BOCS.HU Document - Send form

Send to this email address: Sender email address: Name of sender: Your Message: Dear Friend! Visit http://bocs.hu - The Sustainable Civilisation Portal! It's worthy! The material: NEMZETKÖZI NÉPESEDÉSI ÉS FEJLESZTÉSI KONFERENCIA (Kairó, 1994. szeptember 5–13.) Az Egyesült Nemzetek Közgyûlésének 1989/91. sz. határozata értelmében 1994. szeptember 5. és 13. között Kairóban tartották a Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferenciát (International Conference on Population and Development, rövidítve: ICPD). Az ICPD annak az 1974. évi bukaresti Világ Népesedési Konferenciának a folytatója, amely leszögezte, hogy minden párnak és egyénnek joga van és módja kell legyen ahhoz, hogy meghatározza gyermekeinek számát és születésük ütemezését. A gyors népességnövekedéssel kapcsolatos kérdések kezelésére a Konferencia egy konszenzussal jóváhagyott Világ Népesedési Akciótervet fogalmazott meg, amelyet az 1984. évi Mexico-városi Nemzetközi Népesedési Értekezleten továbbfejlesztettek. Az 1974. és 1984. évi értekezletek óta elmélyült a nemzetközi konszenzus azzal kapcsolatban, hogy a pároknak joga és felelõssége, hogy tájékozottan válasszák ki a gyermekszülési lehetõségeket, és a társadalmak felelõssége, hogy segítse õket reprodukciós céljaik elérésében. A Konferencián (fõtitkárának, dr. Nafis Sadiknak, az ENSZ Népesedési Alapja vezetõjének meghívására) az ENSZ tagállamok kormánydelegációi vettek részt. A Kormány döntése alapján a magyar kormánydelegációt dr. Vukovich György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vezette. A delegáció 10 tagból állt, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársain kívül a Népjóléti- és a Külügyminisztérium képviselõi, az Országgyûlés egy tagja, valamint a Magyar Nõk Szövetségének elnöke[1]. A Konferencián 179 ENSZ tagállam kormánydelegációja vett részt (ezenkívül 8 ország megfigyelõi státusban volt). A kormánydelegációk összesen 2300 tagból álltak. Egyes országok delegációi igen népesek voltak (így a vendéglátó Egyiptomból 100-an voltak, de 30–40 fõs delegációt küldött Argentína, Ausztrália, Banglades, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok). A kormánydelegációkon kívül a különbözõ ENSZ központi és regionális intézmények szakosított, illetve kormányközi szervezetek további többszáz képviselõje vett részt a Konferencián. A Konferenciával párhuzamos ún. NGO-Fórumon mintegy 1000 nem-kormányközi szervezet (fõleg nõszövetségek, családtervezési és családi szervezetek) képviselõi üléseztek (akik egy része a Konferencia plenáris ülésein is jelen volt, vagy mint a kormánydelegációk tagjai, vagy megfigyelõként). Összesen közel 10 800 személy vett részt a Konferencia vagy a Fórum munkájában. A kormánydelegációk vezetését általában magas beosztású állami vezetõk látták el. Két országból államfõ vett részt (Egyiptomot Mubarak elnök képviselte, akit a Konferencia elnökévé is választottak, itt volt még Niger köztársasági elnöke is). Hat országból az államfõ helyettese vezette a delegációt (Gore amerikai alelnök mellett, Kenya, Malawi, Bolívia, Kolumbia és Zambia delegációját vezette a helyettes köztársasági elnök). Három országból az államfõ felesége vezette a delegációt (Ghana, El Salvador és Nigéria). További 6 országból miniszterelnök vett részt a Konferencián (Norvégia, Pakisztán, Swaziföld, Etiópia, Uganda és Madagaszkár), 9 országból miniszterelnök-helyettes, 97-bõl miniszter, 26-ból államtitkár vagy miniszterhelyettes, 15-bõl nagykövet, 16-ból egyéb állami funkcionárius vezette a küldöttséget. A Konferencia elõkészületei 6 évig tartottak. 1989-ben az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) úgy döntött, hogy 1994-ben az ENSZ hívja össze a Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferenciát. A Konferencia fõtitkárává dr. Nafis Sadikot, az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapjának (UNFPA) ügyvezetõ igazgatóját nevezték ki. A Konferenciával kapcsolatos elõzetes erõfeszítéseket egy elõkészítõ bizottság irányította, amely minden állam elõtt nyitott akár tagja az ENSZ-nek, akár nem. A Konferenciával kapcsolatban több mint 120 országban készítettek országos népesedési jelentéseket az országos bizottságok. Az Elõkészítõ Bizottság 1991 márciusában megtartott elsõ ülésszaka meghatározta a Konferencia céljait és témáit, és az elsõdleges prioritású kérdések hat komplexumát jelölte meg. Ezek: a népesedés, a környezet és a fejlõdés; a népesedési politikák és programok; a népesedés és a nõk; a családtervezés, az egészség és a családi jólét; a népességnövekedés és a demográfiai struktúra; a népességeloszlás és a vándorlás. 1993 májusában megtartott második ülésszakán, amelyen 154 ország küldöttsége vett részt, a Bizottság megállapodott a Konferencia Akcióprogram ideiglenes struktúrájában és utasította a Konferencia Titkárságát, hogy készítse el a végleges dokumentum tervezetét, hogy azt az Elõkészítõ Bizottság 1994. április 4–22-én megtartott harmadik és utolsó ülésszakán megvitassák (PrepCom III). Az Akcióterv megállapításainak mintegy 10%-ában azonban nem tudtak elõzetesen egyetértésre jutni, így ezekben magán a Konferencián kellett megállapodni. A programtervezet elkészítése során a Titkárság öt, 1992-ben és 1994-ben tartott regionális népesedési konferencia – az ázsiai, az afrikai, az európai, a latin-amerikai és karib-térségbeli és az arab államok népesedési konferenciái –, valamint a prioritást élvezõ kérdéskomplexumokkal foglalkozó hat szakértõi találkozó, egy sor szubregionális elõkészítõ találkozó és a Konferencia prioritást élvezõ témáival foglalkozó ad hoc kerekasztal–találkozók egész sora ajánlásaiból merített. Az elõkészítési szakasz egyik utolsó állomása az a szubregionális értekezlet, amelyet 24 kelet- és közép-európai ország küldöttei részére hívott össze 1994. július 19–20-ra, Budapestre a Konferencia Titkársága. Az értekezlet összefoglalóját dr. Nafis Sadik, a Konferencia fõtitkára tartotta. 1993 végén megtartott negyvennyolcadik ülésszakán az ENSZ Közgyûlése 48/186. számú határozatában erõteljesen támogatta a Konferenciát azzal, hogy elfogadja az ECOSOC ajánlását, amely szerint a Konferencia Elõkészítõ Bizottsága a Közgyûlés kisegítõ testülete legyen. A Közgyûlés Második Bizottsága megvizsgálta végleges dokumentum tervezetének egy annotált vázlatát; ez a vita segített az Elõkészítõ Bizottság harmadik ülésszakán és a Konferencián megvitatásra kerülõ Akcióprogram tervezetének kialakításában. A Közgyûlés elfogadta azt a javaslatot is, hogy a Konferenciát – az egyiptomi kormány meghívására – Kairóban tartsák, 1994. szeptember 5. és 13. között. A Konferencia megnyitóját – szeptember 5-én – az ENSZ fõtitkára tartotta, majd a Konferencia megválasztott elnöke, Mubarak egyiptomi köztársasági elnök beszélt, majd pedig dr. Nafis Sadik, a Konferencia fõtitkára. Ezután 4 meghívott magas szintû vezetõ állásfoglalás következett: a norvég és a pakisztáni miniszterelnök-asszonyé (Gro Harlem Brundtland és Mohtarma Benazir Bhutto), majd az amerikai alelnöke (Albert Gore), végül pedig a swaziföldi miniszterelnöké (Mbilini hercegé). Gro Brundtland asszony beszéde mélyen humanista és liberális volt, de sokak véleménye szerint az adott helyen nem volt szerencsés és valószínûleg hozzájárult ahhoz, hogy sokáig viták akadályozták a munkát. Gore alelnök megnyilatkozásai jóval visszafogottabbak voltak és tekintettel volt a fejlõdõ világ egy részében tapasztalható érzékenységre. A Konferencia ezután megválasztotta tisztségviselõit. A különbözõ területek javaslata alapján került sor a Konferencia alelnökeinek megválasztására. A közép-kelet-európai régióból 3 alelnöki hely jelölésére volt lehetõség. Ezek egyike Magyarország lett, tekintettel a Konferencia elõkészítõ szakaszában betöltött alelnöki funkciójára, a másik Románia, mint a húsz évvel ezelõtti Népesedési Konferencia házigazdája, a harmadik pedig Macedónia. Lengyelország szakértõjét pedig a Fõbizottság rapportõrévé választották. A megnyitó ülés után a Konferencia két párhuzamos megbeszélést folytatott. Szeptember 5. és 12. között (vasárnapi szünettel) folyt a Plenáris ülés és ezzel egyidejûleg pedig a Fõbizottság tanácskozása. A Plenáris ülésen a kormánydelegációk vezetõi mondták el állásfoglalásaikat országuk és a világ népesedési és fejlesztési kérdéseirõl. Ezenkívül a különbözõ ENSZ szervezetek, szakosított intézmények, kormányközi szervezetek vezetõi és egyes meghívott nem-kormányközi szervezetek képviselõi is szót kaptak. Összesen 249 állásfoglalás hangzott el a plenáris ülés 7 napja alatt (napi három ülésszakon, reggel 10-tõl este 9-ig). A plenáris ülést az egyiptomi küldöttség ex-officio alelnöke, Maher Mahran, népesedési és családügyi miniszter vezette. A magyar alelnöki funkció megszerzésével mód nyílott arra, hogy a magyar küldöttség vezetõje a Konferencia plenáris ülésén elnököljön. A Konferencia harmadik napjának reggelén hangzott el a magyar nemzeti állásfoglalás (amelynek szövegét az alábbiakban közöljük). Ennek tartalmával kapcsolatban több delegáció vezetõje egyetértését fejezte ki (különösen az Európai Unió vezetését ellátó német, de több más nyugat- és közép-európai – hozzánk hasonló népesedési helyzetben levõ – országból). A Fõbizottság – amelynek vezetõje dr. Fred Sai, ghanai küldött volt – feladata a Konferencia záróokmányának: az Akció Tervnek a véglegesítése volt. Itt már csak azok a paragrafusok kerültek újbóli megvitatásra, amelyekben az elõkészítõ értekezleten nem sikerült egyetértésre jutni. Ez a 113 oldalas dokumentumnak csak mintegy 10%-át érintette. Ezek egy része tekintetében igen nagy ellentét állt fenn a Konferencia résztvevõi között. Sok kérdésben hosszan tartó és sok esetben politikai és eszmei differenciákat tartalmazó vitára került sor, ami nehezítette a Fõbizottság munkájának idõben és konszenzuson alapuló befejezését. Sok ilyen kérdésben a plenáris vitákat követõen albizottsági, munkabizottsági, informális egyeztetésekre került sor, amelyek többszöri szövegezési kísérletek után jutottak végül vissza a Fõbizottsághoz jóváhagyásra. Az elõzetesen elgondolt négy és félnapos tárgyalás helyett csak hétnapos vita után került az Akcióterv megszövegezésére. A késés miatt nem is készült el ennek módosított szövege, csak a Fõbizottság jegyzõkönyve rögzíti a beterjesztett szöveggel szembeni módosításokat. A Fõbizottság munkájában az ellentétes véleményeket érezhetõ módon néhány országcsoport képviselte. Bizonyos kérdésekben ellentét alakult ki a fejlõdõ és a fejlett országok között (elõbbieket a 77-ek és Kína nevében Algéria képviselte, utóbbiakat az Európai Unió nevében Németország, és hozzá csatlakozva a skandináv országok, az USA és Kanada képviselõi). Ez utóbbiak – mint sok esetben a liberálisabb nézetek képviselõi – szálltak vitába a konzervatívabb nézetek képviselõivel (akiknek véleményét egyrészt a Szentszék és 10–12 latin-amerikai ország, másrészt néhány fundamentalista muzulmán nézetet valló ország – fõleg Irán és Líbia – tolmácsolta). Ehhez hasonló, a Konferencia akciótervét ellenzõ elõzetes vélemény miatt lemondta részvételét Szaúdi Arábia és Libanon delegációja, más muzulmán ország – pl. Törökország – alacsonyabb szintre helyezte delegációja vezetését. Az Akció Programmal kapcsolatban – már az elõkészítés során is – a következõ fõbb ellentétek alakultak ki, amelyeknek vitája a Konferencia során is folytatódott, sõt bizonyos esetekben még a végsõ konszenzust is megakadályozta néhány kormánydelegáció részérõl: 1. Az Akció Program II. fejezete tartalmazza az Alapelveket. Ezeknek elõzetes tervezete teljes átdolgozásra került, mivel tartalmában és megfogalmazásában sok ellentmondást vetettek fel. A leglényegesebb új elem, hogy a 15 azon alapelv felsorolását megelõzõen, amelyek a Konferencia fõbb megállapításai tartalmazzák, egy új bevezetést fogalmaztak. Ebben kimondják: „Az Akcióprogram javaslatainak megvalósítása minden ország szuverén joga, amely meg kell, hogy feleljen a nemzeti törvényeknek és fejlesztési prioritásoknak, teljes mértékben elfogadva a lakosságuk különbözõ vallási és erkölcsi értékeit és kulturális hátterét, megfelelve az általánosan elfogadott nemzetközi emberi jogoknak”. Ez a megfogalmazás egy hosszú vita utáni kompromisszum eredménye, ami lényegében lehetõvé teszi minden ország részére, hogy erre hivatkozva ne kövesse az Akcióprogram neki nem tetszõ ajánlásait. A 8. sz. Alapelv, ami átszövegezés után a nõk egyenjogúságával, a reproduktív egészséghez és a családtervezéshez való joggal foglalkozik, még ebben a formájában sem került teljes egészében elfogadásra. Ui. abban az alapvetõ jogban – amit már 1974-ben megfogalmaztak – azaz „Minden párnak és egyénnek alapvetõ joga, hogy szabadon és felelõsségteljesen döntsön gyermekei számáról és megszületése idejérõl és kapja meg a szükséges információkat, oktatást és eszközöket, hogy ezt megtehesse”, egyes delegációk nem fogadták el az egyének jogát, csak a törvényes házasságban élõkét. A 9. Alapelv konszenzus alapján tartalmazza azt a megállapítást, hogy „A család a társadalom alapintézménye és ezért, mint ilyet erõsíteni kell”. De már ellenérzést okozott az a mondat, hogy „... a családnak különféle formái léteznek, a különbözõ kulturális, politikai és társadalmi rendszerekben”. Ebbe ugyanis egyesek beleérthetõnek véltek olyan együttélési formákat is, amelyek azonosak a különnemûek törvényes házasságával, amelyet a családi együttélés egyedül elfogadható formájának tartanak. 2. Nagy vitákat váltott ki a VII. fejezet több megfogalmazása, amely a „Reproduktív jogok és a reproduktív egészség” címet viseli. Az eredeti javaslatban szereplõ definíciókat több delegáció nem tudta elfogadni. Emiatt a Konferencián kellett megfogalmazni a reproduktív egészség, a szexuális egészség, a családtervezés, a biztonságos anyaság, a biztonságos mûvi abortusz fogalmait. Ezeket az Egészségügyi Világszervezet az elmúlt évtizedben vezette be hivatalos nyelvébe, de nem került még elfogadásra a WHO Közgyûlésén részletes definíció. Ezért a meglévõ munkadefiníciók felhasználásával kellett a konszenzusra is alkalmas definíciókat kialakítani. Ezek közül legjelentõsebb elõrelépést a reproduktív egészség megfogalmazása jelenti, ami az Akcióterv egészében, mint megvalósuló feladat és az ezt biztosító reprodukciós jog tartalmi meghatározásának tekinthetõ. Az új fogalom a következõ: „Reproduktív egészség a teljes fizikai, lelki és szociális jólét állapotát jelenti és nem kizárólag a betegség vagy fogyatkozás hiányát, és így magában foglalja a reprodukciós rendszer állapotát és funkcióit, ill. folyamatát. A reproduktív egészség ezért azt jelenti, hogy az emberek képesek legyenek megelégedett és biztos nemi életre, és hogy legyen lehetõségük a reprodukcióhoz és szabadságuk ahhoz, hogy elhatározzák mikor és milyen gyakran éljenek vele. Ebbe az utóbbiba beletartozik a férfiak és nõk azon joga, hogy informálva legyenek és legyen hozzáférésük a választásuknak megfelelõ megbízható, hatékony, hozzáférhetõ és elfogadható családtervezési eszközökhöz, és egyéb olyan módszerekhez is választásuk szerint, amelyekkel szabályozhatják termékenységüket, ha nem törvényellenesek és a jogát a megfelelõ egészségi ellátási szolgáltatásokhoz való hozzájutásnak, ami lehetõvé teszi a nõknek, hogy a terhességen és a szülésen biztosan átmehessenek és biztosítják a szülõk számára a legjobb lehetõséget, hogy egészséges csecsemõjük legyen”. Ugyankkor sok delegáció ellenállása miatt elkerülte az okmány a szexuális egészség kifejezésének definiálását és ennek használatát is erõsen korlátozta a dokumentumban. Több delegáció nem értett egyet az ifjúság családtervezésbe történõ fokozott bevonásának felvetésével és a szexuális nevelés társadalmi (iskolai) megszervezésével sem, és ezt csak a házasulók esetében vélték kivitelezhetõnek. De ezek az ajánlások szerepelnek az Akciótervben. 3. A legnagyobb vitát a VIII. fejezetnek a mûvi vetéléssel kapcsolatos egyetlen paragrafusa (a 8.25-ös) váltotta ki. Az erre vonatkozó eredeti javaslatot az elõkészítési értekezleten nem fogadták el, majd az Európai Unió javasolt egy kompromisszumos szöveget, ezt a Fõbizottság ülésén 5 napon keresztül vitatták (több, mint 100 küldöttség szólt hozzá). Végül egy szûk munkabizottság javasolt egy újabb szöveget, amely már megközelítette a konszenzust, és ami az 5. napon már elérhetõnek látszott, de a zárónapon mégis 13 delegáció (a Szentszék és 9 latin-amerikai ország, ill. 3 muzulmán ország) fenntartással élt. Az elfogadott szöveg a következõ: „Semmilyen körülmények között sem lehet támogatni az abortuszt a születésszabályozás eszközeként. Valamennyi kormányt és illetékes kormányközi és nem-kormányzati szervet arra kell ösztönözni, hogy erõsítsék elkötelezettségüket a nõk egészsége érdekében, hogy foglalkozzanak a nem biztonságos abortuszok (a WHO szerint a nem biztonságos abortusz a nem kívánt terhesség olyan befejezési procedúrájaként definiálható, amelyet vagy olyan személyek hajtottak végre, akiknek hiányzik a megfelelõ ismeretük, vagy olyan körülmények között, amelyekbõl hiányoznak a minimális egészségügyi elõírások, vagy mindkettõ) egészségügyi következményeivel, mint az egyik legsúlyosabb közegészségügyi problémáéval, és hogy csökkentsék az abortuszok iránti igényt kiterjesztett és fejlesztett családtervezési szolgáltatásokkal. A nem kívánt terhességek megelõzésének mindig a legnagyobb prioritást kell adni és minden erõfeszítést meg kell tenni az abortusz iránti igény megszüntetésére. A nem kívánt terhességben levõ nõk gyors hozzájutási lehetõségekkel kell, hogy rendelkezzenek megfelelõ információval és könyörületes tanácsadással. Az abortusszal kapcsolatos bármely változtatást az egészségi rendszeren belül csak nemzeti és helyi szinten lehet elhatározni a nemzeti jogalkotási folyamat keretében. Azon körülmények között, amelyekben az abortusz nincs a jog ellen, az ilyen abortusz legyen biztonságos. Minden esetben a nõk kapjanak minõségi szolgáltatást az abortusz komplikációinak kezelésében. Abortusz-utáni tanácsadás, oktatás és családtervezési szolgáltatások legyenek azonnal felajánlva, hogy azokkal is meg lehessen akadályozni az ismételt abortuszokat”. 4. Vitát váltott ki – a fejlõdõ és a fejlett országok között – a bevándoroltak családegyesítési igényének elismerésére vonatkozó jog belefoglalása a nemzetközi vándorlással foglalkozó X. fejezetbe. Mivel e Konferencia nem volt hivatott új emberi jogok megfogalmazására, egy olyan kompromisszum született, hogy hívjon össze az ENSZ két éven belül egy Migrációs Nemzetközi Értekezletet, ahol e kérdés és a vándorlással kapcsolatos egyéb jogi konvenciók is elfogadhatók lesznek. 5. Az elõkészítés során is vitatták a fejlõdõ országok a gazdasági átmenetben levõ országok speciális népesedési helyzetére vonatkozó külön ajánlások belefoglalását az Akcióprogramba, féltve ezektõl a fejlõdõ országok népesedési problémáinak kiemelt kezelését. A Fõbizottsági egyeztetések során mégis sikerült több területen ilyen jellegû ajánlásokat megfogalmazni, és konszenzussal elfogadni. Az ajánlás felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy „segítse a gazdasági átmenetben levõ országokat erõfeszítéseikben; hogy megszüntethessék a szegénységet és ezzel kiegyensúlyozott gazdasági fejlõdést érjenek el”. Kimondja azt is, hogy „Anélkül, hogy csökkentenék a fejlõdõ országok programjainak támogatását, a nemzetközi közösség, kérés alapján, adjon támogatást az oktatásban, a szakmai segítségben és rövid távon a védekezési eszközök rendelkezésére bocsátásában a gazdasági átmenetben levõ azon országok szükségleteinek kielégítésére, amelyekben a reproduktív egészség szegényes és bizonyos esetekben romlik”. A gazdasági átmentben lévõ országokból irányuló nemzetközi vándorlás hatásainak mérséklésére kérik fel a befogadó országok kormányait. Az is szerepel, hogy „A gazdasági átmenetben levõ országok kapjanak idõszaki segítséget népesedési és fejlesztési tevékenységükhöz, azon nehéz gazdasági és társadalmi problémáik leküzdésében, amelyekben jelenleg szenvednek”. A Konferencia zárónapján terjesztette a Plenáris ülés elé a Fõbizottság elnöke az átdolgozott Akciótervet, amelyet a Konferencia elfogadott és a 77-ek nevében javaslatot tevõ algériai delegátus véleményét elfogadva kéri az Egyesült Nemzetek Közgyûlését, hogy 49. ülésén fogadja el az Akcióprogramot. Az általános konszenzussal szemben az Akcióprogram vitatott megállapításai miatt fenntartással fogadta csak el ezt 13 küldöttség (katolikus részrõl a Szentszék mellett Peru, Ecuador, Argentína, a Dominikai Köztársaság, Nicaragua, Honduras, El Salvador, Guatemala és Paraguay, illetve muzulmán részrõl Líbia, az Egyesült Arab Emirátusok és Brueni). Az elfogadott Akcióprogram a bevezetést és az elvek kinyilvánítását követõen külön fejezetek írják le azokat a fõbb népesedési és fejlõdési kérdéseket, amelyekkel foglalkozni kell, fogalmazzák meg a célokat és tesznek ajánlásokat valamennyi érdekelt félnek a helyi, az országos és a nemzetközi szintû akciókra vonatkozóan. Ezek között a kérdések között vannak: – A népesedés, a biztosított gazdasági növekedés és a fenntartható fejlõdés közötti kölcsönös összefüggések, ideértve mindháromnak a fejlõdési stratégiákba való integrálását és a szegénység enyhítésével, valamint a környezettel való kapcsolatukat. – A nemek közötti egyenlõség és a nõk jogainak biztosítása, amely kiterjed a nõk jogállására és a lányok egyenlõségére; a férfiak felelõssége és részvétele a családtervezésben és a gyermeknevelésben. – A család, a család szerepe, összetételének és struktúrájának sokfélesége. – Népességnövekedés és népességstruktúra, ami kiterjed a termékenységre, a halandóságra és a népességnövekedésre, a gyermekre és az ifjúságra, az öregedõ népességekre és a bennszülöttekre. – A reprodukciós jogok, a reproduktív egészség és a családtervezés, ideértve a nemi úton terjedõ betegségeket (STD), az emberi szexualitás és a nemek közötti viszony, valamint a serdülõk jogai. – Az egészség és a halandóság, ami kiterjed az egészségügyi alapellátásra és az egészségügyi szektorra, a csecsemõ- és gyermekhalandóságra, az anyai morbiditásra és mortalitásra, a HIV-vírusra és az AIDS-re. – A népességeloszlás, az urbanizáció és az országon belüli vándorlás; kapcsolatuk a fenntartható fejlõdéssel. – A legális és az illegális vándorlók nemzetközi vándorlása, valamint a menekültek és a menedéket kérõk jogai. Külön fejezetek tárgyalják a globális igényeket a következõkkel kapcsolatban: a népesedéssel kapcsolatos információ, oktatás és kommunikáció; technológia, kutatás és fejlesztés, ideértve az adatgyûjtést és elemzést, a reproduktív egészségre vonatkozó kutatást, valamint a társadalmi és gazdasági kutatást. Az Akcióprogram az utolsó 25 év országos népesedési politikáinak és családtervezési programjainak gazdag tapasztalataira épít. A legutóbbi években sok ország jelentõs mértékben kiterjesztette a reproduktív egészséggondozáshoz való hozzájuthatóság körét. Ugyanakkor az egyéni magatartások is változtak, ami a családtervezési információk és szolgáltatások iránti igények növekedéséhez vezetett. Mindkét tényezõ következménye, hogy az utolsó néhány évtized során a fogamzásgátlás használata a fejlõdõ világban megötszörözõdött és most a házaspárok 55 százalékára terjed ki. A családtervezéshez való hozzájutás azonban egyenlõtlenül fejlõdött. Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsia nagy részén majdnem univerzálisan elérhetõ, de nem áll rendelkezésre széleskörûen például a Szahara alatti Afrika legnagyobb részében, ahol a fogamzásgátlás használata 15 százalék alatti. Az Akcióprogramban a leírt célok elérése a világ népességének sokkal korábbi stabilitásához vezetne, ami a fenntartható fejlõdés alapvetõ fontosságú feltétele. A javasolt tevékenységek kivitelezéséhez szükséges pótlólagos pénzeszközök jelentéktelenek akár a fejlesztéssel kapcsolatos globális kiadásokhoz viszonyítva (a hivatalos fejlesztési támogatás kevesebb, mint 5 százalékát tennék ki), akár azokhoz az elõnyökhöz viszonyítva, amelyek az egyének jóléte és az élet minõsége területén mutatkoznának meg. A záróülésen az Európai Unió képviselõjeként felszólaló német delegációvezetõ kijelentette „A Konferencia sikeres volt. Másokkal együtt, az Európai Unió örül ennek ... Az Európai Unió sikerrel hangsúlyozta egy jól kiegyenlített és integrált akció szükségességét a népességnövekedés stabilizálása érdekében. Ezen kívül meg kell változtatnunk magatartásformánkat a fogyasztás és a termelés tekintetében”. Dr. Nafis Sadik záróbeszédében hasonlóképpen vélekedett: „Ez egy igen sikeres Konferencia volt ... Megalkottunk egy Akcióprogramot a következõ 20 évre, amely azon világ realitásából indul ki, amelyben élünk és utat mutat nekünk egy jobb realitáshoz. A Program specifikus célokat és ajánlásokat tartalmaz olyan területek közös kihangsúlyozásával, mint a csecsemõ- és anyaihalálozás, az oktatás, a reproduktív egészség és a családtervezés, de következményei sokkal tágabbak ennél. Az Akcióprogram alkalmas potenciálisan arra, hogy megváltoztassa a világot”. Magyar vélemény szerint szintén sikeres volt a Konferencia. A felszínre került véleménykülönbségek is segítettek tisztázni több kérdést és felhívták a résztvevõk figyelmét a probléma sokrétûségére és a megközelítés különbözõ módszereire. Ez segítette a konszenzust. INTERNATIONAL CONFERENCE ON POPULATION AND DEVELOPMENT (CAIRO, 5–13 SEPTEMBER 1994) ------------ DR. VUKOVICH GYÖRGYNEK, A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG VEZETÕJÉNEK FELSZÓLALÁSA A KAIRÓI NÉPESEDÉSI ÉS VILÁGKONFERENCIÁN (1994. szeptember 7.) Az emberiség története során eddig még soha nem tapasztalt dinamikát ért el a világ népességfejlõdése. Az ún. klasszikus demográfiai átmenet valamennyi szakasza jelenleg egyidejûleg van jelen a föld népeinek népességfejlõdésében. A magas termékenység és halandóság ugyanúgy jellemzi az egyes régiók népesedési helyzetét, mint az alacsony termékenység és a kedvezõ halandóság. Méreteinél és jelentõségénél fogva mégsem kezelhetjük egyforma prioritással az ebbõl adódó gondokat. Mivel földünk népeinek számszerûen túlnyomó többsége a demográfiai átmenet azon szakaszában van, amelyet még mindig a gyors népességgyarapodás jellemez, világméretû jelentõségénél fogva az ebbõl adódó társadalmi, gazdasági és környezeti gondok megoldásában kell elsõsorban közremûködni. Úgy véljük, hogy a Konferencia során megvitatott kérdések, az elfogadott alapelvek és a javasolt cselekvési programok híven tükrözik ezeket a prioritásokat. A föld népei a népességfejlõdésbõl adódó világméretû gondok megoldásában még sohasem voltak ennyire egymásra utalva, mint jelenleg vannak, és az elkövetkezõ évtizedekben lesznek. Ez az egymásrautaltság azt jelenti, hogy az emberiség fennmaradása és harmonikus fejlõdése tekintetében közösek az érdekek és a célok. Ebbõl a szempontból nem oszthatjuk fel az országokat, a régiókat vagy a kontinenseket fejlõdõkre és fejlettekre, gazdagokra és szegényekre, környezetileg védettekre és szennyezettekre. Ezek a közös érdekek és célok kell, hogy sarkallják az egyes országokat arra, hogy adottságuk, lehetõségük és tehetõségük folytán és egyetemleges felelõsségüktõl vezérelve, tegyenek meg minden tõlük telhetõt az itt elfogadott cselekvési programok megvalósítása érdekében. Ebbõl a megközelítésbõl már más szerepe van a fejlett és fejlõdõ országoknak és más a feladata a gazdag és a szegény régióknak. A közös érdekek és célok, valamint az ebbõl fakadó prioritások nem jelenthetik azt, hogy az egyes nemzeteknek vagy régióknak ne legyenek sajátos gondjaik, feladataik és céljaik szûkebb környezetük népességfejlõdésébõl adódóan. Különösen az elmúlt néhány évtizedben vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy kettészakadt bolygónk népességfejlõdése. Míg a világ népességének a túlnépesedés veszélyével és ennek társadalmi, gazdasági, környezeti következményeivel kell szembe néznie, addig szûkebb régiónk Európa és más fejlett régiók népessége az elöregedés és a negatív népességfejlõdés egy minõségileg új szakaszába lép. Tudjuk és valljuk, hogy jelentõségében és következményeiben a gyors népességnövekedés jóval nagyobb kihívást jelent az emberiség egészére nézve, mint egy regionális szintû népességelöregedés. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha e régiók lélekszámának nemcsak relatív, hanem abszolút értelembe vett jelentõs csökkenésével párhuzamosan megy végbe ez a folyamat. Szûkebb régiónk, Európa is ilyen népességfejlõdésnek néz elébe és az ebbõl eredõ kihívást úgy kell megoldania, hogy közben a globális túlnépesedés veszélyeinek leküzdésében is vezetõ szerepet kell vállalnia. Nem kis dilemma ez, különösen hosszú távon nem az. Itt azonban arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a családnak és ezzel kapcsolatban az emberi reprodukciónak kultúránként változó erkölcsi dimenziói vannak. Korántsem elég ezért a reprodukció és a népesedés különbözõ vonatkozását csak az emberi és nõi jogok, valamint a kérdés egészségügyi kapcsolatrendszerében vizsgálni. Ezen túl, sõt ez elõtt a család és a gyermekvállalásnak az egyes kultúrákban élõ etikai értékeit kell figyelembe venni, és mindenképpen el kell kerülni, hogy a kulturális, vallási közösségekre, társadalmakra a reprodukcióval kapcsolatos szokásaiktól idegen magatartásformákat erõszakoljanak rá, akár nemzetközi ajánlások formájában is. Európa hosszú ideig tartó társadalmi, gazdasági és politikai megosztottsága örvendetes fordulatot vett az elmúlt években. Közép-Kelet és Kelet-Európa újólag kialakult demokratikus államai megkísérlik a gazdasági és politikai felzárkózást a fejlett nyugat-európai országokhoz. Ez egy rövidebb-hosszabb ideig tartó átmeneti állapottal jár együtt, amelyben a súlyos gazdasági helyzet és az átmenettel járó gazdasági nehézségekkel párhuzamosan társadalmi és szociális feszültségek is kialakulhatnak. Ennek a folyamatnak demográfiai kihatásai is lesznek, amelyek kezdeti jelei már megmutatkoztak az elmúlt években. A termékenység erõteljesen csökkent számos „átmeneti” országban, így ezen a területen érhetik el leghamarabb ezek az országok a nyugat-európai szintet. Nem így a halandóságnál, amelynek színvonala korábban is jóval kedvezõtlenebb volt, mint a fejlett régiókban, és a javulás vagy felzárkózás jelei sem mutatkoztak az elmúlt években. Így a népesség öregedési folyamata a népességszám csökkenésével párhuzamosan megy végbe. Ezen országok közé tartozik hazánk, Magyarország is. A halandósági viszonyok javítása és a termékenység egyszerû reprodukciót biztosító szintjének elérése a népesedéssel kapcsolatos céljaink közé tartozik. Ennek megvalósítása érdekében olyan népesedési politikát kívánunk megvalósítani, amely tiszteletben tartja az egyéni szabadságjogokat és a családok felelõsségteljes szabad döntéseit és olyan gazdasági helyzet és társadalmi légkör kialakítására törekszik, amely erõsíti a család intézményét, javítja a gyermekes családok helyzetét és elõsegíti az egészség egyéni és családi értékének felemelkedését. Európa és a fejlett régiók sajátos népesedési helyzete ugyancsak a föld népeinek egymásrautaltságára hívja fel a figyelmet. A világ népinek érdekeit is az szolgálná, ha a fejlett régióknak nem lennének sajátos népességfejlõdésükbõl adódó társadalmi, gazdasági, szociális gondjaik. A népesség gyors öregedése már jelenleg is a felszínre hozza az ebbõl adódó szociális problémákat, nem is szólva a hosszú távú gazdasági és fõleg pénzügyi kihatásokról. Ez egyben azt is jelenti, hogy beszûkülhetnek azok a források, amelyekkel a fejlett régiók gazdasági prosperitása és társadalmi, szociális feszültségektõl mentes fejlõdése a fejlõdõ országoknak is érdeke. Úgy véljük, hogy ehhez többek között egy kiegyensúlyozott korösszetételû népességre is feltétlenül szükség van. Így a magunk részérõl elfogadva a világnépesség fejlõdésébõl adódó prioritásokat és a reánk háruló ezzel kapcsolatos feladatokat, alapvetõen arra törekszünk, hogy népességünk stabil és korösszetételét tekintve kiegyensúlyozott legyen. Hisszük, hogy ez nem ellentétes a Konferencia során elfogadott alapelvekkel, célokkal és cselekvési programokkal. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ha az egyes nemzetek Kormányzatai és felelõs szervei egyenként is egy stabil és kiegyenlített korösszetételû népesség kialakulására törekednének, ez hosszabb távon enyhíthetné a népességfejlõdésbõl eredõ jelenlegi és várható világméretû gondokat. CONTRIBUTION OF GYÖRGY VUKOVICH, HEAD OF THE HUNGARIAN DELEGATION AT THE CAIRO WORLD-CONFERENCE ON POPULATION (7 SEPTEMBER 1994) -------------------------------------------------------------------------------- [1] A Magyar Kormánydelegáció tagjai a következõk voltak: dr. Vukovich György, a KSH elnöke (a Kormánydelegáció vezetõje), dr. Klinger András, a KSH elnökhelyettese, dr. Bíró Boldizsár, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Miltényi Károly, a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatója, dr. Józan Péter, a KSH fõosztályvezetõje, Pál Sándorné, a KSH fõosztályvezetõ-helyettese, Kamarás Ferenc, a KSH osztályvezetõje, dr. Schwartz Tibor, országgyûlési képviselõ, dr. Lakatos András, a Külügyminisztérium tanácsosa, dr. Asbóthné Thorma Judit, a Magyar Nõk Szövetségének elnöke.