Bevezetõ

NARRÁTOR(OK): Csak sejtjük, de bizonyítani nem tudjuk, hogy a csíksomlyói Paphegyen miért záratták be az egyházi fõhatóságok a kolostori iskolát és papneveldét. A legutóbbi kézirat ugyanis a krími tatárok egyik betörésekor megsérült. Amit azonban a krónikák feljegyeztek, azt ezen az estén hûségesen elétek tárjuk.
A paphegyi kolostort a bencések építették, majd késõbb a szelíd lelkû ferencesek a tatárdúlás után romjaiból újjáépítették... Birtoka is volt a kolostornak: egy egész falu jobbágysága szántott-vetett a földjein, míg az atyák tanították a címeres családok fiait és a falu tudásszomjas jobbágyait.
Az Úrnak 1650. esztendejében két híressége volt a paphegyi kolostornak. Elsõként a virágvasárnapi passiójátékot említi a kézirat. Az Evangélium kiapadhatatlan forrásából merítve, évrõl évre más atya írta meg a játék szövegét, és a szent életû atyák, alázatos szívû fráterek, a novíciusok és deákok elevenítették meg a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének történetét. A környékbeli urak és jobbágynépek, sõt maga a megyéspüspök úr is kötelességének érezte, hogy végignézze a passiójátékot...
A kolostor másik nevezetessége abban az idõben egy szent életû szerzetes, Benedictus atya volt. A krónikák feljegyzik, hogy valahányszor Benedictus atya igét hirdetett, a hívõk lélegzetüket visszafojtva hallgatták egyszerû, szívbe markoló szavait. Ha pedig egyik-másik hívõ szívét búbánat kerítette volna hatalmába, felkereste a pátert, aki a kétségbeesés iszonyú szakadékától mindig visszafordította õt a jóreménység pázsitos mezejére. Betegekhez is gyakran ment Benedictus atya, és füveivel, fõzeteivel számtalan beteget gyógyított meg.
Mindig mosolygós kék szeme csak akkor szigorodott meg, ha fülébe jutott, hogy csodatévõként emlegetik, vagy ha valaki kezét, vagy barna csuhája szegélyét akarta megcsókolni. "Csókoljátok a mi Urunk keresztjét és szeressétek egymást. Hisz egyetlen csoda van, az élet, és egyetlen csodatevõ, az Úristen" - mondta... Örömben is volt része páter Benedictusnak. Ez pedig az volt, amikor együtt hancúrozhatott a kolostor kertjében vagy a réten a falu jobbágygyermekeivel... Azt azonban nem sejtették, hogy Benedictus atyának van egy szent és magasztos célja. Csak gyóntatója és atyai barátja, a páter gvárdián, a házfõnök tudott róla. Ez pedig az volt, hogy egyszer õ írja meg és rendezze a virágvasárnapi passiójátékot, mégpedig a krisztusi tanítás diadalának szellemében.
Évek múltak, és a páter gvárdián mindig megkérdezte, rábízhatja-e a játék rendezését. Benedictus azonban úgy érezte, hogy még nem jött el az õ ideje...
Az Úrnak 1651. esztendejében, hamvazószerda ünnepén - éppen 33 éves korában - Benedictus a páter gvárdián elé állt, hogy elvállalná az idei passiójátékot. Az idõs házfõnök boldogan ölelte magához Benedictust. A hír messze vidékre elterjedt...
Három hét múltán a házfõnök nyugtalankodni kezdett, mert páter Benedictus még nem válogatta ki a szereplõket és nem kezdte meg a próbákat. Amikor már csak egy hét volt hátra virágvasárnapig, szigorú lelkigyakorlat után egy sereg szereplõvel bevonult a kolostor egyik zugába, hogy mind az elõadás napjáig ott elzártan készüljenek a játékra. A kívülmaradottakat lázas kíváncsiság fogta el...
(Zene)

I. Az ünnep

NOVÍCIUS I: (az ajtónál hallgatózik)
NOVÍCIUS II: Hallasz valamit?
NOVÍCIUS I: Megint kezdõdik.
SZEREPLÕK: (bentrõl Alleluja éneket kezdenek énekelni)
NOVÍCIUS II: Már egy hete mást se hallani. Nem értem, hogy kerül a passióba az Alleluja!
SZEREPLÕK: (közelebbrõl, hangosabban éneklik az Alleluját)
NOVÍCIUS I: Már itt van virágvasárnap hajnala és még mindig bent vannak!
SZEREPLÕK: (hirtelen megszakad az ének, erõs retesz-zörej, dörömbölés)
NOVÍCIUS II: Végre! (bekiált az ajtón) Rögtön hozzuk a kulcsot. (kisiet, de összetalálkozik a bejövõ Gvárdiánnal)
GVÁRDIÁN: Fiaim, itt van a kulcs (átadja Novícius II-nek, majd Novícius I-hez fordul): Testvér, 10 órakor pontban harangozunk. Kivonulunk a kegyelmes püspök úr küldöttei elé.
BENEDICTUS: (arca lázas örömben ég, amikor kilép)
GVÁRDIÁN: (nagyon elfoglalt, szórakozottan néz Benedictus felé) Az érkezõ elõkelõségeket rendben fogadjuk, elszállásoljuk. A grófokat, bárókat, lovagokat... (nem fejezi be)
BENEDICTUS: (megáll a Gvárdián elõtt) Atyám, elérkezett az ünnep. Most elmegyek és összetoborzom az ünnepség fõszereplõit. Kérlek, senki se zaklassa közben a klauzúrában maradt testvéreimet, akik Balázs atya vezetésével imádkoznak az ünnepi mise kezdetéig.
NOVÍCIUS I: (összenéz Novícius II-vel) Az ünnepség fõszereplõit?
GVÁRDIÁN: (fel sem fogva, jóváhagyóan bólint) Menj, Benedictus! (Novícius II-höz) Az urak ellátásáról is gondoskodva legyen! A klauzúrába senki be ne tegye lábát! (Novícius I-nek int, kisiet)
BENEDICTUS: (elindul a falu felé)
NOVÍCIUS II: (utána néz, hangosan morfondíroz) A falu felé megy... A jobbágykunyhók felé... Bekopog az egyik ablakon... a másikon... Nocsak, kik lesznek a fõszereplõk?
NOVÍCIUS I: (visszajön) Testvér, hívat téged is a Gvárdián atya.
NOVÍCIUS II: (magához inti) Figyelj csak, Benedictus páter összecsõdítette a falu gyermekeit. Felemeli a kezét.
NOVÍCIUS I: (megfeledkezik arról, miért jött) Valamit kérdez.
GYEREKEK: (válaszolnak) Igen!
NOVÍCIUS II: Megint kérdez. Figyelj csak!
GYEREKEK: Nem, nem akarjuk!
NOVÍCIUS II: Mit akar ezekkel a gyerekekkel?... Most hazaküldi õket... Indul vissza...
NOVÍCIUS I: (észbekap) Ajjaj, testvér, induljunk mi is, mert a páter Gvárdián dühös lesz. A mise kezdetéig még rengeteg a dolgunk.
NOVÍCIUS II: A mise után aztán kezdõdik a játék!
NOVÍCIUS I: Csak elférjen az a sok ember, aki Benedictus játékának hírére összesereglik!
NOVÍCIUS I-II: (kimennek)
(Zene)

II. Barabbást-e vagy Jézust?

GVÁRDIÁN: (Kanonokot tessékeli) Tessék, tessék, Kanonok uram, ide a fõhelyre a kegyelmes püspök úr küldötte, ide tessék. (leülteti)
KANONOK: (bólogat, leül) Köszönöm.
GRÓF, GRÓFNÉ, FIÚK: (érkeznek)
NOVÍCIUS I: Erre tessék, gróf úr, úrnõ! (leülteti õket)
BÁRÓ, BÁRÓNÉ: (bejönnek)
GVÁRDIÁN: Tessék, báró úr, asszonyom! Mindjárt kezdõdik a játék. (leülteti õket)
HADNAGY, KÉT DARABONT: (feszesen bejönnek)
NOVÍCIUS II: Hadnagy úr!
HADNAGY, KÉT DARABONT: (oldalt megállnak)
BENEDICTUS, GYERMEKSEREG: (hancúrozva, lármásan bejönnek Benedictusszal)
BENEDICTUS: (megáll, fegyelmezõen felemeli a kezét, a gyerekek elhallgatnak) Pater Gvárdián, a szokástól eltérõen, hadd ne szorongjanak ezek a gyerekek szüleik mellett a játék alatt, hanem a széksorok között meg a széksorok elõtt hadd üljenek!
GVÁRDIÁN: Pater Benedictus, ennek semmi akadálya. Ugye, méltóságos kanonok úr?
KANONOK: (jóságosan) Üljenek csak a gyerekek a lábaink elõtt.
BENEDICTUS: Köszönöm. (int a gyerekeknek, aztán kisiet)
GVÁRDIÁN: (leül)
MINDENKI: (feszülten figyel, vár)
(Csengetés... fény...)
JÉZUS (= Balázs atya): (térdel, mély szenvedéssel) Atyám, ha lehetséges, múljék el tõlem ez a pohár, mindazonáltal legyen meg a te akaratod.
GRÓF: (Grófnéhoz) Mennyi szenvedéssel mondja! A hátamon végigfutott a hideg.
GRÓFNÉ: (pisszeg) Hallgasson, uram.
JÚDÁS és a PORKOLÁBOK: (bejönnek)
JÚDÁS: (kitárt karokkal) Üdvözlégy, Mester! (megcsókolja Jézust)
JÉZUS: Barátom, miért jöttél?
PORKOLÁBOK: (megrohanják Jézust)
PÉTER: (elõugrik, kirántja a kardját)
HADNAGY: (a nézõk közt szintén kirántja a kardját)
JÉZUS: (a Hadnagynak) Tedd vissza hüvelyébe kardodat, mert aki kardot ránt elõ, az kard által vész el!
PORKOLÁB: (megkötözi Jézust, vezetik a Fõpap elé)
FÕPAP: Kényszerítelek az élõ Istenre, mondd meg nekünk: Te vagy a Messiás, az Isten Fia?
JÉZUS: Te mondád.
FÕPAP: Káromkodik. (megszaggatja ruháját) Mit ítéltek?!
PAPI FEJEDELMEK: Méltó a halálra! Méltó a halálra!
PORKOLÁB: (elvezeti Jézust)
PÉTER: (oldalt, a tûznél melegszik)
CSELÉDLÁNY: Te is a Názáreti Jézus tanítványa vagy!
PÉTER: (tiltakozik) Nem, nem vagyok. Nem is ismerem azt az embert!
(Kakasszó)
PÉTER: (kifelé megáll) Mester! Mester! (sír)
PILÁTUS (= Benedictus): (bejön)
NOVÍCIUS I: (Novícius II-höz) Pilátus. Benedictus játssza Pilátus szerepét.
NOVÍCIUS II: Most, most kell valaminek történnie!
PILÁTUS: (leül székébe) Te vagy-e a zsidók királya?
JÉZUS: Te mondád.
PAPI FEJEDELMEK: Királlyá teszi magát... Ellensége a császárnak...
PILÁTUS: (töpreng, aztán eszébe jut valami, a szereplõk helyett a nézõk felé) Szokás, hogy az ünnepen elbocsássak egy rabot nektek. Kit akartok, hogy elbocsássak: Barabbást vagy Jézust? (néma csend) Kit akartok, hogy elbocsássak nektek: Barabbást vagy Jézust?
GYERMEK I: (felugrik) Bocsásd el az Úr Jézust!
GYERMEKEK: (felugrálnak) Bocsásd el Jézust! Bocsásd el Jézust! (egymást ölelik)
KANONOK: (tenyerébe hajtja arcát, zokog)
PILÁTUS: (eloldozza Jézus köteleit, letérdel eléje és áldását kéri)
PORKOLÁB: (összetöri lándzsáját és lába elé dobja)
PAPI FEJEDELMEK: Meg tudsz-e bocsátani nekünk?
JÉZUS: Osszátok szét minden kincseteket a szegények között és hirdessétek a szeretet igéit, hisz testvéreim vagytok.
JÚDÁS: (szereplõk mögül elõtör, letérdel) Uram, van-e számomra irgalom?
JÉZUS: (felemeli, megöleli) Szeretlek téged, Júdás. (Péterre mutat) Ha ennek megbocsátottam, aki háromszor is megtagadott ma engem, hogyne bocsátanék meg neked, aki elárultál ugyan, de meg nem tagadtál soha.
GYERMEKEK: (felszaladnak Jézushoz és körülujjongják) Hozsanna! Éljen! Hozsanna! Éljen Jézus! Éljen!
SZEREPLÕK: (énekelni kezdenek) Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat! (mindenki énekel)
(Fény el)
BENEDICTUS: (az oltár elé oson, letérdel)
NOVÍCIUS I: (Novícius II-höz) Benedictus, csodálatos! Látod, most hálát adhat Istennek, hogy Paphegyen nem akadt senki, aki Barabbást választotta volna.
NOVÍCIUS II: (Kanonok után mutat) A kanonok úr, a hadnagy és darabontok szélsebesen elvágtattak.
NOVÍCIUS I: Igen, hogy jelentsék a kegyelmes püspök úrnak, hogy Paphegyen a nép nem Barabbást, hanem Jézust választotta!
(Zene)

III. Az ige és a szó

GVÁRDIÁN: (gondterhelten öleli át Benedictus vállát) Az utolsó vendég is elhagyta a kolostort. Az esti harangszó elõtt sétáljunk egyet itt a kertben, testvérem.
BENEDICTUS: (aggodalommal néz a Gvárdiánra) Rendelkezz velem, atyám.
GVÁRDIÁN: Nem csalatkoztam várakozásomban, Benedictus testvérem. Passiójátékod valóban mélységesen megragadta a szíveket. Öröm volt látni, hogy híveink között egy sem akadt, aki beleegyezett volna az Úr megkínzatásába és keresztre feszítésébe, mint annak idején tette a nép. Engem is magával ragadott a hívõk öröme az Úr diadala láttán... Mégis, testvérem, most megkérdezlek: Miért tetted így? Vajon nem szegültél-e szembe az evangéliummal, az egyház tanításával? Krisztus iránti szeretetünknek vajon nem a mártírium csodálatából kell-e fakadnia? Vajon nem kereszthalálával váltott meg bennünket az Üdvözítõ? Nem erre tanít-e bennünket az evangélium, az anyaszentegyház?
BENEDICTUS: (halkan, de megingathatatlanul) A szent evangélium szavai valóban erre tanítanak. De vajon azért választott-e bennünket szolgáinak az Úr, hogy szavakat hirdessünk - még ha az evangélium szavairól lenne is szó. Nekünk az igét kell hirdetnünk, atyám.
GVÁRDIÁN: (csodálkozva) Nem értem. Talán különbség van szó és ige között? Vagy akár ellentmondás?
BENEDICTUS: A kérdésre magadnak kell megadnod a választ, atyám. Az evangélium szavai elmondják, hogy az Urat saját népe keresztre feszítette. De vajon azért jött-e a földre az Isten, hogy mi megöljük? És nem azért-e, hogy jobb életre, szeretetre tanítson bennünket? Hogy is szól az ige? "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!" Ilyen ige nincs az evangéliumban: Öljétek meg az Emberfiát, vagy öljétek meg egymást!
GVÁRDIÁN: De mégis meghalt! Mégis a kereszten lehelte ki a lelkét!
BENEDICTUS: Valóban így volt, atyám. Mert mi nem hallgattunk az igére! És meghalt, mert így akart érvényt szerezni az igének. Meghalt, mert a halál se tudta eltántorítani a szeretettõl. Meg aztán ezáltal gyõzedelmeskedett, férkõzött közel a lelkünkhöz.
GVÁRDIÁN: Azt mondod ezzel, testvérem, hogy nekünk nem a szavakat kell ismételnünk, hanem az igét teljesítenünk?
BENEDICTUS: Látod, atyám, megadtad a választ. Mert ugyan mi szükség arra, hogy még most is, születése után századokkal, újra meg újra keresztre feszítsük õt akár játékból is, de legfõképpen az életünk bûneivel! Nem fontosabb-e inkább tanításának diadalát, a szeretet gyõzelmét, a krisztusi igét állítani a hívek elé, de legfõképpen eléjük élni az életünkkel? Nem a szavakat kell ismételgetni, hanem az igét kell gyõzelemre juttatni.
GVÁRDIÁN: A szívem igazat ád néked, testvérem. Elmémben azonban ott lázad a kétely: ha a szeretet tanítása és nem a kereszthalál volt az Isten célja, és mert mi nem fogadtuk be a szeretet igéjét, ezért lettünk Isten-gyilkosok - mi légyen a legnagyobb csodával, a feltámadással? Mert ugye, ha nincs kereszthalál, nincs feltámadás sem?!
BENEDICTUS: Valóban, atyám, a legnagyobb isteni tett a feltámadás. Egyben az ige, a szeretet végsõ diadalának jele. De másképp is gyõzhet a szeretet... Mert kérdezlek, atyám: ha ennek az isteni tettnek, ennek az elmét megindító jelnek olyan ára van, hogy meg kell érte ölni az Emberfiát - nem jobb-e, ha eltekintünk a csoda megismétlésétõl? Kérlek, atyám, gondolj a krisztusi igére, a Szeretet tanítására - és ne a szóra!
GVÁRDIÁN: (mélyen gondolataiba merülten ballag)
(Esti harangszó)
GVÁRDIÁN, BENEDICTUS: (megállnak, Gvárdián lassan térdre ereszkedik Benedictus elõtt)
GVÁRDIÁN: Vajon méltó vagyok-e arra, hogy áldásodat kérjem, fiam?
(Zene)

IV. A szó hatalma

(Gvárdián szobája... Lódobogás...)
GVÁRDIÁN: (figyel) Lódobogás!
NOVÍCIUS I: De hisz ez egy egész hadsereg lehet, páter Gvárdián! (ijedten) Mi történt?
NOVÍCIUS II: Csak nem a krími tatárság közeledtét jelzi a váratlan fegyveres küldöttség?!
GVÁRDIÁN: Testvérek, menjetek a vendégek elé.
NOVÍCIUS I-II: (kisietnek)
GVÁRDIÁN: (az imazsámolyhoz megy, letérdel) Uram, én tudom, hogy nem a krími tatár és nem a pogány török, hanem a kegyelmes püspök úr hadnagya érkezett. Adj erõt, Uram, hogy zokszó nélkül álljuk a megpróbáltatást. Áraszd el kegyelmeddel Benedictus testvérünket, és tégy csodát: add, hogy az Ige gyõzedelmeskedjék a Szó felett!
HADNAGY: (döngnek a léptei, belép) Atyám, fontos levelet hoztam a kegyelmes püspök úrtól. (átadja) Nyomban magadra is hagylak, hogy zavartalanul áttanulmányozhasd. Arra kérlek, hogy szállásunkról és ellátásunkról intézkedj, mert a kegyelmes úr parancsára legalább Húsvét vasárnapig itt kell maradnunk.
NOVÍCIUS I-II: (közben bejöttek)
GVÁRDIÁN: Hadnagy úr! Novíciusaim megmutatják cellájukat, és intézkednek, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.
HADNAGY: Köszönöm! (sarkon fordul, kimegy)
NOVÍCIUS I-II: (kimennek)
GVÁRDIÁN: (lassan feltöri a pecsétet, beleolvas) "... a Szent Evangélium meghamisítása... a mi Urunk szenvedésének és kereszthalálának gõgös semmibevétele... a passiójáték hagyományának eretnek módon való meggyalázása..." (magában olvas, leül)
NOVÍCIUS: (visszajön) Az ellátásról intézkedtem, atyám. Nincs valami parancsa?
GVÁRDIÁN: (magába roskadtan ül, bólint, tépelõdik, dönt) De... de... Benedictus pátert kérem!
NOVÍCIUS I: (elmegy)
BENEDICTUS: (bejön) Itt vagyok, páter Gvárdián.
GVÁRDIÁN: Íme, amitõl féltem. (átnyújtja a levelet)
BENEDICTUS: (beleolvas, fokozatosan sápadni kezd, válla megroskad, megtámaszkodik)
GVÁRDIÁN: (visszaveszi a levelet, olvassa) "Az áhítatos hívõk, valamint a kolostorbeliek lelkében elhintett konkoly kiirtása végett utasítalak tégedet, Házfõnök Atya, hogy az Úr kínszenvedésének és kereszthalálának napján, Nagypénteken újfent mutassátok be a passiójátékot, mégpediglen úgy, ahogy ezt a Szent Evangélium és az Anyaszentegyház tanítása szerint eddig is tettétek. Hirdettesd ki nyomban, hogy mindenki ott lehessen, akiket Benedictus híre és a Passió iránti áhítat Virágvasárnap kolostorodba csalt... A nagypénteki passiójátékért, valamint Benedictusnak, ennek a gõgjében megátalkodott szerzetesnek megbüntetéséért - akit addig is eltiltok mindennemû papi tevékenységtõl - Te viseled a felelõsséget Isten és az Anyaszentegyház elõtt... A magunk részérõl minden elkövetünk, hogy akár nagybetegen is jelen legyünk Nagypénteken a kolostor udvarán, és ha kell, halálunkig védelmezzük a Szent Evangéliumot, az Anyaszentegyház tanítását, kigyomlálván még az írmagját is mindennemû eltévelyedésnek..."
BENEDICTUS: (feje lecsuklik, keserves zokogásra fakad)
GVÁRDIÁN: (hozzálép, átöleli a vállát) Az én szívem meg nem tagad téged, Benedictus, jó testvérem és tanítóm - és hûséges marad az Igéhez mindhalálig... Ne feledd azonban, szerzetesek vagyunk, akik a szegénység és tisztaság mellett az engedelmességre is fogadalmat tettünk... (elhallgat, vár) Találj ki valamit, Benedictus... Ki kell kerülnünk ebbõl az áldatlan helyzetbõl!
BENEDICTUS: (lassan feláll) Minden úgy legyen, atyám, ahogy a kegyelmes püspök úr kívánja. Csupán egy kérésem volna még hozzád: a nagypénteki passióban hadd legyek én az, akit a mi Urunk szenvedésének az emlékezetére megostoroznak, tövissel koronáznak, arcul köpnek és keresztre feszítenek.
GVÁRDIÁN: (megnyugszik, bólogat) Úgy teszünk, Benedictus, amint mondod. Hiszen tudhatod, nem lehet olyan kívánságod, amelynek teljesítéséért el ne követnék minden tõlem telhetõt. BENEDICTUS: (meggyötört arca bágyadt mosolyra derül) Köszönöm, atyám.
(Zene)

V. Agnus Dei

NOVÍCIUS I-II: (útban a kolostor felé)
NOVÍCIUS I: Elkéssük a játékot. (dohog)
NOVÍCIUS II: Micsoda botrány! Tegnap ott voltam, mikor a kegyelmes püspök úr megérkezett.
NOVÍCIUS I: Én ott se lehettem.
NOVÍCIUS II: Az eléje sietõ Gvárdián atyától átvette a kulcsokat és addig vissza se adta, míg meg nem tudta: megérkezett-e a levél, minden a parancs szerint történt-e és hogy mit csinál Benedictus.
NOVÍCIUS I: Istenem, halálra böjtöli magát. Miért teszik ezt vele? Ráadásul azt kérte a hadnagytól, hogy jelölje ki a legkíméletlenebb vitézét, aki majd a játék során megkorbácsolja.
NOVÍCIUS II: Kis híján nem lett az egészbõl semmi. A kegyelmes úr helytelenítette, hogy egy ilyen súlyos vétség elkövetõje személyesítse meg a passióban az Urat.
NOVÍCIUS I: És mégis beleegyezett?
NOVÍCIUS II: Igen, mert a páter Gvárdián azt mondta, hogy Benedictus nem tehetne méltóbb bizonyságot alázatos bûnbánatáról és az evangéliumnak való föltétlen behódolásról, mint így.
NOVÍCIUS I: (helyesel) Igaz. Aztán még mit mondott?
NOVÍCIUS II. Visszaadta a kulcsokat bizalma jeléül és megígérte, ha dorgáló szavai nem találnak süket fülekre, akkor a passió után elébe járulhat Benedictus, hogy megcsókolja pásztorgyûrûjét, elnyerje feloldozását és püspöki áldását.
NOVÍCIUS I: (belépnek a kolostorudvarra) Figyeled, testvérem? Éppen jókor érkeztünk!
PILÁTUS: (a tömeg elé megy) Kit akartok, hogy elbo-csássak nektek: Barabbást-e vagy Jézust?
TÖMEG: Barabbást! Barabbást! Barabbást!
PILÁTUS: Mit csináljak hát Jézussal?
TÖMEG: Keresztre vele! Keresztre vele! Feszítsd meg õt! Keresztre vele!
PILÁTUS: (int, hogy fosszák meg Jézust = Benedictust ruháitól)
SZOLGA I: (lerántja a ruhát)
VITÉZ: (elõrelöki Jézust, majd ostorozza)
GRÓF FIA: (felugrik, kiált) Ne bántsátok az Úr Jézust! Nem szabad! Apámuram, ne hagyja!
HADNAGY: Kié ez a gyerek? (észreveszi) Bocsánat, gróf úr. Gyere kisfiam, ott kinn adok neked lépesmézet. (kiviszi)
BENEDICTUS: (szelíden elmosolyodik, végig mosolyog)
SZOLGA II: (hozza a töviskoronát)
VITÉZ: (Jézus fejébe nyomja a töviskoronát)
SZOLGA I: (hozza a bíbor palástot)
VITÉZ: (Jézusra veti)
SZOLGA II: (hozza a keresztet)
VITÉZ: (Jézus vállára teszi)
JÉZUS: (roskadozva felviszi a keresztet)
SZOLGA I: (a kereszten kalapácsol)
SZOLGA I-II: (felállítják a keresztet, és Jézus eléje áll)
PAPI FEJEDELMEK: (elébe állnak) Hej, te, ki lerontod az Isten templomát, és harmadnapra felépíted azt, szabadítsd meg magadat. Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztrõl!
GVÁRDIÁN: (maga elé) Leszállni a keresztrõl? Hiszen az volna a legkönnyebb!
JÉZUS: (felkiált) Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
JÉZUS: (hangos szóval) Beteljesedett! (lehajtván fejét, kiadja lelkét)
PÜSPÖK: (felállni készül, hogy megáldja a szereplõket és nézõket) Kedves Híveim! Szeretnélek megáldani mindannyiótokat a mi Urunk...
GVÁRDIÁN: (félbeszakítja a Püspököt, a kereszthez rohan, szívet tépõn kiált) Benedictus! (átöleli a keresztet) Benedictus, testvérem!
PÜSPÖK: (megrovó szigorral) Páter Gvárdián!
GVÁRDIÁN: (megtörten a közönség felé) Hát nem látjátok! Meghalt!
NÉZÕK, SZEREPLÕK: (ellentétes irányba, egyre gyorsabban, kifelé iramodnak) Meghalt...! Jaj, Istenem! ... Menjünk innen!... Mi történt?
PÜSPÖK: Álljatok meg!... Vegyétek le a keresztrõl és temessétek el!
SZOLGA I: Hová temessük, atyám?
GVÁRDIÁN: (nagy lélekjelenléttel) A sziklaüregbe fektessétek õt, és követ hengerítsetek annak bejáratához!
SZOLGA I-II: (kiviszik Benedictus testét)
PÜSPÖK és mind: (iszonyú rémülettel nézik, kivonulnak)
GVÁRDIÁN, BALÁZS ATYA: (ketten maradnak)
GVÁRDIÁN: Iszonyú félelem és szorongás uralkodott el az emberek szívében, páter!
BALÁZS ATYA: Mintha sötét zivatar kitörését várnák, diónyi jégesõvel, csapkodó villámokkal.
GVÁRDIÁN: Pedig szeplõtelenül tiszta az ég és szelíden süt a tavaszi nap. Csak a lelkiismeretük nem tiszta, Balázs páter. Görcsbe szorul a szívük, mert - Barabbást választották!
BALÁZS ATYA: (bizakodón) Hiszem, hogy feltámad.
GVÁRDIÁN: (végtelen szomorúsággal néz rá) Miért tenné?
(Zene)

Befejezés

(Emberek mindenünnen... egyenként... többen... a sírhoz lopakodnak.)
NOVÍCIUS I: Testvér, látod ezt?
NOVÍCIUS II: Látom. Idehozta õket a lelkiismeret.
NOVÍCIUS I: Tegnap a feltámadási szertartáson egyetlen lélek se jelent meg.
NOVÍCIUS II: Nem. A Püspök úr is beteget jelentett.
PÜSPÖK: (meglepetten) Mi ez? Ezek mit akarnak? Miért jöttek ennyien? Egyáltalán mit akarnak? (visszanyerve lélekjelenlétét, középre lép) Hengerítsétek félre a követ!
SZOLGA I-II: (nekifeszülnek, félretolják)
NOVÍCIUS I: (benéz) Halott.
NOVÍCIUS II: Kezén-lábán hullafoltok!
NOVÍCIUS I: Hangyák mászkálnak az arcán!
PÜSPÖK: (megkönnyebbülten sóhajt)
NOVÍCIUS II: Hogy megkönnyebbültek mindahányan!
PÜSPÖK: (nagylelkûen a Gvárdiánhoz fordul) Imádkozzunk Benedictus testvérünk bûnös lelkéért!
(Kakaskukorékolás)
GVÁRDIÁN: (lehajtja fejét, mintha erõt gyûjtene az imához, aztán felveti fejét, és fennhangon megszólal) Ez az ember valóban igaz volt!
(Zene)

Az eredeti novellát színpadra alkalmazta: Kovács László