11. szám

(II. évf., 1997 okt. 9.)

Tartalom

E számunk a tavaszi Balaton Bulletin ötödik tanulmányát közli.

1. Clifford Cobb: Az idô szerepe a gazdasági gondolkodásban

2. Idôpontok: Nemzetközi események

Cikkek, dokumentumok

1.

Clifford Cobb: Az idô szerepe a gazdasági gondolkodásban

(Cliff Cobb együtt dolgozott apjával, John Cobb-bal és Herman Dalyvel a felülvizsgált GDP számításokon a "For the Common Good" (A közjólétért) címû mû végén. Most együtt dolgozik Alan AtKissonnal a "A haladás újbóli meghatározása" címû munkán, és Ä reagálva Alan AtKisson kérésére Ä a következô feljegyzésben rögzítette, hogyan gondolkodnak a közgazdászok az idôrôl.)

A neoklasszikus gazdaságtan lényegét tekintve idôtlen és történelmen kívüli. A gazdaságtan alapjai örökérvényûek.

Képzelje el azt az egyszerû diagramot, mely a kereslet és a kínálat közötti összefüggést mutatja. Az idô nem befolyásoló tényezô. Ez az egyszerûsítô feltételezés könnyûvé teszi a számításokat és azt az illúziót kelti, hogy van egy pont, ahol a két görbe keresztezi egymást kifejezve az egyensúlyi állapotot.

A tényleges piaci kereskedelem természetesen egészen eltér ettôl. Nincs normális stabilitás vagy örökös egyensúlyi állapot. Az árak és az eladások állandóan változásban vannak, ciklikusan és véletlenszerûen egyaránt.

A diagramon felrajzolt idôtlen ár-mennyiség viszony egy olyan középértéket jelöl, melyben benne van a változékonyság és a bizonytalanság. Erre az ellentmondásra ritkán hívják fel a kezdô közgazdászok figyelmét. Ez azt eredményezi, hogy az egyenletek idôtlensége ideológiai alapokat szolgáltat: azt az illúziót kelti, hogy a közgazdászok kezében egy biztonságos és nagyon pontos eszköz van. Valójában, amiben biztosak lehetnek, nem több, mint tautologikus egyenletek eredménye. Az, hogy az észlelt tényekhez Ä melyek mindig idôlegesek Ä ezeknek mennyi közük van, örökre kérdéses marad.

Három módja van annak, hogy az ideiglenes eseményeket megértsék a közgazdászok. Az elsô az egyensúlyi helyzet filozófiája, melyben az esetleges és külsô események változást okoznak, de a negatív visszacsatolás állandóan visszaállítja a feltételek természetes rendjét és belsô egyensúlyát. A második mód a körforgás filozófiája, ami szerint a gazdaság instabil és ha valahol körforgást fedeznek fel, akkor a változások elôre jelezhetôk és a rendszer megfelelô hozzáértéssel kezelhetô lesz. A harmadik mód az eseményeket véletlennek tekinti. Minden esemény egyedi történelemmel rendelkezik. E szerint a nézet szerint minden esemény tisztán esetleges és egyedi. Következésképpen az elkövetkezendô események elôrejelzése vagy ellenôrzése nem oldható meg.

Az egyensúlyról szóló nézet

A közgazdászok figyelmüket hagyományosan az egyensúlyi helyzet koncepciójára irányították, mely a 18. századi természetes harmónia gondolatát követi. Ha a gazdaságra úgy gondolunk, mint egy önkorrigáló rendszerre, mely egyensúlyi helyzetét negatív visszacsatolások sorozatával éri el, akkor az idônek nincs benne szerepe. Valójában tehát a gazdaság mindig visszatér kiindulási pontjára. Ezért hajlik arra a közgazdaságtudomány, hogy idôtlenné váljon, pusztán a kölcsönhatások absztrakt leírására törekedve, figyelmen kívül hagyva a speciális kivételeket.

Az egyensúlyi állapotra épülô közgazdaságtan klasszikus formába öntése Thomas Malthus és Adam Smith nevéhez fûzôdik. Malthus negatív visszacsatolást figyelt meg a népesség-növekedés és a fizetések viszonylatában. Módszerét Smith általánosította a piacon jelenlevô árak vizsgálatára. (Az ún. "merkantilisták", akiket szándékosan rossz színben tüntetett fel Smith, mint akik csak az arany felhalmozásával törôdnek, a nemzetközi piac pozitív visszacsatolására koncentráltak. Más szavakkal, arra törekedtek, hogy dinamikus egyensúlyzavart keltsenek a rendszerben, ami azt eredményezte, hogy az egyik nemzet viszonylag erôsebb lett a másiknál, s ez volt az a tényezô, amit Smith szeretett volna figyelmen kívül hagyni, ill. tagadni, a természetes harmóniát magyarázva.)

David Ricardo az egyensúlyi állapotról szóló nézetet logikailag végigvezette és kikövetkeztette a "az árak vastörvényét", aminek értelmében a bérek sohasem haladják meg a létminimum szintjét. Ugyanez a logika mûködik napjainkban is a "munkanélküliség természetes rátája" elképzelésben, mely egy másik negatív visszacsatolást határoz meg a munkavállalás és az infláció között. E szerint az elmélet szerint a munkanélküliség csökkenése inflációt okoz. Egy alacsonyabb bevételi reálérték elôrejelzése az üzleti világban a termelés visszaesését és a munkások elbocsátását vonja maga után, ezért visszaáll az eredeti munkanélküliségi szint, magasabb inflációval. Semmit nem lehet tenni a nagyfokú munkanélküliség ellen.

Figyelmen kívül hagyva az idôtlenség és az egyensúlyi állapot nézetébôl következô passzivitást és fatalizmust, az uralkodó hangulat a közgazdászok és a gazdasági történészek körében optimista. Az innováció és a gazdasági növekedés olyan folyamatok, melyek lehetôvé teszik a közgazdászok számára, hogy túllépjenek Ricardo nyomasztó következtetésein. A közgazdaságot olyan erôk mentik meg, melyek kívül esnek hatókörén. A közgazdászok még a növekedés ténye nélkül is megegyeznének abban a felületes önelégültség diktálta gondolatban, miszerint "ez a legjobb a lehetséges világok közül". Az az elképzelés, hogy amit a piac elér, az mindig jó a társadalom számára, mivel közelít a "természetes" egyensúly állapotához, megerôsíti a status quo erényébe vetett hitet, mindaddig, amíg ezt a piac mûködése idézi elô.

A ciklikus avagy a krízisorientált nézetek

Karl Marx, Henry George, John Maynard Keynes és Joseph Schumpeter újra bevezették a dinamikus elemeket a gazdasági gondolkodásba. (Az újra bevezetést azért írom, mivel Keynes elismerte adósságát Smith 18. századi elôdei felé.) Minden esetben a mûszaki innováció és a megnövekedett termelékenység a kulcsfontosságú tényezôk. (Egy másik dinamikus tényezô, amit George és Keynes vett észre, a szinergia, a rendszeren belüli interaktív hatások, melyeket nem lehet bizonyos esetekhez kötni.)

Marx szerint a technikai változás a munkaerôt hatékonyabbá tette (amíg a tôke nem ill. egyre kevésbé volt produktív). Kisajátítva a munkások által termelt többletértéket, a kapitalisták forradalmi kontextust teremtettek. A társadalmi osztályok közötti kapcsolat volt a második dinamikus erô Marx sémájában.

George szerint a technikai változás értékét Ä aránytalanul Ä a járadékélvezôk osztálya ragadja magához, és nem a kapitalisták. Ez a bevételek közötti különbség megnövekedését okozza, erôteljesebbé válik a vagyoni rétegzôdés, a szociális rend felborul. A járadék kisajátítása megengedi a spekulatív növekedés körforgását, amit a csalódottság ("ipari paroxizmus") követ, elcsúfítva a kapitalista rendszert.

Keynes szerint a megnövekedett termelékenység gazdasági zsugorodáshoz vezethetne, ha a költségvetési és monetáris politika rosszul lenne kialakítva, vagy ha a külpolitika a kereskedelmi partnerek gazdasági rendszerét tönkretenné. A gazdasági egyensúly létezett Keynes nézeteiben is, amelyek azonban nem szólnak egy adott "természetes" egyensúlyi állapotról. Egyensúly létezhet teljeskörû foglalkoztatásnál (legalábbis idôlegesen) vagy 25 % alatti munkanélküliségnél (mint a 30-as években). Minden dinamikuselmélet-alkotóval szemben Keynest elsôdlegesen azok a rövidtávú ingadozások érdekelték, melyek a rendszer instabilitását okozták. Mindez pénzrôl vallott elméletébôl nôtt ki, melyhez hasonlót kívüle más nem fejlesztett ki.

Schumpeter szerint a kapitalizmus egy vírust hordoz (1928-tól), mely belülrôl fogja megsemmisíteni. A vállalkozó osztályt, melyre mint a fejlesztés mozgatórugójára tekintett, elnyelték az egyre növekvô nagyvállalatok. A vállalkozás vonzereje csökkenôben volt. A tulajdon birtoklása, kapitalizmust védô polgárság motiváló ereje egyszerû absztrakciókká kezdtek válni. Következésképpen, a kapitalizmus szociális és ipari alapja összeomlóban volt.

Történelmi véletlenszerûség vagy puszta esetlegesség

Habár az egyensúlyi állapot elmélete szerint az idônek nincs szerepe a gazdasági gondolkodásban, sok közgazdász úgy tartja, hogy az idô minden. E nézet szerint, nincsenek felfedezendô nagy történelmi minták, csak részletes események, melyeket meg kell figyelni. A gazdaság története ezért csak egyszerû tényleírás.

Valójában ma nincs is talán olyan történész, aki mindezeket pontosan így elfogadná. Sokan vannak viszont olyanok, akik megtalált következtetéseiket nem túlozzák el. Hiszik, hogy a tények önmagukért beszélnek.

[Jelenleg egy olyan könyvet olvasok, mely Mary Douglasnak a természetrôl és társadalomról szóló négyrészes típustanát világítja meg. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az általam felállított tipológia mennyire összeegyeztethetô az övével. Az egyensúlyról szóló nézet megfelel a "természetes jóindulat" és az "individualista" politika kultúrájának; a véletlenszerûség nézete megfelel a "természetes szeszély" és a "fatalista" politika kultúrájának; a ciklikus vagy másképpen krízis-orientált nézet George és Keynes esetében valószínûleg megfelel a "természetes tiszavirág-életû" vagy "egyenlôségre törekvô" politika kultúrájának; a ciklikus nézet ugyanakkor a "természetes perverz/toleráns" és "hierarchista" politikai kultúrával is összeegyeztethetô, Marx, George és Keynes esetében kifejezetten.]

A jövôre gondolva

A mód, ahogy a közgazdászok a jövôrôl gondolkodnak, attól függ, hogyan értelmezik az idôt és a történelmet. A történelmi véletlenszerûség gondolatának iskolája nem ad betekintést az eljövendô dolgokba. A krízisorientált gondolkodó a jövôt morális kihívásnak és a jelenlegi, intézményesített választások következményeként látja. �ltalában, a jövô ilyetén szemlélete sivár, mert a jelenlegi választások tragikus következményeire koncentrál.

A neo-klasszikus közgazdász hajlik arra, hogy optimista módon lássa az összefüggést a jelen és a jövô között, az állandóan javuló sors megvalósulásaként. A csere folytán az idôbeli kapcsolatok egymással éppúgy egyensúlyban vannak, mint a jelenlegi kapcsolatok. Az idôn átívelô kapcsolatokat a kamatláb és Ä ezzel ellentétesen Ä a leszámítolási kamatláb tartja össze. A kamat az, aminek révén a fogyasztást és a hasznosságot/szolgáltatást értékesebbnek ítélik a jelenben, mint a jövôben. Valójában ez a türelmetlenség és az aggály mértékét mutatja. (Ha az embereket aggasztja egy potenciális társadalmi összeomlás, akkor ragaszkodnak a gyorsabb ütemû visszafizetéshez, ami magasabb kamatlábat jelent.)

A neo-klasszikus vagy egyensúlyi nézet szintén arra a feltételezésre alapul, hogy a késleltetett fogyasztás a jelenben nagyobb termelékenységet eredményez késôbb. Ögy tehát a kamat a türelmetlenség és a termelékenység kapcsolatától függ. A megnövekedett termelékenység feltételezhetôen csökkenti a kamatot. (Igaz ez a gyakorlatban is?)

Végül, az egyensúlyi nézet úgy tartja, hogy a piaci árak jól jelzik a természeti erôforrások jövôbeli hiányát. Vagyis, ha az energiatartalék minôségének romlása fenyegetne Ä ami növelné a jövôbeli piac energia-árait, és csökkentené az elkövetkezô nemzedékek nettó bevételét, akkor az tükrözôdne a jelenlegi árak emelkedésében.

De valójában, a neo-klasszikus nézet szerint, a jelen és a jövô közötti egyensúlyban a jelen jóval nyomatékosabban szerepel. A leszámítolással (discounting: diszkontálás, leszámítolás, kedvezmény) elért harmónia valójában meglehetôsen diszharmonikus. Ez a jövô nemzedékek szükségleteinek feláldozását jelenti a jelenlegiekért. Etikailag azt javasolja, hogy a jelenlegi generációnak meg kell fosztania az utódokat a ritka és pótolhatatlan energiahordozóktól. Minderre az ésszerû magyarázat Ä melyet Robert Solow és mások hangoztatnak Ä az, hogy a jelenlegi befektetés a következô generációkat teszi gazdagabbá tôkében, s nem a jelenlegieket. Ez feltételezi, hogy a tôke helyettesítheti a természetet, ezért állítja, hogy a jövô anyagilag jobb, mint a jelen, a nyersanyagok és a természetes komfort elvesztésének ellenére.

Nem minden neo-klasszikus közgazdász ért egyet ezzel a nagyképû megfogalmazással. A leszámítolás nézetét bíráló kritikusok azok közül a közgazdászok közül kerülnek ki, akik általában az "egyensúly" táborában vannak. F. Ramsey például a jövô nemzedékekkel kapcsolatos leszámítolási költségeket "etikailag védhetetlen" gyakorlatnak nevezte, mely a "képzelet gyengeségébôl ered". A. C. Pigou úgy fogalmazott, hogy a leszámítolás "csak azt jelenti, hogy távolbalátó képességünk sérült". R. F. Harrod, a "háború utáni növekedés"-elmélet alkotóinak egyike tette a legcsípôsebb megjegyzést. Szerinte a leszámítolás "udvarias kifejezése a kapzsi fosztogatásnak és az értelem szenvedély általi meghódításának".

Richard Howarth azt állítja, hogy a leszámítolás nem kívánt etikai következtetésekhez vezet, mivel abból a hibás feltételezésbôl indul ki, hogy az etikai választásokat olyan haszonelvû szempontokra kell alapozni, amelyek lehetôvé teszik egy ideál másikra cserélését. Ahelyett, hogy megpróbálnánk kiszámítani a megfelelô egyensúlyt a nemzedékek jogai között, azt ajánlja, hogy alapvetô "fenntarthatósági elvként" fogadjuk el, hogy minden nemzedéknek a "kötelessége biztosítani azt, hogy az utódok életfeltételei ne legyenek rosszabbak a jelenleginél". E kötelesség alapján úgy érvel, hogy minden olyan jelenlegi tevékenységeket el kell kerülni, ami akár a legkisebb veszélyt is jelentheti a következô generációkra.

David Pearce, Anil Markandya és Edward B. Barbier hasonló megjegyzéseket tesz a Blueprint For A Green Economy (Egy zöld gazdaság terve) címû munkában. Azt javasolják, hogy a leszámítolás mértékét megállapító babramunka helyett "jobb, ha meghatározzuk a jövô nemzedékek jogait, és alkalmazzuk ezeket az átfogó költség-haszon szabály körülírásakor, meghagyva a leszámítolás választási lehetôségét az eléggé hagyományos, jelen generációra koncentráló mérlegelés számára".

A leszámítolás problémája az egyéni tapasztalat és a kevésbé tisztázott társadalmi "tapasztalat" megkülönböztetésének hiányából fakad. (Ez a "téves megfogalmazás" általános a gazdaságtanban, ezért érdemes a következô példát alapul véve, konkrétan látni a lényeget.) Az egyén számára a következô gondolat természetesnek tûnik: "Örömmel adok 25 centet holnap a mai hamburgerre", még akkor is, ha a hamburger ma csak 20 centbe kerül. Még lényegretörôbben, az egyén rendelkezik egy életciklussal a születéstôl a halálig, miközben a társadalom tovább él, legalábbis a belátható jövôben. Egy ember életciklusában kölcsönkérni a fogyasztás kielégítésére a fiatalkorban, megtakarítani az öregkorban szokásos. Helyes, ha a fiatal felnôttek többre értékelik a jelenlegi fogyasztást a jövôbelinél, de csak saját életükön belül. A logika felmondja a szolgálatot, amikor ugyanez a tapasztalat társadalmivá válik, és generációk adják tovább egymásnak. Nincs arra indok, miért lenne az egyik generáció fogyasztása értékesebb a következôénél. Mégis érthetô, miért kellett egy olyan modellnek születnie, ami a dolgokat ekképp tünteti fel. A zûrzavar abban rejlik, hogy az egyén érdekeit összekeverik a társadalom egészének érdekeivel, melyek sokkal összetettebbek.

Eredeti cím: Time in Economic Thinking
Nyelv: angol
Eredeti méret: teljes fordítás
Forrás: The Balaton Bulletin (Spring 1997)
Fordította: T. T.

Idôpontok

(Az utólagos idôpontok is alkalmat adhatnak a kapcsolatfelvételre,
az esemény eredményeinek hasznosítására. A helyi jellegû találkozók
is szolgálhatnak jó példákkal.)

Aug. 17-23. London: Conference "Religious Extremism. A Threat To Europe's Multicultural Reality". (Kairos Jeunesse, [email protected])
(Vallásos szélsôségesség, fenyegetés Európa multikultúrális valóságára.)

Szept. 25-28. Moszkva: International Peace Conference "Global Security, National Interests - the Role of Civil Society". (Internat. Peace Bureau - IPB, 41 rue Zurich, CH-1201 Geneva. Tel: +41-22-731-6429, fax: -738-9419)
(Nemzetközi békekonferencia: globális biztonság, nemzeti érdekek, a civil társadalom szerepe.)

Okt. 11-13. Róma: Internationale Kirchenvolks-Begegnung. (Plattform "Wir sind Kirche", Salumerstr. 10, A-6020 Innsbruck. Tel/fax: -512-565766)
(Nemzetközi egyháznépszavazás. "Mi is az egyház vagyunk" plattform.)

Okt. 16-19. Székesfehérvár: Treffen des Kairos-Europa-Arbeitskreises "Spiritualität von Widerstand und Solidarität" zum Thema "Geld, Schulden, Alternativen" (Tel: +36-22-343313)
(Az ellenállás és szolidaritás lelkülete Kairos-munkacsoport találkozója: pénz, adósság, alternatívák.)

Nov. 16-22. Prága: Study-Session of the Youth for Europe Program "Rise of Racism and Nationalism in Central and Eastern Europe". (DUHA-CZ, [email protected])
(Ifjúság Európáért program: a rasszizmus és nacionalizmus növekedése Közép- és Kelet-Európában.)