Introduction: A TERMÉSZET ÉS AZ EMBER

A vallások általában, a kereszténység különösen elhanyagolta az ember és a természet viszonyának tisztázását, a hangsúlyt mindig az isten és az ember viszonyára helyezte. Ezt azért tette meg minden vallás, mert a múltban nem a természet volt kiszolgáltatva az embernek, hanem az ember a természetnek. Az egyisten-hit és a természet viszonyát az magyarázza, hogy az alapvetően sivatagi környezetben és városi lakosok számára született. E téren némi fordulatot hozott a középkori nyugati kereszténység, főleg a kelta befolyás azzal, hogy a római kereszténység az alapvetően vidéken és mezőgazdaságból élő kultúra vallása igyekezett lenni.

Mára azonban alapvetően megváltozott az ember és természet viszonya. A fejlett társadalmak lakosságának nagy többsége nagyvárosokban, a természettől elszakítva él. Ma a természet van kritikus veszélyben az emberrel szemben. Ezért a jelenkor vallásának az ember és természet viszonyát kellene a vallás legfontosabb feladatának tekinteni.

Jellemző módon a Biblia az eredeti bűnt is a természet elleni lázadásnak fogja fel. A tudás ugyanis nem más mint az embernek a természet feletti hatalma. Ezt a Biblia ugyan az isten elleni lázadásnak, azaz az elképzelhető legnagyobb bűnnek tekinti. A tudás lényegében az embernek a természet feletti hatalmát jelentő erő. Az ember tudása nem az istennel, a mindent tudóval, hanem a természettel, aminek maga is része, áll harcban, afelett igyekszik növelni a hatalmát. Ahogyan nőtt az emberek tudása, azaz hatalma a természet felett, a vallásoknak a legfontosabb funkciója fokozatosan az ember és a természet közötti viszony tisztázása, mederben tartása lett volna. A vallások azonban képteleneknek bizonyultak elmozdulni ebben az irányban.

Aki a vallások fejlődését akarja nyomon követni, az a természet és az ember közötti hatalmi viszonyt tartsa szem előtt. Az emberi fejődés ugyanis nem más, mint az ember növekvő hatalma a természet felett.

Az emberiség eddigi élete során ugyan sok kárt tett a természeti környezetben, de mégis alapvetően annak a kiszolgáltatottja, nem uralkodója és ezáltal fő kizsákmányolója volt. A jelenkorra azonban az emberek száma olyan iszonyatosan megnőtt, és technikája fölénye olyan nagyon kiterjedt a természet fölé, hogy új helyzet állt elő: A természet van veszélyeztetve és kiszolgáltatva az embernek.

Az ember és a természet erőviszonyának megfordulása a vallások szerepében is fordulatot kívánna meg. Korábban a vallásoknak segíteni kellett volna abban, hogy az embernek a természet feletti uralma növekedjen, az annak való kiszolgáltatottsága még nagy volt. A jelenkorban azonban már az lenne a vallások fő feladta, hogy védje a természetet méghozzá azzal, hogy segíti az embereket a természettel való harmonikus együttélésre.

A jelenkor világának a két legnagyobb problémája:

1. Az emberiség rákosan szaporodik, a létszáma már ma sem teszi lehetővé a természettel való harmonikus kapcsolatot. Az emberek száma ma ezerszerese annak, ami akárcsak tíz ezer évvel korábban volt. Ezen belül az utóbbi száz évben többel szaporodott, mint előtte tíz ezer év alatt. Maga a tíz ezer év is jelen időnek számít a természet világában, a száz év pedig legfeljebb pillanatnak. Nem ismerünk példát arra, hogy bármely emlős állat több millió éves történetében ilyen mértékben elszaporodott volna. Ráadásul, ha esetleg voltak is az állatvilágban hasonló biológiai robbanások, azokat a természet gyorsan leépítette. Köztudott, hogy az állatok nem képesek a túlszaporodásukkal járó veszélyekkel szemben védekezni. Azok populációját a természet hatalma gyorsan és hatékonyan szabályozza. Ez lényegében eddig az emberi fajra is állt. A túlszaporodás akkor állt elő, amikor az ember egyrészt megtanult védekezni a tömegpusztító betegségek ellen, másrészt fejlődött a természetet a maga szükségletei érdekében hasznosító képessége.

A természet azzal képes megtartani a fajok közötti arányokat, hogy a szaporulat nagy hányada előbb elpusztul, mintsem utódokat hagyhatna maga után. Ez az arány az alacsony rendű fajoknál nagyon magas, a fajtafejlődés során egyre csökken. De egészen a jelen korig még az embernél is az volt a jellemző, hogy a megszületettek többségének nem lett utóda, mert mielőtt erre alkalma lett volna, meghalt. A jelenkor egészségügyi viszonyai között már a megszületettek óriási többsége megéri azt a kort, hogy utódokat hagyjon maga után. Ehhez a megváltozott szaporodási képességhez, az idő rendkívüli rövidsége miatt, az ember képtelen volt ösztöneivel alkalmazkodni, ezért aztán rákosan elszaporodott.

Ma a népszaporodás éppen ott a legnagyobb, ahol a természet igényeihez való alkalmazkodásnak sem a szellemi, sem az anyagi feltételei nem biztosíthatók.

Jelenleg a legnagyobb demográfia probléma az, hogy az emberiség ott szaporodik nagyon gyorsan, ahol a feltételek hiányoznak, és ott állt le a népszaporulat, ahol már a megfelelő szellemi és anyagi feltételek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a természet pusztítását megfékezzék. Megjegyzendő, hogy már a több tized százalékos évi gyarapodás sem viselhető el tartósan.

A világ elmaradott kétharmadában a rákos sebességű népszaporulat nem a vallások ez irányú ösztönző szerepén múlik, hanem az öröklött emberi ösztönökön. Nem így van a fejlett világban, ahol a vallás e téren jelentkező dogmatikája sem képes a népesség fogyását megállítani. Tegyük hozzá, hogy a fejlett világ népességfogyása még korántsem tragikus, hiszen csak az előző századok abnormális gyors népességnövekedését korrigálja. A saját szaporulatától fogyatkozó fejlett világra is az jellemző, hogy van ugyan elég tudása és pénze ahhoz, hogy védje a saját természeti környezetét, de tekintettel arra, hogy a természet által még büntetlenül megtűrtnél még mindig sokkal nagyobb a népsűrűsége, nem tragikus, hogy lassan fogy és elöregedik a lakossága. A világ kétharmadában sok száz millió ember vágyódik arra, hogy a fejlett világba bebocsátsák.

A jelenkor vallásainak egyik alapvető feladata a népesség gyarapodásának a megállítása volna. Ezzel szemben az erre vonatkozó dogmák még a múlt évezredek viszonyainak felelnek meg. Különösen áll ez a katolicizmusra és az ortodoxiára.

Mi volt az alapja annak, hogy a nagy vallások mindig ellenezték a fogamzásgátlást, az abortuszt és a születésszabályozást? A múltat az emberiségen belüli kibékítetlen érdekellentétek jellemezték. A társadalom egységei, a családtól kezdve a törzseken és népeken keresztül a kultúrákig az életterük megtartása és terjesztése érdekében egymás ellen folyó elkeseredett harc jellemezte. Ebben a harcban minden társadalmi egység az erejét elsősorban azzal tudta növelni a szomszédosokkal szemben, hogy gyarapítani tudta a létszámát. Ebből az általános társadalmi törekvésből fakadt aztán az, hogy a vallások is a minél nagyobb népszaporulatért küzdöttek.

Mindez mára anakronizmussá vált, hiszen a világ elmaradt kétharmadán abnormálisan nagy a népszaporulat, a fejlett harmadában pedig nincs szükség belső népszaporulatra, hiszen ezek a térségek eleve túlnépesedettek.

A népszaporulat kérdése akkor volna tudományosan tárgyalható, ha felmérnénk, a természet komoly károsodás nélkül mekkora emberi populációt képes elviselni, illetve mennyi ember kellene ahhoz, hogy az életük minél jobb legyen. Ez a szám minden valószínűség szerint a jelenlegi létszámnak tört része lenne. Legfeljebb egy milliárd.

----

Author: Kop?tsy, S?ndor Dr.