„Nemcsak a szegénység csökkentése jelenti számunkra a kihívást, hanem ezzel párhuzamosan olyan gazdaságot kell kiépítenünk, ami összeegyeztethetõ a Föld természetes rendszereivel - egy öko-gazdaságot, mely képes a fejlõdés fenntartására.”

Az idézet kulcsmondata lehetne a 11. fejezetnek, mely a B-terv: Megfelelhetünk a kihívásnak (Plan B: Rising to the Challenge) címet viseli.

Az érdekes, olvasmányos, és rengeteg emlékezetes példával, magyarázattal színesített fejezet napjaink egyre vészjóslóbb környezeti és társadalmi problémáira közgazdasági szempontok és gyakorlati megoldások rendszerét vázolja fel. A szerzõk szerint a piac hiába oly pontosan és függetlenül mûködõ mechanizmus, ha mûködése hiányos tényezõkön és adatokon nyugszik. A piacgazdaság jelenleg nem veszi figyelembe azokat a közvetett költségeket, melyek a természetet károsító technológiák és anyagok használata során felmerülnek, és nem tulajdonít értéket a természet nyújtotta „szolgáltatások”-nak. Például a belsõ égésû motorok vagy a szénüzemû hõerõmûvek által kibocsátott szennyezõ anyagok miatt kialakuló légzõszervi betegségek kezelésének költségei, illetve a széndioxid-kibocsátás eredményezte tengerszint-emelkedés miatti termõterület-csökkenés kárai nem szerepelnek egy liter benzin árában.

A „környezeti szempontból is tisztességes piac” létrejöttét az adórendszer megváltoztatásával segíthetik a vezetõk (pl. Szingapúr, Oslo és Melbourne „torlódási adó”-t vet ki a nagyvárosokban már elviselhetetlen mértékû autóforgalom szabályozására), illetve úgy, ha az állami támogatásokat átcsoportosítják a környezetbarát technológiák irányába. Megtudjuk például, hogy a Világbank jelentése szerint 49%-kal csökkenhetne Irán széndioxid-kibocsátása, ha a kormány az irreális mértékû állami támogatás helyett piaci árat szabna meg a helyi üzemanyag-fogyasztóknak.

Reménykeltõ, pozitív kezdeményezésekrõl is olvashatunk. Izlandon például nemzeti terv keretében a szénalapú energiáról hidrogén alapúra fognak áttérni. Elsõ lépésként Rejkjavik autóbuszait üzemanyagcellás mûködésre állítják át, amit a gépkocsik és végül halászhajó-flotta átalakítása követ majd.

Az öko-gazdaság megteremtése nagymértékben rajtunk, fogyasztókon múlik. A technológiák már rendelkezésre állnak, és ha a kormányok támogatják, hogy elérhetõ áron lehessen beszerezni õket a mindennapokban, a környezettudatos fogyasztói kereslet már tovább fogja serkenteni az elterjedésüket.

Miénk a választás az összeomlás felé tartó régi gazdasági szemlélet és a B-terv között. Mindenesetre érdemes belegondolnunk, hogy a katasztrófa elkerüléséhez szükséges erõfeszítések mértékét a szerzõk az Egyesült Államok második világháborús hadba lépését követõ általános mozgósítás során tapasztalt összefogás mértékéhez hasonlítják  ami egyáltalán nem lehetetlen feladat, tekintve, hogy az USA éves védelmi költségvetésének csupán ötödébõl biztosítani lehetne az összes fejlõdõ országban az általános iskolai oktatást, a felnõtt lakosság írni-olvasni tanulását, a legalapvetõbb egészségügyi ellátást, és meg lehetne teremteni az AIDS elleni védekezés, illetve a családtervezés alapjait…