1990. dec. 15-én este csengett a telefon. Bátyám hívott fel, hogy közölje velem anyánk halálhírét.
Megállt számomra az idõ.
Felelevenedtek gyermekkorom legszebb emlékei, újra átéltem csodálatos karácsonyainkat, amikor az anyám az ünnepi vacsora elõtt felállt, felolvasott egy részt a Bibliából, majd azt aktualizálva mélyen emberbaráti beszédet mondott. Míg átszellemült arccal beszélt, mi áhitatos csendben ültük körül az asztalt és hallgattuk õt. Ott volt egy idõs házaspár is - bátyám keresztszülei - akik a karácsonyi és húsvéti ünnepeket mindig velünk töltötték. Odakinn hó borította a kertet, a fákat, a háztetõt és az utcát, s benn jólesõ, éltetõ meleg járt át minket anyám szavai nyomán. Gondolataink és érzéseink közössége ilyesmit sugallt: "Tedd magad jobbá minden nap! Indulj el felebarátod felé s szeresd õt!"
Ezt a misztikus, felejthetetlen érzést nevezték késõbb a felnõttek inspirációnak, amelyet életem során azóta is sokszor átélhettem és amely az életem 'sójává' vált.
Karácsony közeledtén minden évben jelen volt bennem ez az emlék, amely egyre sajgóbb nosztalgiával figyelmeztetett modern világunk rohanására az ürességbe. Ha a múltat már nem is lehet visszahozni, de annak szellemét igen! Ezt bizonyította a Család Alapítvány a román-magyar családi hétvége magyarországi megszervezésével. Nagyon meghatott a román családok csomagjaihoz mellékelt levél, valamint a résztvevõk beszámoló levelei is. Mindezek eredményeképp megfogalmazódott bennem egy gondolat, amely lassan ellenállhatatlan belsõ erõvé alakult: Én is szeretnék személyesen tenni valamit a segítségre leginkább rászorulókért.
A gondolatot tettek követték, és anyám temetése elõtt egy autónyi élelmiszerrel, tisztítószerekkel és ruhanemûvel elindultunk barátommal Kolozsvárra.
December 30-án léptük át a román határt. Vasárnap és az óév utolsó elõtti napja lévén, ünnepi hangulat volt mindenhol.
A kocsi, hátul konzervekkel és üvegekkel megpakolva néha veszélyesen araszolt a Királyhágó síkos emelkedõin. A táj csodálatos szépsége miatt még aggódni sem volt idõm. Az égbolt tele volt csillaggal, a telihold megvilágította utunkat és a tájat. Hó takart be mindent és a távolabbi falvak elszórt lámpafényei barátságosan csillogtak felénk.
Megérkezésünkkor barátaink segítettek a csomagok összeállításánál, majd pedig a házhoz szállításnál olyan szegény családokhoz, illetve rokkant, beteg és idõs személyekhez, akik még nem kaptak más külföldi ajándékcsomagot. Látogatásaink során szomorú kép alakult ki a kolozsvári szegények életkörülményeirõl. A fal magasan penészes, a lakás egyetlen villanykörtéjét pedig szükség szerint hordozzák egyik helyiségbõl a másikba. Több helyen a konyhai gáztûzhellyel fûtik az egész lakást. Az idõs kisnyugdíjas téli ruha híján nemigen tudja elhagyni a lakását. Egy mozgássérült - akit 77 éves, súlyos térdporckopásos édesanyja ápol - izomgyengülése miatt már nem képes hajtani a tolószékét.
A személyre szabott ajándékcsomagok nagy meglepetést okoztak az embereknek, és látható boldogságuk kárpótolt minden fáradtságért. Húsvétkor folytatjuk. Akkor is, ha ez mennyiségénél fogva csak egy csepp a tengerben. Hátha más is kedvet kap, hogy csökkentse az emberi szenvedés, nyomor és megaláztatás parttalan óceánját.
Január 3-án temettük édesanyámat. A koporsó mellett állva ismét eszembe jutottak a karácsonyesték, és gondolatban így szóltam hozzá: Anyám, nem hullott kõsziklára a mag, amit vetettél!
Gabriella Parászka, Belgium