Bizalomra és barátságra leltünk

A budapesti "Család az életért" alapítvány meghívására, a kolozsvári RMDSZ támogatásával 300 román család látogatott Budapestre folyó év augusztus 24-26-án. Különvonattal érkeztek, amit az alapítvány küldött, és a kolozsvári C. F. R. (vasút) különös gondot fordított arra, hogy az indulás idõben történjék.
A Budapesten töltött napokról egy kolozsvári újságíró benyomásait adjuk közre, aki szintén részt vett ezen a baráti látogatáson...
A mesterségesen belénk táplált rossz elõérzetek ellenére is barátságra leltünk. Bizalmatlanságnak vagy gyanakvásnak semmi nyoma sem volt a Nyugati pályaudvar peronján. Nagy szeretettel fogadtak, mint rég nem látott rokonokat egy hosszú és fájdalmas elválás után. A vendég családok és házigazdák kiválasztásának zûrzavarában valaki egy banánt adott a kislányomnak. Õ 4 éves és még sose tartott kezében ilyesmit. Beleharapott úgy hámozatlanul a gyümölcsbe, de nem ízlett neki. Késõbbre hagytuk az egzotikus gyümölcsök bemutatását, és a házigazdák autója felé mentünk, közben megismerkedtünk: Carol-István, Mariana-Éva, és a lányok Mina-Kriszta, majd: hogy utaztunk, miért késett a vonat, és így egy fél perc múlva nem voltunk már idegenek, a párbeszéd folytatódott, mintha soha nem lett volna megszakítva. Hat személyre terített ünnepi asztal várt bennünket egy csokor ibolyával a közepén. Amikor István meg akart kínálni egy aperitiffel, mondtam, "várj egy pillanatra" és elõvettem a hátizsákból egy liter valódi erdélyi szilvapálinkát, "kóstold meg ezt, nálunk az orvosok kapják, egyelõre még így állnak a dolgok", kezdünk napirendre térni a hírekkel az én magyarságommal, amit minden kolozsvári román beszél. Bemutatja a lakást, egy komputert látok egy televízióhoz csatlakoztatva videóval, még egy televíziót (mindennapi használatra), játékhalmokat, könyveket és egy fekete perzsamacskát. A komputernél Kriszta a leckéjét készíti, a matematikatanár programozásra tanítja. Nem mondok semmit. Az informatika világában otthonosan mozog. Amikor beleun a "magolásba", sétáltatni viszi a macskát egy macskapórázon. Bevallom, macskapórázt még nem láttam. Az estebéd igazán ünnepi, anélkül, hogy a bõség kísértésébe esnénk. Minden pikánsabb, mint nálunk. A társalgás folytatódik, egymás szájából vesszük ki szót, viccelünk. Kriszta helyett sétálunk, majd televíziót nézünk. Másnap városnézés: Zugliget, Városliget, Vajdahunyad vár. Hõsök emlékmûve - a görkorcsolyázók kedvenc helye, állatkert, sétányok, üzletek, terek, a Duna. A nagy árubõség elképesztõ választéka és színessége közepette (az árakról nem beszélek) Mariana váratlanul felkiált: "nézel szalvéta, tudod nincs nekünk..." A lányok tökéletesen megértik egymást mindenik a saját nyelvén. A játék a gyerekek eszperantója. Az idõ észrevétlenül haladt elõre. Az úton és a zsúfolt peronon ezeket a következtetéseinket vonjuk le: a lakosság szintjén a románok és magyarok tökéletesen megértik egymást, senki nem akarja a másik földjét és vagyonát, tiszta szellem és nyíltszívûség uralja a hangulatot. A félreértéseket rosszindulatú politikusok mesterségesen szították, hogy elterelhessék a lakosság figyelmét a súlyos gazdasági problémákról. Az elválás felülmúlhatatlan érzelmekkel van tele: a peronon és a vonaton egyaránt ölelõ és integetõ karok a jobb megértés reményében. Az igazi barátság ismét gyõzött.