BOCS Fordító

48. szám

(III. évf. 1998 máj. 29.)

TARTALOM

"Nem találom az egyik legjobb könyvemet. Hiába keresgélek a polcomon. Több mint tíz éve jelent meg 500 példányban, az volt a címe, hogy Ökológiai kapcsolatok. Nem tudom, nélküle mire megyek. Amit a fejlôdésrôl tudtam, az mind ebben a könyvben volt. Már akkor is legalább tíz éves írások voltak, de magyarul nagyon frissnek tūntek..." - írja Gadó György Pál, a közismert tévésorozat, a Talpalatnyi Zöld szerkesztôje (Hang, 98 febr.).

Nem csoda, hogy nem találja ezt a csodás könyvet, hiszen lassan másfél évtizede, hogy megjelent (belül 1984, a borítóján 1983 szerepel), és könyvárusi forgalomba nem kerülhetett. A Selyemgombolyító adta ki, amely akkor még csak kis szellemi kört jelentett a Népmūvelési Intézet keretében. (A mai Selyemgombolyító helyreállított ovális épületébe csak 1984 végén költözhettünk be.)

Örömmel hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy a könyv tanulmányai fölkerültek weboldalunkra (http://bocs.hu), így most már széles kör számára könnyen olvashatók.

E számunk ebbôl a kötetbôl hozza a Budapest Klub alapítójának, László Ervinnek a tanulmányát.

1. László Ervin: A modernség észrevétlen elavulása

2. Környezeti Nevelés: A zöld fogyasztó kalauza. Vásárlói kézikönyv környezetkmélô árucikkekhez

Cikkek, dokumentumok

1. László Ervin: A modernség észrevétlen elavulása

Mielôtt nekifognánk a világ tökéletesítésének, nem árt megállnunk egy pillanatra és elgondolkoznunk azon, nem kell-e elôbb önmagunkat tökéletesíteni. Azon belsô határok között, amelyek mostanság az egész emberiség gyarapodását és fejlôdését korlátozzák, olyanok is vannak, amelyek azzal a móddal kapcsolatosak ahogyan gondolkodunk és cselekszünk a magánéletben meg a közéletben. Értékeink, véleményünk és tetteink együttvéve hatalmas gazdasági, kulturális és politikai irányzatokká állnak össze; ezek határozzák meg azokat az utakat, amelyeket a jövô felé haladó emberiség választ.

Hadd kezdjem ezért fejtegetésemet egy nagyon személyes megjegyzéssel. Hadd tegyek fel elôször néhány kérdést, amelyeket magamnak is feltettem, és amelyek gyermetegnek és hétköznapinak tetszhetnek, de sarkalatosan fontosak, ezért ôszinte választ érdemelnek. Hadd kérdezzem meg tehát mindegyikôtöktôl, kedves olvasóim, vajon valóban és ôszintén hiszitek-e vagy sem:

-- ebben a világban mindenki önmagáért van, s a legerôsebb és leghatalmasabb jogosan szerez kiváltságokat;

-- az egyéni és társadalmi érdeket úgy hangolja össze egy "láthatatlan kéz", hogy amikor mindenki a maga hasznát keresi, akkor jót tesz vele a társadalomnak is;

-- a gazdagok akkor segíthetik legjobban a szegényeket és a nélkülözôket, ha tovább gazdagodnak, hiszen a jólét elkerülhetetlenül leszivárog, hogy jót tegyen az elnyomottakkal és tisztességes életkörülményeket biztosítson nekik (nem azt mondotta-e Kennedy, hogy a dagály minden csónakot felemel?);

-- a tudomány minden problémát meg tud oldani és képes feltárni mindazt, ami az emberrôl és a világról megtudható;

-- a tudomány "tényeket" fedez fel, és egyedül csak ezek számítanak; az értékek, a vonzalmak és kívánságok pusztán egyéniek és ésszerūtlenek; - a tények feltárásának útja a szakosodás, mely szerint néhány dologról kell megtudnunk oly sokat, amennyit csak lehet, és más szakemberekre kell bíznunk, hogy minden egyébbel foglalkozzanak;

-- ha valami elgondolható és nyereséggel termelhetô, akkor azt el is kell adni, hogy ezáltal legalább bizonyos emberek boldogabbak legyenek vagy jobb anyagi helyzetbe kerüljenek;

-- az igazi hatékonyság minden egyes gép, minden egyes vállalat és minden egyes emberi lény esetében a teljes termelékenység;

-- az emberekrôl megtudhatjuk mindazt, amit tudnunk kell, ha kiszámítjuk tevékenységeik és erôforrásaik költségeit és hozamait, kivéve a személyiségük és etnikai hátterük okozta apróbb csalafintaságokat;

-- minden ember elsôsorban a hazájának tartozik engedelmességgel, és - a néhány, még meglévô gyarmat kivételével - minden ország teljhatalmú önállósággal rendelkezô, független nemzeti állam;

-- saját hazánk gazdagságát és hatalmát feltétlenül biztosítanunk kell, bármilyen következményei vannak is ennek más népekre, mert ebben a világban nemcsak minden egyes ember, hanem minden egyes ország is önmagáért van;

-- a gazdaság és a politikai hatalom dönti el, mi legyen, az eszmék pedig fôleg arra valók, hogy könyveket töltsünk meg velük és társaságban el- kápráztassuk hallgatóságunkat;

-- felelôsségünk véget ér tulajdon jólétünk biztosításával - ami, szerencsére, országunk jólétéhez is vezet -, a jövô nemzedék pedig gondoskodjék magáról, ahogy nekünk is kellett;

-- a föld méhe szinte kimeríthetetlen kincseket rejteget, s mindössze mernünk kellene használnunk a technikát, hogy kiaknázzuk és piacra dobjuk valamennyit;

-- egyetlen gazdasági és politikai rendszer van, amely az összes többinél sokkal magasabb rendū, és ezt a világ valamennyi népének át kellene vennie, a saját érdekében;

-- az emberi boldogság a legújabb, a legerôsebb és legkényelmesebb termékek birtoklásával egyenlô, fényūzô környezetben;

-- ha sok gyermekünk van, az férfiasságunkra és arra vall, hogy nagy családot tudunk eltartani;

-- a természet és a környezet egész jól képes gondoskodni magáról, bármilyen vészjeleket adjanak is le holmi értelmiségiek;

-- a haladás igazi jele a nagyobb és magasabb városok, a még több és hatalmasabb gyár, a terjeszkedô gépesedô mezôgazdasági üzemek, az autóutak számának és szélességének növekedése, továbbá egyre nagyobb választéka azoknak a termékeknek, amelyeket egyre nagyobb és fényūzôbb üzletközpontokban vásárolhatunk meg?

Ha hiszed mindezt vagy legalább a nagy részét, nyájas olvasóm, akkor valóban modern ember vagy. Irigyelt eszményképe a világ legtöbb népének. És az emberiség jövôjét fenyegetô súlyos veszedelemmé lettél.

Ez a kijelentés minden bizonnyal megdöbbentô. Végtére is, a "modern" jelzôt rendszerint olyasmire mondjuk, ami mai, ami a "legfrissebb". Miért lenne olyan nagy baj, ha valaki modern? Ne felejtsük el azonban, hogy ez a szó egy történelmi korszakot is meghatároz. Ez a modern kor réges-rég, a 15. században kezdôdött, amikor Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást, utat nyitván vele a késôbbi információ-robbanáshoz, és amikor a hajósok elôször használták az iránytūt, hogy feltérképezzék a tengereket, elindítván áltata a világkereskedelem fejlôdését. A modern kor Európában a középkort követte, s a középkori világképet éppúgy átalakítottá, mint a középkori életformát. A reneszánsz, a reformáció, késôbb pedig a tudomány ösztökélte ipari forradalom átalakította a Föld arculatát az északi féltekén, város-központú demokráciákat és egyre gazdagabb középosztályokat hozva létre. Amikor azonban a modernség kezdett átterjedni a világ többi részére, társadalmi folyamatokat bomlasztott meg, és az emberiség lélekszámának hihetetlen növekedését idézte elô. 1650-ben mintegy 470 millióan élték a maguk hagyományôrzô és többnyire falusi életét, helyi perpatvarok és nyomorúság közepette. 1978-ban több, mint 4000 millióan léteznek a legváltozatosabb gazdasági és társadalmi körülmények között, s versengéseik, irigykedéseik és ellenségeskedéseik pusztulással fenyegetik a civilizációt és bolygónk életfenntartó rendszerét.

Öt évszázadnyi történelem - valamint a tudomány, a gyógyítás, az ipar, a mezôgazdaság és a távközlés sok nagy teljesítménye után a modern kor a végéhez közeledik. Eredményeit ôriznünk és folytatnunk kell, de új társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális keretbe illesztve, mivel a modernség hagyományos értékei és céljai kezdenek hátrafelé elsülni. Ezek az értékek manapság több súrlódáshoz vezetnek, mint amennyi fényt gerjesztenek, és "mellékhatásaik" több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. A modernség nagyobb anyagi jóléttel ajándékozta meg az emberiséget, mint amit az valaha is ismert, de meghozta a népességrobbanást is, mikor hatalmasan megszaporította azoknak a számát, akik követelik a modernség jótéteményeit, de nem részesülhetnek bennük; nagyobb hatalmat adott az emberiségnek a természet felett, mint amekkoráról az elôzô nemzedékek egyáltalán álmodni merészeltek, de nagyon el is silányította a természeti környezetet; anyagi jóléttel járt az iparosodott országok lakossága számára, de kezükbe adta a nukleáris önpusztítás eszközeit és el nem hanyagolható kilátását is.

Ám a modern kort éppúgy nem változtathatjuk át valamilyen korábbi korszakká, ahogyan nem tudunk nyerssé tenni egy fôtt tojást. Túllépni azonban túlléphetünk rajta. Sokak szilárd meggyôzôdésével ellentétben a modernség nem az emberi természet végsô kiteljesülése, csupán az emberiség társadalmi és kulturális fejlôdésének egy szakasza. Minden elmúlt korszak azt hitte, hogy értékei és hiedelmei helyesek és örökérvényūek - a valóság természetében, isteni akaratban vagy az ember erkölcsiségében gyökereznek -, holott mindegyikük olyan értékeket és vélekedéseket alakított ki, amelyek összhangban voltak az emberi létezés objektív feltételeivel. Minden álokoskodás, amely az emberi természet végsô kifejezéseként tünteti fel a modernséget, éppoly kevéssé helytálló, mint a múlt hasonló próbálkozásai.

E szemfényvesztô próbálkozások ellenszere a társadalmak és kultúrák történetének tanulmányozása; annak felismerése, hogy számtalan emberi lény élte a miénktôl nagyon különbözô életét, mégpedig nem egyszerūen azért, mert túl primitívek voltak hozzá, hogy bánjanak a mi csodás technikánkkal, hanem mert egészen más típusú társadalmi, gazdasági és politikai rendszerekben hittek és boldogultak. Még a tévesen "primitívnek" nevezett népeknek is megvolt a maguk világnézete, sajátos elveken nyugvó társadalmi szervezete és a maguk tudománya (az antropológusok által leírt science concréte). Világnézetük mitikus volt, értékrendjük az egyenlôség elvére épült, s a közösségnek nagyobb értéket tulajdonítottak, mint az egyénnek. Jogrendjük abból állt, hogy helyreállították a természetes egyensúlyt, amelyet az erôszakos cselekedetek vagy a tabuk áthágása megsértett, s állandóan tudatában voltak egy olyan - látható és láthatatlan erôkkel benépesített - valóságnak, amely dinamikus, áramló, de körkörös jellegū volt. Világukat nem egy kezdettôl valamilyen végsô állapot felé tartó haladás kategóriáiban fogták fel, hanem finoman kiegyensúlyozott erôk dinamizmusától hajtott, örök ismétlôdések megnyilvánulásaként. Az emberi lényeket és társadalmaikat e kozmikus harmónia részének tekintették, amelyek erôit meg tudták ugyan idézni megfelelô rítusokkal és szertartásokkal, de amelynek a sokféle egyensúlyát örökre tiszteletben tartaniok és megóvniok rendeltetett.

Ma már csak néhány ilyen "primitív" társadalom létezik Afrika, Dél-Amerika, Ázsia és Ausztrália eldugott zugaiban. Ámde míg a modernség el nem terjedt a szélrózsa minden irányában, addig ezek a társadalmak a szabály voltak és nem a kivétel. Lényegében változatlanul megmaradtak százezer éveken át. Most, mikor a modernség már csaknem teljesen kiirtotta valamennyit, legfeljebb törhetjük a fejünket azon, vajon hosszú távon nyert-e vagy veszített az emberiség ezzel a változással. Mert a modern társadalmak jelenlegi állapotukban nemhogy százezer, de száz évig is aligha tarthatják fenn magukat.

Az antikvitás és a modernség mítoszokon alapuló kultúrái között viszont a társadalmi és kulturális formák hatalmas, tarkabarka sokasága helyezkedik el, s értékeiket és világnézetüket tekintve mindegyikük gyökeresen különbözött a modernségtôl.

Azokban a fejlett mezôgazdasági társadalmakban, amelyek Kr.e. 3500-ra létrejöttek a Nílus, a Tigris és az Eufrátesz, a Jangce és a Huang-ho völgyében, lényege szerint teokratikus világnézet alakult ki, amely valamilyen tételesen megfogalmazott és intézményesített valláson alapult. Tekintetüket az égre emelték, amelyet az istenek hierarchiájával népesítettek be. Hitük szerint az uralkodó kapcsolatban állt az istenekkel, vagy ô maga is isten volt. Megbízatása felülrôl származott, s az abszolút hatalomban fejezôdött ki. Erôsen központosított hivatali hálózat hajtotta végre a parancsokat, és irányította az egyre terjedelmesebb birodalmak mūködését. Az egy fôre esô mezôgazdasági termelékenység növekedése lehetôvé tette a specializációt; már nem volt szükség minden kézre a gyūjtögetésnél, a vadászatnál vagy az élelemtermesztésnél.

E változásokkal párhuzamosan istenhívô valóságfelfogás váltotta fel a természetelvū szemléletet. Az emberi létezés szféráján túli világot lépcsôzetes tagolásúnak képzelték: a csúcson a legfôbb lény áll, akit kisebb istenségek panteonja vesz körül. Az emberek rendjének a mennyei rendet kellett tükröznie; ahogyan odafent volt, ugyanúgy kellett lennie idelent is. Az embereket megkülönböztette a gazdagság, a hatalom és a származás. Úgy vélték, hogy a kasztokat és osztályokat isteni elrendelés alakította, vagy az isteni rendet tükrözik.

A gyūjtögetô, a halász- és a vadásztársadalmak megszámlálhatatlanul sok évezreden át fennmaradtak, bár technikáik csigalassúsággal fejlôdtek, amit az értékek és világnézetek lassú fejlôdése kísért. Egyiptom, India, Mezopotámia és Kína archaikus birodalmai, valamint amerikai megfelelôik legalább ötezer évig állottak fenn. Európában, a Földközi-tenger medencéjében a klasszikus civilizáció köszöntött be, amelyet - a római birodalom és késôbb Konstantinápoly bukásával - a középkor váltott fel. A reneszánsz azután gondoskodott az állam és az egyház, valamint a vallási tekintély és a tudományos megismerés szétválasztásáról. 1648-ban, a harmincéves háborúnak véget vetô vesztfáliai békével megszületett a világi nemzetállam fogalma. A tudományos megismerés és a gyakorlati mesterségek találkozása az alkalmazott tudomány vagy más néven a technika születését harangozta be. E technika magukat a hét tenger urainak tartó és teljesen szuverénnek tekintô európai nemzetállamokban alakult ki, ami utat nyitott az iparosodás elôtt, annak összes jól ismert következményével együtt. A kalmárszellem, valamint az új nyersanyagok és - késôbb - az új piacok keresése a világ többi részén is elterjesztette az ipari civilizáció értékeit.

Afrika és Ázsia gyarmati népei anélkül jutottak el a modern korba, hogy átélték volna az európai klasszicizmus és középkor változatos fejlôdési szakaszait. Néhányuk független és erôs állam lett. A modernség értékei és törekvései akaratlanul is elterjedtek, amint a népek, amelyeket korábban kötött a hagyomány, keresni kezdték a technika adta kényelmet és hatalmat, miközben a vele járó gondolkodásmódnak is hatása alá kerültek. Így terjedt el a világon a materializmus és vele az "elmaradottság" türelmetlen elutasítása. Ha némelyek magának az emberi természetnek a kifejezéseit látják ezekben a magatartási formákban, ez azért van, mert annyira magukévá tették ôket, hogy mást már észre sem vesznek.

Lehetséges, hogy ezek a történeti összehasonlítások nem képesek megrendíteni az embereknek a modern értékek változhatatlanságába vetett hitét; de ha alaposabban szemügyre veszik saját érdekeiket, változniok kell. A modernség éppen azén avult el, mert nem szolgálja többé az emberek valódi érdekeit. Megváltoztak a körülmények azóta, hogy a 15. és 16. században Európában megszületett a modern kor. A második ipari forradalom lágyan zümmögô elektronikus agyának és adathálózatainak éppoly kevés köze van az elsô áttörés "sötét és sátáni taposómalmaihoz", mint a hangnál sebesebb repülôgépnek a lóhoz meg a bricskához. Döbbenetesen megnôttek a méretek, a gyorsaság, az erô, a társadalom és a környezet hatásai. Tekintsük pusztán az energiafogyasztást: míg a modern kor kezdetén ez naponta mintegy 70 000 kalória volt (szemben a vadásztársadalmak 2000 és az archaikus civilizációk 20 000 kalóriájával), addig az Egyesült Államokban ma fejenként több mint 250 000 kalória fogy, és ez a szám még mindig nô. A mértéktelenül felfokozott evést más természeti erôforrások ugrásszerū fogyása kíséri. Ez jónéhány meg nem újítható természeti erôforrás ismert készletét kimerítette, miközben a szennyel súlyos terhet rótt a környezetre.

Ezekhez a tényezôkhöz járulnak világszerte a különbözô ideológiájú országok, valamint a szegény és gazdag népek közötti rendszeres konfliktusok, és az a tény, hogy a jövô századig újabb kétmilliárd emberi lény jelenik meg a színen. Azok a célok és törekvések, amelyek a siker reményével kecsegtettek 1850-ben - talán egymilliárdan éltek akkor a Földön, hatalmas területek álltak néptelenül, és korlátlannak látszottak a természeti tartalékok -, a 20. század végének túlnépesedett és félig kifosztott világára katasztrófát fognak hozni.

Új szakasz kezdôdik a történelemben. Ez a korszak az egész Földet átfogó globális korszak lesz - és az is marad, ha nem pusztítjuk el önmagunkat, és nem raboljuk ki környezetünket teljesen -, s ezt a korszakot új feltételek és a megfelelô új értékek igénye fogja jellemezni. De az emberiség nagy része nem látja, hogy ez a korszak elôttünk áll. Az emberiség azon egyharmada, amely a fejlett világban él, büszke rá, hogy modern, a fejlôdô országokban élô másik kétharmad pedig azzá kíván válni. Eltekintve néhány megmaradt elszigetelt törzstôl, valamint fiatalok és értelmiségiek számban csekély, de nem jelentéktelen csoportjaitól, ma mindenki a modernséget és értékeit isteníti. A fogékony megfigyelô számára azonban napról napra világosabb, hogy ami a modernség értékeit illeti, beléptünk a csökkenô hozadékok szakaszába. - Míg a gyors és általános gazdasági növekedés elmúlt korszakában el lehetett tūrni, hogy elônyeiben egyenlôtlenül részesedjenek az emberek (mivel a legtöbbjük számára nôtt az abszolút részesedés), a csökkentett és erôsen szelektív növekedés jelenlegi és eljövendô korszakában az egyenlôtlenségek nyereséget jelentenek kevesek, de veszteséget sokak számára. Ami a múltban a "láthatatlan kéz" volt, az most láthatatlan lábnak bizonyul, amely irgalmatlanul rugdossa a gyengét, a gazdagság pedig ahelyett, hogy leszivárogna, szépen megreked odafent (a lyukas csónakot még a dagály sem emeli fel!);

-- Míg a 20. század elejének nagy tudományos forradalmai a fizikában, a kémiában, a biológiában, valamint a nyomukban járó technikai fejlôdés azt a reményt ébresztették az emberekben, hogy hasonló forradalmak lesznek majd a társadalomtudományok alkalmazása terén, a 20. század második felére nyilvánvalóvá vált az a keserves igazság, hogy képesek vagyunk ugyan embereket küldeni a Holdra, és meg tudjuk változtatni a génjeiket, nem tudjuk azonban, hogyan adjunk nekik munkát, hogyan oktassuk ôket értelmesen és hasznosan, hogyan biztosítsunk számukra méltó öregséget, hogyan fékezzük önzésüket és erôszakosságukat, és gyógyítsuk rövidlátásukat;

-- Míg a századfordulót követô idôszakban, miután a pozitivizmus kiseprūzte a spekulatív elméletgyártást a tudás épületébôl, lehetségesnek (és teljességgel kívánatosnak) látszott, hogy kvantifikálható és mérhetô "tényekkel" vessenek össze minden értelmes állítást, a 20. század közepére az érzékenyebb tudósok és filozófusok észrevették, hogy ez a program túlságosan nagyra törô, hiszen az értékek és késztetések áthatják az összes emberi tevékenységet, még a tudományos kutatásokat is, és ha figyelmen kívül hagyjuk vagy lebecsüljük ôket, azzal nem megoldjuk, hanem csak a szônyeg alá söpörjük a problémáinkat;

-- Míg a szakosodás forradalmi eredményeket hozott a fizikai természet részleteinek megismerésében, és lehetôvé tette a környezettel való egyre nagyobb mérvū mesterkedést, elvesztettük az összefüggéseket és a távlatokat, ha sarkalatos célokról kell dönteni, vagy ha azokkal az összetett kapcsolatokkal van dolgunk, amelyek az embereket egymással és a természettel fūzik össze. A szakemberek egyre többet tudnak egyre kevesebbrôl, de nem sok hasznukat vesszük, amikor olyan problémákat kell megoldani, amelyek méretei meghaladják "csôlátásuk" határait;

-- A "technikai imperativus" (amely kimondja, hogy ha valamit meg lehet csinálni, akkor meg is kell csinálni) hasznot és megelégedést hozott addig, amíg gazdaságaink gyorsan növekedtek, míg a piacok nem voltak telítve, míg az energia és az erôforrások bôségesek és olcsók voltak, a környezet pedig képesnek látszott mindent elnyelni, amit az ember beleöntött; ma viszont gazdaságilag kétséges, társadalmilag kockázatos, a környezet szempontjából pedig veszélyes vállalkozás engedelmeskednünk ennek az imperativusnak, mert a gazdasági növekedés görbéi kezdenek ellaposodni, a piacok telítôdnek, az energia és a nyersanyagok ára növekszik, a környezet pedig alig képes lekötni az egyre nagyobb szennyezôdéseket;

-- Míg az elmúlt években a hatékonyságnak a maximális termelékenységgel való azonosítása az olcsó, sorozatban gyártott árucikkek bôségével járt, és emelte az anyagi életszínvonalat, ma a bôségszaruból fölösleges és részben ártalmas termékek tömkelege potyog az ölünkbe, "hatékony" elôállításuk pedig 300 millió embert tesz munkanélkülivé a világon (számukat a becslés a századfordulóra 900 millióra teszi);

-- Míg a modern közgazdaságtan felfedezésének elsô izgalmában lehetségesnek látszott, hogy az emberi viselkedés lényegét költség-haszon elemzéssel csípjék fülön, és néhány változóval magyarázzák a tiszta gazdasági racionalitástól való eltérést, a tömegkommunikációnak, valamint az átfogó társadalmi, kulturális és politikai érintkezésnek ebben a mai korszakában nyilvánvalóvá vált sokak elôtt (ha a közgazdászok elôtt nem is), hogy az ember nem egydimenziósan ésszerū, hanem gondolkodását és viselkedését tekintve bonyolult és sokarcú lény, akivel súlyos tévedés robotszerū homo oeconomicusként bánnunk;

-- Míg a történelem során kétdimenziós területek választották el azt, "ami a mienk", attól, "ami a tiétek", a határokat pedig ugyanilyen kétdimenziós, szárazföldön és tengeren folyó háborúskodásokkal lehetett ide-oda tologatni, e területi imperativus vak követése ma, a kölcsönös gazdasági függés és a háromdimenziós - tenger alatti, felszíni és ūrbeli - "villámhadviselés" korszakában a szemben álló felek mindegyikének öngyilkosságához vezethet;

-- Míg az elmúlt évszázadok során néhány európai ország növelhette hatalmát és gazdagságát a gyarmatok kizsákmányolt népeinek rovására anélkül, hogy ennek közvetlen és szemlátomást kedvezôtlen következményei lettek volna önmagukra nézve, és ha századunk közepén még mindig kifizetôdô volt is ez a szūklátókörū, önzô politika, amely az elsöprô gazdasági, technikai és katonai fölényen alapult, ma, a kölcsönös gazdasági függés és az egész földet átfogó, kényes hatalmi egyensúly korában hosszú távon visszafelé sül el az a törekvés, hogy egy ország más nemzetek legyengítése és elszegényítése árán fokozza saját jólétét és hatalmát;

-- Ha a felszínes történelemszemlélet igazolni látszik is, hogy a népek és társadalmak sorsát a hatalom és a gazdagság dönti el ("aki bírja, marja", "pénz beszél, kutya ugat"), a mélyebbre hatoló vizsgálat rögtön feltárja az eszmei és ideológiai tényezôk jelentôségét. Valóban, a modern kor hozta el "az ideológia korát": a 16. század óta szinte az összes nagy forradalomnak és változásnak többé vagy kevésbé kimondott ideológiai (vagy eszmei) indíttatása volt - lásd az amerikai és a francia forradalmat, az alkotmányos demokrácia kialakulását nyugaton és a szocializmusét keleten, a nemzeti szocializmus és a fasizmus tündöklését és bukását Európában. Veszedelmes dolog és a valóság semmibevételére vall, ha figyelmen kívül hagyjuk az olyan eszmék erejét, amilyen a nemzeti függetlenség, a társadalmi igazságosság, a demokrácia, a magán-, illetve a köztulajdon, az osztályharc és az emberi jogok; ezek az eszmék továbbra is hatásosabban fogják serkenteni a változásokat, és nagyobb mozgósító erejük lesz, mint az anyagi jutalomnak és a büntetéstôl való félelemnek - a gazdaság mézesmadzagjának és a hatalom korbácsának;

-- Ha a mi nemzedékünknek meg kellett tanulni úgy kormányozni ezt a világot, hogy ebben nem segítette szüleink hosszú távú tervezése, ez nem igazolja azt, hogy sorsára bízzuk a jövô nemzedéket, és hagyjuk, hogy úgy birkózzék meg azzal, amit rátestálunk, ahogyan tud; hiszen a mi hatalmunk összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint ôseinké volt. Ha voltunk olyan szerencsések, hogy egy meglehetôsen jó karban levô bolygót örököljünk, ez azért történhetett, mert elôdeinknek - velünk ellentétben - nem voltak meg az eszközeik ahhoz, hogy kifosszák és tönkretegyék. Ha most vállat vonnánk és azt mondanánk: aprés moi le déluge (utánam az özönvíz), akkor valóban annyira lakhatatlanná tudnánk tenni ezt a bolygót az emberek számára, mintha özönvíz pusztítaná el;

-- Ha a 60-as évekig kimeríthetetlennek tūntek is a Föld erôforrásai, a 70es évek olajválsága után már aligha látszottak annak - habár sokan firtatták, hogy a természet vagy az arabok összeesküvése idézte elô a válságot. Ma már világosan megkülönböztetik az ismert készleteket a fizikai készletek - mérhetetlen - összességétôl, s ma az számít, hol, mennyiért és milyen gyorsan lehet az ismert készleteket bôvíteni és kiaknázni. A tüzelôanyagok, a fémek és az ásványok több évszázadra elegendôek lennének, ha a Föld országai hajlandók volnának a tôkéjüket betenni a közös kalapba, s az egész Föld erôforrását fennhatóságuk alá helyezni, hogy megoldják a környezeti problémákat, és elegendô energiát biztosítsanak a technika mūködtetéséhez. Nyilvánvaló azonban, hogy ebbôl egyelôre semmi sincs így, és ezért éppily nyilvánvaló, hogy az "aki bírja, marja" klasszikus elve szerint történô, exponenciálisan növekvô kitermelés és pazarlás csak még nagyobb igazságtalanságokhoz, meg az egyre ritkább és egyre drágább erôforrásokért folyó még ádázabb küzdelemhez vezethet;

-- Ha századokig a legtöbb nyugati ember azt gondolta is, hogy a szabadversenyes kapitalizmus a válasz valamennyi társadalmi és gazdasági problémára, a radikális értelmiségiek pedig azt hitték, hogy a magántulajdon eltörlése és az irányítás központosítása az, ma már nyilvánvalónak kell lennie: nincs olyan egyetlen válasz, amely egyformán helyes volna az egymástól olyannyira különbözô társadalmak és kultúrák mindegyikére, és hogy elégedetlenséget és erôszakot szül, ha megpróbáljuk rákényszeríteni másokra a meggyôzôdésünket;

-- Míg a háború után a gazdasági csodák korában, a siker elsô szédületében az anyagi javak felhalmozása látszott a jó élet netovábbjának, az a törekvés, hogy mindenki lépést tartson vele, sôt "lepipálja" a szomszédját, késôbb a divatos dolgok és státusszimbólumok vad hajszolásává fajult, az energia és a nyersanyagok lelkiismeretlen pazarlásához vezetett, és ma már egyre nagyobb terhet ró a középosztályokra a küzdelem a lelassult gazdasági növekedés, az infláció és a visszaesés körülményei között;

-- Míg az anyaság szent erény volt még századunk elsô felében is, amikor még sejteni sem lehetett a küszöbön álló népesség-robbanást, ma már tudjuk, hogy ha továbbra is ragaszkodunk a szaporodás jogának szentségéhez és sérthetetlenségéhez, akkor a századfordulóra több ember születik, mint amennyit el tudunk látni élelemmel, lakással, oktatással és munkával;

-- Húsz évvel ezelôtt csak néhány ökológus tudta elképzelni, hogy egész óceánok szennyezôdjenek el; hogy a nem megfelelô talajmūvelés következtében a szél és a víz rengeteg termôtalajt pusztítson el; hogy veszedelmessé váljon a nagyvárosok levegôje, a betolakodók terjeszkedése pedig úgy fogyassza a trópusi ôserdôket, hogy a század végére esetleg teljesen eltūnjenek; hogy hatalmas víztömegek váljanak élettelenné vagy majdnem élettelenné. Ma már sok minden bekövetkezett ezek közül, mások valódi veszélynek bizonyultak, és ha az emberiség továbbra sem vesz tudomást ezekrôl a folyamatokról, az vészesen leromlott és egészségtelen környezethez fog vezetni;

-- Míg a múlt században a füstölgô kémény az otthon meghitt tüzét jelezte; míg századunk derekán iparosodást és ezért haladást jelentett a füstöt okádó gyárkémény; míg a felhôkarcolók gyarapodásában egy város, az autóutak terjeszkedésében pedig egy ország nagyságának jelét látták; míg a gomba módra szaporodó üzletközpontokat és üzletláncokat a növekvô bôség és társadalmi jólét jelének tekintették, ma a füstöt okádó kémények a levegô szennyezését, esetleg pazarlást és túltermelést jeleznek; a tájban szétkúszó épülettömeg egyre inkább valamely városi konglomerátum rákos elburjánzásával egyenlô, a velejáró zsúfoltsággal, az egyenlôtlenséggel, az elszemélytelenedéssel, az elidegenedéssel és a mindezeket kísérô erôszakkal együtt; a hatalmas autópályák hozzájárulnak az energiapazarláshoz, a lég- és zajszennyezéshez és töméntelen termôföldet tüntetnek el mérföldnyi betonleplük alatt, az üzletközpontok garmadái pedig nem csupán a közjólét, hanem a tömeges fogyasztási mánia, a mesterséges kereslet, a kiszámítható vásárlási ösztön tünetei is, valamint hogy ezekben az üzletekben más és más címkével és csomagolásban ugyanazt a néhány divatos cikket kapni, s mindez csak a fogyasztók önelégültségét és a gyártók nyereségét hizlalja.

A modernség eljutott arra a pontra, ahol beruházásainak hozadékai csökkenni kezdenek, egykor irigyelt jótéteményei közül pedig nem egy kezd teherré változni. De meddig fog tartani, míg az emberiség többsége rájön erre, s alkalmasabb célokat és értékeket tesz magáévá?

Akár az erkölcs, akár az önérdek készteti rá, az emberiségnek meg kell változtatnia értékeit és céljait most, hogy az egész Földet átfogó kölcsönös függés, a zsúfoltság és a technikára utaltság világában kell élnie. A történelem az emberi kultúrák alkalmazkodóképességérôl tanúskodik, miközben az új értékek, új szemléletmódok és törekvések tükrözik és ösztönzik is egyben a társadalmi és technikai fejlôdést. Ám a történelem fôleg azokról a társadalmakról beszél, amelyek fenn tudtak maradni a változások közepette. Sok nép és kultúra vagy kihalt, vagy beleolvadt más, sikeresebb társadalmakba. Akár a dinoszauruszok, ezek sem tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ma a modernség, amelyért annyira rajongunk, teszi leginkább próbára a társadalmi és kulturális alkalmazkodóképességet. Boldogulni fogunk-e, vagy továbbra is fogva tartanak majd az elavult értékek bilincsei? A borúlátók talán tagadólag válaszolnak, és rámutatnak, mennyire mélyen gyökereznek a modern értékek az emberi lélekben. A derūlátók a modernség értékeinek és eszményeinek történeti jellegével és azzal a ténnyel vághatnak vissza, hogy ezek árnyoldalait apránként kezdi felfogni a társadalom tudata.

Az igazi kérdés azonban nem az, vajon képes-e túllépni az emberiség a modernségen - hiszen semmi sem indokolja, miért ne lenne rá képes -, hanem az, hogy átlép-e rajta, minthogy a rendelkezésére álló idô rövid. Évezredekbe telt, amíg a fejlett mezôgazdasági társadalmak kialakultak, évszádokba, amíg a középkor megszūnt Európában; Róma sem egy nap alatt épült. Ám mostani új korszakunk mintha villámsebességgel tört volna ránk. Az emberiség kétségtelenül bele tud nôni a globális korszakba, mint ahogy belenôtt minden elôzô korba is, ha le lehet fékezni lendületét, hogy maradjon rá ideje. Ma világproblémákat kellene megoldanunk, miközben még nemzeti keretek között gondolkodunk; és hamarosan megfordíthatatlanná váló, hosszú távú irányzatoknak kellene elébe mennünk, míg többnyire egyik évrôl a másikra élünk és tervezünk.

A globális korszak értékeit már most felvázolhatom, jóllehet a legtöbbünk számára most még idegenek. Ezek az értékek annak felismerésében gyökereznek, hogy

-- ebben a világban az marad fenn, aki leginkább képes társulásban élni embertársaival és környezetével, nem pedig az, aki rovásukra kívánja elérni azonnali, önzô céljait;

-- nincsen láthatatlan kéz, amely összhangba hozná az egyéni és a közösségi érdekeket, hanem - a világ összes népének egymástól való függése és közös sorsa következtében - csakis olyan, amely (egyelôre jóformán mindenki számára láthatatlanul) az összes hosszú távú érdek egybeesését biztosítja;

-- a gazdagság "leszivárgási" elméletének kudarca után a szegények és hátrányos helyzetūek segítésének egyetlen módja az, ha módszeresen és tudatosan jobb életkörülményeket teremtūnk számukra, jobban biztosítjuk haladásukat és jelentôsebb részvételüket a gazdasági, társadalmi és politikai folyamatokban, még ha ez azzal jár is, hogy néhány, a hatalmunkkal és gazdagságunkkal hagyományosan együtt járó kiváltságról le kell mondanunk;

-- a tudományok szakismereteit ki kell egészíteni a nagy vallások, a nagy mūvészek és a nagy humanisták örök érvényū bölcsességével, mert az emberi lények és társadalmak bonyolultsága mindig többet jelenteti, és többet is fog jelenteni azoknak a folyamatoknak az összegénél, amelyek tudományosan megállapítható "tényekre" vezethetôk vissza;

-- a szakembereken kívül, akik egyre többet tudnak egyre kevesebb dologról, szükségünk van képzett polihisztorokra is, akik épp eleget tudnak majdnem mindenrôl ahhoz, hogy ne csak fák sokaságát, hanem az egész erdôt is lássák, minélfogva megbízhatóbb kalauzaink azon elágazásokban és keresztezôdésekben, amelyeken utunk átvisz;

-- a technika az emberiség szolgája és nem ura kell, hogy legyen, alkalmazásai pedig nem csupán a gazdasági, hanem az emberi, társadalmi és környezeti haszon szempontjából is mérlegelendôk (a "minél nagyobb, annál jobb" elve minden szempontból alacsonyabb rendū annál, hogy az a technika a legjobb, amelyik valóban az ember javát szolgálja);

-- az igazi hatékonyság nem egyszerūen és közönségesen a maximális termelékenységgel azonos, hanem társadalmilag hasznos javak és szolgáltatások elôállítását jelenti a lehetô legtöbb munkaerô felhasználásával, amennyit értelmes módon alkalmazni lehet (még ha ez rövid távon csökkenti is a nyereséget és a megtérülést);

-- nem arra kellene törekednünk, hogy "tiszta gazdasági racionalitással" itassuk át az embereket, olyan robotokká változtatva ôket, amelyek mindig csak a költséget és hasznot nézik, hanem a személyiség tökéletes kibontakozását és sokféleségét kellene támogatnunk, még ha ez megnehezíti is viselkedésük kiszámítását és ellenôrzését;

-- a vak és kizárólagos hūség saját országunk iránt éppoly önzô és rövidlátó, mint ugyanez a tulajdon személyünkhöz (a sovinizmus nem más, mint nagybetūs önzés); ezért a lojalitásnak inkább azokra a körkörös viszonylatokra kellene kiterjednie, amelyekben valamennyien benne vagyunk közvetlen családunktól egészen az összes nép és kultúra családjáig;

-- a mai nemzetállamok szuverenitása és függetlensége csak önkényes jogi okoskodáson alapul, amely hamis törvényességet kölcsönöz a kormányok önzô tetteinek; a lelkiismeretes állampolgároknak többé nem szabad úgy viselkedniök, mintha országuk függetlenségében el volna szigetelve minden más országtól, hanem úgy kell szolgálniuk érdekeit, mint az egymástól függô, részekbôl álló nemzetközi közösség egy tagjáét;

-- az eszméknek (étfontosságú katalizáló szerepük van világunkban, és nemcsak a technikai újításoknak, hanem azoknak a még fontosabb társadalmi és kulturális változásoknak is a kiindulópontjai, amelyek olyannyira szükségesek, hogy az emberiség gyorsabban alkalmazkodjék az új korszakhoz; .

-- ki kell számítanunk, milyen várható költsége és haszna lesz cselekedeteinknek a jövô nemzedék számára, nehogy meggondolatlanul megfosszuk ôket a lakható környezettôl, az alapvetô erôforrásoktól, a megfelelô tértôl és mindazon eszközöktôl, amelyekkel meg tudják teremteni a kedvükre való társadalmi, gazdasági és politikai rendszereket, minthogy ezek a jogok valamennyi nemzedéknek sarkalatos és elidegeníthetetlen jogai;

-- a Föld kincsei nem arra valók, hogy kényünkre-kedvünkre garázdálkodjunk velük, mert a természet visszaüt a felborult ökológiai körfolyamatok, a lakhatatlan környezet és a veszedelmesen megváltozott idôjárási viszonyok által; a természeti kincseket és az energiaforrásokat mérlegelve kell használnunk, a technológiák pedig gondosan megvizsgálandók mind hosszú távú elônyeik, mind várható mellékhatásaik szempontjából;

-- egy bizonyos társadalmi és gazdasági rendszer, ha mégannyira jól mūködne is némely társadalmakban, nem felelhet meg valamennyi társadalom számára, hacsak mindnyájan egyformák nem leszünk, ami viszont csupán emberek tömeges lemészárlása és valamilyen, az egész földkerekségre kiterjedô diktatúra által lehetséges; ezért minden egyes társadalom számára meg kell találni a szabadpiaci gazdaságnak és a hosszú távú, kollektív tervezésnek azt a sajátos, a társadalomhoz és a kultúrához alkalmazkodó ötvözetét, amely a gazdasági virágzás elônyeit a legjobban egyesíti a szabadsággal és a sokféleséggel;

-- a gyermekekhez való jog elválaszthatatlan attól a felelôsségtôl, hogy olyan életet adjunk nekik, amelyben teljes és egyenlô esélyeik vannak mindenkivel, a társadalom javára végzett munkájuk pedig összességében felül tudja múlni azt a terhet, amelyet létük ró a társadalom erôforrásaira és létfenntartó rendszereire;

-- a boldogság nem valamiféle végsô cél elérése, hanem a folytonos keresés; és nem kizárólag az anyagi javak által, hanem a személyes alkotás, a tisztesség és a becsület, a szeretet és a barátság révén érhetô el; a szolidaritásban rejtôzik, a természettel való összhang megtalálásában, valamint abban, hogy tiszta a lelkiismeretünk, mert mindent megtettünk, amit tehettünk, mégpedig nemcsak magunkért, hanem társadalmunkért és az egész emberiségért is;

-- az igazi haladás jelei a lakható városok, az egészséges környezet, azok a javak és szolgáltatások, amelyek valóban szükségesek a szenvedés enyhítéséhez és a jóléthez, valamint azon életformák és termelési módok, amelyek a legkevesebbet pazarolják, miközben a lehetô legtöbbet termelik;

-- a Föld gyönyörū és nagyon törékeny, élô formák sokaságának otthona, amely minden bizonnyal ritka, ha nem egyedülálló az egész világmindenségben, s épségének megôrzése most az emberiség kiváltsága és kötelessége.

Ilyesfajta felismerésekben kell gyökerezniük az új kor értékeinek. Neked talán, olvasóm, nem lesznek kedvedre valók ezek a gondolatok. Esetleg úgy véled, hogy a modernség még mindig a legújabbal egyenlô, és hogy a fentiekhez hasonló kijelentések korunk eretneksége, semmi más. De ha nézeteim az emberiség életfeltételeinek megváltozásáról nem tévesek, akkor már nem a modern korban élünk. Az új, globális korszakban maga a modernség válik gyors ütemben eretnek gondolattá.

A modernség valóban hanyatlóban van - jellegzetes értékei és törekvései maholnap elavultak. Többé nem ez a legújabb. Modernnek lenni nem korszerū, hanem korszerūtlen.

Hát te, nyájas olvasóm, igazán modern ember vagy-e vagy sem?

Eredeti cím: The Unrecognised Obsolescence of Modernism
Nyelv: angol
Eredeti méret: a fordítás teljes
Forrás: The Inner Limits of Mankind (The Pergamon Press, Oxford, 1978, 78 pp.)
Magyarul megjelent: Ökológiai Kapcsolatok, 1984

Környezeti Nevelés

A zöld fogyasztó kalauza. Vásárlói kézikönyv környezetkmélô árucikkekhez

Környezeti nevelési báziskönyvtár (Selyemgombolyító): 640 E 40

Elkington, John - Hailes, Julia: The Green Consumer Guide. From Shampoo to Champagne. High-Street Shopping for a Better Environment A zöld fogyasztó kalauza. Vásárlói kézikönyv környezetkmélô árucikkekhez London : Gollancz, 1989. - x, 342 p., ill. ISBN 0-575-04177-3

KIKNEK SZÓL Fôként felnôtteknek. A környezettudatos szemlélet erôsítését szolgálja.

TARTALOM Bár a vásárlási kalauz az angliai fogyasztóknak szól, mi is okulhatunk belôle. Részben azért, mert a szemléletünk formálódik, részben pedig azért, mert a tárgyalt termékek jelentôs része nálunk is kapható. Amikor egyik vagy másik termék megvásárlása mellett határozunk, arról is döntünk, hogy milyen mértékben károsítjuk a környezetet. A fogyasztók döntése nagy mértékben befolyásolja a gyártókat abban, hogy mely termékeket érdemes gyártaniuk és melyeket nem. Példaként lehet említeni a környezettudatos fogyasztók gyôzelmére, hogy 1987-ben a McDonald's hálózat a fogyasztók nyomására hagyta abba a CFC gázzal töltött csomagolóanyagok alkalmazását. Ezt környezetvédelmi mérföldkôként is szokták emlegetni.

A könyv elôször röviden ír a különbözô környezeti problémákról: az ózonréteg elvékonyodásáról, az üvegházhatásról, a savas esôrôl, a hulladék kezelés problémájáról, a különbözô energiaforrások felhasználásának környezeti hatásairól, a vízszennyezésrôl, a veszélyeztetett állatfajokról. Ezután gondolatban végigjárja életünk színhelyeit és praktikus tanácsokat ad a választáshoz. A lakás berendezésénél a bútor fájának kiválasztásától kezdve a nyílászárók szigetelésén keresztül a háztartási berendezésekig fontos a környezettudatos fogyasztói magatartás. A kert gondozásánál fontos, hogy milyen szerekkel védjük növényvényeinket és mivel pótoljuk a talaj tápanyagtartalmát. Leírja a különbözô vegyszerek alkalmazásának veszélyeit és tanácsokat ad az organikus kertmūveléshez.

Az autóról szóló fejezet a következô mondattal kezdôdik: "Mindannyian szeretnénk visszatalálni a természethez, de mindannyan autóval szeretnénk visszamenni." A közlekedés okozza a legnagyobb és legváltozatosabb környezetszennyezést. Az utak nagyon sok területet elfoglalnak és építésük nagy környezetrombolással jár. Az autók gyártása is nagy mértékben szennyezi a környezetet. Elhasználódás után a roncsautók kezelése is komoly környezeti problémákat vet fel. Az üzemanyag elôállítása és szállítása során a víz és a talaj szennyezôdhet. Az autók kipufogó gáza a széndioxid mellett szénmonoxidot, nitrogén-oxidokat, ólmot, elégetlen szénhidrogéneket és szilárd részecskéket tartalmaz. Mivel az autók használata mindenképpen nagy környezetszennyezést okoz, arra kell törekedni, hogy minél kevesebbet és minél gazdaságosabban használjuk az autóinkat. A környezetszennyezés mértéke természetesen az autó típusának és mūszaki állapotának is függvénye.

A háztartásainkban rengeteg elektromos eszközt (pl. mosógépet, hūtôszekrényt és fagyasztót) használunk. Fontos, hogy lehetôleg energia (és a mosó és mosogatógépek esetében víz) takarékos eszközöket vásároljunk, a villamos energia termelés ugyanis mindig környezetszennyezéssel jár.

Amikor élelmiszereket vásárolunk, a környezeti szempontok mellett (pl. a csomagolóanyag mennyisége és milyensége) táplálkozási szempontokat is figyelembe kell vennünk. Vagyis gondot kell(ene) fordítanunk arra, hogy az általunk elfogyasztott élelmiszerek minden olyan tápanyagot tartalmazzanak, amelyek fontosak az egészségünk fenntartásához, azonban ne legyenek bennük az egészségünket károsító vegyszerek. Ez utóbbira igen nehéz ügyelni, mert a mezôgazdaság és az élelmiszeripar sokféle és nagy mennyiségū vegyszert használ. Azonkívül az egyszerū vásárlónak nincs is eszköze arra, hogy megmérje az ételek vegyszertartalmát. A zöldségek és a gyümölcsök növényvédôszer és mūtrágya-maradványokat, a tejtermékek és a húsok pedig hormonokat és tartósítószereket tartalmazhatnak.

A lakásunk és a ruházatunk tisztántartásához is sokféle vegyszert használunk. Mivel az illatszerek és a gyógyszerek is vegyszerek, ezek is szennyezik a környezetet. Azonkívül a tesztelésük kísérleti állatokon történik. Próbáljunk meg természetes anyagokat használni a szintetikus anyagok helyett. A turizmust és az ajándékozást is tárgyalja környezeti szempontok szerint.

FEJEZETEK A zöld fogyasztó; Vágtató fogyasztás; A Föld fizeti meg a számlát; Bútorok és háztartási berendezések; A kertészboltban; A garázsban; Az elektromos üzletben; A szupermarketben; Az illatszerboltban; Az utazási irodában; 11. Az ajándékboltban

MAGYAR NYERSFORDÍTÁS Nincs

Dr. Adorjánné Kovács Magdolna ismertetése (A Soros Alapítvány támogatásával)

A BOCS Fordítószolgálat alternatív idegennyelvū anyagok szemléje. BOCS Alapítvány, 8003 Szfvár, Pf.7. Fax: +36-22-501-844. [email protected] Az ökológiai részek a KKA támogatásával.

Megrendelés (ingyenes): [email protected] cimre subscribe grazroots.hun (subjectbe vagy 1. sorba). Lemondás: unsubscribe grazroots.hun Ékezetes, nem sortört (uuencode arj) file rendelés: subscribe bocsfordito

A korábbi számok (ékezettel, sortörés nélkül) letölthetôk a http://BOCS.HU Webhelyrôl, ill. e-mailen a [email protected] cimre (a levél 1. sorába írt) get http://c3.hu/~bocs/ford/bocsf#.zip paranccsal (# a kért szám). 0 számmal az összes eddigi egyesített tartalomjegyzéke kapható meg.

A teljes fordításokat és a külön jelzetteket kivéve (amelyeknél egyeztetést kérünk a honoráriumról), a média átveheti - ami a fordítási jogokat illeti - anyagainkat, csak hivatkozzanak a forrásra: "BOCS Fordító", és küldjenek példányt a megjelent anyagból a fenti postacímre.