BOCS Homepage


A Jogsértettek Egyesületét olyan szülõk alapították, akiknek fia sorkatonai szolgálat teljesítése közben vesztette életét. Közös volt azonban az is a velük kapcsolatos ügyekben, hogy a nyomozás során különbözõ visszásságokat, sõt egyes esetekben a tények meghamisítását tapasztalták. Ma már a törvénytelenségekkel is foglalkoznak. Pozsár Jánosné a Jogsértettek Egyesületének elnöke.

"Tõlünk elvették a gyerekeinket!"

- Hogyan alakult meg a Jogsértettek Egyesülete? Mi a legfõbb célja?

P.J.: 1989. október 12-én tanúmeghallgatás volt a Katonai ügyészségen a kisfiam halálával kapcsolatban, aki pont két évvel elõtte halt meg a katonaságnál, máig tisztázatlan körülmények között. A per is azért húzódott olyan sokáig, mert ellentmondásokat találtunk a "tények" között.
A megjelent tanú szerintem hamis tanú volt. Ezt el is mondtam a meghallgatáson, mire az ügyész feldühödött, letegezett, ráncigálni kezdett, hátba vágott és kilökött a folyosóra. Valamint egy riportra hivatkozva azt tanácsolta, tegyem én is azt, mint azok a szülõk, akik a társadalom figyelmének felhívása érdekében öngyilkosok akartak lenni fiuk halála után.
Eleinte csak figyelemmel kísértük a katonasággal kapcsolatos híreket, információkat. Késõbb, munkánk során, lassan "orvosok", "jogászok", "fegyverszakértõk" lettünk, megtanultuk a szolgálati szabályzatot. Kénytelenek voltunk ezt tenni, ha ki akartuk deríteni az igazságot.
Egyben hittem, az igazságban, és a mai napig is ebben hiszek. Rájöttem, hogy a Katonai ügyészség egy érdekképviseleti szerv, a HM érdekképviselete. Elvileg a törvény minden emberre egyformán vonatkozik, tapasztalatom szerint ez nem így van. Például a fiam halálának nyomozásakor a tanúmeghallgatás elõtt az ügyész, mint "Hyppolit, a lakáj" rohangált a tisztekhez üdítõvel, akik nem kint a terem elõtt várakoztak, hanem az ügyész szobájában.

- Milyen más tapasztalatai vannak az eljárásokkal, illetve a hozzáállással kapcsolatban?

P.J.: Magyarországon a hatalomban nagyon nagymértékû az összefonódás, ahogy már az elõbbi esetbõl is kitûnik.
Milyen törvény az, amelyik lehetõséget ad arra, hogy a felettes dönthesse el, vádat emel-e vagy sem a beosztottja ellen?
Tehát csak akkor lehet egy hivatásos katona ellen vádat emelni, ha a felettese jelenti fel.
Egyetlen halálesetnél sem vontak felelõsségre tiszteket. Tapasztalatom az is, hogy bíró, ügyész elleni vádat is csak formálisan vizsgálnak ki.
A hadseregben történt halálesetek tényeinek vizsgálatánál nem a halál okát, hanem az öngyilkosság okát keresik. Keresik, hogyan lehet bebizonyítani az öngyilkosságot.
Az ilyen törvényt nem tisztelem! Nem, mert semmibe veszi az emberi életet.
Megtapasztaltam még az érzéketlenséget is. A kisfiam temetése után egy nappal levelet kaptam, melyben arról tájékoztattak, ha bármilyen (!) károm keletkezett, hova forduljak támogatásért.
Azt hiszik, mindenkinek a pénz a fontos.
Tõlünk elvették a gyerekeinket. Õket már senki nem adhatja vissza. A hazafias kötelesség egy álca. Ha valaki pénzért meg akar halni, menjen el katonának. Legyen zsoldoshadsereg. De ne kényszerítsék fiainkat, hogy feleslegesen meghaljanak, fõleg békeidõben!

- Vannak-e kapcsolataik más szervezetekkel, csoportokkal?

P.J.: Egyelõre nem sokkal, megfontoltak vagyunk. Nem szeretnénk, ha valami bemocskolná becsületünket, tisztaságunkat. Szorosabb kapcsolatunk az Alba Körrel van. Törekvésükkel - az általános hadkötelezettség eltörlése és a hadi kiadások csökkentése - teljes mértékben egyetértünk.

- Az önkéntes segítésen és tanácsadáson kívül milyen más akciókat szerveztek?

P.J.: Nyílt leveleket írunk, ezek különbözõ újságokban meg is jelentek.
A törökbálinti "zendülõk" ügyében kapcsolatot kerestünk a kiskatonák szüleivel. Anyák napjára demonstrációt szerveztünk értük. Sajnos több szülõ megkért, ne tegyük, nehogy fiaik hátrányba kerüljenek emiatt. Ezek a fiúk 1,5-3,5 évig terjedõ büntetést kaptak, a gyilkosok pedig semmit. Így elmaradt a tüntetés, de segítõ szándékunkról továbbra is biztosítottuk õket.
Az anyák napi tüntetés helyett egy közös megemlékezést terveztünk. Ehhez az egyház segítségét szerettük volna megkapni. A Bazilikában felkerestem dr. Szabó Géza kanonokot. Elmondtam, ki vagyok, miért jött létre az egyesület, valamint több - katonaságnál történt - halálesetet elmeséltem.
Kértem, hangsúlyozza ki, hogy a hadseregben elhunyt fiatalokért mondja a misét. A válasz az volt, menjek el Für Lajos honvédelmi miniszterhez, aki hívõ katolikus, és kérdezzem meg õt, hogy ki lehet-e ezt így hangsúlyozni. Most ugyanis változások történtek a hadseregben is, valamint tábori lelkészség is lesz.
Megkértem, írja le, mi az, amit engedélyeztetni kell. Ez a papír megvan nálam a kanonok kézírásával. Ezt kellett volna elvinnem Für Lajoshoz, kinek engedélye után az Új Ember újságban is megjelent volna egy rövid hirdetés a misérõl. Számomra azonban megemészthetetlen volt, ha az egyház politikamentesnek vallja magát, miért kell ezt csinálnom. Ha az egyházhoz nem fordulhatunk, akkor mit várunk a többi embertõl?
Az így elmaradt mise helyett szeptember 29-én ökumenikus istentisztelet lesz a budapest-belvárosi templomban (Bp. Március 15. tér) 15 órakor. Szeretnénk, ha minél többen részt vennének ezen a megemlékezésen, melyet a hadseregben elhunyt fiatalokért és az erõszak áldozataiért rendezünk.

- Köszönöm a beszélgetést.

Horváth Kinga