BOCS Homepage


 

Biblia
Az áprilisi elmélkedéseket Bulányi György, a májusiakat Kovács Lászó készítette.

Április 4. - Húsvétvasárnap - Jn 20,1-9 - Hívás vagyok?
"Még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból." Életem megértési folyamat. A jó pap holtig tanul... s mégis bután hal meg. Csak így érdekes az élet. Elviselhetetlen lenne, ha egy szép napon már mindent értenék. Csak vegetálhatnék utána. Ma még nem vegetálok, mert bõven van, amit nem értek. Nem értem, miért volt fontos az Írásnak, hogy Krisztus feltámadjon. Miért fontos annak, aki írta az Írást? Ha Isten is szerzõje az Írásnak, miért volt fontos Neki? Az Írás emberi szerzõje még remélhette, hogy perdöntõ lesz a feltámadás jelentõsége: ha feltámad Jézus, az utókor nem tud majd se köpni, se nyelni, s boldog-boldogtalan Jézus tanítványává lesz. De Isten látja a jövõt. Tudta, hogy nem így lesz.
A feltámadás csak hírnek bizonyul egy eseményrõl. Súlya nem mérkõzhetik a három évi tanítással és élettel. A feltámadás ténye kevesekre, a három év sokakra gyakorolhatott hatást. A feltámadás: egy látvány s néhány beszélgetés. A három év: a látványok sokasága s egy egész népfõiskola. Akik azt gondolták, hogy a feltámadás következtében más lesz az emberiség élete, tévedtek. Isten nem gondolhatta. Tudta, hogy a feltámadás indíthat ugyan minket arra, hogy Érette éljünk, de csak ezt teheti. Semmi többet. Ahogy a három év is csak hívott Istenhez, a feltámadás sem tehet többet. Hív Istenhez, aki a maga számára teremtett minket. Ennyi - a puszta hívás - elég az Istennek, hogy feltámassza Jézust? Úgy látszik: elég. Mert Isten szabad és szeret. Tõlünk is azt várja, hogy szabadon mondjunk igent hívására. Hogy az ember is az legyen, aki szabad és szeret. Ezért nem tesz többet annál, hogy hív. Ami ennél több, túl van a szabadságon, túl a szereteten is. Ami ezeknél több, az már determinálás, bábjáték.
Feltámasztom nektek Jézust - mondja az Isten -, s ezzel jelentem magam; ahogyan Jézus megszületésével, küldésével, három évi körbenjárásával is. Aki "jelent", jelen van. Kijelentés vagy kinyilatkoztatás ugyanarról beszél: Isten jelen van. Azért, hogy hívjon. Errõl beszél a Jelenések könyve is. Az apokalipszist a középkori magyar nyelv az Isten jelenésével fordította. A feltámadás is Isten jelenése.
Kezdete van Isten jelenéseinek, de vége nincs. Kezdete azért van, mert létünk is kezdõdött. S vége azért nincs, mert létünknek sincs vége. Vég nélkül akarja jelenteni magát. Nem elég neki Jézus feltámadása. Minden egyszer volt történésnek az a sorsa, hogy megfakul, s a késõ unokák hiszik is, nem is... Ma is akarja jelenteni magát. Jézus feltámadása által már jelentette. Most rajtunk a sor. Általunk akarja jelenteni magát. Jézus minden mai tanítványa is Isten jelenése: Isten jelenti magát általuk. Akkor vagyok ez a jelenés, ha életem hívás. Hívom-e és mire hívom életemmel kortársaimat?

Április 11. - Húsvét 2. vasárnapja - Jn 20,19-31 - Elhiszem, vagy hiszem?
"Ha nem látom kezén a szegek helyét... nem hiszem." Attól, hogy mondanak nekem valamit, még nem mozdulok. Miként Tamás. Látnom kell ahhoz, hogy meginduljak. A hit hallás nyomán ugyan megfoganhat bennem, de ekkor még csak embrió. Ért korúvá csak akkor lesz, amikor nem kell már elhinnem senkinek semmit. Amikorra meggyõzõdéssé érik bennem. Tapasztalás nélkül nincs meggyõzõdés. Tamás beletette ujját Jézus oldalsebébe, és hitt. Amikor már nem kellett hinnie, mert látott, tapasztalt. Elsõbb megvallotta Jézust Urának, Istenének, aztán hamarosan útnak eredt, s bizonyságot tett arról, amit látott és hallott. A hagyomány szerint Indiáig jutott el. A vértanú-halálig is eljutott. S a minap Nag-Hammadiban kiástak egy gyönyörû könyvet Jézusról, amelynek címe: Tamás-evangélium. Látásának, meggyõzõdésének erejében - tudta már, mire használja fel életét.
Nem mond-e ellen mindezeknek Jézus Tamáshoz intézett szava: "Boldogok, aki nem látnak, és hisznek". Nem! Csak azt mondja, hogy nekem nincs módom ujjaimmal oldalsebét kitapogatnom, de ettõl még hihetek. Miben? Abban, hogy Jézus az én Uram, Istenem. Akkor hiszek, ha tanítványává leszek, ha ráteszem az életem, hogy érvényt szerezzek tanításának a magam életében; s másokéban is, mert csak az a tanítvány, aki másokat is azzá tesz.
"Mivel látsz engem, hiszel" - nincs ebben semmi ellentmondás. Csak jelentéktelen dolgokat szabad elhinnem: pl. síverseny folyik a szomszéd ország hegyeiben. Az elhivés igaznak fogad el egy jelentést, s aztán nem történik semmi. A hit igaznak tapasztal valamit, s erre a valamire ráteszi az életét. Elhinni a feltámadást, ez csak elhivés. Rátenni az életemet arra, amit a feltámadott Jézus tanított - ez már hit. Akkor is hit ez a rátevés, ha Jézus nem támadott fel. S az életem rá nem tevése akkor sem hit, ha egyébként elhiszem, hogy feltámadott.
Csak az a boldog, aki ráteszi Jézusra az életét. Aki elhiszi, hogy Jézus élt, hogy Isten Fia, meg hogy feltámadott, de életét a minél több pénz keresésére teszi rá, az is hisz, de nem Jézusban, hanem a Pénzben, a Mammonban. Amire ráteszem az életem, abban hiszek. Mit hiszek el, és mire teszem rá az életem - két nagyon különbözõ valami: elhivés és hit. Mindannyian hiszünk valamiket. Mindannyian rátesszük valamire az életünket. Elhivés és hit az ember élete. De boldoggá nem tesz az elhivés; boldoggá csak a hit tehet. Tesz is, ha Jézusra teszem az életem.
Mi az a tapasztalás, ami rábírhat, hogy Jézusra tegyem az életem? Mi az a tapasztalat, ami rábírhat, hogy a Mammonra, a nem-jézusira tegyem az életem? Elkezdem próbálgatni a "rátevést", és boldog leszek. Ha nem, akkor nem abban hiszek, amire teremtettek. Két rövid szóval is elmondható, hogy mire lettem: Légy jó! Aki nem ebben hisz, nem Jézusban hisz. S aki ebben hisz, akkor is Jézus Istenében hisz, ha ateista és sohasem hallott Jézusról.

Április 18. - Húsvét 3. vasárnapja - Lk 24, 35-48 - Feltételes "kell"
"Krisztusnak szenvednie kell, fel kell támadnia a halálból."
Miért kell szenvednie, miért kell feltámadnia? Tanítványainak is szenvedniök kell, tanítványainak is fel kell támadniok? Tanítványainak csak szenvedniök kell, de feltámadniok már nem kell? Ez az ismétlõdõ "kell" feltétlen, vagy csak feltételes? Ennyi kérdés tolul elém a jézusi megállapítást olvasva.
Az utolsó kérdés megválaszolásával kezdem: csak feltételes a "kell". A szõlõmunkások meg is becsülhették volna a Gazda fiát. A Gazda ebben reménykedett. Csak azért kellett Krisztusnak szenvednie, mert a szõlõ munkásai nem becsülték meg õt. A tanítványok szenvedése ugyanígy nem szükségképpeni. Isten nem küldi, nem hívja szenvedésre sem Jézust, sem a tanítványokat. Csak akkor kell szenvedniök, ha Isten akaratával szembehelyezkedve a szõlõmunkások szenvedtetik õket.
Ugyanilyen feltételes a "kell" a feltámadás esetében is? Azt hiszem, igen. (Van az elhiszem, a hiszem, meg az "azt hiszem" - s mind a három mást jelent.) Ha Jézus megbecsülten, elfogadottan élhet Izraelben, s biológiai életerejének végére érve hal meg, s nem erõszakos halállal fiatalon, akkor aligha kell feltámadnia. Feltámadásáról Jézus rendre annak kapcsán beszél, hogy Jeruzsálem vallási hatalmasságai majd teszik vele, amit akarnak. Hogy Izrael - s fõleg a tanítványok! - ne eshessenek abba a tévedésbe, hogy Isten magára hagyta Jézust, feltámasztja õt a harmadik napon.
Érthetõ. De érthetõ-e, hogy nem támasztja fel a Jézushoz hasonlóan megszégyenített tanítványokat? Úgy tetszik: nem érthetõ. A tanítványokat is tanítványok veszik körül, miként Jézust. Ezeknek a tanítványoknak is szükségük lehet természetfölötti igazolásra: Istent képviselte mesterük, s nem a maga szamársága hívta ki maga ellen a késõbb már nem-jeruzsálemi vallási és világi hatalmasságok haragját! Még sem szól semmi fáma arról, hogy a Giordano Bruno-, Savonarola-félék feltámadtak volna. Az õ esetükben be kell érnünk a gyilkosok utódai által történendõ rehabilitációval... sírjaik késõ díszítésével. Jézus elõtt is, Jézus után is ez jut osztályrészül Isten tolmácsainak. Jézusnak több jutott. Isten nagyobb felkiáltójelnek akarta õt, mint másokat. Nagyobb is volt!
Az én életem mekkora felkiáltójele Istennek? Csak elhiszem, csak azt hiszem, vagy hiszem, hogy õ az Út? Kell-e nekem is szenvednem Istenért? Ha Jézus tanítványa vagyok, akkor biztos! Baj ez? Baj bizony! Ennél csak az a nagyobb baj, ha nem kell szenvednem, de Istennek nincs is miért rehabilitálnia engem. Ha nem adtam alapot Istennek, hogy feltámasszon az utolsó napon.

Április 25. - Húsvét 4. vasárnapja - Jn 10,1-10 - Elfutás és kétfelé sántikálás
"Azért jöttem, hogy életük legyen" - mondja Jézus. Azért jöttem, hogy ne legyen életük - gondolja a Sátán. Gondolja, de nem mondja. Mondani mást mond: Neked adom a földkerekség minden országát, hatalmát és dicsõségét, csak ne menj a Jó Pásztor után, hanem leborulva engem imádj. El sem árulom, hogy ki vagyok, amikor hívlak. A lehetõ legbûvösebben csengõ-pengõ név mögé rejtem magam: én vagyok a Pénz. Velem minden a tiéd lehet, mi szemnek, szájnak ingere. Ha rám figyelsz, nagy és gazdag és hatalmas leszel.
A Jó Pásztor juhai követik azt, aki elõttük jár, "idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tõle". El, mert "tolvaj és rabló" a Pénz. Csak az nem látja, aki nem akarja. Száz és száz milliók kerülnek létbizonytalanságba és nyomorba, országok gazdaságai omlanak össze dominó-módra a csengõ-pengõ Pénz nyomába szegõdõk, a tõzsde-mûveletek hatására. Ott tolong mögötte a megtévesztettek milliós tábora. Kiszolgáltatottan és reménykedve, hogy másokat pusztít el, nem õket. Tõle várják maguk, nemzetük sorsának jobbra fordulását. Fel is zárkóznak a Pénz valamelyik politikai pártja mögé, reménykedve annak ügyességében, hogy gazdag legelõkre vezeti majd õket s nemzetüket. Olyannyira, hogy hajba is kapnak egymással, s kölcsönösen megállapítják egymásról, hogy választási gyõzelmeiket csak saját pereputtyuk zsíros pozíciókba helyezésére használják. NATO-ra és Európai Közösségre teszik reményüket, a Tõkés Társaságok világuralmára bízzák sorsukat.
A Jó Pásztor követõi viszont nem voltak se farizeusok, se szadduceusok, se heródiánusok, és az elõzõk hatalmi koncepcióját megdönteni kívánó szikáriusok sem voltak. Nem lehet politikai pártokban is reménykedni, meg Jézusban is. Ha valaki e kettõt együtt akarná, sürgõsen be kell iratkoznia a Jézusi Fõiskola analizálást tanító valamelyik alaptanfolyamára. Ha elvégezte volna már, akkor is, mert úgy látszik, elfelejtette, amit tanult. Azért kell oda mennie, hogy megtanulja: Jézus tanítványai elfutnak az idegen elõl. Elfutnak, mert - tanítják a Fõiskolán - "nem szolgálhattok egyszerre Istennek is, a Mammonnak is".
Hova futnak? Mibe futnak? Mert valahova futniok kell. Nem lehet egyszerre Jézus ütemére is, a Sátán ütemére is ránganiok. Oda futnak, ahol nem a Pénz az Úr. Oda, ahol együtt élhetnek azokkal, akik csak a Pásztor hangjára akarnak figyelni. Oda futnak, ahol az iskolákban maguk tanítják gyermekeiket arra, hogy mi a Pásztornak a hangja, s mi az ettõl különbözõ, az idegen hang. Oda, ahova nem jut el a Pénz kábítószere, "kultúrája", mert Jézus hangjára szól a zene, lejt a tánc, alkot a mûvész s énekel a költõ. Oda, ahol a tõzsdék hatalma nem képes munkanélkülivé nyomorítani õket. Oda, ahol nem akar senki magának, férjének-feleségének, gyermekeinek többet, mint amennyi testvérének és testvére családjának jut. Oda, ahol nem szennyezik környezetüket se kicsiben, se nagyban. Oda, ahol a munka nem sorvaszt, hanem az alkotás és a másokat segítés örömével tölt el. Oda, ahol amijük van, nem kell fegyverrel védeni a kívül levõktõl, mert minden kívül levõt várnak maguk közé, hogy azok is belül levõkké legyenek.
Oda, ahol bõségben van az életük, mert a Pásztorra figyelnek. Már Jeremiás beszélt a kétfelé sántikálókról. Rám is gondolt, amikor kérdezte: Meddig akartok még kétfelé sántikálni...?

Május 2. - Húsvét 5. vasárnapja - Jn 14,1-12 - Van-e mennyország?
Május ez évben a dogmák hónapja a liturgiában. Nem csoda, hiszen erre a hónapra esik három hittitok ünnepe is: Mennybemenetel, Pünkösd, Szentháromság. Az evangéliumi részletek természetesen János evangéliumából valók, hiszen János, a teológus szolgáltatja az ünnepek teológiai alapját. János ugyanis, ellentétben a szinoptikusokkal (Máté, Márk, Lukács), nem pusztán "tényközlõ", hanem elsõsorban "tényértelmezõ" evangélista. Elsõdleges célja, hogy olvasói-hallgatói higgyék el az õ hittani tanítását.
Tudjuk, hogy a názáreti Jézusnak elsõdleges célkitûzése és programja a megtérés hirdetése volt, hiszen nyilvános mûködését is ezzel a mondattal kezdte: "Térjetek meg, mert közel van az Isten országa!" (Mt 4,17). Jézus tehát a földi Isten-ország megvalósulását az ember magatartásának és tetteinek megváltozásában látta.
Érdemesnek látszik János szövegeit megvizsgálni abból a szempontból, hogy János, a teológus bûnös-e abban, hogy a mindennapi életben megvalósítandó tettekrõl a bizonyíthatatlan hitek felé tolódott el a kereszténység. Vagy János evangéliumát is még tovább toltuk a dogmák abszolutizálása felé?
Május elsõ vasárnapjának evangéliumi részlete a mennyországról szól: Jézus megígéri a mennyei hazát. Dogma, hogy van mennyország.
1. János, a teológus
János evangéliumának ebbõl a részletébõl valóban azt látjuk, hogy a szerzõ számára a hit világa a legfontosabb. Jézus szavait úgy adja vissza, hogy minden Istenre, a túlvilági mennyországra és Jézusnak az Atyával való egyedülálló kapcsolatára irányul. Higgyetek Istenben, higgyetek a túlvilági mennyországban és higgyetek bennem is, aki egy vagyok az Atyával.
A két okvetetlenkedõ kérdésre is ebben a szellemben reagál. Tamásnak, aki nem ismeri az Utat, azzal válaszol, hogy õ az Út, Igazság és Élet. Fülöpnek pedig, aki látni szeretné már egyszer az Atyát, az Atyával való egységét hangsúlyozza.
Végül a hitnek tulajdonít olyan tetteket, amelyek még Jézus tetteit is felülmúlják.
2. János, a szeretett tanítvány
János teológus szavait lehetne egyszerûbben is magyarázni, ha az Isten név helyébe - éppen János szellemében - a Szeretet szót tennénk. János szerint ugyanis "Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten õbenne" (1Jn 4,16b). Ezzel a behelyettesítéssel János szövege így hangzana: Fontos, hogy higgyetek a Szeretetben és a szeretet beteljesülésében (mennyország). Az Út a fontos, mert ebben van az igazság és az élet. A tanítással és annak élésével az Atya bennem él és én az Atyában. Ti is képesek vagytok erre az életre és az enyémekénél is nagyobb tettekre.
3. A dogmagyárosok
Ezzel szemben a dogmagyártók így szállnak el a magasba a János szöveghez fûzött lábjegyzetekben: "Nem lehet másképp az örök üdvösségre jutni, csak a Jézusba vetett hittel: õ tanításával, élete példájával és kegyelmével vezet az Atyához" (Békés-Dalos ford. a 14,6 vershez).
"Az apostolok eddig nem ismerték föl teljesen az Atyával egylényegû Fiúistent. A Szentlélek megvilágosító kegyelme Jézusnak, és Jézusban az Atyának mélyebb ismeretére fogja vezetni õket" (uo. 14,7).
"Az apostolok külsõ hatás tekintetében nagyobb tetteket vittek végbe, mert a megdicsõült Jézus kegyelmével az egész világon elterjesztették az evangéliumot és az egyházba vezették a pogány népeket" (uo. 14,12)
- Megállapíthatjuk, hogy János, de fõleg a késõbbi dogmagyártók a hit irányába vitték el az örömhírt. Ezzel még inkább hangsúlyárnyékba került Jézus igazi szándéka: a gondolkodás és magatartás radikális átalakítása a szeretet Útjára. Beláthatnánk, hogy semmire sem megyünk a mennyország hitének hangos megvallásával akkor, ha az Utat elsikkasztjuk. A vallásos hit ilyen abszolutizálása azért veszélyes, mert még inkább növeli a veszélyt, hogy a Jézusra hivatkozó egyházban nem az lesz a "jófiú", aki szeret, hanem aki különféle dogmákat engedelmesen elhisz.

Május 9. - Húsvét 6. vasárnapja - Jn 14,15-21 - Feltámadt-e Jézus?
Ebben a János-evangéliumi részletben Jézus megígéri feltámadását és megígéri a Szentlelket. Hittétel, hogy Jézus feltámadott. Hittétel az is, hogy van Szentlélek. Vizsgáljuk meg ezt a szöveget ismét a hit és a tettek szemszögébõl. Bûnös-e János apostol a jézusi szándék meghamisításában? Bûnösek vagyunk-e mi, késõbbi "tényértelmezõk" valami hasonlóban?
1. A feltámadásról
János a feltámadásról elég homályosan beszélteti Jézust: Nem hagyja árván övéit. Rövid idõ múlva a világ nem látja õt, de tanítványai látni fogják, mert õ él...
A késõbbi hivatalos magyarázó ezt már így fogalmazza lábjegyzetében: "Jézus vállalja most a megváltó kereszthalált, de mivel isteni személye halhatatlan, föltámasztja emberi testét és a benne hívõknek is örök életet ad" (Békés-Dalos ford. a 14,19 vershez).
2. A Szentlélekrõl
János Jézusa a Szentlélekrõl is hasonló homályossággal szól: Jézus kérni fogja az Atyát, aki más Vigasztalót ad a tanítványoknak, aki az igazság Lelke lesz és aki mindörökké a tanítványokkal marad. Ezt a Lelket a világ nem kaphatja meg, mert a világ nem látja és nem ismeri, szemben a tanítványokkal, akik ismerik, mert bennük marad.
A késõbbi hivatalos kommentátor pontos dogmatikai magyarázattal látja el ezt a részt: "Az igazság Lelke a Szentlélek, mert mint isteni személy, õ maga az igazság és mert kegyelmével Jézus tanításának mélyebb ismeretére vezeti az apostolokat" (uo. 14,17).
3. A tennivalókról
Tudjuk, hogy János a "szeretett tanítvány" volt, aki pontosan tudta, hogy "Szeretet az Isten", és aki aggastyán korában csak azt mondogatta tanítványainak: "Fiacskáim, szeressétek egymást!" Érthetõ, hogy ez a János nagy teológiai hevületében sem felejti ki ezt a lényeget.
A részlet ugyanis azzal kezdõdik, hogy Jézus felszólítja barátait: "Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat". Az idézett részlet is így fejezõdik be: "Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem". Vagyis János nem feledkezik meg Jézus etikai követelményeirõl sem, ha nem is olyan terjedelemben ír róla, mint a hittani tételekrõl.
4. Mit mondhatott Jézus?
Jézus ragaszkodva célkitûzéséhez búcsú-beszédében is elmondhatta, hogy iránta a szeretetet úgy lehet kimutatni, ha megtartják parancsait. Az összeset, ami egyetlen egy: "Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket" (Jn 15,12).
Ennek a szeretésnek következtében jó Lélek és jó lelkiismeret lesz bennük, vagy pontosabban bennük lesz az Isten, vagyis a Szeretet. Akit csak szeretetlenséggel lehet kitaszítani magunkból.
A szeretet következtében Jézussal sem szûnik meg a kapcsolat, mert akikben egyazon szeretet lakik, azok egyek, mindenféle dogmatikai konstrukció nélkül. Jézusban az Atya szeretete van, a tanítványokban Jézus-féle szeretet, és máris megvalósul hármukban az egység, amit János kicsit misztikusan így fejez ki: "Én az Atyában vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek".
- Aki jézusi módon szeret, annak fontos-e az a kérdés, hogy feltámadt-e Jézus a János vagy a dogmatikusok által megfogalmazott formában? Vagy fontos-e a Szentlélek szentháromságtani definíciója? Netán van ennél fontosabb?! Ez a kérdés azért is jogos, mert Jézus és a Szentlélek istensége körüli hitvitákban nem a szeretet érvényesült a történelmi kereszténységben, hanem ellenkezõleg: a máglyákat gyújtó gyûlölet! Ennek a gyûlöletnek lángja még ma is fel-felcsap a jelenkor papi és nem papi inkvizítoraiban. Erre pedig nincs szükség. Jézus szeretet-törvényére és annak élésére azonban annál inkább szükség van!

Május 16. - Mennybemenetel ünnepe - Mt 28,16-20 - Mennybe ment-e Jézus?
János evangélista nem beszél Jézus mennybemenetelérõl. Máté is csak annyit ír, hogy a galileai hegyen elbúcsúzik tanítványaitól és örömhírt hirdetni küldi õket. Jézus mennybemenetelérõl Márk ír, a felhõkbe emelkedésrõl pedig csak Lukács, bár õ evangéliumában és az Apostolok cselekedeteiben is. Jézus mennybemenetele természetesen hittétel.
A májusi elmélkedések "hinni vagy tenni" sorozatát most megszakíthatnánk, hiszen Máté inkább "tényközlõ" író és nem "tényértelmezõ". A módszer alkalmazását erre a mátéi szövegre mégis az teszi kívánatossá, hogy ezt a részt a mérvadó szentírástudósok szinte egyöntetûen az õsegyházi gyakorlat rögzítésének tekintik és nem egy az egyben Jézustól származónak. A kérdés a mátéi résszel kapcsolatban úgy vetõdik fel, hogy liturgiázni vagy tenni?
1. Jézustól való-e a Máté-záradék?
Magából az evangéliumból tudjuk, mert János kifejezetten említi, hogy "Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai" (Jn 4,2). Nyilván azok folytatták Jézus halála után ezt a gyakorlatot, akik Keresztelõ János tanítványai közül álltak át Jézushoz. A "szentháromság-formula", vagyis az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében keresztelés is késõbbi gyakorlat. Ez a formula ugyanis ilyen formában az evangéliumokban sehol sem szerepel. Kézenfekvõ a feltételezés, hogy Máté Jézus szájába adja azt, amit Jézus halála után tanítványai gyakorolnak. Annál is inkább teheti ezt, mert nincs rá adat, hogy Jézus ezt a keresztelési gyakorlatot és formulát valahol is tiltotta volna.
2. Mi akkor a baj?
Jézus etikai programját nemcsak hittételek gyártásával lehet vakvágányra vinni, de vallási szertartások és formulák gyártásával is. Akik ebbe az irányba viszik el a kereszténységet, azok a cselekvés helyett könnyen a pótcselekvéseket részesíthetik elõnyben. Az ember úgyis a könnyebb megoldásokat részesíti elõnyben. Így miért ne válassza a szavakat a tettek helyett, vagy a jeleket a cselekvés helyett?! Könnyebb hitvallásokat szavalni és gyermekded hókusz-pókuszokat játszani, mint keresztre menni. A jézusi szeretet megélése ugyanis "életveszélyes", ha csak az ellenségszeretet komolyan vételére gondolunk. Háború esetén ugyanis fõbe lövik azt, aki ellenségszeretet címen megtagadja a katonai parancsot. Ilyen "tett" helyett könnyebb elmondani a Hiszekegyet és víz alá tartani a gyerek fejét.
3. Küldetés-átvétel
Az olvasott rész hivatalos kommentárja így szól: "Jézus a teljes isteni hatalom birtokában küldi apostolait a föld minden népéhez. Föladatuk az, hogy Jézus tanításának hirdetésével és a keresztség szentségének kiszolgáltatásával az Úr tanítványaivá tegyék az embereket. Az emberi erõt meghaladó föladat megvalósítására isteni segítségét és támogatását ígéri az apostoloknak és utódaiknak mindennap, az emberi történelem végéig" (Békés-Dalos ford. a 28,19-20-hoz).
Valójában Jézus a szeretet hatalmával küldi barátait, hogy adják át a szeretet tanítását másoknak, és a szeretet törvény megtartásával õk is és mások is vegyék át Jézustól a küldetést: szeretet világot teremteni a földön, hogy jelen legyen ott az Isten szeretet-országa. És ebben sehol sincs helye a uralkodó jellegû hatalomnak, a kizárólagos vallási világuralomra törekvésnek, sem a mágikus beavatásoknak.
- Aki Jézus alapkoncepcióját ismeri, annak számára komoly kérdés lehet-e, hogy mennybe ment-e Jézus, felemelkedett-e a felhõkbe? De ugyanígy komoly kérdés lehet-e, hogy vízzel leöntöttek-e valakit az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében vagy sem? Fõleg akkor, ha valaki ismeri és teszi is ugyanazt, amit a názáreti Jézus?!

Május 23. Pünkösd vasárnap - Jn 14,15-16.23b-26 - Eljött-e a Szentlélek?
Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Hittétel, hogy Jézus elküldte az apostolokra az Atya és Fiú Szentlelkét, azon a bizonyos elsõ pünkösdön. Az ünnep nemcsak érzelmi lobogásra való, de gondolkodásra is. Annál is inkább, mert a gondolkodó hívõben több kérdés is feltolul: Ki ez a Szentlélek? Isten Lelke? Dehát nem Lélek az Isten? Aztán: Jézus küldi a Lelket? Nem Isten teremtette az emberbe a hozzá hasonlóvá tevõ lelket? Ez egy másik lélek, mely az ember lelkébe költözik? Eddig nem volt a földön a Szentlélek? A próféták nem Lélektõl ihletetten beszéltek? A tanítványok pünkösdig "lélektelenek" voltak? A Szentlélek hitétõl jobb lesz-e a világ?
1. Mit mond János?
Beszél arról, hogy Jézus búcsúbeszédében megígéri tanítványainak: kéri majd az Atyát, hogy helyette mást küldjön nekik, a Vigasztalót, az igazság Lelkét. Ez a Lélek tanító és emlékeztetõ is lesz. Sõt az Atya és Jézus is valamilyen módon a tanítvá-nyokban vesz lakást.
2. Mit mondanak a dogmatikusok?
Mint már idéztem: "Az igazság Lelke a Szentlélek Isten, mert mint isteni személy õ maga az igazság, és mert kegyelmével Jézus tanításának mélyebb ismeretére vezeti az apostolokat" (Békés-Dalos ford. a 14,17 vershez).
Késõbb pedig a lakásvételrõl: "Az Úr itt a keresztény lelkiélet legmélyebb igazságát nyilatkoztatja ki: a kegyelem állapotában lévõ lélek a Szentháromság temploma".
3. Mit mondhatott Jézus?
Jézus központi gondolata - ebben a rövid részben is - kétszer elõfordul, és ezt a teológus János sem tudja megkerülni. Így hangzik: "Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat" (14,15). "Aki szeret engem, megtartja tanításomat" (14,23). Tehát annak az eseménynek, aminek bekövetkezésérõl itt szó van, van egy feltétlen feltétele: az, hogy Jézus szeretet-parancsát, szeretet-tanítását kell befogadnunk a tudatunkba és életünkbe is, vagyis szerinte kell élnünk. Így már nem is olyan misztikus a dolog, mert erkölcsi magatartásunknak a Szeretettel alkotott egység lesz a következménye, hívjuk ezt a Szeretetet Atyának, Jézusnak, vagy Léleknek. Azt pedig könnyû belátni, hogy aki szeretetben él és a szeretet õbenne, az a teljes igazság birtokában van, az meg tud vigasztalódni, az emlékezni tud, az új felismerésekre jut stb.
4. Mi történt pünkösdkor?
Lukács leírja, hogy a tanítványok a Jézus halála utáni zavarodottságukat legyõzve újra együtt vannak, bezárkózva egy teremben. Újra átgondolhatták a hároméves tanfolyam tanítását és megbeszélhették a bekövetkezett eseményeket. Közösségileg leeshetett náluk a húsz fillér, vagyis rádöbbenhettek arra, hogy Jézus valóban az igaz Istenrõl beszélt nekik, és most már õk azok, akiknek folytatniuk kell Jézus munkáját. Aki elolvassa Péter elsõ pünkösdi beszédét, az az ószövetségi beágyazású szövegben megtalálja Jézus programbeszédének kulcsmondatát, amit a tömegnek arra a kérdésére válaszol, hogy "Mit tegyünk hát?". Péter válasza: "Térjetek meg!" A Szeretet Útjára kell megtérni. Ez a közös felismerés Jézus szeretet-közösségévé teszi a tanítványokat. Betelnek a Jézustól meghirdetett szeretet-lélekkel. Ebben a közösségi feltöltõdésben fogalmazható meg az a bizonyos Szentlélek-eljövetel, az a bizonyos pünkösd.
- A rengeteg kérdés nagyon leegyszerûsödik, ha a kulcsszót megtaláltuk. Szeretet az Isten, szeretet minõségû lélek. Ezzel a szeretettel a történelem folyamán mindenki feltöltõdhetett. A próféták is, az apostolok is. A tanítványok pünkösdi közösségi feltöltõdése azért történelmi jelentõségû megnyilatkozása a Léleknek, mert Jézus csoportja dönt a jézusi program mellett és elkezdi "csinálni" az Isten országát, a szeretet közösségét. Enélkül a Szentlélek-hit fabatkát sem ér!

Május 30. - Szentháromság vasárnap - Jn 3,16-18 - Van-e Szentháromság?
Egy Isten van? Vagy három? Vagy több? A vallástörténet mindegyikre ismer példát. Sõt vannak, akik az istenhitben fejlõdést emlegetnek: a sokistenhittõl a törzsi isteneken, majd fõistenen át az egyistenhitig.
A kereszténység olyan vallás, amely az egyistenhit és többistenhit problémáját úgy oldja meg, hogy egy Isten van, de egy Istenben három személy: Atya, Fiú, Szentlélek. A gond csak az, hogy ha Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek is, miért nincs három Isten, csak egy? A dogmatikusok persze kidolgozták elméletüket, a zsinatok pedig kimondták a Szentháromság dogmát.
1. Mit mond János?
Ebben a rövid részben látszólag semmit. Jézus az éjszaka hozzá látogató zsidó fõtanácsossal, Nikodémussal beszélget. Arról, hogy Isten a fiát adta a világért, a fiú pedig nem elítélni jött a világot, hanem üdvözíteni. Feltétele ennek az üdvösségnek, örök boldogságnak a hit: "Aki hisz Isten egyszülött fiában, azt nem ítéli el, de aki nem hisz, azt már el is ítélte" (3,18). Ez az okfejtés egyáltalán nem meglepõ János teológustól, hiszen tudjuk, hogy egész evangéliumát azért írta, hogy meggyõzzön arról, hogy Jézus az Isten fia.
Azok a liturgikusok, akik Szentháromság vasárnapra ezt a részt jelölték ki, valószínûleg úgy gondolták, hogy Szentlélek helyett elég az "üdvözíteni" szó. Ugyanis az Atyának a teremtést, a Fiúnak a megváltást, a Szentléleknek pedig a megszentelést, üdvözítést tulajdonítják. Eszerint tehát a teremtõ Atya küldi a megváltó Fiút, közösen pedig a megszentelõ-üdvözítõ Lelket. A Szentlélek munkájáról egyébként elõbb van szó, amikor Jézus az újjászületésrõl beszél Nikodémusnak: "Aki nem születik vízbõl és (Szent)lélekbõl, nem mehet be Isten országába (3,5).
2. Mit mondanak a kommentátorok?
Az újjászületésrõl ezt mondják: "A lelki újjászületés a keresztség szentségében történik. A testi születésbõl bûnrehajló, földi ember származik, a kegyelmi újjászületésbõl Krisztusban megváltott, lelki ember" (Békés-Dalos ford. az 5-6. versekhez).
A Szentlélek mûködésérõl pedig ezt írják: "A Szentlélek mûködése a szél fújásához hasonlóan nem látható, de a megigazult lélek megtapasztalja hatását... Jézus úgy beszél, mint aki isteni természeténél fogva közvetlenül ismeri a Szentlélek mûködését" (uo. 8-11. vershez).
3. A Szentháromság "titkáról"
Jézus egyetlen helyen sem mondja, hogy az Isten Szentháromság. Ez a szó sehol sem található a Szentírásban. Jézus beszél az Atyáról és vele összefüggésben fiúról is, lélekrõl is, de a fiú és lélek második és harmadik isteni személyként való értelmezése a dogmatikusok mûve.
Annyi biztos, hogy Isten léttartalmát aligha tudjuk kimeríteni, amint azt Ágoston is világosan látta a tengerparton játszó gyermek példájából: egy kis gödörbe nem lehet belemerni a tengert. Éppen ezért, a szentháromságtani viták miatt érdemes-e gyilkolni egymást? Pedig hány és hány embert küldtek máglyára, hurcoltak meg Jézus istensége, a Szentlélek eredése miatt?!
4. Mire volna szükség?
Jézus Atyának mondta Istent, János pedig Szeretetnek. Nem elég nekünk, ha azt mondjuk, hogy ahol szeretet van, ott van egység és közösség? Istenre biztosan jellemzõ ez, de ennek Istenben megvalósuló módjait csak a tévedések sorozatával lehet meghatározni. És szeretetlenségek áradatával. Nem kellene inkább azt tenni, hogy nem a hite alapján ítélünk meg egy embert? Nem kellene inkább úgy gondolkodni, hogy nem egy szertartás (pl. keresztség), hanem a szeretet gyakorlása kapcsol Istenhez minket? Nem érezzük-e, hogy pótmegoldásokba és pótcselekvésekbe menekülünk az igazi tettek, a szeretet tettei elõl?!
- A májusi elmélkedés-sorozatban csupán azt akartam érzékeltetni, hogy a hit és tett, a szertartás és a tett párosokban melyik a döntõ. Valaki azt mondhatná, hogy mind a kettõ kell, és nem szabad szembeállítani a kettõt. Lelke rajta. Egy szavam sincs, ha ezt a kettõt úgy fogadja el, hogy a második, vagyis a szeretet tettei nem sínylik meg azt. De erre még nem láttam példát!