(Gerhard Kaiser cikkének ismertetése a Schwäbisches Tagblatt II. 23-i számából)

Az emberek az egyháztól útmutatást várnak, mikor az öbölháború etikai értékelésérõl van szó. Ezzel szemben az egymásnak ellentmondó értelmezések összezavaró kínálatából lényegében mindent ki lehet hozni. Míg egyesek azt mondják, hogy Isten akarata szerint a háborúnak elvileg nem szabadna lennie, mások azt tartják, hogy a kereszténység semmiképp sem jelent pacifizmust.

Az "igazságos háború" formulája körül egyházon belüli viták zajlanak. Egyáltalán, igazságos lehet a háború, amikor pusztításai az ártatlanul szenvedõkre nézve mérhetetlenül igazságtalanok? Aquinói Tamás az ágostoni tanítást az igazságos háborúról úgy fogalmazta, hogy a háború önmagától nem bûn, ha azzal a szándékkal folytatják, hogy megakadályozzák a rosszat és helyreállítsák a rendet. A II. Vatikáni Zsinat a háború alapvetõ elítélése mellett elismerte a kormányok jogát a védelemre abban az esetben, ha a békés rendezés minden lehetõségét már kimerítették.

Az iraki jogtiprásra válaszoló szövetséges hadmûveletekre inkább a katolikus, mint az evangélikus oldal mondott óvatos és korlátozott igent. A német püspöki konferencia elnöke, Karl Lehman felteszi a kérdést, vajon a szabad nyugati világnak el kellett volna-e tûrnie a háború elkerülése érdekében, hogy Hitler lerohanta Lengyelországot? Josef Stimpfle augsburgi megyéspüspök úgy ítéli meg a dolgot, hogy az erõszak alkalmazása végsõ kiút lehet, hogy gátat vessenek az agresszornak. Walter Kasper, Rottenburg-Stuttgart püspöke elveti a mások kárára képviselt hamis békeszeretetet és a kényelmes 'nélkülem-álláspontot'; a keresztények nem menekülhetnek el a világ konfliktusaitól. Hans Küng úgy nyilatkozik, hogy az ENSZ alapokmányának 51. fejezetével összhangban lévõ legitim önvédelmi jogot nem közömbösíti a Hegyi beszéd sem. A béke, mint az igazságosság mûve teljes mértékben jelentheti a megtámadott megvédését és a támadó lefegyverzését. (A lényegi kérdésekben ennyire nem kritikus a 'kritikus teológia'? - a szerk.)

Ezzel szemben Franz Kamphaus, Limburg püspöke, egy pásztorlevelében teljes mértékben hátat fordít az 'igazságos' háborúnak. Még a jó célhoz mérten is túlságosan aránytalanul borzalmasak az eszközök manapság.

Idõközben a pápa mintegy negyven nyilatkozatot tett az öbölháborúval kapcsolatban. II. János Pál nem fárad bele annak ismétlésébe, hogy a háború nem alkalmas eszköz a nemzetek közötti problémák megoldására. De amikor az olasz baloldal túlságosan buzgón dicsérte, azért leszögezte, hogy a Vatikánban nem pacifisták ülnek, akik a békét mindenáron akarnák.

A protestáns táborban a viták ellenére Anglia anglikánjai meglehetõsen egyedül állnak abban, hogy rétori egyensúlyozgatások nélkül az öbölháborút mint 'szükséges rosszat' eltûrik. Ez az Egyházak Világtanácsának canberrai közgyûlésén világossá vált.

Az Egyesült Államok egyházaiban is vannak ellentétes vélemények. Míg olyan konzervatív prédikátorok, mint a Bush-barát Billy Graham megengedik, hogy néha harcolni kell a békéért, addig a protestáns hitközösségek túlnyomó része elutasítja a háborút.

Kirívó és nyugtalanító az egyházi szóvivõk véleményének eltérése. Pedig - jámbor sajnálkozásként - két megfontolást a háború igazolói is hangsúlyoznak. Borzalmas, hogy ez a háború hetek alatt több pénzt nyel el, mint amennyi szükséges volna a nyomorrégiókban az éhezõk túléléséhez. S az érintett világvallások - a kereszténység, az iszlám és a zsidóság - közötti párbeszédre a vérontás ma még át nem látható visszavetést jelent.