaik fontossági sorrendje a különböző kérdéseknél ugyan eltérő, azonban az egyes kérdéseken belül a válaszolók társadalmi, demográfiai rétegzettségétől függetlenül (a szignifikáns különbségeket illetően) egyöntetűnek mutatkozik. Így például a környezeti problémák, a szegénység és a háborúk gyakorlatilag valamennyi társadalmi rétegnél az első három helyen szerepelnek függetlenül a válaszoló nemétől, életkorától, iskolázottságától és lakóhelyétől. Ugyanígy hasonló eloszlásokat találunk a Magyarországon fontos problémák, az egyéni problémamegoldások gyakoriságai vagy a problémák jövőbeni megoldhatósága esetében is.
A tájékozottság és a sokszínűség is utal a válaszolók bevonódottságára. Az elkötelezettséget mérő kérdésünk alapján pedig ez úgy pontosítható, hogy a felnőtt lakosságot reprezentáló minta több mint 90%-a tartja egyaránt fontosnak ezeket a kérdéseket és tartja elképzelhetőnek saját részvételét a megoldásokban. Megjegyezendő, hogy egy ilyen elvont témakörben, mint a világ átfogó gondjai tulajdonképpen maga a válaszadás is jelzi a többség témakör iránti aktív érdeklődését.
Kiemelten fontos következtetések vonhatók le az egyes ember világproblémák megoldásában való részvételi lehetőségeinek megítélését illetően. A (részben szakmai) közvélekedésben elterjedt kételkedéssel szemben, miszerint a nagy társadalmi problémák nem az átlagemberekre tartoznak, az egyes állampolgár lényegében nem tehet semmit megoldásukért, arra kizárólag országok és nagy nemzetközi szervezetek vezetőinek és a szakértőknek van meg a hozzáértése és illetékessége, a felnőtt magyar lakosságot reprezentáló minta közel 2/3-a ezt másként látja. A válaszolók 63,1%-a szerint igenis mindannyian tehetünk a súlyos problémák enyhítéséért, s azt is meg tudják nevezni, hogy mit. Átlagosan több mint másfél cselekvési kategóriát sorolnak fel, döntően a környezetvédelem, az adakozás és az egymás segítése terén.
A problémákkal és megoldásaikkal kapcsolatos kategóriáknál lényegében valamennyi feltett kérdésnél megfigyelhető, hogy egy-egy jelenségkör felelevenítése az egyik kérdésnél, valószínűbbé teszi megjelenését vagy előbbre sorolását egy következőnél. Ez az összefüggés az egyes feltett kérdések közötti korrelációkban is kimutatható, azonban – amint azt a kontrollelemzések igazolják – mégsem befolyásolja az egyes gyakoriságok és rangsorok társadalmi konszenzusát.
Kategorizálás
A kérdőívblokkban öt előstrukturálás nélküli és korlátlan válaszszámot megengedő nyitott kérdést tettünk fel, a világfolyamatok legfontosabb területeire, a világproblémákra, a nemzetközi szervezetekre és a globális gondok egyéni kezelésére vonatkozóan. A megkérdezettektől összesen 5433 tartalmilag megkülönböztethető válaszelemet (fogalmakat, kifejezéseket, egyszerűbb és összetett állításokat) kaptunk, amelyek döntő többsége egy-egy jelenségkörnek feleltethető meg. A leggyakrabban előforduló három kulcsszó: a „környezet”, a „szegény” és a „háború”, amelyek együttesen az összes említés egyötödében jelentkeztek. A legtöbbször használt fogalmak (szavak, szóösszetételek tagjai, szótövek) gyakoriságainak egymáshoz viszonyított arányát szemlélteti az alábbi ábra.
„Világ – problémák – megoldások” fogalmaira
előhívott
legfontosabb kulcsszavak (szótövek) előfordulási gyakoriságai (db)
Várakozásainknak megfelelően a „környezet” gyűjtőfogalom az, amelyik a legkönnyebben összefüggésbe hozható a globális kérdéskörrel: a problémák és különösen a megoldások esetén magasan a legtöbb említést kapta. Az asszociatívan előhívható fogalmak gyakorisági sorrendje ezt követően már jelentősen eltér. Ha a negatívumokról beszélünk, akkor a háború-, a szegény-, az éh-, a munka- és a beteg- szótövekkel találkozunk leggyakrabban, míg a pozitívumok, a megoldások felvetésében az egészség-, a fejlőd- és az ad- tövek gyakoriak (nem számítva itt az ENSZ és a Vöröskereszt említését).
A leggyakrabban használt kulcsszavak felsorolásából is kiolvasható – s a válaszelemek részletes tartalmi-logikai elemzésével igazolható –, hogy a nyitott kérdéssel előhívott globális jelenségkörök döntő többsége megegyezik az általunk várt és a későbbi zárt kérdésekben felkínált kategóriákkal. Ennek két következményét érdemes kiemelni. Egyfelől ez pozitív visszajelzése a szakértők által alkalmazott kategóriarendszernek, mind a használt fogalmak, mind azok gyakorisága (ismertsége, fontossága) tekintetében. A zárt, listás kérdéseink szakirodalomból leszűrt kategóriacsoportjait önkéntelenül is felidézik a reprezentatív minta résztvevői.
A kérdőív felvételekor – az esetek többségében – a megkérdezettek nem fejtegették hosszan a globális gondok közé sorolható világjelenségeket, hanem kézenfekvő természetességgel „szedték elő tarsolyukból” az elvont kategóriacsoportokat, minden további magyarázat nélkül. Ismereteik forrásaként feltételezhetően elsősorban a tömegtájékoztatást kell megjelölnünk, ahol éppen a kulcsszavak játsszák az információátadás mindenkori fogódzóit. Ugyanakkor tanulságos, hogy a média hatása alatt felépülő fogalmi hálók (pl. „világprobléma – környezetszennyezés – szegénység – háborúk”) a társadalomban milyen széles körben terjednek el (gondoljunk csak arra, hogy mintánk 55%-a nem rendelkezett középfokú végzettséggel), és milyen egységes képet alakítanak ki (pl. a gyakorisági sorokban lényegében nincsenek rétegkülönbségek).
A gazdagon megválaszolt strukturálatlan nyitott kérdések lehetőséget teremtettek arra, hogy számottevően kiegészítsük ismereteinket. Egyrészt a közvélekedésben globálisnak tartott tárgykörökben önálló hely illeti meg a megélhetés és munkavállalás gondjait, az erőszakot és bűnözést, vagy a politikai és gazdasági hatalom és irányítás kérdéseit, így azok nem szoríthatók be a szegénység, a fegyverkezés és háborúk, vagy a kulturális különbségek konfliktusainak kategóriáiba. Másrészt ránézésre ide nem illő „problémák” kerültek szóba:
· az elidegenedés, a szeretetlenség, az emberiesség és együttműködés hiánya;
· a kilátástalanság, a felgyorsult élettempó, az emberiség és a világ pusztulása, a globalizáció, a gondolkodásmód hibái;
· a tudományos és technikai fejlődés káros hatásai;
· az erkölcsi romlás, az értékrend felborulása, az elanyagiasodás, a meg nem értés, a rosszindulat és gonoszság.
E problémacsoportok ritkán, s általában csak a közérdeklődéstől elzárt, szűk körben kerülnek terítékre (a globalizáció kivételével), s mindenképpen hiányoznak a média, a „hírgyárak” hétköznapjaiból – legalább is az emberiség súlyos gondjainak taglalásakor. Mégis sokan – és társadalmi rétegektől függetlenül – érzik ezeket világproblémáknak, még ha negatív következményeik (pl. környezeti vagy háborús károkkal összevetve) kevésbé számszerűsíthetők is.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a túlnépesedés vagy a nyugati típusú fogyasztási szokások egyértelműen globális hatású problémái viszonylag keveseknek jut eszébe maguktól. Ezen a téren a hozzáértő tájékoztatásra, a társadalmi párbeszéd kiterjesztésére komolyabb figyelmet lehetne szentelni, különösen azért, mivel ez a két jelenségkör a többi probléma kiváltó okai között is fontos szerepet játszik. Ugyanitt érdemes utalni a nyitott és zárt kérdések egy ismert dilemmájára is: az utóbbiak ugyan kiváló statisztikai elemzéseket tesznek lehetővé, az előbbiek viszont nem csak a fogalmi kapcsolatok széles skáláját hozhatják felszínre, de egyben azok hiányára is markánsabban hívják fel a figyelmet.
Problémák
A felnőtt magyar társadalom többsége – a reprezentatív minta tanúsága szerint – nem ért egyet a világ haladási irányával. A válaszolók fele szerint a világfolyamatok rossz irányba tartanak, legtöbbjük a megélhetési problémákat és munkanélküliséget, a környezeti gondokat, a kilátástalanságot, a háborúkat, az erőszakot és bűnözést nevezte meg indoklásul. Ezzel szemben minden negyedik nagykorú állampolgár derűlátó a világ dolgainak általános megítélésében. A pozitív világkép okait firtatva egyetlen gondolatkör emelkedik ki a többi fölé: csaknem minden második magyarázat a fejlődésről – szinte egyértelműen és kizárólag tudományos és technikai fejlődésről – beszél. A minta negyede nem tudta a dilemmát eldönteni.
A bizonytalanok között magasabb az aránya a nőknek, a 80 év felettieknek és a főiskolai végzettségűeknek. A férfiak, a felsőfokon iskolázottak, a felső jövedelmi kategóriába tartozók és a jövőbe is optimistábban tekintők nyilatkoztak egyértelműen pozitívabb világképről. A megkérdezettek 4/5-e tudja megindokolni válaszát, egy főre esően valamivel több rossz, mint jó dolgot felsorolva. A nők és az iskolázottabbak említenek többször problémákat, míg a pozitívumok a magasabb végzettségűeknél és a vidéki városlakóknál fordulnak elő gyakrabban. Gazdagabb érvrendszerrel egyértelműen a világfolyamatokat negatívan megítélők bírnak.
Vizsgálódásunkat a problémákra leszűkítve, továbbra is nyitott kérdésként fogalmaztuk meg, hogy melyek a világ legátfogóbb gondjai. Akik negatívumokat is felhoztak a világfolyamatoknál, most nagyobb valószínűséggel választottak az ott említettekhez hasonló jelenségköröket (ugyanazt a problémakategóriát említők száma a változók függetlensége esetén vártnál 1,5-4-szer több). Mindez azonban nem befolyásolja jelentősen a végső gyakoriságokat, ugyanis egyrészt ha az azonos kategória-említéseket figyelmen kívül hagyjuk, az sem változtatja meg a végső sorrendet, másrészt akik a világfolyamatoknál nem vetettek fel problémákat, a világgondokra vonatkozó kérdésnél náluk is ugyanaz az egyes problémakategóriák relatív előfordulási aránya.
A világ rossz irányba folyásának magyarázatait, illetve a felidézett átfogó problémákat összefésülve az 1000 fős mintában 951 személytől kaptunk fejenként több mint 2 különböző kategóriába eső választ. A városiaktól (elsősorban a budapestiektől), a legalább középiskolai végzettségűektől, a kedvezőbb gazdasági helyzetben lévőktől és a tájékozottabbaktól érkezett kiemelhetően sok válasz. A fejenkénti átlagos válaszszám értéke a képzetlenebbek és képzettebbek esetében 1,99 és 2,38, az alacsony és magas gazdasági státuszúaknál 1,86 és 2,35, míg rosszul és jól tájékozottaknál 1,96 és 2,46.
A problémakörök fontossága
A világproblémák jelentőségének megítélésében széleskörű és mélyen gyökerező társadalmi összhang tapintható ki. Ha az átfogó problémák fogalmához asszociatívan kapcsolódó jelenségkörök említési gyakoriságát összevetjük a listán felkínált problémakategóriák összehasonlításakor kapott átlagos ranghelyekkel, mindkét esetben lényegében azonos fontossági sorrend alakul ki. Egyrészt a gyakoriság és a ranghelyátlagok alapján képzett (szignifikánsan különböző) csoportok rangsorai azonosak, másrészt a két különböző módon kapott sorrend teljes mintán vett korrelációs együtthatója 0,955. E szerint a felnőtt magyar lakosság a legfontosabb világproblémáknak a szegénységet (és egyenlőtlenségeket), a környezetszennyezést (és pusztítást), a háborúkat (és fegyverkezést), az éhezést (és ivóvízhiányt), valamint a betegségeket (és járványokat) tartja.
Az öt legfontosabb
világprobléma említési gyakorisága (baloldali tengely, db) és
ranghelyátlaga (jobboldali tengely, lehetséges legkedvezőbb értéke: 1,00)
A zárt kérdésben bemutatott tizenegy probléma közül a fenti öt kapta a legmagasabb rangszámokat (3,70 és 4,62 között), jól elválasztva a sorban következőktől (a minta több mint kétharmada mindegyiket az első öt közé sorolta, míg a 6. helyezettet már csak a fele). Az előstrukturálás nélküli nyitott kérdéseknél is ugyanezen 5 tartozik bele a leggyakrabban (legalább a minta 1/7-e által) felvetett hat problémacsoportba. Ez kiegészíthető azzal, hogy a gyakoriságban negyedik megélhetési és munkanélküliségi problémák is szorosan kapcsolódnak a szegénység jelenségköréhez (a hetedik erőszak és bűnözés tartalmilag a háborúkhoz és fegyverekhez áll közel, s az ezt követőeket pedig már csak a válaszolók kevesebb mint egytizede említette).
A nyitott kérdésekre adott válaszok gyakorisági sorrendje tekintetében a nemek között egyáltalán nem találunk eltéréseket, a lakóhely, az életkor és az iskolázottság rétegeinek mintázatai pedig csak csekély mértékben különböznek. (Ennek megfelelően az egyes rétegek közötti szignifikáns korreláció igen magas: a legkisebb érték 0,543 és az összes érték 94%-a nagyobb, mint 0,7.) A zárt listás összehasonlításban kapott eredmény is egy erős sorrend, a nemek között semmilyen szignifikáns eltérés nincs, és a különböző szociológiai rétegek rangsorai azonosak. (A korreláció itt még szorosabb összefüggést mutat: legkisebb előforduló értéke 0,727.)
Az időben egymást követő kérdésfelvetések és a magas korrelációs értékek okán külön figyelmet érdemel a nyitott és zárt kérdések egymásra hatása. A részletes vizsgálat alapján – amelyhez a korlátlan válaszlehetőséget megengedő nyitott kérdések miatt a szokásostól eltérő jelentésű és korlátozottan (pl. statisztikailag egyáltalán nem) elemezhető kereszt- és kontingencia táblák használata szükséges – két lényeges megállapítás tehető. Egyrészt a nyitott kérdésre felvetett problémakategóriákat a válaszolók ugyan némileg előrébb sorolták a listás összehasonlításban, azonban ezen válaszok elhagyása sem változtat a felkínált problémák végső sorrendjén. Másrészt akik önállóan olyan problémaköröket hoztak szóba, amelyek nem szerepelnek a később bemutatott listán, a zárt kérdéseknél azok is a teljes mintával megegyező sorrendet állítanak fel a világproblémák között.
A nyitott és zárt kérdésben is vizsgált problémák közötti különbség mindössze annyi, hogy az önálló említésnél egyébként is az elsők közé tartozó szegénység és társadalmi egyenlőtlenség a zárt kérdésnél egyértelműen legelőre került, feltételezhetően a megélhetési problémák és munkanélküliség kérdéskörét választók „szavaztak át” erre a kategóriára. Hasonlóképpen előrébb sorolódott az éhezés, amit nyitott kérdésre viszonylag kevesen tudtak felidézni, megnevezve és felkínálva viszont a döntő többség a legfontosabbak közé tette. További változás, hogy a káros szenvedélyek önállóan, globális problémaként alig előforduló kérdésköre a bemutatott listán a fontosabb és a kevésbé fontos problémák közé elválasztóként ékelődve kapott helyet. A zárt kérdésnél kialakult rangsorban így a szegénység, a környezetszennyezés, a háborúk, az éhezés és a betegségek problémakörei a válaszolók 68-78%-ánál az első 5 helyre kerültek. Az alkohol, cigaretta, kábítószer problémahármasa a megkérdezettek döntő többségénél a sorrend közepén foglalt helyet. Míg a fennmaradó problémakörök (az etnikai problémák, a túlnépesedés, az egészségtelen életmód, a túlzott fogyasztás és a kulturális elszigetelődés) a válaszolók 71-81%-ánál az utolsó 5 hely egyikét foglalta el.
A hazai problémák
A társadalmi egyöntetűség nemcsak a világproblémák megnevezésében, az előhívott fogalmak gyakoriságában és az összehasonlító rangsorolás eredményében érthető tetten, de ezt tapasztaljuk a Magyarországon legfontosabbnak tartott problémák sorrendjénél is. Az előzőekben már bemutatott lista segítségével (kiegészítve az „egyéb” kategóriával) a megkérdezettek több mint 99,5%-a válaszolt arra a kérdésre, hogy hazánkban melyek a különösen veszélyes problémák, átlagosan fejenként 4,17 problémakört nevezve meg közülük. A kiválasztott problémák számában nincsenek lényeges társadalmi-demográfiai eltérések, mindössze a vidéki városlakókról mondható el, hogy némileg több jelenségkört tartanak súlyosnak (átlagosan 4,35-öt), míg a rosszul tájékozottak a többségnél kevesebbet (átlaguk 4,02).
A felnőtt magyar társadalomban egyetértés mutatkozik abban, hogy a legnagyobb itthoni gondnak az alkohol, cigaretta, kábítószerek kérdéskörét kell tekinteni: ezt 850-en választották be a legfontosabbak közé. Sem ebben, sem a magyarországi problémák gyakorisági sorrendjében sincsenek nemek közötti különbségek, és rétegek szerint is azonos a sorrend (az egyes rétegek közötti szignifikáns korrelációk 0,821 és 0,991 közötti értéket vesznek fel). A hazai a globális problémáknál kapott rangsortól a káros szenvedélyek előretörésén kívül még ott tér el, hogy egyrészt az egészségtelen életmód és fizikai elkényelmesedés is felkerül a fontosabb problémák közé, másrészt viszont az éhezés és a háborúk kérdésköre jelentősen hátrébb sorolódik. Összességében a magyarországi problémák közül a legfontosabbnak a „káros szenvedélyek”, a szegénység és egyenlőtlenségek, valamint a környezetszennyezés mutatkozott, a válaszolók több mint 3/4-e említette ezeket. Átlagosan minden második megkérdezett sorolta a súlyos problémák közé az egészségtelen életmódot, illetve a járványokat és betegségeket, míg az összes többi problémánál a kiválasztás gyakorisága nem érte el a 20%-ot sem.
A társadalmi-pszichológiai rétegző változók szerinti eloszlások az egyes problémaköröket két megkülönböztethető csoportra osztják. Az egyik csoportba azok tartoznak, amelyeket gyakrabban választottak súlyos hazai gondnak az idősebb, a képzetlenebb és az alacsony gazdasági státuszú vidékiek. Markáns képviselőjük a betegségek és a háborúk, de ide sorolható az éhezés és a túlnépesedés kérdésköre is. A másik csoport problémáit a városlakók, a képzettebb, fiatalabb és vagyonosabb rétegek jelölték meg inkább. Jellemző kategória itt a környezetszennyezés és az egészségtelen életmód, de szorosan ide kapcsolódik az etnikai és vallási fanatizmus, a kulturális elszigetelődés és analfabetizmus, valamint kevésbé erősen az alkohol, cigaretta, kábítószer.
Megoldások
Nemzetközi szervezetek
A megkérdezettek 55%-a szerint léteznek a világon globális problémákkal foglalkozó szervezetek, 16%-uk nem tudja, míg 29% szerint nincsenek ilyenek. A képzettebbek, a vagyonosabbak és az egyéni közreműködésben elkötelezettebbek közül lényegesen többen tudnak nemzetközi szervezetekről: például a felsőfokú végzettségűek 68%-a, az erős elköteleződést mutatók 66%-a. Bizonytalanokat ugyanakkor főként a nők, a falusiak, az idősebbek, a kevéssé iskolázottak, az alacsonyabb gazdasági státuszúak és a nem elkötelezettek között találunk.
A pozitívan nyilatkozók 3/4-e meg is tud nevezni konkrét szervezetet vagy legalább szervezettípust. A válaszok itt is rendkívül gazdagok, hiszen egyaránt találunk általános célú és egy adott problémakörrel foglalkozó, közismert és csaknem ismeretlen, kormányközi és civil szervezeteket a globális problémakörök minden kategóriájában. A megnevezett szervezetek átlagos 1,64 darabszámát elsősorban a budapestiek, a magasabb végzettségűek és az elkötelezettebbek haladják meg, míg jellemzően az idősebbek és az alsó jövedelmi kategóriába tartozók vetnek fel kevesebb intézményt.
A legtöbbet említett szervezetcsoport az ENSZ és intézményei, 252-en tudták felidézni. Az átlagnál magasabb arányban találunk köztük férfiakat, városiakat, 60 évnél fiatalabbakat, iskolázottabbakat és elkötelezettebbeket, miközben kisebb az aránya az alacsony gazdasági státuszúaknak és a világproblémák jövőjét pesszimistábban látóknak. A 8 osztálynál alacsonyabb végzettségűek között csupán 3,1% az arányuk, míg az egyetemi diplomásoknál 48,3%. Az elköteleződést nem mutatók mindössze 7,0%-a tartozik ide, szemben a közepesen és vagy erősen elkötelezettek 30,1%-ával.
A reprezentatív mintában résztvevők ezt követően a Vöröskeresztet, majd a Máltai Szeretetszolgálatot és a környezetvédő szervezeteket említették a legtöbbször. Az önálló szervezetként egyik legismertebb Vöröskereszt esetében érdemes megemlíteni sajátos rétegződését: nagyobb arányban idézték fel a városiak és az elkötelezettek, és ritkábban a felsőfokú végzettségűek és az alacsony gazdasági státuszúak. A környezetvédőket a fővárosiak, a fiatalabbak, a magasabb végzettségűek és gazdasági helyzetűek, valamint az elkötelezettebbek ismerik jobban (miközben a nem elkötelezettek közül senki sem vetette fel, addig az erős elköteleződésűeknél az említés aránya 11,7%,). Az összes többi szervezet említése csupán néhány százalékot tett ki. Az egyes társadalmi-demográfiai rétegek rangsorai kevéssé térnek el egymástól (szignifikáns korrelációi 0,700 és 0,998 közé esnek).
Ha a világproblémáknál kialakított kategorizálás szerint csoportosítjuk az egyes szervezeteket, akkor az említettek legtöbbje éhezéssel és egészségügyi kérdésekkel, illetve környezetvédelemmel vagy szegénységgel foglalkozik. A problémakör világszintű vagy magyarországi fontosságával szemben meglepően kevés olyan szervezetet tudtak felsorolni, amelyek a háborúkkal és fegyverkezéssel, a káros szenvedélyekkel (alkohol, cigaretta, kábítószer) szállnak szembe. Megjegyzendő még, hogy lényegében kizárólag ennél a kérdésnél merült fel a globális problémák kategorizálásának egy speciális dimenziója, a gyerekek problémái: az ENSZ szervei közül a legtöbbször, közel 50-en említették a UNICEF-et.
Egyéni cselekvési lehetőségek
Arra a kérdésre, hogy mit tehet az egyes ember a világproblémák kezeléséért 324-en válaszolták egyértelműen azt, hogy semmit vagy lényegében semmit. Szembeszökően kevesen vannak köztük vidéki városiak, 18-19 évesek, magasan iskolázottak, vagyonosak és sokkal jellemzőbb ez a tagadó (és némileg a felelősséget is elhárító) hozzáállás a globális kérdéskörben tájékozatlanabbakra, a világproblémák iránt nem vagy kevésbé elkötelezettekre, valamint a problémák jövőjét tekintve pesszimistákra. A jól tájékozottak közül például csupán 20,2% vélekedik így, míg a saját közreműködést egyáltalán nem vállaló, elköteleződés nélküliek 48,6%-a.
A minta egyharmadának borúlátásával szemben 500-nál többen fogalmaztak meg egyéni cselekvési lehetőségeket, a válaszolók 12,7%-a pedig nem tudta eldönteni a kérdést. Mindezek után arra a kérdésre, hogy tett-e Ön valamit a világproblémák megoldása érdekében, a válaszolók 43%-a felelt igennel. Többségük (96,5%-uk) meg is tudta nevezni, hogy mi volt az, fejenként átlagosan több mint 1,5 válaszelemet adva. A városiak, a 60 évnél fiatalabbak számolnak be nagyobb arányban (és darabszámban) saját tettekről, s az iskolázottsággal, a vagyonossággal, a tájékozottsággal és az elköteleződéssel is fokozatosan nő a pozitívan nyilatkozók aránya. (A legképzetlenebbek csupán 15,8%-a, míg az egyetemi végzettségűek 70,0%-a tartozik ide, a rosszul és jól tájékozottaknál a megfelelő arányok 32,5% és 71,5%, az elkötelezettséget nem vállalók és az önmagukat erősen elkötelezettnek vallóknál pedig 16,9% és 61,1%.)
Összevonva az általános és személyes egyéni cselekvési lehetőségeket, összességében a minta több mint 60%-a véli úgy, hogy van lehetőség arra, hogy az egyén is hozzájáruljon a világméretű gondok enyhítéséhez. A különböző kategóriába tartozó megoldási lehetőségek 1,60-os fejenkénti átlagszámánál a városlakók (kiemelten a vidékiek), a fiatalabbak, a képzettebbek, a vagyonosabbak, a jól tájékozottak és az elkötelezettebbek adtak még színesebb válaszokat. A vidéki városlakók átlagosan 1,70-et, a főiskolai oklevéllel rendelkezők 1,99-et, a felső jövedelmi kategóriába tartozók 1,83-at, a jól informáltak 1,81-et. Az egyéni cselekvést megnevezni nem tudók aránya különösen magas a legalacsonyabb végzettségűeknél (62,9%) és a nem elkötelezettek között (68,1%).
A leggyakrabban előforduló egyéni cselekvési lehetőségek
(az adott kategóriát említők aránya azok között,
akik szerint
az egyes ember is tehet a problémák enyhítéséért)
A közel 1000 válaszelemet a világproblémáknál megismert kategóriacsoportokba osztva azt találjuk, hogy kiugróan sokan a környezetvédelem területét találják alkalmasnak a személyes cselekvésre. Ez a teljes minta negyede, az egyéni szerepvállalásra lehetőséget látók 40%-a. A következő két legtöbbet említett kategória egyrészt a többiek segítése, az odafigyelés és az együttműködés, másrészt az adakozás (pénz, élelem stb.) és a szegények támogatásának különböző formái. A teljes minta 8-11%-a említi továbbá a káros szenvedélyek elhagyásának lehetőségét, az egészségesebb életmódra való törekvést, illetve a fiatalok tanításának és nevelésének fontosságát, beleértve a példamutatást is. Az egyes megoldás-kategóriák előfordulási gyakoriságok alapján képzett fontossági sorrendjei a társadalmi-demográfiai rétegek mentén nem térnek el jelentősen, a rangsorok szignifikáns korrelációi magasak (0,667 és 0,949 között szóródnak).
A problémák megoldódása
Csaknem minden megkérdezett – kérdésenként átlagosan közel ötven fő kivételével – tudott érdemi döntést hozni arról, hogy a listán felsorolt problémakörök közül várhatóan melyek oldódnak meg, s melyek nem a következő évszázadban. Az összkép nem tűnik optimistának. A meglehetősen hosszúnak tekinthető száz esztendő ellenére a megkérdezettek 1/3-a egyetlen problémacsoport esetében sem valószínűsíti a megoldódást, és az első helyen végzett, leginkább derűlátóan megítélt problémakategóriát is kevesebb, mint 40% tartja leküzdhetőnek. A teljes mintára vetítve a megkérdezettek átlagosan 2,5 problémakör megoldódását valószínűsítették (leszűkítve azokra, akik legalább egyet pozitívan ítélnek meg, az átlagérték 3,8). A szociológiai dimenziók közül egyedül a lakóhely hatása mutatható ki: a budapestiek nagyjából feleannyira hisznek csak a problémák leküzdésében – átlagosan csupán 1,5 problémakör megoldódását vélelmezik évszázadunkban –, mint a kevésbé pesszimista vidéken élők, akik fejenként csaknem három problémacsoportot választottak ki.
A megoldódások gyakorisági sorrendjében nagyfokú társadalmi egyetértést tapasztalunk. A férfiaknál és nőknél talált eloszlások azonosak, a többi rétegző változó szerint sincsenek jelentős eltérések (a rétegek közötti szignifikáns rangkorrelációs értékek magasak, két szélső értékük 0,634 és 0,970). A legvalószínűbben megoldódónak a megkérdezettek a járványokat és betegségeket, illetve a kulturális elszigetelődést és analfabetizmust tartották, 35-38%-uk vélte így. A minta 1/4-e tartja úgy, hogy megoldódik a túlfogyasztás, az éhezés, a környezetszennyezés, az egészségtelen életmód és a túlnépesedés problematikája. Csupán minden 6. megkérdezett feltételezi ugyanakkor, hogy a háborúk és az etnikai problémák véget érnek a következő 100 évben. Legvégül mindössze 12%-a a megkérdezetteknek valószínűsíti, hogy belátható időn belül megszűnne a káros szenvedélyek gondja, illetve nem lenne szegénység vagy társadalmi egyenlőtlenség.
Zárszó
A problémákkal és az egyéni cselekvési lehetőségekkel kapcsolatos nézetek bemutatása természetesen csak az első, de feltehetően nem elhagyható lépés abba az irányba, hogy felmérjük a társadalom fogadókészségét és attitűdjeit a világproblémákat és kezelésüket illetően; megvizsgáljuk és megértsük a fenyegető gondokkal kapcsolatos mélyen fekvő értékrendek és valós viselkedéses válaszok alapelemeit és változásait; felhívjuk a figyelmet a legkülönfélébb társadalmi-környezeti jelenségek kölcsönös függőségére és elválaszthatatlan, együttes kezelésükre; valamint javaslatokat fogalmazzunk meg az előttünk álló, részben elkezdődött, részben várható társadalmi, gazdasági, természeti és politikai átalakulásokra való felkészüléshez.
Az emberiség legsúlyosabb gondjairól kialakult nézetek egyfelől összevethetők a nagy nemzetközi szervezetek, elsősorban az ENSZ intézményrendszerével, feladatvállalásaival és erőforrásaik felhasználásával. A szakértők és a kormányképviselő diplomaták szakmai elképzelései és politikai célkitűzései mellett a közvélekedés megismerésével teret kaphat a – nemzetközi szervezetek működését adófizetőként végső soron finanszírozó – felnőtt népesség véleménye is. A nemzetközi kapcsolatok napirendjét, az egyes témakörök hangsúlyait, és akár a szervezetek működését is befolyásolhatja az, hogy a közgondolkodás mely területeket tartja a legfontosabbnak, mire fordítaná a rendelkezésre álló anyagi és humán erőforrásokat, és mihez járulna hozzá egyénileg is. Másrészt a közvéleményben megjelenő ismeretek, s még inkább egyes ismeretek hiánya az oktatás és tájékoztatás erősségeiről és gyengeségeiről is számot ad. Ha egy kérdéskörrel például a szakemberek szerint globális szinten foglalkozni kellene, viszont az emberek erről semmit vagy keveset tudnak, úgy feltehetően sokkal többet kell tenni a szükséges információk világosabb megfogalmazásáért, célba juttatásáért és a megoldások iránti elköteleződés kialakításáért.
A vélemény- és attitűdfelmérések természetszerűleg csak gondolkodásunk felszíni jegyeit képesek megragadni. A mélyebben fekvő mozgatórugók megismeréséhez egyfelől az értékek, értékrendek alapdimenzióit kell feltárni. Ennek egyik lehetséges útját jelentik azok a több éve folyó nemzetközi felmérések, amelyekben országonként azonos kérdéseket alkalmazva longitudinálisan követik nyomon az egyes kulturális alapintézményekhez való viszonyulásokat. Másfelől viszont, ahol a verbális elköteleződéseken kívül a ténylegesen megvalósuló tettek is számottevő jelentőséggel bírnak – s a globális gondok kezelésénél kétségkívül ez a helyzet –, ott a cselekvéses válaszokra is rá kell kérdeznünk. Ennek egyik módja az életmód vizsgálata, amely még pontosabb képet ad az egyes ember saját viselkedését befolyásoló nézeteiről és értékítéleteiről, s ezáltal közelebb kerülhetünk az egyéni közreműködés várható mértékéhez és lehetséges területeihez.
Az ENSZ kiküldött bizottságai és világszintű csúcstalálkozói fokozatosan jutottak arra a felismerésre, hogy a világ legfontosabb problémái kizárólag egymással összefüggésben érthetők meg, illetve kezelhetők hatékonyan és az eredmény reményében. A napjainkban – jelen kutatás szerint is – középpontban álló ökológiai válságtünetek egy jóval szélesebb körű, kulturális (társadalmi és gazdasági) válsághelyzet érzékeny indikátorai. Az emberiség, az emberi kultúra fennmaradása a tét, ami a – divatossá vált, de szó szerinti jelentésében a lényeget mégis hűen tükröző – fenntarthatóság kifejezéssel foglalható össze. A hosszú távú létezés szempontjából egyaránt fontos az életet (táplálékot, ivóvizet, lakható körülményeket) biztosító földi bioszféra, beleértve szélsőségektől mentes fizikai paramétereit, valamint a nagy számú egyedből álló társadalom. Ez utóbbi tartós működtetése magában kell foglalja gazdasági és politikai alrendszereinek stabilitását is.
Az UNESCO egyik friss kiadványa a fenntartható élet kialakításához szükséges alapelveket négy pontban foglalta össze:
· „Természetvédelem, amely gondoskodik arról, hogy a természeti rendszerek továbbra is fenntarthassák az (emberi és nem-emberi) életet, ideértve a gazdasági rendszert fenntartó erőforrásokat is.
· Béke és egyenlőség, amely arra ösztönzi az embereket, hogy egymással együttműködve, harmóniában éljenek, és hogy alapvető igényeiket igazságos és egyenlő módon elégítsék ki.
· Megfelelő fejlődés, amely biztosítja, hogy az emberek képesek legyenek magukat hosszú távon fenntartani. A nem megfelelő fejlődés figyelmen kívül hagyja a gazdaság és a környezet más rendszerei közötti kapcsolatokat.
· Demokrácia, amely biztosítja, hogy az embereknek igazságos, egyenlő beleszólásuk legyen a természeti, társadalmi és gazdasági rendszerek irányításába.”
A Johannesburgban „Fenntartható fejlődés” címmel megtartott világ-csúcstalálkozón az Egyesült Államok külügyminisztere – beszédíróit dicsérő öniróniával – úgy jellemezte a teendőket: „Ez nem sprintfutás, ez maratón.” Amihez a hasonlatot folytatva csak az a remény tehető hozzá, hogy a futók (vagyis mi) nem járunk úgy célba érve, mint a névadó történet önfeláldozó hőse. A nem lebecsülhető nehézség abban áll, hogy az átmenet egyrészt a gondolkodásmódot illető teljes szemléleti fordulatot, a maival csaknem ellentétes, de a hagyományostól is jelentősen különböző értékrendet kíván. Másrészt ezen új etika alapján – amely a másokra, a jövő nemzedékekre, és a mindannyiunkat körbevevő ökológiai rendszerre is sokkal nagyobb figyelmet fordít – az életmód gyökeres átalakítása szükséges. Röviden talán azt mondhatnánk Lányi Andrást idézve, hogy az elővigyázatlan, öntelt és sokszor kíméletlen magatartás helyett a szelíd, a mértéktartó és a „valódi” szükségletekre épülőt kell választani.
Fontosabb hivatkozások
Allen, Tim – Thomas, Alan (eds.) (2000): Poverty and development into the 21st century. Oxford: Oxford University Press (rev. ed.).
Annan, Kofi A. (2000): “We the peoples”. The role of the United Nations in the 21st century. New York: UN.
Brown, Lester R. – Renner, Michael – Halweil, Brian (2000): Vital signs 2000-2001. The environmental trends that are shaping our future. London: Earthscan Publications.
Brown, Lester R. et al. (1992-2001, évenként): A világ helyzete. A Worldwatch Institute jelentése a fenntartható társadalomhoz vezető folyamatról. Budapest: Föld Napja Alapítvány.
Chomsky, Noam (1999): Profit over people. Neoliberalism and global order. New York: Seven Stories Press
Cooperrider, David L. – Pasmore, William A. (1991 Oct.): Global social change. A new agenda for social science? Human Relations, 44 (10): 1037-1055.
Corson, Walter H. (1995 winter): Priorities for a sustainable future. The role of education, the media and tax reform. Journal of Social Issues, 51 (4): 37-61.
Csányi Vilmos (1999): Az emberi természet. Budapest: Vince Kiadó.
Dúll Andrea (2001): A környezetpszichológia története. Magyar Pszichológiai Szemle, 56 (2): 287-328.
Dunlap, Riley E. – Gallup, George H. – Gallup, Alec M. (1992): The health of the planet survey. A preliminary report on attitudes toward the environment and economic growth measured by surveys of citizens in 22 nations to date. Princeton: The George H. Gallup International Institute.
Durning, Alan Thein (1992): How much is enough? The consumer society and the future of the earth. London Earthscan Publications.
Ehrlich, Paul R. – Ehrlich, Anne H. (1995): A fajok kihalása. A pusztulás okai és következményei. Budapest: Göncöl Kiadó. [Eredeti: 1981.]
FAO (2001). The state of food and agriculture 2001. Rome: Food and Agriculture Organization.
Faragó Klára – Vári Anna (2002): Kockázat. In: Zoltayné P. Z. (szerk.): Döntéselmélet. Budapest: Alinea, 447-483.
Fischer György (1994): „Zöldülő Magyarország?” Környezeti attitűdök 1994 őszén. Budapest: Magyar Gallup Intézet (kézirat).
French, Hilary F. (2000). Vanishing borders. Protecting the planet in the age of globalization. London: Earthscan.
Freudenburg, William R. – Gramling, Robert (1989 Nov.): The emergence of environmental sociology. Contributions of Riley E. Dunlap and William R. Catton, Jr. Sociological Inquiry, 59 (4): 439-452.
Gallopin, Gilberto C. – Gutman, Pablo – Maletta, Hector (1989 Aug.): Global impoverishment, sustainable development and the environment. A conceptual approach. International Social Science Journal, 41 (3): 375-397.
Gillian-Borg, J. (ed.): SIPRI yearbook 2002. Armaments, Disarmament and International Security. Oxford: Oxford University Press.
Giri, Ananta Kumar (2002 Feb.): The calling of a creative transdisciplinarity. Futures, 34 (1): 103-115.
Hankiss Elemér (1999): Proletár reneszánsz. Budapest: Helikon Kiadó.
Hardy, John – Gucinski, Hermann (1989): Stratospheric ozone depletion. Implication for marine ecosystems. Oceanography, 2: 18-21.
Harrington, Richard – Stork, Nigel E. (eds.) (1995): Insects in a changing environment. London: Academic Press.
Healy, S. A. (1997 Aug.): Changing science and ensuring our future. Futures, 29 (6): 505-517.
Inglehart, Ronald (1997): Modernization and postmodernization. Cultural, economic, and political change in 43 societies. Princeton: Princeton University Press.
IOM (2000): World Migration Report. New York: International Organization for Migration.
IPCS (Institute of Peace and Conflict Studies) (2001): Armed conflicts report 2001. Waterloo: Project Ploughshares.
IUCN (2002): 2002 IUCN red list of threatened species. Gland: IUCN - World Conservation Union.
Katz, S. (1995): Do disciplines matter? History and the social sciences. Social Science Quarterly, 76 (4): 863-877.
Kennedy, Paul (1992): A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kerekes Sándor – Kindler József (1994): A magyarok és a környezet 1993-ban? Európai összehasonlítás az Eurobarométer kérdőíve alapján. Budapest: Környezet-tudományi Központ Alapítvány.
Kitcher, Philip (1997): An argument about free inquiry. Nous, 31: 279-306.
Lányi András (1999): Együttéléstan. A humánökológia a politikai filozófiában. Budapest: Liget Műhely Alapítvány.
László Ervin (1994): Döntés előtt. Budapest: Képzőművészeti Kiadó.
Lorenz, Konrad (2001): A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. Budapest: Cartophilus Kiadó. [Eredeti: 1973.]
Matos, G. (1998): Minerals and materials analysis section. Reston: United States Geological Survey.
McGuire, William J. (2001): Makacs nézetek és a meggyőzés dinamikája. Budapest: Osiris Kiadó.
McKenzie-Mohr, Doug – Smith, William (1999): Fostering sustainable behavior. Gabriola Island: New Society Publishers.
Meadows, Donella H. – Meadows, Dennis L., – Randers, Jorgen (1992): Beyond the limits. Confronting global collapse, envisioning a sustainable future. Post Mills: Chelsea Green Publication.
Molina, Mario J. – Rowland, F. Sherwood (1974): Stratospheric sink for chlorofluoromethanes-chlorine atom catalyzed destruction of ozone. Nature, 249: 810.
Molyneux, John – Olsen, Marilyn (0979): World prospects. A contemporary study. Ontario: Prentice-Hall.
Morris, Desmond (1995): Az állati jogok szerződése. Budapest: Európa Könyvkiadó.
Myers, Norman (1995): Environmental unknowns. Science.
Oskamp, Stuart (1995 winter): Applying social psychology to avoid ecological disaster. Journal of Social Issues, 51 (4): 217-239.
Pawlik, Kurt (1991): The psychology of global environmental change. Some basic data and an agenda for cooperative international research. International Journal of Psychology, 26 (5): 547-563.
Postel, Sandra (1999): Pillar of sand. New York: W. W. Norton.
Randel, Judith – German, Tony – Ewing, Deborah (2000): The reality of aid 2000. An independent review of poverty reduction and development assistance. London: Earthscan Publications.
Ray, Paul H. – Anderson, Sherry Ruth (2000): The cultural creatives. New York: Harmony Books.
Rieff, David (2001 Apr.-Jun.): The millennium assembly. Global Governance, 7 (2): 127-130.
RWC (The Real World Coalition) (2001): From here to sustainability. Politics in the real world. London: Earthscan.
Sachs, Wolfgang (ed.) (2002): Jo’burg memo. Fairness in a fragile world. Berlin: Heinrich Böll Stiftung.
Saegert, Susan – Winkel, Gary H. (1990): Environmental psychology. Annual Review of Psychology, 41: 441-477.
Sandler, Todd (1997): Global challenges. An approach to environmental, political, and economic problems. Cambridge: Cambridge University Press.
Seitz, John L. (2002): Global issues. An introduction. Oxford: Blackwell Publishers (2nd ed.).
Sen, Amartya (1981): Poverty and famines. An essay on entitlement and deprivation. Oxford: Clarendon Press.
Simon, Herbert (1992): Living in interdisciplinary space. In: M. Szendberg (ed.): Eminent economists. Their life philosophies. Cambridge: Cambridge University Press.
Sivard, Ruth Leger (1996): World military and social expenditures 1996. Washington: World Priorities.
Sjöberg, Lennart (1989 Aug.): Global change and human action. Psychological perspectives. International Social Science Journal, 41 (3): 413-432.
Smith, Daniel (2003 Jan.-Feb.): The world at war. January 1, 2003. The Defense Monitor, 32 (1): 1-7.
Spogárd, René – James, Meril (2000): Gallup International Millennium Survey. (URL: www.gallupinternational.net/ survey1.htm).
Stern, Paul C. (1992): Psychological dimensions of global environmental change. Annual Review of Psychology, 43: 269-302.
Stewart, Thomas R. (1991): Scientists' uncertainty and disagreement about global climate change. A psychological perspective. International Journal of Psychology, 26 (5): 565-573.
Stokols, Daniel (1995 Oct.): The paradox of environmental psychology. American Psychologist, 50 (10): 821-837.
UN (2002 Aug.): Global challenge global opportunity. Trends in sustainable development. New York: United Nation, Department of Economic and Social Affairs.
UN HABITAT (2001): The state of the world’s cities 2001. Nairobi: UN Centre for Human Settlements.
UNAIDS (2002 Jul.): The report on the global HIV/AIDS epidemic. The Barcelona report. Geneva: Joint United Nations Programme on HIV/AIDS.
UNDP (UN Development Programme) (2002): Human Development Report 2002. Deepening democracy in a fragmented world. New York: Oxford University Press.
UNEP (1999): Global Environment Outlook 2000. Nairobi: UN Environment Programme.
UNESCO (2002): Education for sustainability. From Rio to Johannesburg: lessons learnt from a decade of commitment. Paris: Unesco Publisher.
UNFPA (2001): The state of the world population 2001. Footprints and milestones – population and environmental change. New York: United Nations Population Fund.
UNHCR (United Nations High Commissioner for Refugees) (2000): The state of the world's refugees 2000. Fifty years of humanitarian action. Oxford: Oxford University Press.
Vida Gábor (2001): Helyünk a bioszférában. Budapest: Typotex.
WB (2002): World Development Report 2003. Sustainable development in a dynamic economy. New York: Oxford University Press.
Weiss, Thomas G. – Carayannis, Tatiana (2001 Apr.): Whither United Nations economic and social ideas? A research agenda. Global Social Policy, 1 (1): 25-47.
WFP (1998): Hunger map. Rome: World Food Programme.
WHO (2002): The world health report 2002. Reducing risks, promoting healthy life. Geneva: World Health Organization.
Worldwatch Institute (2002): Vital Signs 2002. New York: W. W. Norton.
Wray, K. Brad (2001): Science, biases, and the threat of global pessimism. Philosophy of Science, 68 (3): S467-S478.
WRI (2000): World resources 2000-01. People and ecosystems: the fraying web of life. Washington: World Resources Institute.
WSSCC (2000): Vision 21. A shared vision for hygiene, sanitation and water supply and a framework for action. Geneva: Water Supply and Sanitation Collaborative Council.
Zsolnai László (2001): Ökológia, gazdaság, etika. Budapest: Helikon Kiadó.
A szerzőnek a témához kapcsolódó publikációi:
A média és a közvélemény a világproblémákról. Jel-Kép, 2003 (előkészületben).
Introduction to the ‘Cultural Creatives’ Survey. Comparison of new cultural dimensions in Hungary and other European countries. Working Paper on the „6th Regional Congress of the International Association of Cross-Cultural Psychology: Cultures in Interaction”. Budapest, 2003 July 12-16. (manuscript).
Psychological research on people-environment relations in Hungary. (with Andrea Dúll, Ágnes Szokolszky, Attila Varga) Vienna: IAPS, 2003 (in press).
Környezetpszichológia és a világproblémák pszichológiája (Dúll Andreával). In: Helyzetkép a fenntarthatóságról a hazai felsőoktatásban. Budapest: Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda; 2003 (megjelenés alatt).
Gazdaságpszichológia. (szerk., Hunyady Györggyel) Budapest: Osiris; 2003.
Globális problémák és a környezet. Szociológiai Szemle, 2002, 12 (3): 116-134.
Világproblémák tükröződése világképünkben. Alkalmazott Pszichológia, 2002, 4 (2): 5-27.
A fogyasztói magatartás alapjai. A lélek- és a gazdaságtan alapfeltevései a fogyasztásról. In. Hunyady Gy. és Székely M. (sz.): Gazdaságpszichológia, 231-296.
Az etikus fogyasztás. Mit tehetünk egyes globális problémák enyhítésére? In. Hunyady Gy. és Székely M. (sz.): Gazdaságpszichológia, 766-795.
Tartalomjegyzék
A környezet-ügy mint a legtöbbet vizsgált problémakör
A szerzőnek a témához kapcsolódó publikációi: