Franz Jägerstätter

"Ezt a néhány szót úgy írom, ahogy a fejembõl és a szívembõl jönnek. És ha ezeket úgy írom is, hogy a kezem bilincsben van, úgy gondolom, sokkal jobb, mintha az akaratom lenne bilincsben... Ez az oka annak, hogy meg vagyok gyõzõdve, hogy az a legjobb, ha az igazságot mondom, akkor is, ha ez az életembe kerül"

/Franz Jägerstätter/
Bruce Kent: Franz Jägerstätter

1943 februárjának vége felé az egyik kora reggel Franz Jägerstätter a 36 éves gazdálkodó és hithû katolikus a feleségével és három leányával a felsõ-ausztriai Szt. Radegund faluból elindult a német hadsereg katonai ezredtörzséhez.
"Isten veled!", kiáltotta az egyik szomszédja. Gyorsan jött a meglepõ felelet: "Többé nem látsz engem!"
Többé nem látsz engem - régebben ezek prófétai szavak voltak. De szinte gondviselésszerû, hogy a II. Világháború minden mészárlásában egy jelentéktelennek tûnõ földmûves /aki egyedül halt meg/ nem merült feledésbe. Sõt, egyre inkább ismertté vált, mint egy katolikus keresztény, aki kész volt követni a lelkiismerete szavát, és "nem"-et mondani egy igazság nélküli állam parancsaira, bármibe kerül...
Az övé egy egyszerü, bátor története annak az embernek, aki visszautasította a szabványtársadalomhoz való csatlakozást, mert azt gondolta, hogy amit kérnek tõle, ellenkezik az Isten akaratával.
Napjaink boldogtalanok a fogyasztás növekedése, a költséges katonáskodás, a tárgyalások nélküli bebörtönzések, az erõszak és a kínzás, a fellendülõ fegyverkereskedelem, a nukleáris fenyegetettség és a tömeggyilkos fegyverek használatára való hajlandóság miatt.
Pontosan ezért érdemes elgondolkodni Franz Jägerstätter magatartásán. Egy ismeretlen ember, aki a "számos jóakaratú tanács" ellenére kitartott, visszautasította a hitleri Németország háborújában való részvételt, amelyrõl tudta, hogy igazságtalan. Visszautasította, annak ellenére, hogy tudta, ez az életét jelenti.
Az õ nyugodt döntése mindannyiunk számára legyen példa!
Gazdálkodó és családos ember
A legtöbb térképen meg sem találod a felsõ-ausztriai Szt. Radegundot. Ez csak egy kis tanyaszerû, néhány gazdálkodó házaiból álló település 40 km-re északkeletre Salzburgtól. Itt van egy fehérre meszelt parókia, amelyikben már nem lakik pap. A templom régi és parányi. A tetején egy hagyma alakú templomtorony van, amelyik úgy néz ki, mintha mindjárt elfújná a szél.
Ez volt az a falu, amelyikben Jägerstätter megszületett 1907. május 21-án, egy ember törvénytelen fiaként, aki 1915-ben, az I. világháborúban halt meg. 1917-ben Franz anyja férjhez ment egy helyi gazdálkodóhoz és felvette a Jägerstätter nevet fia számára is. 1913 és 21 között Franz a falusi iskolába járt, majd l4 éves kora után a farmon dolgozott.
Ha ez egy fiatal szent hagyományos összegzése lenne, akkor a fiatal Franz élete hagyna kívánnivalókat maga után. Bár õ népszerû és közkedvelt volt, mégis nagyon gyakran kellemetlen jelenség volt a faluban. Tagja volt a helyi fiatalok bandájának és erõszakos csatákat vivtak más falvak fiataljaival, ami köztudott volt. õ egyszerûen az "egyike volt azoknak a fiúknak" akik gyakran voltak a falu kocsmájában, vagy a lányok után futkároztak. Mint az õ generációjából mások, betartotta a vallási formulákat, de a késõbbi életében úgy írja, jellemzi életének ezt az idõszakát: "félig érett kereszténység".
1936-ban megházasodott, és idõvel 3 lány apja lett. A mézeshetekben õ és a felesége elmentek Rómába, és bár a vélemények különfélék voltak az õ megváltozását illetõen, de ahhoz nem fér kétség, hogy a házasság után a vallásos magatartása jelentõsen megváltozott. Részben ez a feleségének az áhítatos szeretete, részben egy független gondolkodású pappal való kapcsolatnak köszönhetõ /akinek a sekrestyésévé vált/, harmadrészt pedig az unokatestvérével való beszélgetéseknek, aki csatlakozott egy fundamentalista biblia szektához. Ekkor kezdte el igen komolyan venni a hitét. Egyre inkább meggyõzõdött abban, hogy lehetetlen egyszerre hûségesnek lenni Krisztushoz is és a hitleri hatalomnak az agressziójához és nacionalizmusához is. õ volt az egyetlen a faluban, aki 1938-ban a hitleri "Ausztria-bekebelezés" ellen szavazott. Az õ nézõpontja ismertté, de népszerûtlenné vált. Mint gazdálkodónak, a kötelezõ katonai szolgálatot két alkalommal elhalasztották, de végül is 1943. február 25-én az újoncközpontba be kellett vonulnia. Néhány nappal késõbb õ válaszolt a hívásra, de csak egy feltétel nélküli "nem"-et jegyeztek le.

A börtön

1943 márciusától egészen a haláláig /augusztus 9./ Franz börtönben volt, az utolsó hónapokban Berlinben tartották fogva. Van néhány feljegyzés Franz magatartásáról a börtöntársaitól, a börtön káplánjától, sõt még a hivatalos védõügyvédtõl is, de a legmegindítóbb feljegyzések saját maga tollából valók, ugyanis nemcsak a feleségének írt, hanem hátrahagyta a gondolkodásának egy világos, tiszta bizonyítékát, vallomását. Egy egyedüli helyzetben volt. Nagyon sok pap, akivel õ elõtte kapcsolatban volt, sürgette õt, hogy legalább a családja kedvéért tegye le a katonai esküt, mint ahogyan az õ püspöke is már megtette, akit õ is meglátogatott, mielõtt a behívóparancsot megkapta.
A börtönben elszigetelt volt, és nagy nyomással próbálták rávenni, hogy változtassa meg a döntését. õ egy pillanatig sem volt közönyös a feleségének és a gyermekeinek valós igénye iránt. 1943 áprilisában ezeket a nagyon szeretetteljes szavakat írta feleségének: "Drága, egyetlen feleségem, ma éppen 7 éve, hogy kimondtuk a szeretet és hûség esküjét... Én szintén hiszem azt, hogy az Isten továbbra is adja a kegyelmét, hogy megtarthassuk eskünket életünk végéig. Amikor visszaidézem a bodog perceinket, és azt a sok kegyelmet, amit kaptam ezalatt a hét év alatt, úgy tûnik, ez néha a csodával határos..."
Nem kezelték durván a börtönben, ahol idejének nagy részét imádságban és a börtöntársainak való kis apró figyelmeskedésben töltötte. Sõt, egyszer megkérte a feleségét, hogy küldjön havasi gyopárt egy elítélt francia részére, hogy ezeket a kicsi virágokat az utolsó levelében elküldhesse a barátnõjének Franciaországba.
A katonai biróság próbálta rávenni arra, hogy változtassa meg a helyzetét, sõt, megígérték, hogy nem kell harctéri szolgálatot teljesítenie, ha letenné a katonai esküt, de õ nem akart semmilyen módon sem szolgálni egy igazságtalan háborút. Az utolsó napjaiban leírta a börtön káplánjának kérésére nézeteinek végleges deklarációját.

Végleges deklaráció

Ezt a néhány szót úgy írom, ahogy a fejembõl és a szívembõl jönnek. És ha ezeket úgy írom is, hogy a kezem bilincsben van, úgy gondolom, sokkal jobb, mintha az akaratom lenne bilincsben... Ez az oka annak, hogy meg vagyok gyõzõdve, hogy az a legjobb, ha az igazságot mondom, akkor is, ha ez az életembe kerül. Az Isten és az egyház parancsai között írásban sehol nem fogod megtalálni azt, hogy egy ember rá van kényszerítve, hogy a bûn terhe alatt engedelmeskedjen, és tegyen le egy esküt, amit esetleg egy világi szabály kényszerítene rá.

Kivégzés

1943. augusztus 9-én délután 4 órakor az életével fizetett azért, mert visszautasított egy igazságtalan, agresszív háborúban való részvételt, ahogy õ ezt következetesen gondolta. A berlini börtönkáplán valamit még hozzá tud tenni ehhez a témához. P. Kunza azt nyilatkozta: "Egy pillanatra sem jutott soha eszembe, hogy Jägerstätter egy 'fanatikus' vagy esetleg mentálisan zavarodott. Ennek egy halvány gyanúját sem keltette senkiben. õt sokkal inkább csodálták a bátorsága, egyszerûsége, mélysége és az õszinte áhítata miatt." A kivégzés éjszakáján P. Jochmann azt mondta néhány ausztriai apácának: "Csak gratulálni tudok nektek ehhez a ti vidéki emberetekhez, aki úgy élt, mint egy szent, és most meghalt, mint egy hõs. Határozottan állítom, hogy ez az egyszerû ember volt csak az egyedüli szent, akivel az eddigi életem során találkoztam."

Katolikus és lelkiismeretbeli megtagadás

Méltánytalan lenne Franz Jägerstättert megpróbálni "beskatulyázni". õ nem az elsõ keresztény volt, aki eldöntötte, hogy nem hódol be az állam gonosz követelésének, mint ahogy ezt az elmúlt évszázadok mártírjainak listája is mutatja. Sõt, mi több, a leveleibõl és az írott vallomásából sincs bizonyíték arra, hogy õ egy békeharcos volt, a szó abszolút értelmében.
Nem mindegyik lelkiismereti megtagadó abszolút békeharcos. Sokan egyszerûen egy adott háború ellen tiltakoznak. Például a vietnami háború ideje alatt sok fiatal amerikai elrejtõzött vagy elmenekült az országból, az adott háború és a hadviselés léte miatt.
Bár a háború régi találmány, /ha nem is egy hatékony megoldás az emberi konfliktusok rendezésére/, a lelkiismeretbeli megtagadás kérdése viszonylag új. Az általánosan kötelezõ sorozás egészen a francia forradalomig nem vált a katonai utánpótlás általános mintájává. /Curé d'Ars, Viennay Szt. János voltak talán a legelsõ lelkiismereti megtagadók!/ Természetesen a keresztény perspektívák nagyon is figyelemreméltóan változtak az egyház korai századaitól, amikor a "fordítsd oda a másik arcodat" valóban szó szerint volt véve. És volt egy római katona is, aki kereszténnyé vált, majd felhagyott a foglalkozásával. Maximiliannak hívták, és mint Jägerstättert, õt is kivégezték. Halála elõtt így nyilatkozott: "Nem harcolhatok, keresztény vagyok!"

Jog a "nem ölésre"

...Eltekintve néhány bátor csoportosulástól, mint pl. a kvékerek voltak /akikrõl köztudott volt, hogy visszautasították a harcot/, a legtöbb keresztény megkérdõjelezés nélkül elfogadta a behívást a katonai szolgálatra.
Néhány merész individualista harcolta ki a jogot a nem ölésre, akik inkább vállalták a szenvedést, mint hogy ne engedelmeskedjenek a lelkiismeretüknek. Késöbb viszont már a lelkiismereti megtagadók bátor álláspontja messze szélesebb rétegekben nyert elismerést.
Sajnos, ez a felismerés nem volt mindenhol elfogadott. Az Amnesty International azóta is kifejezi meggyõzõdését, hogy fiatal emberek százai vannak ma is rabságban, több mint egy tucat országban, mert visszautasították a katonai szolgálatot a lelkiismeretük miatt. Sokan közülük keresztények, és hiszik, hogy a katonáskodás nem egy hosszú távú megoldás a világ problémáira. õk visszhangozzák XXIII. János pápa szavait:
...Ebben a korban, amelyik büszke az atomerejére, többé már nincs értelme fenntartani azt, hogy a háború egy megfelelõ eszköz, amivel helyreállíthatjuk az igazság megsértését.
/Pacem in Terris, n.l27./

Az Egyház tanítása

Az utóbbi évtizedekben a katolikus tanítás újra elismerte a lelkiismereti megtagadás jogosságát. A II. Vatikáni Zsinat tiszteletben tartja a katonai szabályzatot, de ezt állította:
...a törvények humánusan gondoskodjanak a lelkiismereti megtagadókról, mindaddig, amíg õk hajlandóak szolgálni valami más módon az emberi közösséget.
/Gaudium et Spes, CTS Do 363, n. 79/
1971-ben a Püspöki Kar még erõsebben nyilatkozta:
...Mindegyik nemzet fogadja el a lelkiismereti megtagadókat, és a törvények által kezelje õket.
/Our World and You, CTS Do 491/
1983-ban az Egyesült Államok püspökei jóváhagyták azt az egyértelmû megállapítást, mely szerint:
...megismételjük támogatásunkat azok felé, akik általánosan tagadják meg, és azok felé is, akik egy adott háborúban nem akarnak rész tvenni, vagy az üldözés, vagy az eszközök használata miatt.
/Kihívás a békére, CTS 540 6,para.233/

Lelkiismereti kérdés

Az egyház támogatása ezekben a nyilatkozatokban "életbevágó", mivel a haladás lelassult az ENSZ-ben, ahol az erõfeszítések arra, hogy általános emberi jogként legyen elfogadva a lelkiismereti megtagadás azóta késlekednek, amióta 1971-ben ez felkerült a napirendre.
Ezalatt, amikor annyira fel vagyunk fegyverkezve és készek megvívni egy nukleáris háborút, amelyik magában hordozná felfegyverzetlen állampolgárok millióinak halálát és gyönyörû bolygónk teljes lerombolását, sok ember ráébred arra, hogy a keresztény lelkiismeret számára ez egy mélyebb kihívás, mint egy közvetlen harc egy háborúban. Minden egyes személy számára kérdés kell hogy legyen a háborúra való készülõdés és a békéhez való hozzájárulás. "Mit teszek, hogy megakadályozzam a következõ háborút?" - ez mindannyiunk kérdése!
1983-ban II. János Pál kérte a tudósokat, hogy vegyék fontolóra a választásukat:
...A kutatás bizonyos területeinek visszautasítása által az egész világ tudósainak egyesülnie kellene egy közös készenlétben leszerelni a tudományt, és kialakítani egy gondviselésszerû erõt a békéért, az adott történelmi sajátosságokban, körülményekben.
/Address to the Pontifical Academy of Sciences
12 Nov. 1983. Pápai tanítás 83/11.pp.465-6/

Mialatt a válaszokat kutatjuk, mások is ráébrednek arra, hogy az állampolgárok adóinak egy része a tömegpusztító fegyverekért való fizetést is jelenti és ezek esetleges használatának felelõssége is megosztott. Mialatt a pénzt fegyverkutatásra és fegyverekre költik, a világ szegényeinek szüksége lenne élelemre, otthonra, kórházakra és iskolákra. Angliában például a "Peace Tax Campaign" az egyike azon csoportoknak, akik azért harcolnak, hogy a Parlament ismerje el törvényesen a jogot, mi szerint lelkiismereti okokból meg lehessen tagadni a "fizetést egy háborúért". Azt szeretnék, hogy tegyék lehetõvé, hogy az adót békés célokra lehessen befizetni.

Üzenet számunkra

Amikor Franz Jägerstätter meghalt, csak családja, néhány barátja és ismerõse tudott róla. Gordon Zahn könyvének eredményeképpen sokak számára jó példává és ösztönzõvé vált Franz. Szt. Radegundban a zarándokok elmennek és imádkoznak a sírjánál: a szülõföldjén szentként tisztelik, az egyház is elismerte nagyszerûségét és a Linzi Püspökség bizonyítékokat gyûjt, hogy hivatalosan is szentként legyen elismerve.
De Jägerstätter üzenete számunkra az, hogy a vértanúság cselekedete nem veszik el, akár emlékeznek rá a történelem során, akár nem. Valami módon mi mindannyian arra vagyunk híva, hogy Isten és az igazság tanúi legyünk úgy, ahogy õ megmutatja nekünk. A keresztényeknek ma különösképpen kötelességük hallgatni a lelkiismeretük szavát. Az amerikai püspökök szavaival:
...Az államhatalom és a személyes lelkiismeret kapcsolata új, sürgetõ feladatokat hoz a béke ügyében a romboló természetû háborúval szemben.
/The Challenge of Peace, para 23l/

Útmutató számunkra Franz Jägerstätter meggyõzõdése abban, hogy minden választásunkban Isten legyen az elsõ. Az õ elképzelésében egy olyan világ volt, ahol az emberek és az állam egymással békében élnek. Azonban a békéért való küzdelem nem ott kezdõdik, amikor egy háború kirobban. VI. Pál pápa mondta, hogy a béke annak a mindennapi aggódó figyelemnek a gyümölcse, amivel mindenki az Isten szándékainak igazságában él. A béke nemcsak egy szép szó, hanem egy elkötelezettség az emberi jogokért való harcra mindenütt Isten családjában.
Talán mi büszkék lehetünk a mi saját hazánkra, de a mi legfõbb hûségünk nem a nemzeti státusznak szól, hanem valami sokkal többnek, Krisztus testének teljes egységéhez. Ez volt Franz Jägerstätter elképzelése, amelyért nagy árat fizetett.