|
|
Biblia
Az áprilisi
elmélkedéseket Bulányi György, a májusiakat Kovács
Lászó készítette.
Április 4. -
Húsvétvasárnap - Jn 20,1-9 - Hívás vagyok?
"Még nem értették az Írást, hogy fel
kell támadnia a halálból." Életem
megértési folyamat. A jó pap holtig tanul... s mégis
bután hal meg. Csak így érdekes az élet.
Elviselhetetlen lenne, ha egy szép napon már mindent
értenék. Csak vegetálhatnék utána. Ma még nem
vegetálok, mert bõven van, amit nem értek. Nem értem,
miért volt fontos az Írásnak, hogy Krisztus
feltámadjon. Miért fontos annak, aki írta az Írást?
Ha Isten is szerzõje az Írásnak, miért volt fontos
Neki? Az Írás emberi szerzõje még remélhette, hogy
perdöntõ lesz a feltámadás jelentõsége: ha
feltámad Jézus, az utókor nem tud majd se köpni, se
nyelni, s boldog-boldogtalan Jézus tanítványává
lesz. De Isten látja a jövõt. Tudta, hogy nem így
lesz.
A feltámadás csak hírnek bizonyul egy eseményrõl.
Súlya nem mérkõzhetik a három évi tanítással és
élettel. A feltámadás ténye kevesekre, a három év
sokakra gyakorolhatott hatást. A feltámadás: egy
látvány s néhány beszélgetés. A három év: a
látványok sokasága s egy egész népfõiskola. Akik
azt gondolták, hogy a feltámadás következtében más
lesz az emberiség élete, tévedtek. Isten nem
gondolhatta. Tudta, hogy a feltámadás indíthat ugyan
minket arra, hogy Érette éljünk, de csak ezt teheti.
Semmi többet. Ahogy a három év is csak hívott
Istenhez, a feltámadás sem tehet többet. Hív
Istenhez, aki a maga számára teremtett minket. Ennyi -
a puszta hívás - elég az Istennek, hogy feltámassza
Jézust? Úgy látszik: elég. Mert Isten szabad és
szeret. Tõlünk is azt várja, hogy szabadon mondjunk
igent hívására. Hogy az ember is az legyen, aki szabad
és szeret. Ezért nem tesz többet annál, hogy hív.
Ami ennél több, túl van a szabadságon, túl a
szereteten is. Ami ezeknél több, az már
determinálás, bábjáték.
Feltámasztom nektek Jézust - mondja az Isten -, s ezzel
jelentem magam; ahogyan Jézus megszületésével,
küldésével, három évi körbenjárásával is. Aki
"jelent", jelen van. Kijelentés vagy
kinyilatkoztatás ugyanarról beszél: Isten jelen van.
Azért, hogy hívjon. Errõl beszél a Jelenések könyve
is. Az apokalipszist a középkori magyar nyelv az Isten
jelenésével fordította. A feltámadás is Isten
jelenése.
Kezdete van Isten jelenéseinek, de vége nincs. Kezdete
azért van, mert létünk is kezdõdött. S vége azért
nincs, mert létünknek sincs vége. Vég nélkül akarja
jelenteni magát. Nem elég neki Jézus feltámadása.
Minden egyszer volt történésnek az a sorsa, hogy
megfakul, s a késõ unokák hiszik is, nem is... Ma is
akarja jelenteni magát. Jézus feltámadása által már
jelentette. Most rajtunk a sor. Általunk akarja
jelenteni magát. Jézus minden mai tanítványa is Isten
jelenése: Isten jelenti magát általuk. Akkor vagyok ez
a jelenés, ha életem hívás. Hívom-e és mire hívom
életemmel kortársaimat?
Április 11. -
Húsvét 2. vasárnapja - Jn 20,19-31 - Elhiszem, vagy
hiszem?
"Ha nem látom kezén a szegek helyét...
nem hiszem." Attól, hogy mondanak nekem
valamit, még nem mozdulok. Miként Tamás. Látnom kell
ahhoz, hogy meginduljak. A hit hallás nyomán ugyan
megfoganhat bennem, de ekkor még csak embrió. Ért
korúvá csak akkor lesz, amikor nem kell már elhinnem
senkinek semmit. Amikorra meggyõzõdéssé érik bennem.
Tapasztalás nélkül nincs meggyõzõdés. Tamás
beletette ujját Jézus oldalsebébe, és hitt. Amikor
már nem kellett hinnie, mert látott, tapasztalt.
Elsõbb megvallotta Jézust Urának, Istenének, aztán
hamarosan útnak eredt, s bizonyságot tett arról, amit
látott és hallott. A hagyomány szerint Indiáig jutott
el. A vértanú-halálig is eljutott. S a minap
Nag-Hammadiban kiástak egy gyönyörû könyvet
Jézusról, amelynek címe: Tamás-evangélium.
Látásának, meggyõzõdésének erejében - tudta már,
mire használja fel életét.
Nem mond-e ellen mindezeknek Jézus Tamáshoz intézett
szava: "Boldogok, aki nem látnak, és
hisznek". Nem! Csak azt mondja, hogy nekem nincs
módom ujjaimmal oldalsebét kitapogatnom, de ettõl még
hihetek. Miben? Abban, hogy Jézus az én Uram, Istenem.
Akkor hiszek, ha tanítványává leszek, ha ráteszem az
életem, hogy érvényt szerezzek tanításának a magam
életében; s másokéban is, mert csak az a tanítvány,
aki másokat is azzá tesz.
"Mivel látsz engem, hiszel" - nincs ebben
semmi ellentmondás. Csak jelentéktelen dolgokat szabad
elhinnem: pl. síverseny folyik a szomszéd ország
hegyeiben. Az elhivés igaznak fogad el egy jelentést, s
aztán nem történik semmi. A hit igaznak tapasztal
valamit, s erre a valamire ráteszi az életét. Elhinni
a feltámadást, ez csak elhivés. Rátenni az életemet
arra, amit a feltámadott Jézus tanított - ez már hit.
Akkor is hit ez a rátevés, ha Jézus nem támadott fel.
S az életem rá nem tevése akkor sem hit, ha
egyébként elhiszem, hogy feltámadott.
Csak az a boldog, aki ráteszi Jézusra az életét. Aki
elhiszi, hogy Jézus élt, hogy Isten Fia, meg hogy
feltámadott, de életét a minél több pénz
keresésére teszi rá, az is hisz, de nem Jézusban,
hanem a Pénzben, a Mammonban. Amire ráteszem az
életem, abban hiszek. Mit hiszek el, és mire teszem rá
az életem - két nagyon különbözõ valami: elhivés
és hit. Mindannyian hiszünk valamiket. Mindannyian
rátesszük valamire az életünket. Elhivés és hit az
ember élete. De boldoggá nem tesz az elhivés;
boldoggá csak a hit tehet. Tesz is, ha Jézusra teszem
az életem.
Mi az a tapasztalás, ami rábírhat, hogy Jézusra
tegyem az életem? Mi az a tapasztalat, ami rábírhat,
hogy a Mammonra, a nem-jézusira tegyem az életem?
Elkezdem próbálgatni a "rátevést", és
boldog leszek. Ha nem, akkor nem abban hiszek, amire
teremtettek. Két rövid szóval is elmondható, hogy
mire lettem: Légy jó! Aki nem ebben hisz, nem Jézusban
hisz. S aki ebben hisz, akkor is Jézus Istenében hisz,
ha ateista és sohasem hallott Jézusról.
Április 18. -
Húsvét 3. vasárnapja - Lk 24, 35-48 - Feltételes
"kell"
"Krisztusnak szenvednie kell, fel kell
támadnia a halálból."
Miért kell szenvednie, miért kell feltámadnia?
Tanítványainak is szenvedniök kell, tanítványainak
is fel kell támadniok? Tanítványainak csak
szenvedniök kell, de feltámadniok már nem kell? Ez az
ismétlõdõ "kell" feltétlen, vagy csak
feltételes? Ennyi kérdés tolul elém a jézusi
megállapítást olvasva.
Az utolsó kérdés megválaszolásával kezdem: csak
feltételes a "kell". A szõlõmunkások meg is
becsülhették volna a Gazda fiát. A Gazda ebben
reménykedett. Csak azért kellett Krisztusnak
szenvednie, mert a szõlõ munkásai nem becsülték meg
õt. A tanítványok szenvedése ugyanígy nem
szükségképpeni. Isten nem küldi, nem hívja
szenvedésre sem Jézust, sem a tanítványokat. Csak
akkor kell szenvedniök, ha Isten akaratával
szembehelyezkedve a szõlõmunkások szenvedtetik õket.
Ugyanilyen feltételes a "kell" a feltámadás
esetében is? Azt hiszem, igen. (Van az elhiszem, a
hiszem, meg az "azt hiszem" - s mind a három
mást jelent.) Ha Jézus megbecsülten, elfogadottan
élhet Izraelben, s biológiai életerejének végére
érve hal meg, s nem erõszakos halállal fiatalon, akkor
aligha kell feltámadnia. Feltámadásáról Jézus
rendre annak kapcsán beszél, hogy Jeruzsálem vallási
hatalmasságai majd teszik vele, amit akarnak. Hogy
Izrael - s fõleg a tanítványok! - ne eshessenek abba a
tévedésbe, hogy Isten magára hagyta Jézust,
feltámasztja õt a harmadik napon.
Érthetõ. De érthetõ-e, hogy nem támasztja fel a
Jézushoz hasonlóan megszégyenített tanítványokat?
Úgy tetszik: nem érthetõ. A tanítványokat is
tanítványok veszik körül, miként Jézust. Ezeknek a
tanítványoknak is szükségük lehet
természetfölötti igazolásra: Istent képviselte
mesterük, s nem a maga szamársága hívta ki maga ellen
a késõbb már nem-jeruzsálemi vallási és világi
hatalmasságok haragját! Még sem szól semmi fáma
arról, hogy a Giordano Bruno-, Savonarola-félék
feltámadtak volna. Az õ esetükben be kell érnünk a
gyilkosok utódai által történendõ
rehabilitációval... sírjaik késõ díszítésével.
Jézus elõtt is, Jézus után is ez jut osztályrészül
Isten tolmácsainak. Jézusnak több jutott. Isten
nagyobb felkiáltójelnek akarta õt, mint másokat.
Nagyobb is volt!
Az én életem mekkora felkiáltójele Istennek? Csak
elhiszem, csak azt hiszem, vagy hiszem, hogy õ az Út?
Kell-e nekem is szenvednem Istenért? Ha Jézus
tanítványa vagyok, akkor biztos! Baj ez? Baj bizony!
Ennél csak az a nagyobb baj, ha nem kell szenvednem, de
Istennek nincs is miért rehabilitálnia engem. Ha nem
adtam alapot Istennek, hogy feltámasszon az utolsó
napon.
Április 25. -
Húsvét 4. vasárnapja - Jn 10,1-10 - Elfutás és
kétfelé sántikálás
"Azért jöttem, hogy életük legyen"
- mondja Jézus. Azért jöttem, hogy ne legyen életük
- gondolja a Sátán. Gondolja, de nem mondja. Mondani
mást mond: Neked adom a földkerekség minden
országát, hatalmát és dicsõségét, csak ne menj a
Jó Pásztor után, hanem leborulva engem imádj. El sem
árulom, hogy ki vagyok, amikor hívlak. A lehetõ
legbûvösebben csengõ-pengõ név mögé rejtem magam:
én vagyok a Pénz. Velem minden a tiéd lehet, mi
szemnek, szájnak ingere. Ha rám figyelsz, nagy és
gazdag és hatalmas leszel.
A Jó Pásztor juhai követik azt, aki elõttük jár,
"idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak
tõle". El, mert "tolvaj és rabló" a
Pénz. Csak az nem látja, aki nem akarja. Száz és
száz milliók kerülnek létbizonytalanságba és
nyomorba, országok gazdaságai omlanak össze
dominó-módra a csengõ-pengõ Pénz nyomába
szegõdõk, a tõzsde-mûveletek hatására. Ott tolong
mögötte a megtévesztettek milliós tábora.
Kiszolgáltatottan és reménykedve, hogy másokat
pusztít el, nem õket. Tõle várják maguk, nemzetük
sorsának jobbra fordulását. Fel is zárkóznak a Pénz
valamelyik politikai pártja mögé, reménykedve annak
ügyességében, hogy gazdag legelõkre vezeti majd õket
s nemzetüket. Olyannyira, hogy hajba is kapnak
egymással, s kölcsönösen megállapítják
egymásról, hogy választási gyõzelmeiket csak saját
pereputtyuk zsíros pozíciókba helyezésére
használják. NATO-ra és Európai Közösségre teszik
reményüket, a Tõkés Társaságok világuralmára
bízzák sorsukat.
A Jó Pásztor követõi viszont nem voltak se
farizeusok, se szadduceusok, se heródiánusok, és az
elõzõk hatalmi koncepcióját megdönteni kívánó
szikáriusok sem voltak. Nem lehet politikai pártokban
is reménykedni, meg Jézusban is. Ha valaki e kettõt
együtt akarná, sürgõsen be kell iratkoznia a Jézusi
Fõiskola analizálást tanító valamelyik
alaptanfolyamára. Ha elvégezte volna már, akkor is,
mert úgy látszik, elfelejtette, amit tanult. Azért
kell oda mennie, hogy megtanulja: Jézus tanítványai
elfutnak az idegen elõl. Elfutnak, mert - tanítják a
Fõiskolán - "nem szolgálhattok egyszerre Istennek
is, a Mammonnak is".
Hova futnak? Mibe futnak? Mert valahova futniok kell. Nem
lehet egyszerre Jézus ütemére is, a Sátán ütemére
is ránganiok. Oda futnak, ahol nem a Pénz az Úr. Oda,
ahol együtt élhetnek azokkal, akik csak a Pásztor
hangjára akarnak figyelni. Oda futnak, ahol az
iskolákban maguk tanítják gyermekeiket arra, hogy mi a
Pásztornak a hangja, s mi az ettõl különbözõ, az
idegen hang. Oda, ahova nem jut el a Pénz
kábítószere, "kultúrája", mert Jézus
hangjára szól a zene, lejt a tánc, alkot a mûvész s
énekel a költõ. Oda, ahol a tõzsdék hatalma nem
képes munkanélkülivé nyomorítani õket. Oda, ahol
nem akar senki magának, férjének-feleségének,
gyermekeinek többet, mint amennyi testvérének és
testvére családjának jut. Oda, ahol nem szennyezik
környezetüket se kicsiben, se nagyban. Oda, ahol a
munka nem sorvaszt, hanem az alkotás és a másokat
segítés örömével tölt el. Oda, ahol amijük van,
nem kell fegyverrel védeni a kívül levõktõl, mert
minden kívül levõt várnak maguk közé, hogy azok is
belül levõkké legyenek.
Oda, ahol bõségben van az életük, mert a Pásztorra
figyelnek. Már Jeremiás beszélt a kétfelé
sántikálókról. Rám is gondolt, amikor kérdezte:
Meddig akartok még kétfelé sántikálni...?
Május 2. -
Húsvét 5. vasárnapja - Jn 14,1-12 - Van-e
mennyország?
Május ez évben a dogmák hónapja a liturgiában. Nem
csoda, hiszen erre a hónapra esik három hittitok
ünnepe is: Mennybemenetel, Pünkösd, Szentháromság.
Az evangéliumi részletek természetesen János
evangéliumából valók, hiszen János, a teológus
szolgáltatja az ünnepek teológiai alapját. János
ugyanis, ellentétben a szinoptikusokkal (Máté, Márk,
Lukács), nem pusztán "tényközlõ", hanem
elsõsorban "tényértelmezõ" evangélista.
Elsõdleges célja, hogy olvasói-hallgatói higgyék el
az õ hittani tanítását.
Tudjuk, hogy a názáreti Jézusnak elsõdleges
célkitûzése és programja a megtérés hirdetése
volt, hiszen nyilvános mûködését is ezzel a
mondattal kezdte: "Térjetek meg, mert közel van az
Isten országa!" (Mt 4,17). Jézus tehát a földi
Isten-ország megvalósulását az ember magatartásának
és tetteinek megváltozásában látta.
Érdemesnek látszik János szövegeit megvizsgálni
abból a szempontból, hogy János, a teológus bûnös-e
abban, hogy a mindennapi életben megvalósítandó
tettekrõl a bizonyíthatatlan hitek felé tolódott el a
kereszténység. Vagy János evangéliumát is még
tovább toltuk a dogmák abszolutizálása felé?
Május elsõ vasárnapjának evangéliumi részlete a
mennyországról szól: Jézus megígéri a mennyei
hazát. Dogma, hogy van mennyország.
1. János, a teológus
János evangéliumának ebbõl a részletébõl valóban
azt látjuk, hogy a szerzõ számára a hit világa a
legfontosabb. Jézus szavait úgy adja vissza, hogy
minden Istenre, a túlvilági mennyországra és
Jézusnak az Atyával való egyedülálló kapcsolatára
irányul. Higgyetek Istenben, higgyetek a túlvilági
mennyországban és higgyetek bennem is, aki egy vagyok
az Atyával.
A két okvetetlenkedõ kérdésre is ebben a szellemben
reagál. Tamásnak, aki nem ismeri az Utat, azzal
válaszol, hogy õ az Út, Igazság és Élet. Fülöpnek
pedig, aki látni szeretné már egyszer az Atyát, az
Atyával való egységét hangsúlyozza.
Végül a hitnek tulajdonít olyan tetteket, amelyek még
Jézus tetteit is felülmúlják.
2. János, a szeretett
tanítvány
János teológus szavait lehetne egyszerûbben is
magyarázni, ha az Isten név helyébe - éppen János
szellemében - a Szeretet szót tennénk. János szerint
ugyanis "Szeretet az Isten: aki szeretetben él,
Istenben él, és Isten õbenne" (1Jn 4,16b). Ezzel
a behelyettesítéssel János szövege így hangzana:
Fontos, hogy higgyetek a Szeretetben és a szeretet
beteljesülésében (mennyország). Az Út a fontos, mert
ebben van az igazság és az élet. A tanítással és
annak élésével az Atya bennem él és én az Atyában.
Ti is képesek vagytok erre az életre és az
enyémekénél is nagyobb tettekre.
3. A dogmagyárosok
Ezzel szemben a dogmagyártók így szállnak el a
magasba a János szöveghez fûzött lábjegyzetekben:
"Nem lehet másképp az örök üdvösségre jutni,
csak a Jézusba vetett hittel: õ tanításával, élete
példájával és kegyelmével vezet az Atyához"
(Békés-Dalos ford. a 14,6 vershez).
"Az apostolok eddig nem ismerték föl teljesen az
Atyával egylényegû Fiúistent. A Szentlélek
megvilágosító kegyelme Jézusnak, és Jézusban az
Atyának mélyebb ismeretére fogja vezetni õket"
(uo. 14,7).
"Az apostolok külsõ hatás tekintetében nagyobb
tetteket vittek végbe, mert a megdicsõült Jézus
kegyelmével az egész világon elterjesztették az
evangéliumot és az egyházba vezették a pogány
népeket" (uo. 14,12)
- Megállapíthatjuk, hogy János, de fõleg a
késõbbi dogmagyártók a hit irányába vitték el az
örömhírt. Ezzel még inkább hangsúlyárnyékba
került Jézus igazi szándéka: a gondolkodás és
magatartás radikális átalakítása a szeretet
Útjára. Beláthatnánk, hogy semmire sem megyünk a
mennyország hitének hangos megvallásával akkor, ha az
Utat elsikkasztjuk. A vallásos hit ilyen
abszolutizálása azért veszélyes, mert még inkább
növeli a veszélyt, hogy a Jézusra hivatkozó
egyházban nem az lesz a "jófiú", aki szeret,
hanem aki különféle dogmákat engedelmesen elhisz.
Május 9. -
Húsvét 6. vasárnapja - Jn 14,15-21 - Feltámadt-e
Jézus?
Ebben a János-evangéliumi részletben Jézus megígéri
feltámadását és megígéri a Szentlelket. Hittétel,
hogy Jézus feltámadott. Hittétel az is, hogy van
Szentlélek. Vizsgáljuk meg ezt a szöveget ismét a hit
és a tettek szemszögébõl. Bûnös-e János apostol a
jézusi szándék meghamisításában? Bûnösek
vagyunk-e mi, késõbbi "tényértelmezõk"
valami hasonlóban?
1. A feltámadásról
János a feltámadásról elég homályosan beszélteti
Jézust: Nem hagyja árván övéit. Rövid idõ múlva a
világ nem látja õt, de tanítványai látni fogják,
mert õ él...
A késõbbi hivatalos magyarázó ezt már így
fogalmazza lábjegyzetében: "Jézus vállalja most
a megváltó kereszthalált, de mivel isteni személye
halhatatlan, föltámasztja emberi testét és a benne
hívõknek is örök életet ad" (Békés-Dalos
ford. a 14,19 vershez).
2. A Szentlélekrõl
János Jézusa a Szentlélekrõl is hasonló
homályossággal szól: Jézus kérni fogja az Atyát,
aki más Vigasztalót ad a tanítványoknak, aki az
igazság Lelke lesz és aki mindörökké a
tanítványokkal marad. Ezt a Lelket a világ nem
kaphatja meg, mert a világ nem látja és nem ismeri,
szemben a tanítványokkal, akik ismerik, mert bennük
marad.
A késõbbi hivatalos kommentátor pontos dogmatikai
magyarázattal látja el ezt a részt: "Az igazság
Lelke a Szentlélek, mert mint isteni személy, õ maga
az igazság és mert kegyelmével Jézus tanításának
mélyebb ismeretére vezeti az apostolokat" (uo.
14,17).
3. A tennivalókról
Tudjuk, hogy János a "szeretett tanítvány"
volt, aki pontosan tudta, hogy "Szeretet az
Isten", és aki aggastyán korában csak azt
mondogatta tanítványainak: "Fiacskáim,
szeressétek egymást!" Érthetõ, hogy ez a János
nagy teológiai hevületében sem felejti ki ezt a
lényeget.
A részlet ugyanis azzal kezdõdik, hogy Jézus
felszólítja barátait: "Ha szerettek engem,
megtartjátok parancsaimat". Az idézett részlet is
így fejezõdik be: "Aki ismeri és megtartja
parancsaimat, az szeret engem". Vagyis János nem
feledkezik meg Jézus etikai követelményeirõl sem, ha
nem is olyan terjedelemben ír róla, mint a hittani
tételekrõl.
4. Mit mondhatott
Jézus?
Jézus ragaszkodva célkitûzéséhez
búcsú-beszédében is elmondhatta, hogy iránta a
szeretetet úgy lehet kimutatni, ha megtartják
parancsait. Az összeset, ami egyetlen egy: "Ez az
én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én
szerettelek titeket" (Jn 15,12).
Ennek a szeretésnek következtében jó Lélek és jó
lelkiismeret lesz bennük, vagy pontosabban bennük lesz
az Isten, vagyis a Szeretet. Akit csak szeretetlenséggel
lehet kitaszítani magunkból.
A szeretet következtében Jézussal sem szûnik meg a
kapcsolat, mert akikben egyazon szeretet lakik, azok
egyek, mindenféle dogmatikai konstrukció nélkül.
Jézusban az Atya szeretete van, a tanítványokban
Jézus-féle szeretet, és máris megvalósul hármukban
az egység, amit János kicsit misztikusan így fejez ki:
"Én az Atyában vagyok, ti pedig énbennem és én
tibennetek".
- Aki jézusi módon szeret, annak fontos-e az a
kérdés, hogy feltámadt-e Jézus a János vagy a
dogmatikusok által megfogalmazott formában? Vagy
fontos-e a Szentlélek szentháromságtani definíciója?
Netán van ennél fontosabb?! Ez a kérdés azért is
jogos, mert Jézus és a Szentlélek istensége körüli
hitvitákban nem a szeretet érvényesült a történelmi
kereszténységben, hanem ellenkezõleg: a máglyákat
gyújtó gyûlölet! Ennek a gyûlöletnek lángja még
ma is fel-felcsap a jelenkor papi és nem papi
inkvizítoraiban. Erre pedig nincs szükség. Jézus
szeretet-törvényére és annak élésére azonban
annál inkább szükség van!
Május 16. -
Mennybemenetel ünnepe - Mt 28,16-20 - Mennybe ment-e
Jézus?
János evangélista nem beszél Jézus
mennybemenetelérõl. Máté is csak annyit ír, hogy a
galileai hegyen elbúcsúzik tanítványaitól és
örömhírt hirdetni küldi õket. Jézus
mennybemenetelérõl Márk ír, a felhõkbe
emelkedésrõl pedig csak Lukács, bár õ
evangéliumában és az Apostolok cselekedeteiben is.
Jézus mennybemenetele természetesen hittétel.
A májusi elmélkedések "hinni vagy tenni"
sorozatát most megszakíthatnánk, hiszen Máté inkább
"tényközlõ" író és nem
"tényértelmezõ". A módszer alkalmazását
erre a mátéi szövegre mégis az teszi kívánatossá,
hogy ezt a részt a mérvadó szentírástudósok szinte
egyöntetûen az õsegyházi gyakorlat rögzítésének
tekintik és nem egy az egyben Jézustól származónak.
A kérdés a mátéi résszel kapcsolatban úgy vetõdik
fel, hogy liturgiázni vagy tenni?
1. Jézustól való-e a
Máté-záradék?
Magából az evangéliumból tudjuk, mert János
kifejezetten említi, hogy "Jézus maga nem
keresztelt, csak a tanítványai" (Jn 4,2). Nyilván
azok folytatták Jézus halála után ezt a gyakorlatot,
akik Keresztelõ János tanítványai közül álltak át
Jézushoz. A "szentháromság-formula", vagyis
az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében keresztelés is
késõbbi gyakorlat. Ez a formula ugyanis ilyen formában
az evangéliumokban sehol sem szerepel. Kézenfekvõ a
feltételezés, hogy Máté Jézus szájába adja azt,
amit Jézus halála után tanítványai gyakorolnak.
Annál is inkább teheti ezt, mert nincs rá adat, hogy
Jézus ezt a keresztelési gyakorlatot és formulát
valahol is tiltotta volna.
2. Mi akkor a baj?
Jézus etikai programját nemcsak hittételek
gyártásával lehet vakvágányra vinni, de vallási
szertartások és formulák gyártásával is. Akik ebbe
az irányba viszik el a kereszténységet, azok a
cselekvés helyett könnyen a pótcselekvéseket
részesíthetik elõnyben. Az ember úgyis a könnyebb
megoldásokat részesíti elõnyben. Így miért ne
válassza a szavakat a tettek helyett, vagy a jeleket a
cselekvés helyett?! Könnyebb hitvallásokat szavalni
és gyermekded hókusz-pókuszokat játszani, mint
keresztre menni. A jézusi szeretet megélése ugyanis
"életveszélyes", ha csak az ellenségszeretet
komolyan vételére gondolunk. Háború esetén ugyanis
fõbe lövik azt, aki ellenségszeretet címen megtagadja
a katonai parancsot. Ilyen "tett" helyett
könnyebb elmondani a Hiszekegyet és víz alá tartani a
gyerek fejét.
3. Küldetés-átvétel
Az olvasott rész hivatalos kommentárja így szól:
"Jézus a teljes isteni hatalom birtokában küldi
apostolait a föld minden népéhez. Föladatuk az, hogy
Jézus tanításának hirdetésével és a keresztség
szentségének kiszolgáltatásával az Úr
tanítványaivá tegyék az embereket. Az emberi erõt
meghaladó föladat megvalósítására isteni
segítségét és támogatását ígéri az apostoloknak
és utódaiknak mindennap, az emberi történelem
végéig" (Békés-Dalos ford. a 28,19-20-hoz).
Valójában Jézus a szeretet hatalmával küldi
barátait, hogy adják át a szeretet tanítását
másoknak, és a szeretet törvény megtartásával õk
is és mások is vegyék át Jézustól a küldetést:
szeretet világot teremteni a földön, hogy jelen legyen
ott az Isten szeretet-országa. És ebben sehol sincs
helye a uralkodó jellegû hatalomnak, a kizárólagos
vallási világuralomra törekvésnek, sem a mágikus
beavatásoknak.
- Aki Jézus alapkoncepcióját ismeri, annak
számára komoly kérdés lehet-e, hogy mennybe ment-e
Jézus, felemelkedett-e a felhõkbe? De ugyanígy komoly
kérdés lehet-e, hogy vízzel leöntöttek-e valakit az
Atya, a Fiú és Szentlélek nevében vagy sem? Fõleg
akkor, ha valaki ismeri és teszi is ugyanazt, amit a
názáreti Jézus?!
Május 23.
Pünkösd vasárnap - Jn 14,15-16.23b-26 - Eljött-e a
Szentlélek?
Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe.
Hittétel, hogy Jézus elküldte az apostolokra az Atya
és Fiú Szentlelkét, azon a bizonyos elsõ
pünkösdön. Az ünnep nemcsak érzelmi lobogásra
való, de gondolkodásra is. Annál is inkább, mert a
gondolkodó hívõben több kérdés is feltolul: Ki ez a
Szentlélek? Isten Lelke? Dehát nem Lélek az Isten?
Aztán: Jézus küldi a Lelket? Nem Isten teremtette az
emberbe a hozzá hasonlóvá tevõ lelket? Ez egy másik
lélek, mely az ember lelkébe költözik? Eddig nem volt
a földön a Szentlélek? A próféták nem Lélektõl
ihletetten beszéltek? A tanítványok pünkösdig
"lélektelenek" voltak? A Szentlélek hitétõl
jobb lesz-e a világ?
1. Mit mond János?
Beszél arról, hogy Jézus búcsúbeszédében
megígéri tanítványainak: kéri majd az Atyát, hogy
helyette mást küldjön nekik, a Vigasztalót, az
igazság Lelkét. Ez a Lélek tanító és emlékeztetõ
is lesz. Sõt az Atya és Jézus is valamilyen módon a
tanítvá-nyokban vesz lakást.
2. Mit mondanak a
dogmatikusok?
Mint már idéztem: "Az igazság Lelke a Szentlélek
Isten, mert mint isteni személy õ maga az igazság, és
mert kegyelmével Jézus tanításának mélyebb
ismeretére vezeti az apostolokat" (Békés-Dalos
ford. a 14,17 vershez).
Késõbb pedig a lakásvételrõl: "Az Úr itt a
keresztény lelkiélet legmélyebb igazságát
nyilatkoztatja ki: a kegyelem állapotában lévõ lélek
a Szentháromság temploma".
3. Mit mondhatott
Jézus?
Jézus központi gondolata - ebben a rövid részben is -
kétszer elõfordul, és ezt a teológus János sem tudja
megkerülni. Így hangzik: "Ha szerettek engem,
megtartjátok parancsaimat" (14,15). "Aki
szeret engem, megtartja tanításomat" (14,23).
Tehát annak az eseménynek, aminek bekövetkezésérõl
itt szó van, van egy feltétlen feltétele: az, hogy
Jézus szeretet-parancsát, szeretet-tanítását kell
befogadnunk a tudatunkba és életünkbe is, vagyis
szerinte kell élnünk. Így már nem is olyan misztikus
a dolog, mert erkölcsi magatartásunknak a Szeretettel
alkotott egység lesz a következménye, hívjuk ezt a
Szeretetet Atyának, Jézusnak, vagy Léleknek. Azt pedig
könnyû belátni, hogy aki szeretetben él és a
szeretet õbenne, az a teljes igazság birtokában van,
az meg tud vigasztalódni, az emlékezni tud, az új
felismerésekre jut stb.
4. Mi történt
pünkösdkor?
Lukács leírja, hogy a tanítványok a Jézus halála
utáni zavarodottságukat legyõzve újra együtt vannak,
bezárkózva egy teremben. Újra átgondolhatták a
hároméves tanfolyam tanítását és megbeszélhették
a bekövetkezett eseményeket. Közösségileg leeshetett
náluk a húsz fillér, vagyis rádöbbenhettek arra,
hogy Jézus valóban az igaz Istenrõl beszélt nekik,
és most már õk azok, akiknek folytatniuk kell Jézus
munkáját. Aki elolvassa Péter elsõ pünkösdi
beszédét, az az ószövetségi beágyazású szövegben
megtalálja Jézus programbeszédének kulcsmondatát,
amit a tömegnek arra a kérdésére válaszol, hogy
"Mit tegyünk hát?". Péter válasza:
"Térjetek meg!" A Szeretet Útjára kell
megtérni. Ez a közös felismerés Jézus
szeretet-közösségévé teszi a tanítványokat.
Betelnek a Jézustól meghirdetett szeretet-lélekkel.
Ebben a közösségi feltöltõdésben fogalmazható meg
az a bizonyos Szentlélek-eljövetel, az a bizonyos
pünkösd.
- A rengeteg kérdés nagyon leegyszerûsödik, ha a
kulcsszót megtaláltuk. Szeretet az Isten, szeretet
minõségû lélek. Ezzel a szeretettel a történelem
folyamán mindenki feltöltõdhetett. A próféták is,
az apostolok is. A tanítványok pünkösdi közösségi
feltöltõdése azért történelmi jelentõségû
megnyilatkozása a Léleknek, mert Jézus csoportja dönt
a jézusi program mellett és elkezdi
"csinálni" az Isten országát, a szeretet
közösségét. Enélkül a Szentlélek-hit fabatkát sem
ér!
Május 30. -
Szentháromság vasárnap - Jn 3,16-18 - Van-e
Szentháromság?
Egy Isten van? Vagy három? Vagy több? A
vallástörténet mindegyikre ismer példát. Sõt
vannak, akik az istenhitben fejlõdést emlegetnek: a
sokistenhittõl a törzsi isteneken, majd fõistenen át
az egyistenhitig.
A kereszténység olyan vallás, amely az egyistenhit és
többistenhit problémáját úgy oldja meg, hogy egy
Isten van, de egy Istenben három személy: Atya, Fiú,
Szentlélek. A gond csak az, hogy ha Isten az Atya, Isten
a Fiú, Isten a Szentlélek is, miért nincs három
Isten, csak egy? A dogmatikusok persze kidolgozták
elméletüket, a zsinatok pedig kimondták a
Szentháromság dogmát.
1. Mit mond János?
Ebben a rövid részben látszólag semmit. Jézus az
éjszaka hozzá látogató zsidó fõtanácsossal,
Nikodémussal beszélget. Arról, hogy Isten a fiát adta
a világért, a fiú pedig nem elítélni jött a
világot, hanem üdvözíteni. Feltétele ennek az
üdvösségnek, örök boldogságnak a hit: "Aki
hisz Isten egyszülött fiában, azt nem ítéli el, de
aki nem hisz, azt már el is ítélte" (3,18). Ez az
okfejtés egyáltalán nem meglepõ János teológustól,
hiszen tudjuk, hogy egész evangéliumát azért írta,
hogy meggyõzzön arról, hogy Jézus az Isten fia.
Azok a liturgikusok, akik Szentháromság vasárnapra ezt
a részt jelölték ki, valószínûleg úgy gondolták,
hogy Szentlélek helyett elég az
"üdvözíteni" szó. Ugyanis az Atyának a
teremtést, a Fiúnak a megváltást, a Szentléleknek
pedig a megszentelést, üdvözítést tulajdonítják.
Eszerint tehát a teremtõ Atya küldi a megváltó
Fiút, közösen pedig a megszentelõ-üdvözítõ
Lelket. A Szentlélek munkájáról egyébként elõbb
van szó, amikor Jézus az újjászületésrõl beszél
Nikodémusnak: "Aki nem születik vízbõl és
(Szent)lélekbõl, nem mehet be Isten országába (3,5).
2. Mit mondanak a
kommentátorok?
Az újjászületésrõl ezt mondják: "A lelki
újjászületés a keresztség szentségében történik.
A testi születésbõl bûnrehajló, földi ember
származik, a kegyelmi újjászületésbõl Krisztusban
megváltott, lelki ember" (Békés-Dalos ford. az
5-6. versekhez).
A Szentlélek mûködésérõl pedig ezt írják: "A
Szentlélek mûködése a szél fújásához hasonlóan
nem látható, de a megigazult lélek megtapasztalja
hatását... Jézus úgy beszél, mint aki isteni
természeténél fogva közvetlenül ismeri a Szentlélek
mûködését" (uo. 8-11. vershez).
3. A Szentháromság
"titkáról"
Jézus egyetlen helyen sem mondja, hogy az Isten
Szentháromság. Ez a szó sehol sem található a
Szentírásban. Jézus beszél az Atyáról és vele
összefüggésben fiúról is, lélekrõl is, de a fiú
és lélek második és harmadik isteni személyként
való értelmezése a dogmatikusok mûve.
Annyi biztos, hogy Isten léttartalmát aligha tudjuk
kimeríteni, amint azt Ágoston is világosan látta a
tengerparton játszó gyermek példájából: egy kis
gödörbe nem lehet belemerni a tengert. Éppen ezért, a
szentháromságtani viták miatt érdemes-e gyilkolni
egymást? Pedig hány és hány embert küldtek
máglyára, hurcoltak meg Jézus istensége, a
Szentlélek eredése miatt?!
4. Mire volna
szükség?
Jézus Atyának mondta Istent, János pedig Szeretetnek.
Nem elég nekünk, ha azt mondjuk, hogy ahol szeretet
van, ott van egység és közösség? Istenre biztosan
jellemzõ ez, de ennek Istenben megvalósuló módjait
csak a tévedések sorozatával lehet meghatározni. És
szeretetlenségek áradatával. Nem kellene inkább azt
tenni, hogy nem a hite alapján ítélünk meg egy
embert? Nem kellene inkább úgy gondolkodni, hogy nem
egy szertartás (pl. keresztség), hanem a szeretet
gyakorlása kapcsol Istenhez minket? Nem érezzük-e,
hogy pótmegoldásokba és pótcselekvésekbe
menekülünk az igazi tettek, a szeretet tettei elõl?!
- A májusi elmélkedés-sorozatban csupán azt
akartam érzékeltetni, hogy a hit és tett, a
szertartás és a tett párosokban melyik a döntõ.
Valaki azt mondhatná, hogy mind a kettõ kell, és nem
szabad szembeállítani a kettõt. Lelke rajta. Egy
szavam sincs, ha ezt a kettõt úgy fogadja el, hogy a
második, vagyis a szeretet tettei nem sínylik meg azt.
De erre még nem láttam példát!
|