HAT MILLIÁRDAN VAGYUNK: JÓ HÍR EZ, VAGY ROSSZ?

Több hónappal ezelõtt az ENSZ elhatározta, hogy megünnepli azt az egyedülálló eseményt, hogy a föld népessége hat milliárd lesz még 2000 elõtt. Egy-két hetes pontossággal megadták a napját a 6 milliárdodik ember születésének – és beindították a publikálás gépezetét.

Sokkal okosabb dolog a hatmilliárdodik ember érkezését megjelölni, mint a 2000. év beköszöntését. A 6000000000-ban hattal több nulla van, mint a 2000-ben. Azok a nullák pedig valami valóságosat jelentenek, ebben az egész világ egyetért. A naptár éveinek kevés értelme van a hat milliárd ember többsége számára, akik nem keresztények, különben sem számláltak jól Jézus születésétõl.

Nehéz elgondolni, milyen ünnep lesz a hat milliárdodik ember születése. Baljóslatú? Böjtöléssel és bûnbánattal ünnepeljük? Eredménynek fogjuk fel? Különösen egy olyan világban, ahol a média gyors, világos megfogalmazást akar, mi a megfelelõ reagálás? Keseregjünk, vagy éljenezzünk?

Szerintem a többség szomorú lesz, mert a sajtó szerint túlnépesedünk, a népességrobbanás miatt nincs értelme ünnepelni, hiszen már így is túl sokan vagyunk.

Részben én is egyetértek ezzel a felfogással, de nem teljes mértékben. A hat milliárdos népesség nem olyan borzasztó. Elképesztõ sikerekrõl is beszámolhatnak a népességgel kapcsolatban. A helyzet a világ különbözõ részein nem egyforma. Összetett. Ha komolyan, reménykedve, bûnbánóan, ihletetten, szeretettel tudnánk köszönteni a hat milliárdodok ember születését, ahogyan az alkalomhoz illik, akkor reménykedhetnénk, hogy képesek leszünk megbirkózni a feladattal, amit ez a kihívás jelent.

A rossz hírekkel kezdve, kétségtelen, hogy népességünk mérete ijesztõ, és az a tény, hogy még növekszik, még ijesztõbb. Durván számolva évente 78 millióval leszünk többen, ez hathónaponként egy új Mexico City-t vagy havonta egy új Bangkokot, Limát, Kairót jelent, illetve hetente új Philadelphiát. Gyakorlatilag ez a népességnövekedés azokban az országokban történik, amiket mi finoman “fejlõdõ” országoknak nevezünk, mert nem szeretjük a “szegény” elnevezést.

Bolygónk szempontjából csakugyan robbanásról beszélhetünk. 1800-ban csak egy milliárdan voltunk, éppen csak elkezdtük az éjszakai kivilágítást és a nappali füstbe borítást néhány ipari városban. 1960-ban elértük a hárommilliárdot, azóta pedig megduplázódtunk.

Nemcsak sokan vagyunk, de mindegyikünk szószerint nagyobb is lett, dolgaink többet vesznek el a térbõl, több energiát és anyagot használunk el a földbõl, több szemetet hagyunk magunk után. Befedjük a bolygót fényeinkkel, épületeinkkel, gazdaságainkkal, útjainkkal, autóinkkal, repülõgépeinkkel és hajóinkkal. Az egész földre kihatással vagyunk; elég klór-, fluor- és szénvegyületet okádtunk ki ahhoz, hogy tönkretegye az ózonréteget és elég üvegházhatást okozó gázt, hogy megváltoztassa az éghajlatot; más fajok életterére törünk be, és nagyobb sebességgel irtjuk ki õket, mint az valaha is megtörtént a dinoszauruszok kihalása óta.

De mi vagyunk az egyetlen teremtmények ezen a bolygón, akik tudatában vannak annak, milyen büntetéssel jár, ha túllépjük lehetõségeink határát. Amikor négy és hat milliárd között voltunk, a tudósok elkezdtek gondolkodni azon, hányunkat, milyen életszínvonalon képes eltartani a föld.

Eredményeik nem vigasztalóak. Dióhéjban annyit, hogy máris túl léptük a fenntarthatósági határt, ha azokat a forrásokat vesszük számításba, amelyektõl függünk.

A nagyobb óceáni halászhelyek teljesen ki vannak zsákmányolva. Akármekkora lesz is a jövõben a népesség, kevesebb és gyengébb minõségû hal áll majd rendelkezésére.

A Nemzetközi Éghajlatváltozás Bizottság, amely tudósok ezreibõl áll, kijelentette, hogy 60-80%-al kell csökkenteni a fosszilis energiaforrások elégetését, ha egyáltalán reménykedni akarunk abban, hogy az egyre kiszámíthatatlanabb éghajlatot stabilizálni tudjuk.

1984-ig a farmerek lépést tudtak tartani a népesség növekedésével; azóta az egy fõre jutó gabonatermelés kb. 9%-al csökkent.

A süllyedõ vízszintek és a kiszáradt folyók világos jelei annak, hogy több vizet használunk el, mint amennyit a bolygó pótolni tud. Hatalmas folyóink, a Kolorádó, a Sárga folyó, a Nílus, a Gangesz, az Indus, a Chao Phraya, a Syr Darya és az Amu Darya annyira túl vannak szippantva az öntözés és a városok miatt, hogy medrük száraz az év egy részében, vagy egész évben. India mezõgazdasági államaiban, Punjabban és Harayanaban a vízszintek évenként több mint egy lábbal süllyednek. Észak- Kínában évente 30 milliárd köbméterrel szivattyúzzák túl a kutakat. Az Ogalalla vízlelõhely, amely az Egyesült Államokban az öntözött területek egyötödét látja el vízzel, évente 12 milliárd köbméterrel van túlterhelve. Kimerítése miatt eddig több mint kétmillió négyzetyard termõföldön kellett abbahagyni az öntözést. Kalifornia Központi Völgyében, amely a nemzet felét látja el gyümölccsel és zöldséggel, a talajvíz évente átlag 1 milliárd köbméterrel esik vissza.

A Világ Erdõügyi Bizottsága éppen most közölt egy riportot, amely szerint “Egyértelmû a globális tendencia az erdõk kiírtására. ...A fennmaradó erdõket egyre inkább kifosztják és ezek is veszélyben vannak.”

A British Columbia Egyetem két kutatója, Mathis Wackernagel és William Rees kiszámította az “ökológiai lábnyomot” – azt a földmennyiséget, amely a források létrejöttéhez szükséges, és amely elnyeli a világ lakosságának hulladékát fenntartható mértékben. Számításaikon még sokat kell finomítani, de eddig ez a legjobb munka abban a témában, hogy milyen összefüggésbe hozható az emberiségnek a Földre gyakorolt hatása a Föld tûrõképességével.

Wackernagel és Rees számításai szerint az emberiség jelenlegi életmódja mellett már kb. 20%-al több produktív föld alapot használt el, mint amit bolygónk fenntarthatósági szintje megengedne. Ha a jelenlegi 6 milliárd emberbõl mindenki az észak-amerikaiak szintjén élne, KETTÕVEL TÖBB FÖLDBOLYGÓRA LENNE SZÜKSÉGÜNK, hogy eltartson minket.

Egy darabig még elélhetünk a fenntarthatósági szinten való túllépéssel is, mert kiírtjuk az erdõket, kizsákmányoljuk a talajt és a vizeket. De ez nem tart örökké. Ha hosszú távon nem is hagyunk táplálékot a vadon élõ fajoknak (ami azt jelenti, hogy pár évtizeden belül kipusztulnak), akkor is legalább 20%-al vissza kell fognunk a Föld kizsákmányolását.

Nincs más választásunk. A Föld készletei végesek. Ha nem csökkentjük kizsákmányolásukat önként, akkor bolygónk kiürül, kiszárad. Ez majd megoldja népesedési problémánkat.

Eljutunk végre egy jó hírhez is?

Igen. Itt az elsõ: még egyszer nem fog megduplázódni a számunk. Így vagy úgy, elér hozzánk az üzenet. A születési számok a világ csaknem minden részén csökkennek. Az ötvenes években egy nõre átlagosan hat gyermek jutott. A 90-es években már csak 2, 9 és ez a szám is egyre csökken. Minden iparosodott nemzetnél a helyettesítési szint alatt van a termékenységi arányszám (2, 06 gyermek/nõ). Néhány gazdag országban, mint pl. az Egyesült Államokban, még mindig nõ a népesség az emigráció miatt, és azért, mert régebbi magas születési számú csoportok még reproduktív éveikben vannak. De ha a népesség szaporulat a jelenlegi szint közelében marad, akkor Európa lakosainak száma az 1998-as 728 millióról 715 millióra fog csökkenni 2025-re.

Az ENSZ legújabb számításai szerint a világ népessége 2050-ben valószínûleg eléri a 9, 4 milliárdot, és 2100-ban a 10, 4 milliárdot. Az ilyen fajta számításokat már többször módosították, és az a véleményem, hogy ezt a legújabbat is lefelé fogják korrigálni. Nem hiszem, hogy a népesség valaha is olyan magas lesz. Nem hiszem, hogy a Föld el tud tartani ennyi embert. És nem hiszem, hogy az emberiség ezt választja majd.

Remélem és feltételezem, hogy ha a jelenlegi fiatal-többségû kornak vége lesz, és a népesség eléri a 7, esetleg 8 milliárdot, akkor számunk fokozatosan, méltóságteljesen lecsökken egy-két évszázad alatt. Több ember számítása gyõzött meg arról, hogy abban az esetben, ha a földön mindenki teljes, kényelmes életet él, és más fajok fejlõdéséhez is hagyunk teret, kétmilliárd lenne az optimális száma a népességnek.

A Két Milliárdodik Napja. AZ lesz majd az ünnep!

Ennek eléréséhez NEM KELL földünk rákfenéjének tartani a szegényebbeket, fõleg nem a sokgyermekes családok szegény sorsú anyáit. Éppen ellenkezõleg. Thaiföldön, Costa Ricában, Malaysiában, India Kerala államában az fogja csökkenteni a születési arányszámot, ha ezeket a szegény anyákat megerõsítjük, és anyagi körülményeiket megjavítjuk. Mindenhol csökken a népesség, ahol a családok hozzájutnak a tanulási lehetõségekhez, alap orvosi ellátáshoz, rendes munkához, családtervezõ programokhoz.

A másik dolog, amit csökkenteni kell, a fogyasztás. Az emberek száma nem önmagában teszi tönkre a Földet, hanem az emberek száma megszorozva az általuk felhasznált energiával és anyagmennyiséggel. Egy átlag amerikai ökológiai lábnyoma 13-szor nagyobb, mint egy átlagos indiai lakosé. Tehát az ez évben született 4 millió amerikai kisgyermek kb. kétszer akkora hatást gyakorol majd a Földre, mint az indiai 26 millió újszülött.

Ez nem azt jelenti, hogy nagyobb lelkiismeretfurdalásunk legyen a fogyasztásunk miatt, mint a gyermekvállalás miatt. Mindannyian élni akarunk, jól élni, és nincs ok az ellenkezõjére. De a pazarlók, az eszeveszettek, a szertelenek számára nincs hely.

Ebben a tekintetben sok jó hírem van. Mi a gazdag világban olyan hihetetlenül pocsékolunk, hogy csökkenteni tudnánk legtöbb fogyasztásunkat (energia, papír, élelmiszer, vegyi anyagok) felére, negyedére– néhány szakember szerint akár tizedére is – anélkül, hogy életünk minõsége kicsit is romlana. Ellenkezõleg, javulna, hiszen ezzel pénzt takarítanánk meg és kevésbé élnénk szennyezés-özönben.

Ha az ember tudja, hol keresse, már ma is lehet találni hatékony, elegáns, fenntartható fogyasztási mintákat. Mûtrágyát nem használó farmerek ezrei termelnek egészséges élelmet. “Zöld” építészek kevesebb mint feleannyi energiát felhasználó új épületeket és felújításokat terveznek, amik ráadásul kényelmesebbek is. A csöpögtetõ öntözési módszerrel nagyobb terméseredmények érhetõek el sokkal kevesebb víz felhasználásával. A megújuló energiaforrások, pl. a szélmalmok és a napelemek az eljövendõ évszázad technológiája.

A két milliárdodik ember születésének napját szeretném megünnepelni, amikor mindannyian csodálatos, kényelmes, izgalmas életet élhetünk mai energiaszintünk 5%-án. A fennmaradó 95% más fajokra fordítódna, hogy a maguk életvonalát vigyék végig, miközben gyönyörködhetnénk szépségükben és változatosságukban. Én nem fogom megérni azt a napot, de nem látom okát, hogy gyermekeink és unokáink miért ne érhetnék meg.

Akármit is tervez a média a hat milliárdodik ember születésnapján, én azt javasolnám, hogy mi egyénenként, a nagy tenger parányi cseppjeként utasítsuk vissza ennek a napnak a leegyszerûsítését, jelentéktelennek nyilvánítását, utasítsuk vissza, hogy a Föld meghódítóinak vagy istencsapásának kiáltjuk ki egymást, utasítsuk vissza a reménytelenséget és az ünneprontást. Jobbat is tehetünk. Tudjuk, milyen sok problémát okozunk egymásnak és a teremtmények millióinak, akik társaink ezen a véges bolygón. Tudunk azokról a hihetetlen eredményekrõl is, amelyeket már elértünk, és több száz olyanról, amelyek alakulóban vannak. Remélem, hogy elég méltóságunk lesz egymást becsülni, bátorítani. Ha kapcsolatot tudunk teremteni egymással, tehetségünkkel és elkötelezettségünkkel a világot egy sokszínû, megtartható, igazságos, örömteli jövõ felé tudjuk irányítani.

Mindannyiunk jövõje felé, akárhány milliárdan is leszünk.

(Donella H. Meadows a Dartmouth Fõiskola környezetvédelmi tanszék professzora, valamint a Fenntarthatóság Intézet igazgatója, amely egy gondolkodás/cselekvés központ a fenntartható rendszerek érdekében.)