|
Egy radikákis békeegyház: a Hutteri Testvérek Ki volt Jakob Hutter?
"...A megöltek veszélyes szolgálatát mindig újabb igehirdetõk folytatták. Jakob Hutter állandó veszélyek közepette járta az országot, békességet hirdetve, a szenvedõket bátorítva és az Igét hirdetve. Miután Ferdinánd Csehországnak is királya lett, ez is megszûnt a testvérek menedéke lenni. Magas jutalmakat tûztek ki a följelentõknek. A kivégzettek javait elkobozták, ebbõl fizették az üldözés költségeit. A várandós asszonyokat a szülésig börtönben tartották, utána kivégezték. Egy elöljáró, akinek lelkiismerete nem viselte el, hogy kiskorúakat halálra ítéljen, elérte, hogy ilyen esetekben a vádlottakat római katolikussá kell átnevelni, s ha 18. születésnapjukat elérve sem hajlandók esküvel tagadni korábbi hitüket, akkor végzik ki õket. A helyzet egyre rosszabbodott, de Jakob Hutter ennek ellenére megtartotta az összejöveteleket erdõkben, eldugott kis házakban és a hívõk életük kockáztatásával is otthont adtak az összejöveteleknek. Végül katonák följelentés segítségével egy éjszaka körülvették a házat, ahol megszállt, és feleségével, valamint az idõs háziasszonnyal és annak leányával együtt elhurcolták. Pecekkel a szájában - hogy ne tehessen tanúságot az igazságról - Innsbruckba vitték. A hatóságok nagy örömmel fogadták elfogatása hírét, mert a király állandóan sürgette õket, hogy feltétlenül kerítsék kézre. Kegyetlenül megkínozták, hogy hitének megtagadására bírják. El akarták kerülni a vele rokonszenvezõ tömegek tüntetõ csõdületét, de Ferdinánd parancsára végül is nyilvánosan ölték meg máglyán az innsbrucki székesegyház elõtt, 1536-ban." EGYENES BESZÉD SZERETETBEN Nincs más törvény, csak a szeretet (2Ján 5-6). Szeretni: örömet találni másokban. Mit jelenthet: haragudni rájuk? A szeretet szavai közvetítik az örömet, amit a testvérek és nõvérek jelenlétében érzünk. Nem lehet ugyanezen jelzésekkel bosszankodva beszélni egy testvérrõl. Soha nem szabad egy testvér vagy nõvér ellen, az õ személyi tulajdonságai ellen beszélni, akár nyílt kifejezésekkel, akár körülírva - különösen nem a háta mögött. Ez a saját családunk belsõ beszélgetéseire is vonatkozik.
A hallgatás e szabálya nélkül nincs tisztelet, nincs közösség. Az egyetlen lehetõség a közvetlen címzés: a spontán testvéri segítségnyújtásunk annak, akinek gyengeségei negatív reakciót váltanak ki belõlünk. Egy nyílt szó, amit közvetlenül a másiknak mondunk, elmélyíti a barátságot és nem vehetõ rossznéven. Csak ha két ember nem jut gyors egyetértésre ezen a közvetlen módon, akkor szükséges egy harmadik személy elõtti megbeszélés, akiben bíznak, hogy segíteni tud a nehézség megoldásában és az egység helyrehozásában a legmagasabb és legmélyebb szinteken (Mt 18,15-16). "aztán következtek a magyarországi napok Bulányi Györggyel, aki meghívott magához és a Bokor mozgalom néhány közösségéhez minket. E név az égõ bokorra utal, melybõl Isten megszólította Mózest. Két napot töltöttünk ezzel a mély gondolkodású férfival. Katolikus pap, aki már régen megkérdõjelezte a katonáskodás egyházi támogatását és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Kilenc év után szabadon engedték, de máig sem prédikálhat és nem gyakorolhatja papi hivatását hivatalosan a katolikus egyházban. Az elsõ közös estén nem egészen értettük egymást. Idegenkedve fogadta azt a véleményünket, hogy meg kell keresnünk az egységet minden fontos kérdésben. Ez a "kell" túlságosan katolikus volt számára. Õ egy Lélektõl inspirált kereszténységben hisz, nem a felülrõl ránk rakott emberi tekintélyben. Ezt írta Ratzinger bíborosnak is Rómába. Átadtunk neki a Prágai Tanácskozáson elhangzott beszédünkbõl és Hans Meier élettörténetébõl egy-egy példányt. Elolvasta ezeket azon az éjszakán és reggel örömmel mondta, úgy érzi, jövetelünk Isten ajándéka. Le akarja fordítani magyarra, amit tõlünk kapott. Bulányi arra bátorítja övéit, hogy kövessék a Lélek és a lelkiismeretük vezetését. Ebbõl egy két-háromezres bázisközösségi mozgalom jött létre. Az 5-15 fõs kisközösségek a katolikus egyházban maradnak. De a 'bokorból jövõ hangra' figyelés elvezeti õket a katonáskodás elutasításához. Ez korábban többévi börtönt jelentett a fiatal családapák számára. Most már van - a katonáskodásnál hosszabb - civil szolgálat. Néhányuk megkérdõjelezi a gyermekkeresztelést és vannak, akik a vagyonközösség irányában tájékozódnak. Így aztán sokszor összeütközésbe kerülnek mind az egyházzal, mind az állammal. Ezek az emberek nagyon egyszerûen élnek. A jövedelmük jelentõs részét minden hónap elején a harmadik világnak adják. "Ha a hónap végére halasztod az adakozást, addigra semmid sem marad, amit odaadhatnál." A nyelvi nehézségeket leküzdöttük. Megkérdezték, hogy nálunk a nõk miért hordanak fejkötõt. Amikor Pál apostol nevét hallották a válaszban, megkérdezték: "Pál a központ, vagy Krisztus?" Válaszunk - "Krisztus a központ" - mindnyájunkat megörvendeztetett. Késõbb, mikor egy Szûz Mária-szobrot láttunk, mi kérdeztünk: "Mária a központ?" S õk ugyanúgy feleltek: "Krisztus a központ." Egy nem régóta keresztény fiatal nõt kértek meg, hogy tolmácsoljon nekünk. Nagyon meghatódott attól, amiket fordítania kellett. Megbeszéltük vele, hogy levelezni fogunk. (Egy család ebbõl a közösségbõl már volt látogatóban a mieinknél Michaelshofban, Németországban.) Amikor elváltunk Bulányitól, adtunk egy példányt neki a Krónikánkból. Megköszönte, majd búcsúzóul megöleltük egymást."
|