Introduction: Képzés a fenntartható jövõért

(EDUCATION FOR SUSTAINABLE FUTURE konferencia, INDIA, AHMEDABAD, 2005. Január 18-20.)

A merõ véletlenek játéka alakította úgy, hogy Indiában, a Gujarat államban levõ Ahmedabad városban éppen január közepétõl voltam hivatalos egy emberi jogi szervezetet meglátogatni, így ezt követõen idõben sem okozott problémát, hogy a BOCS Alapítványt képviseljem egy nemzetközi zöld konferencián.
Indiában az ember hamar hozzászokik, hogy sorozatosan pozitív és negatív meglepetések érik, az aznapi, legelsõ meglepi az volt, hogy a két-budapestnyi nagyvárosban a konferencia színhelye éppen a szomszéd utcában volt. De, hogy még ez se kerüljön sok fáradtságba az ottani téli nagy melegben, barátommal, Zsolttal, levágtuk az utat, a hátsó bejárat felõl közelítettük meg a terepet. Ha a külsõ kapukat és a kerítést nem láttam volna, azt hittem volna, hogy egy õserdõbe kerültem: az utca nyüzsgéséhez, szemétdombjaihoz és népes állatkertjéhez képest ez újra egy másik világ! Hatalmas páfrányok, egzotikus fák, elképesztõ arborétum, az itthon megszokottól eltérõ dallamokat csivitelõ madarak, káprázatos színekben „páváskodó” pávák mind azt sejtették, eltévedtünk, ez nem lehet egy kilencszáz fõs konferenciának helyet adó terület. Habár azzal tisztában voltam, hogy a házigazda CEE (Környezeti Nevelés Központ, Centre for Environmental Education) nagyon gazdag háttér-bázissal rendelkezik, soha nem gondoltam volna, hogy indiai viszonylatokban ennek ilyen ordító különbséget jelentõ vetülete lehet.

Tízperces kirándulásunk után belefutunk az ottlétem céljába: „Education for Sustainable Future” (Képzés a fenntartható jövõért) transzparens jelzi, hogy jó helyen járunk. Az elsõ benyomások gyors számbavétele után az egyenleg a következõ: nagyon tiszta, nagyon kulturált környezet - még az európai zöldek is biztos megirigyelnék, - nagyon jó tervezésû kõházak, melyek automatikusan sugallják a falaik között folyó munka minõségét, és az utca népéhez nem hasonlítható, kulturált sokaság: a nõk száriban, a férfiak elég vegyes, de jó benyomást keltõ viseletben. Bár ez egy nemzetközi konferencia, mégis a résztvevõk túlnyomórészt indiaiak, csak kevés magamfajta fehérrel és néhány kínaival, afrikaival találkozok. Erõsen elképedünk, amikor Zsolttól kérdezek valamit, és a hátam mögött egy srác válaszol magyarul! Jól hallottuk, õ is magyar, Romániából. Röviden megismerkedünk, aztán a Magyarországtól távolabb élõk felé fordulunk, nagy terepet kell még bemérnünk.

Ottlétem alatt nem sikerült megszoknom, hogy ez is India, minden annyira kézben tartott, jól megszervezett, elsõ-osztályúan mûködõnek bizonyult. A fõelõadásoknak helyet adó platz felett kifeszülõ kék ponyva hûsítõ színhatást kölcsönöz a hallgatóságnak. A környezõ épületek maximálisan kiszolgálják a mûhelymunka igényeit, míg az alagsorban a különbözõ indiai zöldek mutatkoznak be „portékáikat kiterítve”. A hatalmas udvarban bolyongva szõnyegen lépdelsz: az utakat zsákszerû anyaggal fedték be. Itt mindenféle kiállítást megtekinthetsz: napelemes autó, rizs és mag kiállítás, földrengés- és árvíz sújtotta területeken mûködõ zöld-rehabilitációs programok, és még hosszan sorolhatnám.

Közben megtudom, hogy a házigazda-szervezetnek (CEE) 30 irodája van India-szerte, és 250 alkalmazottja. „Belefutok” egyikükbe és kifaggatom. Tanítási segédanyagokat, érdekes „zöld” társasjátékokat mutat, melyeket iskolákban használnak és terjesztenek. Sokkoló adatokat tudok meg részben tõle, részben az elõadásokból: 2050-re a világ lakossága várhatóan eléri a 9 milliárdot, s a növekedés a Harmadik Világban fog bekövetkezni. Ez mérhetetlen terheket ró a természeti erõforrásokra, a biodiverzitásra és az ökológiai egyensúlyra. Meg kell vizsgálnunk, hogyan használjuk az erõforrásainkat, hogyan segítsük elõ a fenntartható fogyasztást. A világ népességének a fele 20 éven aluli, és a fiatalok 90 %-a a fejlõdõ világban él, tehát a közeljövõ globális gazdasága az õ kezükben van. Riportalanyom célcsoportja az iskolákon kívül a városi fiatalság, akiknek a média információk és Internet hozzáférés valamennyire biztosított.

Elbúcsúzom, a virtuális falu felé veszem az utamat. A hihetetlen jópofa, kis kerek szalmatetõs sárkunyhó, melynek falára apró kis tükrök vannak rányomva, szinte csalogatja befelé a számítógépet, netet használni szándékozókat. Leszólítok egy másik fiatal srácot, nem minden érdek nélkül: gitár van nála. Amíg Zsolt elkéri és kipróbálja, én hamar kontaktust teremtek: õk Delhibõl jöttek, a legkülönbözõbb „zöld” kérdésekkel foglalkoznak a hulladékkezeléstõl elkezdve a AIDS-ig. Utcai elõadásokat és színdarabokat is tartanak, melynek lényege a „public awareness” (tudatosság felkeltése), és a konferencia után Delhiben mindjárt meg is nézhetünk egyet - invitálnak. Különben nagyon szívesen eljönnének Magyarországra is, vagy legalább szívesen kapcsolatba lépnének itteni zöldekkel…
Ez után én magam is interjú-alannyá válok: a helyi televízió faggat: honnan vagyok, hogy kerültem oda, mi a véleményem errõl a nagyszabású szemináriumról és a kiállításokról…

A konferenciát az indiai környezetvédelmi miniszter nyitotta meg és az ezt követõ elõadók sem kisebb személyek mint egy ausztráliai egyetemi professzor vagy az UNESCO Ázsia Képzés megbízottja. Az elõadók nemzetisége igen tarka: különféle európai, afrikai és ázsiai országokból származnak. Délutánonként mûhelymunka folyik húsz csoportban a legkülönfélébb témákban, mint pl „Nevelés az óceánok megvédésére”, „Részvétel a fenntartható hulladékkezelésben”, „Ötletek a cselekvésre”, vagy a „Média bevonása a fenntarthatóságra való nevelésbe”. Több helyre bekopogtatok, de így sajnos sehol sem vagyok ott igazán. Azonban, ha elmélyedni nincs is lehetõségem, talán így egy átfogóbb képet kapok.

2005-2014 a „Nevelés a fenntartható fejlõdésre” ENSZ évtized. Igazán komoly törekvésekkel és mélyen elkötelezett, céltudatos „zöldekkel” találkoztam Indiában, a világ egyik elmaradott részének tekintett helyen. Ezek után még kíváncsibb vagyok: a Nyugat milyen fejlesztési koreográfiával fog elõrukkolni, miután bebizonyosodott, hogy sok szempontból nem járható, nem követhetõ az Elsõ Világ fejlõdési mintája.

Zsoldos Betty