BOCS Homepage


Csapody István: Temetés után

Felhõszakadás és égiháborúk, érzelmi viharok és helyi jégverés kísérte a számûzött bíborost, amint Nagy Lajos királyunk alapította máriacelli kegytemplom kriptájából halott porában érseki székvárosába hazaérkezett.

Mire e fölemelõ gyászban a valószerûtlenül diadalmas menet célba ért, és az újratemetésnek, ezen igazságosztó végtisztességnek ideje beteljesedett, a szétfoszló felhõk szûrt fényében elõtûnt a bazilika az esztergomi Várhegyen. Kupoláival és lenyûgözõ épülettömbjével úgy ülte meg a sziklát, mint messze tekintõ õrhely, bevehetetlen bástya, rendíthetetlen vár, az állandóság és erõ, a kereszttel koronázott gyõzelem jele. Mint maga a számûzött bíboros.

Most egy emberi méltóságában porig alázott, meggyötört, kiebrudalt, övéitõl is cserbenhagyott pap magasztosult föl a történelem ítélõszéke elõtt. Méltán hangzott fel a Te Deum, a történelemben állandóan jelenlévõ Isten dicsérete! Mégis hiányzott egy szó, egy gesztus, amelyet hívõ katolikus magyarok ezrei itthon és külföldön óhajtva vártak. A megkövetés, a bocsánatkérés, a hibás döntés fölötti sajnálkozás szava.

Mert Mindszenty József nem akkor vette vállára igazán élete legnagyobb keresztjét, amikor 1971. szeptember 28-án az amerikai és vatikáni diplomácia nyomására hazája elhagyására kényszerült, hanem 1974. február 5-én, amikor kirakatperének negyedszázados évfordulóján a Szentszék üresnek nyilvánította érseki székét (sede vacanti) és megfosztotta fõpásztori joghatóságától. Ez a macchiavellista intézkedés, a Casaroli-féle ún. keleti egyházpolitika keserû gyümölcse mélységes megdöbbenést keltett, mert azt a látszatot keltette, hogy maga az Anyaszentegyház is az ateista államhatalomnak ad igazat bíbornokának keményvonalas magatartása ellenében. Az intézkedés az ügyeskedõk kezére szeretett volna járni abban, hogy megfossza a hõs lelkû papot a mártírium glóriájától és keserûséggel töltött el mindenkit, aki tudta, hogy 1971. október 23-án Rómában VI. Pál pápa személyesen biztosította bíborosát, hogy "mindig esztergomi érseknek és Magyarország prímásának tekinti".

Ezt a cserbenhagyásos gázolást, amelyet a civil életben szószegésnek hívnak, a magyar katolikusok akkor sem feledhették, amikor Agostino Casaroli c. érsek, bíboros államtitkár a hercegprímás második utódja jelenlétében megáldotta Esztergomban a Mindszenty Józsefrõl elnevezett teret, s akkor sem, amikor a koporsó elõtt állva a mostani pápa, II. János Pál nunciusának, Opilio Rossi bíborosnak szózatát hallgatták. A miseliturgia szavaival élve "méltó és igazságos, illõ és üdvös" lett volna hallani az engesztelõ "mea culpa" szavait.

És a Várhegy oldalán álló gyászolóknak, a televízió képernyõje elõtt ülõ százezreknek hiányzott a miseliturgia másik mozzanata is: a "non sum dignus", a "nem vagyok méltó" önvallomásos magatartása. A stílusérzék teljes hiányára vallott, hogy a temetés fõcelebránsi tisztét az a Paskai László bíboros, esztergomi érsek látta el, aki csendes forradalmunk beteljesedéséig sohasem mulasztotta el az állam és egyház jó kapcsolatát dicsérni, aki nagy elõdjét csak kárhoztatni tudta korábban, aki Rákosi és Kádár helyett a magyar katolikus egyház gúzsbakötéséért Mindszenty Józsefet okolta.

A bolsevista pártállam nemcsak a klérust, a hívõ civil társadalmat is megtaposta, üldözte, perifériára szorította. Akik állva maradtak, már nem a félfeudalista akol bégetõ báránykái, hanem felnõtt keresztények, "Isten szent népe". S ez a nép nem neobarokk és szervilis tekintélytisztelettel tekint pásztoraira, hanem elvárja tõlük is a teljes igazság kimondását, a bûnvallomást, a konzekvenciák levonását a hierarchia csúcsától a békepapmozgalom legalsó bugyraiig. Kiengesztelõdés csak így lehetséges, a halott bíboros emléke erre kötelez, ez a megújulás és megigazulás egyetlen lehetséges útja!