Az ősember is szemetelt, szennyezett?

Természetesen szemetelt, de ez nem okozott gondot, mert természetesen szemetelt :). Azaz csupa természetes, növényi és állati anyag vette körül, amit ha eldobott, az lebomlott, visszakerült a természetes körforgásokba. Csak a kő, a csont, a kerámia maradt meg hosszan, de abból sem volt túl sok, mert ősemberből sem volt túl sok.

Ha megnézzük a mi szemetünket, nagy része nem bomlik le belátható időn belül: üveg, fém, műanyag, vegyi anyagok, szennyvíz, gázok ...

Hogy kerültek ezek hozzánk? Már nem csak természetes dolgok vesznek körül minket?

Főleg a bányászat hoz felszínre, valamint a vegyipar gyárt a bioszférától idegen anyagokat.

Miért kell bányásznunk és vegyítenünk? Mire kellenek nekünk az élővilágtól idegen, rá nézve többé-kevésbé pusztító anyagok? A fémből, műanyagból készült, fosszilis energiával hajtott fegyverek és gépek erőt, hatalmat adnak a másik embercsoporttal ill. az élővilággal szemben, a gyom- és rovarirtók elpusztítják vetélytársainkat, több táplálék jut nekünk. A bioszférától idegen anyagokkal próbáltuk úgy átrendezni az élővilágot, hogy minél több legyen a mi fajtánkból.

De miért gond az anyagaink tartóssága? Legalább a régészek ezer év múlva találnak érdekes dolgokat a szeméttelepeinken, nem?

Az a gond a szemetünkkel, hogy noha nem bomlik le, mégis visszakerül a természetes körforgásokba. Pl. naponta több mint egy millió nylonzacskót dobunk el csak Magyarországon. Másodpercek alatt legyártják, átlag húsz percig használjuk, de a lebomlásához évszázadok kellenek. Ma már hatalmas szemétszigetek úsznak az óceánokon, és pl. a bálnák gyomrában tonnányi nylonzacskó gyűlik össze. Szennyezzük a vizeket, a levegőt, az erdőkre savas eső hullik, a meddőhányókból nehézfémek mosódnak a talajba és vizekbe, a klíma megbolondul … Az élővilág leromlik, a fajok kihalnak …

De az ember se menekülhet, az ivóvizébe, a levegőjébe, az ennivalójába, a bőrére, a vérébe számtalan káros anyag kerül, amit pedig igyekezett elhajítani magától. Mint egy komikus krimiben, ahol igyekszenek megszabadulni a hullától, mégis mindig újra felbukkan. A hulladéknak is hulla-természete van. Igyekszünk a puskacső, kipufogócső, szennyvízcső, szellőzőcső stb. jobbik végén elhelyezkedni, mások ellen használni a pusztító anyagokat, de ezek szétszóródnak és visszacsapnak ránk is. Pl. rohamosan terjed az asztma, allergia, rák …

A háztartási szemét csak a jéghegy csúcsa, ennek szelektív gyűjtésével még nem oldódik meg a probléma. A szennyezés nagy része a termelés és szállítás során történik. Lehetne persze gondosabban eljárni, de óriási a verseny, nincs idő átfogóan vizsgálni az ezerféle új vegyületet, rehabilitálni a bányasebeket, visszagyűjteni a kidobott termékeket, veszélyes anyagokat, csomagolást …

Mitől olyan olcsó sokminden, hogy megéri kidobni? A természettől ingyen raboljuk el, az élővilág, a szegények, a jövő generációk nincsenek alkupozícióban velük szemben. Az orgazdaságban is olcsón adják a lopott holmit, hiszen nem került semmibe, csak egy kis „munkába". Gazdaságunk jórészt orgazdaság: az élővilágtól, a szegényektől, a jövő generációktól ellopott holmit sózzák ránk olyan olcsón, hogy kidobni se sajnáljuk.

A szemétáradat legfeltűnőbb oka a reklám. Mint az indiánokat, becsapnak bennünket. Nekik tüzesvizet és üveggyöngyöt adtak valódi értékekért, húsért, földért ... Nekünk is függőséget és bóvlit adnak el kemény munkával megkeresett pénzünkért. Aztán hamar elromlik, javítani se lehet, mehet a szemétbe. A szép csomagolás pedig nem csak becsap, de haza is cipeljük és aztán szemétdíjat is fizetünk azért, hogy megszabaduljunk tőle.

De miért akar mindenki mindenfélét eladni nekünk? S miért dolgozik olyan sebességgel a bányászat és a vegyipar, hogy nem tud kellő gondossággal eljárni? Miért vált a gazdaság egy természetből szemetet gyártó monstrummá?

A népességrobbanás óriási tülekedést teremtett ezen a parányi bolygón. Egyre növelnünk kell versenyképességünket, hogy le ne csússzunk a munkaerőpiacon. Meg kell vennünk a szép ruhát, az új mobilt, laptopot, kocsit, el kell fogadnunk a távoli munkahelyet, ahová sokat kell utaznunk, koslatunk az ügyfelek után, vesszük a helyi friss helyett az agyoncsomagolt kész kajákat, mert nincs időnk a háztartásra, nyomulunk hogy eladjuk magunkat s termékünket …

Ezt nevezzük kényszerfogyasztásnak: versenyképesnek kell maradnunk a munkaerőpiacon, amelyen évente kb. nyolcvan millióval többen igyekeznek megélni a Föld fogyó roncsaiból. S a cégünk is rengeteget pazarol, flancol, állandóan cseréli a gépeket, bútorzatot, költi a milliókat reklámra, fizeti a kereskedelem fogyasztókra vadászó gépezetét, mert csak így tud versenyképes maradni a piacon, ahol egyre több az eszkimó és egyre kevesebb a fóka.

Megoldás? A mennyiség helyett a minőség civilizációja. Intelligens élet. Vagy ahogy mifelénk mondják: a Kisherceg életstratégia (ld. bocs.hu).

S a lényeg sejtetésére egy jótanács: ajándékozáskor gondold meg, szeretetet adsz, vagy félkész szemetet?

Group, movement, tendency (wherefrom it comes from): Bocs Foundation