Introduction: Adni a harmadik világnak

Kossuth rádió, 2004. március 15., hétfő 15:52

Évek óta gyűjtenek a Harmadik Világ egy pontjában élők iskoláztatására a "második világban" - Magyarországon is. A székesfehérvári központtal működő alapítvány befizetői évente milliókkal segítik az indiai Gujarat állam iskolahálózatát, amelynek területén több, mint 90 iskolában harmincezer szegény gyermek tanul. De mi közünk ehhez a világhoz? Erről beszél Simonyi Katalin, aki járt a helyszínen is, majd az alapítvány elnöke, aki a Zöldek konferenciáján épp a fejlődők számára elkülönített költségvetési pénzek okos felhasználásáért lobbizik. Nagy Emese összeállítása.


Simonyi Katalin a nászajándékát indiai gyerekek tanítására költötte, pedig a hozománya sem más, mint a jótékonyág tudása - azt kamatoztatja. A 27 éves joghallgató nem valamiféle szappanhab-eregető idealizmusból cselekszik, ő tudja mit csinál: azt, hogy sok kicsi sokra megy, és hogy ha a harmadik világ leányait tudáshoz juttatja az előbb-utóbb a gazdagabb államok védelmét, életét is szolgálja.

A hasonlóan gondolkodók adományaiból fenntartott iskolák némelyikét felkereste Kaci Indiában.

- Valamikor a 70-es évek első felében rátaláltunk erre az indiai iskolahálózatra, amelynek pártfogó irányítója egy indiai pap, Cedric Prakash, egy jezsuita szerzetes. Angliában tanult, Gandhiból doktorált, és amikor elkezdte ezt az iskolarendszert építeni, akkor a brit, illetve európai barátaitól kért ehhez segítséget, pénzt. Kialakított egy magánadományozói kört Nyugat-Európában. Ez nagyon megtetszett nekünk, hogy ők nem az éhező, hanem ezeket a falusi elmaradott gyerekeket próbálják tanítani. Az a céljuk, hogy bentlakásos iskolák hálózatával képezzenek egy értelmiségi réteget a vidéknek, a falunak.

- A gyerekek még gondolom nyitottak rá, de a szüleik hány nap után engedik oda őket?

- Valójában a szülőknek a hozzáállása is sok mindentől függ, elsősorban attól, hogy fiúk van-e vagy lányuk, hiszen a fiúk taníttatása bizonyos mértékig még ambiciózus törekvésük is, hiszen a fiúgyermek rendkívül jelentős szerepet játszik a családi struktúrában. A lánygyermek viszont kiadást jelent a hozományrendszer miatt, anyagi megterhelést a család számára, és felnőttként pedig a munkaereje egy másik családot fog szolgálni. A lánygyermek ezért kevésbé kedvelt és az iskoláztatása is háttérbe szoruló szempont. Ráadásul

taníttatása jelent egy olyan változást is, hogy a nő elkezd a saját fejével gondolkodni, keresztül húzhatja a család számítását, nem ahhoz megy férjhez, akit kinéztek neki, ez pedig veszteséggel jár. Ezért megfigyelhető, hogy a fiúkat küldik az iskolába, de legalábbis szívesen engedik, a lányokat viszont inkább visszatartanák, ha egy mód van rá. Ugyanakkor semmiképpen nem célja a tanításnak, hogy a sokféle kultúrát, vallást, hiedelmet vagy ilyesmit olyan szinten kitörölje vagy megváltoztassa, hogy az ottani kultúrát szegényítse. De ott is egy gyorsuló, egy változó világ kezd megjelenni, tehát valamilyen szintű felkészítés, valamilyen szintű védelem ezeknek a falusi embereknek kell, mivel, hogy India lakosságának még mindig a háromnegyede vidéki. Ennek megfelelően a tanulás is, az iskola is egy kicsit idegen jelenség ott, hisz' ez szellemi munkát, helyben maradást, bizonyos fokú fegyelmet követel.

- Többször járt kint és talán tanított is...

- Tölthettem velük három hetet és ez nagyon jó volt, mert több iskolájukat is megnézhettem. Valójában csak úgy ott voltam velük, beültem órákra, beszélgettünk, persze tolmácsolással, mert angolul csak kevesen és keveset tudnak. Ott laktam a bentlakásos iskolában, így iskolán kívül is voltunk kapcsolatban. A faluban is jártam az apácákkal.

- Mi érdekli legjobban ezeket a lányokat. Egyszer csak becsöp-pen közéjük egy fehér lány, aki egész más világot képvisel. Miket kérdeztek?

- Először is feltűnt nekik rajtam az ékszerek hiánya. Ők nagyon sok ékszert hordanak orrukban, fülükben, kezükön, bokájukon és az ékszerek még a legszegényebbeknek is megvannak, tehát az ékszer az kell! De ha valakin nincs, arról azt hiszik, hogy gyászol. Tehát mindig megkérdezték, hogy hol vannak az ékszereim. Aztán az érdekelte még őket, hogy a ruháim milyen anyagból vannak, a karom miért vastagabb és húsosabb, mint az övék és hogy a kezemnek a tenyér része ugyanolyan színű, mint a kézhát. Ilyen ösztövér csontos kis barna végtagjaik vannak és a tenyerük világosabb - ez furcsa volt. Aztán mindenfélét kérdeztek, hogy mik a jellegzetes fűszereink, hogy tanulhatnak-e nálunk együtt a fiúk meg a lányok, vannak-e népdalaink meg néptáncaink és milyenek, milyen a népviseletünk? Ők mindenféle kézimunkában, illetve kézművességben is ügyesek ezeket nagyon könnyen megtanulják.

- Miket érzett? Nagyjából az ember tudja mire számíthat, tudja milyen színe van ott a Napnak, amikor le- vagy följár, hogy meleg lesz, tehát föl lehet készülni bizonyos dolgokra, a bogarakra, a szunyoghálóra... De mi az a legfőbb emlék, amit hazahozott?

- Hogy eltűnt a félelem. Hogy nem kell tőlük, nem kell Ázsiától félni, mert a betegségek, a kígyók, a tömeg, a meleg, ezeknek az együttese nem olyan lényeges ahhoz képest, amit ott lehet kapni. A nehézségek, amiket egy ott élőnek el kell viselnie, nem nagyobbak, mint nálunk, csak egészen másfélék azokhoz képest, amiktől meg mi szenvedünk.

- És ezért még a nászajándékát is bedobta a közösbe?

- Ez az én személyes történetem. Valójában teljesen természetes volt, hiszen már előtte is volt nekünk otthon Teréz anya kasszánk...

- Az milyen?

- Egy egyszerű papírdoboz, amin rajta van Teréz anyának a fényképe meg a felirat, hogy "Valami nagyon szépet Istenért".

Tehát bizonyos mértékig természetes folyománya volt ennek, hogy azt kértük az esküvői meghívóban, hogy a vendégeink erre szánjanak pénzt. És sok össze is jött belőle. A támogatással célunk a fenntartható fejlődés, a környezeti tudatosságra nevelés elősegítése. Azért is, mert miránk, a mi életérzésünkre, a mi gazdaságunkra is hat például minden olyan háború, ami azért tör ki a világ más részén, mert az erőforrások szűkössége nem tudja már tovább elviselni azt a népességnyomást, ami nehezedik rá. És valójában a harmadik világban a népesség alakulása kulcsfontosságú most is és az lesz továbbra is az egész nemzetközi közösség sorsának az alakulásában. Egyébként az iraki háborúról, illetve annak a lehetőségéről is van egy olyan sejtésünk, hogy annak a folyamatnak a része ez, ahogy egy erős nemzet kiszorít egy gyengébbet az erőforrásokért folytatott küzdelemben...

A legutóbbi szombathelyi Országos Zöld Találkozón egyebek mellett beszámolót tartott munkájáról Simonyi Gyula közgazdász-teológus, a Bocs és a Harmadik Világ Alapítvány elnöke:

- Tíz szekcióban dolgoztak szombat délelőtt a résztvevők, és ebből egy szekció arról szól, hogy most, hogy megyünk az EU-ba, az idén először van a magyar költségvetésben egy tétel arra, hogy a szegény fejlődő országokat segítsük. Egy 1971-es ENSZ-határozat az, amely szerint a fejlődők, tehát az OECD-országok adják a GDP-jük hét ezrelékét a szegényeknek. És a zöldek nagyon szeretnének arra odafigyelni és az ügyben lobbizni, hogy ne természetpusztítást segítsünk a harmadik világban, hanem az ökológiailag fenntartható fejlődést.

- Hogyan tud ön és a szervezete ebben segíteni?

- Mi úgy kerültünk ebbe az ügybe és azért én vezettem ezt a szekciót, mert egy nagyon ősi projektünk van: egy indiai iskolahálózatot támogatunk, ahol 94 iskolában 30 ezer gyerek tanul. Ami pedig környezetvédővé teszi az ügyet, hogy India a leggyorsabban népesedő ország és már most háromszor olyan nagy a népsűrűsége, mint Magyarországé. Ez az iskolahálózat elsősorban a falusi szegény családok lányait próbálja beiskolázni, ami kulcskérdés a népesség stabilizálása érdekében. A mi projektünk negyed évszázada teljesen magánadományokból működik, de most hogy költségvetési tétel van erre, mégpedig olyan másfél milliárd forint kezdő összeg, ebből ha tíz százalékot a civilek meg tudnak pályázni és harmadik világbeli partnereknek továbbítani, akkor ezért össze kell fogni. Lényegében erre alakult most egy munkacsoport, az "Ökológiailag fenntartható fejlődés" munkacsoport. A zöld szervezetek között jelenleg még igen kevés van, amelyik a harmadik világgal foglalkozik, de remélhetőleg egyre többen találnak harmadik világbeli partnert és a magyar gazdasági érdekekkel kicsit szemben, az ottani ökológiai érdekeket próbálják képviselni itt a magyar költségvetési harcokban.

-----

Geographical place: Gujarat (India)

Persons whom it is about: Prakash, Cedric SJ, Simonyi, Gyula

Groups, movements whom it is about: BOCS Foundation, ESP India

Date of creation or issue: 2004. 03. 15.

Author: Simonyi, Gyula, Simonyi Katalin

Group, movement, tendency (wherefrom it comes from): Bocs Foundation