BOCS.HU - Fenntartható Civilizáció       Elküldöm e-mail-ben! 
magyar [20050322] [elm?lked?s, novella] Olvasási ido: negyed?ra Illúziók 8. (Filoz?fia)
Richard Bach: Illúziók c. könyvének 8. fejezete: miért is vagyunk a földön?
Illúziók 8.

8.


Wisconsin államban, Hammondban fejeztük be a napot, megrepültettünk egy pár hétfői utast, aztán bementünk a városba enni, és most visszaindultunk a repülőgépekhez.

- Don, teljesen igaz, hogy ez az élet lehet érdekes vagy unalmas, aszerint, hogyan döntünk, milyenné akarjuk alakítani. De még a legszikrázóbban értelmes pillanataimban sem voltam képes soha rájönni, hogy elsősorban miért is vagyunk itt. Mondj már valamit erről.

Elballagtunk a vasbolt mellett (zárva volt), elhagytuk a mozit (az nyitva volt, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök ment), és válasz helyett a tag megállt a járdán és visszafordult.

- Van nálad pénz, ugye?

- Dögivel. De miért?

- Nézzük meg a filmet – mondta. – Veszel jegyet?

- Nem tudom, Don. Menjünk inkább. Vissza akarok jutni a gépekhez. Nem szeretem sokáig magukra hagyni őket. – Mitől lett ennek hirtelen ilyen fontos egy film?

- A gépekkel semmi gond. Gyerünk, nézzük meg a filmet.

- Már elkezdődött.

- Hát akkor lekéssük az elejét.

Már vette is a jegyet. Bementem mögötte a sötétbe és leültünk valahol hátul. Ahogy a derengésben kivettem, vagy ötvenen lehettek a teremben.

Egy idő után teljesen megfeledkeztem róla, hogy minek is jöttünk be, elkapott a cselekmény, ezt a filmet mindig is klasszikus alkotásnak tartottam, most láttam harmadszor. Ha az ember jó filmet néz, az idő rendhagyóan múlik, nyúlik, önmagába vissza-visszatér, így történt most is. Egy kis ideig a technikai részleteket figyeltem… hogyan tervezték meg az egyes jeleneteket, hogyan tűnnek át egymásba, miért következik ez a rész most, és nem később. Ilyen szemmel akartam nézni a filmet, de aztán megint elragadott a sztori és belefeledkeztem.

A film végén jártunk, Butchot és a Kölyköt éppen körülzárta az egész bolíviai hadsereg, amikor Shimoda megérintette a vállamat. Közelebb húzódtam hozzá, de közben le nem vettem a szemem a vászonról, akármit is akar mondani a tag, igazán várhatna vele addig, amíg a film véget ér.

- Richard?

- Mi van?

- Miért vagy itt?

- Don, ez jó film. Pszt. – A vérrel borított Butch és a Kölyök épp arról beszéltek, miért kell Ausztráliába menniük.

- Miért jó? – Kérdezte Shimoda.

- Jó nézni, Don. Majd később elmagyarázom.

- Kapcsolj ki belőle. Ébredj fel. Az egész csak illúzió.

Idegesített.

- Donald, már csak pár perc van hátra, utána beszélhetünk, amiről akarsz. De most hagyd, hogy nézzem a filmet, oké?

Nyomatékos, drámai hangon suttogta:

- Richard, miért vagy itt?

Visszafordultam a vászon felé, látni akartam a film végét.

- Nem kellett volna bejönnöd, mondhattad volna azt, hogy kösz, nem.

- DE NEKEM TETSZIK A FILM… - Az előttünk ülő férfi hátrafordult, és egy pillanatra szúrósan rám meredt. – Tetszik a film, Don; baj?

- Dehogy, semmi baj – mondta, és ettől kezdve meg sem mukkant a film végéig. Hallgatott még akkor is, amikor már a használttraktor telep mellett mentünk, kifelé tartottunk a sötétbe, a földekre, a repülőgépekhez. Eső lesz, nem is sokára, gondoltam.

Eszembe jutott, milyen különösen viselkedett a tag a moziban.

- Te mindent csak jó okkal teszel, Don?

- Néha.

- Mi volt ez a mozi ügy? Miért akartad mindenáron megnézni azt a filmet?

- Kérdeztél tőlem valamit.

- Igen. És tudsz rá válaszolni?

- Ez volt a válaszom azért mentünk a moziba, mert kérdeztél tőlem valamit. A mozi volt a válasz a kérdésedre.

Tudtam, hogy mosolyog.

- És mit kérdeztem tőled?

Hosszú, kínos csend következett.

- Azt mondtad, hogy még a legszikrázóbban értelmes pillanataidban sem voltál képes soha rájönni, hogy elsősorban miért vagyunk itt. És arra kértél, hogy mondjak már valamit erről.

Igen, most már eszembe jutott.

- És a válaszod a mozi volt.

- Igen.

- Aha.

- Nem érted – állapította meg.

- Nem.

- Jó volt a film – mondta -, de a világ legjobb filmje is csak illúzió, nem? A képek még csak nem is mozognak, csupán úgy tetszik. Egy sötétben kifeszített sík vásznon játszik a fény, és ettől látszólag mozognak a dolgok rajta.

- Hát, igen – kezdtem érteni.

- Az emberek, bárki, aki bárhol elmegy bármilyen filmet megnézni, miért teszi vajon, amikor csak illúzió az egész?

- Hát, hogy szórakozzanak – feleltem.

- Szórakozás. Igaz. Egy.

- Tanulságos lehet.

- Mindig tanulságos. Tanulás. Kettő.

- Fantázia, szökés.

- Az is szórakozás. Egy.

- Technikai érdeklődés. Hogy lássák, hogyan is csinálják a filmet.

- Tanulás. Kettő.

- Szökés az unalom elől…

- Szökés. Ez már volt.

- Társaság. Hogy együtt legyenek a barátaikkal – mondtam.

- Ez arra ok, hogy odamenjenek, de nem arra, hogy megnézzék a filmet. És különben is, szórakozás. Egy.

Akármivel hozakodtam elő, a tag felemelt két ujja közül valamelyik vonatkozott rá, az emberek vagy azért néznek meg filmeket, hogy szórakozzanak, vagy hogy tanuljanak belőlük, vagy mindkét okból.

- A film pedig olyan, akár egy létidő igaz, Richard?

- Igaz.

- Akkor ugyan miért választ valaki magának gonosz létidőt, horrorfilmet?

- Nem egyszerűen szórakozni mennek a horrorfilmekre; már akkor tudják, hogy horrort fognak látni, amikor elindulnak.

- De miért?...

- Te szereted a horrorfilmeket?

- Nem én.

- Láttál már valaha egyet is?

- Nem.

- De van egy csomó olyan ember, aki pénzt és időt nem kímélve bámulja a horrorfilmeket meg a szappanoperákat, amelyeket pedig mások eszméletlenül unalmasnak találnak…? – a befejezést rám hagyta.

- Van.

- A horror kedvelőknek nem kell megnézniük a neked tetsző filmeket, neked meg nem kell horrort nézned. Ezt hívják úgy, hogy „szabadság”.

- De miért akarná bárki is, hogy halálra rémítgessék? Vagy hogy agyonunja magát?

- Mert úgy vélik, hogy megérdemlik, mert ők is rémítgettek valaki mást, vagy szeretnek rémülten borzongani, vagy azt hiszik, hogy a film úgy jó, ha unalmas. Hinnéd-e, hogy egy csomó ember, általuk tökéletesen elfogadhatónak tartott okokból örömmel hisz benne, hogy tehetetlenül fog sodródni a saját filmjében? Nem, te ezt nem vagy képes elhinni.

- Nem, tényleg nem vagyok képes – mondtam.

- Márpedig amíg ezt meg nem érted, addig rejtély marad számodra, hogy miért vannak olyan szerencsétlen emberek. Azért szerencsétlenek, mert azt választották, hogy szerencsétlenek legyenek, és ez így is van rendjén, Richard!

- Hm.

- Játékos kedvű, szórakozni vágyó teremtmények vagyunk mi, a világegyetem vidrái. Ugyanúgy nem halhatunk meg, ugyanolyan kevéssé sérülhetünk, akárcsak azok az illúziók a filmvásznon. De hihetjük, hogy sérültünk, mégpedig olyan rémisztő mértékben, ahogyan csak tetszik. Hihetjük, hogy áldozatok vagyunk, hogy megölnek bennünket vagy hogy mi megölünk valakit, hogy kénye-kedve szerint hány-vet bennünket a jószerencse és a balvégzet.

- Sok-sok létidőn át? – kérdeztem.

- Hány filmet láttál, Richard?

- Ó.

- Vannak filmek, amelyekben ezen a bolygón élsz, és olyanok, amelyekben másokon; ami csak a térben és az időben történik, az mind-mind mozi, illúzió – mondta. - De egy-egy ideig rengeteget tanulhatunk ezekből az illúziókból és remekül szórakozhatunk általuk, nem?

- Meddig lehet elmenni ezzel a film dologgal, Don?

- Meddig akarsz elmenni? Ezt a filmet ma részben azért nézed meg, mer én így akartam. Rengetegen választanak azért egy-egy létidőt, mert szeretnek együtt csinálni dolgokat. A színészek, akiket ma ebben a filmben láttál, más filmekben is játszottak együtt – a mai előtt, vagy utána, attól függ, melyik filmet láttad előbb, de más-más filmvásznon akár egyidejűleg is láthatod őket. Megvesszük a jegyet a filmekhez, megváltjuk hozzájuk a belépőt azáltal, hogy beleegyezünk: el fogjuk hinni, hogy a tér valóság és hogy az idő valóság. Egyik sem igaz, de aki ezt az árat nem hajlandó megfizetni, nem jelenhet meg ezen a bolygón, sem semmilyen más tér-idő rendszerben.

- Léteznek olyan lények, akiknek egyáltalán nincs létidejük a tér-időben?

- Léteznek olyan emberek, akik egyáltalán soha nem mennek moziba?

- Értem. Ők más módon tanulnak?

- Jól gondolkozol – mondta elismerően. – A tér-idő meglehetősen primitív iskola. De rengeteg ember szívesen marad az illúzióknál, még akkor is, ha unalmas, és nem siettetik, hogy fény gyúljon a fejükben.

- Ki írja a filmeket, Don?

- Nem furcsa hogy mennyi mindent tudunk, csak magunkat kell kérdeznünk, ahelyett, hogy másoknak tennénk fel a kérdéseket? Ki írja a filmeket, Richard?

- Mi magunk – feleltem.

- És kik a színészek?

- Mi.

- Ki az operatőr, a világosító, a mozi igazgató, a jegyszedő, a jegyügynök, és ki figyeli, hogy hogyan végzik a dolgukat: Ki az, aki amikor csak tetszi neki, akár a film közepén is kisétálhat, és annyiszor nézheti meg a filmet újra meg újra, ahányszor csak akarja?

- Hadd tippeljek – mondtam. – Aki csak akarja?

- Elegendő neked ennyi szabadság? – Kérdezte.

- És ezért ilyen népszerűek a filmek? Mert ösztönösen tudjuk, hogy saját létidőnk párhuzamai?

- Lehet, hogy igen…Lehet, hogy nem. Nem sokat számít, vagy igen? Mi a vetítőgép?

- A tudatunk – mondtam. – Nem. A képzelet. A képzeletünk, mondhatsz, amit akarsz.

- Mi a film?

- Megfogtál.

- Bármi legyen is, a jóváhagyásunkkal kerül a képzeletünkbe?

- Talán így van, Don.

- Végy a kezedbe egy filmtekercset – folytatta. – A film kész, kerek egész – ott van a szalagon a kezdete, a közepe, a vége, minden, ugyanazon pillanatban, a másodperc ugyanazon milliomodnyi részében. A film az általa rögzített idő fölött létezik, és ha sok filmet láttál már, nagy általánosságban tudni is fogod, mi fog történni, még mielőtt belépnél egy moziba: harcok és izgalmak, nyertesek és vesztesek, romantika és katasztrófa; tudod te jól, hogy ilyenek lesznek a filmben. De ahhoz, hogy magával ragadjon, hiszen akkor élvezed igazán, be kell fűzni a filmszalagot a vetítőgépbe és át kell futtatni a lencse előtt percről percre…az illúzióknak tér és idő kell ahhoz, hogy tapasztalhasd őket. Ezért aztán lefizeted az obulusokat, megkapod értük a jegyet, letelepedsz,, megfeledkezel róla, mi történik a mozin kívül és elkezdődik számodra a film.

- És igazából senki sem sebesül meg? A vér csak paradicsomlé?

- Nem, dehogy, vér az a javából – felelte. – De attól, amennyiben a te valóságos életedet érinti, akár paradicsomlé is lehetne…

- És a valóság?

- A valóság isteni fölénnyel közönyös, Richard. Mit törődik az anya azzal, milyen szerepeket oszt magának játszadozó gyereke; az egyik nap gonosz gengsztervezér, másnap meg a legnemesebb hős lesz. A Létnek tudomása sincs a mi illúzióinkról meg játékainkról. A Lét csak önmagáról tud, ő tökéletes és befejezett, hasonlatosan önmagához, ilyeneknek tud bennünket is.

- Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék-e tökéletes és befejezett lenni. Ha már szóba került az unalom…

- Nézz fel az égre – vágott közbe, és a hirtelen témaváltáson meglepődve fölnéztem. A kelő hold első sugarai ezüstösen rajzolták ki a magas, tépett cirruszfelhők körvonalait.

- Szép – mondtam.

- Tökéletes?

- Az égbolt mindig tökéletes, Don – feleltem.

- Azt akarod mondani, hogy bár minden pillanatban változik, az égbolt mégis mindig tökéletes?

- Hű, de okos vagyok. Azt!

- És a tenger is mindig tökéletes, pedig az is folyton változik – mondta. – Ha a tökéletesség stagnálást jelentene, akkor az égbolt egy nagy mocsár lenne! A Lét pedig nem igazán mocsárkotyvasztó!

- Feltehetően nem mocsárkotyvasztó – helyesbítettem szórakozottan. – tökéletes, és szüntelenül változik. Jó Ezt elfogadom.

- Ha ragaszkodsz az idő-fogalomhoz, meg kell jegyeznem, hogy már régesrég elfogadtad.

- Mentemben feléje fordultam.

- Nem unalmas ez neked, Don, hogy pont itt rostokolsz, ebben a dimenzióban?

- Ó. Itt rostokolok, ebben a dimenzióban? Te itt rostokolsz?

- Miért van az, hogy minden rossz, amit mondok?

- Minden rossz, amit mondasz? – Kérdezte.

- Azt hiszem, nem való nekem ez a dolog.

- Gondolod, inkább ingatlanügynöknek kellene menned?

- Igen, esetleg biztosításinak.

- Ha jövőt akarsz magadnak, hát az ingatlanüzletnek van jövője.

- Oké, oké, elnézést – mondtam. – Nem akarok jövőt magamnak. Múltat sem. Hamarosan úgyis az illúziók világának kedves, öreg mestere leszek. Talán egy hét múlva?

- Nem, Richard, remélem annyi idő nem kell hozzá!

Gyanakodva néztem rá, de az arca komoly volt.



(Richard Bach: Illúziók)

Mire való (módszer, alkalom): elm?lked?s