Annotáció: Bevezetés

"A jelenlegi világot nem lehet megérteni mindazon mély átalakulások analizálása nélkül, amelyeket a kapitalista gazdaság a földgolyó társadalmaiban létrehozott." (Michel Beaud)
Ez a füzet egy, a lehetetlent elérni próbáló kísérlet, amely kísérlet mégis szükséges. A lehetetlenség elsõsorban tisztán mennyiségi jellegû. Hogyan is lenne lehetséges Európa elmúlt 500 éves helyzetét ilyen szûk helyen csak megközelítõleg is arányosan meghatározni a világrendszerben? Paul Kennedynek 976 oldalra volt szüksége monumentális mûvéhez (A nagyhatalmak felemelkedése és bukása: Gazdasági válságok és katonai konfliktusok 1500-tól 2000-ig; 1989). És itt ráadásul a kérdés további aspektusait kell meghatározni: a tudományos technikai, a szociális, az ökológiai, a politikai, az egyházi, a kommunikációs, az ideológiai és a teológiai aspektusokat.
A kísérletre azonban szükség van, mert egy olyan átalakulás közepette vagyunk, melynek helyét és irányát csak akkor tudjuk meghatározni, ha azt az elmúlt évszázadok összefüggésébe helyezzük. Így tekintve Európa történelmét a világrendszerben, az különbözõ fázisok egysége. Ilyen irányultság nélkül a tudatunk és a cselekedeteink vakok volnának, és egyik csalódásból a másikba tántorognánk.
De akarunk mi látni? Csak homályosan és a részletek ismeretét nélkülözve tudjuk, hogy Európát a történelemben más népekkel és saját népének egyes részeivel szemben elkövetett súlyos bûn terheli. Azt is tudjuk, hogy nekünk magunknak is ilyen vagy olyan módon részünk van ebben a bûnben, annyiban mindenképpen, hogy a gyõztesekhez vagy a haszonélvezõkhöz tartozunk - és nálunk a többség ilyen. Ezért az emlékeink védekezésbe és elfojtásba ütköznek. Hogyan bánunk ezzel teológiailag és pszichológiailag?
Ebbõl adódik az itt következõ meggondolások címzettjeinek kérdése. E meggondolások elsõsorban a nyugati világrendszer szenvedõ és ellenállást tanúsító vesztesei és áldozatai felé irányulnak, amely világrendszerben Európa központi szerepet játszik, és olyan csoportok felé, amelyek megpróbálnak velük szolidárisan küzdeni és alternatívákat keresni. A világon mindenhol alakultak ilyen csoportok. Ezeket a polgári társadalom új szociális mozgalmainak nevezzük. Európában ezek különbözõ formációkba tömörülnek, mert az 1992-es év erre kényszerít: az emlékezés az 500 éves gyarmatosításra és ellenállásra egybeesik az EK-belsõpiac létrehozásával.
Keresztény csoportok, melyek az igazságosságért, békéért és a teremtés megõrzéséért (Justice, Peace and the Integrity of Creation) küzdõ zsinati folyamatban részt vesznek, elkezdték a baseli ökumenikus gyûlésen (1989) a "Kairosz Európa - úton egy igazságos Európa felé" hálózatot kiépíteni. "Kairos" a görögben ezt jelenti: "a döntõ pillanat" (amelyet nem szabad elmulasztani - a ford.). Az Újszövetségben és a keresztény hit számára ezt az idõt Isten közelsége határozza meg az õ megváltójában, Jézus Krisztusban, és a Szentlélek, aki folytatja Isten szeretõ, szabadító és igazságosságot teremtõ jelenlétét. Lehetséges a megtérés, a megújulás, lehetségesek az alternatívák. Ennek jelei az igazságosságért és a békéért tevékenykedõ mozgalmak.
Ez a füzet sok, csaknem 200 olyan csoporttal történõ beszélgetés során keletkezett, amelyek részt vesznek a "Kairosz Európa" hálózatban Európa csaknem minden országából, s a közös tájékozódást szeretné szolgálni.
De a megszólítás Európa gyülekezetei és egyházai felé is irányul, ha elfogadják a döntés idejét és a mammonszolgálatban, a rabságban és az elnyomásban való részesedést készek felváltani az evangélium szenvedõ Istene felé irányuló hittel és a szociális cselekvéssel. S irányul minden, bármilyen hitû ember felé, aki a nyugati kultúra romboló magatartásmódjait és struktúráit elutasítja, és az élethez akar fordulni.
A jelenlegi történelmi szituáció ehhez a szükséges kísérlethez nem elõnyös. Azoknak a csoportoknak, mozgalmaknak és minden embernek, akik alapvetõ változásra vágynak, az utóbbi két évben mélyen csalódniuk kellett reményeikben. 1989-ben még úgy tûnt, hogy a közép- és kelet-európai polgári mozgalmak nemcsak az államkapitalista-bürokratikus rendszereket gyõzik le, hanem bázisdemokratikus és gazdaságilag igazságos alternatívákat hoznak létre nyugaton. De az egykori NDK-ban az átalakulás erõi a peremre szorultak, és a nyugati rendszer az embereket továbbra is gazdagokra és szegényekre különíti el. A kelet-európai országok az önhibájukból származó és a világpiactól függõ gazdasági sorvadásban szenvednek, s megoszlanak a nacionalizmus miatt. Az Öböl-háború világossá tette, hogy a békemozgalmak kiszélesedése és a népek az irányú növekvõ vágya ellenére, hogy a források ne a fegyverkezést, hanem a fejlõdést szolgálják, a kapitalista USA és szövetségesei eltökélten az imperialista-militarista politikát akarják folytatni. Hasonlóképpen a nicaraguai nép többségének és a nemzetközi szolidaritási mozgalomnak minden kemény ellenállási és építési munkája megfeneklett az USA ún. alacsonyabb intenzitású hadviselésén. Úgy tûnik, ugyanez a sors fenyegeti a dél-afrikai szabadságharcot is. Csak a namíbiai felszabadítási mozgalomnak és szövetségeseinek sikerült évtizedes küzdelmekkel a politikai függetlenséget kivívniuk.
Ebben a helyzetben a reménytelenség elterjedése fenyeget. Ez a legkülönbözõbb módon nyilvánulhat meg. Egyesek alkalmazkodnak. Mások szétesnek az aktivizmusban. Vannak, akik különféle "kábítószerekben" keresnek vigaszt maguknak. Ilyenek például a vallásosság bizonyos formái. Az uralkodók kiépítik pozícióikat. Annál inkább fontos a józan analízis és az intenzív vita az ellenállás és a változtatás stratégiájáról.
Nem kell kifejezetten hangsúlyozni, hogy egy ilyen füzet nem tart igényt a tökéletességre és a kimerítõ részletezésre. Csak a lehetséges keretet kell felmutatnia, és ösztönzést kell adnia az további önálló munkára.