FINTA LAJOS

INDIÁNOKTÓL IS TANULHATUNK

Az Andok hegyei között élek, ahol nagyon kevés indián közösség tudta megőrizni szokásait és kultúráját, inkább beolvadva a fehér emberek közé, átvette a telepesek hozta életformát. Ám akárhányszor is kereszteződött az európai világgal, megnyilvánulásaiban felfedezhetők az ősi indián kultúra csodálatos és nagyon értékes gyöngyszemei. Talán bölcsebb lenne újra előhalászni őket, mert ezek gyakorlatban kitapasztalt megoldást adnak, hogyan kellene átformálni családi életünket, társadalmunkat egy másik, egy szebb világ építéséhez. Ezek a pontok, amiket felsorolok, csak a gondolatok ébresztésére-elindítására szolgálnak, sok mindent hozzá lehet még tenni és sok irányba kiszélesíthetők.

A természet tisztelete

A „GDP” erőszakos növelése, mint a gazdasági fejlődés egyetlen „üdvözítő” útja azt eredményezi, hogy a természet teljes kifosztásával a föld biológiai egyensúlya borul fel. Barbár üzleti világának szomorú következménye, hogy kiirtják az őserdőket, a környezet elszennyeződik és az állatfajok folyamatosan halnak ki élettér hiányában.
Ezzel szemben az indián a völgyekben daloló szélben, a papagájok rikácsolásában, a sok ezer méter magas hegyek havas csúcsaiban felismeri saját kicsiségét és a jóságos „Viracocha” – a quechua (ejtsd: kécsuá) nyelvben a „mindenek felett Létező” neve – ajándékozó szeretetét, akinek hálát adva, dobokat pergetve táncra és dalra fakad ma is.

Segítőkészség és közösségi élmény

Az egész törvényalkotásunk az egyén szabadságát veszi célba, azt körülbástyázza úgy, hogy egyúttal el is szigeteli a másiktól. A „ne szólj szám, nem fáj a fejem” logikát követve: jobb, ha nem veszem észre, hogy segítségre szorul valaki mellettem, ki tudja milyen jogi következményekkel jár, ha észreveszem (jegyzőkönyv, tanúskodás). Biztonsági őrök és riasztóberendezések között élünk és lassan a szomszédainkat sem ismerjük. A családok, mint a társadalmat alkotó sejtek egymástól szinte hermetikusan elzárkóznak (lakótelepi életforma).
Az ősi indián hagyományban viszont szinte hihetetlen készséget találunk a nyitottságra, a barátságra. A legtermészetesebb módon osztja meg a másikkal azt a keveset, amije van. Számukra nagyon fontos, hogy ünnepkor senki se maradjon egyedül. A család (szülők, gyerekek, unokák) minden hétvégét együtt töltenek, osztozva egymás örömében és gondjaiban, segítve és támogatva egymást.

Emlékezés a múltra

Az európai országokban a globalizáció negatív következménye, hogy ki akar lúgozni minden nemzeti és kulturális színfoltot és így a nemzeteket és a személyeket a kérlelhetetlen piacgazdaság nagy teknőjének szürkeségébe akarja bedagasztani. Aki elveszti gyökereit, hagyományait, egyúttal kiszolgáltatottá is válik egy megfoghatatlan „monopol” világ számára.
Noha itt szégyen indiánnak lenni, mégis mindenben megjelenik az indián múlt: a színek mindennapi használatában (élénk színek), képek, díszítések, ünnepségek, sőt még a fiatalok elektronikus zenéjében is az ősi hagyomány köszön vissza. Egyik este fiatalokkal beszélgetve – ami nekem nagyon tetszett – az egyik így fakadt ki  ötszáz évvel a spanyol hódítás után: „Ez a föld a miénk volt, csak a fehérek elvették.”

Az élet szakrális tisztelete

Európában a modern kor vívmányaként ünnepelték az abortusz legalizálását, sa személyi szabadság csúcsaként az eutanázia törvényesítését. Ezután nem csoda, ha a Hágai Nemzetközi Bíróság már azon is vitatkozik, hogy egy hétezer ártatlan lakost lemészároltató tábornokot szabad-e életfogytiglani börtönnel sújtani. Az élet ilyenfajta elértéktelenedése után az sem különös, hogy aggasztóan csökken a születések száma Németországtól Svájcon át Magyarországig… az elhaló nemzetek listáján szerepelünk. A hamis egyenjogúság nevében elhal az anyaság magasztossága.
Viszont a fehér embertől lenézett itteni indián kultúra, ahogy a nap fölkeltében, vagy az évszakok váltakozásában a természet megújuló erejét látja, úgy minden megszületett gyermekben is az élet megújuló erejének örül. Csodálatos a nőiesség tisztelete a férfiak részéről, a nők pedig büszkék női voltukra és örömmel mutatják is, hogy belőlük új élet fakad. Így természetellenes az egy-két gyermekből álló család.

Hallgatni az öregekre

A városi szűk lakásokba bepaszírozott „embertömegnél” már nem is gondolnak arra, hogy az idősödő szülők gyermekeikkel együtt tudjanak élni. Szociális otthonokba kényszerülnek, ahol a szabadulás egyetlen lehetőségeként a halál vár rájuk. De ez nem is számít bajnak. Ha egyszer az, aki nem hajt hasznot, az értéktelen is. Legfeljebb a politika használja fel őket egy-egy választás alkalmával. Az is igaz, hogy ez a merkantilista (haszonelvű) szemlélet gyökeret ver az idősek között, és féltékenykedve, rossz szándékkal közelednek a fiatalokhoz, irigyelve üdeségüket, életerejüket.
Az indián világban a véneket megbecsülés veszi körül. Szavuknak súlya van, mert nem „főnökök”, hanem mielőtt megtérnek őseikhez, átadják minden tapasztalatukat és bölcsességüket, hogy igazi szárnybontáshoz segítsék a fiatalt. Ma is bizalommal kérik a fiatalok az idősek véleményét, hiszen a szeretetén kívül mást nem is tudnak adni a fiataloknak  anyagi segítés szóba sem jöhet, hiszen semmijük sincs.

A szó értéke

Már-már mindennapi életünk megszokott részévé válik a sikkasztás, hamisítás, csalás. Mindenféle erkölcsi norma felborult, gátlástalanul lehet hazudni a közéletben is anélkül, hogy a közvélemény elítélné azt, sőt alkalmanként még szimpatikus is a jellemtelenség. Ha valamit szeretnék elérni, közjegyző, hitelesítés, tanuk szükségesek, hogy ne váljak szélhámosok áldozatává.
Amikor az indiánokról akarok most beszélni, az öreg székely ember jut az eszembe, aki ötvenszer megrágta a szót mielőtt kimondta, de ahhoz kötötte magát a halálig. A kimondott szóban benne volt egész élete, becsülete. Hasonlót lehet tapasztalni itt is. Ez az eltűnőben lévő ősi világ még mindig tud üzenni nekünk, tanít a párbeszédre, mely telve van a másik tiszteletével, amiben nincs helye a gyűlöletnek, fanatizmusnak, mely békét és testvéri világot sugároz, mely azt súgja és felkínálja, hogy igenis, lehetséges egy másik világot megélni. Ezért lépett a Fiú Isten is emberi testben ebbe a világba, hogy elmondja és megmutassa: Lehetséges! Az indiánok az Evangélium híre nélkül is megélték, mert a „Viracocha” minden emberi szívbe ezt beleírta. Nekünk is talán csak le kellen porolni a „modern kor” szennyét szívünkről, vagy innen nézve „elszívni a békepipát” és újra egymásra találhatunk az egyének, közösségek és nemzetek sokszínűségében.  Lehetséges egy másik világ, csak rajtunk fordul: akarjuk-e akár Európában, akár a Cordillerák hegyláncain.

--------

Geographical place: South America

Series, periodical, collection (which it belongs in): Koin?nia

Place in series:
 Year: 2005
 Serial number: 3