BOCS Homepage


Szlovákiában kerekeztünk

Idén is, mint rendesen már hét éve, együtt kerékpároztunk egy héten át a közösséggel s a még hozzánk csapódó egy-két emberrel. Nyár derekán rendeztük meg vándor kerekezésünket. Mivel öt év alatt kinõttük gyönyörû hazánkat, ezért idén már második éve a Felvidék történelmi- és tájszépségeit kerestük fel.
Tavaly Kassa környékét jártuk be, most Selmecbányáról indultunk kerékpárjainkkal, de nem vágok az események közepébe.
Túránk jól kezdõdött, találtunk két szabad autót, hogy a rajtig elvonszoljuk magunkat segítségükkel. Idõben tudtunk indulni, nem jött közbe egyéb bonyodalom, amit az évek folyamán egyébként megszoktunk.
Az elsõ estét autóinkkal együtt töltöttük Perencs falu határában. Sátorverés után nekiláttunk esti áhítatunknak, amit egy középkorú úr szakított meg. Kevés magyar tudásával, a mi még kevesebb szláv tudásunkkal, na és a nemzetközi kéz-láb mozdulatokkal összehoztuk azt, hogy õ szerez nekünk engedélyt sátorverésre, mivel ezt itt szigorúan veszik és büntetik is. Két társunkkal elment Perencs faluba, és visszahozta õket az engedéllyel együtt. Ez volt az elsõ szlovákiai ismeretségünk.
A következõ nap is rejtegetett örömöket és ismerkedésre alkalmat. El kellett helyezni a két gépkocsit egy hétre Selmecbányán megõrzésre. Nagy segítségünkre volt ebben Olga, aki az egyik utazási irodában dolgozik. Olga segítõkész volt, még ha magyarul nem tudott is. Szerencsére azért az angol közös nyelvünk volt, így könnyebben ment a társalgás. Néhány telefon után sikerült szállást találnia árván hagyott gépkocsijainknak. Az autók elhelyezése és a kerékpárok felmálházása után rövid városnézésre mentünk, s megnéztük az Erdészeti Egyetem parkját, a Leányvárat s néhány templomot. Ezen a napon haladtunk át Zólyomon, ahol megnéztük a várat, s mindössze 52 km-t tettünk meg.
Minden reggel és este zsolozsmáztunk benne az "elnök" egyéni imájával, ami keretet adott napjainknak; az esti áhítat után elénekeltük a Salve Reginát. Következõ nap Besztercebányán keresztül elértük túránk legészakibb pontját a Fátrában - a Fátra mellesleg túránk névadója is volt - Árvavárán, ahol megnéztük a váróriást, megmásztuk teremrõl teremre az emeleteit, csodáltuk a kiállításokat és a csúcsról a tájat, amit részben már láttunk, részben még elõttünk állt. Ezen a napon tekertünk a legtöbbet, kereken 93 km-t, így értük el Zsolnát, ahol találkoztunk hazai ismerõsökkel, akik egy konferenciára igyekeztek, csak útközben megnézték ezt a történelmi nevezetességû várost.
Zsolna után értünk el a túránk legszebb természeti kincseihez, a szulyói sziklákhoz, majd következõ nap elején egy kis hegyi-erdei-réti tolás és kerekezés után a manini szoroshoz. További kerekezés után Vágbesztercén várost néztünk, majd igen nemes élményben volt részünk. Ezen a napon étteremben ebédeltünk. Rendeltünk kettõt ebbõl, abból és amabból is (ugyanis hatan voltunk). Miután kihozták, szétosztottuk aszerint, hogy ránézésre kinek melyik volt szimpatikus. Í gy is történt, és még repetát is kértünk a salátából, amit a pincér elfelejtett felírni a számlánkra. Jeleztük is neki, hogy még négy salátát írjon a fogyasztásunkhoz. Került-fordult és közölte velünk a maga nyelvén, hogy rendben vagyunk, mehetünk. De mi még nem is fizettünk - erõsködtünk, de õ nem tágított, és fizetés nélkül útnak eresztett bennünket. Ez ám a vendégszeretés, gondoltuk magunkban, s hozzátettük: tartsa Isten jó szokásodat! A finom és olcsó ebéd után Trencsénnek vettük irányunkat, de útközben véletlenül kettészakadt a csapatunk. Ketten az élen jártunk s betértünk egy útszéli templomba, hogy megnézzük, s utolérjenek a többiek. Igen ám, de õk nem vették észre kinn hagyott bringáinkat, s elkerültek minket. Mi vártuk õket hûségesen, s néhány korsó sör után visszafelé indultunk eléjük. Idõvel rájöttünk arra, hogy elkerültek minket. Mivel a következõ állomás Trencsén lett volna, meghajtottuk bringáinkat. Trencsén elõtt útterelésbe botlottunk, így különbözõ utakon közelítettük meg a várost, mivel mi figyelembe vettük a terelést, míg társaink átmentek rajta. Már majdnem lemondtunk egymásról Trencsénben bolyongva, mikor a Vág hídján felismertük egymás alakjait este 8 óra körül. Következõ nap Nyitranovákon keresztül elérkeztünk Bajmócra, ahol megnéztük a felújítás alatt álló várat. Utolsó nap Körmöcön keresztül értünk Selmecbányára, ahol záródott kerékpártúránk köre. Ezen a napon is volt szlovák emberekkel kapcsolatunk. Hegyi szerpentinen toltuk-tekertük kerékpárjainkat és friss vízrõl beszélgettünk, s ezt mások is meghallották, mert a közeli udvarról kiszóltak, "ha kértek, kaptok is". Több sem kellett nekünk, elfogadtuk a meghívást, persze a beszélgetés mellett a vízen kívül más is került az asztalra. Mivel Selmecbányára este érkeztünk, ezért sátrainkat a város szélén vertük fel. Másnap reggel, az összepakolás után, megtekintettük a város azon részeit, nevezetességeit, amik kimaradtak az induláskor, majd érzékeny búcsút vettünk a várostól és elindultunk haza. Túránk végén azon gondolkodtam el, hogy csak mi vagyunk ilyen szerencsések, akiket segítettek utunk folyamán a szlovákok, a "szlovák nacionalizmus" fényes ellenbizonyítékaiként, vagy nem is igaz, hogy ki nem állják a magyarokat. Én mindenesetre köszönöm a segítségüket, és hozzá is teszem: tartsa Isten jó szokásaikat!
Az idei 523 km-rel ismét közelebb kerültünk egymáshoz. Már készülünk jövõ évi túránkra: Morvaország, Kárpátalja, Erdély? Még nem döntöttük el.
Fehér Tamás