Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia

---

 (David Attenborough levele facsimile)

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tiszteletbeli tagjaként szeretnék gratulálni mindannyiuk munkájához. Önök a harmadik évezred küszöbén az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásra keresik a választ.

Az emberek tehetségüknek, műszaki találékonyságuknak és fáradhatatlanságuknak köszönhetően elözönlötték az egész Földet. Csak az utóbbi években ébredtünk tudatára annak a katasztrófális hatásnak, amely cselekedeteink nyomán környezetünket és a Földet velünk megosztó állatokat, növényeket éri.

Bizonyos, hogy ugyanez a tetterő és tudás az általunk - oly sokszor figyelmetlenül és akaratlanul - okozott károk helyreállítására is fordítható.

Ennek első lépése a környezeti nevelés. Az önök által végzett munkára épül a jövő.

David Attenborough

---

A Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia megírását az alábbi szervezetek kezdeményezték 1997. június 14-én:

Alapítvány a Magyarországi Környezeti Nevelésért

Amerikai Békeszolgálat

Csemete

Erdei Iskola Egyesület

Független Ökológiai Központ

Körlánc

Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége

Környezeti Nevelési Iskolahálózat

Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Magyar Szakképzési Társaság

Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete

Zöld Szív

A szakmai anyag előkészítését két bizottság segítette:

Szervező Bizottság: Albert Judit, Déri Andrea, Orgoványi Anikó, Treiber Zsuzsa, Vásárhelyi Judit, Vásárhelyi Tamás, Victor András. A kezdeményező szervezetek felkérésére a szervezést a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tagjai végezték.

Tartalmi Bizottság: Gulyás Pálné, Havas Péter, Kohl Ágnes, Vásárhelyi Judit, Vásárhelyi Tamás, Victor András

Az első szövegváltozatot Országos Környezeti Nevelési Konferencia (Budapest, 1997. november 21-23.) vitatta meg, a szerzőknek, szerkesztőknek szóló megerősítésekkel és javaslatokkal érdemi munkát végezve. A konferencia résztvevőinek névsorát a ??-on találjuk.

A szerzők, az egyes témakörök kéziratát bíráló lektorok és a konferencián az adott témák vitáját levezető szekcióvezetők személyét a hátsó borító belső oldalán található táblázat tartalmazza.

A konferencia után készült teljes szöveget lektorálta: Gyulai Iván és Makádi Marianna

Illusztrálta: Sajdik Ferenc

Szerkesztette: Vásárhelyi Tamás és Victor András

Technikai szerkesztő: Darvas Katalin

A Stratégia kialakításának anyagi hátterét a KTM Stratégiai Irodája, a KKA környezet és természetvédő társadalmi szervezetek és alapítványok programjainak támogatását elbíráló Bizottsága, a Magyar Természettudományi Múzeum segítsége, a konferencia részvételi díjai és a sok önkéntesen végzett munka teremtette meg. Köszönjük.

---

Tartalomjegyzék

Irodalomjegyzék

Előszó

(Sólyom László)

Bevezetés

Magyarország természeti szépségekben és - a gazdasági szempontú megítéléstől eltérően - erőforrásokban gazdag ország. Szelíd és vadregényes tájaink, erdőségeink, barlangjaink, folyóink, mocsaraink, termőföldjeink, homokpusztáink vannak. Ezen a tájon több tízezer éve élnek emberek, mindenkor használták a természeti erőforrásokat és kialakították az emberi létezés feltételeit. Az utóbbi évszázadokban, évtizedekben a természet használata helyenként túlzott mértéket ért el, és ennek következményeként az ember lakóhelye, környezete sem csak előnyére változott. Ez a folyamat egyre többünkben tudatosul.

Hasonló folyamatok játszódtak és játszódnak le a Föld egészén. A Néma tavaszt, vagy a Római Klub első jelentését szokás a környezeti gondokra felhívó első intőjelként említeni. A hetvenes évek óta beszélhetünk környezeti nevelésről, amelynek célja az, hogy a felismeréstől a cselekvésig vezesse az embert és a közte és környezete között veszélyessé vált viszony javulását érje el. A kezdetben magányos próféták után mozgalmak, szervezetek, kormányok, nemzetközi szervezetek vállalták fel (pl. az ENSZ is), hogy nem térnek ki a környezeti gondok kezelése elől. Az 1992-es riói világkonferencia óta - amely kifejezetten ajánlotta a kormányoknak, hogy készítsenek nemzeti környezeti nevelési stratégiát - sok országban a korábbinál tudatosabban, tervszerűbben kezelik a környezeti kérdéseket. A Feladatok a 21. századra címen magyarul is megjelent dokumentum igyekszik az emberi tevékenység legtöbb területén ajánlásokat tenni. Ennek a folyamatnak a nyomán számos országban indult meg a környezetvédelem szabályozását célzó sokoldalú és intézményes tervezés, illetve konkrét környezetvédelmi tevékenység. A környezeti mutatók azonban nemigen javultak sehol sem.

Világszerte, így Magyarországon is minden környezetvédelmi fórum egyetért abban, szinte minden dokumentum megemlíti, hogy a környezeti nevelésnek, azaz a tudatformálásnak alapvető szerepe van a környezeti gondok megoldásában. Számos országban tesznek komoly erőfeszítéseket a környezeti nevelés fejlesztéséért, támogatásáért. Az utóbbi néhány évben több országban készült stratégia a környezeti nevelés rövid- vagy középtávú fejlesztése érdekében. Társadalmi kezdeményezésre, több mint 70 szakember munkájaként, egy 230 fős konferencia ajánlásait figyelembe véve, most végre Magyarországon is elkészült a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia (a továbbiakban Stratégia) jelen szövegváltozata.

A Stratégia megírását széles társadalmi nyilvánosság bevonásával 1997. júniusában vette tervbe 13 környezeti neveléssel is foglalkozó társadalmi szervezet. Elkészítését azért tartottuk fontosnak, hogy:

• legyen áttekintésünk a legfontosabb társadalmi jelenségek és a környezeti nevelés kapcsolatáról;
•  javuljon a környezeti nevelők együttműködése;
•  hatékonyabb legyen a munkájuk;
•  jobban használják ki a törvények, rendeletek, körülmények adta lehetőségeket;
•  jobban támaszkodhassanak az elérhető forrásokra;
•  és mindennek eredményeképpen javuljon a társadalom egészének környezeti tudatossága és ennek nyomán a környezet állapota is.

 

 


 

A Stratégia célja tehát röviden az, hogy növelje a környezeti nevelés hatékonyságát és a környezeti nevelők felkészültségét Magyarországon, mert csak így lehet elérni, hogy (a tudatformálás eredményeképpen) a természeti és emberi környezet állapotában tartós és megalapozott javulás következzen be.


Mi a stratégia?


A stratégia szónak sokféle értelmezése van. Van, aki egyszerűen előrelátó gondolkodást, megtervezett cselekedeteket ért alatta, van, aki a külső és belső körülmények gondos mérlegelése után eltervezett, költségbecsléssel és forráslehetőségekkel alátámasztott lépéssort. Az IUCN nemzeti környezeti nevelési stratégiák előkészítéséért létrehozott segédanyaga (Anonymus, 1994) szerint a stratégia úgy definiálható, mint ,,tervezett és rendszeres folyamat egy cél elérése érdekében". Egy környezeti nevelési stratégia célja pedig ,,minden emberben, bármilyen korú legyen, bárhonnan érkezzen, kifejleszteni a figyelmet, megértést, elkötelezettséget és a cselekvési készségeket azért, hogy ezek segítségével tudatosan lépjen a fenntartható élet felé vezető útra".


A stratégiai tervezés lényegéhez tartozik annak vizsgálata, hogy mit kell ma tennünk nekünk, környezeti nevelőknek - és azoknak, akik a környezeti neveléssel kapcsolatos fontos döntéseket hozzák - azért, hogy a jövőt biztosíthassuk. Helyzetfelmérés alapján célokat, feladatokat kell kitűznünk. Ezután döntést kell hozni azoknak a feladatoknak a végrehajtására, melyek a környezeti nevelés fejlesztését, eredményességének javítását a leginkább szolgálják. Végül kidolgozandók azok a lépések, módszerek, amelyek a döntések megvalósítását szolgálják, majd végre is hajtandók. A folyamat értékeléssel, új stratégiai tervek készítésével folytatódik.


Mit vállalhat ebből ez a kiadvány? A Stratégia készítőinek célja az volt, hogy minél szélesebb körben keressék a társadalmi jelenségek és a környezeti nevelés kapcsolatait, tűzzenek ki minél többféle célt, feladatot, amelyek a környezeti nevelés hatékonyságát fokozhatják. Az egyes célok eléréséhez szükséges módszerek, lépések kidolgozása és a végrehajtás azonban már a jövő feladata. Ez a kiadvány akkor éri el célját, ha a benne foglalt új szempontok, javaslatok segítségével környezeti nevelőink maguk tűzik ki saját, konkrét feladataikat, megkeresik a megvalósítás módjait, megállapítják költségigényét és az egyéb feltételeket, megtalálják a pénzügyi támogatás módját, és végre is hajtják az eltervezett munkát.


Reméljük, hogy a sok szakember együttes munkájával kialakított ajánlások jelentős részével a kormányzati oldal is egyetért, és lehetőségeit felajánlva segíti a kitűzött célok elérését, azaz a terv jó elemeinek végrehajtása azonnal megkezdődhet. Azt is reméljük, hogy a kormányzati oldal segíteni fogja a szöveg gondos társadalmi megvitatását, a Nemzeti Környezetvédelmi Programban foglalt környezeti céloknak megfelelő nevelés megtervezését, s annak alapján két év alatt egy új, jobb stratégiai terv kidolgozását. Az indítványozó Magyar Környezeti Nevelési Egyesület vállalja, hogy a szöveg sorsát figyelemmel kíséri, s az értékelő, fejlesztő munkát megindítja. Több külföldi példánk van arra, hogy ilyesfajta szélesebb társadalmi egyeztetések során csiszolódott az a stratégiai terv, amelynek alapján konkrét környezeti nevelési fejlesztő tevékenység indulhatott, a megfelelően elkészült javaslatok alapján pedig azonnal kezdődött a munka.


A jó stratégia egyszerre épül felülről lefelé, és alulról felfelé. A Stratégia kialakításakor tekintettel voltunk a meglévő törvényekre, rendeletekre, szabályozókra (pl. Közoktatási, Önkormányzati, Környezetvédelmi, Természetvédelmi törvény, NAT, Nemzeti Környezetvédelmi Program stb.), mert ezek korlátokat szabnak, kereteket, lehetőségeket adnak a munkának. Most az egyik legnagyobb feladatunk az lesz, hogy megkeressük a felülről építkező szabályozás és az alulról érkezett javaslatok között a kínálkozó, konkrét kapcsolódási pontokat, és minél több területen próbáljunk meg eredményeket is elérni a kétféle eredetű szándék, akarat, lehetőség összekapcsolásával. Azokra a javaslatokra is oda kell figyelnünk, amelyek nem illeszkednek a meglévő jogi, intézményes keretbe, vagy éppen azok megváltoztatását célozzák, hiszen például éppen itt jelentkezhet a társadalmi kezdeményezések egyik pozitív hatása.


A társadalmi megközelítésnek számos előnye van: képes az uralkodó gondolkodásmódot alkotó módon meghaladni, nem hagyományos célcsoportokat is elér (pl. szegények, szülők, felnőttek, falun élők), nem hagyományos eszközöket is ismer, segíti a szektorközi együttműködést (pl. önkormányzatok, iskolák, üzleti élet egy településen), elősegíti a közvetlen visszacsatolást, könnyebben alkot képet saját eredményességéről. Emellett a civil kezdeményezés, az önkéntes munka, az elkötelezettség sajátos hitelt biztosít a társadalmi alapon szerveződő munkának.


Főbb szempontok a stratégia kialakításakor


A stratégia legfontosabb alapelve, hogy a környezet is és a nevelés is minden egyes embert érint. A környezet alatt komplex módon a természeti, mesterséges (alkotott) és társadalmi környezetet értjük. Ezek - és az ezekkel kapcsolatos kérdések - egymástól elválaszthatatlanok. Egyikük javulásához legtöbbször a többi javulása is szükséges, illetve azzal együtt jár. A nevelés nemcsak az intézményes nevelést jelenti, hanem a bölcsőtől a sírig tartó folyamatot. A környezeti nevelés célja - a tudatformálás - a társadalmi környezet olyan javítása, amely nélkül nem képzelhető el a másik kettőben érdemi változás, nem létezhet fenntartható élet.


A fenntartható fejlődés olyan gondolkodásmód kialakítását igényli a környezeti nevelés minden szereplőjétől - a társadalom minden tagjától -, amely képes a világ kihívásait rendszerben szemlélni, és azokra választ adni úgy, hogy nem szül újabb ellentéteket az ember és a természet között. A fenntartható fejlődés legfontosabb üzenete tehát, hogy a gazdaság, társadalom és környezet kérdései egyetlen rendszert alkotnak, s hogy a globális válságok nem oldhatók meg sem egyik, sem másik kérdéskör túlhangsúlyozása mellett. A fenntartható fejlődés új fogalom. Ebben a fenntartható és a fejlődés szavak nem külön-külön, hanem csak együtt értelmezhetők, s a fogalom nem jelent mást, mint olyan fejlődést, amely mindig elegendő forrást hagy a jövő nemzedékek életfeltételeinek kielégítésére (életminőségének jobbítására).


A Stratégia a Magyarországon, minden színtéren működő környezeti nevelők számára ad ajánlásokat a következő 3-6 év legsürgetőbb teendőit illetően. Kitekintése számos esetben ennél hosszabb távú. Arra törekedtünk, hogy a Stratégia az elvek és óhajok megfogalmazásakor ne szakadjon el a valóságtól, valós helyzetfelmérés és értékelés alapján lehetőleg konkrét javaslatokat tegyen. Javaslatait azonban célszerű időnként felülvizsgálni. Hangsúlyozni kell, hogy hazánkban sok színtéren remek munkát végeznek a környezeti nevelők, és ennek folytatására kell törekedni, miközben a stratégia új, esetleg átfogóbb irányokat, célokat is kijelöl.


A nemzeti stratégiát úgy gondoltuk el és fogalmaztuk meg, hogy az senkit se rekesszen ki, senkit se riasszon el. A Stratégiában hangsúlyos elem az eddig nem igazán érintett csoportok és rétegek elérése. Ide értjük pl. a politikai és gazdasági élet szereplőit, a környezet iránt közömbös vagy egyenesen gondatlan, a szegénységük okán vagy éppen hetykén nemtörődöm személyeket, illetve a más fontos, esetleg magasztos célokat a környezet elé helyező személyeket is.

A jelenlegi helyzet ismertetésekor igyekeztünk konkrét példákat is hozni, részben az érthetőség, szemléletesség kedvéért, de főként azért, hogy bemutassunk pozitív példákat. Természetesen lehetetlen minden alkalommal valamennyi, az adott kérdésben szerepet játszó intézményt, jelenséget megemlíteni, ismereteink és e kötet terjedelmeis korlátozottak. Példaként szolgáló intézményeket mindenki találhat a Zöld Hálózat című egyre vaskosabb kiadványban, segítséget kérhet az Ökoszolgálattól vagy a Zöld Pók számítógépes hálózaton keresztül, és számos más forrást is használhatna. Most már számos információs forrás áll rendelkezésünkre, hogy azok segítségével megtaláljuk a működő intézményeket, szervezeteket, számunkra fontos partnereket.


A fejezetek felépítése, kialakulása


A társadalmi élet 27 területét neveztük meg. A fejezetek bevezetője beilleszti a témát a környezeti nevelés egészébe, és megindokolja, hogy miért került be a Stratégiába. Az első rész (Helyzetkép) röviden vázolja a témával kapcsolatos mai állapotot, esetleg az utolsó évtized, évtizedek változásait, irányait. Arra kértük a szerzőket, hogy olyan problémákat is említsenek meg, amelyekkel kapcsolatban esetleg nincs megoldási javaslatuk. A második rész (Javaslatok) a legnagyobb hiányosságok, hibák, szükségességek és lehetőségek esetében pótlási, megoldási, kihasználási javaslatot tesz. Végül utalunk arra, hogy az illető fejezet milyen továbbiakkal van közelebbi kapcsolatban, átfedésben.


Az egyes fejezetek szövegét, amelyek különböző szerzők tollából származnak, szakemberek lektorálták, majd a teljes szöveg a konferencia elé került. A szekcióvezetők összegezték a konferencián részt vevők ajánlásait (a legtöbbet írásban is begyűjtöttük), s az ennek alapján javított szövegeket - most már a teljes Stratégiát - a szerkesztések után ketten lektorálták. A szövegek tehát alaposan megváltoztak .


Két fejezet esetében a konferenciára elkészített anyagot a lektorok és a Tartalmi Bizottság nem fogadta el. Hintalan László hagyományainkról szóló írása külön szekcióülésen is vitára került, mély emlékeket hagyva hallgatóiban. Okos, szép javaslatai is jóval hosszabb távúak azonban, mint a stratégia tervezésekor kitűzött 3-6 év. Tompa Anna munkahelyekről írott szövege szakszerű, de a szerző túlságosan ragaszkodott szakterületéhez (egészségügy). Ebben a fázisban a többi fejezet általánosabb megközelítését tartottuk helyesnek; a stratégia mentén haladva azonban a következő lépésben már hasznosulhatnak az általa írottak.


Kinek készült ez a könyv?


A Stratégia annál sikeresebb, minél több állampolgár jut el a környezeti kérdésekkel, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretekig, a környezettel való törődés szükségességének gondolatáig illetve a konkrét cselekedetekig. Elsősorban az oktatás hivatalos irányítóinak, a politikai és gazdasági döntéshozóknak, a választások előtt versengő leendő döntéshozóknak, és azoknak szól, akik magukat környezeti nevelőknek tartják. Ők zömmel pedagógusok (óvodától a felsőoktatásig), a társadalmi szervezetek és mozgalmak tagjai, közművelők. De nevelnek a szülők, az elkötelezettek, a főnökök stb. - tehát végül is a társadalom minden tagja szóba jöhet. Törekedtünk arra, hogy a stratégia mindenki számára érthető, vonzó és követhető legyen.




***





Kérjük, tanulmányozza figyelmesen ezt a dokumentumot. Véleményét, konkrét szövegváltoztatási, pótlási javaslatait írja le és küldje el a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület címére (1088 Budapest, Baross u. 13.) Az összegyűlt vélemények alapján tehetünk javaslatot a Stratégia javítására, fejlesztésére, frissítésére.


Köszönetnyilvánítás


Nagyon sokaknak tartozunk köszönettel, amiért e Stratégia létrejöttét elősegítették. Szeretnénk név szerint is megemlíteni Barabás Katát, Csobod Évát, Csonka Csabánét, György Lajost, Holler Juditot, Karas Lászlót, Kelen Gábort, Száraz Pétert, Szokolay Örsöt, Treiber Zsuzsát és Zelnik Józsefet, akik különféle módokon segítették a Stratégia létrejöttét és tartalmának javítását.

Külön köszönetünk illeti Gyulai Ivánt és Makádi Mariannát igen gondos lektorálásukért.


Értékek és alapelvek

A környezeti nevelés céljai és értelmezése


A környezeti nevelés célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése. Messzebb tekintve a környezeti nevelés a bioszféra - s benne az ember - megőrzését, fenntartását célozza. Célja a természetet, az épített és társadalmi környezetet, az embert tisztelő szokásrendszer érzelmi, értelmi, esztétikai és erkölcsi megalapozása.


A nevelés célja ebben az esetben a (gyermek vagy felnőtt korú) ember általános (és különös) adottságainak együttes fejlesztése. Ennek megvalósítása rendszerszemléletű megközelítést, új tanítási-tanulási stratégiákat igényel, előtérbe helyezve a hatékony és személyre irányuló pedagógiai módszereket.


A környezeti nevelés ugyanúgy kiterjed a természet rendszerszemléletű és a fenntarthatóság szempontjait is magában foglaló tanulmányozására, mint az emberi együttélés, illetve az ember-természet kapcsolat bemutatására, értelmezésére; amely kapcsolat nem a természet feletti uralmat jelenti, hanem a felelősséget világunk épségének, szépségének megőrzéséért.


A környezeti nevelés általánosan elterjedt mai értelmezésében ötvöződik az ökológia és a humánökológia, hiszen csak az ember biológiai és társas-társadalmi természetének sajátosságaira építve formálható az értékrend és az erkölcs, alakíthatók az életviteli értékek.


Értékek és megjelenésük


A környezeti nevelésben a következőket tekintjük értékeknek, illetve elérendő céloknak:

•  A hétköznapi életviteli döntések során a ,,létezni vagy birtokolni" (vö.: Erich Fromm) alternatívából a létezés választása; a külsőségeiben szerény, belső értékeiben gazdag életre való törekvés. Képesség arra, hogy felismerjük a élet gazdagságát, csoda voltát, a testi, lelki, szellemi élet harmóniáját. (Mindehhez kell a tiszta víz, a tiszta levegő, a termőtalaj, a sokféleségében fennmaradó természet és az azzal harmóniában élő társadalom.) A térben és időben való távlatosság, a környezet feletti uralom helyett annak megértése és kímélete.
•  Olyan kulturáltsági fok és tudati állapot elérése, amelyben az ember ismeri a világ és önmaga eredetére vonatkozó elképzeléseket és azokban a maga meggyőződése szerint hisz.
•  A létezés csodájának elismerése, az élet tisztelete, szeretete; tudásunk és képzeletünk révén a belső és külső világ összekapcsolása.
•  A természet és a társadalom törvényeinek megismerése, tiszteletben tartása, és mindennapi életvitelünk során a természet törvényeivel harmonizáló magatartásformák alkalmazása.
• Törekvés a mértékletes és önkorlátozó fogyasztásra, a jövő nemzedékek lehetőségekhez való jogának csorbítatlanul hagyására. A pazarló és erőforrásokat kimerítő életvitelünk okozta környezetkárosítás ,,gyógyítgatása" helyett a károkozás megelőzésének hangsúlyozása.
•  A modernizáció és a gazdasági-technikai fejlődés során a természet erőforrásainak önző kiaknázása helyett annak kímélete, a piacgazdaság kegyetlen versenyszellemével szemben az azt egyensúlyban tartó együttműködési törekvések nagyra értékelése.

 


 

A környezeti nevelés legfontosabb értéktartalmai a fenntartható fejlődéssel, a jövő nemzedékek életminőség iránti jogaival, a bioszféra iránti felelősségünkkel kapcsolatosak, ezért hangsúlyosan erkölcsi-etikai irányultságúak, attitűdöket és szokásokat formálók.


Az élethosszig tartó, minden korosztályt és a társadalom minden rétegét érintő környezeti nevelés jelentőségét és szükségességét nemzetközi megállapodások is rögzítik. Az ENSZ első olyan dokumentumában, amely a környezeti neveléssel foglalkozik, a következő célkitűzést fogalmazták meg:


,,A világ népei számára tudatosítani kell, hogy a környezeti gondok megoldása és az újabbak megelőzése megfelelő tudást, felkészültséget, készségeket, hozzáállást, indítékokat és együttműködési szándékokat igényel, amelyek biztosítása a környezeti nevelés feladata." (Belgrádi Charta, 1975.)


Néhány évvel később (Tbiliszi, 1978), a világ első környezeti nevelési kormányközi konferenciáján egy nyilatkozatot fogadtak el, amely a környezeti nevelés három alapvető célelemét az alábbiakban foglalta össze:

•  Növelni kell a környezeti tudatosságot és annak felismerését, hogy a gazdasági, a társadalmi, a politikai és az ökológiai jelenségek kölcsönös függőségben és kölcsön-hatásban vannak mind a városi, mind a falusi környezetben;
•  biztosítani kell mindenki számára annak lehetőségét, hogy a környezet védelméhez és megőrzéséhez szükséges tudást, ismereteket, értékeket, attitűdöket és készségeket a megfelelő módon megszerezhesse;
•  meg kell teremteni az egyének, a csoportok és az egész társadalom környezettel kapcsolatos, új típusú magatartási és életviteli mintáit.

A környezeti nevelési kutatások eredményeinek elemzése azt mutatja, hogy a környezeti ismeretek önmagukban nem elegendőek; környezettudatos életvitelt azok a személyek tanúsítanak, akik azon túl, hogy ismerik a fontosabb környezeti fogalmakat, az aktuális környezetvédelmi gondokat és tennivalókat, az adott kérdés megoldásához használható cselekvési stratégiákat, hisznek is tevékenységük jelentőségében, elkötelezettek és gyakorlatuk van az önálló cselekvésben.

A környezeti nevelés gyakorlata az 1980-as években kölcsönhatásba került a humán műveltségterületek (történeti ökológia, filozófiai antropológia, humánetológia, erkölcstan, teológia, politikai filozófia, közgazdaságtan stb.) rokon irányzataival. Világszerte terjedőben van a környezeti nevelésnek ez a kitágított értelmezése, jóllehet nálunk még érzékelhető annak hatása, hogy a környezeti nevelők jó része természettudományos képzettségű, s csak kisebb része képviseli a társadalomtudományokat és a művészeteket. Ez a tágabban értelmezett környezeti nevelés kiterjed a testi-lelki egészségnevelésre, a szociális készségek (a konfliktuskezelés, döntés, együttműködés) fejlesztésére és a mentálhigiénés nevelésre.

A ,,Környezeti nevelés - Ökológiai kultúránk" konferencia (1992) korszakváltásnak megfelelő pedagógiai alapelvet fogalmazott meg: a ,,részről" az ,,egészre" történő átállás szükségességét. Juhász-Nagy Pál megfogalmazásában az ökológiai kultúra nem más, mint a mítosz, a művészet és a tudomány eredményeinek jobb összekapcsolása, a természet és a környezet értékeinek védelmére.

A környezeti nevelők hangsúlyozzák a tantárgyak közötti integráció jelentőségét, e téren már lerakták a fogalmi alapokat és jól működő módszereket fejlesztettek ki. Ezzel párhuzamosan erősödik a szintetizáló, összefoglaló tantárgy iránti igény is. A környezeti nevelés a szakképzésben is mind intenzívebbé válik, és meg kell jelennie más területeken is, pl. a felnőtt oktatásban és a gyógypedagógiai gyakorlatban stb. is.

A környezeti nevelés fontos a közoktatás modernizációjában is, többek között a tananyag tartalmi fejlesztése, a hatékony tanulási-tanítási módszerek elterjesztése és a jövőre irányuló nevelési törekvések révén.

Törvényi keretek, megvalósulási formák

Magyarországon a Környezetvédelmi Törvény (1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól) 54.§ 1. cikkelye rögzíti, hogy ,,minden állampolgárnak joga van a környezeti ismeretek megszerzésére és ismereteinek fejlesztésére". A törvény a továbbiakban kifejti, hogy a környezeti nevelés mind az iskolarendszeren belüli, mind azon kívüli formáiban elsősorban állami és önkormányzati feladat. A környezeti nevelést meghatározó kormányzati dokumentumok között legfontosabb: a NAT, az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja és a Nemzeti Környezetvédelmi Program (és annak részeként a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akció Program).

Az intézményes keretek közötti környezeti nevelés elsősorban az iskolákban folyik, beleértve az óvodát, az általános- és középiskolát, a felsőoktatást, a speciális nevelést, az általános és a szakmai képzést. A környezeti nevelés beépíthető valamennyi tantárgyba, de megjelenhet önálló, alapozó vagy összegező tantárgyként is.

A környezeti nevelés minden pedagógus és valamennyi iskolatípus és tantárgy feladata (hiszen minden ugyanarról a világról szól!), de a témákba, tantárgyakba, műveltségi területekbe foglalt környezeti elemeket egésszé kell építeni. Erre most lehetőség is kínálkozik, mert az iskolarendszerű környezeti nevelés célját, tartalmát és követelményeit, a kívánatos hozzáállást és értékeket tartalmazza a NAT mint az iskolai élet egészét átfogó nevelési terület, valamint több műveltségterület tananyaga, fejlesztési követelménye.

Az óvodai és iskolai élet mindennapjait teljesen átszőheti a környezeti nevelés, amely a foglalkozásokon, a tanítási órákon kívül is érvényesülhet mint a nevelőintézmény egészének ökológiai kultúrája (hulladék újrahasznosítás, energiatakarékosság, biokertészet stb).

A környezeti nevelést erősítik a helyi közösségi természet- és környezetvédő akciók, programok, a környezetvédelem jeles napjainak megünneplése, például a Föld Napja (ápr. 22.), a Madarak és Fák Napja (májusban), a Környezetvédelmi Világnap (jún. 5.) és Assisi Szent Ferencnek, a környezetvédők védőszentjének napja (okt. 4.).

A környezeti nevelésnek megvannak az iskolán (az intézményes nevelésen) kívüli formái is: teret nyújthatnak közművelődési intézmények: múzeumok, növény- és állatkertek, vadasparkok, nemzeti parkok, környezetvédelmi oktatóközpontok, népfőiskolák, gazdakörök, a természet- és a környezetvédő mozgalom civil szervezetei, csoportjai stb.

A környezeti nevelés a civil szféra nem kifejezetten környezetvédelmi célú közösségeinek, szervezeteinek és mozgalmi csoportjainak tevékenységében is megjelenik: a felekezeti bázisközösségek, a gyermek- és ifjúsági mozgalom, a városvédők, faluszépítők. A velük való együttműködés fontos a környezeti nevelés társadalmasítása szempontjából.

1. Hagyományok

A hagyomány egy adott közösség tudásának, tapasztalatainak összessége, mely a közösség fennmaradását támogatja. Az ily módon összegzett közösségi tudás a közösség magatartásformáinak lassabban, vagy gyorsabban változó rendszerén belül működik. E formák nem öröklés útján jutnak el egyik nemzedéktől a másikig, hanem az eltanulás (nyelv, megfigyelés, mozgásformák leutánzása), elsajátítás folyamatában válnak a különféle típusú közösségek tagjainak birtokává, szervezik ezek viselkedését, tevékenységét. A hagyomány megsértését a közvélemény bünteti.

Gyorsan változó korunkban, amelyben az egyén olykor riadtan figyeli a szinte követhetetlen technikai, gazdasági, pénzügyi vagy divatváltozásokat, felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e jobb egy lassabban alakuló, a hagyományokhoz jobban ragaszkodó, a család, a közösség, a természet értékeit inkább becsülő világban élni. Úgy hisszük, korábban a ,,természet ölén" élő ember jobban eligazodott a világban, kevésbé volt magára hagyatva, útja jobban meg volt szabva, cselekvéseiben ismerős, jóindulatú szemek kísérték. Környezete is egészségesebb, tisztább, emberibb lehetett.

A jó hagyományokból nagyon sokat tanulhatunk. Ha tudni akarjuk, hogy mi a jó, számunkra megszívlelendő hagyomány, ha meg szeretnénk menteni értékeket a múltból, illúziómentesen kell a választ megadni, hogy a gátló, rossz vonásokat elhagyjuk. Ugyanakkor a hagyományaink többet is jelentenek, mint csak a múltból megmaradt szokásrendszert. Jelenünket is átszövik, folyamatosan változnak, módosulnak a társadalom és környezete pillanatnyi állapota szerint.

Helyzetkép

A hagyományok ismerete, betartása, követése a korábbi társadalmakban az egyén számára egyfajta védelmet, a közösség által történt elfogadást, elismerést is jelenthetett, míg a hagyományok indokolatlan megszegése kirekesztettséget hozott magával. Erre egyszerű példák a következők: parasztgazda fia csak parasztgazda lányát vette el, kanász fia csak kanász, fazekasé fazekas lehetett. Az egyik községből a másikba férjhez menő lány felvette a befogadó község viseletét, mert már oda tartozott.

A természet- és környezetismeret néhány falusi hagyománya

A hagyományokban rögzítődött a paraszti vagy pásztorcsoportok tudása az őket körülvevő, kenyerüket adó természetről, környezetről is. Részletes és erőteljes írott és szájhagyomány őrzi a természeti erőforrásokat a közlegelőre, közerdőre vonatkozólag. A székely ,,rendtartó falu" célja ugyanaz volt, mint a ,,tartamos" erdőgazdálkodásé: védelem és természetkímélő, ökológiailag fenntartható életmód biztosítása a közösség jövőjének, a megszülető új nemzedékeknek védelmében.

A természethez szoros szálakkal fűződő, annak kiszolgáltatott falusiak édes- és nagyszüleiktől, rokonaiktól, szomszédaiktól, kortársaiktól elmondások, megfigyelések, munka- és szórakozási alkalmak során sajátították el környezetük ismeretét. De okultak erről olvasmányaikból, kalendáriumokból, prédikációkból, az ismétlőiskolák gyakorlatából is. A pásztorgyerek, ha sürgősen nem tanulta meg, hogy mit ehet erdőn, mezőn, réten tavasztól őszig, akkor nagyon sokat éhezett. A tudás elmélyítésének fontos alkalmai voltak a családi, olykor szomszédokkal való összefogással végzett munkák (pl. építkezés, aratás, betakarítás, szőlőmunka, szüret, erdei munka), és az is, mikor a nagyszülő gombát, szamócát szedni, nyírvizet csapolni vitte unokáját, de a közös határjárások, a búza érésének vizsgálata, a fiúgyermekek csoportos élelemszerzése: madártojás szedés, halászat, rákászat és más lehetőségek. A környezet ismeretével együtt így sajátították el, hogyan, mikor, mit kell elvégezni, hogyan kell építkezni, természetes anyagokból bútorokat, házi és más munkaeszközöket, játékokat készíteni, hogyan kell rendben tartani a házuk táját.

A helyi közvélemény megkívánt egyfajta külső rendet, tisztaságot. Megszólták, akinek nem volt rendszeresen meszelve a háza, nem volt szép virágoskertje, a háza előtt nem söpörte el a járdát, nem tisztította ki az árkot, s aki az őszi búcsú idejéig nem végezte el a betakarítási munkákat. A tájba illő építkezés, a természetes helyi anyagok felhasználása, a hulladék kellő hasznosítása a gazdálkodásban, illetve jól elkülönített tárolása hozzátartozott a paraszti gyakorlathoz.

A közösségi tudás védő ereje a felvilágosodás nyomán bekövetkezett individualizálódással, az egyéni szabadságjogok követelésével meggyengült. Az ipari forradalom és a tömegtermelés fölöslegessé tett sok kézműves hagyományt. Századunk nagy társadalmi változásai a hagyományokra nézve is meghatározóak voltak. Megnőtt például különböző hatásokra a társadalmi mobilitás. A korábban falusi lakosság többsége a városokba, részben lakótelepekre költözött, ahol akár több falunyi lakosság él különböző helyekről származó hagyományok töredékei között. A mezőgazdaságból élők számaránya a korábbinak törtrészére csökkent. A hajdani többnemzedékes, nagyobb családok helyett sok a kisebb, egy-kétnemzedékes család.

Az információtovábbítás robbanásszerű fejlődésének eredményeként az események, változások, információk kinőtték a helyi kereteket, és országos, majd világméretekben azonnal hozzáférhetővé váltak. A mezőgazdasági, majd ipari társadalom után a szolgáltató és információs társadalom ideje jött el. Ezek a változások jellemzően érintették a természettel, környezettel kapcsolatos hagyományokat is. Az alábbiakban erre is adunk néhány példát.

A városiak természeti hagyományai

Századunkban az iskolák fontos részt vállaltak a természeti és kulturális örökségre való figyelemfelhívásban is. Herman Ottó javaslatára már az 1920-as években országszerte megtartották a Madarak és fák napját. A munkás és értelmiségi ,,köztisztviselő" családok szívesen kirándultak a hétvégeken, már akik nem nyaralójukba, szőlőjükbe vagy kiskertjükbe mentek ilyenkor ki. Minden városnak kialakultak a kedvelt kiránduló és sportolásra alkalmas helyei. Gomba, szamóca, szeder és különféle virágok szedésének lehetősége is a szabadba csábította e csoportokat. A különféle ifjúsági és felnőtt szervezetek (cserkészet, KALOT, szívgárda, szakszervezetek, falukutatók stb.) országszerte táborokat, kirándulásokat rendeztek. A műkedvelő sportmozgalmak is csábítottak csoportokat. E sportmozgalmak hatása elérte a falvak fiataljait is. A korszak legfontosabb jellemzője, hogy a családi összetartás is megnyilvánult a természetjárásban, nyaralásban, kirándulások szervezésében is.

1945 után egyes tömegszervezetek - a pártállam ellenőrzése, de anyagi támogatása mellett is - Úttörő, DISZ- majd KISZ-mozgalom, szakszervezetek, MHKK majd MHSZ, különféle turistacsoportok, szocialista brigádok szintén kiépítették rendszeres találkozó, táborozó helyeiket, kedvezményes szállásaikat. Néhány, tömegeket mozgató program - mint a majálisok, gyermeknapi sokadalmak - ma is kedveltek. Egyes szervezetek turistacsoportként, nyugdíjas vagy más klubként bújtak el a természetben. Voltak honismereti szakkörök, amelyek a tájjal, a tájban élő ember múltjával, a kulturális örökség minden vonatkozásával foglalkoztak. Később az erdei iskolák vonzották a gyermekcsoportokat. A sportlehetőségek köre azonban fokozatosan beszűkült, mert a sport egyre inkább a versenyzés felé fordult. A családok szívesen vették igénybe a kedvezményes turistaházakat, szakszervezeti üdülőket, majd egyre inkább csak az évi egyszeri nyaralásra tellett, később arra sem, legfeljebb a környékre tudtak eljárni.

A kedvezményes - turistáskodást, természetjárást, szakszervezeti üdülést, gyermektáborozást lehetővé tevő - és 1945-89 között működő rendszer megszűnt, az ingatlanokat kisajátították, kiárusították, felszámolták, vagy új tulajdonosaik jóval drágábban működtetik ezeket. A város környéki kirándulóhelyek egy része beépült vagy a környezet szennyeződése miatt inkább elkerülik a lakosok. Egyre messzebb kell menni a természetért. Ugyanakkor lazultak a családi kötelékek is. Számos szervezet, alapítvány próbálja megkönnyíteni az óvodás- és főként az iskoláskorúak oktatását, nevelését, utaztatását. A törekvések kiterjednek a határainkon túli gyermekekre is, bár nem mindig a rászorulók érkeznek ide.

,,Mesterségesen" kiváltott, új hagyományok

Közösségeket összetartó társadalmi hagyományaink részben kihaltak, részben eltorzultak a nagy változások során. Számos természettel kapcsolatos hagyomány azért szűnt meg, mert a közösségek természettel való korábbi kapcsolata is megszűnt.

A fogyasztói társadalom ideológiája nem szereti a tárgyak megóvásában, megőrzésében megnyilvánuló hagyományokat. A hagyományos helyett inkább az újra-vásárlási szokásokat helyezi előtérbe. Huxley a Szép új világ-ban már a második világháború előtt parodizálta ezt (,,Ami régi, el vele, így jutunk csak felfele!") Napjainkra a reklámok negatív értelműként kezelik a ,,hagyományos" szót, amely nevetséges reklámetikai botrány szereplője is lett. Az új hagyományokban nagy a szerepe a gazdasági érdekeknek. A világ anyagiassá vált.

Új hagyományokat is kitermeltek magukból egyes új közösségek, és mostanában egyre több helyen tudatosan igyekeznek kialakítani - néha a közösségek, de sokszor vezetőik vagy éppen külső személyek - az új körülményeknek megfelelő új viselkedési szabályokat, szokásokat, hagyományokat. Ilyen egy-egy pedagógus, egy iskola kezdeményezése iskolai évforduló megünneplésére, és ilyen pl. környezetvédelmi jeles napjaink országos, sőt egyes napok (pl. Föld Napja, Környezetvédelmi Világnap, Világtakarítási Nap) esetében bolygóméretű megünneplése.

A globalizálódó világ egyik jellemzője, hogy nemcsak szomszédos falvakból, országokból, hanem más földrészekről is erős hatások érkeznek, néha akár saját hagyományaik átörökítési kísérletei is. Napjainkban tanúi vagyunk a távol-keleti filozófiák és vallások - és részben a hozzájuk kapcsolódó szokások - terjedésének, ugyanakkor az egész világot elönteni látszik az ,,amerikai" társadalom jónéhány szokása, hagyománya. Onnan indult a Föld Napja is, de onnan a Valentin-nap (Bálint napján!), a Challenge Day; és amint ezek a példák is tükrözik, az angol nyelv térhódítása is megfigyelhető.

A hagyományok ápolásához idő és egymás felé fordulás szükséges. A hagyományok önszerveződő - újraszerveződő - társadalmunkban fontosak, akár új (nem lakóhelyi, családi) közösségek összetartó erejeként is. Számos társadalmi szervezet alakítgatja is a maga hagyományait.

Javaslatok

1. Ne engedjük, hogy pozitív vagy kedves, a természettel és egymással való együttélés, együttműködés során kialakult és csiszolódott hagyományaink eltűnjenek.
2.  Ismerjünk meg, őrizzünk meg, és tanítsunk minél több, a természettel együtt létezést tükröző hagyományt, mert ezeknek ma is lehet pozitív pedagógiai hatása. Keressük a Kárpát-medence népeinek hagyományait (ne csak a készen tálalt indián hagyományokat ismerjük meg).
3.  Törekedjünk arra, hogy a természetismeret hagyományai párosuljanak a környezetvédelem, a nemzeti kulturális örökség természeti, műemléki és műtárgyakban fennmaradt értékeinek megismertetésével, a védelmükkel kapcsolatos tudnivalók oktatásával, a szeretetükre, védelmükre való neveléssel.
4.  Tudatosítsuk az egészséges életmód korábbi hagyományait, de kritikusan rostáljuk ki a hatástalan, vagy éppen káros kuruzsló módszereket.
5.  Tudatosítsuk, hogy a nevelés fő bázisa továbbra is a család és az iskola. Megnövekedett feladatkörüket csak együtt, összefogva tudják ellátni. A kiterjedt családra gondoljunk: nagypapák, nagymamák, nagynénik, unokatestvérek is, mindenki mást tud és mást tesz hozzá ehhez a tudáshoz. A család és iskola közös megbeszélései (tanár, szülő) a közös kirándulások, táborok, családi vetélkedők pl. gyerekekkel, a közös kerti vagy erdei munka stb. fokozzák a nevelés hatásfokát.
6.  A nevelési, tanítási módszerek közül korábban is beváltak a kirándulások, látogatások, könyvtári, múzeumi programok, eredményes lehet a szakköri, egyesületi munka, természetes anyagokkal való kézművesség, a témákról rendezett vetélkedő. Őrizzük meg ezek hagyományát.
7. Igyekezzünk arra, hogy természet- és környezetvédelmi jeles napjaink a természetvédő mindennapjaink közül ünnepként emelkedjenek ki. Alakítsuk, fejlesszük őket.
8.  Vizsgáljuk meg hagyományainkat, s tudatosítsuk, ha valamelyik káros a környezeti nevelés szempontjából.

Lásd még: Család, háztartás, életmód; Egészségnevelés; Szabadidő, hobbi; Helyi társadalom c. fejezeteket.

2. Az életkorok sajátosságai

Alapelv, hogy a környezeti nevelés élethosszig tartó folyamat, amely születéstől az élet végéig tart. A (természetes és mesterséges) környezettel kapcsolatos alapvető attitűdök már az egészen korai gyermekkorban kialakulnak, ugyanakkor még az idősek szemlélete is alakulhat. Minden életkorra figyelnünk kell tehát.

Az egyes életkoroknak (kisebb-nagyobb mértékben) eltérőek a sajátosságaik, s ehhez a környezeti nevelésnek értelemszerűen viszonyulnia kell.

Helyzetkép

A) Általános probléma

 Hazánkban a családi és iskolai nevelési szemlélet is kifejezetten teljesítményre irányult. A pedagógusok gyakran túlzott hangsúlyt helyeznek a kimeneti eredményre, s a növendékre olyan elvárásokat erőltetnek, amelyek csak a felnőttkorban - vagy legalábbis egy későbbi fejlődési szakaszban - volnának jogosak. Pl. olyan gondolkodás- és tevékenység-rendszerre késztetik, amely nem a saját fejlődéslélektani állapotának felel meg, hanem egy majdaninak. Abból indulnak ki, hogy célszerű már gyerekkorban szorgalmazni a felnőttekre jellemző viselkedést -, hogy úgymond ,,legyen elég idő gyakorolni". Pedig éppenséggel a gyermeki viselkedésformák egészséges ,,kiélése" vezet a felnőttségre. Ez a ,,fölfelé figyelő" pedagógia - rejtett tantervi hatásként - szülő és pedagógus közös ,,játszmája", amelyben alárendelődnek a fejlődéslélektani szempontok. Ez a probléma nem kifejezetten a környezeti nevelés sajátsága, de természetesen ott is jelentkezik.

Az alábbiakban áttekintjük az egyes életkoroknak azokat a jellemzőit, amelyek a környezeti nevelésben fontosak lehetnek, illetve amelyek - tapasztalataink szerint - a fent jelzett ok miatt leginkább sérülnek.

B) Az egyes életkorok (fejlődéslélektani szakaszok) helyzete

 A környezeti nevelés pszichológiai-pedagógiai alapjai nem lehetnek mások, mint általában a nevelésé, s szoros kapcsolatban vannak az egyes életkorok tanulási-megismerési sajátosságaival. Ugyanakkor a fejlődéslélektanban nincs egységes vélemény a fejlődési folyamat szakaszait és azok jellemzőit tekintve (ezért az alábbi szakaszokra osztás mellett másféle is lehetséges), és nincs egyetértés azt illetően sem, hogy a környezeti nevelés mennyiben sajátos (ha egyáltalán az).

1. Csecsemő- és kisgyermekkor

 Életünk első három éve a környezettel való kapcsolatot tekintve is meghatározó. Ekkor formálódnak ki a személyiség alapjai, ekkor különül el az Én és a nem-Én (azaz a Környezet), erre az időszakra esik a világ sokféleségének, szépségének, érdekességének első, döntő élményű megtapasztalása. Kiemelt fontossága van ebben a családnak.

Probléma: Különböző okok miatt sok családban ingerszegény körülmények között nőnek fel a gyerekek, s így nem alakul ki bennük a világ szépségére való fogékonyság sem.

2. Óvodások

Az óvodás (kb. 3-6 éves) fő tevékenységi formája a játék, hitvilága (,,vallása") a mese. Nyitottsága, kiváncsisága végtelen (ld. a mi ez? majd később a miért? korszakot!), s ezen keresztül - környezeti szempontból is - értékes ismeretekre tesz szert. Meglelkesíti a világot, számára a tárgyak is érző lények; s ő maga is érzelmi telítettséggel fordul mindenhez. Ez nagyon jó alap a természettel, környezettel kapcsolatos pozitív kapcsolat kialakulásához.

Az óvodások alapvető tanulási módja az utánzás: a felnőtt viselkedésmódok, minták követése. Meghatározó tehát, hogy a környezetében élők saját életükkel miféle példákat mutatnak nekik.

Probléma: Némely pedagógus nem az óvodás spontán kiváncsiságából indul ki, hanem előre megtervezett, kötött ,,tananyagból". Mások minél hamarabb meghaladandó hibának érzik a világ meglelkesítését. Leggyakoribb hiba azonban a rossz viselkedési minta.

3. Kisiskolások

 A kisiskolás (kb. 6-10 éves) eleinte még mindig utánozva tanul; úgy viselkedik az erdőben, ahogyan mi. Később kezd áttérni a külső minták szerinti viselkedésből saját belső mintáinak kialakítására és követésére. Rajtunk múlik tehát, hogy mifajta minták alakulnak ki benne.

Az ilyen korú gyerek - még ha más formában is, mint az óvodás - még mindig elsősorban a mesét és a játékot szereti. Ezért a környezeti nevelésének is mesélősnek és játékosnak kell lennie. Nem igazán érdeklik a környezetvédelem alapelvei, de szívesen hallgatja pl. a vízcsepp kalandjairól szóló mesét (amelyben persze lehetnek részletek ezen alapelvekből!). Játékként érdekelheti pl. a csírázás jelensége (mint ,,csoda"), de nem a csírázás feltételei. Számára most még nem a törvényszerűségek megállapítása s az odavezető oknyomozó vizsgálódás a cél (ez majd néhány év múlva lesz a sajátja), hanem maga a tevékenység mint jó játék.

Probléma: Némely pedagógus (cseppentett jószándékból) ,,megfejeli" a gyerekek játékát (meséjét), s erőnek erejével beletesz valami magasabb szempontot, illetve tevékenységformát. Pl. kísérletté fokozza a csíráztatás-játékot.

4. Prepubertálók

 A prepubertálók (10-13 évesek) már nem követik egyértelműen a felnőtt társadalom mintáit; kezdik kialakítani saját, belső mintáikat. Kulcskérdés, hogy pl. a természettel szemben miféle erkölcsi modelleket alakítanak ki.

Erre a korcsoportra az ellenállhatatlan versenyezhetnék, a csillapíthatatlan munkakedv és a szenvedélyes gyűjteménykészítés a legjellemzőbb. Ezek a tulajdonságok nagyon hasznosak lehetnek egy jó pedagógus kezében, hiszen az ő irányításával pl. abban versenyeznek, hogy ki tanul meg több növénynevet (akár latinul is), ki ismer föl több ásványt, ki tudja több veszélyeztetett faj eszmei értékét, ki tudja felsorolni a Duna összes bal parti mellékfolyóját stb. Ha megtaláltuk azt a témát és tevékenységformát, amit versenyként fölvállalnak, akkor akár ,,a csillagokat is lehozathatjuk velük az égről". Ezen alapszik a kis-tizenévesek legendás munkakedve.

Ugyanez érvényes a gyűjteménykészítésre is. Jó nevelő irányításával miért ne készíthetnének - akár híres autóversenyzők arcképei mellett - a védett fajok képeiből, termésekből, életnyomokból, lehullott levelekből, kavicsokból stb. is gyűjteményt.

Probléma: Némely pedagógus nem találja meg a prepubertálóknak való feladatot, vagy nem tudja azt elfogadtatni velük; ilyenkor a gyerekek ,,haszontalanságokra" pazarolják energiájukat, a tanár pedig nem bír velük, s negatívumként éli meg az ,,energia-túltengésüket".

5. Kamaszok

 A kamaszok (12-16 évesek) számára fontosak a törvényszerűségek; keresik a természeti és a társadalmi törvényeket is. Ők a környezeti szabálysértők legkönyörtelenebb bírái, a természet legelszántabb védői. Központi problémájuk az Én-azonosság keresése, ez pedig döntő a Környezethez való viszonyulás és értékrend kialakulása szempontjából is. Ekkorra érik meg az időészlelésük is annyira, hogy már lehetséges jelen életvitelük környezeti hatásait a jövő felől vizsgálni.

A kamaszok szélsőségekben gondolkodnak és éreznek, a középút keresése nem az ő stílusuk. Ebből - az általános pedagógiai nehézségeken túl - a környezethez való viszonyukra nézve is adódik egy nehézség: míg a környezeti gondolkodásmód sokszempontú, dialektikus és rendszer-szemléletű, a kamasz gondolkodására az egyszempontúság, a leegyszerűsítő túlzások és az ,,imádom-utálom" szélsőségei jellemzőek. Míg a környezeti gondok megoldása a mérlegelő dialektikát, az is-is szemléletet igényli, a kamaszok sokkal jobban szeretik a kizáró vagy-vagy-ot.

Probléma: Némely pedagógus ,,rászorítja" a kamaszokat a dialektikus, ökologikus gondolkodásra. Abból a szempontból igaza is van, hogy felnőttként majd csak ezzel a gondolkodásmóddal fognak boldogulni a környezeti problémák megoldásában. Ugyanakkor azonban téved, amikor azt hiszi: jót tesz azzal, hogy az adott fejlődéslélektani állapot jellemzői ellenében szorgalmazza és gyakoroltatja a felnőttkori értékek szerinti viselkedést.

6. Ifjak

 Az ifjak (16-22 évesek) is szenvedélyes, harcos környezetvédők lehetnek, mert elfogadott elveiket végletesen követik és követelik. Megkérdőjelezik a felnőttek fennálló rendjét, kemény vitatkozók. Idejükből, energiájukból szívesen áldoznak kisebbekre; ,,rajvezetőként" igen fontos környezeti nevelői feladatokat vállalhatnak.

Probléma: Sok felnőtt nem a jövő értékeiért harcolót, hanem a vele szemben álló ellenséget látja az ifjúban, s ezért nem is meri rábízni a kisebbeket.

7. Felnőttek

 Az érett felnőtt - akármi is a foglalkozása - felelős tagja a társadalomnak annak minden szintjén, a családtól az emberiségig. Ennek a Stratégiának szinte minden fejezete arról szól, hogy a felnőttek - magánéletükben és munkájukban - mit tehetnek a környezeti nevelés érdekében.

Külön téma a nyugdíjas korosztály, amely ellentmondásos helyzetben van. Felhalmozott tapasztalatuk komoly tényező, viszont sok szempontból túlhaladott is lehet. Viszonylag fölszabadult kapacitásuk a környezeti nevelés számtalan területén lehetne hiánypótló erőforrás.

Probléma: A felnőttek életkori sajátosságaival kapcsolatban az a leggyakoribb gond, hogy sokan nem igazán felnőttek, inkább csak nagykorúak: lelki és szellemi életük kisebb-nagyobb területein ifjúként, kamaszként vagy akár kisgyermekként gondolkodnak és viselkednek, pl. létfontosságú számukra a játék vagy a gyűjteménykészítés. (Életük más területein ugyanezek az emberek lehetnek felelősségteljes, igazi felnőttek!)

 Sok felnőtt nem hisz (vagy nem is akar hinni) igazán abban, hogy ő maga is megváltozhat pl. környezeti értékeit, hozzáállását, viselkedését tekintve. Ez pedig azért baj, mert így értelemszerűen másra - a következő nemzedékekre - hárítja a feladat megoldását. Ennek a jelenségnek föltehetően az az egyik gyökere, hogy az elmúlt évtizedekben túlságosan leszoktunk az állampolgári felelősségvállalásról.

 A nyugdíjasok esetében az a fő probléma, hogy a bennük rejlő lehetőségek gyakran a semmibe hullanak egyszerűen információ- és kapcsolathiány miatt.

Javaslatok

1. Pedagógiailag kidolgozandó, hogy az egyes életkorok általános sajátságait hogyan lehet összehangolni a személyre szóló jelleggel (hiszen a környezeti nevelés is az egyénre, a teljes emberre irányul).
2.  A környezeti nevelőknek jobban figyelembe kellene venniük a fejlődéslélektani törvényszerűségeket (az ,,életkori sajátosságokat"). Ennek megfelelően az alábbiakat javasoljuk:
3.  Szemléleti-módszertani segítséget kell adni a családoknak (és a bölcsődéknek) abban, hogy miképpen gazdagíthatják a kisgyermekek környezetükhöz való kapcsolatát, hogyan erősíthetik a pozitív attitűdöket.
4.  Az óvodákban méltó helyet és szerepet kell adni a játéknak és mesének - beleértve a tárgyak meglelkesítését is. Minthogy az óvodások számára minden lehet játék, meg kell keresni - a gyermeki kíváncsiságból kiindulva - a lehetőséget olyan játékokra, amelyek a környezeti nevelés szempontjából is tanulságosak.
5.  A kisgyerekek esetében is őrizni kell még a játék és mese fontosságát. Ajánlott tevékenységforma pl. a növények és állatok megismerése és elnevezése, a távcsővel való barátkozás, a patak vizének vizsgálata, a természet utáni vagy fantázia szerinti rajzolás-festés-gyurmázás, a természeti anyagokból való sajátkezű játék- és díszkészítés.
6.  A prepubertálók esetében meg kell keresni azokat a (versenyjellegű és gyűjtemény-készítéssel kapcsolatos) tevékenységformákat, amelyek kellően motiválják őket. Ilyenek pl. a vetélkedők, a környezet-helyreállítási akciók (lehetőleg fizikai tevékenységet is igényeljenek), a csapatversenyek.
7.  A kamaszt hagyni kell, hogy egymást kizáró szélsőségekben lássa a világot, hogy ,,abszolút" kategóriáit (szent elveit, értékeit, szabályait) kialakítsa, megfogalmazza és kövesse; éppen annak érdekében, hogy majd felnőttkorában legyen mit dialektikus, ökologikus gondolkodásmóddá ,,oldania".
8.  Az ifjak esetében szorgalmazni kell az ,,ifivezető, rajvezető" szerep lehetőségeit; az ifjúsági mozgalmakban több lehetőséget kell adni nekik.
9.  Segíteni kell a felnőtt korosztályt abban, hogy változtasson életvitelén, pl. azzal is, hogy megadjuk a hitét saját megváltoztathatóságában.
10.  A nyugdíjasok számára az iskolai, mozgalmi, lakótelepi, települési és egyéb közösségekben nyíló környezeti nevelési lehetőségeket föl kell tárni és megszervezésükhöz segítséget kell nyújtani.

Lásd még: Család, háztartás, életmód; Óvoda; Felnőttoktatás c. fejezeteket.

3. Család, háztartás, életmód

Az emberi élet számára kedvező feltételeket nyújtó földi környezet éppen az ember tevékenysége által kezd immár az emberi élet számára kedvezőtlen feltételeket nyújtó környezetté válni. Ez vonatkozik az ember külső és belső környezetére, a természeti, a mesterséges és a társadalmi környezetre egyaránt. Ennek a kedvezőtlen folyamatnak számtalan nevelési vonatkozása van, s ezek első fokon a családban - a családok életmódjában - gyökereznek.

Mivel az ember kapzsi életmódjával okozza a legtöbb kárt környezetének (és önmagának), a családi életet és az életmódot kellene a környezeti nevelés egyik legfontosabb területévé tenni. Minthogy a családok életének fő színtere a - szó legtágabb értelmében vett - háztartás, az ezen a területen zajló nevelés ugyancsak jelentős a környezeti nevelés egészében.

A nevelésben a leghatékonyabb módszer a példamutatás. A környezeti nevelés szempontjából meghatározóak azok a viselkedési minták, viszonyulási módok, amelyeket a gyermek otthon, a szüleitől les el. A példamutatás következetességet, felelősségtudatot, kitartást, türelmet, elfogadást és néha harcot kíván: a ,,zöld" gondolkodás tiszta világos képét. Mivel a családokat többnyire széles társadalmi réteg alkotja (nagyszülők, szülők, gyerekek, rokonok; nyugdíjasok, dolgozók, egyetemisták, középiskolások, általános iskolások, óvodások), a megérintett családtagok a környezeti gondolkodásmódot széles körben jelenít(het)ik meg.

A környezethez való viszonyt már a nagyon korai életkorban meghatározza, hogy milyen helyet foglal el a környezeti kérdés a család értékrendjében. A szülő minta lehet (jó és rossz értelemben egyaránt) a ,,civilizációs vívmányokkal" és a szokásosnak számító életmóddal kapcsolatos viszonyulásaival. A családban szerzett benyomások sokkal előbb hatnak, mintsem a gyermek az intézményes nevelés hatókörébe kerülne, s így megalapozzák - vagy esetleg éppenséggel megkérdőjelezik! - az óvodában vagy az iskolában szerzett idevonatkozó ismeretek érvényességét.

Alapvető jelentőségű a családi nevelés és az óvodai-iskolai nevelés kapcsolata, reménybeli összhangja. A környezeti nevelést fontosnak tartó szakemberek és nem szakemberek rég felismerték az oktatási intézmények és a család együttműködésének jelentőségét.

Helyzetkép

Örvendetes, hogy az utóbbi évtizedben több olyan környezetvédelemre és egészséges életmódra nevelő, nyugati országokból átvett programot is kipróbáltak hazánkban, amely fontosnak tartja a családdal való együttműködést. Ilyen pl. az Egészségügyi Szolgáltatás és Menedzsment Program, amely a felső tagozatban bevezethető ,,egészséges élet" tárgy oktatására képzett ki tanárokat, akik azóta már tanítják is ezt a tárgyat, sőt már a program folyamatelemzését célzó vizsgálat is lezajlott.

A közművelődés területén gazdag a kínálat a családi élet, életmód, életvitel, egészség, szépség, háztartástan, ételek, ruházkodás, lakáskultúra stb. témákban megjelenő programokból, virtuális, nyomdai, vizuális, audiovizuális, mozgókép és egyéb média anyagokból.

Sajnos mind a családokat, mind az iskolákat gyakran jellemzi a környezeti szempontok iránti közömbösség, illetve a környezeti nevelési iskolai programok hiánya. Magyarázatul leggyakrabban (s részben - de csak részben! - joggal) a család nyomasztó szegénységét, illetve a iskolai költségvetés szűkösségét említik.

Annak ellenére, hogy az óvoda vagy iskola, valamint a család párhuzamosan fejti ki nevelő hatását a gyermekre, nem könnyű feladat még a nevelési alapelveik összehangolása sem. Akadályt jelent, hogy az iskola általában lebecsüli a család nevelési technikáit, a család pedig hol bizalmatlan az iskolával szemben, hol teljesen áthárítja a gyermeknevelés felelősségét a pedagógusokra.

A közoktatási rendszerben - a NAT életbe lépésével - megerősödtek a családi életre felkészítéssel, életmód-alakítással kapcsolatos környezeti nevelési lehetőségek pozíciói. (Ld. pl. az Életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségi területet és ezen belül kiemelten a Háztartástan fejezetet.) Itt egyfelől megtalálható a környezeti nevelésre vonatkozó tartalom, másfelől lehetőségük van az e területen működő tanároknak - saját elhivatottságuk alapján, a lehetőségek széles tárházát felhasználva - a környezeti nevelés hatékony megvalósítására.

A tanórán és az iskolán kívüli nevelés a különböző foglalkozási típusok révén a fentieken túl is számos lehetőséget hordoz az életmódalakító tevékenységre, a háztartástan ismereteinek gyakorlására. Ilyen szervezeti keret pl. a napközi-otthoni nevelés, az iskolai kirándulások, a táborozások (életmód tábor) stb.

Javaslatok

1. Alapvető fontosságú a szülők bevonása a környezeti nevelésbe, hiszen az ő támogatásuk nélkül nem lehet elég hatékony az intézményes nevelés sem. Bevonhatók a szülők a már működő óvodai vagy iskolai programokba is, hiszen valószínűleg érdekli őket: mit is tanulnak itt gyermekeik.
2.  Ki kell alakítani az egyház által összefogott vallásos családi csoportokkal való együttműködést; itt támaszkodhatunk arra, hogy a környezeti nevelés programjai és a különböző vallások környezet-látásmódjai nagyon hasonlóak lehetnek.
3.  Támogatni kell a lakóhelyi szervezeteket, hogy - amennyiben erre igény mutatkozik - kialakíthassák a családok szintjén működő környezetvédő programjaikat.
4.  Soha ne feledjük, hogy a gyermek (a tanítvány) mindig a megélt élet példáját - a szülő, nevelő, felnőtt, pap stb. mintaértékű példáját - viszi tovább (függetlenül a ,,szövegtől"), ezért

- az életvitelre és a háztartásra vonatkozó környezeti nevelés elsősorban gyakorlatok útján, a hozzáállás és a szokások átadásával történjen;

 - az iskolában se csak tanulják, hanem gyakorolják is a gyerekek az egészséges, környezetóvó, -védő életmódot.

5. A családok nevelésében (és a családi nevelés segítésében) figyelembe kell venni, hogy nem szakmabéli pedagógusok a partnereink; ezért különösen vigyázni kell az üzenet érthetőségére, megfelelő kódolására.
6.  Minden lehetséges célcsoportot el kell érni az életmódnevelés ügyében. Ezek: oktatás-irányítás, közismereti és szakképzési tanárok, napközi otthoni nevelők, iskolai szakkörök vezetői, gazda- és gazdasszonyképzők tanárai, művelődési intézmények vezetői, védőnők, életmódklubok, természetgyógyászattal foglalkozók, népfőiskolák, háziasszony-tanfolyamok, kertbarátok, nyugdíjas klubok, környezetvédő szervezetek és mindezek hallgatói köre.
7.  Minden célra vezető módot és eszközt alkalmazni kell a családok - és az életmódra ható szereplők - szemléletformálása, nevelése érdekében. Ezek: előadások, személyes beszélgetések, taneszközök, tankönyvek, bemutató eszközök, segédeszközök, plakátok, szórólapok, tematikus feladatsorok, tárlatok, bemutatók, lakossági fórumok, folyóiratok, mesekönyvek, kiadványok, életmód- és háztartási műsorok, videofilmek, számítógépes programok stb.
8.  Segíteni kell a szülőket (és más érintetteket) abban, hogy megismerjék a környezetbarát életmód-kezdeményezéseket, eltanulhassák azok sikeres mozzanatait. Ilyenek: a körfolyamatokra alapozott életmódkísérletek megismerése nyári üdülések és szakmai gyakorlatok keretében Gyűrűfűn, Visnyeszéplakon, Tata-Agostyánban, Bokorligeten, Galgahévízen; a fenntartható falumodellek megismerése Gömörszőlősön, Kerekegyházán; a permakultúrás kert megismerése Tápiószelén; a helyi alternatív közösségek létrehozása, mint az Ökofalu-modell és -élettér, a Zöld bankok (ahol pénz helyett szívességek cseréje folyik), a különböző csere-bere mozgalmak (pl. valaki megszövi a szőnyeget, más valaki megfőzi a lekvárt és ezek gazdát cserélnek) stb.
9. Segíteni kell a szülőket abban, hogy megismerjék a legfontosabb környezeti tárgyköröket - élővilág, víz, levegő, talaj, népesség, épített környezet, energia, hulladék stb. -, megértsék az alapvető összefüggéseket, s tudják: milyen témában hova, kihez érdemes fordulni.
10. Segíteni kell őket abban, hogy helyesen tudjanak dönteni az ilyen kérdésekben: használjuk-e minden nap a gépkocsit, vagy utazzunk tömegközlekedési eszközön; takarékoskodjunk-e az energiával odahaza; fontos-e, hogy olyan mosószert válasszunk, amely kevésbé szennyezi a környezetet; törődjünk-e azzal: mennyire egészséges az étel, amelyet fogyasztunk; szánjunk-e időt és energiát a rendszeres testmozgásra; hogyan viszonyuljunk a dohányzáshoz, az alkohol- és kábítószer-fogyasztáshoz; figyelemmel kell-e kísérnünk tágabb és szűkebb környezetünk környezetszennyezéssel kapcsolatos híreit; mennyit kell foglalkoznunk lakásunk, udvarunk, kertünk, utcánk rendben tartásával stb.

Lásd még: Az életkorok sajátosságai; Iskolai, tanórán kívüli nevelés; A NAT-ra építve; Egészségnevelés; Szabadidő, hobbi c. fejezeteket.

4. Óvoda

Az óvodai környezeti nevelés fontosságát, személyiségformáló, szokásalakító szerepét ma már senki sem vitatja, sőt egyre többen vannak, akik ezt tekintik az óvodai nevelés vezérfonalának, s a tevékenységeket (játék, vers, mese, ének, zene, énekes játék, rajzolás, mintázás, mozgás stb.) mintegy gyöngyként erre fűzik fel. Így lesz komplex egész az óvodai nevelés, így lehet megalapozni az óvodába járó gyerek környezeti tapasztalatait, amelyek később ismeretté, egész életre szóló tudássá alakulnak.

Az óvodai környezeti nevelés alapozó jellegű, így meghatározó szerepet játszik az egyén környezetkultúrájának alakításában.

Az óvónők konferenciákon, találkozókon való, egyre gyakoribb és tartalmasabb részvétele is bizonyítja e nevelési terület kiemelt fontosságát.

Helyzetkép

A környezeti nevelés célja és feladatai az óvodában:

• a természeti és társadalmi környezethez fűződő pozitív érzelmi viszony alakítása;
•  a gyermek közvetlen környezetében lévő világ értékeinek megismertetése, megszerettetése;
•  az élő és élettelen környezeti tényezők leglényegesebb összefüggéseinek megláttatása a helyi sajátosságok felhasználásával;
•  olyan szokások, szokásrendszerek, viselkedési formák megalapozása, olyan képességek és készségek tudatos fejlesztése, amelyek elősegíthetik a természetes és az ember által épített, létrehozott környezettel - pontosabban az ott lévő értékekkel - való harmonikus kapcsolat, a környezeti problémák iránti érzékenység, a helyes értékrendszer, a környezettudatos életvitel kialakulását.

 

 


 

Az 1996-ban megjelent Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja a következőket írja: ,,Az óvoda a gyermek érdeklődésére, kíváncsiságára mint életkori sajátosságra építve biztosítson a gyermeknek változatos tevékenységeket, amelyeken keresztül tapasztalatokat szerezhet a természeti és társadalmi környezetről."

Az ebből következő feladatainkat is pontosan megfogalmazza: ,,Az óvodapedagógus feladata, hogy tegye lehetővé a gyermek számára a környezet tevékeny megismerését, biztosítson alkalmat, időt, helyet, eszközöket a spontán és a szervezett tapasztalatszerzésre."


Ezek megvalósítását a 3-7 éves gyermek következő életkori jellemzői teszik lehetővé:

•  cselekedeteit mindig valamilyen érzelem kíséri;
•  tevékeny, nyitott, kreatív;
•  a körülötte lévő világot érzékszerveivel, tapasztalás útján ismeri meg;
•  érzelmileg kötődik az őt nevelő felnőttekhez, ,,modell követő".

A feladatok megvalósítása feltételezi a családdal való szoros együttműködést, ugyanakkor a családok szemlélete is elsősorban a gyermeken keresztül alakítható (az óvodában kialakított jó szokásokat a gyermekek hazaviszik).

Összességében és nagy általánosságban a környezeti nevelés helyzete az óvodákban elég jó (átlagosan jobb, mint az iskolákban). Lelkes óvodapedagógusoknak köszönhetően sok óvodában törekednek az élmény központú, életkori sajátosságokat figyelembe vevő, tevékenységen alapuló környezeti nevelés megvalósítására. Ezekben az óvodákban megpróbálnak olyan életmódot kialakítani, amely példa lehet a szülők és a közvetlen környék számára is. A helyes óvodai életmód hatására kialakulnak azok a szokások, amelyek megalapozzák a környezet- és természetbarát életvitelt.

Vannak olyan óvodák, amelyek a környezeti nevelést választják helyi programjuk alapjául, esetleg annak ellenére is, hogy az óvoda fenntartása gondot okoz, eszközállománya, felszereltsége hiányos, s talán még udvara sincs.

E pozitívumok ellenére azt kell mondanunk, hogy az óvodákban folyó környezeti nevelés még mindig elég esetleges, személyfüggő, ezért az óvodák egy részében nem megfelelő. Jellegzetes hiba pl., hogy a környezeti nevelés megvalósítása foglalkozáshoz kötött és ismeret-központú, ritkán van a természetben foglalkozás, a kert és az udvar kialakítása nem szolgálja a környezeti nevelést, az óvoda működése a környezeti nevelés szempontjából nem minta értékű (pl. a víz- és áramfogyasztás nem takarékos, a hulladékkezelés nem megfelelő stb.).

Sok óvodapedagógus nem vagy csak részben rendelkezik a hatékony, élményközpontú környezeti neveléshez szükséges ismeretekkel és tapasztalatokkal.

Javaslatok

1. Az óvodába lépéskor érjék kedvező érzelmi hatások a gyermeket, mert ez segíti szociális érzékenységének fejlődését, éntudatának alakulását; lehetőséget, teret ad énérvényesítő törekvéseinek. A szocializáció - a környezeti nevelés céljának és feladatának megvalósítása - szempontjából különös jelentőségű a közös élményekre épülő, közös tevékenységek gyakorlása.
2.  Törekedjünk az óvoda és a család együttműködésére; törekedjünk arra, hogy a gyerekek ,,neveljék" szüleiket, vigyék haza az óvodában kialakított környezetbarát szokásokat.
3.  Az óvodai környezeti nevelés megvalósítása olyan, sokszínű tevékenység legyen, amely különös tekintettel van a (mással nem helyettesíthető) játékra.
4.  Olyan óvodai élet szervezése kívánatos, amely természetbarát, környezetbarát szemléletet sugallva segíti a gyermek erkölcsi tulajdonságainak (együttérzés, segítőkészség, önzetlenség, figyelmesség stb.) és akaratának (önállóság, önfegyelem, kitartás, feladattudat, szabálytudat stb.) fejlődését.
5.  A tanulás, a környezeti nevelés tervezése során az óvodák törekedjenek a következő közös élményeket biztosító tevékenységek megteremtésére, megszervezésére:
6.  növények és állatok elhelyezése, gondozása az óvodában;
7.  az óvoda kertjének (pl. virágos, gyógynövényes, zöldséges, gyümölcsös) a környezeti nevelés feladatainak megvalósítását is biztosító ki- illetve átalakítása, az életkornak megfelelő tevékenységek folyamatos végzése;
8.  séták, kirándulások szervezése olyan helyszínekre, élőhelyekre, ahol jól megfigyelhetők a természet változásai, az élő és élettelen környezeti tényezők közötti kölcsönhatások;
9.  múzeumlátogatások tartalmi-módszertani megtervezése, megszervezése; hiszen a gyermekek környezeti nevelésében, ökológiai szemléletük alakításában fontos helyszínek lehetnek a múzeumok is;
10.  erdei óvodai programok szervezése. Ezeket ajánlott az óvodától távolabb eső, a helyi sajátosságoktól eltérő helyszínen szervezni. Az ott eltöltött 5-6 nap élményei, tapasztalatai segítik megismerni a szülőföld és az ott élő emberek, a hazai táj, a helyi néphagyományok, szokások és a tárgyi kultúra értékeit, szeretetét, védelmét.

6. Ahhoz, hogy mindezeknek megteremtsük a realitását, a készülő óvodai Helyi programokban meg kell jeleníteni ezeket a célokat és feladatokat. Segítsük az óvodákat a környezetbarát programok kidolgozásában.
7.  A megvalósulás feltétele az óvodapedagógusok folyamatos önképzése, a környezeti nevelési feladatokra fölkészítő továbbképzéseken való részvétel. Ezeket a szándékokat tehát támogatni kell.
8.  Szükség lenne továbbá olyan nevelési (tereptanulmányi) központok létrehozására - akár önállóan, akár intézményekhez (pl. nemzeti parkokhoz) kapcsolva -

1. ahol a 3-7 éves korosztály számára megfelelő környezeti nevelési módszereket összegyűjtik, kidolgozzák, és segédanyagokkal ellátják az óvodákat;
2.  ahova érdemes tanácsért fordulni, s ott gyakorolni is lehet;
3.  amelynek speciális könyvtára van, s az el is érhető;
4.  amely lehetőséget ad már működő minták, programok tanulmányozására, kipróbálására (pl. elemi szintű hulladékkezelésre, vízzel, árammal való takarékoskodásra, környezetkímélő tisztítószerek használatara, beszerzési lehetőségeire, kertépítésre, biogazdálkodásra, gyógynövények termesztésére, komposztálásra stb.);
5.  amelynek továbbképzései az óvodán kívüli tevékenységekre (tábor, erdei óvoda, terepséták, kirándulások), a családokkal való kapcsolattartásra, az egészséges életmód megszervezésére (táplálkozás, mozgás, napirend stb.) is kiterjednek;
6.  ahol a pedagógusok megtanulhatnák a közvetlen tapasztaláson alapuló megismerési módszereket, a cselekvőképesség kialakításának, megőrzésének tudományát.

Lásd még: Az életkorok sajátosságai; Család, háztartás, életmód c. fejezeteket.

5. Tanóra, tantárgy

Az iskolai oktató-nevelő munka nem szorítkozik ugyan a tantárgyak óráira, de a feladat zömét mégiscsak e keretek között valósítjuk meg. A környezeti nevelés jelenét-jövőjét fölvázolva tehát nem kerülhetjük meg a tantárgyakat és a tanórákat.

• Kétségbevonhatatlan, hogy a természettudományi tárgyaknak igen nagy a felelőssége, hiszen a természetre vonatkozó kultúra a környezeti nevelés egyik pillére.
•  A társadalomtudományi tárgyak feladata, hogy a társadalomszerveződés, valamint az emberi viselkedés és kultúra irányából közelítsék meg a kérdést. A környezeti válság megoldása nem képzelhető el a jelenlegi társadalmi viszonyok meghaladása nélkül. A korábbi döntések elemzése segíti a jelenben való eligazodást, növeli a jövő iránti felelősséget. Ezek a tárgyak tehát útmutatást (és gyakorlatot) adhatnak a környezeti gondok felismeréséhez és megoldásához, a közügyekben való részvételhez.

Az emberismereti, humán tárgyak feladatai közé tartozik az is, hogy bemutassák a fogyasztói modell helyett javasolt utakat, a környezeti válság megoldásához szükséges világképet és erkölcsi értékrendet, valamint a rendelkezésünkre álló - és szükséges - gazdasági és jogi eszközöket.
•  A technikai-életviteli tantárgyak nagy lehetősége, hogy gyakorlati szempontból elemezzék a környezetbarát létformát, s helyes példákat mutassanak be.
•  A művészeti tárgyak megkülönböztetetten alkalmasak a kérdéskör érzelmi megközelítésére, keretet adnak a természet és az ember-alkotta környezet szépségének átéléséhez, az ,,érintetlen" természettel vagy a leromlott környezettel kapcsolatos érzések művészi megfogalmazásához, a természet és a kultúra szoros kapcsolatának bemutatásához, a mítoszokban, jelképekben rögzített ökológiai tudás közvetítéséhez. E tárgyak hatásosan fel tudják hívni a figyelmet az értékvesztésre, az uniformizálódásra, kulturális örökségünk megőrzésének fontosságára.
•  A test- és egészségnevelési tárgyak a környezet és az egészség szoros kapcsolatának megéreztetésével, megértetésével, az igények kialakításával tehetik a legtöbbet.

Helyzetkép

A) Tantárgyak

Hazánkban a környezetvédelmi szemlélet a természettudományok felől indult el. Ennek máig ható következménye, hogy a környezetvédők - a hivatalokban is, a civil szervezetekben is - elsősorban természettudománnyal foglalkozó emberek. A helyzet előnye, hogy a környezetügy képviselői természettudományos-ökológiai téren átlagosan jól felkészültek, komoly hátránya azonban, hogy a humán terület képviselői nagy általánosságban nem tekintik igazán sajátjuknak a környezeti feladatokat.

Ez a felemás helyzet a nevelés terén is jelentkezik; a pedagógiai közvélekedés szerint a környezeti nevelés a biológia- és a földrajztanár feladata. Környezet szak jelenleg csak biológiával párosítva végezhető a tanárképzésben; ez is azt sugallja, mintha a témának csak természettudományi megközelítése lenne. Ebből következik, hogy míg a természettudományos tárgyak (elsősorban a biológia és a földrajz) tanításában viszonylag eredményes a környezeti nevelés, addig a humán tárgyak helyzete ebből a szempontból megoldatlan. Elszigetelt próbálkozások ugyan voltak, de ezek nagy része abba is maradt.

A környezeti nevelés társadalmi oldala - a humán tárgyakban rejlő lehetőségek - nem eléggé ismertek az oktatási szakemberek körében sem. Jól példázza ezt, hogy ilyen jellegű továbbképzéseken csak elvétve vesznek részt humán szakos kollégák.

Ennek a helyzetnek számos oka van. Közülük az egyik, hogy a hazai történeti ökológia mint önálló tudományág csak a nyolcvanas évek második felében alakult ki; a megelőző évtizedek törvényei nem hagytak lehetőséget a helyi érdekek érvényesítéséhez; az állampolgári részvétel csak formális lehetett stb. Az utóbbi időben azonban - a ,,fejlett világ" tendenciájával megegyezően - hazánkban is a társadalom- és közgazdaság-tudományok, a kulturális és ideológiai környezet felé fordul a figyelem a környezeti problémák elemzésekor és megoldásának keresésekor. Ebbe az irányba kellene elmozdulnia a magyar pedagógiának is, természetesen úgy, hogy közben az eddigi értékeit megőrzi.

Régi vita, hogy a felsőbb évfolyamokon a környezeti nevelést egy külön Természetvédelem (Környezetvédelem, Ember és környezet stb.) c. tantárgyra kell-e bízni, vagy sok tantárgy együtt oldja meg. (Az alsóbb osztályokban több a komplex tárgy, így ott nem ilyen éles a kérdés.) Nyilvánvaló, hogy önmagában egy tárgy semmit sem ér, ha egyébként az iskola légköre nem környezetbarát. Nem az tehát a kulcskérdés, hogy van-e külön ilyen tantárgy vagy nincs, hanem az, hogy az egész iskola képvisel-e egyfajta környezeti értékrendet, szemléletmódot, s ez megjelenik-e mind a tantárgyakban (a humán és készségtárgyakban is!), mind a tanárok életmódjában, mind az iskola hagyományaiban. Ha pedig mindehhez társul még egy kimondottan környezeti témájú tantárgy is, annál jobb!

Mindenesetre: minthogy a NAT szorgalmazza a tantárgyi integrációt, várható, hogy a jövőben nőni fog a komplex tárgyak - s köztük a Környezet jellegű tárgyak - aránya.

B) Tantárgyközi programok

Hazánkban merev és széttagolt - egészségtelenül konzervatív - a tantárgyi rendszer. Ennek (némi előnye mellett) hátránya, hogy a tantárgyi szétaprózottság megnehezíti a környezeti kérdések tárgyalását. Alig vannak az iskolákban tantárgyközi foglalkozások, pedig a környezeti ismeretek és értékek közvetítéséhez ezek (is) kellenének.

Csak az utóbbi években jelentek meg - úttörő próbálkozásként - olyan tanulásszervezési formák, amelyek szakítanak a hagyományos tantárgy-tanóra rendszerrel. Ilyen pl. a projekt-módszer (s annak minden változata, pl. témahét, témahónap), s ilyeneket találunk az erdei iskolák programjaiban is. Ezekre az jellemző, hogy nem egy-egy hagyományos tantárgy belső logikája szerint szervezik a tanulási folyamatot, hanem valamely konkrét, elvégzendő feladat köré vagy egy választott téma minél több oldalú feldolgozására alapozva.

C) Tankönyvek, kézikönyvek, taneszközök

Sajnos nem született még meg a környezeti nevelés által közvetített értékek összegzése, illetve az, hogy ebből melyik műveltségi terület mit vállaljon. A környezeti témák elég esetlegesen jelennek meg a tanügyi dokumentumokban, így a környezeti nevelés a különböző (főleg a humán) tantárgyakban mozaikszerű és személyfüggő.

A mindennapi iskolai munka tényleges alapja a tankönyv. Bár az igazán döntő tényező maga a tanár, ha a tankönyv környezetbarát szemléletet áraszt, akkor már félig nyert ügyünk van. A forgalomban lévő tankönyvek azonban környezeti nevelési szempontból (még óvatosan fogalmazva is) igen vegyes képet mutatnak. A környezeti szempontok megjelenése esetleges, a szerző személyes hozzállásától függ.

Bár a NAT műveltségi területeken átívelő nevelési szempontként jelöli meg a környezeti nevelést, a tankönyvpiacon kapható könyveken ez ma még alig fedezhető fel. Alig vannak a környezeti szempontokat következetesen érvényesítő tankönyveink.

Ugyanez a helyzet a tanárok munkáját segítő tanári kézikönyvekkel és más segédletekkel, taneszközökkel kapcsolatban is. Sajnos sem a tankönyvek, sem a tanári segédletek megjelentetésében nem kiemelt szempont a kézirat környezeti nevelési minősége.

D) Módszerek

A hazai környezeti nevelési gyakorlat ismeret-túlsúlyos; döntően az értelmi nevelésre támaszkodik. Ezt tükrözik is, erősítik is a tankönyvek. Nagyon hiányzik a pedagógiai gyakorlatunkból a holisztikus szemlélet és a tevékenységen, játékon keresztüli tanulás. Ez pedig a környezeti nevelés szempontjából nagyon fontos lenne. Az érzelmi megközelítés még a humán tárgyakból is jórészt kiszorult, a természettudományos tárgyakban pedig nyoma sincs. Ebből a szempontból a 14-18 évesek (közülük is főleg a gimnazisták) vannak a legrosszabb helyzetben. Oktatásukban ugyanis - a felvételire fölkészítés nevében - végképp az elméleté és az absztrakcióé az elsőbbség.

Javaslatok

 

A tantárgyak vonatkozásában:

1. Szorgalmazni kell, hogy minden pedagógus tekintse feladatának a környezeti nevelést. Erősíteni kell azt a szemléletet, hogy a környezeti nevelés csak részben természettudomány, emellett - és elsősorban! - látás- és gondolkodásmód, ezért a humán tantárgyaknak ugyanúgy alapvető feladata.
2.  Valamennyi tantárgyba kerüljenek be a szükséges környezeti nevelési ismeretek, készségek, értékek, fejlesztési követelmények! Ki kell dolgozni azt a tananyagot, amelyen keresztül a környezeti nevelés megvalósítható. Össze kell hangolni az egyes tantárgyak mondanivalóját a szemléleti ellentmondások, a hézagok, illetve átfedések elkerülése végett!
3.  A humán tárgyak fontosságáról meg kell győzni az érdekelteket és be kell mutatni lehetséges szerepüket. A humán tantárgyak tanulmányi versenyein, pályázatain is jelenjenek meg a környezeti nevelési szempontok.
4.  Szorgalmazni kell az olyan tantárgyi szerkezetek bevezetését (és terjesztését), amelyek kedvezőek a környezeti nevelés számára. Ez lehet Környezet tantárgy bevezetése is, de nem szükségszerűen az.

A tantárgyközi programok vonatkozásában:

5. Szorgalmazni és segíteni kell a tantárgyközi tanítási-tanulási formák (projekt-módszer, témahét stb.) elterjedését.
6.  A komplex megközelítés érdekében erősíteni kell a hagyományos tantárgyak együttműködését is; ennek iskolai feltételeit biztosítani kell.

A tankönyvek, taneszközök vonatkozásában:

7. A tankönyvekben következetesen legyen jelen az ember és természet kapcsolata. A jelenlegi tankönyvek szemléletét felül kell vizsgálni. Támogatni kell új szemléletű tankönyvek megírását . El kell érni, hogy az MKM ,,Tankönyv Bizottsága" a környezeti nevelés szempontjait is hangsúlyosan vegye figyelembe döntéseiben.
8.  Szemléletformáló kézikönyvekre, valamint (tantárgyanként, műveltségi területenként összeállított) ajánló bibliográfiákra van szükség.
9.  Fontos a környezeti nevelést segítő eszközrendszer (szemléltető anyagok, oktatófilmek, vizsgáló eszközök stb.) fejlesztése.

A módszerek vonatkozásában:

10. Csökkenteni kell az ismeretközpontúságot. Ki kell dolgozni - illetve adaptálni kell - a személyiséget jobban fejlesztő módszereket, beleértve a holisztikus, a probléma-központú, a tevékenységre és együttműködésre alapozott tanulási formákat is.
11.  Támogatni kell összefoglaló módszertani kézikönyvek megjelentetését.
12.  Ki kell dolgozni és közzé kell tenni a humán tantárgyak környezeti nevelési módszereit, sikeres példáit.

Lásd még: Szakképzés; A NAT-ra építve

6. Szakképzés

 

A környezeti nevelésnek a társadalmi cselekvések rangsorában kiemelt helyet kell biztosítani, de a szakképzésben ez azért is különösen fontos, mert a gazdaság különböző területein a termelő munkát az ebből a rendszerből kikerülők végzik majd, így a környezetterhelés mértéke rajtuk (is) múlik.

A szakképzésben jelenleg az érintett korcsoport 70%-a, mintegy 380-390 ezer fiatal tanul. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak egyharmada a szakközépiskolákból kerül ki.

Ez a több százezer fiatal 4-6 évet tölt a középiskolában olyan életkorban, amikor értelmileg nagyon fogékony, kritikus szemléletű és érzékeny. Talán ez az utolsó lehetősége az iskolának, hogy ott, ahol szükséges, alakítson és változtasson, illetve erősítsen környezetszemléletükön és világképükön.

Helyzetkép

A nyolcvanas évek elején jelent meg a környezeti nevelés igénye a szakképzés területén. A megoldást nagyon megnehezítette, hogy a tantárgyi rendszerből a legtöbb szakterületen hiányzott a biológia és a földrajz oktatása, speciális jellegű volt a kémia tanítása, és így az ökológiai és környezeti ismereteket nem volt mihez kapcsolni. További nehézséget jelentett a szakmák sokfélesége, s a mintegy 2000 tantárgy.

A nyolcvanas évek végén a Nemzeti Szakképzési Intézet megjelentette az Ember és környezete tankönyvet, amely az alapozáshoz szükséges, középszinten elvárható ismereteket foglalta magába. Ugyanebben az időben - élve az 1985-ös oktatási törvény nyújtotta viszonylagosan nagyobb intézményi önállóság lehetőségeivel - több szakképző iskola is a tantervébe illesztett környezeti ismereteket.

1990-től, egyedi kísérleti engedélyek alapján, néhány iskola már a különböző környezeti szakképesítések megszerzésére is felkészített úgy, hogy meglévő képzési irányaihoz kapcsolt, illetve arra épített környezetvédelmi specializációval a szakmai kimenetek skáláját szélesítette (pl. vegyipari, geológiai-, fémipari-, vízügyi-környezetvédelmi képzések).

1991-től a MüM által irányított Emberi erőforrások fejlesztése világbanki támogatású program Ifjúsági szakképzési komponense keretében a környezetvédelem területén is mód nyílt egy új szakképzési modell tartalmi kidolgozására és gyakorlati megvalósítására. A program keretében végzett fejlesztő munka eredményeként kialakult egy környezeti alapismereteket, környezeti technológiákat és mérési eljárásokat moduláris formában tartalmazó elméleti és gyakorlati tananyag, amely a különféle környezeti szakképesítések közös alapozására alkalmas. A programhoz a tankönyvek is elkészültek ideiglenes jegyzetek formájában.

1993-ban jelent meg az Országos Képzési Jegyzék, melyben először szerepeltek környezetvédelmi szakképesítések. Az 1996. évi OKJ-ben 933 szakképesítés kapott helyet, amelyből 17 a KTM ágazati hatáskörébe tartozik, 5 pedig a KTM és más tárca (elsősorban a KHVM) közös szakképesítése. Ennek a 17-nek illetve 5-nek a szakmai és vizsgáztatási követelményeit a Környezetgazdálkodási Intézetben dolgozták ki és közülük 12 szakképesítéshez a KGI kidolgoztatta a központi programokat (tanterveket) is.

Az 1997/98-as tanévben környezetvédelmi szakképzés 36 iskolában folyik, egyharmadukban egyedi kísérleti engedélyek szerint, a többiben világbanki támogatással kifejlesztett programok alapján.

A nem környezeti szakképzést végző szakoktatási intézmények részére a Nemzeti Szakképzés Intézet szakmacsoportokhoz kapcsolódóan választható környezeti program-egységeket dolgozott ki, valamint továbbfejlesztették az Ember és környezete oktatócsomagot is, melyet a gimnáziumokban és a szakképző intézményekben egyaránt egyre szélesebb körben használnak.

Ma már a szakképzés területén is felismerték, hogy égető környezeti bajaink megoldásához a kulcsot - a meglévő gondok és károk szakszerű kezelése, elhárítása mellett - inkább ezek megelőzése jelentené, amihez elsősorban szemléletváltozásra, környezettudatos magatartásra (környezetbarát termelésre és fogyasztásra) lenne szükség.

Gondot okoz - bár érthető -, hogy a szakképzési rendszer környezeti nevelési igénye nagyon tagolt: van iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzés, vannak környezet- és természetvédelmi szakképesítések, van nem környezetvédelmi szakképesítés megszerzésére irányuló szakképzés, amely tartalmaz ilyen témaköröket; és mindezeken belül még a szakképesítéseknek különféle szintjei szerinti különbségek is vannak: szakmunkás, technikus, felsőfokú szakképesítések.

Némi bizonytalanságot okoz, hogy jelenleg egy még nem igazán virágzó gazdaság még csak alig létező munkaköreihez kell az új szakképesítéseket meghatározni.

Javaslatok

1. A környezeti nevelési stratégiának az általános és egységes célok mellett (környezeti ismeretek, készségek, hozzáállás fejlesztése) árnyaltan, a szakképzési részterületek sajátosságait figyelembe véve kell céljait, feladatait kijelölnie.
2.  A szemléletformáló, alapozó környezeti ismeretek vonatkozásában minden iskolatípus, képzési szint, illetve szakterület tekintse feladatának a környezetbarát szemlélet alakítását. Ez főként nevelési feladat - értékrendszer és magatartás továbbfejlesztése -, de ismereti háttér nélkül nem oldható meg. Szükség van arra, hogy egy-egy közismereti tantárgyba beépülve vagy azt környezetvédelmi modullal kiegészítve, esetleg önálló tantárgyként a már tanult környezeti ismereteket összefoglalják és bővítsék.
3.  A nem környezetvédelmi jellegű szakmák esetében: ha a vonatkozó környezeti ismeretek nem szerepelnek a szaktantárgyakban, akkor a szakmai tananyagok korszerűsítésekor ezeket be kell építeni a tematikába. Bármely szakmáról is legyen szó, a szakma művelőjének ismernie kell az alkalmazott technológia környezeti hatásait és be kell látnia, hogy a negatív környezeti hatású eljárások szakmai szempontból sem elfogadhatók.
4. A nem környezetvédelmi jellegű szakmát tanulók számára - a szabadidőkeret terhére - kínálni kell választható, önálló, összefoglaló, áttekintő jellegű környezeti modulokat is.
5.  A környezetvédelmi jellegű szakmák esetében a környezeti ismeretek illeszkedjenek a szakképzési rendszer struktúrájához. Azaz:

• a képzés a szakmacsoportos alapozás időszakában tájékoztató és alapozó jellegű legyen, nagyobbrészt a környezetvédelmi szakképesítések közös ismeretanyagát tartalmazza;
•  a specializációs időszakban nagyobbrészt a választott szakképesítéstől függő, szakképesítésenként eltérő ismeretekből álljon. Célszerű modulokra bontani a tananyagot. Ki kell használni a terep- és laborgyakorlatok környezeti nevelési lehetőségeit.

6. Finomítani kell az OKJ környezeti szakképesítési rendszerét, különös tekintettel a szakképesítések egymásra épülésére és a betölthető munkakörök és foglalkozások pontos áttekintésére.
7.  A környezetvédelmi szakmacsoportba sorolható szakképesítések közös ismeretmagját pontosan meg kell fogalmazni, s azt az alapozás időszakában egységesen meg kell jeleníteni mindegyik környezetvédelmi szakképesítés tananyagában és követelmény-rendszerében.
8.  Biztosítani kell tanulható, tanítható, a szakmai és vizsgakövetelményekkel és a központi programokkal összehangolt tankönyveket.
9.  Bővíteni és egységesíteni kell a szakképzést végző intézmények alapfelszerelését.
10.  Fejleszteni kell az üzemi- és terepgyakorlatok szervezeti hátterét a nemzeti parkok, a természetvédelmi igazgatóságok, a környezetvédelmi felügyelőségek, a múzeumok, a környezetvédelmi oktatóközpontok stb. bevonásával.

Lásd még: Munkahely c. fejezetet.

7. Iskolai, tanórán kívüli nevelés

Az iskolai környezeti nevelés nem szűkíthető le a ,,tananyag leadásától a számonkérésig" húzódó ívre. A tevékenységeknek ennél sokkal szélesebb körét foglalja magába, s ezeknek csupán kis hányada illeszthető be a tanórák adta lehetőségek közé. Sok olyan oldala van, amely a tanterem vagy az iskola falain is túlnyúlik.

Tanórán is sokat tehetünk az ügy érdekében, de ott nagyon nehezen mozdulhatunk el az ismeretek szintjéről, így az ottani környezeti nevelés ritkán válik cselekvést befolyásoló erővé. A tanórán kívüli tevékenységek gyakran hatékonyabbak is a tanórára tervezhető tevékenységeknél. Mindezt alátámasztja az a tény is, hogy a hazai környezeti nevelés éppen az iskolai, de tanórán kívüli tevékenységekből indult fejlődésnek, és ma is ezen a területen hat a legerőteljesebben.

Helyzetkép

 

A tanórán kívüli környezeti nevelés lehetőségei a következők lehetnek:

 

• szakkör (természettudományi, ökológiai, gyógynövényismereti, gombász, csillagászati, meteorológiai, természetfilm-klub, művészeti, néprajzi, életmódbeli stb.);
•  önképzőkör:
•  terepgyakorlat (természetben, településen stb.):
•  intézménylátogatás (múzeum, könyvtár, üzem, kutatóintézet, egyetem stb.);
•  kirándulás;
•  tábor;
•  utazás;
•  erdei iskola;
•  kertészkedés, állattartás, iskolai füvészkert, tankert;
•  akciók indítása és részvétel akciókban, mozgalmakban: csapadékmérés, savaseső-program, patakvizsgálat, energiahasználat felmérése, környezetátalakítás (takarítás, mázolás stb.), szelektív hulladékgyűjtés, vetélkedők, pályázatok, zöld szervezetekkel való kapcsolattartás (levelezés, rendezvények) stb.;
•  egyéb területek: az iskolai étkeztetés minősége és formái, taneszközök és irodaszerek beszerzése, könyvtári állomány összetétele, higiénia, iskolakörnyéki közlekedés, a tanév rendje, a tanév rendezvényei (az iskola életének időbeli ritmusa).

Jelenleg a környezeti nevelés iskolai, de tanórán kívüli területén is sok próbálkozás figyelhető meg, de ezek elég esetlegesek. Rengeteg jó ötlet, kidolgozott program bukkant fel az elmúlt 10 évben, de ezek nem illeszkedtek be széles körben a közoktatás mindennapjaiba, és csak elvétve találni olyan iskolát, amely rendszerbe építve adna helyet a környezeti nevelésnek. Az oktatási rendszer hagyományai és a szülők elvárásai is az ismeretközpontú oktatást konzerválják.

Ha egy pedagógusnak belső indíttatása van a nevelés e területének műveléséhez, rendszerint nem gördítenek ugyan akadályt tevékenysége elé, de saját családjától vonja el az időt, pénzt, energiát. Az iskola vezetői is nehéz helyzetben vannak, ha ebbe az irányba szeretnék fejleszteni helyi tantervüket, mert alig találnak - s nehezen tartanak meg - olyan pedagógust, aki ennek a területnek megfelelő gondozója, szervezője lenne.

A tanórán túli környezeti nevelés ezért esetleges jellegű, sérülékeny, hisz nagyon személyfüggő, s ráadásul sokféle feltétel együttes teljesülésétől függ. Ha bármilyen erős tényező (vis maior) akár csak egyetlen feltételt módosít, leállhatnak az elkezdett folyamatok.

 

Az iskola a tanárok és diákok munkahelye. Ezért mindaz, ami a munkahely és a környezeti nevelés kapcsolatára általában érvényes, az maradéktalanul igaz - természetesen más hangsúlyokkal - az iskolára is. Minthogy az iskola elsődlegesen nevelő intézmény, e kérdések környezeti nevelési oldala az iskolában még nagyobb fontosságot kap. Az iskola értékrendszert alakít, beleértve a környezeti értékeket is.

A tényleges munkavégzés az iskolában a tanítás és tanulás. A munkaeszközök (azaz taneszközök) helyzete környezeti szempontból igen sok kívánnivalót hagy maga után. Tanulságos pl., hogy ami a gyerekek iskolatáskájában van, környezeti szempontból hogyan értékelhető.

Az iskolák egészségügyi, pl. higiéniai helyzete általában rossz. Pedig ezek a szempontok a gyerekek esetében még fontosabbak; egyrészt azért, mert fejlődésben lévő szervezetekről van szó, másrészt pedig azért, mert akár egész életre kiható egészségügyi-higiéniai szokások megalapozása történik.

Az általános emberi kapcsolatok szempontjai az iskolában ugyanúgy érvényesek, mint más munkahelyeken, csakhogy itt az ,,alá/fölé"-rendeltségi kapcsolatot generációs különbség is tetézi. Kényes kérdés, hogy vajon az iskola mint környezet diákoknak és tanároknak egyforma-e (fizikailag, szellemileg).

A demokratikus hagyományok az iskolákban általában gyengék; nem nagyon szokás a diákoknak beleszólási lehetőséget adni. Pedig a környezeti kérdésekben - a bajok felismerésében és megoldásában - a diákok javaslatainak nagy szerepet kellene kapniuk. Márcsak azért is, mert az iskola környezeti üzenetének éppen az a legmélyebb lényege, hogy az élhető jövő kialakítása végső soron nevelési kérdés.

Az iskolába való közlekedés módja, az étkezés (menza, büfé), az energia- és vízhasználat, a hulladékkezelés stb. az iskolában is környezeti - és környezeti nevelési - tényező, mégis csak viszonylag kevés iskolában foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. Ennek egyik fő oka az, hogy a környezeti nevelés figyelme még mindig elsősorban a tantárgyak felé fordul, pedig végső soron az értékrendszer és a szokások kialakítása fontos.

Javaslatok

1. A NAT bevezetésével az illetékesek biztosítsanak összevont órakeretet a környezeti nevelésre (pl. erdei iskola, tábor, terepgyakorlat stb. szervezésére), s ehhez integráló jellegű mintatantervek álljanak rendelkezésre.
2.  A pedagógiai intézetek hozzanak létre a kidolgozott, sikeres tanórán kívüli programokról olyan adatbankot, amelyből különböző jellemzők (pl. korosztály, létszám, munkaforma, természeti adottságok stb.) alapján meríthetnek a környezeti nevelők.
3.  A pedagógiai intézetek szervezzenek olyan szakköröket, akciókat és egyéb programokat, amelyek a pedagógusoknak rendezett módszertani továbbképzések bemutató terepei lehetnek.
4.  Szorgalmazni kell az olyan tanulmányi versenyeket, amelyek megfelelnek a környezeti nevelés összetett célrendszerének.
5.  Az iskolafenntartók és az iskolák vezetői tegyék lehetővé a gyerekek és a pedagógusok tevőleges közreműködését az iskola életét érintő környezeti problémák megoldásában; írjanak ki olyan pályázatokat, amelyek megfelelnek ennek a célnak.
6.  Törekedni kell arra, hogy a tanórán kívül megvalósítható környezeti nevelés minél nagyobb mértékben kerüljön be az iskola minden gyermeke számára kötelező helyi programba illetve tantervbe.
7.  A pedagógusok törekedjenek munkatársaik fokozatos, de minél szélesebb körű bevonására a tanórán kívüli környezeti nevelés folyamatába. Vegyenek részt olyan tevékenységekben, amelyekben nem természettudományi szakos kollegák közreműködése is szükséges.
8.  Szervezzenek minél több természetben végezhető tevékenységet. Helyezzék előtérbe a környezeti nevelés élményt adó, személyes, érzelmi kötődést kialakító tevékenységeit. A gyerekek számára szervezett tevékenységekben emeljék ki a vizsgált téma társadalmi vonatkozásait is (felmérések, riportok elemzése, eltérő vélemények kezelése, történetiség, földrajzi helyzet, a társadalmi helyzettől függő megoldási kísérletek, szerepjáték, drámapedagógia stb.), és tartsák szem előtt az ezekhez kapcsolható képességek (kommunikáció, problémamegoldás, konfliktuskezelés, beleélés, tolerancia stb.) fejlesztését.
9.  A pedagógusok ne csak a ,,természetbe vigyék ki" a gyerekeket, hanem ,,vigyék be" a saját településükre, illetve attől eltérő jellegű településekre; ismertessék meg azokat az intézményeket, amelyek működtetik, szervezik a település életét.
10.  Szorgalmazni kell az iskolai taneszközök környezetbaráttá tételét.
11.  Hathatósan javítani kell az iskolák környezet-egészségügyi - higiéniai, mentálhigiéniai - helyzetén.
12.  Erősíteni kell az iskolákban a demokratikus hagyományokat, különös tekintettel a környezetre vonatkozó kérdések megtárgyalásában, a döntések meghozatalában.
13.  Ki kell alakítani a környezetbarát iskola fogalmát; részletesen kidolgozni és közzé tenni az ilyen iskola életmódjának, működésének kívánalmait.

Lásd még: Iskolán kívüli nevelés; Munkahely; Szabadidő, hobbi c. fejezeteket.

8. Iskolán kívüli nevelés

A környezeti nevelés - sok magánvéleménytől és néhány nyomtatást látott elvtől eltérően - nem csak iskolai tevékenység, hanem minden életkorra és mindenfajta emberre kiterjed. A felnőttek különböző színtereken folyó nevelésével más fejezetek foglalkoznak. E fejezet célja, hogy az iskoláskorban lévő gyermekek nevelésének nem az iskolán belüli és nem az iskola által szervezett lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Számos itt felsorolt nevelési helyszín, illetve forma jó lehetőséget nyújt a valósággal való ismerkedésre, a motiváció fokozására.

Ugyanezek a lehetőségek természetesen megjelenhetnek - és egyre többször meg is jelennek - az iskolai nevelés keretein belül is és a felnőttekkel kapcsolatban is.

Helyzetkép

Örvendetesen szaporodnak az iskolán kívüli környezeti nevelési lehetőségek. Ezek egy része kifejezetten természetismeretre, természetvédelemre nevel, más része ennél tágabban értelmezi a környezeti nevelést. Az alábbiakban megemlítjük az iskolán kívüli nevelés néhány helyszínét.

Környezet- és természetvédelemmel (is) foglalkozó ifjúsági szervezetek: például diákönkormányzatok, Fiatalok Természetismereti Klubja, Magyar Cserkészszövetség, Magyar Úttörők Szövetsége, Természetjáró Fiatalok Szövetsége, Süni Klubok, Zöld Szív stb. Az egyéb szervezetek (a nagy többség) nem foglalkoznak környezeti neveléssel.

Természet- illetve környezetvédő társadalmi szervezetek ifjúsági programjai: számos szervezetnek vannak igen jó ifjúsági programjai, pl. a Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madarászsulijai, helyi csoportjai és 50-70 nyári tábora, a Göncöl Alapítvány Süni szakkörei és tárborai, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezeteinek programjai, a Mikológiai Társaság gombász túrái stb.

Turista és sportegyesületek: alaptevékenységük keretében általában közvetve szolgálják a természet- és környezetvédelem ügyét (pl. Természetbarát Szövetség, Tájfutó Szövetség, vízisport szakosztályok, alpinisták, kerékpárosok, sífutók stb.). Többféle sporttevékenység (főleg ha intenzív) káros vagy romboló a természetben.

Bemutatóhelyek: minden olyan hely, amelyet előre eltervezett módon fel lehet keresni, mert számítani lehet arra, hogy ott találunk a neveléshez bizonyos látnivalókat (szépet vagy elrettentőt), de sok esetben jóval többet: módszertani segítséget bizonyos környezeti nevelési célok megvalósításához.

Ide sorolhatók a nemzeti parkok, természetvédelmi területek (függetlenül attól, hogy van-e külön oktatási-nevelési részlegük), természetvédelem alatt álló objektumok, állat- és növénykertek, vadasparkok, botanikus kertek, arborétumok, múzeumok, műemlékek, de ide tartoznak még a valamilyen mértékben kiépített vagy más módon közhasznúvá tett tanösvények is. Ilyenek lehetnének turistaútjaink is.

 - A Természet- és Környezetvédő Oktatóközpontok száma, felkészültsége nő, a KOKOSZ szövetség fogja össze őket. Egy részük jelenleg csak szűk körnek tud nevelési segítséget adni.

 - A védett területek közül egyre több rendezkedik be a bemutatásra is, és ma már valamennyi nemzeti parkban működik oktatóközpont. A fokozott turizmus hatásai károsak lehetnek a természetre.

 - Több állatkert és vadaspark (pl. Sóstó, Szeged, Budapest, Debrecen) tudatosan fejleszti a természetvédelemre, állatvédelemre nevelő bemutató egységeit és tevékeny szerepet vállal a nevelésben.

- A természettudományi jellegű múzeumokban sorra nyílnak a természet- és környezetvédelemmel foglalkozó kiállítások (pl. a Móra Ferenc Múzeum Szegeden, a Bakony Múzeum Zircen, a Mátra Múzeum Gyöngyösön, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapesten), de nemcsak a természettudományos jellegű múzeumok alkalmasak környezeti nevelésre (Vásárhelyi, 1995).

 - A műemlékek letűnt korok embereinek életmódjáról, eszköz- és anyaghasználatáról, természettel való kapcsolatáról tanítanak. Hasonlóan hasznosak a szabadtéri néprajzi múzeumok is.

- A tanösvények száma is gyarapodik Magyarországon (pl. Egerben, Debrecenben, Zánkán; Budapesten a Tabán, a Libegő, az Orczy kert nem kiépített tanösvény, de kiadványaik segítik látogatókat).

Sok bemutatóhelyet csak szűkebb környezete ismer, sokuk nem igazán készült fel látogatók fogadására, sok csak korlátozottan látogatható, hasznosítható. Kevés pedagógus, kevés család él a bemutatóhelyek nyújtotta lehetőségekkel, s néhány felmérés alapján is nyilvánvaló, hogy a látogatás rétegprogram.

Szakkörök: sok bemutatóhely működtet szakkört, ahova több iskolából járnak, esetleg különböző életkorú gyerekek (pl. állatkerti, múzeumi szakkörök). Igen sok tagot vonzanak a művelődési házakban, TIT Stúdióban és egyéb helyeken működő ásványgyűjtő, akvarista, kertész, gombász stb. szakkörök.

Versenyek, környezetvédelmi, környezeti nevelési akciók: hazánkban egyre több jeles napot szerveznek (pl. Madarak és Fák Napja, Föld Napja, Világtakarítási Nap), országos és regionális vetélkedőket (Kitaibel Pál, Kaán Károly, Herman Ottó, Hevesy György stb.), erdő-, patak-, park- és utcatisztítási akciókat és egyebeket. Különböző okok miatt számos ellenzője is van a kampányszerű megmozdulásoknak.

Öntevékeny művelődési lehetőségek: a mozi, tévé, videó, játékok (számítógépes is) éppúgy ide tartoznak, mint a könyvek, oktatóprogramok, múzeumlátogatás, természetjárás, táborozás (nomád, családi stb.). Ezeket a lehetőségeket általában magányosan, illetve barátokkal, családtagokkal együtt használják ki (gyakran nem tudatos művelődési, hanem szórakozási céllal) .

Javaslatok

1. Az ifjúsági szervezetekkel együttműködve el kell érni, hogy minden tipusú szervezetben legyen olyan testület, amely a szervezetnek a környezeti nevelési lehetőségeit keresi, és segíti a lehetőségek kihasználását, fejlesztését.
2.  Használjuk ki minél szélesebb körben a bemutatóhelyek kínálta lehetőségeket. Azért is, mert a NAT javasolja és azért is, mert a bemutatóhelyek a valóságról vonzó módon tudósítanak. Kívánatos volna a bemutatóhelyek nyújtotta lehetőségeket olyan széleskörűen felmérni, ahogyan azt Anderson (1997) tette az Egyesült Királyságban.
3.  Készítsük el és adjuk közre a bemutatóhelyek és a közelükben található olcsó szálláshelyek név- és címjegyzékét (1-2 éven belül a Réce füzetekben megjelenhet, a látnivalók mellett didaktikai tanácsadással is). Ezen túl az egyes bemutatóhelyekről részletes anyagokat is kell készíteni. Ez a bemutatóhelyek érdeke is.
4.  Ha van olyan bemutatóhely, amelyet szívesen felkeresnénk, akkor forduljunk a munkatársakhoz segítségért. Ha nem kapunk kielégítő támogatást, akkor (velük egyeztetve) forduljunk a fenntartóhoz és kérjük, hogy fejlessze ki a bemutatóhely nevelési tevékenységét. Csoportos látogatás előtt ismerkedjünk meg a helyszínekkel. Ha már ismerjük a helyet, akkor mérjük fel, mit hogyan lehetne ott tanítani, mire és hogyan lehetne ott nevelni. Javasoljuk ezeket az ott dolgozóknak. Igyekezzünk tapasztalatainkat azok rendelkezésére bocsátani, akik az adott bemutatóhelyet rajtunk kívül használják (publikációk, közkinccsé tett feladatlapok, óravázlatok, személyes ajánlás stb. útján). Azaz segítsük elő, hogy a bemutatóhelyek száma nőjön, és minél jobban szolgálják céljainkat.
5.  Riasztás helyett lehetőleg pozitív pedagógiát alkalmazzunk, még akkor is, ha a bemutatóhelyek jellege (pl. leégett erdő, tarvágás utáni állapot, meddőhányó látványa stb.) a riogatást szinte kínálja.
6.  Ne akarjunk feltétlenül a világ másik végén lévő bemutatóhelyre menni. Lehet, hogy közelebb jobban járunk, még akkor is, ha nem tudunk ismeretlen vagy szokatlan látványt mutatni.
7.  Elő kell segíteni, hogy az oktatóközpontok minél szélesebb közönségnek nyújthassák szolgáltatásaikat. Erősíteni kell a természetben vagy természetközeli területeken működő oktatóközpontokat, hogy munkájukat minél folyamatosabban, esetleg alkalmi látogatók számára is (mint ma a múzeumok) végezhessék.
8.  Ünnepeljük meg a jeles napokat. Sok ellenvéleménnyel szemben hasznosak, ha úgy tudjuk megszervezni, hogy természetvédő hétköznapjaink között az ünnepek szerepét tölthessék be. Törekedjünk arra, hogy a jeles napok hatása tartós legyen.
9.  Főleg kezdő természetvédő fiatalok ,,ráhangolását" segíthetjük apró, jelképes ajándékokkal, pl. egy-egy ásványdarabbal, kövülettel, tobozzal, gubaccsal, a Magyar Cserkészszövetség katicás jutalomrendszerének kihasználásával vagy egyéni megoldásainkkal (pl. saját készítésű bőr-emblémával, kitűzővel).
10.  Adjunk kézbe ajánlható könyvlistát; fejlesszük a könyvkritika gyakorlatát. Ugyanez érvényes a médiaműsorokra is.
11.  Pedagógusként, szülőként, felnőttként ajánljuk a gyermekeknek a természetvédő szakköröket, táborokat, programokat. Ezek gyakran olcsóbbak és tartalmasabbak más lehetőségeknél.
12.  Tartózkodni kell a védett területek túlzott terhelésétől (táborozással, nagylétszámú látogatással stb.). Ki kell dolgozni és közzé kell tenni a természet hosszú távon fenntartható használatának (természetjárás, táborozás, versenyzés, sportolás, gyűjtés stb.) etikai kódexét.
13.  Össze kell állítani és a környezeti nevelők rendelkezésére kell bocsátani az ajánlható nomád táborhelyek jegyzékét és főbb adatait (hely, tulajdonos, kezelő, víz- és élelmiszerbeszerzési lehetőség stb.). Célszerű lenne a jelzett turistautak mentén található természeti értékek adatbankját összeállítani, mert ezáltal ezek tanösvény funkciót is elláthatnak.
14.  A természetben, természetes anyagokból készült, természetbarát játékokat játsszunk a gyerekekkel (és a felnőttekkel).
15.  Igyekezzünk, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek se maradjanak ki az iskolán kívüli nevelési lehetőségekből. A természetben való foglalatosságokat könnyebb demokratikus módon, esélyegyenlőségre törekedve megvalósítani.
16.  Az iskolán kívüli nevelésben számos társunk akadhat: pedagógusok, szülők, természetvédők, önkormányzatok, hivatalok tisztviselői, a mozgalmak aktivistái, erdészetek, üzemek, intézetek munkatársai stb. Keressük őket, és forduljunk hozzájuk bizalommal.

Lásd még: Hagyományok; Iskolai, tanórán kívüli nevelés; Szabadidő, hobbi; Civil közélet és a társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

9. A NAT-ra építve

A Közoktatási törvény 8.§ (5-8)-ban foglaltak szerint a közoktatás alapműveltséget megalapozó szakaszában a Nemzeti alaptanterv, az Alapműveltségi vizsga és az Érettségi vizsga vizsgakövetelményei szabályozzák az oktatás és nevelés tartalmát és elvárásait. A környezeti nevelés korszerű szemléletű megvalósításához az alaptanterv minden követelményszintjén tartalmaz tananyagot, illetve fejlesztési feladatot. A Nemzeti alaptanterv alapján elkészített helyi tantervek a környezeti nevelést - remélhetőleg - minden iskolában megvalósítandó feladatként határozzák meg.

Helyzetkép

A Nemzeti alaptanterv alapelveiben megfogalmazottak kedveznek a környezeti nevelés helyi szintű tervezésének, hiszen a dokumentum

• figyelmet fordít az emberiség előtt álló közös problémákra. Az egész világot érintő átfogó kérdésekre vonatkozóan hangsúlyozza az egyén és az állam, a társadalom felelősségét, lehetőségeit, feladatait ezek megoldásában, az emberiséget és az egyes közösségeket egyaránt fenyegető veszélyek csökkentésében.
•  a követelmények elrendezését a tanulók gondolkodásfejlődésének ritmusához igazítja. Ez kedvez a cselekvéses tapasztalatszerzésen alapuló tanulásnak, a konkrét helyzetekből kiinduló alkotó, gondolkodásnak. A környezeti nevelésre jellemző sajátos tanulásszervezési módok (tanítási projektek, erdei iskola stb.) nem idegenek a NAT szellemétől.
•  tudomásul veszi, hogy az iskolában megszerzett ismeretek nem jelentenek végleges tudást. A tanulókat fel kell készítenünk az információkezelésre, fel kell vérteznünk őket a folyamatos ismeretszerzés és önművelés igényével. Ez a szemlélet kedvez a felelősségvállaló állampolgári magatartás megalapozásának a környezeti nevelésben is.

 

 


 

A NAT követelményszintjei egyben helyi tantervi tervezési szintek is.

• A kívánatos iskolai nevelői hozzáállás kialakítását a közös követelményekben foglaltak segítik. Az egyes műveltségi területek általános követelményei a fejlesztés ívét, a személyiségfejlődés egyéni üteméhez való igazodás lehetőségét adják meg, míg a részletes követelmények e nevelési terület konkrét megvalósításához adnak alapot.
• A NAT nem határozza meg a tanítandó tantárgyak körét. Ez igen előnyös, mert lehetővé teszi, hogy az iskolák - pedagógiai céljaikkal összhangban - tantárgyközi formában is megfogalmazzák környezeti nevelő munkájukat. Kialakíthatnak ilyen témában önálló tantárgyat is, hangsúlyozhatnak környezeti kérdéseket átfogó megközelítéssel is, de a szabadég-iskolai oktatás is (pl. erdei iskolai programok) és a témahetek tanítási projektjei is a helyi tanterv szerves, összehangolt részét képezhetik.

 

 


A Nemzeti Alaptanterv tehát kötelezővé teszi minden iskolában - iskolatípustól függetlenül - a környezeti nevelés megtervezését és megvalósítását. A környezeti nevelés eredményességét javító speciális tanulásszervezési módok alkalmazásának ezentúl nincs központi tantervi akadálya! (Helyi tantervi akadálya lehet.)


A helyi tantervek készítésekor azonban a nevelőközösségek alig élnek azzal a lehetőséggel, hogy a közös követelmények alapján ,,kereszttantervet" szerkesszenek. Olyan iskolák sem teszik ezt meg, ahol a környezeti nevelés és az ehhez kapcsolódó tanulásszervezési módok az intézmény jellemző pedagógiai célját jelentik.

Nem kedvez a környezeti nevelésnek, hogy sok intézmény vezetői nem rendelkeznek korszerű környezeti szemlélettel, a környezeti nevelés rendszerszerűvé tételéhez szükséges ismeretekkel, a megújítás megszervezéséhez szükséges készségekkel.


A helyi tantervek, tantárgyi programok általában ismeretelsajátítási tervek, a műveltséganyag elosztásának és átadásának tervei. Pedig a környezeti neveléshez az is kellene, hogy helyi tantervi szinten ezek mellett a tanulók ,,helyzetbe hozásának" terve, a nevelési terület cselekvési terve is elkészüljön.

A NAT egyrészt lehetőséget ad az oktatás és nevelés megújítására, de követelményei megújítási kényszert is jelentenek. Ennek sikere a helyi erőforrások és az azokat működtető szakemberek függvénye. Ezen a téren a következő a helyzet:

•  A nevelőközösségek jelenleg nem kellően motiváltak a változtatásra. Ennek oka elsősorban az intézmények - s ezzel együtt a környezeti nevelés - eredményességét tárgyilagosan és rendszeresen megítélni és értékelni hívatott szereplők hiánya.
• A megújításhoz nem áll a nevelők rendelkezésére speciális ismeretekkel és szakmai tapasztalatokkal rendelkező szolgáltató hálózat (környezeti nevelési mentorok, szaktanácsadók, specialista szakértők).
• Különösen a szabadég-iskolai oktatás nélkülözi a gyakorlóiskolai, bemutatóiskolai hátteret.
• A pedagógusok oktató-nevelő szemlélete sok esetben eltér - a megszokott, a hagyományos felé - a NAT szellemiségétől. Ez különösen az új műveltségi követelményekkel kapcsolatosan szembeszökő.

A minőségi oktatás igénye esetenként ellentmond az intézményfenntartó kényszerű megszorító szemléletének. A környezeti nevelés korszerű megvalósítását gyakran az intézményfenntartó fejlesztési tervében megfogalmazottak lehetetlenítik el.

Javaslatok

1. A helyi tantervek készítésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a közös követelményekben megfelelő szemléletben és arányosan megfogalmazott gondolatok a helyi tanterv általános és részletes követelményeiben kiegyensúlyozottan jelenjenek meg.
2.  Ahhoz, hogy a közös követelmények helyi tantervi szinten a mindennapi oktató-nevelő munkát ténylegesen meghatározhassák, ki kell dolgozni speciális, tantárgyakon átívelő nevelési programokat.
3. A környezeti nevelés nagyléptékű tervezésének hiányosságait, esetleges zavarait a helyi tantervek, tantárgyi és más nevelési programok kiigazíthatják. Ehhez azonban a környezeti nevelőket időben fel kell készíteni a szakmai ismereteken túl a tantervkészítésre, a speciális tanulásszervezésre is.
4. Fejleszteni kell - szakmai szolgáltatás biztosításával - az intézményvezetők környezeti szemléletét, az iskola megújításának megszervezéséhez szükséges készségeit.
5.  Mintákat kell adni a helyi tanterveken dolgozó kollégáknak környezeti nevelési tervek elkészítéséhez, illetve fel kell készíteni a környezeti nevelőket saját nevelési programjukkal összefüggő szervezési, irányítási feladatok eredményes elvégzésére is.
6.  A NAT bevezetésével együtt járó, szükségszerű megújításhoz segítséget kell adni az iskoláknak. E feladatokat pl. a komplex szolgáltatást nyújtó környezeti nevelési terepi oktatóközpontok (a nemzeti parkok és a pedagógiai szakmai szolgáltató szervezetek együttműködésében létrejövő bázisok stb.) és környezeti nevelési tapasztalatokkal rendelkező, ezt a szerepet felvállaló mintaiskolák láthatnák el.
7. A NAT - és főleg az új műveltségi követelmények - jobb megismerése nemcsak továbbképzések szervezését, hanem ösztönzőrendszer kiépítését is megkívánja.
8.  Az intézményvezetőket és -fenntartókat el kell látni a szükséges információkkal a környezeti nevelés költségkímélő, ugyanakkor eredményes megvalósításának módjairól.
9. A környezeti nevelés nem az iskola belügye. Eredményessége, szemlélete, minősége a családokra, az intézmény civil környezetére is hatással lehet. A szülőknek joguk van megkövetelniük, hogy gyermeküket az iskola felkészítse a környezeti problémák kezelésére, a környezeti harmónia értékként való megélésére. Célszerű volna ezért megfontolni egy olyan kiadvány elkészítését, amely a NAT-ban foglalt környezeti vonatkozásokat magyarázná el a közoktatásban érdekelt, de nem szakember szereplők (szülők, önkormányzati döntéshozók, támogatók stb.) számára.
10.  Célszerű volna a diákokat közérthető stílusban tájékoztatni a rájuk váró környezeti nevelési tantervi követelményekről, a tőlük elvárt képességekről, szakértelemről.
11. Fontos stratégiai feladat, hogy a NAT környezeti nevelési tartalmának megvalósítása érdekében is törekedjünk megnyerni a társadalom minél szélesebb köreit!

Lásd még: Család, háztartás, életmód; Tanóra, tantárgy c. fejezeteket.

10. Felsőoktatás

Magyarország környezeti állapotának és az állampolgárok környezethez való viszonyulásának javításában a felsőfokú szakemberképzés kulcsszerepet játszik. A felsőoktatás küldetése a korszerű - jelen szempontból: környezetbarát - gondolkodású és szemléletű, társadalmi felelősségtudattal rendelkező értelmiség felkészítése és folyamatos továbbképzése. Túlnyomórészt a felsőoktatás képezi azokat a szakembereket, akik az állami-önkormányzati, társadalmi-politikai, vállalkozói-közszolgálati területen vezetőként, döntéshozó helyzetben közvetlenül vagy közvetve a legtöbbet tehetnek a hazai környezet állapotának javításáért, a szemléletfejlesztésért.

A környezeti nevelést leghatékonyabban a jól felkészült pedagógusok végezhetik, ezért a felsőoktatáson belül a pedagógusok környezeti felkészítése prioritást érdemel, stratégiai kérdésként kezelendő.

Helyzetkép

A felsőoktatás keretében folyó környezeti képzés hazai helyzetét országos konferenciák sora elemezte. A nyolcvanas években számos nyilatkozat született ebben a kérdéskörben. A magyarországi környezeti oktatás és képzés helyzetéről 1992-93-ban egy PHARE-program keretében készült átfogó felmérés részeként a főiskolákon és egyetemeken folyó környezeti képzés tartalmának hiányosságait és stratégiai elemeit is feltárták. A felsőoktatásban megvalósuló természetvédelmi oktatást az MTA Természetvédelmi Bizottsága is áttekintette, s nemzetközi szintű felmérés és értékelés is készült. Mindezek jelzik, hogy a környezeti nevelés és képzés az utóbbi évtizedben az érdeklődés homlokterébe került, és a tenniakarás sem hiányzik.

• Országos szinten megoldódni látszik a környezeti szakpedagógusok graduális képzése, de továbbra sem valósul meg az a jogos igény, hogy minden pedagógus kötelezően részesüljön legalább alapszintű környezeti képzésben. A főiskolák egy részén ,,környezetvédelem" szakos, az egyetemeken ,,környezettan" szakos tanárok képzése folyik. Az egyetemeken és a szakfőiskolák többségében létrehoztak környezetvédelmi szakirányú képzési formákat.
•  A graduális képzés keretében - a pedagógus szakképzés mellett - ma már a környezeti mérnökképzés is helyet kap a magyar felsőoktatásban, mind a műszaki, mind az agrár szakirányú képzés keretében.
• Folyamatban van a szakirányú továbbképzési szakok és továbbképzési programok akkreditálása. Többségük a tanárokat a NAT követelményrendszerének színvonalas megvalósítására készíti fel. Posztgraduális formában az előzőekkel egyetemben lehetőség van környezetgazdálkodói szakmai diploma megszerzésére.
•  A felsőoktatási intézmények jelentős részében - főleg a pedagógusképzőkben - kialakultak, illetve szerveződnek a környezeti módszertani műhelyek, amelyek felvállalják a pedagógusok és a nem pedagógus végzettségű környezeti nevelők rendszeres továbbképzését is.
•  A hallgatók és az oktatók előtt minden eddiginél szélesebbre tárult a külföldi tapasztalatcserék, részképzések, tanulmányutak kapuja, s módjuk van a hatékony nemzetközi környezetmérnöki és környezeti nevelési módszerek megismerésére.
•  A hazai és külföldi pályázati forrásokból jelentős támogatás szerezhető a környezeti oktatás-képzés tartalmi és formai korszerűsítésére is. A KTM 1997-ben megkezdte a felsőoktatás részére is a különböző pályázatok kiírását (pl. ösztöndíj, szakdolgozat, környezeti terepgyakorlatok pályázat).
•  Minden második évben megrendezik az Országos Környezettudományi Diákkonferenciát, mely alkalmat ad arra, hogy a hazai felsőoktatásban működő, a környezetvédelem legkülönbözőbb szakterületeinek kérdéseivel (beleértve a nevelést is) foglalkozó hallgatók bemutassák kutatási eredményeiket, kicserélhessék tapasztalataikat.
• A társadalom környezettudatos viselkedéséért felelősséget vállaló és annak javítását ténylegesen segítő, azt célként a zászlójukra tűző szervezetek közül sok kötődik felsőoktatási intézményhez. Ezeknek az intézményeknek jelentős hányadában működik környezettudományi, környezetgazdálkodási intézet, tanszék vagy csoport.
•  Az országos és regionális társadalmi szervezetek (pl. TKTE, KOKOSZ, MKNE, Körlánc) munkájában felsőoktatási szakemberek is részt vesznek, biztosítják a környezeti nevelés különböző szintjei közötti információáramlást, tapasztalatcserét és együttműködést. Részt vesznek az oktatási és nevelési szak- és segédanyagok elkészítésében.

 

 


 

A felsőoktatásban tehát érezhetően erősödik a környezeti, környezetvédelmi szempontok érvényesítése; megkezdődött az oktatók szemléletének átalakulása is. Ezen örvendetes folyamat ellenére a felsőoktatásban jelenleg még számos gond van, amelyek közül stratégiai jelentőségűnek tekinthetők az alábbiak:


• A felsőoktatásban a környezeti, környezet- és természetvédelmi oktatás színvonala, ismerettartalma egyenetlen, alig áttekinthető és az oktatóktól függő. A környezeti ismeretek általános oktatásától még messze vagyunk. Különösen a bölcsészettudományi, kereskedelmi, egyházi és művészeti jellegű főiskolákon nem, vagy alig lelhető fel a tantervekben az ilyen jellegű ismeret.
•  A közoktatásban működő tanárok jelentős része nem képes megfelelő szinten az integrált környezeti oktatásra-nevelésre, s a jelenlegi tanárjelöltek is csak akkor lesznek képesek rá, ha képzésükben erre fölkészítjük őket.
•  Nem kielégítő mértékű a környezetpedagógiai kutatások támogatása.
•  Az eredményes környezeti nevelés érdekében sokkal több szakmailag hiteles, korszerű tankönyvre, jegyzetre, ismerethordozó eszközre lenne szükség.
•  Nem kielégítő a felsőoktatási intézmények együttműködése. A felsőoktatásban dolgozó szakemberek csak esetlegesen találkoznak és cserélik ki tapasztalataikat.

Javaslatok

1. A felsőoktatási tan- és hálótervekben kapjon nagyobb hangsúlyt az ökológia, a környezet- és természetvédelem, az épített és a társadalmi környezet értékeinek védelme, a környezetgazdálkodás; fordítsanak nagyobb figyelmet a környezetvédelem szociológiai, lélektani, társadalmi és egészségügyi vonatkozásaira, illetve a korszerű szemléletre, a helyi viszonyokhoz adaptált környezeti nevelési módszerekkel egyetemben.
2.  Távlatilag minden diplomát kapó fiatal részesüljön (legalább alapszintű) környezeti oktatásban. A felsőoktatás korszerűsítésével, az intézmények együttműködésének fejlesztésével lehetőség nyílik arra, hogy áthallgatás, részképzés formában ez az oktatás megvalósuljon.
3.  Valamennyi végzős pedagógus (szaktól függetlenül) felsőoktatási tanulmányai során ismerkedjen meg elméletben és gyakorlatban is a környezetkímélő magatartás kialakításához szükséges legfontosabb környezettudományi ismeretekkel, a környezetkímélő magatartás értékrendszerével, és gyakorlati szempontjaival.
4.  Minden olyan pedagógus szakon, ahol nincs speciális környezeti képzést szolgáló tárgy, külön tantárgyként kell a fenti célok érdekében a környezeti alapismereti képzést végezni, illetve e tantárgyakat a kreditrendszerbe be kell építeni. A képzés tartalmának meghatározásakor nemcsak a természettudományi, hanem a szélesen értelmezett társadalomtudományi vonatkozásokat is figyelembe kell venni.
5.  Ki kell dolgozni a felsőoktatás valamennyi szakterületén - de különösen a pedagógusok esetében - a környezeti továbbképzés rendszerét. A jelenlegi helyzetben ajánlatos a már oktató pedagógusokkal több formában is megismertetni a környezeti oktatás és nevelés követelményrendszerét, az alkalmazható módszereket és lehetőségeket.
6.  A környezeti nevelésben alkalmazott módszerek skálája örvendetesen szélesedik. A felsőoktatásban folyó posztgraduális képzések tematikájában is szerepeltetni kell ezeket a módszereket.
7. A posztgraduális képzést célszerű a graduálisan is képző egyetemek és főiskolák feladataként megjelölni, támogatva azonban az egyéb helyszíneken folyó továbbképzéseket is. Az illetékes minisztériumoknak (MKM, KTM) szorgalmazniuk kell a környezeti képzés minden formájáért felelős oktatási egységek kialakítását.
8.  Az illetékes hatóságok (főleg a KTM, MKM) szorgalmazzák a környezetpedagógiai kutatások szélesebb alapokra helyezését és anyagi támogatását.
9.  Szorgalmazni és támogatni kell a korszerű, környezeti témájú, felsőoktatási tankönyvek és jegyzetek írását, megjelentetését és forgalmazását. A pedagógusképzőket el kell látni korszerű audiovizuális segédanyagokkal és szakirányú hazai és nemzetközi folyóiratokkal. Folytatni kell a felsőfokú tanintézetek részvételével a környezeti nevelési szakkönyvtárhálózat bővítését. Célszerű lenne e feladatok összehangolására egy Környezettudományi Taneszköz Bizottság létrehozása.
10.  Egyértelműen meg kell határozni a környezeti képzésért felelős hatóságokat és intézményeket. A képzés tartalmi, formai és pénzügyi kérdéseihez valamilyen formában hozzájáruló minisztériumok között célirányos és hatékony együttműködést kell kialakítani. Rögzíteni kell az együttműködés konkrét területeit és módját.
11.  Az információcsere gyorsítása, a képzéssel kapcsolatos vélemények ütköztetése, a képzést segítő anyagi és szellemi erők feltárása érdekében célszerű egy olyan grémiumot életre hívni, amelyben az érintett minisztériumok, intézmények, társadalmi szervezetek és profitorientált cégek képviselői is részt vesznek.
12. A környezeti nevelés továbbképzési tanfolyamait nyitottá kell tenni a nem pedagógus végzettségű környezeti szakemberek előtt is (a megfelelő anyagi források megteremtése után).

Lásd még: Munkahely; Civil közélet és a társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

11. Felnőttoktatás

,,Kevés nagyobb, ám ma gyakran hallott hazugság van, mint az, hogy egyrészt van a «kultúra», másrészt van az oktatás és nevelés. Bármely épeszű ember számára ezek szétválaszthatatlanul egyek." Juhász-Nagy Pálnak ez a gondolata a felnőttoktatásra is maradéktalanul érvényes.

A felnőttoktatás hihetetlenül sokágú, bonyolult rendszer - egyéni és társadalmi igényeket egyaránt kielégít -, s napjainkban erősen átalakulóban van. Különösen az iskolarendszerű formái változnak, pl. a hagyományos, ún. dolgozók iskolái. Ugyanakkor új színterek jelennek meg az iskolarendszeren kívüli formák között.

Ez az átalakulás kedvező alkalom a felnőttoktatás tartalmi és módszertani megújítására. Az ezredforduló előtt a magyar felnőttoktatás számos kihívással néz szembe: az írástudatlanság leküzdése; az életen át tartó tanulás biztosítása; a foglalkoztatási és munkaerőpiaci gondok; a szociális helyzet javítása; komplex szemléletváltás a polgári lét kialakításához stb. És természetesen ide tartoznak a helyi, nemzeti, regionális és globális társadalmi és környezeti kérdések is.

Helyzetkép

A sikeres munkavállaláshoz szükséges iskolai és a szakmai végzettség megszerzése érdekében - az egyén és családja biztonságos megélhetéséhez - alapvető jelentőségű a pályaválasztást segítő, az általános képzést adó, a szakképesítő (átképző, továbbképző) és az önképző jellegű felnőttoktatásban való részvétel.

A felnőttoktatás célcsoportjai széles értelemben a polgárok; különösen az általános képzésből kimaradók, az aktív dolgozók, a munkanélküliek, a hátrányos helyzetűek és a szakképzettség nélküliek.

Évente 270-300 ezer felnőtt tanul intézményesen szervezett formában a szakmai és általános műveltség megszerzéséért. Az iskolarendszerű képzésben 70-80 ezer fő (ezen belül a szakképző iskolákban 50-60 ezer fő); a támogatott munkaerőpiaci képzésben 70-90 ezer fő; az iskolarendszeren kívüli formákban 100-130 ezer fő vesz részt.

A felnőttoktatás színterei és környezeti nevelési lehetőségei az alábbiak:

• iskolarendszerű intézmények (dolgozók általános és középfokú iskolái);
•  munkaerőpiaci képzés intézményei (munkaügyi, munkaerőfejlesztési és továbbképző központok; vállalati képzések; oktatási vállalkozások stb.);
•  iskolarendszeren kívüli kulturális intézmények;
•  civil szervezetek;
•  külön területek (egyházak, kisebbségek, önkormányzatok, egészségnevelési-szociális létesítmények, érdekképviseletek stb.);
•  környezetvédelmi, illetve államigazgatási szervek, intézmények;
•  tömegkommunikációs intézmények, szervezetek;
•  oktatási célú magánvállalkozások.

Az 1980-as évek végéig nem volt a felnőttoktatás iskolarendszerű formáiban környezeti nevelési tematika. A NAT életbe lépésével teremtődtek meg a feltételek a dolgozók iskoláiban és szakmunkásképzőiben a környezeti ismeretanyag és szempontok érvényesítésére, különösen az ,,Életvitel" területén.

Az iskolán kívüli környezeti felnőttoktatási formák területén meg kell említeni a közel 20 éves múltú ún. vállalati és a tárcák vezetőképző (továbbképző) intézeténél folytatott ún. környezeti szakelőadói képzéseket. Az 1970-es évektől a tudományos és az ismeretterjesztő társadalmi szervezeteknél is (pl. TIT, MTESZ stb.) megjelent ismeretbővítő és tanfolyami keretben is a környezeti ismeretterjesztés. 1989-től kibontakoztak a civil élet új (régi-új) színterei, ahol sokféle módszer és forma felhasználásával folyik a környezettudatos felnőttképzés (lakossági akciók, szemléletformáló tanfolyamok, szakmai konferenciák, kutatótáborok, kiadványkészítés stb.). A civil szervezetek - egyre bővülő nemzetközi együttműködéseik révén - bekapcsolódtak több nemzetközi környezeti nevelési projektbe (pl. ARGE, IUCN, Field Studies Council) is.

A kulturális (közművelődési) intézményekben is felerősödött az elmúlt évek során a környezeti és a környezet- és természetvédő programok szervezése (előadássorozatok, vetélkedők, lakossági fórumok és akciók, zöld jeles napi rendezvények, zöld kiállítások stb.).

A környezeti felnőttoktatás iskolarendszeren kívüli színterei (elsősorban a civil szervezetek) gyakorta kerülnek tevékenységük során összeütközésbe az önkormányzati (politikai) és a gazdasági szférával, mivel a lakosság figyelmének felkeltése, a felvilágosító munka, a cselekvésre késztetés és a tudatos környezeti magatartás sokszor más érdekekbe ütközik. Ezen a téren az utóbbi években jelentős fejlődés történt (pl. a támogatás mértékében és a jogi feltételek megteremtésében).

Javaslatok

1. Valamennyi felnőttképzési rendszerben elő kell segíteni a környezettudatos létmódra való felkészítést, megerősítést (állampolgári ismeretekkel bővítve.) Ezt elősegítendő a környezeti szemlélet hiánypótlására célszerű egy ún. környezeti tananyag-egységet kidolgozni, amelyet valamennyi felnőttképzési (ismeretterjesztési) formában a képzés törzsanyagának kell tekinteni.
2.  A környezeti alapismereti tananyag-egység mellett valamennyi felnőttoktatási iskolatípusban és az egyes szakmákon belül is meg kell teremteni a szakma műveléséhez szükséges környezeti ismeretek megszerzésének feltételeit.
3.  Az iskolarendszerű felnőttoktatás átalakulóban lévő intézményeiben a környezeti képzés tartalmi meghatározásakor a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás képzési követelményeit kell érvényesíteni. A metodikai megközelítéseknek meg kell felelniük egyrészt a környezeti tartalmaknak (új tanítási-tanulási módszerek) és a felnőtt (munkavállalói) létnek is.
4.  Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés színterein segíteni kell azoknak az intézményeknek és szervezeteknek a működését, amelyek környezetbarát szemléletmódot és aktív magatartást fejlesztő programokat szerveznek.
5.  A környezeti felnőttoktatásban is meg kell változniuk a tanulási-tanítási stratégiáknak: erősíteni kell az önképzést, a távoktatást és az öntevékeny ismeretszerzést segítő, aktivitást fejlesztő közösségi formákat.
6.  Ki kell dolgozni - szakmai, módszertani és andragógiai igénnyel - a felnőttoktatók környezeti továbbképzését, s ebben a felsőoktatásnak is segítenie kell. Ki kell alakítani a környezeti felnőttoktatás szakértői hálózatát is, és ehhez megfelelő eszközöket (személyi, tárgyi, tananyag stb.) kell biztosítani.

Lásd még: Szakképzés; Iskolán kívüli nevelés; Civil közélet és a társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

12. Munkahely

A munkahellyel kapcsolatos aktív életünk igen nagy hányada. Ébren töltött időnknek nagyjából a felét a munkahelyen töltjük. Jó esetben fontosnak is tartjuk mindazt, ami ott történik, de ha másért nem, fizetésünk okán szorosan függünk a munkahelyünktől. Ezért kétségtelen, hogy a környezeti kérdésekkel kapcsolatban is óriási jelentősége van a munkahelynek.

A környezeti nevelésnek is fontos színtere lehet a munkahely, hiszen a munkavégzés kapcsán jó lehetőség kínálkozik a hatékony információcserére, mód nyílik - a foglalkoztatottak környezet- és egészségvédelmi oktatása során - arra, hogy a saját helyzetük javítása érdekében az egész Földet érintő ökológiai összefüggésekre is felhívjuk a figyelmet. A munkahelyi képzés és oktatás során olyan ösztönzők is beépíthetők a programba, amelyekkel érdekeltté lehet tenni a munkavállalókat a környezet- és egészségkímélő módszerek elsajátítására, az anyag- és energiatakarékos munkavégzésre.

A munkahely és a környezet kapcsolatában működő hatásoknak legalább két iránya vizsgálandó:

• Miféle lehetőségei vannak a munkavállalónak, és mifajta kötelezettségei a munkaadónak arra, hogy környezeti nevelőként hasson (akár a nélkül is, hogy ennek tudatában lenne)? Más szavakkal: miképpen alakítja az ember környezeti tudatosságát, gondolkodásmódját, kultúráját az a környezet, amelyben munkáját végzi? (Ugyanis maga a munkahelyi környezet is nevel.)
•  Milyen a munkánk jellege (ipari, mezőgazdasági, szolgáltató stb.)? Mi a munkahelyünk helye (és személyesen az én helyem) a munkamegosztás rendszerében? Ez ugyanis alapvetően meghatározhatja azt is, hogy tevékenységünknek milyen és mekkora a környezeti hatása. Tudatában vagyunk-e ennek a hatásnak, s van-e módunk változtatni a helyzeten? E nélkül környezeti szempontból sem lehet helyes képünk munkánkról és munkahelyünkről.

Helyzetkép

Egyéb - gazdaságossági, erőforrás-hiányból és hagyományokból fakadó, - okok miatt az átlagos munkahely ma nem mondható környezetbarátnak. Többnyire inkább valamiféle ilyen irányú igénytelenség nyomja rá a bélyegét a munkahelyekre. Vezetők és beosztottak úgymond ,,nem érnek rá" környezeti kérdésekkel foglalkozni.

Pedig alapvető fontosságú - és ez már kifejezetten tudati, nevelési kérdés -, hogy környezeti szemléletet áraszt-e a munkahely. Nem akarjuk lebecsülni a kinyilvánított elvek, írásos dokumentumok jelentőségét, de tudjuk, hogy igazán a mindennapi valóság, a tényleges környezet, a rendszeres munkavégzés körülményei azok, amelyek hatékonyan befolyásolják környezeti gondolkodásunkat. (Az iskolákkal kapcsolatban ezt nevezik ,,rejtett tantervnek".)

A munkaadók és munkavállalók döntő többsége nincs abban a helyzetben, hogy mérlegelje munkája környezeti hatásait vagy hogy környezeti értékrendje alapján döntse el: vajon létesít-e, illetve elfoglal-e egy állást vagy sem.

Javaslatok

1. Mindig figyelembe kell venni, hogy a munkahely tárgyi, természeti és emberi környezet egyszerre. Összhangban kell lennie a konkrét munkavégzésre vonatkozó körülményeknek és a napi több órát ott töltő ember általános (egészségügyi, kényelmi, esztétikai, mentálhigiénés stb.) igényeinek.
2.  Segíteni kell a rendre, tisztaságra, esztétikumra való törekvéseket, s a munkahelyek ,,zöldítését": élő természet bármilyen formában (pl. fa az ablak előtt vagy az udvaron; virág az ablakban vagy a szobában stb.).
3.  Törekedni kell a munkavégzésben és az általános körülmények kialakításakor a takarékosságra az anyag- és energiahasználat terén. (A takarékosság nem azonos a szűkösséggel!)
4. A munkahely és a munkavégzés megszervezésekor fontos szempontként kell kezelni a termelési és egyéb hulladékok sorsát (pl. a papír újrahasználását és gyűjtését).
5.  Tájékoztatni kell a dolgozókat munkahelyük környezetterheléséről, annak jellegéről és mértékéről.
6.  Stratégiai jelentőségű kérdésként kell kezelni a megfelelő mentálhigiénés helyzetet. Jó-e a munkahelyi légkör?
7.  Meg kell teremteni a lehetőséget a munkahelyre/ről történő közlekedés környezet- és energiakímélő módjainak gyakorlására. A lehetőségek szerint csökkenti kell az ingázást.
8.  Törekedni kell (akár adminisztratív eszközökkel is) a munkahelyi étkezés (konyha, menza, kantin, büfé) egészséges és környezetbarát jellegére. Tájékoztatni kell az ott dolgozókat az étkeztetés környezetterheléséről és annak csökkentési lehetőségeiről.
9.  Lehetőséget, felelősséget kell adni a munkavállalónak a környezeti kérdések feltárásában, a helyzet jobbítására irányuló törekvésekben, általában: környezeti értékrendje megnyilvánulásában.

 

Az alábbiakban részleten áttekintjük a munkahely és a környezeti nevelés kapcsolatának egyik sarkalatos pontját, a munkaegészségügyi területet.

A munkahelyi környezeti neveléssel és a technológiai fegyelem betartásával meg lehetne akadályozni, hogy a munkatársak rossz gyakorlata révén az érintett családokon belül egészségkárosodások, esetleg mérgezések alakuljanak ki, vagy a lakókörnyezet szennyeződjön.

Helyzetkép

Nemzetközileg is viszonylag új az a törekvés, hogy irányelveket illetve ajánlásokat fogalmazzanak meg az egészség megőrzéséről. Az első ilyen célú nemzetközi értekezletet 1986-ban Kanadában tartották és az ott megfogalmazott elveket öt fő pontba foglalták. Ez az ún. Ottawai Charta:

• olyan egészségpolitikai gyakorlatot szorgalmaz, amely mérlegeli az ágazati politikai döntések egészségre való hatásait is;
•  sürgeti az egészséges életmódot segítő természeti, gazdasági és társadalmi környezet kialakítását;
•  segíti a helyi közösségek egészségmegőrző akcióit;
•  segíti a mindennapi élet lehetséges formái közül az egészségesebbnek a kiválasztását;
•  az egészségügyi szolgálat keretén belül új hangsúlyokat szorgalmaz a megelőzés érdekében.

 

 


 

1988-ban tartották a második nemzetközi értekezletet Adelaide-ben (Ausztrália), ahol az alábbi elveken volt a hangsúly:

• egyenlő esélyek;
•  rendszeres figyelés - értékelés;
•  kockázatcsökkentő tevékenység;
•  intézményekre lebontott stratégia (egészséges munkahely, kórház, iskola, épület, közösség stb.).

1991-ben volt a harmadik tanácskozás, amelynek programjából kiemelkedik az egészség és környezetvédelem összekapcsolása, azaz a globális szemlélet megfogalmazása. Ennek lényege, hogy az egészségvédelem nem választható el a globális környezetvédelemtől.

Itthon 1997-ben kormányszinten elfogadták a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogramot (NEKAP); ennek munka-egészségügyi vonatkozásai is vannak.

A munkahelyi környezeti és egészségre nevelés két pillérre támaszkodik:

A) Ismeretterjesztés

 Az ismeretterjesztés irányelvei a munkahelyeken ugyanazok, mint az iskolában és a médiában. Ugyanakkor a munkahelyi környezeti és egészségnevelés speciális szakértelmet igényel és komoly személyi érdekeltségre támaszkodik. Költségeinek előteremtésében érdekelt a munkáltató, az érdekképviselet és maga a foglalkoztatott dolgozó is.

B) Egészségnevelés

 Az egészségnevelés az egészség megtartására és fejlesztésére, a megbetegedés folyamatának megállítására, vagy visszafordítására, illetve a következmények enyhítésére irányul. Az egészség vagy a jó közérzet (a WHO meghatározása szerint) az ember biológiai létét is magába foglaló, de a szubjektív megítélés ellenőrzése alatt álló fogalom. Az egészség nem jelenti mechanikusan a betegség hiányát, hanem egy olyan állapotot, amikor az egyén a környezetével biológiai és szellemi értelemben egyaránt harmóniában van.

Javaslatok

1. Minden munkavállaló munkaköri leírásában ki kell kötni azokat a biztonsági előírásokat, amelyek be nem tartásával sajátmaga és környezete egészségét veszélyezteti. A betartáshoz szükséges eszközöket a munkafolyamatok megkezdése előtt biztosítani kell.
2.  Fejleszteni kell a munkahelyi környezeti és egészségügyi oktatást, képzést és felvilágosítást, melynek témái:

• a hatékony személyi védelem, az előírások korszerűsítése, betartása és ellenőrzése;
•  a technológiai fegyelem, a biztonságos tárolás és szállítás megoldása;
•  a szennyezőanyagok eltávolításának szorgalmazása és ellenőrzése;
•  a veszélyeztetettek fokozott egészségügyi ellenőrzése, szűrése; az alkalmassági feltételek szigorítása;
•  a dohányzás korlátozása
•  a fiatalkorúak és nők alkalmazásának korlátozása;
•  a biológiai monitor működtetése és ellenőrzése;
•  katasztrófa elhárítási tervek ismertetése.

3. Támogatni kell a biztonságos munkavégzést és a környezetvédelmet szolgáló technikák, módszerek fejlesztésére irányuló kutatásokat.
4.  Valamennyi vonatkozó alapanyagról és munkafolyamatról pontos és érthető leírást kell a munkavállaló számára készíteni a környezet- és egészségvédelem szempontjainak figyelembe vételével.
5.  A munkahelyen feleslegessé váló alapanyagok, vegyszerek szakszerűtlen kezelése és tárolása, a veszélyes hulladékoknak a háztartásokban való ,,újrahasznosítása" súlyos szankciókat vonjon maga után (pl. azonnali elbocsátás, pénzbírság).
6.  Ismertetni kell a munkavállalóval azokat a jogokat, amelyek a környezet és munkavédelem területén megilletik. Ilyen pl. az 1993. évi XCIII. törvény, amely törvényi keretet biztosít arra, hogy a munkáltató ne alkalmazhasson senkit egészségre vagy környezetre ártalmas munkakörben.
7.  Legyen a hosszú távú stratégia része egy olyan mozgalom, amely a munkáltatókat és munkavállalókat egyaránt érinti, és kivitelezésében minkét felet egyaránt érdekeltté teszi. Kezdeményezni kell környezetbarát munkahelyek kialakítását (pl. Ökostil fantázianévvel), amelyek eleget tesznek az alábbi követelményeknek:

• a megadott környezeti és munkahelyi higiénés normák szerint működnek, és bármikor előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhetők,
•  lehetővé teszik a szabad információáramlást a foglalkoztatottak körében a munkafolyamatok esetleges egészségre ártalmas hatásáról, a felhasznált alapanyagokról, a végtermékről és a környezetszennyezés mértékéről.
•  a technológiát a környezet- és egészségvédelem szempontjai szerint alakítják; a balesetek megelőzése érdekében a technológiai fegyelmet folyamatosan ellenőrzik; gondoskodnak az esetleg baleset vagy üzemzavar miatt megbetegedett dolgozóikról.
•  dolgozóik körében előnyben részesítik a környezet- és egészségtudatos magatartást (ami egyben a szakismeret elismerését is jelenti); ezzel kifejezésre juttatják, hogy távlatosan csak az a munkahely igazán hasznos, amely környezetbarát, ugyanakkor egészséges, tiszta és nyugodt.

Az ilyen munkahelyeket adókedvezményekkel lehetne jutalmazni.

Lásd még: Iskolai, tanórán kívüli nevelés; Termelés és gazdaság; Egészségnevelés; Tárgykultúra, mesterséges környezet c. fejezeteket.

13. Termelés és gazdaság

Első - felületes - pillantásra a környezeti nevelés és a termelés egymástól független fogalmak. Kell-e egyáltalán tudnia az intézményes oktatási rendszeren belül dolgozó környezeti nevelőnek a gazdaság működéséről? Mit kezdjen a nem szakirányú oktatásban részesülő tanár a költségvetés, fogyasztás, adózás és egyéb, számára jobbára ismeretlen tartalmú szakkifejezésekkel? És a másik oldalról: vajon nevelési kérdés-e a gazdaság környezetbaráttá alakítása?

a) Igen, a pedagógusnak szüksége lehet a gazdasági fogalmak ismeretére, hiszen egy demokratikusan működő politikai rendszerben a társadalom széles rétegei igényt tartanak arra, hogy az állami költségvetést széleskörű egyetértés nélkül ne alakíthassák ki. Beleszólni pedig csak abba érdemes, amiről tudásunk van. Az állami költségvetéssel kapcsolatos ismeretek tanítására a NAT - elvileg - lehetőséget biztosít. Még az alapfokú oktatásban kell a diáknak megértenie, hogy miért lehet az államnak jóváhagyott hiánya, és miért nem lehet ugyanakkor neki pl. közüzemi díjtartozása.

b) A környezetbarát gazdasági élet kialakítása - végső soron - tudat- és szemléletformálás, vagyis nevelés kérdése. Ma még a legtöbb gazdasági szakértő nézete megegyezik abban, hogy a környezetvédelemhez rengeteg pénz szükséges, s vélekedéseiket statisztikai adatok tömkelegével alá is támasztják a döntéshozók számára. Ez azonban csak a követő környezetvédelemre vonatkoztatva igaz, vagyis abban az esetben, amikor már meglévő kárt próbálunk meg utólag helyrehozni. A tudatformálás éppen arra szolgálna, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb teret kapjon a megelőző környezetvédelem (amikor arra törekszünk, hogy ne keletkezzen környezeti kár), amely még sokkal kevesebbe is kerülne, mint a követő környezetvédelem.

Helyzetkép

Igen sokan - felelős emberek is - azt a véleményt hangoztatják, hogy az ország gyarapodása hozza majd magával a lehetőséget a gazdaság környezetbaráttá tételéhez. Ez azonban illúzió. Ha semmilyen más érvünk nem lenne, csak az, hogy a mai kilátásokat figyelembe véve legkorábban húsz év múlva rendelkezhetünk olyan anyagi lehetőségekkel, amelyek a mai Ausztriában adottak a környezetvédelemhez, már akkor is látnunk kellene, hogy ez az út nem járható.

Még csak most kezd elterjedni az a gondolkodásmód, hogy a környezetvédelmet nem egyértelműen és szinte csak a pénzügyi lehetőségek függvényében kellene kezelni, hanem sokkal inkább a termelés és főleg a fogyasztás szerkezetének környezetbarát irányban való megváltoztatásában. ,,A környezet védelmében mozgósított gazdasági eszközök és szerkezeti változások hatékonyan szolgálják a hagyományos értelemben vett gazdasági racionalizálást és modernizációt is, a környezetvédelem nem verseng a modernizációhoz szükséges erőforrásokért, hanem partner lehet a megvalósításban." (Kiss K., 1997.)

Azt is gyakran hallani, hogy a gazdasági növekedés gyógyír lesz a szegénységre és elmaradottságra is­; a tények azonban ezt sem igazolják; ellenkezőleg: a gazdasági növekedés éppen a polarizáció irányába hat.

Kulcskérdés tehát a termelési szerkezet és a fogyasztási szokások megváltoztatása, márpedig mindkettő - nagy mértékben - nevelési feladat.

Sürgető szükség lenne egy alternatív (,,zöld") költségvetésre, melynek lényege abban áll, hogy az adómennyiséget változatlanul hagyva az adó szerkezetét alakítja át. Ennek bevezetése azonban - az elkerülhetetlen ellenérdekeltségeken túl - elsősorban tudati akadályokba ütközik. Nevezeten abba, hogy szokatlansága, újdonsága miatt sokak számára elképzelhetetlen, elfogadhatatlan.

A globális gazdaság kialakulása a gyarmatosítás új formáit hozza magával (amelyet természetesen kulturális gyarmatosítás is kísér).

Energiatermelésünk környezetterhelése igen nagy; energiahatékonyságunk viszont elég alacsony. Növekvő gondunk a hulladék; s a hulladékkal kapcsolatos környezetbarát szokások sajnos nagyon lassan terjednek. Nálunk szerencsére még nincs nagy kereslete az egyszer használatos termékeknek, de már hódítanak a ,,dobd el" termékek és csomagolások.

Mezőgazdasági termelésünk sok helyen nem a helyi adottságoknak megfelelő, nem ökologikus.

Az átlagos magyar állampolgár ismeretei a termelés és a fogyasztás szerkezetéről, összefüggéseiről sajnos elég hiányosnak mondhatók. Ismerethiány és rövidtávú gondolkodás nehezíti a szállítás és közlekedés környezetbaráttá tételét is. A tömegközlekedés - az elmúlt évek néhány rossz döntése ellenére - még nem rossz. Ha a közlekedőknek a tényleges költségeket kellene megfizetniük, vagyis érvényesülne a ,,szennyező fizessen" elve (s nem az egész lakosságra hárulnának a terhek!), akkor már nem érné meg a személyautós közlekedést előnyben részesíteni.

A termék árába nem beleszámított káros külső hatások (a ,,negatív externáliák") beszámítása (belsővé tétele, azaz ,,internalizálása") még igen sok területen nem történt meg.

Alapvető szemléleti gondok vannak a reklámozással kapcsolatban. Már önmagában az is környezetellenes, hogy folytonos fogyasztásra ösztönöz és téves - anyagiasságra, fogyasztási javakra alapozott - értékrendszert épít be az emberek tudatába. Különösen veszélyes, ha ez gyerekek esetében történik.

Javaslatok

1. Ki kell dolgozni, tudatilag és jogilag el kell fogadtatni és be kell vezetni az ökológiai adóreformot. Ez nem csak a környezetre lenne pozitív hatással pl. azzal, hogy a meg nem újuló energiaforrások használatát és a környezetkárosító tevékenységeket a jelenleginél sokkal jobban megadóztatná, hanem a gazdaságra is élénkítőleg hatna. Az ökológiai adóreform nem jelentené az adóterhek növekedését, az ökoadók mértékében ugyanis csökkenteni kellene az emberi munkára rakódó terheket (a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot).

Az ökológiai adóreform hatására:
- csökken a munkanélküliség;
- visszaszorul a feketegazdaság;
- javul a humánszféra helyzete (a lakosság egészségi állapota is);
- csökken az energiapazarlás.
2.  Meg kell értetni az emberekkel, hogy a háztartásokban és az iparban egyaránt energiatakarékosságra és sokkal nagyobb energiahatékonyságra van szükség, nem pedig többlet primer energiára. Tudatosítani kell a megújuló energiaforrások használatának szükségességét, segíteni az elterjesztésüket. Meg kell értetni a diáksággal, hogy rövid távú előnyök érdekében nem szabad olyan erőműveket alkalmazni, amelyek beláthatatlan környezeti károkat okozhatnak a távoli jövőben.
3.  Tudatformálással, gazdasági ösztönzéssel és jogi szabályozással meg kell előzni az ,,eldobó" vásárlói magatartás kialakulását. (Európa éppen most próbál meg leszokni róla.) A hulladékgazdálkodásban legfontosabb elv a megelőzés, nemcsak a háztartásban, hanem a termelésben is. Tudatos vásárlói döntéssel kerüljük el a rövid életű, újrahasznosításra nem alkalmas termékek vásárlását. Alkalmazzuk a megelőzés, újrahasználat, újrafeldolgozás hármas elvét. A végső soron mégis csak keletkező hulladékok esetén gondoskodni kell azoknak a természetbe befogadhatóvá tételéről.
4. A fogyasztók tájékoztatásán, szemléletformálásán keresztül nyomást kell gyakorolni a környezetkárosító tevékenységet folytató cégre.
5.  Ki kell dolgozni és be kell vezetni a közlekedés és szállítás területére is a környezetterhelési díj teljes rendszerét. Szemléletformálással elő kell készíteni a negatív externáliák belsővé tételét; ez ugyanis az egész társadalom érdeke, de ma még nagyon népszerűtlen kívánságnak tűnik.
6.  A mezőgazdaságban a mainál sokkal nagyobb mértékben kell figyelembe venni a termőhelyi sajátosságoknak megfelelő gazdálkodást. A biogazdálkodás elterjesztése hosszú távon elemi érdekünk, a vegyszerek visszaszorítása létszükséglet.
7.  A nagy szaktudást és kevés nyersanyagot igénylő termékek gyártását kell előtérbe helyezni, hiszen Magyarországon van jól képzett munkaerő és az oktatásban további kiaknázatlan lehetőségek vannak.
8. A globális gazdaság (gazdasági és szellemi) gyarmatosító törekvései ellen védekeznünk kell. Ha nem akarunk a perifériára kerülni, akkor a lokális fejlődést kell támogatnunk; a globálissá vált világgazdaság helyett emberközpontú fejlődésre van szükség.
9. Az oktatási intézményeket teljesen mentesíteni kell a gazdasági reklámoktól. (Nemcsak az ördög falra festéséről van szó! Ezt jól mutatja, hogy már kapható olyan tankönyv, amely nyílt vásárlási felhívást tartalmaz.)
10.  A termelés és gazdaság környezetbaráttá tétele nem oldható meg a rendszeren belüli változtatgatásokkal; a bajok gyökeréig így nem jutunk el. Másodfokú változásra - a változás változására - van szükség, amikor egy szintről egy másikra lépünk át, megváltoztatva ezzel magát a rendszert. Hosszú távon tehát csak a gazdaság egész rendszerének megújítása - egy új jövőkép követése - lehet a cél!

Lásd még: Család, háztartás, életmód; A környezeti nevelés finanszírozása c. fejezeteket.

14. Művészetek

A körülöttünk lévő világ megismerésének, befogadásának, leírásának, illetve ábrázolásának többféle módja van. A megközelítés lehet tudományos (egzaktságra törekvő) gondolkodásmód, alapulhat hiten (vallás, mítosz), érzelmi síkon pedig a művészi kifejezésmódokat használhatja. Gondolkodásunkban a háromféle megközelítés keveredik, mindhárom vitathatatlanul fontos.

A művészi alkotások megismerése, befogadása, megértése elősegíti a személyiség fejlődését. A felemelő, katartikus élmények hozzájárulnak a megismeréshez és a világ olyan oldalát mutatják meg, amely minden más irányból nézve rejtett marad. A művészet számos ember számára önmagában is elsőrendűen fontos, mint a külvilágról szóló információk hordozója, közvetítője, emellett az érzelmeken alapuló (affektív) tanulás elősegítője, és egyszerűen az érdeklődés felkeltésére, a ráhangolásra is alkalmas.

A tantárgyak közti átjárhatóság felismerésére jó eszköz lehet az olyan ismeretréteg, amely egyformán - és egyformán nem - ízesül az egyes tantárgyakhoz, s ezzel egyidejűleg nemcsak információkat, számonkérhető ismeretanyagot nyújt, hiszen mozgástere, hatásterülete elsősorban az érzelmi sík.

Mindezek miatt fontosak a művészetek a környezeti nevelésben.

Helyzetkép

A felvilágosodás, a technológiai, informatikai forradalom a túlnyomóan tudományos alapokra kényszerített világnézet bevezetésének kísérlete a művészeteket háttérbe szorította, lefokozta. Kiváló pedagógusok azonban mindenkor alkalmaztak művészeti alkotásokat figyelemfelkeltésre vagy illusztrálásra. Látványos mértékű felhasználásukat talán a pedagógia verbális-kognitív oktatási irányba való eltolódásának megérzése, vagy felismerése váltotta ki. A NAT is hangsúlyozza a művészeti nevelés jelentőségét. A környezeti nevelésben a művészetek és (legtöbbször laikus szinten ugyan) a művészi kifejezésmódok egyre nagyobb teret kapnak, irodalmi szöveggyűjtemények, daloskönyvek jelennek meg, drámapedagógiai módszerek terjednek, kreatív és kézművesműhelyek működnek.

A világot fokozatosan elönti a verbális közlést felváltó vizuális információ, sokszor igénytelen formában. Az egyre terjedő funkcionális írástudatlanság nagyszerű táptalajt biztosít a vizuális giccsnek, zenei közhelynek és mindannak, ami - közvetve - az emberi szellemet védtelenné, kiszolgáltatottá és kívülről irányíthatóvá teszi. Ezzel szembeszállni csak összehangolt, tudatos neveléssel, értékek felmutatásával, fontos összefüggések megismertetésével és önálló gondolkodásra való neveléssel lehet.

Javaslatok

1. Segítsük elő, hogy minél több pedagógus alkalmazza az oktatás során a zene, az irodalom, a képzőművészet, az építőművészet, a mozgásművészet, a népművészet alkotásait, és nem csupán a hagyományos és steril értelemben vett szemléltetés céljaira, hanem az egyes tantárgyak határainak ,,elmosására", a minden egy élményének elmélyítésére, a mélyben rejlő lényegi azonosságok felismertetésére is.
2.  Az oktatás, nevelés során használjuk segítő, magyarázó, szemléltető és kedvcsináló eszköznek a képzőművészetek, a festészet, a szobrászat, az építészet, a grafika, a fotó és filmművészet mesterműveit. Helyezzünk hangsúlyt a természetes, szerves környezetben ábrázolt emberalakok harmóniájára, a természeti tanulmányokra, tájképekre, állat- és növényábrázolásokra, tudományos művek - akár lexikonok - művészi illusztrációira és arra a magától értetődő természetességre, amellyel a teremtett világot annak minden porcikájával, szépségével és rútságával együtt minden kor művészei egynek és elválaszthatatlan egységnek tekintették.
3.  A környezettel való közvetlen, gyakorlati ismerkedés nagyszerű formája az ábrázolásra, megértésre, újrateremtésre tett kísérlet. A képzőművészet oktatásában, megismerésében komoly hozadéka lehet a természetes anyagok, földfestékek, növényi nedvek, természetes hamu vagy zsírok gyakorlati alkalmazásának, de ugyanígy alapanyagként használhatók a kavicsok, a falevelek vagy a természet magnetofonszalagra rögzített hangjai, neszei is.
4.  Kíséreljük meg a rajzi-vizuális nevelés keretei között is megteremteni azt a kapcsolatot a gyermekek és a környezet, s annak legparányibb, észre sem vett vagy legyintve piszoknak, kártékonynak, egészségtelennek minősített elemei között, mely kapcsolat értékek és szépségek felismeréséhez, s helyes értékrenden alapuló szemlélet kialakulásához vezet. Célszerű lenne tudatosítani, hogy a környezet sokrétegű, dinamikus, eleven és érzékeny, hogy kozmikus, kémiai, biológiai, vizuális, érzelmi és művészeti jellegekkel - s még mi mindennel! - egyaránt rendelkezik, s káros vagy hasznos, fontos vagy elhanyagolható, érdekes vagy közömbös, szép vagy rút részekre tagolása szubjektív, a helyzettől, a mindenkori szempontunktól függő.
5.  Szorgalmazzuk az iskolán kívüli programokat. A világ valódi megismerése elképzelhetetlen úgy, hogy például egy első gimnazista gyermek aránytalanul magas óraszámban tanul matematikát vagy egy száraz és zamatavesztett nyelvtant, miközben esetleg életében nem hallott még a Gilgamesről vagy Raffaellóról, nem hallgatott végig egy Mozart-szimfóniát, és fogalma sincs róla, hogy ki volt Janus Pannonius. A múzeumok, képtárak, kiállítások, színházak, filmklubok, hangversenytermek és csillagvizsgálók látogatásának a nevelés elengedhetetlen részének kell lennie.
6.  Az iskolai és az iskolán kívüli, azon túli világ is értékes értesüléseket nyerhetne a környezetről, s ami ennél sokkal fontosabb: érdeklődését, szimpátiáját is felkelthetnék magas szakmai színvonalú, de közérthető, hozzáférhető árú és szépen illusztrált kiadványok, akár füzet- vagy könyvsorozatok. Javasoljuk ilyenek kiadását. Hasonló célzattal kiállításokat, esetleg a témához kapcsolódó rendezvényekhez kötött kiállításokat is rendezhetnénk.

Lásd még: Hagyományok; Tanóra, tantárgy; Iskolán kívüli nevelés; A NAT-ra építve; Tárgykultúra; Szabadidő, hobbi; Kommunikáció és ökomarketing c. fejezeteket.

15. Tudomány

A tudomány a világ megismerésének, leírásának egyik módja. Fejlődése során egyre újabb területei, ágai jöttek létre, melyek képviselői egyre kevésbé ismerik, értik egymás kutatásait. Mára kialakultak a környezettudományok. E név alatt nem egyetlen diszciplinát értünk, hanem számos olyan terület összességét, kölcsönhatását, amelyek integrálása szintén alig lehetséges már - pedig kikerülhetetlen feladat.

A tudomány és a környezeti nevelés kapcsolatát több szinten is meg lehet fogalmazni. Számos környezetre káros emberi tevékenység a tudománynak köszönheti létét, hatékonyságát, mértékét. Ez akkor is igaz, ha akár ugyanezek a tevékenységek az egész emberiség számára fontosak. Ugyanakkor a tudománytól várjuk számos környezeti probléma megoldásának megalapozását. A tudomány (a kémiától, biológiától kezdve egészen a pszichológiáig, neveléstudományig) is szolgáltat olyan alapadatokat, ismereteket, eljárásokat amelyeket a környezeti nevelés során felhasználunk.

A tudomány művelőire másrészt ugyanúgy érvényes mindaz, amit a környezeti nevelésről mondunk, mint bármely más emberre.

Helyzetkép

A környezeti problémák a tudomány számára is kihívást jelentenek, de helyzete, lehetősége, a kutatók személyes helyzete nem mentes az ellentmondásoktól. Egyre növekszik a természetre és környezetre vonatkozó ismeretek mennyisége, és az ilyen kutatási témák száma. (Szinte divattá vált ez a terület.) Egyre több forrásból lehet ilyen témájú kutatásokra támogatást szerezni (pl. OTKA, PHARE, KKA ...), de a források nem elegendőek ahhoz, hogy akár csak hazánk természeti, környezeti állapotáról naprakész, folyamatos információhoz jussunk. Sok esetben azonban ilyen köntösben adják el a valódi problémákkal, azok megoldásával nemigen kapcsolatos, sőt a környezetre nézve veszélyes eredményeket produkáló kutatásokat is. Ilymódon a természetvédelem, környezetvédelem szavak értéke a tudományban is devalválódik, néha negatív értelművé válik.

Világszerte felismerhető trend, hogy a tudományokba vetett korábbi hit meginog, a tudományok és az emberek között is egyre szélesebb szakadék tátong. Ebben szerepet játszanak konkrét csalódások (pl. az atombomba kifejlesztése, a rák, vagy az AIDS elleni tehetetlenség látszata) ugyanúgy, mint az egyre magasabb szintű, egyre magasabb ismereteket követelő tudományos kutatás fokozódó meg nem értése, a tudományos kutatástól és eredményektől való elidegenedés. Mindezek okai lehetnek annak, hogy napjainkban az áltudományok megbecsültsége fokozódott.

A tudomány nem mindenható, nem csalhatatlan. A tudományosság egyik kritériuma az, hogy ismerik és ismertetik az állítások megbízhatóságát vagy bizonytalanságát. Ez az igény sok sürgető környezeti kérdésben is megakadályozza, hogy azonnali konszenzus szülessen, amikor kutatók véleményét kérik. A tudomány végletes széttagoltsága nehezíti a környezeti gondolkodás elsajátítását.

Egyre több az olyan kutató, aki tisztában van az emberiség előtt álló feladattal, annak nagyságával, a tudományok feladatával, felelősségével, lehetőségeivel. Hazánkban például stratégiai tervezés indult a biodiverzitás megőrzésére (Bartha és mtsai, 1993), vagy egy tudományosan megalapozott környezeti jövőkép kialakítására (Láng és mtsai. 199 ). Sok kutató úgy érzi azonban, hogy a környezeti problémákhoz (melyek nem tudományos, hanem döntéshozói, végrehajtási megoldásra várnak) csak magánemberként van köze. Sok kutató vallja, hogy a tudományos kutatás autonómiáját, szabadságát - bármilyen kapcsolata legyen a környezettel, az emberiséggel - nem szabad kurtítani, mert az a tudományt lényegétől fosztja meg, s a tudományos eredmények felhasználásáért nem a tudósok a felelősek. Az, hogy a fenti problémákra ki milyen választ ad, részben környezeti nevelési kérdés.

Javaslatok

1. A magunk lehetőségeivel segítsük elő (ugyanakkor késztessük erre a tudományos élet szereplőit is), hogy a "Feladatok a XXI. századra" dokumentum ajánlásai, különösen pedig a tudományokra vonatkozó két programpont (318(321. o.) valósuljon meg, mert ezek itthon is érvényesek:

• a kommunikáció és az együttműködés javítása a tudományos-műszaki közösség, a döntéshozók és a nyilvánosság között(
•  tudománnyal és technológiával kapcsolatos magatartáskódexek s irányelvek megerősítése.

1. Kezdeményezzük, hogy az MTA keretében (esetleg a vidéki Akadémiai Bizottságok szervezésében is) alakuljon Környezeti Nevelési Bizottság (a neveléstan, pszichológia, szociológia, irodalom, földrajz, biológia, kémia stb. szakembereiből).
2.  A magunk lehetőségeivel segítsük elő, hogy növekedjék a természet- és környezetvédelemmel, illetőleg a környezeti neveléssel kapcsolatos tudományos kutatások lehetősége, támogatása. Segítsük elő az ilyen kutatásokat, amint pl. pedagógusok szervezett részvétele segíti a biodiverzitás felmérését és monitorozását.
3.  Igyekezzünk a tudomány eredményeit saját nevelő munkánkban felhasználni. Ne elégedjünk meg felszínes, esetleg hangzatos, de nem bizonyított ismeretekkel (néha hisztériába hajló állításokkal) ott, ahol olyan eredmények is vannak, amelyek megbízhatósága is ismert.
4.  Segítsük elő, hogy híd épüljön a tudományos eredmények és a mindennapi ember műveltsége között. Keressük magunk is és segítsünk mindenkinek felismerni, hogy hol húzódik a határ a tudomány és a tudományosnak álcázott tanok között.
5.  Ébresszük rá a kutatókat (indokolt esetben), hogy egy környezetileg káros folyamatot vagy jelenséget nem helyes újabb, a környezetre másfajta veszélyt hordozó módszerrel kiküszöbölni akkor, ha az eredeti kártétel egyszerűbb módon is csökkenthető, pl. folyamatok megváltoztatásával, leegyszerűsítésével, a hatékonyság növelésével, a fogyasztás csökkentésével. Hirdessük, hogy nem etikus a környezeti károkra épülő újabb és újabb technológiákban keresni boldogulásunkat.
6.  Segítsünk abban, hogy a kutatók maguk kidolgozzák etikai kódexeiket, s hogy közösítsék ki azokat, akik e kódexeket, netán a tudományos munka alapvető szabályait anyagi vagy más önös érdekek miatt nem tartják be.
7.  A hazai természetre vonatkozó sok kutatási eredmény csak a hazai (tudományos) közvélemény számára érdekes. Segítsük az ilyen kutatások társadalmi megbecsülésének növelését (pl. a "hazai impakt" fogalmának kidolgozását), ne engedjük, hogy ezek a kutatások háttérbe szoruljanak a külföldön publikálható eredmények bűvöletében forgó tudományos közvéleményben.
8.  Indítványozzuk, hogy a kutatói teljesítmények megítélése során vegyék figyelembe az ismeretterjesztő publikációkat, tevékenységet is. Az ismeretterjesztés segít megosztani a tudós felelősségét, segíthet a tudomány és a mindennapi élet közti távolság csökkentésében, és segítheti a környezeti nevelők munkáját.
9.  Járuljunk hozzá, hogy a tudósokban, kutatókban fokozott felelősségérzet fejlődjék ki tudományos kutatásaik módszerei (pl. állatkísérletek), céljai (pl. génmanipulált élőlények), eredményei (pl. veszélyeztetett élőlények lelőhelye) iránt.
10.  Kérjük kutatók támogatását a nevelői munkánk során felmerülő kérdések megismeréséhez, megoldások kereséséhez. Ilymódon elvállalt feladatok nemcsak terhet jelenthetnek a kutatóknak, hanem - számos példa bizonyítja - néha új gondolatok, új kutatási irányok kiindulását is elősegíthetik.

Lásd még: Tanóra, tantárgy; Szakképzés; A NAT-ra építve; Információs rendszerek; Nemzetközi kapcsolatok c. fejezeteket.

16. Vallás

A vallásnak és a vallásos hitnek életformáló szerepe és ereje van az ember személyes életében. A nagy világvallásokra mind jellemző - csak hangsúlyeltolódások adódnak magyarázóik által -, hogy szeretik és tisztelik a teremtett világot, és útmutatást adnak az embernek, hogyan élhet harmonikus kapcsolatban környezetével. Magyarország vallásos lakosságának nagy része keresztény/keresztyén vallású. Ezért, és mert a szerző elsősorban itt tájékozott, az alábbiakban a többségi keresztyénséget vesszük figyelembe.

A keresztyén vallás alaptétele szerint Isten szeretetből teremtette a világot. Jézus tanításában és magatartásában is megtalálható a teremtmények szeretete, az élet tisztelete és a Gondviselő Istenbe vetett bizalom, mely megóv a javak felhalmozásától, a pénz és gazdagság bálványozásától, az aggodalmaskodástól, az ítélkezéstől - amely diszkriminációhoz vezet - és a gyűlölködéstől (Máté ev.6,25-34, de az egész Hegyi Beszéd). Istent nem lehet másként viszontszeretni csak teremtményeiben. Ez nemcsak a másik ember iránti szeretetet jelenti, hanem minden más teremtményét is.

A hívő életmód:

• személyes döntésen alapuló tudatos életforma(
•  közösségi, egyházi keretben erősíthető és gyakorolható(
•  kívülállóknak tanítható, ill. bemutatható az úgynevezett bizonyságtétel által (misszió)(
•  a gyermekek nevelését segíti családban, iskolában és egyházban (hitoktatás).

Minden vallás nemcsak tanrendszer, hanem erkölcsi követelményei is vannak. A vallásos környezeti nevelést tehát az etika gyakorlati oldala felől lehet eredményesen megközelíteni, természetesen a hittételekre építve.

Helyzetkép

Természetesen sokan lazán és felszínesen tartoznak a vallásosak közé, azok, akiknek gondolkozását és döntéseit nem a vallásuk befolyásolja, hanem a mindennapi környezet, a divat, a reklámok, a pillanatnyi valós vagy vélt érdekeik stb. Vannak elkötelezett emberek, akik következetesen szeretnének élni vallásuk erkölcsi tanításai szerint. Erre a kisebbségre számíthatunk a környezeti nevelés stratégiájának építésekor is. Természetesen ez nem jelenti egy elit élcsapat megkülönböztetését, csupán jelzése annak, hogy nem magától értetődő az az elterjedt állítás, hogy a keresztyén ember hitéből következően természet- és környezetvédő (l.: 1 Mózes 2,15: "És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjébe, hogy azt őrizze és művelje.").

A keresztyén hit Krisztus-központú tanítása általában nem tett hangsúlyt a teremtett világ megőrzésére. A 1980-as évek végétől azonban megjelent a nemzetközi és ökumenikus konferenciákon az "Igazság, Béke és a Teremtett Világ megőrzése" téma, és ezek nyomán kialakult az ún. ökoteológia (majd ennek további változatai) mint irányzat és folyamat. Hazánkban még nem talált sok követőre, de szószólói jelzésszerűen jelen vannak mind a római katolikus, mind a protestáns egyházakban, feltűnnek a TV ökológiai műsorában, egyházi sajtókiadványokban, hittankönyvekben (l.: irodalom), szemináriumok és konferenciák programjaiban.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1977-ben megjelent Körlevele (Igazságosabb és testvériesebb világot) szembenéz átmeneti korunk legtöbb társadalmi kihívásával. Tágabb értelemben az egész szöveg, és a környezetről mondottak is igen jól használhatók környezeti nevelési stratégiánk készítésekor.

Számos eredendően vallásos közösség, mozgalom folytat a környezet- és természetvédelemmel szoros, vagy lazább kapcsolatban álló tevékenységet, vagy nevel erre (pl. Bokor bázisközösségek, Jézus Testvérei Evangélikus Szerzetesrend).

Mint a bevezetőben említettük, Istent nem lehet másként viszontszeretni csak teremtményeiben. Ez nemcsak a másik ember iránti szeretetet jelenti, hanem minden más teremtményét is. Ennek újra felismerésével az egyházak tanítói - lelkészek, hitoktatók, papok és más munkatársak - a keresztény/ keresztyén szellemben folytathatják a környezeti nevelést, melynek messzire kiható hullámai lehetnek, hiszen az egyház az embereket a bölcsőtől a sírig elérheti és elkísérheti. Ilyen egész életet átfogó lehetősége van az egyháznak, ezért fontos, hogy él-e és hogyan él vele? Az alapvető kérdés az, hogy az egyház szolgáinak van-e, lesz-e befogadókészsége erre az alap- és továbbképzésre iskoláikban, egyetemeiken, lelkész- és hitoktatóképzőiken és egyéb helyeken. Az oktatáshoz természetesen szakemberek, méginkább szakemberekből álló team-ek szükségesek (gondolunk itt biológus, fizikus, teológus együttes munkájára, amely hitelesebben szolgálná az ügyet, mint csak egy szakma önmagában).

Javaslatok

1. Minél előbb meg kell ismerni legalább a többi világvallásnak a környezettel kapcsolatos tanításait, környezeti nevelési szempontból jelentős lehetőségeit, és ezeket közkinccsé kell tenni.
2.  Az egyházaknak és vezetőiknek, de minden hívőnek újra fel kell fedeznie a teremtéstörténet mondanivalóját, valamint a Szentírás azon részeit, ahol a teremtett világ szépsége, harmóniája és védelme szólal meg. A napjainkban uralkodó teológiai fundamentalizmus azonban háttérbe szorítja ezt a törekvést mint ami nem tartozik hozzá vagy éppen ellenkezik a Megváltás és Üdvösség tanával. Ez az irányzat amúgy sem szereti a globális gondolkodást, csak a személyes döntésre korlátozza figyelmét. A világ jövője Isten kezében van - vallja -, aki " Új eget és új földet fog teremteni ", ezért a keresztényeknek nem feladata a környezetvédelem.
3.  A mai kor globális válságából származó kérdéseket és feladatokat a keresztyén vallásnak és teológiának vállalnia kell (szemben a fentebb ismertetett "leszűkített" és üdvegoista teológiával) el- és beismerve, hogy vannak témák, - mint ez is -, amelyek nem szerepelnek a Bibliában. Ehhez tudatosan újra kell fogalmazni a teremtés teológiai igazságait és Jézus tanításából következtetni kell a ma követendő etikai álláspontra (hasonlóan az olyan kérdések megválaszolásához, mint pl. abortusz, euthanázia stb.).
4.  Fel kell dolgozni a Szentírást ökoteológiai szempontból, és össze kell állítani egy úgynevezett konkordancia vagy ehhez hasonló gyűjteményt, amely hatásos segítség lenne a környezeti nevelésben éppenúgy, mint az egyházi tanításban. Néhány fontosabb témáját, melyek bővebb kifejtése meghaladja a terjedelmi korlátokat, két csoportba soroltuk. A lelkület - a tudat - az értékrend kialakítása: szeretet, szépség, egyszerűség, igazságosság, hosszú távú gondolkodás. A magatartás - életmód kialakítása: Szelídség, lemondás, áldozatvállalás, munka és pihenés harmóniája, lassítás, játék.
5.  Ahhoz, hogy merjünk ellene mondani a tömegnek, a divatnak, a piac- és hatalomközpontú gondolkozásnak, bátorságra és állhatatosságra van szükség. Sodródás helyett önálló gondolkodásra tanítani - ez csak meggyőződésből vagy vallásos hitből vállalható szembefordulás. Hús-vér emberekkel lehet szemléltetni a fentieket a Bibliából és a mai korból, példaképek bemutatásával (mint pl. Mácz István: Kisértés a jóra c. könyvében). A gyakorlatban ezek élményszerű átvétele kiscsoportos összejöveteleken tapasztalható meg. Az egyházi bibliakörök vagy csoportok a környezeti nevelés műhelyei lehetnek, ahol kísérletezhetnek és gyakorolhatják az emberek az elméletben már megismert tételeket pl. ifjúsági társasjátékokban.
6.  Példamutató volna, ezért minél előbb ki kellene fejteni és publikálni a már említett püspöki körlevél tartalmának környezeti nevelési mondanivalóját.
7.  Mivel a közoktatásban a hitoktatás nem kötelező csak választható, ezért szükséges a vallásismereti alapokat, vallástörténetet és etikát beiktatni a tananyagba. A gyermekek ismerkedjenek meg a világvallásokkal, kultúrtörténeti, művészeti termékeikkel, és azok világértelmezéseivel, a környezethez, természethez való viszonyulásukkal.

Lásd még: Hagyományok; A NAT-ra építve; Tanóra, tantárgy c. fejezeteket.

17. Egészségnevelés

A magyar nyelv páratlanul szépen fejezi ki a teljességet, az EGÉSZséget. Ezzel messze megelőzte az utóbbi évtizedek különféle nemzetközi deklarációiban megfogalmazott értelmezést: az egészség a fizikai, szellemi, szociális, érzelmi, értelmi, egyéni (szakmai) jóllét állapota.

Az egészség alapvető emberi jog, amelynek biztosítása és fenntartása egyéni és társadalmi cél, ugyanakkor megléte a hosszú távú társadalmi és gazdasági fejlődés egyik döntő feltétele. A magyar lakosság egészségi állapotának mutatói (pl. demográfiai trendek, átlagos életkor, halálozási okok, krónikus betegségek gyakorisága, növekvő drogfogyasztás, öngyilkosságot elkövetők számának alakulása stb.) egyértelműen jelzik, hogy ezzel a jogunkkal nem élünk, (vagy a társadalom nem biztosítja számunkra?), mert nem vagyunk egészségesek. A népesség egészségi állapotának alakulásában az utóbbi évtized számos változása (politikai, gazdasági stb.) sem eredményezett javulást.

A negatív irányú változások okai különböző tényezőkben rejlenek. Összekapcsolódó hatások sokaságáról van szó, hiszen az egészségi állapotot a genetikai tényezőkön kívül a környezeti - természeti és társadalmi - tényezők is befolyásolják. A környezeti nevelés része az egészségnevelés. Hazánkban éppen úgy, mint világszerte az ember külső és belső környezete közötti harmónia alakítása, helyreállítása az egészségnevelés központi feladatává vált.

A természeti tényezőkön (földrajzi fekvés, éghajlat, levegő, víz stb.) kívül a települési, a pszichikai és szociális környezet tényezőinek vizsgálata, ismerete, lehetőségekhez mérten kedvező alakítása is az egészségnevelésre is tartozik. (E tényezők: társadalmi, egyéni értékrend, életvitel, életmód, családi, iskolai, munkahelyi környezet, személyes kapcsolatok, csoportkapcsolatok, kereseti és lakásviszonyok, egészségügyi kultúra, preventív szolgáltatások, táplálkozási szokások, sportolási lehetőségek, szabadidős tevékenységek, nemzeti jövedelem stb.)

Helyzetkép

Az utóbbi évtizedben számos nemzetközi és magyar kezdeményezéssel találkozhattunk, melyek mindegyike aktuális környezeti, egészségi kérdésekkel, problémákkal foglalkozott különböző szinteken. (Az alábbiakon túl további forrásokat tartalmaz az irodalom.)

 1987. Egészségmegőrzés Ottawai Chartája

 1989. A környezet és egészség Európai Chartája

 1992. Rio de Janeiro: Nyilatkozat a környezetről és fejlődésről

 1994. Feladatok a XXI. századra (Agenda-21)

1994. Nyilatkozat a környezetért és egészségért teendő európai intézkedésekről - Európai Környezet-egészségügyi Akcióterv

 1997. Dzsakartai Nyilatkozat - Egészségmegőrzés a XXI. században

 1997. Rio Plusz Öt világtalálkozó

 1997. Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram

 Legutóbbi Magyarországon átfogóan vizsgálja a lakosság egészségi állapotának környezettel összefüggő kérdéseit is, és többek között az egészségvédelmi feladatokat is megfogalmazza.

Az utóbbi években széleskörű egészségnevelési, prevenciós (primer, secunder és tercier) tevékenység indult meg a Világbank, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Népjóléti, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a különböző egészségügyi intézmények, az ÁNTSZ-ek, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet az önkormányzatok, pedagógiai oktatóközpontok, a Soros Alapítvány, egyházi intézmények, és különböző egyesületek, alapítványok kezdeményezésére, illetve támogatásával. A főleg külföldi, részben magyar szakirodalmat áttekintve világossá válik, hogy az egészségnevelés tartalmi kérdései elméleti szinten az utóbbi években tisztázódtak, ezek azonban még nem váltak közkinccsé. Magyarországon a főleg közoktatási keretek között működő programokat, lehetőségeket foglalják össze Rácz József munkái. Sok esetben jellemző, hogy ismeretanyagban nincs hiány.

A magyar emberek életvitelének alakulásában azonban az ismeretanyag nem meghatározó tényező. Ennek egyik oka, hogy a társadalmi értékrendben az "egészség" nem kapja meg a megfelelő rangot. Az egészséggel kapcsolatos információ tehát szükséges, de korántsem elégséges feltétele az egészséges életvitel, életmód alakulásának. Hiányoznak azok a - főleg módszertani - elemek, melyek segítenék az ismeretekkel összhangban lévő környezettudatos, "egészségtudatos" magatartás kialakulását (pl. hogyan szólíthatók meg az egyes korosztályok rétegei, különböző munkakörök dolgozói, munkanélküliek, nyugdíjasok, lakótelepi vagy éppen tanyasi lakosok stb.) Világosabb a helyzet az óvodai, iskolai egészségnevelés területén. Mivel a pedagógusok képzésében az egészségnevelés szakmai és módszertani kérdései sem napjainkban, sem az előző évtizedekben nem szerepeltek, a pedagógusok sokszor saját szabadidejük és pénztárcájuk terhére végeztek el különböző - az előzőekben említett - tanfolyamokat. A továbbképző tanfolyamok és a különböző egészségnevelési programok döntő hányadánál azonban ezek hatékonyságának vizsgálata és értékelése nem történik meg.

A NAT-ban az egészségnevelést - kereszttantervi jellege miatt - egyetlen műveltségi terület sem "sajátíthatja ki", ugyanakkor eredményes megvalósításához számtalan problémát kell megoldani: önálló tantárgy legyen-e, vagy beépíthető modulok formájában oktassák, és integrálódjon a természetismereti, társadalomismereti tantárgyakba. Ki tanítsa (oktatásügyi, egészségügyi dolgozó vagy együtt)? Mennyire épít a helyi viszonyokra a helyi tanterv? Hogyan teljesíthetők a NAT követelményei, hogyan értékelhető a gyerekeknél az egészséges szokásrendszer alakulása, az egészséges életmód, életvitel?

További kérdések: megoldott-e a rendszeres szűrővizsgálat utáni ellátás? Mit tehet a pedagógus vagy a szülő, látván gyermekénél pl. az állóképesség hiányát, a mozgáskoordinációs zavarokat, a testtartási hibákat, a mentálhigiénés problémákat, ha ezek még nem "orvosi esetek"?

Az egészség nem életkorhoz kötött emberi jog. Adódik-e rendszeresen lehetőség pl. a mozgáskultúra, testkultúra fejlesztésére iskolás koron túl, és még a halálon innen? Honnan tájékozódhat egy átlagos magyar állampolgár pl. a reklámok valóságtartalmáról?

A Stratégia lehetőséget biztosít egyéni, csoportos, civil kezdeményezésekre olyan feladatok megoldásában, melyek szükségessége a helyi körülmények ismeretében fogalmazódhat csak meg. Ezektől a népesség különböző csoportjait érintő, de összességükben annak egészét átölelő programoktól is várjuk a lakosság egészségi állapotának javulását. Ennek egyik feltétele, hogy a Stratégia kifejtése elkészüljön, másik, hogy nyitottak legyünk kapcsolatainkban, érzékenyek legyünk a problémák iránt és felkészültek a hatékony segítségnyújtás és a megoldás módjának megtalálásában és különösen a megelőzésben.

Javaslatok

1. Fel kell tárni a lakosság életminőségének javítása érdekében született, hasonló célú, hazai és nemzetközi programok kapcsolódási pontjait. Működésüket össze kell hangolni a Stratégiában meghatározott célokkal, feladatokkal.
2.  Hiteles, közérthető tájékoztatást kell adni az egészséget érintő törvényekről, rendelkezésekről. Ez az egészségügyi kormányzat feladata. A környezeti nevelők segítsék elő az egészséggel, egészségneveléssel kapcsolatos alapvető információk terjesztését.
3. Világítsuk meg az egészség komplex fogalmát. Tegyük közismertté a környezeti ártalmak és az egészségkárosodás közötti összefüggéseket. Legyen tudományosan megalapozott, tisztességes tájékoztatás az ember egészségi állapotát meghatározó tényezőkről (a talaj, levegő, víz szennyezettségéről, sugárzási terhelésekről, környezetünk, élelmiszereink vegyi terheléséről, konzerváló-, és adalékanyagairól), a megtehető állampolgári lépésekről, egészségkárosodás esetén pedig a gyógyítás, kezelés, jogorvoslat lehetséges módjairól.
4.  Teremtsünk lehetőséget az egészséges állapot pozitív élményként történő megélésére életkortól, társadalmi helyzettől függetlenül, ezzel bizonyítsuk, hogy az egészséges élet nem keserű lemondások sorozata, hanem gazdag, teljes, mert egészségesen élni jó.
5.  Világítsuk meg az elsődleges megelőzés jelentőségét, semmi mással nem helyettesíthető szerepét a mozgásszervi rendellenességektől kezdődően a szív és érrendszeri megbetegedéseken keresztül a szenvedélybetegségek megelőzéséig. Módot kell találni arra, hogy gyermekkortól kezdve mindenki képes legyen tájékozódni az eltérő intenzitású, heterogén értékrendszerben kialakuló hatásözönben, és képes legyen megkérdőjelezni az egészségre ártalmas szerekkel vagy magatartással (pl. túlsúly, alkoholfogyasztás) kapcsolatos társadalmi toleranciát.
6.  Biztosítani kell az egészségnevelés különböző színtereinek (szülőotthontól, orvosi rendelőktől kezdve bölcsődén, óvodán, iskolán keresztül az országházig) együttes, azonos pozitív értékrenden alapuló működését. Különösen fontos ez helyileg, az adott körülményeknek megfelelően.
7.  Közoktatási intézményeinkben meg kell teremteni a feltételeket a következő egészségnevelési feladatok megoldásához:

• az óvodában elkezdett testi és mentálhigiénés nevelés folytatása életkornak megfelelően(
•  a szenvedélybetegségek megelőzése pl. egészséges tevékenységek örömforrásként történő megélésével, mentálhigiénés neveléssel (pozitív értékrend, reális énkép, önbizalom, pozitív önértékelés életkoradekvát megvalósítása, döntéshozatali, konfliktuskezelői képességek fejlesztése)(
•  mint a közoktatási törvény is megfogalmazza, 3 éves kortól a mindennapos testnevelés biztosítása, a test- és mozgáskultúra fejlesztése és a testedzés lehetőségének biztosítása(
•  egészséges táplálkozási szokások kialakítása, rokonszenvessé tétele, egészséges élelmiszerek, biotermékek iránti igény felkeltése, a közétkeztetésbe való bevezetése(
•  az egészséges napi, heti, évszakos ritmus kialakítása(
•  szexuális felvilágosítás, felelős nemi magatartás alakítása(
•  fertőző betegségek, nemi úton terjedő betegségek megelőzése(
•  beteg társaik elfogadása és segítése(
•  a reklámpszichológia alapjainak megismerése, az iskolai reklámok alapos megválogatása(
•  kisállattartási, állatgondozási alapismeretek, egészségügyi vonatkozásaik(
•  növényfajismeret bővítése gyógyhatású, mérgező, allergiát kiváltó fajok megismertetésével(
•  tapasztalatszerzés arról, hogy a tanulók hogyan érvényesíthetik jogaikat egészségük megőrzése érdekében, milyen magatartási technikákat alkalmazhatnak ehhez, hogyan határolódhatnak el a veszélyhelyzetektől.

8. A pedagógusképzésben kapjon hangsúlyos szerepet a pozitív értékrend, egészséges életvitel iránti igény alakítása, legyen a képzés szerves része a hatékony egészségnevelés szakmai és módszertani tananyaga, valamint a pedagógiai gyakorlatokon nyíljon lehetőség a korszerű módszerek alkalmazására is.
9.  Ösze kell gyűjteni a korszerű, hatékony, életkoradekvát egészségnevelési módszereket (interaktív, személyiségközpontú, önálló cselekvésen és felelősségen alapuló, élményt nyújtó oktatási, nevelési módszerek alkalmazása, drámapedagógiai elemek beépítése stb.), meg kell nevezni alkalmazási feltételeiket. Ki kell dolgozni az egészségnevelési programok hatékonyságának mérési módszereit, lehetséges értékelési módjait is.
10.  Segítsük az egészségnevelőket, pedagógusokat az egészséges életmódra nevelés taneszközeiből történő választásban. Az egyes médiaprogramok, tankönyvek, taneszközök összeállításánál, készítésénél az egészség mint érték legyen orientáló tényező.
11.  Segítsük a tájékozódást a médiatermékek, reklámok világában, hiszen döntéseinknél, választásainknál érdemes az egészséget orientáló értékként figyelembe venni. Szorgalmazni kell az egészségre káros szokások és anyagok reklámozásának betiltását.
12.  Segítsük a mindennapi élet döntései során az egészségesebb lehetőség kiválasztását. Közismertté kell tenni, hogy mindenkinek alapvető emberi (gyermeki) joga, hogy egészséges legyen, az életkor előrehaladtával pedig saját felelőssége is. Az egészséges élet megélésében az ilyen irányú igény legyen döntő, és ne legyen pl. az életkor akadályozó tényező. Legyen az egészség elérhető a népesség valamennyi rétege számára. Kérjünk hiteles tájékoztatást a házi és természetes gyógyítás lehetőségeiről, fontosságától. Lépjünk fel az ellen, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegei váljanak tévtanok, kuruzslók, csodadoktorok áldozataivá. Segítsük elő, hogy a testmozgás felnőtt korban is igény és rendszeres gyakorlat legyen.
13.  Tárjuk fel az egyéni, lakossági, iskolai, intézményi stb. kezdeményezések lehetőségeit (mit lehet például tenni, ha nem megfelelő az ivóvíz minősége, vagy a levegő szokatlanul szennyezett, vagy az egyik gyermeket otthon a családtagok rendszeresen bántalmazzák) és a probléma megoldásának módját.

Lásd még: Hagyományok; Család, háztartás, életmód; Tanóra, tantárgy; A NAT-ra építve; Munkahely c. fejezeteket.

18. Tárgykultúra, mesterséges környezet

A mesterséges környezet kiterjed az ember alkotta anyagi világ teljességére, tehát az épületeket, az építményeket, a tárgyakat, a szerkezeteket, az eszközöket, a gépeket és mindezek rendszereit, vagyis a településeket, az ipari és mezőgazdasági tájakat foglalja magába. A tárgykultúra magába foglalja magát a tárgyat, a tárgy használatát és előállítását, karbantartását, továbbá megszüntetését, valamint a tárggyal kapcsolatos ismereteket, képességeket, magatartásformákat.

Az emberek idejük túlnyomó részét mesterséges környezetben töltik, mivel napjainkban a magyar népességnek már mintegy kétharmada városlakó, foglalkozását tekintve pedig csak töredéke dolgozik a természetben (egyesek mezőgazdasági, erdészeti, vízügyi stb. területeken). E tény indokolja, hogy a szocializáció során jelentőségének megfelelő teret kapjon:

 - az ember alkotta anyagi világ megismerése(

 - a felkészítés az árucikkek kritikus fogyasztására(

 - a művi környezet értő használata(

 - a munkakultúra alapjainak elsajátítása(

 - valamint a tárgyi kultúra védelme.

Helyzetkép

A fenti öt feladat megoldásában eltérő mértékben és részesedéssel több intézmény vállalhat részt, úgymint: a köz-, a szak- és a felsőoktatás, a kutatás, a publikálás (ismeretterjesztés, tömegtájékoztatás, közgyűjtemények, kiállítás), a családi és közösségi hagyományozás, a gazdasági-, a szakmai- és a civil szervezetek, valamint a hatóságok, a jogrendszer és a politika.

A felsorolt intézmények mind szerepelnek a Stratégia többi fejezetében. Az alábbiakban elsősorban a stratégia szempontjából kiemelt fontosságú közoktatás területén megoldható feladatokkal foglalkozunk.

A tárgykultúra tanítása, mint a környezeti nevelés része

A kézimunka tanítása 1905 óta kötelező tantárgy a népiskolákban és jogutódjaikban. A két háború közötti polgári iskolákban folyó háztartási, gazdasági, ipari és kereskedelmi gyakorlatokat a gimnáziumokra is kiterjedő kötelező politechnikai nevelés váltotta fel az ötvenes években, amelynek műhelyfeltételei csak a hetvenes években jöttek létre, tudományos alapjait pedig a technika tantárgy kidolgozói teremtették meg 1978-ban. A közoktatás modernizációja részeként a kilencvenes években több területen igen jelentős, a tárgykultúrát érintő előrelépés történt:

• 1995-ben megjelent a Nemzeti alaptanterv, benne az életvitel, technika, háztartástan műveltségterület, továbbá a vizuális kultúra műveltségterületben a tárgy- és környezetkultúra tanítása.
•  A tanműhelyek a nyolcvanas években lezüllöttek, sok helyen megszűntek.
•  A szakmai szervezetek megalakultak, de míg a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete 101 éve aktívan működik, a Technikatanárok Országos Egyesülete csak vegetál.
•  A módszertani lapok újraindulása (1998) is hiánypótló szerepet tölthet be.

Vannak természetesen problémák is:

• A "kézműves" hagyományokat is magába olvasztó óvodai és általános iskolai oktatási gyakorlat sikeres, (bár a "műanyagot" is természetesen kezelő, tehát korszerű technikai szemléletet közvetítő tankönyvekre még egy kicsit várni kell).
•  A 10-18 éves tanulók és a szülők számára nem igazán hiteles és vonzó a jelenlegi technikatanítás, a háztartástan tartalma kérdéses, a fogyasztói nevelés csak nyomokban fordul elő.
•  A tanárképzés szemlélete néhol technokrata, máshol zárt, több helyen hiányzik a megfelelő szintű tantárgypedagógia oktatás.
•  Az oktatási gyakorlatban kevés az interdiszciplináris feladat, a tanárok jelentős része nincs felkészülve a szélesebb általános műveltséget kívánó iskolai tevékenység irányítására.

Elmondható tehát, hogy a tárgykultúra, munkakultúra közoktatási intézményrendszere kiépült.

 Az iskolán kívüli nevelés helyszínei a munkahelyek, az üzletek, lakások, középületek, résztvevői pedig valamennyien vagyunk. A nevelés fontos eszközei itt a tájékoztatás, az árképzés, a munkakultúra és más, elsődlegesen nem nevelési tényezők.

Javaslatok

A. A tárgykultúra oktatásának a környezeti neveléssel kapcsolatos teendői

Az elsődleges cél a környezettudatos magatartás fejlesztése, ismeretek terjesztése a rendelkezésre álló eszközökkel, a lehető legtöbb fórumon. Ez a tárgykultúra esetén az anyag- és energiatakarékos, környezetbarát technológiát, a fenntarthatóság feltételeinek megfelelő termelési formát, a tartós árucikkek propagálását valló kereskedelmet, a takarékos, mértékletes életmódot, a múlt értékeit becsülő filozófiát, a természettel, a kultúrával és az emberekkel szembeni alázatot jelenti. Mindezek közelítésére a következő években várhatóan az alábbi feladatok megoldásával nyílhat lehetőség az oktatás területén:

1. A felsőoktatási alapképzésben (műszaki, közgazdasági, jogi, művészeti stb. területeken) az ökológiai szemléletet meg kell jeleníteni vagy erősíteni kell önálló tantárgyként vagy a tanterv részeként, az ökodesign kidolgozott módszerének felhasználásával.
2.  A környezettudatos kultúrát és magatartást fejlesztő konkrét módszerek tanításának beindítása és támogatása szükséges a pedagógusképzésben, főként a tárgykultúra, a fogyasztói nevelés, a technika és a kulturális örökség ápolása tantárgypedagógiája területén.
3.  A tárgykultúra oktatására kidolgozott, a környezettudatos magatartást is fejlesztő tantervek, iskolai programok, tananyagok, tankönyvek támogatása fokozandó, például pályázatokkal, tanártovábbképzések szervezésével, tanulmányi versenyekkel. Külön figyelmet érdemelnek az interdiszciplináris iskolai feladatok kidolgozását, és az ilyeneket alkalmazó pedagógusok felkészítését célzó kezdeményezések.
4.  A hazai bevált eredmények terjesztésével vonzóvá kell tenni a 10-18 éves korosztály tárgykultúra oktatását a közoktatásban, akár technika-, akár háztartástan-, akár rajzóráról legyen szó.
5.  Szükség van a tárgykultúra-oktatás feltételeit javító intézkedésekre, például az iskolai tanműhelyek újraszervezésére, felszerelésére, a szakfelügyelet visszaállítására.
6.  A környezetkultúra iránti igény kialakításának egyik eszköze - és egyben az ott töltött évek meghatározója - az iskola épületének, berendezésének, tárgyainak együttes kultúrája. A fenntartók, pedagógusok és üzemeltetők törekedjenek az esztétikumra, a természetességre, és vonják be a tanulókat is az iskolai környezet kialakításába és gondozásába.

B. Oktatáson kívüli, stratégiailag kiemelt témák

7. A hatóságilag ellenőrizhető létesítmények (iskolák, középületek stb.), valamint termékek (Kiváló magyar termék, kiadványok stb.) példaadó minőségét biztosítani kell például a szakmai szervezetek bevonásával, nyilvános pályázatokkal, versenyekkel. Tágabb célunk lehet, hogy támasszunk igényt a minőségre az egész magyar társadalomban.
8.  Szélesíteni kell a felnőttkori fogyasztói nevelést és az állampolgári ismeretek oktatását (pl. önkormányzati rendezési tervek, ipari létesítmények indokoltságának, minőségének megitélése), javítani kell a minőségellenőrző hatóságok (mint Kermi) hatékonyságát, támogatni kell a civil érdekvédelmi szervezeteket (mint Fogyasztók tanácsa).
9.  Az anyagi kultúra védelmére hivatott hatósági intezkedéseket modernizálni kell (pl. építési előírások korszerüsítése, ISO szabványok honosítása). A szakmai és civil szervezetek tevékenységét fejleszteni és támogatni kell (pl. METESZ, városszépítő egyesületek stb.), a gyűjteményeket gyarapítani, és bemutatni (iparművészeti, műszaki, kézműves és helytörténeti múzeumok és bemutatók, mint a Csodák palotája.).

Lásd még: Munkahely; Termelés és gazdaság; Művészetek c. fejezeteket

 

19. Szabadidő, hobbi

A szabad idő viszonylag relatív fogalom, definiálható úgy is, hogy az az idő, amikor az egyénnek nincs mit csinálnia, és úgy is, hogy az az idő, ami felett valamilyen mértékben maga rendelkezik. Az úgynevezett fejlett világban általános trend és Magyarországon is jellemző, hogy a munkaidő csökken (a tanuló, dolgozó egyén életidejének kevesebb, mint egyharmadát tölti ki), a szabadidő mennyisége nő. Magyarországon a keresőképes korú lakosság a szabadidő jelentős részét nem szabadidős, hanem a második gazdaság körébe tartozó tevékenységekkel tölti el. Az életszínvonal, az árak sokakat rákényszerítenek arra, hogy barkácsolással, szabás-varrással stb. maguk állítsanak elő számos használati tárgyat, eszközt. A gyermekek szabad ideje - ambiciózus szüleik, tanáraik nyomására - gyakran igen kevés. A fejezet témái tehát a magánéletben egyre növekvő szerepet játszanak. Ugyanakkor a környezeti nevelés egy része is szabadidőben történik.

Helyzetkép

Mivel a társadalom egyre inkább gazdagokra és szegényekre szakad, bizonyos szabadidős tevékenységek fokozatosan az azt megfizetni képes gazdagok privilégiumai lesznek. A Stratégia megvalósítását elősegítené bizonyos nélkülözhetetlen társadalmi feltételek megteremtése, pl. a szabadidős tevékenységek fokozottabb támogatása (az állam illetve a versenyszféra részéről), a versenysport mellett a tömegsport támogatása, a turistaházak rendszerének újraszervezése, a jelenleginél olcsóbb tömegközlekedés stb.

A szabadidő eltöltésére sokféle lehetőség kínálkozik:

 - hagyományos kulturális tevékenységek (könyv, mozi, színház, kiállítás)(

 - elektronikus lehetőségek (rádió, tévé, video, számítógép, internet)(

 - szakkörök, tanfolyamok, népfőiskolák, szabadegyetemek és más önképzési lehetőségek(

 - kiskert, nyaraló(

 - sport, turisztika, testépítés(

 - nyilvános szórakozóhelyek (presszó, kocsma, diszkó), és egyre gyakrabban rendezvények, fesztiválok(

 - barkácsolás, szabás-varrás(

 - nyaralás, utazás(

 - családi és egyéb társas (iskola, társadalmi egyesület, munkatársak, szomszédság) események.

Kialakult és egyre bővül a szabadidőpiac, amelyen látványos verseny folyik, és amely jelentős pénzforgalmat bonyolít le. A szolgáltatók ugyanolyan (csekély) mértékben törődnek a környezeti hatásokkal, mint a gazdaság egyéb területein.

A szórakozási szokások, különösen a fiatalokéi, egyre inkább befelé fordulóak, magányosak (mozi helyett otthoni video, színház helyett tévé, ahelyett számítógépes játék, és ide sorolható a kábítószerek terjedése is). A témák között terjed az erőszak, a szex, a kínálat egyre inkább nemzetközi.

Sok polgár érez késztetést arra, hogy hobbijának élve a természet és a környezet védelmére törekedjen, de többnyire tájékozatlanok ennek módjait illetően.

Az alábbi javaslatok között sok olyan van, amelyet pedagógusok, szülők, közművelők, magánszemélyek rendszeresen és kiválóan megvalósítanak.

Javaslatok

 

1. A szabadidő eltöltésének szokásait alapvetően a családi nevelés szabja meg, de igen fontos az iskolai szocializáció szerepe is. A család és az iskola segítse elő, hogy a gyermekeknek legyen szabad idejük, amelynek eltöltését maguk tervezik meg, s amelyhez maguk keresnek partnereket. Meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy milyen szempontok alapján és hogyan válasszon magának időtöltést. Tanítani kell az időgazdálkodást, és azoknak a tevékenységeknek a megbecsülését, amelyek olcsón is értékesek (pl. könyvtár használata, természetjárás, kreativitást igénylő és fejlesztő tevékenységek), illetve amelyek a környezetet kevésbé terhelik.
2. Nevelőként, szülőként, kollégaként ösztönözzük a társas tevékenységeket (családi, iskolai, munkahelyi, egyesületi, szakköri), és segítsük, hogy ezek vonzóbbá váljanak, mint a szórakozás magányosabb formái. A csoporthoz tartozás erőt, tartást ad, szükségtelenné tesz számos felszínes időűzést. Ünnepeinket, jeles napjainkat közös tevékenységekkel ünnepeljük meg, szánjunk rájuk és neveltjeinkre időt és figyelmet.
3.  Keltsünk vágyat az önismeret, a saját készségek fejlesztése, az önművelés, a sajátmagunkkal és környezetünkkel szembeni igényesség iránt. Ennek számos gyökere van a (környezeti) nevelés gyakorlatában: a szépirodalom - s benne a természettel, környezettel kapcsolatos művek - olvasásától, a tanulmányi versenyektől a világtakarítási napig.
4.  A környezeti nevelésnek az egyre harsányabb szabadidőpiacon is helyt kell állnia, amihez nem elég a tartalmasság. Különösen az iskolán kívüli környezeti nevelésnek látványosnak és szórakoztatónak is kell lennie. (El kell találnunk, mi fér meg az ízlésünk határain belül.)
5.  Növelni kell a szabadidőipar és -piac minden résztvevőjének környezeti érzékenységét, tudatosságát.
6.  Az idegenvezetőket hozzá kell segíteni, hogy felkészülhessenek a turizmus környezeti hatásaiból és az általuk bemutatott természeti vagy kulturális értékekkel kapcsolatos környezeti ismeretekből.
7.  Az utazási irodákat és turisztikai szervezeteket bátorítsuk, és közreműködésünkkel segítsük, hogy dolgozzanak ki "zöld illemkódexet" programjaik résztvevői számára. Ugyanez elkészítendő a szabadban végzett sportokat űző sportolók számára is (l. 8. fejezet). Fel kell tárni a szabadban űzött sportok (sí, bob, bicikli, tájfutás, lovaglás stb.) környezeti hatásait.
8.  A szabadban űzött sportok hivatásos dolgozóinak, a turisztikai szervezetek és utazási irodák dolgozóinak - velük együttműködve - továbbképzéseket, tréningprogramokat kellene kidolgozni környezeti ismereteik bővítésére. El kellene érni, hogy ezeket vegyék is igénybe.
9.  Tudatosítsuk, hogy mesterségesen szított információs túlkínálat van az éterben, a kábelrengetegben, a nyomtatott anyagokban. Sokakat elbűvöl az információk esetenként öncélú bősége. Az információval tudni kell élni, önmagában nem boldogít.
10. Élményközpontú környezeti neveléssel próbáljunk konkurrenciát állítani a számítógépes és egyéb mikroelektronikai játékoknak, az elektronika nyújtotta virtuális valóságnak. Az utóbbi sokak számára vonzóbb, az előbbi azonban sokkal fontosabb.
11.  Készítsük fel a társadalmat a reklámtrükkök ellen. A fogyasztás jelentős része szabadidős és hobbitevékenységek érdekében történik. Segítsük elő, hogy fogyasztási kultúránk - ahol lehet - ne az eldobhatóságot, hanem a kíméletes, tartós használatot, a javítást, átalakítást, továbbhasználatot üdvözölje.
12.  A Zöldköznapi kalauz mintájára készüljön "Ökobarkács praktikum", "Zöld kertész kiskáté" (nemcsak biogazdálkodási tanácsokkal) "Ökoturista tanácsadó" és számos további kiadvány, amelyek a nevelőknek is és a gyakorlóknak is megkönnyítik a környezetbarát életmódot. Első lépésként egy az életmódot is felölelő, tárgymutatókkal ellátott zöld bibliográfia létrehozása szükséges (egy év alatt elkészíthető).
13.  Propagáljuk a hazai turizmust a távoli nyaralásokkal szemben, az ökoturizmust, a természetjárást, a tanösvényeket, a lakóhely ismeretének fontosságát, előnyeit. A természetet romboló sportokat tartsuk távol a féltett területektől. Ösztönözzük a természetjárást, de a természetet ne idealizáljuk, és ne állítsuk szembe az ócsárolt (pl. városi) lakókörnyezettel. Az otthonában boldogtalanná tudatosított gyermek könnyebben fordul pótlékok felé.
14.  Vonjuk be a szülőket az iskola életébe. Ne csak szakipari és barkács munkát kérjünk tőlük, hanem teremtsünk alkalmat arra, hogy beszéljenek munkájukról, átadhassák készségeiket, szerepeltessük őket ünnepi (pl. karácsonyi) műsorban. Ez visszahat és javítani fogja a nevelés, tanítás hatásfokát is.
15.  Vonjuk be a nyugdíjasokat a környezeti nevelés minden területére. Olyan ismereteik vannak pl. az erőforrások harmonikus felhasználásáról, amelyeket ma csak tőlük lehet megszerezni. Ezzel tartalmasabbá tehetjük nyugdíjas éveiket is.
16.  Teremtsük meg a saját készítésű ajándéktárgyak becsét (pl. osztályban, családban, munkahelyen). Az ajándékoz jól, aki a megajándékozottra előzőleg figyelmet fordít, és nem az, aki sok pénzt költ.
17.  Támogassuk a kézműves, barkács, szabás-varrás és egyéb tanfolyamokat, tevékenységeket, bemutatókat, vásárokat. A saját készítésű tárgyak segítenek, hogy ne idegenedjünk el mindennapi életünk tárgyaitól. Tanítsuk meg gyerekeinket, tanítványainkat a házimunkákra, főzni, varrni, faragni, csakúgy, mint rajzolni, úszni, táncolni is.

Lásd még: Iskolán kívüli nevelés; Művészetek c. fejezeteket.

20. Környezeti információs rendszerek

Környezeti információs rendszernek tekinthetünk minden olyan (elektronikus vagy papír alapú) dokumentumtárat, adatbázist, kiadványt stb., amelyben valamilyen rendszerezett formában találhatók a környezet állapotára vonatkozó adatok, környezeti nevelési segédanyagok, publikációs jegyzékek, címlisták vagy más, a környezeti nevelésben hasznosítható adatok.

A környezeti kérdések túlnyomórészt annyira összetettek, hogy tanulmányozásuk - mai fejlettségi szintünkön - nagy mennyiségű információ feldolgozását igényli. Rengeteg adatnak kellett ahhoz összegyűlnie, hogy felismerjük a veszélyes globális folyamatokat, és még sokkal több információra volt és van szükség a főbb okok felderítéséhez és a cselekvési irányok meghatározásához. A tények, jelenségek felismerése korántsem csak adatok megszerzésével történt és történik, személyes (tudati, érzelmi stb.) tényezőknek is szerepe van bennük.

A korszerű nevelésnek olyan szemléletmódot kellene kifejlesztenie a gyermekben (és a felnőttben), amelynek alapján száraz adatok nélkül is érzi, tudja, hogy mi jó és mi nem az a Földnek, a bioszférának, egy-egy ökoszisztémának vagy lakókörzetének. A jelenlegi helyzetben azonban a problémák kezeléséhez már nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat tárolása, rendszerezése, használata.

A környezeti információ olyan helyről érkezik, ahol környezetvédelemmel a gyakorlatban foglalkoznak (kormányzati intézmények, kutatóintézetek, társadalmi mozgalmak stb.). Ezért az ilyen adatok használatán keresztül a környezeti nevelő - viszonylag könnyen és közvetlenül - kapcsolatba kerülhet a valós helyzettel. Témát, friss adatokat tud meríteni az ilyen információkból ahhoz, hogy amit tanít, életszerű legyen. Ez jelentősen növelheti az oktatási tevékenység hitelességét. A pedagógus a jelen helyzetet ismertetve, abból kiindulva, jobban tud jövőképet kialakítani.

Az információs rendszerek használatával a pedagógus könnyen építhet ki olyan kapcsolatokat, melyeken keresztül a gyakorlati tevékenységekbe bevonhatja a gyerekeket (pl. társadalmi szervezetek munkájába). Ezáltal a nevelési folyamat élővé válik, túllép az ismeretek átadásán. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a leggazdagabb nyomtatott vagy számítógépes információs rendszer használata sem tudja helyettesíteni az élményközpontú pedagógiát, csupán a kognitív elemek kiegészítésére alkalmas.

A környezeti információs rendszereknek nagy szerepük lehet a munkahelyi környezeti nevelésben, ahol szűkebb az alkalmazható pedagógiai eszközök köre és szívesebben látnak "komoly" módszereket.

Helyzetkép

Egyre szaporodnak a környezetről rendelkezésünkre álló adatok. Nyomtatott formában sok helyet igényelnek és nehezen elemezhetők. Számos könyv született, amelyekben a globális vagy hazai környezeti adatokat, trendeket szemléletesen ismertetik (több mű nevelést segítő céllal született), adataik egy része azonban néhány év alatt elévül. Az adatok ma már egyre inkább számítógépes formában érhetők el.

Egyre növekszik a környezetvédelmi híreket és adatokat szolgáltató rendszerek száma. Az elektronikus rendszerek terén 1997-ben indult például a UNEP által működtetett GRID magyar része, amely a kormányzati információszolgáltatás eszköze (nyomtatott formában is hozzáférhető a KTM Közönségszolgálati Irodáján). Ilyen a XIR (Környezetvédelmi Szakmai Információs Rendszer, melyet a Környezetvédelmi Szolgáltatók Szövetsége működtet). A Zöld Pók Hálózat információs szolgáltatása, az alulról jövő, független nézőpont közvetítése mellett tartalmazza a környezetvédő szervezetek, intézmények és iskolák adatbázisát, friss híreket és véleményeket, elméleti háttéranyagokat közöl, valamint kiemelten foglalkozik a környezettudatos fogyasztás, a fogyasztóvédelem ökológiai-egészségvédelmi vonatkozásaival. Ezek mellett számos tudományos intézmény működtet az egyes szakterületeken adatbázisokat, melyek egyre inkább elérhetők a pedagógusok számára. A szolgáltatások száma rohamosan nő. Lassan talán észlelhető minőségi fejlődés is, bár az adatok frissítése, rendszerezettsége gyakran elmarad a várakozásoktól. Elvileg egy éven belül befejeződik a középiskolák bekötése az Internetbe, majd egyre több általános iskola következik.

Jelenleg a pedagógusok nagy része még idegenkedik ezektől az elektronikus rendszerektől és a használatukhoz szükséges technikától. Emiatt nehezebben jutnak friss információkhoz, kevésbé alapozzák aktuális kérdésekre és adatokra a tanórák témáit. Jelentős rétegük megpróbálkozik ugyan az információs hálózatok használatával, de ha nehézségekbe ütközik elbátortalanodik, különösen, ha nincs kéznél segítség. Ma még meglehetősen kevés az olyan tanár, aki magabiztosan, célszerűen és hatékonyan tudja hasznosítani ezt az eszközt.

Javaslatok

1. Ahhoz, hogy az információ szervesen segíteni tudja a tágabb értelemben vett környezeti nevelést, el kell jutni oda, hogy cél helyett eszközzé váljon. A kulturális kormányzatnak is segítenie kell az ehhez szükséges szemléletváltásban.
2.  Fontos cél, hogy jöjjenek létre pedagógusok számára is áttekinthető információs rendszerek, amelyekhez a tanár tartalmilag is kapcsolódni tud, és amelyek hozzásegítik őt is a környezeti kérdések jobb megértéséhez. Emellett feltétlen szükséges, hogy ezek a szolgáltatások technikailag is könnyen elérhetők és könnyen kezelhetők legyenek.
3.  Kívánatos lenne, hogy a környezeti nevelőknél váljon gyakorlattá a már elérhető és könnyen kezelhető adatbázisok és kiadványok használata (pl. Zöld Hálózat, A bezöldült pedellus stb.). Nagy szükség lenne (az Ökoszolgálat talán könnyűszerrel elkészíthetné) egy széles körben és többféle formában (papíron, mégneslemezen, Interneten) elérhető, naprakész zöld telefonkönyvre.
4.  A társadalmi folyamatok kiterjesztéséhez fontos, hogy meginduljon a visszafelé irányuló információáramlás is. Segítsük elő, hogy az információ jusson el a pedagógusoktól a gyerekeken keresztül a szülőkhöz, a társadalmi szervezetekhez, és az ebből kifejlődő együttes tevékenységek hatására az állami és gazdasági szereplőkhöz.
5.  A száraz adatok technikai elérésével párhuzamosan nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy személyes kapcsolatba is kerüljön a környezeti nevelés valamennyi résztvevője. Legyen fontos a másik felé való közeledés és nyitottság mindenki számára. Tegyük közkinccsé saját információinkat.
6.  A információs hálózatok (Internet) értelemszerű használata a tágabb értelemben vett környezeti kultúra részeként fontos "mellékterméke" lehet ennek a folyamatnak. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetni az információs szolgáltatásokhoz gyakran kapcsolódó kommunikációs hálózatokra is. Csatlakozzunk hozzájuk, mert az ezekben való részvétel élénkíti az egyes emberek és szervezetek közötti kölcsönhatást, amely közvetetten szilárdítja a demokrácia alapjait is.
7. A számítógépek használatánál tekintetbe kell venni az életkori sajátosságokat. Az Institute for Ecoliteracy és magyar pszichológusok vizsgálatai egybehangzóan arra mutatnak, hogy 12-13 éves kor előtt nem jó számítógépeket alkalmazni az oktatásban.

Lásd még: Életkorok sajátosságai; Tanóra és tantárgy; A NAT-ra építve; Kommunikáció és ökomarketing; Civil közélet és a társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

21. Kommunikáció és ökomarketing

A környezetvédelem és az ökológiai elvek hangsúlyozása az elmúlt évek egyik meghatározó tényezőjévé vált a világon. Földünk helyzetével állam- és kormányfők, miniszterek foglalkoznak különféle világtalálkozókon, jelentések százait készítik, állami és civil szervezetek ezrei dolgoznak világszerte e témakörön. Az üzleti élet is kizöldülni látszik: minden, magára egy kicsit is adó cég üzleti filozófiájában szerepel néhány környezetbarátságra utaló szlogen, szinte nincs olyan termék, amelyen ne lenne rajta a ,,zöld pont", vagy más hasonló jelzés. Divat ma környezetvédelemmel, ökológiával foglalkozni.

A dolgok mégsem mennek jobban: a környezeti mutatók romlását nem sikerül megállítani, a világ régiói közötti szakadék nem szűkül, a Föld erőforrásait változatlan tempóban éljük fel, a multinacionális cégek ugyanúgy emésztenek minket, mint korábban. Ez utóbbiak kezében van a leghatékonyabb fegyver, amivel hatalmukat fenn tudják tartani és a világ társadalmi-gazdasági folyamatait meghatározni: a média és mindazok a kommunikációs eszközök és eljárások, melyek segítségével elhitetik velünk, hogy nekünk úgy a legjobb, ahogy most van. Az emberek döntő többsége olyan kommunikációs klisékkel, reklámok által megjelenített álom-valósággal találkozik lépten-nyomon, amely meghatározza a világhoz való viszonyát, s amelyet teljesen magáévá tesz és mintának tekint. A reklámok pszichológiai alapossággal kidolgozott fogásait felhasználva, mérnöki pontossággal megtervezett marketing stratégiával mindent el lehet adni, legyen az termék, szolgáltatás vagy akár politikai párt.

E marketing stratégiákban kiemelt szerep jut a médiumoknak mint a fogyasztói eszmék közvetítésére leghatékonyabb eszközöknek. A média és a fogyasztás egymásrautalt, a médiumok túlnyomó része a reklámokból tartja fenn magát, sok esetben tulajdonosaik eleve valamilyen multinacionális céghez kötődnek, ami meghatározza szemléletüket.

Helyzetkép

A hazai sajtó és média helyzetét áttekintve, a mi szempontunkból a következő főbb csoportok határozhatók meg:

• a mozgalmi és a környezetvédelmi, a környezeti nevelés, tudatformálás ügyének elkötelezett sajtó(
•  közszolgálati sajtó, illetve média(
•  kereskedelmi sajtó és média.

A mozgalmi sajtón belül szét kell választani a környezetvédő szervezetek belső információcseréjét szolgáló, hírlevél jellegű kiadványokat és a szélesebb közönség számára is elérhetőket. Ez utóbbi csoportban meglehetősen kevés kiadvány található (a jelentősebbek a Lélegzet, a Kukabúvár, az Ökotáj, a legújabb a Cédrus), ezek terjesztése is korlátozott. A mozgalomnak nincs elektronikus médiuma, ha csak a Zöld Pók faliújságot nem tekintjük annak. Az elkötelezett sajtó körébe túlnyomórészt természetvédelmi kiadványok tartoznak. Többségük kivitelében, tartalmában is színvonalas. (Süni, majd később Természet, Természetbúvár, Természet Világa, Madárvárta, Élet és Tudomány), de ezek - sokszor átfedő olvasótáboruk miatt - jórészt csak a kérdés elkötelezettjeihez jutnak el. Az elektronikus médiában vannak elkötelezett rétegműsorok (Oxigén, Zöld jelzés, Zöld hírek, Talpalatnyi zöld, Gaia, Kölcsönkapott Föld stb.), amelyek a környezeti nevelés értékrendjét közvetítik.

A közszolgálati és a kereskedelmi csatornák növekvő műsoridőben adnak természetfilmeket, amelyek közvetve ugyanezt szolgálják. E műsorok azonban a kevésbé nézett (hallgatott) sávokban jelennek meg, és összességükben elvesznek a szemléletüktől gyökeresen eltérő, a fogyasztást, a fogyasztói életformát propagáló műsorok és reklámok tengerében. Az országos napilapok közül a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Magyar Hírlap rendszeresen foglalkozik környezeti témákkal, időről időre megjelentet ilyen témájú mellékletet. A helyi lapokban és közszolgálati csatornákon több hely juthat környezetvédelmi témáknak, e lehetőség kihasználása elsősorban az adott szerkesztőn, illetve a helyi civil szervezetek aktivitásán, felkészültségén, együttműködési készségén múlik. Jó példaként említhető a Civil és a Fiksz Rádió, a Keleti Főcsatorna, a Madách Rádió.

A kereskedelmi sajtó és a médiumok kínálatából szinte teljesen hiányzik a környezetvédelem, környezeti nevelés témája. Kivételt képez egy-két lakás- és építéskultúrával foglalkozó színes magazin, amelyekben azonban a témának csak egy szűk szelete jelenik meg, az sem mindig kellő szakértelemmel tálalva.

Meg kell említeni a pedagógiai szaksajtót is (Iskolakultúra, Köznevelés, Fejlesztő pedagógia, stb.), amely időről-időre teret szentel a környezeti nevelés kérdéseinek, de a téma még nem szerepel bennük kellő hangsúllyal.

A környezetvédelmi problémák közvetítését fő feladatként végző újságírók száma az országban nem éri el a százat, közülük is kevesen vannak, akik ennek megfelelő szakmai ismeretek birtokában végzik dolgukat.

A környezetvédelmi újságírók két szakmai szervezetben tömörülnek: a Környezetvédő Újságírók Társasága a terület legismertebb szakértőit fogja össze, de a környezeti nevelés nem tartozik tevékenységük fő irányához. A MÚOSZ Környezetvédelmi Újságíró Szakosztálya inkább csak fantomszervezetnek látszik. Bíztató, hogy a Tudományos Újságírók Klubja által indított szakmai képzésben résztvevők meglepően nagy arányban a környezetvédelem területét nevezik meg érdeklődésük fő területeként.

Az országosan olvasott sajtótermékekbe és a kiemelt műsoridőben nézett műsorokba a politikával, pénzzel összefüggő ügyek mögött a környezetvédelemmel kapcsolatos hírek közül többnyire csak a botrányok kerülnek be. Sajnos az ezeket tálaló hírműsorok szerkesztői nem felkészültek e témákban, nem kellően érzékenyek a környezetvédelem ügye iránt. A média szinte minden fórumán megjelenik az ökológiai értékekkel tüntető, de valójában burkolt kereskedelmi érdekeket szolgáló, úgynevezett zöldre festés is. Ez sok kárt okozhat a környezetbarát szemlélet megismertetésében és elfogadtatásában.

Összességében elmondható, hogy a médiát általánosságban a fogyasztói szemlélet közvetítése határozza meg, a reklámok a közszolgálati médiában is túlsúlyban vannak, a környezetvédelem és a környezeti nevelés kérdései csak marginálisan kapnak helyet bennük.

Ebben a helyzetben hatékony kommunikációs stratégiával kell fellépnie annak az eszmének, amely szöges ellentétben áll a médiából áradó fogyasztói kultusszal. Olyan dolgokat kellene ,,eladni", amelyek idegenek az emberek fogyasztói szokásaitól, sok esetben életmódjuk teljes átgondolását, sőt megváltoztatását követeli meg tőlük. Azt szeretnénk mondani nekik, hogy pl. fogyasszanak kevesebbet, válasszák a hagyományos mosóport, ha az a jobb, járjanak autó helyett kerékpárral. A legtöbb ember számára kényelmetlen dolgok ezek, főleg olyan helyzetben, amikor a hiánygazdaság sanyarú negyven éve után végre van miből választaniuk, és már 10 % előlegért is hazavihetik álmaik árucikkét.

Ezeket az eszméket mégsem lehet ugyanolyan módszerekkel eladni, mint a mosóport vagy a mobiltelefont. Csak hosszú és kitartó munkával lehet belopni őket a társadalom tudatába, de nem kizárólag a reklám, az üzleti marketing módszereivel. Itt kap különös hangsúlyt a környezeti nevelés, melynek egyik fő feladata, hogy érzékennyé tegye a jelen és a következő generációt e problémák iránt, a változás magjait ültesse el bennük. Ugyanakkor mégis alkalmazni kell az üzleti világ marketing fogásainak egyes, számunkra elfogadható elemeit. Céljai eléréséhez a környezeti nevelés számára is a sajtó és a média az egyik legfontosabb csatorna, de nem az egyetlen. Stratégiánknak a marketing üzleti világban is érvényes megfogalmazásából kell kiindulnia: ,,A marketing az a tevékenység, melynek során szükségleteket teremtünk, és azután azokat kielégítjük".

Javaslatok

1. A kommunikáció első lépése világos és körülhatárolt célok meghatározása. Ebben alighanem sokat segít az a stratégiai dokumentum, amelynek e tanulmány is része. A további javaslatok is elsősorban a környezetvédő és környezeti nevelői társadalom feladatait jelölik ki.
2.  Lépjünk ki a zárt körökből. A zöld mozgalom és a környezeti nevelés céljai, munkája, eredményei - általában az ökológiai gondolkodás sajátosságai - jelenjenek meg szélesebb körben. Minden szervezet fordítson külön figyelmet arra, hogy megismertesse magát környezetével. Nem szabad azt hinnünk, hogy csak az írott és elektronikus média az üdvözítő megoldás, nagy hangsúlyt kell fektetni a személyes kapcsolattartásra is.
3. Nyerjük meg ügyünknek helyi szinten azokat, akik segíteni tudnak a kommunikációs munkában: művészeket, újságírókat, menedzsereket, lelkészeket stb.
4. Fejlesszük a társadalom kommunikációs színvonalát, és tanuljunk meg magunk is kommunikálni. Szervezzünk tanfolyamokat, ahol elsajátíthatjuk az alapvető kommunikációs fogásokat. Tanuljuk meg a szervezeti belső és külső kommunikáció alapelemeit. Ez a fajta képzés épüljön be más tanfolyamok, az iskolai oktatás programjába is. Fejlesszük saját kapcsolati munkánkat is: válaszoljunk a levelekre, tartsuk be a határidőket, időben értesítsük egymást, ne szervezzünk párhuzamosan rendezvényeket stb.
5.  Tegyünk különbséget saját belső használatú hírleveleink és a kifelé szánt információs anyagok között. Ez utóbbiak nem mindig a szürke ökopapíron, saját magunk által ,,barkácsolt" tipográfiával érik el céljukat. Ha olyan embereket szeretnénk elérni, akik számára értékeink idegenek, akkor az ő nyelvükön szólítsuk meg őket. Akcióink előtt pontosan határozzuk meg azt a célcsoportot, amelyet el kívánunk érni, a munkába be kívánunk vonni. Vegyük figyelembe, hogy a különböző cél- és életkori csoportokkal más-más módon lehet kapcsolatot teremteni, szándékainkat elfogadtatni. Tudomásul kell vennünk, hogy a fogyasztói beállítottságú célcsoport felé irányuló kommunikációnak harsányabbnak, költségesebbnek, de meggondoltnak kell lennie. Az ehhez szükséges technikák elsajátítása érdekében szervezzünk rendszeres tréningeket, továbbképzéseket, vagy valamely kellő infrastruktúrával rendelkező szervezet szolgáltassa ezt a többieknek.
6.  Az országos és a helyi programoknak legyen arculata. A médiában jól felismerhető azonosítókkal jelenjenek meg, legyen személyhez köthető gazdájuk, adjanak sikerélményt, a résztvevőknek hovatartozást. A programok pozitív üzenetet közvetítsenek, ne csak a problémákról beszéljenek.
7. Tanuljunk meg bánni a korszerű kommunikációs eszközökkel. Ismerjük és ismertessük meg a reklámpszichológia alapjait, használjuk fel a reklám fogásait. Ennek segítségével az üzleti reklámot is könnyebben leplezzük le.
8. Az iskolai nevelési programokban, a NAT szellemében jelenjen meg a médiaoktatás, ahol a gyerekek megtanulhatják a médiát az ismeretszerzés eszközeként használni.
9. El kell érni, hogy az egyetemek médiaszakjain és az újságíróképzésben mindenütt kapjanak helyet a környezetvédelmi témák. Emelni kell a környezeti újságíróképzés hatékonyságát. Meg kell találni a módját a már dolgozó újságírók ,,zöldítésének" is.
10.  Használjuk ki jobban a helyi, regionális és országos sajtó adta lehetőségeket. Teremtsünk kapcsolatot a már létező természet- és környezetvédelmi sajtóval. Jelenjen meg olyan, a nagyközönségnek szóló újság vagy folyóirat, amely közérthetően, színesen közvetíti a zöld mozgalom és a környezeti nevelés céljait, eredményeit.
11. Jöjjön létre környezetvédelmi hírügynökség, ahonnan az országos sajtó és média hiteles információhoz juthat és amely hírforrásként szolgál az elkötelezett média és az iskolák számára is.
12. El kell érni, hogy az országos médiumokban az ökológiai műsorok a jelenleginél sokkal nézettebb/hallgatottabb sávba kerüljenek, az adásokra mindig biztosítsanak időt és garantálják e műsorok finanszírozását.
13. Szorgalmazzuk, hogy készüljenek és a legfrekventáltabb reklámsávokban kerüljenek bemutatásra - társadalmi célú reklámként - környezetvédelmi, illetve ökológiai témájú klipek.

22. Törvényhozás, parlament

A demokratikus berendezkedésű országokban az országgyűlés a legfőbb szabályozó testület. Szükségtelen ecsetelni, hogy a törvények, rendeletek milyen messzemenően befolyásolják az ország egészének működését, ezen belül a természet, az emberi környezet állapotát, változásait is. Minden törvény (már önmagában a szövegével is) és az oktatásra-nevelésre vonatkozó paragrafusokban foglaltak végrehajtása is befolyásolhatja az állampolgárok tudatosságát.

Az országgyűlés a közfigyelem fókuszában van, működése, egyes tagjainak viselkedése pozitív, vagy negatív például szolgál. Az elmúlt két választási kampány és a választások során a környezeti szempontok háttérbe szorultak, szinte fel sem merültek. Mindezek indokolják, hogy Stratégiánkban az országgyűlés és a környezeti nevelés kapcsolatával foglalkozzunk.

Helyzetkép

Az utóbbi években megszületett természet- és környezetvédelmi vonatkozású törvényekről általánosan elmondható, hogy jól szolgálják a környezet- és természeti nevelés ügyét. Valamennyi törvény hosszas szakmai és széleskörű társadalmi vitában érlelődött, s nyerte el végső formáját. Különösen vonatkozik ez az 1995. évi LIII., a környezet védelmének általános szabályairól szóló keretjellegű törvényre. Ez az 54. ( (1)-(6) bekezdésében külön is behatóan foglalkozik a környezeti nevelés, képzés és művelődés területeivel, feladatával.

Számos más törvénynek (pl. a termékdíjról, a természetvédelemről, területfejlesztésről, a vízgazdálkodásról stb.) is vannak a környezeti nevelést - ha nem is közvetlen módon érintő - hivatkozásai. Nem kielégítő viszont a környezeti oktatással, neveléssel kapcsolatos feladatok megfogalmazása a Nemzeti Környezetvédelmi Programban, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényből pedig teljesen hiányzik az erre vonatkozó utalás.

Külön is érdemes megemlíteni azt a szakmai munkát, amelyet az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága végzett. A képviselők többsége - szakmai felkészültségétől függetlenül - fontos ügynek tekintette a törvényalkotással együtt járó szakmai munkát. A képviselők gyakran kértek fel neves szakembereket a törvénytervezetek véleményezésére, az egyes módosító indítványok megfogalmazására. A Bizottság ülései kevés kivétellel nyilvánosak voltak. Itt a civil szervezeteknek is módjuk volt álláspontjuk kifejtésére. Igényes szakanyagot követeltek meg a törvénytervezetet beterjesztő szaktárcáktól is. Nem megfelelő színvonalú előterjesztés esetén gyakran éltek a visszautalás jogával.

A Környezetvédelmi Bizottság többször foglalkozott a környezeti oktatás, nevelés és szakképzés kérdésével. A bizottság ez ügyben állást is foglalt 8/1995. (XI. 29.) számon, amelyben az érdekeltek számára széleskörű feladatokat fogalmazott meg. Sikeres volt e tárgyban az Országgyűlés helyiségeiben 1996-ban rendezett kiállítás, amely az országban megvalósult eredményeket mutatta be. A feladatok számonkérésére is visszatért, egy alkalommal a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert külön beszámoltatta, de a miniszter szokásos, rendes beszámolói keretében a témára minden évben sort kerített.

A törvények plenáris szavazásánál is a szakmai érdekek voltak a meghatározóak, bár egyes esetekben (pl. területfejlesztési törvény) nem kívánatos lobbi érdekek is megnyilatkoztak. Néha az is tapasztalható volt, hogy főleg az egyéni parlamenti képviselők nehezen tudták összeegyeztetni választókerületi részérdekeiket egy regionális vagy éppen országos érdekkel. Gondot jelentett az is, hogy a megszületett törvényeket vagy országgyűlési határozatokat nem követte azonnal következetes kormányzati végrehajtás. Ez a késlekedés vagy nem egyértelmű kormányzati akarat alkalmat adott a parlamenti döntések esetenkénti átértelmezésére is.

Sok esetben tisztázatlan maradt a lokális, a regionális és az országos érdekek egyeztető és főleg érdekérvényesítő mechanizmusa. Ez könnyen kaput nyit nem kívánatos lobbi érdekek felülkerekedésének is.

Számos esetben tapasztalható volt az egyes szaktárcák koordinálatlan együttműködése. Ez több alkalommal szerencsétlen kompromisszumokhoz vezetett (pl. privatizációs törvény, önkormányzati törvény stb.). Ez különösen akkor érthetetlen, ha a közös érdekek felvállalása egyértelműnek mondható.

Az Országos Környezetvédelmi Tanács nem foglalkozott ez ideig kellő határozottsággal a környezeti nevelés-oktatás kérdésével.

A környezeti nevelés törvényekben szabályozott szolgálata, támogatása legtöbbször azért szenved csorbát, mert a társadalmi alrendszerek között a kultúra a gazdasághoz és a politikához képest alárendelt szerepet tölt be. Ez azért is veszélyezteti a törvények érvényesülését, mert a törvényt morális belső meggyőződéssel követő polgár hiányában a törvény betűje csak írott malaszt marad.

Az érdekérvényesítésnek szigorú anyagi vonzata van. Megfelelő financiális garanciák hiányában a legnemesebb szándék is csak illúzió marad. Az sem mellékes, hogy sok esetben viszonylag kis tőkeráfordítással is számottevő eredmény érhető el, pl. szakkörök, táborok, szakmai versenyek, vetélkedők, pályázatok stb. támogatásával.

Nem csupán a törvényben meghatározott anyagi garanciák mértékével van probléma, hanem az elosztás módjával, annak mechanizmusával is. Túlságosan hosszadalmas és rendkívül bonyolult az elosztás rendszerének útja. Ez alkalmat ad arra, hogy számos fantom szervezet és fiktív tevékenység is érdemtelenül részesüljön a javakból. Szinte ellenőrizhetetlen a döntések meghozatalának módja és az odaítélt összegek felhasználásának szakszerűsége. (Az SzJA 1 %-ának felhasználási módja is számos javítanivalót tartalmaz.)

A polgári szerveződések törvényes támogatását sokkal egyértelműbbé és biztonságosabbá kellene tenni. A személyi jövedelemadó 1 %-os felajánlása során elnyerhető összeg teljesen esetleges, igen nagy mértékben spontán módon is diszkrimináló.

Javaslatok

1. A civil szervezetek egyik legfontosabb feladata, hogy minden lehetséges fórumon kinyilvánítsák: a jövő építése szempontjából a messzemenően legjobb tőkebefektetés a környezeti nevelés. A törvényalkotó munka során tudatosítani kell, hogy a környezeti oktatás, nevelés hosszú távon ugyan, de rendkívül hatékonyan megtérülő fejlesztés, beruházás. Hatása a gazdasági és politikai szférára, a demokrácia érvényesülésének minden területére döntő befolyású. Ennek érdekében a központi kormányzatnak tovább kell bővítenie és növelnie azokat az anyagi feltételeket és eszközöket, amelyek ezt a tevékenységet elősegítik. A Központi Környezetvédelmi Alap a jelenleginél fokozottabban támogassa a környezeti oktatást és nevelést a művelődésügyi és közoktatási, valamint a belügyi tárcával együtt. Hatékonyabbá kell tenni a koordináció és együttműködés lehetőségét a tárcák között. Fel kell újítani az 1992-ben a környezeti nevelés területén megkezdett együttműködést és e terület munkáját intézményes formában, megfelelő rendszerességgel, a feltételek megteremtésével kell biztosítani.
2.  A fenntarthatóság szempontrendszerét következetesen alkalmazni kell a törvények megalkotásánál. Nemcsak azok a törvények mértékadóak, amelyek a környezetvédelemmel foglalkoznak, hanem szinte valamennyi, mert a fenntartható fejlődés a gazdaság-társadalom-környezet metszéspontjában fogalmazható meg. Ezzel összefüggésben a területfejlesztés is érdemben foglalkozzon a fenntartható fejlődéssel, és ennek alapelemei nélkülözhetetlen feltételek, követelmények legyenek a gazdasági és területfejlesztési döntések meghozatalánál. Vissza kell utasítani azokat a megtévesztő megfogalmazásokat, amelyeket a pénzügyi-gazdasági élet vezető szereplői egyre gyakrabban használnak, miközben fenntartható növekedésről, fenntartható gazdaságról beszélnek, nem értve ennek a fogalomnak a lényegét. A törvények előkészítésénél a szabályok, koncepciók, programok jóváhagyásánál fokozottabb gondot kell fordítani a társadalmi hatások kimunkálására, mert e hatások igen jelentős része az oktatás és a nevelés különböző szintjeivel kapcsolatos.
3. A törvények végrehajtásának ellenőrzése, folyamatos számonkérése a környezeti nevelés megvalósulása szempontjából is alapvető. Az Országgyűlés munkájának keretében a parlamenti pártok frakciói az illetékes állandó bizottságok (környezetvédelmi, oktatási, ifjúsági és sport stb.) folyamatosan értékeljék a környezeti nevelés területén megvalósuló történéseket és a szükséges mértékben csatoljanak vissza a szabályozásra. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága ismételten tűzze napirendre a 8/1995. (XI. 29.) számú (a környezeti neveléssel kapcsolatos) állásfoglalásának értékelését.
4.  A törvényhozásban fokozottabban kell hangsúlyozni a törvényhozók egyéni felelősségét. A törvényhozók kötelessége, hogy fejlesszék szemléletüket a fenntartható fejlődés irányába és tovább képezzék önmagukat. Az országgyűlési képviselők - mint a közvélemény fókuszában lévő személyek - megnyilvánulásaikkal, magaviseletükkel, mutassanak példát a társadalomnak, különösen az ifjúságnak olyan emberekként, akik élen járnak a környezeti értékek védelmében, és környezettudatos magatartást tanúsítanak.
5.  Szükséges lenne egy olyan szöveggyűjteményt kiadni, amely összefoglalja és magyarázza a különböző törvények, rendeletek környezeti nevelési vonatkozású fejezeteit, és segítséget nyújt a pedagógus társadalom, valamint a harmadik szektorban dolgozók részére, szakszerűbbé téve munkájukat.
6.  A civil szervezetek parlamenti jóváhagyással létesített keretösszegből való támogatását évente inflációt követően garantálni kellene.

7. Általános javaslatunk, hogy az 1998-as és az azt követő országgyűlési és önkormányzati választások során minden polgár éljen választási jogával. Figyeljen oda, hogy melyik párt, melyik képviselőjelölt mit mond a környezetről, hogyan él a környezetben, és ezt is vegye figyelembe, amikor a szavazófülkébe lép.

Lásd még: A környezeti nevelés finanszírozása c. fejezetet

23. Önkormányzat

A környezetvédelemben, a nevelés-oktatásban, közelebbről a környezeti nevelésben is érvényesül a szubszidiaritás elve. Eszerint az elv szerint a feladatokat a lehető legalacsonyabb társadalmi, illetve állami szinten kell megoldani. A helyi társadalom önállóságát az önkormányzatiság elve testesíti meg, ami a szubszidiaritással összevetve azt jelenti, hogy a helyi társadalom szintjén az önkormányzatoknak kell elsősorban felelősséget vállalni a környezetvédelmi feladatokért.

A környezetvédelmi tevékenység, illetve általában a környezettudatos életvitel kialakítása szempontjából a helyi közösségeknek kiemelkedő fontossága van, mert:

 - az emberek életét közvetlenül érintő környezeti problémák jelentős része helyi szinten keletkezik, és elsősorban helyi szinten kezelhető;

 - a környezet védelmére irányuló tevékenység legjobban a helyi közösségek szintjén szervezhető, a helyi közösségek megfelelő környezeti tudatossága az előfeltétele a regionális és országos szintű kezdeményezések összehangolásának és ezáltal sikerességének;

 - elsősorban helyi szinten szervezhetők sikeres környezetvédelmi akciók, amelyek a lakosság számára tudatosítják a hosszú távú, tágabb - regionális, országos, nemzetközi, globális - szemléletű környezetvédelmi tevékenység, illetve környezettudatos életvitel fontosságát.

A helyi közösségek szervezése megvalósulhat spontán módon és intézményesített formában. A helyi közösségek szervezésének legfontosabb intézményi kerete napjainkban a helyi önkormányzat. Rendelkezik legitimációval, helyismerettel, valamint a közigazgatási és pénzügyi eszközökkel, amelyek képessé és egyben felelőssé teszik e feladat ellátására. Szükségszerű tehát, hogy a környezeti nevelésben is fontos szerepet játsszon. A helyi közösség környezetvédelmi tevékenységének, környezettudatos életvitelének kialakítása azonban lehetetlen pusztán hatósági, azaz autoriter eszközökkel.

A helyi környezeti nevelés illetve társadalmi tudatformálás alapkérdése, hogy van-e a fenntartható fejlődés szemléletének helyi mozgástere. A helyi környezeti nevelés és tudatformálás lehetséges kiindulópontja a helyi környezeti problémák feltárása és a helyi értékek tudatosítása. A környezetvédelem azonban globális probléma is, ezért a helyi környezeti nevelésnek a globális szempontokra is mindig tekintettel kell lennie.

Helyzetkép

Az önkormányzatok környezetvédelmi és oktatási-nevelési feladatai törvényi kötelezettség formájában jelennek meg A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény 8.§ (1) bekezdése többek között kimondja: ,,A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme... az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról... valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás; a közösségi tér biztosítása; közművelődési, tudományos... tevékenység; ... az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése."

E törvényi rendelkezés fő elemei a következők:

 - Az önkormányzatok felelősek helyi szinten az épített és természetes környezet védelméért, valamint a jelentős környezeti szempontokkal is bíró településfejlesztési és településrendezési feladatok ellátásáért. Ugyancsak felelősek az alább részletesebben kifejtett helyi oktatási és közművelődési feladatokért. E feladataik egymással összefüggenek és kölcsönösen átfedik egymást.

 - Az önkormányzatok gondoskodnak az óvodáról, valamint az alapfokú nevelésről és oktatásról. Az óvodai, valamint az alapfokú nevelés és oktatás kiemelkedő jelentőségű a környezeti tudatosság kialakításában. Az önkormányzatok felügyeleti joguk keretein belül az oktatás-nevelés részévé kell hogy tegyék a környezeti ismeretek tanítását.

- Az önkormányzatok godoskodnak a gyermekkori és ifjúsági feladatokról. A környezeti nevelés szempontjából ez elsősorban az iskolán kívüli környezeti nevelést, ismeretterjesztést, programok szervezését, a gyermekek és fiatalok helyi környezetvédelmi akciókba való bevonását jelenti.

 - Az önkormányzatok feladata a közösségi tér biztosítása. Ez sokféleképpen értelmezhető fogalom. Egyik lehetséges értelmezése az átvitt értelemben vett közösségi tér, vagyis a közösségi élet, a közösségi atmoszféra kialakítása, amelynek része a helyi közösség együttes tevékenysége a helyi természetes és épített környezet megóvása és javítása érdekében.

 - Az önkormányzatok felelősek helyi szinten a közművelődési és tudományos tevékenység előmozdításáért. A közművelődési feladatok ellátásán belül nagy jelentőségű a környezeti ismeretterjesztés. Ez elsősorban a felnőtt lakosságot célozza meg. A közművelődés az a tevékenység, amelynek keretén belül a legjobb lehetőség nyílik - ami a felnőtt lakosságot illeti - a globális környezeti ismeretek terjesztésére. A környezeti ismeretterjesztés akkor lehet igazán hatékony, ha a globális ismereteket a helyi problémákkal és akciókkal összefüggésben mutatja meg.

 - Az önkormányzatok felelősek az egészséges életmód közösségi feltételeinek megteremtéséért. E feladatkör összefoglalja az összes fentebb említettet, így ide tartozik az egészséges életmódhoz szükséges infrastruktúra megteremtése, az ismeretek terjesztése és a helyi közösség szervezése.

A környezetvédelmi törvény IV. fejezete határozza meg a helyi önkormányzatok környezetvédelmi feladatait. A 46.§ (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat a környezet védelme érdekében:

 - a Nemzeti Környezetvédelmi Programban foglalt célokkal, feladatokkal és a település rendezési tervével összhangban illetékességi területére önálló települési környezetvédelmi programot dolgoz ki;

 - elemzi, értékeli a környezet állapotát illetékességi területén, és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot - ez utóbbi kötelezettség megjelenik a környezeti tájékoztatásról szóló 51.§-ban is.

A környezeti nevelés szempontjából is fontos közigazgatási eszközökről van itt szó:

 - a települési környezetvédelmi program keretet biztosíthat, sőt a környezeti célok hatékony megvalósítása érdekében kell is hogy biztosítson a helyi környezeti nevelés, ismeretterjesztés és tájékoztatás elveinek, céljainak és eszközeinek megállapításához(

 - a lakosság rendszeres átfogó tájékoztatása hatékony eszköze lehet a helyi környezeti problémák, megoldási lehetőségek és az eredmények, illetve kudarcok bemutatásának, egyúttal a lakosság közreműködési lehetőségei megismertetésének.

A környezetvédelmi törvény V. fejezete szól - többek között - a környezeti nevelésről, képzésről, művelődésről. Az 54.§-a állampolgári jogként rögzíti a környezeti ismeretek megszerzését és fejlesztését, amelynek fő eszközei az óvodai nevelés, iskolai nevelés, képzés, művelődés, iskolarendszeren kívüli oktatás és továbbképzés, ismeretterjesztés, könyvkiadás. A törvény e jog érvényesítését elsősorban állami és önkormányzati feladatként határozza meg.

Az 54.§ (6) bekezdése meghatározza a környezeti oktatás és ismeretterjesztés körét: ,,A környezeti oktatásnak és ismeretterjesztésnek az alapvető komplex (természettudományi-ökológiai, társadalomtudományi, műszaki-technikai,) ismereteken túl a szakmák gyakorlásához szükséges környezetvédelmi ismeretekre, a környezetet veszélyeztető tevékenységekre, a veszélyhelyzet megelőzésének és elhárításának alapvető kérdéseire, az egészséget befolyásoló környezeti hatásokra, továbbá a környezet védelmével kapcsolatos állampolgári jogok és kötelezettségek ismertetésére is ki kell terjednie."

A helyi önkormányzat mint iskolafenntartó, részt vesz az oktatási intézmény programjának a kialakításában és betartatásában, amin keresztül érvényesítheti a környezeti nevelés szempontjait. A település oktatáspolitikai koncepciója az a dokumentum, amely az iskolai környezeti nevelés követelményeit és garanciáit kell hogy rögzítse. A programok, feladatok végrehajtása szempontjából fontos, hogy az önkormányzatnak legyen környezetvédelmi ügyintézője, aki a környezeti nevelési tevékenység szervezésében is részt vesz.

Javaslatok

1. A helyi szintű környezeti nevelésnek a fentieknek megfelelően a következő szempontokra kell kiterjednie:

• globális és helyi környezeti problémák és összefüggéseik tudatosítása(
•  globális és helyi (épített és természetes) környezeti értékek tudatosítása(
•  a fenntartható fejlődés szemléletének népszerűsítése, terjesztése(
•  környezeti veszélyforrások, veszélyhelyzetek és azok megelőzése, illetve elhárítása helyi szinten(
•  környezet-egészségügy és környezettudatos életvitel(
•  az egészséges környezethez való jog tartalma és érvényesítésének eszközei (különös tekintettel az információhoz való hozzájutásra és a közösségi részvételre)(
•  a helyi fogyasztási szokások környezetbarát szemléletű befolyásolása ösztönzők révén.

2. Éljünk a helyi környezeti nevelési stratégia megvalósításának a következő, legfontosabb eszközeivel:

• a település oktatáspolitikai koncepciója(
•  az önkormányzat mint iskolafenntartó részvétele az oktatási intézmény mint üzem programjának a kialakításában és betartatásában(
•  a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályok érvényesítése, ingyenes hozzájutás a közpénzen gyűjtött adatokhoz(
•  helyi közösségi részvétel, ezen belül az oktatási intézmények és a környezeti nevelők részvétele a helyi környezetvédelmi akcióterv (helyzetelemzés, koncepció, program) elkészítésében és megvalósításában(
•  olyan szervezeti és működési szabályzat kidolgozása, amely garantálja a környezeti nevelők részvételét a helyi képviselőtestület bizottságaiban(
•  az önkormányzat környezetvédelmi ügyintézőjének környezeti nevelési, tudatformálási téren végzett szervező tevékenysége.

3. Erősítsük a helyi demokráciát a környezeti kérdések felvetésével, véleményünk, igényeink ismertetésével is. Az 1998 őszén esedékes önkormányzati választások során már kérjük számon a jelöltektől a helyi környezeti problémák ismeretét, megoldási elképzeléseiket, javaslataikat. Várjuk el, hogy a megválasztott képviselő javítson is a helyi környezet állapotán, és lehetőségeink szerint segítsük ebben a munkájában.
4.  Segítsük az önkormányzatot a település(rész) környezeti problémáinak (pl. illegális hulladéklerakók, forgalomszámlálás, "öröm- és bánattérkép") feltárásában, a megoldások keresésében. Vigyázzunk eközben arra, hogy tanítványaink lakóhelyükön ne csak a rosszat lássák, érzékeljék, tudatosítsák, hanem a jót, szépet, egészségeset is.
5.  Keressük az iskola és az önkormányzat együttes lehetőségeit a környezeti kérdések megoldásában. Az iskolai közösségeket bíztassuk fel, hogy az általunk felismert, feltárt, dokumentált környezeti problémákkal forduljanak az önkormányzat vezetőihez, megoldást kérve. Ismertessük az önkormányzattal az iskolában folyó környezetvédelmi, környezeti nevelési munkát, annak célját, eredményeit, így vonjuk be az önkormányzatot a megoldások keresésébe.
6. Szorgalmazzuk, hogy az önkormányzat iskolafenntartóként segítse elő az iskola és annak környéke, az iskolában folyó pedagógiai munka "zöldítését".
7.  Segítsük elő, hogy ahol lehet, az önkormányzatok vonják be a lakosságot a környezetet érintő döntésekbe. Segítsük a tájékoztatást módszertani, didaktikai ismereteinkkel is.
8.  Közeledik államiságunk ezeréves évfordulója. Ez jó alkalom arra, hogy szebbé, egészségesebbé tegyük az országot. Ahol lehet, az önkormányzatok vonják be a lakosságot, önkénteseket, munkanélkülieket a települési környezet rendezésébe, javításába, ápolásába. Ez nemcsak a környezetnek, hanem az állampolgárok önértékelésének is használ. Ennek fontosságáról győzzük meg az önkormányzatokat.

24. Helyi társadalom

"Ha komolyan meg kívánjuk változtatni az emberek magatartását környezetük iránt, nem elég csupán a hivatalos oktatásra koncentrálni, olyan stratégiára van szükség, amely mindenkihez szól, aki befolyásolható és aki hatással lehet mások viselkedésére, és ez voltaképpen mindenkire kell, hogy vonatkozzon." (John Smyth, Jurmala, IUCN Konferencia, 1994.)

Kelet- és Közép-Európában az állampárti időszakban a társadalom jó része elidegenedett saját életének tereitől. Forrásait elpazarolta, értékeit elszennyezte Magyarországon is. Akár Budavárát, vissza kell vennünk saját életünk naponta bejárt, bejárható tereit, "helyben", azokkal együtt, akik "ugyanott" élnek, ahol mi. Az új, piacgazdasági rendszer környezetpusztító eszközei rafináltak.

Több európai ország ismert stratégiája (a fent idézettekkel ellentétben) elsősorban az iskolai nevelésre, az iskolásokra mint a nyilvánvalóan legfontosabb nemzedékre épít. A mi stratégiánk több nemzedéket tüntet fel egyidejűleg célcsoportként, mert csak több nemzedék közös figyelmével lehet sikeres és eredményes a helyi környezeti nevelés, alakulhat ki a szükséges szemléletmód, a megelőzés elsőbbsége a helyi társadalomban. A helyi közösség kiemelkedő jelentőségéről az előző fejezet bevezetésében már írtunk.

Helyzetkép

Az ország felnőtt lakossága általában a tévéből, drámai eseményként értesül olyan környezetszennyezésekről, amelyek "máshol" estek meg, kerültek napvilágra avagy globális, általános kihatásúak. Az ilyen hír túl elvont, sokkot vagy szkepszist vált ki inkább mint cselekvést.

A természetfilmek, természetvédelmi közlemények közkedveltek, szépek, népszerűek. Ritkán sugallnak azonban közvetlen, megfogadható, receptszerű, a "saját helyére" adaptálható tennivalót az átlagpolgárnak. A környezetkímélő életmódhoz vezető tanácsok a médiában néha amatőr színvonalúak, nem sugárzóak, nem csábítóak, eleve "kisebbségi", gyenge pozícióból szólnak. A társadalom legnagyobb környezeti "sajátélménye" a szemetelés, a szemét, amelyben mindenki részt vesz, és amelyet mindenki elítél, de ez a környezeti problémáknak csak vékony, felszíni rétege. A helyi médiumok helyzete annyiból előnyös, hogy mindenki által ismerhető, elérhető, sokszor befolyásolható jelenségekről tudósítanak, de egyedül nem képesek attitűdváltásra késztetni a helyi lakosokat.

A környezet- és természetvédelmi projekteknek otthont adó településeken a helyi társadalom környezeti nevelése rendszerint különféle formák egymást erősítő hatásán alapul. Ilyen formák: az értékek szétsugárzása, előadások, kurzusok, tréningek, népfőiskolák, a helyi médiumok tevékenysége valamint - olykor - az önkormányzat környezetvédelmi munkájának nyilvánosságra kerülése, fórumok, közmeghallgatás továbbá akciók.

Helyi zöld civil szervezetek jelenléte esetén a településeken a környezeti tudatosság erőteljesebben mutatkozik meg a szervezet tevékenységének gyűrűjében, a körülötte dolgozó társadalmi csoportok soraiban.

A legnagyobb hiányosságok illetve szükségletek a helyi társadalom környezeti nevelése terén az alábbiak:

 - a "saját hely" ismerete (domborzat, felszín, mikroklíma, vizek, talaj, természeti értékek, azok veszélyeztetettsége stb.)(

 - a "saját hellyel" való lelki azonosulás, a hely magáénak vallása, közösségi érzés, tudat, a gondoskodás, a védelem attitűdje(

 - állampolgári szintű figyelem, ismeretek a helyi természet, illetve környezet védelmének regionális, országos, globális beágyazottságáról, összefüggéseiről, a környezetpolitika irányultságáról(

 - a helyi természet, illetve környezet védelmének stratégiája, eszközei, a megvalósítási készség(

 - a helyi közösség közös erkölcsi rendje, kommunikációja(

 - a "helyi védelem cselekvő részese" attitűd kialakulása, működése(

 - a természet-, illetve környezetvédelemben való közösségi részvétel természetessé válása.

A helyi társadalom környezeti nevelésére az alábbi lehetőségek kínálkoznak:

 - alapfeltétel az önkormányzati törvény által biztosított autonómia(

 - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII tv. IV. fejezetében (A helyi önkormányzatok környezetvédelmi feladatai) foglaltak megvalósítása(

 - a helyi civil környezetvédők jelenlétének kihasználása, a velük való együttműködés(

 - a környezetvédelmi törvényben foglalt önkormányzati feladatok (önálló települési környezetvédelmi terv készítése, a helyi környezet állapotának felmérése, évenkénti ismertetése a lakossággal) kiterjesztése közösségi, összehasonlító kockázatbecslésen és kollaboratív, együttműködő tervezésen alapuló akcióprogram irányába(

 - illetve a fenti akcióprogram további kiterjesztése a Riói folyamat elvárásainak megvalósítása irányába, a helyi ökológia és ökonómia, környezet és fejlődés lehetséges összekapcsolása felé (Helyi feladatok a XXI. századra -típusú gondolkodás és folyamatok indukálása).

Javaslatok

1. Igyekezzünk, hogy kifejezetten több nemzedéket vonjunk be az együttes környezeti nevelésbe. Ennek módjai pl.:

• az iskolai környezeti nevelés együttműködése más szektorokkal (önkormányzat, civil, illetve üzleti szféra stb.)(
•  szülők, nagyszülők bevonása az iskolai környezeti nevelésbe(
•  civil szervezetek nemzedékközi programjának kialakítása, abban való részvétel.

2. Éljünk a helyi szemléletformálás alábbi, alapvetően fontos eszközeivel:

• az önkormányzat környezetvédelmi tevékenységének nyilvánossága(
•  a helyi társadalom részvétele a döntéselőkészítésben(
•  az iskolafenntartó önkormányzattal való közösségi együttműködés a környezeti nevelési program kialakításában és megvalósításában(
•  a helyi média, valamint a tömegkommunikáció erőfeszítései(
•  "társadalmi, közcélú hirdetések", szórólapok, kazetták stb.(
•  az egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hátrányos helyzetűekkel, sporttal foglalkozó szervezetek, tűzoltók stb. és környezetvédők közti együttműködésen alapuló akciók, kampányok stb.

3. A helyi felnőttnevelés a döntéshozókat, a természetet és környezetet érintő tevékenységek végrehajtóit célozza meg, a lehető legközelebbről befolyásolhatja tehát a környezet állapotát. A felnőttnevelés alábbi formáit javasoljuk:

• didaktikusan megalapozott akciók(
•  előadás(ok)(
•  sorozatok, tréningek(
•  népfőiskola, körök, klubok(
•  részvétel a helyi környezetvédelmi program megvalósításában(
•  személyes, "szervezeti" példaadás.

4. Ne feledkezzünk meg arról, hogy tevékenységünkről a visszacsatolás, a helyi társadalom informálása szükséges és hasznos, pl. az IUCN által megadott sikertényezők szerint (Sterling és Baines, 1997. 41. old.).

Lásd még: Önkormányzat; Felnőttoktatás; Civil közélet és A társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

25. Civil közélet és a társadalmi szervezetek

A modern polgári társadalmakban a közélet három fontos összetevője az állami, az üzleti és a harmadik: a "civil", "nonprofit", "nem kormányzati" szektor. Napjainkban szerencsére a civil közélet, ha lassan is, de erősödik, szerepe egyre fontosabb lesz. Ez önmagában is erősíti az állampolgár felelősségtudatát minden őt érintő kérdésben, így a környezet ügyében is.

Minden olyan társadalmi szervezet (a MTESZ-től, TIT-től, a népfőiskolákon és cserkészeken át a természetjárókig) mely feladatának tekinti a néprajzi értékek, az épített környezet, a természeti értékek feltárását és védelmét, a környezeti károsodások elleni küzdelmet, a szervezet sajátosságainak megfelelően egyben környezeti nevelőmunkát is végez. Nemcsak azoknak a civil szervezeteknek van szerepe a környezeti nevelésben, amelyek fő tevékenységi köre a környezet- vagy természetvédelem valamelyik szakterületéhez kapcsolódik. Egyes szervezetek (pl. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete) fontos szerepet vállalnak az erkölcsi nevelésben is, mely nélkül az eredményes környezeti nevelés elképzelhetetlen. Ily módon a Stratégiában érintett szervezetek köre és hatása igen nagy.

A környezeti nevelés csak akkor lehet hatékony és eredményes, ha megfelelő társadalmi háttérrel is rendelkezik. A környezeti problémákra nem figyelő, helytelen szemléletű társadalomban eredményes környezet- és természetvédelmi oktató-nevelő munkát nem lehet elszigetelten megvalósítani. Ezért mind a közoktatásban, mind az iskolákon kívül folyó környezeti nevelést közvetlen vagy közvetett módon minden olyan ismeretterjesztő, szemléletformáló, informatív tevékenység segíti, mely a lakosság környezeti "ingerküszöbét" hivatott lejjebb szállítani.

Helyzetkép

A környezetvédelem új problémaként merült fel, és vált a társadalmak széles tömegeit érintő kérdéssé az elmúlt két évtizedben. Megjelenésének időpontja s felvetődésének élessége azonban nagyon különböző. Legkorábban (a hatvanas évek derekán) az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban váltott ki széles körű társadalmi konfliktust, majd néhány évvel később a többi fejlett tőkés országban játszódott le ez a folyamat. Mintegy évtizednyi késéssel (a nyolcvanas évek első felében) észlelhettük a környezet iránti tömeges aggodalom első markáns jeleit a közép-európai, egykori szocialista országokban (Persányi, 1987).

 Hazánkban az 1840-ben megalakult, a TIT jogelődjének is tekinthető Királyi Magyar Természettudományi Társulat természettudományokkal foglalkozó tagjai az elsők között hívták fel a figyelmet a hazai természeti értékek védelmére. Az 1930-as években Magyarországon a természeti értékek védelmére minden eddiginél szélesebb körű társadalmi megmozdulás bontakozott ki.

 A nyolcvanas években kibontakozó és megerősödő zöld mozgalomnak legalább három gyökere van (György, 1991): az erőszakmentes-békemozgalmi, a közösségben más életmódot akaró és a természet-környezetvédelmi. Döbbenetes módon fonódnak egybe a vallási-bázisközösségi-erkölcsi, közösségi célok a teremtés megóvásának akarásával.

 1949-ben jelenik meg Bulányi György karácsonyi elmélkedése, a "Régi Írás", mint a Bokor katolikus bázisközösség "zöld filozófiájának" első dokumentuma. 1974-ben megalakul a Magyar Madártani Egyesület, majd 1976-ban a Vásárhelyi István Természetvédő Kör. Ezek az egyesülések a természetvédelmi témájú kutatások mellett igen jelentős szerepet vállaltak a természetvédelmi nevelőmunkában. Táborokat szerveztek, iskolai foglalkozásokat vezettek, s az ország számos pontján elkezdték működésüket a "madarász sulik". 1977 nyarán tartotta a Bokor bázisközösség az első olyan tábort, melyben külön napja volt a természetvédelemnek. Ebben az időszakban indulnak a MME Természetvédelmi és Ornitológiai Táborai (TOT), melyek már nemcsak egy szűkebb körnek szerveződnek, hanem szélesebb bázisra támaszkodva ismertették meg a résztvevőket a hazai természet értékeivel, megóvásuk módjával. A TIT az 1980-as évek végéig csaknem 20 éven keresztül megrendezte a Környezetvédelmi Nyári Egyetemeket.

 A nyolcvanasak évektől sorra alakulnak meg azok az egyesületek, melyek célkitűzései között fontos szerepet kapott a környezeti nevelés is (1981.: BAZ-megyei Természetvédelmi Egyesület, ITDK, 1985.: BME Zöld Klub, Kaán Károly Ökológiai Klub, 1986.: Reflex, 1987.: CSEMETE, 1988.: Biokultúra Egyesület, E-Misszió, Levegő Munkacsoport, IKSZ, 1989.: Magyar Természetvédők Szövetsége, Fauna Klub, 1990.: Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom, Fauna Egyesület stb.)

 Jellegéből adódóan természetesen minden egyesület más-más aspektusból valósítja meg a környezettel való harmonikus együttélésre nevelést. Van olyan szervezet, mely külön pedagógiai, erdei iskolai vagy ifjúsági szakosztályt működtet. Mások egy-egy témakör területén fejtenek ki intenzív munkát (közlekedés, kerékpározás, életmód, hulladék, fogyasztói szokások stb.) Ha áttekintjük a környezeti nevelés különböző területeit és számba vesszük a civil szervezetek működési területeit, akkor szembeötlő hiányokat találhatunk. Míg a természetvédelemmel foglalkozó szervezetek aránya bőséges, addig a speciálisabb környezetvédelmi témákkal (levegő, hulladék stb.), az egészségneveléssel és életmóddal vagy az állatvédelemmel kapcsolatos tevékenységek sok helyen hiányoznak.

 A környezeti nevelés hatékonyságát jelentősen növelik azok a kiadványok, melyeket a hazai társadalmi szervezetek jelentetnek meg, s amelyek száma a kilencvenes években jelentősen növekedett. A környezeti nevelést is szolgáló országos folyóirataink a TermészetBúvár valamint a Süni, majd a Természet gondozását, a Lélegzet, a Fauna Híradó, a Madártávlat, a Biokultúra, a Természetgyógyászat, az Öko stb. kiadását és jelentős részük terjesztését is a nem kormányzati szervezetek végzik. E lapok szinte kivétel nélkül anyagi nehézségekkel küszködnek.

 Annak a felismerésnek a nyomán, hogy a környezeti nevelés hatékonyságának, szakmai színvonalának növelése elengedhetetlen, s erre a társadalmi igény is egyre nagyobb, a kilencvenes években új folyamat kezdődött el. Ennek eredményeképpen több olyan országos egyesület alakult, melyeknek céljai között az első és a legfontosabb helyen a környezeti nevelőmunka segítése szerepel.

 Az Erdei Iskola Egyesület, a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a Környezeti Nevelési Iskolahálózat, valamint a Körlánc környezeti nevelési projekt tagjai főleg olyan pedagógusok, illetve oktatási intézmények, melyek munkájukhoz szeretnének egyre több információt, szakmai és módszertani segítséget kapni. Örvendetes, hogy ezek az egyesületek a közös cél érdekében, ha csak esetlegesen is, de eredményesen tudnak együttműködni. Összességében azonban a szervezetek közötti együttműködés - annak ellenére, hogy az évenkénti országos találkozókon külön szekciók keretében lehetőség van az aktuális kérdések megvitatására - nem megfelelő. Sokszor ugyanazon a feladaton, egymástól elszigetelve több csoport is dolgozik. Egymás eredményeit, kiadványait csak esetlegesen ismerik, illetve juttatják el egymáshoz.

 A hazai egyesületek környezetvédelmi klubok, szakkörök, akciók, vetélkedők, természetvédelmi táborok, szakmai konferenciák szervezésével is jelentősen segítik a környezeti nevelést.

 Mint látható a civil szerveződések szerepe a környezeti nevelésben az utóbbi években jelentősen megnőtt. Ugyanakkor több területen van szükség munkájuk, működésük javítására.

Javaslatok

1. Feltétlenül javítani kell az egyesületek közötti információcserét, a személyes kapcsolatokat és a kiadványok terjesztését. Szerencsés és kívánatos lenne, ha a természet- és környezetvédelemmel foglalkozó egyesületek hatékony együttműködés keretében szakmai támogatást nyújtanának a más profilú vagy kisebbségi civil szervezetek környezeti nevelőmunkájához.
2.  Törekedni kell arra, hogy az iskolán kívüli képzési módszerek, reformpedagógiai elképzelések, az erdei iskolák a közoktatás egész hálózatára kiterjedjenek. Ebben a munkában jelentős szerep hárulhat a civil szervezetekre, mivel rugalmasabban fordulhatnak új pedagógiai módszerek, újonnan felismert vagy helyi problémák, helyi megoldások felé. Több egyesület rendelkezik továbbá olyan bázishelyekkel, ingatlanokkal, melyek alkalmasak arra, hogy ott erdei iskolákat szervezzenek (pl. Göncöl - Pénzesgyőr, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért - Gömörszőlős, CSEMETE - Bugac, Kömpöc stb.). Szükséges lenne ezeket a helyeket számbavenni és egy tereptanulmányi központi rendszerben működtetni. Egyúttal ajánlatos lenne az ezekre a helyekre vonatkozó programajánlatokat számba venni és a helyi vonatkozású segédanyagokat, munkafüzeteket kidolgozni.
3.  A környezeti nevelés szolgálatában álló lapok, folyóiratok mindennapos anyagi problémáinak megoldására kívánatos lenne megnyugtató finanszírozási rendszert kidolgozni a KTM és az MKM bevonásával.
4.  A civil szervezetek jelentős feladatot vállaltak a pedagógusok továbbképzését szolgáló, rövidesen elkezdődő tanfolyamok szervezésében. A szellemi erőforrások jobb kihasználása érdekében szerencsés lenne, ha a szervezetek az indítandó tanfolyamok tematikáit összehangolnák, s ezek népszerűsítésére, propagálására együttesen vállalkoznának. Így elkerülhető lenne, hogy a színvonalas programokra túl kevesen jelentkezzenek, vagy az, hogy a kínálati piacot a kifejezetten profitorientált cégek túlsúlya jellemezze. Ügyelni kell arra is, hogy a későbbiekben sorra kerülő akkreditálások során lehetőleg minél több környezetvédelmi társadalmi szervezet programja feleljen meg a szakmai követelményeknek.
5.  Szerencsés lenne, ha azokban a régiókban, ahol az egyes speciálisabb témák (állatvédelem, hulladék stb.) civil képviselete - és így a környezeti nevelésbe, helyi tantervekbe való beépülésének lehetősége - hiányos, a helyi szervezetek kapnának olyan segítséget (akár pl. nem kormányzati szervek által összeállított anyagokat), melyek a szakterületet módszertanilag támogatnák. Ehhez először is helyzetfelmérés és egy (akár informális) információs központ létrehozása szükséges.
6.  Az utóbbi időszakban számos olyan törvény (környezetvédelmi, természetvédelmi, vadászati, halászati, közművelődési stb.) és program (Nemzeti Környezetvédelmi Program, Nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogram) született illetve vár elfogadásra, amely nagy vonalakban meghatározza vagy keretbe foglalja a civil szervezetek munkáját. Ezekben a dokumentumokban sok olyan előírás van, amely behatóan érinti a környezeti nevelést is. Mivel széles körben ezek a rendelkezések nem ismertek, nehezen hozzáférhetők, illetve értelmezési problémák is adódhatnak, kívánatos egy a társadalmi szervezetek számára készülő összeállítást közreadni. Ez segítséget adna ahhoz is, hogy az önkormányzatok figyelmét is felhívhassák a környezetvédelemmel és a környezeti neveléssel kapcsolatos feladataikra, kötelezettségeikre.

Lásd még: Hagyományok; Felsőoktatás; Felnőttoktatás; Helyi társadalom; A környezeti nevelés finanszírozása c. fejezeteket.

26. A környezeti nevelés finanszírozása

Megfelelő anyagi alapok nélkül a legjobban kidolgozott stratégia is legfeljebb csak részeredményeket érhet el. Költségvetést csak meglévő tervhez lehet készíteni, forrásokat is a konkrét igények ismeretében kell keresni. Először tehát a környezeti nevelés hosszú és rövid távú céljait, prioritási sorrendjét, majd az egyes konkrét célok elérésének stratégiáját, a megteendő konkrét lépések sorát kell meghatározni, ehhez lehet majd végül finanszírozást rendelni. Az alábbi írás tehát az általános lehetőségeket, ajánlásokat sorolja fel.

Helyzetkép

A környezeti nevelés anyagi forrásai jelentősen növekedtek az elmúlt évtizedben. Állami források (különböző alapok a KTM, MKM illetve más tárcák gondozásában) és magán források is (számos alapítvány adományi programja, szponzorálások stb.) rendelkezésre állnak - természetesen megkötésekkel - a civil szervezetek, oktatási intézmények programjainak támogatására. A jövőben e források egy része várhatóan beszűkül, egyes alapok teljesen megszűnnek. Ennek okai különfélék. Míg a külföldi, elsősorban tengeren túli források a térségben elért eredmények alapján más adományi, térségi prioritásokat keresnek, az állami forrásokat olyan globalizációs jelenségek veszélyeztethetik, mint például a NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás költségeinek előteremtése. Ez utóbbi forrás beszűkülése ellentmondásos: a korábbi támogatási források elapadása, ugyanakkor az EU-csatlakozás elfogadásával újabb források megjelenése várható.

Ami a hazai forrásokat illeti, példaként említhető a legnagyobb állami forrás, amelynek kitüntetett szerep jut. A Központi Környezetvédelmi Alap 1997-ben közcélú keretének 5%-át fordította az ún. "d" keretben a környezetvédelmi (környezeti) oktatásra, nevelésre, ismeretterjesztési feladatok ellátására a keret működését szabályozó miniszteri rendelet értelmében. 70 mFt-ot nyilvános pályázaton osztottak el, 26 mFt-ot meghívásos pályázat alapján a nagy környezeti neveléssel foglalkozó szervezetek kaptak, részben újraosztásra. Külön pályázatot írtak ki az óvodai, iskolai zöld könyvtárak, taneszközök részére. A tervek szerint más években más témákat emelnek ki. (A keret egyébként ugyanakkora, mint a környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek és mozgalmak környezetvédelmi programjainak, kezdeményezéseinek támogatását célzó "h" keret nagysága.) 1998-tól már minden KKA keret 1 %-a szemléletformálásra fordítható. Jelentősebb támogatást kapott néhány nagyobb szervezet az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Támogatását Koordináló Bizottságától. Magán források között meg kell említeni a Soros Alapítvány több éve futó, a közoktatás modernizációját célzó programjának környezeti nevelési alprogramját, vagy a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány többféle lehetőségét, elsősorban a Környezetkultúra Fejlesztéséért Szakalapítványát. Az SzJA 1 %-ából azok a szervezetek részesültek jelentősebb bevételben, amelyek komoly kampányt folytattak érte.

Több anyagi támogatásokat osztó intézmény működésével kapcsolatban kritikai észrevételek fogalmazódtak meg. Legtöbbször az elosztás átláthatatlansága, az elégtelen tájékozódás alapján hozott kuratóriumi döntések említhetők. Az egyes pályázatokon az elosztható összegnek többszörösét, néha tíz-húszszorosát is megpályázzák.

A környezeti nevelés szempontjából különösen fontos források nyílhatnak meg a szubszidiaritás elvén a térségfejlesztési alapoknál. Mindehhez természetesen a helyi illetve regionális környezeti és kulturális értékrendeket és fejlesztési koncepciókat ötvözni kell.

A környezeti nevelés alapvetően közösségi alapú. Hiába a globális kihívások politikai hangsúlyozása, ha egy közösség nem ismeri el belső értékeként a környezet megóvását, nem fog forrásokat teremteni a környezeti neveléshez. Így alapvető kérdés, vajon megformálhatók-e a helyi közösségek, kialakítható-e velük értékrend, abban mekkora helyet kap a környezet, illetve a természet ismerete, védelme.

E helyzetet tovább nehezíti, hogy a környezeti nevelésre rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket az elmúlt időszakban nem sikerült stratégikusan felhasználni, részint az oktatásügy általános forráshiányos volta, részint a környezeti nevelés stratégiájának hiánya miatt.

Javaslatok

1. A Nemzeti alaptanterv bevezetésével a környezeti nevelésre háruló új, hatalmas feladatok finanszírozása nincs megoldva. Szükség van a normatív, más célra nem költhető támogatás létrehozására.
2. El kell érni ugyanakkor, hogy az iskolai oktatáshoz kötött környezeti nevelésre is álljanak rendelkezésre a környezeti nevelők stratégiai célkitűzéseivel harmonizáltan működő alapok, legcélszerűbben a KTM és az MKM együttműködése keretében. Ezek az alapok átlátható módon, pályázati rendszerben működjenek - hasonlóan a Központi Környezetvédelmi Alap társadalmi szervezetek számára elkülönített, úgynevezett "h" keretéhez. A pályázatokat elbíráló testületben kapjanak helyet a gyakorló környezeti nevelők.
3.  Hangsúlyt kell fektetni az erdei iskolai rendszerek finanszírozásának megteremtésére, ebben erőteljesebben kellene a Gyermek és Ifjúságvédelmi Alapra támaszkodni. A GYIA-val is a fentebbi változatokhoz hasonlóan, átlátható, pályázati rendszerben működő keretet lenne célszerű kialakítani.
4.  Az évtizedes történelmű "tábori pályázat" mintájára kívánatos volna szakköri, óvoda- és iskolazöldítési alapok létrehozásával a kisebb anyagi segítséget igénylő rendszeres "aprómunka" támogatása.
5.  Mivel a környezeti nevelés alapvető eszköze a helyi közösségek erősítésének, a társadalmi részvételre nyitottabb fiatal generáció felnevelésének, ezért forrásainak előteremtésében jobban kell támaszkodni a helyi közösségekre. Azaz a környezeti nevelőknek és a helyi környezeti civil szervezeteknek közösen kell dolgozniuk a helyi források feltárásán, azok bevonásán. Helyi források alatt értendők például a helyi vállalkozások, az önkormányzatok. A környezeti nevelés hagyományai között megtaláljuk az önkéntességet, de erre még jobban kellene támaszkodni. Ugyanakkor törekedjünk arra, hogy a kiemelkedő egyéni erőfeszítéseket végzők munkáját honoráljuk, senki se éljen vissza az egyéni áldozatvállalással.
6.  A helyi források bevonásában szorosabb együttműködésre lenne szükség a civil szervezetek és iskolai nevelők között. Általában a több szektorú (szektorközi) tevékenységek fejlesztése kívánatos. Ezek integráló hatásúak, igen hatékonyak lehetnek és a támogatásukra többféle forrás jöhet számításba.
7.  A jövőben valószínűleg nagyon komoly források lesznek a területfejlesztéssel kapcsolatos alapok. A környezeti nevelőknek el kell érniük, hogy ezek az alapok is megnyíljanak a környezeti nevelés számára. E területnek különös jelentőséget ad, hogy a csatlakozás révén Magyarország számára is megnyílnak az EU hasonló célokat szolgáló, jelentős alapjai.
8.  A környezeti nevelés eddigi eredményeinek, termékeinek, tapasztalatainak hatékonyabb átadása a forrásteremtés jelentős eszköze. A jövőben tudatosabban kell építeni e tudás terjesztésére, a szükséges mechanizmusok kialakítására. Ehhez természetesen szükség van szakmai minősítő rendszerek kidolgozására, amelyek biztosíthatják, hogy a valóban értékes, hasznos anyagok, tapasztalatok terjedjenek el.
9.  A személyi jövedelemadó 1%-a egyre jelentősebb forrása lehet minden civil tevékenységnek. Ezért a környezeti neveléssel foglalkozóknak is törekedniük kell a jövőben e támogatás megszerzésére.
10.  Törekedni kell arra, hogy lehetőleg minden környezeti nevelési szervezet megtanuljon a pályázatokra figyelni, és a pályázati feltételeket betartva áttekinthető, világos célokkal és átgondolt költségvetéssel pályázni.
11.  A környezeti nevelők számára is előnyös, ha gazdaságilag több lábon állnak, működésüket nem egyetlen forrásra alapozzák, és nemcsak támogatásokat igyekeznek szerezni, hanem szolgáltatásaikból bevételeket is termelnek. Támogatóinkat válogassuk meg, ne adjunk módot "zöldremosásra".

27. Nemzetközi kapcsolatok

A környezeti problémák nem állnak meg a határokon, legtöbbjük csak több ország összefogásával oldható meg. Magyarország geopolitikai helyzeténél, földrajzi, ökológiai, etnikai stb. adottságainál fogva nyitott ország, amelynek a széles nemzetközi együttműködésre az átlagosnál nagyobb szüksége van.

Fontos, hogy az országról pozitív kép alakuljon ki külföldön, ugyanakkor nekünk is jól kell ismernünk más országok problémáit, eltérő gondolkodásmódját. Másfelől, hasznos lehet, ha ismerjük a külföldi környezeti nevelési célokat, módszereket, tapasztalatokat és - ahol érdemes - adaptáljuk őket.

A fenntartható fejlődés - a jövő kívánatos útja - sok tekintetben ellentmond a jelen globalizációs tendenciáinak. Az ellentmondást regionális szerveződésekkel, közös, ökologikus értékrend kialakításával lehet feloldani. Ehhez nemzetközi társadalmi nyomásgyakorlásra, közös cselekvésre van szükség. A környezeti nevelésnek ebben is fontos szerep juthat. (Érdemes belegondolni, hogy milyen sokféle feladata lehetett volna és van a két ország környezeti nevelőinek a társadalmi konfliktushoz is vezető Bős-Nagymaros ügyben.)

Helyzetkép

Sokféle nemzetközi szervezet, megállapodás, illetve kormányprogram szorgalmazza a közös cselekvést, a környezet védelmét. Külföldi részről illetve nemzetközi téren adottak konkrét programok, anyagi források, intézményi háttér és megfelelő koordináció is ahhoz, hogy Magyarországról kisebb-nagyobb szervezetek, bármely korosztályba tartozó egyének a környezeti nevelés területén kapcsolatokat építhessenek ki. A rendelkezésre álló kapacitások korántsincsenek még feltárva.

Van számos jó példa hosszú ideje működő nemzetközi kapcsolatokra a környezetvédelem területén, és még sokkal több más területen: egyházak, kutatóintézetek, önkormányzatok, vállalkozók stb. tevékenységeiben. Az utóbbiak környezetvédelmi tartalma gyakran nem kielégítő, de bíztató lehet pl. Hódmezővásárhely példája. A város nemzetközi kapcsolataiért, infrastrukturális és környezetvédelmi fejlesztéseiért, élénk társadalmi életéért nyerte el az Európai Közösség Becsületzászlóját.

Mégis vannak komoly nehézségek, amelyek a környezeti neveléssel foglalkozók jelentős részét elzárják az együttműködéstől. Első helyen a nyelvtudás hiányát említjük, amely különösen vidéken súlyos probléma. A második az ismeret- és információhiány. Sokan nem tudnak a pályázatokról, nemzetközi programokról, nem ismerik az előnyeit és jelentőségét, nem ismerik a módját, hogyan kellene az első lépéseket megtenni a kapcsolatok kialakításához.

Javaslatok

1. Fokozott nemzetközi - globális és regionális - együttműködést javaslunk a környezeti nevelés területén. Kívánatos volna, hogy a környezeti problémák nemzetközi vetületei, a nemzetközi elvárások és normák tartalmasabban jelenjenek meg a hazai környezeti nevelésben.
2.  Javasoljuk a nyelvtanítás és a környezeti nevelés összekapcsolását minden életkorban. A nemzetközi kapcsolatok kiépítése, ápolása a környezeti nevelők nyelvtanulásának célja is, de eszköze is lehet. Éljünk vele.
3.  A KKA társadalmi tudatformáló részprogramja támogassa a nemzetközi együttműködést a következő területeken:

• pedagógusok és nem kormányzati szervezetek idegen nyelvi képzése(
•  idegen nyelvi környezetvédelmi oktatócsomagok készítése nyelvtanításhoz (számos nyelvtanár jelezte már a fogadókészségét)(
•  nemzetközi környezetvédelmi táborok, erdei iskolák, iskolai csereprogramok, nemzetközi találkozók, természetesen nem felejtkezve el az utazásokból eredő környezeti terhelések mértékéről(
•  jobb információáramlás (hírlevél, fordító-, levelezőszolgálat, adatbázis stb.).

4. Hasonló módon más hazai (pl. idegenforgalmi, oktatási, vállalkozói, szülői) és a külföldi forrásokat is be kell vonni a környezettel kapcsolatos kezdeményezések támogatásába.
5. Dolgozzuk ki az információk megszerzésének, a folyamatos tájékoztatásnak és a kapcsolatfelvétel segítésének helyi és országos módozatait a meglevő szervezetekre, intézményekre, hírlevelekre támaszkodva.
6. Működő nemzetközi kapcsolatok (pl. testvérvárosok, egyházak, nyelvi, művészeti, sporttáborok) esetében késztessük arra a résztvevőket, és segítsünk is abban, hogy rendezvényeiket tartalmilag bővítsék ki környezetvédelmi, nevelési programokkal.
7. Nemzetközi rendezvényeken, idegenforgalmi eseményeken belül kezdeményezzük környezetvédelmi, környezeti nevelési találkozók szervezését (pl. nemzetközi vásárok, fesztiválok). Szorgalmazzuk a határon túli magyarok érintett szakmai szervezeteivel való együttműködést a környezeti nevelés terén - hiszen ehhez nem kell nyelvtudás sem.
8.  Tekintse mindenki a nemzetközi kapcsolatok felvételét tiszteletbeli diplomáciai feladatnak, beleértve az eszmecserék segítését, a pozitív országkép kialakítását, a közös cselekvés szorgalmazását a környezeti értékek megismerése és védelme érdekében.

Lásd még: Tanóra, tantárgy; Szabadidő, hobbi; Környezeti információs rendszerek; Önkormányzat; Civil közélet és a társadalmi szervezetek c. fejezeteket.

A környezeti nevelés eszközrendszere

A stratégiai gondolkodásmódhoz hozzátartozik a lehetséges eszközök (pénz, paripa, fegyver - no és persze a katonaság) számbavétele. Az előző fejezetekben a társadalmi élet legkülönbözőbb területein vizsgáltuk a környezeti nevelés lehetőségeit, s számos javaslatot közöltünk arra, hogyan, milyen irányban kellene lépnünk a környezeti nevelés, a környezeti tudatosság fejlesztése érdekében. Ritkán esett azonban arról szó, hogy ki, hogyan végezze el a feladatot. Ebben a fejezetben röviden tárgyaljuk azokat a személyi, tárgyi, módszerekben realizálódó eszközöket, forrásokat - összefoglalóan eszközrendszert -, amelyet a hazai környezeti nevelés használhat, amelyet ki kellene használnunk.

Keressünk további eszközöket, és azokat osszuk meg egymással! Használjuk a felsorolt eszközrendszer elemeit, minél többet! Alkalmazzuk őket sajátmagunk, szervezetünk, közösségünk, településünk, régiónk, nemzetünk adottságainak megfelelően!

Társaink

Kikre számíthatunk?

A bevezetőben volt már arról szó, hogy szinte mindenki lehet nevelő, így környezeti nevelő is a megfelelő pillanatban. Ma már szinte mindenki elismeri, hogy a környezettel baj van, és azt is, hogy - valakinek - valamit tennie kell. Mégis érdemes figyelembe venni, hogy ki milyen értékrend alapján él, nevel, beszél. Mindenki igazi segítőnk, aki nem másoktól várja a változtatást, hanem maga is kész rá.

Valószínűleg nagyon kevesen (húsz-harmincezren) vallják magukat környezeti nevelőnek ebben az országban, többségükben pedagógusok (óvodától a felsőoktatásig és felnőttoktatók, ezen belül elsősorban a természeti tárgyakat oktatók), a környezetvédő mozgalmak és szervezetek egyes tagjai, közművelők, a környezetvédelemmel hivatásosan foglalkozó intézmények, hatóságok egyes dolgozói, tudományos kutatók és mások is. Sokkal többen vannak, akik nem vallják magukat környezeti nevelőnek - talán egyszerűen a nevelői szereptől idegenkedve, vagy mert eszükbe sem jut -, de lehetőségeikkel, tetteikkel, döntéseikkel segítik a környezeti nevelést. Valószínűleg jó lenne, ha mindazok, akik akaratlanul vagy különösebb tudatosság nélkül a környezeti értékek tiszteletben tartására nevelik családtagjaikat, munkatársaikat, szomszédaikat, vagy az egész társadalmat, tudatosan vállalnák nevelői szerepüket.

Nem helyes kirekeszteni magunk közül azt, akinek tudatossága elmarad a miénktől, mert a miénk sem megfelelő. Nincs ,,megfelelő", mert a kívánalmak mindenhol, mindenkor mások - és mindnyájan másmilyenek vagyunk.

Elkötelezettség, értékrend, szakértelem

Helyénvaló az elkötelezettséggel folytatni az eszközök sorát, mert a környezeti nevelők gyarapodó és strukturálódó társadalma újra és újra bebizonyítja, hogy tagjai (részben a környezetvédő, részben a pedagógustársadalom ugyanilyen értékei alapján állván) felkészültségüket, energiájukat, szabadidejüket, gyakran eszközeiket is készek a környezeti nevelés, tanítványaik érdekében használni vagy feláldozni. Ez teljesen helyénvaló, de arra ügyelnünk kellene, hogy ne éljünk vissza se mások, se a magunk áldozatkészségével, mert hosszú távon ez nem kifizetődő (nem fenntartható). Arra is érdemes néha gondolnunk, hogy a legizzóbb küldetéstudat sem pótolhatja a szakértelmet, hanem az a jó, ha támogatja azt.

Néha nagyon nehéz konkrét környezeti kérdésekben világosan látni, értékelni, dönteni. Személyes körülményeink, érdekeink gyakran kerülnek ellentétbe másokéval vagy éppen saját személyes értékrendünkkel. A környezetvédők, a környezeti nevelők számos alkalommal és helyen (fel egészen a Riói Nyilatkozatig) nyilvánították ki, hogy milyen értékek szerint gondolkoznak, dolgoznak. Ez a stratégia is ezzel kezdődik, bár itt a megfogalmazás kevésbé konkrét. Igyekezzünk, hogy értékrendünk minél átgondoltabb, világosabb, egyértelműbb legyen, mert ez személyes életünkre is jótékony hatású, és hatékonyabbá, meggyőzőbbé teszi munkánkat is. A megalapozott értékrend kialakítása sok munkával, tanulással, nézetütköztetéssel jár.

Hasonló módon fontos a szakértelem, a tudás az ismeretek, a készségek elsajátítása., hogy Legyünk minél felkészültebbek, mert így sikeresebben dolgozhatunk és azért is, mert a társadalom egy része idegenkedéssel szemléli a lemondást, önkorlátozást igénylő értékrendünket, és az önfelmentéshez kapóra jönnek szakmai (vagy bármilyen más) tévedéseink, bizonytalanságaink.

Területek

Közoktatás

Magyarországon nagy hagyományokra visszatekintő, fejlett közoktatási struktúra épült ki és a gyakorlat is ennek megfelelő. Nagy térségi, szociális, hagyománybeli és egyéb különbségek vannak az óvodák, iskolák felszereltségében, személyzetében, tanulói összetételében. A környezeti nevelés alapvető feltételei azonban adottak, és az 1996 óta hatályos Óvodai nevelés országos alapprogramja vagy az 1998-ban életbe lépő NAT kifejezetten előírja a környezeti tudatosság növelését. A Közoktatási törvény előírja a pedagógusok rendszeres továbbképzését. Egyre több, mintául is választható helyi tanterv létezik.

A közoktatási intézmények infrastruktúrája (termek, oktatástechnikai és szemléltető eszközök) gyakran szolgál és a jelenleginél kiterjedtebben szolgálhatna a szervezett, iskolán kívüli és az informális nevelés keretéül is.

Iskolán kívüli szervezett oktatás, nevelés

A korábban kialakult formákat (pl. dolgozók esti iskolája, művelődési házak szakkörei, tanfolyamai) újabbak egészítették ki (pl. népfőiskolák, távoktatás, önszerveződő tréningek, átképzések, konferenciák a legkülönbözőbb résztvevőknek, témákban illetve szakterületeken). Terjedőben van az élethosszig tartó tanulás koncepciója. Mindezekre támaszkodhatunk a környezetre vonatkozó mondanivalónk tanításakor. Ez a forma alkalmas arra, hogy egyéneket szólítsunk meg.

Informális nevelés, oktatás

A nem szervezett tudatformálás tartozik ide (a környezettel kapcsolatos katasztrófák hírüladásától a bulvárlapok cikkein át reklámklipekig). A legszélesebb tömegeket elérő nevelési forma, de a nevelés tartalmát a legnehezebb pontosan meghatározni, a befogadó csoportok számára adekváttá tenni. Üzenetünket nem címezhetjük egyéneknek. Az ellenkező vagy félrevezető filozófiák, üzenetek, információk zavaró hatásával számolni kell.

Eszközeink

Segédeszközök

A segédeszközök köre igen széles: nyomtatott és elektronikus anyagok a tankönyvektől a mesekönyvekig vagy hírlevelekig, a természetfilmektől a dokumentumfilmekig, plakátok, diasorozatok, szertárak, bemutatóhelyek, tanösvények, kirándulóhelyek, látogatható üzemek stb. Minden környezeti probléma és minden nevelési célcsoport más eszközöket igényelhet, helytelen lehet tehát egyféléhez ragaszkodnunk.

A Stratégia

Ez a dokumentum segítséget nyújthat a tájékozódásban, feladatunk, másokkal való kapcsolódásaink megtalálásában. Segíthet érvek keresésében, amikor céljaink helyességéről, pályázati kérelem indokoltságáról győzünk meg valakit. Segíthet abban, hogy segítőtársakat találjunk. Ha hibáit, korlátait megismerjük és javítjuk, illetve ha megerősítjük azokat a javaslatait, amelyek hasznunkra voltak, akkor tölti be hivatását: a hazai környezeti nevelés stratégiai, módszeres segítését.

Más dimenzióban szemlélve a Stratégiát, alkalmas kiindulás az alulról és felülről induló párbeszédben. Nem volna helyes, ha bármely szervezet kisajátítaná a többszáz környezeti nevelő munkájával létrejött anyagot, inkább az volna jó, ha minél többen támaszkodnánk, építenénk rá. A stratégiai folyamatot fenn kell tartani, aminek egyik feltétele az, hogy a különböző fejezetekben megfogalmazott, megfelelő javaslatokat végrehajtjuk, a nem megfelelőeket korrigáljuk, a hiányzókat pedig megfogalmazzuk. Ezt a munkát végezzék a hozzáértők, ,,fent" is, ,,lent" is. A nemzeti környezeti nevelési stratégia folyamatos alakításában azonban kívánatos volna, ha az állami, üzleti és civil szféra együttműködne. Ennek megkezdésére vállalkozott a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, amikor gyűjti a Stratégiáról kialakított véleményeket.

A civil társadalom ereje

Magyarországon a rendszerváltás idején újrakezdődött a civil társadalom szerveződése. A pártoskodás megosztotta társadalom fortyogásától kísért parlamenti demokráciából sokan kiábrándultak. A különféle érdekek, érdeklődések, szükségletek mentén újabb és újabb civil mozgalmak, szervezetek, intézmények jöttek létre. Ezeknek a sokrétű, közös érdekek mentén létrejött hálózata stabilizálja a társadalmat és segíti az egyes szereplőket.

Törvények, rendeletek adta lehetőségek

Ez a Stratégia társadalmi kezdeményezésre született, és alulról, a környezeti nevelők társadalma felől fogalmazta meg az előttünk álló feladatokat. Bár sok fejezetben van szó a meglévő törvényekkel, rendeletekkel, szabályokkal való konkrét kapcsolódásról, kapcsolódási lehetőségekről, minden további, már adott keretet meg kell találnunk, ahol a felismert és megfogalmazott célok elérését ezek is segítik. Az államigazgatási oldallal való együttműködésünk kölcsönösen előnyös, ezért konkrét esetekben is keressük közös lehetőségeink kihasználását. Ha mi ismerjük fel, hogy egy adott probléma magasabb, hatósági, törvényi stb. szabályozást kíván, érdemes kezdeményezőnek lennünk.

Az érintettek számbavétele és a partnerekkel való együttműködés

Mindenkit, minden szervezetet, minden ügyet körülvesz egy sajátos környezet, azoknak a személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek a köre, akik számára fontos, akik érdekeltek létezésében, működésében. (Ezeket hívják angol kifejezéssel stakeholder-eknek.) Érdemes néha végiggondolni, hogy kik állnak körülöttünk, kik hogyan befolyásolják céljaink elérését (segítik vagy gátolják, kicsit vagy nagyon, illetve konkrétan hogyan). Az érintettek tudatos felsorolása abban segíthet, hogy ne felejtkezzünk el legfontosabb lehetséges partnereinkről, akadályozóinkról.

A környezet, a környezeti tudatosság javítása érdekében igyekezzünk minél több segítőt, társat, szövetségest találni. Nagyon sokan szívesen tennének már valamit a környezetért, de nem tudják, hogy mit, vagy hiányzik hozzá az irányítás, a kezdő lökés. Sok pedagógus küzd érzései szerint egyedül az iskolájában. Sok környezetvédő gondolatait, cselekedeteit még a családja is furcsállja. Az elszigetelődés zsákutca. A részvételen alapuló stratégia a megoldás, amikor minél több érintett felet bevonunk a felismert problémák feltárásába, megoldásába (természetesen osztozva velük is a siker fölött érzett megelégedésen).

Módszerek

Befolyásolás

A környezeti nevelők hosszabb ideje - tudatosan, vagy akaratlanul - olyan módszereket tanulnak, olyan módszereket fejlesztenek ki, amelyekkel felnőttek környezeti érzékenységét is növelik. (Gondoljunk például az élményközpontú módszerekre vagy a részvételen alapuló tanulási programokra, amelyeket az önképzési alapon működő továbbképzéseinkben gyakran alkalmazunk.) Igen sokan pedagógusok, szakmájuk hát a didaktika. Igaz, gyerekekkel szemben, de fejleszteniük kellett kommunikációjukat. Ismerős lehet a feladat azoknak, akik a felnőttekkel való kommunikációjukat is javítani akarják. Számos eszköz tehát már a sajátunk, hogy mondanivalónkat hatékonyabban közvetítsük, és ezeket az eszközöket fel is kínálhatjuk azoknak (önkormányzat, környezetvédők, szomszédság stb.), akik tőlünk a környezet érdekében segítséget kérnek.

A pedagógusok kezében rendkívüli lehetőség van. Világszerte felismert jelenség, hogy környezeti kérdésekben a tudatosabb gyermekek nevelik szüleiket. A szülők sok mindent megtesznek gyermekeikért, gyermekeik kedvéért. Nagyon sok pedagógus kerül olyan helyzetbe, hogy jelentős döntéseket hozó emberek gyermekeit tanítja. Anélkül persze, hogy ezzel családi vagy iskolai konfliktust okoznának, módjuk van a gyermekek segítségével a szülők, és köztük döntéshozók környezeti tudatosságát növelni.

Eltervezett munkavégzés

A jó szándék önmagában gyakran nem elegendő ahhoz, hogy nehezebb feladatokat végrehajtsunk. A hozzáértésen kívül módszeres munkavégzést is kívánhatnak a nagyobb feladatok (megfelelő esetben projektek). Ilyenkor különösen érdemes szem előtt tartani az alábbi lépéseket, szempontokat:

 - a célok világos megfogalmazása (hogy ne végezzünk felesleges munkát);

 - a lépések megtervezése (figyelembe véve, hogy minek az elkészülte, befejezése szükséges a következő lépés megtételéhez);

 - a felelős(ök), feladatok kijelölése (hogy mindenki tudja, mi a dolga, és kivel kell együttműködnie);

 - a határidők kitűzése (hogy ne ússzon el az időben a folyamat);

 - költségvetés (reális) készítése (mert csak így mérhető fel, hogy milyen forrásokkal tudjuk véghezvinni tervünket);

 - az ellenőrzés módjának, kívánalmainak rögzítése (arra jó, hogy a munkavégzés zökkenőmentesebb legyen);

 - az értékelés szempontjainak megfogalmazása (segít felmérni, hogy a kitűzött célt hogyan értük el).

 Más esetekben nem lehet konkrét határidővel végrehajtható konkrét célokat kitűzni. Sokszor pedig csak annyi a lehetőségünk, hogy elindítunk egy folyamatot, egy lassú átalakulást.

Forráskeresés

Minden tevékenységnek vannak költségei, még ha nem is mindig adhatók meg forintban. Ha egy célt el akarunk érni, vegyük számba hogy milyen (emberi, eszközökben rejlő, anyagi stb.) erőforrásokra támaszkodhatunk és készítsünk reális költségvetést. Így megállapítható, hogy mire van szükségünk.

A forráskeresés célja a hiányzó erőforrások megteremtése. A 26. fejezet a finanszírozással kapcsolatban számos gondolatot közöl. Csak a konkrét célok és szükségletek ismeretében lehet eldönteni, hogy milyen forrásból (külföldi-belföldi pályázatok, szponzorok, támogatók, vállalkozás, tagdíjak, költségvetési források stb.) fedezzük a költségeket, vagy próbálunk támogatást szerezni. Intézményektől, szervezetektől, magánszemélyektől is kérhetünk tanácsot, hogy hová fordulhatunk. Aki támogatásért fordul bárhová, kiteszi magát annak, hogy visszautasítják, ismételten visszautasítják. Aki nagyon hisz a környezeti nevelés fontosságában, az megpróbálja megkeresni a visszautasítás okát, és újra megpróbál támogatást szerezni. Kényelmetlen, kínos dolog, de szégyellni leginkább azt lehet, hogy erre szükség van (és azt nem nekünk kell szégyellnünk).

Kommunikáció

,,A stratégia éltető eleme a kommunikáció" írja egyik forrásunk. Hacsak nem fondorlatosan akarunk egy célt elérni, érdekünk, hogy minél előbb köztudottá váljon. Annál hamarabb akadunk segítőtársakra, annál hamarabb tudjuk, hogy milyen okok miatt vannak ellenzői. A rivaldafény vakít és kellemetlen, de a nyilvánosság bizonyos védelmet is jelenthet.

Az eredményes kommunikáció feltétele a közlendők, a célcsoport és a módszerek egymásnak megfelelő kiválasztása.

Lobbizás

Nem egyszerűen protekcionizmus. A lobbizás nemcsak személyes érdekekben és nemcsak suba alatt történik. Gyakran nehéz a fentiek határait megvonni.

A lobbizás itt a minket támogatók lehető legszélesebb körének felkutatása, és bevetése a környezeti tudatosság növelése, és annak következményeképpen a környezet állapotának javítása érdekében.

Stratégiai gondolkodásmód

A sort zárjuk azzal, amiért az egész dokumentum született. A stratégiai gondolkodásmód a helyzetelemzést és ennek alapján a célok kiválasztását, az elérésükhöz szükséges lépések megtervezését, forráskeresést és végrehajtást jelent. (Számtalan esetben cselekszünk így ösztönösen, nem tudatosan is.) Máshogy fogalmazva: stratégia szerint haladni annyit jelent, hogy építünk erősségeinkre, kiküszöböljük gyengeségeinket, kihasználjuk lehetőségeinket és elhárítjuk a fenyegetéseket. Mindez ciklikusan, újra és újra értékelve, tervezve, elvégezve tölti be feladatát.

Irodalomjegyzék

A környezeti nevelés stratégiájának kialakításához 1997. augusztusában készült ez az irodalomjegyzék.

A felsorolt dokumentumok - a csillaggal jelölt könyv kivételével - a Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtárában (1035 Budapest, Miklós tér 1., Tel.: 250-0420/20) olvashatók.

Anderson, D. (1997): A common wealth - Museums and learning in the United Kingdom. Department of National Heritage

 Atkinson, R., Atkinson, R. C., Smith, E. E., Bem, J. D. (1994): Pszichológia. Osiris - Századvég

 Bartha Á. (1994): A játék : Útmutató pedagógusoknak a játék szerepének, alkalmazási lehetőségeinek bemutatásához. Tárogató

 Bartha S. et al. (1993): Alapvetések egy nemzeti biodiverzitásmegőrzési stratégia kialakításához. MTA

 Beliczay E., Bulla M., Vári A. (szerk. 1994): Magyarország környezeti jövőképe: 1. fázis. Természeti környezet: Levegő, víz, talaj, élővilág. MTA

 Berecz E. (1993): A környezettudat alakítása és a környezeti nevelés kérdései a különböző képzési szinteken és területeken. OMIKK (Környezetvédelmi füzetek 21.)

 Biblia

 Borsos Béla (1992): A környezetvédelem koncepcionális kérdéseiről. ÖKO 3-4. pp 2-7.

 Bouzkova, S. et al (szerk, 1992): NGO Strategy for Environmental Education in the Czech and Slovak Republics, Brno, Czech Republic

 Brown, J. (1996): God is green. Edinburgh

 Buda B. (1986): A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Nemzeti Tankönyvkiadó

 Bulla M. (szerk. 1993): Feladatok a XXI. századra (Agenda 21.): Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferencia dokumentumai. Föld Napja Alapítvány

 Csath M. (1990): Stratégiai vezetés, vállalkozás. Közgazd. és Jogi Kvk.

 Csath M. (é.n.): Stratégiai tervezés és vezetés. - Vezetési Szakkönyvsorozat 1., "Leadership" Vezetés- és Szervezetfejlesztési és Tanulást Segítő Kft.

 Csonka Cs. (szerk. 1996): Környezeti nevelés az iskolarendszer egészében és az óvodában. Aqua (Ökológiai kultúra, ökológiai nevelés)

 Egyház és Világ, Protestáns lap. IV/2.sz. 1993.

Érted Vagyok. Közösségi és családi folyóirat Környezetvédelem rovata

 F. Nagy Zs., Barati S., Gyulai I. és Szász R. (szerk. 1995): A fenntartható fejlődés programja. - A környezetvédő mozgalmak nézőpontja a fenntartható fejlődés programjáról. Magyar Természetvédők Szövetsége

 Faragó T. és Gyulai I. (szerk. 1994): Környezet és társadalom közös jövője. Fenntartható Fejlődés Bizottság

 Faragó T. és Nemes Cs. (szerk. 1997): Hungary: Strategy plans, initiatives and actions for sustainable development. Fenntartható Fejlődés Bizottság

 Fekete J. (szerk. 1992): A felsőfokú graduális környezetvédelmi oktatás helyzete. GATE Környezet és Tájgazdálkodási Szak Bizottsága

 Fukuyama, F. (1997): Bizalom. Európa

 Gabnai K. (1993): Drámajátékok. Színházi Füzetek III. Marczibányi t. Műv. Kp.

 Gulyás Pálné (szerk. 1992): Környezeti Nevelés Követelményrendszere (Javaslat). TKTE és KTM

 Gulyás P., Láng E., Vizy I. (szerk. 1993): A környezetvédelem beépítése a nevelésbe, a természettudományi tantárgyakba : Természeti, környezeti nevelés alkotó, kutató tanárokkal. TKTE (Ökológiai kultúra, ökológiai nevelés)

 György L. (1991): Környezetvédelmi mozgalmi időrend - in: Környezetvédelmi Lexikon, Függelék, pp 460-464.

 Havas P. (1992): Személyiség - környezeti attitűdök - környezeti nevelés - A Környezeti nevelés - ökológiai kultúránk c. konferencián elhangzott előadás anyaga, Bp.

 Havas P., Nahalka I., Pavlics K., Victor A. (szerk. 1994): Útmutató a környezetpedagógus továbbképzéshez. ELTE

 Havas P. (1997): Mitől helyi egy környezeti nevelési program? Körlánc Hírmondó

 Havas P. (1996): A környezeti nevelés pedagógiai alapjai. Kézirat

 Igazságosabb és testvériesebb világot! A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a magyar társadalomról. 1996.

 Ilosvay Gy. (1993): Intézkedési tervezet a környezeti nevelés hatékonyságának növeléséhez a közoktatásban - PHARE 151 kutatási projekt. Kézirat

 Karácsony S. (1942): Ocsudó magyarság. Exodus

 Kemenesné Kiss I. (szerk. 1994): Az állatkertek természetmegőrzési világstratégiájához, A világ állatkertjeinek és akváriumainak szerepe a Föld természeti értékeinek megőrzésében. Budapest Főváros Állat- és Növénykertje

 Kerényi A. (1995): Általános környezetvédelem. Mozaik Okt. Studió

 Kiss K. (1994): Ezredvégi kertmagyarország. V-Kiadó

 Kiss Károly (1997): Modernizáció és környezetpolitika. in: A mai világ és a jövő forgatókönyvei (Nemzeti stratégia 2020-ig könyvek 1.) Kapu

 Könczey R., S. Nagy A. (1993): Zöldköznapi kalauz. Föld Napja Alapítvány

 Kontra György et al. (1997): A környezeti nevelésről. Kézirat

 Környezeti nevelés, oktatás, képzés Magyarországon. KTM 1993.

 Korten, D. C. (1996): Tőkés társaságok világuralma. Kapu

 Koster, E. (1997): The human journey and the evolving museum. - Geoscience Canada, 24(2):73-76.

 Lorenz, K. (1996): Ember voltunk hanyatlása. Cartafilus

 Lorenz, K. (1998): A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. IKVA

 Lukács A.: Államháztartási reform - másképpen. Levegő Munkacsoport, 1998.

 Lükő I. (1996): Bevezetés a környezeti nevelés pedagógiai és társadalmi kérdéseibe. Edutech

 Mácz I. (1990): Kísértés a jóra. Szent Gellért Egyházi Kiadó

 Mácz I. (1990): Örülj velem. Szent Gellért Egyházi Kiadó

 Molnár M. (1990): Te taníts engem! Kálvin Kiadó

 Nagy L. (1972): Válogatott pedagógiai művei. Tankönvkiadó

 Nagy M. (szerk. 1996): Szempontok a környezeti neveléshez.

 Nagy Zs. (szerk. 1995): A fenntartható fejlődés programja : A környezetvédő mozgalmak nézőpontja a fenntartható fejlődés programjáról. M. Természetvédők Szöv.

 Nemzeti Környezetegészségügyi Akcióprogram, 1996

 Nemzeti Alaptanterv

 Nemzeti Környezet- és Természetpolitikai Koncepció. KTM, 1994.

 Nemzeti Környezetvédelmi Program, 1997-2002

 OECD Jelentés a magyarországi környezeti nevelésről. Párizs, 1996 (Koord.: K. Kelley-Lainé és Havas Péter)

 Orr, D. W. (1994): Earth in mind. Island Press

 Palmer, J., Neal, Ph.: A környezeti nevelés kézikönyve. Routledge-Körlánc, 1998

 Persányi M. (1987) : Környezetvédelem társadalmi támogatással. Kézirat

 Piaget, J. (1970): Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1970.

 Pomázi I., Szabó T. és Csanády R. A. (1997): A fenntarthatóság felé. KTM

 Rácz J. (1994): ??

 Rácz J. (1997): ??

 Rudas J. (1997): Delfi örökösei. Gondolat-Kairosz

 Sántha A. (1996): Környezetgazdálkodás. Nemzeti Tankönyvkiadó

 Scheibert F. (szerk. 1997): A környezeti nevelés és a helyi tanterv. Infogroup (Körlánc; 6.)

 Sterling, S., Baines, J. (szerk. 1997): A környezeti nevelés megtervezése Európában : Szemelvények két konferencia anyagából. KTM Felsőoktatási Koordinációs Iroda

 Sterling, S., Cooper, G. (1992): Towards holistic education. WWF UK

 Stöckert Károlyné (szerk. 1995): Játékpszichológia. Eötvös Kiadó

 Száraz P. (szerk. 1996): Ember és környezete. Választható középiskolai tankönyv. KTM

 Szebenyi P. (szerk. 1996): Tájékoztatók a Nemzeti Alaptanterv műveltségi területeiről (NAT-tan). Korona

 Szénási S. (1995): Megtaláltuk a Messiást, Konfirmációi olvasókönyv. Kálvin kiadó

Tájékoztató az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának a környezeti nevelés, oktatás és szakképzés jelenlegi helyzetéről és időszerű feladatairól. KTM, 1995.

 Tóthné N. M., Bowman, M., Dusik, J., Jendroska, J., Stec, S., Zwiep, K. és Zlinszky J. (szerk. 1994): Állampolgári részvétel a környezetvédelmi döntéshozatalban. Kézikönyv. Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ

 Vajdovichné Visy E. (1993): A környezeti képzés koncepciójáról és stratégiájáról. Iskolakultúra 12., pp 55-64.

 Varga E. (1996): Környezeti képzés a felsőoktatásban. In.: Csonka Cs., Hegymeginé Nyíri E., Gulyás P., Kárász I. (szerk.): Környezeti nevelés az iskolarendszer egészében és az óvodában. TKTE, pp 145-149.

 Vásárhelyi J. (szerk. 1997): Közösségi környezetvédelmi akcióterv. Környezettudományi Központ

 Vásárhelyi J. (1997): "Feladatok a XXI. századra" - Környezet és természetvédő szervezetek véleménye a magyarországi végrehajtásról. Magyar Természetvédők Szövetsége

 Vásárhelyi T. (1993): Taníthatjuk-e az élet szeretetét megkövült lények, préselt növények, kitömött állatok közt? Iskolakultúra 17., pp 38-41.

 Vásárhelyi T. (szerk. 1994): Környezeti nevelés a múzeumban. Magyar Természettudományi Múzeum

 Victor A., Franyó I., Tari I. (1991): Környezeti nevelés és biológiatanítás hazánkban 1970-1990. IUCN Magyar Nemzeti Nevelési Bizottság

 Victor A. (1993): A környezeti nevelés rendszere. Iskolakultúra 21., pp 3-23.

 Vigilia folyóirat 1994/4. száma

 Watzlawick, P. és mts. (1990): Változás. Gondolat

 Winter, G. (1997): Zölden és nyereségesen. Műszaki Könyvkiadó

 

• 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról (módosította az 1996. évi LXI. törvény)
• 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról
•  1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól

• National Environmental Education Act of the United States of America, 101. Congress of the United States of America, 1990
•  The NAAEE Standard Project: Papers on the Development of Environmental Education Standards, by D. Simmons, Northern Illinois University, 1994
•  NGO Strategy for Environmental Education in the Czech and Slovak Republics. Brno, 1992.
•  National Environmental and Nature Conservation Policy Concept, Ministry for Environment Regional Policy, Hungary, 1995.
•  Environmental Report of Ministry of Environmental and Physical Planning, Slovenia, 1995.
•  National Environmental Action Program, Ministry of Environment, Slovak Republic, 1996.
•  Education for sustainability, an agenda for action. U.S. Government Printing Office, é.n.
•  A Scottish Strategy for Environmental Education, the Scottish Office, 1995.

* = A szerzők eredeti kézirata a lektorálás és szerkesztés során jelentősen módosult.

Magyarország természeti szépségekben és erőforrásokban gazdag ország. Egyre többünkben tudatosul azonban, hogy ma már jelentősen károsodott a természet, baj van az ember környezetével.

A környezeti nevelés célja az, hogy ennek a problémának a megoldását elősegítse.

A környezeti nevelés területén az utóbbi évtizedekben robbanásszerű változások következtek be. A fejlődés - más-más módon - megmutatkozik a külföldi adaptációk, a hazai könyvkiadás, az óvoda, a közoktatás, a felsőoktatás, a bemutatóhelyek, a szakmai társadalmi szervezetek, a környezetvédelmi mozgalmak, az államigazgatás, a tömegtájékoztatás stb. területén is. Mára nehezen áttekinthetővé vált a helyzet. Félő, hogy az egymással ellentétes tendenciák, párhuzamos erőfeszítések és összevisszaságok nehezítik a munkát, felemésztik az erőket és csökkentik a társadalmi hatékonyságot. Stratégia kialakítását kívánja a Nemzeti alaptanterv bevezetése is. Hazai szakemberek konszenzust alakítottak ki a környezeti nevelés különféle területein legsürgetőbb és a távlati feladatokról, és ezennel vitára illetve végrehajtásra ajánlják.

Ez a Stratégia társadalmi szervezetek kezdeményezésére és szervezésében született. Reméljük, hogy az Országgyűléstől az egyes nevelőkig, pedagógusokig, szülőkig minden érdeklődő számára segítség, iránymutató lehet.