A Bokor teljes autonómiával rendelkezõ közösségek egysége. Hogyan lehetnek autonóm közösségek egymással egységben? Olyan kötelékek útján, amelyek nem sértik a közösségek autonómiáját. Melyek ezek?
a) A közösség szabad döntése, amellyel akarja vagy elutasítja más közösségek felhívását az egységre.
b) A közösség szabad információigénye, amelyet rendszeres formában kielégíthet azokkal a közösségekkel, amelyekkel egységben akar lenni. A rendszeres és kölcsönös információáramlásnak az eszköze: a közösségek képviselõinek idõszakos találkozása, amelyet leghatékonyabban a közösségek választott képviselõinek piramisba szervezõdése biztosít. Az információk oda-vissza áramlanak a piramis alapja és csúcsa között.
c) A közösség szabad együttmûködési készsége, amiben együtt akar mûködni a többi közösséggel.
d) A közösség elfogadja, hogy a közösségi tagok 2/3-os egyetértése alapján a közösség szabadon választott vezetõje nyilatkozhat a közösség nevében. Ennek megfelelõen a közösségek választott képviselõinek 2/3-os egyetértése alapján a választott vezetõk választott képviselõi nyilatkozhatnak a Bokor nevében. Az egyet nem értõknek nem kell azonosulniuk a nyilatkozat tartalmával, formájával, tényével; szabadon közhírré tehetik a maguk különvéleményét.
e) A közösségek saját anyagi eszközeikkel szabadon rendelkeznek. Szabadon döntenek tehát arról is, hogy támogatják-e anyagilag a képviselõ testületeknek a Bokor szolgálatára végzett munkáját.
Önkormányzás a társadalomban
Ha azt akarjuk, hogy a társadalom is autonóm közösségek szabad szervezõdéseibõl álljon, alkalmazzuk a fentieket a társadalom egészére!
a) A lakóhelyi (területi) egységek közös feladataik elvégzésére megválasztják a maguk képviselõit. Lakóhelyi egységekbõl indulunk ki, mert az élet funkciói jobbára a lakóhelyhez kötõdnek, s a munkahelyi szervezõdések egy sajátos magyar úttal megoldhatóak (ld. 3/d!). A közösségek méretét nem lenne szerencsés elõre megszabni, mert ezzel eleve beépítenénk bizonyos elõfeltevéseket, holott az önkormányzás éppen azt jelenti, hogy az emberi találékonyság a már bevált formák ismeretében teljesen szabadon mûködhessen. Az alapegységek szintjén legalább két embert, s legföljebb a még egymást személyesen számon tartani képes emberek sokaságát jelölhetnénk meg szélsõ határokként. Az egyes képviseleti szintekre megválasztottak létszámát pedig a hatékony döntéseket biztosító méreten kell tartani, ami a szervezés szakemberei szerint legföljebb 10-12 fõ. Ez jó közelítéssel megadja az alapszint és a Centrum között kialakuló decentrumok szintjeinek számát is.
b) A választott képviselõkbõl és képviseltekbõl álló alakulatok szabadon döntenek, hogy milyen információs kapcsolatokat építenek ki a magukhoz hasonló alakulatokkal.
c) Arról is szabadon döntenek, hogy milyen alakulatokkal és miben vállalnak akcióegységet.
d) Szabadon döntenek arról, hogy választott képviselõikkel képviseltetik-e magukat a több helyi alakulatot egybefogni hivatott különféle szintû decentrumokban - parlamenti jelleggel.
e) A Centrum, a szabad, országos szintû képviselõválasztás erejében mûködõ államhatalom a parlament által megszavazott egyenes és közvetett adók formájában behajtja az állam polgárain azokat a költségeket, amelyekbe a Centrum léte és szolgáltatásai kerülnek.
Magyarországon, 1990-ben
Mi hát a teendõ, ha a fenti elveket jelen tényleges helyzetünkben meg akarjuk valósítani?
a) Nem kell elõre akár törvény, akár rendelkezés formájában meghatározni a lakóhelyi egységek alapján létrejövõ alakulatok jellemzõit, mert ezeknek az alakulatokat megteremtõ polgárok kreativitásából kell kiformálódniuk, kialakulniuk az öntörvényû fejlõdés és az õket érõ információk erejében és hatására.
b) Nem kell megijedni a zûrzavartól, mert az államapparátus így is képes a maga szolgáltatásainak és adóbeszedéseinek mûködtetésére. Az élet ma is folyik, bár sokak szerint hatalmi vákuum van. A választásokon váltsuk le - vagy, ha megérdemlik - erõsítsük meg a kinevezett vezetõket, és az általunk választott vezetõkkel közöljük, milyen módon képzeljük el közös dolgaink intézését a jövõben, milyen új ötleteink vannak lakóhelyi gondjaink megoldására, milyen anyagi és idõráfordítást várhatnak az egyes feladatok megoldásában tõlünk. Annyit vegyünk át a tanácsok eddigi mindent felölelõ funkcióiból, amennyit feltétlenül szükségesnek tartunk, és hagyjunk teret a többi fokozatos, szabad kialakulásának.
c) Amire haladéktalanul szükség van: az önkormányzás lehetõvé tétele, azaz a hatalomban lévõ kinevezettek eltûnése a helyi választások következtében.
d) Az 1956-os forradalom talán legnagyobb örökségéhez (munkástanácsok) hûségesen, ezen a ponton meg kellene elõznünk az európai fejlõdést. A tõke birtokosa - bárki legyen is - tõkét ad a munkához, a tõke kamatozása reményében. A munkát végzõ munkavállaló pedig nemcsak azzal szolgálja a maga megélhetését és a tõkés hasznát, hogy dolgozik, hanem azzal is, hogy megválasztja azokat a személyeket, akiknek az irányítása mellett a saját munkáját a leghatékonyabban tudja végezni. Az eddigi európai (és világ-) képlet: az egyik oldalon a tõkés és a vállalatvezetõség, a másik oldalon a munkás és a szakszervezet. Az elõrelépés ez lenne: az egyik oldalon a tõkés a maga tõkéjével, a másik oldalon a munkás a saját munkavezetõjével. Így fölösleges a szakszervezet, mert van munkástanács, amelynek megbízott képviselõje a vállalatvezetõség. Az elgondolás közösségteremtõ és vállalkozás-élénkítõ hatású lehet, a munkások-mérnökök vezetõ-szervezõ vállalkozóikkal együtt állnának szemben a tulajdonossal, saját érdekükben is a leghatékonyabb személyi összetételû és szervezeti felépítésû komplex 'brigádokat' alkotva.
A kinevezési technika elhalása a jövõben
Ma még nem látható, hogy a Centrum mikor és hogyan jut majd el arra, hogy ne kinevezések útján kormányozzon. Ahhoz, hogy valaha eljuthasson erre az állapotra, minden, a Centrumnál kisebb szervezeti egység életébõl ki kell iktatni a kinevezés technikáját, amely a múltban, a jelenben és a jövõben is az uralkodás bevált eszköze. A szolgálat (minisztérium) világába akkor jutunk, ha feladatra társulásaink során csak az általunk megválasztott személyek irányíthatnak minket. A kinevezés kedvez a kontraszelekciónak. A választás kedvez a szelekciónak. A Bokor a saját életében nem ad helyet a kinevezésnek.
Meddig mehetünk el?
Valaha a KIO (Keressétek az Isten Országát!) ötödik könyvében arról álmodozott a szerzõ, hogy ""Isten népe elfogadhat" a társadalom irányításában bármely olyan közfunkciót, amelyre megkérik-megválasztják annak ellenére, hogy ismerik jézusi elkötelezettségét és annak tartalmát. Elfogadhatja, amennyiben ennek a funkciónak a betöltése nem kívánja meg tõle, hogy olyasmit adjon a császárnak és polgártársainak, ami szembeállítja õt jézusi elkötelezettségével. Fegyverrel nem harcol a különbözõ politikai rendszerek mellett és ellen, de azon a politikai renden belül, amelyben él, a maga Jézus szerint tájékozódó, nem hatalmi jellegû magatartásával törekedhetik (és törekednie is kell, ha módja van reá), polgártársai életét emberibbé tenni."
Ez az álom ma minden eddiginél közelebb került a valósághoz. Amíg a parlamenti választáskor szorongva figyeltük egyes testvéreink szereplését (csak nehogy bekerüljenek, mert esküt kell tenniük, hatályos törvényeket kell megszavazniuk), most sokkal kedvezõbb a helyzet. Nem szankciókkal fenyegetõ törvényeket kell hozni,* hanem a köz javára kell dolgozni, azokkal és azokért, akiket ismerünk. A lehetõség adott, akár új, evangéliumi ötletekre (karhatalom vagy bírságolás helyett hogyan érthetünk szót különc polgártársainkkal), akár a tanúságtételre, hiszen lelkiismeretünket még választóinknak sem adjuk át, s ha Isten becsülete a tét, szépen megköszönjük a bizalmat.
* (A szerkesztõség több tagjának véleménye szerint az önkormányzat hatalmi jellegét ez az utolsó bekezdés erõsen alábecsüli. - a szerk.)